Keresztény családba születtem, és 60 éves koromban fogadtam el Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy fogadhattam az Urat az utolsó napokban, elfogadhattam Isten utolsó idejű munkáját, és hogy hamarosan megvalósul az álmom a megmenekülésről és a belépésről a királyságba. Amennyiben keményen dolgozom a kötelességemben és áldozatokat hozok, meglesz rá az esélyem, hogy megkapjam Isten üdvösségét. Ezután mindent beleadtam a gyülekezet által számomra elrendezett kötelességekbe, és még 70 évesen is el tudtam intézni néhány dolgot a gyülekezetnek a biciklimet hajtva. A kötelességem teljesítése közben fel-le szaladgáltam a lépcsőn, soha nem voltam fáradt. Boldog voltam, hogy még képes vagyok kötelességet teljesíteni. De később, ahogy egyre öregedtem, a korosodás hatással volt a testem működésére, és már nem voltam fizikailag a régi. Tekintettel az egészségemre, a gyülekezet otthon végezhető vendéglátói kötelességeket osztott rám. Elég csalódott voltam. Ahogy egyre jobban öregedtem, megromlott a látásom, és már nem tudtam biciklivel járva teljesíteni a kötelességemet. Már csak vendéglátói kötelességet tudtam vállalni. Ha már nem tudok semmilyen kötelességet ellátni, ahogy egyre öregszem, vajon így is megmenekülhetek? Arra gondoltam, hogy milyen nagyszerű lenne, ha néhány évvel fiatalabb lennék, és igazán irigyeltem a fiatalabb testvéreket, akik szabadon járhattak Istenért dolgozva.

Múlt márciusban a gyülekezetvezető megszervezte, hogy elmenjek segíteni Jü Hszin nővérnek. A nővér 78 éves volt, az egészsége miatt nehezen mozgott, és egyáltalán nem tudott kötelességet teljesíteni. Látva, hogy milyen állapotban van, szomorú és levert lettem. Már túl voltam a 80-on, öregebb voltam, mint Jü Hszin nővér, az egészségem sem volt a régi, és nem tudtam, hogy vajon egy nap nem betegszem-e meg én is és válok képtelenné a kötelesség teljesítésére, s akkor mi hasznom lesz? Lenne reményem az üdvösségre, ha nem tudnám teljesíteni a kötelességeimet? Minél többet gondolkodtam ezen, annál zaklatottabb lettem. Azután én is megbetegedtem. Egy alkalommal megszédültem, amikor felkeltem az éjszaka közepén, hogy a mosdóba menjek, és reggelre nem tudtam kikelni az ágyból. Olyan kábult voltam, hogy még a szememet sem tudtam kinyitni. Hánytam, hasmenésem volt és még a víz sem maradt meg bennem. A feleségem hívta a lányunkat, hogy jöjjön el ápolni, és két nappal később végre kezdtem jobban lenni. Ez nem hátráltatott a kötelességemben, de nagyon gyenge voltam, és semmire nem volt energiám. Nem maradt meg bennem az étel, kábult voltam és émelyegtem. Aggódtam, hogy ilyen öregemberként, napról napra hanyatló egészséggel, vajon képes leszek-e hamar talpra állni, ha még egyszer így megbetegszem? Ha nem lennék jobban rövid időn belül, és gondozásra szorulnék, akkor nem lennék képes teljesíteni a kötelességemet, és ez nem azt jelentené, hogy hasznavehetetlen vagyok? Bejuthatnék a királyságba kötelesség nélkül? Milyen nagyszerű lenne pár évvel fiatalabbnak lenni, mint amilyen 20 évvel korábban voltam, amikor éppen csak elfogadtam ezt a munkaszakaszt, és nem tartottam semmitől. Bármit is bízott rám a gyülekezet, közel vagy távol, el tudtam végezni. A kötelességgel több reményem volt rá, hogy áldott leszek. De nem tudtam visszaforgatni az idő kerekét és semmire sem voltam alkalmas. Úgyhogy csak átvészeltem a napokat. Észrevétlenül a negativitás és a félreértés állapotába sodródtam. Az állapotom egyre romlott. Nem volt kedvem olvasni Isten szavait, és nem volt késztetésem semmire. Nem végeztem szívvel-lélekkel a kötelességemet, mint korábban. Így imádkoztam Istenhez: „Istenem! Úgy érzem, most, hogy megöregedtem, nem tudok sok kötelességet teljesíteni, nincs reményem, hogy belépjek a királyságba és megmeneküljek. Nagyon le vagyok sújtva. Ó, Istenem, kérlek, adj hitet és vezess engem, hogy ne tartson vissza az öregkor, megérthessem a Te akaratodat, és kikerüljek ebből az állapotból.”

Az állapotom akkor kezdett megváltozni, amikor Isten néhány szavát olvastam. Mindenható Isten mondja: „A testvérek között vannak idős emberek is, akik 60 fölöttiek és 80-90 év körüliek, és akik előrehaladott koruk miatt szintén nehézségeket tapasztalnak. Az ő gondolkodásuk az életkoruk ellenére nem feltétlenül annyira helyes vagy racionális, az elképzeléseik és nézeteik pedig nem feltétlenül egyeznek az igazsággal. Ezeknek az idős embereknek ugyanúgy vannak problémáik, és állandóan így aggódnak: »Az egészségem már nem olyan jó, és a lehetőségeim a kötelességek végzése területén korlátozottak. Vajon emlékezni fog rám Isten, ha csak ezt az aprócska kötelességet teljesítem? Néha megbetegszem, és szükségem van arra, hogy valaki gondoskodjon rólam. Amikor nincs, aki gondoskodjon rólam, nem vagyok képes ellátni a kötelességemet, mit tehetnék hát? Idős vagyok, nem emlékszem Isten szavaira, amikor olvasom azokat, és nehéz megértenem az igazságot. Amikor a közösségben az igazságot szólom, zavarosan és logikátlanul beszélek, és nincsenek olyan tapasztalataim, amelyeket érdemes lenne megosztanom. Öreg vagyok, és nincs elég energiám, a látásom nem valami jó, és már nem vagyok erős. Számomra minden nehéz. Nemcsak, hogy nem tudom teljesíteni a kötelességemet, de könnyen elfelejtek és elrontok dolgokat. Néha összezavarodom, és problémákat okozok a gyülekezetnek és a testvéreimnek. Szeretnék üdvösségre jutni és az igazságra törekedni, de ez nagyon nehéz. Mit tehetek?« [...] Vannak különösen olyan idős emberek, akik teljes idejükkel Istennek akarják áldozni magukat, és teljesíteni a kötelességüket, de fizikailag nincsenek jól. Néhányuknak magas a vérnyomása, másoknak magas a vércukorszintje, másoknak gyomor-bélrendszeri problémáik vannak, és fizikai erejük nem tud lépést tartani a kötelességük követelményeivel, ezért idegeskednek. Látják a fiatalokat, akik képesek enni és inni, futni és ugrálni, ezért irigykednek. Minél inkább látják, hogy a fiatalok ezt teszik, annál inkább elkeserednek, és azt gondolják: »Én is jól akarom végezni a kötelességemet, az igazságra akarok törekedni, megérteni és gyakorolni azt, de miért olyan nehéz ez? Olyan öreg és fölösleges vagyok! Vajon Istennek nem kellenek az öregek? Tényleg fölöslegesek az öregek? Hát nem érhetjük el az üdvösséget?« Szomorúak és képtelenek boldogok lenni, bárhogy is gondolkodnak erről. Nem akarnak lemaradni egy ilyen csodálatos időszakról és nagyszerű lehetőségről, de nem képesek teljes szívvel és lélekkel feláldozni magukat és teljesíteni a kötelességüket, mint a fiatalok. Ezek az idős emberek koruk miatt mély bánatba, szorongásba és aggodalomba merülnek. Minden alkalommal, amikor valamilyen problémával, kudarccal, nehézséggel vagy akadállyal találkoznak, a korukat hibáztatják, sőt, gyűlölik és nem szeretik magukat. De minden hasztalan, nincs megoldás, és nincs kiút számukra. Lehetséges-e, hogy tényleg nincs kiút számukra? Van-e valamilyen megoldás? (Az idős embereknek is teljesíteniük kell a kötelességeiket, amennyire képesek.) Ugye, elfogadható, hogy az idős emberek teljesítsék a kötelességeiket, amennyire képesek rá? Vajon az idősek már nem törekedhetnek az igazságra a koruk miatt? Vajon nem képesek megérteni az igazságot? (De igen, képesek.) Meg tudják-e érteni az idős emberek az igazságot? Valamennyit meg tudnak érteni, de még a fiatalok sem tudnak mindent megérteni. Az idős emberek mindig abban a tévhitben élnek, hogy zavarodottak, hogy rossz a memóriájuk, és ezért nem tudják megérteni az igazságot. Igazuk van? (Nincs.) Bár a fiataloknak sokkal több az energiájuk, mint az időseknek, és fizikailag erősebbek, valójában a megértési, felfogási és megismerési képességük ugyanolyan, mint az időseké. Nem voltak-e az idősek is valamikor fiatalok? Nem öregnek születtek, és egyszer a fiatalok is meg fognak öregedni. Az idős embereknek nem szabad mindig azt gondolniuk, hogy azért, mert öregek, fizikailag gyengék, mivel nincsenek jól, és rossz a memóriájuk, különböznek a fiataloktól. Valójában nincs különbség. Hogy értem, azt, hogy nincs különbség? Akár idős valaki, akár fiatal, a romlott beállítottsága ugyanaz, a magatartása és a nézetei a dolgokról ugyanazok, valamint a dolgokat illető látásmódja és álláspontja ugyanaz. Az idős embereknek tehát nem szabad azt gondolniuk, hogy mivel ők öregek, mivel a fiatalokénál kevesebb a túlzó vágyuk, és képesek stabilnak lenni, nekik nincsenek vad ambícióik vagy vágyaik, és kevesebb a romlott beállítottságuk – ez egy tévhit. A fiatalok tudnak a pozícióért versengeni, vajon az idősek nem tudnak a pozícióért versengeni? A fiatalok képesek az alapelvekkel ellentétes dolgokat tenni és önkényesen cselekedni, vajon az idősek nem tehetik ugyanezt? (De igen.) A fiatalok lehetnek arrogánsak, tehát az idősek nem lehetnek ugyanúgy arrogánsak? Amikor azonban az idős emberek arrogánsak, előrehaladott koruk miatt nem olyan agresszívak, ez nem olyan nagyképű arrogancia. A fiatalok esetében nyilvánvalóbbak az arrogancia megnyilvánulásai a rugalmas tagjaik és elméjük miatt, míg az idősebbeknél kevésbé nyilvánvalóak az arrogancia megnyilvánulásai a merev tagjaik és a kevésbé rugalmas elméjük miatt. Az arroganciájuk és romlott beállítottságuk lényege azonban ugyanaz. Nem számít, hogy egy idős személy mennyi ideje hisz Istenben, vagy hány éve teljesíti kötelességét, ha nem az igazságra törekszik, akkor romlott beállítottsága megmarad. [...] Nem arról van szó, hogy az idős embereknek nincs semmi dolguk, és nem képesek végezni a kötelességüket, még kevésbé arról, hogy képtelenek az igazságra törekedni – sok minden van, amit tehetnek. A különböző eretnekségek és tévtanok, amelyeket életed során felhalmoztál, valamint a különböző hagyományos eszmék és elképzelések, a tudatlanság és makacsság, a konzervatív, irracionális dolgok és képtelenségek, amelyeket felhalmoztál, mind felgyülemlettek a szívedben, és ezek kiásására, boncolgatására és felismerésére még több időt kell fordítanod, mint a fiataloknak. Nem arról van szó, hogy nincs semmi dolgod, vagy hogy bánkódnod, szoronganod és aggódnod kellene, ha elakadsz – ez sem nem a te feladatod, sem nem a te felelősséged. Mindenekelőtt, az idős embereknek megfelelő gondolkodásmóddal kell rendelkezniük. Bár lehet, hogy múlnak az éveid, és viszonylag idős vagy fizikailag, mégis fiatalos gondolkodásmódod kell, hogy legyen. Bár öregszel, a gondolkodásod lelassult és a memóriád gyenge, de ha még mindig tisztában vagy önmagaddal, megérted a szavaimat, és megérted az igazságot, akkor ez azt bizonyítja, hogy nem vagy öreg, és hogy nem hiányosak a képességeid. Ha valaki a 70-es éveiben jár, de képtelen megérteni az igazságot, akkor ez azt mutatja, hogy az érettsége nagyon csekély, és nem nőtt fel a feladathoz. Ezért amikor az igazságról van szó, nem számít az életkor” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan törekedjünk az igazságra? (3.)). Elég sokszor elolvastam ezt a szakaszt. Isten szavai igazán szíven találtak, felfedve pontos állapotomat. Láttam, hogy öreg vagyok és már nem olyan jó a kondícióm, így nem járhatok ide-oda a kötelességteljesítés közben, és csak otthon lehetek vendéglátó. És amikor láttam Jü Hszin nővér állapotát az otthonában, hogy nem képes kötelességet teljesíteni, komoly aggodalom töltött el a korom miatt, hogy ha egy nap valóban nem tudok eljárni vagy kötelességet teljesíteni, akkor nem menekülhetek meg. A gondolat, hogy nem jutok be a királyságba, nagyon fájdalmas és felkavaró volt, és aggodalmat keltett bennem a rendeltetési helyemmel kapcsolatban. Negatív, pesszimista állapotban éltem, és semmihez sem volt kedvem. Isten szavainak olvasása megindított és felvidította a szívemet. Nem arról van szó, hogy az időseknek nincsenek lehetőségeik és nem menekülhetnek meg, hogy nem tehetünk semmit, és nem vállalhatunk magunkra kötelességet. Az idős kor nem azt jelenti, hogy öreg a szíved és semmit sem tehetsz. Az idősebbek is tevékenykedhetnek úgy, mint korábban, olvashatják Isten szavait, és imádkozhatnak, amikor szükséges, és szokás szerint teljesíthetik azokat a kötelességeket, amiket el tudnak látni. Isten soha nem mondta, hogy nem fogadja el az időseket, mert azok nem tudnak olyan sok kötelességet teljesíteni. Ezenkívül az öregekben és fiatalokban is van romlott beállítottság, és mindannyiunknak az igazságot kell keresnie. Különösen a hozzám hasonló idős emberekben, az otthoni, iskolai és társadalmi életük folyamán, születtek bennünk mindenféle gondolatok, elképzelések és életfilozófiák. Olyan sok ilyen sátáni filozófia, eretnekség és tévedés halmozódott fel a fejemben. Évek óta hívő voltam, de ezek a sátáni mérgek még mindig belém voltak ivódva és a túlélésem zálogává váltak. Néha, amikor összegyűltünk a többiekkel, észrevettem, hogy valaki helytelen állapotban él vagy negatív a kisugárzása. Nagyon világosan láttam, hogy amit a többieknek mondtak, az nem volt felemelő, de befogtam a számat, hogy megvédjem a kapcsolataimat a többiekkel. Azt a sátáni filozófiát követtem, hogy „a hosszú és jó barátság titka, ha elhallgatod a jó barátaid hibáit.” Nem voltam hajlandó az igazságot gyakorolni, nem akartam senkit megbántani. És az összejöveteleken, amikor olyan dolgokról beszélgettünk, amiket bibliai alakok tettek, voltak testvérek, akik nem értették, és én erre arrogáns beállítottságot tanúsítottam. Úgy éreztem, régi keresztényként többet tudok náluk, így csak vég nélkül magyaráztam nekik, arra használva mindezt, hogy felvágjak. Ennyi feloldatlan romlott beállítottsággal sürgetőbbnek kellett volna éreznem, és több erőfeszítést kellett volna tennem az igazság követésére. Jobban kellene keresnem az igazságot a hátralévő éveimben, hogy feloldjam a romlottságom. Oly sok dolgot kellene megtennem és oly sok igazságba kellene belépnem. Mindig irigyeltem a fiatalokat, hogy olyan egészségesek és olyan sok kötelességük lehet, azt gondolván, hogy több a reményük az üdvösségre. Most, hogy nem tudtam eljárni és korlátozott volt a kötelességeim köre, azon aggódtam, hogy nem lesz helyem a királyságban. Negatív állapotba süllyedtem, amiből nem tudtam kilábalni. Visszagondolva ez nagy ostobaság volt. Megfelelő hozzáállásra volt szükségem. Bár idősebbek vagyunk és hús-vér testünk öregszik, még mindig megértjük Isten szavait, és még mindig megvan a normális eszünk és értelmünk, tehát nem veszíthetünk időt az igazság követésében, és nem élhetünk továbbra is nyugtalanságban és aggodalomban. Ez nagyon átjön Isten szavainak a következő passzusában: „Bár lehet, hogy múlnak az éveid, és viszonylag idős vagy fizikailag, mégis fiatalos gondolkodásmódod kell, hogy legyen. Bár öregszel, a gondolkodásod lelassult és a memóriád gyenge, de ha még mindig tisztában vagy önmagaddal, megérted a szavaimat, és megérted az igazságot, akkor ez azt bizonyítja, hogy nem vagy öreg, és hogy nem hiányosak a képességeid.” Egyből úgy éreztem, hogy van mire törekednem. Isten azt mondja, hogy nem vagyunk öregek, ezért hátralévő éveinkben még szorgalmasabban kell törekednünk az igazságra.

Ezt is olvastam Isten szavaiban: „Nem az életkor, a rang, vagy a szenvedés mértéke alapján döntöm el, hogy kinek milyen rendeltetési helye van, és legkevésbé sem az alapján, hogy az illető mennyire késztet szánalomra, hanem aszerint, hogy birtokában van-e az igazságnak. Nincs más választás, csak ez” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez). „Isten kívánsága az, hogy minden ember tökéletessé váljon, hogy végül megnyerje őket, hogy teljesen megtisztuljanak általa, és olyan emberré váljanak, akiket Ő szeret. Nem számít, hogy azt mondom-e nektek, hogy elmaradottak vagy gyenge képességűek vagytok – ez mind tény. Az, hogy ezt mondom, nem bizonyítja, hogy szándékomban áll elhagyni titeket, hogy elvesztettem a belétek vetett reményt, még kevésbé azt, hogy nem vagyok hajlandó megmenteni titeket. Ma azért jöttem, hogy elvégezzem az üdvösségetek munkáját, ami azt jelenti, hogy az általam végzett munka az üdvösség munkájának folytatása. Minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve: ha hajlandó vagy rá, ha törekszel rá, akkor végül képes leszel elérni ezt az eredményt, és egyikőtök sem lesz elhagyatva. Ha gyenge képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a gyenge képességeddel lesznek összehangban; ha jó képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a jó képességeddel lesznek összhangban; ha balga és írástudatlan vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudatlanságoddal lesznek összhangban; ha írástudó vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudásoddal lesznek összhangban; ha idős vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a koroddal lesznek összhangban; ha képes vagy vendégszeretetre, a veled szemben támasztott követelményeim ezzel a képességeddel lesznek összhangban; ha azt mondod, hogy nem tudsz vendégszerető lenni, és csak egy bizonyos feladatot tudsz ellátni, legyen az az evangélium terjesztése, vagy a gyülekezet gondozása, vagy más általános ügyek intézése, az Általam rajtad végzett tökéletesítés azzal a feladattal lesz összhangban, amit végzel. Hűségesnek lenni, a végsőkig engedelmeskedni, és az Isten iránti legfőbb szeretetre törekedni – ezt kell megvalósítanod, és nincs jobb gyakorlat, mint ez a három dolog” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére). Isten ezen szavai nagyon meghatottak. Isten soha nem a képessége, kora vagy az alapján határozta meg egy ember kimenetelét, hogy hány kötelességet teljesített. Isten azt nézi, hogy az emberek odaadóak-e és engedelmesek-e Neki. Amennyiben valaki elszántan követi az igazságot, igaz a hite és szereti az igazságot, Isten nem fogja cserbenhagyni őt. Láttam, hogy Isten igaz, és hogy a követelményei nem egy kaptafára készültek. Az érettségük valamint az alapján követel meg emberektől dolgokat, hogy mit képesek elérni. Azoknak, akik vendégeket tudnak ellátni, ezt kell tenniük, akik az evangéliumot tudják hirdetni, azoknak meg azt. Az embereknek olyan kötelességet kell teljesíteniük, amire képesek. Amennyiben követjük az igazságot és Isten szavai alapján cselekszünk, van esélyünk az üdvösségre. Úgy éreztem, hogy előrehaladott korom miatt már nincs olyan kötelesség, amit el tudnék látni, és Isten nem fogadna el engem. Úgy tekintettem Istenre, mint egy világi főnökre, aki megtart, ha tudsz dolgozni és értékes vagy, de máskülönben kirekeszt. Ez az Isten iránti tisztelet hiányáról tanúskodott. Az is benne volt, hogy félreértettem Isten akaratát a téves elképzeléseim és képzelgéseim miatt. Továbbá Isten soha nem mondta, hogy az idősebbeket nem lehet megmenteni vagy tökéletesíteni. Visszagondoltam a gyülekezetből kizárt antikrisztusokra és gonosztevőkre. Páran fiatalabbak voltak nálam, és feladták az otthonukat és a munkájukat a kötelességükért. Emberi mércével mérve keményen dolgoztak, de nem követték az igazságot és romlott beállítottságuk semmit sem változott. Sátáni természetükre hagyatkoztak és megszakították Isten házának a munkáját, soha nem tanúsítottak bűnbánatot, és Isten végül kirekesztette őket. Ami az idősebb tagokat illeti, néhányan otthon látnak el vendéglátói kötelességet, mások a gyülekezet könyvelését végzik, de mindannyian a saját szerepüket töltik be. Isten nem fordít hátat nekik vagy veti ki őket az idős koruk miatt, vagy azért, mert nem tudnak olyan sok kötelességet ellátni. Láttam, hogy Isten kivet embereket a természetük lényege miatt, de a koruk miatt nem. Most, hogy megöregedtem, nem tudom úgy támogatni a gyülekezetet, ahogy régebben. Vendégül látok másokat az otthonomban. Tehát a vendéglátói kötelességemet kell jól teljesítenem és biztonságos környezetet kell biztosítanom az otthonomban az összejöveteleknek, hogy a testvérek békében jöhessenek és mehessenek. Ezt jelenti, hogy a kötelességemnek szentelem magamat. A szomszédom, Jü Hszin nővér nincs jól és támogatásra van szüksége, így meg kell tennem minden tőlem telhetőt a vele való találkozásokon és közösségvállaláson. És amikor kihívásokkal vagy problémákkal találom szembe magam, imádkoznom kell és Isten szavait olvasni a megoldáshoz. Ha két kilót tudok cipelni, akkor két kilót cipelek, ha húszat, akkor húszat. A legjobbat add és adj bele mindent – ez a legfontosabb. Amikor ezt megértettem, elszégyelltem és megalázva éreztem magam. Nem értettem meg korábban Isten akaratát, és nem az Ő szavai szerint tekintettem a dolgokra vagy cselekedtem. Inkább a saját téves nézeteim szerint éltem, félreértve Istent. Igazi lázadó voltam.

Azon elmélkedtem, hogy miért aggódtam folyton a korom miatt azon, hogy nem tudok kötelességet teljesíteni és hogy ki leszek vetve. Mi volt az indíték emögött? Keresésem során elolvastam pár passzust Isten szavaiból: „Vannak, akik megtelnek életerővel, amint látják, hogy az Istenbe vetett hit áldásokat hoz számukra, de aztán minden energiájukat elveszítik, amikor észreveszik, hogy finomításokat kell elszenvedniük. Ez lenne az Istenben való hit? Végső soron teljes és tökéletes engedelmességre kell jutnod a hitedben Isten előtt. Hiszel Istenben, de még mindig vannak követeléseid Vele szemben, sok vallásos elképzelésed van, melyeket nem tudsz letenni, személyes érdekeid, melyeket nem tudsz elengedni, továbbá még mindig keresed a test áldásait, és azt akarod, hogy Isten mentse meg a testedet és a lelkedet – ezek mind olyan emberek viselkedési formái, akiknek rossz a perspektívája. Bár a vallásos hiedelmekkel rendelkező emberek hisznek Istenben, mégsem igyekeznek megváltoztatni beállítottságukat, és nem törekszenek Isten megismerésére, hanem inkább csak a test érdekeit hajszolják. Közületek sokaknak olyan hitei vannak, amelyek a vallási meggyőződések kategóriájába tartoznak; ez nem igazi istenhit. Ahhoz, hogy az emberek higgyenek Istenben, olyan szívük kell hogy legyen, amely kész szenvedni Őérte, és meg kell legyen bennük az akarat, hogy feladják magukat. Ha az emberek nem teljesítik ezt a két feltételt, akkor az Istenbe vetett hitük nem érvényes, és nem lesznek képesek változást elérni a beállítottságukban. Csak azok az emberek hisznek igazán Istenben, akik valóban az igazságot keresik, akik meg akarják ismerni Istent és az életre törekednek” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Akik tökéletessé lesznek téve, azoknak finomításon kell átesniük). „Az emberek azért hisznek Istenben, hogy megáldják, megjutalmazzák, megkoronázzák őket. Vajon nincs-e ez ott mindenkinek a szívében? Tény, hogy ott van. Bár az emberek nem gyakran beszélnek róla, és még az áldások megszerzésére irányuló indítékukat és vágyukat is eltitkolják, ez a vágy és indíték a szívük mélyén mindig is rendíthetetlen volt. Nem számít, hogy az emberek mennyi spirituális elméletet értenek meg, milyen tapasztalattal vagy tudással rendelkeznek, milyen kötelességet tudnak teljesíteni, mennyi szenvedést viselnek el, vagy mekkora árat fizetnek, soha nem engedik el a szívük mélyén rejlő motivációt, hogy áldottak legyenek, és csendben mindig annak érdekében dolgoznak. Vajon nem ez az, ami a legmélyebben van elrejtve az emberek szívében? Hogyan éreznétek magatokat enélkül az áldások elnyerésére irányuló motiváció nélkül? Milyen hozzáállással teljesítenétek a kötelességeteket és követnétek Istent? Mi történne az emberekkel, ha megszabadulnának ettől a szívükben rejlő, áldások elnyerésére irányuló motivációtól? Lehetséges, hogy sokan negatívvá válnának, míg némelyek demotiválttá válnának a kötelességeik teljesítésében. Elveszítenék érdeklődésüket az Istenbe vetett hitük iránt, mintha eltűnt volna a lelkük. Olyannak tűnnének, mintha elrabolták volna a szívüket. Ezért mondom, hogy az áldásokra irányuló motiváció valami olyasmi, ami mélyen el van rejtve az emberek szívében” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az élet növekedésének hat mutatója). Amit Isten ezekben a szavakban felfed és megítél, pont az én állapotomat tükrözte. Isten tényleg átvizsgálja a szívünket és elménket. Ez leleplezte az áldásra irányuló mélyen gyökerező indítékaimat és reményeimet, és hogy a hitem csak az áldásokról szólt. Amikor épp elfogadtam ezt a munkaszakaszt, a királyságba való bejutás esélye motivált. Hajlandó voltam bármit megtenni, amit a gyülekezet kért. Elvégeztem a kötelességemet akár esett, akár fújt. Azt gondoltam, hogy Isten elfogad, amennyiben megfizetem az árát, s akkor megmenekülök és elnyerem a mennyek országának áldásait. De most, hogy megtapasztaltam az öregedést és ez minden testi funciómat befolyásolta, és mert nem tudtam teljesíteni a kötelességeket, amikre korábban képes voltam, aggódtam, hogy egy nap megbetegszem és nem fogok tudni kötelességet teljesíteni. Ez elszomorított és elcsüggesztett. És amikor arra a két napra gondoltam, amikor beteg voltam és mozdulni sem bírtam, még jobban aggódtam, hogy ha újból megbetegszem és nem javul gyorsan az állapotom, nem leszek képes semmiféle kötelességet teljesíteni, és nem menekülhetek meg. A szívembe üresség költözött, borús és lehangolt voltam. Nem volt energiám, hogy Isten szavait olvassam vagy imádkozzak, azt gondoltam, hogy csak átevickélek a napokon. Világosan láttam, hogy mélyen elrejtve az az indíték fészkelte be magát a szívembe, hogy áldott legyek, és mindig azon ügyködtem és arra törekedtem, hogy ezt a célt elérjem. A felszínen kötelességet teljesítettem és eleget akartam tenni Istennek, de valójában a kötelességemet cserealapként akartam használni a mennyek országának áldásaiért. A rendeltetési helyemért dolgoztam. Tényleg túl gonosz és ravasz vagyok természetemnél fogva. Keresztény családba születtem és a szüleim nyomdokába lépve kiskorom óta hittem az Úr Jézusban. 60 éves koromban elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Már oly sokat nyertem. Mindenekelőtt Isten az igazság minden aspektusáról világosan vállalt közösséget az utolsó napokban, és az Ő szava ítéletén és fenyítésén keresztül valamennyire megértettem a saját romlott természetemet és sátáni mérgeimet, képes vagyok megvetni magamat, és romlott beállítottságom is megváltozott egy kicsit. Ezek az Isten ítélete és fenyítése által nyert tapasztalataim gyümölcsei. Ez olyan hihetetlen kegy Istentől! Olyan nagyszerű üdvösségben részesültem. Még ha Isten amellett döntene is, hogy most azonnal leheljem ki a lelkem, nem sajnálnék semmit, és hálával tartoznék Istennek. De még életben vagyok, és nem leheltem ki a lelkem. Teljes szívemből követnem kell az igazságot és a beállítottságom megváltoztatását. Akár áldott leszek a jövőben, akár katasztrófa fog sújtani, alá kell vetnem magam Isten szabályának és elrendezéseinek. Teremtett lényként ezt kell szem előtt tartanom. De miután oly sok táplálékot kaptunk Isten szavaiból, még mindig nem tudom, hogyan fizessem vissza Neki a szeretetét. A kötelességemet cserealapként akartam használni Istennel a királyság áldásaiért. Negatív lettem és félreértettem Istent, amikor azt hittem, ezt nem kaphatom meg. Nem volt se lelkiismeretem, se értelmem. Hol volt az emberi mivoltom? Olyan önző, hitvány és nyomorult voltam. Nem voltak helyesek a hitemben az indítékaim és perspektíváim. Csak be akartam jutni a mennyek országába, és csak a hús-vér testhez köthető nyereségeket és áldásokat követtem. Ugyanazon az úton jártam, mint Pál. Eszembe jutott, milyen sokat ért el Pál, de csak azért hitt, hogy megjutalmazzák és megkoronázzák. A munkáját arra használta, hogy alkut kössön Istennel, hogy azt becserélje a menny áldásaira. Nem akarta megismerni Istent. Az Istennek való ellenállás útján járt. Végül Isten megbüntette. Az én törekvésem ugyanaz volt, mint Pálé. Nem a beállítottságom megváltoztatására törekedtem, hogy eleget tegyek Istennek, hanem csak az áldásokért teljesítettem a kötelességemet. A felszínen kötelességet teljesítettem, de lényegében becsaptam Istent. Nem voltam igaz hívő. Az igaz hívő olyan valaki, aki az igazságot követi, aki azt keresi, hogyan ismerheti meg és szeretheti Istent. Nincsenek feltételek és alkuk a kötelességük teljesítésében. Nincsenek személyes indítékok vagy célok, sem extravagáns kívánságok. Mindent beleadanak, hogy eleget tegyenek Istennek. Pont úgy, mint Péter – bár ő nem végzett annyi munkát, mint Pál, mégis képes volt elfogadni Isten ítéletét és fenyítését, ismerni önmagát, és azt keresni, hogy miként ismerheti meg és szeretheti Istent. Végül egészen a halálig alálvetette magát, és fejjel lefelé feszítették őt keresztre Istenért, így téve tanúságot Isten dicsőségéről. Az én hitemmel, amely mindig aljas indítékokhoz és kívánságokhoz ragaszkodik, soha nem nyerném el Isten jóváhagyását, mindegy hány éven át hittem. Végül Isten csak elutasítana és meggyűlölne. Megbánás nélkül, valamint ha a hitemet és kötelességemet üzletelésre használom, végül nem nyerném el az igazságot vagy érném el a beállítottságomban a változást. Úgy végezném, mint Pál, akit Isten leleplezett és kivetett.

Arra gondoltam, amit Isten mondott: „Nincs összefüggés az ember kötelessége és aközött, hogy áldott vagy átkozott-e. A kötelesség az, amit az embernek teljesítenie kell; ez az ő mennyei hivatása, és nem függhet ellentételezéstől, feltételektől vagy okoktól. Csak akkor teljesíti kötelességét” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség). Ezen a ponton ráébredtem, hogy a kötelesség az, amit a teremtett lénynek teljesítenie kell, és nincs kapcsolatban azzal, hogy áldás vagy szerencsétlenség ér-e minket. Isten házának tagjaként nem támaszthatok Neki feltételeket. A feladataimat kell teljesítenem. Ez olyan, mint a család. Amikor a gyerekek mindent megtesznek a családért, kérhetnek érte pénzbeli jutalmat a szüleiktől? Ez nem családtag lenne, hanem alkalmazott. Isten családjának tagjaként és teremtett lényként a Teremtőért egy kis kötelességet teljesíteni, pont az, amit tennem kell, az a helyes és a természetes. Az odaadásomat feltételek és jutalmak elvárása nélkül kell kimutatni. Ezt kell tennem. Már idősebb vagyok és az egészségem nem rózsás, de Isten nem tett még le rólam. Továbbra is táplál és vezet a szavaival. Nem lehetek lelkiismeretlen, és nem élhetek továbbra is negatív állapotban, átadva magam a kétségebeesésnek. Megfelelő hozzáállással kell rendelkeznem, és amíg magamnál vagyok és megvan a józan eszem, többet kell olvasnom Isten szavait, hogy megismerjem magam és törekedjek beállítottságom megváltoztatására, elvégezzem azt a kötelességet, amire most képes vagyok és alávessem magam Isten szabályának és elrendezéseinek. Olvastam valami mást is Isten szavaiban: „Bárki légy is – függetlenül az érettségedtől, a korodtól, vagy attól, hogy hány éve hiszel Istenben –, az erőfeszítéseidet az igazságra való törekvésre kell irányítanod. Nem szabad semmilyen objektív indoklást hangsúlyoznod, feltétel nélkül kell törekedned az igazságra. Ne vesztegesd el a napjaidat. Ha keresel, és mindent beleadsz, hogy az igazságra törekedj, mint életed fontos ügyére, megtörténhet, hogy az igazság, amit elnyersz, és amit a törekvéseddel el tudsz érni, nem az, amit szerettél volna. Ha viszont Isten azt mondja, hogy a törekvésedben való hozzáállásod és az őszinteséged alapján fogja meghatározni a rendeltetési helyedet, akkor az milyen csodálatos lesz! Most ne arra összpontosíts, hogy mi lesz a rendeltetési helyed, vagy a sorsod. Ne gondolj arra, és ne érdeklődj afelől, hogy mi fog történni és mit tartogat a jövő, hogy képes leszel-e elkerülni a katasztrófát és a halált. Csak arra koncentrálj, hogy törekedj az Isten szavaiban és követelményeiben rejlő igazságra, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, hogy eleget tégy Isten akaratának, és ne bizonyulj méltatlannak Isten hatezer éves várakozására, az Ő hatezer éves előrelátására. Nyugtasd meg valamennyire Istent, hadd lásson némi reményt számodra, és hadd teljesüljenek benned az Ő kívánságai. Mondd csak, vajon Isten rosszul fog-e bánni veled, ha ezt teszed? Biztosan nem. Ha pedig a végeredmény nem is olyan, mint amilyennek az ember szerette volna, hogyan kell ezt a tényt kezelnie teremtett lényként? Mindenben alá kell vetnie magát Isten irányításának és elrendezésének, minden személyes szándék nélkül. Hát nem ez az a perspektíva, amelyet a teremtett lényeknek választaniuk kell? (De igen.) Ez a helyes gondolkodásmód” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Miért kell az embernek az igazságra törekednie). „Az igazságra való törekvés az emberi élet nagy témája. Semmi sem olyan fontos, mint az igazságra való törekvés, és értékében semmi sem haladja meg az igazság elnyerését. Könnyű volt-e követni Istent mindmáig? Siess, és tedd fontos ügyeddé az igazságra való törekvést! Az utolsó napokban végzett munkának ez a szakasza a legfontosabb fázisa annak a munkának, amelyet Isten az Ő hatezer éves irányítási tervében végez az embereken. Az igazságra való törekvés a legmagasabb elvárás, amit Isten az Ő választott népével szemben támaszt. Azt reméli, hogy az emberek a helyes úton járnak, ami az igazságra való törekvés” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Miért kell az embernek az igazságra törekednie). Nagyon megihletett, amikor ezt olvastam, és elérzékenyültem. Isten mindent elmondott nekünk az akaratáról, mint ahogy arról is, hogy mit követel és remél az emberektől. Őt nem érdekli, hogy milyen jó vagy rossz a képességünk, milyen idősek vagyunk, vagy hány kötelességet teljesítettünk, Őt csak az érdekli, hogy követjük-e az igazságot, odaadók vagyunk-e a hitünkben és engedelmeskedünk-e. Pont úgy, mint a Kegyelem Korában, egy özvegyasszony csupán két garast ajánlott fel, mégis elnyerte Isten jóváhagyását, mert az asszony mindenét felajánlotta Neki. Isten látta benne az őszinteséget. Jóllehet most öreg vagyok és nem vehetem fel a versenyt a fiatalokkal semmilyen szempontból, nem vagyok negatív, haladni akarok és kihasználni minden egyes napot. Amíg az érzékszerveim és az eszem működnek, tényleg jobban kell követnem az igazságot és többet kell olvasnom Isten szavait, gyakorolnom kell minden kis dolgot, amit értek, és a kötelességemet a lehető legjobban teljesítenem. Azután amikor meghalok, a szívem nyugalomra lel, és nem hagyom cserben Istent, mert egész életemben táplált engem. Isten lehetővé tette, hogy az utolsó napokban szülessek. Elfogadhattam az Ő utolsó napokbeli munkáját 60 évesen, hogy tanúskodjak Isten megjelenéséről, személyesen halljam a hangját, és tapasztaljam meg az ítéletét és fenyítését; ez volt Isten hatalmas kegyelme és áldása számomra. Ha még mindig az öregkor szomorúságába süppedve élnék, és nem lenne bennem késztetés megragadni az igazság követésének esélyét, kihagynám az esélyt, hogy megtapasztaljam Isten munkáját és megmeneküljek. Ha a későbbiekben akarnám követni az igazságot, már nem lenne rá esélyem, és túl késő lenne a megbánásra. Tehát így imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! Készen állok a megbánásra. Nem akarok többé a negativitás, aggodalom és félreértés állapotában élni. Gyakorlatba akarom ültetni a szavaidat, mindent meg akarok tenni, hogy az igazságot kövessem, amíg életben vagyok és a helyes utat járjam az életben. Gyakorolni akarom mindazt, amit megértek a szavaidból, teljesíteni a kötelességemet és eleget tenni az akaratodnak. Akár áldott leszek, akár katasztrófa sújt, kész vagyok alávetni magam a Te szabályodnak és elrendezéseidnek.”

Onnantól kezdve Isten szavainak olvasására koncentráltam és többet elmélkedtem róluk. Mindent beleadtam, bármilyen kötelességet is bízott rám a gyülekezet. A hívőként töltött éveimből nyertem néhány tapasztalatot és valamennyi tudást, és gyakoroltam a cikkírást, hogy tanúságot tegyek Istenről. Főként az evangélium hirdetőinek van szüksége jó cikkekre, hogy feloldják a vallásos emberek elképzeléseit, és régóta hívő emberként szeretnék pár ilyet írni, hogy megtegyem, amit lehet a királyság evangéliumának terjesztéséért. Elég arrogáns a beállítottságom, és hajlamos vagyok a családom korlátozására az arroganciám miatt. Követtem az igazságot, hogy romlottságom ezen aspektusát feloldjam, és megélhessem megfelelő emberi mivoltomat a családom előtt. A testvérekkel való szokásos interakció során, amikor azt látom, hogy valaki szembemegy az alapelvekkel, ha félek olyasmit mondani, ami megbánthatná őket, vagy rossz benyomást keltene rólam, Istenhez imádkozom, hogy ne éljek a sátáni filozófiák szerint, és az igazság gyakorlására koncentráljak, Isten házának érdekeit tartva szem előtt, és hogy ne csak másoknak akarjak tetszeni. Most azt tanulom, hogy az igazságot gyakoroljam minden kis dologban, és nagyon békés és boldog vagyok. Hogy képes voltam magam mögött hagyni a szenvedést, a szorongást és aggodalmat, az teljesen Isten vezetésének és kegyelmének köszönhető. Őszintén hálás vagyok Istennek! Minden dicsőség Mindenható Istennek!