Nem sokkal azután, hogy elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli evangéliumát, Isten szavaiból megtudtam, hogy amikor Isten befejezi utolsó napokbeli munkáját, nagy katasztrófák érnek utol minket, hogy a jók elnyerjék jutalmukat és a gonoszok a büntetésüket. Azok, akik gonoszságot tettek és szembeszálltak Istennel, elpusztulnak a katasztrófákban, míg azokat, akik elfogadták Isten szavainak ítéletét és megtisztultak, Isten megvédi és megtartja a katasztrófák során, és elviszi őket a királyságába, hogy örök áldásokat élvezzenek. Akkoriban azt gondoltam, hogy nagy áldás lenne bejutni a királyságba és elnyerni az örök életet, és meg kell becsülnöm ezt a soha vissza nem térő lehetőséget, jól kell végeznem a kötelességemet és keményen kell dolgozzak Istenért, hogy amikor Isten munkálkodása véget ér, alkalmas legyek a megmaradásra. Így hát otthagytam az állásomat és elkezdtem terjeszteni az evangéliumot. Látva, hogy egyre sokasodnak a katasztrófák, ebben a kritikus időszakban több jó cselekedetet akartam véghez vinni, és több emberrel megosztani Isten utolsó napokbeli evangéliumát, hogy hozzájáruljak a királyság evangéliumának terjesztéséhez. Így minden energiámat az evangélium megosztásába fektettem, kora reggeltől késő estig el voltam foglalva. A kerületemben egyre többen fogadták el Isten utolsó napokbeli munkáját, egymás után jöttek létre a gyülekezetek. Az eredmények láttán nagyon elégedett voltam magammal. Úgy éreztem, hogy az evangéliumi munkához való hozzájárulásom nem maradhat észrevétlen. Amikor kitört a világot sújtó járvány és a fertőzések száma emelkedett, én teljesen nyugodt voltam. Úgy hittem, hogy mivel keményen dolgozom Istenért a kötelességem teljesítésében, nem számít, mennyire kiterjedt, rám nem lesz hatással. Ám egy váratlan pandémiás vírusfertőzés romba döntötte az elképzeléseimet és képzelődéseimet. El kellett gondolkodnom az évek során a hitemben rejlő indítékokon és hamisságokon.

2021 májusában egy nap hirtelen köhögni kezdtem, majd belázasodtam, és egész testemben gyengének éreztem magamat. Először azt hittem, hogy megfáztam, és nem igazán törődtem vele, de a tünetek egy hét után sem múltak el. Az egyik nővér észrevette, hogy a tüneteim nagyon hasonlítanak a koronavíruséhoz, és aggódott, hogy elkaptam, így azt tanácsolta, menjek be a kórházba kivizsgálásra. Nem sokat törődtem vele. Úgy gondoltam, sokat dolgoztam, szenvedtem és megfizettem a kötelességem árát, ráadásul elég jó eredményeket is értem el. Továbbá nem követtem el gonoszságot és nem szakítottam meg a gyülekezet munkáját, hát hogy kaphattam volna el a vírust? De a kivizsgálások eredménye teljesen ellentétes volt azzal, amit vártam. A tesztem pozitív lett. Kábultan sétáltam haza, és képtelen voltam megérteni, hogyan kaphattam el a vírust. Évek óta teljesítettem a kötelességemet, miért nem védett hát meg Isten? Mit gondolnának rólam a testvérek, ha megtudnák? Azt, hogy olyat tettem, amivel megbántottam Istent, és ezért büntetés jár? De én nem gondoltam, hogy gonoszságot követtem el, és megszakítottam a gyülekezet munkáját. A világjárvány előző évi kitörése óta már több millió ember halt meg világszerte. Meg fogok halni, most, hogy én is megfertőződtem? Isten munkája hamarosan véget ér, ha most meghalok, nem lesz-e semmivé az évek kemény munkája? Akkor nem lenne részem semmilyen áldásban a jövőbeli királyságban. Minél többet gondolkodtam ezen, annál zaklatottabb lettem, és nem tudtam, hogyan vészeljem át ezt a helyzetet. Imádkoztam, Istenhez kiáltottam: „Istenem, megengedted, hogy elkapjam ezt a vírust, ez bizonyára a Te jóakaratod. Te nem tévedhetsz, tehát bizonyára lázadtam ellened, és valamilyen módon szembeszálltam Veled. De nem tudom, hogyan sértettem meg a természetedet. Kérlek, világosíts meg, hogy mit rontottam el. Kész vagyok megbánást tanúsítani.” Ezután Isten szavainak egy szakasza jutott eszembe. „Hogyan tapasztald meg a betegséget, amikor utolér? Járulj Isten elé és imádkozz, keresd és tapogasd ki Isten szándékát; vizsgáld meg magad, hogy kiderítsd, mit tettél, ami ellenkezett az igazsággal, és milyen romlottságot nem oldottál meg magadban. A romlott beállítottságod nem oldható meg anélkül, hogy szenvedésen mennél át. Csak a szenvedés által megenyhülve képesek rá az emberek, hogy ne legyenek kicsapongóak és mindig Isten előtt tudjanak élni. Amikor valaki szenved, mindig imádkozik. Nem gondol az étel, a ruházat és egyéb élvezetek gyönyöreire; állandóan imádkozik a szívében, megvizsgálva magát, vajon tett-e bármi rosszat, illetve esetleg hol ellenkezett az igazsággal. Rendszerint, amikor komoly betegséggel vagy furcsa bajjal szembesülsz, ami nagy szenvedést okoz számodra, ez nem véletlenül történik. Akár beteg vagy, akár egészséges, ott van ebben Isten akarata” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istenbe vetett hitben az igazság elnyerése a legfontosabb). Isten szavainak jókor jött megvilágosítása megmutatta, hogy a fertőzésem nem véletlenszerű, hanem teljes mértékben Isten szabálya és elrendezése. Isten akaratát kellett keresnem, és elgondolkodnom saját magamon. Nem panaszkodhattam, és hibáztathattam Istent, bármi is történt. A következő néhány napban, amikor karanténban voltam otthon, megnyíltam a testvéreknek minden általam feltárt romlottságról, tanultam saját magamról, és találtam egy utat a gyakorláshoz és az Isten szavaiba való belépéshez. És függetlenül attól, hogyan éreztem magam fizikailag, folytattam az evangélium megosztását az interneten. Néhány nap múlva sokkal jobban éreztem magam, már alig köhögtem, a hőmérsékletem normális volt, és visszatért az energiám és az erőm. Nagyon boldog voltam, és azt gondoltam, hogy Isten látta az engedelmességemet és a megbánásomat, ezért vigyázott rám. Erre a gondolatra a nyugtalanságom egy kicsit megenyhült. Másnap azonban hirtelen szorító és kellemetlen érzést észleltem a mellkasomban, és nem tudtam abbahagyni a köhögést. Aztán magas lázam lett, és teljesen legyengültem. Pánikba estem. A diagnózis felállítása óta sem hibáztattam Istent, és továbbra is tettem a kötelességemet. Hogy betegedhettem meg még jobban? Nem volt gyógyszer, amivel ezt kezelni lehetett, így ha Isten nem ment meg, biztos voltam benne, hogy meghalok. A halál gondolata igencsak ijesztő volt számomra – nem tudtam beletörődni. Több mint 10 éve követtem Istent, magam mögött hagytam az otthonomat és az állásomat, és naphosszat a kötelességemen munkálkodtam. Sokat szenvedtem, és elég nagy árat fizettem. Isten egyáltalán nem emlékezett erre? Ha meghalnék, soha nem látnám a királyság szépségét, és nem élvezném az áldásait. Minél többet gondolkodtam ezen, annál lehangoltabb lettem. Továbbra is teljesítettem a kötelességemet, de nem volt meg bennem a belső hajóterő, és nagyon bosszantott, amikor több dolgom lett. Csak hamar összecsaptam, hogy azután kipihenhessem magam. Korábban reggeltől estig dolgoztam a kötelességemen, és azt hittem, hogy Isten majd megvéd, de most, hogy Isten nem tette ezt meg, a saját jólétemre kellett gondolnom, és vigyáznom kellett az egészségemre. A túl sok stressz és a fáradtság nem tenne jót a gyógyulásomnak. Az összejöveteleken a többi testvér olyan jó erőben volt és a végtelenségig tudtak közösséget vállalni. Bezzeg én – elkapott a köhögés, akárhányszor megszólaltam, és alig kaptam levegőt, amikor Isten szavait olvastam. Nagyon fel voltam dúlva, és muszáj volt megpróbálnom szót érteni Istennel: „Istenem, általában igen szorgalmasan végzem a kötelességemet, komoly és felelősségteljes vagyok. A többiek közül vannak, akik nem érnek fel hozzám a kötelességeikben. Mindenki más egészséges és teljesíti a kötelességét, miért pont én vagyok vírusos? Ha ez egy próbatétel a Részedről, de vannak mások a gyülekezetben, akik jobban törekszenek az igazságra, mint én, akkor ők miért nem szembesülnek ezzel? Ha ez a büntetésed, én nem követtem el semmi gonoszságot, nem szakítottam meg a gyülekezet munkáját, és a természetedet sem sértettem meg. Istenem, én még mindig teljesíteni akarom a kötelességemet, és szeretem azt. Még nem végeztem el eleget belőle – tovább akarok élni és a kötelességemet teljesíteni. Ó, Istenem, most fontos kötelességet teljesítek, és még mindig tudok szolgálni Érted. Kérlek, védj meg engem, hogy tovább élhessek és szolgálhassalak.” Amikor így gondolkodtam erről, Isten szavainak egy szakasza villant be nagyon élesen a gondolataimba: „Milyen alapon követelsz te – egy teremtett lény – Istentől? Az emberek nem jogosultak arra, hogy követeljenek Istentől. Nincs semmi észszerűtlenebb, mint követeléseket támasztani Istennel szemben. Azt fogja tenni, amit tennie kell, és az Ő természete igaz. Az igazság semmi esetre sem méltányosság vagy észszerűség; nem egyenlősdi, és nem arról szól, hogy az elvégzett munkádnak megfelelően kiosztják neked, amit érdemelsz, vagy fizetnek neked az elvégzett munkádért, illetve megkapod a járandóságodat aszerint, amekkora erőfeszítést teszel. Ez nem igazság, ez csupán korrektség és méltányosság. Nagyon kevés ember képes megismerni Isten igaz természetét. Tegyük fel, hogy Isten megsemmisítette volna Jóbot, miután Jób tanúságot tett Mellette: Ez igazságos lenne? Valójában az lenne. Miért hívják ezt igazságnak? Hogyan tekintenek az emberek az igazságra? Ha valami összhangban van az emberek elképzeléseivel, akkor nagyon könnyű azt mondaniuk, hogy Isten igaz; azonban, ha úgy látják, az a dolog nincs összhangban az elképzeléseikkel – ha ez olyasvalami, amit képtelenek megérteni – akkor nehéz lenne azt mondaniuk, hogy Isten igaz. Ha Isten annak idején elpusztította volna Jóbot, az emberek nem mondták volna, hogy Ő igaz. Valójában azonban, akár romlottak az emberek, akár nem, és akár mélységesen romlottak, akár nem, kell Istennek igazolnia Magát, amikor elpusztítja őket? Meg kellene magyaráznia az embereknek, hogy milyen alapon cselekszik így? Istennek el kell mondania az embereknek azokat a szabályokat, melyeket Ő rendelt el? Nincs rá szükség. Isten szemében, aki romlott, és aki hajlamos Istennel szembefordulni, nem ér semmit; akárhogy is kezeli Isten őket, az helyénvaló lesz, és minden Isten elrendezése. Ha nem tetszenél Istennek, és azt mondaná, hogy nem veszi hasznodat a tanúságtételed után, és ezért elpusztítana téged, ez is az Ő igazsága lenne? Az lenne. [...] Minden, amit Isten tesz, az igaz. Habár az emberek talán nem képesek érzékelni Isten igazságát, nem szabadna tetszés szerint ítéletet mondaniuk. Ha valami, amit Ő tesz, észszerűtlennek tűnik az emberek számára, illetve, ha van róla bármilyen elképzelésük, és ez arra vezeti őket, hogy azt mondják, Ő nem igazságos, akkor ők igen esztelenek” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavain töprengve úgy éreztem, mintha szemtől szemben állna velem, megdorgálna, és minden szó egyenesen a szívembe hatolt. Nem Istent vádoltam-e azzal, hogy igazságtalan és hamislelkű? Nem alkudoztam-e, nem kerestem-e kifogásokat, és nem szabtam-e feltételeket Isten előtt? Elértem néhány dolgot a szenvedéssel és a kötelességemben való önfeláldozással töltött éveim során, ezért úgy éreztem, hogy Istennek meg kell védenie engem attól, hogy katasztrófába zuhanjak, és ez az Ő igazsága lenne. De valójában mindezek csak az én elképzeléseim és képzelődéseim voltak, és egyáltalán nem feleltek meg az igazságnak. Isten a teremtés Ura, én pedig teremtett lény vagyok. Minden, amit élvezek, Istentől származik, és az életemet is Isten adta. Hogy Isten hogyan alakítja a sorsomat, és meddig hagy élni, az mind rajta múlik. Teremtett lényként alá kell vetnem magam ennek, és el kell fogadnom. Milyen jogon akartam Istennel vitatkozni és feltételeket szabni? De annyi éven át hittem, és olyan sokat kaptam Istentől az igazság öntözéséből és táplálásából, mégsem volt bennem hála. Most, hogy elkaptam a vírust, és szembesültem a halál fenyegetésével, vitatkoztam Istennel és ellenálltam, és Őt hibáztattam az igazságtalanságért. Hol volt a lelkiismeretem és az értelmem? Ahogy ezen gondolkodtam, mélyebb bűntudatot és szégyent éreztem, és imádkozva térdeltem Isten előtt. „Istenem, annyira oktalan vagyok! Te teremtettél engem, teremtett lény vagyok. Minden vezénylésednek és elrendezésednek alá kellene vetnem magam. Ez helyes és természetes. Megengedted, hogy elkapjam ezt a vírust, ami akár halálos veszélyt is jelenthet. Nem akartam meghalni, nem akartam alávetni magam, ezért vitatkoztam Veled, hibáztattalak, hogy nem megfelelően cselekedtél, és kértelek, hogy hagyj még élni. Egyáltalán nem volt bennem alávetettség vagy értelem. Olyan lázadó voltam! Istenem, szeretnék elmélkedni magamon és megbánást tanúsítani Neked.”

A következő napokban igazán rosszul éreztem magam, amikor az Istennel kapcsolatos panaszaimra és félreértéseimre gondoltam. Különösen, amikor arra gondoltam, hogy amikor az állapotom súlyosabbá vált, ellenálltam Istennek, vitatkoztam Vele, negatív lettem és ellustultam, épphogy teljesítettem a kötelességemet és ímmel-ámmal tettem a dolgom, még nagyobb bűntudatot és nyugtalanságot éreztem. Amikor nem voltam beteg, és nem volt válság, akkor is Isten igazságát hirdettem, és azt, hogy a teremtett lényeknek alá kell vetniük magukat a teremtés Ura intézkedéseinek. Miért tanúsítottam annyi lázadást és ellenállást, amikor beteg lettem? Olvastam valamit Isten szavaiban az áhítataim során. „Az ember Istenhez fűződő kapcsolata csupán a pőre önérdeken alapul. Ez az áldások fogadója és az áldások adója közötti kapcsolat. Ez egyszerűen fogalmazva az alkalmazott és a munkáltató kapcsolatához hasonlít. Az alkalmazott mindössze azért dolgozik, hogy megkapja a munkáltató által neki szánt jutalmat. Az ilyen jellegű kapcsolatban nincs vonzalom, csak tranzakció. Nincs kölcsönös szeretet, csak jótékonyság és könyörület. Nincs megértés, csak elfojtott felháborodás és megtévesztés. Nincs közelség, csak egy áthidalhatatlan szakadék” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 3. függelék: Az ember csak Isten irányításának keretében menekülhet meg). „Az antikrisztusok elgondolkodása szerint, ha valaki teljesíti kötelességét, megfizeti az árat és nehézségeken megy keresztül, akkor Istennek meg kell áldania. Így aztán, miután már egy ideje gyülekezeti munkát végeznek, elkezdik számba venni, milyen munkákat végeztek a gyülekezetért, hogyan járultak hozzá Isten házához, és mi mindent tettek a testvérekért. Mindezt pontosan észben tartják, és várják, hogy milyen kegyelmekben és áldásokban részesülnek emiatt Istentől, hogy mérlegelni tudják, megéri-e, amit tesznek. Miért foglalatoskodnak ilyen dolgokkal? Mi az, amit a szívük mélyén követnek? Mi a célja Istenbe vetett hitüknek? Istenbe vetett hitük kezdettől fogva az áldások megszerzésére irányult. És nem számít, hány évig hallgatnak prédikációkat, hogy Isten hány szavát eszik és isszák, hogy hány doktrínát értenek, soha nem fogják elengedni arra irányuló vágyukat és motivációjukat, hogy áldottak legyenek. Ha arra kéred őket, legyenek kötelességtudó teremtett lények, és fogadják el Isten uralmát és intézkedéseit, azt fogják mondani: »Ez rám nem vonatkozik. Nekem nem erre kell törekednem. Arra kell törekednem, hogy ha már megvívtam a harcot, ha megtettem a szükséges erőfeszítést és elszenvedtem a szükséges megpróbáltatásokat – ha mindezt megtettem úgy, ahogy Isten megköveteli –, akkor Isten jutalmazzon meg, és tegye lehetővé, hogy a királyságában maradjak és megkoronázzanak, és hogy magasabb pozíciót kapjak, mint Isten népe. Legalább két-három városnak kellene alám tartoznia.« Ez az, ami az antikrisztusokat a legjobban foglalkoztatja. Nem számít, Isten háza mennyire közvetíti az igazságot, a motivációikat és vágyaikat nem lehet eloszlatni; ugyanolyan emberek, mint Pál. Ez az átlátszó ügylet nem rejt magában egyfajta gonosz és rosszindulatú beállítottságot? Egyes vallásos emberek azt mondják: »A mi nemzedékünk a kereszt útján követi Istent. Ez azért van, mert Isten kiválasztott minket, és így jogosultak vagyunk az áldására. Szenvedtünk és nagy árat fizettünk, és kiittuk a keserűség kelyhét. Néhányunkat még le is tartóztattak, és börtönbüntetésre ítéltek. Miután ezt a sok megpróbáltatást elszenvedtük, annyi prédikációt hallgattunk, és annyi mindent tanultunk a Bibliáról, ha nem leszünk egy nap megáldva, akkor a harmadik égbe megyünk, és vitatkozni fogunk Istennel.« Hallottatok valaha ilyesmit? Azt mondják, a harmadik égbe mennek majd, hogy Istennel vitatkozzanak – milyen merész dolog ez? Nem félelmetes csak hallani is? Ki merészel próbálkozni és vitába bocsátkozni Istennel? [...] Nem arkangyalok az ilyen emberek? Nem ők a Sátán? Vitatkozhatsz, akivel csak akarsz, de Istennel nem. Nem szabad ezt tenned, nem szabad ilyeneket gondolnod. Az áldások Istentől származnak, és Ő annak adja őket, akinek akarja. Még ha megfelelsz is az áldások elnyerésének feltételeinek, ha Isten nem áld meg téged, akkor sem szabad vitába bocsátkoznod Vele. Az egész világegyetem és az egész emberiség Isten kezében van, Istené a végső szó, te pedig egy jelentéktelenül kicsi emberi lény vagy – és te mersz Istennel vitatkozni? Hogy lehetsz ilyen önhitt? Jobb lenne, ha tükörbe néznél. Ha lázongani merészelsz a Teremtő ellen, és harcolsz Vele, akkor nem a saját halálodat keresed-e? »Ha nem leszünk egy nap megáldva, akkor a harmadik égbe megyünk, és vitatkozni fogunk Istennel.« Ezekkel a szavakkal nyíltan lázongtok Isten ellen. Miféle hely az a harmadik ég? Isten lakhelye. A harmadik égbe merészkedni, és megpróbálni vitába szállni Istennel olyan, mint megrohamozni egy palotát. Nem erről van szó? Néhányan azt mondják: »Mi köze van ennek az antikrisztusokhoz?« Nagyon is sok köze van, hiszen azok, akik a harmadik égbe szeretnének menni, hogy Istennel vitatkozzanak, antikrisztusok; hiszen csak antikrisztusok mondanának ilyeneket, az ilyen szavak az antikrisztusok szívének mélyéről eredő hangok, és ez az antikrisztusok gonoszsága” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel (Második rész)). Megszégyenültem Isten kinyilatkoztatása előtt, és beláttam, hogy az évekig tartó szenvedésem és a kötelességemért fizetett ár egyáltalán nem arra irányult, hogy figyelembe vegyem Isten akaratát, és megtegyem egy teremtett lény kötelességét, ami Isten szeretetének a viszonzása. Arra irányult, hogy megkapjam cserébe Isten áldásait, bejussak a királyságba és élvezzem az örök áldásokat. A kötelességteljesítést eszközként kezeltem, hogy elkerüljem a katasztrófát és részesüljek Isten áldásában, ellentételezésként és tőkeként az Istennel folytatott tranzakcióhoz. Ezért számolgattam magamban, hogy mennyi mindent tettem, hány embert térítettem meg, mennyit szenvedtem, milyen árat fizettem. Minél többet számolgattam, annál inkább úgy éreztem, hogy érdemleges szolgálatot végeztem, és alkalmas vagyok arra, hogy a katasztrófában elnyerjem Isten védelmét, és megmaradjak. Soha nem gondoltam volna, hogy váratlanul megfertőződöm a vírussal. Hibáztattam és félreértettem Istent, nem kerestem, hogyan vethetném alá magamat Istennek a betegségemben. Ehelyett azon gondolkodtam, mit tehetnék Isten jóváhagyásának elnyeréséért, hogy Isten megvédjen és gyorsan meggyógyuljak. Így amikor láttam, hogy az állapotom ehelyett rosszabbodik, elcsüggedtem Istennel szemben. Hibáztattam Őt, hogy nem véd meg, hogy igazságtalan velem. A tények azt mutatták, hogy a hitem és a kötelességem csak arra irányult, hogy elnyerjem az áldást, és nem voltam őszinte Isten felé. Csak arra használtam Őt, hogy elérjem az áldások elnyerésére, alkuk megkötésére és Isten becsapására irányuló saját célomat. Annyira önző és ravasz voltam! A Kegyelem Korában Pál bejárta egész Európát, hogy terjessze az Úr evangéliumát, sokat szenvedett és nagy árat fizetett érte, de minden, amit adott, csak azért volt, hogy bejusson a mennyek országába és jutalmat kapjon. Azt mondta: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája” (2Timóteus 4:7-8). Ez valójában azt jelentette, hogy ha Isten nem ad neki koronát, akkor Isten nem volt igazságos. A vallási világ szereplőire mély hatással vannak Pál e szavai. Akik az Úr nevében dolgoznak és szenvednek, mind azért teszik, hogy a mennybe jussanak és áldottak legyenek. Ha nem részesülnek áldásban,vitatkoznak Istennel. Én is pont olyan voltam, mint ők, nem igaz? Aztán megijedtem. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen beállítottságot fogok mutatni. Ha ez a helyzet nem leplezett volna le, még mindig nem láttam volna, hogy ilyen komoly antikrisztusi természetem van. Isten néhány szava jutott eszembe: „Én mindvégig szigorú mércéhez mértem az embert. Ha hűséged szándékokkal és feltételekkel jár együtt, akkor inkább nem kérek az úgynevezett hűségedből, ugyanis megvetem azokat, akik félrevezetnek Engem szándékaikon keresztül és feltételekkel zsarolnak Engem. Csak azt kívánom, hogy az ember feltétlenül hűséges legyen Hozzám, és mindent egyetlen szóért – és annak bizonyításáért tegyen: hit. Megvetem, ahogyan hízelgéssel próbáltok megörvendeztetni Engem, hiszen Én mindig őszinteséggel kezeltelek titeket, ezért azt kívánom, hogy ti is valódi hittel viseltessetek Irántam” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igazi istenhívő vagy?). Isten szavaiból éreztem, hogy az Ő természete igaz, szent, és nem tűri a sértést. Isten az emberiség megmentésén munkálkodik, és Ő az ember őszinteségét és odaadását akarja. Ha az emberek erőfeszítései indítékokat, hamisításokat, alkudozást vagy csalást hordoznak magukban, Isten nemcsak hogy nem fogadja el őket, de még undort és visszatetszést is keltenek Benne, és Ő elítéli őket. Akárcsak Pált, akit végül nemhogy nem áldott meg Isten, hanem a pokolba küldte bűnhödni. Az is bizonyára visszatetszést és undort kelt Istenben, ahogy a kötelességem magában hordozta egy cselekedet meghamisítását. Az, hogy megbetegedtem, teljesen feltárta Isten igaz és szent természetét. Ekkor teljesen elfogadtam és szívből alávetettem magam a betegségnek.

Később még egy passzust olvastam Isten szavaiból: „Teremtett lényként, amikor valaki a Teremtő elé járul, teljesítenie kellene a kötelességét. Ez a helyénvaló dolog, és viselnie kell ezt a felelősséget. Az alapján, hogy a teremtett lények teljesítik a kötelességüket, a Teremtő még nagyobb munkát végzett az emberiség körében. A munka egy újabb szakaszát végezte el az embereken. És milyen munka ez? Ellátja az emberiséget az igazsággal, megengedve nekik, hogy a kötelességük teljesítése során elnyerjék Tőle az igazságot, és ezáltal levethessék romlott beállítottságaikat, és megtisztuljanak. Így eleget tesznek Isten akaratának, és az életben a helyes útra lépnek, végül képesek lesznek félni Istent és kerülni a rosszat, elnyerik a teljes üdvösséget, és többé nem lesznek kitéve a Sátán csapásainak. Ez egy olyan hatás, amelyet Isten az emberiséggel a végén elérne a kötelességük teljesítése révén. Ezért a kötelességed teljesítése során Isten nem pusztán arra késztet, hogy egy dolgot láss tisztán, és megérts egy kis igazságot, és nem is csupán hagyja, hogy élvezd a kegyelmet és áldásokat, amelyeket teremtett lényként a kötelességed teljesítésével kapsz. Inkább lehetővé teszi számodra, hogy megtisztulj és megmenekülj, és végül eljuss oda, hogy a Teremtő arcának fényében élj” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Hetedik rész)). Isten szavai igazán meghatottak. A kötelesség teljesítése olyan felelősség és kötelezettség, amely alól egy teremtett lény nem bújhat ki, és elsősorban az igazság elnyerésének és a hajlambeli változás elérésének útja. Kötelességeinkben Isten mindenféle helyzetet teremt, hogy leleplezze az emberek romlott beállítottságát, majd az Ő szavainak ítélete és kinyilatkoztatása, valamint a fegyelmezése által lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük romlottságunkat és megváltozzunk, hogy többé ne rontson meg minket a Sátán, és ne ártson nekünk. Ez Isten akarata. A kötelességem teljesítésének évei alatt sok romlottságot mutattam az Isten által létesített környezetekben. Némi megértést nyertem a romlott beállítottságomról, majd elkezdtem gyűlölni magamat, megbánást tanúsítani és megváltozni, és egy kis emberi hasonlatosságot szereztem. Olyan sokat nyertem a kötelességem által, de még mindig nem voltam hálás. Ehelyett a kötelességemet alkualapként használtam, cserébe áldásokért, engedélyért a katasztrófák elkerülésére, és úgy bántam Istennel, mintha becsaphatnám és kihasználhatnám Őt. Alávaló voltam! Isten annyi igazságot fejezett ki, de én nem becsültem meg őket, és csak azon gondolkodtam, hogyan lehetek áldott, menekülhetek meg a katasztrófától, juthatok be a királyságba és kaphatok jutalmat. Igazán gonosz voltam. Imádkoztam és megesküdtem Istennek, hogy többé nem azért teszem a kötelességemet, hogy áldott legyek, hanem az igazságot fogom követni a kötelességemben, hogy viszonozzam Isten szeretetét. Elolvastam Isten szavainak egy másik szakaszát, amely utat mutatott a gyakorlati alkalmazáshoz. „Ha Istenben való hitedben és igazságra való törekvésedben képes vagy azt mondani, »Bármilyen betegséget vagy kellemetlen eseményt enged Isten megtörténni velem, – bármit tesz Isten – engedelmeskednem kell és teremtett lényként a helyemen kell maradnom. Minden más előtt, az igazság ezen szempontját – az engedelmességet – kell gyakorlatba ültetnem, meg kell valósítanom és meg kell élnem az Istennek való engedelmesség valóságát. Ezen felül, nem tehetem félre azt, amivel Isten megbízott és a kötelességet, amelyet teljesítenem kell. Utolsó lélegzetvételemmel is eleget kell tennem kötelességemnek«. Ez nem bizonyságtétel? Amikor ilyen elszánt vagy és ilyen állapotban vagy, még mindig képes vagy panaszkodni Istenre? Nem, nem vagy. Ilyenkor azt fogod gondolni magadban, »Isten adja nekem ezt a leheletet, Ő gondoskodott rólam és védett ennyi éven át, sok fájdalmat elvett tőlem, sok kegyelmet és sok igazságot adott nekem. Megértettem igazságokat és rejtélyeket, amelyeket emberek nemzedékeken át nem értettek. Olyan sokat nyertem Istentől, tehát vissza kell fizetnem Istennek! Korábban túlságosan éretlen voltam, nem értettem semmit és minden, amit tettem, bántó volt Isten számára. Nem biztos, hogy lesz másik esélyem, hogy visszafizessem ezt Istennek a jövőben. Bármennyi időm maradt hátra, fel kell ajánlanom azt a kis erőt, amim van, és meg kell tennem Istenért, amit tudok, hogy Isten lássa: ennyi éven át tartó gondoskodása rólam, nem veszett kárba, hanem meghozta gyümölcsét. Hadd hozzak vigaszt Istennek, és ne bántsam Őt többé vagy ne okozzak Neki csalódást.« Mi lenne, ha így gondolkodnál? Ne azon gondolkodj, hogyan mentsd meg magad vagy menekülj el, gondolj arra, »mikor gyógyul meg ez a betegség? Amikor meggyógyul, meg fogok tenni minden tőlem telhetőt, hogy teljesítsem kötelességemet és odaadó legyek. Hogyan legyek odaadó, mikor beteg vagyok? Hogyan tudom teljesíteni egy teremtett lény kötelességet?« Amíg van egyetlen lélegzetvételed is, vajon nem vagy képes teljesíteni kötelességedet? Amíg van egyetlen lélegzetvételed is, képes vagy nem szégyent hozni Istenre? Amíg van egyetlen lélegzetvételed is, amíg az elméd tiszta, képes vagy nem panaszkodni Istenre? (Igen.) Most könnyű »igent« mondani, de nem lesz annyira könnyű, amikor ez valóban megtörténik veled. És így, törekednetek kell az igazságra, gyakran keményen dolgozni az igazságon és több időt tölteni azon gondolkodva, »Hogyan tudok eleget tenni Isten akaratának? Hogyan tudom vissza fizetni Isten szeretetét? Hogyan tudom teljesíteni egy teremtett lény kötelességet?« Mi az a teremtett lény? Egy teremtett lény felelőssége csupán annyi, hogy hallgassa Isten szavait? Nem. Az a kötelessége, hogy megélje Isten szavait. Isten olyan sok igazságot adott neked, olyan sokat az útból és olyan sok életet, azért, hogy megélhesd ezeket a dolgokat és bizonyságot tegyél Mellette. Ez az, amit egy teremtett lénynek tennie kellene, és ez a te felelősséged és kötelezettséged” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak Isten szavainak gyakori olvasása és az igazságról való elmélkedés vezet előre). Isten szavai olyan megindítóak számomra. Isten a teremtés Ura, én pedig teremtett lény vagyok, így a sorsom az Ő kezében van. Ő engedte meg, hogy ez a betegség a hatalmába kerítsen, tehát akár éljek, akár haljak, alá kell vetnem magam Isten szabályának és intézkedéseinek. Ez az alapvető indíték, amellyel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell. A kötelesség pedig valami, amit egy teremtett lénynek teljesítenie kell. Bármikor, bármi történjék is, amíg szufla van bennem, teljesítenem kell a kötelességemet. Oly sokat élveztem Isten szeretetéből az évek során, de mivel nem követtem az igazságot, mindig fellázadtam Isten ellen és megbántottam őt – olyan sokkal tartoztam Neki. Most, amíg még élek, tennem kell a kötelességemet, hogy viszonozzam Isten szeretetét. Az ezt követő időkben minden nap azon gondolkodtam, hogyan tudnám jól teljesíteni a kötelességemet, hogy eleget tegyek Istennek. A nővérnek, akivel társultam, új volt a kötelesség, és nem sok alapelvét ismerte az evangélium megosztásának, így számos probléma merült fel. Az interneten segítettem és vezettem őt. Emellett gyakran olvastam csendben Isten szavait és énekeltem Istent dicsőítő himnuszokat. Továbbra is köhögtem és lázas voltam, de már nem tartott vissza a betegség, és már nem gondolkodtam azon, hogy meg fogok-e halni. Tudtam, hogy sorsom Isten kezében van, és Isten szabálya határozza meg, hogy meddig élek. Megpróbálom majd jól teljesíteni a kötelességemet, és viszonozni Isten szeretetét mindaddig, amíg Ő életben hagy, és alávetem Neki magamat, és soha többé nem panaszkodom, amíg Ő úgy nem dönt, hogy meghalok.

Egyik este nem tudtam abbahagyni a köhögést, a torkom tele volt váladékkal, magas lázam is volt, és az egész testem fájt. Feküdtem az ágyban, olyan kényelmetlen volt, hogy csak forgolódtam, és képtelen voltam aludni. Azon tűnődtem: „Meg fogok halni? Ha egyszer elalszom, felébredek-e még valaha?” A halál gondolata nagyon felzaklatott, és attól a gondolattól, hogy a jövőben talán már nem lesz lehetőségem Isten szavait olvasni, megállás nélkül sírtam. Felkeltem, bekapcsoltam a számítógépemet, és elolvastam ezt a szakaszt Isten szavaiból: „Isten mindenki élettartamát előre meghatározta. Egy betegség orvosi szempontból halálosnak tűnhet, ám ha Isten álláspontja szerint az életednek még folytatódnia kell, és még nem jött el a te időd, akkor nem halhatsz meg, akkor sem, ha akarnál. Ha Isten megbízatást adott neked, és a küldetésed még nem ért véget, akkor még egy halálosnak tartott betegségben sem fogsz meghalni – Isten nem fog még magához venni. Ha nem imádkozol is, és nem keresed az igazságot, vagy nem foglalkozol a betegséged kezelésével, sőt, ha elhalasztod a kezelésedet, akkor sem fogsz meghalni. Ez különösen igaz azokra, akik megbízatást kaptak Istentől: Ha a küldetésük még nem teljesült, bármilyen betegség érje is őket, nem szabad azonnal meghalniuk; a küldetésük teljesítésének utolsó pillanatáig élniük kell. Megvan benned ez a hit? [...] Az a helyzet, hogy függetlenül attól, hogy az alkudozásod célja az-e, hogy meggyógyítsd a betegségedet, és ne halj meg, vagy más a szándékod és célod vele, Isten szempontjából, ha teljesíteni tudod a kötelességedet, és még hasznára válsz, ha Isten döntése szerint használni fog téged, akkor nem fogsz meghalni. Nem fogsz tudni meghalni, még akkor sem, ha te azt szeretnéd. Ám ha bajt okozol, és mindenféle gonosz tettet követsz el, és bosszantod Isten természetét, akkor gyorsan meg fogsz halni; az életed rövidre zárul. Isten mindenki élettartamát már a világ teremtése előtt meghatározta. Ha engedelmeskedni tudnak Isten rendelkezéseinek és vezénylésének, akkor függetlenül attól, hogy betegségben szenvednek-e vagy sem, és hogy jó vagy rossz-e az egészségünk, az Isten által előre meghatározott számú évet fogják leélni. Megvan benned ez a hit?” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavait olvasva éreztem az Ő szeretetét és irgalmát, és ez igazán megmelengette a szívemet. Egy kicsit jobban megértettem Isten akaratát. Azt, hogy az utolsó napokra születhettem meg, hihetek Istenben és kötelességet teljesíthetek, Isten határozta meg, és ez is egy küldetés, amit Isten adott nekem. Ha a küldetésem véget érne, akkor is meg kellene halnom, ha nem betegednék meg. Különben nem halnék meg, még akkor sem, ha olyan betegséget kapnék, amibe bele kellene halnom. Nem tudtam, mi vár rám, de azt igen, hogy Isten kezébe kell helyeznem az életemet, és követnem az Ő elrendezéseit. Arra gondoltam, hogy bármikor meghalhatok, és nagyon szerettem volna újra szívemből szólni Istenhez. Letérdeltem és így imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! Köszönöm, hogy kiválasztottál engem, hogy eljöjjek a házadba, és hogy hallhattam a hangodat. Öntözést és táplálékot nyerve a Te számos szavadból lehetővé vált számomra oly sok igazság és az emberi lét alapelveinek megismerése. Úgy érzem, hogy az életem nem volt hiábavaló. Csak olyan mélyen romlott vagyok, és mindig lázadok Ellened és bántalak Téged. Nem követtem jól az igazságot, és nem teljesítettem őszintén a kötelességemet, hogy viszonozzam a szeretetedet. Soha egy cseppnyi vigaszt sem adtam Neked. Olyan sokkal tartozom Neked. Nem tudom, lesz-e még alkalmam viszonozni a szeretetedet. Ha életben maradok, valóban követni akarom az igazságot, és teljesíteni akarom a kötelességemet, hogy eleget tegyek Neked...”

Aznap este gyorsan álomba szenderültem. Amint másnap felébredtem, teljesen kipihentnek éreztem magam, mintha soha nem is betegedtem volna meg. A torkom rendben volt, felesleges váladék nem volt benne. Sietve megmértem a testhőmérsékletemet, és kiderült, hogy visszaállt a normális értékre. Nagyon meghatódtam, és tudtam, hogy ez Isten kegyelme és védelme számomra. Bár amikor elkaptam a koronavírust, nagy lázadást és ellenállást tanúsítottam, Isten nem a vétkeimnek megfelelően bánt velem, hanem továbbra is vigyázott rám. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet, és köszönetet mondtam és dicsőítettem Istent.

Két hónap telt el, és a testhőmérsékletem végig normális maradt. A vírus nem jelentkezett újra, és mire észbe kaptam, teljesen fel is épültem. Sokan meghaltak ebben a világjárványban, én pedig teljes egészében túléltem, hála Isten bámulatos gondoskodásának és üdvösségének irántam. A vírussal való megfertőződésem rávilágított a hitemben és a kötelességemben rejlő indítékokra és hamisításokra, lehetővé téve számomra, hogy meglássam aljas indítékomat, hogy Istennel üzleteljek az áldásokért, és némiképp megértettem és meg is utáltam magamat. Emellett némi gyakorlati tapasztalatot szereztem és megértettem Isten szent, igazságos természetét, és alávetettem magam Isten szabályának és intézkedéseinek. Megtapasztaltam némi finomítást és fájdalmat e helyzet által, de nagyon sok olyan dolgot nyertem, amit egy kényelmes helyzetben nem tudtam volna megszerezni. Amikor csak visszagondolok arra, hogy mit profitáltam ebből a tapasztalatból, telve leszek hálával és dicsérettel Isten iránt. Hálát adok Istennek az Ő szeretetéért és üdvösségéért!