Kiskoromban érdekelt a kereszténység, de mivel a családom buddhista volt, nem lettem keresztény. Akkoriban hallottam a pokolról, de nem igazán hittem benne.

2022 áprilisában egy barátom meghívott egy online összejövetelre, ahol először olvastam Mindenható Isten szavait. Úgy éreztem, hogy Mindenható Isten szavai a mennyei Teremtő beszéde az emberiséghez. Azután sokszor olvastam Mindenható Isten szavait online. Megtudtam, hogy Mindenható Isten az egy igaz Isten, és hogy Isten azért jött le a földre, hogy megmentse az emberiséget. De mivel a családom az utamban állt, és azért is, mert ragaszkodtam a világi dolgokhoz, nem jártam rendszeresen az összejövetelekre, sőt egy kis időre ki is maradtam a csoportomból.

Aztán 2023. február 3-án reggel fél tíz körül, egy összejövetel után eléggé elfáradtam, ezért lefeküdtem pihenni. Később a kisöcsém elmondta, hogy a családom nem tudott felébreszteni abból a szunyókálásból, bárhogy is próbálkoztak, ezért gyorsan kórházba vittek sürgősségi kezelésre. Az orvos megvizsgált, és azt mondta, hogy már nem lélegzem, ezért kiállította a halotti bizonyítványt. A családomnak nem volt más választása, haza kellett vigyenek. Értesítették a rokonokat és a szomszédokat, és felkészültek, hogy három nappal később eltemessenek.

Akkor még nem tudtam, mi történik az otthonunkban. Csak annyit tudtam, hogy egy másik világba kerültem. Fehér köntöst viseltem, egyedül sétáltam egy fénytelen, ködös kis ösvényen. Nem láttam az eget, sem azt, ami előttem volt. Az ösvény lefelé vezetett, göröngyös, gödrös, rögös és kanyargós volt. Kétoldalt alig kivehetően mindenféle furcsa növények voltak, amiket még soha nem láttam, mindet tüskék borították. Állatok hangját is hallottam mindenfelé... Mezítláb mentem az ösvényen, és sértette a lábamat. Az egész testem tűzforró volt, és kissé kifulladtam. Mentem és mentem, majd egy feketébe öltözött démonra bukkantam. Tetőtől talpig fekete volt – nem láttam sem az arcát, sem a lábát. Azt mondta: „Gyere velem!” A hangja nagyon ijesztő volt. Megrémülve próbáltam mondani: „Hová viszel? Még soha nem voltam – nem megyek. Haza akarok menni!” El akartam futni. Ekkor négy vagy öt, kékesfekete köpenyt viselő démon lebegett oda, megragadtak és azt mondták: „Halott vagy – nem mehetsz vissza. Sokat vétkeztél, és meg kell bűnhődnöd a bűnökért, amelyeket életed során elkövettél.”

Aztán egy nagy kapu elé vittek, ahol több démont láttam őrködni. Magasak voltak, nagy szemekkel és fülekkel, néhányuknak hegyes, kiálló fogai voltak, ami megdöbbentő látványt nyújtott. Fegyvert tartottak a kezükben, és deréktól felfelé ruhátlanok voltak, csontokból készült nyakláncot viseltek, és halottak koponyái lógtak a testükön. Sebhelyek borították őket. Sok-sok gyötrelmes sikolyt hallottam, amint a kapuőrök kinyitották a kaput. Közel és távol, a hely megtelt a szörnyű gyötrelmek küzdelmének zajával. Forró volt ott, perzselően forró. Nagyon féltem, és megkérdeztem a démonokat: „Mit csináltam rosszul? Nem kellene itt lennem.” Megmutatták az összes bűnömet egyenként, amit életemben elkövettem, hogy melyik nap, melyik órában, sőt, még azt is, hogy melyik percben és másodpercben követtem el azokat. Még egy hazugságom is, amire ügyet sem vetettem, egészen világosan fel volt jegyezve. Íme néhány példa: 2022. szeptember 5-én testvérek hívtak egy összejövetelre, de levertnek éreztem magam a családi nyomás miatt, és nem mentem el. 2022. szeptember 10-én kihagytam egy összejövetelt, és nem válaszoltam a testvérek telefonhívásaira, mert nem akartam látni őket. 2022. október 5-én kimaradtam minden összejöveteli csoportból, és megszakítottam a kapcsolatot a gyülekezeti tagokkal. 2022. október 6-án elfordultam Istentől a világi trendek és a szórakozás kedvéért. Megdöbbentem. Látva, hogy mennyi bűnt követtem el, nagyon megijedtem.

Aztán a fekete ruhás démon elvitt valahová, ahol volt egy fából készült tábla, amin az állt, hogy itt büntetik azokat, akik csalnak, ítélkeznek vagy Istent káromolják. Itt láttam a legsúlyosabb büntetést. Az első fajta büntetés az volt, hogy bogarak bújtak elő a büntetettek szájából és bőréből, és megcsípték őket, a bogarak mindenhol rágták őket – nagyon ijesztő volt. A másodikban a büntetett emberek meztelenek voltak, és egyenként vezették őket egy hosszú deszkához, ahol egyszerre 10 embert lehetett megbüntetni. Térdelniük kellett, a kezüket a hátuk mögé kötözték, és az állukat a deszkára tették. Kötél volt a nyakukon, és amikor a kötelet meghúzták, a nyelvük kilógott. A deszkával szemben egy szörnyű démon, szarvakkal a fején, horgot szúrt a nyelvükbe, majd erősen megrántotta; néhányuk nyelve kétszer olyan hosszúra nyúlt. Ezután a démon egy szeggel, amely olyan hosszú volt, mint egy toll, a deszkához szögezte, ami alatt tűz égett. A démon megállás nélkül forró, tüzes vizet öntött a nyelvükre. Ezt a tűzszerű vizet egy távoli medencéből hozták, és folyton adták az összes démonnak. Amikor valakinek a nyelvére öntötték, a nyelv teljesen elpusztult. Néhány embernek még a szemgolyója is kiesett. Aztán a démonok az emberek egész testére tüzes vizet öntöttek, így az egész elpusztult. A büntetettek gyötrődve kiabáltak, amíg meg nem haltak. Félelmetes látvány volt. Néhányan nem bírták elviselni, és rövid időn belül meghaltak, de ha még több bűnért kellett büntetést kapniuk, visszahozták őket az életbe, hogy folytassák a büntetést. Ha még mindig nem haltak meg, amikor a büntetésük véget ért, bogarak bújtak elő a testükből, és felfalták őket, aztán visszatértek az életbe, és más büntetést kaptak.

A harmadik fajta büntetés az volt, hogy egy tüzes vízzel teli medencébe dobták őket. Láttam egy hatalmas kerek vaslemezt, amihez négy kötél volt erősítve. Egy- vagy kétszáz ember jött át egy másik büntetési helyszínről néhány másodperc alatt, és megjelentek a lemezen. Ruha nélkül térdeltek a tűzforró lemezen, miközben tövises kötelek tekeredtek a kezükre és a felsőtestükre. Ezek az emberek különböző vallásokból és etnikumokból érkeztek. Néhányan nem hittek Istenben, míg mások keresztények vagy buddhisták voltak. Azért kaptak büntetést, mert nem fogadták el Isten új munkáját, vagy káromolták és elítélték Istent. Bár néhányan közülük elfogadták Isten új munkáját, hitük felszínes, felületes és megtévesztő volt Isten számára. Az ilyen embereket is megbüntette Isten. Mindannyian a hitük szerinti istenhez kiáltottak. Egyesek ezt az istent hívták, mások azt az istent. Hangok kakofóniája volt, és nem hallottam őket tisztán. De nem számított, hogyan kiáltottak, nem kaptak választ. Ezután ezeket az embereket egy nagy medencéhez vitték, amelyben forró, tüzes víz volt. Köteleik automatikusan meglazultak, a vaslemez megdőlt, és mindannyian beleestek. Forrtak és sültek, annyira égtek, hogy sikoltottak a kínzó fájdalomtól. Néhányan a szélénél voltak, és minden erejükkel küzdöttek, hogy kimásszanak a medencéből, de visszazuhantak. Nemsokára a sikolyok hangja is megszűnt. Mindenki halott volt, a tüzes vízzel teli medence felszínén lebegve. Amikor már mindannyian halottak voltak, egy hatalmas háló felkapta mindannyiukat, és visszatértek az életbe a következő büntetésre.

Aztán máshova vittek. Az ott levőket mindenféle módon büntették, mert megsértették a szüleiket, az idősebbeket vagy a tanáraikat. Néhányan közülük meztelenek voltak, nyakuknál, karjuknál és lábuknál tüskés láncokkal megkötözve. Olyan véres péppé korbácsolták őket, hogy húsuk és vérük folyt lefelé. Küzdöttek és kiabáltak a fájdalomtól. A pokol démonai fejszékkel vágták le a kezüket és a lábukat, és valami kalapácsszerűt használtak, hogy porrá zúzzák őket. Miközben büntették őket, megkérdezték tőlük: „Gondoltatok-e arra akkoriban, hogy ne kövessétek el ezt a bűnt?” Bűnbánatot tanúsítottak, de senki sem tudta megmenteni őket, és halálra kínozták őket. Ezután visszatértek az életbe, és megkapták a következő büntetést. Voltak, akiket élve eltemettek. A föld ott mozgásban volt, kavargott, és tűz égett a földben. A büntetetteket lassan beszippantotta a föld, addig süllyedtek a földbe, amíg meg nem haltak.

Aztán elvittek arra a helyre, ahol a házasságtörőket büntették. Az életükért futottak. Voltak, akiket nyilakkal lőttek agyon, másokat pedig halálra szurkáltak. Néhányukat állatok kergettek és marcangoltak halálra. Végül senki sem tudott elmenekülni, és mindannyian meghaltak. Akik meghaltak, azután visszatértek az életbe, hogy megkapják a következő büntetést.

Láttam egy másik helyet, ahol azokat büntették, akik csaltak vagy rossz szándékkal voltak mások iránt, akik kihasználták az embereket, vagy akik számítóak vagy féltékenyek voltak másokkal szemben. Volt egy deszkával padolt függőhíd, szöges kötelekkel mindkét oldalán. Ha a szöges kötélbe kapaszkodtak, vérzett a kezük, de ha nem kapaszkodtak, lezuhantak, alatta pedig egy tüzes tó volt. Még ha nem is estek le, át kellett menniük egy húsdarálón, ami bedarálta őket, és így is a tüzes tóba kerültek.

Néhány ember nagyon is törődött a külsőségekkel, és arra pazarolták az idejüket, hogy jól öltözködjenek, de egyáltalán nem hittek Istenben, sőt elítélték és káromolták Őt. Az arcukat apránként ették le a rovarok. Rajtuk kívül voltak olyanok is, akiket azért büntettek, mert átkoztak másokat, loptak, és így tovább. Attól függően, hogy milyen bűnöket követtek el, az emberek többször kaptak egyfajta büntetést, mielőtt egy másik büntetéshez jutottak volna. Ezt látva az egész testem reszketett a félelemtől. Tényleg szörnyű lenne, ha így büntetnének meg! Megbántam az elkövetett bűneimet, de nem tudtam, kihez könyöröghetnék, ki tudna megmenteni. Ekkor kábultan elmondtam néhány szútrát, de nem érkezett válasz, és a félelmem sem enyhült. Hirtelen eszembe jutott, hogy hittem az egyetlen igaz Istenben – Mindenható Istenben. Eszembe jutott valami, amit Mindenható Isten mondott. „Mindennapi életedben bármilyen nehézséggel találkozol, Isten elé kell járulnod; az első dolog, amit tenned kell, hogy letérdelsz Isten előtt imában, ez a legfontosabb” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istenbe vetett hitben az igazság elnyerése a legfontosabb). Tudtam, hogy Isten uralkodik mindenek felett, és ami előttem állt, az az Ő engedélyével történt, ezért Őt kell segítségül hívnom. A különböző bűneimre gondoltam. Felületes voltam Istennel szemben, és félresöpörtem Őt. Gyakoroltam a hitemet és részt vettem az összejöveteleken, amikor jól éreztem magam, de kihagytam az összejöveteleket, amikor nem így éreztem. Keresztény voltam, de nem volt valódi hitem Istenben. Felületes és csalárd voltam Vele szemben. Szívesen elpazaroltam az időmet szórakozással, de nem töltöttem időt Isten imádásával. Igazán bánkódtam, amikor mindezt végiggondoltam, és szívem mélyén imádkoztam Istenhez: „Mindenható Isten, sok bűnt követtem el. Közömbös voltam és elutasítottalak Téged, kedveltem a bűn örömét, és nem végeztem jól a kötelességemet. Most nagyon félek és tele vagyok megbánással. Nem akarok ide jutni, hogy bűnhődjek ezekért a bűnökért. Kész vagyok megtérni – kérlek, adj erre egy esélyt. Szeretném alávetni magam a Te intézkedéseidnek, és mindent a Te akaratod szerint tenni.” Újra és újra így imádkoztam, Istenhez megtérve, és egyenként megvallottam bűneimet. Fokozatosan megnyugodtam, és már nem éreztem magam annyira rémültnek. Később úgy éreztem, mintha egy hang a nevemen szólítana. Ekkor egy fénysugarat láttam, és egy hang jött a fényből, és azt mondta: „Dani, megtértél? Sok bűnt követtél el. Istenre kell támaszkodnod, és abba kell hagynod ezeket a bűnöket – nem várhatsz a büntetésig a megtéréssel. Vésd a szívedbe Isten szavait, és kövesd az igazságot. Amit megértesz és gyakorlatba ültetsz, annak helyesnek kell lennie. Ez az utolsó esélyed, és legközelebb már nem lesz újra elérhető számodra az üdvösség. Amíg még élsz, dolgozz keményen, hogy jól teljesítsd kötelességedet, és bejuss Isten országába. Ne ismételd meg bűneidet vagy hibáidat, és ne tégy olyat, amit később megbánsz. Mivel még nem végezted el a feladatodat, nem fogsz meghalni. Meg fogod menteni azokat, akik katasztrófába esnek.”

Ez nem egy ismerősöm hangja volt. Úgy tűnt, mintha a szél hangján beszélne. Nem hangzott teljesen tisztán, de azért ki tudtam venni. Bár a szavak kemények, mégis buzdítóak voltak és megnyugtattak. Meleg szavak voltak, és biztonságérzetet keltettek. Olyan boldogságot éreztem, amilyet korábban soha. Tudtam, hogy Isten megment, és egy második esélyt ad az életre. E hang hallatán fokozatosan visszanyertem az eszméletemet.

Miután felébredtem, remegtem, még mindig nagyon féltem. Szörnyen éreztem magam, és nagyon megbántam, hogy annyi bűnt követtem el. Tudtam, hogy ez Isten figyelmeztetése volt számomra. Minden, amit Isten mondott, igaz volt. Hinnem kellett, amit mondott, és hallgatnom kellett rá. Többé nem háríthattam el Őt, és nem lehettem felületes. Isten egy olyan lehetőséget adott nekem, amit nem hagyhattam ki újra. Azt mondtam a kisöcsémnek: „Beszélni akarok Summer nővérrel.” Summer nővér a Mindenható Isten Egyházának öntözője volt, akivel sokszor találkoztam online. Miután értesült a helyzetemről, Summer elküldte nekem Isten néhány szavát. Mindenható Isten mondja: „Isten felelős minden egyes emberi életért, méghozzá az idők végezetéig. Isten gondoskodik rólad, és még akkor is, ha ebben a Sátán által elpusztított környezetben megbetegedtél, beszennyeződtél vagy meggyaláztak, nem számít – Isten gondoskodni fog rólad, és megengedi, hogy tovább élj. Hinnetek kell ebben. Isten nem fogja csak úgy megengedni, hogy egy emberi lény meghaljon” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az Egyedülálló VII.). „Attól fogva, hogy megszülettél, egészen mostanáig, Isten sok munkát elvégzett rajtad, azonban Ő nem számol be aprólékosan neked mindarról, amit tett. Isten nem engedte meg, hogy tudd ezt, és el sem mondta neked. Azonban az emberiség számára minden fontos, amit Ő tesz. Ami Istent illeti, ez olyasmi, amit muszáj megtennie. Az Ő szívében van valami fontos, amit meg kell tennie, ami messze meghaladja ezen dolgok bármelyikét. Ez pedig az, hogy Istennek onnantól kezdve, hogy valaki megszületik, egészen a mai napig, garantálnia kell az illető biztonságát. [...] Ez a »biztonság« azt jelenti, hogy nem fog felfalni téged a Sátán. Fontos ez? Az, hogy nem fal fel a Sátán – van ennek köze a biztonságodhoz, vagy nincs? Igen, ennek köze van a személyes biztonságodhoz, és semmi sem lehet ennél fontosabb. Amint elnyelt a Sátán, a lelked és a tested többé nem tartozik Istenhez. Isten már nem fog megmenteni téged. Isten elhagyja azokat a lelkeket és embereket, akiket a Sátán elnyelt. Ezért azt mondom, hogy a legfontosabb dolog, amit Istennek meg kell tennie, az az, hogy garantálja ezt a fajta biztonságodat, garantálja, hogy nem fog felfalni a Sátán. Ez nagyon fontos, nem igaz?” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az Egyedülálló VI.).

Mindenható Isten szavainak olvasása biztonságérzetet adott, úgy éreztem van mire támaszkodnom. Ez a tapasztalat még világosabban megmutatta nekem, hogy a születéstől kezdve egészen a jelen pillanatig Isten vezet, vigyáz ránk és védelmez minket minden egyes pillanatban. Istenhez kell fordulnom, teljesítenem a feladatomat, és meghálálnom az Ő csodálatos kegyelmét. Tanúságot kellett tennem arról, hogy Isten valóban mindent irányít, beleértve a szemünk számára láthatatlan szellemi világot is. A pokol valóban létezik. Nem tapasztaltam meg a pokol büntetésének nyomorúságát, de láttam a pokolban megbüntetett embereket. Sokan vannak körülöttem, akik világi trendek után mennek, a Sátánt követve. Ők még nem fordultak Istenhez. Nagyon aggódom értük, és nem akarom, hogy az ismerőseim a pokolra kerüljenek, hogy így szenvedjenek. Akár elfogadják Mindenható Isten utolsó napokban végzett munkáját, akár nem, teljesíteni fogom a feladatomat, és tanúságot teszek nekik arról, hogy a pokol valóban létezik, és Isten hatalma valóban létezik. Csak Mindenható Isten menthet meg minket a pokol nyomorúságától. Szeretnék felolvasni egy részletet Mindenható Isten szavaiból azoknak, akik még nem fordultak Hozzá, és azoknak, akik elfogadták Mindenható Istent, de nem becsülik meg az Ő üdvösségét.

Mindenható Isten mondja: „A végső munkám nem csak az emberek megbüntetésére szolgál, hanem arra is, hogy elrendezzem az ember rendeltetési helyét, és hogy minden ember elismerje tetteimet és cselekedeteimet. Azt akarom, hogy minden egyes ember lássa, hogy minden, amit tettem, helyes, és hogy minden, amit tettem, az az Én természetem kifejeződése. Nem az ember cselekedete, még kevésbé a természet hozta létre az emberiséget, hanem Én, aki a teremtésben minden élőlényt táplálok. Az Én létezésem nélkül az emberiség egyszerűen elpusztul és csapásoktól szenved. Egyetlen emberi lény sem fogja többé látni a gyönyörű napot és holdat, vagy a zöldellő világot; az emberiség csak a fagyos éjszakával és a halál árnyékának könyörtelen völgyével találkozik. Én vagyok az emberiség egyetlen üdvössége. Én vagyok az emberiség egyetlen reménye, sőt, Én vagyok az, akin az egész emberiség létezése nyugszik. Nélkülem az emberiség azonnal megtorpan. Nélkülem az emberiség katasztrófát fog elszenvedni, és mindenféle kísértet tiporja majd el, bár senki sem figyel Rám. Olyan munkát végeztem, amelyet senki más nem tud elvégezni, és csak remélem, hogy az emberek néhány jócselekedettel meg tudják ezt hálálni Nekem. Bár csak kevesen tudják meghálálni Nekem, mégis befejezem utazásom az emberi világban, és megkezdem kibontakozó munkám következő lépését, mert az emberek közötti ide-oda rohangálásom e hosszú évek során meghozta gyümölcsét, és nagyon elégedett vagyok. Engem nem az emberek száma érdekel, hanem a jótetteik. Mindenesetre remélem, hogy elegendő jócselekedetet készítetek elő a saját rendeltetési helyetek érdekében. Akkor leszek elégedett; különben egyikőtök sem menekülhet meg a csapástól, amely rátok fog lesújtani. A csapás Tőlem ered, és természetesen Én irányítom. Ha nem tudtok elég jónak tűnni a szememben, akkor nem fogtok megmenekülni a csapás elszenvedésétől” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez).