1995-ben kezdtem el hinni az Úr Jézusban. Ezután az évek óta tartó szívbetegségem, csodával határos módon jobbra fordult. Nagyon hálás voltam, és gyakran adtam adományokat a gyülekezetnek. Három évvel később elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját, és fogadtam az Úr visszatérését. Isten szavainak olvasása révén megtudtam, hogyan fejezi ki Isten az igazságot, és végzi az ítélet munkáját az utolsó napokban, hogy megtisztítsa az emberiséget, egy csodálatos rendeltetési helyre juttatva az embert. Úgy gondoltam, hogy fel kell áldoznom magam, áldozatokat kell hoznom és jót kell cselekednem, ha valaha is egy jó rendeltetési helyre akarok jutni. Így aztán elkezdtem terjeszteni az evangéliumot, és időnként házigazda is voltam, minden tőlem telhetőt megtéve, amilyen gyakran csak tudtam. A plusz pénzemet azoknak a testvéreimnek adományoztam, akiknek szükségük volt rá. Egyszer az evangélium terjesztése közben a rendőrség letartóztatott, megkínoztak, majd börtönre ítéltek. De még így sem árultam el Istent. Úgy gondoltam, hogy mivel oly sok jót cselekedtem, Isten biztosan megáld engem. De aztán, 2018-ban a húsz évvel korábbi szívbetegségem egyszer csak visszatért, és kétszer is kórházba kerültem miatta. Azt gondoltam, bármi történjék is, nem panaszkodhatok, csak engedelmeskedem Isten elrendezéseinek. Két héten belül felépültem, és kiengedtek a kórházból. Mélységesen hálás voltam Istennek. Úgy gondoltam, hogy mivel a betegségem ellenére sem panaszkodom, és továbbra is teljesítem a kötelességemet, igazán hűséges és engedelmes vagyok Istennel szemben.

De aztán 2019 februárjában a szívbetegségem váratlanul visszatért. Sokkal súlyosabb, mint az előző alkalommal. Ezt követően cukorbetegséggel is diagnosztizáltak, valamint volt egy súlyos porckorongsérvem is. Nem tudtam magamról gondoskodni. Az evéshez le kellett feküdnöm. A menyemnek kellett kivinnie a fürdőszobába. Egész nap ágyban feküdtem, és nem volt erőm beszélni, de még pislogni sem. Egyik este, akkortájt, hirtelen sokkal rosszabbul lettem. Fájt a mellkasom, féltem levegőt venni. Úgy éreztem, ha megteszem, vége az életemnek. A fájdalom körülbelül fél órát tartott, és azt hittem, bármelyik pillanatban meghalhatok. A fájdalom borzalmas volt, és azt gondoltam: Most annyira beteg vagyok, hogy még csak pislogni sincs erőm. Vajon ez lehet a vég? Hogyan lépek be a királyságba? Nem osztozom majd a királyság áldásaiban, és nem látom annak tájait, ha nem maradok életben. Végem van? Minél többet gondolkodtam, annál rosszabbul éreztem magam. Sokat imádkoztam emiatt, de nem tudtam felfogni Isten szándékát. Ahogy telt az idő, a betegség gyötrelme nem hagyott alább. Emiatt elvesztettem az élni akarásomat. De tudtam, hogy Isten még nem akarja, hogy meghaljak. Nem tudtam, mit lehetne tenni. Öntudatlanul követeléseket támasztottam Istennel szemben: „Mikor fogok jobban lenni? A korombeli összes nővér sokkal egészségesebb nálam, de én sem áldoztam fel magam vagy működtem közre kevesebbszer, mint ők. Annyi mindent adtam Istenért, még pénzt is adtam azoknak a testvéreknek, akiknek szükségük volt rá. Aktívan elláttam minden kötelességet, amit tudtam. Továbbá, amikor letartóztattak és annyit szenvedtem, sosem tagadtam meg vagy árultam el Istent. Tudom, hogy sok jót cselekedtem. Miért nem áld és véd meg Isten, vagy tesz erőssé?” Akkoriban folyamatosan panaszkodtam. Sötétség volt a szívemben.

A későbbiekben, csak miután a szívem egyre jobban fájt, kezdtem el imádkozni, keresni, és Isten elé járulni. Istenhez imádkoztam, mondván: Ó Istenem, a szívproblémáim hirtelen súlyosbodni kezdtek. Nem értem a szándékodat. Nem tudom, hogyan éljem meg ezt. Édes Istenem, nem akarok lázadni Ellened. Kérlek, vezess engem, hogy tanulhassak ebből a tapasztalatból. És nemsokára eszembe jutott ez a szakasz Isten szavaiból: „Hogyan tapasztald meg a betegséget, amikor utolér? Járulj Isten elé és imádkozz, keresd és tapogasd ki Isten szándékát; vizsgáld meg magad, hogy kiderítsd, mit tettél, ami ellenkezett az igazsággal, és milyen romlottságot nem oldottál meg magadban. A romlott beállítottságod nem oldható meg anélkül, hogy szenvedésen mennél át. Csak a szenvedés által megenyhülve képesek rá az emberek, hogy ne legyenek kicsapongóak és mindig Isten előtt tudjanak élni. Amikor valaki szenved, mindig imádkozik. Nem gondol az étel, a ruházat és egyéb élvezetek gyönyöreire; állandóan imádkozik a szívében, megvizsgálva magát, vajon tett-e bármi rosszat, illetve esetleg hol ellenkezett az igazsággal. Rendszerint, amikor komoly betegséggel vagy furcsa bajjal szembesülsz, ami nagy szenvedést okoz számodra, ez nem véletlenül történik. Akár beteg vagy, akár egészséges, ott van ebben Isten akarata” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istenbe vetett hitben az igazság elnyerése a legfontosabb). Eltöprengtem Isten szavain, és jobban megértettem az Ő szándékát. Isten nem arra használta ezt a betegséget, hogy elvegye az életemet, vagy minden ok nélkül szenvedést okozzon nekem. hanem arra, hogy leleplezze romlott beállítottságomat, hogy megleckéztessen. Isten ily módon mentett meg engem. Nem szabadna félreértenem vagy hibáztatnom Istent. Önmagamon kellett elgondolkodnom.

Isten szavának számos passzusa segített megértenem az akkori állapotomat. „Nagyon sokan csak azért hisznek Bennem, hogy meggyógyíthassam őket. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy hatalmammal kiűzhessem a tisztátalan szellemeket a testükből, és oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy békét és örömöt kapjanak Tőlem. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy még több gazdagságot kérjenek Tőlem. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy békében töltsék ezt az életet, és hogy az eljövendő világban épségben és biztonságban legyenek. Nagyon sokan hisznek Bennem azért, hogy elkerüljék a pokol szenvedéseit és megkapják a menny áldásait. Oly sokan csak az átmeneti kényelemért hisznek Bennem, de nem törekszenek arra, hogy az eljövendő világban bármit is nyerjenek. Amikor dühömet az emberre zúdítottam, és elragadtam minden örömét és békéjét, amivel egykor rendelkezett, az ember kételkedni kezdett. Amikor az embernek adtam a pokol szenvedéseit, és visszaköveteltem a menny áldásait, az ember szégyene haraggá változott. Amikor az ember arra kért Engem, hogy gyógyítsam meg, nem törődtem vele, és undort éreztem iránta. Az ember elszakadt Tőlem, hogy ehelyett a gonosz orvoslás és a varázslás útját keresse. Amikor megvontam mindazt, amit az ember igényelt Tőlem, mindenki nyomtalanul eltűnt. Ezért azt mondom, hogy az ember azért hisz Bennem, mert túl sok kegyelmet adok, és túlságosan is sokat lehet nyerni” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit tudsz a hitről?). „Az ember Istenhez fűződő kapcsolata csupán a pőre önérdeken alapul. Ez az áldások fogadója és az áldások adója közötti kapcsolat. Ez egyszerűen fogalmazva az alkalmazott és a munkáltató kapcsolatához hasonlít. Az alkalmazott mindössze azért dolgozik, hogy megkapja a munkáltató által neki szánt jutalmat. Az ilyen jellegű kapcsolatban nincs vonzalom, csak tranzakció. Nincs kölcsönös szeretet, csak jótékonyság és könyörület. Nincs megértés, csak elfojtott felháborodás és megtévesztés. Nincs közelség, csak egy áthidalhatatlan szakadék” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 3. függelék: Az ember csak Isten irányításának keretében menekülhet meg). „Én mindvégig szigorú mércéhez mértem az embert. Ha hűséged szándékokkal és feltételekkel jár együtt, akkor inkább nem kérek az úgynevezett hűségedből, ugyanis megvetem azokat, akik félrevezetnek Engem szándékaikon keresztül és feltételekkel zsarolnak Engem. Csak azt kívánom, hogy az ember feltétlenül hűséges legyen Hozzám, és mindent egyetlen szóért – és annak bizonyításáért tegyen: hit” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igazi istenhívő vagy?). Isten ítélő szavai olyanok voltak, mint egy éles kés, amely átdöfte a szívemet. Nagyon szégyelltem magam, és azonnal észhez tértem. Elgondolkodtam önmagamon. Mi is volt valójában a célom a hívőként eltöltött éveim során? Eszembe jutott, hogyan segítettem azokban az években a testvéreimnek, valahányszor szükségük volt rám, hogyan végeztem el minden olyan kötelességet, amire a gyülekezetnek szüksége volt, és tettem meg minden tőlem telhetőt, és még akkor sem árultam el Istent, amikor a KKP bebörtönzött és megkínzott. Úgy gondoltam, hogy sok jó cselekedetet végeztem abban az időben. De Isten szavainak kinyilatkoztatása és a tények leleplezése révén beláttam, hogy mindezt nem azért tettem, hogy alávessem magam Istennek és eleget tegyek Neki, hanem csak azért, hogy elnyerjem kegyelmét és áldásait, hogy a testem egészséges maradjon, és egy jó rendeltetési helyre kerüljek. Ezért amikor először megbetegedtem, azt gondoltam, hogy mivel oly sokat tettem Istenért, Ő biztosan nem fog hagyni meghalni, így nem hibáztattam Istent. Aztán amikor még rosszabbul lettem, és már magamról sem tudtam gondoskodni, amikor valóban küzdöttem a szenvedéssel és a halál gondolatával, rájöttem, hogy elég kicsi az esélyem arra, hogy elnyerjem a mennyek országának áldásait, és megbántam, hogy feláldoztam magam. Az összes múltbéli áldozatomat is felhasználtam, hogy megpróbáljak érvelni és vitatkozni Istennel. Próbáltam egyezkedni Istennel. Megtéveszteni Istent, használni Őt. Ez nagyon messze van az Érte való igazi önfeláldozástól. Aztán elgondolkoztam a korábbi oktalanságomon. Pont úgy, ahogyan Isten szavai felfedték, téves elképzelés alakult ki bennem, azt gondolva, hogy mivel feláldoztam magam Istenért, áldottnak kellene lennem ezért, egy jó rendeltetési helyet és egészséges testet kellene kapnom. Csakúgy, mint a világi életben, méltányosnak számít, ha megkapod a keresett pénzösszeget, attól függően, hogy milyen keményen dolgozol. Azt hittem, hogy a szenvedésemet cserealapként használhatom Istennel szemben egy jó rendeltetési helyért, és ezért dühös voltam, amikor nem kaptam meg ezt. Ez igazán oktalanság volt! Isten szent és igaz. Azt akarja, hogy őszintén adjunk. De aljas indítékból megpróbáltam alkut kötni. Megtévesztettem Istent és ellenálltam Neki. Ha nem térnék meg hamarosan, Isten biztosan eltávolítana engem.

Nos, először is imádkoztam Istenhez, és elolvastam a szavait, hogy megismerjem a probléma gyökerét. Később elolvastam Isten ezen szavait. Mindenható Isten mondja: „Minden romlott ember önmagának él. Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót – ez az emberi természet summája. Az emberek a maguk érdekében hisznek Istenben; amikor elhagynak dolgokat, és áldozatot hoznak Istenért, azért teszik, hogy áldásban részesüljenek, és amikor hűségesek Hozzá, az is a jutalom reményében történik. Összességében tehát mindent az áldás, a megjutalmazás és a mennyek országába való belépés céljából tesznek. A társadalomban az emberek a maguk javáért dolgoznak, Isten házában pedig azért végeznek el egy-egy kötelességet, hogy áldást nyerjenek. Az áldások elnyerése végett adnak fel mindent és képesek sok szenvedést is elviselni: nincs ennél jobb bizonyíték az ember sátáni természetére” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). „Mi is a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az emberek élniük? Miért kellene az emberek élniük?« – egyesek azt felelik: »Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót.« Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. »Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet már a romlott emberiség létezésének alapjává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan járjunk Péter útján?). Isten szavai felfedték természetem valódi lényegét. Azért üzleteltem Istennel, tévesztettem meg, és használtam Őt, mert mélyen megrontott a Sátán. A gondolataimat mind a Sátán mérge befolyásolta. Olyan sátáni elvek szerint éltem, mint: „fuss, ha kedves az életed.” Önérdekből cselekedtem, csupán azért áldozva Istenért, hogy alkut köthessek vele. Kapni akartam valamit Istentől, üzletelni Vele a munkámmal, hogy áldásban részesüljek. A Sátán mérge arra késztetett, hogy a saját érdekeimet nézzem, valamint önző és alávaló is voltam. Ha nem kaptam áldásokat vagy előnyöket, Istent hibáztattam. Tényleg nem volt emberi mivoltom. De Istent, hogy megmentse az emberiséget, első megtestesülésében keresztre feszítették, hogy megváltsa az egész emberiséget. Második megtestesülésében Kínába jött, hogy munkálkodjon, a KKP üldözte, és a vallási világ elítélte. Isten ilyen szenvedéseket és megaláztatásokat viselt el, mégis kifejezte az igazságot, hogy öntözzön mindannyiunkat. Isten soha nem kért tőlünk semmit, hanem csendben munkálkodott az emberiségért. És én nem viszonoztam Isten szeretetét. Csak követeltem, hogy adjon nekem több dolgot, mint például az áldásait, és hibáztattam Istent, amikor nem kaptam meg. Hol volt a lelkiismeretem? Kizárt, hogy megérdemelném a belépést Isten királyságába. Miután erre rájöttem, nagyon megutáltam magam, ugyanakkor hálás is voltam Istennek. Ha soha nem lettem volna beteg és ágyhoz kötött, ha nem éreztem volna halálfélelmet, soha nem gondolkodtam volna el önmagamon. Továbbra is ugyanazon a téves úton jártam volna. Isten elhagyott volna, anélkül, hogy tudtam volna, miért. Végtelenül meghatódtam, és így imádkoztam Istenhez: „Drága Istenem! Most már értem a tetteid, hogy ez a betegség a szereteted része. Alávetem magam Neked. Csak ezen az ítéleten, fenyítésen és finomításon keresztül láthatom meg hívőként helytelen indítékaimat, és változtathatok romlott beállítottságomon. Most már hajlandó vagyok megváltoztatni minden téves elképzelésemet, és tenni a kötelességem, mint Isten teremtménye.”

Később ezt olvastam Isten szavaiban: „Nincs összefüggés az ember kötelessége és aközött, hogy áldott vagy átkozott-e. A kötelesség az, amit az embernek teljesítenie kell; ez az ő mennyei hivatása, és nem függhet ellentételezéstől, feltételektől vagy okoktól. Csak akkor teljesíti kötelességét. Áldottnak lenni az, amikor valaki tökéletessé válik, és az ítélet megtapasztalása után élvezi Isten áldásait. Átkozottnak lenni az, amikor valakinek nem változik a beállítottsága, miután megtapasztalta a fenyítést és az ítéletet, ez az, amikor nem azt tapasztalja, hogy tökéletessé vált, hanem hogy büntetést kapott. De függetlenül attól, hogy áldottak vagy átkozottak, a teremtett lényeknek teljesíteniük kell a kötelességüket, azt téve, amit tenniük kell, és azt, amire képesek; ez a legkevesebb, amit egy embernek, egy Istent követő személynek tennie kellene. Nem szabad csak azért teljesítened a kötelességedet, hogy áldott legyél, és nem szabad megtagadnod a cselekvést attól való félelmedben, hogy átkozott leszel. Hadd mondjam el nektek ezt az egy dolgot: az ember kötelességének teljesítése az, amit tennie kell, és ha képtelen teljesíteni a kötelességét, akkor ez a lázadó mivolta” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség). Most már értem: teremtett lény vagyok. Istennek adni és feláldozni magam Őérte nem csupán helyes és helyénvaló. Ez a kötelességem. Nem helyes, ha követeléseket támasztok Istennel szemben. Minden aljas indítékommal csak áldásokat és egy jó rendeltetési helyet akartam a munkámért cserébe. Ez ésszerűtlen volt. Isten életet adott nekem. És még ha nem is vagyok egészséges vagy nincs is rendeltetési helyem, akkor is követnem kell Istent, feláldoznom magam Érte a kötelességeimben, ahogy egy gyermek tiszteli a szüleit, még akkor is, ha a szülők fegyelmezik őt, még akkor is, ha nem adják meg neki, amit akar. Ez az én felelősségem. Bár nem épültem fel teljesen, és még mindig borzasztóan éreztem magam, többé nem hibáztattam Istent. Elhatároztam, hogy függetlenül attól, hogy jobban leszek-e vagy sem, alávetem magam Isten elrendezésének.

Azt, ami jó cselekedetnek számít, és ami kiérdemli Isten dicséretét, korábban mindig a saját képzeletem alapján ítéltem meg. De ez nem Isten akarata. Csak miután megtaláltam az ítélet mércéjét Isten szavaiban, értettem meg, hogy mi számít jó cselekedetnek. Isten szavai azt mondják: „Mi az a mérce, amely alapján megítéltetik, hogy az ember tettei és viselkedése jó vagy gonosz? Az, hogy a gondolataiban, az áradozásában, a tetteiben ott van-e annak bizonysága, hogy az igazságot gyakorlatba ültette, és megéli az igazságvalóságot. Ha nem rendelkezel ezzel a valósággal vagy nem éled meg ezt, akkor kétségtelenül gonosztevő vagy. Hogyan tekint Isten a gonosztevőkre? Isten szemében a gondolataid és a külsőséges cselekedeteid nem tesznek bizonyságot Őróla, és nem alázzák meg, nem győzik le a Sátánt; inkább Őrá hoznak szégyent, és tele vannak az Őreá hozott gyalázat jeleivel. Nem Isten mellett tanúskodsz, nem Istenért áldozod fel magad, nem a feladataidat és az Isten iránti kötelezettségeidet teljesíted, hanem a saját érdekedben cselekszel. Mit jelent a »saját érdekedben«? Lényegében azt jelenti, hogy a Sátán érdekében. Így hát végül Isten azt fogja mondani: »távozzatok tőlem, ti gonosztevők!« Isten szemében a cselekedeteid nem fognak jótetteknek tűnni, hanem gonosztetteknek fognak számítani. Nem csupán nem nyerik el Isten jóváhagyását, még kárhoztatva is lesznek. Minek az elnyerését reméli valaki az Istenbe vetett ilyen hitből? Vajon a végén nem válik semmivé az ilyen hit?” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott természetének levetésével nyerheti el az ember). „Mivel biztos vagy benne, hogy ez az út igaz, a végsőkig követned kell azt; meg kell őrizned az Isten iránti odaadásodat. Mivel láttad, hogy Maga Isten jött a földre, hogy téged tökéletesítsen, teljes egészében Neki kell adnod a szívedet. Ha még mindig tudod Őt követni, bármit is tesz, még akkor is, ha a legvégén kedvezőtlen kimenetelt határoz meg számodra, akkor ez a tisztaságod megőrzése Isten előtt. Egy szent lelki test és egy tiszta szűz felajánlása Istennek azt jelenti, hogy megőrzöd az őszinte szívedet Isten előtt. Az emberiség számára az őszinteség a tisztaságot jelenti, az a képesség pedig, hogy őszinte legyél Isten felé, a tisztaság fenntartása” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Fenn kell tartanod Isten iránti odaadásodat). Isten szavai által aztán megértettem, hogy Ő őszinteséget vár el az emberektől, készséges áldozatvállalást Istenért, semmit sem kérve cserébe, az igazság gyakorlását és tanúságtételt Isten mellett a kötelességeinkben. Ez a „jó cselekedetek” valódi jelentése. Korábban rosszul értelmeztem a jó cselekedeteket. Azt hittem, hogy ha feláldozom magam, szenvedek, és áldozatot hozok, akkor jó cselekedeteket halmozok fel, és Isten emlékezni fog. De a Kegyelem Korában az Úr Jézus megdicsérte a szegény özvegyasszonyt, aki pénzt ajánlott fel. Mindenki azt hitte, csak pár érmét adott, nem valami sokat. De Istent nem érdekli, mennyit adsz, csak a szándékod számít. Ami engem illet, én sokkalta többet adtam, mint amennyit a szegény özvegy adott Istennek, akkor miért nem dicsért meg Isten? Isten nem attól undorodott, amit adtam, Ő az indítékaimtól és a csalárdságomtól undorodott. Nem voltam őszinte. Az adakozásom tisztátalan volt, mint egy tranzakció. Bármit is adtam így, az sosem lett volna jó cselekedet. Miután felismertem Isten akaratát, Őhozzá imádkoztam. Elmondtam, hogy függetlenül attól, hogy felépülök-e vagy jó rendeltetési helyem lesz-e, őszintén viszonozni fogom Isten szeretetét, és feláldozom magam Érte. Később sem a porckorongsérvem, sem a szívbetegségem nem javult. De már nem korlátozott az áldások utáni vágyam. Rendszeresen olvastam Isten szavait, továbbra is jártam összejövetelekre, és tettem a kötelességemet.

Ez igaz, nagyon szerencsés voltam, hogy elfogadtam Isten utolsó napokbeli munkáját, és hallhattam az Ő hangját. Isten kivételt tett azáltal, hogy felemelt engem. Isten szavainak ítélete révén megértettem, mennyire megrontott a Sátán, milyen rossz vagyok. De most szereztem némi értelmet és engedelmességet Isten előtt. Most, hogy ily módon megváltoztam, még ha meghalok is, nem fogok hiába élni. Amikor elengedtem a vágyaimat, és nem tartott vissza a betegségem, kiegyensúlyozottabbnak éreztem magam. Aztán, bár nem jártam kezelésre, lassan kezdtem jobban lenni. Manapság fel tudok ülni, és cikkeket írok, amelyek Isten mellett tesznek tanúságot. És tudok magamról gondoskodni. Teljes szívemből hálát adok Istennek, amiért a betegségemet használta, hogy tanítson engem, engedte, hogy lássam az Ő üdvösségét és irántam érzett szeretetét. Itt egy szakasz Isten szavaiból, „Istenbe vetett hitükben az emberek azt keresik, hogy áldásokat szerezzenek a jövőre; ez a hitük célja. Minden embernek megvan ez a szándéka és reménye, ám a természetük romlottságát megpróbáltatásokon és finomításon keresztül kell feloldani. Bármely szempontból is nem tisztultál meg, és romlottságot fedsz fel, abból a szempontból finomítani kell téged – ez Isten elrendezése. Isten teremt számodra egy környezetet, és arra kényszerít, hogy ott finomodj, hogy megismerd saját romlottságodat. Végezetül eljutsz egy olyan pontra, ahol inkább meghalnál, és feladod a terveidet és a vágyaidat, és aláveted magad Isten szuverenitásának és rendezésének. Ezért, ha az emberek nem kaptak több évnyi finomítást, ha nem viselnek el bizonyos mértékű szenvedést, akkor nem lesznek képesek megszabadulni a hús-vér test romlottságának béklyójától a gondolataikban és a szívükben. Bármely szempontból is szenvedik az emberek még mindig a sátáni természetük béklyóját, és bármely szempontból is vannak még mindig meg a saját vágyaik és a saját követeléseik, ezek azok a szempontok, amelyekben szenvedniük kell. Tanulságokat levonni csak a szenvedésen keresztül lehet, ami azt jelenti, hogy az ember képes igazságot nyerni és megérteni Isten akaratát” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész).