2002-ben 18 éves voltam, és egy ruhagyárban dolgoztam. Valahányszor azt láttam, hogy a tévéjátékok főszereplői szépen és divatosan aranyba és ezüstbe vannak öltözve, fényűző kúriákban élnek, luxusautókat vezetnek, meleg fogadtatásban és búcsúztatásban részesülnek, bárhová is mennek, és olyan elbűvölően néznek ki, irigyeltem ezt a fajta életet. Arról álmodoztam, hogy ha egyszer családot alapítok, keményen fogok dolgozni, hogy ilyen előkelő életet élhessek. Ahhoz, hogy elérjem az álmomat, a férjemmel más városba mentünk dolgozni nem sokkal azután, hogy összeházasodtunk, Hogy több pénzt keressek, még akkor is naponta több mint tíz órát dolgoztam varrónőként, amikor hét vagy nyolc hónapos terhes voltam. A hosszan tartó kimerültség miatt az egészségi állapotom jelentősen megromlott, és több mint öt kilót fogytam. A férjemnek veseköve lett az állandó üléstől, és mert nem ivott elég vizet, és nem tudott tovább részt venni a ruhák készítésében. Később egy vállalatnál kapott munkát, és hamarosan elnyerte a főnök bizalmát. A vállalat számos üzleti ügyet bízott rá, és néhány év alatt lett némi megtakarításunk. Hitelt vettünk fel, hogy vegyünk egy házat a városban. A férjem karrierje jól alakult, és azt terveztük, hogy autót is veszünk. Amikor hazalátogattunk a szülővárosunkba, a falubeliek csodáltak minket, amiért ilyen fiatalon a városban telepedtünk le, és azt mondták, hogy ügyesek vagyunk. Az ilyen dicséretek hallatán nagyon büszke voltam, és olyan volt, mintha lebegnék. Úgy gondoltam, hogy a pénz nagyszerű dolog – bárhová mentem, csodáltak és dicsértek. De belül fokozatosan egy megmagyarázhatatlan ürességet éreztem. Elmentem csúcsminőségű ruhákat és bőrápolási termékeket vásárolni, vagy utazgattam, és képeket posztoltam a közösségi oldalakra, de semmi sem tudta betölteni az űrt a szívemben. Önkéntelenül is azt kérdeztem magamtól: „Tényleg csak azért törtem magam annyit a pénzkereséssel, hogy jól egyek, jól öltözködjek, jól éljek, és kivívjam az emberek csodálatát? De miért érzem magam belül még mindig olyan üresnek, miután mindezt megszereztem?” Így tengődtem az életben, teljesen kimerülve a létezéstől.

2019-ben a férjem cége érintett volt egy pénzügyi vitában. A férjem is belekeveredett a dologba, mivel ő volt a felelős a cég pénzügyeiért. 400 000 jüan kártérítést kellett fizetnünk. A férjemet bíróság elé állították, és négy és fél év börtönbüntetésre ítélték. Igen, úgy éreztem, hogy összedől a világ. Ő volt a család támasza. Mivel ő börtönben volt, senki sem tudott pénzt keresni és eltartani minket. A jelzáloghitelt továbbra is minden hónapban fizetnünk kellett, a két gyermekünk taníttatásával és a napi kiadásokkal együtt. A kártérítés kifizetéséhez is sok pénzt kértünk kölcsön. Mindez a nyomás egyedül rám nehezedett. Az anyagi terhek mellett mások megvető és lenéző pillantásait is el kellett viselnem. Gyötrelemnek tűnt tovább élni, és azt gondoltam, jobb lenne, ha meghalnék. De a gyerekeimnek szüksége volt arra, hogy gondoskodjak róluk, ezért nem tudtam volna elviselni, hogy magukra hagyjam őket. Mindennap sírtam, és nem tudtam, hogyan fogok szembenézni a jövővel. Amikor már úgy éreztem, hogy nincs kiút, anyám Mindenható Isten utolsó napokbeli evangéliumát hirdette nekem. Isten szavainak olvasása és a nővérek közösségének meghallgatása által megértettem, hogy kezdetben az Édenkertben az embereknek nem volt gondjuk, bánatuk és fájdalmuk. Miután a Sátán megrontotta őket, az emberekben különböző ambíciók, vágyak és téves szempontok alakultak ki a törekvéseik mögött. Ezért van annyi szenvedés és baj. Ezúttal Isten azért jött el munkálkodni, hogy megszabadítsa az emberiséget a Sátán ártalmaitól, és visszaállítsa azt az életet, amelyet az emberiség egykor az Édenkertben élt. Az emberiség csak úgy szabadulhat meg a Sátán ártalmaitól, és úgy kaphatja meg Isten üdvösségét, ha elfogadja Mindenható Isten utolsó napokbeli üdvösségét. Úgy éreztem, hogy találtam valamit, amire támaszkodhatok, és a szívemben lévő fájdalom nagymértékben enyhült. Készen álltam, hogy részt vegyek az összejöveteleken és olvassam Isten szavait.

Ezután a ruhakészítés mellett az összejövetelekre is eljártam. Mivel jó voltam a szakmámban, amit kerestem, az fedezte a családom kiadásait, és lehetővé tette, hogy pénzt takarítsak meg. Elkezdtem terveket szőni a jövőre, azt gondolva: „Ha még néhány évig dolgozom, keresni fogok egy kis pénzt, és akkor a többiek nem fognak lenézni és kigúnyolni, hogy szegény vagyok.” De hetente háromszor részt kellett vennem az összejöveteleken, és bár ez hasznos volt az életbe való belépésemhez, azt jelentette, hogy kevesebb órát dolgoztam, és kevesebb pénzt kerestem, mint korábban. Ezért azt gondoltam: „Nem lehetne az összejöveteleimet csak heti egy alkalomra csökkenteni? Így havonta néhány ezer jüannal többet fogok tudni keresni, és még a jelzálog kifizetése után is marad plusz pénzem. Ha néhány évig spórolok, akkor ki tudom fizetni az adósságaimat, vehetek egy autót, és méltósággal mutatkozhatok az utcán.” Később a testvérekkel való közösségen keresztül az összejöveteleken rájöttem, hogy ha csak a pénzkeresésre koncentrálnék, és kihagynám az összejöveteleket, távolabb sodródnék Istentől. Akkor hogyan részesülhetnék Isten gondoskodásában és oltalmában? Amikor jönnek a csapások, pénzzel nem lehet visszavásárolni az emberi életet! Eszembe jutott, hogy azt hallottam, hogy a védőruházat gyártása nagyon jövedelmező, és néhányan éjjel-nappal dolgoztak, majd összeestek, és ott haltak meg a gyárban. Elég sok ilyen eset van. Át kellett látnom a Sátán mesterkedésein, és a pénz kedvéért nem veszíthettem el annak a lehetőségét, hogy elnyerjem az életet. Továbbra is rendszeresen részt kellett vennem az összejöveteleken. Eleinte hetente háromszor tudtam részt venni az összejöveteleken, de egy idő után, amikor a havi fizetésem jelentősen csökkent, mert kevesebbet dolgoztam, aggódni kezdtem: „Ha több összejövetelen veszek részt, az segíteni fog abban, hogy több igazságot megértsek, és hasznos lesz az életbe való belépésemhez, de jelenleg a gyárnak rengeteg megrendelése van, a fizetés magas, és ez tökéletes alkalom a pénzkeresésre. Ha ezt az időszakot elszalasztom, később nehéz dolgok elé nézek az üzletben, és a ruhák, amiket készítek, nem fognak sok profitot termelni. Nem, most a pénzt kell előtérbe helyeznem. Majd több összejövetelen fogok részt venni, amikor a szezonon kívül nem lesz annyi munka a gyárban.” Úgy döntöttem tehát, hogy hetente kétszer fogok részt venni az összejöveteleken. Minden összejövetel után rohantam a gyárba dolgozni, és még akkor is folytattam, amikor mások már végeztek. Ez alatt az idő alatt nem volt időm Isten szavainak az olvasására. Azt sem tudtam, mit mondjak Istennek, amikor imádkoztam, és a szívem egyre távolabb sodródott Istentől.

Később, a holtszezonban egy időre bezárt a gyár. A szünetet használhattam volna arra, hogy több összejövetelen vegyek részt, és felvértezzem magam több igazsággal, de gyorsan több pénzt akartam keresni, hogy visszanyerjem azt a csodálatot, amiben akkor volt részem, amikor gazdag voltam, ezért elmentem egy másik gyárba, hogy védőruhákat készítsek. Néha, hogy többet keressek, később hagytam abba a munkát, és mire hazaértem, a nővérem már várt, hogy kezdjük az összejövetelt. Mivel korábban soha nem készítettem védőruházatot, az egész testem sajgott a napi munka után, és a karom annyira fájt, hogy fel sem tudtam emelni. Csak korán le akartam pihenni, és így az összejövetelek nem voltak hatékonyak. Hogy többet keressek, mindennap 5:30-kor keltem, hogy reggelit készítsek, és hogy időt spóroljak, az ebédemet magammal vittem a gyárba. Mivel hosszú távon rendszertelenül étkeztem, és mivel az ebédem mindig hideg volt, egy nap, egy hónappal később, hirtelen erőteljes hányás és hasmenés jelentkezett nálam. Az orvos azt mondta, hogy elég súlyos, akut gyomor-bélhurutom van, és otthon kell maradnom, hogy felépüljek. Az ágyban fekve elkezdtem töprengeni: „Mostanában nem végeztem áhítatokat, és nem jártam összejövetelekre. Csak arra koncentráltam, hogy pénzt keressek és jó életet éljek, hogy elnyerjem az emberek csodálatát. Ez vajon összhangban van Isten szándékával?” Egyszer az összejövetelen az egyik nővér felolvasott egy passzust Isten szavaiból, amely kifejezetten az én állapotomra vonatkozott. „Jób Istenbe vetett hite nem névleges volt; ő volt az őszinte hívő tipikus képviselője. Mindenben Istenhez imádkozott. Amikor nyugtalankodott gyermekei mulatozása miatt, imádkozott Istenhez, és Istenre bízta őket; minden bizonnyal gyakran imádkozott azért is, hogy hogyan nevelje a jószágait. Mindent Isten kezére bízott. Ha olyan lett volna, mint egy nem hívő, aki mindig emberi akarattal tervezgeti és mérlegeli jószágai nevelését, csak a saját eszére és képzeletére támaszkodva, azon törve a fejét, hogy elérje a tervezett célokat, akkor, még ha sok sikertelenséget és kudarcot is tapasztalt volna meg, vajon képes lett volna észrevenni Isten kezét, szuverenitását és intézkedéseit? [...] Miért törik az emberek a fejüket, hogy emberi módszerekkel érjék el saját céljaikat, ahelyett, hogy Istenre hagyatkoznának? Vajon keresik-e Isten vágyait, amikor tervezgetnek? Van-e olyan engedelmes hozzáállásuk, hogy azt mondják: »Nem tudom, mit fog tenni Isten. Előbb elkészítem én ezt a tervet, ezt a számítást, azonban nem tudom, hogy a tervem eléri-e a célomat; ez csupán egy terv. Ha el tudja érni a célomat, akkor az Isten áldása. Ha nem, akkor az a saját vakságom miatt történt; vajon nem felelt meg a tervem Isten szándékainak«? Vajon ilyen-e a hozzáállásuk? (Nem.) Akkor hogyan alakulnak ki ezek a cselekvési módok? Ezek emberi képzelgések és elképzelések, emberi vágyak, az emberek Istennel szemben támasztott ésszerűtlen követelményei; romlott beállítottságokból fakadnak. Ez az egyik aspektus. Továbbá az ilyen embereknek olyan szíve van-e, amely alávetett Istennek? (Nincs.) Honnan tudjátok, hogy nem olyan szívük van, amely Istennek alávetett? (Úgy érzik, hogy feltétlenül meg kell valósítaniuk a terveiket.) Vajon milyen beállítottság ez? Ez arrogancia és lázadás. Azt hiszik, hogy Isten megáldja őket, de ha saját vágyaik és számításaik vannak, akkor félreállítják Istent; ez arrogáns beállítottság. Vajon alávetik-e magukat akkor, amikor félreállítják Istent? Nem, és Isten nincs a szívükben. Egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy Isten hogyan gyakorol szuverenitást, és hogyan rendezi a dolgokat, még kevésbé azt, hogy Ő hogyan akar cselekedni. Nem veszik figyelembe ezeket a dolgokat. Vajon mi tűnik ki ebből? Nem keresnek semmit, nem vetik alá magukat, és Istent félő szívük sincs. Előbb a saját terveiket készítik el, majd azután a terveik szerint cselekszenek, és keményen dolgoznak, emberi módszerekre, képzelgésekre és elképzelésekre támaszkodva, anélkül, hogy egyáltalán gondolnának Isten szándékaira. Amikor a jószágok neveléséről van szó, az embereknek legalább a szívük mélyén tudniuk kell, hogy »az embernek igyekeznie kell azt tenni, amit tennie kell, és alávetni magát a Menny akaratának«, vagyis: »Teljesíteni fogom a jószágok etetésével kapcsolatos kötelezettségeimet, nem hagyom, hogy táplálékban hiányt szenvedjenek, megfagyjanak, éhezzenek vagy megbetegedjenek. Hogy jövőre hány utódjuk lesz, az Isten kezében van; én nem tudom azt, nincsenek követeléseim, és nem is tervezgetek. Ezek mind Istentől függenek.« Ha továbbra is az emberi elképzelésekre és képzelgésekre támaszkodva cselekszenek, akkor vajon engedelmes hozzáállásuk van-e Istennel szemben? (Nem.) E két cselekvési mód közül melyik fakad az ember akaratából, és melyik engedelmes Istennel szemben? (Az első az ember akaratából fakad, és az álhívők cselekvési módja; a második cselekvési mód azoké, akik őszintén hisznek Istenben és keresik az igazságot.) Ők mindannyian hisznek Istenben, és mindannyian ugyanazt teszik, de a cselekedeteik indítéka, forrása és célja, valamint az alapelveik is különböznek. Így láthatóvá válik, hogy az emberek milyen úton járnak” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istennek való alávetés gyakorlásának alapelvei). A nővér arról beszélt, hogy Jób olyan ember volt, aki valóban hitt Istenben. Bármi is történt az életben, nem voltak személyes tervei és szándékai, és nem a saját akarata szerint cselekedett. Mindenben alávetette magát Isten szuverenitásának és elrendezésének. De ha magunkat nézzünk, bár hiszünk Istenben, nem hiszünk igazán az Ő szuverenitásában. Mindig a saját erőfeszítéseinkre akarunk hagyatkozni, hogy megváltoztassuk a sorsunkat, és ennek eredményeként szenvedve és kimerülten élünk. Folyamatosan bólogattam, miközben hallgattam a nővér közösségét. Arra gondoltam, hogy mielőtt megtaláltam Istent, mindig is a saját erőfeszítéseimre akartam hagyatkozni, és fáradhatatlanul azon munkálkodtam, hogy gazdag legyek. De végül nemcsak hogy nem sikerült meggazdagodnom, hanem rengeteg adósságom is lett. Most a varrónői képességeimre akartam támaszkodni, hogy többet dolgozhassak, és pénzt kereshessek. Vissza akartam térni a korábbi jómódhoz, amiben éltem, ezért túlóráztam, hogy pénzt keressek, de ez kimerített és megbetegített, és a pénzt, amit kerestem, szinte teljes egészében orvosi kiadásokra költöttem. Nyilvánvaló volt, hogy ezeket a dolgokat nem tudom magam megtervezni és kiszámítani, hogy nem tudom csupán a saját erőfeszítéseim révén elérni a hírnevet és a nyereséget, amire vágytam, és hogy minden Isten szuverenitásán és elrendezésén múlik. Most, hogy rátaláltam Istenre, ha továbbra sem hinnék az Ő szuverenitásában, és még mindig a saját erőfeszítéseimre támaszkodnék, hogy megváltoztassam a sorsomat, akkor olyan lennék, mint egy nem hívő. Álhívő lennék. Miután ezt megértettem, Istenhez imádkoztam: „Istenem, túl lázadó vagyok. Hajlandó vagyok mindent a Te kezedbe adni.” Ezt követően rendszeresen részt vettem az összejöveteleken, és legjobb képességeim szerint végeztem a kötelességeimet.

Egy nap az áhítatom során meghallgattam Isten szavainak egy himnuszát, melynek címe „Isten siratja az emberiség jövőjét.”

1  E széles világon az óceánok mezőkké apadnak, és a mezők óceánokká áradnak, számtalanszor újra és újra. Őrajta kívül, aki minden dolgok között mindenek felett szuverenitást gyakorol, nincs senki, aki képes volna vezetni és irányítani ezt az emberi fajt. Nincs olyan »hatalmasság«, aki fáradozna vagy előkészületeket tenne az emberi fajért, még kevésbé van olyan, aki ezt az emberi fajt a fény rendeltetési helyére vezethetné és megszabadíthatná az emberi világ igazságtalanságaitól. Isten siratja az emberiség jövőjét, bánkódik az emberiség bukása miatt, és fáj neki, hogy az emberiség lépésről lépésre halad a hanyatlás és az út felé, ahonnan nincs visszatérés. Soha senki sem gondolt még bele ebbe: hová tarthat ez az emberiség, amely alaposan összetörte Isten szívét és megtagadta Őt, hogy a gonoszt keresse?

2  Éppen ezért van az, hogy senki sem próbálja érzékelni Isten haragját, senki sem keresi az Istennek tetsző utat, sem nem próbál közelebb kerülni Istenhez, sőt mi több, hogy senki sem próbálja megtapasztalni és megfigyelni Isten bánatát és fájdalmát. Még azután is, hogy meghallotta Isten hangját, az ember folytatja saját útját, továbbra is elfordul Istentől, kitér Isten kegyelme és gondoskodása elől, kerüli az Ő igazságát, és inkább eladja magát a Sátánnak, Isten ellenségének. És ki gondolt már bele abba, hogy ha az ember kitart makacssága mellett, Isten miként fog bánni ezzel az emberiséggel, amely oly teljes mértékben lenézi Őt?

3  Senki sem tudja, hogy Isten emberhez intézett ismételt figyelmeztetéseinek és buzdításainak az az oka, hogy Ő soha nem látott csapást készített elő kezében, amely elviselhetetlen lesz az ember hús-vér teste és lelke számára, nem csupán a hús-vér test büntetéseként, hanem az ember lelkét is célba véve. Ezt tudnotok kell: milyen dühöngést fog szabadjára engedni Isten, amikor az Ő terve füstbe megy, és amikor az Ő figyelmeztetéseit és buzdításait nem hálálják meg? Semmihez sem lesz fogható, amit bármely teremtett lény valaha is tapasztalt vagy ismert. És ezért mondom, hogy ez a csapás példa nélküli, és soha nem fog megismétlődni. Mert Isten terve az, hogy csak ez egyszer teremti meg az emberiséget, és csak ez egyszer menti meg az emberiséget. Ez az első alkalom, és egyben az utolsó is. Ezért senki sem értheti meg azokat az alapos szándékokat és azt a buzgó várakozást, amellyel Isten ezúttal megmenti az emberiséget.

Forrás: Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az ember életének forrása

Ahogy eltöprengtem a szövegen, úgy éreztem, hogy Isten siratja az emberiség jövőjét és rendeltetési helyét, ugyanakkor folyamatosan emlékezteti és buzdítja is az emberiséget. Azt reméli, hogy az emberek Elébe járulnak, és elfogadják az Ő üdvösségét, nem maradnak makacsok, és nem kerülik el az Ő üdvösségét. Ezek a szavak mind Isten szívéből jövő szavak, és minden szó valódi és igaz. Velem is úgy volt, hogy miután elfogadtam Isten utolsó napokbeli munkáját, ráébredtem, hogy Isten gyakorolja a szuverenitást az ember sorsa felett, és hogy csak úgy lehet értékes életet élni, ha hiszünk Istenben és imádjuk Őt. De annak érdekében, hogy a gazdagok életét éljem, és elnyerjem mások csodálatát, teljes szívvel belevetettem magam a munkámba. Az összejöveteleket tehernek tekintettem, és a kapcsolatom Istennel egyre távolibbá vált. Ha nem betegedtem volna meg, habozás nélkül tovább folytattam volna a pénzhajhászást. Erre gondolva letérdeltem, és Istenhez imádkoztam: „Istenem! Szeretnék bűnbánatot tartani és megszabadulni a pénz rabságából, de nincs erőm kiszabadítani magam. Kérlek, vezess!” Aztán eszembe jutott Isten szavainak egy passzusa: „Vigyáznod kell! Azok, akik okosak, gyorsan rá kell ébredjenek az igazságra! Mondj le mindenről, amitől nem akarsz megválni. Még egyszer mondom neked, hogy az ilyen dolgok valóban károsak az életedre, és nem használnak semmit!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 14. fejezet). Isten szavai ráébresztettek, hogy a gazdagságra, a hírnévre és a nyereségre való törekvés tönkre fogja tenni az életemet, akárcsak Lót feleségének. Amikor Isten készült elpusztítani Szodomát, Lót felesége nem tudta elengedni a javait, és kitartott amellett, hogy visszanézzen, ennek eredményeként pedig sóbálvánnyá változott. Ha csak az azonnali előnyökre koncentrálnék, és nem törekednék az igazságra és a beállítottságom megváltoztatására, akkor elszalasztom az esélyemet az üdvösségre, amikor Isten munkája befejeződik. Miután megértettem Isten emberiség iránti szeretetét és az emberek megmentésére irányuló buzgó szándékát, úgy döntöttem, hogy gyakrabban járok összejövetelekre, és többet eszem és iszom Isten szavait. Később részt vettem a testvérekkel az összejöveteleken, hogy Isten szavairól beszéljünk. Minden egyes napot teljesnek és felszabadítónak éreztem, és az egészségem gyorsan helyreállt. Sokkal értelmesebbnek tűnt az Istenben való hit és az Ő szavainak olvasása, mint a végtelen pénzhajhászás.

Később hazamentem a szüleimhez, és a nagynéném, aki régebben mindig már messziről melegen üdvözölt, most elfordította a fejét, és nem vett rólam tudomást. A húgom, aki régen elmondott nekem dolgokat, és a bizalmasaként kezelt, már nem bízta rám a titkait, miután a családomra nehéz idők jártak. Megvető megjegyzéseket tett rám, szándékosan és akaratlanul is. Kellemetlen érzéseket ébresztett bennem, ha erre gondoltam. A múltban mindenhol csodáltak, bárhová is mentem, de most, hogy nem volt pénzem, a nagynéném másképp nézett rám, és még a húgom sem vett komolyan. Úgy tűnt, jobban jársz, ha van pénzed, elvégre az ember nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a tekintélyét. Ezért úgy döntöttem, hogy visszamegyek dolgozni és pénzt keresek. De aztán arra gondoltam, hogy a munka miatt elhalasztanám az összejöveteleket és Isten szavainak olvasását, és a szívem ismét eltávolodna Istentől. De ha nem dolgoznék, nem lenne pénzem, és lenéznének. Ezen őrlődtem. Végül arra gondoltam, hogy amíg rendszeresen részt veszek az összejöveteleken, Isten biztosan együttérez velem, mert újonnan érkeztem és éretlen vagyok, és hogy ráérek még az igazságra törekedni. Ezért visszamentem dolgozni a ruhagyárba.

Eleinte még rendszeresen részt tudtam venni az összejöveteleken, de később, amikor rájöttem, hogy a fizetésem sokkal alacsonyabb, mint a kollégáimé, elkezdtem töprengeni: „Hogyan használhatok ki minden pillanatot arra, hogy gyorsabban varrjak, és több pénzt keressek?” A szívedet teljesen elfoglalta a munkád. Akkoriban csak gépiesen végeztem a dolgokat az összejöveteleken, és amint véget ért az összejövetel, azonnal rohantam a gyárba. Ott fáradhatatlanul tapostam a varrógép pedálját, sőt, úgy éreztem, hogy túl lassú a gép. Így hát visszatértem a régi életmódomhoz, és mint egy gép, szüntelenül dolgoztam, hogy pénzt keressek. Nem volt időm enni és inni Isten szavait, és egyre távolabb éreztem magam Istentől. Néha bűntudatom támadt, és arra gondoltam: „Miért nem tudom elengedni a pénzt? Miért vagyok ennyire becstelen Isten előtt, és miért szegem meg újra és újra az adott szavam?” Annyira dühös voltam magamra, hogy legszívesebben pofon vágtam volna magamat. Isten elé járultam imádságban: „Istenem! Szeretnék részt venni az összejöveteleken, és rendesen enni és inni a Te szavaidat, de nem tudom elengedni a pénzkeresésre irányuló vágyamat. Kérlek, vezess ki a pénz csapdájából!”

Egy nap az egyik összejövetelen Isten szavait olvastam. „Az, hogy »a pénz mozgatja a világot«, a Sátán filozófiája. Ez uralkodik az egész emberiség körében, minden emberi társadalomban; mondhatnánk, hogy ez egy irányzat. Ez azért van, mert minden olyan ember szívébe beleivódott, aki először nem fogadta el ezt a mondást, de aztán hallgatólagosan elfogadta, amikor kapcsolatba került a valós élettel, és azt kezdte érezni, hogy ezek a szavak valójában igazak. Ez vajon nem az a folyamat, amely során a Sátán megrontja az embert? [...] A Sátán a pénzt használja arra, hogy az embereket kísértse, és megrontja őket, hogy imádják a pénzt és tiszteljék az anyagi dolgokat. S hogyan nyilvánul meg ez a pénzimádat az emberekben? Úgy érzitek, hogy pénz nélkül nem tudnátok életben maradni ebben a világban, hogy akár egyetlen nap is lehetetlen lenne pénz nélkül? Az emberek státusza azon alapul, hogy mennyi pénzük van, akárcsak a tisztelet, amit kivívnak. A szegények háta szégyenteljesen meggörnyed, míg a gazdagok élvezik a magas státuszukat. Büszkén kihúzzák magukat, hangosan beszélnek és arrogánsan élnek. Milyen hozadéka van ennek a mondásnak és irányzatnak az emberek számára? Nem úgy van-e, hogy sokan bármilyen áldozatot meghoznak azért, hogy pénzt szerezzenek? Nem veszítik-e el sokan a méltóságukat és a tisztességüket a még több pénz utáni hajszában? Nem veszítik-e el sokan a pénz miatt a lehetőséget, hogy teljesítsék kötelességüket és kövessék Istent? Nem az-e a legnagyobb veszteség az emberek számára, ha elveszítik az esélyt az igazság elnyerésére és az üdvösségre? Nem gonosz-e a Sátán, hogy ezt a módszert és ezt a mondást használja arra, hogy az embert ilyen mértékben megrontsa? Hát nem egy aljas csel ez? Ahogy e népszerű közmondás elleni tiltakozástól a felé haladsz, hogy végül igazságként fogadod el, a szíved teljesen a Sátán markába kerül, ezért akaratlanul is a közmondás szerint kezdesz élni. Milyen mértékben befolyásolt téged ez a mondás? Lehet, hogy ismered az igaz utat, és lehet, hogy ismered az igazságot, de nincs erőd törekedni arra. Lehet, hogy világosan tudod, hogy Isten szava az igazság, de nem vagy hajlandó megfizetni az árat, vagy szenvedni az igazság elnyeréséért. Ehelyett inkább feláldoznád a saját jövődet és sorsodat, hogy a végsőkig ellenállj Istennek. Nem számít, mit mond Isten, nem számít, mit tesz Isten, nem számít, hogy megérted-e, milyen mély és milyen nagy Isten szeretete irántad, makacsul ragaszkodsz a saját utadhoz, és megfizeted ennek a mondásnak az árát. Azaz, ez a mondás már félrevezette és ellenőrzése alatt tartja a gondolataidat, már a viselkedésedet is ez szabályozza, és inkább hagyod, hogy ez irányítsa a sorsodat, minthogy félretedd a gazdagság utáni törekvésedet. Az, hogy az emberek képesek így cselekedni, hogy a Sátán szavai által irányíthatóak és manipulálhatóak – nem azt jelenti-e, hogy a Sátán félrevezette és megrontotta őket? Vajon nem vert-e gyökeret a szívedben a Sátán filozófiája és gondolkodásmódja, valamint a Sátán beállítottsága? Vajon amikor vakon hajszolod a gazdagságot, és felhagysz az igazság keresésével, akkor nem érte-e el a Sátán a célját, hogy félrevezessen téged?” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.). „Valójában nem számít, mennyire magasztosak az ember ideáljai, lehetnek bármilyen realisztikusak vagy helyénvalóak az ember vágyai, mindaz, amit az ember el akar érni, mindaz, amire törekszik, kibogozhatatlanul kapcsolódik két szóhoz. E két szó életbevágóan fontos minden ember életét tekintve, és ezeket akarja a Sátán belenevelni az emberbe. Melyik két szóról van szó? A »hírnév« és a »nyereség«. A Sátán egy igen szelíd módszert használ, egy olyan metódust, amely nagyon is összhangban van az emberek elképzeléseivel, és a legkevésbé sem radikális, mely által eléri, hogy az emberek tudtukon kívül elfogadják az ő életmódját, az ő szabályait, hogy azok szerint éljenek, és hogy életcélokat és az életük számára irányt tűzzenek ki, és tudtukon kívül ambícióik is kialakulnak az életben. Bármilyen nagyszabásúnak tűnnek ezek az életambíciók, kibogozhatatlanul kötődnek a »hírnévhez« és a »nyereséghez«. Minden, amit bármely nagyszerű vagy híres ember – valójában minden ember – követ az életben, csak ezzel a két szóval kapcsolatos: »hírnév« és »nyereség«. Azt hiszik az emberek, hogy amint hírnévre és nyereségre tesznek szert, tőkét kovácsolhatnak ezekből, hogy magas státusznak és hatalmas vagyonnak örvendhessenek, és élvezhessék az életet. Szerintük a hírnév és a nyereség olyan tőkét jelentenek, amely által gyönyörkereső és a test buja élvezkedéséről szóló életre tehetnek szert. Ennek az emberiség által olyannyira sóvárgott hírnévnek és nyereségnek a kedvéért az emberek önként, bár tudtukon kívül, átadják a testüket, elméjüket, mindenüket, a jövőjüket és sorsukat a Sátánnak. Őszintén és pillanatnyi habozás nélkül teszik ezt, és mindvégig nincs tudomásuk arról, hogy szükséges lenne visszaszerezni mindazt, amit átadtak. Meg tudnak tartani az emberek bármilyen irányítást önmaguk felett, miután ily módon menedéket találtak a Sátánban, és hűségesek lettek hozzá? Biztosan nem. Teljesen és maradéktalanul a Sátán irányítja őket. Teljesen és maradéktalanul ingoványba süllyedtek, és képtelenek kiszabadítani magukat” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). Egy nővér közösséget vállalt: „A Sátán a hírnevet, a nyereséget és a pénzt használja arra, hogy megrontsa és gúzsba kösse az embereket. Olyan mérgek, mint „a pénz nem minden, de nélküle semmit nem tehetsz”, „ha pénzed van, mindened megvan” és „a pénz mozgatja a világot”, a mai társadalom uralkodó irányzatává váltak, és az emberek ezeket tekintik követendő szabályoknak. Az emberek azt hiszik, hogy a több pénz egyenlő a magasabb státusszal és a tiszteletre méltóbb, dicsőséges élettel, így e cél elérése érdekében nem sajnálják az energiát a pénzkeresésre. Ha az emberek egyszer a Sátán csapdájába esnek, elveszítik az uralmat önmaguk felett. Onnantól a Sátán irányítja őket testben és lélekben egyaránt, és már nincs idejük az igazságra törekedni és Istent imádni. Az élet egyre kimerítőbbé válik, és egyre távolabb kerülnek Istentől.” Miután meghallgattam a nővér közösségét, rájöttem, hogy én is pont ilyen vagyok. Mindig is az volt az álmom, hogy gazdag legyek, és azt gondoltam, hogy ez majd lehetővé teszi a számomra, hogy boldog életet éljek. Ennek elérése érdekében elszántan dolgoztam, hogy pénzt keressek, és minden energiámat ebbe fektettem. Még a terhességem alatt is túlóráztam. Később váratlan pénzügyi vita alakult ki. A férjemet börtönbüntetésre ítélték, a családunknak tartozásai voltak, és az életem hirtelen a feje tetejére állt. Attól féltem, hogy mások lenéznek majd, ha látják, hogy elbuktam, ezért még elszántabban dolgoztam, hogy pénzt keressek. Tisztában voltam vele, hogy Isten most megtestesült, hogy kifejezze az igazságot és ezzel megmentse az embereket, hogy ez egy elképesztően ritka lehetőség, és hogy többször kellene összejövetelekre járnom, és többet kellene olvasnom Isten szavait, hogy több igazságot megértsek. De a szívem tele volt pénz, a hírnév és a nyereség utáni vágyakozással, és azt gondoltam, hogy az összejöveteleken való részvétel befolyással lenne a pénzkereseti lehetőségeimre, ezért kevesebb összejövetelen vettem részt, vagy néha egyáltalán nem is mentem el. Amikor a gyárban, ahol általában dolgoztam, nem volt sok munka, egy másik gyárban dolgoztam. Még azután sem voltam hajlandó visszavenni a tempóból, hogy a megbetegedésig kimerítettem magam. Amikor láttam, hogy a családom rosszul bánik velem, úgy döntöttem, hogy a pénzkeresettel mentem meg a hírnevemet. A Sátán ezt a módszert használta arra, hogy szorosan gúzsba kössön, csapdába ejtett a hírnév és a nyereség örvényében, ahonnan képtelen voltam kiszabadulni. Rájöttem, hogy többre értékelem a pénzre, a hírnévre és a nyereségre való törekvést az igazságra való törekvésnél, és még magánál az életnél is. Ha ezen az úton haladnék tovább anélkül, hogy megváltoznék, akkor végül elveszíteném az esélyemet az üdvösségre. Csak ekkor láttam meg a Sátán gonosz szándékát, hogy pénzzel, hírnévvel és nyereséggel rontsa meg az embereket. Isten adott nekem egy képességet, hogy megéljek a világban, és gondoskodjak magamról, de ezt nem azért adta, hogy arra használjam, hogy kielégítsem a hírnév, a nyereség és a státusz iránti fékeveszett ambíciómat. Ha megelégszünk azzal, hogy van mit felvennünk és ennünk, az megkönnyíti az életet, és elég időnk lesz Isten imádására is. Miután megértettem ezeket a dolgokat, nem akartam többé elszántan dolgozni, nem akartam, hogy a Sátán becsapjon és kárt okozzon nekem, és készen álltam részt venni az összejöveteleken, és megfelelően törekedni az igazságra.

Utána a következőn is elgondolkodtam: „Valóban el tudom-e érni a hírnevet és a nyereséget, amire vágyom, a saját erőfeszítéseim révén?” Eszembe jutott, hogy Isten azt mondta: „Bármi legyen is a háttered, és bármilyen út álljon is előtted, egyébként senki sem menekülhet a Menny vezénylései és intézkedései elől, és senki sem képes irányítani a saját sorsát, mert csak Ő, aki mindenek felett szuverén, képes ilyen munkára” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az ember életének forrása). Az ember sorsa Isten kezében van, és nem változtatható meg a saját erőfeszítéseink által. Az, hogy milyen életet élek, dicsőségeset és tekintélyeset, vagy elszegényedettet és hétköznapit, nem olyasmi, amit én dönthetek el. Csak akkor válhat valaki olyan emberré, akit Isten jóváhagy, ha az igazságra törekszik, aláveti magát Isten szuverenitásának, és leveti a romlott, sátáni beállítottságait. Ezután már nem siettem annyira a munkába, rendszeresen részt tudtam venni az összejöveteleken, ettem és ittam Isten szavait.

2020-ban a gyülekezetvezető azt mondta, hogy sok újonnan érkezett tért meg, és megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e öntözni őket. Azt gondoltam magamban: „Ha öntözöm az újonnan érkezetteket, nem lesz időm dolgozni és pénzt keresni. Akkor mitévő leszek, ha elfogy a pénzem? A korábbi dicsőséges napjaim visszaállítása szóba sem jöhet. Ez azonban az evangélium terjesztése szempontjából is kulcsfontosságú pillanat, és ha valaki nem öntözi meg ezeket az újonnan érkezetteket, bármikor elragadhatja őket a Sátán.” Arra gondoltam, hogy amikor először rátaláltam Istenre, és semmit sem értettem, ha a testvérek nem öntöztek és támogattak volna időben, nem lettem volna biztos az igaz Istenben, és nem nyertem volna el Isten üdvösségét. Tehát most, hogy rám hárult ez a kötelesség, ha visszautasítanám, az nem lenne teljes lelkiismeretlenség? A keresésem során rábukkantam Isten szavainak egy passzusára. „Az embernek arra kell törekednie, hogy értelmes életet éljen meg, és nem szabadna megelégednie jelenlegi körülményeivel. Ahhoz, hogy Péter képmását élje meg, rendelkeznie kell Péter tudásával és tapasztalataival. Az embernek magasabb rendű és mélyebb dolgokra kell törekednie. Isten mélyebb, tisztább szeretetére kell törekednie, és olyan életre, amelynek van értéke és értelme. Csak ez az élet; csak akkor lesz az ember olyan, mint Péter. Arra kell összpontosítanod, hogy kezdeményező módon lépj be a pozitív oldalon, és nem szabad passzívan hagynod, hogy az átmeneti könnyebbség kedvéért visszaess, miközben figyelmen kívül hagyod a mélyebb, részletesebb és gyakorlatiasabb igazságokat. Gyakorlatias szeretetnek kell lennie benned, és meg kell találnod a módját, hogy megszabadulj ettől a züllött, gondtalan élettől, amely nem különbözik egy állatétól. Értelmes és értékes életet kell élned, és nem szabad becsapnod magad, vagy úgy kezelned az életedet, mint egy játékszert, amivel játszadozhatsz. Senki számára, aki arra törekszik, hogy szeresse Istent, nincsenek elérhetetlen igazságok, és nincs olyan igazságosság, amelyért ne tudna szilárdan kiállni. Hogyan kellene élned az életedet? Hogyan kellene szeretned Istent, és arra használni ezt a szeretetet, hogy eleget tégy az Ő szándékainak? Nincs nagyobb dolog az életedben. Mindenekelőtt ilyen törekvésekkel és kitartással kell rendelkezned, és nem szabad olyannak lenned, mint a gerinctelen gyengéknek. Meg kell tanulnod, hogyan tapasztalj meg egy értelmes életet, és hogyan tapasztalj meg jelentőségteljes igazságokat, és nem szabad ilyen hanyagul bánnod magaddal. Anélkül, hogy észrevennéd, elmegy melletted az életed; azután vajon lesz még lehetőséged arra, hogy szeresd Istent? Vajon szeretheti az ember Istent, miután meghalt? Ugyanolyan törekvésekkel és lelkiismerettel kell rendelkezned, mint Péter; az életednek értelmesnek kell lennie, és nem szabad játszadoznod magaddal. Emberi lényként és Istenre törekvő emberként képesnek kell lenned arra, hogy alaposan megfontold, miként bánj az életeddel, hogyan ajánld fel magad Istennek, hogyan legyen értelmesebb az Istenbe vetett hited, és – mivel szereted Istent – hogyan szeresd Őt tisztább, szebb és jobb módon” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy az embernek az igazságra kell törekednie, és értelmes életet kell élnie, mint Péter tette, olyan életet kell élni, amely kizárólag az Isten iránti szeretetre törekszik, jól kell végezni a teremtett lényként ránk rótt kötelességet, és hogy csak így nyerhetjük el Isten jóváhagyását. Régebben keményen dolgoztam, hogy magas életminőségre törekedjek, és elnyerjem az emberek csodálatát, de végül minden erőfeszítésem hiábavaló volt. A családunk elvesztette minden pénzét, és eladósodtunk, és a testem megbetegedett a kimerültségtől. Noha hírnevet és nyereséget szereztem, elnyertem az emberek csodálatát és dicséretét, és a hiúságom kielégült, ezek a felszínes dolgok nem voltak képesek betölteni a szívemben lévő űrt. Amióta megtaláltam Istent, gyülekezeti életet éltem, és Isten szaváról beszéltünk a testvérekkel, megértettem néhány igazságot, és a szívembe állandóság, béke és bizalom költözött. Különösen akkor, amikor a kötelességemet teljesítettem, gyakran tudtam Isten elé járulni, olvasni az Ő szavait, megvilágosodást és útmutatást kaptam a szavaiból, és nagy örömöt éreztem a szívemben. Amikor bármilyen problémám volt az állapotommal, a többiek időben közösséget vállaltak velem. A romlott beállítottságomról is nyertem valamennyi megértést, és éreztem, hogy az életem gyorsan fejlődik. Rájöttem, hogy csak akkor érthetek meg több igazságot, ha végzem a kötelességemet, és értelmes életet élek. A testvérek aktívan végezték a kötelességeiket, és arra összpontosítottak, hogy az igazságra törekedjenek, és feloldják romlott beállítottságaikat a kötelességeik során. Ha továbbra sem törekszem az igazságra, akkor a jövőbeni megpróbáltatások során, amennyiben nem Isten szavai képezik számomra az alapot, hajlamos leszek panaszkodni, és talán még fel is lázadok Isten ellen, ellenállok Neki, és elveszítem az esélyemet az üdvösségre. Aztán utolérnek a csapások, sírhatok majd és csikorgathatom a fogamat. Amikor erre gondoltam, elhatároztam, hogy rendesen végzem a kötelességemet. Másnap közöltem a vezetővel, hogy hajlandó vagyok öntözni az újonnan érkezetteket. Ezután teljes szívvel a kötelességemnek szenteltem magam, és nem mentem többet dolgozni. Amikor láttam, hogy az újonnan érkezettek nem vesznek részt aktívan az összejöveteleken, beszéltem nekik a tapasztalataimról, és a lelkesedésük lángra lobbant.

Később az anyósom látta, hogy nem vagyok jól, azt mondta, hogy vigyázzak az egészségemre, és hogy ne aggódjak az adósságok miatt, mert ő, az apósom és a sógornőm átvállalja azokat. A munkával megkeresett pénzemből fizettem a jelzáloghitelt, és minden hónapban időben tudtam fizetni. Tudtam, hogy ez Isten szeretete, és az Istenbe vetett hitem még erősebb lett. Hála Istennek, hogy megmentett a Sátán hatalmától! Kész vagyok arra, hogy az elkövetkezendő időkben megfelelően végezzem a kötelességeimet, és az igazságra törekedve megváltoztassam a beállítottságomat.