Én tanár voltam, a férjem pedig mérnök. Egész házasságunk alatt nagyon jó volt a kapcsolatunk, a lányunk pedig okos és jól nevelt volt. A barátaink és a kollégáink mind csodáltak minket. Aztán 2006 decemberében elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Isten szavait olvasva megtudtam, hogy Szabadítónk, Mindenható Isten sok igazságot mondott ki az emberiség megtisztítása és megmentése érdekében. A hit, Isten szavainak olvasása, az igazság elnyerése, a bűn és a romlott beállítottságaink levetése az egyetlen módja annak, hogy Isten megóvjon minket a nagy katasztrófákon keresztül, és végül belépjünk az Ő királyságába. Azt is megtudtam, hogy mindannyiunk élete Istentől származik, és Isten adott nekünk mindent, amink van. Mint teremtett lényeknek, végeznünk kell a kötelességünket. Később elkezdtem hirdetni az evangéliumot, és öntözni az újonnan érkezőket. Minden napomat nagyon teljesnek éreztem. A férjem észrevette, hogy mióta hívő lettem, mindig mosolygok, és boldogan ezt mondta nekem: „Azelőtt mindig teljesen kimerült voltál egy munkanap után, és aggódtam érted. Hívőként ugyanolyan elfoglalt vagy minden nap, de egyre jobban vagy. Úgy látszik, a hit nagyszerű dolog!” De a jó dolgok nem tartanak sokáig. Nemsokára elkezdett nyomást gyakorolni rám, és a hitem útjába állni.

2007 márciusában egy nap, mikor hazaért a munkából, belépve szigorúan ezt mondta: „Ma a főnökünk általános gyűlést hívott össze az összes részleg káderei számára, és azt mondta, hogy az utóbbi években egyre többen hisznek Mindenható Istenben, ami pánikba ejti a Pártot. A Mindenható Isten Egyházát a kiemelt nemzeti célpontok közé sorolták, és a Kommunista Párt letartóztatja Mindenható Isten összes hívőjét. Közalkalmazottak esetében még rosszabb a helyzet: bárkit, akiről kiderül, hogy hívő, vagy családtagja van az Egyházban, kivétel nélkül ki fognak rúgni! Mivel az iskoládban még senki sem jött rá, hogy hiszel, add fel, mielőtt túl késő lenne! Le fognak tartóztatni, ha a főnököd rájön!” Azon gondolkodtam, hogy a hit a helyes út, és nem sért semmilyen törvényt, akkor vajon miért akarna a Párt megállítani engem. Úgyhogy így válaszoltam: „Amikor Kína csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez, talán nem jelentette ki, hogy Kínában vallásszabadság van? Akkor miért nyomnak el? Mi a baj a hitemmel?” Nagyon dühös lett, és így válaszolt: „Tudom, hogy a hit jó dolog, de mit tehetünk, ha a Párt nem engedi? Egy fecske nem csinál nyarat. Ha megtartod a hitedet, bármikor letartóztathatnak, és börtönbe kerülhetsz. Ha letartóztatnának, az nem tenné tönkre a családunkat? Fel kell adnod a hitedet a családunk érdekében!” Amikor ezt hallottam tőle, felháborodtam. Nem gondoltam volna, hogy a Párt erőfeszítése során, amivel távol akarja tartani az embereket az Istenbe vetett hittől, a főnökeiket használják fel arra, hogy nyomást gyakoroljanak rájuk, de ez megmagyarázta a férjem hirtelen megváltozott véleményét. Azon tűnődtem, vajon a Párt elengedne-e engem, ha valaha is megtudná, hogy hiszek. Miért ilyen nehéz hívőnek lenni Kínában? Aztán eszembe jutott Isten szavainak egy szakasza, amelyet egyszer egy nővérem olvasott fel nekem. „A nagy vörös sárkány üldözi Istent, és Isten ellensége, ezért ezen a földön az Istenben hívők megaláztatásnak és elnyomásnak vannak kitéve, és ennek következtében ezek a szavak beteljesednek rajtatok, az emberek eme csoportján. Mivel ez egy olyan földön kezdődött el, amely ellenáll Istennek, Isten minden munkája óriási akadályokba ütközik, és sok szavának beteljesítése időbe telik; így az emberek Isten szavainak eredményeképpen finomodnak, ami szintén a szenvedés része. Istennek rendkívül nehéz véghez vinnie munkáját a nagy vörös sárkány földjén – de Isten ezen a nehézségen keresztül végzi munkájának egy szakaszát, kinyilvánítva bölcsességét és csodálatos tetteit, felhasználva ezt a lehetőséget arra, hogy teljessé tegye ezt az embercsoportot” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája olyan egyszerű lenne, ahogyan azt az ember képzeli?). Emlékszem, hogy a nővérem beszélt is erről: „A Kommunista Párt egy ateista párt. Gyűlöli Istent, és Ellene van. Hívőként egy olyan országban, amelyet a Kommunista Párt irányít, minden bizonnyal elnyomás és megaláztatás vár ránk. Az Úr Jézus egyszer ezt mondta: »Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa« (Máté 5:10). Isten arra használja az ilyen elnyomó környezeteket, hogy tökéletesítse az emberek hitét. Ha egy ilyen elnyomó, fájdalmas környezetben is szilárdan meg tudunk állni, Isten azt ismeri el leginkább!” Ez hitet adott nekem. Tudtam, hogy nem adhatom fel a Párt elnyomása miatt. Nem számított, hogy a férjem az utamba állt, elhatároztam, hogy kitartok a hitem mellett.

Egy ideig szinte minden nap tartottak megbeszéléseket a munkahelyén, ahol hangsúlyozták, hogy nem lehetnek hívők az alkalmazottak és azok családtagjai között. A férjem szinte minden nap az ideológiáról papolt nekem, amikor hazajött. Egyik este, amikor hazaértem egy összejövetelről, komoly tekintettel így szólt: „Megint elmentél egy összejövetelre? Hányszor mondtam már neked, hogy nem járhatsz összejövetelekre – miért nem hallgatsz rám? Nem mintha nem tudnád, hogy a Párt tiltja a vallást. A főnökünk újra és újra elmondta nekünk, hogy a Párt nem engedi el Mindenható Isten hívőit egykönnyen! Nem csak a bajt keresed, ha egy ilyen kritikus időszakban megtartod a hitedet?” Ezt mondtam: „A hit nem szeg meg semmilyen törvényt. Milyen jogon nem engedi ezt meg a Párt?” Így válaszolt: „A Pártot nem érdekli, hogy megszegsz-e bármilyen törvényt vagy sem. Mindenható Isten hívői politikai bűnözőknek számítanak. Ha a Párt letartóztat a hited miatt, az nemcsak a hírnevedet teszi tönkre, hanem az életed is veszélybe kerül, és a családod is bele fog keveredni.” Ezt mondtam a férjemnek: „Nagyon jól tudod, hogy a Párt istenellenes, mégis az ő oldalukon állsz, és akadályozol engem. Nem félsz a büntetéstől?” Becsmérlően ezt mondta: „A büntetés nem fontos – az a fontos, hogy megértsük, merről fúj a szél. Most a Kommunista Párt van hatalmon, tehát ha túl akarsz élni az uralmuk alatt, nem azt kell tenned, amit ők mondanak? Én a Párttól kapok pénzt, tehát az ő érdekükben kell beszélnem és cselekednem. Te is a Pártnak dolgozol, és tőlük kapsz fizetést, miért lennének elnézőek veled, ha Istent követed a Párt helyett? Tisztában kell lenned azzal, hogy mi forog kockán! A Párttal vagy Mindenható Istennel tartasz? Ma kell választanod!” Akkoriban nagyon bizonytalan voltam. Ha úgy döntök, hogy megtartom a hitemet, a főnököm bármikor megtudhatja. Akkor elveszíteném az állásomat, és valószínűleg letartóztatna a rendőrség. Több mint egy évtizede voltam a munkahelyemen. Egészen addig keményen dolgoztam, és előléptettek középbeosztású tanárnak. Elnyertem a diákok csodálatát, a szüleik tiszteletét, a kollégáim irigységét, a főnököm elismerését és jóváhagyását. Bárhová mentem, a rokonok és a barátok nagyon jól bántak velem. Ha elveszíteném a munkámat, a családom elutasításával, mások gúnyolódásával és a kollégáim megvetésével kellene szembenéznem. Féltem, hogy a hírnevem tönkremegy, ha ez megtörténik. Aztán erre gondoltam: „Mindenható Isten ítélő munkája az utolsó napokban az Ő emberiség megmentésére irányuló munkájának utolsó szakasza. A romlottságtól csak úgy szabadulhatunk meg, ha elszenvedjük Isten ítéletét és megtisztítását, akkor Isten oltalma alatt túlélhetjük a katasztrófákat, és egy gyönyörű rendeltetési helyre kerülhetünk. Ha ezt a lehetőséget elmulasztjuk, azt egy életen át bánni fogjuk.” Eszembe jutott valami, amit Isten mond: „Ha előkelő a rangod, tiszteletreméltó a hírneved, bőséges tudással rendelkezel, dúskálsz a vagyonban és sokan támogatnak, ám ezek a dolgok nem akadályoznak abban, hogy Isten elé jőve elfogadd az Ő elhívását és megbízatását, és megtedd azt, amit kér tőled, akkor mindaz, amit teszel, a leginkább érdemi ügy lesz a földön, és az emberiség legigazabb vállalkozása. Ha a társadalmi rangod vagy a saját céljaid miatt elutasítod Isten elhívását, akkor mindaz, amit teszel, átkozott lesz, sőt, Isten által megvetett” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett). Isten szavaira gondolva felvidult a szívem. A hit, az igazságra való törekvés és a teremtett lény kötelességének végzése az egyetlen dolog, amelynek értéke és értelme van. De a hit és a munka közötti választás előtt állva a név és a státusz korlátoztak engem, attól féltem, hogy a Kommunista Párt el fogja venni a munkámat a hitem miatt, ami tönkretenné a hírnevemet. Nekem még mindig a karrierem és a nevem számított. De mi haszna lehet ezeknek számomra? Csak átmeneti kielégülést hoznának a hiúságomnak; soha nem segítenének elnyerni az igazságot vagy megszabadulni a romlott beállítottságomtól. És mi értelme van mások csodálatának? Azt is tudtam, hogy a Kommunista Párt Isten ellensége. Vajon nem lenne-e az Isten elárulása, ha feladnám a hitemet, és alantas életet élnék a párt uralma alatt, azért, hogy megtartsam a munkámat, és élvezzem a jó státuszt és hírnevet? Én nem tudnék ilyen ember lenni. Ezért nagyon nyugodtan ezt mondtam a férjemnek: „Soha nem fogom feladni a hitemet.” Egyenesen rám nézett, és szigorúan ezt mondta: „Ha megtartod a hitedet, feljelentelek a rendőrségen, és letartóztattatlak.” Miközben ezt mondta, telefonálni kezdett. Akkor teljesen megdöbbentem. Tudta, hogy a Kommunista Párt elnyomja a hívőket, mégis át akart adni nekik. Nem olyan volt ez, mintha a farkasok elé dobott volna? Azért, hogy a saját érdekeit szolgálja, semmibe vette a házastársi szeretetünket, és fel akart jelenteni a rendőrségen, hogy rávegyen a hitem feladására. Nem tudtam engedni neki. Aztán ismételten ezt kérdezgette tőlem: „Mi a döntésed?” Ezt mondtam: „Még ha le is tartóztatnak, és börtönbe kerülök, akkor is megtartom a hitemet!” A férjem elsápadt, és dühében a földhöz vágta a telefont.

Emlékszem, egy este, amikor meglátta, hogy Isten szavait olvasom, rögtön megváltozott az arckifejezése, és ezt mondta: „Hányszor mondtam már neked? Kínában egyszerűen nem járhatsz a hit útján! A központi kormánytól a helyi hatóságokig, a vezetéstől az egyes alkalmazottakig, mindent ellenőriznek, és minden szinten végrehajtják a döntést. A Párt el fog kapni téged, ha továbbra is hiszel Istenben!” Félelmetes volt számomra, hogy állandóan ezt hallgattam a férjemtől, és az a gondolat is, hogy hívőként a Párt országában állandóan fennáll a letartóztatás veszélye. Azon tűnődtem, vajon kibírnám-e a kínzást, ha egy nap letartóztatnának. Mi van, ha addig vernek, amíg meghalok, vagy amíg rokkant nem leszek? Ha nem tudnám elviselni a szenvedést, és Istent elárulva júdássá válnék, az vajon nem az életem végét jelentené? Tudtam, hogy nem vagyok jó állapotban, ezért magamban gyorsan elmondtam egy imát Istenhez, hitet kértem, hogy ne veszítsem el a bizonyságtételt az elnyomás és a nehézségek közepette. Ezt olvastam Isten szavaiban: „Amikor az emberek készek feláldozni életüket, minden jelentéktelenné válik, és senki sem tud felülkerekedni rajtuk. Mi lehetne fontosabb az életnél? Így a Sátán képtelen lesz arra, hogy tovább munkálkodjon az emberekben, semmit sem tehet az emberrel” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 36. fejezet). Olyan kifejezőek Isten szavai! Amikor készen állunk arra, hogy kockára tegyük az életünket, és nem korlátoz bennünket a halál, a Sátán keze meg van kötve. Főleg azért féltem attól, hogy a rendőrség agyonver, mert nem volt elég hitem. Túlságosan nagyra értékeltem a saját életemet. Minden Isten parancsától függ, beleértve az életünket és a halálunkat is. Át kellett adnom magam Istennek, és alá kellett vetnem magam az Ő vezénylésének és elrendezésének. Még ha halálra is vernének, az az igazságosságért történő üldöztetés lenne, ami értéket képvisel. Az Isten szavaiból nyert magabiztossággal felolvastam néhány szakaszt a férjemnek: „Bízunk abban, hogy egyetlen ország vagy hatalom sem állhat útjában annak, amit Isten elérni szándékozik. Akik akadályt gördítenek Isten munkája elé, ellenállnak Isten szavának, és megzavarják és csorbítják Isten tervét, azokat Isten végül meg fogja büntetni. Aki dacol Isten munkájával, a pokolra küldetik. Amelyik ország dacol Isten munkájával, azt Isten elpusztítja. Bármely nemzet, amelyik felkel, hogy szembeszálljon Isten munkájával, eltöröltetik erről a földről, és megszűnik létezni” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett). Tanúságot tettem a férjemnek Isten igazságos természetéről, amely nem tűri a sértést. Az, hogy a Kommunista Párt letartóztatja és üldözi a hívőket, gonoszság, és Istennek való ellenállás, és Isten meg fogja büntetni őket. Azzal, hogy a Párt mellé állt, és távol tartott a hitemtől, velük együtt követte el a gonoszságot. Miután meghallgatta, tanácstalanul ezt mondta: „Azt hiszed, hogy én akarom ezt? A Kommunista Párt tehet erről. Ha nem akadályozom meg, hogy higgy Istenben, én is elveszíthetem a megélhetésemet. Miért nem tudsz rám gondolni? Ha letartóztatnak és bebörtönöznek azért, mert hívő vagy, ha meg nem is ölnek, de minimum megkínoznak. Hogy tudnám végignézni, ahogy szenvedsz? Mit tehetnék, hogy feladd a hitedet?” Ezt mondtam: „Mindenható Isten az egyetlen igaz Isten, és én soha nem adom fel a hitemet!” Megdöbbentő módon, amikor látta, hogy nem adom meg magam, fizikailag is rám támadt. Dühödten ezt mondta nekem: „Ha letartóztatnak a hited miatt, az zsákutca. Egyszerűen ragaszkodsz ahhoz, hogy a kezükbe add magad. De mondd csak, miben lehet hinni, ha halott vagy?” Ezután őrült módjára az ágyra szorított, erősen megragadta a nyakamat, és azt mondta: „Megfojtalak, aztán meglátjuk, tudsz-e hinni!” Fojtogatott, nem kaptam levegőt, és küzdöttem, ahogy csak tudtam, de hiába. Elájultam. Ahogy fokozatosan magamhoz tértem, arra gondoltam, hogy a férjem, aki a házasság évei alatt soha nem ütött meg, hogyan lett olyan ádáz velem szemben, hogy a státuszának és a munkájának megóvása érdekében majdnem megfojtott. Teljesen összetörtem. És még jobban gyűlöltem a Kommunista Pártot. Ha nem a családtagok munkahelyét és jövőjét használták volna a fenyegetéseikben, a férjem soha nem lett volna ilyen könyörtelen.

Minden alkalommal, amikor a férjem munkahelyén nagyobb nyomást gyakoroltak, ő még jobban üldözött engem. Egy nap, amikor hazajött egy megbeszélésről, újabb ideológiai előadást tartott nekem, és azt mondta, hogy a KKP uralma alatt Kínában az egész család szenved, ha egy hívő van köztük, ezért nem tarthatom meg a hitemet, különben mindketten el fogjuk veszíteni a munkánkat, és a lányunk tanulmányaira és karrierjére is ki fog hatni. Azt kérdezte, hogyan járhatna valaha is felemelt fejjel a lányunk, ha engem bebörtönöznének a hitemért, és azt mondta, hogy ha nem is gondolok kettőnkre, legalább gondoljak rá. Arra gondoltam, hogy ha a Kommunista Párt elveszi a férjem állását, és tönkreteszi a lányom jövőjét a hitem miatt, nem fognak-e mindketten örökre gyűlölni engem? Akkor nagyon kétségbe voltam esve, ezért csendben Istenhez kiáltottam, és kértem, hogy mutasson utat nekem. Ez jutott eszembe Isten szavaiból: „A világegyetemben mindenhol az Enyém az utolsó szó. Létezik bármi is, ami nem az Én kezemben van? Amit csak mondok, az megtörténik, és az emberi lények közül ki tudja megváltoztatni a véleményem? [...] Nem Én vagyok-e az, aki személyesen hoztam meg ezeket az intézkedéseket?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 1. fejezet). Minden Isten kezében van. Hogy a férjem és én elveszítjük-e a munkánkat, hogy ez befolyásolja-e a lányom tanulmányait, és hogy kap-e majd munkát, ezt mind Isten rendezi el. Csak Isten határozhat meg mindent – nem a Kommunista Párt. Ezt átgondolva így szóltam a férjemhez: „Az emberek sorsa Isten kezében van, Ő uralkodik felette. Azt hiszed, hogy ha a Kommunista Pártra hallgatsz, az bebiztosítja az állásodat? A Párt még a saját sorsát sem tudja kézben tartani, akkor hogyan is irányíthatná mások sorsát?” Ezután dühösen visszavágott: „Ha mindenáron ragaszkodsz a hithez, a Párt el fog kapni téged. A hívőket, akiket megtalálnak, a halálba küldik. Jobban jársz, ha az én kezem által halsz meg.” Mielőtt reagálhattam volna, eszét vesztetten berohant a konyhába, felkapott egy kést, megállt előttem, majd a kést felemelve komoran ezt mondta: „Hívő leszel, vagy szép életed lesz? Ha ragaszkodsz a hithez, elvágom a torkod!” Dühös voltam, féltem, és magamban hevesen Istent hívtam. Ekkor a lányunk hirtelen kirohant a szobájából, elém állt, és ezt kiáltotta: „Apa! Ha meg akarod ölni anyát, előbb engem kell megölnöd!” A férjem megdöbbent attól, amit a lányunk tett, és miközben a szemét rá szegezte, megdermedt az arca. Lassan leeresztette a kezét, amiben a kést tartotta. Megmagyarázhatatlan veszteséget és fájdalmat éreztem a szívemben, miközben a bánat és a felháborodás könnyeit hullattam. Soha nem gondoltam volna, hogy a férjem valaha az életemet fogja fenyegetni, mert hiszek Istenben. Ez nem az a férfi volt, akihez hozzámentem. Ez egyértelműen egy démon volt!

Egy nap az áhítataim során ezt olvastam Isten szavaiban. „Miért szereti a férj a feleségét? Miért szereti egy feleség a férjét? Miért engedelmeskednek a gyerekek a szüleiknek? Miért dédelgetik a szülők a gyermekeiket? Valójában milyen szándékok rejlenek az emberekben? Nem az a szándékuk, hogy saját terveiket és önző vágyaikat kielégítsék? Valóban Isten irányítási terve érdekében akarnak cselekedni? Valóban Isten munkája érdekében cselekszenek? Az a szándékuk, hogy teljesítsék egy teremtett lény kötelességeit?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt megy majd be a nyugalomba). „Bárki, aki nem ismeri el Istent, ellenség; vagyis bárki, aki nem ismeri el a megtestesült Istent – függetlenül attól, hogy ezen az áramlaton belül vagy kívül van-e vagy sem –, az antikrisztus! Ki a Sátán, kik a démonok, és kik Isten ellenségei, ha nem azok az ellenállók, akik nem hisznek Istenben? Nem ők-e azok az emberek, akik lázadnak Isten ellen?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt megy majd be a nyugalomba). Elgondolkodtam Isten szavain. A szemem előtt filmként pörögtek a jelenetek, amikor a férjem elnyomott engem. Miért tett meg mindent a férjem, aki előtte soha nem kiabált velem, és nem ütött meg, hogy üldözzön, mióta hívő lettem? Miért omlott össze ennyi évnyi házasság a személyes haszonszerzés miatt? Az emberek között nincs igazi szeretet – mindenki csak kihasználja a másikat. A férjem korábban jó volt hozzám, mert el tudtam menni dolgozni, pénzt keresni, és ki tudtam hordani a gyerekeit. Az ő szemében hasznos voltam. De most, hogy a hitet választottam, ami az ő érdekeit is érintette, nem törődött a köztünk lévő érzésekkel. Hogy ne higgyek Istenben, fel akart jelenteni a rendőrségen, addig fojtogatott, amíg el nem ájultam, és még egy késsel is megfenyegetett. Makacsul állította, hogy azért nem akarta, hogy higgyek, mert rám gondolt, és félt, hogy letartóztatnak, de mindezt csak magáért tette. A saját karrierjét és hírnevét minden más fölé helyezte. Hogy megóvja a saját megélhetését, hajlandó volt a Kommunista Párt talpnyalója, szolgája lenni, zsákutcába kényszerítve engem. Még mindenféle aljas, gonosz taktikát is alkalmazott, hogy megakadályozza, hogy higgyek Istenben. Lényegében egy démon volt, aki gyűlölte Istent, és ellenállt Neki. Azután olvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból. „Normális emberként, és mint aki az Isten iránti szeretetre törekszik, az igazi jövőtök a királyságba való belépés, hogy Isten népéhez tartozzatok, és ez egy olyan élet, amely a legnagyobb értékkel és jelentőséggel bír; senki sem áldottabb, mint ti. Miért mondom ezt? Mert azok, akik nem hisznek Istenben, a testnek és a Sátánnak élnek, de ti ma Istennek éltek, és azért éltek, hogy Isten akaratát kövessétek. Ezért mondom, hogy a ti életetek a legnagyobb jelentőséggel bír. Csak az embereknek ez a csoportja, akiket Isten kiválasztott, képes a legnagyobb jelentőségű életet élni, senki más a földön nem képes ilyen értékes és jelentőségteljes életet élni” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Ismerd meg Isten legújabb munkáját, és kövesd az Ő nyomdokait). Isten szavai nagyon inspirálóak voltak számomra, és segítettek meglátni az élet értelmét. A hit, az igazságra törekvés és egy teremtett lény kötelességének végzése az egyetlen módja annak, hogy értelmes és értékes életet éljünk. Keményen dolgoztam a kinti világban, és némi hírnevet szereztem magamnak, de belül üresnek és szánalmasnak éreztem magam. A kimerültségtől rosszul lettem, és a tökéletesen jó hangom olyan rekedt lett, hogy alig tudtam beszélni. Ekkor éreztem igazán, hogy nem számít, hány kitüntető oklevelet vagy mekkora csodálatot kapok, ez soha nem fogja megoldani a betegségemet és a lelki ürességemet. A hírnév, amit éveken át kerestem és birtokoltam, nem tudott segíteni abban, hogy elnyerjem az igazságot, és nem tudott megmenteni a Sátán megrontásától és ártalmától. Ráadásul a tanításom évei alatt mindenféle Istent tagadó dolgokat sulykoltam a diákjaimba. Egész idő alatt a Kommunista Párt dicséretét énekeltem. Ha ez így folytatódik, semmiképpen sem lehet jó rendeltetési helyem. Abba kellett hagynom a Párt szolgálatát. Magamban imádkoztam Istenhez, és kértem Őt, hogy adjon nekem kiutat. Később, amikor egészségügyi kontrollvizsgálaton voltam, az orvos ezt mondta nekem: „A torka szörnyű állapotban van. Teljesen elszíneződött, és nagyon vérbő. Megdagadt, és annyira megnagyobbodott, hogy a hangszálait is zavarja. A foglalkozását figyelembe véve, ha nem hagyja abba a torka használatát, valószínűleg teljesen elveszíti a beszédképességét.” Aztán hat hónapos betegszabadságot javasolt nekem. Teljes szívemből hálás voltam Istennek. Azt hittem, így több időm lesz Isten szavainak olvasására és a kötelességem végzésére, de a férjem egy még aljasabb taktikát kezdett alkalmazni, hogy az utamba álljon.

Egy nap 2009 februárjában megkérte két osztálytársamat és az öcsémet, hogy jöjjenek át. Erőszakkal beültettek egy autóba, és elvittek egy elmegyógyintézetbe. De semmi bajom nem volt, ezért a kórház nem vett fel. A férjem ezt mondta: „Tudod, hogy a Párt letartóztatja a hívőket, és hogy ez egy halálos ítélet, de te mégis ragaszkodsz ahhoz, hogy hívő legyél. Csak egy elmebeteg nem fél a haláltól. Korlátozottak a vizsgálatok, amiket ebben a kórházban elvégezhetnek. A tartományi elmegyógyintézetben jobb eszközök és hozzáértőbb orvosok vannak. Elviszlek oda egy vizsgálatra, hogy kiderüljön, elmebeteg vagy-e.” Dühösen válaszoltam: „Szerintem neked van mentális problémád. Nem arról van szó, hogy nem félek a haláltól. Úgy döntöttem, hogy hiszek, még ha ez a halált is jelenti, mert tudom, hogy Mindenható Isten a Szabadító eljövetele. Olyan sok igazságot mondott ki, és meg tudja menteni az embert a bűntől és a katasztrófáktól. Azok a hitetlenek, akik nem fogadják el Isten ítéletét és megtisztítását, mind meg fognak halni a katasztrófákban.” De ő nem hallgatott rám. Másnap kora reggel bevitt a tartományi elmegyógyintézetbe. Felmentünk a második emeletre, és láttam, hogy egy őrült nő kuporog a folyosó padlóján, egy nagyon súlyos lánccal megkötözve. Egy középkorú férfi fogta a lánc egyik végét, és igazán erősen rángatta, végighúzva a nőt a padlón. A nő félelmében mindkét karját kinyújtva kapaszkodott a láncba, minden erejével küzdött, és hangosan kiabált. Vérfagyasztó élmény volt látni a szalmaboglyának tűnő haját, a rémült arckifejezését, és hallani a szívszorító sikolyait. Abban a pillanatban eluralkodott rajtam a fájdalom és igazságtalanság érzése. Úgy éreztem, hogy ez a méltóságom rettenetes megsértése, azonnal meg akartam fordulni, lemenni a földszintre, és kiszabadulni arról az átkozott helyről, de nem tudtam. A férjem minden lépésemet követte. Aztán eszembe jutott valami Isten szavaiból. „Sok álmatlan éjszakát viselt el Isten az emberiségen végzett munkája kedvéért. A magasságtól a legmélyebb mélységekig, Ő alászállt az élő pokolba, amelyben az ember él, hogy az emberrel töltse napjait, soha nem panaszkodott az emberek körében lévő lepusztultság miatt, és soha nem rótta meg az embert lázadó mivoltjáért, hanem a legnagyobb megaláztatást tűri el, miközben személyesen végzi munkáját. Hogy tartozhatna Isten a pokolhoz? Hogyan tölthetné Ő az életét a pokolban? Ám az egész emberiség kedvéért, hogy az emberiség egésze hamarabb találjon megnyugvásra, Ő megaláztatást tűrt el és igazságtalanságot szenvedett, hogy eljöjjön a földre, és személyesen lépett be a »pokolba« és az »alvilágba«, a tigris barlangjába, hogy megmentse az embert. Hogy lenne jogosult az ember szembeszállni Istennel? Mi oka van panaszkodni Istenről? Hogy van képe Istenre nézni?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (9.)). Az emberiség megmentése érdekében Isten megtestesült az utolsó napokban, és eljött az ateista uralom alatt álló Kínába, megjelent és munkálkodott ezen a leggonoszabb, legistenellenesebb helyen, elszenvedve a Kommunista Párt és a vallásos világ elnyomását és elítélését, és nagy megaláztatást elviselve, de Isten mindezt szó nélkül tűri. Ő a teremtés Ura, a legfelsőbb és tiszteletreméltó, de Ő eljött, hogy romlott emberi lények között éljen, hatalmas megaláztatást vállalva igazságokat mond ki az emberek között, és csendben végzi az emberiség megmentésének munkáját. De én, egy romlott ember, látva, hogy elmebetegekkel kell kapcsolatba kerülnöm, úgy éreztem, hogy megsérül a méltóságom, és hogy ez megalázó számomra. El akartam menekülni. A legcsekélyebb elhatározás sem volt meg bennem, hogy szenvedjek az igazságért. Elszégyelltem magam ettől a gondolattól, ezért némán imádkoztam Istenhez, és megfogadtam, hogy bármivel is kell ezután szembenéznem, vagy bármilyen megaláztatást kell is elszenvednem, soha nem fogok engedni a Sátánnak. Az orvos csak úgy félvállról adott nekem néhány tasaknyi gyógyszert, és hazaküldött. Amikor a férjem később belátta, hogy tényleg nem tud visszatartani a hitemtől, egyszerűen nem törődött velem, és én újra kötelességet vállaltam. Aztán 2012 októberében, amikor egy júdás elárult minket, a rendőrség gyanút fogott, hogy gyülekezetvezető vagyok, és civil ruhás rendőrökkel követni kezdett. El kellett hagynom az otthonomat, és egy másik régióban kellett végeznem a kötelességemet, hogy ne tartóztassanak le. Később megtudtam, hogy egy nappal azután, hogy elmentem, a rendőrség elment az otthonomhoz, hogy letartóztasson. Három másik testvért is letartóztattak, hogy a hollétemről kérdezzék őket, és a fényképemet felhasználva hajtóvadászatot indítottak utánam. Két hónappal később a Nemzetbiztonsági Brigád átkutatta az otthonomat, elkobozták Isten szavának néhány könyvét, és azt mondták a férjemnek, hogy akkor is elkapnak, ha a világ végén bújkálok. Az Oktatási Hivatal gyakorlatilag mindennap járt nálam, arra kényszerítették a férjemet, hogy keressen meg. Akkoriban az elsők között voltam a Kommunista Párt körözési listáján.

Még a gyermekemet is felhasználták, hogy hazacsalogassanak. 2012 késő decemberében, egy délután váratlanul felhívott a lányom: „Anya, féltem attól, hogy felhívjalak. A rendőrség mindenhol téged keres, és átkutatták az otthonunkat. Azért hívlak most, hogy elmondjam, hogy az Oktatási Hivatal és az iskolád vezetői megkértek apát és engem, hogy mondjuk meg neked, hogy azt akarják, hogy add fel a hitedet, és gyere haza, és megígérik, hogy nem vonnak felelősségre. Azt is mondták, hogy ha hazajössz, még ha soha nem is mész dolgozni, akkor is kifizetik a teljes fizetésedet.” Amikor ezt meghallottam, felháborodtam. A Kommunista Párt a státuszt és a pénzt használta fel arra, hogy a hitem feladására csábítson. Milyen aljas dolog! Ami igazán elszomorított, az az volt, hogy úgy tűnt, a lányom mélyen megbízik abban, amit a kormány és az iskola vezetői mondanak. Ebből világosan láttam, hogy a férjemet és a lányomat is félrevezette és kihasználta a Kommunista Párt. Határozottan ezt mondtam a lányomnak: „Drágám, túl naivan látod a dolgot. Tudod, mi történne, ha hazamennék? Én lennék a bárány, akit a farkasok elé dobnak. Nem mehetek haza.” Aggódva így válaszolt: „Azt mondták, ha nem jössz haza, visszavonják a több mint 20 évnyi nyugdíjadat. Anya, gyere vissza! Ha nem jössz vissza, kikényszerítik, hogy apa váljon el tőled, és hogy én megszakítsam veled a kapcsolatot. Ha nem jössz haza, akkor nem leszel többé az anyukám.” Nagyon megdöbbentem ezen. A Kommunista Párt nemcsak a megélhetésemet vette el, hanem még a férjemet is arra kényszerítette, hogy váljon el tőlem, a lányomat pedig arra, hogy szakítsa meg velem a kapcsolatot. Ez aljas és gonosz tett volt! Teljes szívemből gyűlöltem a Pártot. Isten szavaira gondoltam. „Vallásszabadság? A polgárok törvényes jogai és érdekei? Ezek mind csak trükkök a bűn elleplezésére! Ki tette magáévá Isten munkáját? Ki ajánlotta fel az életét vagy ontotta a vérét Isten munkájáért? Hisz nemzedékről nemzedékre, a szülőktől a gyermekekig, a rabszolgasorba züllesztett ember egész egyszerűen rabszolgasorba vetette Istent – hát hogyne lenne ez dühítő? Több ezer évi gyűlölet összpontosul a szívben, bűnös évezredek íródnak bele a szívbe – hát hogyne gerjesztene ez utálatot? Álljatok bosszút Istenért, söpörjétek ki teljesen az Ő ellenségét, ne engedjétek többé szabadon portyázni, és ne hagyjátok, hogy zsarnokként uralkodjon! Most van itt az idő. Az ember már rég összegyűjtötte minden erejét, már régóta minden erőfeszítését ennek szenteli és minden árat megfizet ezért, hogy letépje ennek az ördögnek az ocsmány arcát és lehetővé tegye, hogy az emberek, akiket megvakítottak, és akik mindenféle szenvedést és nehézséget elviseltek, felkeljenek fájdalmukból és fellázadjanak ez ellen a gonosz vén ördög ellen. Miért gördít ilyen áthatolhatatlan akadályt Isten munkájának útjába? Miért téveszti meg Isten népét különféle trükkökkel? Hol az igazi szabadság, hol vannak a törvényes jogok és érdekek? Hol a tisztesség? Hol a vigasztalás? Hol a melegség? Miért sző csalárd terveket, hogy csőbe húzza Isten népét? Miért fojtja el erőszakkal Isten eljövetelét?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (8.)). A Kommunista Párt a vallásszabadságot hirdeti, de titokban mindenféle aljas taktikát alkalmaz a hívők elnyomására. Ez világosan megmutatja a gonosz természetét, hogy gyűlöli az igazságot, és szembeszáll Istennel. A Párt mind csábítással, mind fenyegetéssel megpróbált visszatartani a hitemtől, először a bőkezű fizetést használta csalinak, és pénzzel próbált hazacsábítani, hogy letartóztathassanak. Amikor nem dőltem be neki, el akarták venni a munkámat és a fizetésemet, elvágni minden jövedelmemet, és elüldözni otthonról. Ez világosan megmutatta nekem, hogy a Párt kívülről erkölcsösnek és igazságosnak tűnik, de legbelül brutális és gonosz. Ez a démonok perverz bandája, amely minden lépésnél Isten ellen fordul. Megyűlöltem, szívből elutasítottam, és megfogadtam, hogy megszabadulok tőle, még ha az életembe kerül is! Nem mentem haza. A férjem kénytelen volt elválni tőlem, a lányom pedig megszakította velem a kapcsolatot.

Korábban, amikor a Párt rendszerén belül dolgoztam, nem láttam annak gonosz lényegét. Mindig dicsértem, és hűségesen szolgáltam a Pártot. Miután megtapasztaltam az üldözését, végül megláttam a gonosz lényegét, hogy gyűlöli az igazságot, és Isten ellen dolgozik, teljesen meggyűlöltem, fellázadtam ellene, és megesküdtem, hogy soha többé nem követem. Megláttam Isten szeretetét is. Isten szavai voltak azok, amelyek hitet és erőt adtak nekem, és lehetővé tették számomra, hogy újra és újra szilárdan megálljak az üldöztetés és a nehézségek között. Annyira hálás vagyok Istennek! Akármilyen nehéz is legyen az előttem álló út, én Mindenható Istent fogom követni a végsőkig, rendíthetetlenül!