2020 szeptemberében történt. Prédikátor voltam a gyülekezetben, négy gyülekezet munkájáért voltam felelős. Az egyik gyülekezet vezetője, Li Jing, jó képességű és lelkes volt. Nagyon jó benyomást tett rám. De egy kicsivel később rájöttem, hogy ebben a gyülekezetben vannak egyértelműen álhívők és gonosz emberek, akiket még mindig nem takarítottak ki, és akik bomlasztották a gyülekezeti életet. Így hát beszélgettem Li Jinggel, rámutattam erre a helyzetre, és elmondtam neki a lényegét és a következményeit annak, ha nem takarítjuk ki őket. Li Jing beleegyezett, hogy a lehető leghamarabb kitakarítja ezeket az álhívőket és gonosz embereket. De két hónappal később, amikor újra utánanéztem a munkájukat, azt találtam, hogy Li Jing még mindig nem tette ezt meg. Sőt, az álhívők és a gonosz emberek pártjára állt, és mellettük érvelt. Ennek eredményeként ezek az emberek, akiket ki kellett volna takarítani, még mindig ott voltak, és szabadon tombolhattak a gyülekezeten belül. Ráadásul voltak problémák a testvérek kötelességeiben is, de Li Jing soha nem beszélt az igazságról, hogy megoldja azokat, és nem metszette meg őket. Ehelyett inkább a hús-vér testükkel törődött, kiszolgálta a kényelmüket, és kényeztette őket, ami ahhoz vezetett, hogy az emberek nem voltak felelősségteljesek a kötelességeikben, és nem voltak odaadóak Isten iránt, ami a gyülekezeti munkára is hatással volt. Az állandó viselkedése alapján Li Jing egy hamis vezető volt, aki nem végzett valódi munkát, és az alapelvek szerint azonnal el kellett volna bocsátani. Azt gondoltam magamban: „Ő az egyetlen vezető ebben a gyülekezetben. Ha most azonnal elbocsátom őt, akkor nekem kell bajlódnom a gyülekezet projektjeivel. Ezek közül néhány feladatot nekem személyesen kell majd megvalósítanom. Hogy találhatnék erre időt és energiát? Ráadásul több másik gyülekezet munkáját is nyomon kell követnem. Túl sok dolgom lesz. Már több mint 60 éves vagyok, és az egészségem sem túl jó. Ha túlhajszolom magam, lehet, hogy a testem nem fog tudni megbirkózni vele! Ha megtartom Li Jinget, ő legalább az általános ügyeket képes lesz ellátni, én pedig egy kicsit lazíthatok majd.” Ezt szem előtt tartva nem bocsátottam el őt. Aztán decemberben Li Jing nem hívő férje elkezdte figyelni és követni őt. Li Jing nyilvánvalóan tudta, hogy a férje szegényes emberi mivolttal rendelkezik, de továbbra is eljárt az összejövetelek helyszíneire, egyáltalán nem törődve a többiek biztonságával. Ennek az lett az eredménye, hogy elég sok összejövetelt tartó csoportot veszélyeztetett. Végül rájöttem, hogy Li Jinggel mennyire súlyos probléma van, és azonnal leállítottam a munkáját. Ezután elöntött a félelem. Rájöttem, hogy ez annak a következménye volt, hogy nem bocsátottam el elég gyorsan Li Jinget. Én is felelős voltam ezért!

Az áhítataim során Isten szavának e szakaszát olvastam. Isten azt mondja: „Rendkívül fontos, hogy hogyan tekintetek Isten megbízatásaira, ez nagyon komoly dolog. Ha nem tudod teljesíteni azt, amit Isten az emberekre bízott, akkor nem vagy alkalmas arra, hogy az Ő jelenlétében élj, és büntetést érdemelsz. Tökéletesen természetes és indokolt, hogy az embereknek teljesíteniük kell minden megbízatást, amelyet Isten rájuk bíz. Ez az ember legfőbb kötelezettsége, és ugyanolyan fontos, mint a saját élete. Ha nem veszed komolyan Isten megbízatásait, akkor a legsúlyosabb módon árulod el Őt. Ez esetben szánalmasabb vagy, mint Júdás, és átkozottnak kell lenned. Az embereknek alapos megértést kell nyerniük arról, hogy hogyan viszonyuljanak ahhoz, amit Isten rájuk bíz, és legalább azt fel kell fogniuk, hogy a megbízatások, amelyeket Ő az emberiségre bíz, Istentől kapott felmagasztalások és különleges kegyek, és hogy ezek a legdicsőségesebb dolgok. Minden másról le lehet mondani. Még ha az embernek fel is kell áldoznia a saját életét, akkor is teljesítenie kell Isten megbízatását” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?). Isten szavából megértettem, hogy az emberre a kötelességet Isten bízza rá, és hogy ez mindennél fontosabb. Ha könnyelműen bánunk vele, és felelőtlenek vagyunk, azzal eláruljuk Istent. Ez a cselekedet lényegében olyan, mint Júdásé, és az az ember átkozott lesz. Hogy prédikátorként gyakorolhattam a gyülekezetben, az Isten kegye volt. Amikor olyan vezetőket találtam a gyülekezetben, akik nem végeztek valódi munkát, szükség szerint el kellett bocsátanom vagy át kellett helyeznem őket. Ez volt a kötelességem, az én felelősségem. Gyülekezetvezetőként Li Jing talált egy problémát, de nem beszélt az igazságról, hogy megoldja azt, és még a tisztító munkát is akadályozta. Halogatta a nyilvánvalóan álhívők és gonosz emberek kitakarítását, sőt, még ki is állt értük. Ez megerősítette azt, hogy ő egy hamis vezető, és azonnal el kell bocsátani. Ami engem illet, azon aggódtam, hogy ha egyszer elbocsátom őt, egy ideig nem fogok megfelelő emebert találni a helyére, és többet kell majd bajlódnom a gyülekezet munkájával. Ezért nem bocsátottam el időben, ami a biztonság kockáztatásához és a gyülekezeti munka akadályozásához vezetett. Jól tudtam, hogy a hamis vezetők és az antikrisztusok akadályok és barikádok a testvérek életbe való belépésének útján, és hogy ha találunk egyet, akkor ki kell iktatni – egyáltalán nem szabad megtűrni őket. De hogy megkíméljem magam némi bajlódástól és nehézségtől, nem bocsátottam el Li Jinget, annak ellenére, hogy tudtam, hogy ő egy hamis vezető. Láttam, hogy valóban önző és megvetendő vagyok. Ez a hozzáállásom a kötelességemhez valóban undorral töltötte el Istent. Ezek a felismerések eléggé megijesztettek, ezért imádkoztam, és bűnbánatot tartottam Isten színe előtt, és gyorsan elbocsátottam Li Jinget. Emellett lelepleztem a cselekedeteinek lényegét és következményeit, és közösséget vállaltam ezekkel, és a többiek némi tisztánlátásra tettek szert vele kapcsolatban. Ezt követően a gyülekezet másik vezetőt választott, és a gyülekezet munkája fokozatosan helyreállt.

Egy másik alkalommal, 2021 februárjában egy Csenghsziben lévő gyülekezetért felelős prédikátort elbocsátottak, mert nem tudott valódi munkát végezni, és a vezető engem tett felelőssé annak a gyülekezetnek a munkájáért. Miután elvállaltam, Hszüe Ming nővér mesélt nekem a gyülekezetvezetővel és az öntöző diakónussal kapcsolatos problémákról: „Az öntöző diakónus folyamatosan felelőtlen és felületes a kötelességében. Több mint 20 napja nem öntözte meg a rábízott újonnan érkezőket. Néhányan közülük hallgattak a szóbeszédre, és elhagyták a hitet. A gyülekezetvezető mindig a fizetett állásával van elfoglalva, ritkán jár összejövetelre a többiekkel, és csak elvétve követi nyomon a munkát. A testvérek figyelmeztették őt, és közösséget vállaltak vele, de ő nem hallgat rájuk. Azzal is tisztában van, hogy a öntöző diakónus nem végez valódi munkát, és el kellene bocsátani, de nemhogy nem bocsátja el, hanem még a pártját is fogja, és megvédi őt. Tehát olyan hamis vezetőt és dolgozót hozott ez napvilágra, akik nem végeztek valódi munkát, akik már késleltették is a gyülekezeti munkát.” Miután meghallgattam Hszüe Ming beszámolóját, erre gondoltam: „A viselkedésük fényében ezt a két embert el kell bocsátani. De új vezetőket és dolgozókat választani nem könnyű feladat. Ha mindkettőjüket elbocsátom, és egy ideig nem tudunk megfelelő utódokat választani, nem nekem kell majd kezelnem ennek a gyülekezetnek a munkáját? Az energiám véges, ezért bármennyire is sürgető, lépésenként kell haladnom.” Látva, hogy nem válaszolok, Hszüe Ming aggódva ezt mondta: „Ha a hamis vezetőket és dolgozókat nem bocsátják el azonnal, az veszélyezteti mind a gyülekezet munkáját, mind a testvérek életbe való belépését. Nem érzed sürgősnek ezt? Neked ez nem számít? Nem lehetsz olyan, mint az előző prédikátor, aki nem végzett valódi munkát.” Az arcom égni kezdett, miután meghallottam ezt a kritikát, és erre gondoltam: „Még csak most érkeztem ide, sok mindent nem értek még. Nem vághatom túl nagy fába a fejszémet. Ezt a munkát lépésenként kell elvégeznem. Mindenesetre nem mondtam, hogy nem fogom kezelni az ügyet.” Később rájöttem, hogy az állapotom rossz, ezért gyorsan imádkoztam Istenhez: „Istenem, ezt a helyzetet, amivel ma szembesültem, Te engedélyezted, de én folyton kifogásokat keresek magamnak. Tudom, hogy ez nincs összhangban a Te szándékoddal. Kérlek, mutass utat, hogy alávessem magam, hogy elgondolkodjak ezen, és tanuljak belőle!” Imádkozás után felidéztem Isten szavának egy szakaszát. Isten azt mondja: „Jelenleg vannak olyanok, akik nem hordoznak terheket az egyház számára. Ezek az emberek lazák és hanyagok, és csak a saját testükkel törődnek. Az ilyen emberek rendkívül önzőek, és vakok is. Ha ezt nem vagy képes tisztán látni, akkor nem fogsz semmilyen terhet hordozni. Minél inkább tekintettel vagy Isten szándékaira, annál nagyobb terhet bíz rád. Az önzők nem hajlandók ilyen dolgokat elszenvedni; nem hajlandók megfizetni az árat, és ennek következtében elszalasztják a lehetőséget, hogy Isten által tökéletesedjenek. Nem ártanak-e maguknak? Ha olyan valaki vagy, aki tekintettel van Isten szándékaira, akkor te igazi terhet fogsz viselni a gyülekezet érdekében. Valójában ahelyett, hogy ezt a gyülekezetért viselt tehernek neveznéd, jobb lenne, ha ezt a saját életed érdekében viselt tehernek neveznéd, mert ennek a tehernek, amelyet a gyülekezetért viselsz, az a célja, hogy az ilyen tapasztalatokat arra használd fel, hogy Isten által tökéletesedj. Ennélfogva, bárki is viseli a legnagyobb terhet az egyházért, bárki is visel terhet az életbe való belépésért – ők lesznek azok, akiket Isten tökéletesít. Te tisztán láttad ezt? Ha a gyülekezet, amelyben vagy, szétszóródik, mint a homok, de te nem aggódsz, és nem is szorongsz, sőt, még a szemed is elfordítod, amikor a fivéreid és nővéreid nem esznek és isznak rendesen Isten igéiből, akkor nem viselsz semmilyen terhet. Az ilyen emberek nem azok, akikben Isten gyönyörködik. Azok az emberek, akikben Isten gyönyörködik, éhezik és szomjazzák az igazságot, és tekintettel vannak Isten szándékaira” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Légy tekintettel Isten szándékaira, hogy elérd a tökéletességet). Mikor átgondoltam Isten szavát, szégyen töltött el. Hogyhogy nem aggódtam, és nem is idegeskedtem a gyülekezet munkája miatt? Amikor meghallgattam Hszüe Ming beszámolóját a vezető és az öntöző diakónus problémáiról, nem vettem figyelembe a gyülekezet munkáját, és nem bocsátottam el gyorsan a hamis vezetőt és a hamis dolgozót. Ehelyett először a testi érdekeimmel foglalkoztam, és azért aggódtam, hogy ha egyszer elküldöm őket, a helyükre újakat kell választani. Akkor bajlódnom kell majd ezzel, energiát kell áldoznom rá, és több munkám lesz. Hogy kimentsem magam az áldozathozatal és a fizikai megpróbáltatások alól, nem éreztem az elbocsátásuk sürgősségét, még úgy sem, hogy tudtam, hogy hamis emberek. Lényegében titokban védtem és kényeztettem őket, hagytam, hogy ámokfutást folytassanak a gyülekezetben, és akadályozzák a gyülekezet munkáját. Az, hogy Hszüe Ming megmetszett, amiért nem tekintettem sürgősnek a kötelességemet, hasznos figyelmeztetés volt számomra. Ez lehetővé tette számomra, hogy gyorsan elgondolkodjak a romlott beállítottságomon, és bűnbánatot tartsak Isten előtt. Ha a hamis vezetőket és dolgozókat bent tartanánk a gyülekezetben, nem lehet tudni, milyen hatalmas veszteséget szenvedne el a gyülekezet munkája. Arra is rájöttem, hogy az előző alkalommal is a hús-vér testemmel törődtem. Egy hamis vezető elbocsátásának elmulasztásával közvetlenül akadályoztam a gyülekezet munkáját. Nem éppen ugyanazt a hibát követem el megint? Mivel meg akartam kímélni magam a fizikai megpróbáltatásoktól, egyáltalán nem gondoltam a gyülekezet munkájára, vagy a testvérek életbe való belépésében okozott veszteségekre. Én sem végeztem valódi munkát, úgy viselkedtem, mint egy hamis vezető. A kötelességemhez való hozzáállásom valóban undorral töltötte el Istent. Ha nem metszettek volna meg, nem tudtam volna elgondolkodni magamon. Mindezek tudatában csendes imát mondtam Istenhez, mondván, hogy bűnbánatot akarok tartani, és jól akarom végezni a kötelességemet. Másnap elmentem a gyülekezetbe Hszüe Minggel. Miután megvizsgáltam a helyzetet, meggyőződtem róla, hogy a vezető és az öntöző diakónus valóban nem végez valódi munkát. Ugyanazokat a nézeteket vallották, mint a nem hívők, túlelemezték az embereket és a dolgokat, és nem fogadták el az igazságot. Hamis vezető és dolgozó voltak. Hamarosan el lettek bocsátva, és helyettük újakat választottak.

Mindezek után elgondolkodtam: „Miért van az, hogy amikor hamis vezetőket és dolgozókat találok a gyülekezetben, akik nem végeznek valódi munkát, nem bocsátom el őket azonnal? Pontosan mi okozza ezt?” Később elolvastam Isten szavának egy szakaszát. „Amíg az emberek meg nem tapasztalták Isten munkáját, és meg nem értették az igazságot, addig a Sátán természete irányítja és uralja őket belülről. Konkrétan mit foglal magában ez a természet? Például miért vagy önző? Miért véded a saját pozíciódat? Miért vannak ilyen erős érzéseid? Miért élvezed ezeket az igaztalan dolgokat? Miért szereted ezeket a gonoszságokat? Mi az alapja annak, hogy ennyire odavagy az ilyesmikért? Honnan jönnek ezek a dolgok? Miért fogadod el őket ilyen boldogan? Mostanára már mind megértettétek, hogy mindezek mögött fő okként az áll, hogy a Sátán mérge ott van az emberben. Tehát mi is a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?« – egyesek azt felelik: »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet már a romlott emberiség létezésének alapjává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan járjunk Péter útján?). Isten szavának átgondolása világossá tette számomra, hogy elsősorban azért nem bocsátottam el a hamis vezetőket és dolgozókat, mert önző és lusta voltam. Bármit is csináltam, csak nyugalmat akartam, és nem akartam szenvedni, vagy áldozatot hozni. „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „idd meg ma a mai nap borát, és ne aggódj a holnap miatt holnapig” – ezek szerint a sátáni filozófiák szerint éltem. Csak a saját hasznomat tartottam szem előtt, és a fizikai kényelemre vágytam. Egyáltalán nem vettem figyelembe a gyülekezet munkáját. E két legutóbbi alkalommal, amikor hamis vezetőket és dolgozókat bocsátottam el, nagyon is tisztában voltam azzal, hogy nem végeznek valódi munkát, és azonnal el kellene bocsátani őket, de folyamatosan azon aggódtam, hogy egy ideig nem tudunk majd megfelelő utódokat választani. Akkor többet kell majd bajlódnom ezeknek a gyülekezeteknek a munkájával, nem is beszélve a fizikai megterhelésről. Már elmúltam 60 éves, és az egészségem nem volt túl jó. Ha túlságosan megerőltetném magam, akkor nehéz idők várnának rám. Így, hogy a testemet pihentessem, és megkíméljem magam egy kis szenvedéstől, vonakodva megtartottam őket, és nem siettem az elbocsátásukkal. Úgy éreztem, hogy ha támogatják ezeknek a gyülekezeteknek a munkáját, akkor kevesebb aggódással és szenvedéssel élhetek. Láttam, hogy a kötelességemben csak a testi érdekeimet vettem figyelembe, és hogy a hús-vér testemet kiszolgáljam, titokban védtem és óvtam a hamis vezetőket és dolgozókat, kényeztettem őket, miközben továbbra is megzavarták a gyülekezet munkáját. Nem végeztem a kötelességemet; gonoszat cselekedtem! Régebben mindig aggódtam a korom miatt, hogy a testem nem lesz képes megbirkózni a sok munkával. De valójában csak kifogást kerestem azért, hogy felelőtlen lehessek, és figyelmen kívül hagyhassam Isten szándékát. Isten azt mondja: „Isten nem ró az emberekre olyan terhet, amely túl nehéz nekik. Ha ötven kilót bírsz el, Isten biztosan nem ad neked ötven kilónál nehezebb terhet. Nem fog megterhelni. Isten mindenkivel így van. És nem fog téged korlátozni semmi – sem ember, sem gondolat és nézet. Szabad vagy” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Mit jelent az igazságra törekedni? (15.)). Bár az egészségi állapotom rossz volt, és néha kissé elfáradtam, amikor túl sok volt a munka, de képes voltam megbirkózni ezekkel a dolgokkal. A feladataim jól megfeleltek a képességeimnek. Amíg észszerűen osztottam be az időmet, és nagy mértékben együttműködtem a többiekkel, fizikailag megbirkóztam a munkaterheléssel. Régebben főként azért gondolkodtam így, mert lusta voltam, és túlságosan a hús-vér testemmel törődtem, és ezért idegenkedtem a nyomástól, a nehézségtől, és attól, hogy a kötelességemért áldozatot hozzak. Arra gondoltam, amikor Isten Mózessel kivezettette az izraelitákat Egyiptomból. Mózes már 80 éves volt, de nem mondta, hogy túl öreg, és nem utasította vissza Isten megbízatását azért, mert aggódott a fizikai megterhelés miatt. Éppen ellenkezőleg, válaszolt Isten hívására, és a legjobb képességei szerint végezte Isten megbízatását, ahogyan azt Isten megkívánta. Végül kivezette az izraelitákat Egyiptomból. A többi testvér közül néhányan nagyjából velem egyidősek voltak, néhányan pedig még nálam is idősebbek, és nagy terheket vállaltak. Mégis mindent beleadtak a kötelességeikbe, ahogy mindig is tették, és még senkit sem láttam igazán kimerültnek a kötelességei miatt. Vajon ők nem tapasztaltak-e meg nagyobb nehézségeket és szenvedést, mint én? Ami engem illet, az idős koromat és a gyenge egészségemet ürügyként használtam arra, hogy ne bocsássam el ezeket a hamis vezetőket és dolgozókat, inkább a gyülekezetben tartottam őket, késleltetve a munkát és a testvérek életbe való belépését. Igazán önző és aljas voltam. Valójában Isten ismerte a koromat, és tudta, hogy milyen kötelességekre vagyok képes, és az, hogy kimerültem-e tőle, az Isten kezében volt. Gyülekezetvezetőként mindig az alapelvek szerint kellett végeznem a kötelességeimet, és óvnom kellett a gyülekezet munkáját. Bármilyen is volt az egészségi állapotom, mindig alá kellett vetnem magam Isten intézkedéseinek. Csak ezzel az értelemmel kellett egy teremtett lénynek rendelkeznie. Mikor megértettem Isten szándékát és követelményeit, csak az igazságot akartam gyakorolni, lázadni akartam a hús-vér testem ellen, és jól akartam végezni a kötelességemet.

Ezután tovább gondolkodtam. Amikor hamis vezetőket és dolgozókat találtam, miért használtam őket továbbra is, és miért nem siettem elbocsátani őket? Átgondolva a dolgot, rájöttem, hogy téves volt a nézetem. Azt gondoltam, hogy a hamis vezetők és dolgozók elbocsátása és mások megválasztása, hogy átvegyék a munkájukat, nehéz lesz. Ha egy ideig megtartanám őket, legalább az általános ügyekkel foglalkozhatnának, ami jobb lenne, mintha nem lenne senki. Egy nővér küldött nekem egy szakaszt Isten szavából, amely erre a problémára vonatkozik, és ez sokkal világosabbá tette számomra a dolgokat. Mindenható Isten azt mondja: „Azok a fajta emberek, akik hamis vezetők, nem végeznek valóságos munkát, és képtelenek valóságos munkát végezni. Gyenge képességűek, vak a szemük és az értelmük, nem képesek felismerni problémákat, nem tudnak átlátni a különféle embereken, így aztán a különféle típusú tehetséges emberek támogatásának és művelésének a fontos munkáját sem képesek felvállalni. Így aztán semmiképpen sem fogják jól végezni a gyülekezet munkáját, és sok nehézséget fognak okozni Isten választott népének az életbe való belépése terén. E tényezőket figyelembe véve világos, hogy a hamis vezetők nem alkalmasak arra, hogy gyülekezetvezetők legyenek. Vannak más hamis vezetők is, akik semmilyen konkrét munkát nem végeznek a gyülekezetben és nem tartanak kapcsolatot a konkrét munkák felügyelőivel, ezért nem tudják, hogy melyik munka elvégzésére mely tehetséges egyének képesek, hogy melyik munkára melyikük alkalmas, vagy hogy összhangban van-e az alapelvekkel a munkavégzésük. Így aztán nem képesek támogatni és művelni a tehetséges embereket. Hogyan tudnák akkor az ilyen emberek jól végezni a gyülekezet munkáját? Annak, hogy a hamis vezetők nem tudnak valóságos munkát végezi, az a fő oka, hogy gyenge képességűek; semmire nincs rálátásuk, és nem tudják, mi a valóságos munka. Ez gyakori stagnáláshoz vagy bénultsághoz vezet a gyülekezet munkájában. Ezek a dolgok közvetlen kapcsolatban állnak azzal, hogy a hamis vezetők nem végeznek valóságos munkát. Isten háza az elmúlt néhány évben újra meg újra hangsúlyozta, hogy a gonosz embereket és az álhívőket ki kell takarítani, és hogy a hamis vezetőket és a hamis dolgozókat el kell bocsátani. Miért kell kitakarítani a különféle gonosz embereket és álhívőket? Azért, mert ezek az emberek még azután sem fogadják el egyáltalán az igazságot, hogy már évek óta hisznek Istenben, és eljutottak arra a pontra, ahol nincs többé remény a megmentésükre. És miért kell elbocsátani minden hamis vezetőt és hamis dolgozót? Azért, mert nem végeznek valóságos munkát és soha nem támogatják és művelik az igazságra törekvőket; helyette mindössze értelmetlen erőfeszítéseket folytatnak. Emiatt aztán káoszba és bénultságba fullad a gyülekezet munkája, a meglévő problémák továbbra is fennállnak és megoldatlanok maradnak, és Isten választottainak az életbe való belépése is lelassul. Ha elbocsátanák mindezeket a hamis vezetőket és hamis dolgozókat, és ha ki lennének takarítva mindezek a gonosz emberek és álhívők, akik megzavarják a gyülekezet munkáját, akkor a gyülekezet munkája természetszerűleg elkezdene simán haladni, a gyülekezet élete természetszerűleg sokkal jobbá válna, Isten választottai pedig képesek lennének normálisan enni és inni Isten szavait, valamint végezni a kötelességeiket és rálépni az Istenben való hit helyes útjára. Ez az, amit Isten látni szeretne” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). Isten szavából láttam, hogy a hamis vezetők és dolgozók nem végeznek és nem is tudnak valódi munkát végezni. Még ha kénytelen is lennél megtartani őket, az több bajjal járna, mint haszonnal. Nemcsak hogy képtelenek megóvni a gyülekezeti munkát, de csupán akadályozni és megzavarni tudják azt. Li Jing elbocsátása kapcsán aggódtam, hogy ha elbocsátom ezt a hamis vezetőt, akkor egy jó utód megválasztása időbe telik, ami késleltetheti a munkát. Úgy gondoltam, hogy ha egy ideig megtartom őt, akkor legalább besegíthet a munkába, ami jobb, mintha senki sem lenne ott. Hála Isten szavának és az ezt az ügyet feltáró tényeknek, végül beláttam, hogy ez a nézet nemcsak téves, hanem abszurd, helytelen, és egyáltalán nem felel meg az igazságnak. Amikor rájuk találnak, a hamis vezetőket és dolgozókat azonnal el kell bocsátani, és a lehető leghamarabb megfelelő helyettest kell választani, aki átveszi a munkát. Még ha nem is lehet helyettest választani, valakit kiképezni sokkal jobb, mint egy hamis vezetőt megtartani. Ez a gyülekezet munkájának védelme. Ezt korábban nem láttam tisztán. Azt hittem, hogy egy hamis vezető megtartásával megoszthatom a munkámat, és egy kicsit lazíthatok. Most megláttam, hogy ezzel nemhogy nem spóroltam meg a bajt, de még fáradtabb és elfoglaltabb lettem, mint korábban. A végén még mindig rengeteg problémával kellett megbirkózni. Csak a hamis vezető leváltása után javult fokozatosan a gyülekezet munkája. A vezetőkkel szemben támasztott követelményeim és elvárásaim is túl magasak voltak. Úgy gondoltam, hogy a vezetőknek azonnal munkába kell tudniuk állni, amint megválasztották őket, ezért soha nem éreztem azt, hogy lennének megfelelő jelöltek, és halogattam a hamis vezetők elbocsátását. De valójában, amíg az ember az igazságra törekszik, helyes szándékkal rendelkezik, helyénvaló ember, és megfelelő képességei vannak, addig tanítható. Még ha új is a hitben, vagy korábban nem volt vezető, az ilyen ember könnyen elnyerheti a Szentlélek munkáját, ha az igazságra törekszik, és tovább fejlődik a kötelességeiben. Ezeknek a dolgoknak a felismerése alaposan helyretette azt a téves nézetemet, hogy „egy hamis vezető jobb, mintha nem lenne vezető”.

2021 májusában egy gyülekezet testvérei jelentették, hogy egy Liu Li nevű vezető nem végez valódi munkát, hogy ő egy hamis vezető. Azt akarták, hogy a lehető leghamarabb bocsássam el. Ezt gondoltam magamban: „Ebben a gyülekezetben már így is kevés a diakónus és a vezető, és még valakit el kell bocsátanom? Nem lesz túl sok bajom azzal, ha még több embert kell megválasztani? Egy másik gyülekezetnek továbbra is szüksége van egy vezetőre, ami önmagában is sok munkát jelent. Ha elbocsátom Liu Lit, nem növeli az meg a munkaterhelésemet?” Újra a hús-vér testemre akartam figyelemmel lenni, de aztán rájöttem, hogy az állapotom rossz. Gyorsan imádkoztam Istenhez: „Ó, Mindenható Isten! Minden alkalommal, amikor el kell bocsátanom egy vezetőt, a hús-vér testemmel foglalkozom. Képtelen vagyok figyelembe venni a Te szándékodat, és megóvni a gyülekezet munkáját. Istenem, kérlek, adj nekem erőt, hogy fellázadjak a hús-vér testem ellen, gyakoroljam az igazságot, és eleget tegyek Neked!” Az ima után eszembe jutott, hogy Isten szava így szól: „Mert mindazok számára, akik kötelességet végeznek, függetlenül attól, hogy mennyire mélyrehatóan vagy felületesen értik az igazságot, az igazságvalóságba való belépés gyakorlásának legegyszerűbb módja az, ha mindenben Isten házának az érdekeire gondolnak, és elengedik önző vágyaikat, személyes érdekeiket, indítékaikat, kevélységüket és rangjukat. Isten házának az érdekei kerüljenek az első helyre – ez a legkevesebb, amit megtehet az ember. Ha még ennyit sem tud megtenni az, aki kötelességet végez, akkor hogyan mondhatnánk, hogy elvégzi a kötelességét? Ez nem a kötelességének az elvégzése” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szava megértette velem, hogy amikor a személyes érdekeim ütköznek a gyülekezet munkájával, félre kell tennem a személyes érdekeimet, és a gyülekezet munkáját kell előtérbe helyeznem. Először Isten szándékát kell figyelembe vennem, és azonnal el kell bocsátanom a hamis vezetőket. Csak ez van összhangban Isten szándékával. Ezért azzal kezdtem, hogy közösséget vállaltam Liu Livel, lelepleztem és boncolgattam annak lényegét és súlyos következményeit, hogy nem végez valódi munkát. De egy idő múlva láttam, hogy még mindig nem változott semmit, így az alapelvek szerint elbocsátottam. Közösséget vállaltam a többiekkel is, és új vezetőt választottunk. Amikor Isten követelményei szerint cselekedtem, nemhogy nem éreztem magam kimerültnek, hanem nyugodt és békés voltam. Hogy képesek vagyunk ilyen módon fejlődni és belépni, mindez az útmutatásnak köszönhető, melyet Isten szava nyújt. Hála Istennek!