Többekkel egy csapatban grafikai tervezéssel foglalkozom a gyülekezetben. Egy nap a vezető elmondta nekem, hogy két nővér problémákat említett neki Oliver testvérrel kapcsolatban: azt mondták, Oliver szeret a maga feje után menni, és lassítja a munka ütemét. A vezető megkérdezte, én is tapasztaltam-e ezeket a problémákat a közös munkánk során. Eszembe jutott, hogy amikor Oliverrel dolgoztam, láttam, hogy határozottan ragaszkodik a saját véleményéhez. Amikor a csapatban megvitattunk és elfogadtunk egy elképzelést az alapelveknek megfelelően, neki mindig más volt a véleménye, de sosem tudta az ötleteit világosan kifejteni. Mindenkinek együtt kellett gondolkodnia vele, és ezzel sok időt elvesztegettünk. Voltak ezen kívül viszonylag kisebb problémák a képekkel, amelyeket később is ki lehetett volna javítani, és nem kellett volna mindenki idejét vesztegetni a megbeszélésükkel, de Oliver ragaszkodott hozzá, hogy oldjuk meg őket, mielőtt továbblépnénk. Addig odázta a dolgokat, míg mindenki konszenzusra nem jutott, ami meglehetősen lelassította a folyamatot. Ezért elmondtam a vezetőnek, milyen problémákat tapasztaltam. A vezető megdorgált, mikor kiderült, hogy mindvégig tudtam ezekről a problémákról: „Tudtad, hogy Oliver a saját feje után megy, és lelassítja a munkát, akkor miért nem korlátoztad őt ahelyett, hogy a kedvére teszel, és engedsz neki? Ez talán nem hátráltatta a munkát?” A vezető szavai hallatán rosszul éreztem magam.

Eszembe jutott, amikor a grafikai koncepcióról beszélgettem Oliverrel. Láttam, hogy ragaszkodik a saját véleményéhez, és ez aggasztott. Rá akartam mutatni a problémájára, de eszembe jutott, hogy alapvetően arrogáns ember vagyok. A vezető korábban már megmetszett, és azt mondta, hogy mondjak le önmagamról, és működjek együtt másokkal, mert arrogáns és önelégült vagyok, ragaszkodom a saját véleményemhez, és vitatkozom a társaimmal, ami késlelteti a munkát. Ha mindenki előtt rámutatok Oliver problémájára, vagy ellentmondok a véleményének, azt gondolhatják az emberek, hogy még mindig túl arrogáns vagyok, és nincs ítélőképességem, nem tudom nyugodtan elfogadni mások javaslatait, és nem tudok együttműködni velük. Ezért türelmesen meghallgattam Oliver mondandóját, bármennyire is késleltette ez a dolgokat. Néha, amikor Oliver javaslatait az alapelvek szerint átgondoltuk, arra jutottunk, hogy nem megvalósíthatóak. Rámutattunk, hol van velük a probléma, de Oliver nem vette jól a dolgot, és ragaszkodott a nézeteihez. Ha nem azt csináltuk, amit javasolt, felháborodott, és nem szólt egy szót sem, ami nagyon kínos helyzetet eredményezett, és megállította a munkafolyamatot. Eredetileg el akartam mondani a vezetőnek. De féltem, hogy mivel a vezető nemrég metszett meg az arroganciám miatt, ha most jelenteném, hogy probléma van valaki mással, a vezető azt gondolná, hogy mások problémáival foglalkozom, és szőrszálhasogató vagyok, hogy semmi sem változott, mióta megmetszett engem. Akkor pedig meddig végezhetném még a kötelességemet? Emiatt nem jelentettem Oliver problémáját, és nem hívtam fel rá a figyelmet. Ennek eredményeképpen, mivel nem tudtunk megegyezésre jutni, és folyton vitatkoztunk és egyezkedtünk, egy napot töltöttünk olyasmivel, amit egyértelműen el lehetett volna végezni fél nap alatt, vagyis lelassult a munkafolyamat. Amikor ezekre a dolgokra gondoltam, lelkifurdalásom lett, és hibáztattam magamat. Szó sincs róla, hogy ne vettem volna észre Oliver problémáját, mégis visszafogtam magam, és nem hívtam fel rá a figyelmét. Ezen a ponton Isten szavának egy passzusa jutott az eszembe. „Ha egyszer az igazság életté vált benned, és megfigyelsz valakit, aki istenkáromlóan áll Istenhez, nem félve Őt, kötelességének végzése közben pedig felületes, vagy aki megszakítja és megzavarja a gyülekezeti munkát, az igazságalapelvek szerint fogsz reagálni, és képes leszel felismerni és szükség szerint leleplezni őt. Ha az igazság nem vált az életeddé, és továbbra is a sátáni beállítottságodban élsz, akkor, amikor gonosz embereket és ördögöket fedezel fel, akik megszakításokat és zavarokat okoznak a gyülekezet munkájában, akkor szemet fogsz hunyni felette és füled botját sem mozdítod; félresöpröd őket, a lelkiismeretedtől érkező szemrehányás nélkül. Sőt, azt fogod gondolni, hogy a gyülekezet munkáját megzavaró embereknek semmi köze hozzád. Nem számít, mennyire sérül a gyülekezet munkája és Isten házának érdekei, téged nem érdekel, nem avatkozol bele és nem érzel bűntudatot – ami olyan emberré tesz, aki lelkiismeret és értelem nélküli, álhívő, munkás. Eszed, ami Istené, iszod, ami Istené és élvezel mindent, ami Istentől származik, mégis úgy érzed, hogy az Isten házának érdekeit sértő dolgoknak nincs köze hozzád – ami árulóvá tesz téged, aki beleharap az őt tápláló kézbe. Ha nem véded Isten házának érdekeit, ember vagy egyáltalán? Ez egy démon, amely befurakodott az egyházba. Istenhitet színlelsz, úgy teszel, mintha kiválasztott lennél, és élősködni akarsz Isten házában. Nem egy emberi lény életét éled, sokkal inkább démonhoz hasonlítasz, mint emberhez, és egyértelműen az álhívők egyike vagy. Ha olyasvalaki vagy, aki valóban hisz Istenben, akkor még ha eddig nem is nyerted el az igazságot és az életet, legalább Isten mellett fogsz beszélni és cselekedni; legalább nem állsz tétlenül, amikor azt látod, hogy Isten házának érdekei veszélybe kerülnek. Ha késztetést érzel arra, hogy szemet hunyj, bűntudatot érzel majd és zavarban leszel, s azt mondod magadnak: »Nem ülhetek itt tétlenül, fel kell állnom és mondanom kell valamit, felelősséget kell vállalnom, le kell lepleznem ezt a gonosz viselkedést, meg kell állítanom, hogy Isten házának érdekei ne szenvedjenek kárt, és ne zavarják meg a gyülekezeti életet.« Ha az igazság az életeddé vált, akkor nemcsak hogy meglesz ez a bátorságod és elhatározásod, és képes leszel teljesen megérteni az ügyet, hanem azt a felelősséget is betöltöd, amelyet Isten munkájáért és az Ő házának érdekeiért viselned kell, és ezzel teljesül a kötelességed” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megértettem, hogy akinek van lelkiismerete, és igazán hisz Istenben, az Istennel egy véleményen van, és minden kérdésben Isten oldalán áll. Ha azt látja, hogy valaki megakasztja és megzavarja a gyülekezet munkáját, ő kiáll, leleplezi és megállítja. Megvédi a gyülekezet munkáját. Na de én? Tisztán láttam, hogy Oliver ragaszkodik a saját véleményéhez és nem fogadja el másokét. Újra és újra lelassította a munka folyamatát, de nem akartam, hogy az emberek arrogánsnak és kötekedőnek mondjanak, ezért nemcsak nem állítottam le Olivert és oldottam meg a problémát, nemcsak nem próbáltam tanácsokkal segíteni, hanem tétlenül ácsorogtam, és szemet hunytam a dolog fölött, mert csak a saját érdekeim védelme járt a fejemben, nem pedig a munkánk hatékonysága. Ez ahhoz vezetett, hogy késlekedtünk a munkával. Látszólag mindennap szorgalmasan végeztem a kötelességemet. Igazából azonban nem vállaltam valódi terhet a kötelességemben, és egyáltalán nem voltam hűséges Istenhez. Egyre nagyobbak a katasztrófák, és sokan elkezdik keresni és vizsgálni az igaz utat. Ha gyorsabban dolgozunk, és több evangéliumi fotót csinálunk, azzal elvégezhetjük a ránk eső kis részt az evangéliumi munkából. De én nem vettem figyelembe Isten szándékát. Sokáig csak tétlenül néztem, hogy lassabban folyik a munka, és nem állítottam le és oldottam meg a problémát időben. Nem volt lelkiismeretem és emberi mivoltom, olyan voltam, mint akit Isten szava leleplez: „áruló, aki beleharap az őt tápláló kézbe”. A gyülekezetet csak megélhetési célra használtam, a kulcsfontosságú pillanatokban nem lehetett hasznomat venni. Amikor rádöbbentem erre, elöntött a megbánás, és így imádkoztam Istenhez: „Istenem, elhanyagoltam a gyülekezet munkáját, hogy magamat védjem. Kész vagyok megbánást tanúsítani Előtted. Kérlek, vezess, hogy valóban megismerjem önmagamat!”

Később elgondolkoztam azon, miért olyan nehéz számomra az igazság gyakorlása, és mi akadályoz meg benne. Ettem és ittam két passzust Isten szavaiból, amelyek az állapotomra vonatkoztak. „Némelyek a saját akaratukat követik, amikor cselekednek. Megszegik az alapelveket, és miután megmetszik őket, puszta szavakkal beismerik, hogy arrogánsak, és csak azért követtek el hibát, mert nem rendelkeznek az igazsággal. A szívükben azonban így panaszkodnak: »Rajtam kívül senki más nem vállal kockázatot, és a végén, amikor valami rosszul sül el, akkor minden felelősséget rám hárítanak. Hát nem ostobaság ez tőlem? Legközelebb nem tehetem ugyanezt, nem kockáztathatok. Azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét.« Mit gondolsz erről a hozzáállásról? A bűnbánat hozzáállása ez? (Nem.) Milyen hozzáállás ez? Vajon nem vált minden hájjal megkentté és csalárddá? A szívében azt gondolja: »Szerencsés vagyok, hogy ez alkalommal nem lett belőle katasztrófa. Úgy tartják, hogy a hibáiból tanul az ember. A jövőben óvatosabbnak kell lennem.« Nem keresi az igazságot, saját kicsinyes trükkjeit és ravasz ármánykodásait használva foglakozik a dologgal és kezeli azt. Szert tehet ily módon az igazságra? Nem, mert nem tartott bűnbánatot” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekedve oszlathatja el elképzeléseit és félreértéseit Istenről). „Amikor az emberek nem vállalnak felelősséget kötelességeikért, felületesen teszik azokat, úgy viselkednek, mint akik embereknek akarnak tetszeni, és nem védik Isten házának érdekeit, akkor miféle beállítottság ez? Ez ravaszság, ez a Sátán természete. A ravaszság az ember világi ügyekre vonatkozó filozófiáinak a legkiemelkedőbb aspektusa. Az emberek azt gondolják, hogy ha nem ravaszak, akkor hajlamosak lesznek megsérteni másokat, és képtelenek lesznek megvédeni magukat; azt gondolják, hogy elég ravasznak kell lenniük ahhoz, hogy ne bántsanak vagy sértsenek meg senkit, ezzel biztonságban tartva magukat, megvédve megélhetésüket, és szilárdan megvetve lábukat a többi ember között. A nem hívők mind a Sátán filozófiái szerint élnek. Mindannyian embereknek akarnak tetszeni, és nem sértenek meg senkit. Eljöttél Isten házába, olvastad Isten szavát és hallgattad Isten házának prédikációit, akkor miért vagy képtelen gyakorolni az igazságot, szívből beszélni és becsületes ember lenni? Miért akarsz mindig embereknek tetszeni? Akik embereknek akarnak tetszeni, azok csak a saját érdekeiket védik, a gyülekezet érdekeit nem. Amikor azt látják, hogy valaki rosszat tesz és sérti az gyülekezet érdekeit, figyelmen kívül hagyják. Szeretnek olyanok lenni, akik embereknek akarnak tetszeni, és nem sértenek meg senkit. Ez felelőtlenség, az ilyen ember pedig túl ravasz és megbízhatatlan” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai a szívemre nehezedtek, és végre felismertem: az, hogy nem tudom gyakorolni az igazságot és betartani annak alapelveit, abban gyökerezik, hogy túlságosan csalárd a természetem. Amióta a vezető megmetszett az arroganciám miatt, sosem tartottam igazán önvizsgálatot, és nem kerestem annak az útját, hogyan javíthatnám ki arrogáns beállítottságomat. Ehelyett ármánykodtam, és látszólagos toleranciát és alázatot mutatva védtem magam, hogy mások tévesen azt higgyék, szerény vagyok, és arrogáns beállítottságom megváltozott. Így a vezető nem fog újra megmetszeni vagy akár elbocsátani. Rájöttem, hogy olyan sátáni gondolatok és nézetek szerint éltem, mint: „azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét”; „hallgatni arany, beszélni ezüst, sok beszédnek sok az alja” és „ne a kiválóságra törekedj, csak arra, hogy ne hibázz”. Emiatt rendkívül önző, alantas, agyafúrt és csalárd lettem. Világosan láttam, hogy Oliver problémája már hatással volt a munkánkra. Ki kellett volna állnom, lelepleznem őt, és megállítani ezt a folyamatot. Ehelyett az embereknek akartam megfelelni, és feloldani a konfliktust. Amikor problémákkal vagy viszállyal szembesültem, igyekeztem minél kevesebbet mondani. Sosem vitatkoztam az emberekkel, és egyáltalán nem tartottam magam az alapelvekhez. A saját érdekeimet jól védtem, de hagytam, hogy a gyülekezet munkája kárt szenvedjen. Annyira hamis és csalárd voltam! Emiatt Isten undorodott tőlem, és gyűlölt engem. Amikor Istennek ezeket a szavait olvastam: „Nem keresi az igazságot, saját kicsinyes trükkjeit és ravasz ármánykodásait használva foglakozik a dologgal és kezeli azt. Szert tehet ily módon az igazságra? Nem, mert nem tartott bűnbánatot.” Még erősebb bűntudatom lett. Korábban arrogáns beállítottsággal végeztem a kötelességemet. Mindig a saját nézeteimhez tartottam magam, és nem hallgattam meg mások javaslatait. Ez nemcsak korlátozta a többieket, de befolyásolta a gyülekezet munkáját is. A vezető megmetszett, hogy elgondolkozhassak magamon, és önismeretet szerezzek, ezáltal időben megváltoztathassam a viselkedésemet, és jól végezzem a kötelességemet. De nem tanúsítottam megbánást, hanem elzárkóztam Isten és a többiek elől. Nemcsak hogy nem végeztem jól a kötelességemet, de azzal sem foglalkoztam, amikor valaki más megzavarta a gyülekezet munkáját. Már láttam, hogy semmiképpen sem olyan ember voltam, aki elfogadja az igazságot. Ha ez folytatódik, a romlott beállítottságom csak még rosszabb lesz, és előbb-utóbb lelepleznek és kirekesztenek! Ettől a gondolattól megrémültem, és gyorsan imádkoztam Istenhez: „Istenem, többé nem akarom a saját érdekeimet védeni az ilyen, világi ügyekre vonatkozó filozófiák által. Kész vagyok az igazságot keresni, és kijavítani a romlott beállítottságomat. Kérlek, segíts megtalálnom a gyakorlás útját!”

Ezután elolvastam Isten szavainak egy passzusát. „Ha el akarod kerülni a vitákat, annak a kompromisszumkötés az egyetlen módja? Milyen helyzetekben köthetsz kompromisszumot? Ha kis dolgokkal, például az önös érdekeddel vagy a büszkeségeddel kapcsolatos, akkor szükségtelen vitatkozni róla. Dönthetsz úgy, hogy toleráns leszel vagy kompromisszumot kötsz. Ám az olyan dolgokban, amelyek kihatással lehetnek az egyház munkájára és árthatnak Isten háza érdekeinek, muszáj ragaszkodnod az alapelvekhez. Ha nem tartod magad ehhez, akkor nem vagy hűséges Istenhez. Nem önző és aljas dolog vajon, ha úgy döntesz, hogy kompromisszumot kötsz és feladod az igazságalapelveket, csak hogy megőrizd a tekintélyed és fenntartsd az emberi kapcsolataidat? Nem annak a jele, hogy felelőtlenül végzed a kötelességedet és hűtlenné lettél Istenhez? (De igen.) Ha tehát eljönne az az idő a kötelességed végzése során, amikor senki nem ért egyet veled, miként kellene gyakorolnod? Megoldja vajon a problémát, ha minden erődet bevetve vitatkozol? (Nem.) Akkor hát hogyan kell megoldanod a problémát? Ebben a helyzetben a probléma megoldása érdekében elő kell állnia valakinek, aki érti az igazságot, és fel kell vetnie a témát, hogy mindkét oldal elmondhassa a magáét. Azután mindannyiuknak együtt kell keresniük az igazságot, majd, miután imádkoztak Istenhez, ki kell emelniük Isten szavaiból a releváns igazságot, hogy beszélgethessenek róla. Miután beszélgettek az igazságalapelvekről és világosságot nyertek, mindkét oldal képes lesz alávetni magát. [...] Ha valaki azért kerül konfliktusba és száll vitába másokkal, hogy Isten házának az érdekeit és az egyház munkájának hatékonyságát védje, és egy kissé hajthatatlan a hozzáállásuk, az szerintetek probléma? (Nem.) Nem az, mivel helyes a szándékuk: Isten házának az érdekeit akarják megóvni. Az ilyen ember Isten oldalán áll és ragaszkodik az igazságalapelvekhez; olyasvalaki, akiben örömét leli Isten. Ha valaki erős és eltökélt hozzáállással védi Isten házának az érdekeit, az annak a jele, hogy szilárdan áll és ragaszkodik az alapelvekhez, Isten pedig helyesli ezt. Az emberek úgy érezhetik, hogy gond van ezzel a hozzáállással, ám az nem nagy probléma; nem romlott beállítottság megnyilvánulásával kapcsolatos. Ne feledjétek: az igazságalapelvekhez való ragaszkodás az, ami a legfontosabb” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az igazság gyakorlásában van belépés az életbe). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem: mindig, mindenkor az a legfontosabb, hogy fel tudjuk adni saját személyes hasznunkat, tartsuk magunkat az igazságalapelvekhez, és védjük a gyülekezet munkáját. Még ha emiatt néha konfliktusba is kerülünk másokkal, vagy kicsit keményebben szólunk hozzájuk, ez nem nagy ügy. Isten azt nézi, hogyan állunk hozzá az igazsághoz. Azt nézi, tudjuk-e magunkat tartani az igazság alapelveihez, és gyakoroljuk-e az igazságot. Korábban mindig azt gondoltam, hogy ha az alapelvek követése konfliktust szül, biztos arrogáns beállítottságot mutatok, és nem működöm együtt harmonikusan másokkal. Így azért, hogy mások ne nevezzenek arrogánsnak, mindenben kompromisszumot kötöttem, és nem tartottam magam az alapelvekhez. Most végre megértettem, hogy ha el akarjuk kerülni a vitákat és a konfliktust, a gyakorlás legjobb útja, ha az alapelveket követjük, ha mindenki elmondja a véleményét, azután együtt keressük az igazságot. Ha a keresés után biztos vagy benne, hogy a cselekedeteid megfelelnek az igazság alapelveinek, akkor ezekhez kell tartanod magad. Ez így helyes. Ha a nézeted egyértelműen téves, de kitartasz mellette, és a többiek kénytelenek meghallgatni és elfogadni, akkor arroganciát és önelégültséget mutatsz. Ezen a ponton meg kell tanulnod lemondani magadról, és harmonikusan együttműködni a többiekkel. Ezután amikor Oliverrel dolgoztam párban, megpróbáltam gyakorolni Isten szavait.

Egy nap Ellianával és Oliverrel képeket válogattunk, és ötleteltünk. Oliver felvetett egy ötletet. Úgy éreztük, hogy az az üzenet, amit a képe általánosságban közvetít, nem igazán illik a témához, de nem voltunk egészen biztosak benne. Először bele akartam egyezni és kompromisszumot kötni, azt gondoltam: „próbáljuk ki, nézzük meg, nehogy bárki azt mondja, hogy arrogáns és önelégült vagyok, és ragaszkodom a véleményemhez.” De aztán eszembe jutott néhány alapelv és a tervezéssel kapcsolatos néhány elvárás, és úgy éreztem, Oliver koncepciójával tényleg problémák vannak. Ha az ő elképzelése szerint tervezzük meg a képet, és azután újra kell terveznünk, azzal időt vesztegetnénk, és késleltetnénk a munkát, nem igaz? Ekkor rájöttem, hogy az alapelvekhez kell tartanom magam, ezért elmagyaráztam Olivernek, milyen problémák vannak az ötletével, és emlékeztettem, hogy az eredeti elképzelést kell követnie, nem pedig a saját nézeteihez ragaszkodnia. Elliana egyetértett velem, és Oliver nem szólt többet. De a nap folyamán sokszor fordultak elő ilyen helyzetek. Valahányszor eltért a véleményünk, Oliver mindig a sajátját hangoztatta, és ezzel lelassította a munkát. Ezenkívül, mivel nem változtattuk meg a dolgokat úgy, ahogy ő szerette volna, megint megsértődött, és alig szólt valamit. Rájöttem, hogy ha ez így folytatódik, az biztosan lassítani fogja a munkánkat, ezért elmondtam a helyzetet a vezetőnek. A vezető elhatározta, hogy velünk együtt elmegy Oliverhez, leleplezi a problémáját, közösséget vállal az igazságról, és segít neki. Tudtam, hogy most itt a lehetőségem az igazságot gyakorolni, ezért mielőtt elindultunk, hogy beszéljünk Oliverrel, elolvastam két passzust Isten szavából. „Az egyház munkájának egésze közvetlenül kapcsolódik Isten királysága evangéliuma terjesztésének a munkájához. Különösen az evangélium terjesztésének munkája és a szakmákkal kapcsolatos munkák vannak fontos és elválaszthatatlan kapcsolatban az evangélium terjesztésének a munkájával. Éppen ezért, ha valami magában foglalja az evangélium terjesztésének a munkáját, akkor az Isten érdekeit és Isten házának az érdekeit is magában foglalja. Ha az emberek képesek helyesen érteni az evangélium terjesztésének munkáját, akkor helyesen kell hozzáállniuk az általuk, valamint a mások által végzett kötelességekhez. Hogyan kell ezekhez helyesen hozzáállni? Tégy meg minden tőled telhetőt és végezd őket Isten követelményeinek megfelelően. Az a legkevesebb, hogy ne tanúsíts olyan magatartásformákat és gyakorlatokat, amelyek szándékosan kárt vagy zavarást okoznak, és ne tégy szándékosan olyan dolgokat, amelyekről tudod, hogy rosszak. Ha valaki annak ellenére ragaszkodik valaminek a megtételéhez, hogy tudja róla, hogy az megszakítja és megzavarja az egyház munkáját, és senki sem tudja lebeszélni róla, akkor az gonoszságot művel, a halállal cimborál, és kiderül róla, hogy valójában ördög. Siess, és ismertesd fel a testvérekkel, hogy ki is ez a gonosz ember, azután pedig távolítsd el a gyülekezetből! Ha a gonosztevő könnyelmű hibát vét és nem szándékosan művel gonoszságot, akkor vajon hogyan kell kezelni egy ilyen ügyet? Ki kellene okítani és segíteni kellene neki? Mi van, ha kiokítják, de csak nem hallgat a szóra? A testvérek összejönnek, hogy megkritizálják” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). „Az igazságra kell összpontosítanotok – csak így lehet belépésetek az életbe, és csak ha már van belépésetek az életbe, akkor tudtok gondoskodni másokról és vezetni őket. Ha azt tapasztaljuk, hogy mások cselekedetei hadilábon állnak az igazsággal, akkor szeretettel segítenünk kell nekik abban, hogy törekedjenek az igazságra. Ha mások képesek gyakorolni az igazságot, és vannak alapelvek abban, ahogyan cselekednek, akkor meg kell próbálnunk tanulni tőlük és követni a példájukat. Ez a kölcsönös szeretet” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az szereti Istent, aki teljes szívével, elméjével és lelkével jól végzi a kötelességét). Isten szava egyértelmű. Ha problémát veszünk észre valakinél, minél előbb közösséget kell vállalnunk vele, és szükség esetén leleplezni és megdorgálni. Mindezt a gyülekezet munkájának védelmében tesszük, de segít abban is, hogy az emberek meglássák saját problémáikat, gyorsan megoldják őket, és jól végezzék a kötelességüket. Olivernek volt némi tehetsége a képek rajzolásához, de romlott beállítottsága miatt akaratlanul is olyan dolgokat csinált, amelyek megzavarták és akadályozták a munkánkat. Ha képes tudatosabbá válni, az igazságot keresni, megváltoztatni romlott beállítottságát, mindenkivel harmonikusan együttműködni és felszínre hozni az erősségeit, az a gyülekezet munkájának és saját életbe való belépésének is jót tenne. Több olyan passzust is találtam, amelyek Oliver problémájához kapcsolódtak, hozzávettem a saját tapasztalataimat, és mindezekről közösséget vállaltam Oliverrel. Ezt meghallgatva Oliver nyert egy kis tudatosságot saját romlott beállítottságával kapcsolatban, sőt azt mondta, néha érezte, hogy nincs igaza, de nem tudott lázadni önmaga ellen. Most, hogy rámutattam a problémára, rosszul érezte magát miatta, hajlandó volt az igazságot keresni, és Istenre hagyatkozni, hogy megváltoztassa romlott beállítottságát. Nagyon örültem, hogy Oliver ezt mondja. Ugyanakkor bántam, hogy világi ügyekre vonatkozó filozófiák szerint éltem, és nem szóltam neki korábban. Ártottam neki is és a gyülekezet munkájának is.

Ez után az alkalom után, ha a kötelességem végzése során azt láttam, hogy valaki olyasmit csinál, ami nincs összhangban az igazság alapelveivel, és hátráltatja a munkát, tudatosan gyakoroltam az igazságot, és rámutattam azokra a problémákra, amelyeket észrevettem, hogy elvégezzem a feladatomat. Az ilyen módon való gyakorlásnak köszönhetően nyugalmat és megkönnyebbülést éreztem. Hála Istennek!