Írta: Pamela, Olaszország

Többekkel egy csapatban grafikai tervezéssel foglalkozom a gyülekezetben. Egy nap a vezető elmondta nekem, hogy két nővér problémákat említett neki Oliver testvérrel kapcsolatban: azt mondták, hogy Oliver szeret hangzatos ötleteket előadni, és lassítja a munka ütemét. A vezető megkérdezte, én is tapasztaltam-e ezeket a problémákat a közös munkánk során. Eszembe jutott, hogy amikor Oliverrel dolgoztam, láttam, hogy határozottan ragaszkodik a saját véleményéhez. Amikor a csapatban megvitattunk és elfogadtunk pár grafikai tervet az alapelveknek megfelelően, neki mindig más volt a véleménye, de nem voltak világos szempontjai. Mindenkinek együtt kellett gondolkodnia vele, és ezzel sok időt elvesztegettünk. Voltak ezen kívül viszonylag kisebb problémák a képekkel, amelyeket később is ki lehetett volna javítani, és nem kellett volna mindenki idejét vesztegetni a megbeszélésükkel, de Oliver ragaszkodott hozzá, hogy oldjuk meg őket, mielőtt továbblépnénk. Addig odázta a dolgokat, míg mindenki konszenzusra nem jutott, ami meglehetősen lelassította a folyamatot. Ezért elmondtam a vezetőnek, milyen problémákat tapasztaltam. A vezető megdorgált, mikor látta, hogy mindvégig tudtam ezekről a problémákról: „Tudtad, hogy Oliver a saját feje után megy, és lelassítja a munkát, akkor miért nem korlátoztad őt ahelyett, hogy a kedvére teszel, és engedsz neki? Ez talán nem hátráltatta a munkát?” A vezető szavai nagyon fájtak.

Eszembe jutott, amikor a tervekről beszélgettem Oliverrel. Láttam, hogy ragaszkodik a saját véleményéhez, és ez aggasztott. Rá akartam mutatni a problémájára, de eszembe jutott, hogy alapvetően arrogáns ember vagyok. A vezető korábban már megmetszett, és azt mondta, hogy mondjak le önmagamról, és működjek együtt másokkal, mert mindig arrogáns és önelégült vagyok, ragaszkodom a saját véleményemhez, és vitatkozom a nővértársaimmal, ami késlelteti a munkát. Ha mindenki előtt rámutatok Oliver problémájára, vagy megcáfolom a véleményét, azt gondolhatják az emberek, hogy még mindig arrogáns vagyok, és nincs józan eszem, és hogy nem tudom nyugodtan elfogadni mások javaslatait, és nem tudok együttműködni velük. Ezért türelmesen meghallgattam Oliver mondandóját, bármennyire is késleltette ez a dolgokat. Néha, amikor a javaslatait az alapelvek szerint átgondoltuk, arra jutottunk, hogy nem megvalósíthatóak. Rámutattunk, hol van velük a probléma, de Oliver nem vette jól a dolgot, és tovább ragaszkodott a nézeteihez. Ha nem azt csináltuk, amit javasolt, felháborodott, és nem szólt egy szót sem, ami nagyon kínos helyzetet eredményezett, és megállította a munkafolyamatot. Eredetileg el akartam mondani a vezetőnek. De azt gondoltam, hogy mivel a vezető nemrég metszett meg az arroganciám miatt, és mert képtelen vagyok együttműködni másokkal, ha most jelenteném, hogy probléma van valaki mással, a vezető azt gondolná, hogy mások problémáira összpontosítok, és szőrszálhasogató vagyok, hogy semmi sem változott, mióta megmetszett engem. Akkor pedig meddig végezhetném még a kötelességemet? Emiatt nem jelentettem Oliver problémáját, és nem hívtam fel rá a figyelmet. Ennek eredményeképpen, mivel nem tudtunk megegyezésre jutni, és folyton vitatkoztunk és egyezkedtünk, egy napot töltöttünk olyasmivel, amit egyértelműen el lehetett volna végezni fél nap alatt, vagyis lelassult a munkafolyamat. Amikor ezekre a dolgokra gondoltam, lelkifurdalásom lett, és hibáztattam magamat. Szó sincs róla, hogy ne vettem volna észre Oliver problémáját, mégis visszafogtam magam, és nem hívtam fel rá a figyelmét. Isten szavának egy passzusa jutott az eszembe: „Amint az igazság az életeddé vált, ha látsz bárkit, aki káromolja Istent, nem féli Istent, felületes a kötelessége végzése közben, vagy akadályozza és megzavarja a gyülekezet munkáját, képes leszel az igazságalapelvek szerint kezelni őt, felismerve azokat, akiket fel kell ismerni, és leleplezve azokat, akiket le kell leplezni. Ha az igazság nem vált az életeddé, és még mindig a sátáni beállítottságaidban élsz, akkor amikor látod, hogy gonosz emberek és ördögök akadályozásokat és zavarásokat okoznak a gyülekezet munkájában, szemet hunysz és süket fülekre talál nálad, és figyelmen kívül hagyod azt, anélkül, hogy bármiféle lelkiismeret-furdalást éreznél. Még azt is fogod gondolni, hogy nem számít, ki okoz zavarásokat a gyülekezet munkájában, annak semmi köze hozzád. Függetlenül attól, hogy mennyire sérül a gyülekezet munkája és Isten házának érdekei, nem fogsz törődni vele, és nem fogsz kérdezősködni felőle, illetve semmiféle lelkiismeret-furdalást nem érzel. Ebben az esetben olyan ember vagy, akinek nincs lelkiismerete és józan esze, egy álhívő, egy munkás. Eszed, ami Istené, iszod, ami Istené, és élvezed mindazt, ami Istentől származik, mégis úgy érzed, hogy bármilyen kár is éri Isten házának érdekeit, annak semmi köze hozzád – ez árulóvá tesz téged, aki a kívülállókkal tart a sajátjai kárára, olyasfajta lénnyé, amelyik beleharap abba a kézbe, amelyik enni ad neki. Ha nem véded meg Isten házának érdekeit, ember vagy te egyáltalán? Démon vagy, aki beférkőzött a gyülekezetbe. Színleled az Istenbe vetett hitet, úgy teszel, mintha Isten választott népének egyike lennél, és élősködni akarsz Isten házában – nem hasonlítasz emberi lényre, és nyilvánvalóan álhívő vagy. Azok, akik valóban hisznek Istenben, még ha egyelőre nem is nyerték el az igazságot és az életet, legalább Isten oldalára állnak a beszédükben és a cselekedeteikben; legalább nem nézik tétlenül, amikor azt látják, hogy Isten házának érdekei sérülnek. Ha megpróbálják figyelmen kívül hagyni, a lelkiismeretük bűntudatot érez és nyugtalan lesz, és azt mondják maguknak: »Nem ülhetek itt tétlenül, semmit sem téve. Fel kell állnom és mondanom kell valamit, eleget kell tennem a felelősségemnek. Elő kell állnom, hogy leleplezzem és megállítsam ezt a gonosz tettet, hogy megvédjem Isten házának érdekeit a kártól, és biztosítsam, hogy ne zavarják meg a gyülekezeti életet.« Ha az igazság az életeddé vált a szívedben, akkor nemcsak meglesz benned ez a bátorság és eltökéltség, hanem átlátni is képes leszel ezt az ügyet. Sőt, képes leszel eleget tenni a rád eső felelősségnek Isten munkájáért és az Ő házának érdekeiért, és ily módon jól végzed majd a kötelességed” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megértettem, hogy akinek van lelkiismerete, és igazán hisz Istenben, az egy szívű Istennel, és az Ő oldalán áll, amikor találkozik dolgokkal. Ha azt látja, hogy valaki megakasztja és megzavarja a gyülekezet munkáját, ő ki tud állni, le tudja leplezni és meg tudja állítani. Megvédi a gyülekezet munkáját. Na de én? Tisztán láttam, hogy Oliver ragaszkodik a saját véleményéhez és nem fogadja el másokét. Újra és újra lelassította a munka folyamatát, de nem akartam, hogy az emberek arrogánsnak és kötekedőnek mondjanak, ezért nemcsak nem állítottam le Olivert és nem oldottam meg a problémát, nemcsak nem próbáltam tanácsokkal segíteni, hanem tétlenül ácsorogtam, és szemet is hunytam a dolog fölött. Csak a saját érdekeim védelme járt a fejemben, nem pedig a munkánk hatékonysága. Ez ahhoz vezetett, hogy késlekedtünk a munkával. Látszólag mindennap szorgalmasan végeztem a kötelességemet. Igazából azonban nem vállaltam valódi terhet a kötelességemben, és egyáltalán nem voltam hűséges Istenhez. Egyre nagyobbak a csapások, és sokan elkezdik keresni és vizsgálni az igaz utat. Ha gyorsabban dolgozunk, és több evangéliumi fotót csinálunk, azzal elvégezhetjük a ránk eső kis részt az evangelizációs munkából. De én nem vettem figyelembe Isten szándékát. Sokáig csak tétlenül néztem, hogy lassabban folyik a munka, és nem állítottam le és oldottam meg a problémát időben. Nem volt lelkiismeretem és emberi mivoltom, olyan voltam, mint akit Isten szava leleplezett: egy „áruló, aki a kívülállókkal tart a sajátjai kárára, olyasfajta lény, amelyik beleharap abba a kézbe, amelyik enni ad neki”. A gyülekezetet csak megélhetési célra használtam, a kulcsfontosságú pillanatokban nem lehetett hasznomat venni. Amikor rádöbbentem erre, elöntött a megbánás, és így imádkoztam Istenhez: „Istenem, elhanyagoltam a gyülekezet munkáját, hogy magamat védjem. Kész vagyok megbánást tanúsítani Előtted. Kérlek, vezess, hogy valóban megismerjem önmagamat!”

Később elgondolkoztam azon, miért olyan nehéz számomra az igazság gyakorlása, és mi akadályoz meg benne. Ettem és ittam két passzust Isten szavaiból, amelyek az állapotomra vonatkoztak: „Némelyek a saját akaratukat követik, amikor teszik a dolgokat, és végül megszegik az alapelveket. Miután megmetszik őket, puszta szavakkal beismerik, hogy arrogánsak, és csak azért követtek el hibát, mert nem rendelkeznek az igazsággal. A szívükben azonban így panaszkodnak: »Rajtam kívül senki más nem vállalja a kockázatot, és a végén, amikor valami rosszul sül el, akkor minden felelősséget rám hárítanak. Hát nem ostobaság ez tőlem? Legközelebb nem tehetem ugyanezt, nem dughatom ki a fejem. Azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét.« Mit gondolsz erről a hozzáállásról? A bűnbánat hozzáállása ez? (Nem.) Milyen hozzáállás ez? Vajon nem vált dörzsöltté és csalárddá? A szívében azt gondolja: »Szerencsés vagyok, hogy ez alkalommal nem lett belőle katasztrófa. Az okos ember a saját kárán tanul. A jövőben óvatosnak kell lennem.« Nem keresi az igazságot, saját kicsinyes trükkjeit és ravasz ármánykodásait használva foglalkozik a dologgal és kezeli azt. Szert tehet ily módon az igazságra? Nem, mert nem tartott bűnbánatot” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekedve oszlathatja el elképzeléseit és félreértéseit Istenről). „Amikor az emberek nem vállalnak felelősséget kötelességeikért, felületesen teszik azokat, kényszeres megfelelők, és nem védelmezik Isten házának érdekeit, akkor miféle beállítottság ez? Ez ravaszság, ez a Sátán beállítottsága. A ravaszság az ember világi ügyekre vonatkozó filozófiáinak a legkiemelkedőbb aspektusa. Az emberek azt gondolják, hogy ha nem ravaszak, akkor hajlamosak lesznek megsérteni másokat, és képtelenek lesznek megvédeni magukat; azt gondolják, hogy kellően ravasznak kell lenniük – senkit sem megbántva vagy megsértve –, hogy biztonságban tudhassák magukat, megóvják a megélhetésüket és szilárdan megvessék a lábukat mások között. A nem hívők mind a Sátán filozófiái szerint élnek. Mindannyian kényszeres megfelelők, és nem sértenek meg senkit. Eljöttél Isten házába, olvastad Isten szavát és hallgattad Isten házának prédikációit, akkor miért vagy képtelen gyakorolni az igazságot, szívből szólva és becsületes emberként? Miért vagy mindig kényszeres megfelelő? A kényszeres megfelelők csak a saját érdekeiket védik, a gyülekezet érdekeit nem. Amikor azt látják, hogy valaki gonoszat tesz és sérti a gyülekezet érdekeit, figyelmen kívül hagyják. Szeretnek kényszeres megfelelők lenni, és nem sértenek meg senkit. Ez felelőtlenség, és az ilyen emberek túlságosan ravaszak és megbízhatatlanok” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai megérintették a szívemet, és végre felismertem: az, hogy nem tudom gyakorolni az igazságot és betartani az igazságalapelveket, abban gyökerezik, hogy túlságosan csalárd a természetem. Amióta a vezető megmetszett az arroganciám miatt, sosem gondolkodtam el igazán magamon, és nem kerestem annak az útját, hogyan javíthatnám ki arrogáns beállítottságomat. Ehelyett ármánykodtam, látszólagos toleranciát mutattam, és meghátrálva védtem magam, hogy mások tévesen azt higgyék, hogy visszafogott vagyok, és az arrogáns beállítottságom megváltozott. Így a vezető nem fog újra megmetszeni vagy elbocsátani. Rájöttem, hogy olyan sátáni gondolatok és nézetek szerint éltem, mint: „azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét”; „hallgatni arany, beszélni ezüst, sok beszédnek sok az alja” és „ne az érdemre törekedj, hanem arra, hogy ne hibáztassanak”. Emiatt rendkívül önző, hitvány, agyafúrt és csalárd lettem. Világosan láttam, hogy Oliver problémája már hatással volt a munkánkra. Fel kellett volna állnom, leleplezni és megállítani őt. Ehelyett kényszeres megfelelőként cselekedtem, hogy megoldjam a konfliktust. Amikor problémákkal vagy viszállyal szembesültem, igyekeztem minél kevesebbet mondani. Sosem vitatkoztam az emberekkel, és egyáltalán nem tartottam magam az alapelvekhez. A saját érdekeimet jól védtem, de hagytam, hogy a gyülekezet munkája kárt szenvedjen. Annyira alattomos és csalárd voltam! Emiatt Isten undorodott tőlem, és gyűlölt engem. Amikor Isten szavait olvastam: „Nem keresi az igazságot, saját kicsinyes trükkjeit és ravasz ármánykodásait használva foglalkozik a dologgal és kezeli azt. Szert tehet ily módon az igazságra? Nem, mert nem tartott bűnbánatot” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekedve oszlathatja el elképzeléseit és félreértéseit Istenről), még erősebb bűntudatom lett. Korábban arrogáns beállítottsággal végeztem a kötelességemet. Mindig a saját nézeteimhez tartottam magam, és nem hallgattam meg mások javaslatait. Ez nemcsak korlátozta a többieket, de befolyásolta a gyülekezet munkáját is. A vezető megmetszett, hogy elgondolkozhassak magamon, és megismerhessem magam, ezáltal időben megváltoztathassam a viselkedésemet, és jól végezzem a kötelességemet. De nem tanúsítottam megbánást, hanem elzárkóztam Isten és a többiek elől. Nemcsak hogy nem végeztem jól a kötelességemet, de azzal sem foglalkoztam, amikor valaki más megzavarta a gyülekezet munkáját. Már láttam, hogy semmiképpen sem olyan ember voltam, aki elfogadja az igazságot. Ha ez folytatódik, a romlott beállítottságom csak még rosszabb lesz, és előbb-utóbb felfednek és kirekesztenek! Ettől a gondolattól megrémültem, és gyorsan imádkoztam Istenhez: „Istenem, többé nem akarom a saját érdekeimet védeni az ilyen világi ügyekre vonatkozó filozófiák szerint. Kész vagyok az igazságot keresni, és kijavítani a romlott beállítottságomat. Kérlek, segíts megtalálnom a gyakorlás útját!”

Ezután elolvastam Isten szavainak egy passzusát: „Valóban a kompromisszum az egyetlen módja a viták elkerülésének? Milyen helyzetekben köthettek kompromisszumot? Ha a saját érdekeitekkel vagy a büszkeségetekkel kapcsolatos apró ügyekről van szó, akkor nem kell vitatkozni rajta – választhatjátok azt, hogy toleránsak lesztek és kompromisszumot köttök. De az olyan ügyekben, amelyek hatással lehetnek a gyülekezet munkájára és árthatnak Isten háza érdekeinek, ragaszkodnotok kell az alapelvekhez. Ha nem tartjátok magatokat ehhez a ponthoz, akkor nem vagytok hűségesek Istenhez. Ha úgy döntötök, hogy kompromisszumot köttök és feladjátok az igazságalapelveket azért, hogy megóvjátok a büszkeségeteket vagy fenntartsátok a személyes kapcsolataitokat, vajon nem önző és hitvány dolog ez? Nem annak a megnyilvánulása ez, hogy felelőtlenek vagytok a kötelességetekben és hűtlenek Istenhez? (De igen.) Ha tehát eljön az az idő a kötelességetek végzése során, amikor megoszlanak a vélemények, hogyan kellene gyakorolnotok? Vajon megoldja a problémát, ha szüntelenül vitatkoztok a dologról? (Nem.) Akkor hát hogyan kell megoldanod a problémát? Ebben a helyzetben a probléma megoldása érdekében elő kell állnia valakinek, aki érti az igazságot, először is világosan be kell mutatnia a témát, hogy mindkét oldal elmondhassa a magáét. Azután mindannyiuknak együtt kell keresniük az igazságot, és miután imádkoznak Istenhez, beszélgetniük kell Isten szavainak releváns igazságairól. Miután beszélgettek az igazságalapelvekről és világosságot nyertek, mindkét oldal képes lesz alávetni magát. Mindenkinek meg kell tanulnia alávetni magát az igazságnak. [...] Ha valaki konfliktusokba és vitákba keveredik másokkal annak érdekében, hogy megóvja Isten háza érdekeit és biztosítsa a gyülekezet munkájának eredményeit, és a hozzáállása kissé hajthatatlan, mondanátok-e, hogy ez probléma? (Nem.) Ez azért van, mert a szándéka helyes – Isten háza érdekeinek megóvása. Továbbá, Isten oldalán áll. Ő olyasvalaki, aki ragaszkodik az igazságalapelvekhez, és akiben Isten gyönyörködik. A hajthatatlan, határozott hozzáállás Isten háza érdekeinek megóvásakor a szilárd álláspont és az alapelvekhez való ragaszkodás megnyilvánulása, és Isten helyesli ezt. Még ha mások úgy is érzik, hogy probléma van az ilyen ember beszédmódjával vagy hozzáállásával, a valóságban ez nem probléma; ez az igazságvalóság birtoklásának megnyilvánulása. Egyesek, akiknek nincs lelki megértésük és hátsó szándékaik vannak, megpróbálnak majd ezzel fogást találni rajta, de ez egyáltalán nem foglalja magában egy romlott beállítottság feltárulását. Ne feledjétek, az igazságalapelvekhez való ragaszkodás a legfontosabb. Ha valaki nem ragaszkodik az igazságalapelvekhez, akkor bármilyen kellemesek is a szavai, az illető egy képmutató” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság gyakorlása az életbe való belépés elnyerésének egyetlen módja). Miután olvastam Isten szavait, megértettem, hogy mindenkor az a legfontosabb, hogy le tudjunk mondani a saját személyes hasznunkról, tartsuk magunkat az igazságalapelvekhez, és védjük a gyülekezet munkáját. Még ha emiatt néha konfliktusba is kerülünk másokkal, vagy kicsit keményebben szólunk hozzájuk, ez nem nagy ügy. Isten azt nézi, hogyan állunk hozzá az igazsághoz. Azt nézi, tudjuk-e magunkat tartani az igazság alapelveihez, és gyakoroljuk-e az igazságot. Korábban mindig azt gondoltam, hogy ha az alapelvek követése konfliktust szül, biztos arrogáns beállítottságot mutatok, és nem működöm együtt harmonikusan másokkal. Így azért, hogy mások ne nevezhessenek arrogánsnak, mindenben kompromisszumot kötöttem, és nem tartottam magam az alapelvekhez. Most végre megértettem, hogy ha el akarjuk kerülni a vitákat és a konfliktust, a gyakorlás legjobb útja, ha az alapelveket követjük, ha mindenki elmondja az álláspontját, azután együtt keressük az igazságot. Ha a keresés után biztos vagy benne, hogy a cselekedeteid megfelelnek az igazság alapelveinek, akkor ezekhez kell tartanod magad. Ez így helyes. Ha a nézeted egyértelműen téves, de kitartasz mellette, és a többiek kénytelenek meghallgatni és elfogadni, akkor arroganciát és önelégültséget mutatsz. Ezen a ponton meg kell tanulnod lemondani magadról. Ezután, amikor Oliverrel dolgoztam párban, megpróbáltam gyakorolni Isten szavait.

Egy nap Ellianával és Oliverrel képeket válogattunk, és problémákról beszéltünk. Oliver felvetett egy javaslatot. Úgy éreztük, hogy az az üzenet, amit a képe általánosságban közvetít, nem igazán illik a témához, de nem voltunk egészen biztosak benne. Először bele akartam egyezni és kompromisszumot kötni, azt gondoltam: „Akkor próbáljuk ki a javaslatodat, nézzük meg, mi történik, nehogy bárki azt mondja, hogy arrogáns és önelégült vagyok, és ragaszkodom a véleményemhez.” De aztán eszembe jutott néhány alapelv és a tervezéssel kapcsolatos néhány elvárás, és úgy éreztem, Oliver koncepciójával tényleg problémák vannak. Ha az ő elképzelése szerint tervezzük meg a képet, és azután újra kell terveznünk, azzal időt vesztegetnénk, és késleltetnénk a munkát, nem igaz? Ekkor rájöttem, hogy az alapelvekhez kell tartanom magam, ezért elmagyaráztam Olivernek, milyen problémák vannak az ötletével, és emlékeztettem, hogy az eredeti elképzelést kell követnie, nem pedig a saját nézeteihez ragaszkodnia. Elliana egyetértett velem, és Oliver nem szólt többet. De a nap folyamán sokszor fordultak elő ilyen helyzetek. Valahányszor eltért a véleményünk, Oliver mindig a sajátját erőltette, és ezzel lelassította a munkát. Ezenkívül, mivel nem változtattuk meg a dolgokat az ő javaslatai szerint, megint megsértődött, és alig szólt valamit. Rájöttem, hogy ha ez így folytatódik, az biztosan lassítani fogja a munkánkat, ezért elmondtam a helyzetet a vezetőnek. A vezető elhatározta, hogy velünk együtt elmegy Oliverhez, leleplezi a problémáját, közösséget vállal az igazságról, és segít neki. Tudtam, hogy most itt a lehetőségem az igazságot gyakorolni, ezért mielőtt elindultunk, hogy beszéljünk Oliverrel, elolvastam két passzust Isten szavából: „Az egyház munkájának egésze közvetlenül kapcsolódik Isten királysága evangéliuma terjesztésének a munkájához. Különösen az evangélium hirdetésének munkája és a szakmákkal kapcsolatos munkák vannak fontos és elválaszthatatlan kapcsolatban az evangélium terjesztésének a munkájával. Éppen ezért, ha valami magában foglalja az evangélium terjesztésének a munkáját, akkor az Isten érdekeit és Isten házának az érdekeit is magában foglalja. Ha az emberek képesek helyesen érteni az evangélium terjesztésének munkáját, akkor helyesen kell hozzáállniuk az általuk, valamint a mások által végzett kötelességekhez. Mi a helyes módja ezek megközelítésének? Tégy meg minden tőled telhetőt és végezd őket Isten követelményeinek megfelelően. Az a legkevesebb, hogy ne tanúsíts olyan magatartásformákat és gyakorlatokat, amelyek szándékosan kárt vagy zavarást okoznak, és ne tégy szándékosan olyan dolgokat, amelyekről tudod, hogy rosszak. Ha valaki annak ellenére ragaszkodik valaminek a megtételéhez, hogy tudja róla, hogy az megszakítja és megzavarja az egyház munkáját, és senki sem tudja lebeszélni róla, akkor az gonoszságot művel, a halállal cimborál, és kiderül róla, hogy valójában ördög. Siess, és ismertesd fel a testvérekkel, hogy ki is ez a gonosz ember, azután pedig takarítsd ki a gyülekezetből! Ha a gonosztevő könnyelmű hibát vét és nem szándékosan művel gonoszságot, akkor vajon hogyan kell kezelni egy ilyen ügyet? Tanítani és segíteni kellene az illetőt? Mi van, ha tanítják, de csak nem hallgat a szóra? A testvérek összejönnek, hogy megkritizálják” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). „Az igazságra kell összpontosítanotok – csak így lehet belépésetek az életbe, és csak ha már van belépésetek az életbe, akkor tudtok ellátni másokat és vezetni őket. Ha azt fedezzük fel, hogy mások cselekedetei hadilábon állnak az igazsággal, akkor szeretettel segítenünk kell nekik abban, hogy törekedjenek az igazságra. Ha mások képesek gyakorolni az igazságot, és alapelvek szerint teszik a dolgokat, akkor meg kell próbálnunk tanulni tőlük és követni a példájukat. Ez a kölcsönös szeretet” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az szereti Istent, aki teljes szívével, elméjével és lelkével jól végzi a kötelességét). Isten szavai egyértelműek. Ha problémát veszünk észre valakinél, minél előbb közösséget kell vállalnunk vele, és szükség esetén leleplezni és megdorgálni. Mindezt a gyülekezet munkájának védelmében tesszük, és azért is, hogy segítsünk az embereknek meglátni a problémáikat, gyorsan megoldani őket, és jól végezni a kötelességüket. Olivernek volt némi tehetsége a képek rajzolásához, de romlott beállítottsága miatt akaratlanul is olyan dolgokat csinált, amelyek megzavarták és akadályozták a munkánkat. Ha képes megismerni önmagát, az igazságra törekedni, megváltoztatni romlott beállítottságát, mindenkivel harmonikusan együttműködni és felszínre hozni az erősségeit, az a gyülekezet munkájának és saját életbe való belépésének is jót tenne. Több olyan passzust is találtam, amelyek Oliver problémájához kapcsolódtak, hozzávettem a saját tapasztalataimat, és mindezekről közösséget vállaltam vele. Ezt meghallgatva nyert egy kis tudást a saját romlott beállítottságáról, sőt azt mondta, néha érezte, hogy nincs igaza, de nem tudott lázadni önmaga ellen. Most, hogy rámutattam a problémára, rosszul érezte magát miatta, hajlandó volt az igazságot keresni, és Istenre hagyatkozni, hogy megváltoztassa romlott beállítottságát. Nagyon örültem, hogy ezt mondja. Ugyanakkor bántam, hogy világi ügyekre vonatkozó filozófiák szerint éltem, és nem szóltam neki korábban. Tényleg ártottam neki és a gyülekezet munkájának.

Ez után az alkalom után, ha a kötelességem végzése során azt láttam, hogy valaki olyasmit csinál, ami nincs összhangban az igazság alapelveivel, és hátráltatja a munkát, tudatosan gyakoroltam az igazságot, rámutattam azokra a problémákra, amelyeket észrevettem, és eleget tettem a felelősségemnek. Az ilyen módon való gyakorlásnak köszönhetően nyugalmat és megkönnyebbülést éreztem. Hála Istennek!