A szüleim már kiskorom óta arra tanítottak, hogy legyek barátságos, legyek megközelíthető és empatikus. Ha másoknak problémái vagy hiányosságai voltak, nem szabadott lelepleznem őket. Figyelemmel kellett lennem a méltóságukra. Emiatt soha nem volt konfliktusom senkivel, jó embernek tartottak, és szívesen barátkoztak velem. Úgy gondoltam, hogy ez egy jó út. Azután is így bántam másokkal, hogy elkezdtem hinni Istenben. Különösen azután, hogy gyülekezetvezető lettem, úgy gondoltam, hogy barátságosnak kell lennem másokkal, nem pedig alkalomszerűen rámutatni a hibákra. Így ez nem rontaná el a kapcsolatunkat, és ők is ki akarnának jönni velem, és dicsérnének, mint jó vezetőt.

Később megtudtam, hogy egy csoportvezető, Joan nővér nem vette komolyan a kötelességét. Sokszor emlékeztettem rá: „Csoportvezetőként figyelned kell mások állapotára, és nyomon kell követned a csoport munkáját.” De ő mégsem tette ezt meg, ezért emlékeztetnem kellett rá, és megkérdeztem, hogy miért van ez. Azt mondta, hogy csak egy óra szabadideje van, de azt a közösségi médiára és filmekre használja fel, így nincs ideje utánajárni a dolgoknak. Mérges voltam, amikor ezt hallottam, és ezt gondoltam: „Olyan lusta vagy, és semmilyen terhet nem vállalsz. Amikor az emberek nem vesznek részt az összejöveteleken, eszedbe sem jut, hogy felkeresd őket!” Meg akartam metszeni, mert elhanyagolta a kötelességét és felelőtlen volt, de aggódtam, hogy ha megmetszem, akkor talán eltávolodik tőlem, és azt mondja, nem vagyok jó vezető. Nem akartam tönkretenni a kapcsolatunkat, ezért ahelyett, hogy megmetszettem volna, inkább bátorítottam. Ezt mondtam: „Ezt az egy óra szabadidőt felhasználhatod arra, hogy megértsd a testvéreid állapotát, és akkor jól végezheted a kötelességedet.” Néhány napig jól ment neki, de aztán újra visszazuhant a régi kerékvágásba. Az a felületes mód, ahogyan a kötelességét végezte, oda vezetett, hogy egyre több újonnan érkező rendszertelenül vett részt az összejöveteleken, és néhányan egyáltalán nem is jöttek el. Mérges voltam. Annyira felelőtlen volt! Valóban szerettem volna megmetszeni, de aggódtam, hogy elkerül majd engem, ezért inkább nem szólaltam meg, és magam támogattam az újonnan érkezőket. Miután beszéltem az újonnan érkezettekkel, megtudtam, hogy azért nem jönnek el az összejövetelekre, mert megoldatlan nehézségeik vannak, de Joan azt mondta nekem, hogy nem válaszolnak az üzenetekre. Miután láttam Joan hozzáállását, valóban meg akartam metszeni. Tudatni akartam vele a felelőtlenségének súlyos következményeit. De jó vezető is akartam lenni, akit szeretnek és akiben megbíznak, ezért inkább olyasmit mondtam, amivel bátorítottam őt. És így ő soha nem változott meg. Az egyik összejövetelen Joan panaszkodott: „Már régóta vagyok a csoportban. Miért nem léptettek még elő?” Miután meghallottam, amit Joan mondott, ezt gondoltam: „Lusta vagy, elhanyagolod a kötelességedet, és felületes vagy. Miért léptetnének elő?” Bár mérges voltam, vigasztaltam őt, mondván: „Minden kötelesség Isten szuverenitása és intézkedései szerint történik. Bár a feladataink eltérőek, mindannyian az újonnan érkezetteket öntözzük, és Isten munkáját tapasztaljuk meg.” Azt hittem, ettől majd úgy érzi, hogy megértik és törődnek vele, így én jó vezető vagyok. És ezért soha nem lepleztem le mások problémáit, és nem metszettem meg másokat. Ehelyett szép dolgokat mondtam, hogy vigasztaljam és bátorítsam őket. Azt hittem, így az emberek úgy érzik majd, hogy megközelíthető vagyok.

Egyszer egy diakónus, Edna és egy csoportvezető, Anne nem jöttek ki jól egymással. Edna mérgesen szólt hozzám: „Anne túl lusta. A csoportjában lévők helyzetéről kérdeztem, és ő nagyon későn válaszolt. Ha engem nem tájékoztat erről folyamatosan, akkor nem végzi jól a munkáját.” Tudtam, hogy Edna arrogáns természetű, és a hangneme gyakran követelőző volt, amit mások nehezen viseltek. Gőgössége zavarta Anne-t. Valószínűleg Edna nyers hangneme késztette arra Anne-t, hogy vonakodjon válaszolni. Szerettem volna felhívni Edna figyelmét erre, de azt sem akartam, hogy megbántva vagy félreértve érezze magát, ezért barátságosan ezt mondtam neki: „Talán Anne elfoglalt volt, és nem vette észre az üzenetedet.” Ezután elmentem Anne-hez, és Anne boldogtalanul ezt mondta: „Edna túl arrogáns. Követelőző és durva, ezért nem akarok válaszolni.” Láttam, hogy nem fogadja meg mások tanácsait, és erre szerettem volna emlékeztetni, de aggódtam, hogy nem hallgatna rám, és ez súrlódásokat okozna köztünk, ezért ezt mondtam: „Talán félreértetted Ednát. Ő csak azt akarja, hogy jól végezd a kötelességedet.” Csak vigasztaló és buzdító szavakat mondtam nekik, és nem mutattam rá a problémáikra. Egyikük sem értette meg önmagát. Edna még mindig nem tudta nyomon követni Anne munkáját, és Anne úgy érezte, hogy megbántották, és hogy nem tudja elvégezni ezt a kötelességét. Tudtam, hogy nem teljesítettem a vezetői felelősségemet, ami azt jelentette, hogy ők nem ismerték fel a saját problémáikat. Én okoztam ezeket az eredményeket. Imádkoztam, kérve Istent, vezessen engem, hogy megismerjem önmagamat.

Isten szavai között a következőket olvastam: „Az igazság gyakorlása nem üres szavak mondogatásáról vagy szlogenek kiabálásáról szól. Inkább arról, hogy az emberek, találkozzanak bármivel is az életben, aminek köze van az emberi viselkedés alapelveihez, nézőpontjukhoz vagy a kötelességeik végzéséhez, döntések elé kerülnek, és az igazságot kell keresniük, alapot és alapelveket kell keresniük Isten szavaiban, majd pedig meg kell találniuk a gyakorlás útját. Akik így tudnak gyakorolni, azok olyan emberek, akik az igazságra törekszenek. Akik képesek ilyen módon törekedni az igazságra, bármilyen nagy nehézségekkel is találkozzanak, azok Péter útját járják, az igazságra való törekvés útját. Például milyen elvet kellene követned a másokkal való interakciók során? Talán az eredeti álláspontod az, hogy »a harmónia kincs; a türelem drágakő«, vagyis, hogy mindenkinek a kedvében kell járnod, el kell kerülnöd, hogy másokat megszégyeníts, és senkit sem szabad megsértened, így ápolhatsz jó kapcsolatokat másokkal. Ez az álláspont gúzsba köt és csendben maradsz, amikor azt tapasztalod, hogy mások rossz dolgokat tesznek, vagy megsértik az alapelveket. Inkább azt választod, hogy az egyház munkája szenvedjen veszteségeket, minthogy bárkit is megsérts. Arra törekszel, hogy mindenkinek a kedvében járj, függetlenül attól, hogy ki az illető. Csak az emberi érzékenységre gondolsz, és arra, hogy megőrizd a méltóságod látszatát, amikor beszélsz, és mindig kedvesen hangzó szavakat használsz, hogy mások kedvében járj. Még ha rá is jössz, hogy valakinek problémái vannak, inkább eltűröd, és csak az illető háta mögött beszélsz azokról, szemtől szemben viszont fenntartod a békességet és a kapcsolatotokat. Mit gondolsz az ilyen viselkedésről? Nem egy olyan ember viselkedik így, aki az embereknek akar megfelelni? Meglehetősen alattomos, nem igaz? Megszegi az emberi viselkedés alapelveit. Vajon nem alantas dolog így viselkedni? Akik így viselkednek, azok nem jó emberek, ez nem nemes viselkedésmód. Nem számít, hogy mennyit szenvedtél, és nem számít, hogy milyen árat fizettél, ha alapelvek nélkül viselkedsz, akkor ebben a tekintetben kudarcot vallottál, és a viselkedésed Isten előtt nem lesz elismert, emlékezetes és elfogadott” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Ahhoz, hogy valaki jól végezze kötelességét, legalább lelkiismerettel és józan ésszel kell rendelkeznie). Isten szavainak olvasása után megértettem, az igazság gyakorlása azt jelenti, hogy az igazság alapelvei szerint cselekszünk, bármi történjék is, és nem félünk attól, hogy megsértjük az embereket. De amikor a testvérekkel beszélgettem, azt akartam, hogy nagyra becsüljenek, és harmonikus legyen a kapcsolatunk, és igyekeztem megközelíthető és empatikus lenni, hogy a testvérek csodáljanak. Elhanyagoltam az igazság gyakorlását. Amikor láttam, hogy Joan kibújik a kötelessége alól, és lusta, meg akartam metszeni, mert felelőtlen volt, de a kapcsolatunk fenntartása érdekében, és hogy éreztessem vele, milyen jó, laza vezető vagyok, nem szálltam szembe vele. Felelőtlenségének következtében egyes újonnan érkezettek nem tudták megoldani a problémáikat, és már nem jöttek el az összejövetelekre. Edna és Anne esetében pedig láttam, hogy nem tudtak kijönni egymással, és hiányzott az önismeretük, de ahelyett, hogy rámutattam volna a problémáikra, vagy segítettem volna nekik, homályosan reagáltam, megpróbáltam enyhíteni a konfliktusaikat azzal, hogy vigasztaló és buzdító szavakat mondtam. Ennek eredményeként Edna még mindig nem tudta nyomon követni a munkát, Anne pedig nem végezte jól a kötelességét, és azt akarta, hogy valaki más vegye át a helyét. Úgy láttam, hogy ezzel fenntartom a jó vezető arculatát, aki kedves és megközelíthető, és egyáltalán nem óvtam a gyülekezeti munkát. Inkább hagytam, hogy a munka szenvedjen csorbát, csak hogy fenntartsam az emberekkel való kapcsolatokat. Olyan önző és aljas voltam. Kényszeres megfelelő és csalárd ember voltam. A viselkedésem a romlott beállítottságomon alapult. Nem az igazságot gyakoroltam. Mások talán dicsértek volna, de Isten soha. Nem tártam fel a testvéreim problémáit, és nem közöltem az igazságot, ami a megoldást szolgálta volna, ezért ők nem ismerték fel a problémáikat, és nem végezték jól a kötelességeiket, ami kihatott az evangéliumi munkára. Csak ekkor láttam, hogy egyáltalán nem vagyok jó ember, mert nem segítettem másoknak, hogy fejlődjenek az életbe való belépésben. Ehelyett arra késztettem mindenkit, hogy dicsérjen engem, és felnézzen rám, ami visszataszító Isten számára. Amikor ezt felismertem, nagyon elszomorodtam, ezért imádkoztam Istenhez, és kértem Őt, hogy vezéreljen engem a romlott beállítottságom feloldásában.

Miután értesült az állapotomról, egy nővér elküldte nekem Isten néhány szavát. „A jó viselkedés mögötti lényeg, mint például megközelíthetőnek és szeretetreméltónak lenni, egy szóval leírható: színlelés. Az efféle jó viselkedés nem Isten szavaiból születik, és nem is az igazság gyakorlásának, illetve az elv szerinti cselekvésnek az eredménye. Mi hozza ezt létre? Az emberek indítékaiból, cselszövéseiből ered, abból, hogy színlelnek, megjátsszák magukat, csalárdak. Amikor az emberek ezekbe a jó viselkedésformákba kapaszkodnak, a cél az, hogy megkapják, amit akarnak; ha nem így történne, soha nem sanyargatnák így magukat, és nem élnének ellentétben a saját vágyaikkal. Mit jelent a saját vágyaikkal ellentétben élni? Azt, hogy a természetük nem oly jólnevelt, jámbor, szelíd, kedves és erényes, ahogyan az emberek képzelik. Nem a lelkiismeret és az értelem jegyében élnek, hanem azért, hogy elérjenek egy bizonyos célt vagy igényt. Milyen az ember valódi természete? Oktondi és tudatlan. Az Isten által adományozott törvények és parancsolatok nélkül az embereknek fogalmuk sem lenne arról, hogy mi a bűn. Nem ilyen volt-e egykor az emberiség? Az embereknek csak akkor lett némi fogalma a bűnről, amikor Isten kiadta a törvényeket és a parancsolatokat. A jóról és a rosszról, illetve a pozitív és negatív dolgokról azonban továbbra sem volt fogalmuk. És ebben a helyzetben hogyan lehettek volna tudatában a beszéd és a cselekvés helyes elveinek? Tudhatták-e, hogy milyen cselekvésmódokat, mely jó viselkedésformákat kellene megtalálni a normális emberi mivoltban? Tudhatták-e, hogy mi eredményez valóban jó viselkedést, milyen utat kellene követniük, hogy megéljék az emberi hasonlatosságot? Nem tudhatták. Sátáni természetük és ösztöneik miatt az emberek csak színlelni és tettetni tudták, hogy tisztességesen és méltósággal élnek – ez vezetett az olyan ámításokhoz, mint a műveltség és az értelem, a szelídség és a kifinomultság, az udvariasság, az idősek tisztelete és a fiatalokról való gondoskodás, valamint a szeretetreméltóság és a megközelíthetőség; így jelentek meg a megtévesztés eme trükkjei és technikái. És amint megjelentek, az emberek szelektív módon ragaszkodtak eme csalások egyikéhez vagy többhöz is. Egyesek azt választották, hogy szeretetreméltók és megközelíthetők lesznek, mások azt, hogy műveltek és értelmesek, szelídek és kifinomultak lesznek, voltak, akik az udvariasságot választották, azt, hogy tisztelik az időseket és gondoskodnak a fiatalokról, voltak, akik pedig úgy döntöttek, hogy ezek mindegyikévé válnak. És mégis egyetlen kifejezéssel határozom meg az efféle jó magatartású embereket. Mi ez a kifejezés? »Sima kövek.« Mik a sima kövek? Ezek azok a sima kövek a folyókban, amelyeket a vízfolyás hosszú évek alatt kimosott és amelyek éles széleit lecsiszolta. És bár talán nem fáj amikor az emberek rálépnek, de ha óvatlanok, megcsúszhatnak rajtuk. Ezek a kövek külsőre és formára nagyon szépek, ám amint hazaviszed őket, semmi hasznukat nem veszed. Az ember nem bírja kidobni őket, de semmi értelme megtartani sem őket – ez a »sima kő«. Számomra az ilyen látszólag jó viselkedésformákat követő emberek langyosak. Kívül jónak tettetik magukat, de egyáltalán nem fogadják el az igazságot, szépen csengő dolgokat mondanak, de semmi valóságosat nem tesznek. Nem mások, mint sima kövek” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Mit jelent az igazságra törekedni? (3.)). Korábban mindig úgy éreztem, hogy azok az emberek, akik kedvesek és barátságosak, jó emberek. Soha nem láttam a romlott beállítottságot e viselkedés mögött, hogy ez önzés. Nagyon fiatal korom óta igyekeztem megközelíthető és barátságos lenni, és a barátaim és a családom dicsértek a figyelmességemért, de a szívem mélyén csak azt akartam, hogy mások csodáljanak és dicsérjenek. Azt a látszatot keltettem, hogy megközelíthető és kedves vagyok, hogy elvakítsam és becsapjam testvéreimet. Láttam, hogy Isten az ilyen típusú embereket „sima kőnek” nevezi. Ezek a kövek jól néznek ki, és nem fáj, ha rájuk lépsz, de nagyon könnyű megcsúszni rajtuk, és elesni. Dekoratívak, de nincs gyakorlati hasznuk. Rájöttem, hogy ez vagyok én, olyasvalaki, aki kellemesnek és barátságosnak látszik, de nem nyújt gyakorlati segítséget a testvéreknek. A szívem tele volt csalárdsággal és ravaszsággal. Mindenkivel kedves voltam, és senkit sem bántottam meg. Csak egy „sima kő” voltam, egy kényszeres megfelelő, aki ragaszkodik az arany középúthoz, és egy ravasz képmutató. Pontosan úgy van, ahogy Isten szava kinyilatkoztatja: „Azok, akik a középutat járják, a legalattomosabb emberek mind közül. Nem sértenek meg senkit, simulékonyak és dörzsöltek, minden helyzetben együttműködnek, és senki sem látja a hibáikat. Olyanok, mint az élő sátánok!” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazság gyakorlásával vetheti le a romlott beállítottság béklyóit). Régebben azt hittem, hogy Isten azokat kedveli, akik megközelíthetőek, de ezután már tudtam, tetteim nincsenek összhangban az igazság alapelveivel és Isten szavával. Megmutattam csalárd természetemet. Az ilyen embereknek nincs méltóságuk, és Isten gyűlöli őket. Tudtam, hogy ha nem tartok bűnbánatot és nem változom meg, egy nap Isten ezt feltárja, és kirekeszt. Nem akartam ilyen ember lenni. Így hát imádkoztam Istenhez, bűnbánatot tartottam, és kértem Istent, hogy segítsen nekem megváltozni, adjon erőt, hogy gyakoroljam az igazságot, és segítsen, hogy a szívem őszinte legyen Isten és mások iránt.

Egy nővér küldött nekem két részletet Isten szavaiból: „Mi az a mérce, amely alapján megítéltetik, hogy az ember tette és viselkedése jó vagy gonosz? Az, hogy a gondolataiban, megnyilatkozásaiban és a tetteiben ott van-e annak bizonysága, hogy az igazságot gyakorlatba ültette, és megéli az igazságvalóságot. Ha nem rendelkezel ezzel a valósággal vagy nem éled meg ezt, akkor kétségtelenül gonosztevő vagy” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). „A vezetők és a dolgozók feladatai: 1. Elvezetni odáig az embereket, hogy egyék, igyák és megértsék Isten szavait és hogy belépjenek Isten szavainak a valóságába. 2. Ismerni minden egyes embertípus állapotait és megoldani azokat az életbe való belépéssel kapcsolatos különböző nehézségeket, amelyekkel a valóságos életükben találkoznak. 3. Beszélgetni azokról az igazságalapelvekről, amelyeket meg kell érteni az egyes kötelességek megfelelő végzéséhez. 4. Figyelemmel kísérni a különböző munkák felügyelői és a különféle fontos munkákért felelős személyek körülményeit, és haladéktalanul változtatni a kötelességeiken vagy szükség esetén elbocsátani őket a nem megfelelő emberek használatával okozott károk megelőzése vagy enyhítése, valamint a munka hatékonyságának és gördülékeny előrehaladásának a garantálása végett. 5. Naprakész felfogással és megértéssel rendelkezni a munka minden egyes elemének az állását és előrehaladását illetően, és képesnek lenni a problémák haladéktalan megoldására, az elhajlások helyreigazítására, valamint a munkában bekövetkező mulasztások orvoslására, hogy az gördülékenyen haladjon előre” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (1.)). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, Isten mércéje a mi emberi mivoltunkkal kapcsolatban nem az, hogy mennyi jótettet teszünk, vagy hogy az emberek nagyra becsülnek-e minket. Ehelyett Isten mércéje az alávetettség, és az, ha gondolataink és tetteink az igazságról tanúskodnak. Csak az ilyen embereknek van jó emberi mivolta. Láttam, hogy Joan felületes módon, felelőtlenül végzi a kötelességét, Edna és Anne pedig romlottságban élnek, és nincsenek tekintettel egymásra. Ezek a dolgok megterhelték a gyülekezet munkáját. Mint gyülekezetvezető, közölnöm kellett volna ezt, és lelepleznem annak a természetét, amit tettek, ehelyett azonban szelíden beszéltem, és megpróbáltam békéltető lenni. Még ha láttam is, hogy az egyház munkája szenved, védtem a rólam kialakult képet. Nem volt bizonyságtételem az igazság gyakorlásáról, nem teljesítettem a vezetői kötelességeimet, és nem segítettem a testvérek életbe való belépését sem. Régebben azt gondoltam, hogy ha mindenkivel harmóniában tudok élni, és mindenki kedvesnek és barátságosnak tart, akkor jó vezető vagyok. Most már látom, hogy ez a felfogás helytelen. Egy jó vezető képes az igazságról beszélgetni a problémák megoldása érdekében, az alapelvek szerint cselekedni, nem fél attól, hogy megsért másokat, és tekintettel van mások életére. Amikor szembesültem a problémáikkal, ahelyett, hogy lelepleztem volna azokat, és segítettem volna másoknak, hogy belépjenek az igazságvalóságokba, trükköztem, hogy megvédjem a rólam kialakult képet, vigaszt és bátorítást adtam, de megoldást nem. Nem csalárdság ez? Rájöttem, hogy az én elképzelésem a jó vezetésről téves volt, és egyáltalán nem felelt meg Isten követelményeinek. Minden szavamnak és tettemnek Isten szavain kell alapulnia. Ha nem az igazságot gyakorlom, akkor ellenállok Istennek. Isten olyan embereket akar, akik Isten szavait és követelményeit követik, nem pedig olyanokat, akik a hagyományos erényekhez ragaszkodnak, a dicséretet hajszolják, tisztességtelenül beszélnek, és nem gyakorolják az igazságot. Rájöttem, hogy meg kell változtatnom azt a módot, ahogyan másokkal érintkezem. Gyülekezetvezetőként nem végezhetem többé a saját elképzeléseim szerint a kötelességemet. Isten akarata szerint kell cselekednem, és segítenem kell másoknak a nehézségeket Isten szava szerint megoldani, hogy megfelelően el tudják végezni a kötelességeiket. Ez az én felelősségem. Isten szavában megtaláltam a gyakorlás útját. Ezért imádkoztam Istenhez, és kértem Őt, hogy vezéreljen engem a romlott beállítottságom feloldásában.

Később olvastam valamit Isten szavában. „Amire az embereknek leginkább törekedniük kellene, az az, hogy Isten szavait tegyék alapjukká és az igazságot mércéjükké; csak így élhetnek a világosságban és élhetik meg egy normális személy hasonlatosságát. Ha a világosságban kívánsz élni, az igazság szerint kell cselekedned; becsületes embernek kell lenned, aki becsületes szavakat mond és becsületes dolgokat tesz. Alapvető fontosságú, hogy az igazságalapelvek meglegyenek az ember viselkedésében; ha az emberek elveszítik az igazságalapelveket és csak a jó viselkedésre összpontosítanak, az elkerülhetetlenül hamissághoz és színleléshez vezet. Ha hiányoznak az elvek az emberek magatartásában, akkor lehet bármilyen jó is a viselkedésük, képmutatók; egy ideig talán félre tudják vezetni a többieket, de sosem lesznek szavahihetőek. Az embereknek csak akkor van valódi alapjuk, ha Isten szavaival összhangban cselekszenek és viselkednek. Ha nem Isten szavaival összhangban viselkednek, és csak arra figyelnek, hogy jó viselkedést színleljenek, jó emberekké válhatnak-e ennek eredményeképp? Egyáltalán nem. A jó doktrínák és a jó viselkedés nem tudja megváltoztatni az ember romlott beállítottságait, és nem tudja megváltoztatni a lényegét. Az emberek romlott beállítottságait, gondolatait és véleményét csak az igazság és Isten szavai tudják megváltoztatni, és ezek válhatnak az életükké. [...] Egyes különleges esetekben szükségessé válik, hogy közvetlenül leleplezzük mások hibáit és megmetsszük őket, hogy megismerjék az igazságot, és felébredjen bennük a vágy a bűnbánatra. Csak így érhető el a kellő hatás. Az efféle gyakorlás nagy hasznára van az embereknek. Valódi segítség számukra és építő számukra, nemde?” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Mit jelent az igazságra törekedni? (3.)). Isten szavai megmutatták nekem a változás útját, ami az, hogy Isten szavai szerint cselekedjek, az igazságot használjam kritériumként, és ne álcázzam magam jó cselekedetekkel, gyakoroljam az igazságot, legyek becsületes ember. Amikor olyan dolgokat látok, amelyek ellentétesek az igazságalapelvekkel, vagy amikor azt látom, hogy mások romlott módon végzik a kötelességüket, őszintének kell lennem, és az alapelvek szerint kell bánnom velük, és szükség szerint beszélgetnem kell velük, vagy meg kell metszenem őket. Csak így ismerhetik fel a testvérek, hogy mi a hiányosságuk a kötelességükben, és csak így fordíthatják meg a dolgokat időben. Ez valóban segíti testvéreimet, és a velük való kapcsolatok ápolását Isten szava alapján. A kapcsolatoknak ilyennek kell lenniük. Miután megértettem, hogyan kell gyakorolni az igazságot, ezt mondtam magamnak: „Ne félj másokkal beszélni a hibákról, és ne púderozd azokat. Isten gyűlöli a színlelőket és a csalókat. Tetteimnek összhangban kell állniuk Isten szavaival és az igazságalapelvekkel.” Később, amikor láttam, hogy Joan megint lusta, fel akartam hívni rá a figyelmét, de amikor eljött az ideje, hogy megtegyem, nagyon nehéznek éreztem ezt. Még mindig aggódtam, hogy elveszítem a rólam alkotott pozitív benyomását. Isten szavára gondoltam, és rájöttem, hogy még mindig ragaszkodom ahhoz, hogy közkedvelt és barátságos legyek, és ez befolyásolja a viselkedésem módját. Imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy vezessen. Ezután odamentem Joanhoz, és így szóltam hozzá: „Nővér, tisztában vagy ezzel? Mivel elhanyagolod a kötelességedet, sok újonnan érkező nem jön el az összejövetelekre. Túl sok késedelmet okozol az újonnan érkezők öntözésében.” Miután rámutattam erre, megosztottam vele a tapasztalataimat. Azt hittem, hogy mérges lesz, és nem vesz rólam tudomást, de ami történt, az meglepett. Nem volt mérges, elgondolkodott magáról, és ezt mondta: „Ez az én hiányosságom, és meg kell változnom.” Ezután Joan nővér elkezdte komolyan végezni a kötelességét, és az újonnan érkezettek, akiket ő öntözött, rendszeresen részt vettek az összejöveteleken. A köztünk lévő kapcsolat nem romlott meg az én útmutatásom és segítségem miatt, hanem javult. Később, amikor újra láttam a romlottságát, közvetlenül felhívtam rá a figyelmét, és ő el tudta ezt fogadni, és magára ismert. Mostanra sokat változott a hozzáállása a kötelességéhez, és előléptették gyülekezetvezetőnek. Rámutattam Edna és Anne problémáira is Edna felismerte arroganciáját, és azt mondta, hogy változtatnia kell azon, ahogyan másokkal beszél, Anne pedig felismerte romlott beállítottságát, és azt mondta, hogy meg akar változni. Ez nagyon boldoggá tett. Hála Istennek! Csak Isten szava tudja megváltoztatni az embereket!

E dolgok megtapasztalása lehetővé tette számomra, hogy megértsem, hogy az igazán jó ember nem az, aki csak kifelé viselkedik jól. Ez azt jelenti, hogy Isten szava szerint cselekszünk, az igazságot gyakoroljuk, és becsületes emberek vagyunk. Az ilyen embert szereti Isten. Megtanultam, hogy amikor mások problémáit látom, gyorsan közösséget kell vállalnom, és szükség szerint le kell lepleznem és meg kell metszenem őket. Így ismerhetik fel a saját romlottságukat, hogy keresni tudják az igazságot, és megfelelően végezhessék kötelességüket. Ez a legjobb módja annak, hogy segítsünk nekik. Most már nem félek attól, hogy rámutassak a testvérek problémáira. Nem számít, mit gondolnak rólam, gyakorolni akarom azt, hogy becsületes ember vagyok, követem az elveket, és megvédem a gyülekezet munkáját. Hála Istennek!