2016-ban Ting Zsuj nővér és én társak lettünk, hogy felügyeljük több gyülekezet munkáját. Nem sokkal ezután egy felsőbb vezető elküldte Ting Zsujt egy gyülekezetbe, hogy intézkedjen egy levélben jelentett ügyben. Ting Zsuj rövidesen visszajött. Gondoltam rá, hogy az ottani ügy bonyolult. Olyan rövid idő után visszajött – vajon megoldotta a problémát? Nem meglepő módon nemsokára levél érkezett Ting Zsuj számára a felsőbb vezetőtől. Nem oldotta meg teljesen a problémát, és valaki másnak újra ki kellett vizsgálnia azt. A vezető azt mondta Ting Zsujnak, hogy tartson valódi önvizsgálatot, és tanuljon a leckéből. Ting Zsuj eléggé levert lett, miután ezt olvasta, és azt mondta: „Nem tudom megoldani a valós problémákat, és késleltettem a gyülekezet munkáját.” Egy kicsit tudtam arról, hogy mi állt abban a jelentésben, és ez egy meglehetősen összetett ügy volt. Sok embert érintett, és rengeteg dologgal kellett közösséget vállalni. Az érintettekkel egyenként kellett beszélni, ezért nem lehetett gyorsan letudni az egészet. Azon tűnődtem, vajon Ting Zsuj nem siettette-e túlságosan az ügy befejezését. Gondoltam rá, hogy felhívom erre a figyelmét, és segítek neki önvizsgálatot tartani és megismerni önmagát. De aztán arra gondoltam, hogy már így is rosszul érzi magát, így ha rámutatnék, hogy probléma van vele, talán zavarba jönne, és még negatívabb lenne. Aztán mi van, ha azt mondja, hogy hiányzik belőlem az empátia, távolságtartóvá és előítéletessé válik velem szemben? Újonnan lettünk társak, így nehéz lenne kijönni egymással, ha a dolgok feszültté válnának közöttünk. Ilyenkor, ha mondanék néhány vigasztaló, bátorító dolgot, úgy érezné, hogy kedves vagyok, és könnyű velem kijönni. Így hát megvigasztaltam: „Teljesen normális, hogy néha hibázunk és kudarcot vallunk a munkánk során. Ne legyél túl kemény magaddal! Amikor még új voltam a levélben kapott jelentések kezelésében, voltak a tiédnél súlyosabb kudarcaim is.” Aztán meséltem neki arról, hogy milyen kudarcaim voltak a munkámban. Az aggodalmas tekintet azonnal eltűnt az arcáról, és boldogan ezt mondta: „Aggódtam amiatt, hogy mit gondolsz majd rólam. Nem gondoltam, hogy ilyen kedves ember vagy.” Nagyon elégedett voltam magammal, amikor ezt mondta. Úgy éreztem, hogy emberséges és megértő vagyok. Egy másik alkalommal Ting Zsuj elmondta nekem, hogy ő és az egyik nővér nem tudnak jól együttműködni a munkában. Azt mondta, hogy a másik nővérrel van a probléma, és nagyon dühösnek tűnt, amikor erről beszélt. Észrevettem, hogy eléggé kicsinyes, és nem ismeri önmagát. Eszembe jutott, hogy korábban hallottam a vezetőt beszélni arról, hogy nem jönnek ki egymással. A másik nővérnek arrogáns beállítottsága volt, de Ting Zsuj imádott apróságokat kritizálni, és ha valami felmerült, azt nem fogadta el Istentől. Duzzogott, és nem vett tudomást arról, aki megsértette a büszkeségét. Nem beszélt vele a munkáról, és a haragját a munkán keresztül vezette le, késleltetve az előrehaladást. A vezető beszélgetett vele, de ő nem tartott önvizsgálatot, és nem tanult önmagáról. Azzal a másik nővérrel is voltak problémák, de Ting Zsujjal komolyabb problémák voltak. Rá akartam mutatni, mi a gond vele. De aztán elgondolkodtam azon, hogy ha a szavakat nem szépítve szóba hozom, akkor vajon azt fogja mondani, hogy igazságtalanul bánok vele? Nem fogom akkor elveszíteni a jó benyomást, amit rólam kialakított? Így hát egyetértettem vele, mondván: „A nővérnek, akivel társultál, szintén vannak problémás területei.”

Ting Zsuj kötelességét később megváltoztatták, és más munkát vállalt. Másik társat kaptam. Amint meglátott, ezt mondta: „Amikor meghallottam, hogy veled fogok dolgozni, nagy nyomást éreztem. Úgy hallottam, hogy jó emberi mivoltod van, és jól tudsz együttműködni mindenkivel. Ha a partnerségünk problémás lesz, teljesen le leszek leplezve. Akkor biztosan az emberi mivoltommal lesz a probléma.” Amikor ezt mondta, az önvizsgálat helyett inkább csak vállon veregettem magam. Úgy éreztem, hogy tényleg jó emberi mivoltom van. Egyszer egy nővér, aki Ting Zsuj társa volt, meglátott, és azt mondta: „Nem jövök ki Ting Zsujjal a munkában, de mindig arról beszél, hogy ti milyen jól kijöttetek egymással. Azt hiszem, igazán romlott vagyok.” Arra gondoltam, hogy Ting Zsuj büszkesége nem bírja elviselni, hogy ez a nővér túl nyersen, túl egyenesen beszél Ting Zsuj problémáiról. Mikor Tin Zsujjal beszéltem, a gondjait illetően toleráns és türelmes voltam, és nem vitatkoztam vele. Minden munkával kapcsolatos kérdést kezdeményező módon megbeszéltem vele, és sokszor kikértem a javaslatait. Így minden konfliktust megelőztem. Nem sokkal ezután hallottam, hogy a vezető azt mondta, hogy Ting Zsuj elég arrogáns, és nem fogadja el az igazságot – soha nem jött ki jól másokkal a munkában. Elbocsátották, mert a közösség után nem változott meg, és nem végezte hatékonyan a kötelességét. A vezető később az én problémáimat hozta fel, amikor így szólt: „Vezetőként, akármilyen súlyos is egy testvér problémája, ha nem hozod fel azt, és nem metszed meg őt, hanem mindig hízelegsz a kapcsolataidban, az felelőtlenség a munkádban! Így tettél Ting Zsujjal is. Senki mással nem tud jól együtt dolgozni, de veled örömmel dolgozik, mondván, hogy kedves és megértő vagy. Nem gondolod, hogy ezen el kellene gondolkodnod?” Aztán egy másik vezető ezt mondta: „Az utóbbi időben mindenki pozitívan értékelt téged, azt mondják, hogy figyelmes és barátságos vagy. Mindenki szeret téged, és nem keresik az igazságot a dolgokban. Ez egy probléma veled kapcsolatban. Ha így dolgozol, nem magasztalod Istent, és nem teszel tanúságot Mellette. Vajon nem magad elé vezetted az embereket?” Eleinte nehezen viseltem, sírva fakadtam, mert sértve éreztem magam, és magamban kifogásokat kerestem. Az, hogy a többiek jót mondtak rólam, azt jelentette, hogy jó az emberi mivoltom, és könnyű velem kijönni. Hogy mondhatják, hogy magam elé vezetem az embereket? Aztán a nővértársam szintén emlékeztetett arra, hogy önvizsgálatot kell tartanom, így végül békésen imádkoztam Istenhez, kérve, hogy világosítson meg, hogy megismerjem önmagam.

Később elolvastam Isten szavainak egy szakaszát. „Amikor érintkezel a testvérekkel, ki kell tárnod a szíved előttük és megbízni bennük azért, hogy ez hasznodra váljon. Amikor a kötelességedet végzed, még fontosabb, hogy kitárd a szívedet és megbízz az emberekben; csak ekkor fogtok jól együtt dolgozni. [...] Amikor másokkal érintkezel, először is érzékeltetned kell velük az igaz szívedet és az őszinteségedet. Ha valakinek a szavai felületesek, fellengzősek, kedveskedők, hízelgők, felelőtlenek és kitaláltak, amikor másokkal beszél, együtt dolgozik és kapcsolatot teremt, illetve, ha a beszédével egyszerűen csak mások kegyeit keresi, akkor a szavaiból hiányzik minden hitelesség, és a legkevésbé sem őszinte. Ez az a mód, ahogy másokkal érintkezik, bárkik legyenek is azok a mások. Az ilyen embernek nincs becsületes szíve. Az ilyen nem becsületes ember. Tegyük fel, hogy valaki negatív állapotban van, és őszintén azt mondja neked: »Mondd meg, pontosan miért vagyok én ennyire negatív. Egyszerűen nem tudok rájönni!« És tegyük fel, hogy valójában megérted az ő problémáját a szívedben, de nem mondod el neki, inkább ezt mondod: »Ez semmiség. Nem vagy negatív, én is így vagyok.« E szavak nagyszerű vigasztalások ugyan annak az embernek, de a hozzáállásod nem őszinte. Felületes vagy vele; így annak érdekében, hogy kellemesebben és vigasztalva érezze magát, tartózkodtál attól, hogy becsületesen beszélj vele. Nem segítesz neki komolyan és nem fogalmazod meg félreérthetetlenül a problémáját úgy, hogy maga mögött hagyhassa a negativitását. Nem azt tetted, amit egy becsületes embernek tennie kellene. Felületes voltál vele csupán azért, hogy vigasztalni próbáld és megbizonyosodj arról, hogy nincs köztetek elhidegülés vagy konfliktus, – ez pedig nem egyenlő azzal, hogy becsületes ember vagy. Tehát ahhoz, hogy becsületes ember legyél, mit kellene tenned, amikor ilyen helyzettel találkozol? Meg kell mondanod neki, hogy mit láttál, és mit állapítottál meg: »El fogom mondani, hogy mit láttam és mit tapasztaltam. Te döntöd el, hogy amit mondok, helyes vagy helytelen. Ha helytelen, nem kell elfogadnod. Ha helyes, remélem, hogy el fogod. Ha olyasmit mondok, amit nehéz hallanod és fáj neked, remélem, Istentől el tudod fogadni azt. A szándékom és a célom az, hogy segítsek neked. Tisztán látom az ügyet: Mivel úgy érzed, hogy megaláztak, és senki sem táplálja az egódat, és azt gondolod, hogy mindenki más lenéz, valamint támadnak téged, és hogy soha nem bántak még veled ennyire igazságtalanul, nem tudod ezt elfogadni, és negatívvá válsz. Mit gondolsz – tényleg erről van szó?« És amikor ezt hallja, érzi, hogy tényleg erről van szó. Ez az, ami valójában a szívedben van, de ha nem vagy becsületes ember, nem fogod elmondani. Azt fogod mondani: »én is gyakran leszek negatív«, és amikor a másik hallja, hogy mindenkivel megesik, hogy negatívvá válik, azt hiszi, normális, ha negatív, és végül nem hagyja hátra a negativitását. Ha becsületes ember vagy és becsületes hozzáállással és becsületes szívvel segítesz neki, akkor segíthetsz neki megérteni az igazságot és hátrahagyni a negativitását” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot). „Hogy sok úgynevezett »jó ember« van a világon, akik fennkölt szavakat mondanak – bár a felszínen úgy tűnik, nem követtek el nagy gonoszságot, valójában különösen csalárdak és ravaszak. Nagyon jól tudnak arra menni, amerre a szél fúj, simulékonyan és dörzsölten beszélnek. Ők hamis jó emberek és képmutatók – csak úgy tesznek, mintha jók lennének. Azok, akik a középutat járják, a legalattomosabb emberek mind közül. Nem sértenek meg senkit, simulékonyak és dörzsöltek, minden helyzetben együttműködnek, és senki sem látja a hibáikat. Olyanok, mint az élő sátánok!” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazság gyakorlásával vetheti le a romlott beállítottság béklyóit). Ebből megtanultam, hogy ha csak támogató, hízelgő dolgokat mondok, mikor másokkal kommunikálok, és nem mutatok rá az általam látott problémákra, az nem igazán segít nekik, és egyáltalán nem válik hasznukra. Isten azt mondja, hogy ez ragaszkodás a középúthoz, az embereknek megfelelni akarók ravasz viselkedése. Az ilyen ember mindig arra hajlik, amerre a szél fúj, mindenkinek kedveskedik, és senkit nem sért meg. Ő az élő Sátán. A saját viselkedésemem elgondolkodva láttam, hogy pontosan az a fajta ember vagyok, akit Isten leleplezett. Amikor Ting Zsuj nem oldotta meg a levélben jelentett problémát, és a munkát újra kellett csinálni, tudtam, hogy ez azért volt, mert gyors eredményt akart. Rá kellett volna mutatnom a problémájára, és segítenem kellett volna neki az önvizsgálatban. De féltem, hogy azt fogja mondani, hogy tapintatlan vagyok, és hiányzik belőlem az emberi mivolt. Ezért bátorítottam, és még a kudarcaimról is beszéltem, hogy megvigasztaljam. Miután mindezt elmondtam, már nem volt feldúlt, és nem gondolkodott sokat a romlott beállítottságán. Nem baj, ha a személyes tapasztalatokat beépíted a közösségbe, hogy segíts másoknak, de elsősorban arra kell a kudarcaidat és az önismeretedet felhasználnod, hogy utat mutass a magukról való gondolkodás és tanulás felé. De nem ezt akartam elérni azzal, hogy megosztottam a személyes kudarcaimat. Az volt a célom, hogy megnyugtassam az embereket, hogy úgy érezzék, mindenki egyformán romlott, és a hibák teljesen normálisak. Ez észrevétlenül lehetővé tette számukra, hogy túlságosan elkényelmesedjenek. Ez nem Istenről való tanúságtétel, hanem az emberek félrevezetése. Később láttam, hogy Ting Zsuj nem tud jól együtt dolgozni másokkal, viszont állandóan apróságokat kritizál. Nem hívtam fel rá a figyelmét, mert meg akartam védeni a hírnevemet, viszont továbbra is egyetértettem vele mások problémáival kapcsolatban. És a vele való kommunikációmban, amikor láttam, hogy pimaszul viselkedik, hagytam, hogy megússza. Ezért nem látta a saját problémáit, és továbbra is romlottságban élt. Vajon ezzel nem ártottam neki?

Később elolvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból. „Kell, hogy legyen egy mérce a jó emberi mivolt meglétéhez. Ez nem abból áll, hogy a mérséklet útját járjuk, nem ragaszkodunk az alapelvekhez, igyekszünk, hogy senkit ne bántsunk meg, mindenhol mások kegyeit keressük, simulékonyak és nyájasak vagyunk mindenkivel, akivel találkozunk, és igyekszünk, hogy mindenki jót mondjon rólunk. Nem ez a mérce. Akkor mi a mérce? Az, hogy képesek legyünk alávetni magunkat Istennek és az igazságnak. Az, hogy alapelvekkel és felelősségtudattal közelítsünk a kötelességünkhöz, továbbá mindenféle emberhez, eseményhez és dologhoz. Ez mindenki számára világos; a szívében mindenki tisztában van ezzel. Ráadásul Isten átvizsgálja az emberek szívét, és ismeri a helyzetüket, mindannyiukat; nem számít, hogy kik ők, Istent senki sem tudja becsapni. Vannak emberek, akik mindig azzal dicsekednek, hogy jó emberi mivolttal rendelkeznek, hogy soha nem beszélnek rosszat másokról, soha nem sértik mások érdekeit, és azt állítják, hogy soha nem áhítoztak mások tulajdonára. Amikor érdekharc van, még a veszteséget is inkább elszenvedik, minthogy kihasználjanak másokat, és mindenki más azt hiszi, hogy ők jó emberek. Amikor azonban Isten házában a kötelességüket végzik, agyafúrtak és minden hájjal megkentek, és mindig a maguk érdekében mesterkednek. Soha nem gondolnak Isten házának érdekeire, soha nem kezelik sürgősként azt, amit Isten sürgősként kezel, illetve gondolkodnak úgy, ahogyan Isten gondolkodik, és soha nem tudják félretenni a saját érdekeiket azért, hogy végrehajtsák a kötelességüket. Soha nem mondanak le a saját érdekeikről. Még ha látják is, hogy a gonosz emberek gonoszságot követnek el, nem leplezik le őket; egyáltalán nincsenek alapelveik. Miféle emberi mivolt ez? Ez nem jó emberi mivolt” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Átadva a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot). Az igazán jó ember el tudja fogadni az igazságot, és alá tudja vetni magát Istennek, felelősségteljes, és felvállalja a terhet a kötelességében, tartja magát az alapelvekhez, és megvédi a gyülekezet munkáját. Másokkal szemben is az alapelveket követi. Látva egy testvér problémáit vagy hibáit, megfelelő közösséget és segítséget tud nyújtani. Ha valaki megszegi az alapelveket, és súlyosan akadályozza a gyülekezet munkáját, akkor megfelelően meg tudja metszeni, és nem az érzések és a megsértéstől való félelem alapján cselekszik, hanem tartja magát az alapelvekhez, és támogatja a gyülekezeti munkát. Ilyen egy igazán jó ember. Régen azt hittem, hogy ha nem metszek meg valakit a hibái miatt, nem leplezem le a hiányosságait, és nem hozom kínos helyzetbe, akkor jó és kedves ember vagyok. Éveken át, függetlenül attól, hogy kivel dolgoztam, mindig úgy választottam meg a szavaimat, hogy azok megnyugtatóak és kedvesek legyenek. Mindig azt fontolgattam, hogyan érjem el, hogy mások értelmesnek és megértőnek gondoljanak, és alkalmazkodtam a hangulatukhoz, szívmelengető dolgokat mondtam nekik. Nem mutattam rá közvetlenül mások problémáira, amiket a kötelességeikben megláttam, sőt kellemes, vigasztaló dolgokat mondtam, hogy bolonddá tegyem őket, vagy igazán finoman fogalmaztam. Mindenki dicsért, hogy jó az emberi mivoltom, és könnyű velem kijönni. Jó emberként tekintettem magamra, és büszke voltam erre. Isten szavainak kinyilatkoztatásain keresztül rájöttem, hogy az, hogy éveken át azt hittem, hogy jó ember vagyok, valójában a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiái miatt volt. Látszólag jó emberi mivoltom volt – alkalmazkodó voltam, és nem sértettem meg senkit. Mindenkivel jóban voltam, de a szívem mélyén csak a saját hasznomra gondoltam. Teljesen felelőtlen voltam a munkámmal és mások életbe való belépésével kapcsolatban. Egyáltalán nem voltam jó ember. Önző, aljas és csalárd voltam, aki az embereknek akart megfelelni, egy hamisan kedves ember. Visszagondolva, hogy régen azzal dicsekedtem, hogy jó emberi mivoltom van, és jó embernek tartottam magam, valójában nagyon szégyentelen voltam. Amikor erre rájöttem, elmondtam egy imát. „Istenem! A Te szavaid megmutatták nekem, hogy milyen az igazán jó emberi mivolt. Szeretném az igazságot a gyakorlatba átültetni, és szeretnék jó emberi mivolttal rendelkezni.”

Később a gyülekezet Csen Lint és Li Jüét jelölte társamnak az új hívők öntözésében. Hamarosan rájöttem, hogy Li Jüe felületesen és felelőtlenül végzi a kötelességét. Gyakran volt személyes ügyekkel elfoglalva, ami hátráltatta a munkát. Csen Linnel beszélgettünk vele, hogy rávegyük, hogy úgy ossza be a dolgokat, hogy a gyülekezeti munka ne késsen. Meglepetésemre Li Jüe ezt nem fogadta el, hanem kifogásokat keresett, és indulatos lett. Csen Lin beépítette Isten szavait a közösségébe és Li Jüe problémájának boncolgatásába, de Li Jüének nem volt semmi önismerete. Azt mondta, hogy nincs elég érettsége, és nem tudja ezt a gyakorlatba átültetni. Mikor láttam, hogy így viselkedik, arra gondoltam, hogy ha tovább boncolgatom vele kapcsolatos problémát, biztosan azt fogja mondani, hogy túl sokat követelek, hogy nem vagyok jó ember, és hogy hátráltatom őt. Úgy éreztem, nem kellene lelepleznem őt, és akkor továbbra is jól kijövünk majd egymással. Így hát udvariasan megnyugtattam: „Nem elégséges az érettséged, és ezt meg is értjük. Csak ne tartsd fel a munkát a továbbiakban!” Amikor ezt mondtam, Li Jüe összeráncolt szemöldöke kisimult, és láttam, hogy már nem annyira feldúlt. Ezután nagyon barátságos volt velem. Igen boldog voltam, és úgy éreztem, hogy jó a hozzáállásom a közösséghez. Bár rámutattam a problémájára, még mindig jó véleménnyel volt rólam. Még mindig nem vállalt terhet a kötelességében, és előítéletei lettek Csen Linnel szemben, mondván, hogy túlságosan sokat követel. Chen Lin később rámutatott a problémámra, mondván: „Tudod, hogy milyen természetű volt a Li Jüével való közösséged a minap? Azért beszélgettünk vele, hogy segítsünk neki megismerni önmagát, önvizsgálatot és bűnbánatot tartani. De amivel befejezted, az tönkretette az addigi közösségünket. Nemcsak hogy nem segített neki gondolkodni, de azt is elhitette vele, hogy te megértő vagy, míg én túlságosan sokat követelek tőle. Ez akadályozta és aláásta a dolgokat, és egyáltalán nem segített rajta.” Csen Lin szavai csalódást okoztak nekem. Fájdalmamban Isten elé járultam, és imádkoztam: „Istenem! Szembesülve azzal, hogy ez a nővér megmetszett, látom, hogy nem ismertem fel ennek a problémának a komolyságát. De tudom, hogy minden, amivel nap mint nap találkozom, a Te engedélyeddel történik. Kérlek, világosíts meg, és mutass utat nekem, hogy megismerjem önmagam!”

Ezután elolvastam Isten szavainak egy szakaszát. Mindenható Isten azt mondja: „Az antikrisztusok által az emberek irányítására használt első módszer a szívük megnyerése. Hányféleképpen lehet megnyerni az emberek szívét? Az egyik módszer, hogy apró szívességekkel húzzák magukhoz őket. Az antikrisztusok néha kedves ajándékokat adnak az embereknek, néha megdicsérik őket, néha apró ígéreteket tesznek nekik. Néha pedig azt látják az antikrisztusok, hogy bizonyos kötelességekkel az emberek reflektorfénybe kerülhetnek, vagy mások szerint ezek a kötelességek előnyöket biztosítanak annak, aki elvégzi őket, és ezt követően mindenki megbecsüli őket. Ezeket a kötelességeket pedig rábízzák azokra, akiket meg akarnak nyerni. [...] Vannak, akik túlságosan szentimentálisak, és mindig az érzéseik korlátozzák őket, amikor a kötelességüket végzik. A vezetőjük pedig azt mondja: »Ez az éretlenséged miatt van, ez rendben van.« Vannak, akik lusták és hűtlenek a kötelességük végzésében, de a vezetőjük nem dorgálja meg őket. Inkább szépen hangzó dolgokat mond, amelyeket ezek az emberek minden alkalommal hallani akarnak, hogy jól érezzék magukat, hogy jónak nevezzék őket, és hogy megmutassák nekik, mennyire megértőek és szeretőek. Ezek az emberek azt gondolják: »A vezetőnk olyan, mint egy szerető anya. Igazán szeret minket – valóban Istent képviseli. Tényleg Istentől való!« A ki nem mondott célzás ebben az, hogy a vezetőjük Isten szócsöveként működhet, hogy Istent képviselheti. Ez a célja ennek a vezetőnek? Talán nem ennyire egyértelmű, de az egyik célja nyilvánvaló: Azt akarja, hogy az emberek azt mondják, hogy csodálatos vezető, aki tekintettel van másokra, együttérez az emberek gyengeségeivel és nagyon megérti a szívüket. Amikor egy gyülekezetvezető azt látja, hogy a testvéreik felületesen végzik a kötelességüket, nem feddi meg őket, holott meg kellene. Amikor világosan látja, hogy Isten házának érdekei sérülnek, szemet huny felette és nem kérdezősködik, hogy a legkevésbé se sértsen meg másokat. Valójában nem igazán tanúsít figyelmet az emberek gyengeségei iránt. Inkább az a szándéka és a célja, hogy megnyerje az emberek szívét. Teljességgel tudatában vannak a következőnek: »Amennyiben így cselekszem és nem sértek meg senkit, azt fogják gondolni, hogy jó vezető vagyok. Jó véleménnyel lesznek rólam, sokra tartanak. Helyeselnek és kedvelnek majd.« Nem foglalkozik azzal, hogy mennyi kárt szenvednek Isten házának érdekei, hogy mekkora veszteséget okoz Isten választott népének az életbe való belépésében, vagy hogy mennyire zavarja meg a gyülekezeti életüket. Az ilyen vezető kitart a sátáni filozófiája mellett, és senkit sem sért meg. A szíve mélyén soha nem tesz saját magának szemrehányást. Amikor azt látja, hogy valaki megszakításokat és zavarokat okoz, legfeljebb vált vele erről néhány szót, tompítja a dolog élét, és ezzel elintézettnek veszi a dolgot. Nem beszélget az igazságról, nem hívja fel az illető figyelmét a probléma lényegére és még kevésbé boncolgatja az állapotát. Soha nem beszélget arról, hogy mik Isten szándékai. A hamis vezetők soha nem leplezik le és nem boncolgatják, hogy miféle hibákat követnek el gyakran az emberek, vagy az emberek által gyakran feltárt romlott beállítottságokat. Semmilyen valóságos problémát nem oldanak meg. Ehelyett mindig elnézik az emberek helytelen magatartását és a romlottság kinyilatkozásait. Bármennyire negatívak vagy gyengék is az emberek, nem veszik komolyan. Csupán néhány szót és doktrínát prédikálnak. Szólnak néhány buzdító szót, hogy felületesen kezeljék a helyzetet és megpróbálják fenntartani a harmóniát. Ennek az eredménye, hogy Isten választott népe nem tudja, hogyan tartson önvizsgálatot és ismerje meg magát. Nem nyer megoldást a benne feltáruló romlott beállítottságokra. Szavak, doktrínák, elképzelések és képzelgések között él az életbe való belépés nélkül. A szívében még azt is hiszi: »A vezetőnk még Istennél is jobban megérti a gyengeségeinket. Nem vagyunk elég érettek, hogy megfeleljünk Isten követelményeinek. Csupán teljesítenünk kell a vezetőnk követelményeit. Azáltal, hogy alávetjük magunkat a vezetőnknek, Istennek vetjük alá magunkat. Ha eljön a nap, amikor a Fennvaló elbocsátja a vezetőnket, akkor majd hallatjuk a hangunkat, hogy megtartsuk – megakadályozzuk, hogy a Fennvaló elbocsássa. Tárgyalni fogunk a Fennvalóval és rákényszerítjük, hogy fogadja el a követeléseinket. Így fogunk tisztességesen bánni a vezetőnkkel.« Amikor az emberek szívében ilyen gondolatok vannak, amikor ilyen kapcsolatot teremtettek a vezetővel és a szívükben ilyen függőséget, irigységet és hódolatot éreznek a vezetőjük iránt, akkor egyre nagyobb lesz a hitük ebben a vezetőben. Állandóan a vezető szavait akarják hallani, és nem keresik tovább az igazságot Isten szavaiban. Egy ilyen vezető szinte átvette Isten helyét az emberek szívében. Ha egy vezető ilyen kapcsolatot hajlandó fenntartani Isten választott népével, ha ebből élvezetet merít a szívében és úgy hiszi, hogy Isten választott népének így kell kezelnie őt, akkor nincs különbség közötte és Pál között. Már rá is lépett az antikrisztus útjára” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Első tétel: Megpróbálják megnyerni az emberek szívét). Isten felfedi, hogy az antikrisztusok hihetetlenül hitványak és gonoszak. Hogy biztosítsák a helyüket mások szívében, soha nem sértik meg az embereket. Ha észreveszik, hogy valaki megsérti az alapelveket, nem vállalnak közösséget az igazsággal, hogy megoldják a problémát, vagy hogy leleplezzék, és véget vessenek neki. Ehelyett kedves dolgokat mondanak, hogy elnyerjék az emberek támogatását, így a többiek megkedvelik őket, és azt gondolják róluk, hogy szeretetteliek, megértőek és megbocsátóak. Pedig ők ellenállnak Isten szavainak és követelményeinek, és nem szeretik azokat, nem gyakorolják és nem lépnek be azokba. Végül maguk elé viszik az embereket. Elgondolkodtam azon, hogy a cselekedeteim természete pont olyan, mint az antikrisztusoké. Világosan láttam a hibákat a testvérek kötelességeiben, olyanokat is, amelyek súlyosak voltak, és már kihatottak a munkára, így fel kellett volna hívnom a figyelmet azokra. Akkor láthatták volna a probléma lényegét és annak súlyos következményeit, és gyorsan bűnbánatot tudtak volna tartani. De féltem, hogy az emberek problémáinak leleplezése megsértené őket, ezért kényeztettem a hús-vér testüket, és szépen hangzó dolgokat mondtam, hogy elnyerjem a támogatásukat. Li Jüe például felületesen és felelőtlenül végezte a kötelességét, késleltette a munkát. Amikor Csen Lin beszélgetett vele, és leleplezte a problémáját, én nem beszélgettem együttműködő módon, nem vezettem rá Li Jüét, hogy megismerje önmagát, de attól tartva, hogy ha szigorúan beszélnék, akkor előítéletessé válna velem szemben, figyelembe vettem az érzéseit, és kedves voltam. Ezáltal én sokkal szeretettelibbnek tűntem, mint Csen Lin, olyannak, aki képes megbocsátani és tolerálni a gyengeségeit, így Li Jüe velem barátságos lett, de ellenállt Csen Linnek, és okot adtam arra, hogy ellenkezzen Csen Linnel. Így viselkedtem Ting Zsujjal is. Láttam a problémáját, de ahelyett, hogy beszélgettem volna vele, segítettem volna neki, vezettem volna, hogy elgondolkodjon, és meglássa a problémáját, állandóan kényeztettem őt. Ilyen módon nem magasztaltam Istent, nem tettem tanúságot Isten mellett a kötelességemben, és nem teljesítettem a feladataimat. Gyülekezetvezető voltam, de amikor láttam, hogy a testvérek a romlottságuk miatt megszegik az alapelveket, nem beszéltem az igazságról, hogy megoldjam a problémát, hanem a hús-vér testüknek kedveskedtem, és vigasztaló dolgokat mondtam, hogy bolonddá tegyem őket. Elnéztem nekik, hogy romlottságban élnek, elnézőek magukkal, és kímélik magukat. A tettemnek a természete az volt, hogy visszatartottam másokat attól, hogy belépjenek az igazságvalóságba. Nem ismerték az igazságot, és nem értették Istent, de Isten követelései bosszantották őket. Mindannyian nagyszerűnek tartottak engem, azt mondták, hogy megbocsátó és kedves vagyok, és egyre közelebb kerültek hozzám. Ez vajon nem az emberek félrevezetése volt? Megértettem, hogy sátáni filozófiák szerint élek, és miközben egy kedves barát vagyok, csak gonoszságot teszek. Úgy tűnt, hogy jól bánok másokkal, de valójában ártottam a testvéreknek, és késleltettem a gyülekezeti munkát. Megjátszottam, hogy jó vagyok. Alattomos taktikát alkalmaztam, hogy elnyerjem a többiek tiszteletét és csodálatát azáltal, magam elé vezetem őket. Egy antikrisztus útján jártam. Annyi éven át lemondtam az otthonomról és a munkámról, hogy a kötelességemet végezzem. Elég sokat szenvedtem, és sokat is dolgoztam. Soha nem gondoltam volna, hogy végül egy antikrisztus útjára jutok. Mikor láttam, hogy megsértettem Isten természetét, félelem szorította össze a szívemet. Még inkább émelyegtem és undorodtam magamtól. Sírva imádkoztam: „Ó, Istenem! A népszerűséget hajszoltam, és védtem a kapcsolataimat, hogy elnyerjem mások támogatását. Ez az én beállítottságom undorító Számodra, és ha büntetést kapok, az a Te igazságosságod lesz. Istenem, bűnbánatot akarok tartani.”

Egy kis idővel később Li Jüe még mindig félvállról vette a kötelességét, nem ért el semmit, és a közösség után sem változott meg. Beszéltünk a vezetőnknek a problémáiról. Néhány nappal később a vezető részt vett az összejövetelünkön, és közösséget vállalt Li Jüe problémáival. De Li Jüe egyáltalán nem értette meg magát továbbra sem. A vezető megkért engem és Csen Lint, hogy ismertessük az álláspontunkat arról, hogy a helyzetet figyelembe véve el kell-e bocsátani Li Jüét. Ez a kérdés kissé meglepett. Arra gondoltam, hogy ha Li Jüe ott ül, hogyan mondhatnék bármit is? Ha elmondanám az igazságot, és elbocsátanák, akkor lehet, hogy meggyűlölne engem. Úgy éreztem, hogy nem kellene felszólalnom. Abban a pillanatban erős bűntudatot éreztem. Rájöttem, hogy ismét arra gondoltam, hogy megőrizzem a helyemet mások szívében. Magamban némán imádkoztam Istenhez: „Istenem! Újra arra gondolok, hogy sátáni filozófiák szerint éljek, védjem az imidzsemet, és kedves barátként viselkedjek. Kérlek, vezess engem, hogy az igazságot mondjam, és lázadjak a helytelen indítékaim ellen!” Imádkozás után eszembe jutott Isten szavainak egy szakasza. „Ha a szíved egyre becsületesebb és egyre inkább Isten felé fordul, és ha a kötelességed teljesítése közben védeni tudod Isten házának érdekeit, s a lelkiismereted nyugtalan, amikor nem sikerül megvédened ezeket az érdekeket, akkor ez annak bizonyítéka, hogy az igazság hatást ért el benned és az életeddé vált. Ha egyszer az igazság életté vált benned, és megfigyelsz valakit, aki istenkáromlóan áll Istenhez, nem félve Őt, kötelességének végzése közben pedig felületes, vagy aki megszakítja és megzavarja a gyülekezeti munkát, az igazságalapelvek szerint fogsz reagálni, és képes leszel felismerni és szükség szerint leleplezni őt” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai megmutatták nekem, hogy amikor problémák bukkannak fel, Isten oldalára kell állnunk, és támogatnunk kell a gyülekezeti munkát. Amikor azt látjuk, hogy mások megsértik az alapelveket, akadályozzák a gyülekezeti munkát, nem védhetjük meg őket, hanem követnünk kell az igazságalapelveket. Ez az igazi emberi hasonlatosság, amelyet Isten kérése szerint meg kell élnünk. Li Jüe a viselkedése alapján akkor nem volt alkalmas arra, hogy folytassa ezt a munkát. Nem félhettem attól, hogy megsértem őt, de támogatnom kellett a gyülekezeti munkát, őszinte embernek kellett lennem, és tisztáznom kellett az álláspontomat. Így hát kifejtettem a nézőpontomat. Miután mindent mérlegelt, a vezető elbocsátotta Li Jüét.

Ezután Vang Csia nővérrel társulva kellett egy kötelességet végeznem. A beszélgetéseink során észrevettem, hogy néha személyes ügyek miatt késlelteti a gyülekezeti munkát. Beszélgettem vele arról, hogy a munkának kell az elsőnek lennie. Nemsokára hallottam, hogy a vezetőnk azt mondja, hogy Vang Csiát előlépteti egy projekt vezetésére. Arra gondoltam, hogy Vang Csiának jó a képessége és rátermett, így nem lesz gond, ha ő lesz a munka vezetője. De amikor a személyes ügyei ütköztek a munkájával, néha nem a kötelességét helyezte előtérbe. Ha nem tudatosulna benne ez a probléma, akkor vajon késedelmet szenvedne a munka, ha ő lenne a felelőse? Társaként az én felelősségem volt, hogy beszélgessek vele, és rámutassak erre. De amikor már a nyelvem hegyén volt, tétovázni kezdtem. Már korábban is vállaltam vele közösséget ilyen problémával. Ha újra felhoznám, nem azt mondaná, hogy nem tudok leszállni a témáról, és szüntelenül a hibái leleplezésével foglalkozom? Rájöttem, hogy megint rossz állapotban vagyok, ezért némán imádkoztam. Isten szavainak egy szakasza jutott eszembe, amit már korábban olvastam. „Isten azt követeli, hogy az emberek mondjanak igazat, azt mondják, amit gondolnak, és ne csapjanak be, vezessenek félre, nevessenek ki, csúfoljanak, tegyenek nevetség tárgyává, gúnyoljanak és korlátozzanak másokat, illetve ne mutassanak rá a gyengeségeikre és ne bántsák meg őket. Nem ezek-e a beszéd alapelvei? Mit jelent az, hogy ne mutassunk rá mások gyengeségeire? Azt jelenti, hogy ne feketítsünk be másokat. Ne kapaszkodjunk a múltbéli hibáikba vagy hiányosságaikba, hogy megítéljük vagy elítéljük őket. Ez a legkevesebb, amit meg kell tenned. Proaktív szempontból hogyan fejeződik ki az építő beszéd? Ez elsősorban bátorítás, iránymutatás, vezetés, buzdítás, megértés és vigasztalás. Ugyanakkor, egyes különleges esetekben szükségessé válik, hogy közvetlenül leleplezzük mások hibáit és megmetsszük őket, hogy megismerjék az igazságot, és felébredjen bennük a vágy a bűnbánatra. Csak így érhető el a kellő hatás. Az efféle gyakorlás nagy hasznára van az embereknek. Valódi segítség számukra és építő számukra, nemde? [...] És összességében mi az alapelv a beszéd mögött? Ez: mondd ki, ami a szíveden van, és a valódi tapasztalataidról beszélj, valamint arról, amit valóban gondolsz. Ezek a szavak a leghasznosabbak az emberek számára, ezek gondoskodnak az emberekről, segítik őket, pozitívak. Tagadd meg ama hamis szavak kimondását, azokét, amelyek nem szolgálják az emberek javát és nem építik őket; ezzel elkerülöd, hogy árts nekik és gáncsold őket, negativitásba süllyeszd őket és negatív hatást gyakorolj. Pozitív dolgokat kell mondanod. Törekedned kell, hogy amennyire csak tudod, segítsd az embereket, a javukat szolgáld, gondoskodj róluk, igaz istenhitet hívj elő bennük; és engedned kell, hogy az emberek segítséget kapjanak és sokat nyerjenek az Isten szavait illető tapasztalataidból és abból, ahogyan megoldod a problémákat, és képesek legyenek megérteni Isten munkája megtapasztalásának és az igazságvalóságba való belépés útját, lehetővé téve számukra, hogy legyen belépésük az életbe és az életük növekedhessen – ami mind annak a hatása, hogy a szavaid mögött elvek vannak és azok építőek az emberek számára” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Mit jelent az igazságra törekedni? (3.)). Isten szavai alapján én is megtaláltam a gyakorlás útját. Amikor beszélek valakivel, az igazságot kell mondanom, hogy az emberek nyerhessenek és tanulhassanak belőle. Nem gúnyolódhatok velük, nem lehetek szarkasztikus, és nem csúfolhatom ki őket. Azt is megértettem, hogy amikor Isten azt mondja, hogy ne leplezzük le az emberek gyengeségeit, akkor az arról szól, hogy ne mocskoljuk be, ne ítéljük meg és ne kárhoztassuk őket. Ha rámutatunk a problémáikra, feltárjuk azokat, hogy tanuljanak belőle, az nem a gyengeségek leleplezése, hanem szeretetteljes segítség. Vang Csia nem ismerte önmagát, és a problémájára való rámutatással emlékeztettük és segítettük őt. Még ha nem is fogadja el azonnal, és rossz véleménnyel van rólam, akkor is megfelelően kell kezelnem. Ha az igazságra törekvő személy, akkor később is keresheti majd az igazságot, és megváltozhat. Mikor ezt megértettem, közösséget vállaltam vele arról, mi vele a probléma. Később Vang Csia azt írta egy esszéjében: „Ha a nővér, aki a társam volt, nem leplezte volna le, és nem boncolgatta volna a problémámat, akkor nem gondolkodtam volna el magamon, és meg se láttam volna a problémám súlyosságát, nemhogy megbántam és megváltoztam volna.” Mikor láttam, hogy Vang Csia megértette ezt, hálát adtam Istennek a szívemben. Isten szavai voltak azok, amelyek segítettek meglátni a kedveskedő viselkedésem igazi arcát, és megváltoztatni a törekvéssel kapcsolatos téves szemléletemet. Hála Istennek az Ő üdvösségéért!