Írta: Je Ti, Kína

Amikor vezető voltam, néhány testvér jelentette, hogy Jang Li, egy olyan gyülekezetnek a vezetője, amelyért én voltam felelős, nem végez tényleges munkát. Valós vizsgálat útján megtudtam, hogy Jang Li egész nap általános ügyekkel foglalkozik, és egyáltalán nem végzi el az alapvető gyülekezetvezetői munkát. Valahányszor elment egy csoportos összejövetelre, mindig azt mondta, hogy elfoglalt, és amikor végzett a szükséges szervezési munkákkal, mindig sietve távozott. Szinte soha nem beszélgetett a testvérekkel az összejöveteleken, és valójában nem is értette vagy oldotta meg azokat a problémákat és nehézségeket, amelyekkel ők a kötelességeik végzése közben szembesültek. Több diakónus arról is beszámolt, hogy Jang Li csak néhány havonta egyszer találkozik velük. A testvérek problémái és nehézségei nem oldódtak meg időben, negatívak és passzívak lettek a kötelességeikben, és az életbe való belépésük akadályoztatva volt. Ezenfelül egyes testvéreknek nem volt teherérzetük, és folyamatosan csak átevickéltek a kötelességeiken. Jang Li pedig nem beszélgetett velük, nem segített nekik, és nem bocsátotta el őket kellő időben. Egy gonosz ember akadályozta és megzavarta a gyülekezeti életet, de Jang Li nem söpörte ki a gyülekezetből észszerű határidőn belül. Mivel Jang Li nem végzett tényleges munkát, a gyülekezeti életben zavarok keletkeztek, és a különböző feladatok nem hoztak eredményt, amitől az egész helyzet megbénult. Amikor Jang Livel beszélgettem, és lelepleztem a hibáit, nemcsak hogy nem volt hajlandó elfogadni, amit mondtam, hanem még vitatkozott is, próbálta magát igazolni, és megkísérelte a gyülekezeti munka eredménytelenségéért azt a nővért hibáztatni, aki a társa volt. Viselkedése alapján, és látva, hogy egyáltalán nem akarja elfogadni az igazságot, se bűnbánatot tartani, Jang Lit hamis vezetőnek tartottam, aki nem végez tényleges munkát, és akit azonnal el kell bocsátani. De haboztam. Egyes testvéreknek nem volt tisztánlátásuk Jang Liről, és úgy érezték, hogy van némi képessége és adottsága. Azt mondták, gyors észjárású, és jól tud közösséget vállalni az összejöveteleken. Azt mondták, mindennap hosszú ideig dolgozik, hogy elvégezze a kötelességét, és igazi teherérzete van. Tisztelték és védelmezték őt. Mivel úgy tűnt, hogy mindenki olyan nagyra tartja őt, gondoltam, ha én csak jövök és elbocsátom őt, nem gondolják majd rólam, hogy arrogáns vagyok? Nem fogják azt gondolni, hogy nem adok neki esélyt a megbánásra? Vagy talán azt gondolják majd, hogy csak merész változtatásokat szeretnék végrehajtani, hogy megerősítsem újonnan szerzett hatalmamat mások felett, és megalapozzam a tekintélyemet? Ezt gondoltam magamban: „Talán a testvéreknek először meg kellene írniuk a saját értékeléseiket Jang Liről. Azután meg tudom ítélni, hogy elbocsátom-e vagy sem.” De a testvéreknek nem volt tisztánlátásuk róla, és az ő értékeléseik nem sokat értek referenciaként. A KKP általi üldözés olyan súlyos volt ebben az időben, hogy lehetetlen volt összegyűlni a testvérekkel, hogy beszéljenek róla, és tisztán lássák őt. Ha megvárom, amíg beszélhetek velük, mielőtt elbocsátom őt, akkor a gyülekezeti munka ki tudja, mennyi késedelmet szenved. Ezt gondoltam: „Jobb lenne előbb elbocsátani őt, aztán később beszélgetni a testvérekkel és tisztánlátást nyerni a viselkedéséről.” De még mindig aggódtam, ezen tűnődve: „Ha a testvérek nem kapnának lehetőséget arra, hogy értékelést írjanak az elbocsátása előtt, vajon meg tudom majd győzni őket? Volna egy másik lehetőség is: írhatnék egy levelet a vezetőnek, hogy beszámoljak Jang Li helyzetéről. Ha a vezető beleegyezik, akkor elbocsátom. Így, még ha a testvérek kifogásolnák is ezt a döntést, nem kellene kizárólagos felelősséget vállalnom érte. Mindenki tudná, hogy nem egyedül én döntöttem úgy, hogy ezt tegyük, és így nem mondanának olyan negatív dolgokat rólam.” Ezek a gondolatok forogtak a fejemben, és végül úgy döntöttem, hogy másnap írok a vezetőnek.

Másnap reggel elmondtam a nővértársamnak Jang Li helyzetét. Ő is úgy vélte, hogy Jang Li hamis vezető, akit a lehető leghamarabb el kell bocsátani. Azt javasolta, hogy el kell bocsátani Jang Lit, egyúttal levelet írni a vezetőnek tájékoztatásul. Úgy gondoltam, hogy ez is megfelelő eljárás lenne – de amikor végre akartam hajtani, ismét haboztam, és erre gondoltam: „Mindez csak azon alapul, amit én Jang Li viselkedéséből láttam. A testvérek értékelése nélkül tényleg mindenki beleegyezne abba, hogy elbocsássuk őt? Ha eljön az idő, vajon nem fognak tiltakozni Jang Li nevében? Nem fogják azt mondani, hogy arrogáns vagyok, vagy hogy nem tudok tisztességesen bánni az emberekkel? Ha a testvéreket nem győzi meg a döntésem, és emiatt jelentést tesznek rólam, akkor tényleg elveszítem a tekintélyemet.” Minél többet gondolkodtam ezen, annál jobban összezavarodtam. A nővértársam látta a nyugtalan arckifejezésemet, és megkérdezte: „Az a bajod, hogy aggódsz a többi testvér miatt? Azért, hogy ha elbocsátod Jang Lit az értékelésük nélkül, nem fogják ezt elfogadni? A hamis vezetőket az alapelvek szerint bocsátjuk el, hogy megóvjuk a gyülekezeti munkát. Miért aggódsz ennyire emiatt?” Hallva, amit a nővér mondott, elgondolkodtam: „Ez igaz. Isten háza egyértelműen megköveteli tőlünk, hogy elbocsássuk azokat a vezetőket és dolgozókat, akik ámokfutók, és akik nem végeznek tényleges munkát, hogy ezzel elkerüljük a gyülekezeti munka késleltetését. Már észrevettem, hogy Jang Li egy hamis vezető, de továbbra is szeretném a testvérek beleegyezését kérni, mielőtt elbocsátom őt. Miért van ez?” Felismertem, hogy ez az állapot nem megfelelő. Ezért a nővértársammal együtt igyekeztem megoldani ezt a problémát. Megláttuk Isten szavainak két részletét, amelyek így szólnak: „Ha vezetőkként és dolgozókként figyelmen kívül hagyjátok a kötelességek végrehajtása során előforduló problémákat, sőt, még különféle ürügyeket és kifogásokat is kerestek, hogy kibújjatok a felelősség alól, és nem oldotok meg bizonyos problémákat, amelyeket képesek lennétek megoldani, valamint nem jelentitek a Fennvalónak azokat a problémákat, amelyeket nem vagytok képesek megoldani, mintha azokhoz semmi közötök nem lenne, az vajon nem a felelősségetek elhanyagolása? Okos dolog vagy ostobaság így kezelni a gyülekezet munkáját? (Ostobaság.) Hát nem minden hájjal megkentek az efféle vezetők és dolgozók? Nincsenek híján mindennemű felelősségérzetnek? Amikor problémákkal találkoznak, figyelmen kívül hagyják azokat – hát nem gondatlan emberek? Hát nem ravasz emberek? A ravasz emberek mindenkinél ostobábbak. Becsületes embernek kell lenned, felelősségérzettel kell bírnod, amikor problémákkal szembesülsz, és minden lehetséges módszert meg kell próbálnod, és a megoldásuk érdekében keresned kell az igazságot. Egyáltalán nem lehetsz ravasz ember. Ha csak az foglalkoztat, hogy miként bújj ki a felelősség alól és mosd a kezeidet, amikor problémák merülnek fel, ezért a viselkedésért még a nem hívők körében is el lennél ítélve, nemhogy Isten házában! Isten minden bizonnyal elítéli és elátkozza ezt a viselkedést, Isten választott népe pedig utálja és elutasítja. Isten a becsületes embereket kedveli, a csalárd és minden hájjal megkent embereket pedig utálja. Ha ravasz ember vagy és minden hájjal megkent módon cselekszel, nem fog vajon utálni téged Isten? Hagyja majd vajon Isten háza, hogy csak úgy megúszd? Előbb vagy utóbb számon leszel kérve. Isten a becsületes embereket kedveli, a ravasz embereket pedig nem kedveli. Mindenkinek világosan meg kell ezt értenie, senki sem lehet többé zavaros fejű, és nem tehet ostobaságokat. Az átmeneti tudatlanság megbocsátható, de ha valaki egyáltalán nem fogadja el az igazságot, akkor az illető túlságosan csökönyös. A becsületes emberek képesek felelősséget vállalni. Nem a saját nyereségeiket és veszteségeiket mérlegelik; csak Isten házának a munkáját és érdekeit védik. Kedves és becsületes szívük van, amely olyan, akár egy tiszta vízzel teli tál, amelynek azonnal le lehet látni az aljára. A cselekedeteiket is átláthatóság jellemzi. A csalárd ember mindig minden hájjal megkent módon cselekszik, folyton színlelésre vetemedik, takargatja és rejtegeti a dolgokat, és hihetetlenül pontosan álcázza magát. Senki nem képes átlátni az ilyesfajta emberen. Az emberek nem láthatják át a belső gondolataidat, Isten azonban át tudja vizsgálni a szíved legmélyén rejlő dolgokat. Ha azt látja Isten, hogy nem vagy becsületes, hogy minden hájjal megkent vagy, hogy soha nem fogadod el az igazságot, folyton csalárdságra vetemedsz Ellene, és soha nem adod át Neki a szívedet, akkor Ő nem kedvel téged. Ő utál és elhagy téged” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.)). „Mindannyian azt mondjátok, hogy tekintettel vagytok Isten terhére, és fenn fogjátok tartani a gyülekezet bizonyságtételét, de ki volt közületek valóban tekintettel Isten terhére? Kérdezd meg magadtól: Te olyasvalaki vagy, aki tekintettel van Isten terhére? Tudsz Istenért igazságosságot gyakorolni? Ki tudsz-e állni és beszélni Értem? Képes vagy-e állhatatosan gyakorlatba ültetni az igazságot? Elég bátor vagy-e ahhoz, hogy harcolj a Sátán minden cselekedete ellen? Képes lennél-e félretenni az érzéseidet és leleplezni a Sátánt az Én igazságomért? Képes vagy-e hagyni, hogy a szándékaim beteljesedjenek benned? Felajánlottad szívedet válságos pillanatokban? Olyan ember vagy, aki követi az Én akaratomat? Tedd fel magadnak gyakran ezeket a kérdéseket, és gyakran gondolkodj rajtuk!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 13. fejezet). Isten szavai fején találták a szöget, leleplezve a megvetendő szándékaimat. Akkor láttam be, hogy ravaszkodó ember vagyok. Világosan megállapítottam, hogy Jang Li hamis vezető, aki nem végez tényleges munkát, és hogy a testvéreknek nincs tisztánlátásuk róla, sőt tisztelik és védelmezik őt. Ahelyett azonban, hogy az alapelveknek megfelelően a lehető leghamarabb elbocsátottam volna, csalárdsághoz folyamodtam, hogy megóvjam a tekintélyemet és a státuszomat. Nagyon jól tudtam, hogy a testvéreknek nincs tisztánlátásuk róla, és hogy nincs igazán értelme, hogy értékelést írassak velük, de mégis hajlandó voltam időt pazarolni erre az eljárásra, mert féltem, hogy arrogánsnak fognak nevezni, miután elbocsátottam Jang Lit, és hogy ez hatással lesz a státuszomra és a rólam alkotott képre. Megvetendő szándékaimat azzal az ürüggyel lepleztem, hogy biztosítom a testvérek beleegyezését, és az elbocsátás előtt még a vezető véleményét is meg akartam kérdezni – így még akkor is, ha a testvérek ellenezték volna az elbocsátást, egyszerűen azt mondhattam volna, hogy a vezető beleegyezett, így nem kellett volna egyedül viselnem a felelősséget. Mindenféle módszert kipróbáltam, hogy megóvjam magam, pszichológiai játékokat játszottam, és csalárd voltam. Olyan ravasz voltam! Az én felelősségem volt, és Isten házának követelménye, hogy gyorsan elbocsássam a nem megfelelő hamis vezetőket. Én azonban haboztam, tele voltam aggodalmakkal, és kibújtam a felelősségem alól – csak arra gondoltam, hogyan óvjam meg a tekintélyemet és a státuszomat. Nem vettem figyelembe, hogy mekkora akadály és veszteség lenne mind a gyülekezeti munka, mind a testvérek életbe való belépése szempontjából, ha nem bocsátanám el időben ezt a hamis vezetőt. Végignéztem, ahogy a hamis vezető árt a gyülekezetnek, és ahelyett, hogy kiálltam volna, hogy leleplezzem és elbocsássam őt, és megóvjam a gyülekezet érdekeit, továbbra is a saját érdekeimet helyeztem előtérbe. Még kifogásokat is kitaláltam, hogy felmentsem magam. Olyan önző voltam, és megvetendő! Minél többet gondoltam rá, annál inkább érdemtelennek éreztem magam erre a kötelességre, nem is beszélve a testvéreimmel való szembenézésről.

Később ezen is eltűnődtem: hittem Istenben, mindennap ettem és ittam Isten szavait, és végeztem a kötelességemet. Hát akkor miért hagytam abba az igazság gyakorlását, amikor egy problémával szembesültem? Miért nem tudtam megvédeni a gyülekezet érdekeit? Pontosan mi volt ennek az oka? Később elolvastam Isten szavainak egy részletét, és egy kicsit jobban megértettem ezt a problémát. Isten szavai azt mondják: „Vannak-e köztetek olyanok, akik a szívükben csupán a homályos mennyei Istenben hisznek, azonban mindig vannak elképzeléseik a megtestesült Istenről? Ha tényleg vannak ilyen emberek, akkor ők a vallásban hisznek. A vallásban hívők nem ismerik el a szívükben a megtestesült Istent, ám ha meg is teszik ezt, mindig vannak Őrá vonatkozó elképzeléseik, és soha nem képesek rá, hogy alávessék magukat. Nem így van? Szigorú értelemben véve az ilyen emberek nem istenhívők. Lehet, hogy azt állítják, hogy hisznek Istenben, ám valójában nem nagyon különböznek a vallásban hívőktől. A szívükben mindössze a homályos Istenben hisznek; ők a vallási elképzelések és előírások követői. Vagyis bárki, aki nem törekszik az igazságra, aki csupán a jó viselkedésre és az előírások betartására összpontosít, aki nem gyakorolja az igazságot, és akinek cseppet sem változik a beállítottsága, az azt teszi, hogy a vallásban hisz. Milyen jellegzetesség különbözteti meg azokat, akik vallásban hisznek? (Kizárólag külső gyakorlatokra összpontosítanak és arra, hogy úgy tűnjön, jól viselkednek.) Melyek a cselekedeteik elvei és mi azok alapja? (Világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák.) Milyen világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák és sátáni, romlott beállítottságok szerinti megnyilvánulásai vannak a tetteiknek? Elvetemültség és csalárdság; öntörvényűség; arrogancia és önhittség; hogy mindenben enyém legyen az utolsó szó; soha nem keresni az igazságot vagy nem vállalni közösséget a testvérekkel és a nővérekkel; és amikor az ember intézkedik, mindig a saját érdekeire, a saját büszkeségére és státuszára gondol – ez mind a sátáni természeten alapuló cselekvés. Ez a Sátán követése. Ha valaki hisz Istenben, de nem szívleli meg az Ő szavait, nem fogadja el az igazságot, vagy nem veti alá magát az Ő vezényléseinek és intézkedéseinek; ha csak bizonyos jó viselkedéseket tanúsít, azonban képtelen fellázadni a test ellen, és semmit nem ad fel a saját érdekeiből vagy büszkeségéből; ha látszatra ugyan végzi a kötelességét, azonban még mindig a sátáni beállítottságai szerint él, és egyáltalán nem adta fel vagy változtatta meg a sátáni filozófiáit és életmódját, akkor hogy lehetne ez Istenben való hit? Ez a vallásba vetett hit. Az ilyen emberek látszólag lemondanak dolgokról és feláldozzák magukat, azonban nézzük meg az ösvényt, amelyen járnak, és az eredetét és indíttatását mindannak, amit tesznek, ezeket nem Isten szavaira vagy az igazságra alapozzák, hanem továbbra is a saját elképzeléseik és képzelődéseik, a szubjektív feltételezéseik, az ambícióik és a vágyaik szerint cselekednek. Még mindig a Sátán filozófiái és beállítottságai szolgálnak létük és cselekedeteik alapjaként. Olyan dolgokban, amelyeknél nem értik az igazságot, nem keresik azt; olyan dolgokban pedig, ahol értik az igazságot, nem gyakorolják azt, nem tisztelik Isten nagyságát vagy nem tartják becsben az igazságot. Bár szóban és névleg hisznek Istenben és elismerik Istent, és bár úgy tűnhet, hogy képesek végezni egy kötelességet és követni Istent, még mindig a sátáni beállítottságaik szerint élnek mindenben, amit mondanak és tesznek. Mint a nem hívők, ők sem mennek keresztül semmilyen változáson. A dolgok, amiket mondanak és tesznek, mind a romlott beállítottságok feltárulásai. Nem fogod azt látni, hogy gyakorolják vagy megtapasztalják Isten szavait, még kevésbé annak megnyilvánulását, hogy minden dologban keresik az igazságot, és alávetik magukat annak. Cselekedeteikben először a saját érdekeiket veszik figyelembe, és először a saját vágyaikat és szándékaikat elégítik ki. Olyan emberek-e ők, akik Istent követik? (Nem.) [...] Soha nem figyelnek oda arra, hogy melyek Isten szándékai, vagy melyek a követelményei, és hogyan kellene gyakorolniuk az embereknek ahhoz, hogy eleget tegyenek Istennek. Bár időnként imádkoznak Isten előtt és beszélgetnek Vele, csupán csak magukban beszélnek, nem keresik őszintén az igazságot. Amikor Istenhez imádkoznak és az Ő szavait olvassák, nem vonatkoztatják azokat azokra a dolgokra, amelyekkel a való életben találkoznak. Akkor vajon az Isten által kialakított környezetben hogyan kezelik az Ő szuverenitását, intézkedéseit és vezénylését? Amikor olyan dolgokkal szembesülnek, amelyek nincsenek összhangban az akaratukkal, szívükben ellenállnak azoknak, és megpróbálják elkerülni őket. Amikor olyan dolgokkal szembesülnek, amelyek az érdekeiket érintik, törik a fejüket, és minden lehetséges módot kigondolnak az érdekeik védelmére – még ha nem is tudnak előnyt szerezni, nem engedhetik meg, hogy az érdekeik sérüljenek. Nem Isten szándékainak igyekeznek eleget tenni, hanem csak a saját vágyaiknak. Istenben való hit ez? Van-e az ilyen embereknek kapcsolatuk Istennel? Nem, nincs. Alávaló, hitvány, hajthatatlan és ocsmány módon élnek. Nem csupán nincs kapcsolatuk Istennel, hanem lépten-nyomon Isten szuverenitása és intézkedései ellen is mennek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember nem menekülhet meg vallásba vetett hit vagy vallásos rituálékon való részvétel által). Isten szavain tűnődve a szívem úgy háborgott, mint az óceán a viharban. Visszatekintve a viselkedésemre, egyike voltam azoknak az embereknek, akiket Isten leleplezett: a vallásban hívő. Bár úgy tűnt, hogy képes vagyok lemondani és feláldozni magam, nem kerestem az igazságalapelveket, amikor problémákkal találkoztam. Mindig csak a saját érdekeimre gondoltam, és a túlélés sátáni szabályai szerint éltem, mint például „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” és „az okos ember jól védi magát, mert csak arra törekszik, hogy ne hibázzon”. Ezek a szabályok mélyen gyökeret vertek a szívemben – úgy éreztem, hogy az embereknek önmagukért kell élniük, és hogy aki nem magára gondol, az bolond. Ezeket a szabályokat a viselkedésem irányelveinek tekintettem, és így egyre önzőbbé, ravaszabbá, csalárdabbá és megvetendőbbé váltam. Habár nagyon sokat olvastam Isten szavaiból, mióta hiszek Őbenne, még mindig nem fogadtam el az igazságot. Nem Isten szavai szerint éltem, hanem a Sátán filozófiái szerint. Ami Jang Li elbocsátásának ügyét illeti, világosan tudtam, hogy mely tettekkel gyakorolnám az igazságot, és hogy mi lenne jótékony hatással a gyülekezeti munkára és a testvérek életére. De azért, hogy megmentsem a tekintélyemet és a státuszomat, és elkerüljem, hogy a testvéreim arrogánsnak nevezzenek, úgy döntöttem, hogy nem törődöm vele, és csak néztem, ahogy egy hamis vezető továbbra is árt a gyülekezeti munkának, és késlelteti azt. Vajon nem óvtam-e meg ezt a hamis vezetőt, nem adtam-e hallgatólagos beleegyezésemet a gonosz tetteihez? Ha egy olyan ember, aki valóban hisz Istenben, és akinek van igazságérzete, azt látja, hogy a gyülekezeti munkát akadályozzák, akkor Isten szavai szerint cselekszik, és kiáll a gyülekezet érdekeinek védelméért. De amikor ilyen helyzettel találkoztam, én nem gyakoroltam az igazságot. Ehelyett a Sátán világi filozófiái szerint éltem. Hogyan lehetnék én Isten hívője? Azt gondoltam, hogy hiszek Istenben, hogy képes vagyok lemondani, feláldozni magam, és hogy képes vagyok szenvedni és áldozatot hozni a hitemért. Azt hittem, hogy alá tudom vetni magam bármilyen kötelességnek, amit a gyülekezet rám bíz. Most azonban felismertem, hogy mindez csak felszínes jó magaviselet volt. Az, hogy szembesültem ezzel a kérdéssel, felfedett engem. Nem rendelkeztem az igazság gyakorlásának valóságával, és amikor a kötelességemet végeztem, megkötött a romlott beállítottságom és a sátáni filozófiák. Nem Istenben hittem, hanem a vallásban. A hitemet Isten nem hagyta jóvá, hanem utálta és gyűlölte azt. Ha nem tartanék bűnbánatot, akkor a sorsom a büntetés és a kirekesztés lenne.

Tovább olvastam Isten szavait: „Isten házában, bármilyen kötelességet végeztek, fel kell fognotok az alapelveket és képesnek kell lennetek az igazság gyakorlására. Ezt jelenti az, hogy valakinek vannak alapelvei. Ha nem láttok világosan valamit, és nem vagytok biztosak abban, hogy miként helyénvaló cselekednetek, akkor keresnetek és beszélgetnetek kell ahhoz, hogy konszenzusra jussatok. Miután megállapítottátok, hogy mi szolgálja a gyülekezeti munka, valamint a testvérek javát, tegyétek azt. Ne korlátozzanak téged különféle előírások, ne késlekedj, ne várj és ne légy tétlen megfigyelő. Ha mindig tétlen megfigyelő vagy, és nincsenek saját véleményeid, ha mindig vársz a cselekvéssel, amíg valaki más döntést nem hoz, és abban az esetben, ha senki sem hozott döntést, csak húzod az időt és vársz, annak mi lesz a következménye? Minden munkarész le fog állni, és semmi sem lesz elvégezve. Meg kell tanulnod keresni az igazságot, és legalábbis képesnek kell lenned a lelkiismereted és a józan eszed alapján cselekedni. Amennyiben világosan látod, hogy miként helyénvaló megtenni valamit, és az emberek többsége is működőképesnek tartja azt a módszert, akkor úgy kell gyakorolnod. Ne félj a felelősségvállalástól, mások megsértésétől, illetve a következmények elhordozásától. Ha valaki semmi valóságosat nem tesz, és mindig csak kalkulál, fél a felelősségvállalástól, és nem mer az alapelvekhez ragaszkodva cselekedni, akkor ez azt mutatja, hogy túlságosan minden hájjal megkent és csalárd, és hogy túlságosan sok agyafúrt terv jár a fejében. Élvezni akarja Isten kegyelmét és áldásait, mégsem tesz semmi valóságosat. Ez annyira erénytelen dolog. Nincs senki, akit Isten jobban gyűlölne, mint az ilyen ravasz és csalárd embert. Nem számít, mit gondolsz; ha nem az igazságnak megfelelően gyakorolsz, nincs benned hűség, mindig beszennyeznek a személyes tisztátalanságok, és mindig megvannak a saját szándékaid és elgondolásaid, Isten átvizsgálja és tudja mindezeket a dolgokat. Azt hiszed, Isten nem tud róluk? Ebben az esetben rendkívül ostoba vagy! És ha nem tartasz azonnal bűnbánatot, nem lesz részed Isten munkájában. Miért nem lesz részed Isten munkájában? Azért, mert Isten átvizsgálja az emberek szívének mélyét, és abszolút tisztasággal látja minden agyafúrt tervedet; a szíved el van zárva Tőle, és nem vagy egy szívű Vele. Melyek azok a fő dolgok, amelyek elzárva tartják a szívedet Istentől? A gondolataid, az érdekeid és a büszkeséged, a státuszod és a saját agyafúrt terveid. Van egy fal a szívedben, amely elválaszt Istentől, mindig titkokat rejtegetsz, mindig hátsó szándékaid vannak, és ez nagyon problematikus. Ha kissé gyenge képességű vagy, és kissé sekélyes a tapasztalatod, de kész vagy az igazságra törekedni, mindig egy szívű vagy Istennel, és mindent bele tudsz adni abba, amit Isten rád bíz, anélkül, hogy bármiféle trükköt is bevetnél, akkor Isten ezt is látni fogja. Ha a szíved mindig el van zárva Istentől, és mindig kicsinyes terveket szövögetsz, és ha mindig a saját érdekeidért és büszkeségedért élsz, mindig ezek érdekében kalkulálsz a szívedben, és ezek foglalják el a szívedet, aminek eredményeként Isten nem elégedett veled, és így nem világosít meg és nem világít meg téged, és nem is törődik veled, a szíved pedig egyre sötétebbé válik – akkor, amikor a kötelességedet végzed vagy bármit teszel, el fogod rontani, és semmi jó nem lesz benne. Ez azért van, mert rendkívül önző és hitvány vagy, mindig a saját érdekedben mesterkedsz, nem vagy őszinte Istenhez, csalárdságot merészelsz elkövetni Isten ellen, és megpróbálod becsapni Istent, és nemcsak hogy nem fogadod el az igazságot, hanem dörzsölt vagy a kötelességed végzése során – ez nem az Istenért való őszinte áldozathozatal. Nem őszintén végzed a kötelességedet, csupán azért vagy itt, hogy fáradozz egy kicsit, kihasználva ezt a lehetőséget, hogy több előnyhöz juss, és azon is mesterkedsz, hogy hírnevet, nyereséget és státuszt szerezz magadnak, amikor pedig megmetszenek, nem fogadod el és nem veted alá magad, így valószínű, hogy megsérted Isten természetét. Isten átvizsgálja az emberek szívének mélyét. Ha nem tartasz bűnbánatot, veszélyben leszel, és Isten valószínűleg kiiktat téged, amely esetben soha többé nem lesz esélyed arra, hogy elnyerd Isten jóváhagyását” (Isten közlése). Isten szavai megadták nekem a gyakorlás útját. Amikor olyan problémákkal találkozol, amelyeket nem látsz tisztán, kereshetsz közösséget olyan testvérekkel, akik megértik az igazságot, és megegyezésre juthatsz, mielőtt cselekednél a megoldás érdekében. Ha világosan látod, hogy az eljárás összhangban van az igazságalapelvekkel, és elősegíti a gyülekezeti munkát, akkor azt időben követned kell. De ha határozatlan vagy, ha mindig egy vezető jóváhagyására vársz, mielőtt meghoznád a döntésedet, akkor az valószínűleg hátráltatni fogja a gyülekezeti munkát. Valójában az alkalmatlan vezetők vagy dolgozók elbocsátásakor az is összhangban áll az alapelvekkel, ha megértjük a testvérek értékeléseit, átfogó értékelést készítünk, majd döntünk. Ez egy jó módszer lehet arra, hogy elkerüljük az eltérések elkövetését a vezetők és dolgozók áthelyezésénél. Az alapelvek azonban nem szabályok. Rugalmasan kell alkalmazni azokat, a körülményektől függően. Jang Li elbocsátása esetében a nővértársam és én már megállapítottuk az alapelveknek megfelelően, hogy Jang Li hamis vezető, és ha nem bocsátanám el azonnal, az csak hátráltatná a gyülekezeti munkát. Nem volt szükséges arra várni, hogy összegyűjtsem a testvérek értékeléseit, mielőtt elbocsátom őt. Emellett a testvéreknek nem volt tisztánlátásuk Jang Liről – félrevezette őket. Még ha meg is kértem volna őket, hogy írjanak értékelést, az értelmetlen lett volna, puszta formalitás és időpocsékolás. Közvetlenül el kellett volna bocsátanom őt, és leleplezni, hogy nem végzett tényleges munkát, hogy a testvéreknek némi tisztánlátást nyújtsak róla, és többé ne vezesse félre őket. Ez jelenti azt, ha valaki eleget tesz a vezetői felelősségeinek. De ebben az ügyben a Sátán filozófiája szerint éltem, megtévesztést alkalmaztam, hogy megóvjam magam. Nem gyakoroltam az igazságot, és egy cseppnyi felelősséget sem vállaltam. Ha továbbra is így végezném a kötelességemet, Isten visszautasítana. Tudtam, hogy Jang Li hamis vezető, de nem mertem közvetlenül elbocsátani őt, mert féltem, hogy az emberek arrogánsnak neveznek majd. Ez azt mutatta, hogy nem értettem, mi az arrogancia, és nem értettem olyan dolgokat, mint az igazságérzet és az alapelvek betartása. A keresés és a szemlélődés révén eljutottam arra a megértésre, hogy az ember arroganciája elárulja sátáni beállítottságát. Amikor az emberek nem az igazságalapelveket keresik, hanem mindig önfejűek, ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez és nézőpontjaikhoz, és mindenkit rávesznek, hogy engedelmeskedjen nekik, az önhittség, arrogancia és önelégültség. Az igazságérzet az igazság fenntartását és Isten munkájának védelmét jelenti. A keresés és az imádság révén az ember megállapíthatja, hogy melyik eljárás felel meg az igazságnak és Isten szavának, képes fenntartani az igazságot, védelmezni a gyülekezeti munkát, és mindvégig kitartani emellett, függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak vagy mondanak. Ez az igazságérzet megnyilvánulása. Valójában az a megállapításunk, hogy Jang Li hamis vezető, az alapelvekre épült. Elbocsátása hasznos lett volna a gyülekezeti munka szempontjából. Ez összhangban lett volna az alapelvekkel, és igazságérzetet mutatott volna. De attól tartottam, hogy ha a testvérek beleegyezése nélkül bocsátom el Jang Lit, az emberek azt mondják majd, hogy arrogáns és önhitt vagyok. Nem tudtam különbséget tenni az arrogancia és az igazságérzet között – egy pozitív dolgot negatívnak tekintettem. Emiatt képtelen voltam felszabadítani magam, és ódzkodtam attól, hogy azt tegyem, ami helyes. Láttam, hogy a megértésem teljesen eltorzult. Ha a testvéreknek nincs tisztánlátásuk egy hamis vezetőről, akkor beszélgethetek velük. Nem hagyhatom, hogy a mások ítéletétől való félelmem megakadályozzon abban, hogy fenntartsam az alapelveket. El kellett fogadnom Isten vizsgálatát, és meg kellett óvnom a gyülekezet érdekeit, mindegy, mások mit gondolnak. Tehát másnap elbocsátottuk Jang Lit.

Ezután a nővértársam és én Isten szavai alapján beszélgettünk a testvérekkel, és boncolgattuk Jang Li teljesítményét – azt, hogy folyamatosan nem végezte el a tényleges munkát, és hogy nem fogadta el az igazságot. A beszélgetés után a testvérek felismerték, hogy Jang Li látszólagos buzgalma becsapta őket, és megértették, hogyan kell tisztán látni, hogy egy vezető alkalmas-e vagy sem. Megértették, hogy ehhez nem az adottságait, a beszédkészségét vagy az elfoglaltnak tűnő megjelenését kell nézni. Ehelyett azt kell nézni, hogy az igazságra törekszik-e vagy sem, tényleges munkát végez-e, megoldja-e a valós problémákat, és valódi eredményeket ér-e el a munkájában. Örömmel töltött el azt látni, hogy a testvérek szert tettek erre a tudásra, és megtanultam, hogy ha az igazságalapelveknek megfelelően végzed a kötelességedet, elnyerheted Isten útmutatását. Korábban aggódtam, hogy ha közvetlenül elbocsátom Jang Lit, a testvérek képtelenek lesznek ezt elfogadni – azt mondják majd, hogy arrogáns vagyok. De most láttam, hogy ez csak az én képzelődésem volt, és amikor az igazságalapelvekkel összhangban cselekedtem, a testvérek nem ítéltek meg. Ehelyett tisztánlátást tanultak ebből a helyzetből. Nemsokára a gyülekezet megfelelő vezetőt választott, a testvérek elkezdtek normális gyülekezeti életet élni, és a munka ismét normálisan folyhatott. Mindezt látva nagyon boldog lettem, és megtanultam, hogy ha az igazságalapelveknek megfelelően cselekszünk és végezzük a kötelességünket, az az egyetlen módja annak, hogy elnyerjük Isten jóváhagyását. Ezután tudatosan elengedtem a személyes érdekeimet, és elkezdtem az igazságalapelveknek megfelelően cselekedni, ez a gyakorlat békét adott a szívemnek, és felszabadított.

Ezen a tapasztalaton keresztül beláttam, hogy önző és csalárd voltam. Hogy megóvjam a saját hírnevemet és státuszomat, félretettem a gyülekezet érdekeit, és ha Isten szavai nem lepleztek volna le, nem értettem volna meg magam, és nem változtam volna meg. Ugyanakkor most már értem, mennyire fontos, hogy mindenben, amit teszek, az igazságalapelveket keressem, és hogy csak az igazság keresésével és az alapelvek szerinti cselekvéssel tudom megfelelő színvonalon végezni a kötelességemet.