Szia,

Cseng Hszin!

A legutóbbi leveledben említetted, hogy a nővér, akivel párban dolgozol, elvtelen, önelégült és önkényes. Meg akartad ezt említeni neki, de attól tartottál, hogy nem fogja elfogadni, rossz véleményt alakít ki rólad, és nem lesztek képesek együtt dolgozni. Tépelődtél ezen, és nem tudtad, hogyan oldd fel ezt az állapotot. Megértem, hogy mit érzel. Ez a probléma főképp azért létezik, mert sátáni filozófiák szerint élünk, próbáljuk fenntartani a kapcsolatainkat, és arra koncentrálunk, hogy mások hogyan látnak minket. Ezek a dolgok korlátoznak minket, és miattuk nem merjük az igazságot gyakorolni, és nem merünk ragaszkodni az alapelvekhez. Én is voltam korábban ebben az állapotban, és Isten szavának a kinyilatkoztatása által valamennyire megértettem a helytelen nézőpontomat és a romlott beállítottságomat. Most már megváltoztam valamennyire, és már kevésbé korlátozom magam abban, hogy rámutassak a másokkal kapcsolatos problémákra. Elmesélem a tapasztalatomat. Remélhetőleg ez segít egy kicsit.

Csou Fanggal és Liu Jinggel végeztem a gyülekezeti munkát. Csou Fang gyakran dominálta a munkamegbeszéléseket. Később, mivel nem értünk el jó eredményeket a kötelességeinkben, a vezető úgy döntött, hogy Csang Ling nővér irányítsa a munkánkat. Csang Ling meg tudta találni a problémákat a munkánkban, és rá tudott mutatni a gyakorlás útjára. Amikor Csou Fang azt látta, hogy hallgatunk Csang Ling ötleteire, irigykedni kezdett. A munkamegbeszélések során, még akkor is, amikor Csang Ling nézetei egyértelműen helyesek voltak, Csou Fang megtalálta a módját, hogy megcáfolja őket, ami nagyon nehézkessé tette ezeket a megbeszéléseket. Ezt meg akartam említeni Csou Fangnak, de azután azt gondoltam, hogy az együttműködés kezdetén egy kis súrlódás elkerülhetetlen, így nem kerítettem nagy feneket a dolognak. Csang Ling továbbra is alaposan nyomon követte a munkát, és rögtön közösséget vállalt a megoldásokról, amikor problémára bukkant, ami nagyban javította a hatékonyságunkat. De Csou Fang elkezdett arra célozgatni, hogy Csang Ling a saját jó hírét próbálja felépíteni, gyors nyereségre vágyik, és a státuszért dolgozik. Burkolt célzásai elítélőek, lekicsinylőek voltak, az volt a célja, hogy viszályt szítson, és ezek arra késztették Liu Jinget, hogy ő is elkezdjen ellenkezni Csang Linggel. Kezdtem azt gondolni, hogy Csou Fanggal elég komoly probléma van, amikor azt láttam, hogy a saját státuszát védi, és lekicsinyli és elutasítja Csang Linget. Csou Fang antikrisztusi beállítottságot fedett fel, és antikrisztusi úton járt. Szerettem volna egy percet szánni arra, hogy közösséget vállaljak vele ennek a lényegéről, de egyszerűen nem tudtam kimondani a szavakat. Olyan volt, mintha beragasztották volna a számat. Olyan volt akkor az állapotom, mint most a tiéd. Tele voltam aggodalommal. Attól féltem, hogy ha leleplezem, hogy Csou Fang antikrisztusi úton jár, akkor rossz véleményt alkot majd rólam, zord arckifejezést ölt, vagy elutasít, mint ahogy azt Csang Linggel tette. Nem akartam rámutatni, milyen problémák vannak vele, és kifogásokkal vigasztaltam magam: „Nem arról van szó, hogy nem ismeri önmagát, hiszen már korábban is tisztában volt azzal, hogy a hírnév és a státusz köti le a figyelmét. Egy beállítottságbeli változás nem történhet meg egyik pillanatról a másikra; a legjobb lesz időt hagyni neki, hogy elgondolkodjon ezen.”

Ezek után minden alkalommal, amikor arra gondoltam, hogy nem segítettem Csou Fangnak, és nem mutattam rá, mi vele a probléma, nagy bűntudat ébredt bennem. Istenhez imádkoztam, arra kérve Őt, vezessen, hogy a romlott beállítottságom ne korlázotton, és ki tudjam mondani az igazságot. A következő napokban egy tanúságtételi videóra bukkantam, amelyben a főszereplő tapasztalása hasonló volt az én állapotomhoz. Egy nővér, akivel a kötelességét végezte, mindig a státuszért és nyereségért versengett, ami kihatott a gyülekezet munkájára, így jelenteni akarta ezt a problémát a vezetőnek. De mivel tartott attól, hogy megsérti a munkapartnerét, halogatta a jelentéstételt. Csak akkor kezdett elgondolkodni ezen, amikor komolyan megmetszették őt. Ekkor egy olyan passzust olvasott Isten szavából, amit nagyon felkavarónak találtam. Isten szava azt mondja: „Azok, akik a középutat járják, a legalattomosabb emberek mind közül. Nem sértenek meg senkit, simulékonyak és dörzsöltek, minden helyzetben jól játszanak, és senki sem látja a hibáikat. Olyanok, mint az élő sátánok!” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazság gyakorlásával vetheti le a romlott beállítottság béklyóit). Ez a passzus mély benyomást tett rám. Isten azt mondta, hogy azok a leginkább aljasak és csalárdok, akik a középutat választják, és ők eleven ördögök. Hát nem ilyen volt az én állapotom is? Tudtam, hogy Csou Fanggal igen komoly probléma van, már a gyülekezeti munkát akadályozza, és hogy azonnal figyelmeztetni kell, de tartottam attól, hogy megsértem őt, így semmit sem mondtam, és nem védtem meg a gyülekezet munkáját. A középutat választottam, pont ahogy Isten leírta, és olyan ember voltam, akit Isten gyűlöl. Ezt nehéz volt megemésztenem, így úgy döntöttem, hogy nem leszek többé csalárd kényszeres megfelelő. Meg kellett tartanom az alapelveket, és meg kellett védenem a gyülekezet munkáját, és tudtam, hogy időt kell szakítanom arra, hogy rámutassak, milyen problémák vannak Csou Fanggal. De még aznap váratlanul Csou Fang megelőzött, és ő mutatott rá a velem kapcsolatos problémákra. Olyanokat mondott, hogy a hírnévre és státuszra törekszem a kötelességemben, és hogy a státuszomat arra használom, hogy szidjam az embereket. Láttam, hogy igen súlyos problémák vannak velem, így nem volt bátorságom rámutatni a vele kapcsolatos problémákra, csak átsiklottam azon, amit mondani akartam, és nem szóltam semmit arról, hogy ő a hírnevet és a státuszt hajszolja, vagy hogy antikrisztusi úton jár. Emlékszem, hogy azután megkért, mondjam meg, hogy látok-e problémákat nála, hogy felismerje azokat és változtasson rajtuk. Azt hazudtam: „Nem, minden rendben veled.” Igazából sok mindent akartam mondani, de nem mertem kimondani, mert aggódtam, hogy azt fogja gondolni, hogy vissza akarok vágni neki, és hogy nehéz lesz együtt dolgozni, ha rossz fényben lát engem. Így, hogy ő menthesse a tekintélyét, nem mondtam semmit. Ezután tele voltam önváddal és bűntudattal. Annyira gyávának éreztem magam! Még néhány őszinte szót sem tudtam kimondani, hogy az igazság gyakorlásáról ne is beszéljünk. Egy ideig nem tudtam rendesen enni vagy aludni, és az összejöveteleken nem tudtam megnyugodni. Istenhez imádkoztam: „Istenem! Világosan látom, milyen problémák vannak a nővértársammal, de túlzottan félek attól, hogy megsértem, ezért nem teszem ezt szóvá! Nagyon gyáva és önző vagyok. Nem akarom így folytatni. Kérlek, vezess, hogy lázadjak magam ellen, és olyan ember legyek, akiben van igazságérzet!”

Ezután Isten szavából olvastam. „»Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.« Ez a másokkal való interakció egy olyan módszerét írja le, amelyet a Sátán sulykolt bele az emberekbe. Ez azt jelenti, hogy amikor másokkal interakcióba lépsz, hagynod kell nekik egy kis mozgásteret. Ne légy túl kemény másokkal, ne hozd fel a múltbeli hibáikat, meg kell őrizned a méltóságukat, ne tedd tönkre a hozzájuk fűződő jó kapcsolatodat, légy velük megbocsátó stb. Ez az erkölcsiségről szóló mondás leginkább egyfajta, a világi ügyekre vonatkozó filozófiát ír le, amely az emberi lények közötti interakciókat szabja meg. A világi ügyekre vonatkozó filozófiák egyik tétele így szól: »A hosszú és jó barátság titka, hogy ne tedd szóvá a barátaid hibáit.« Ez azt jelenti, hogy egy baráti kapcsolat fenntartása érdekében az embernek hallgatnia kell a barátja problémáiról, még akkor is, ha világosan látja őket – hogy be kell tartania azokat az elveket, miszerint nem üt arcul másokat, és nem kritizálja a hiányosságaikat. Meg kell téveszteniük egymást, rejtőzködniük kell egymás elől, cselt kell szőniük egymás ellen, és bár kristálytisztán tudják, miféle ember a másik, nem mondják ki nyíltan, hanem ravasz módszereket használnak, hogy megőrizzék barátságos viszonyukat. Miért akarna valaki ilyen kapcsolatokat megőrizni? Ez arról szól, hogy az ember nem akar ellenségeket szerezni ebben a társadalomban, a saját csoportján belül, ez ugyanis azt jelentené, hogy gyakran sodorja magát veszélyes helyzetekbe. Annak tudatában, hogy miután valakinek a hiányosságait szóvá tetted, vagy megbántottad az illetőt, az az ellenséged lesz és ártani fog neked, és nem akarván ilyen helyzetbe hozni magadat, a világi ügyekre vonatkozó filozófiáknak azt a tételét alkalmazod, amely így szól: »Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.« Ennek fényében, ha két ember ilyen kapcsolatban van egymással, azok igazi barátoknak tekinthetők? (Nem.) Nem igazi barátok, még kevésbé egymás bizalmasai. Akkor hát pontosan miféle kapcsolat is ez? Nem egy alapvető társas kapcsolat? (De.) Az ilyen társas kapcsolatokban az emberek nem mutathatják ki az érzelmeiket, nem folytathatnak mélyreható eszmecseréket, és nem beszélhetnek bármiről, amiről csak szeretnének. Nem mondhatják ki hangosan, ami a szívükben rejlik, vagy hogy milyen problémákat látnak a másik emberben, vagy azokat a szavakat, amelyek a másiknak hasznára lennének. Ehelyett kiválogatják a kedves mondanivalókat, hogy megtartsák a másik ember jóindulatát. Nem merik kimondani az igazságot vagy betartani az alapelveket, nehogy ellenséges érzületet keltsen másokban irántuk. Amikor valakit senki nem fenyeget, az az ember nem él viszonylagos békében és nyugalomban? Nem ez az emberek célja, amikor ezt a mondást népszerűsítik: »Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld«? (De.) Világos, hogy ez a létezésnek egy ravasz, megtévesztő módja, egy kis védekezéssel, amelynek a célja az önfenntartás. Akik így élnek, azoknak nincsenek bizalmasaik, nincsenek közeli barátaik, akiknek a társaságában bármit mondhatnak, amit csak szeretnének. Védekeznek egymással szemben, számítgatnak és terveznek, és a kapcsolatból mindegyikük elveszi, amire szüksége van. Nem így van? Alapvetően annak a mondásnak, hogy »ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld«, az a célja, hogy az ember ne sértsen meg másokat és ne szerezzen ellenségeket, hanem védje magát azzal, hogy nem bánt meg senkit. Ez egy technika és módszer, amit azért alkalmaz valaki, hogy ő maga ne sérüljön. Ha a lényegének ezt a többféle vetületét nézzük, akkor vajon az a követelmény az emberek erkölcsi magatartásával szemben, hogy »ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld«, nemes követelmény? Pozitív? (Nem.) Akkor mit tanít az embereknek? Hogy ne sérts meg senkit, ne bánts meg senkit, különben a végén te fogod megjárni; továbbá, hogy ne bízz senkiben. Ha megbántod bármelyik jó barátodat, a barátság csendben változni kezd. Közeli jó barátodból idegen vagy az ellenséged lesz. Milyen problémákat oldhat meg az, ha arra tanítják az embereket, hogy így cselekedjenek? Még ha azáltal, hogy így cselekszel, nem is szerzel ellenségeket, sőt, elveszítesz néhányat, ettől majd csodálnak és elfogadnak az emberek, és mindig megtartanak barátjukként? Ez teljesen megvalósítja az erkölcsi magatartás normáját? Ez a legjobb esetben sem több, mint a világi ügyekre vonatkozó filozófia” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Mit jelent az igazságra törekedni? (8.)). Isten szava feltárta, hogy a „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd!” egy világi ügyekre vonatkozó ravasz filozófia, amit a Sátán oltott az emberekbe. Amikor az emberek ilyen fajta filozófia szerint élnek, kihasználják és becsapják egymást, és elkezdenek óvakodni egymástól. Nem mernek kitárulkozni, és senkinek sem merik elmondani az igazságot. Egyre megbízhatatlanabbak és csalárdabbak lesznek. Az emberekekkel való kapcsolataimban aszerint a filozófia szerint éltem, hogy „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd!” Tudtam, hogy Csou Fang irigykedik Csang Lingre, hogy lekicsinyli és elutasítja őt, hogy ennek a problémának a lényege súlyos, hogy ez akadályozza a munkánkat, és hogy erre fel kell hívni Csou Fang figyelmét, de úgy érzeztem, hogy ha megteszem, akkor leleplezem a hiányosságait, és zavarba hozom. Attól is tartottam, hogy rossz fényben tűnnék fel előtte, és utána nem tudnánk jól együtt dolgozni. Ezért a kapcsolatunk fenntartása érdekében semmit sem mondtam, megelégedve azzal, hogy éppen csak érintsem a témát. Nem támaszkodtam Isten szavára, hogy rámutassak a tettei lényegére és következményeire. Amikor azt kérdezte, hogy látok-e benne romlottságot, tudtam, hogy vannak vele olyan problémák, amikre nem mutattam rá, de egyszerűen hazudtam, és azt mondtam, hogy minden rendben van vele. Szemérmetlenül hazudtam, rászedtem és becsaptam! Láttam, hogy Csou Fang lekicsinyli és elutasítja Csang Linget, de inkább megjátszottam a kedves embert, és semmit sem mondtam. Nem gyakoroltam az igazságot, és nem óvtam meg a gyülekezet munkáját. Nagyon megbízhatatlan és csalárd voltam. Isten arra kér minket, hogy legyünk becsületesek, és őszintén bánjunk egymással, és hogy ha azt látjuk, hogy valaki romlott beállítottsággal él és a rossz úton jár, vagy megszegi az alapelveket, akkor fel kell neki ajánlanunk a segítségünket és együttérzésünket. De én sátáni filozófiák szerint éltem. Amikor azt láttam, hogy valaki rossz úton jár, nem segítettem neki. Nem volt bennem együttérzés. Soha nem lepleztem le a másokkal kapcsolatos problémákat, és féltem az őszinte beszédtől és attól, hogy bajba keverem magam. Semmit sem mondtam, amikor azt láttam, hogy valakivel probléma van, mégpedig azért nem, hogy megvédjem a saját érdekeimet, és ne szerezzek ellenségeket. Mindig csak bókokat és kedvesen hangzó hízelgést használtam. Bár úgy tűnt, hogy jól kijövök az emberekkel, óvatos voltam a velük való kapcsolataimban, és csak becsaptam és kihasználtam őket. Hogy lennének ezek normális kapcsolatok? Hogy lenne ez igaz barátság? Semmi őszinteség sem volt bennem. Akkoriban azt gondoltam, hogy jó ötlet azt a filozófiát követni, hogy „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd!”, hogy így megvédem magam, és nem fogok senkit megsérteni vagy ellenségeket szerezni. De Isten szava feltárta, hogy az olyan értékek, mint az, hogy „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd!”, sátáni módszerek a dolgok kezelésére, és megrontják az embereket. Arra ösztönöznek minket, hogy magunkat óvjuk, és egyre önzőbbé és csalárdabbakká tesznek bennünket. Arra késztetnek bennünket, hogy csak nézzünk, amint mások rossz úton járnak és rossz hatással vannak a munkára, anélkül, hogy közösséget vállalnánk velük vagy kritizálnánk őket. Teljesen hiányzott belőlem az együttérzés és az emberi mivolt.

Később elolvastam egy másik passzust Isten szavából. „Bármilyenek is a körülményeid, mindaddig, amíg a Sátán romlott beállítottsága megkötöz, irányít és ural téged, minden, amit megélsz, minden, amit kinyilvánítasz, minden, amit kimutatsz – vagy az érzéseid, a gondolataid és nézeteid, valamint az utak és módok, ahogyan dolgokat csinálsz –, mind sátáni. Mindezek a dolgok sértik az igazságot, és ellenségesek Isten szavaival és az igazsággal szemben. Minél messzebb vagy Isten szavától és az igazságtól, annál inkább a Sátán hálója irányít és tart csapdájában. [...] Egyfelől az embereket romlott beállítottságok irányítják, és a Sátán hálójában élnek, átvéve a különféle módszereket, gondolatokat és nézőpontokat, amelyeket a Sátán ad nekik, hogy megoldják a körülöttük felmerülő problémákat. Másfelől az emberek még mindig remélik, hogy békét és boldogságot nyerhetnek Istentől. Mivel azonban mindenkor köti őket a Sátán romlott természete, bele vannak gabalyodva a hálójába, és képtelenek tudatosan fellázadni ellene és kivergődni belőle, és mivel eltávolodnak Isten szavától és az igazságalapelvektől, az emberek sohasem képesek elérni az Istentől származó vigasztalást, örömet, békét és boldogságot. Végül milyen állapotban élnek az emberek? Nem képesek felnőni az igazságra való törekvés feladatához, bár szeretnének, és nem tudnak Isten követelményeinek megfelelően élni, bár megfelelően kívánják végezni kötelességeiket. El vannak akadva ott, ahol vannak. Ez gyötrelmes kínszenvedés. Az emberek a Sátán romlott természetében élnek, legjobb szándékuk ellenére. Inkább pokolfajzatokra, mint emberekre hasonlítanak, gyakran sötét zugokban élnek, szégyenletes és gonosz módszerek után kutatva, hogy megoldják a számtalan nehézséget, amellyel szembekerülnek. Valójában az emberek lelke mélyén ott van a hajlandóság, hogy jók legyenek és a fény felé törekedjenek. Remélik, hogy emberi lények módjára, méltósággal élhetnek. Azt is remélik, hogy törekedhetnek az igazságra, és Isten szavára támaszkodhatnak, hogy éljenek, és Isten szavát életükké és valóságukká tehetik, de sohasem képesek az igazságot átültetni a gyakorlatba, és dacára annak, hogy mennyi doktrínát megértenek, nem tudják megoldani a problémáikat. Az emberek ide-oda hánykolódnak ebben a dilemmában, egyaránt képtelenek előrehaladni és vonakodnak visszatérni. El vannak akadva ott, ahol vannak. Az »elakadás« érzése pedig kín – rettenetes kín. Az emberekben ott az akarat, hogy a fény felé törekedjenek, és vonakodnak elhagyni Isten szavát és a helyes utat. Az igazságot azonban nem fogadják el, nem tudják Isten szavait átültetni a gyakorlatba, és továbbra is képtelenek levetni romlott sátáni természetük kötelékeit és irányítását. Végső soron csak kínok között élhetnek, valódi boldogság nélkül” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Mit jelent az igazságra törekedni? (8.)). Isten szavából megértettem, hogy azért nem mertem felszólalni, ha problémát láttam másoknál, mert azokra a filozófiákra, hogy „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd!”, és „a hosszú és jó barátság titka, hogy ne tedd szóvá a barátaid hibáit”, az életünk pozitív vezérlő elveiként tekintettem. Azt hittem, hogy ez együttérzést jelent, és lehetővé fogja tenni, hogy megóvjam magam, és ne essen bántódásom. Emlékszem, kiskoromban a nagymamám arra tanított, hogy ha ki akarok jönni másokkal, ne mutassak rá, milyen problémák vannak velük, különben bajba kerülök, és nem fogok társadalmi rangot szerezni. Azt gondoltam, van abban ráció, amit mond, így nem szívesen mutattam rá mások hibáira, és soha nem lepleztem le a velük kapcsolatos problémákat. Nagyon jól kijöttem a barátaimmal, és tényleg azt gondoltam, hogy ez a társas interakciók titka, úgy éreztem, hogy csodálatra méltó így élni, hogy ettől kedves ember vagyok, és hogy ha nem ragaszkodnék ezekhez az értékekhez, nem lennék jó ember. Ezekre a sátáni filozófiákra támaszkodtam a többi taggal való kapcsolatomban. Láttam, hogy mások megsértik az alapelveket, és rossz úton járnak, és nagyon jól tudtam, hogy bírálnom és segítenem kell őket, de korlátok közé zártak ezek a sátáni filozófiák, és nem mertem bírálni másokat. A Sátán filozófiái olyanok voltak, mint egy háló, amely szorosan körülfog, és megakadályoz a mozgásban, és teljesen uralja a szívemet. Nem értünk el túl jó eredményeket a munkánk során, így a gyülekezet Csang Lingre bízta a vezetést. Ez jó hatással volt a gyülekezet munkájára. Ám Csou Fang nemcsak hogy nem működött együtt Csang Linggel, de még azzal is megvádolta, hogy a hírnévre, státuszra és gyors haszonra törekszik, amikor azt látta, hogy Csang Ling vállalja a felelősséget, és szorgalmasan és hatékonyan végzi a kötelességét. Lekicsinyelte, elutasította őt, és támadta a pozitív hozzáállását. Előttem és Liu Jing előtt is megítélte Csang Linget, és arra próbált rávenni minket, hogy vele együtt utasítsuk el. Csou Fang a saját státusza kedvéért utasította el és támadta Csang Linget. Ez nem normális romlottság volt, hanem antikrisztusi beállítottság. Teljesítenem kellett volna a partnerként rám háruló felelősséget, és rá kellett volna mutatnom erre, de egyáltalán nem úgy viselkedtem, mint a partnere, ami a munkánkat is befolyásolta. Erős bűntudatom volt, és gyűlöltem magam, amiért olyan önző és felelőtlen vagyok. Bár nem mutattam rá a Csou Fanggal kapcsolatos problémákra, ő nem lett elfogult velem szemben, és megmaradt a kapcsolatunk, tudtam, hogy nem gyakoroltam az igazságot, és hogy megsértettem Istent és undort keltettem Benne.

Tovább vizsgálódtam. Miért nem voltam képes leleplezni a másoknál jelentkező problémákat, amikor láttam azokat? Isten szavát olvastam. „Abban a mondásban, hogy »ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld«, a »kritizálás« jó vagy rossz? A »kritizálni« kifejezésnek van egy olyan szintje, amelyen arra utal, hogy emberek Isten szavain belül lelepleződnek vagy feltárulnak? (Nincs.) Ahogy Én értem a »kritizálni« kifejezést, amint az az emberi nyelvben létezik, nem ezt jelenti. A lényege a leleplezés némiképp rosszindulatú formája; azt jelenti, leleplezni mások problémáit és hiányosságait, vagy mások számára ismeretlen dolgokat és viselkedésformákat, vagy a háttérben működő cselszövést, eszméket vagy nézeteket. Ez a »kritizálni« kifejezés jelentése ebben a mondásban: »ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld«. Ha két ember jól kijön és bizalmas viszonyban van egymással, nincsenek közöttük korlátok, és mindketten remélik, hogy a másiknak hasznára és segítségére vannak, akkor az lenne a legjobb, ha összeülnének, és nyíltan, őszintén feltárnák egymás problémáit. Ez helyénvaló, és ez nem mások hiányosságainak kritizálása. Ha felfedezed valaki más problémáit, de látod, hogy az illető még nem képes elfogadni a tanácsodat, akkor egyszerűen ne mondj semmit, hogy elkerüld a veszekedést vagy a konfliktust. Ha segíteni akarsz rajta, megtudakolhatod a véleményét, és először is megkérdezheted tőle: »Látom, hogy problémád van, és reményeim szerint tudok neked tanácsot adni. Nem tudom, képes leszel-e elfogadni. Ha igen, elmondom. Ha nem, egyelőre megtartom magamnak, és nem mondok semmit.« Ha azt mondja: »Bízom benned. Bármi is a mondanivalód, nem fog túllépni a határon; el tudom fogadni« – ez azt jelenti, hogy engedélyt kaptál, és ezután egyenként közölheted vele a problémáit. Ő nemcsak teljes mértékben elfogadja majd, amit mondasz, de hasznát is veszi, és ti ketten továbbra is képesek lesztek normális kapcsolatban maradni. Nem így kell őszintén bánni egymással? (De.) Ez a másokkal való interakció helyes módszere, nem pedig az, hogy kritizáljuk mások hiányosságait. Mit jelent nem »kritizálni mások hiányosságait«, ahogy az említett mondás szól? Azt jelenti, hogy ne beszéljünk mások hiányosságairól, ne beszéljünk a leginkább tabunak számító problémáikról, ne leplezzük le a problémáik lényegét, és ne legyünk olyan szókimondók annak kritizálásában. Azt jelenti, hogy csak felszínes megjegyzéseket tegyünk, olyasmiket mondjunk, amiket mindenki más is mondani szokott, vagy amiket az illető már maga is képes észlelni, és ne tárjunk fel az illető által korábban elkövetett hibákat vagy érzékeny kérdéseket. Mit használ a másiknak, ha így cselekszel? Talán nem sérted meg vagy nem fordítod magad ellen őt, de amit tettél, sehogy sem segít rajta és nem használ neki. Ezért az a kifejezés, hogy »ne kritizáld mások hiányosságait«, önmagában véve kitérő jellegű, egyfajta trükközés, amely nem engedi, hogy az emberek őszintén bánjanak egymással. Azt lehetne mondani, hogy így cselekedni annyit tesz, mint gonosz szándékokat dédelgetni; ez nem az egymással való interakció helyes módja. Sőt, a nem hívők szemében az, hogy »ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld«, olyasmi, amit egy nemes erkölcsökkel rendelkező embernek tennie kell. Világos, hogy ez a másokkal való interakció csalárd módja, amelyet az emberek azért tesznek magukévá, hogy saját magukat védjék; egyáltalán nem az interakció megfelelő módja. Mások hiányosságait nem kritizálni őszintétlen, mások hiányosságainak kritizálása mögött viszont hátsó szándék húzódhat meg” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Mit jelent az igazságra törekedni? (8.)). Régebben én is olyan voltam, mint te. Úgy éreztem, hogy mások kötelességében rámutatni a problémákra egyenlő a hiányosságaik leleplezésével, és ez megbántja őket. Úgy éreztem, ha ezt tenném, ellenségeket szereznék magamnak, és a kapcsolatunk látná kárát. Most már látom, hogy ez egy helytelen nézet volt, és hogy nem Isten szavával összhangban tekintettem a dolgokra. Isten azt kéri, hogy legyünk becsületesek, bánjunk egymással őszintén, és legyünk képesek segíteni egymásnak. Amikor azt látjuk, hogy valaki a romlott beállítottságai alapján megszegi az alapelveket vagy rossz útra tér, rá kell mutatnunk a vele kapcsolatos problémára az igazságalapelvekkel összhangban, vezetve őt önmaga megismerésében. Még ha nehéz is elviselni a megmetszést és a leleplezést, ezek azért történnek, hogy segítsenek nekünk megismerni önmagunkat. Ez őszinte együttérzés és segítség. Ez a gyülekezet munkájának a megóvása. Az úgynevezett „hiányosságok leleplezése” valójában nem jelent őszinte segítséget; inkább személyes motivációkkal és elfogultságokkal terhelt, a romlott beállítottságra támaszkodik, hogy leleplezze a hiányosságokat és a hibákat, és az a szándéka, hogy támadjon, megítéljen és lekicsinyeljen egy másik embert azzal a céllal, hogy megbántsa vagy zavarba hozza. Ez nem mutat az embernek semmilyen utat. Csak fájdalmat és negativitást okoz. Láttam, hogy Csou Fang a hírnévre és státuszra törekeszik, hogy antikrisztusi úton jár, és hogy befolyással van a gyülekezet munkájára. A közösségvállalásom és bírálatom arra késztetné, hogy elgondolkodjon és megértse önmagát. Ez megóvná a gyülekezet munkáját, miközben Csou Fangnak is segítene. Amikor ezt felismertem, egy kicsit felderültem és megnyugodtam, és már nem korlátoztak a téves nézeteim.

Ezután Isten szavának egy másik passzusát olvastam el, amely azokat az alapelveket tisztázta, amelyek szellemében a testvéreinkkel bánnunk kell. Mindenható Isten azt mondja: „Milyen alapelvek szerint bánnak az emberekkel Isten házában? Mindenkivel az igazságalapelvek szerint kell bánnunk, és minden testvérünkkel tisztességesen kell bánnunk. Hogyan bánjunk velük tisztességesen? Ennek Isten szavain kell alapulnia, azon, hogy Isten mely embereket menti meg, és melyeket rekeszt ki, kiket szeret, és kiket gyűlöl; ezek az igazságalapelvek. A testvérekkel szeretetteljes segítéssel, kölcsönös elfogadással és türelemmel kell bánni. A gonosz embereket és az álhívőket azonosítani kell, el kell különíteni, és távol kell maradni tőlük. Csak ha így teszünk, akkor bánunk az alapelvek szerint az emberekkel. Minden testvérnek vannak erősségei és hiányosságai, és mindannyian romlott beállítottságúak, ezért amikor együtt vannak, szeretettel kell kisegíteniük egymást, elfogadónak és türelmesnek kell lenniük, és nem szabad piszkálódniuk vagy túl szigorúnak lenniük. [...] Meg kell vizsgálnod, hogyan bánik Isten a tudatlan és ostoba emberekkel, hogyan bánik a csekély érettségűekkel, hogyan bánik az emberiség romlott beállítottságának normális kinyilatkoztatásaival, és hogyan bánik azokkal, akik rosszindulatúak. Isten különböző módon bánik a különböző emberekkel, és változatos módon kezeli a különböző emberek sokféle állapotát is. Meg kell értened ezeket az igazságokat. Amint megértetted ezeket az igazságokat, tudni fogod, hogyan tapasztald meg a dolgokat, és hogyan bánj az alapelvek szerint az emberekkel” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság elnyeréséhez az embernek a közeli emberektől, eseményekből és dolgokból kell tanulnia). Isten szavából megértettem a testvérek megsegítésének alapelveit. Mivel a Sátán megrontott minket, mindnyájunknak sok romlott beállítottsága van. Ami azokat a romlott beállítottságokat illeti, amiket az emberek a kötelességeik végrehajtása során felfednek, ha ezek a munkára nincsenek hatással, vagy ha az adott személy érettsége nem megfelelő, akkor nem használhatjuk fel önkényesen az illető romlottságát vagy hiányosságait, hogy leleplezzük és megbántsuk őt. Az ilyen helyzetek azt követelik meg, hogy az együttérzésre támaszkodva pozitív közösséget vállaljunk és segítsünk. De azok esetében, akik az antikrisztusok útját járják, vagy súlyosan romlott a beállítottságuk, ami akadályozza a gyülekezeti munkát, ha a pozitív közösségvállalás nem hoz eredményt, meg kell őket metszeni, a viselkedésüket pedig le kell leplezni és elemezni kell, hogy megismerjék a velük kapcsolatos probléma lényegét és valódi megbánást tanúsítsanak. Ha nem leplezzük le őket, akkor nem lesznek képesek átgondolni és megérteni a problémájukat, és továbbra is akadályozni fogják a gyülekezeti munkát. Az embereknek a lényegük, az érettségük és az egyéni hátterük szerint kell segíteni. Nem kell mindig azonnal leleplezni és elemezni, ha probléma van velük, de a tolerancia és a türelem sem mindig a helyes választás. Egyes dolgok nincsenek kihatással a munkára, és toleranciát és türelmet kívánnak, de más dolgok igenis akadályozzák a munkát, és ezekben az esetekben az illetőket le kell leplezni és meg kell metszeni az éretségüknek megfelelő speciális intézkedések alkalmazásával. Ennek az lesz az eredménye, hogy a testvérek meg fogják ismerni a romlottságukat, képesek lesznek bűnbánatot tanúsítani, megváltozni, és az alapelvek szerint cselekedni. Ez a fajta közösségvállalás segíti az embereket, és egyúttal jótékonyan hat a gyülekezeti munkára is. Amikor ezekre a dolgokra ráébredtem, megkönnyebbült a szívem, és írtam egy levelet Csou Fangnak, amelyben lelepleztem a vele kapcsolatos problémákat. Ő később így válaszolt a levelemre: „Köszönöm, hogy lelepleztél és megmetszettél. Nem gondoltam volna, hogy ilyen súlyos problémák vannak velem. Mindig azt hittem, hogy csak egy kis romlottságot fedek fel, és hogy ez rendben is van, amennyiben elgondolkodom, és elolvasom Isten szavát ezzel kapcsolatban. Egyáltalán nem voltam tudatában annak, hogy antikrisztusi úton járok, és hogy gondok vannak az emberi mivoltommal. A közösségvállalásod és elemzésed világossá tette számomra, hogy őszintén segíteni akarsz nekem. Én hajlandó vagyok ezt elfogadni, elgondolkodni magamon és megérteni magamat.” Ezeket a szavakat olvasva nagyon meghatódtam. Úgy éreztem, hogy az Isten szava szerinti gyakorlás nekem és másoknak is a hasznára válik, a szívem megkönnyebbült és megnyugodott. Ez a tapasztalat rávilágított, hogy amikor korábban olyan gondolatokra támaszkodtam, mint „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd!”, az a Sátán ártalmas hatása volt, és hogy önző, alávaló és csalárd életet éltem. Most már világosan látom, hogy csak Isten szava az igazság, és hogy akkor élhetünk emberhez méltó életet, ha Isten szava szerint viselkedünk és kezeljük a dolgokat. Ez a tapasztalatom elég felszínes volt, ezért ha van valami további meglátásod, írj nekem!

Csenhszi

2022. szeptember 10.