Evangelizációs diakónusként szolgáltam a gyülekezetben. Amellett, hogy jómagam is hirdettem az evangéliumot, az evangéliumi munkások kötelességteljesítését is felügyeltem és ellenőriztem. Azokat, akik hajlamosak voltak a felületességre a kötelességükben, különösen szemmel tartottam. Például próbáltam pontosan megérteni a potenciális evangéliumbefogadóik helyzetét, és azt, hogy miként vállalnak közösséget, és miként tanúskodnak. Néha, amikor azt tapasztaltam, hogy nem végzik felelősséggel a kötelességeiket, megmetszettem őket, és lelepleztem a hibáikat. Ugyanakkor azoktól a testvérektől, akik általában szorgalmasak voltak a kötelességeikben, csak röviden megkérdeztem, hogy szembesültek-e valamilyen nehézséggel. Soha nem jutott eszembe, hogy elhanyagolhatnák a feladataikat, vagy lustálkodnának. Sőt, azt gondoltam: „Ha túl szigorúan ellenőrzöm a munkájukat, vajon nem azt fogják gondolni, hogy nem bízom bennük? Ha negatív véleményt alakítanak ki rólam, kínossá válik az együttműködésünk.” Emiatt ritkán ellenőriztem és felügyeltem a munkájukat részletekbe menően.

Egy nap üzenetet kaptam attól a nővértől, akivel együtt dolgoztam. Arról számolt be, hogy Sonia nem felelősségteljes evangéliumterjesztőként, a nehézségek észlelésekor meghátrál, és hátráltatja a munkát. Meglepett ez az üzenet, és eltűnődtem: „Lehet, hogy valami tévedés van itt? Sonia általában nagyon szorgalmas a kötelességeiben. Hogy lenne lehetséges, hogy ilyen problémákkal küzdjön?” Bár megígértem, hogy utánanézek a dolognak, nem hittem el, hogy ilyesmi valóban megtörtént. Ezért csak röviden megkérdeztem Soniát, hogyan áll az evangélium terjesztésével. Azt felelte, hogy az utóbbi időben nehézségekkel szembesült az evangélium hirdetésében. A potenciális evangéliumbefogadók egy része sok elképzeléssel rendelkezett a vallásról, míg mások nem válaszoltak az üzeneteire. Ekkor azt gondoltam: „Ellenőrizzem le a munkáját, hogy lássam, vannak-e problémák?” De azután így okoskodtam: „Soniának általában jó a hozzáállása a kötelességeihez. Ha alaposan leellenőrzöm a munkáját, vajon nem úgy fogja érezni, hogy nem bízom benne, és kétségeim vannak felőle? Ebben az esetben nagyon kínos lesz mindennap találkoznunk! Ha negatív véleményt alakít ki rólam, nehéz lesz az együttműködés közöttünk a jövőben. Ezenfelül Sonia régebben evangelizációs diakónus volt, tehát tudnia kell, hogyan lehet eredményesen munkálkodni. Nem felelőtlen, és nem hátrál meg a nehézségek elől. Mivel említett néhány okot, bizonyára valóban nehézségekkel küzd.” Ezért nem is kérdezősködtem tovább. Néhány nappal később a nővér, akivel együttműködtem, ismét jelentette, hogy Sonia nem felelősségteljes az evangélium hirdetésében, nem fektet energiát a potenciális evangéliumbefogadókkal való közösségbe és a nekik való tanúskodásba. Ez alkalommal úgy éreztem, hogy valami nem stimmel. Mivel a nővér, akivel együttműködtem, folyamatosan jelezte, hogy problémák vannak Soniával, már nem hagyhattam ezt figyelmen kívül. Így azonnal elbeszélgettem Soniával, és részletes helyzetjelentést kértem minden egyes potenciális evangéliumbefogadóról. Ez az ellenőrzés valóban leleplezett néhány problémát. Néhányan a potenciális evangéliumbefogadói közül részt vettek két vagy három összejövetelen, de Sonia semmit sem tudott a helyzetükről, és nem ismerte a problémáikat és elképzeléseiket. Néhány potenciális evangéliumbefogadónak csak pár rövid üdvözlő üzenetet küldött, de a továbbiakban nem követte őket nyomon, és nem vállalt velük közösséget. Sőt, jó néhány megfelelő potenciális evangéliumbefogadóról le is mondott. Megdöbbentem ezen problémák láttán. Sonia viselkedése teljesen másmilyen volt, mint amilyen benyomást tett rám korábban. Nekem az volt a benyomásom, hogy szorgalmas és felelősségteljes a kötelességeiben, ezért nagy bizalommal voltam iránta a munkája nyomon követésében, azt gondolván, hogy semmi probléma sincs vele. Még amikor észre is vettem pár problémát nála, nem vettem ezeket komolyan. Kezdtem megkérdőjelezni magam: miért bíztam meg benne annyira? Miért nem követtem őt nyomon, és miért nem értelmeztem a munkáját közelebbről, ahogy azt a többiekkel tettem? Komoly szemrehányást tettem magamnak. Bár végül most ráébredtem, hogy problémák vannak vele, túl késő volt jóvátenni az okozott veszteségeket.

Elmélkedés közben elolvastam egy passzust Isten szavaiból: „A hamis vezetőknek van egy végzetes hibájuk: könnyen megbíznak emberekben a saját képzelődéseik alapján. Ez pedig amiatt van, hogy nem értik az igazságot, ugye? Hogyan fedi fel Isten szava a romlott emberiség lényegét? Miért kellene emberekben bízniuk, amikor Isten sem bízik bennük? A hamis vezetők túlságosan arrogánsak és önelégültek, nem igaz? Ezt gondolják: »Biztosan nem ítéltem meg tévesen ezt az illetőt, nem lehet semmi probléma ezzel az emberrel, akit én megfelelőnek ítéltem; egész biztosan nem olyasvalaki, aki elmerül az evésben, ivásban és szórakozásban, vagy aki a kényelmet szereti, a kemény munkát pedig gyűlöli. Teljességgel megbízható, és lehet rá számítani. Nem fog megváltozni; ha megváltozna, az azt jelentené, hogy tévedtem vele kapcsolatban, nem igaz?« Miféle logika ez? Talán valamiféle szakértő vagy? Talán röntgenszemed van? Rendelkezel ezzel a különleges képességgel? Egy vagy két évig együtt élhetsz valakivel, de vajon képes lennél meglátni, hogy ki is ő valójában anélkül, hogy adódna egy megfelelő körülmény, amely teljességgel leleplezi az illető természetlényegét? Ha Isten nem fedné fel, három vagy akár öt éven át is élhetnél mellette, és még mindig nehezen látnád csak meg, hogy pontosan miféle természetlényege is van. És mennyivel inkább igaz ez, ha ritkán látod az illetőt, ha ritkán vagy együtt vele? A hamis vezetők könnyelműen megbíznak egy emberben egy pillanatnyi benyomás alapján vagy azért, mert valaki más pozitívan értékelte őt, és rá merik bízni egy ilyen emberre a gyülekezet munkáját. Vajon nem rendkívül vakok, amikor így tesznek? Nem vakmerően viselkednek ilyenkor? És vajon nem rendkívül felelőtlenek a hamis vezetők, amikor így végzik a munkájukat?” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). Isten leleplezi, hogy a hamis vezetők felelőtlenek a munkájukban, valamint arrogánsok és önelégültek, azt gondolják, hogy helyesen tudják megítélni az embereket, és így vakon megbíznak bennük, ami veszteségekhez vezet a munkában. Én is felelőtlen voltam Soniát illetően. Azt gondoltam, hogy mivel korábban szolgált evangelizációs diakónusként, és elég jó értékeléseket kapott a korábbi kötelességeiért, valószínűleg nem fog problémákat okozni. Megnyugodtam, és hagytam, hogy felügyelet nélkül végezze a dolgokat, én pedig csak rutinszerűen végeztem el a munkája ellenőrzését. Amikor hibák jelentek meg a munkában, és a nővér, akivel együttműködtem, jelentette a problémákat Soniával, még akkor sem hittem el, azt gondolván, hogy Sonia nem ilyen fajta ember. Csak formaságként kérdeztem meg, hogy mennek a dolgok, és vakon megbíztam Soniában azon kifogások alapján, amiket kitalált. Megkésve, már csak akkor követtem nyomon Sonia munkáját, amikor a nővér, akivel együttműködtem, másodszorra emlékeztetett. De addigra már megtörtént a baj. Isten megköveteli, hogy a felügyelők felügyeljék és kövessék nyomon a munkát. Én azonban csak vakon megbíztam az emberekben, valódi munka elvégzése nélkül. Igazán felelőtlen voltam! Ez a felismerés lelkiismeret-furdalással és bűntudattal töltött el.

Később tovább kerestem az útmutatást; miért nem ellenőriztem Sonia munkáját? Az áhítatok során Isten szavainak egy passzusát olvastam: „A legtöbb ember hallotta már azt a frázist, hogy »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« Szerintetek helyes ez a frázis vagy helytelen? (Helytelen.) Mivel helytelennek hiszed, vajon miért képes mégis befolyásolni téged a való életben? Amikor ilyen dolgok történnek veled, akkor ez a nézet fog kibontakozni benned. Ez bizonyos mértékig meg fog zavarni, és ha egyszer megzavart, akkor a munkavégzésed veszélybe kerül. Tehát, ha helytelennek hiszed, és megállapítottad, hogy helytelen, akkor miért befolyásol még mindig, és miért használod még mindig önmagad megnyugtatására? (Mivel az emberek nem értik az igazságot, nem képesek Isten szavai szerint gyakorolni, ezért a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiáját fogják alapelvként vagy mérceként alkalmazni a gyakorlatban.) Ez az egyik ok. Van még más is? (Mert ez a frázis viszonylag összhangban van az emberek testi érdekeivel, és ösztönösen e szerint a frázis szerint fognak cselekedni, amikor nem értik az igazságot.) Az emberek nem csak akkor ilyenek, amikor nem értik az igazságot; még ha értik is az igazságot, nem biztos, hogy képesek az igazság szerint gyakorolni. Helyes az a megállapítás, hogy ez a frázis »viszonylag összhangban van az emberek testi érdekeivel«. Az emberek inkább követnek egy ravasz trükköt vagy egy világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiát, hogy megvédjék saját testi érdekeiket, minthogy az igazságot gyakorolják. Emellett van is alapjuk arra, hogy ezt tegyék. Mi ez az alap? Az, hogy ezt a frázist a tömegek széles köre helyesnek fogadja el. Amikor e frázis szerint cselekednek, tetteik megalapozottak lehetnek mindenki más előtt, ők pedig mentesülhetnek a kritikától. Akár erkölcsi vagy jogi szempontból, akár a hagyományos elképzelések szemszögéből nézzük, ez egy olyan nézet és gyakorlat, amely megállja a helyét. Így, amikor nem vagy hajlandó gyakorolni az igazságot, vagy amikor nem érted azt, akkor inkább megsérted Istent, megszeged az igazságot, és visszavonulsz egy olyan helyre, amely nem lép át egy erkölcsi alapvonalat. És mi ez a hely? Az az alapvonal, hogy »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« Ha visszavonulsz erre a helyre, és ennek a frázisnak megfelelően cselekszel, az megnyugvást ad neked. Miért ad megnyugvást? Azért, mert mindenki más is így gondolkodik. Továbbá, szívedben ott él az az elképzelés is, hogy ha mindenki törvényszegő, a törvényt nem lehet betartatni, és úgy gondolod, »Mindenki így gondolkodik. Ha e frázis szerint gyakorolok, akkor nem számít, ha Isten elítél, hiszen Istent úgysem láthatom, és a Szentlelket sem érinthetem meg. A többiek legalább emberi tulajdonságokkal rendelkező embernek fognak tartani, olyannak, akinek van egy kis lelkiismerete.« Úgy döntesz, hogy elárulod az igazságot ezen »emberi tulajdonságok« kedvéért; azért, hogy az emberek ne ellenséges tekintettel nézzenek rád. Mindenki jó véleménnyel lesz rólad, nem fognak kritizálni, kényelmes életet fogsz élni, és lelki nyugalomra lelsz – amit keresel, az a lelki nyugalom. Vajon ez a lelki nyugalom az ember igazság iránti szeretetének megnyilvánulása? (Nem, nem az.) Akkor miféle beállítottság ez? Rejt-e magában csalárdságot? Igen, van benne csalárdság” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Első exkurzus: Mi az igazság). Isten szavainak fényében szemlélve magamat, rájöttem: az, hogy nem felügyeltem megfelelően Sonia munkáját, abból fakad, hogy az a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófia vezérel, miszerint „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”. Azt hittem, hogy ha valakit alkalmaz az ember, az azt jelenti, hogy az illető minden kétséget kizáróan megbízható; ellenkező esetben azt lehetne gondolni, hogy nem bíznak meg benne. Aggódtam, hogy ha részletekbe menően ellenőrizném Sonia munkáját, talán úgy érezné, hogy nem bízom meg benne, és előítéletet alakítana ki velem szemben. Tehát nem követtem nyomon a munkáját, és elmulasztottam megfelelően végezni a feladatomat, ami késleltette a munkát. Azt a látszólag jogosnak tűnő kifogást hoztam fel arra, hogy nem felügyeltem és nem ellenőriztem a munkát, hogy „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”, csak hogy elkerüljem, hogy megbántsak valakit, és így meg tudjam óvni a hírnevemet és státuszomat. Az önző és csalárd sátáni beállítottságomat fedtem fel ezzel. Bár hittem Istenben, és követtem Őt, ettem és ittam a szavait, és végeztem a kötelességemet, nem úgy tekintettem Isten szavaira, mint a viselkedésem és tetteim alapjául szolgáló alapelvekre, és amikor történt velem valami, továbbra is sátáni filozófiákra támaszkodtam, hogy kezeljem azt, elhanyagolva a munka felügyeletét és ellenőrzését, és elmulasztva a feladataim megfelelő végzését a kötelességemben. Ellenálltam Istennek, és becsaptam Őt. Ez a felismerés megijesztett, és arra is rájöttem, hogy ha sátáni filozófiák szerint élek, az csak árt nekem.

Később elolvastam még egy passzust Isten szavaiból: „Úgy hiszitek, hogy helyes az a nézet, hogy »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz«? Ez a frázis az igazság? Miért használta ezt a frázist Isten házának munkája és kötelességének teljesítése során? Mi itt a probléma? Ez, hogy »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz«, egyértelműen a nem hívők szavai, a Sátántól származó szavak – akkor miért kezeli ezeket igazságként? Miért nem tudja megítélni, hogy ezek a szavak helyesek vagy helytelenek? Ezek nyilvánvalóan az ember szavai, a romlott emberiség szavai, ezek egyszerűen nem az igazság, teljesen ellentétesek Isten szavaival, és nem szabadna az emberek cselekedeteinek, magatartásának és Isten iránti imádatának mércéjeként szolgálniuk. Hogyan kellene tehát megközelíteni ezt a frázist? Ha valóban képes vagy a tisztánlátásra, akkor milyen igazságalapelvet kellene használnod helyette, hogy a gyakorlásod alapelveként szolgáljon? Azt, hogy »teljes szíveddel, teljes lelkeddel és teljes elméddel, jól végezd a kötelességedet«. Teljes szíveddel, teljes lelkeddel és teljes elméddel cselekedni azt jelenti, hogy senki sem korlátoz téged; azt jelenti, hogy egy szívvel és lélekkel kell lenni, nem többel. Ez a te felelősséged és kötelességed, és ezt jól kell végezned, hiszen ez tökéletesen természetes és indokolt. Bármilyen problémával is találkozol, az alapelvek szerint kell cselekedned. Kezeld azokat úgy, ahogyan szükséges; ha metszésre van szükség, hát legyen, és ha elbocsátásra van szükség, hát legyen. Röviden, cselekedj Isten szavai és az igazság alapján. Nem ez az alapelv? Ez nem éppen az ellentéte annak, hogy »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz«? Mit jelent az, hogy ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz? Azt jelenti, hogy ha alkalmaztál valakit, ne kételkedj benne, engedd el a gyeplőt, ne ellenőrizd, és hagyd, hogy azt tegye, amit akar; ha pedig kételkedsz benne, akkor ne alkalmazd. Nem ezt jelenti? Ez borzasztóan helytelen. Az emberiséget mélyen megrontotta a Sátán. Minden ember rendelkezik sátáni beállítottsággal, és képes elárulni Istent és ellenállni Istennek. Mondhatni, senki sem megbízható. Még ha valaki égre-földre megesküszik is, az sem ér semmit, mert az embereket korlátozzák romlott beállítottságaik, és nem tudnak uralkodni magukon. El kell fogadniuk Isten ítéletét és fenyítését, mielőtt megoldhatnák romlott beállítottságuk problémáját, és teljes mértékben megoldhatnák az Istennel szembeni ellenállásuk és árulásuk problémáját – azaz feloldhatnák az emberek bűneinek gyökerét. Mindazok, akik nem estek át Isten ítéletén és a megtisztuláson, és nem érték el az üdvösséget, nem megbízhatók. Nem méltók a bizalomra. Következésképpen, ha alkalmazol valakit, akkor felügyelned és irányítanod kell őt. Emellett meg kell metszened őt, és gyakran el kell beszélgetned vele az igazságról, és csak így láthatod majd tisztán, hogy továbbra is hasznát veheted-e. Ha vannak néhányan, akik képesek elfogadni az igazságot, elfogadni a metszést, képesek hűen végrehajtani a kötelességüket, és akik életében folyamatos a fejlődés, akkor csak ezek az emberek a valóban használhatók” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Első exkurzus: Mi az igazság). Isten szavai ráirányítják az embereket a gyakorlás útjára. Függetlenül attól, hogy az a személyes hírnevemet és érdekeimet sérti-e, ahhoz az alapelvhez kell ragaszkodnom, hogy a kötelességemet Isten kívánalmai szerint végezzem. Felügyelőként az a feladatom, hogy felügyeljem és nyomon kövessem a munkát. Nem számít, hogy kiről van szó. Amíg az illető az én hatáskörömbe tartozik, felügyelnem kell, és nyomon kell követnem. Ha azt látom, hogy felületes, felelőtlen, vagy megszegi az alapelveket, segítenem kell, ki kell igazítanom, és meg kell metszenem. Ha továbbra sem hozza helyre a dolgot, át kell helyezni, vagy el kell bocsátani. Nem szabad kiengednem a kezemből a gyeplőt, és vakon megbíznom az emberekben, mert ez a felelőtlenség és ostobaság megnyilvánulása. A Sátán mélyen megrontott bennünket, és gyakran a saját romlott beállítottságaink szerint élünk, felületesek vagyunk a kötelességeinkben, és a trükközéshez folyamodunk, hogy lustálkodhassunk. Senkiben sem bízhatunk meg, mielőtt a romlott beállítottságaink meg nem tisztulnak. Ezért az embereknek szüksége van vezetőkre és dolgozókra, akik felügyelik őket. Erre azért is szükség van, hogy arra késztesse az embereket, hogy jobban végezzék a kötelességeiket. Jóllehet Sonia evangelizációs diakónus volt régebben, és általában szorgalmasan és felelősségteljesen végezte a kötelességét, miután elbocsátották, abban az állapotban élt, hogy önmagát rossz képességűnek határolta be. Valamennyire negatívvá és passzívvá vált az új kötelességében, ami oda vezetett, hogy sok munka nem készült el időben. Mivel a munkáját nem felügyeltem és nem követtem nyomon, nem tudtam időben felfedezni vagy kezelni az állapotával kapcsolatos problémát.

Elolvastam még egy passzust Isten szavaiból, és rátaláltam néhány útra a tényleges munka végzéséhez. Isten azt mondja: „Nem számít, milyen fontos munkát végez egy vezető vagy dolgozó, és milyen természetű ez a munka, az első számú prioritásuk az, hogy megértsék és felfogják, hogyan folyik a munka. Személyesen ott kell lenniük, hogy nyomon kövessék a dolgokat, és kérdéseket tegyenek fel, első kézből szerezve információkat. Nem szabad pusztán a hallottakra hagyatkozniuk, vagy mások beszámolóit meghallgatniuk. Inkább saját szemükkel kell megfigyelniük a személyzet helyzetét és azt, hogy miként halad a munka, és meg kell érteniük, milyen nehézségek vannak, vannak-e olyan területek, amelyek ellentétben állnak a Fennvaló követelményeivel, megszegik-e az alapelveket, vannak-e megzavarások vagy akadályozások, hiányoznak-e a szakmai munkához szükséges eszközök vagy a kapcsolódó oktatóanyagok – mindezeket folyamatosan figyelemmel kell kísérniük. Bármennyi beszámolót is hallgatnak meg, vagy bármennyit is szűrnek le a szóbeszédből, egyik sem ér fel a személyes látogatással; pontosabb és megbízhatóbb, ha a saját szemükkel látják a dolgokat. Ha már ismerik a helyzet minden aspektusát, jó elképzelésük lesz arról, hogy mi történik” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). Isten szavaiból megértettem, hogy a munka során nem bízhatunk meg vakon az emberekben, és nem engedhetjük ki a gyeplőt a kezünkből, amikor kiosztjuk a feladatokat. Személyesen kell felügyelnünk és ellenőriznünk az emberek munkáját. Továbbá nem elég csak egyszer elvégezni az ellenőrzést; egy bizonyos időn keresztül kell ezt végeznünk. Tisztában kell lennünk a testvérek munkájának előrehaladásával és konkrét helyzetével. Csak így tudjuk azonnal azonosítani a problémáikat, és így tudunk közösséget vállalni, hogy rendbe hozzuk a dolgokat. Különben veszteségeket okozhatnak a munkában. Amikor rájöttem erre, Istenhez imádkoztam, kifejezve a hajlandóságomat a bűnbánatra, arra, hogy Isten követelményei szerint végezzem a kötelességemet, és hogy jól végezzem a munkámat. Az utána következő napokban, amikor nyomon követtem a munkát, tudatosan figyeltem, hogy haladnak a testvérek a tennivalókkal és a hátterüktől vagy attól függetlenül, hogy milyen tapasztalatuk van az evangélium hirdetésében, ugyanúgy felügyeltem és követtem nyomon őket.

Később nyomon kellett követnem Lydia nővér munkáját. Korábban már dolgoztunk együtt, és eleinte azt gondoltam: „Tudja, hogyan kell végezni a dolgokat. Talán nincs szüksége a felügyeletemre.” De amikor felmerült bennem ez a gondolat, rájöttem, hogy tévedek. Nem végezhettem a kötelességem arra a sátáni filozófiára alapozva, hogy „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol”. Ezért tudatosan rászorítottam magam, hogy ellenőrizzem, hogy halad Lydia munkája. Egy alkalommal észrevettem, hogy rosszabbak lettek az eredményei a munkában. Először figyelmeztetésben részesítettem, de utána sem volt jelentős javulás. Ezért közvetlenül bekapcsolódtam a munkába, aminek ő volt a felelőse. Beszélgettem a testvérekkel, hogy megértsem a munka tényleges helyzetét, és végül fel is fedeztem néhány problémát. Miután felhívtam ezekre Lydia figyelmét, némileg javult a hatékonysága a kötelességében. Lydia azt is megemlítette, hogy hasznos a munkája ilyen jellegű felügyelete és ellenőrzése, mivel az utóbbi időben valóban halogatta a kötelességét. Azt is mondta, hogy a felügyelet arra is jó volt, hogy emlékeztesse és ösztönözze őt. Ez a fajta gyakorlás nekem is nyugalmat hozott. Ezeket a felismeréseket és átalakulásokat, amelyeket megtapasztaltam, mind Isten szavainak útmutatása eredményezte. Nagyon hálás vagyok Istennek!