2018. július 4-én Ting Csiét, azt a nővért, akivel párban dolgoztam, a rendőrség követte és letartóztatta. Amikor meghallottam a hírt, nagyon aggódtam. A rendőrség olyan kegyetlen módszerekkel kínozza az embereket; ki fogja bírni a nővérem? És korábban gyakran kommunikáltam vele, nem lehet, hogy már engem is figyelnek? Erre gondolva egy kicsit megijedtem. Pár nappal később levelet kaptam a falumból. Azt írták, hogy a rendőrség eljött a házamba, hogy letartóztasson, és a helyi lakosoknak is megmondták, hogy keressenek. A falumból Li Csing nővért letartóztatták, a két lányát pedig még mindig keresi a rendőrség. Ez a hír arculcsapásként ért. A rendőrség mindenfelé testvéreket tartóztatott le, nekem pedig nem volt többé otthonom. Látva, hogy a rendőrség milyen mértékű mozgósítást végez az Istenben hívők letartóztatása érdekében, nagyon dühös lettem. Ugyanakkor aggódtam is, hogy ha a rendőrség esetleg már figyel engem, akkor itt többé nem vagyok biztonságban. Ha letartóztatnának, biztosan megkínoznának, nem? Vajon el bírnám viselni? Minél többet gondolkodtam, annál jobban megijedtem. A következő napokat a félelem állapotában töltöttem.

Nem sokkal később megtudtam, hogy Ting Csie nem bírta ki a kínzást, és sok testvért elárult, valamint két családot is, akik az Isten szavait tartalmazó könyveket őrizték. A könyveket a gyülekezet már korábban átvitte máshová, de azt a nővért, akinek a családja őrizte őket, letartóztatták, egy másik nővér otthonában pedig a rendőrség 300 ezer jüan megtakarítást foglalt le. Ting Csie még irányította is a rendőrséget a testvérek letartóztatásakor. Több mint tíz vezetőt és diakónust tartóztattak le egymás után. Átkutatták néhány testvér otthonát, és sok testvér elmenekült otthonról, és elrejtőzött. Nem sokkal később egy másik vezetőt is letartóztattak, Hszia Jüt. Mivel nem tudott ellenállni a rendőrség fenyegető és megfélemlítő technikáinak és kínzásának, és félt, hogy börtönbe kerül, végül elárulta a testvéreket és a gyülekezet pénzének rejtekhelyét. Amikor meghallottam ezt a hírt, megdöbbentem, és el sem mertem hinni, hogy igaz. Ezek a vezetők korábban az igazságra törekedtek; hogyan válhattak árulókká? Ting Csie és Hszia Jü sok éve hitt Istenben. Feláldozták a családjukat, otthagyták az állásukat, és minden idejüket a kötelességeik végzésének szentelték. Akármennyire üldözte és akadályozta is őket a családjuk, továbbra is hittek Istenben, és kötelességeik végzése közben el tudták viselni a szenvedést, és áldozatot tudtak hozni. Hogy válhattak hirtelen Júdássá? Tényleg nem értettem. Vezetők voltak, és a testvérekkel való közösségvállalásuk általában elég jó volt. Több igazságot kellett volna megérteniük, és több érettséget mutatniuk, mint a testvéreknek, de még néhány egyszerű testvér is szilárdan meg tudott állni a bizonyságtételében. Hogyhogy a vezetőknek még kevesebb volt az érettségük, mint az egyszerű testvéreknek? Hogyhogy csak úgy elárulták Istent? Azután önmagamon kezdtem gondolkodni. Ami a lemondást és az áldozatvállalást illeti, én sem tettem többet, mint ők. Ők lemondtak az állásukról, a szüleikről és a gyerekeikről, és azt választották, hogy a kötelességeiket végzik, miközben engem a kötelességem végzése során még mindig gyakran korlátozott a ragaszkodásom. Még ők sem tudtak szilárdan megállni. Ha engem tartóztatnának le, és a rendőrség börtönnel fenyegetne, én vajon szilárdan meg tudnék állni a bizonyságtételemben? Ha börtönbe kerülnék, és elárulnám Istent, ahogy ők tették, mert a hús-vér testem nem bírná elviselni a fájdalmat, az nem ahhoz vezetne, hogy rossz sorsom és rendeltetési helyem lesz? Akkor nem lenne hiábavaló az a sok év, amióta hiszek Istenben? Önkéntelenül is aggódni kezdtem magam miatt. Nem értettem, miért szenved ennyi üldöztetést az egyház, és miért tartóztattak le annyi testvért. Azok, akiket magasztos harcosoknak tartottam, mind elestek. Abban az időszakban nagyon csüggedt voltam. Mindennap aggodalom ült ki az arcomra, és kétségbeesetten sóhajtoztam. Amikor Isten szavait olvastam, nem vettem őket a szívemre, és a kötelességem teljesítése és az összejövetelek során nem volt energiám.

Az egyik nővér látta, hogy eléggé elcsüggedtem, és emlékeztetett: „Nem maradhatsz ilyen negatív. Tanulnod kell azoktól a testvérektől, akik szilárdan megállnak bizonyságtételükben, többet kell Isten szavait olvasnod, és több tanulságot levonnod.” A nővérem emlékeztetésére volt szükség, hogy rájöjjek, mennyire gyenge vagyok. A testvéreim megtapasztalták a rendőri üldöztetést, és rengeteg szenvedést viseltek el, mégis tudták, hogyan támaszkodjanak Istenre, és hogyan tanuljanak a dolgokból. Miért nem tudtam, hogy Isten szándékát kell keresnem? Keresés során Isten szavainak ezt a passzusát olvastam: „Hogyan lehet tehát végigjárni az út utolsó szakaszát? A nyomorúság megtapasztalásának napjaiban minden megpróbáltatást ki kell állnod, és meg kell legyen az akaratod, hogy szenvedj; csak így tudod jól megtenni az útnak ezt a szakaszát. Azt hiszed, hogy olyan könnyű megtenni ezt az útszakaszt? Tudnod kell, hogy milyen feladatot kell betöltened; növelned kell a képességedet, és fel kell szerelkezned a megfelelő igazsággal. Ez nem egy vagy két nap munkája, és nem olyan egyszerű, mint ahogyan gondolod! Az út utolsó szakaszának megtétele attól függ, hogy valójában milyen hited és akaratod van. Talán nem látod, hogy a Szentlélek munkálkodik benned, vagy talán nem vagy képes felfedezni a Szentlélek munkáját a gyülekezetben, ezért borúlátó vagy és csalódott, tele kétségbeeséssel az előtted álló út miatt. Különösen, hogy a múlt nagy harcosai mind elestek – nem egy csapás-e mindez a számodra? Hogyan kellene látnod ezeket a dolgokat? Van-e hited, vagy nincsen? Teljesen megérted a mai munkát, vagy nem érted? Ezek a dolgok meghatározhatják, hogy képes vagy-e sikeresen végigjárni az út utolsó szakaszát” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan kellene végigjárnod az út utolsó szakaszát?). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy az az üldöztetés és hányattatás, amit most elszenvedtünk, egy lecke volt, amelyet Isten rendezett el mindannyiunknak. Ennek az útnak az utolsó szakaszát nem volt könnyű követni, ezért hatalmas hitre volt szükségünk, és még több igazsággal kellett felszerelkeznünk. Láttam, hogy sok testvért letartóztatnak, magasztos harcosok estek el körülöttem, és sok testvér messzire elmenekült, ezért pesszimista és csalódott lettem, és elveszítettem a hitemet. Talán nem a Sátán ravasz cselszövésének kellős közepén találtam magam? Bármit tesz is Isten, abban benne van az Ő gondossága, de én nem kerestem Isten szándékát, hanem saját elképzeléseim és képzelgéseim között éltem, és negatívan álltam hozzá a történtekhez. Ez nem felelt meg Isten szándékának! Imádkoztam Istenhez: „Istenem! Nem értem, miért kell a gyülekezetünknek ilyen nehéz körülményekkel szembesülnie, és miért engeded meg, hogy ilyen heves üldöztetést és letartóztatásokat szenvedjünk el a Kommunista Párttól. Istenem! Kérlek, vezess, hogy megértsem a Te szándékodat, és vezess ki a mostani, félreértésekkel és csüggedéssel teli állapotomból!”

Keresés közben elolvastam Isten szavainak egy passzusát, amely mélyen felkavart. Mindenható Isten azt mondja: „Minden, amit Isten tesz, az szükséges, és rendkívüli jelentőséggel bír, mert mindaz, amit Ő végez az emberben, az Ő irányításával és az emberiség megmentésével függ össze. Természetesen az a munka sem más, amit Isten Jóbban végzett, noha Jób tökéletes és becsületes volt Isten szemében. Más szóval, függetlenül attól, hogy mit tesz Isten, vagy milyen eszközökkel teszi azt, tekintet nélkül az árra, tekintet nélkül az Ő célkitűzésére, cselekedeteinek szándéka nem változik. Az Ő szándéka az, hogy Isten szavait beledolgozza az emberbe, valamint Isten követelményeit és szándékait az ember számára; más szóval, hogy Isten az Ő lépéseivel összhangban bedolgozza az emberbe mindazt, amit Ő pozitívnak tart, ezáltal képessé téve az embert, hogy megértse Isten szívét, felfogja Isten lényegét, és lehetővé tegye az ember számára, hogy alávesse magát Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, így megengedve azt, hogy az ember Isten félelmére jusson és kerülje a rosszat – mindez Isten szándékának egyik szempontja mindabban, amit Ő tesz. A másik szempont az, hogy – mivel a Sátán Isten munkájában az ellenpont és a szolgálat tárgya – az ember gyakran a Sátánnak adatik; Isten ezt a módot használja, hogy az emberek megláthassák a Sátán kísértéseiben és támadásaiban a Sátán elvetemültségét, csúfságát és hitványságát, elérve azt, hogy az emberek gyűlöljék a Sátánt és képesek legyenek ismerni és felismerni azt, ami negatív. Ez a folyamat lehetővé teszi, hogy fokozatosan kiszabadítsák magukat a Sátán irányítása, vádjai, zavarása és támadásai alól, mindaddig, amíg – Isten szavainak, Istenről való ismeretüknek és a Neki való alávetettségüknek, valamint Istenbe vetett hitüknek és Istentől való félelmüknek köszönhetően – győzedelmeskednek a Sátán támadásai és vádjai felett; csak ekkor lesz igaz, hogy teljesen megszabadultak a Sátán hatalma alól. Az emberek megszabadulása azt jelenti, hogy a Sátán legyőzetett, azt jelenti, hogy többé már nem ennivalók a Sátán szájában – ahelyett, hogy lenyelte volna őket a Sátán, inkább lemondott róluk. Ez azért van, mert az ilyen emberek erényesek, mert van hitük, alávetik magukat Istennek és félik Őt, és mert teljesen szakítanak a Sátánnal. Szégyent hoznak a Sátánra, gyávává teszik a Sátánt, és teljes mértékben legyőzik a Sátánt. Meggyőződésük Isten követésében, a Neki való alávetettségük és az Iránta tanúsított félelemük legyőzi a Sátánt, és arra késztetik a Sátánt, hogy teljesen lemondjon róluk. Csak az ilyen embereket nyerte meg Isten igazán, és ez Isten végső célja az ember üdvözítésében. Ha az ember meg akar menekülni, és azt akarja, hogy Isten teljesen megnyerje őt, akkor mindazoknak, akik Istent követik, a Sátántól jövő kisebb és nagyobb kísértésekkel és támadásokkal kell szembenézniük. Azok, akik kikerülnek ezekből a kísértésekből és támadásokból, és képesek teljesen legyőzni a Sátánt, azok, akiket Isten megmentett” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.). Isten szavai nagyon világosak. Isten engedi meg, hogy a gyülekezet üldöztetést szenvedjen, és sok testvért letartóztassanak. Egyfelől Isten mindenféle embert leleplez, másfelől tökéletesíti azokat, akik valóban hisznek Benne. Ezt a helyzetet arra használja, hogy az Ő szavai eljussanak az emberekhez, és azok elnyerjék az igazságot, és belépjenek a valóságba. Isten munkájának célja, hogy megmentse az embereket a bűntől és a Sátán befolyásától, és végül elvigye őket az Ő királyságába. A Sátán és az ördögök királyai nem elégedettek ezzel, ezért hevesen üldözik és letartóztatják Isten választott népét, mindenféle módon versengenek Istennel, és minden létező eszközzel akadályozzák Isten munkáját. Vádolnak és támadnak minden egyes embert, aki Istent követi, és megpróbálják rávenni az embereket, hogy megtagadják és elárulják Istent, és velük bűnhődjenek a pokolban. A Sátán különböző kísértései és támadásai közepette Isten választott népéből azok menekülhetnek meg, akik tudnak Istenre támaszkodni, szilárdan megállnak bizonyságtételükben, és megalázzák a Sátánt. Mindeközben azok, akik elárulják Istent, kompromisszumot kötnek a Sátánnal, és behódolnak neki, elveszítik Isten üdvösségét, lelepleződnek és kirekesztődnek. Miután megértettem az igazságnak ezt az aspektusát, a szívem hirtelen felderült. Az, hogy üldöztetést és letartóztatást szenvedünk el a sátáni politikai hatalomtól, az üdvösség elnyeréséhez szükséges folyamat. Értelmetlen gyávának lennem, félnem, és azon gondolkodnom, hogy elmeneküljek egy ilyen közegből; ehelyett több igazsággal kell felszerelkeznem, és szilárdan megállnom az Isten melletti bizonyságtételemben.

Ezután még többet olvastam Isten szavaiból: „A nagy vörös sárkány nemzetében a munkának olyan szakaszát végeztem el, amely az emberek számára felfoghatatlan, és emiatt a szélben ringatóznak, s ezután majd sokan csendben elsodródnak a szél fújásával. Valóban, ez az a »szérű«, amelyet meg fogok tisztítani; ez az, amire vágyom, és ez az Én tervem is. Mert sok gonosz osont már be a munkám során, de nem sietek elűzni őket. Inkább szétoszlatom majd őket, amikor eljön az ideje. Csak ezután leszek az élet forrása, és lehetővé teszem azoknak, akik igazán szeretnek Engem, hogy megkapják Tőlem a fügefa gyümölcsét és a liliom illatát. Azon a földön, ahol a Sátán tartózkodik, a por földjén, nem marad tiszta arany, csak homok, és így, látva ezeket a körülményeket, a munka egy ilyen szakaszát végzem. Tudnotok kell, hogy amit Én megszerzek, az tiszta, finomított arany, nem homok. Hogyan maradhatnak a gonoszok az Én házamban? Hogyan engedhetem meg, hogy a rókák élősködjenek az Én paradicsomomban? Minden elképzelhető módszert bevetek, hogy elűzzem ezeket a dolgokat. Mielőtt kinyilatkoztatom szándékaimat, senki sincs tisztában azzal, hogy mit szándékozom tenni. Megragadva ezt a lehetőséget, elűzöm a gonoszokat, és ők kénytelenek elhagyni jelenlétemet. Ezt teszem a gonoszokkal, de még lesz egy nap számukra, amikor Engem szolgálhatnak” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Zeng a hét mennydörgés – azt jövendöli, hogy a királyság evangéliuma elterjed majd az egész világegyetemben). Isten olyan jól beszél! A nagy vörös sárkány csak szolgálja Isten munkáját. Isten a nagy vörös sárkány általi üldöztetést és letartóztatásokat használja választott népének tökéletesítésére, ugyanakkor ezáltal leplezi le a gonosz embereket és az álhívőket, ily módon fajtájuk szerint csoportosítva az embereket. Isten munkája olyan bölcs és mindenható! A nagy vörös sárkány általi heves üldöztetést és letartóztatásokat arra használja, hogy tökéletesítse, leleplezze és kirekessze az embereket. Elválasztja a búzát a konkolytól, az igaz hívőket a hamisoktól – egymás után leplezi le őket ebben az ellenséges környezetben. Mert azok, akik igazán hisznek Istenben, és szeretik az igazságot, még ha szenvedést kell is elviselniük, sőt, még ha belehalnak is, a végsőkig követni fogják Istent, és szilárdan megállnak a Mellette való bizonyságtételükben. Azok az emberek, akiknek nincs emberi mivoltuk, és nem hisznek igazán Istenben, mindenféle helyzetekben kompromisszumokat kötnek a Sátánnal, és alávetik magukat neki. Pontosan ők azok, akiket Isten leleplez mint konkolyt az Ő utolsó napokbeli munkája során; ők azok, akik ki lesznek rekesztve. Eszembe jutott egy fiatal testvér azok közül, akiket letartóztattak. A rendőrök égő cigarettát nyomtak a testére, és egymás után több csésze tűzforró vizet öntöttek rá. Elképzelhetetlenül borzalmas volt, de ő mindezen kínszenvedés közben sem árulta el Istent. Szembeszállt a rendőrség általi agymosással, és az igazság segítségével megcáfolta őket. Inkább börtönbe ment volna, semhogy egyetlen mondattal is megtagadja vagy elárulja Istent. Volt egy nővér is, akiről letépték a ruhát, és a rendőrség egy sötét szobában sokkoló botokkal sokkolta; meghalni is kevésbé lett volna fájdalmas a számára. Inkább meghalt volna, semmint elárulja Istent. A letartóztatás után sok testvér inkább meghalt volna, mint hogy elárulja Istent. Harsogó tanúságot tettek Isten mellett, és megalázták a Sátánt. Noha üldözték és letartóztatták őket, és a hús-vér testük szenvedett valamennyit, Isten tetteit látván a hitük tökéletesedett. Láttam, hogy Isten bölcsessége a Sátán ravasz cselszövésére épült. A nagy vörös sárkány mindenféle módokon üldözte az Istenben hívőket, és hasztalan próbálta rávenni őket, hogy elárulják és megtagadják Istent, Isten azonban ezt a helyzetet arra használta fel, hogy az emberek egy csoportját győztesekké tökéletesítse, és ők legyenek a királyság jó katonái, ugyanakkor leleplezze és kirekessze azokat a gonosz embereket és álhívőket, akik csak kenyérre vágynak, hogy éhségüket csillapítsák. Arra gondoltam, hogy mielőtt Ting Csiét és Hszia Jüt letartóztatták, ők képesek voltak lemondani és áldozatot hozni, és folyton azt ismételgették, hogy az embernek szilárdan meg kell állnia az Isten melletti bizonyságtételében. A felszínen olyan embereknek tűntek, akik őszintén hisznek Istenben, de amint letartóztatással és kínzással néztek szembe, a saját életüket védték, és elárulták Istent és a testvéreket, sőt, a kommunista párt szolgáivá váltak. Pontosan azok a fajta gonosz emberek voltak, akiket Isten leleplezett. Korábban, ha bárki azt mondta volna rájuk, hogy gonosz emberek, és el fogják árulni Istent, egyáltalán nem hittem volna el. De mikor lelepleződtek a tények, már tisztán láttam a természetlényegüket. Általában csak szavakat és doktrínákat, üres elméleteket szajkóztak. Ismét önmagamra gondoltam. A múltban fogadalmat tettem Istennek, hogy akármilyen mostoha körülmények közé is kerülök, mindig ki fogok tartani amellett, hogy teljesítem a kötelességemet, és eleget teszek Neki. Azt hittem, nagy az érettségem. Ám amikor veszéllyel és megpróbáltatásokkal néztem szembe, rettenetben és félelemben éltem, és elveszítettem a hitemet. Végre rádöbbentem, hogy az érettségem szánalmasan kevés.

Később eszembe jutott, hogyan vallott kudarcot Ting Csie és Hszia Jü. Tanulnom kellett a kudarcukból. Miért lepődtem meg annyira azon, hogy Júdássá váltak, és elárulták Istent, és miért volt ezt olyan nehéz elfogadnom? Mikor alaposan átgondoltam, rájöttem, hogy téves nézeteim voltak. Azt hittem, hogy csak azért, mert vezetők voltak, lemondtak a családjukról és a karrierjükről azért, hogy végezzék a kötelességeiket, és a közösségvállalásuk általában nagyon jó volt, bizonyára értik az igazságot, van valóságuk, és nagyobb az érettségük, mint a testvéreknek, és nem árulnák el olyan könnyen Istent. Láttam, hogy helytelen kritériumok alapján ítéltem meg őket. Olvastam egy szakaszt Isten szavaiból: „Amikor vezetővé választanak valakit a testvérek, vagy előléptet valakit Isten háza, hogy egy bizonyos munkarészt vagy egy bizonyos kötelességet végezzen, az nem azt jelenti, hogy különleges státusza vagy identitása van az illetőnek, sem azt, hogy mélyebb igazságokat vagy több igazságot ért másoknál – azt pedig még kevésbé, hogy képes alávetni magát Istennek és nem fogja elárulni Őt. Természetesen nem jelenti azt sem, hogy ismeri Istent, és hogy olyasvalaki, aki féli Istent. Valójában ezek egyikét sem érte el; az előléptetése és a művelése mindössze a szó legegyszerűbb értelmében vett előléptetés és művelés, és nem egyenlő azzal, hogy Isten rendelkezett volna róla és elismerte volna őt. Egyszerűen azt jelenti az előléptetése és a művelése, hogy elő lett léptetve és művelésre vár. Ennek a művelésnek a végső kimenetele pedig attól függ, hogy törekszik-e az illető az igazságra, és hogy képes-e az igazságra törekvés útját választani. Így aztán, amikor az egyházban valakit vezetővé léptetnek elő és művelnek, akkor azt csak a szó legegyszerűbb értelmében véve léptetik elő és művelik; ez nem azt jelenti, hogy már minősített vagy hozzáértő vezető, vagy hogy máris képes elvállalni egy vezető munkáját és valóságos munkát végezni – nem ez a helyzet” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). Ha valakit vezetővé választanak, az csak egy lehetőség arra, hogy képezze magát. Nem jelenti azt, hogy az illető érti az igazságot, és van valósága. Ráadásul azt, hogy végül valaki szilárdan meg tud-e állni, a természetlényege határozza meg, és az út, amelyen jár. Semmi köze ahhoz, hogy vezető vagy sem. Bármilyen magas is valakinek a státusza, bármennyi lemondást és áldozatot vállal látszólag, és bármilyen lelkesen képes elviselni a szenvedést, ha nehéz helyzetben csak a saját személyes érdekeit nézi, Istennek nincs helye a szívében, és bármikor, bárhol képes elárulni Istent, akkor nincs igazságvalósága. Régen azt hittem, hogy azok a vezetők és dolgozók, akik tudták, hogyan vállaljanak közösséget másokkal, megmutatják, hogy értik Isten szándékait és követelményeit, hogy az érettségük nagyobb a testvérekénél, és hogy próbatétellel szembesülve szilárdan meg tudnak állni. Mindezek csak az én elképzeléseim és képzelgéseim voltak. Most megértettem, hogy elsősorban azt kell nézni, tényleg megélik-e azt a tudást, amiről közösséget vállalnak. Bármilyen szép szavakat mondanak is, ha nem élik meg azokat, akkor csak doktrínákról beszélnek; szavaiknak nincs gyakorlati értéke, és nincs valódi megértésük az igazságról. Státuszt birtokolni nem ugyanaz, mint az igazságvalóságot birtokolni, és ha valaki vezető és státusza van, az nem jelenti azt, hogy ismeri Istent, és aláveti magát Neki, még kevésbé azt, hogy szereti Istent, és van emberi mivolta. Amikor megítélünk valakit, nem azt kell néznünk, hogy milyen magas vagy alacsony a státusza, hanem hogy valójában mit él meg. Azt kell néznünk, hogy aláveti-e magát Istennek, hűséges tud-e lenni Hozzá, valóban ismeri-e Istent, amikor nehéz helyzetbe kerül, és a döntő pillanatban fel tudja-e adni az életét, és eleget tud-e tenni Istennek; ez jelenti azt, hogy valakinek van igazságvalósága. Látszólag úgy tűnt, Ting Csie és Hszia Jü lemondást és áldozatot vállal, de amikor veszélybe kerültek, csak a saját érdekeiket és saját biztonságukat tartották szem előtt, nem tudtak hűségesek maradni Istenhez és védeni Isten házának érdekeit. Egyáltalán nem olyan emberek voltak, akik valóban az igazságra törekszenek. Csak azért tudtak lemondani, áldozatot vállalni, szenvedést elviselni és árat fizetni, mert az a szándék vezérelte őket, hogy áldásokat kapjanak; előnyöket akartak szerezni Istentől. Amint olyan körülmények közé kerültek, amelyek személyes érdekeiket veszélyeztették, a legkisebb habozás nélkül képesek voltak elárulni Istent. Egyáltalán nem olyan emberek voltak, akik valóban hisznek Istenben. Nem őszintén vállalták a lemondást és az áldozatokat; ehelyett üzleteltek Istennel. Ezen felül volt még egy oka, hogy elárulták Istent: az, hogy túlságosan féltették a hús-vér testüket, nem akarták elviselni a börtönélet szenvedéseit, és féltek a haláltól. Ezért Júdássá váltak. Amikor arra gondoltam, miért vallottak kudarcot, eszembe jutott, hogy én is gyáva vagyok, és féltem, hogy ha egy nap engem is letartóztatnának, nem bírnám elviselni a kínzást, és elárulnám Istent, mihez kezdenék akkor? Némán imádkoztam Istenhez: „Istenem! Kérlek, vezess rá azokra az igazságokra, amelyekkel fel kell szerelkeznem, hogy ne áruljalak el Téged!”

Keresés közben Isten szavainak ezt a passzusát olvastam: „Történik valami, ami miatt nehézségeket kell eltűrnöd, aminek során meg kell értened, hogy melyek Isten szándékai, és hogyan legyél tekintettel az Ő szándékaira. Nem magadnak kell megfelelned: először is tedd félre magadat. Nincs elvetettebb, mint a test. Arra kell törekedned, hogy Istennek felelj meg, és teljesítened kell kötelességedet. Ilyen gondolatok mellett Isten különleges megvilágosodást hoz neked ebben az ügyben, és a szíved is vigaszra talál. Ha valami történik veled, akár nagy, akár kis dolog, először is félre kell tenned önmagadat, és úgy kell tekintened a testre, mint a legalacsonyabb rendű dologra. Minél inkább kielégíted a testet, az annál jobban elkanászodik; ha most kielégíted, legközelebb már többet követel. Ahogy ez folytatódik, az emberek még inkább megszeretik a testet. A testnek mindig féktelen vágyai vannak; mindig azt kéri, hogy elégítsd ki, és járj a kedvében belülről, akár abban, amit eszel, amit viselsz, vagy abban, hogy elveszíted az önuralmadat, vagy hogy saját gyengeségeidnek és lustaságodnak kedvezel... Minél inkább kielégíted a testet, annál nagyobbak lesznek a test vágyai, és annál kicsapongóbb ő maga, míg végül odáig fajul a dolog, hogy az emberek teste még mélyebb elképzeléseket dédelget, lázadozik Isten ellen, felmagasztalja önmagát, és kétségei támadnak Isten munkájával kapcsolatban. Minél inkább kielégíted a testet, annál nagyobbak a test gyengeségei; mindig úgy fogod érezni, hogy senki nem érez együtt gyengeségeiddel, mindig azt fogod hinni, hogy Isten túl messzire ment, és ezt mondod majd: »Hogy lehetett Isten ilyen kemény? Miért nem hagy már nyugtot az embereknek?« Amikor az emberek kielégítik és túlságosan dédelgetik a testet, saját magukat teszik tönkre” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben). Isten szavaiból megértettem, hogy hús-vér testünk a Sátánhoz tartozik. Túlságosan mélyen megrontott minket a Sátán, és eszerint a sátáni méreg szerint élünk: „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.” Aki így él, csak önmagára gondol, és bármit csinál, a saját érdekeit helyezi előtérbe. Annak érdekében, hogy hús-vér teste ne szenvedjen, olyasmit is megtesz, ami saját lelkiismerete és az emberi mivolt ellen való. Például amikor az embereket letartóztatja a kommunista párt, és különböző kínzásokkal és börtönnel kell szembenézniük, ha mindig azt tartanák szem előtt, hogy a hús-vér testük kevesebbet szenvedjen, ne verjék meg őket, és ne kerüljenek börtönbe, képesek lennének elárulni testvéreiket és Istent. Végül testi érdekeik kielégülnek, de életük romba dőlt, örökre elveszítik Isten üdvösségét, és a Sátánnal együtt a pokolra kerülnek, hogy megbűnhődjenek. Önmagamon elgondolkozva rájöttem, hogy túl nagy becsben tartom a testemet, mindig csak kényelmesen akarok hinni Istenben, és nem akarom, hogy a hús-vér testem bármennyit is szenvedjen. Ha kényelmes környezetben voltam, továbbra is tudtam végezni a kötelességemet, de üldöztetéssel és letartóztatással szembesülve gyáva és ijedt lettem, féltem, hogy letartóztatnak, megkínoznak, és börtönbe kerülök. Nap mint nap rettegésben éltem. A Sátán a testem iránti elfogultságomat és a szenvedés elkerülésére irányuló szándékomat felhasználva próbált rávenni, hogy eláruljam Istent. Arra gondoltam, amikor Isten először lett testté, és tudta, hogy meg fogják feszíteni. Bár akkor szenvedett és gyenge volt, mégis alá tudta vetni magát Isten akaratának, és el tudott viselni mindenféle megaláztatást, fájdalmat, gúnyolódást és rágalmazást, azt, hogy megkorbácsolják, töviskoronát helyeznek a fejére, lépésről lépésre elmegy oda, ahol megfeszíttetik, és végül keresztre szögezik. Mikor Isten másodszor is megtestesült, a kommunista párt minden lehetséges módon kutatott utána és üldözte, de Ő ebben a közegben is kifejezte az igazságot, és végrehajtotta az emberiség megmentésének munkáját. Az emberiség megmentése érdekében Isten zokszó nélkül elviselte mindezt a szenvedést. Isten annyira szereti az emberiséget! Én viszont azért hittem Istenben, hogy megmenekülhessek, és ha egy kis szenvedést álltam ki, már hibáztattam és félreértettem Istent. Tényleg önző és megvetendő voltam, semmi emberi mivoltom nem volt!

Később megtaláltam a gyakorlás útját Isten szavaiban. Mindenható Isten azt mondja: „Amikor szenvedéssel szembesülsz, képesnek kell lenned arra, hogy félretedd a testtel kapcsolatos aggályaidat, és hogy ne panaszkodj Istenre. Amikor Isten elrejtőzik előled, kell lennie hitednek ahhoz, hogy kövesd Őt, hogy megőrizd korábbi szeretetedet, és ne hagyd, hogy az meginogjon vagy elapadjon. Nem számít, hogy Isten mit tesz, neked alá kell vetned magad az Ő tervének, és késznek kell lenned arra, hogy inkább elátkozd a saját testedet, mint hogy Őrá panaszkodj. Amikor megpróbáltatásokkal kell szembenézned, eleget kell tenned Istennek, akkor is, ha keservesen sírsz, vagy ha vonakodsz megválni valamelyik szeretett tárgytól. Csak ez az igazi szeretet és hit. Függetlenül attól, hogy milyen a tényleges érettséged, először is rendelkezned kell mind az akarattal, hogy elszenvedd a nehézségeket, mind az igaz hittel, és akarnod kell lázadni a test ellen. Kész kell lenned elviselni a nehézségeket és veszteségeket a saját érdekeidben, hogy eleget tegyél Isten szándékainak, Képesnek kell lenned arra is, hogy a szívedben megbánást érezz önmagaddal kapcsolatosan: a múltban nem tudtál megfelelni Istennek, és most megbánást tanúsíthatsz. Nem szabad, hogy ezek közül bármelyik hiányozzon – Isten ezeken keresztül fog tökéletesíteni téged. Ha nem tudsz megfelelni ezeknek a kritériumoknak, akkor nem tudsz tökéletességre jutni” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Akik tökéletessé lesznek téve, azoknak finomításon kell átesniük). Megértettem, hogy Isten az utolsó napokban megítéli és megtisztítja az embert. Mindenféle borzalmas helyzeteket használ arra, hogy finomítani próbáljon minket, hogy megismerhessük romlott beállítottságainkat és helytelen szándékainkat, hogy végül fel tudjunk lázadni a test ellen, el tudjuk engedni túlzó vágyainkat, alá tudjuk vetni magunkat Istennek, bármit is tesz, készek legyünk elviselni a testi szenvedést és úgy dönteni, hogy eleget teszünk Istennek. Csak az ilyen embereket tökéletesítheti Isten. Isten mindenféle szörnyű helyzeteket használ arra, hogy finomítsa az ember szenvedésre való hajlandóságát, és tökéletesítse az ember hitét, szeretetét, és hajlandóságát arra, hogy valóban alávesse magát Istennek. Kényelmes helyzetekben az emberek nem nyerhetnek el ilyen igazságvalóságokat. Például az, hogy most megtapasztaltam egy olyan környezetet, amelyben a kommunista párt üldözött és letartóztatott minket, megmutatta nekem a valódi érettségemet. Láttam, hogy nincs hitem Istenben, és szereztem valamennyi tudást önző és megvetendő romlott beállítottságomról is. Megértettem, hogy Isten a kommunista párt általi heves üldöztetést és letartóztatásokat használja arra, hogy az emberek egy csoportját győztesekké tökéletesítse, és arra, hogy leleplezze és kirekessze az álhívőket és a gonoszokat. Megláttam, hogy Isten bölcsessége a Sátán ravasz cselszövésére alapult. Ezeket az igazságokat egy kényelmes környezetben nem nyerhettem volna el. Tisztábban láttam a kommunista párt Istennel szembeni ellenállásának elvetemült természetét. Szívemben gyűlölet ébredt iránta, és még inkább eltökéltem magam, hogy Istent fogom követni. Ezenkívül kész voltam jól végezni a kötelességemet, hogy megalázzam a Sátánt. „Az élet bizonysága” című dal szövegét olvasva sírva fakadtam a meghatottságtól, és ez megerősített elhatározásomban, hogy a végsőkig követni fogom Istent. „Egy napon elfoghatnak és üldözhetnek azért, mert tanúságot teszek Istenről, ez a szenvedés az igazság érdekében van, amit a szívemben ismerek. Ha az életem egy szempillantás alatt kihuny, mint egy szikra, akkor is büszke leszek arra, hogy követhetem Krisztust, és tanúságot tehetek Róla ebben az életben. Ha nem is láthatom a királyság evangéliuma elterjedésének nagy eseményét, akkor is a legszebb kívánságokat fogom felajánlani. Ha nem láthatom a királyság megvalósulásának napját, de ma megszégyeníthetem a Sátánt, akkor a szívem megtelik örömmel és békével” (Kövesd a Bárányt és énekelj új énekeket).