2022 augusztusának elején éppen befejeztük az egyik összejövetelünket, amikor Vang Csing azt mondta: „Csang Mint elkülönítettük, hogy otthon elmélkedjen.” Amikor ezt meghallottam, azt kérdeztem: „Mi folyik itt?” Vang Csing azt válaszolta: „Valahányszor a testvérek a kötelességében felmerülő problémákra rámutattak, Csang Min következetesen megtagadta annak elfogadását, sőt vitatkozott és védekezett. Nagy jelenetet csinált, sírt és üvöltözött, a frusztrációja még a kötelességére is hatással volt. Ez oda vezetett, hogy a munka nem tudott normálisan haladni, fennakadást és zavart okozott a gyülekezet életében. Ha nem gondolkodik el, nem próbálja megismerni önmagát, és még mindig megpróbál védekezni, akkor lehet, hogy ki lesz takarítva.” De amikor meghallottam, hogy esetleg eltakarítják, az valahogy meglepett. Arra gondoltam, hogy Csang Min mindent feladott, és feláldozta önmagát a sok év alatt, amióta Istenben hitt, és hogy az újonnan érkezők öntözésekor szertettel teli és barátságos volt. Akármilyen késő volt, amikor egy újonnan érkezőnek gondja akadt, mindent megtett, hogy közösséget vállaljon vele, és megoldja a problémát, és nem hanyagolta a kötelességét, még akkor sem, ha családi ügye adódott. Bár most nem fogadta el az igazságot, de lehet, hogy még nem ismerte fel. Ha fokozatosan megpróbálna elgondolkodni, és felismerné azt, az nem lenne rendben? Nem érdemli meg, hogy eltakarítsák. Ha egy olyan valakit, mint ő, eltakarítanak, akkor, számításba véve, hogy jóval kevesebbet adtam fel, és kevésbé áldoztam fel magam, végül nem iktatnának ki engem is? Abban az időben, amikor erre gondoltam, az állapotom eléggé negatív lett, és a kötelességem végzésekor is hiányzott belőlem az energia.

Később, egy összejövetelen a gyülekezetünk vezetője, Vang Ju eljött, hogy ellenőrizze Csang Min eltakarításának anyagait, és én hangot adtam az elképzeléseimnek és a zavarodottságomnak: „Csang Min elhagyta a családját és feladta a karrierjét, hogy éveken át teljesítse a kötelességét; ha nem is az érdemeiért, de a kemény munkájáért megérdemelné az elismerést. Miért takarították el? Ha nem tudja elérni az üdvösséget azáltal, hogy így végzi a kötelességét, akkor, mivel én nem viselek annyi nehézséget, és nem hozok akkora áldozatot, mint ő, nem kellene engem is kiiktatni?” Látva, hogy elképzeléseket alakítottam ki, Vang Ju türelmesen közösséget vállalt velem, és ezt mondta: „Amit te látsz, az a felszínes látszata annak, ahogy Csang Min a dolgokat csinálja; nem láttad, milyen volt az igazsághoz való hozzáállása mindvégig. A testvérek értékelése szerint, amikor Csang Minnel gond adódott, soha nem fogadott el semmit Istentől, és mindig túl nagy jelentőséget tulajdonított az embereknek és dolgoknak. A testvérek közösséget vállaltak vele, és sokszor segítettek neki, de legkevésbé sem fogadta el az igazságot, vitatkozott, védte magát, és még a kötelességébe is belekeverte a frusztrációját.” Akkoriban a vezető mondott egy példát: „Egyszer megtörtént, hogy amikor a felügyelő rámutatott Csang Min egy problémájára, ami az újonnan érkezők öntözésével volt kapcsolatos, Csang Min nem fogadta el, és azt gondolta, hogy a felügyelő szándékosan kipécézte magának. Elvesztette az önuralmát, és azt mondta: »Nem tudom tovább végezni ezt a kötelességet; keress valaki mást, aki megcsinálja!« Aztán sírva elment.” A vezető azt mondta, hogy Zhang Min megnyilvánulásai mindvégig ilyenek voltak, és mindig, amikor valami a büszkeségét és státuszát érintő dolog történt, nagy jelenetet rendezett, és senki nem tudta visszafogni. Még a felügyelőjét is feszélyezte. Ez a viselkedése komolyan megzavarta a gyülekezet életét, és hatással volt az öntöző munkára. Habár Csang Min az Istenbe vetett hit ezen évei alatt végezte a kötelességét, egyáltalán nem törekedett az igazságra, és amikor olyasmi történt, soha nem fogadta el azt Istentől, nem tartott önvizsgálatot, és nem vonta le a tanulságot. Egy álhívő volt. Aztán Vang Ju felolvasott egy részletet Isten szavaiból: „A mérce, amely szerint az emberek megítélik a többi embert, a viselkedésükön alapul; akiknek a viselkedése jó, azok igazak, míg akiknek a viselkedése visszataszító, azok gonoszak. A mérce, amely szerint Isten megítéli az embereket, azon alapul, hogy a lényegük aláveti-e magát Neki vagy sem; aki aláveti magát Istennek, az igaz ember, míg aki nem, az ellenség és gonosz ember, függetlenül attól, hogy ennek az embernek a viselkedése jó vagy rossz, és függetlenül attól, hogy a beszéde helyes vagy helytelen” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt megy be a nyugalomba). Akkor Vang Ju közösséget vállalt, és azt mondta: „Az emberek a látszat alapján ítélnek meg másokat. Ha valakinek a viselkedése jónak tűnik, akkor jó ember, és ha rossznak tűnik, akkor pedig gonosz. Isten az embert a természetlényege és az igazsághoz való hozzáállása alapján nézi. Isten azt nézi, hogy képes-e alávetni magát Neki és az igazságnak, nem azt, hogy a felszínen mennyire hagyott el mindent, szenvedett és dolgozott.” A közösségvállalás által elgondolkoztam azon, hogy azért sajnáltam meg Csang Mint, amikor eltakarították, mert csak kívülről láttam őt. Azt láttam, hogy képes volt elhagyni a családját, feladni a karrierjét, szenvedést vállalni és áldozatot hozni, és hogy amikor az újonnan érkezők problémába ütköztek, nem sajnálta az idő, hogy közösséget vállaljon velük, és ezért azt hittem, hogy olyan valaki, aki törekszik az igazságra. Azonban nem néztem azt, hogy képes-e elfogadni az igazságot, vagy alávetni magát neki, amikor megvádolják, vagy hogy milyen eredményeket ért el a kötelességében. Úgy gondoltam, hogy Isten háza túlságosan szigorú követelményeket támaszt vele szemben, és nem kellett volna eltakarítani. Kiderült, hogy nem látok túl az embereken és a dolgokon, hogy tudatlan vagyok.

Később egy kis csoportos összejövetelen rájöttem, hogy Csang Min eltakarítása kapcsán néhány testvér szintén ezt a nézetet vallotta: „Ha nem is az érdemeiért, de a kemény munkájáért elismerést érdemel.” Erra a problémára koncentrálva találtam néhány részletet Isten szavaiban. Mindenható Isten azt mondja: „Pál nem az igazságra törekedett. Ő csak azért hitt Istenben, mert a testének keresett jövőt és rendeltetési helyet. Csak jutalmak és egy korona megszerzésére törekedett. Isten oly sok szót szólt, fegyelmezte, megvilágosította és megvilágította őt, de ő mégsem vetette alá magát Istennek, és nem fogadta el az igazságot. Mindig lázadt Isten ellen és ellenállt Neki, végül pedig antikrisztussá vált, elítélték és megbüntették. Pál példaként szolgál arra, hogy mit nem szabad tenni. [...] Az ember elképzelései és képzelődései szerint az emberek azt gondolják: »Istennek nem kellett volna így bánnia Pállal. Pál oly sokat tett és olyan sokat szenvedett. Ráadásul hűséges volt és odaadó Isten iránt. Miért bánt vele Isten úgy?« Helyes, ha az emberek ezt mondják? Összhangban van ez az igazsággal? Miben volt Pál ennyire hűséges vagy odaadó Isten iránt? Vajon nem ferdítik el a tényeket? Pál abban volt hűséges és odaadó, hogy igyekezett áldásokat szerezni magának. Ez az Isten iránti hűség és odaadás? Amikor az emberek nem értik az igazságot, nem látják tisztán egy probléma lényegét, és vakon, az érzéseik alapján beszélnek, vajon nem lázadnak Isten ellen, és nem állnak ellen Neki? Nem csoda, hogy mindenki imádja Pált! Akik a Sátántól valók, mindig a Sátánt imádják, sőt, azérzéseik alapján a Sátán nevében beszélnek. Ez azt jelenti, hogy bár az emberek látszólag elszakadtak a Sátántól, mégis kapcsolatban maradnak vele. Valójában, amikor az emberek a Sátán nevében beszélnek, akkor a saját maguk nevében is beszélnek. Az emberek azért szimpatizálnak Pállal, mert olyanok, mint ő, és ugyanazon az úton járnak, mint ő. Az emberi józan ész szerint Istennek nem kellett volna így bánnia Pállal, ám amit Ő tett, az pont az emberi józan ész ellentéte volt. Ez Isten igazságos természete, és ez az igazság. Ha valaki az emberi józan ész szerint beszél, akkor azt mondhatja: »Még ha Pál nem is ért el sokat, sok munkát és erőfeszítést tett bele. Már csak azért is meg kellett volna őt kímélni, mert annyi évet szenvedett. Még akkor is rendben lenne, ha csak munkás lenne. Nem kellett volna megbüntetni vagy a pokolra küldeni.« Ez az ember józan esze és érzései – ez nem az igazság. Mi Isten legszeretetreméltóbb aspektusa? Az, hogy Ő nem rendelkezik az emberek józan eszével. Minden, amit tesz, összhangban van az igazsággal és az Ő lényegével. Ő igazságos természetet fed fel. Isten nem törődik a te szubjektív kívánságaiddal, sem az objektív tényekkel, hogy mit tettél. Isten az alapján állapítja és határozza meg, milyen ember vagy, hogy mit teszel, mit fedsz fel, milyen úton jársz, majd az ennek legmegfelelőbb hozzáállást tanúsítja veled szemben. Így alakult Pál sorsa is. Ha Pál ügyét nézzük, úgy tűnik, mintha Istenben nem lett volna szeretet. Péter és Pál egyaránt teremtett lények voltak, de míg Pétert Isten elismerte és áldotta, addig Pált leleplezte, boncolgatta, megítélte és elítélte. Nem lehet látni Isten szeretetét abban, ahogyan Pál sorsáról döntött. Tehát a Pállal történtek alapján mondhatnád azt, hogy Isten nem szeret? Nem, mert Isten sokszor fegyelmezte őt, megvilágította, sok esélyt adott neki a bűnbánatra, de Pál makacsul visszautasította, és az Istennel szembeni ellenállás útját járta. Így végül Isten elítélte és megbüntette őt” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az igazság megértése által ismerhetjük meg Isten tetteit). „Néhányan a végén azt mondják majd: »Annyi munkát végeztem Érted, és bár talán nem értem el ünnepelt eredményeket, mégis szorgalmas voltam az erőfeszítéseimben. Nem engednél be a mennybe, hogy ehessem az élet gyümölcsét?« Neked tudnod kell, milyen emberekre vágyom; azok, akik tisztátalanok, nem léphetnek be a királyságba, azok, akik tisztátalanok, nem szennyezhetik be a szent földet. Hiába végeztél sok munkát, és hiába dolgoztál sok éven át, végül, ha még mindig sajnálatosan mocskos vagy, akkor a Mennyország törvénye nem tűri majd, hogy be kívánsz lépni az Én királyságomba! A világ megalapításától kezdve egészen a mai napig soha nem kínáltam könnyű bejutást a királyságomba azoknak, akik kegyeimet keresik. Ez egy mennyei szabály, és ezt senki sem szegheti meg! Neked az életre kell törekedned. Ma azok, akik tökéletessé tétetnek majd, Péterhez hasonlatosak: ők változásra törekszenek a saját beállítottságukban, hajlandóak tanúságot tenni Istenről, és végrehajtani kötelességüket teremtett lényként. Csak az ilyen emberek válnak tökéletessé. Ha csak a jutalmakra figyelsz, és nem törekszel rá, hogy megváltoztasd az életfelfogásod, akkor minden erőfeszítésed hiábavaló lesz – ez egy megmásíthatatlan igazság!” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember). „Nem az életkor, a rangidősség, vagy a szenvedés mértéke alapján döntöm el, hogy kinek milyen rendeltetési helye van, és legkevésbé sem az alapján, hogy mennyire vált ki szánalmat, hanem aszerint, hogy birtokában van-e az igazságnak. Nincs más választás, csak ez. Meg kell értenetek, hogy mindazok, akik nem követik Isten akaratát, szintén bűnhődni fognak. Ez egy megváltoztathatatlan tény” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten természete igazságos és szent. Hogy mi egy ember sorsa, és hogy megmenekül-e vagy sem, az nem attól függ, hogy látszólag mennyi munkát végez, mennyit ad fel vagy mennyire áldozza fel magát. Az a fontos, hogy az adott személy törekszik-e az igazságra, hogy megváltoztatja-e az életfelfogását. Ha csak a kemény munkára koncentrál, és nem törekszik az életfelfogásának megváltoztatására, akkor végül képtelen lesz szilárdan megállni, és előbb-utóbb ki kell iktatni. Ez olyan, mint Pál a Kegyelem Korában. Sok éven át dolgozott, sok szenvedést elviselt, nem kevés embert megnyerve az evangélium hirdetésével, és sok gyülekezetet alapított, de az önfeláldozásának célja teljes egészében a jutalmak és a korona elnyerése volt, és az Istennel való üzletkötés volt a szándéka. Sőt mi több, Pál természete kifejezetten arrogáns és önhitt volt, és nem volt tekintettel senkire, még arról is bizonyságot tett, hogy úgy élt, mint Krisztus. Pál az antikrisztus útját járta, mely ellenáll Istennek, és végül megsértette Isten természetét, és Isten büntetésében részesült. Ugyanezt a hibát követtem el, amikor Csang Mint eltakarították. Azt hittem, hogy mivel Csang Min keményen dolgozott, elhagyta a családját, feladta a karrierjét a kötelessége miatt, ezért ha nem is az érdemeiért, de a kemény munkájáért elismerést érdemel, vagy legalább azért, hogy mennyit fáradozott, és hogy minimum adni kellene neki esély, hogy megbánja. Most, az állandó megnyilvánulásait látva megértettem, hogy egyáltalán nem fogadta el az igazságot, és idegenkedett attól, és hogy valahányszor szóba került olyasmi, ami a büszkeségét és státuszát érintette, nagy jelenetet rendezett. Nemcsak nem fogadta el a testvérek tanácsait és segítségét, hanem észszerűtlenül zavart is keltett, átkozódott, zagyvaságokat beszélt, és a frusztrációjat a kötelességébe is belekeverte. Egyáltalán nem olyan volt, mint egy olyan személy, aki hisz Istenben. Amikor a testvérek leleplezték és rámutattak a problémáira, azt gondolta, hogy direkt meg akarják alázni, és néha úgy érezte, hogy megsértették, és így figyelmen kívül hagyta a vezetőt, ami oda vezetett, hogy a vezető nem tudta végrehajtani a munkát. Mivel a gyülekezetben volt, zavart keltett a testvérek körében és a munkában, és mondható, hogy a hátrányok meghaladták az előnyöket. A gyülekezet kitakarította, és ez teljesen feltárta Isten igazságosságát. Én azonban nem az igazságalapelvek szerint ítéltem meg ezt az ügyet. Amikor meghallottam, hogy kitakarították, félreértettem Istent, és Csang Min védelmére keltem. Megértettem, hogy nincs igazságom, és nem tudok átlátni az embereken, és hogy bármikor képes vagyok ellenállni Istennek.

Később Isten szavainak egy másik részletét olvastam. Mindenható Isten azt mondja: „Az indokolatlanul kellemetlenkedő emberek általában nem követnek el jelentős alattomos vagy gonosz tetteket, de abban a pillanatban, amikor ez már érinti az érdekeiket, a jó hírnevüket vagy a méltóságukat, azonnal haragra lobbannak, dührohamot kapnak, barbár módon viselkednek, és akár önkárosítással is fenyegetőznek. Mondd csak, ha egy ilyen abszurd és barbár ember megjelenik egy családban, nem szenved vajon az egész család? A háztartást ilyenkor mocskos és komor légkör árasztaná el, tele sírással és üvöltéssel, ami elviselhetetlenné tenné az életet. Néhány gyülekezetben vannak ilyen emberek; bár lehet, hogy nem látszik, amikor minden normális, de sosem tudhatod, mikor robbannak ki és fedik fel magukat. Az ilyen emberek elsődleges megnyilvánulásai közé tartoznak többek között a dühkitörések, a képtelen érvek hangoztatása és a nyilvános káromkodás. Még ha ez a viselkedés csak havonta vagy félévente egyszer fordul is elő, akkor is nagy gondot és nehézséget okoz, különböző mértékű zavart hozva a legtöbb ember gyülekezeti életébe. Ha ténylegesen bebizonyosodik, hogy valaki ebbe a kategóriába tartozik, akkor azonnal kezelni kell, és ki kell takarítani a gyülekezetből. Egyesek talán azt mondják: »Ezek az emberek önmagukban nem tesznek semmi gonoszat. Nem tekinthetjük gonosz embereknek őket; el kell őket tűrni és el kell viselni.« Mondd csak, rendben lenne, ha nem foglalkoznánk az ilyen emberekkel? (Nem, nem lenne rendben.) Miért nem? (Mert cselekedeteik a legtöbb embernek jelentős gondot és bosszúságot okoznak, és a gyülekezeti életben is zavart okoznak.) Ebből a következtetésből világos, hogy azok, akik megzavarják a gyülekezeti életet, még ha nem is gonosz emberek vagy antikrisztusok, nem maradhatnak a gyülekezetben. Mivel az ilyen emberek nem szeretik az igazságot, hanem idegenkednek tőle, nem számít, hány éve hisznek Istenben, vagy hány prédikációt hallgatnak, nem fogják elfogadni az igazságot. Amint valami rosszat tesznek és megmetszik őket, dührohamot kapnak és butaságokat hordanak össze. Még akkor sem fogadják el az igazságot, ha valaki közli velük. Senki sem tud velük szót érteni. Még akkor is, ha Én közlöm velük az igazságot, lehet, hogy látszólag hallgatnak, belül azonban nem fogadják el. Amikor valamilyen tényleges helyzettel szembesülnek, továbbra is úgy viselkednek, mint mindig. Az Én szavaimra sem hallgatnak, szóval a ti tanácsaitokat még kevésbé fogadnák el. Bár ezek az emberek talán nem követnek el súlyos gonosztetteket, egy kicsit sem fogadják el az igazságot. Ha a természetlényegüket nézzük, nem csak a lelkiismeret és az értelem hiányzik belőlük, de felesleges bajt is okozhatnak és észszerűtlenek lehetnek. Elérhetik-e az ilyen emberek Isten üdvösségét? Semmiképpen sem! Az olyan emberek, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot, álhívők, a Sátán lakájai. Amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogyan ők akarják, dührohamot kapnak, kitartóan ontják magukból az abszurd érveket, és nem hallgatnak az igazságra, bárhogyan is közlik azt. Az ilyen emberek észszerűtlen bajkeverők, színtiszta ördögök és gonosz szellemek; rosszabbak, mint a vadállatok! Olyanok, mint az elmebetegek, akiknek nem ép az elméjük, és soha nem képesek az igazi bűnbánatra. Minél tovább maradnak a gyülekezetben, annál több elképzelésük lesz Istenről, annál több észszerűtlen igényt támasztanak Isten házával szemben, és annál nagyobb zavart és kárt okoznak a gyülekezeti életben. Ez kihat Isten választott népének életbe való belépésére és a gyülekezeti munka normális előrehaladására. A gyülekezet munkájára gyakorolt káros hatásuk nem kisebb, mint a gonosz embereké; idejekorán ki kell takarítani őket a gyülekezetből. Egyesek azt mondják: »Nem csak arról van szó, hogy kicsit barbár a viselkedésük? Nem érik el a gonoszság határát, szóval nem lenne jobb, ha szeretettel bánnánk velük? Ha itt tartjuk őket, talán meg tudnak változni és meg lesznek mentve.« Én mondom neked ez lehetetlen! Nincs olyan, hogy »talán« – ezeket az embereket egyáltalán nem lehet megmenteni. Ugyanis nem képesek megérteni az igazságot, még kevésbé elfogadni azt; hiányzik belőlük a lelkiismeret és az értelem, a gondolkodási folyamataik abnormálisak, és még az emberi léthez szükséges legalapvetőbb józan észnek is híján vannak. Ezek nem épelméjű emberek. Isten semmiképpen nem menti meg az ilyen embereket” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (26.)). Isten szavai által megértettem, hogy habár az emberek, akik észszerűtlenül zavart keltenek, nem tesznek semmi óriási gonoszságot, de amikor valami a saját érdekeiket gátolja, nagy jelenetet rendeznek, és hamis érvelésbe bocsátkoznak. Nem számít, hogy valaki közösséget vállal az igazságról velük, nem fogadják el azt, és súlyosan zavarják a gyülekezet életét. Ráadásul az ilyen indokolatlanul zavart keltő emberek nem rendelkeznek a normális emberi mivolt lelkiismeretével és észszerűségével, és akárhány éve is hisznek Istenben, egy szemernyi igazságot sem képesek megérteni. Az ilyen embereket Isten nem menti meg. Csang Min egy ilyen személy. Ahogy valami az érdekeit veszélyeztette, bajt szított, és hatalmas jelenetet csinált, egy tökéletesen jó összejövetelt kaotikus rendetlenséggé változtatva. Lehetetlenség volt lenyugtatni, és közösséget vállalni vele Isten szavairól. Az ilyen típusú embereket minél előbb kezelni kell, hogy megóvjuk a gyülekezeti életet. Valójában akiknek van egy kis lelkiismeretük és eszük, azok mind tisztában vannak azzal, hogy az eltisztítás nem véletlen, és megnyugtatják a szívüket, hogy megfelelően önvizsgálatot tartsanak, és tanuljanak belőle. Habár akkor még nem is értik ugyan, legalább nem terjesztik az elképzeléseiket, és nem hangoztatják az érzelmeiket; az ilyen embereknek valamennyire Istenfélő szívük van, és még van esélyük a bűnbánatra. De amikor ez történt Zhang Minnel, nem kereste az igazságot, nem végzett önvizsgálatot, ehelyett tele volt elképzelésekkel és félreértésekkel Isten iránt, és elítélte Őt, hogy igazságtalan, sőt azt kérdezte, hogy miért adott Isten esélyt másoknak, de neki nem. Miután kitakarították, még mindig nem gondolkodott el magán, vitatkozott Istennel, és lázadozott Ellene, miközben hangot adott az elégedetlenségének és felháborodásának, valamint az elképzeléseit is terjesztette, és félrevezette az embereket. Az, hogy a hozzáállásában egy szemernyi megbánás sem volt, igazolta, hogy az eltakarítása teljesen Isten igazságossága volt!

Ebből a tapasztalatból megértettem, mennyire fontos Isten szavai alapján megkülönböztetni az emberek lényegét. Ez a mondás: „Ha nem is az érdemeiért, de a kemény munkáért elismerést érdemel az ember” egy téveszme, és nincs összhangban az igazsággal. Azokat, akik nem tudják, hogyan kell megkülönböztetni másokat Isten szavai alapján, azokat megtévesztik, sőt az álhívőket és a gonosz embereket testvéreiknek tekintik, és a védelmükre kelnek. Csak az a helyes, ha Isten szavai szerint tekintünk az emberekre és a dolgokra. Már nem sajnáltam Csang Mint, amiért kitakarították, és éberebben figyeltem magamra, hogy amikor metszést, ítéletet vagy fenyítést kapok, biztosan képes legyek az igazság keresésére, hogy elgondolkodjak magamon, és elhiggyem, hogy amit Isten tesz, az igazságos. Isten szavainak eredménye az, hogy képes vagyok némi hasznot aratni.