Írta: Sheila, Kenya

Katolikus családba születtem. A nagymamám már kis koromban megtanított imádkozni és a katolikus szertartásokat követni. Tizenöt évesen elkezdtem a katolikus hittant tanulmányozni. A papunk mindig azt mondta, hogy kövessük Isten parancsolatait, szeressük egymást, járjunk misére, és jótetteket cselekedjünk. Azt mondta, hogy csak azok az emberek az igazán buzgó hívők, akik ezeket megteszik, és amikor az Úr eljön, magához veszi őket a mennyek országába. Gyakran mondogattam magamnak: „Úgy kell cselekednem, ahogy Isten mondja, be kell tartanom minden egyházi szabályt, és tevékenyen jótetteket kell cselekednem, hogy az Úr szeressen engem, és amikor visszatér, megáldjon, és felvigyen a mennyek országába.”

Miután főiskolára mentem, felfüggesztettem a tanulmányaimat, hogy több időm legyen szolgálatot felajánlani a templomban. Ez idő alatt azt tapasztaltam, hogy a többi templomba járó nagyon jámbornak tűnt a templomban, imádkoztak és misére jártak, de az életvitelük során dohányoztak, ittak és vad bulikba jártak. Undorodtam ettől, és arra gondoltam: „Az Úr arra tanít minket, hogy szeressük Őt, segítsünk a rászorulókon, és kerüljük a világi kísértéseket. Ezek az emberek látszólag talán hisznek az Úrban, de valójában egyáltalán nem tesznek semmit Érte. Világi dolgokra vágynak, és világi örömöket keresnek. Hát nem mond ez ellent az Úr tanításainak? Nem lehetek olyan, mint ők. Én több jót fogok tenni az Úrért, hogy bejuthassak a mennyek országába, amikor eljön az ideje.” Idővel azonban rájöttem, hogy a mindennapi életemben én sem tudom betartani Isten parancsolatait. Valahányszor láttam azokat az élvhajhász gyülekezeti tagokat boldogan és szabadon élni, miközben én nehézségekkel és megpróbáltatásokkal szembesültem, önkéntelenül panaszkodtam Istenre. Az Úr arra tanít minket, hogy szeressük felebarátainkat, mint magunkat, de én mindig irigykedtem az emberekre, és lenéztem őket. A családom leszidott, amikor rosszat tettem, de én csak kifogásokat kerestem, kötekedtem, és megharagudtam rájuk. Az Úr alázatra és megbocsátásra tanít minket, de én ehhez sem tartottam magam. Igazán bűnösnek éreztem magam, mintha csak névleg lennék hívő. Elkezdtem töprengeni: „Miért van az, hogy soha nem tudok felülkerekedni a bűneimen? Annak ellenére, hogy minden alkalommal, amikor vétkeztem, gyóntam a papnak, és jótetteket cselekedtem, hogy jóvátegyem, végül mégis ugyanazt a bűnt követtem el. Hogyan áldhatná meg Isten az én hitemet?” De a papunk mindig azt mondta, hogy a gyónás által, miután vétkeztünk, megbocsátást nyerünk, és amíg az Úrért dolgozunk és jótetteket cselekszünk, Ő újra irgalmas lesz hozzánk, megáld minket, és beenged minket a mennyek országába, mert a Bibliában ez áll: „Megvívtam a jó harcot, végigfutottam a pályámat, megtartottam a hitet. Végül pedig félre van téve számomra az igazság koronája” (2Timóteus 4:7-8). A pap szavaira gondolva megvigasztalódtam. Úgy gondoltam, hogy amíg többet járok misére, gyónok, és továbbra is áldozatokat hozok az Úrért, addig van reményem bejutni a mennyek országába. Így hát elfoglaltam magam a jótettekkel. Betegeket és rabokat látogattam, és önkénteskedtem egy árvaházban.

Egy nap 2017-ben a Facebookon görgettem az üzeneteket, mint mindig, amikor hirtelen megláttam egy bejegyzést egy Betty nevű nővértől: „Bár sokan hisznek Istenben, kevesen értik, mit jelent az Istenbe vetett hit, és hogyan kell cselekedniük, hogy összhangban legyenek Isten szándékaival. [...] Az »Istenbe vetett hit« azt jelenti: hinni, hogy van Isten; ez az Istenben való hit legegyszerűbb fogalma. Hogy ezt egy lépéssel továbbvigyük, hinni abban, hogy van Isten, nem ugyanaz, mint valóban hinni Istenben; inkább egyfajta egyszerű hit, erős vallási felhangokkal. Az Istenbe vetett igazi hit a következőt jelenti: annak a hitnek az alapján, hogy Isten az, aki minden dolog Legfőbb Ura, az ember megtapasztalja a szavait és munkáját, és ezáltal leveti romlott beállítottságait, eleget tesz Isten szándékainak, és megismeri Istent. Csak egy ilyen folyamatot lehet »Istenbe vetett hitnek« nevezni. Az emberek mégis gyakran nagyon egyszerű és komolytalan dolognak tekintik az Istenbe vetett hitet. Amikor az emberek így hisznek Istenben, az elveszíti a jelentését, és bár lehet, hogy a végsőkig hisznek, soha nem nyerik el Isten jóváhagyását, mert rossz úton járnak. Azok, akik a mai napig szavak és üres doktrínák közepette hisznek Istenben, még mindig nem tudják, hogy hiányzik belőlük az Istenben való hit lényege, és hogy nem kaphatják meg Isten jóváhagyását. Mégis azért imádkoznak Istenhez, hogy áldja meg őket békességgel és elégséges kegyelemmel. Csendesítsük le a szívünket, és erősen gondolkozzunk el: Lehet, hogy az Istenben való hit a legkönnyebb dolog a világon? Lehet, hogy az Istenben való hit nem jelent mást, mint sok kegyelmet kapni Istentől? Azok az emberek, akik anélkül hisznek Istenben, hogy ismernék Őt, vagy akik hisznek Istenben, de ellenállnak Neki, valóban képesek-e eleget tenni Isten szándékainak?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Előszó). Ezek a szavak annyira frissnek és újnak hatottak! Azonnal magukkal ragadtak. Főleg az írás végén lévő kérdéseken soha nem gondolkodtam el ezelőtt. Arra gondoltam: „Ez fantasztikus! Kinek a szavai ezek? Egy ilyen rövid részlet teljesen feltárja az istenhit jelentését, és azt, hogy mit akarunk elérni a hitünkkel.” Töprengtem ezeken a szavakon, lecsendesítettem a szívemet, és életemben először komolyan elgondolkodtam a hitemen. Visszagondoltam a hívőként eltöltött éveimre. Sok egyházi tevékenységen és szertartáson vettem részt, aktív voltam a gyülekezeti szolgálatban, és jótetteket cselekedtem a közösségben, emellett egy kevés szenvedést is elviseltem, és némi árat is fizettem. De ezeket azért tettem, hogy a családom és én áldást és oltalmat nyerjünk Istentől, és különösen azért, hogy bejuthassak a mennyek országába. Mindig azt gondoltam, hogy helyes dolog az ilyen dolgokra törekedni, hogy a hitemet Isten el fogja fogadni, és hogy elnyerem az Ő ígéreteit és áldásait. De miután elolvastam ezeket a szavakat, homályosan tudatosult bennem, hogy a hitnek sokkal mélyebb jelentése van. Az nem volt valódi istenszeretet, hogy csak azért cselekedtem jótetteket és tagadtam meg magam, hogy cserébe elnyerjem a mennyek országának áldásait. Hogyan hagyhatna jóvá Isten egy ilyen hitet? De aztán arra gondoltam, hogy több mint 20 éve hiszek az Úrban, és mindig is részt vettem az egyházi szolgálatban. Lehetséges, hogy minden szenvedésem és áldozatom hiábavaló volt? Minél többet töprengtem ezeken a szavakon, annál jobban szerettem volna látni, mi más van még Betty nővér Facebook-idővonalán, hogy mindezt rendbe tegyem a fejemben. Így hát felvettem vele a kapcsolatot, és tartottunk egy online összejövetelt.

Elmondtam neki, mit éreztem, amikor azokat a szavakat olvastam: „Amit közzétettél az interneten, fantasztikus volt. Rávilágított, hogy én csak az áldásokért hiszek az Úrban, és ez nem azt jelenti, hogy valóban szeretem az Urat. De van egy dolog, amit nem értek. A Biblia azt mondja: »Megvívtam a jó harcot, végigfutottam a pályámat, megtartottam a hitet. Végül pedig félre van téve számomra az igazság koronája« (2Timóteus 4:7-8). A papom mindig azt mondja, hogy amíg folyamatosan jótetteket hajtunk végre, az Úr megáld minket, és bejuthatunk a mennyek országába. Én a hitem minden évében ezt tettem. Az Úr tényleg nem fog emlékezni azokra a dolgokra, amiket tettem? Nem fogok tudni bejutni a mennyek országába?” Betty így vállalt közösséget velem: „Az, hogy mindig fáradozunk, áldozatokat hozunk és jótetteket teszünk az Úrért, elnyeri az Úr tetszését, és amikor visszatér, elragadtatunk a mennyek országába. Ezt Pál mondta. Az Úr Jézus soha nem mondott ilyesmit, és a Szentlélek sem. Ezek a szavak csupán Pál saját nézeteit képviselik, és nem az Úr szándékát tükrözik. Az ember szavai nem az igazság. Csak Isten szavai az igazság. Amikor a mennyek országába való bejutás fontos kérdéséről van szó, Isten szavaira kell alapoznunk. Ha az ember szavaira támaszkodunk, valószínűleg letérünk az Úr útjáról. Tehát pontosan ki az, aki bejuthat a mennyek országába? Az Úr Jézus világosan megmondja nekünk: »Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki azt mondja nekem: Uram, Uram; hanem az fog bemenni a mennyek országába, aki az Én mennyei Atyám akaratát megteszi« (Máté 7:21). Ez megmutatja nekünk, hogy Isten, amikor eldönti, bejuthatunk-e a mennyek országába, nem azt nézi, mennyi áldozatot hozunk. Ehelyett azt nézi, hogy követjük-e az Ő akaratát. Vagyis ahhoz, hogy az emberek bejussanak a mennyek országába, le kell vetniük a bűnös természetüket, meg kell tisztulniuk, követniük kell Isten szavait, és alá kell vetniük magukat Istennek, szeretniük és imádniuk kell Őt. Ha sokat fáradozunk és dolgozunk, és sok áldozatot hozunk, de nem tudjuk követni Isten szavait, és gyakran vétkezünk és ellenállunk Istennek, akkor nem juthatunk be a mennyek országába. Azok a zsidó farizeusok, akik ellenálltak az Úrnak, évről évre szolgálták Istent a templomban, és szerte a világon népszerűsítették Isten evangéliumát. Sokat szenvedtek és nagy árat fizettek. Kívülről hűségesnek tűntek Istenhez, de valójában csupán a vallási szertartásokkal törődtek. Megtartották és hirdették az emberi hagyományokat és doktrínákat, és elvetették Isten törvényeit és parancsolatait. Szolgálatuk teljesen ellentétes volt Isten szándékával, és letértek Isten útjáról. Különösen, amikor az Úr Jézus eljött, hogy elvégezze a munkáját, a farizeusok vadul elítélték és rágalmazták Őt, és mindent megtettek, hogy megakadályozzák az embereket abban, hogy kövessék Őt, csak hogy megóvják saját pozíciójukat és megélhetésüket. Végül összejátszottak a római kormánnyal, hogy keresztre feszítsék az Úr Jézust, kivívva ezzel Isten büntetését. Ez bizonyítja, hogy az emberek dolgozhatnak keményen, hozhatnak áldozatokat és feláldozhatják magukat, de ez nem jelenti azt, hogy követik Isten akaratát. Ez azért van, mert nem tisztultak meg a bűntől, és az emberek továbbra is vétkeznek és ellenállnak Istennek, még akkor is, ha sok áldozatot hoztak és feláldozták magukat Érte. És ami minket illet, bár úgy tűnik, hogy keményen dolgozunk, kedvesek és adakozók vagyunk, és segítünk hívőtársainknak, a célunk az, hogy áldást nyerjünk és bejussunk a mennyek országába. Amikor Isten megáld minket, hálát adunk Neki és dicsőítjük Őt. Amikor megbetegszünk vagy csapás ér minket, panaszkodunk Rá és félreértjük Őt, sőt, még el is árulhatjuk Őt. Ez megmutatja nekünk, hogy mindezeket nem Isten iránti szeretetből vagy Isten tetszésére tesszük, hanem hogy üzletet kössünk Istennel. Csupán arra használjuk Istent, hogy kielégítsük saját ambícióinkat és vágyainkat. Hogyan lennénk akkor a mennyei Atya akaratát követő emberek? A Biblia azt mondja: »Legyetek szentek, mert Én szent vagyok!« (1Péter 1:16). Isten szent, hogyan vezethetne hát be olyan tisztátalan embereket, mint mi, a mennyek országába? Csak azáltal, hogy levetjük bűnös természetünket, megtisztulunk, és többé nem vétkezünk vagy állunk ellen Istennek, nyerhetjük el Isten jóváhagyását, és válhatunk alkalmassá, hogy bejussunk a mennyek országába.” Ahogy hallgattam őt, arra gondoltam: „Régebben azt hittem, hogy jótettekkel bejuthatok a mennyek országába, de most úgy tűnik, a hitemet Isten szándékával ellentétesen gyakoroltam. Az emberek csak úgy juthatnak be a mennyek országába, ha szentté válnak, de én nem tudom, hogyan váljak szentté.” Megosztottam a gondolataimat Betty nővérrel.

Felolvasott nekem néhány vonatkozó részletet Mindenható Isten szavaiból: „Egy olyan bűnös, mint te, aki csak most lett megváltva, és még nem ment keresztül változáson, sem Isten tökéletesítésén – vajon összhangban tudsz lenni Isten szándékaival? Ami téged illet, téged, akinek még mindig megvan a régi éned, igaz, hogy Jézus megmentett, és Isten üdvössége miatt nem vagy bűntől való, de ez nem bizonyítja, hogy bűn vagy tisztátalanság nélkül való vagy. Hogyan lehetsz megszentelve, ha nem mentél keresztül változáson? Belül tele vagy tisztátalanságokkal, önző vagy és alantas, mégis alá szeretnél szállni Jézussal – hogy lehetnél ilyen szerencsés? Elmulasztottál egy lépést az Istenbe vetett hitedben; épp csak meg lettél váltva, de nem mentél keresztül változáson. Ahhoz, hogy összhangban legyél Isten szándékaival, Istennek személyesen kell elvégeznie a munkát, hogy megváltoztasson és megtisztítson téged; különben csupán meg lettél váltva, és lehetetlen volna számodra, hogy megszentelődj. Ebben az esetben nem vagy alkalmas arra, hogy Istennel együtt csodálatos áldásokat élvezz, mert egy lépéssel lemaradtál Isten embert irányító munkájában, ami az ember megváltoztatásának és tökéletesítésének kulcsfontosságú lépése. Te, egy épphogy megváltott bűnös, ezért nem vagy képes közvetlenül megkapni Isten örökségét” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Elnevezésekről és identitásról). „Bár Jézus eljött az emberek közé és sok munkát végzett, Ő csak az egész emberiség megváltásának munkáját teljesítette, és az ember vétekáldozataként szolgált; nem szabadította meg az embert az összes romlott beállítottságától. Az embernek a Sátán befolyásától való teljes megmentéséhez nemcsak arra volt szükség, hogy Jézus vétekáldozattá váljon, és magára vegye az ember bűneit, hanem arra is, hogy Isten még nagyobb munkát végezzen, hogy az embernek a Sátán által megrontott beállítottságait teljesen eltávolítsa. Így miután az ember bűnei megbocsátást nyertek, Isten visszatért a hús-vér testbe, hogy az embert az új korba vezesse, és megkezdte a fenyítés és az ítélet munkáját. Ez a munka az embert egy magasabb birodalomba vezette. Mindazok, akik alávetik magukat az Ő uralmának, magasabb igazságot fognak élvezni és nagyobb áldásokban részesülnek. Valóban a világosságban fognak élni, és elnyerik az igazságot, az utat és az életet” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Előszó). Betty nővér ezután azt mondta: „A Kegyelem Korában az Úr Jézus csupán a megváltás munkáját végezte el. Miután elfogadjuk az Ő üdvösségét, csupán meg kell vallanunk bűneinket és bűnbánatot kell tartanunk Előtte, és bűneink megbocsáttatnak, és akkor élvezhetjük a kegyelmet és az áldásokat, amelyeket Ő ad nekünk. Az Úr Jézus megbocsátotta a bűneinket, de nem oldozott fel minket a bűnös természetünk és a sátáni beállítottságaink alól. Miután a Sátán megrontott minket, romlott beállítottságaink uralma alá kerültünk, mint például az arrogancia, az önhittség, az elvetemültség, a csalárdság, a gonoszság és a kapzsiság, ezért képtelenek vagyunk elkerülni a bűnt és az ellenállást Istennel szemben. A sátáni természetünk a gyökere a bűnünknek és az Istennek való ellenállásunknak; ha nem oldjuk meg a bűnös természetünk problémáját, soha nem fogunk felhagyni a vétkezéssel és az Istennek való ellenállással, és soha nem leszünk alkalmasak arra, hogy bejussunk a mennyek országába. Ezért mondta az Úr, hogy visszatér az utolsó napokban, hogy az igazságot kimondva elvégezze az ítélet munkáját, amely Isten házánál kezdődik, hogy teljesen megtisztítsa és megváltoztassa a sátáni beállítottságainkat. Akkor megszabadulhatunk a bűntől, és Isten teljesen megmenthet és megnyerhet minket. Ez pont úgy van, ahogyan az Úr megjövendölte: »Aki megvet Engem, és nem fogadja el az Én szavaimat, azt van, aki megítélje; az Út, amelyet Én mondtam, fogja megítélni őt az utolsó napon« (János 12:48). »Még sok mondanivalóm van számotokra, de most nem tudjátok elviselni. De amikor Ő, az igazság Lelke eljön, Ő megtanít majd nektek minden igazságot. Mert Ő nem Magától beszél majd, hanem azt mondja el, amit hall, és Ő megmutatja nektek az eljövendő dolgokat« (János 16:12-13). Csak azáltal, hogy elfogadjuk a visszatért Úr utolsó napokbeli ítélő munkáját, tisztulhatunk meg a romlottságunktól. Csak akkor válunk alkalmassá, hogy örököljük Isten ígéreteit és bejussunk a mennyek országába.” Betty nővér közlése valóban felnyitotta a szemem. Éveken át vétkeztem, majd gyóntam a papnak, és keményen dolgoztam, hogy jótetteket cselekedjek, de mégsem tudtam felhagyni a vétkezéssel. Most már tudtam, hogy az Úr Jézus csak a megváltás munkáját végezte el, és Benne hívőként csak a bűneink bocsáttattak meg, de a bűnös természetünk bennünk maradt. Ezért éltem továbbra is a vétkezés és gyónás ördögi körében. Az egyetlen módja, hogy megtisztuljunk a romlottságunktól, az, hogy elfogadjuk a visszatért Úr utolsó napokbeli ítélő munkáját. Csak akkor leszünk képesek valóban alávetni magunkat Istennek és félni Őt, és alkalmassá válni arra, hogy bejussunk a mennyek országába. Ettől a gondolattól nagyon boldog lettem. Most már volt reményem, hogy bejuthatok a mennyek országába!

Másnap Betty nővér lejátszott egy felolvasást: „Már visszatért a Szabadító egy »fehér felhőn«”. Nagyon meghatott, és éreztem, hogy ezek a szavak milyen hatalmasak. Izgatottan mondta nekem: „Az Úr, akire vágyakoztunk, már visszatért mint a megtestesült Mindenható Isten. Mindenható Isten sok igazságot mond ki, és elvégzi az ítélet munkáját, amely Isten házánál kezdődik. Amit tegnap olvastunk és a felolvasás, amit ma hallgattunk, mindazt Mindenható Isten mondta ki. Eljött, felnyitotta a hét pecsétet és kigöngyölte a kis tekercset. Feltárta mindazokat a misztériumokat, amelyeket soha nem értettünk, és nekünk adományozta mindazokat az igazságokat, amelyekre szükségünk van, hogy teljesen megmeneküljünk és megtisztuljunk. Ezzel beteljesedik a Jelenések könyvében lévő prófécia: »Akinek füle van, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak!« (Jelenések 3:6). Az, hogy ma halljuk Isten hangját, Isten útmutatásának köszönhető, és nagyon áldottak vagyunk!” Hatalmas öröm és izgalom töltött el, amikor meghallottam a hírt, hogy az Úr visszatért. A felolvasás, amit hallgattam, és a szavak, amiket előző nap olvastam, mind Isten szavai voltak. Nem csoda, hogy ilyen hatalommal bírtak! Ki más tárhatná fel a misztériumot, hogy hogyan tér vissza az Úr? Senki más nem tehetné ezt meg, csak Isten. Teljesen meg voltam győződve arról, hogy ezeket a szavakat Isten mondta ki, és hogy az Úr visszatért! Annyira izgatott lettem abban a pillanatban! Soha nem gondoltam volna, hogy megélhetem az Úr visszatérését. Olyan áldottnak éreztem magam! Csak egy kérdésem maradt: „Hogyan végzi Isten az ítélet munkáját, hogy megtisztítsa és teljesen megmentse az embert?”

Betty nővér ezután, válaszul a kérdésemre, felolvasta nekem a következő részletet Mindenható Isten szavaiból: „Az utolsó napok Krisztusa különböző igazságokat használ arra, hogy tanítsa az embert, hogy leleplezze az ember lényegét, és hogy boncolgassa az ember szavait és tetteit. Ezek a szavak különböző igazságokat tartalmaznak, mint például az ember kötelessége, hogyan vesse alá magát az ember Istennek, hogyan legyen az ember hűséges Istenhez, hogyan kell az embernek megélnie normális emberi mivoltát, valamint Isten bölcsessége és természete. Ezek a szavak mind az ember lényegére és romlott beállítottságaira irányulnak. Különösen azok a szavak, amelyek leleplezik, hogyan utasítja el az ember Istent, még inkább arra irányulnak, hogy az ember a Sátán megtestesítője, és ellenséges erő Istennel szemben. Az ítélet munkája során Isten nem magyarázza el teljesen az ember természetét néhány szóval, hanem hosszú távon leleplezi és megmetszi. A leleplezésnek és metszésnek e különböző módszereit nem lehet közönséges szavakkal helyettesíteni; hanem az az igazság szolgál ennek a leleplezési és metszési munkának a végrehajtásához, amely az embernek egyáltalán nincs birtokában. Csak az ilyen módszereket lehet ítéletnek nevezni; csak az ilyen ítélet által lehet az embert legyőzni és alaposan meggyőzni Istent illetően, sőt, csak így tud az ember igaz ismeretre szert tenni Istenről. Amit az ítélet munkája eredményez, az az, hogy az ember megérti Isten igazi arcát és az igazságot saját lázadó mivoltáról. Az ítélet munkája képessé tette az embert, hogy sok megértést nyerjen Isten szándékairól, Isten munkájának céljáról és a számára érthetetlen misztériumokról. Arra is képessé tette az embert, hogy megértse és megismerje romlott lényegét és romlottságának gyökerét, valamint felfedezze csúf arcát. Mindezeket a hatásokat az ítélet munkája hozza létre, mert e munka lényege valójában az a munka, amely megnyitja Isten igazságát, útját és életét mindazok számára, akiknek van hitük Őbenne. Ez a munka az Isten által végzett ítélet munkája” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus az igazsággal végzi az ítélet munkáját). Miután ezt felolvasta, Betty nővér azt mondta: „Az utolsó napokban Mindenható Isten a szavaival ítéli meg és tisztítja meg az emberiséget. Megítéli az ember lázadását és igazságtalanságát, az ember Istennek ellenálló sátáni természetét és romlott beállítottságait, és leleplezi az áldások iránti vágyunkat, a beszennyezett hitünket, a téves nézeteinket és a különféle elképzeléseinket Istenről. Megmutatja nekünk azt is, hogyan legyünk becsületesek, hogyan szolgáljunk az Ő szándéka szerint, hogyan vessük alá magunkat igazán Neki és szeressük Őt, hogyan kövessük az Ő akaratát és így tovább. Szavainak ítéletét és fenyítését megtapasztalva meglátjuk, mennyire megrontott minket a Sátán – hogy arrogánsak, önhittek, elvetemültek, csalárdak, gonoszak és kapzsiak vagyunk –, és hogy minden megnyilvánulásunk a sátáni beállítottságainkból fakad. Ebben meglátjuk Isten szent, igazságos természetét, amely nem tűri el a sértést, és elkezdjük gyűlölni magunkat, megbánást érzünk, és az igazság gyakorlására összpontosítunk. Ezután az életfelfogásunk fokozatosan változni kezd. Mindezt Isten ítélő és fenyítő szavainak megtapasztalása által érjük el.” Betty nővér ezután megosztotta velem a saját tapasztalatait. Korábbi hite során mindig azt gondolta, hogy szereti az Urat, mert lelkesen feláldozta magát és áldozatokat hozott, ezért gyakran imádkozott, kegyelmet és áldásokat kérve az Úrtól. Szilárdan hitte, hogy mivel szenvedett az Úrért, Ő biztosan megjutalmazza a mennyek országába való belépéssel. Miután elfogadta Isten utolsó napokbeli munkáját, és miután megítéltetett és lelepleződött Isten szavai által, meglátta, hogy a hitről alkotott nézetei tévesek és beszennyezettek voltak: nem Isten iránti szeretetből vagy Neki való alávetettségből hitt, vagy azért, hogy egy teremtett lény kötelességét végezze, hanem hogy kielégítse saját vágyát az áldásokra, és cserébe elnyerje a mennyek országának áldásait. Ez Isten kihasználása és üzletelés volt Vele. Rájött, hogy mennyire önző, hogy nincs emberi mivolta és józan esze, és ezt teljes szívéből megbánta és gyűlölte magát. Elkezdett az igazságra törekedni, ahogyan azt Isten megköveteli, és a hitről alkotott téves nézetei helyreigazodtak. Sátáni beállítottsága is változni kezdett. Megtapasztalta, hogy az egyetlen módja annak, hogy valóban megismerje önmagát és megtisztuljon a romlottságától, az, hogy elfogadja Isten szavainak ítéletét és fenyítését. Az ő közléséből láttam meg, mennyire gyakorlatias az, hogy Isten kifejezi az igazságot és elvégzi az ítélő munkáját az utolsó napokban, és hogy ez valóban meg tudja változtatni és tisztítani az embereket. Megláttam, mennyire szükségünk van arra, hogy Isten elvégezze az ítélő munkáját az utolsó napokban, és hogy most már van utunk, hogy levessük a romlottságot, és megtisztuljunk. El voltam ragadtatva.

A későbbi összejöveteleken Betty nővér közösséget vállalt velem Isten megtestesülésének misztériumáról, arról, hogyan rontja meg a Sátán az embert, hogyan menti meg Isten az embert lépésről lépésre, a Biblia belső igazságairól, arról, hogy milyen kimenetel és rendeltetési hely vár az emberiségre és még sok másról. Ezek olyan igazságok voltak, amelyeket több mint 20 évnyi istenhit alatt soha nem hallottam. Minél többet olvastam Mindenható Isten szavait, annál inkább Isten hangjának éreztem őket. Csak a megtestesült Isten mondhat ki ilyen hatalommal bíró és erőteljes szavakat. Istenen kívül ki más tárhatná fel az emberiség Sátán általi megrontásának igazságát? Ki más mutathatna rá a hitünkben lévő eltérésekre, és mutathatná meg nekünk a hit helyes útját? Ki más tárhatná fel Isten 6000 éves irányítási tervének misztériumait, és mondhatná el nekünk, milyen kimenetel és rendeltetési hely vár ránk? Meggyőződtem arról, hogy Mindenható Isten a visszatért Úr – Ő az utolsó napokban megjelenő Krisztus! Ezután boldogan elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját.