Végre hallottam Isten hangját

26 február 2023

Fiatal koromban sokféle munkahelyen dolgoztam. Venezuelában Sucre szövetségi állam kormányzatának főbérszámfejtője voltam. Napjaimat a fizetésekkel kapcsolatos problémák és az emberek kéréseinek kezelése tette ki. Korábban a törvényhozó tanácsnál dolgoztam HR-esként, egy ideig pedig még informatikát is tanítottam felnőtteknek egy esti iskolában. Ezekben az állásokban közös volt az, hogy rengeteg emberrel kellett közvetlenül kommunikálnom. Minden napom a munkám körül forgott. Igaz, elég elfoglalt voltam, de az életem mégis mindig nagyon békés volt. Amikor váratlanul kitört a járvány, megszűnt a kapcsolatom az emberekkel, és a fizetésem még az ennivaló felére sem volt elegendő. Az életem válságba került. Sorban kellett állnom az élelmiszerért, a benzinért akár három napig is. Akkoriban az Úr szavaihoz fordultam vigasztalásért. A szomszédom is hívő volt. Ha összefutottunk, mindig megbeszéltük, hogy ezeket a csapásokat a Bibliában mind megjósolták, és hogy ezeknek a katasztrófáknak az emberiség gonoszsága és romlottsága a forrása. Az utolsó napokban járunk, és a Biblia megjövendölte, hogy ekkor az Úr Jézus visszatér, hogy megítéljen minket. Vissza kell hát térnünk Istenhez, hogy elnyerjük az Ő védelmét és az üdvösséget. Mindennap bölcsességért imádkoztam Istenhez, és kértem, mutassa az utat. Meg akartam ismerni Istent. Meg kellett találnom Őt, mert Isten szava volt az egyetlen módja, hogy vigaszt találjak, ne vétkezzem többé, és olyan emberré válhassak, akiben Isten örömét leli. Felnyitottam hát a Bibliát, és kértem Istent, hogy világosítson meg. Olvastam a Zsoltárok könyvét, a Példabeszédek könyvét, továbbá az Úr Jézus Hegyi Beszédét is, de még mindig nem találtam rá az utamra. Elveszettnek éreztem magam, és az anyagi helyzetem is egyre csak romlott. Válságba került az életem. Nem tudtam gondoskodni a családomról. A lányomnak sem tudtam segíteni, amikor szüksége lett volna rá. Nagyon szomorú voltam. Csak azzal tudtam vigasztalni, hogy azt mondtam neki, a nehézségek nem tartanak örökké. De ezt még én magam sem hittem el. Bánat költözött a szívembe. Nem tudtam, mit tegyek. Külföldre akartam költözni, el akartam hagyni az országot, hogy valami más megoldást keressek. De a járvány miatt nem tudtam megszerezni minden szükséges dokumentumot, és útlevelet sem kaptam. Minden csak egyre nehezebb lett. Végül a feleségem bejelentette, hogy elhagy. Ez volt számomra az utolsó csepp a pohárban. Úgy éreztem, mindjárt összeomlok, hogy nincs tovább értelme az életemnek. Klinikai depresszióba estem. Egyfolytában fájdalmaim voltak. Sokat sírtam és sok álmatlan éjszakám volt. Csak akkor találtam egy kis nyugalmat, amikor Istenhez imádkoztam.

Aztán egy nap kaptam egy WhatsApp-üzenetet. Egy nővér meghívott, hogy csatlakozzak egy keresztény csoporthoz, ahol Isten szavát hallgatják. Megkérdezte, hogy szeretném-e én is tanulmányozni. Igent mondtam, és a nővér felvett egy tanulócsoportba. Amint lehetőségem nyílt a Mindenható Isten szavait hallgatni, úgy éreztem, ez volt Isten válasza az imáimra. A Mindenható Isten tekintélyt parancsoló kijelentései magukhoz vonzottak. Számos kételyem és elképzelésem megoldották ezek a szavak. Megtudtam, hogy Isten visszatért és új munkába fogott. Mindez nagy hatással volt rám. Meglepetésem, örömem és kíváncsiságom közepette ismerkedni kezdtem Isten 6000 éves irányítási tervével, és az emberiség megmentésére irányuló munkájának három szakaszával. Megtudtam, hogy minden korszakban más nevet ölt (Jahve, Jézus, Mindenható Isten), és megtudtam, mi a jelentése az Ő munkájának az egyes korszakokban. Tetszettek nekem a Mindenható Isten szavai – annyira boldog voltam! Még több igazságot akartam tanulni és átadni másoknak, így boldog voltam, hogy megoszthatom az evangéliumot a szomszédaimmal, és elmondhatom nekik, hogy az Úr Jézus visszatért. Azt gondoltam, hogy minden hívő, aki hallja Isten utolsó napokról szóló evangéliumát, örvendezni fog, keresi majd az igazságot és boldogan elfogadja az evangéliumot. De ennek pont az ellenkezője történt. Megkérdezték tőlem: „Ebből semmi sincs benne a Bibliában, honnan vetted mindezt?” Erre azt mondtam: „Egy online tanulócsoportban tanultam mindezt, és még csak most kezdtem a tanulmányaim, így a tudásom korlátozott, de a Mindenható Isten szavai tényleg magukkal ragadtak.” Azt mondták, legyek óvatos, és hogy az utolsó napokban sok hamis Krisztus fog megjelenni. Majd átküldtek egy pár bibliai igét: „Ha valaki akkor ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus! – vagy: Íme, ott van – ne higgyétek! Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat. Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent!(Márk 13:21-23). Azt mondták, hogy hamis vallást tanulmányozok, és hogy ha a 21. század technológiailag fejlett világában az Úr Jézus visszatérne, biztos, hogy valami olyan hatalmas csodát vinne véghez, amely megrengetné az egész világot, de eddig még semmi ilyesmi nem történt. Azt is mondták, hogy az Úr Jézus nem jelent meg, nem gyógyította meg a betegeket, nem támasztotta fel a holtakat, és így tovább. Ezt tehát mind azt jelenti, hogy az Úr még nem tért vissza. A szívem kétkedés töltötte meg, amikor ezt mondták nekem. Féltem, hogy elárulom az Úr Jézust. Attól tartottam, hogy félre fognak vezetni, és egy hamis Krisztust követek majd. Akkortájt még mindig meg voltam győződve arról, hogy az Úr Jézus a felhőkön fog visszatérni, és egy nagy fehér trónon ülve megítél majd minden egyes embert annak bűnei alapján. Az evangélium megosztói azonban azt mondták, hogy Isten testté lett, és szavakat mondott, hogy megítélje bűneinket. Ezek a dolgok komoly belső konfliktusokat eredményeztek bennem, és még nyugtalanabbá tettek. Noha már nagyon vártam az esti prédikációnkat, és úgy éreztem, folytatni szeretném a vizsgálódásaim, de a szomszédaim szavai behatoltak a szívembe, és óvatossá tettek. A prédikáció kezdetekor úgy döntöttem, hogy otthagyom a csoportot.

Egy WhatsApp-üzenetben megírtam, hogy mi az oka annak, hogy kilépek a csoportból. Elmagyaráztam a kételyeim, hogy attól félek, félrevezet egy hamis Krisztus. Mellékeltem azokat a bibliai idézeteket is, amelyeket a szomszédaim küldtek. Azonban amint el akartam küldeni az üzenetet, és ki akartam lépni a csoportból, hirtelen kaptam egy értesítést, hogy lemerült a mobilom, és ki fog kapcsolni. Meglepődtem, mert az összejövetelek előtt mindig fel szoktam tölteni a telefonom. Akkor most miért merült le hirtelen? De a döntésem már megszületett. Azt mondtam magamnak, hogy lehet az, hogy nincsenek hatalmas csodák, ha Krisztus már visszatért? Töltőre tettem a telefonom, és elhatároztam, hogy amint egy kicsit is feltöltődik, elküldöm az üzenetet. Amikor 5%-on volt az akkumulátor, bekapcsoltam a telefont, és megláttam néhány bibliai idézetet, amelyet a csoportba küldtek. Kíváncsiságból elolvastam őket. „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem(Jelenések 3:20). „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem(János 10:27). A testvérek és nővérek közösséget vállaltak ezzel: „Isten szavai megmutatják nekünk, hogy amikor az Úr visszatért, be fog kopogtatni az ajtón, és szavaival megszólítja az Ő bárányait. Az, hogy tudjuk-e üdvözölni az Urat, legfőképp azon múlik, hogy halljuk-e az Ő hangját. Képesnek kell lennünk arra, hogy halljuk az Úr hangját, hogy ki tudjuk nyitni az ajtót, üdvözölni tudjuk Őt, és Vele vacsoráljunk. Ha tehát azt hallod, hogy valaki tanúsítja, hogy visszatért az Úr, ne zárd be az ajtót, és ne félj attól, hogy becsapnak, hanem légy bölcs szűz – elengedhetetlen, hogy arra összpontosítsunk, hogy figyeljük az Úr hangját.” Aztán észrevettem, hogy egy nővér beküldött a csoportba a Mindenható Isten szavaiból egy idézetet: „Ha napjainkban megjelenik egy olyan személy, aki képes jeleket és csodákat tenni, démonokat kiűzni, betegeket gyógyítani és sok csodát bemutatni, és ha ez a személy azt állítja, hogy ő Jézus, aki eljött, akkor ő a Jézust utánzó gonosz szellemek által készült hamisítvány lenne. Ne feledjétek ezt! Isten nem ismétli meg ugyanazt a munkát. Jézus munkafázisa már befejeződött, és Isten soha többé nem végzi el azt a munkafázist. [...] Az emberek elképzelései szerint Istennek mindig jeleket és csodákat kell felmutatnia, mindig meg kell gyógyítania a betegeket, ki kell űznie a démonokat, és mindig olyannak kell lennie, mint Jézus. Ebben a korban azonban Isten egyáltalán nem ilyen. Ha az utolsó napokban Isten még mindig jeleket és csodákat mutatna be, még mindig démonokat űzne ki és betegeket gyógyítana – ha pontosan ugyanazt tenné, mint Jézus –, akkor Isten ugyanazt a munkát ismételné meg, és Jézus munkájának nem lenne jelentősége vagy értéke. Így Isten minden korban a munka egy-egy szakaszát végzi el. Amikor munkájának egy szakasza befejeződött, a gonosz szellemek hamarosan utánozni kezdik azt, és miután Sátán elkezdi Istent másolni, Isten más módszerre vált. Miután Isten befejezte munkájának egy szakaszát, a gonosz szellemek leutánozzák azt. Tisztában kell lennetek ezzel(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten ma végzett munkájának megismerése). A Mindenható Isten szavai és a többiek közösségvállalása lenyűgözött. Bennük volt minden válasz, amelyre vártam. Azt mondtam magamnak, hogy mindez tökéletesen igaz. Isten mindig új, soha nem régi, és mindig új munkát végez. Nem ismétli meg azt, amit már elvégzett. Az Úr Jézus nem ismételte meg a Törvény Korának munkáját, akkor tehát Isten, amikor visszatér, miért tenné ugyanazt, mint a Kegyelem Korában? A Mindenható Isten eljött, és új kort kezdett. Most a Királyság Korának munkáját végzi. Ezt a munkát még nem végezték el. A Mindenható Isten még figyelmeztetett is bennünket: „Ha napjainkban megjelenik egy olyan személy, aki képes jeleket és csodákat tenni, démonokat kiűzni, betegeket gyógyítani és sok csodát bemutatni, és ha ez a személy azt állítja, hogy ő Jézus, aki eljött, akkor ő a Jézust utánzó gonosz szellemek által készült hamisítvány lenne.” Csak a gonosz szellemek utánozzák Isten korábbi munkáját, és tesznek úgy, mintha ők lennének Isten, csodákkal vezetve félre az embereket. Ez nagyon tanulságos volt számomra. Megtudtam, hogyan lehet megkülönböztetni a hamis Krisztust, és azt, hogy mi annak a tényleges oka, hogy Isten nem tesz jeleket és csodákat a Királyság Korában. Az utolsó napokban Isten az ítélet és a megtisztítás munkáját végzi, és az igazság kinyilatkoztatásával megmenti az emberiséget, elvezetve az embert az Ő királyságába. Amikor erre ráébredtem, újra elkezdtem látogatni az összejöveteleket.

Később elolvastam a Mindenható Isten szavaiból egy másik idézetet. „Senki, aki Jézusban hisz, nem jogosult arra, hogy elátkozzon vagy elítéljen másokat. Mindannyiótoknak értelmesnek kellene lennetek, és olyannak, aki elfogadja az igazságot. Talán miután hallottál az igazság útjáról, és olvastad az élet szavát, azt hiszed, hogy tízezer ilyen szó közül csak egy egyezik a meggyőződéseddel és a Bibliával, és a továbbiakban abban a tízezredik szóban kell keresgélned. Továbbra is azt tanácsolom, hogy légy alázatos, ne légy túlságosan magabiztos, és ne magasztald fel magad túlságosan. Mivel szívedben ilyen csekély az Isten iránti tisztelet, nagyobb világosságot fogsz nyerni. Ha alaposan megvizsgálod és ismételten átelmélkeded ezeket a szavakat, rájössz, hogy az igazságot jelentik vagy sem, és hogy az életet jelentik vagy sem. Talán, miután csak néhány mondatot olvastak, néhányan vakon elítélik ezeket a szavakat, mondván: »Ez nem több, mint valami megvilágosodás a Szent Szellemtől«, vagy: »Ez egy hamis Krisztus, aki azért jön, hogy megtévessze az embereket.« Akik ilyeneket mondanak, azokat elvakítja a tudatlanság! Túl keveset értesz Isten munkájából és bölcsességéből, és azt tanácsolom, hogy kezdd újra, a legelejétől! Nem szabad vakon elítélnetek az Isten által kifejezett szavakat azért, mert hamis Krisztusok jelennek meg az utolsó napokban, és nem szabad olyannak lenned, aki káromolja a Szent Szellemet, mert félsz a megtévesztéstől. Nem lenne ez nagy kár? Ha sok vizsgálat után még mindig azt hiszed, hogy ezek a szavak nem az igazság, nem az út, és nem Isten kifejeződése, akkor végül büntetést kapsz, és áldások nélkül maradsz. Ha nem tudod elfogadni az ilyen világosan és tisztán kimondott igazságot, akkor nem vagy-e alkalmatlan Isten üdvösségére? Lehet, hogy nem vagy eléggé áldott, hogy visszatérj Isten trónja elé? Gondolkodj! Ne legyél meggondolatlan és indulatos, és ne kezeld az Istenbe vetett hitet játékként. Gondolkodj a rendeltetésed, a kilátásaid és az életed szem előtt tartva, és ne csak játszadozz. El tudod fogadni ezeket a szavakat?(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mire meglátod Jézus szellemi testét, Isten újjáteremti a mennyet és a földet). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten visszatéréséhez az utolsó napokban ugyanúgy kell viszonyulnunk, mint a bölcs szüzeknek. Nem szabad meggondolatlanul tagadni Krisztus megjelenését. Az, hogy hamis Krisztusok jelennek meg az utolsó napokban, nem jelenti azt, hogy vakon elutasíthatjuk és elítélhetjük Isten új munkáját és az Ő szavait. Meg kell tanulnunk Isten hangjára hallhatni, és alázatosan keresve megismerni Isten munkáját. Ez az egyetlen módja annak, hogy meghalljuk Isten hangját és köszöntsük az Urat. Máskülönben elveszítjük Isten üdvösségét. Ahogyan a Mindenható Isten mondja: „Ne legyél meggondolatlan és indulatos, és ne kezeld az Istenbe vetett hitet játékként. Gondolkodj a rendeltetésed, a kilátásaid és az életed szem előtt tartva, és ne csak játszadozz. El tudod fogadni ezeket a szavakat?” A Mindenható Isten szavai megmutatták számomra, hogy amikor a szomszédaim téves gondolatai megakadályoztak abban, hogy tanulmányozzam a Mindenható Isten munkáját, meggondolatlan voltam az elfogadás tekintetében. Meg sem próbáltam mélyebben megérteni a Mindenható Isten Egyházát, nem kerestem a Mindenható Isten Egyházában másokat, akik megválaszolták volna kérdéseimet. Egyszerűen csak hirtelen elhatározásból ki akartam lépni a csoportból, és abba akartam hagyni az igaz út keresését. Ez majdnem azt eredményezte, hogy elveszítem Isten üdvösségét az utolsó napokban. Akkor már tudtam, hogy zavarodottság és kétségek esetén nem engedhetek az elhamarkodott döntéseknek, és nem tehetek elsietett lépéseket. Tudtam, hogy óvatosnak kell lennem, imádkoznom kell Istenhez, és mindig az igazságot kell keresnem. Tisztelnem kell Isten szavait, és alázattal keresni azokat, hogy Isten útmutatása alapján felismerjem az Ő hangját, és köszöntsem az Úr visszatérését. Mindennap ettem és ittam a Mindenható Isten szavaiból, ezáltal jobban megértettem a Bibliát, és bizonyossá vált számomra, hogy ez Isten megjelenése és munkája az utolsó napokban. Habozás nélkül elfogadtam a Mindenható Istent.

Egy nap újabb két részletet olvastam a Mindenható Isten igéjéből. „Nem nehéz vizsgálódni ilyen témában, de ehhez mindannyiunknak ismernie kell ezt az egy igazságot: Aki a megtestesült Isten, annak Isten lényegét kell birtokolnia, és aki a megtestesült Isten, annak Isten kifejeződését kell birtokolnia. Mivel Isten testté lesz, világra fogja hozni azt a munkát, amit elvégezni szándékozik, és mivel Isten testté lesz, ki fogja fejezni azt, ami Ő, és képes lesz az igazságot az emberhez elhozni, életet ajándékozni neki, és utat mutatni neki. Az a test, amely nem rendelkezik Isten lényegével, határozottan nem a megtestesült Isten; ehhez nem fér kétség. Ha az ember utána akar kutatni, hogy vajon Isten megtestesült teste-e, akkor ezt az általa kifejezett természettel és az általa mondott szavakkal kell alátámasztania. Ami azt jelenti, hogy annak megerősítéséhez, hogy ez Isten megtestesült teste-e vagy sem, és hogy ez az igaz út vagy sem, az Ő lényege alapján kell különbséget tenni. Így tehát annak eldöntésében, hogy Isten megtestesült testéről van-e szó, a kulcs az Ő lényegében (a munkájában, a kijelentéseiben, a természetében és sok más aspektusában) rejlik, nem pedig a külső megjelenésben. Ha az ember csak a külső megjelenését vizsgálja, és ennek következtében figyelmen kívül hagyja a lényegét, az azt mutatja, hogy az ember tájékozatlan és tudatlan(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Előszó). „A testté lett Istent Krisztusnak nevezzük, és ugyanígy a Krisztust, aki meg tudja adni az embereknek az igazságot, Istennek nevezzük. Nincs ebben semmi túlzott, hiszen Ő birtokolja Isten lényegét, birtokolja Isten természetét és bölcsességét az Ő munkájában – amelyek ember számára elérhetetlenek. Azok, akik Krisztusnak nevezik magukat, mégsem képesek Isten munkáját végezni, szélhámosok. Krisztus nem pusztán Isten megnyilvánulása a földön, hanem a konkrét test is, amelyet Isten felvesz, mialatt munkáját végzi és befejezi az emberek között. Ennek a testnek a helyét nem veheti át bármelyik ember, hanem olyan test ez, amely képes megfelelően hordozni Isten munkáját a földön, kifejezni Isten természetét, jól képviselni Istent, és életet biztosítani az embernek. Előbb-utóbb azok, akik Krisztus szerepét játsszák, mind elbuknak, mert bár Krisztusnak vallják magukat, semmi nincs bennük Krisztus lényegéből. Ezért azt mondom, hogy Krisztus hitelességét ember nem határozhatja meg, hanem maga Isten válaszolja meg és dönti el. Ily módon, ha igazán szeretnéd az élet útját keresni, először el kell ismerned, hogy Isten a munkát, amellyel megajándékozza az embert az élet útjával, azáltal végzi el, hogy eljön a földre – és el kell ismerned, hogy Ő az utolsó napokban jön el a földre, hogy megajándékozza az embert az élet útjával. Ez nem a múlt; ez ma történik(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az utolsó napok Krisztusa adhatja meg az embernek az örök élet útját). Isten szavaiból megtanultam, hogy megjelenések alapján nem dönthetjük el, hogy ki az igaz Krisztus és kik a hamisak. A lényegüket kell keresnünk, azaz fel kell ismernünk, hogy el tudják-e végezni Isten munkáját, és ki tudják-e fejezni Isten szavait és természetét. Isten testet öltött, Ő fejezi ki az igazságot, és végzi az Ő munkáját. Minden, amit Ő felfed, az Istené és Ő maga az Isten – mindez teljesen Isten természete. A munka, amit Ő végez, megmentheti az embereket. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket ember nem birtokolhat és nem érhet el. Ezért a legpontosabb módja annak, hogy eldöntsük, Krisztussal állunk-e szemben, az az, hogy megvizsgáljuk, el tudja-e végezni Isten munkáját, ki tudja-e fejezni Isten szavait és természetét. A Mindenható Isten munkájának megismerésével és szavainak tanulmányozásával töltött időszakban a Mindenható Isten szavai által kinyilatkoztatott ember iránti szeretet felismerésén túl megláttam Isten igazságosságát, haragját és fenségét is. Szavai olyanok, mint egy éles kard, amely felnyitja a szívünkben rejlő romlottságot, és megmutatja istentagadó, sátáni természetünket. Szavain keresztül közvetlenül megérthetjük belső romlottságunkat, de az utat is, amelyen hitünkben járnunk kell. Szavai gyakorlatban való megvalósítása által fokozatosan megjavíthatjuk romlott természetünket és megélhetjük normális emberi mivoltunkat. A Mindenható Isten szavai az igazság oly sok rejtélyét tárják fel, és lehetővé teszik számunkra, hogy megismerjük az Ő 6000 éves irányítási tervét az emberiség megmentésére. Ezek a dolgok nem találhatók meg a Bibliában és egyik vallásban sem. Ezek mind az igazság rejtélyei, amelyeket Isten az utolsó napokban tár fel az emberiség számára, és mind olyan dolgok, amelyeket az emberek még sosem hallottak vagy láttak. Istenen kívül nincs más személy vagy nagyság, aki ki tudja fejezni az igazságot és meg tudja menteni az emberiséget. Csak a megtestesült Isten tudja kifejezni az igazságot, Ő tudja elvégezni az ember megítélésének és megtisztításának munkáját, és Ő tudja elhozni nekünk az utat, az igazságot és az életet. A Mindenható Isten szavai megerősítettek abban, hogy Ő az utolsó napok Krisztusa, az Isten, aki a menny, a föld és minden dolog teremtője, az Isten, aki kiadta a törvényt, amely az ember életét irányítja a földön, az Isten, akit keresztre feszítettek, hogy megváltsa az egész emberiséget, továbbá az Isten, aki az utolsó napokban visszatért, hogy megmentsen minket a bűneinktől. Kétségtelen, hogy Isten a Kezdet és a Vég, és a Mindenható Isten az Úr Jézus visszatérése. Azok a hamis Krisztusok szélhámosok, akik előbb-utóbb el fognak bukni, mert nem tudják kifejezni az igazságot, nem képesek Isten új munkáját elvégezni, és nem tudják vezetni az embereket, hogy levetkőzzék romlottságukat és üdvözüljenek. Mindössze annyit tudnak tenni, hogy utánozzák Isten korábbi munkáját, hogy félrevezessék és megrontsák az embereket. Az utolsó napok Krisztusa, a Mindenható Isten most kifejezi az igazságot, és végzi az ítélet munkáját, kezdve Isten házával. Megtisztítja és átalakítja az emberek romlottságát, és megmenti az emberiséget a bűntől. A Mindenható Isten munkája és szavai egyértelműen bizonyítják, hogy Ő az igaz Isten megjelenése. Ez minden kétséget kizáróan így van.

Korábban ragaszkodtam az elképzeléseimhez. Azt hittem, hogy Isten az utolsó napokban az égen, egy nagy fehér trónról fogja megítélni az emberek bűneit, de aztán az összejövetelek és Isten szavainak olvasása következtében ez az elképzelésem korrigálásra került. Ez azért van, mert megtanultam, hogy Isten hogyan tisztítja meg az embereket az utolsó napokban az Ő ítélkezési munkája által. Láttam, hogy az Úr Jézus azt mondta: „Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek(János 16:12-13). „Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság(János 17:17). „Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon(János 12:47-48). Egy nap a Mindenható Isten következő szavait olvastam: „Mielőtt az ember megváltására sor került, a Sátán számos mérge el volt már benne ültetve, és miután a Sátán évezredeken át megrontotta, olyan berögződött természetet hordoz magában, amely ellenáll Istennek. Ezért, amikor az ember megváltást nyert, az nem több egy olyan megváltásnál, ahol az embert magas áron megvásárolták, de a benne lévő mérgező természetet nem számolták fel. Az így beszennyezett embernek változáson kell átesnie, mielőtt méltóvá válhat Isten szolgálatára. Az ítélet és a fenyítés e munkája révén az ember teljesen megismeri a saját magában rejlő szennyes és romlott lényeget, és képes lesz teljesen megváltozni és megtisztulni. Csak így válhat az ember méltóvá arra, hogy visszatérjen Isten trónja elé. Minden ma végzett munka azért van, hogy az ember megtisztulhasson és megváltozhasson; az ige által hozott ítélet és fenyítés, valamint a finomítás révén az ember megtisztulhat romlottságától és tisztává válhat. Ahelyett, hogy ezt a munkafázist az üdvösség munkájának tekintenénk, inkább azt kellene mondanunk, hogy ez a megtisztítás munkája” [Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (4)]. „Az utolsó napok Krisztusa különböző igazságokat használ arra, hogy tanítsa az embert, hogy feltárja az ember lényegét, és hogy boncolgassa az ember szavait és tetteit. Ezek a szavak különböző igazságokat tartalmaznak, mint például az ember kötelessége, hogyan engedelmeskedjen az ember Istennek, hogyan legyen az ember hűséges Istenhez, hogyan kell az embernek megélnie normális emberi mivoltát, valamint Isten bölcsessége és természete, és így tovább. Ezek a szavak mind az ember lényegére és romlott természetére irányulnak. Különösen azok a szavak, amelyek leleplezik, hogyan utasítja el az ember Istent, azzal kapcsolatban hangzanak el, hogy az ember a Sátán megtestesítője, és ellenséges erő Istennel szemben. Az ítélet munkája során Isten nem egyszerűen világossá teszi az ember természetét néhány szóval, hanem hosszasan feltárja, foglalkozik vele és megnyesegeti. A feltárásnak, a foglalkozásnak és nyesegetésnek e különböző módszereit nem lehet közönséges szavakkal helyettesíteni, hanem az igazsággal, amelyet az ember teljességgel nélkülöz. Csak az ilyen módszereket lehet ítéletnek nevezni; csak az ilyen ítélet által lehet az embert leigázni és alaposan meggyőzni Istenről, sőt, az Istenről való igaz ismeretre is szert tenni. Amit az ítélet munkája eredményez, az az, hogy az ember megérti Isten igazi arcát és az igazságot saját lázadásáról. Az ítélet munkája lehetővé teszi az ember számára, hogy sokat megértsen Isten akaratából, Isten munkájának céljából és a számára érthetetlen titkokból. Azt is lehetővé teszi az ember számára, hogy felismerje és megismerje romlott lényegét és romlottságának gyökereit, valamint felfedezze az ember csúfságát. Mindezeket a hatásokat az ítélet munkája hozza létre, mert e munka lényege valójában az a munka, amely megnyitja Isten igazságát, útját és életét mindazok számára, akiknek van hitük Őbenne. Ez a munka az Isten által végzett ítélet munkája(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus az igazsággal végzi az ítélet munkáját). Megtanultam, hogy Isten az utolsó napok ítélkezési munkáját végzi azáltal, hogy megtestesíti Önmagát, és kifejezi az igazságokat az emberiség átalakítása és megmentése érdekében. A Mindenható Isten már szólt, felfedve az ember sátáni természetét, ami olyan dolgokat jelent, mint az arrogancia, a ravaszság és a gonoszság. Feltárta az ember önzését és kapzsiságát is, és lehetővé tette az embereknek, hogy az Ő szavainak az ítéletén keresztül lássák romlottságuk igazságát, hogy gyűlöljék magukat, hogy megtérjenek Istenhez, és hogy elérjék az Isten iránti tiszteletet és engedelmességet. Az ember sátáni természetét kizárólag a Mindenható Isten utolsó napokban végzett ítélkező munkája oldja fel. Ezt egyetlen ember sem tudja megtenni. Abban a pillanatban ráébredtem, hogy ha Isten minden egyes embert egy nagy fehér égi trónról ítélne meg, a Sátán által megrontott emberiség egyetlen tagjának sem lenne esélye az üdvösségre. Ez azért van, mert az egész emberiséget körbeveszi a Sátán romlottsága. Bár az Úr Jézus keresztjének megváltásán keresztül mi is megváltást nyertünk, és bűneinket megbocsátották, még mindig bűnösök vagyunk. Újra és újra végigjárjuk a bűn és a bűnvallás körforgását. Ha nem tapasztaljuk meg az ítéletet, romlottságunkat nem lehet megtisztítani, és végül Isten elítél és kiűz minket. Csak Isten szavai által közvetlenül megítélve és leleplezve ismerhetjük meg igazán önmagunkat, és tisztulhatunk meg a romlottságtól. Ahogy a Mindenható Isten mondja: „Minden ma végzett munka azért van, hogy az ember megtisztulhasson és megváltozhasson; az ige által hozott ítélet és fenyítés, valamint a finomítás révén az ember megtisztulhat romlottságától és tisztává válhat.

Egyszer egy összejövetelen olvastam a Mindenható Isten igéjéből egy részletet, amely igazán felkavarta bennem az érzéseket. „Azok, akik nem értik az igazságot, mindig másokat követnek: ha az emberek azt mondják, hogy ez a Szentlélek műve, akkor te is azt mondod, hogy ez a Szentlélek műve; ha az emberek azt mondják, hogy ez egy gonosz szellem műve, akkor te is kétkedő leszel, vagy szintén azt mondod, hogy ez egy gonosz szellem műve. Mindig mások szavait szajkózod, és képtelen vagy bármit is önállóan megkülönböztetni, és nem vagy képes önállóan gondolkodni. Ez az álláspont nélküli valaki, aki képtelen különbséget tenni – az ilyen ember egy értéktelen semmirekellő! Te mindig mások szavait ismételgeted: ma azt mondják, hogy ez a Szentlélek műve, de fennáll a valószínűsége, hogy egy napon valaki azt fogja mondani, hogy ez nem a Szentlélek műve, hanem valójában nem más, mint emberi cselekedetek – de te nem tudod ezt megítélni, és amikor tanúja vagy annak, hogy mások ezt mondják, te is ugyanezt mondod. Ez valójában a Szentlélek műve, de te azt mondod, hogy ez az ember munkája; hát nem azok közé tartozol-e, akik káromolják a Szentlélek munkáját? Nem azért fordultál-e ezáltal szembe Istennel, mert nem tudtok különbséget tenni?(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tudnak megfelelni Istennek, akik ismerik Istent és az Ő munkáját). Isten szavai figyelmeztettek bennünket, hogy az igaz út keresése során ne hallgassunk vakon mások útmutatására, és Isten munkáját ne emberi elképzelések és képzelgések alapján értékeljük. Ez eltéríthet bennünket az Úr útjáról, és végül Isten elutasít és kitaszít minket, elveszítve ezzel esélyünket az üdvösségre. Ez a szomorú valóság bármelyikünkkel megtörténhet. Szégyelltem magam, hogy milyen ostoba és heves voltam. Hogy fordulhatott elő, hogy még azután is, hogy meghallottam Isten hangját, és éreztem, hogy ezek a szavak hatalmat és igazságot közvetítenek, tovább befolyásoltak a szomszédaim, és tévútra vezetett az, amit mondtak? Ostobaságom miatt majdnem elhagytam a Mindenható Isten Egyházát, és majdnem elszalasztottam az Úr Jézus visszatérésének üdvözlését, és majdnem elrontottam az esélyemet az üdvösségre! Vakságomnak és tudatlanságomnak ilyen szörnyű következményei lehettek volna! Megértettem, hogy minden időkben bölcs szűznek kell lennem. Amikor Isten hangját halljuk, nem kételkedhetünk benne. A szívünkből kell imádkoznunk, és kérnünk Istent, hogy világosítson meg és vezessen minket. Ne hallgassunk vakon másokra, mert mindannyian teremtett lények vagyunk, és nem rendelkezünk az igazsággal. Minden időkben Isten szavát kell követnünk, ugyanúgy, ahogy Péter is hallotta az Úr Jézus szavait, majd követte az Urat. Visszagondolva korábbi ostobaságomra és tudatlanságomra, a Mindenható Istenhez imádkoztam, kérve, hogy bocsássa meg a hibáimat. Úgy éreztem, kész vagyok arra, hogy elfogadjam a Mindenható Istent, és az Ő szavainak ítéletét és üdvösségét.

Azóta minden nap olvasom a Mindenható Isten szavait. Amikor gyenge vagyok, hitet és erőt kérek Istentől, hogy ne botoljak meg, és ne essek el. Isten vezetésével és segítségével mára legyőztem a depressziómat, és pozitív emberré váltam. Új munkám is van. Úgy érzem, mindezt Isten csodálatos intézkedéseinek köszönhetem. Az életem fokozatosan elég sokat javult. A legfontosabb, hogy mindennap ehetek és ihatok a Mindenható Isten szavaiból, és összejöhetek és közösséget vállalhatok másokkal. Mostanra elkezdtem megosztani az evangéliumot, és tanúságot tenni Isten szavai mellett. Elkezdtem az igaz utat szomjazó több igaz hívőnek segíteni abban, hogy meghallják Isten hangját, és elfogadják az Ő megváltását az utolsó napokban.

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Kapcsolódó tartalom

Nem fogom többé behatárolni Istent

Gyerekkorom óta hívő vagyok, és élvezem Úr Jézus bőséges kegyelmét. Emiatt szívemből érzem az Ő mélységes irgalmát és szeretetét irántunk....

Meghallottam Isten hangját

Több mint két éve fogadtam el Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Őszintén szólva, többet nyertem vele, mint az alatt a mintegy tíz...

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren