Gyermekként szüleimmel együtt hittem az Úrban, és buzgón követtem a hitemet. Aktívan részt vettem minden gyülekezeti tevékenységben, bármi legyen is az. Jövedelmemből megfizettem a tizedet, és mindig bekapcsolódtam a gyülekezeti szolgálatba. Buzgóságomnak köszönhetően gyülekezeti diakónus, 30 évesen pedig gyülekezeti vén lettem. De még sok hitben töltött év után is volt valami, ami mindig is zavart. Megláttam az Úr Jézus szavait: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Máté 7:21-23). Ez összezavart. Nem mi voltunk azok, akik az Úr nevében prédikáltunk és dolgoztunk, és akik azt kiáltották: „Uram, Uram”? Miért mondta az Úr, hogy nem ismeri az ilyen embereket, és hogy az ilyen emberek gonosztevők? Nem az volt az akarata, hogy így munkálkodjunk érte? Mi volt hát az Úr akarata? Soha nem tudtam megtalálni a választ.

2020 márciusában egy nap egy nővér arra kért, hogy hallgassak meg egy online prédikációt. Azt gondoltam: „A világjárvány idején nem járhatunk a gyülekezetbe, szóval ez egy jó dolog.” Boldogan beleegyeztem. Ezen az online összejövetelen Maureen nővér tartott közösséget a bölcs és balga szüzek jelentéséről, arról, hogy mi Krisztus, hogy a mennyek országa a mennyben vagy a földön van-e, és így tovább. Úgy gondoltam, hogy nagyon jól beszélt ezekről a dolgokról. Ezek mind olyan témák voltak, amelyekről nem tudtam világosan közösséget vállalni a prédikációimban, ezért nagyon tetszett nekem az ő közössége. Azt is mondta: „Mi, akik hiszünk az Úrban, mindannyian reméljük, hogy bejutunk a mennyek országába, de milyen emberek juthatnak be a mennyek országába?” Azután felolvasta ezeket a bibliai verseket: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Máté 7:21-23). Maureen azt mondta: „Az Úr szerint nem minden hívő juthat be a mennyek országába. Csak azok léphetnek be, akik Isten akaratát cselekszik. Mit jelent tehát Isten akaratát cselekedni? Sokan azt hiszik, hogy ha több szolgálatot végeznek, olvassák a Bibliát, imádkoznak és sok jó cselekedetet hajtanak végre, akkor Isten akaratát cselekszik, és amikor az Úr visszatér, ők bejutnak a királyságba. Helyes ez az álláspont? Összhangban van ez Isten akaratával? A judaizmus farizeusai sokszor viselkedtek jól, de amikor az Úr Jézus eljött és annyi igazságot kifejezett, nem ismerték fel az Urat, vadul ellenálltak Neki és elítélték Őt, sőt keresztre szegezték az Úr Jézust, és végül gonosztevőkké váltak. Ebből láthatjuk, hogy az Atya akaratának teljesítése nem csupán az – ahogyan mi elképzeljük –, hogy hirdetjük az evangéliumot, olvassuk a Bibliát, imádkozunk és jó cselekedeteket hajtunk végre. Ez csupán egy aspektusa annak, amit egy kereszténynek tennie kell. Mit jelent tehát pontosan az Atya akaratát cselekedni? A Bibliában az áll: »Legyetek azért szentek, mert én szent vagyok!« (3Mózes 11:45). »Szent élet nélkül senki sem látja meg az Urat« (Zsidók 12:14). Ebből láthatjuk, hogy Isten követelménye az emberekkel szemben az, hogy elérjék a szentséget és mentesek legyenek a bűntől, ami azt jelenti, hogy legyenek képesek engedelmeskedni Istennek, hallgatni az Ő szavaira, többé ne vétkezzenek és ne álljanak ellen Istennek, ne árulják el többé Istent, és még akkor is képesek legyenek engedelmeskedni és elfogadni Isten munkáját, ha az nincs összhangban az emberi elképzelésekkel. Csak az ilyen ember az, aki Isten akaratát cselekszi, és aki Isten királyságában fog maradni. Bár hiszünk az Úrban, lemondunk a testről és feláldozzuk magunkat az Úrért, mégis gyakran hazudunk és vétkezünk, sokszor van féltékenység és viszálykodás a munkatársak között, és amikor katasztrófákkal és betegségekkel szembesülünk, akkor is képesek vagyunk Istenre panaszkodni, megítélni, sőt elárulni Őt. Ez lenne Isten akaratának teljesítése?” A közössége után hirtelen rádöbbentem: Isten akaratát cselekedni nem azon múlik, hogy kívülről nézve milyen elfoglaltak vagyunk, hanem azon, hogy hallgatunk-e Isten szavaira, engedelmeskedünk-e Istennek, és felhagyunk-e a vétkezéssel és az Istennek való ellenállással. De még mindig gyakran vétkezünk, úgy élünk, hogy nappal vétkezünk, éjszaka pedig megvalljuk, nem szabadultunk meg a bűntől, nem tudjuk gyakorolni Isten szavát, és ha valami nemkívánatos dolog történik, neheztelünk és panaszkodunk az Úrra. Hogyan mondhatjuk, hogy Isten akaratát cselekedjük?

A későbbiekben Maureen minden összejövetelen megosztott velem pár szót. Úgy találtam, hogy ezek jók, frissek és nagyon világosak. Fokozatosan kezdtem megszeretni az ilyen összejöveteleket, és mindig nagyon vártam a következőt. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy a prédikációk, amelyeket – sok pásztorral egyetemben – egykor én is hirdettem, csupán doktrínák voltak, amelyekkel az embereket bátorítottuk. Őszintén szólva, egyáltalán nem értettük Istent és az igazságot. De amikor online találkoztam testvérekkel, és hallgattam a közösségüket, nagyon mélyen éreztem, hogy ellátásban részesülök, szabadságot és felszabadultságot éreztem. Kérdezhettem, ha nem értettem a Szentírást, vagy ha nem tudtam dolgokat, és ott mindig megtaláltam a válaszokat. Soha nem nyertem ennyit a gyülekezeti összejöveteleimen.

Az egyik összejövetelen Maureen elküldött nekem egy szakaszt olvasásra. „Egykoron Jahve néven ismertek Engem. Messiásnak is neveztek, és az emberek egykor szeretettel és megbecsüléssel hívtak Engem Jézusnak, a Megváltónak. Ma azonban már nem az a Jahve vagy Jézus vagyok, akit az emberek a múltban ismertek; Én vagyok az Isten, aki az utolsó napokban visszatért, az Isten, aki véget vet a korszaknak. Én vagyok az Isten Maga, aki felemelkedik a világ végéről, a Maga teljes természetében tele tekintéllyel, becsülettel és dicsőséggel. Az emberek soha nem köteleződtek el Mellettem, soha nem ismertek meg Engem, és mindig is tudatlanságban voltak az Én természetemet illetően. A világ teremtésétől kezdve a mai napig egyetlen ember sem látott Engem. Ezen Isten az, aki az utolsó napokban megjelenik az embereknek, de elrejtőzik közöttük. Az emberek között él, igaz és valóságos, mint az égő nap és a lobogó láng, erővel és tekintéllyel tele. Nincs egy árva ember vagy dolog sem, aki vagy ami ne ítéltetne meg szavaim által, és nincs egy árva ember vagy dolog sem, aki vagy ami ne tisztulna meg a lángoló tűzben. Végül minden nemzet áldott lesz az Én szavaim által, és darabokra is törik miattuk. Ily módon az utolsó napokban minden ember látni fogja, hogy Én vagyok a visszatért Megváltó, és hogy Én vagyok a Mindenható Isten, aki meghódítja az egész emberiséget. És mindenki látni fogja, hogy egykor Én voltam a vétekáldozat az emberekért, de az utolsó napokban Én leszek a nap lángja is, amely mindent elhamvaszt, valamint az igazságosság Napja, amely mindent feltár. Ez az Én munkám az utolsó napokban. Azért vettem fel ezt a nevet, és azért bírok e természettel, hogy minden ember lássa, hogy Én vagyok az igazságos Isten, az égő nap, a lobogó láng, és hogy mindenki imádjon Engem, az egyetlen igaz Istent, és hogy lássák igazi arcomat: nemcsak az izráeliták Istene vagyok, és nemcsak a Megváltó, hanem minden teremtmény Istene vagyok az égen, a földön és a tengereken” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Már visszatért a Megváltó egy „fehér felhőn”). Miután elolvastam a szakaszt, Maureen megkérdezte: „Szerinted ezt ki mondta?” Gyorsan újra átfutottam magamaban. Úgy éreztem, e szavaknak tekintélye és ereje van, és azokból a szavakból, hogy „Én vagyok a Mindenható Isten, aki meghódítja az egész emberiséget”, kiéreztem Isten fenségét. Biztos voltam benne, hogy Isten mondta ezeket a szavakat, mert emberi lény nem tudna ilyet mondani. Se híres ember, se nagy ember vagy vallási vezető nem tudna ilyet mondani. Így szóltam Maureenhez: „Világos, hogy ezt Isten mondta, mert csak Maga Isten tudja, hogy mit fog Isten tenni, és nincs olyan ember, aki azt merné mondani, hogy »Egykoron Jahve néven ismertek Engem. Messiásnak is neveztek, és az emberek egykor szeretettel és megbecsüléssel hívtak Engem Jézusnak, a Megváltónak.«” A válaszom hallatán izgatottan azt felelte: „Ámen! Ez Isten hangja! Isten megáldja azokat, akik felismerik az Ő szavait.” Soha nem olvastam ezeket a szavakat a Bibliában, ezért kíváncsi voltam, honnan származnak. Ekkor mondta el, hogy az Úr Jézus visszatért, mint Mindenható Isten, a Megváltó. Mindenható Isten már kinyitotta a tekercset és feltörte a hét pecsétet, ezek a szavak a tekercsről származnak, és ezek az Isten által az utolsó napokban kifejezett igazságok. Ennek hallatán nagyon izgatott lettem és arra gondoltam: „Kinyitották a tekercset? Akkor gyorsan el kell olvasnom Isten szavát!” Ezután a nővér folytatta a közösséget: „Az Úr Jézus visszatér az utolsó napokban. »Mindenható Isten« néven jelenik meg és tevékenykedik. Sok igazságot fejez ki, és Isten házán kezdve végzi az ítélet munkáját, ami az emberek alapos megtisztításának és megmentésének munkája. Csak ha elfogadjuk az Isten szavában foglalt ítéletet, akkor vethetjük le a bűnt és a romlottságot, tisztulhatunk meg, menekülhetünk meg, és juthatunk be a mennyek országába. Isten utolsó napokbeli új neve, Mindenható Isten, beteljesíti a Jelenések könyvének próféciáját: »Én vagyok az Alfa és az Ómega, [...] aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható« (Jelenések 1:8). »Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!« (Jelenések 19:6). Jahve, Jézus és Mindenható Isten mind Isten nevei. Bár Istennek minden korban más-más neve van, Ő egy Isten és egy Lélek.” Csak miután meghallgattam a közösségét, jöttem rá, hogy Isten utolsó napokbeli új nevét már régen megjövendölték a Jelenések könyvében, de én nem vettem észre. Csak azt tudtam, hogy Isten eredendően mindenható. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy „Mindenható Isten” az a név, amit Isten használ, amikor visszatér az utolsó napokban. Nagyon boldog és izgatott voltam. Kiderült, hogy Isten visszatért, és Ő Mindenható Isten! A nővér azt is elmondta: „Mindenható Isten 30 évvel ezelőtt, 1991-ben jelent meg és kezdett el munkálkodni. Mindenható Isten sok igazságot és szavak millióit fejezte ki, amelyek mind szabadon olvashatók az interneten. Mostanra szavai eljutottak keletről nyugatra, a világ számos országába. Egyre több ember hallja Isten hangját és fogadja el Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Ez teljes mértékben beteljesíti az Úr Jézus próféciáját: »Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is« (Máté 24:27).” Ezt hallván nagyon meglepődtem. Kiderült, hogy a Keleti villámlás Isten megjelenése és munkálkodása. Pár évvel korábban azt olvastam az újságban, hogy a Keleti villámlás az Úr visszatértéről tanúskodott. De akkoriban azt láttam, hogy a legtöbb pásztor és vén elítélte ezt, és nem engedte, hogy a hívek hallgassák a prédikációjukat, ezért azt gondoltam, hogy ez nem az igaz út, nem kerestem és nem vizsgálódtam, és persze Mindenható Isten szavát sem olvastam. Soha nem gondoltam volna, hogy Mindenható Isten a visszatért Úr Jézus, aki harminc éve jelent meg és azóta munkálkodik. Kicsit izgultam, és úgy éreztem, hogy le vagyok maradva, így többet akartam olvasni Isten szavából. Egy idő után, a nővéremmel való összejöveteleken és az Isten szaván való közösségen keresztül, jobban megértettem, miért kell Istennek megtestesülnie, hogy az utolsó napokban munkálkodjon, hogyan használja Isten az Ő szavait az ítélet munkájának elvégzésére, hogy meg kell tapasztalnunk az ítéletet a megtisztuláshoz és a mennyek országába való belépéshez, és egyebeket. Mindenható Isten feltárta mindezeket a titkokat, és nagyon sok igazságot fejezett ki, amelyek beteljesítik az Úr Jézus próféciáját: „Amikor eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra” (János 16:13). Egyre biztosabban éreztem, hogy Mindenható Isten az Úr Jézus második eljövetele. Ezután Maureen küldött nekem egy könyvet Isten szavaival. Minden nap olvastam Isten szavát, és lelki táplálékra találtam.

A későbbiekben szinte minden összejövetelre elmentem, amire csak tudtam. De mivel még a saját gyülekezetembe is jártam, az összejövetelek időpontja gyakran ütközött. Azon tűnődtem, hogy hagyjam-e ott a gyülekezetemet. De már tizennyolc éve vén voltam. Minden ciklus négy évig tartott, és a jelenlegi ciklusom végéig még több mint egy év volt hátra. Mit gondolnának rólam a testvéreim, ha a ciklusom közepén lépnék ki a gyülekezetből? Azt, hogy könnyelműen leléptem, és nem vagyok hűséges az Úrhoz? De aztán arra gondoltam, hogy az Úr visszatért, miért maradjak akkor a vallásban? Nagyon jól tudtam, hogy amit a pásztorok a szószéken mondtak, már nem tudja ellátni a híveket. Újra és újra az Úr Jézus jeleiről és csodáiról beszéltek, és gyakran emlegették az Úr utánzását, azt, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, légy türelmes és így tovább. A pásztorok évtizedek óta a doktrínák ezen régi, elkoptatott szavait prédikálták. Áporodottak és szárazak voltak, és én sem tudtam ellátni a testvéreimet. Nagyon jól tudtam, hogy a vallási világ elsivárosodott. Akkoriban sokat tépelődtem, s ezért így imádkoztam Istenhez: „Istenem, el akarom hagyni a gyülekezetet, de még mindig vannak aggályaim, és aggódom, hogy a testvéreim pletykálni fognak rólam. Mit tegyek, Istenem? Kérlek, vezess engem.” Imádság közben a Bibliára gondoltam: „Jön majd olyan idő [...], amikor éhínséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem Jahve igéjének hallgatására” (Ámós 8:11). „Én az esőt is megvontam tőletek három hónappal az aratás előtt: az egyik városra adtam esőt, a másik városra nem adtam esőt. Az egyik föld kapott esőt, a másik föld nem kapott esőt, és kiszáradt” (Ámós 4:7). A hétéves éhínségre gondoltam Izraelben, amikor nem volt élelem, és József testvérei mind Egyiptomba mentek, hogy élelmet kérjenek tőle. Most az egész vallási világ éhínségben szenvedett, és hiányzott belőle a Szentlélek munkája, de amit a Mindenható Isten Egyházában ettem és ittam, azok Isten mindenkori szavai voltak, amit elnyertem, az igazi világosság volt, és nyilvánvalóan megkaptam a Szentlélek irányítását. Ha nem tudnék lépést tartani, akkor a Szentlélek munkája kivetne. Most megtaláltam a Szentlélek munkájával működő gyülekezetet, meghallottam Isten hangját, és fogadtam az Urat, ezért nem szabadna továbbra is a vallás sivárságában maradnom. Ezután, amíg a gyülekezet nem szervezett nekem munkát, nem mentem oda, de mivel vén voltam, időnként elmentem imádkozni.

Egy napon, fél évvel később, megnéztem egy színdarabot az interneten, Bölcs döntés. A történt mélyen meghatott. A főszereplő, Li Mingcse, a városi önkormányzat kádere volt. Miután elfogadta Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját, megértett néhány igazságot. Elmélkedett a KKP szolgálatában eltöltött éveiről, és hogy miként követte azt a gonosz cselekedeteiben. Rájött, hogy a vesztébe rohan, világosan látta, hogy csak akkor nyerheti el az igazságot és életet, ha követi Krisztust és feláldozza magát Istenért. Imádkozott Istenhez, mondván, hogy kész otthagyni az állását és Istennek szentelni magát. Amikor a felesége rájött erre, határozottan ellenezte a dolgot, majd a családja megpróbálta rákényszeríteni, hogy ne higgyen többé Istenben. Hiába ostromolta az egész család, nem kötött kompromisszumot, vitázott a családjával, és végül eltökélten otthagyta a munkáját, és Isten követése mellett döntött. Ekkor elgondolkodtam magamon. Ha a vallásban maradnék és nem követném Istent teljes szívemből, soha nem nyerném el az igazságot, és Isten kivetne engem. Az igazsággal való közösség által egyre világosabban láttam a vallási világ Istennel szembeni ellenállásának igaz tényét is. Tudtam, hogy itt az ideje, hogy elhagyjam a vallást.

Miután elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját, eszembe jutott, hogy pár évvel korábban Isten utolsó napokbeli munkája átterjed Tajvanra. Akkoriban Mindenható Isten szavai megjelentek az újságokban, de a tajvani vallási körök közösen bojkottálták a Keleti villámlást. A nyilatkozatot számos pásztor is aláírta. Ezek a pásztorok már régóta tudták, hogy az Úr visszatért, de nem kutattak vagy vizsgálódtak, és a híveknek sem mondták el az Úr visszatértének hírét. Abban is összefogtak, hogy ellenálljanak Istennek, és megakadályozzák, hogy Isten királyságának evangéliuma elterjedjen Tajvanon. Ez a kétezer évvel ezelőtti főpapokra, írnokokra és farizeusokra emlékeztetett. Ők világosan látták, hogy az Úr Jézus szavainak és munkájának tekintélye és ereje van, de nem ismerték el, hogy az Úr Jézus a Messiás, mert aggódtak, hogy az összes hívő az Úr Jézust fogja követni, és ők elvesztik a státuszukat és jövedelmüket. Ezért hamis ítéleteket hoztak és elítélték az Úr Jézust. Ugyanez igaz a mai vallásos világra is. A pásztorok félnek, hogy ha minden ember Mindenható Istenben hisz és nem jár többet templomba, senki sem fog adományokat adni és ők nem fognak fizetést kapni, így a státuszuk és jövedelmük megtartása érdekében közösen elítélték és ellenálltak Mindenható Isten utolsó napokbeli munkájának. Ez arra emlékeztetett, amit az Úr Jézus mondott, amikor megátkozta a farizeusokat: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni. [...] Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, akkor a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál” (Máté 23:13-15). A vallás ezen pásztorai tisztában vannak vele, hogy az Úr visszatért és sok igazságot kifejezett, de nem vizsgálódnak, másokat is becsapnak és korlátozzák őket Isten új munkájának vizsgálatában, és megakadályozzák a hívőket az Úr fogadásában. Ezek a vallási vezetők olyan gyűlöletesek! Nem olyan emberek, akik őszintén követik az Urat, hanem modern kori farizeusok.

Az összejövetel alatt Mindenható Isten ezen szavait olvastam: „Vannak olyanok, akik nagy templomokban olvassák a Bibliát, és egész nap azt szavalják, de közülük egy sem érti Isten munkájának célját. Közülük egyik sem képes megismerni Istent; még kevésbé képes közülük bárki is megfelelni Isten akaratának. Ők mind értéktelen, hitvány emberek, akik mindannyian magas lóról oktatják ki Istent. Szándékosan szembeszállnak Istennel, még akkor is, ha az Ő zászlaját viszik. Istenbe vetett hitüket hangoztatják, mégis az ember húsát eszik és vérét isszák. Minden ilyen ember ördög, akik felfalják az ember lelkét, fő démonok, akik szándékosan megzavarják azokat, akik a helyes útra akarnak lépni, és botránykövek, akik akadályozzák az Istent keresőket. Lehet, hogy »ép alkatúaknak« tűnnek, de honnan tudhatják követőik, hogy ők nem mások, mint antikrisztusok, akik arra vezetik az embereket, hogy szembeszálljanak Istennel? Honnan tudhatják a követőik, hogy ők eleven ördögök, akik az emberi lelkek felfalásának szentelik magukat?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindazon emberek, akik nem ismerik Istent, szemben állnak Istennel). Ahogy Isten szavain elmélkedtem, rájöttem, hogy a vallási világ pásztorait a testvérek Istennek szánt adományaiból fizetik, ők mégis megakadályozzák, hogy az emberek Istenhez forduljanak, és ezzel elveszik tőlük az esélyt az Úr fogadására, és a mennyek országába való belépésre. Hát nem ördögök ők, akik elpusztítják az emberek lelkét? Az is eszembe jutott, hogy a világjárvány miatt a gyülekezetekben felfüggesztették az istentiszteleteket. Az egyik összejövetel során a pásztor arról beszélt, hogy kiteszik a testvérek terményeit a biztossági iroda elé eladásra, hogy így is növeljék a hívek jövedelmét. Így a testvérek továbbra is tudják fizetni a tizedet. Nagyon dühös lettem, amikor ezt hallottam, és határozottan tiltakoztam. Azt mondtam: „Pásztorként az emberek életével kellene törődnötök. Hogy lehet, hogy titeket csak a pénz érdekel?” A főtitkár azt mondta nekem: „Amikor a gyülekezet felfüggeszti az összejöveteleket, csökkenek a testvérek adományai, ami jelentősen visszaveti a gyülekezet bevételeit.” Láttam, hogy a pásztorokat csak a fizetésük és bevételük érdekli, nem a testvérek öntözése és a hitük megerősítése. Ők azok a képmutató farizeusok voltak, akikről az Úr Jézus beszélt. Áhítoztak a testvérek által Istennek felajánlott áldozatokra. Nem törődtek a híveik életével, akadályozták az embereket abban, hogy fogadják az Urat, és igyekeztek szilárdan kézben tartani a híveket. Tisztábban láttam a pásztorok igazi arcát. Ezek a vallási pásztorok nem voltak mások, mint antikrisztusok, akik megtagadják Istent és ellenállnak Neki. Sok évnyi hit után az Úrban, végre felismertem őket. Végre felébredtem. Megköszöntem Isten irgalmát, és hogy megadta az esélyt az Ő hangjának felismerésére és az Ő utolsó napokbeli munkájának elfogadására. Máskülönben a pásztorokkal együtt gonoszságokat cselekednék és ellenállnék Istennek, így elvesztve az esélyemet az üdvösségre.

Később láttam egy videón Mindenható Isten szavának felolvasását. „Vajon mostanra tényleg értitek, hogy valójában mi a vallásba, illetve az Istenbe vetett hit? Van-e különbség a vallásba, illetve az Istenbe vetett hit között? Miben rejlik a különbség? Mélyükre hatoltatok-e ezeknek a kérdéseknek? Milyen ember a szokásos hívő, aki a vallásban hisz? Mire összpontosít? Hogyan kellene definiálnunk a vallásba vetett hitet? A vallásba vetett hit annak elismerése, hogy van Isten, és a vallásban hívők bizonyos változtatásokat eszközölnek a viselkedésükben: nem ütnek meg vagy szidnak embereket, nem tesznek másoknak ártó rossz dolgokat, nem követnek el különböző bűntetteket és nem szegik meg a törvényt. Vasárnaponként gyülekezetbe mennek. A vallásban hisznek. Ez azt jelenti, hogy ha jól viselkednek és gyakran járnak gyülekezetbe, az azt bizonyítja, hogy valaki a vallásban hisz. Amikor valaki a vallásban hisz, elismeri, hogy van Isten, és azt gondolja, hogy Istenben hinni annyit tesz, hogy jó emberek vagyunk; amennyiben nem követ el bűnt és nem tesz rossz dolgokat, akkor képes lesz a mennybe jutni, amikor meghal, és jó vége lesz. A hite lelki szinten táplálja őt. Ilyetén a vallásba vetett hit az alábbiak szerint is definiálható: A vallásban hinni azt jelenti, hogy valaki elismeri a szívében, hogy van Isten; hiszi, hogy a mennybe juthat, amikor meghal; hogy lelki tartóoszlop van a szívében; némileg megváltoztatja a viselkedését; és jó ember. Ez minden. Ami pedig azt illeti, hogy az Isten, akiben hisznek, létezik-e vagy sem, ki tudja-e fejezni az igazságot, mi az, amit kér tőlük – erről fogalmuk sincs. Mindezt a Biblia tanításai alapján következtetik ki és képzelik el. Ez a vallásba vetett hit. A vallásba vetett hit elsősorban a viselkedésbeli változásokra és a lelki táplálékra való törekvés. Az ösvény azonban, amelyen az ilyen emberek járnak – az áldásokra való törekvés ösvénye – nem változott. Hibás nézeteik, elképzeléseik és képzelgéseik az Istenbe vetett hitről nem változtak. Létük alapzata, a célok és az irány, ami felé az életükben törekednek, a hagyományos kultúra elképzelésein és véleményein alapszik, és egyáltalán nem változott. Ilyen az állapota mindenkinek, aki a vallásban hisz. Akkor hát mi az Istenbe vetett hit? Isten hogyan definiálja az Istenbe vetett hitet? (Az Isten szuverenitásába vetett hitként.) Az Isten létezésébe és szuverenitásába vetett hit – ez a legalapvetőbb. Istenben hinni annyit tesz, mint megszívlelni Isten szavait, úgy létezni, élni, teljesíteni a saját kötelességét, és merülni bele a normális emberi mivolt összes tevékenységébe, ahogyan azt Isten szavai megkövetelik. Ebből az következik, hogy Istenben hinni annyit tesz, mint Istent követni, megtenni, amit Isten kér, úgy élni, ahogyan azt Ő kéri; Istenben hinni annyit tesz, mint követni Isten útját. Vajon az Istenben hívő emberek céljai és az életük iránya nem tér-e el teljesen azokétól, akik a vallásban hisznek? Mi tartozik hozzá az Istenbe vetett hithez? Hozzá tartozik, hogy az emberek képesek-e hallgatni Isten szavaira, elfogadni az igazságot, megszabadulni a romlott beállítottságoktól, mindent eldobni Isten követéséért, és hűnek lenni a kötelességeikben. Ezek a dolgok közvetlen összefüggésben vannak azzal, hogy meg lehet-e menteni őket [...] Vagyis az embernek Isten szavai és az Ő követelményei szerint kell hinnie Istenben, és az Ő követelményei szerint kell gyakorolnia; csak ez az Istenbe vetett igaz hit. Ez elvisz a dolog gyökeréhez. Gyakorolni az igazságot, követni Isten szavait, és Isten szavai szerint élni – ez az emberi élet helyes módja; az Istenbe vetett hit az emberi élet ösvényéhez kapcsolódik. Az Istenbe vetett hit számos igazsághoz kapcsolódik, és Isten követőinek meg kell érteniük ezeket az igazságokat. Hogyan követhetnék Istent, ha nem értik meg és fogadják el az igazságot? A vallásban hívő emberek csupán elismerik, hogy van Isten, és bíznak benne, hogy van Isten, azonban nem értik meg és nem is fogadják el ezeket az igazságokat, így hát a vallásban hívő emberek nem Isten követői” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember nem üdvözülhet vallásba vetett hit vagy vallásos szertartáson való részvétel által). Isten szavai annyira igazak! Visszagondoltam magamra a vallásban a Szentlélek munkája és Isten mindenkori szavainak ellátása nélkül. Csak a vallási szabályokat és szertartásokat tudtam betartani, és külsőleg néhány jó cselekedetet véghez vinni. Amikor azt láttam, hogy egy testvérem negatív, támogattam. Gyakran rájuk helyeztem a kezem, imádkoztam, és aktívan részt vettem a szolgálatban, és úgy gondoltam, hogy ez összhangban van Isten akaratával. Csak Isten szavainak olvasása után jöttem rá, hogy a vallásban hittem, nem Istenben. Ezek csak külső jó cselekedetek voltak, nem pedig Isten szavainak gyakorlása és Istennek való engedelmesség, és ez nem változtatotta volna meg a beállítottságomat. Kemény munkánk és fáradozásunk csak a saját vágyálmunk, és nincs összhangban Isten akaratával. Az is eszembe jutott, hogy gyakran mondogattam a testvéreimnek, hogy kövessék az Urat és dolgozzanak Érte keményen. Amikor belépnek a mennybe, öt vagy tíz várost fognak irányítani. Most, miután elolvastam Isten szavát, úgy éreztem, hogy a prédikációm abszurd és irreális. Egyikünk sem tapasztalta meg Isten ítéletét az utolsó napokban, romlott beállítottságunk nem tisztult meg, és egyáltalán nem voltunk alkalmasak arra, hogy belépjünk Isten királyságába. A külső jó cselekedetek nem elegendőek az istenhithez. A kulcs az, hogy megtapasztaljuk Isten munkáját és szavait, változást érjünk el a beállítottságban, valamint engedelmeskedjünk és imádjuk Istent. Ez áll összhangban Isten akaratával. Láttam, hogy korábban az Úrban való hitem a vallásban csak egy zavaros hit volt, és nem olyasmi, amit Isten dicsérne. Ha továbbra is hinnék Istenben és a vallásban gyülekeznék, soha nem nyerném el az igazságot. De aztán arra gondoltam, hogy ott van a vénként végzett munkám, tehát még mindig járnom kell a gyülekezetbe. Ha otthagynám a gyülekezetet, biztos félreállítanának és megvetnének, a többiek nem tisztelnének és azt gondolnák, hogy hűtlen vagyok az Úrhoz. Amikor erre gondoltam, tétováztam. Arra is gondoltam, hogy elmondom nekik, hogy fogadtam az Urat és elfogadtam Mindenható Istent, de tudtam, hogy amint ezt kimondom, a pásztor és a többi munkatárs üldözőbe vesz és akadályozni fog. A szívem mélyén tépelődtem. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb elhagyom a vallást, de nem tudtam, hogyan nyújtsam be nekik a felmondásomat. Gyakran imádkoztam Istenhez és kérdeztem Őt erről.

Később olvastam Mindenható Isten szavainak egy passzusát: „Isten keresi azokat, akik vágyódnak az Ő megjelenésére. Keresi azokat, akik képesek meghallani az Ő szavait, akik nem felejtették el az Ő megbízatását, és Őneki ajánlják a szívüket és a testüket. Keresi azokat, akik olyan engedelmesek, akárcsak a csecsemők Őelőtte, és nem szegülnek szembe Vele. Ha Istennek szenteled magad, és semmilyen hatalom vagy erő nem akadályoz ebben, akkor Isten jóindulattal tekint rád és kiárasztja rád az áldásait. Ha előkelő a rangod, tiszteletreméltó a hírneved, bőséges tudással rendelkezel, dúskálsz a vagyonban és sokan támogatnak, ám ezek a dolgok nem akadályoznak abban, hogy Isten elé jőve elfogadd az Ő elhívását és megbízatását, és megtedd azt, amit kér tőled, akkor mindaz, amit teszel, a leginkább érdemi ügy lesz a földön, és az emberiség legigazabb vállalkozása. Ha a társadalmi rangod vagy a saját céljaid miatt elutasítod Isten elhívását, akkor mindaz, amit teszel, átkozott lesz, sőt, Isten által megvetett” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett). Isten szavából megértettem, hogy azért haboztam többször elhagyni a gyülekezetet, mert nem tudtam elengedni a pozíciómat, mint a gyülekezet vénje. A státuszomnak köszönhetően a testvérek felnéztek rám és tiszteltek. Másképp bántak velem, és mindig gondoltak rám, amikor juttatásokról volt szó. Aggódtam, hogy mindezt elveszítem, amikor elhagyom a gyülekezetet. Vágytam a státuszra és áhítottam annak előnyeit. Ez nem a helyes út volt, és ez nem tetszett Istennek. Tisztában voltam vele, hogy meg kell szabadulnom a státusz béklyóitól. Ha nem változtatnék a dolgokon, akkor az Istennek való ellenállás útját járnám. Nem erre az eredményre törekedtem. Nem foglalkozhattam többé a testvéreim irántam való megbecselülésével. Nem számított, hogy mások nagyra tartanak-e. Az számított, hogy elnyerhetem-e Isten jóváhagyását. Istenhez kellett hűségesnek lennem, nem a státuszhoz. Ennek tudatában megerősödött az elhatározásom, hogy elhagyom a gyülekezetet.

Egy nap szokás szerint elmentem a gyülekezetbe, és a vasárnapi istentisztelet után elmondtam a többieknek, hogy lemondok vénként betöltött pozíciómról. Ennek hallatán mindenki meglepődött és megpróbáltak maradásra bírni. Ezután egyes pásztorok felhívtak, mondván, vénnek lenni olyan szövetség Istennel, amelyet nem lehet megbonatni. Azt gondoltam: „Az Úr visszatért, sok igazságot kifejezett és új munkát végzett. Még mindig ehhez a szövetséghez kellene tartanom magam, ahelyett, hogy fogadnám az Urat?” Eszembe jutott, hogy a főpapok, írástudók és farizeusok egész évben Istent szolgálták a templomban, de amikor az Úr Jézus eljött munkálkodni, elítélték, ellenálltak Neki és keresztre szegezték Őt. Ez az Isten iránti hűség? Egyáltalán nem voltak Istenhez hűséges. Ellenálltak Istennek. Ma az Úr Jézus visszatért, és új szavakat fejezett ki. Ha fenntartanám ezt az úgynevezett „szövetséget”, a gyülekezetben maradnék, és nem követném Isten mindenkori szavait és munkáját, akkor nem lennék hűséges Istenhez! Eszembe jutott, hogy mit mondott az Úr Jézus: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem” (János 10:27). Isten juhainak hallgatniuk kell Isten szavaira, és habozás nélkül követniük kell Őt. Ezért, bárhogyan is próbáltak meggyőzni a pásztorok, nem tántorodtam el. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy kivezetett a vallásból, engedte, hogy egyem és igyam Isten gyakorlati szavait, és megadta nekem a Szentlélek munkáját, ami lehetővé tette számomra a példátlan könnyedség és felszabadulás megtapasztalását. Miután a státuszom, mint vén megszűnt, nem hirdettem többé a doktrínák száraz és üres szavait a szószékről. Ehelyett arra koncentráltam, hogy felvértezzem magam Mindenható Isten szavával, és minden napom rendkívül tartalmas és örömteli volt.

Hamarosan híre terjedt, hogy elhagytam a gyülekezetet. Két hónappal később megtudtam, hogy egy nővér feltett egy videót a Mindenható Isten Egyházáról egy online csoportba, így a pásztork elkezdték elszigetelni a gyülekezetet, és kiadtak egy közleményt, miszerint azért, mert valaki elhagyta a gyülekezetet, óvintézkedéseket kellett tenniük a Keleti villámlás ellen. Szomorúan hallottam ezt a hírt, és sajnáltam a pásztorokat, de biztosabb voltam, mint valaha, hogy a vallási világ legtöbb pásztora nem szereti az igazságot. Természetüknél fogva rosszul vannak az igazságtól, és gyűlölik azt. Azt hiszik, hogy ismerik a Bibliát és Istent, de valójában ők a vakok, akik a világtalanokat vezetik. Isten juhai közül még mindig sokan kóborolnak, és nem fogadják az Úr visszatérését. A királyság evangéliumát kellett nekik hirdetnem, betöltenem a felelősségemet, és viszonoznom Isten szeretetét. Így elkezdtem hirdetni Isten utolsó napokbeli evangéliumát, és azt láttam, hogy azok, akik igazán hisznek Istenben, egymás után visszatérnek Hozzá, ami nagyon boldoggá és izgatottá tesz. Ezen kívül úgy érzem, hogy minden napom teljes és tartalmas. Hálát adok Istennek, hogy kivezetett a vallásból, engedte, hogy az Ő nyomdokaiba lépjek, és hogy megtapasztaljan az Ő munkáját az utolsó napokban. Emiatt igazán áldottnak érzem magam.