Munkatárs voltam a helyi gyülekezetben. 1997 áprilisában egy munkatársi összejövetelen Csang testvér, a vezető, azt mondta: „Megjelent egy erős Keleti Villámlás csoport. Kiterjedt bibliai ismeretekkel rendelkeznek, és ha nem vagyunk óvatosak és körültekintőek, félrevezethetnek minket. Azt mondják, hogy az Úr Jézus már visszatért, és Ő Mindenható Isten. Már nem a Bibliát olvassák, hanem csak Mindenható Isten szavait. A Biblia azt mondja: »A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre« (2Timóteus 3:16). A Szentírás ezen szakasza világosan megmondja nekünk, hogy a Bibliában minden szó Istentől ihletett. Szem előtt kell tartanunk, hogy a Biblia mind Isten szava és a hitünk alapja, és az Úrban hinni annyi, mint a Bibliában hinni. A Bibliától való eltérés nem az Úrba vetett hit, hanem az Ő elárulása.” A jelenlévők mind egyetértően visszhangozták a szavait. Csang testvér intett a kezével, és folytatta: „Emlékeznetek kell erre: nem számít, mennyire mélynek vagy jónak hangzanak a prédikációik, ha valami nincs benne a Bibliában, nem szabad elhinnünk. Még akkor se higgyétek el, ha a szüleitek hirdetik. Ha ezek az emberek eljönnek hozzátok prédikálni, kergessétek el őket! Ha félrevezetnek titeket, és eltévelyedtek, az Úr Jézus nem fog elismerni titeket, és akkor már semmi sírás nem segít.” Akkoriban nem láttam tisztán a dolgokat. Arra gondoltam, amit az Úr Jézus mondott egyszer: „Az ég és a föld elmúlik, de az Én beszédeim nem múlnak el.” (Máté 24:35) Azt gondoltam, hogy az Úr Bibliában levő szavai nem múlhatnak el. A Biblia a belépőnk a mennyek országába, és egyben életünk biztosítéka is, tehát ha nem olvassuk a Bibliát, az azt jelenti, hogy nem hiszünk az Úrban. Ezután folytatta, és szenzációhajhász, alaptalan szóbeszédeket terjesztett. Azt gondoltam, hogy Csang testvér igazat beszél. A nyáj védelme és az Úr útjának megvédése érdekében, amikor hazaértem, elmondtam a hívőknek, hogy óvakodniuk kell a Keleti Villámlástól. Később egyre több testvér fogadta el a Keleti Villámlást.

Egy összejövetelen Csang testvér azt mondta, hogy Liu nővért elcsábította a Keleti Villámlás. Nehezen hittem el. Liu nővér nagyon jól ismerte a Bibliát, és jó prédikációkat tartott. Hogy lehetett egy ilyen képességű embert elcsábítani? Később Vang testvér, aki gyakran prédikált Csang testvér mellett, szintén hinni kezdett a Keleti Villámlásban. Elkezdtem tűnődni: „Minden összejövetelen azt mondják, hogy ne fogadjuk a Keleti Villámlás embereit, ne hallgassunk rájuk, és ne olvassuk a könyveiket. De miért fordulnak mégis sokan Mindenható Istenhez? Pontosan mi olyan vonzó a Keleti Villámlás tanításaiban? Valójában mit mondanak a könyveik? Vang testvér és Liu nővér, valamint néhány más munkatárs, igazán törekedett, és erős volt a hitük, gyakran prédikáltak, és nagyon jól ismerték a Bibliát, akkor hogyan lehetett őket ilyen könnyen elcsábítani? A mi gyülekezetünknek mélyebb tanításai vannak, mint másoknak. Vajon a Keleti Villámlás tanítása mélyebb, mint a miénk? Miért távoznak oly sokan, és miért nem hajlandók visszatérni?” Később Csang testvér külön imaösszejövetelt szervezett, főleg azért, hogy imádkozzanak, és átkozzák azokat, akik a Keleti Villámlást hirdették. Úgy éreztem, hogy ez nincs összhangban az Úr szándékaival. Jézus azt tanította, hogy a gyűlölet egyenlő a gyilkossággal, és hogy szeressük ellenségeinket. Amit tettek, az vajon nem ment szembe az Úr Jézus szavaival? Nem értettem egyet ezzel, ezért nem vettem részt benne.

2002 október végén az unokahúgom eljött hozzám. Azt mondta, hogy Jézus visszatért, igazságot fejezett ki, és most ítélő munkát végez. Azt is mondta, hogy Isten üdvözítő munkája három szakaszban történik. Az első szakasz a Jahve által a Törvény Korában végzett munka volt, a második szakasz az Úr Jézus által a Kegyelem Korában végzett munka, a harmadik szakasz pedig a Mindenható Isten által a Királyság Korában végzett munka. Ez a három munkaszakasz lépésről lépésre halad előre, minden alkalommal magasabbra emelkedve. Felismertem, hogy az unokahúgom talán elfogadta a Keleti Villámlást, ezért félbeszakítottam: „Az első a Törvény Kora, a második a Kegyelem Kora – ezek nyilvánvaló tények. Azt hiszed, ezt nem tudom? Nem számít, hány munkaszakasz van, nem hihetsz semmiben a Biblia nélkül! Hányszor mondtam már neked? Ne higgy semmiben, kivéve a Bibliát. Miért nem hallgatsz rám? Azt mondják, az Úr visszatért. Hol van az Úr? Ki látta Őt?” Az unokahúgom azt mondta: „Az Úr visszatért, és sok igazságot fejezett ki. Ha látni akarjuk Istent, az Ő szavaiban kell keresnünk. Ha elolvasod Mindenható Isten szavait, hallani fogod Isten hangját, és látni fogod az Ő megjelenését.” Amikor ezt hallottam tőle, még ellenállóbb lettem. Eszembe jutott, hogy Csang testvér mindig azt mondta: „Nem számít, ki hirdeti a Keleti Villámlást, ha az a Biblián kívül van, ne hallgass rá, bármilyen jónak is hangzik. Még ha egy családtagtól vagy barátoktól származik is, akkor is elfogadhatatlan.” Ezért vitatkoztam az unokahúgommal: „Nincsenek Isten szavai mind benne a Bibliában? Ne higgy semmiben a Biblián kívül, bármilyen jó is! Hány éve olvasod a Bibliát? Mit tudsz te? Félrevezettek, és mégis próbálsz nekem prédikálni! Ha azért jöttél, hogy meglátogass, maradhatsz még néhány napig, de ha azért jöttél, hogy prédikálj nekem, akkor menj innen! Ezután megszakítom veled a kapcsolatot!” Az unokahúgom azt mondta: „Nénikém, kérlek, vizsgáld meg! Annyi éve hiszel az Úrban, és annyit szenvedtél. Ha nem fogadod el Isten utolsó napokbeli munkáját, minden erőfeszítésed hiábavaló lesz. Miután elfogadtam az igaz utat, te voltál az első ember, aki eszembe jutott.” Bármennyire is próbált az unokahúgom meggyőzni, én egyszerűen nem akartam hallgatni rá, és végül sírva távozott. Később nagyon feldúlt voltam. Az unokahúgom eljött olyan messziről, hogy hirdesse nekem az evangéliumot, én pedig elkergettem. Ez nem felelt meg az Úr tanításainak. De aztán arra gondoltam: „Elárulta az Urat, szóval elkergetni nem volt igazából helytelen.”

Egy napon, 2003 januárjában, az unokahúgom felhívott, hogy az anyja szén-monoxid-mérgezést kapott, és megkért, hogy látogassam meg. Úgy gondoltam, megragadom ezt a lehetőséget, hogy újra beszéljek vele, és megpróbáljam rávenni, hogy adja fel a Keleti Villámlás útját. Másnap elmentem meglátogatni a nővéremet. A vacsora után odajött hozzám egy testvér, és melegen üdvözölt, de akkoriban még bizalmatlan voltam vele szemben. A testvér azt mondta: „Nővér, mi a véleményed az Úr eljöveteléről?” Azt feleltem: „Ha az Úrban hiszel, megbeszélhetjük a Bibliában levő dolgokat. Ha azért vagy itt, hogy a Keleti Villámlásról prédikálj, akkor végeztünk. Csak a Biblia szavaiban hiszek, és nem hiszek semmiben, kivéve a Bibliát!” A testvér azt mondta: „Meg tudom érteni az érzéseidet; én is ragaszkodtam a Bibliához, pont mint te. Akkor ma beszéljünk erről a témáról!” Abban a pillanatban eszembe jutott, amit Csang testvér mondott: „Nem számít, mennyire mélynek vagy jónak hangzik a prédikációjuk, soha ne hallgass rá, nehogy félrevezessenek.” Így hát kitaláltam egy kifogást, és azt mondtam, hogy fáradt vagyok, és elmentem pihenni. Másnap két nővér jött, és továbbra is kifogásokat találtam ki, hogy elkerüljem és elutasítsam őket. Csak egy dolgot akartam akkor: hazamenni. A hó odakint több mint tizenöt centi mély volt, nem jártak a buszok, így nem tudtam elmenni. Nyugtalan voltam, kényelmetlenül éreztem magam, és Csang testvér szavai jártak a fejemben. A két nővér sürgetett, hogy figyeljek, különben elszalasztom az alkalmat, hogy fogadjam az Úr eljövetelét. Azt is mondták: „Az Úr Jézus azt mondta: »Keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek« (Máté 7:7). A Jelenések könyvében ez áll: »Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.« (Jelenések 3:20) »Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek!« (Jelenések 2:7). Ha nem nyitjuk meg a szívünket Istennek, hogyan tud megvilágosítani minket?” Láttam, hogy mindketten méltósággal, tisztességgel és szeretettel viselkednek. Bármilyen rosszul bántam is velük, soha nem haragudtak meg rám, és továbbra is az Úr szavaival adtak útmutatást. Egyáltalán nem olyanok voltak, mint amit Csang testvér mondott, és már nem éreztem akkora ellenállást velük szemben. A harmadik napon eljött néhány testvér. Azt mondtam nekik: „»A teljes Írás Istentől ihletett« (2Timóteus 3:16). A Biblia mind Isten szava; az Úrba vetett hitnek a Bibliában kell gyökereznie. Ha nem olvassátok a Bibliát, nem tértek-e el az Úr útjától?” Egy testvér azt mondta: „Először nézzük meg, ki mondta ezt a mondatot: »a teljes Írás Istentől ihletett«, és hogy van-e erre alap Isten szavaiban. Az Úr Jézus soha nem mondta, hogy a teljes Írás Istentől ihletett, azt a mondatot, hogy »a teljes Írás Istentől ihletett«, Pál mondta, nem az Úr Jézus.” Miközben ezt mondta, elővette a Bibliát, és megmutatta nekem a verset: „A teljes Írás Istentől ihletett.” Megnéztem, és valóban Pál mondta, nem az Úr Jézus. Általában csak ennek a versnek az olvasására összpontosítottam, de hogy nem vettem észre ezt a problémát?

Ezután a testvér felolvasott nekem egy szakaszt Mindenható Isten szavaiból: „Ma az emberek azt hiszik, hogy a Biblia Isten, és hogy Isten a Biblia. Úgyszintén azt is hiszik, hogy csak a Biblia minden szava volt az egyetlen ige, amit Isten mondott, és hogy azt mind Isten mondta. Azok, akik hisznek Istenben, még azt is gondolják, hogy – bár az Ó- és Újszövetség mind a hatvanhat könyvét emberek írták – mindegyiket Isten ihletése adta, és azok a Szentlélek kijelentéseinek feljegyzései. Ez az ember eltorzult felfogása, és nem felel meg teljesen a tényeknek. Valójában – a prófétai könyvektől eltekintve – az Ószövetség nagy része történelmi feljegyzés. Az Újszövetség leveleinek egy része az emberek tapasztalataiból származik, más része pedig a Szentlélek megvilágosításából; a páli levelek például egy ember munkájából keletkeztek, és mind a Szentlélek megvilágosításának az eredménye, továbbá a gyülekezetek számára íródtak, és a gyülekezetek testvéreihez és nővéreihez intézett buzdító és bátorító szavak voltak. Nem a Szentlélek által mondott szavak voltak – Pál nem beszélhetett a Szentlélek nevében, és nem is volt próféta, még kevésbé látta a látomásokat, amelyeket János látott. Leveleit Efezus, Korinthus, Galatia és más akkori gyülekezetek számára írta. Tehát a páli levelek az Újszövetségben olyan levelek, amelyeket Pál a gyülekezetek számára írt, és nem a Szentlélektől kapott ihletések, és nem is a Szentlélek közvetlen kijelentései. Ezek csupán buzdító, vigasztaló és bátorító szavak, amelyeket munkája során a gyülekezetek számára írt. Úgyszintén Pál akkori munkássága nagy részének a feljegyzései. Ezek mindazok számára íródtak, akik testvérek és nővérek az Úrban, hogy az akkori gyülekezetek testvérei és nővérei engedelmeskedjenek az ő tanácsainak, és kövessék az Úr Jézushoz való megtérés útját. Pál semmiképpen sem mondta, hogy – legyenek azok az akkori vagy a jövőbeni gyülekezetek –, mindenkinek azt kell ennie és innia, amit leírt, és azt sem mondta, hogy szavai mind Istentől származnak. Az akkori gyülekezet körülményei szerint egyszerűen csak ápolta a közösséget a testvérekkel és nővérekkel, buzdította őket, hitet ébresztett bennük, és egyszerűen csak prédikált, vagy emlékeztette az embereket, és buzdította őket. Szavai a saját terhein alapultak, és ezekkel a szavakkal támogatta az embereket. Az akkori gyülekezetek apostoli munkáját végezte, olyan munkás volt, akit az Úr Jézus használt, ezért felelősséget kellett vállalnia a gyülekezetekért, vállalnia kellett a gyülekezetek munkáját, meg kellett ismernie a testvérek és nővérek állapotát – és emiatt írt leveleket az összes testvérnek és nővérnek az Úrban. Minden, amit mondott, ami építő és pozitív volt az emberek számára, helyes volt, de nem a Szentlélek kijelentéseit képviselte, és nem képviselhette Istent. Hatalmas tévedés és óriási istenkáromlás, ha az emberek egy ember tapasztalatainak feljegyzéseit és egy ember leveleit úgy kezelik, mint a Szentlélek által a gyülekezetekhez intézett szavakat!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Bibliáról (3.)). A testvér folytatta: „Isten szavai nagyon világosak. Az Ószövetségben a Jahve Isten által a prófétáknak kinyilatkoztatott prófétai könyveken kívül a legtöbb rész arról szól, hogyan tapasztalták meg az emberek Isten munkáját a Törvény Korában, például, hogyan jöttek ki az izraeliták Egyiptomból, Jákób, Dávid, Salamon tapasztalatai és így tovább. Ezek mind emberek tapasztalatai, és nem nevezhetők Isten ihletésének. Minden szó, amit Isten ihletett, világosan meg van jelölve a Bibliában, olyan kifejezésekkel, mint »így szól Jahve«, és »Jahve ezt mondja«. Az Újszövetség Jézus munkáját jegyzi fel, és az Újszövetségben az Úr Jézus szavai képviselik Isten szavait. A Jelenések könyve az a látomás, amelyet János látott Patmosz szigetén, és ez Istentől ihletett, és Isten szava. A többi mind emberek szavai és tapasztalati megértés. Még ha meg is van bennük a Szentlélek útmutatása, a szavaik nem Isten szavai. Ezért a Biblia csak Isten munkájának történelmi feljegyzése, Isten munkájának bizonysága, és a Bibliában nem minden szó Istentől ihletett. Ha a Bibliában lévő összes szót Istentől ihletettnek vesszük, és Isten szavaiként kezeljük, az nem istenkáromlás?” Hallva a testvért, megvilágosodtam, és ezt gondoltam: „Szóval a Biblia nem mind Istentől ihletett, vannak benne emberek szavai is. Ha az emberek szavait Isten szavaiként kezeljük, az istenkáromlás. Nem keverhetem többé össze Isten szavait az emberek szavaival. A helyi gyülekezetben soha senki sem tette egyértelművé ezt a különbséget. Ez az első alkalom, hogy ilyen közösséget hallok.” A testvér folytatta: „Én is azt gondoltam korábban, hogy a Biblián kívül nincs más, ami Isten munkája vagy szavai lennének, hogy Isten minden szava a Bibliában van, és teljes, de elhanyagoltunk egy fontos kérdést.” Felkeltette a kíváncsiságomat, amikor ezt hallottam tőle, és gyorsan megkérdeztem: „Milyen fontos kérdést hagytunk figyelmen kívül?” Ő erre azt kérdezte: „Mondd csak, melyik volt előbb: Isten vagy a Biblia? Isten nagyobb, vagy a Biblia?” Meglepődtem, amikor ezt kérdezte. Soha senki nem kérdezte ezt tőlem, és ez igazán váratlanul ért. Egy kis szünet után eszembe jutott, hogy a Teremtés könyve első fejezete arról beszél, hogy Isten teremtett minden dolgot. Amikor Isten létezett, még nem volt Biblia, tehát természetesen Isten volt előbb. Az szaladt ki a számon, hogy: „Előbb volt Isten, aztán a Biblia. Természetesen Isten nagyobb.” Miután ezt kimondtam, hirtelen megvilágosodtam: „Mindent Isten teremtett, tehát Isten biztosan nagyobb, de a múltban a Bibliát Isten fölé helyeztem. Hát nem volt ez helytelen?” A testvér folytatta: „Előbb volt Isten munkája és szavai, aztán jött a Biblia feljegyzése. Tehát ha Istent a Bibliára korlátozzuk, és azt gondoljuk, hogy nincsenek Istennek szavai a Biblián kívül, vajon helyes ez a nézőpont? Nézzük meg, mit mondott az Úr Jézus! A János 16:12-13-ban: »Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra.« A Jelenések 2:7-ben: »Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van.« Az Úr Jézus világosan megmondta nekünk, hogy sok mindent még nem mondott el az embereknek, mert az emberek abban az időben nem tudták elviselni. Tehát, amikor az Úr visszatér az utolsó napokban, még több szót fog kifejezni, és az igazság minden misztériumát feltárja előttünk, hogy megértsük őket, és belépjünk ezekbe. A Jelenések könyve azt is megjövendöli, hogy az utolsó napokban a Szentlélek szólni fog minden gyülekezethez, a kis könyvecske kinyittatik, és az elrejtett manna az utolsó napok embereinek adatik. Ha nincsenek szavak Istentől a Biblián kívül, hogyan teljesedhetnek be ezek a próféciák? Ezért, amikor Isten eljön az utolsó napokban, több szót fog kifejezni, amelyek egyike sem található meg a Bibliában.” Isten szavai kimeríthetetlenek és bőségesek. Azt mondani, hogy a Biblián túl nincsenek Istennek szavai, valóban nem felel meg a tényeknek. De aztán eszembe jutott, hogy a Jelenések könyvében ez áll: „Én bizonyságot teszek mindenkinek, aki a prófécia eme könyvének beszédeit hallja: Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben; ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól Isten elveszi az osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben.” (Jelenések 22:18-19) A Keleti Villámlás emberei azt mondják, hogy Isten új munkát végzett, és új szavakat szólt, ami azt jelenti, hogy a Biblián kívüli szavakról van szó. Ez nem azt jelenti, hogy hozzáadtak a Bibliához? Ha elfogadnám a szavaikat, akkor Biblián kívüli szavakat fogadnék el, ami az Úr elárulása lenne. Így hát kimentem, mert nem akartam tovább hallgatni.

Éjjel hánykolódtam és forgolódtam, nem tudtam aludni. Arra gondoltam, amit ez a testvér mondott, és arra, hogy milyen jó volt, és mind a Biblián alapult. Ha igaz, amit Csang testvér mond arról, hogy „nem lesznek Istennek szavai a Biblián kívül”, akkor az Úr próféciája nem teljesedhet be, hogy az utolsó napokban a Szentlélek szólni fog minden gyülekezethez, a kis könyvecske kinyittatik. De aztán arra gondoltam, hogy Csang testvér a különleges összejövetelen azt mondta, hogy a Keleti Villámlás emberei jártasak a Bibliában, és figyelmeztetett minket, hogy ne hallgassunk a prédikációjukra, bármilyen jó is, így továbbra is aggódtam: „Mi van, ha rossz dologban hiszek?”

A negyedik napon azt mondtam nekik: „A Jelenések 22 így szól: »Én bizonyságot teszek mindenkinek, aki a prófécia eme könyvének beszédeit hallja: Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben; ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól Isten elveszi az osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben.« (Jelenések 22:18-19) Ez a szakasz világosan kimondja, hogy a Bibliához nem szabad hozzátenni, vagy elvenni belőle. Ha ti Mindenható Isten szavait olvassátok, és elvetitek a Bibliát, azzal nem dobjátok félre az Úr szavait? Ha rossz dologban hiszek, nemcsak hogy nem nyerem el Isten jóváhagyását, hanem Isten még csapásokat is hoz rám.” Ennek hallatán a testvér elmosolyodott, és azt mondta: „Szóval ezek miatt aggódsz! Isten szavai mind az igazságot jelentik, és soha nem fognak elenyészni, bármi is történjen. Ez teljesen igaz. A Biblia azt mondja, hogy az emberek nem tehetnek hozzá, és nem vehetnek el belőle, de ha Isten személyesen jön munkálkodni, és kifejezi az Ő szavait, nem mondhatjuk, hogy ez hozzáadás. Pontosan úgy, ahogy az Úr Jézus új munkát végzett, és új szavakat fejezett ki a Törvény Korának alapján, mondhatjuk-e, hogy hozzáadott az Ószövetséghez?” Abban a pillanatban arra gondoltam: „A Biblia azt mondja, hogy senki ne tegyen hozzá a próféciákhoz, vagy vegyen el azokból, de nem mondja, hogy Isten nem fog új szavakat szólni.” Abban a pillanatban a szívemben világosság gyúlt, és elkezdett érdekelni a testvér közössége.

A testvér folytatta: „Olvassunk többet Isten szavaiból, hogy jobban megértsük a Biblia belső jelentését, és azt, hogyan kell helyesen kezelni a Bibliát.” Mindenható Isten azt mondja: „Kell-e előírásokat alkalmazni Isten munkájára? És vajon Istennek a próféták jövendölései szerint kell-e munkálkodnia? Végül is, melyik a nagyobb: Isten vagy a Biblia? Miért kell Istennek a Biblia szerint munkálkodnia? Lehetséges-e, hogy Istennek nincs joga felülmúlni a Bibliát? Vajon Isten nem térhet el a Bibliától és nem végezhet más munkát? Jézus és tanítványai miért nem tartották meg a szombatot? Ha Ő a szombat fényében és az Ószövetség parancsai szerint gyakorolt, akkor Jézus miért nem tartotta meg a szombatot, miután eljött, hanem ehelyett végezte a lábmosást, a fejbefedést, a kenyértörést és a borivást? Nem hiányzik-e mindez az Ószövetség parancsolataiból? Ha Jézus tisztelte az Ószövetséget, miért szakított ezekkel az előírásokkal? Tudnod kellene, hogy melyik volt előbb, Isten vagy a Biblia! Ő a szombatnak az Ura, vajon nem lehet-e a Bibliának is az Ura?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Bibliáról (1.)). „A munka, amelyet Jézus végzett az Újszövetség idején, új munkát indított el: Ő nem az Ószövetség munkája szerint dolgozott, és nem is alkalmazta a az Ószövetség Jahvéja által mondott szavakat. Ő a saját munkáját végezte, és újabb munkát végzett, olyan munkát, amely magasabb volt a törvénynél. Ő így szólt: »Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.« Így, annak megfelelően, amit Ő véghezvitt, sok doktrínával szakított. Amikor szombaton a tanítványokat a gabonaföldeken vitte keresztül, azok gabonafejeket szedtek és ettek; Ő nem tartotta meg a szombatot, és azt mondta, hogy »az Emberfia ura a szombatnak«. Abban az időben az izráeliták szabályai szerint, aki nem tartotta meg a szombatot, azt halálra kövezték. Jézus azonban se a templomba nem ment be, sem a szombatot nem tartotta meg, és az Ő munkáját Jahve nem végezte az Ószövetség idején. Így a Jézus által végzett munka felülmúlta az Ószövetség törvényét, magasabb rendű volt annál, és nem volt összhangban azzal. A Kegyelem Korában Jézus nem az Ószövetség törvénye szerint munkálkodott, és már szakított azokkal a doktrínákkal. Az izráeliták azonban ádázul ragaszkodtak a Bibliához, és elítélték Jézust – vajon ez nem Jézus munkájának tagadása volt-e? Ma a vallásos világ is hevesen ragaszkodik a Bibliához, és egyesek azt mondják: »a Biblia szent könyv, és olvasni kell«. Vannak, akik azt mondják: »Isten munkáját örökké fenn kell tartani, az Ószövetség Isten szövetsége az izráelitákkal, és nem lehet eltekinteni attól, és a szombatot mindig meg kell tartani!« Hát nem nevetségesek? Miért nem tartotta meg Jézus a szombatot? Vajon vétkezett? Ki értheti meg alaposan az ilyen dolgokat? Akárhogyan is olvassák az emberek a Bibliát, lehetetlen, hogy felfogóképességükkel megismerjék Isten munkáját. Nemcsak, hogy nem fognak tiszta ismeretet szerezni Istenről, de az elképzeléseik egyre égbekiáltóbbak lesznek, olyannyira, hogy elkezdenek majd ellenkezni Istennel. Ha ma nem lenne Isten megtestesülése, az emberek saját elképzeléseik miatt mennének tönkre, és meghalnának Isten fenyítésének közepette” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Bibliáról (1.)). A testvér közösséget vállalt: „Isten szavaiból megértjük, hogy Isten munkája után az emberek feljegyezték és összeállították Isten munkájának tényeit, és ebből lett a Biblia. A Biblia csupán egy történelmi könyv, és az Isten által végzett munka előző két szakaszának a feljegyzése. A Biblia Isten bizonysága, Isten munkáját szolgálja, és nem arra szolgál, hogy korlátozza Isten munkáját. Az Ószövetség Jahvének a Törvény Korában végzett munkáját jegyzi fel, főleg azt, hogy miként teremtette Isten a világot, és milyen munkát végzett a Törvény Korában. Az Újszövetség Istennek a Kegyelem Korában végzett munkáját jegyzi fel, valamint az Úr Jézus munkáját és szavait, felszólítva az embereket, hogy térjenek meg, és vallják meg bűneiket, szeressék felebarátaikat, mint önmagukat, és bocsássanak meg hetvenszer hétszer. Arról is szó van benne, hogy az Úr Jézus megbocsátott bűnöket, meggyógyította a betegeket, kivetette a démonokat, feltámasztotta a holtakat és a többi. Vajon az Úr Jézus munkája és szavai nem hiányoznak az Ószövetségből? Az emberek szemében ez nem haladta meg a Biblia kereteit? De ez nem a Biblián kívüli hozzáadás volt, hanem Isten munkájának felemelése. Ma Mindenható Isten eljött, a Kegyelem Korának munkájára építve megnyitotta a Királyság Korának munkáját, és új szavakat fejezett ki. Ezek a Szentléleknek a Jelenések könyvében megjövendölt szavai a gyülekezetekhez, és a kis könyvecske kinyittatott. Hogyan lehetne azt mondani, hogy ez a Bibliához való hozzáadás? Ez teljesen más dolog. Amikor az emberek látják, hogy Mindenható Isten annyi igazságot fejezett ki, hogy a kis könyvecske misztériumai feltárultak, és hogy ezek a szavak pontosan azok, amire az emberiségnek éppen most szüksége van – arra vonatkozó igazságok, hogy az emberiség meg tud-e menekülni, és be tud-e lépni a mennyek országába –, vajon az emberek még mindig vissza fognak térni a valláshoz, és mindennap a Bibliáról szóló prédikációkat fogják hallgatni? Pontosan úgy, mint azok, akik az Urat követték a Kegyelem Korában; amikor hallották, hogy az Úr Jézus új szavakat fejezett ki, és új munkát végzett, vajon még mindig elmentek a templomba hallgatni a farizeusok ószövetségi prédikációját? Ha elutasítjuk Isten új szavait, mert Isten új munkája túlmegy a Biblián, vagy felette áll annak, nem követjük-e el ugyanazt a hibát, mint a farizeusok, akik szembeszálltak Istennel?” A testvér szavai teljesen meggyőztek, és nem voltak ellenérveim. Valóban bálványoztam a Bibliát, és Isten fölé helyeztem. Azt is megértettem, hogy a Keleti Villámlás emberei nem tagadják a Bibliát, hanem Isten munkájának lépéseit követik. Pontosan úgy, ahogy a Jézusban hívők főleg az Újszövetséget olvasták, és félretették az Ószövetséget; ez nem jelentette azt, hogy eltértek Isten útjától. Felismertem, hogy nem mehetek tovább ezen a téves úton. Ha Mindenható Isten valóban a visszatért Úr, és én nem vizsgálódom, és elmulasztom az Úr fogadását, nem válok-e balga szűzzé? Így imádkoztam az Úrhoz: „Uram, ha valóban visszatértél, hajlandó vagyok félretenni a saját elképzeléseimet, és kész vagyok követni a Szentlélek megvilágosítását és útmutatását. Ha ez a Te munkád, kérlek, világosíts meg, hogy felismerjem a Te hangodat.” Miután így imádkoztam, nagy békét és nyugalmat éreztem a szívemben.

Ezután többet olvastunk Mindenható Isten szavaiból. „Isten Maga az élet és az igazság, és az Ő élete és igazsága együtt létezik. Azok, akik képtelenek elnyerni az igazságot, sohasem fogják elnyerni az életet. Az igazság útmutatása, támogatása és ellátása nélkül csak szavakat, doktrínákat, és még inkább halált nyerhetsz. Isten élete mindenkor jelenvaló, és az Ő igazsága és élete együtt létezik. Ha nem vagy képes megtalálni az igazság forrását, akkor nem fogod elnyerni az élet táplálékát; ha nem vagy képes elnyerni az élet gondoskodását, akkor biztosan nem lesz benned igazság, és a képzelődéseiden és elképzeléseiden kívül, az egész tested nem lesz több, csak a húsod – a bűzös húsod. Tudd meg, hogy a könyvek szavai nem számítanak életnek, a történelmi feljegyzéseket nem lehet ereklyeként őrizni, mintha az igazság lennének, és a múlt előírásai nem szolgálhatnak beszámolóként Isten aktuális szavairól. Csak azok a szavak az igazság, az élet, Isten szándékai és az Ő munkálkodásának jelenlegi módja, amelyeket akkor mond ki, amikor eljön a földre és az emberek között él. Ha az elmúlt korokban Isten által mondott szavakról szóló feljegyzéseket veszed, és ma azokhoz tartod magad, akkor régész vagy, és ebben az esetben a jellemzésed legtalálóbb módja az, hogy történelmi relikviák szakértője vagy. Mindig Isten elmúlt időkben végzett munkájának nyomaiban hiszel, csak Isten árnyékában hiszel, amely egy korábbi időből maradt, amikor Ő az emberek között munkálkodott, és csak abban az útban hiszel, amelyet Isten régebbi korokban adott az Ő követőinek, de nem hiszel Isten mai munkájának irányultságában, nem hiszel Isten mai dicsőséges ábrázatában, és nem hiszel az igazság útjában, amelyet Isten jelenleg mond ki. Ezért tagadhatatlanul álmodozó vagy, aki teljesen elveszítette kapcsolatát a valósággal. Ha most még mindig olyan szavakon csüngsz, amelyek képtelenek életet hozni az embernek, akkor reménytelen, halott fadarab vagy, mert túlságosan konzervatív, túlságosan kezelhetetlen vagy, túlságosan lepereg rólad a józan ész szava!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az utolsó napok Krisztusa adhatja meg az embernek az örök élet útját). „Az utolsó napok Krisztusa életet hoz, és az igazság tartós és örökkévaló útját hozza el. Ez az igazság az ösvény, amely által az ember életet nyer, és ez az egyetlen út, amely által az ember megismeri Istent, és elnyeri Isten helyeslését. Ha nem keresed az élet útját, amelyet az utolsó napok Krisztusa biztosít, akkor sohasem nyered el Jézus helyeslését, és sohasem leszel alkalmas arra, hogy belépj a mennyek országának kapuján, mert a történelem bábja és egyúttal rabja vagy. Akiket előírások és szavak, valamint a történelem béklyói irányítanak, azok sohasem lesznek képesek életet nyerni, sem elnyerni az élet örök útját. Azért van ez így, mert nekik csak zavaros víz jut, amelyhez évezredeken át ragaszkodtak, nem pedig az élet vize, amely a trónusból fakad. Azok, akik nem részesülnek az élet vizéből, örökre hullák maradnak, a Sátán játékszerei és a pokol fiai. Akkor hát hogyan láthatnák meg Istent? Te csak a múltba próbálsz kapaszkodni, csak próbálsz mozdulatlanul állni, hogy megtartsd a dolgokat a jelenlegi állapotukban, és meg sem próbálod megváltoztatni a status quót és elvetni a történelmet, tehát nem leszel-e mindig ellenséges Istennel? Isten munkájának lépései óriásiak és hatalmasak, mint a feltornyosuló hullámok és a robajló mennydörgés – te mégis tétlenül üldögélsz, várva a pusztulást, bolondságodhoz ragaszkodva és nem csinálva semmit. Ily módon hogyan számíthatnál olyasvalakinek, aki a Bárány nyomdokain jár? Hogyan tudod igazolni, hogy az Isten, akibe kapaszkodsz, olyan Isten, aki mindig új és sohasem régi? És hogyan vihetnek át téged egy új korba megsárgult könyveid szavai? Hogyan vezethetnének téged, hogy Isten munkájának lépéseit keresd? És hogyan vihetnének fel a mennybe? Amit a kezedben tartasz, szavak, amelyek csak ideiglenes vigaszt nyújthatnak, nem pedig igazságok, amelyek képesek életet adni neked. Az írások szavai, amelyeket olvasol, csak a nyelvedet gazdagíthatják, de ezek nem a filozófia szavai, amelyek segítségével megismerheted az emberi életet, még kevésbé az út, amely elvezethet téged a tökéletességre. Nem gondolkodtat el téged ez a különbség? Nem ébreszt rá téged a benne foglalt misztériumokra? Képes vagy eljuttatni saját magadat a mennybe, hogy egymagad találkozz Istennel? Isten eljövetele nélkül fel tudod vinni magadat a mennybe, hogy a családi boldogságot élvezd Istennel? Még most is álmodsz? Akkor azt javaslom, fejezd be az álmodozást, és nézd meg, ki munkálkodik most – nézz, hogy lásd, ki végzi el az ember megmentésének munkáját most, az utolsó napokban. Ha nem teszed, soha nem fogod elnyerni az igazságot, és soha nem fogsz életet nyerni” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az utolsó napok Krisztusa adhatja meg az embernek az örök élet útját). Isten leleplezte minden elképzelésemet. Tisztában voltam vele, hogy Isten az igazság, az út és az élet, és hogy Isten bősége kimeríthetetlen, és soha nem apad ki. De én makacsul ragaszkodtam ahhoz a munkához, amelyet az Úr Jézus a múltban végzett. Az Úr visszatért az utolsó napokban, és új munkát végez, én mégis az Úr múltbeli szavaihoz és munkájához ragaszkodtam a jelenben. Hát nem én voltam a régész, akire Isten utal? Az Úr már nem ragaszkodik a múltbeli munkájához, és újra eljött, hogy új munkát végezzen, én pedig Isten múltbeli munkájához ragaszkodtam, sőt arra használtam, hogy az Ő új munkáját mérjem vele. Hát nem szegültem ezzel szembe Istennel? Ha továbbra is a Bibliához ragaszkodnék, és nem fogadám el az élet útját, amelyet Krisztus nyújt az utolsó napokban, akkor a végsőkig tartó hitem az Úrban sem az életet, sem az Úr jóváhagyását nem nyerné el nekem, arról nem is beszélve, hogy beléphessek a mennyek országába. Isten szavai mélyen megérintettek, és szégyennel töltöttek el. Égett az arcom, és mély önvádat éreztem a szívemben. Abban a pillanatban egyszerre éreztem szégyent és boldogságot. Boldog voltam, mert végre láttam az Úr Jézus visszatérését, de szégyelltem magam, mert annyira vak voltam, vakon imádtam embereket, és alaptalan szóbeszédeknek hittem, és mert ismételten elutasítottam Isten utolsó napokbeli munkáját, azt gondolva, hogy így vagyok hűséges az Úrhoz. Annyira ostoba és makacs voltam! Akkoriban a szóbeszédeknek hittem, lezártam a gyülekezetet, és visszarángattam az új Mindenható Isten-hívőket a vallásba. Sok gonosz dolgot tettem. Visszagondoltam arra, hogy a helyi gyülekezetben mindennap mennyire lefoglalt a munka, de e munka során nem azzal voltam elfoglalva, hogy Isten ellen harcoljak, és szembeszegüljek Vele? Az a gonoszság, amit tettem, nem különbözött attól, amit a farizeusok vagy a zsidó szadduceusok tettek. Elzártam a testvéreket Isten királyságától, magam sem léptem be, és őket sem engedtem belépni. Annyi gonosz dolgot tettem Istennel szemben, Isten mégsem a gonosz tetteim szerint bánt velem, hanem testvéreket küldött, hogy hirdessék nekem az evangéliumot, Őelé hozva engem. Valóban nem érdemeltem meg Istentől ekkora szeretetet. Már nem tudtam visszatartani az önvádat és a bűntudatot a szívemben, és könnyek között letérdeltem az ágyamra, hogy imádkozzak, és vallomást tegyek Istennek: „Uram, hallottam a Te hangodat, és valóban visszatértél. Most annyira izgatott és boldog vagyok, ugyanakkor tele vagyok megbánással. Embereket küldtél, hogy elhozzák nekem a jó hírt, hogy hirdessék nekem az evangéliumot, én pedig nemcsak hogy nem hallgattam rájuk, hanem elhittem a vezetők által terjesztett szóbeszédeket és elképzeléseket, és újra meg újra bezártam Előtted az ajtót. Félrevezettem másokat, és megakadályoztam, hogy Hozzád jöjjenek. Mint a farizeusok, az Írásokra korlátoztalak Téged. Istenem, akkorát tévedtem! Annyira vak voltam! Meg akarom vallani a bűneimet, és bűnbánatot akarok tartani Előtted, nem akarok többé a farizeusok útján járni, és hajlandó vagyok követni a Te munkád lépéseit.” Miután így imádkoztam, a szívem megtelt ragyogással és megnyugvással. Mintha más emberré váltam volna.

A következő napokban, azáltal, hogy a Mindenható Isten Egyházának testvéreivel összegyűltünk, és közösséget vállaltunk Isten szavairól, minden zavarodottság megoldódott a szívemben. A szívemben teljesen megbizonyosodtam arról, hogy Mindenható Isten a visszatért Úr Jézus, akire oly régóta vártam. A szívem mélyen megindult, sietve haza akartam menni, és megosztani ezt a nagyszerű hírt a testvéreimmel. Először édesanyámhoz mentem el, és egy héttel később megtérítettem néhány testvért. Később visszatértem a lakóhelyemre, és hirdettem az evangéliumot Li nővérnek a felekezetemből. Li nővér boldogan meghallgatta, és hajlandó volt megvizsgálni az igaz utat. De váratlanul megzavarták, és visszahúzták a helyi gyülekezet munkatársai.

Miután elfogadtam Mindenható Istent, a helyi gyülekezet munkatársai kizártak. Engem ez nem korlátozott, és tovább hirdettem az evangéliumot. Látva, hogy nem tudnak megállítani, enyhébb taktikákat kezdtek alkalmazni. Kis csoportokat küldtek hozzám, és sírva kérleltek, hogy térjek vissza. Bocsánatot kértek tőlem, mondván, hogy nem kellett volna kizárniuk. Eszembe jutottak a velük töltött évek, a közös prédikálás és egymás támogatása, valamint a közös munkatársi összejövetelek. Mindezek az emlékek újra és újra leperegtek a fejemben, mint egy film. Nagyon gyötrődtem, és így imádkoztam Istenhez: „Istenem, mit tegyek? Még mindig vannak irántuk érzéseim, és nem tudom elengedni őket, de azt is tudom, hogy visszatértél, hogy elvégezd az ítélet és a megtisztítás munkáját, és hogy ha visszamegyek velük a vallásba, elárulnálak Téged. Nem akarok méltatlan lenni a Te üdvösségedre. Nem lehetek lelkiismeretlen ember.” Imádkozás után hirtelen eszembe jutottak Isten szavai, amelyeket a testvérem olvasott fel nekem: „Isten embereken végzett munkája minden lépését illetően kívülről úgy tűnik, mintha emberek közti interakciókról lenne szó, mintha emberi elrendezésből vagy emberek általi zavarásból születne. A színfalak mögött azonban a munka minden lépése és minden történés egy-egy fogadás, amelyet a Sátán tesz Isten előtt, és amely szükségessé teszi, hogy az emberek szilárdan álljanak az Isten melletti bizonyságtételükben. Vegyük például Jób próbatételét: a színfalak mögött a Sátán fogadást kötött Istennel, a Jóbbal történtek pedig emberek tettei és emberi zavarások voltak. Isten bennetek végzett munkájának minden egyes lépése mögött ott van a Sátán fogadása Istennel – az egész hátterében egy csata dúl” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben). Isten szavai megvilágosították a szívemet. Rájöttem, hogy a felemelésemre irányuló hízelgésük és könyörgésük mögött a Sátán cselszövései húzódnak meg. Kedves taktikákat alkalmaztak, hogy elszakítsanak Mindenható Istentől és az igaz úttól. Nem dőlhettem be a trükkjeiknek. Amikor látták, hogy nem tudnak meggyőzni, elmentek. De meglepetésemre, tíz nappal később Csang testvér több mint tíz munkatársat hozott a házamhoz, hogy megzavarjanak. Azt gondoltam magamban: „Az Úr most visszatért, és ők, mint a helyi gyülekezet vezető alakjai, nemcsak hogy nem fogadják ezt el, hanem elképzeléseket és téveszméket terjesztenek, hogy félrevezessenek minket, és elítélik Isten utolsó napokbeli munkáját. Valóban hisznek az Úrban?” Megosztottam Isten utolsó napokbeli evangéliumát másokkal, és mindenki hajlandó volt keresni és vizsgálódni. De amint elmentem, jöttek, és visszarángatták őket. Eszembe jutottak az Úr Jézus szavai, amelyekkel elítélte és megátkozta a farizeusokat: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni.” (Máté 23:13) „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, akkor a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál.” (Máté 23:15) Csang testvér és a többiek cselekedetei nem pont olyanok voltak, mint a képmutató farizeusoké? A múltban, amikor a farizeusok látták, hogy az Úr Jézus annyi igazságot fejez ki, és annyi csodát tesz, nem kerestek, hanem ellenálltak az Úr Jézusnak, és elítélték Őt. Még hazudtak is, hogy megakadályozzák az embereket abban, hogy kövessék az Urat, és természetlényegük Isten és az igazság gyűlölete volt. Mindenható Isten sok igazságot szólt, és sokan követik Őt most. Csang testvér és mások nem vizsgálódtak, és elítélték Őt, lezárták a gyülekezetet, hazugságokat és téveszméket terjesztettek, hogy megijesszék és megakadályozzák a hívőket az igaz út keresésében. Nem mentek be a mennybe, és másokat is megakadályoztak ebben. Arra késztették másokat, hogy velük együtt ellenálljanak Istennek, a pokolba vezetve őket. Hát nem farizeusok és élő démonok voltak ők, akik megakadályoztak másokat abban, hogy belépjenek a mennyek országába, és a pokol gyermekeivé tették őket? Amikor erre gondoltam, képes voltam felismerni őket, és tisztán láttam Istennel szembeni ellenálló lényegüket. Nem számít, hogyan próbáltak megzavarni, nem dőltem be a trükkjeiknek, és eltökélt voltam, hogy követem a Bárány lábnyomait.

Isten szavai vezettek, hogy kiszabaduljak a vallási vezetők alaptalan szóbeszédeinek kötelékéből, és átlássak a Sátán cselszövésein. Ezután aktívan csatlakoztam azok sorához, akik az evangéliumot hirdetik. Együtt több mint 60 embert hoztunk át a helyi gyülekezetből. Látva Isten útmutatását, még erősebb lett a hitem, hogy kövessem Őt. Hála Mindenható Istennek!