Mianmarból származom. 2019-ben fogadtam el Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Isten szavait olvasva megtudtam, hogy Isten azért végzi az utolsó napok ítélő munkáját, hogy teljesen megmentse az embert a Sátán befolyásától, egy gyönyörű rendeltetési helyre juttatva bennünket. Annyira hálás vagyok Isten üdvösségéért. Mivel a katasztrófák egyre csak nőnek és nőnek, és sok ember, aki vágyik Isten megjelenésére, még nem hallotta az Ő hangját, és nem fogadta el az Ő utolsó napokbeli üdvösségét, aggódtam, és sürgető érzésem támadt. Ezért imádkoztam, kérve Istent, hogy vezessen, hogy terjesszem az Ő utolsó napokbeli evangéliumát több embernek.

2022 júliusának elején elmentem néhány testvéremmel egy faluba, hogy terjesszük az evangéliumot. Egy testvért feljelentettek és letartóztattak, mert ott prédikált, ezért az elöljáró valahányszor visszatért egy megyei tanácsülésről, azt mondta a lakosoknak, hogy ne legyenek vallásosok. Ha hívőket találnak, súlyos pénzbírságot kaphatnak, vagy le is tartóztathatják őket. Tehát senki sem merte meghallgatni, amit prédikáltunk. Azt mondták, beszéljünk az elöljáróval, mielőtt meghallgatnak. Kívülálló voltam. Akik velem terjesztették az evangéliumot, mind a szomszédos falvakból származtak, és nem ismertük az elöljárót. A helybeliek sem akartak minket elvinni hozzá. Nem tudtam, hogyan oldjam meg ezeket a nehézségeket, és fennállt a veszélye, hogy bármikor feljelentenek és letartóztatnak. Imádkoztam, kérve Istent, hogy mutassa nekünk az utat. Egy összejövetelen felolvastunk egy szakaszt Isten szavaiból. „Hinned kell, hogy minden Isten kezében van, és az emberek csak együttműködnek. Ha őszinte vagy, Isten látni fogja, és minden helyzetben kiutat nyit számodra. Nincs leküzdhetetlen nehézség; ebben hinned kell. Ezért, amikor teljesítitek a kötelességeiteket, nem kell aggódnotok. Amíg teljes szívedből mindent beleadsz, Isten nem ad neked nehézségeket, és nem ad többet, mint amennyivel meg tudsz birkózni” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istenben való hitben az Ő szavainak gyakorlása és megtapasztalása a legfontosabb). Isten szavai hitet és erőt adtak nekem. Mindegy, milyen nehéz volt az evangélium megosztása, vagy mekkora volt a kormányzati elnyomás, az, hogy találkozom-e az elöljáróval, esetleg feljelentenek és letartóztatnak, teljesen Isten kezében volt. Az evangélium terjesztése Isten utasítása, valami, amit Isten el akar végezni. Még ha a kormány elnyomta és az elöljáró akadályozta is azt, nem tudták megállítani Isten királysági evangéliumának kibontakozását. Nem tudták megakadályozni Isten juhait, hogy visszatérjenek Hozzá. Amíg mindenünket beleadjuk a munkánkba, tudtam, hogy Isten megmutatja az irányt, és utat nyit számunkra. Miután megértettük Isten akaratát, már magabiztosan indultunk, hogy megosszuk az evangéliumot. Kiderült, hogy egy testvér a közeli faluból rokonságban áll az elöljáróval. Azt mondta, hogy másnap elvisz minket az elöljáróhoz. Aznap este visszatértünk a faluba, és elmentünk prédikálni néhány jó emberi mivolttal rendelkező helybelihez. Közösségvállalásunk közben váratlanul megjelent az elöljáró-helyettes és a pénztárnok, hallgatták egy darabig, aztán elmentek. Egy helybeli azt mondta: „Azért jöttek, hogy lássák, hirdetitek-e az evangéliumot. Nem kéne ezt tovább hallgatnunk. Először beszéljetek az elöljáróval, és ha beleegyezik, tovább hallgatunk.” Nem volt más választásunk, mint elmenni. Hazatérve elég csalódott voltam. Az elöljáróhelyettes tudta, hogy az evangéliumot osztottuk meg. Ha akadályozna, a falubeliek biztosan nem keresnék az igaz utat. Amikor azt a testvért korábban letartóztatták, a pénztárnok feljelentése miatt történt. Tartva a letartóztatásomtól, nem akartam az elöljáróval beszélni. A felügyelő tudomást szerzett az állapotomról, és közösséget vállalt velem: „Ilyen helyzetben nem vonulhatunk vissza. Ki kell használnunk azt a lehetőséget, hogy megosszuk velük az evangéliumot. Amíg eleget teszünk a felelősségünknek, akár elfogadják az evangéliumot, akár nem, a lelkiismeretünk tiszta lesz.” Akkor eszembe jutott egy szakasz Isten szavaiból, amelyet korábban olvastam. „Az evangélium terjesztése során az embereknek teljesíteniük kell a kötelezettségüket, és komolyan kell foglalkozniuk az evangélium minden potenciális befogadójával, akinek hirdeted azt. Isten a lehető legnagyobb mértékben megmenti az embereket, az embereknek pedig Isten akaratát kell szem előtt tartaniuk, nem szabad könnyelműen elmenniük senki mellett, aki az igaz utat keresi és kutatja. [...] Amíg hajlandóak az igaz utat kutatni és képesek az igazságot keresni, addig minden tőled telhetőt meg kell tenned, hogy többet olvass nekik Isten szavaiból, hogy többet kommunikálj nekik az igazságról, hogy bizonyságot tegyél Isten munkájáról, és tisztázd elképzeléseiket és kérdéseiket, hogy megnyerd és Isten elé vidd őket. Ez összhangban van az evangélium terjesztésének elveivel. Hogyan lehet tehát megnyerni őket? Ha a velük való foglalkozás során megállapítod, hogy jó képességű és jó emberi mivoltú az illető, akkor mindent meg kell tenned, hogy teljesítsd a kötelezettségedet; fizetned kell egy bizonyos árat, és bizonyos módszereket és eszközöket kell használnod, és nem számít, hogy milyen módszereket és eszközöket alkalmazol, amíg azért használod ezeket, hogy megnyerd az illetőt. Összefoglalva, a megnyerésük érdekében teljesítened kell a kötelezettségedet, és szeretetet kell alkalmaznod, és mindent meg kell tenned, ami a hatalmadban áll. Közölnöd kell minden igazságot, amit értesz, és meg kell tenned mindazt, ami a te feladatod. Még ha nem is nyerted meg az illetőt, akkor is tiszta lesz a lelkiismereted. Megtettél minden tőled telhetőt” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az evangélium terjesztése az a kötelesség, amely minden hívő becsületbeli ügye). Amikor prédikálunk, eleget kell tennünk azon felelősségünknek, hogy tiszta legyen a lelkiismeretünk. Mindaddig, amíg a személy, akinek prédikálunk, megfelel az alapelveknek, minden lehetséges módon meg kell osztanunk vele az evangéliumot. A falubeliek érdeklődtek az igaz út felderítése iránt. Csak a kormány elnyomása miatt féltek a pénzbüntetéstől vagy a letartóztatástól, és nem akartak meghallgatni. Eleget kell tennem a felelősségemnek, és többet beszélnem Isten szavairól, feloldva a gondjaikat és nehézségeiket. Ha az elöljáró jó ember, aki kész meghallgatni Isten szavait, mindent meg kell próbálnom, hogy prédikáljak neki. Így valóban eleget tennék a felelősségemnek. De ha nem osztom meg az evangéliumot attól félve, hogy feljelentenek és letartóztatnak, akkor adósa maradok Istennek. Miután megértettem Isten akaratát, volt bátorságom beszélni az elöljáróval és prédikálni a falubelieknek.

Másnap az a testvér elvitt minket az elöljáró otthonába. Ott volt a elöljáró-helyettes és a pénztárnok is. Beszélgettünk Isten emberiség megmentését célzó munkájának három szakaszáról, hogy most az utolsó napokban vagyunk, és Mindenható Isten a Szabadító eljövetele. Igazságokat fejez ki, és az ítélet munkáját végzi, hogy megtisztítsa és megmentse az embert. El kell fogadnunk az Ő ítéletét és megtisztítását, hogy Isten által védve legyünk a katasztrófákban, és belépjünk az Ő királyságába. A elöljáró érdeklődött, és kutatni akart. Azonban az elöljáró-helyettes és a pénztárnok is rossz hozzáállást mutatott. Azt mondták: „Hallgatunk a kormányra. Nem engedélyezi a vallásos hiedelmeket, így nem hihetünk, különben letartóztatnak.” Látva, hogy szilárd az álláspontjuk, imádkoztam Istenhez, Istenre bíztam őket, és kértem Őt, hogy vezessen. Aztán felolvastam nekik egy szakaszt Mindenható Isten szavaiból. „Lehet, hogy jelenleg virágzik az országod, ám ha engeded, hogy a néped elkóboroljon Istentől, azon veszi majd észre magát, hogy egyre inkább megfosztották Isten áldásaitól. Egyre inkább lábbal tiporják országod civilizációját, és nem kell hozzá sok idő, hogy a nép felkeljen Isten ellen és átkozza a Mennyet. És így megy tönkre az ember tudta nélkül egy ország sorsa. Isten erős országokat támaszt, hogy elbánjanak azon országokkal, amelyeket Isten megátkozott, és akár el is törli őket a föld színéről. Egy ország vagy nemzet felemelkedése, illetve bukása attól függ, hogy az uralkodói Istennek hódolnak-e, és arra vezetik-e népüket, hogy közelebb kerüljenek Istenhez és Őneki hódoljanak” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett). Majd közöltem: „A kormány most nem engedi meg a hitet, sőt ellenszegül Istennek. Ti hallgattok rá, és nem mertek hinni. Ki mentheti meg igazából az embereket – Isten vagy a kormány? Manapság a világjárvány egyre rosszabb. Legyen gazdag vagy szegény, erős vagy gyenge, az ember eltörpül a katasztrófával szemben. Nincs ember, aki megmenthet minket a Sátán hatalmától, vagy megvédhet a katasztrófákban. Csakis Isten menthet meg! Isten testté lett az utolsó napokban, kifejezve igazságokat és munkálkodva az ember megmentésén. Ez egy soha vissza nem térő alkalom. Mindannyian felelősek vagytok ezért a faluért. A falubeliek sorsa attól függ, hogyan vezetitek őket. Ha nem Isten imádatára vezetitek őket, hanem ellenszegültök Neki, akkor ez a falu kárhozatra jut, és mindenki sorsát tönkreteszitek.” Ekkor az elöljáró így szólt: „Hiszem, hogy az emberek sorsa Isten kezében van, és szeretném a falubelieket az Istenben való hitre vezetni.” A pénztárnok azt mondta: „Tudom, hogy a hit jó dolog, de a kormány letartóztat bennünket, ha nem engedelmeskedünk neki. Meg van kötve a kezünk.” Felolvastunk nekik egy újabb szakaszt Isten szavaiból. „Bízunk abban, hogy egyetlen ország vagy hatalom sem állhat útjában annak, amit Isten elérni szándékozik. Akik akadályt gördítenek Isten munkája elé, ellenállnak Isten szavának, és megzavarják, illetve csorbítják Isten tervét, azokat Isten végül meg fogja büntetni. Aki dacol Isten munkájával, a pokolra küldetik. Amelyik ország dacol Isten munkájával, az elpusztul. Bármely nemzet, amelyik felkel, hogy szembeszálljon Isten munkájával, eltöröltetik erről a földről, és megszűnik létezni. Arra buzdítom minden nemzet, minden ország, sőt, minden iparág népét, hogy hallgassanak Isten hangjára, lássák meg Isten munkáját, és figyeljenek oda az emberiség sorsára, hogy a hódolat legszentebb, leginkább tiszteletreméltó, legmagasztosabb, és egyetlen tárgyává tegyék Istent az emberiség között, és az egész emberiség számára lehetővé tegyék, hogy Isten áldása alatt éljenek, ahogyan Ábrahám leszármazottai is Jahve ígérete alatt éltek, és ahogyan Ádám és Éva, akiket Isten először megteremtett, élt az Éden kertjében” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett). Így szóltam: „Isten természete nem tűr emberi sértést. Megbünteti mindazokat, akik ellenszegülnek az Ő munkájának. Ez Isten igaz természete, és senki sem menekülhet el előle. A katasztrófák folyamatosan sokasodnak. Ez Isten emlékeztetője és figyelmeztetése az emberiségnek, egyben büntetés is. Mint a vencsuáni földrengés Kínában – az ottani emberek nem imádták Istent. A testvérek megosztották velük az evangéliumot, de ők nem fogadták el azt, még a testvéreket is sértegették és káromolták Istent. Amikor bekövetkezett a földrengés, mindannyian sírtak és fogukat csikorgatták, de a megbánás későn jött. A mianmari Wa állam déli része is ellenszegül Isten munkájának. A kormány gyakran letartóztat hívőket, és nem engedi Mindenható Isten munkájának elfogadását. Idén júniusban árvíz volt ott, ami sok házat elsodort. A nagy katasztrófák még nem értek utol bennünket, így Isten még mindig ad esélyt a megbánásra. Ha eljönnek a katasztrófák, már késő lesz a megbánás. Mások megsértése egyáltalán nem számít, de az Istennek való ellenállásnak súlyos következményei lesznek. Mindannyian tettünk már dolgokat Isten ellen, de mindaddig, amíg megbánjuk Istennek, és arra vezetjük a falubelieket, hogy kutassák az igaz utat, és forduljanak Isten felé, Isten irgalmaz és megbocsát nekünk.” A közösségvállalásom után a pénztárnok hozzáállása kissé fellazult. Az elöljáró és a többiek is mind beleegyeztek abba, hogy megosszuk az evangéliumot a falubeliekkel. Másnap reggel összehívtuk a falubelieket, és bizonyságot tettünk nekik Isten utolsó napokbeli munkájáról. A több mint 10 napos közösség után a faluban több mint 40 ember, köztük az elöljáró és helyettese, elfogadta Mindenható Isten munkáját. Vágytak Isten szavaira, buzgón részt vettek az összejöveteleken, és proaktívan rávettek másokat, hogy jöjjenek el prédikációt hallgatni. Később a testvérek összefogásával és kemény munkájával, sok falubeli elfogadta Mindenható Isten munkáját Mianmar falvaiban.

Többször feljelentettek az evangélium terjesztése miatt. Szülővárosomból a legtöbb ember tudta, hogy hiszek Mindenható Istenben, és a rendőrség mindenhol keresett. Mivel nem voltam otthon, elmentek a szüleimhez, majd letartóztatták és bezárták a hitetlen anyámat. Dühös voltam. A hitem igaz és helyénvaló volt, és az evangélium megosztása is helyes volt. A kormány mindenhol vadászott rám a hitem miatt, mondván, addig nem engedik ki anyámat, amíg el nem kapnak. Hol itt a tisztesség vagy az igazságosság? A családom nem értett meg, mondván, hogy a hitem miatt tartóztatták le anyámat. Felhívtak, és szívtelenséggel vádoltak. A bátyám és a nővérem még azt is mondta, hogy adjam fel magam. Szomorú voltam, és nagyon aggódtam, hogy anyám szenvedni fog. Továbbra is megosztottam az evangéliumot, de nem olyan aktívan, mint korábban. Fájdalmamban Istenhez imádkoztam: „Ó Istenem, túl kevés az érettségem. Anyámat letartóztatták, és a családom nem érti meg – nagyon szomorú vagyok. Kérlek, adj hitet, hogy erős maradhassak.” Imádkozás után elolvastam Isten szavait. „Egyetlen ember sincs köztetek, akit a törvény véd – ehelyett, a törvény büntet titeket. Még problémásabb az, hogy az emberek nem értenek meg titeket. Legyen szó a rokonaitokról, a szüleitekről, a barátaitokról vagy a kollégáitokról, egyikük sem ért meg titeket. Amikor Isten magatokra hagy, lehetetlen tovább élnetek a földön, de az emberek még így sem bírják elviselni, hogy távol legyenek Istentől. Ez a jelentősége annak, hogy Isten meghódítja az embert, és ez Isten dicsősége” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája olyan egyszerű lenne, ahogyan azt az ember képzeli?). Isten szavai igazán megérintették a szívemet. Hívőként az evangélium megosztása és a helyes út választása az életben a legigazabb dolog ezen a világon. De nemcsak, hogy nem kapnak a hívők jogi védelmet az Isten-ellenes országokban, hanem elítélik és letartóztatják őket, és még családtagjaikat is belekeverik. A kormány szerint a drogkereskedők és gyilkosok kegyelmet kaphatnak; csak a hívőknek nem jár kegyelem. Ezenkívül, ha egy hívőt elkapnak, pénzbírságot, börtönbüntetést kap, vagy átadják egy tisztviselőnek munkaszolgálatra. A hívőket egyáltalán nem kezelik emberként. Ez egy nagyon sötét és gonosz ország. Ez a modernkori Szodoma, szemben Istennel. Hívőnek lenni, Istent követni ma az üldöztetést jelenti, de én megértettem Isten akaratát. Isten ezekkel a nehézségekkel tökéletesítette a hitemet, miközben lehetővé tette, hogy tisztán lássam a kormány gonosz lényegét, az Istennel való szembefordulást, hogy elutasíthassam a Sátánt és lázadhassak ellene, és igazán Isten felé fordulhassak. Nem éreztem magam olyan szörnyen, miután megértettem Isten akaratát. Készen álltam Istenre hagyatkozni, és továbbra is megosztani az evangéliumot.

Összehoztam az új hívőket, és beszéltem nekik Isten szavairól, hogy segítsek megismerni Isten munkáját és megérteni akaratát. Együtt meghallgattunk egy himnuszt Isten szavaiból: „Az elveszett idő soha többé nem tér vissza.” „Ébredjetek, fivérek! Ébredjetek, nővérek! Az én napom nem késik; az idő élet, és az időt visszaszerezni annyi, mint életet menteni! Az idő nincs messze! Ha megbuktok a főiskolai felvételi vizsgán, akkor tanulhattok, és annyiszor ismételhetitek meg, ahányszor csak akarjátok. Az Én napom azonban nem tűr további halasztást. Emlékezzetek! Emlékezzetek! Ezekkel a hasznos szavakkal buzdítalak benneteket. A világ vége a szemetek előtt bontakozik ki, és a nagy katasztrófák gyorsan közelednek. Mi a fontosabb: az életetek, vagy az alvásotok, ételetek, italotok és ruházatotok? Eljött az idő, hogy mérlegeljétek ezeket a dolgokat” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 30. fejezet). A himnusz meghallgatása után azt mondtam: „Vannak, akik azt mondják, hogy hinni fognak, ha a Sátán erői elbuknak, és nincs többé elnyomás, de addigra Isten munkája az emberiség megmentéséért már véget ér, és teljesen elveszítjük az esélyt Isten üdvösségére. Ha visszatart minket a kormány, és nem merünk hinni, ha nemet mond, akkor vajon a kormány megmenthet-e minket helyette? Természetesen nem. Csakis Isten menthet meg minket. Ha hallgatunk rá és nem hiszünk, akkor elveszítjük Isten utolsó napokbeli üdvösségét. Amikor Isten munkája véget ér, a kormánnyal együtt elpusztulunk. Szenvedtünk a kormány elnyomásától és a hitünk miatti letartóztatásoktól, de ennek a szenvedésnek értéke van. Árat kell fizetnünk, ha meg akarjuk kapni Isten üdvösségét. És Isten uralkodik mindenek felett, tehát az, hogy letartóztatnak-e minket, az teljesen az Ő kezében van. Ha letartóztatnak, az Isten engedélyével történik. Alá kell vetnünk magunkat Neki, és le kell vonnunk a tanulságot.” Aztán még többet olvastam fel Mindenható Isten szavaiból. „Akiket Isten »győztesekként« említ, azok, akik még akkor is képesek bizonyságtételükben megállni és fenntartani bizalmukat és odaadásukat Isten iránt, amikor a Sátán befolyása alatt állnak, és amikor a Sátán ostromolja őket, vagyis amikor a sötétség erői között találják magukat. Ha még mindig képes vagy megőrizni a tiszta szívet Isten előtt, és fenntartani az Isten iránti őszinte szeretetedet, bármi történjék is, akkor bizonyságtételedben megállsz Isten előtt, és erre mondja Isten, hogy »győztesnek« lenni” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Fenn kell tartanod Isten iránti odaadásodat). „Most már látnod kell, hogy Isten azért nem pusztítja el a Sátánt akkor, amikor üdvözíti az embert, hogy az emberek világosan láthassák, hogyan rontotta meg őket a Sátán, valamint annak mértékét, amennyire megrontotta őket, és azt, hogy Isten hogyan tisztítja és menti meg őket. Végül, amikor az emberek megértették az igazságot és látták a Sátán gyűlöletes képét, és észrevették a Sátán gyalázatos bűnét az ő megrontásukban, Isten el fogja pusztítani a Sátánt, megmutatva nekik az Ő igazságát” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Így szóltam: „Isten megengedi a kormány elnyomását és letartóztatásait. Ez próbára tesz, hogy valóban hiszünk-e Istenben, hogy van-e hitünk vagy sem. Ha ezen elnyomás és nehézségek közepette meg tudjuk tartani a hitünket, és nem hátrálunk vissza a negativitásba, és nem áruljuk el Istent, hanem továbbra is követjük Istent, gyülekezve és megosztva az evangéliumot, akkor ez bizonyságtétel, és a Sátán megszégyenül és legyőzetik. Ennek a szenvedésnek van értéke. Miért nem pusztítja el Isten egyszerűen a Sátánt most azonnal? Azért, hogy felhasználja a Sátánt a győztesek egy csoportjának tökéletesítése érdekében, miközben arra is megtanít, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól. Láthatjuk, hogyan munkálkodik Isten az emberek megmentésén, és hogyan rontja meg és bántja a Sátán az embereket. Aztán egy napon, amikor Isten elpusztítja a Sátánt, látni fogjuk, Isten milyen igazságos. Ha Isten közvetlenül eltörölné a Sátánt, nem látnánk tisztán a Sátánt, és nem gyűlölnénk őt és nem lázadnánk ellene. Csakúgy, mint a Sátán Isten-ellenes rendszerei – ezek igazán jók az álcázásban és a megtévesztésben. Amikor úgy tűnik, hogy jó dolgokat tesznek, az csak azért van, hogy az emberek imádják őket. Mindenható Isten megjelent és munkálkodik az utolsó napokban az emberiség megmentésén. Leleplezte e rendszerek démoni lényegét, az Istennel való szembenállást. Megtagadják és elítélik Mindenható Istent, és letartóztatják, megbírságolják, megbüntetik és bebörtönzik a híveit. Olyanok, mint az ördög Sátán, aki ráveszi az embereket, hogy imádják, és nem engedi, hogy higgyenek Istenben és kövessék Őt. Végül mindannyian a pokolba kerülnek, és ezzel együtt megbüntetik őket.” A közösség után az újonnan érkezetteknek belátásuk és hitük lett, és valamennyien aktívan részt vettek az összejövetelen. Nagyon boldog voltam.

Ezután az új hívők elhozták néhány szerettüket, hogy prédikációkat hallgassanak. Néhány nap múlva abból a faluból több mint 80 ember fogadta el Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Láttam, amint Isten a Sátán ármánykodása alapján gyakorolja bölcsességét. A Sátán mindenféle trükköt bevetett, hogy megállítsa az evangéliumi munkát, hogy csalódottá és lehangolttá tegyen minket, de Isten szavai hitet és erőt adtak nekünk. Mindenünket beleadtuk az evangélium megosztásába, és láttuk Isten útmutatását és áldásait. Igazán hálás voltam Istennek. Láttam, hogy egyetlen ember sem állíthatja meg azt, amit Isten el akar végezni, és még több hitet nyertem az evangélium megosztásához.

2022 szeptemberében egy új hívő elvitt minket a szülei falujába, hogy az evangéliumot hirdessük, ahol több mint 40 ember érdeklődött az igaz út iránt. Nagyon boldog voltam, és elkezdtem velük megosztani a bizonyságot Isten utolsó napokbeli munkájáról. Aztán hírt kaptam, hogy a regionális kormány bemutatta a fotómat az ülésükön, mondván, hogy köröznek, és azt mondták az embereknek, hogy jelentsenek fel, ha látják, hogy az evangéliumot hirdetem. A rendőrök autókat is megállítottak útlezárással, engem keresve. Azon gondolkodtam, hogy ha a rendőrség mindenhol engem keres, és egyszer elkapnának, valószínűleg megölnének. Vajon folytassam az evangélium megosztását? Ha abbahagynám, mi lenne a falubeliekkel, akik épp Isten munkáját vizsgálják? Nem lennének képesek meghallani Isten hangját és elfogadni az Ő új munkáját. Nem tennék eleget a felelősségemnek. A testvérek el akartak küldeni, a biztonságom érdekében. Féltem, ezért inkább elmentem. Ezek után eléggé bűntudatom volt. Vissza akartam menni, és tovább hirdetni az evangéliumot a falubelieknek. Ezért Istenhez imádkoztam: „Istenem, a rendőrség mindenhol engem keres, és félek. De tudom, teljesen a Te kezedben van, hogy letartóztatnak-e vagy sem. Mindent Rád akarok bízni. Kérlek, vezess, hogy legyen hitem továbbra is prédikálni és tanúskodni Melletted.” Később olvastam valamit Isten szavaiban. „Tudatában vagy-e a vállaidra nehezedő súlynak, a megbízatásodnak és a felelősségednek? Hol van a történelmi küldetéstudatod? Hogyan fogsz mesterként megfelelően szolgálni a következő korban? Erősen tudatában vagy-e mesteri mivoltodnak? Hogyan magyaráznád meg a »mindenek ura« jelentését? Valóban minden élőlény és minden fizikai dolog ura a világon? Milyen terveid vannak a munka következő szakaszának folytatására? Hány ember vár rád, hogy a pásztoruk légy? Nehéz-e a feladatod? Ők szegények, szánalomra méltók, vakok és tanácstalanok, és jajgatnak a sötétségben: merre van az út? Mennyire áhítoznak a világosságra, amely mint egy hullócsillag, hirtelen alászáll, és eloszlatja a sötétség erőit, amelyek már oly sok éve elnyomás alatt tartják az embert! Ki tudhatja, milyen szorongva reménykednek, és éjjel-nappal mennyire epekednek ez után? Még azon a napon is, amikor a fény tovasuhan, ezek a mélységesen szenvedő emberek tovább raboskodnak egy sötét tömlöcben a szabadulás reménye nélkül – mikor szűnik meg a sírásuk? Rettenetes eme törékeny lelkek szerencsétlensége, akik sohasem pihenhettek meg, és akiket régóta ebben a megkötözött állapotban tartottak a könyörtelen kötelékek és a dermedt történelem. Ki hallotta hát meg a jajveszékelésük hangját? Ki tekintett nyomorúságos állapotukra? Eszedbe jutott-e valaha, hogy milyen bánatos és aggódó Isten szíve? Hogyan tudja elviselni az ártatlan emberiség látványát, amit a saját kezével teremtett, miközben az ilyen kínokat szenved el? Elvégre az emberi lények áldozatok, akiket megmérgeztek. És jóllehet az ember a mai napig fennmaradt, ki gondolta volna, hogy az emberiséget már rég megmérgezte a gonosz? Már elfelejtetted, hogy te is az áldozatok egyike vagy? Nem akarsz-e azért küzdeni Isten iránti szeretetedből, hogy megmentsd ezeket a túlélőket? Nem akarod-e minden energiádat annak szentelni, hogy visszafizesd Istennek, Neki, aki úgy szereti az emberiséget, akár a saját testét és vérét? Mindent összevetve hogyan értelmeznéd, hogy Isten felhasznál téged rendkívüli életeden keresztül? Valóban megvan-e benned az elszántság és a bizalom ahhoz, hogy egy kegyes, Istent szolgáló ember tartalmas életét éld?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan kell a jövőbeni küldetésedhez hozzáállnod?). Isten szavai igazán inspirálóak voltak, de bűntudatot is keltettek bennem. Oly sokan még mindig nem fogadták el Isten utolsó napokbeli szabadítását, és a Sátán hatalma alatt élnek. Tehetetlenek és szenvednek. Isten sajnálja őket és sürgető érzése támad irántuk. Néhányan nagyon hosszú napokat dolgoznak, hogy pénzt keressenek, nehéz, kimerítő életet élnek, és néhányan, még ha egy kis pénzhez jutnak is, üresnek és nyomorultnak érzik magukat legbelül. Nem ismerik az emberi élet értékét, és nem találnak semmilyen irányt. Vannak, akik keresni akarják az igaz utat, de túlságosan félnek a kormány elnyomása és a letartóztatások miatt. Ez azt jelenti, hogy közösséget kell vállalnunk velük Isten szavairól, tanúskodnunk kell Isten munkájáról, és arra használnunk Isten szavait, hogy megoldjuk a problémáikat, hogy meglássák az igazságot, a világosságot és a reményt Isten szavaiban, és elfogadják Isten üdvösségét. Manapság a katasztrófák egyre súlyosbodnak, és sokan még mindig nem hallották Isten hangját. Nincs mihez fordulniuk katasztrófa esetén. Az evangélium megosztása ezekkel az emberekkel az én felelősségem volt. Isten nem akarja, hogy bárki, akit meg akar menteni, áldozatul essen a katasztrófáknak. Ha a saját biztonságom érdekében abbahagynám az evangélium terjesztését, feladnám a kötelességemet. Akkor igen hatalmas adósságom lenne Isten felé, és nem érdemelném meg, hogy része legyek az Ő családjának. Arra gondoltam, hogy régen én is olyan voltam, mint azok a falusiak, a Sátán irányítása alatt éltem, minden cél és remény nélkül. Isten arra ösztönözte a testvéreket, hogy újra és újra megosszák velem az evangéliumot, míg végül meghallottam Isten hangját, és megkaptam az Ő utolsó napokbeli üdvösségét. Ez volt Isten szeretete és irgalma irántam. Figyelembe kellett vennem Isten akaratát, és minden tőlem telhetőt megtenni, hogy tanúságot tegyek Isten munkájáról és viszonozzam a szeretetét. Másnap visszamentem abba a faluba, hogy folytassam az evangélium megosztását. De alig néhány nappal később az újonnan érkező, aki odavitt minket, sürgős ügyben távozott. Kicsit aggódtam. Letartóztatnának egy helybeli védelme nélkül? De ha abbahagynám az evangélium megosztását, azok, akik az igaz utat kutatják, nem fogadhatnák el időben Mindenható Isten munkáját. Az elmúlt néhány napban fellopakodtak a hegyekbe, hogy meghallgassák a prédikációnkat, miközben igyekeztek keresni és vizsgálódni. Annyira vágytak rá. Ha a letartóztatástól való félelmemben elmenekülnék, és nem akarnék tovább prédikálni, adósuk maradnék, és megbántanám Istent. Így hát egyenként találkoztam azokkal, akik az igaz utat kutatják, és felolvastam nekik Mindenható Isten szavait. Végül mindegyikük elfogadta Mindenható Isten munkáját. Ezt követően másokat is elhoztak, hogy meghallgassák a prédikációinkat. Egyre többen fogadták el Isten új munkáját, miután hallották Mindenható Isten szavait. Látván Isten útmutatását, hihetetlenül hálás voltam Neki. A falu milíciája gyakran járőrözött esténként, korlátozva az összejöveteleinket. Így hát közösséget vállaltam Isten szavairól az új hívőkkel, hogy segítsek nekik átlátni a Sátán trükkjein, és megtanulni titokban összegyűlni. Ennek tudatában már nem hatott rájuk a kormány. Mindannyian felosontak a hegyekbe vagy a zöldségeskertekbe, hogy éjszakánként összegyűljenek. Még több energiám lett a prédikációhoz, amikor ezt láttam.

Emlékszem, egyszer volt egy nővér, aki elmondta, hogy néhány embert, akiknek prédikáltam, letartóztatott a kormány, mert hallgatták a prédikációinkat. A hitetlen családjuk elment a házamba, engem keresve, mondván, hogy meg fognak ölni. A nővérem szólt, hogy legyek óvatos. Ijesztő volt számomra. Ha akkor otthon lettem volna, ki tudja, mit tettek volna velem. Ha továbbra is ott terjeszteném az evangéliumot, és elkapnának, biztosan nem engednének el egykönnyen. El akartam hagyni azt a helyet, és nem akartam ott többé megosztani az evangéliumot. De a távozás gondolata nagyon felkavaró volt számomra. Aztán eszembe jutottak Isten ezen szavai: „Tudod, hogy a téged körülvevő környezetben minden az Én engedélyem által van ott, mindent Én terveztem. Láss tisztán, és elégítsd meg a szívemet abban a környezetben, amelyet Én adtam neked. Ne félj, a seregek Mindenható Istene biztosan veled lesz; mögöttetek áll, és Ő a ti pajzsotok” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 26. fejezet). Isten szavaiból láttam, hogy az Ő engedélyével állok szemben ezzel a helyzettel. Mivel az evangéliumot osztottam meg, tanúságot téve Isten munkájáról, a Sátán mindent megtett, hogy az utamba álljon, hogy megzavarja lelkiállapotomat, hogy túlságosan féljek tovább terjeszteni az evangéliumot. Ez volt a Sátán gonosz szándéka. Ha félelemből abbahagynám az evangélium terjesztését, az élethez és testi épségemhez ragaszkodva, nem dőlnék-e be Sátán trükkjeinek? Az, hogy letartóztatnak-e, és meg fogok-e halni, mind Isten kezében volt. Jób sok mindent elszenvedett, amikor a Sátán próbára tette. Az összes gyermekét és minden vagyonát elvesztette, valamint egész testén kiütések jelentek meg. De Isten nem engedte meg, hogy a Sátán elvegye Jób életét. A Sátán nem mert szembeszállni Isten akaratával – nem mert kárt tenni Jób életében. Ha Isten nem engedné ezeknek az embereknek, hogy ártsanak nekem, nem tehetnének semmit velem. Az életem Isten kezében volt – ők nem dönthették el, hogy élek-e vagy meghalok. Ha letartóztatnának, Isten jóakarata állna mögötte, és alá kellene vetnem magam. Azon gondolkodtam, hogy mivel a dolgok rosszul állnak ebben a faluban, elmehetnék prédikálni egy másikba. Nem esne bajom, ha némi bölcsességet alkalmaznék, és vigyáznék magamra. Az Úr Jézus mondta: „Ha pedig üldöznek az egyik városban, meneküljetek a másikba!” (Máté 10:23). Akkor többet olvastam Mindenható Isten szavaiból. „Istennek minden követője számára van egy terve. Isten mindegyikük számára berendezte a maga környezetét, hogy abban teljesítse a kötelességét, és mindegyikük élvezheti Isten emberek iránt való kegyelmét és jóindulatát. Különleges körülményeik is vannak, amelyeket Isten jelöl ki az embernek, és sok szenvedésen is keresztül kell menniük – nem olyan sétahajózás ez, mint ahogy az ember képzelné. Ezen túlmenően, ha elismered, hogy teremtett lény vagy, akkor fel kell készülnöd arra, hogy szenvedj és megfizesd az árat azért, hogy teljesítsd az evangélium terjesztésére vonatkozó kötelezettségedet és hogy megfelelően teljesítsd a kötelességedet. Az ár lehet valamilyen fizikai betegség vagy nehézség elszenvedése, vagy a nagy vörös sárkány üldöztetésének elszenvedése, vagy a világi emberek félreértésének elszenvedése, valamint a megpróbáltatások, amelyeken az ember az evangélium terjesztése során keresztülmegy: elárulva, megverve és szidva, elítélve – még az is lehet, hogy megrohannak és halálos veszélybe sodornak. Lehetséges, hogy az evangélium terjesztése során meghalsz, mielőtt Isten munkája befejeződne, és nem éred meg Isten dicsőségének napját. Erre fel kell készülnötök. Ez nem kell, hogy megijesszen benneteket; ez tény. [...] Hogyan haltak meg az Úr Jézus tanítványai? A tanítványok közül voltak olyanok, akiket megköveztek, ló mögött húztak, fejjel lefelé megfeszítettek, öt lóval szétszaggattak – a legkülönbözőbb halálnemek érték őket. Mi okból haltak meg? Vajon törvényesen végezték ki őket a bűntetteik miatt? Nem. Azért kárhoztatták, verték meg, szidalmazták és küldték őket a halálba, mert az Úr evangéliumát terjesztették, a világi emberek pedig megvetették őket – így jutottak vértanúságra. [...] Nem számít, mi volt a haláluk és a távozásuk módja, vagy hogy az miként történt, Isten nem így határozta meg ezeknek az életeknek és ezeknek a teremtett lényeknek a végső kimenetelét. Ezt világosan kell látnod. Éppen ellenkezőleg: ők pontosan azokon a halálnemeken keresztül kárhoztatták a világot és tanúskodtak Isten cselekedetei mellett. Ezek a teremtett lények a mindennél drágább életüket – életük utolsó pillanatát – használták, hogy Isten cselekedetei mellett tanúskodjanak, Isten nagy ereje mellett tegyenek bizonyságot, és hogy kihirdessék a Sátán és a világ felé, hogy Isten cselekedetei igazak, hogy az Úr Jézus Isten, hogy Ő az Úr és a megtestesült Isten. Életük utolsó pillanatáig sohasem tagadták meg az Úr Jézus nevét. Vajon ez nem az e világ fölötti ítélet egyik formája volt? Arra használták az életüket, hogy kihirdessék a világnak és megerősítsék az emberi lények előtt, hogy az Úr Jézus az Úr, hogy az Úr Jézus Krisztus, hogy Ő Isten megtestesülése, hogy az Ő egész emberi mivoltért elvégzett megváltás munkája révén maradhat fenn az emberi mivolt – ez a tény örökre változhatatlan. Akik vértanúvá lettek az Úr Jézus evangéliumának terjesztése miatt, vajon milyen mértékig teljesítették a kötelességüket? A maximális mértékig? Miben nyilvánult meg a maximális mérték? (Az életüket áldozták.) Így van, az életükkel fizették meg az árat. A család, a vagyon és a földi élettel járó anyagiak mind külsőségek; az élet az egyetlen dolog, amely az ember énjével kapcsolatos. Minden élő ember számára az élet a leginkább megbecsülésre méltó és legértékesebb dolog, és ezek az emberek történetesen képesek voltak a legdrágább kincsüket – az életüket – felajánlani azért, hogy megerősítsék és tanúsítsák Isten emberiség iránti szeretetét. Egészen a haláluk napjáig nem tagadták meg Isten nevét, sem Isten munkáját, és arra használták életük utolsó pillanatait, hogy tanúságot tegyenek e tény létezése mellett – vajon nem ez a tanúságtétel legmagasabb rendű formája? Ez a legjobb módja a kötelesség végzésének; ez az ember kötelezettségének teljesítése. Ezek az emberek akkor sem fordítottak hátat a felelősségüknek, amikor a Sátán fenyegette és rettegésben tartotta őket – még akkor sem, amikor az életükkel fizettette meg velük az árat. Ez az, amikor az ember maximálisan teljesíti a kötelességét. Hogy mit értek ezalatt? Azt talán, hogy ti is ugyanilyen módon tanúskodjatok Isten mellett és terjesszétek evangéliumát? Nem feltétlenül kell így tenned, de azt meg kell értened, hogy ez a te felelősséged, hogy ha Isten úgy látja szükségesnek, úgy kell elfogadnod, mint amit becsületbeli ügyed elvégezni” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az evangélium terjesztése az a kötelesség, amely minden hívő becsületbeli ügye). Isten szavai segítettek felismerni hogy az Úr Jézus tanítványainak az evangélium terjesztésére tett erőfeszítései alatt, a világ elítélte őket, bebörtönözték őket, és mindenféle üldöztetést szenvedtek el. Sokan közülük mártírhalált haltak. De nem számít milyen véget értek, képesek voltak feladni értékes életüket, soha meg nem tagadva Istent, még halálukkor sem. Tanúskodtak Istenről, és saját életükkel dicsőítették Őt. Ez a legmagasztosabb bizonyságtétel és a kötelesség teljesítésének legjobb módja. De ami engem illet, a kormány által üldözve, és gonosz emberek által fenyegetve, mohón ragaszkodtam az élethez, és el akartam menekülni a faluból, nem pedig folytatni a prédikációt és öntözni az újonnan érkezőket. Hol volt a bizonyságtételem? Elgondolkodtam: miért féltem, amikor élet-halál helyzettel szembesültem? Azért, mert túlságosan becsültem az életet, nem értve az életet és a halált. A tény az, hogy Isten már meghatározta életünket és halálunkat. Az Istenért való vértanúság, bár a test meghal, valójában nem halál. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz jó kimeneteled és rendeltetési helyed. Az Úr Jézus mondta: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt” (Máté 16:25). Ha nem tenném a kötelességemet, és elárulnám Istent, mert az élethez ragaszkodom, akkor a testem talán nem szenvedne, de Isten undorodva vetne ki, és a lelkem büntetést szenvedne. Ha feláldozhatnám az életemet, hogy tanúságot tegyek Istenről, és inkább meghalnék, mintsem eláruljam Őt, az megszégyenítené a Sátánt, és semmi sem lehetne jelentőségteljesebb. E felismerés hatására már nem féltettem az életemet, és elhatároztam: amíg nem vagyok őrizetben, amíg még lélegzem, tovább terjesztem az evangéliumot, és tanúságot teszek Istenről, hogy megszégyenítsem Sátánt. Azután is folytattam az evangélium hirdetését. Nemsokára a legtöbb ember a faluban elfogadta Mindenható Isten munkáját.

Azután elmentem egy másik faluba, hogy hirdessem az evangéliumot. Eleinte több mint egy tucat ember csatlakozott, de aztán a település önkormányzata ránk talált, miközben egy férjnek és feleségnek prédikáltunk. A település előljárója, a helyettese, pénztárnoka és néhány milíciatag – több mint egy tucat ember – mind berontottak, és azt mondták, velük kell mennünk. Akkor elég ideges voltam. Letartóztatnak és börtönbe küldenek? A kormány üldözött engem. Minden házban terjesztették a nevemet, mondván, jelentsenek fel, ha az evangélium prédikálásán kapnak. Nem úsztam volna meg könnyedén, ha lelepleződöm. És ez az új hívőkre is hatással lenne – velük mi lesz? Megállás nélkül imádkoztam, hitet kérve Istentől, hogy meg tudjak állni a bizonyságtételemben. Nemsokára letartóztatták azt a két másik testvért is, akik elmentek abba a faluba, hogy velünk prédikálják az evangéliumot. Mindannyiunkat bevittek a település önkormányzatába, és elvették a telefonjainkat. Aztán a település előljárója faggatni kezdett minket: „Kik vagytok ti? Azért jöttetek ide, hogy az evangéliumot hirdessétek?” Nem válaszoltunk. Így hát bezártak minket egy sötét szobába, és öt-hat milíciatag szemmel tartott minket. Aggódtam, hogy fel fognak ismerni. Ha a szülővárosomba küldenének, biztosan börtönbüntetésre ítélnek, megkínoznak és bemocskolnak. A regionális kormányfő azt mondta, amikor elkapnak, levágják a hajamat, táblát akasztanak a nyakamba, és körbevonultatnak. Imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem, kész vagyok alávetni magam a letartóztatásnak, de az érettségem kevés. Kérlek, adj hitet és vigyázz rám, hogy szilárdan megállhassak.” Az imádkozás után eszembe jutott egy tanúságtétel videó, amit korábban láttam. Néhány testvér, akit a kínai rendőrség agyonvert a börtönben, még a halál küszöbén sem tagadta meg vagy árulta el Istent. Sokan másokat brutálisan megkínoztak, elítéltek és bebörtönöztek, de imádkozva és Istenre támaszkodva, igaz hitet alakítottak ki Isten szavai által. A halálra esküdtek, hogy nem árulják el Istent, még akkor sem, ha életfogytiglanra ítélik őket. Szilárd, hangzatos bizonyságokat tettek. Ez nagyon megihletett. Eszembe jutottak Isten szavai. „A munka ezen szakaszában a legnagyobb hitünkre és szeretetünkre van szükség. Előfordulhat, hogy a legkisebb figyelmetlenségtől is megbotlunk, mert a munkának e szakasza különbözik az összes előzőtől: Amit Isten tökéletesít, az az emberiség hite, amely egyszerre láthatatlan és megfoghatatlan. Isten azt teszi, hogy a szavakat hitté, szeretetté és életté alakítja át. Az embereknek el kell jutniuk arra a pontra, ahol már több száz finomítást elszenvedtek, és nagyobb hittel bírnak, mint Jóbé. Hihetetlen szenvedést és mindenféle kínzást kell elviselniük anélkül, hogy valaha is elhagynák Istent. Ha mindhalálig engedelmeskednek, és nagy hitük van Istenben, akkor Isten munkájának ez a szakasza befejeződött” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az út... (8.)). Isten szavai megmutatták nekem, hogy az Ő munkája az utolsó napokban az, hogy szavakkal tökéletesítse hitünket és szeretetünket, hogy gyakorolhassuk és megtapasztalhassuk szavait az elnyomáson és a nehézségeken keresztül, így az Ő szavai az életünkké válnak. Visszagondoltam arra, hogy a kormány elnyomott és üldözött. Amikor bátortalan és félénk voltam, teljes mértékben Isten szavai vezettek, hitet adva a prédikálás folytatásához. Most, hogy letartóztattak, a hitem kellett ahhoz, hogy szilárdan megálljak. Még akkor is, ha le kell ülnöm a büntetésemet és bemocskolnak, vagy akár meghalok, kész voltam alávetni magam ennek. Aztán eszembe jutott az „Az élet bizonysága” című egyházi ének. „Egy napon elfoghatnak és üldözhetnek azért, mert tanúságot teszek Istenről, ez a szenvedés az igazság érdekében van, amit a szívemben ismerek. Ha az életem egy szempillantás alatt kihuny, mint egy szikra, akkor is büszke leszek arra, hogy követhetem Krisztust, éés tanúságot tehetek Róla ebben az életben. Ha nem is láthatom a királyság evangéliuma elterjedésének nagy eseményét, akkor is a legszebb kívánságokat fogom felajánlani. Ha nem láthatom a királyság megvalósulásának napját, de ma megszégyeníthetem a Sátánt, akkor a szívem megtelik örömmel és békével. [...] Isten szavai elterjedtek az egész világon, a világosság megjelent az emberek között. Krisztus királysága felemelkedik és megszilárdul a csapásokkal. A sötétség hamarosan elmúlik, eljött az igaz hajnal. Az idő és a valóság bizonyságot tett Istenről” (Kövesd a Bárányt és énekelj új énekeket). Ez a himnusz nagyon inspiráló volt számomra. Megértettem, hogy ha letartóztatnának, mert terjesztem az evangéliumot, akkor ez az igazságért való üldöztetés lenne. Most, hogy elkaptak, valószínűleg börtönbe kerülök, és nem tudok prédikálni többé. De bár letartóztattak és üldöztek, lehetőségem volt csodálatos bizonyságot tenni Istenről és megszégyeníteni a Sátánt. Nagyon büszke voltam. Ez a gondolat hitet adott. Napkelte után ismét kikérdeztek minket. Látva, hogy nem szednek ki belőlünk semmit, 3000 kjap bírságot szabtak ki ránk, és elengedtek minket. Arra is figyelmeztettek, hogy ne prédikáljunk tovább, és sok olyan dolgot mondtak, amivel Istent káromolták.

Még jobban gyűlöltem azokat az ördögöket, és továbbra is terjesztettem az evangéliumot a kiszabadulásom után. Egy nap felhívott egy testvér, és azt mondta: „A település tisztviselői tudják, hogy kívülálló vagy, aki az evangélium prédikálása miatt jött. Letartóztattak engem és két új hívőt, hogy kiadjunk téged. De egyikünk sem beszélt, ezért megbírságoltak és elengedtek minket. Azt is mondták, hogy ha megint rajtakapnak, hogy prédikálsz, ott helyben megerőszakolnak. Mindenhol keresnek, siess, menekülj...” Alig hittem a fülemnek, amikor ez a testvér elmondta ezt. Amikor meghallottam, hogy azt mondták, hogy megerőszakolnak, ha prédikáláson kapnak, felháborodtam. Ezek az emberek valóban démonok voltak, és nem volt emberi mivoltuk! Csak egy hívő voltam, aki megosztotta az evangéliumot, de ők annyira gyűlöletesek voltak. Nem engedték, hogy legyen hitünk, le akartak tartóztatni, üldözni és megbírságolni, sőt megerőszakolni és bemocskolni. Valóban Isten-ellenes démonok voltak. Gyűlöltem őket, és szívemből elhagytam őket. Minél jobban elnyomtak, annál jobban akartam prédikálni és tanúságot tenni.

Aztán októberben elmentünk egy másik faluba, hogy az evangéliumot terjesszük. Már korábban is prédikáltak ott testvérek, de a pásztoruk pletykákat terjesztett, hogy a hívők ne kutassák az igaz utat, és a kormány elkezdte letartóztatni a hívőket. A falubeliek, akiket félrevezettek a pletykák és féltek a letartóztatástól, nem merték kutatni az igaz utat. Az evangélium terjesztése nehéz lenne számunkra. Imádkoztam, és Istentől kértem útmutatást. Aztán felkerestem négy embert, akik meglehetősen jól értik az igazságot, és közösséget vállaltam velük arról, hogy mi az igaz út, mik a hamis utak, és hogyan használja Isten a Sátán elnyomását és megszakításait az utolsó napokban, hogy felfedje és tökéletesítse az embereket, hogy kiválogassa a búzát a konkoly, a bölcs szüzeket a balgák közül. A balgák csak az emberekre, a Sátánra hallgatnak. Nem keresnek és nem kutatnak, ha meghallják a hírt, hogy eljött az Úr, és szavakat mondott ki, így nem tudják fogadni a vőlegényt. Csak akik megpróbálnak hallgatni Isten hangjára, akik szilárdan hisznek Isten követésében, azok a bölcsek. Csak ők tudják fogadni az Urat, és részt venni Vele a menyegzőn. A közösségvállalás után mind a négyen folytatni akarták a kutatást. Az elkövetkező néhány napban elkezdtem összejöveteleket tartani nekik, közösséget vállalva Isten szavairól. Egyikük ezt mondta: „Korábban a pásztorra és a falu előljárója hallgattam. Azt mondták, ne hallgassak Mindenható Isten szavaira, ezért nem tettem. Majdnem elszalasztottam a lehetőséget, hogy fogadjam az Úr eljövetelét. Többé nem hallgatok az emberekre. Istenre hallgatok.” Egy másik azt mondta: „Mindenható Isten szavainak olvasása meggyőzött arról, hogy Ő a visszatért Úr Jézus. Nem számít, hogy mások az utamba állnak, én elfogadom Mindenható Istent.” Nagyon boldog voltam, hogy ilyeneket mondanak. Ezt követően elhozták néhány rokonukat prédikációt hallgatni, és rövidesen több mint 20-an fogadták el Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Az, hogy ezek az új hívők az igaz utat keresik, és a pletykák közepette is erősek maradnak, nagyon megható volt számomra. Mindez Isten szavainak útmutatása volt. Anyámat végül decemberben elengedték. A bebörtönzés néhány hónapja alatt minden nap kemény munkát kellett végeznie. A kormány dolgozói azt mondták, hogy biztosan elkapnak és lecsuknak. Visszagondoltam arra, mielőtt kiengedték az anyámat, a rendőrök fegyvereikkel és botjaikkal gyakran elmentek a házamba, hogy letartóztassanak, mondván, addig nem engedik őt szabadon, amíg haza nem megyek. De most elengedték anyámat anélkül, hogy elfogtak volna engem. Valóban megtapasztaltam, hogy Isten irányít mindent, és hogy letartóztatnak-e, az teljesen az Ő kezében van. Nem vagyok korlátozva – folyamatosan prédikálok és tanúságot teszek Istenről.

Ezen az úton végig sok nehézségbe ütköztem az evangélium hirdetése során, beleértve a letörtség és a gyengeség érzését is. De minden alkalommal Isten szavai vezéreltek, lehetővé téve, hogy erős maradjak a depresszióban és a gyengeségben, hitet adva, hogy tovább prédikáljak és tanúskodjak Istenről. Igazán megtapasztaltam, hogy Isten a hitem tökéletesítésére használja fel ezeket a küzdelmeket. Hálát adok Istennek. Eleget teszek a felelősségemnek, több emberrel megosztom Isten utolsó napokbeli evangéliumát, és viszonzom Isten szeretetét.