A férjemmel 2012 májusában fogadtuk el Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Folyton együtt olvastuk Isten szavait, együtt énekeltük az Istent dicsőítő himnuszokat, nagyon boldog és elégedett voltam. Nemsokára kötelességet vállaltam a gyülekezetben, és gyakran eljártam otthonról, hogy részt vegyek az összejöveteleken, és hirdessem az evangéliumot. A férjem igazán támogatott. Később azonban a családom a Kommunista Párt elnyomása miatt megpróbált megakadályozni abban, hogy gyakoroljam a hitemet, és onnantól kezdve az egykor harmonikus, békés életünk teljesen darabjaira hullt.

Egy nap a bátyám felhívott minket, és azt mondta, hogy látta a hírekben, hogy a kormány súlyosan lecsap Mindenható Isten híveire, letartóztatja, majd börtönbüntetésre ítéli őket. Ezt mondta: „Ha valaki hívő, akkor az a leszármazottaira is hatással lesz. A gyerekei nem juthatnak be egyetemre, majd a munkalehetőségeiknek és a jó jövőjüknek is annyi. Nem gyakorolhatjátok tovább ezt a vallást.” A férjem egy iskolában dolgozott, és amikor meghallotta, amit a bátyám mondott, aggódva ezt mondta nekem: „A hit jó dolog, de a Kommunista Párt őrült módon letartóztatja a hívőket. Még a gyerekeink jövőjére is hatással lesz. Nem akarom tovább gyakorolni ezt a vallást, és neked sem kellene többé részt venned az összejöveteleken. Ha Istent akarod követni, csak titokban, itthon tedd!” Ezt válaszoltam: „Lehetne-e egyáltalán hívőnek nevezni engem, ha nem járnék összejövetelekre? Elsajátíthatnám-e úgy az igazságot? Hinni Istenben és az igazságra törekedni – ez a helyes út az életben. El kell járnom az összejövetelekre.” Látva, hogy nem engedek, fogott egy sámlit és egy zseblámpát, és dühében összetörte őket. Másnap, miután hazajött az iskolából, ezt mondta nekem: „Ma volt egy értekezletünk az iskolában. A Központi Bizottság kiadott egy hivatalos dokumentumot, amelyben az áll, hogy Mindenható Isten híveit politikai bűnözőknek tekintik, és egy nagyszabású országos rajtaütéssel célba veszik őket. A tanárok és a családtagjaik nem lehetnek vallásosak, és akiről kiderül, hogy vallásos, azt kizárják, és az alkalmazottak feketelistájára teszik. A gyermekeik nem juthatnak be a felsőoktatásba – egyetlen iskola sem veszi majd fel őket. Nem gyakorolhatod tovább a vallásodat. Ha valaki rájön, és feljelent, el fogom veszíteni a munkámat, és a gyerekeink jövője fogja megszenvedni. Tönkre fogja tenni a családunkat.” Amikor ezt hallottam, arra gondoltam, hogy szükségünk van a férjem fizetésére, hogy fedezni tudjuk a családi kiadásokat. Ha tényleg kirúgnák a hitem miatt, hogyan boldogulnánk? És nem utálnának meg a gyerekeink, ha nem jutnának be az egyetemre, vagy nem találnának munkát? Ezek a gondolatok nagyon felzaklattak, ezért a szívemben Istenhez kiáltottam, és kértem Őt, hogy vezessen, hogy megértsem a szándékát. Imádkozás után eszembe jutott valami Isten szavaiból: „Az ember sorsát Isten keze irányítja. Te képtelen vagy irányítani magadat: még ha az ember mindig a saját érdekében rohan és szorgoskodik is, továbbra is képtelen irányítani magát. Ha ismerhetnéd a saját kilátásaidat, ha irányíthatnád a saját sorsodat, akkor is teremtett lény lennél?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére). Ezt átgondolva megértettem, hogy az emberek sorsa teljesen Isten kezében van. Hogy milyen állása lesz a férjemnek, és hogy milyen jövő vár a gyerekeinkre, az Isten uralmán és elrendezésein múlik – ezek a dolgok nem az emberen múlnak. Nem adhattam fel a hitemet, hogy megóvjam az állásukat vagy a jövőjüket. Késznek éreztem magam arra, hogy a jövőnket Isten kezébe tegyem, és alávessem magam az Ő vezényléseinek. Amikor így gondoltam erre, nem aggódtam annyira, és továbbra is részt vettem az összejöveteleken, és végeztem a kötelességemet, ahogy szoktam.

Aztán 2013 júliusában egy nap letartóztattak néhány másik nővérrel együtt, miközben egy összejövetelen voltunk. Aznap este Csao százados hallgatott ki a rendőrőrsről, és válaszokat követelt: „Ki térített meg téged? Ki a gyülekezetvezetőd?” Nem válaszoltam. Aztán így folytatta: „A férjed tanított engem. Mesélj el mindent a gyülekezetről, és akkor hazaengedhetlek, arra tekintettel, hogy a férjed a tanárom volt!” Rájöttem, hogy ez a Sátán egyik trükkje, így próbál meg rávenni, hogy feladjam a testvéreimet és eláruljam Istent – nem dőlhettem be neki. Csendben újra és újra imádkoztam Istenhez, és kértem Őt, hogy vigyázzon rám, és segítsen nekem, hogy szilárdan megálljak a bizonyságtételemben. Ezután egyszerűen nem figyeltem Csao századosra, bármit is kérdezett tőlem. Végül visszavitt egy fogdába. Másnap reggel a Városi Közbiztonsági Hivatal egyik tisztje jött el, hogy kihallgasson. Megdöbbenve láttam, hogy az unokatestvérem az. Amikor meglátta, hogy én vagyok az, a szemei kidülledtek a dühtől, és rám mutatott: „Ez döbbenetes! Te vallásos vagy? Mikor kezdtél el hinni? Ki térített meg?” Nem vettem róla tudomást. Mondott még néhány Istent káromló dolgot, majd így folytatta: „A nemzeti kormány évekkel ezelőtt hivatalos dokumentumokat adott ki, amelyekben az áll, hogy ha valakiről kiderül, hogy hisz Mindenható Istenben, akkor az a leszármazottainak három generációjára lesz hatással. Az idősebbik fiad most végzett a főiskolán, és munkát keres, a fiatalabbik fiad pedig most készül főiskolára menni. Gondolnod kell a gyermekeid jövőjére. A Kommunista Pártnak nagyon nagy hatalma van – vele szemben kitartani a hit mellett olyan, mintha egy tojással próbálnál összetörni egy sziklát. Ezt fel kell adnod!” Mindezek hallatán arra gondoltam, hogy biztosan hatással lesz a fiaim jövőjére, ha továbbra is gyakorlom a hitemet. Elég sok áldozatot hoztam az oktatásukért – nem lenne hiábavaló az a sok évnyi vér, verejték és könny, ha a végén tényleg nem találnának munkát? Ez egy igazán nyomasztó gondolat volt számomra. Imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy vigyázzon a szívemre, és vezessen, hogy megértsem az Ő szándékát, hogy tudjam, mit kell tennem. Ekkor eszembe jutott ez a passzus Isten szavaiból: „Attól a pillanattól kezdve, hogy sírva erre a világra jössz, megkezded felelősségeid teljesítését. Isten tervének és elrendelésének kedvéért töltöd be szerepedet, és megkezded életutadat. Bármi legyen is a háttered, és bármilyen út álljon is előtted, végső soron senki sem menekülhet a Menny vezénylései és intézkedései elől, és senki sem képes irányítani a saját sorsát, mert csak Ő, aki mindenek felett szuverén, képes ilyen munkára. [...] Az ember szíve és lelke Isten markában van, és Isten szeme mindent lát az életében. Függetlenül attól, hogy elhiszed-e mindezt vagy sem, minden és bármi, legyen az élő vagy holt, Isten gondolatainak megfelelően mozdul, változik, újul meg és tűnik el. Így gyakorol szuverenitást Isten minden dolog felett” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az ember életének forrása). Isten szavaiból láthattam, hogy abszolút minden az Ő kezében van, tehát nem tartozott-e ebbe bele a fiaim jövője és sorsa is? Azt, hogy valaki mennyit szenved az életben, és milyen munkát végez, Isten előre meghatározza. Nem idegeskedhettem ezek miatt a dolgok miatt. És nem számít, hogy valakinek milyen nagyszerű a végzettsége és a munkája odakint a világban, az még nem jelenti azt, hogy jó jövője és sorsa lesz. Istenbe vetett hit nélkül, Isten üdvösségének elfogadása nélkül az ember egyszerűen meghal majd a katasztrófák miatt, amikor azok bekövetkeznek, és nem lesz semmiféle jövője, amiről beszélhetnénk. Isten elé járulni, elfogadni az igazságot és Isten által megmenekülni az egyetlen módja annak, hogy valóban legyen jövőnk. Ezért ezt mondtam az unokatestvéremnek: „Bármi is lesz a fiaim jövője, az az ő sorsuk – ez semmilyen embertől nem függ. Az Istenbe vetett hitem és az igazságra való törekvés a helyes út, és én teljes mértékben ehhez tartom magam. Ne fáradj azzal, hogy tanácsot adj nekem!” Amikor látta, hogy milyen eltökélten ragaszkodom a hitemhez, nem reagált. Egy napon és egy éjszakán át tartottak ott, aztán hazaküldtek.

Amint hazaértem, a férjem felkapott egy széket, és meg akart ütni vele, de a nagyobbik fiunk visszatartotta. A férjem szitkozódva ezt mondta: „A hited miatt teljesen kegyvesztett lettem, és előbb-utóbb tönkre fogod tenni a fiaink jövőjét. Ha ragaszkodsz a hitedhez, agyonverlek!” Mikor láttam őt ebben az állapotban, azt gondoltam magamban, hogy a párkapcsolatunk köteléke nyilvánvalóan túl gyenge ahhoz, hogy bármilyen igazi nehézséggel szembenézzen. Amikor letartóztattak a hitem miatt, és ez hatással volt az ő érdekeire és hírnevére, azzal fenyegetett, hogy megver. Hogy lehetett volna ez a férj és feleség közötti szeretet? A húgom épp nálunk volt, és ő is közbeszólt: „Nem tudnád egyszerűen feladni a hitedet? Ha folytatod ezt, tönkre fogod tenni a fiaid jövőjét!” Ezt mondtam nekik: „Mindössze annyit teszek, hogy összejöveteleken veszek részt, és olvasom Isten szavait. Ez a helyes út az életben – nem tettem semmi rosszat. Hogyan veszélyeztethetném ezzel a gyermekeim jövőjét? A Kommunista Párt az, amely elnyomja a hívőket, és még a családjukat sem kíméli. Ha a gyerekeink nem fognak munkát találni, az a Kommunista Párt miatt lesz. Miért nem tudjátok megkülönböztetni a helyest a helytelentől?” Aztán az öcsém felhívta a férjemet, és ezt mondta: „Ha a nővérem továbbra is követi azt a vallást, csak törd el a lábát! Aztán majd meglátjuk, hogyan tud elmenni azokra az összejövetelekre.” Majd a felesége ádázul hozzátette: „Ha így folytatja, verd agyon! A család ezen ága nem fogja számonkérni rajtad.” Megdermedt a szívem. Azt hittem, a családom megértő lesz velem. Soha nem gondoltam volna, hogy a Kommunista Pártra hallgatnak, hogy ennyire szívtelenek lesznek, csak hogy a saját érdekeiket óvják, és még az sem érdekli őket, hogy élek-e vagy halok, csak az, hogy megakadályozzanak a hitem gyakorlásában. Hol volt az emberi mivoltuk? Másnap a bátyám felhívta a férjemet, és ezt mondta: „Ha a húgom megtartja a vallását, megszakítjuk vele a kapcsolatot. Támogatni foglak téged, ha el akarsz válni. Ne adj neki semmit, és rúgd ki! Majd meglátjuk, hogyan boldogul azután.” Dél körül az unokatestvérem jött egy rendőrautóval, és azt mondta a férjemnek, hogy tartsa rajtam a szemét, és ne engedje, hogy gyakoroljam a hitemet, különben az egész család bele fog keveredni. A férjem ezt mondta nekem: „A gyermekeink és a családunk érdekében ma az unokatestvéred szemébe nézve nyilatkozatot kell tenned, hogy feladod a hitedet.” Ezt mondtam neki: „Istent követni helyes és helyénvaló. Nem adom fel a hitemet.” Mikor látta, hogy nem tud rávenni a meghátrálásra, dühösen ezt mondta: „Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy Istenben higgy, és semmibe veszed a gyerekeink jövőjét, el kell válnom tőled.” Fogott egy válási megállapodást, és azt mondta, hogy írjam alá. A megállapodásban az volt, hogy távozom, és semmit sem viszek magammal. Mindketten nagyon keményen dolgoztunk, hogy létrehozzuk az otthonunkat – hogyan élnék, ha üres kézzel távoznék? De aztán újra arra gondoltam, hogy Isten már előre meghatározta, hogy az ember mennyit fog szenvedni az életében, és akárhogy is, de nem adhattam fel az Istenben való hitet, meg kellett őriznem a hitemet, és továbbra is az igazságra kellett törekednem. Már majdnem aláírtam, de aztán a férjem észrevette, hogy nem áll szándékomban beadni a derekam, ezért ezt mondta: „Akkor ne váljunk el! Ha hívő akarsz lenni, nem tudlak megállítani. Tessék, csináld csak!” Ezt mondta, de a valóságban egyre jobban a felügyelete alá vont. Otthon nem engedte, hogy kimondjam az „Isten” szót, és mindig megütött, ha olyat mondtam, ami nem tetszett neki. Már vakációzni sem ment el sehova, hanem csak otthon maradt, hogy szemmel tartson engem. Amikor meglátta, hogy Isten szavait olvasom, elvette tőlem Isten szavainak könyvét, és ezt mondta: „Ha még egyszer meglátom, elégetem ezt a könyvet!” Egy ideig nem tudtam elmenni az összejövetelekre, nem tudtam kapcsolatot tartani a testvérekkel, és otthon nem olvashattam Isten szavait. Egyáltalán nem volt szabadságom.

Egyik este belopóztam a hálószobánkba, hogy Isten szavait olvassam, amikor a férjem hirtelen berontott, és nagyon agresszíven ezt mondta: „Még mindig van merszed ezt olvasni! Ha még egyszer letartóztatnak, a munkámnak és a gyerekeink jövőjének annyi! A Kommunista Párt abszolút mindenre képes.” Ezt mondtam neki: „Én csak Isten szavait olvasom. Hogyan befolyásolhatja ez a te és a fiaink jövőjét?” Döbbenetemre odarohant hozzám, mindkét kezét a nyakam köré tekerte, összeszorította, és ezt mondta: „Egyszerűen megfojtalak, és akkor vége lesz ennek.” Nem voltam elég erős ahhoz, hogy kiszabadítsam magam, és nem tudtam egy szót sem kinyögni. Csak akkor engedett el, amikor már nem lélegeztem, és nem is mozogtam. Kapkodtam a levegőt, és nagyon mély lelki kínt éreztem. Úgy éreztem, hogy Kínában hívőnek lenni, a helyes úton járni túl nehéz. A Kommunista Párt letartóztatott, a családom az utamban állt, nem végezhettem többé a kötelességemet, és most még attól a jogomtól is megfosztottak, hogy Isten szavait olvassam. Mi értelme maradt az életemnek? Úgy éreztem, jobb lenne, ha egyszerűen meghalnék. Megragadtam a férjem borotváját, azt terveztem, hogy az ereimet felvágva öngyilkos leszek. Ekkor hirtelen eszembe jutott Isten szavainak ez a passzusa: „Ma a legtöbb emberben nincs meg ez a tudás. Azt hiszik, hogy a szenvedésnek nincs értéke, a világ elutasítja őket, otthoni életüket gondok terhelik, nincsenek Isten kedvére, és kilátásaik lehangolóak. Egyesek oly mértékben szenvednek, hogy meg akarnak halni. Ez nem Isten iránti igaz szeretet; az ilyen emberek gyávák, nincs bennük állhatatosság, gyengék és alkalmatlanok! Isten buzgón akarja, hogy az ember szeresse Őt, de minél inkább szereti Őt az ember, annál nagyobb az ember szenvedése, és minél inkább szereti Őt az ember, annál nagyobbak az ember megpróbáltatásai. [...] Így ezekben az utolsó napokban bizonyságot kell tennetek Istenről. Nem számít, milyen nagy a szenvedésetek, el kell mennetek a legvégsőkig, utolsó leheletig hűségesnek kell lennetek Istenhez, és ki kell szolgáltatnotok magatokat Isten vezénylésének; csakis ez az Isten iránti igaz szeretet, és csakis ez az erős és messze hangzó bizonyságtétel” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szeretetreméltóságát csak fájdalmas próbatételek megtapasztalása által ismerheted meg). Hála Isten szavainak, amelyek épp a megfelelő pillanatban ébresztettek fel, nem tettem meg ezt az ostoba lépést. Meg akartam ölni magam, mert boldogtalan voltam, gyötrődtem, és képtelen voltam elviselni a bántalmazást. Milyen gyáva voltam! Nagyon nem volt hitem, és egyáltalán nem volt bizonyságtételem. Isten reméli, hogy az emberek nem veszítik el a Belé vetett hitüket, amikor fájdalmakon és nehézségeken mennek keresztül, hogy tanúságot tudnak tenni Mellette. Hogyan tudnék tanúságot tenni, ha meghalnék? Nem válnék akkor a Sátán nevetségének tárgyává? Ezt felismerve elhatároztam, hogy bármennyire is üldöznek a rokonaim és a férjem, és bármennyire is próbálnak a jövőben távol tartani a hitemtől, bármennyit is kell szenvednem, amíg csak lélegzem, addig jól fogom élni az életemet, és mindvégig követni fogom Istent. De mivel a letartóztatásom után a rendőrség megfigyelt, és a családom korlátozott, három éven át nem tudtam megfelelő gyülekezeti életet élni. El kellett lopakodnom apám házába, hogy ott titokban olvashassam Isten szavait. Aztán 2016 nyarán végre felvettem a kapcsolatot a testvérekkel. Képes voltam újra gyülekezeti életet élni és újra kötelességet vállalni.

Később a férjem folytatta az üldözésemet. Emlékszem, egyszer, miután hazaértem egy összejövetelről, elvitt a bátyámhoz, ahol láttam, hogy a bátyám ott van a másik két fiútestvéremmel és a feleségeikkel – mindannyian fenyegetően néztek rám. Tudtam, hogy újra megpróbálnak majd arra kényszeríteni, hogy feladjam a hitemet, ezért magamban elmondtam egy imát, és kértem Istent, hogy vezessen, hogy bármit is tesznek velem, ne tarthassanak vissza. A bátyám rám nézett, és azt mondta: „A Kommunista Párt ateista. Sok éve elnyomja a vallási meggyőződéseket, és ezen senki sem tud változtatni. Ha Istenben hiszel a Párt uralma alatt, akkor biztosan letartóztatnak, és a család többi tagját is belekeverik. Nem gondolod, hogy csak a vesztedbe rohansz?” A sógorom folytatta: „A fiam főiskolai felvételi vizsgát tett, és ki kellett töltenie a politikai hátterét vizsgáló lapot, és rákérdeztek, hogy van-e bármilyen vallásos családtagja. A rendőrség megtalálta a jelentést a Mindenható Istenben való hitedről, és nem engedték át. Fel kellett használnom a kapcsolataimat, és ajándékokat kellett küldenem – rengeteg erőfeszítésembe került, és aztán épphogy átjutott. Kínában, ha valaki hisz Istenben, az egész családját belerángatják. Fel kell adnod a hitedet!” Aztán az öcsém ezt kérdezte: „Nem tudnál egy kicsit gondolni a családunkra, a fiaid jövőjére? Haggy fel az istenhittel! Mi lenne, ha feladnád a hitedet? Belehalnál?” Így hát ezt mondtam nekik: „Tudjátok, hogy mi a jó jövő? Azt hiszitek, hogy ha jó munkátok, finom ételetek és szép ruhátok van, az a jó jövő? A katasztrófák folyamatosan egyre nagyobbak, és aki nem hívő, az áldozatul fog esni. Csak azok maradnak életben, akik hisznek Istenben, és akiket Ő megment, és csak nekik lesz jó jövőjük és sorsuk.” A férjem így válaszolt: „Nem tudom, mi fog később történni – csak azt láthatom, ami előttem van. Ez a Kommunista Párt jelenlegi irányelve – ha hívő vagy, le fognak tartóztatni, el fogják venni a munkádat, és ez a család is bele fog keveredni. Ennyi éven át senki sem volt képes megváltoztatni ezt az irányelvet, és sokkal erősebbek nálunk! Egyszerűen add fel a hited! Itt, mindenki előtt mondd ki, hogy megteszed!” Amint befejezte, mindenki más is elkezdett hozzám beszélni, arra buzdítottak, hogy ne higgyek többé Istenben. Régen egy nagy, boldog család voltunk, de a Kommunista Párt elnyomása miatt a dolgok rosszra fordultak. A férjem állandóan ütött engem, és kiabált velem, és egyetlen nyugodt napunk sem volt. Mikor lesz ennek vége? Egyre feldúltabb lettem, ezért mondtam egy imát Istenhez, majd eszembe jutott ez a passzus az Ő szavaiból: „Nehézségeket kell elszenvedned az igazságért, fel kell áldoznod magad az igazságért, el kell viselned a megaláztatást az igazságért, és még több szenvedésen kell keresztülmenned ahhoz, hogy még többet elnyerj az igazságból. Ezt kellene tenned. Nem szabad eldobnod az igazságot a családi harmónia élvezetének kedvéért, és nem szabad elveszítened egy egész élet méltóságát és integritását az ideiglenes élvezet kedvéért. Mindarra kell törekedned, ami szép és jó, és olyan életútra kell törekedned, amely értelmesebb. Ha ilyen hétköznapi és világi életet élsz, és nincs egyetlen célod sem, amelyre törekednél, akkor vajon nem pazarolod el az életedet? Mit nyerhetsz egy ilyen életből? Le kellene mondanod minden testi élvezetről egyetlen igazság kedvéért, és nem kellene minden igazságot eldobnod egy kis élvezet kedvéért. Az ilyen embereknek nincs integritásuk és méltóságuk; nincs értelme a létezésüknek!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Isten szavai segítettek megérteni az Ő szándékát. Elszántan követtem Istent, és végeztem a kötelességemet – az igazságra való törekvés útján jártam. A családtagjaim a pénzre és a hírnévre törekedtek. Különböző utakon jártunk, és elkerülhetetlen volt, hogy széthulljon a családunk. El kellett fogadnom ezt a szenvedést, hogy elnyerjem az igazságot. Volt értelme. Nem adhattam fel a hitemet a családom kedvéért. Ezért ezt mondtam nekik: „Biztos vagyok benne, hogy Mindenható Isten az igaz Isten, a Szabadító, aki azért jött, hogy megmentse az emberiséget. Semmiképpen sem adom fel a hitemet!” Mindannyian elmentek, amikor látták, hogy sehogy sem tudják megváltoztatni a véleményemet.

Amikor egy este hazaértem egy összejövetelről, a férjem részegen, az asztalra dőlve sírt. Ezt mondta: „Mindennap összejövetelekre jársz. Ha megint letartóztatnak, nem tudhatjuk, mikor omlik össze miattad az otthonunk.” Aztán dühösen felborította az asztalt, egyik kezével megragadta a ruhámat, a másikkal pedig megpofozott. Mielőtt még levegőhöz jutottam volna, vadul a fürdőszoba padlójára lökött, keményen fejbe vágott, és dühödten ezt mondta: „Add fel a hited! Ma este kész vagyok mindent kockára tenni – agyon foglak verni. Egyébként a saját családodat sem érdekli, hogy élsz-e vagy halsz!” Szédültem, és a látásom homályos volt az ütéstől. Odarángatott a lépcső tetejéhez, és lelökött, mondván: „Ha a halálba zuhansz, csak elviszem a testedet elégetni, és a hamvaidat a folyóba dobom!” Nagyon megijedtem, amikor hallottam, hogy ezt mondja – folyamatosan imádkoztam Istenhez. Isten oltalmának köszönhetően az utolsó pillanatban meg tudtam ragadni egy kötelet a korláton, ami megmentett attól, hogy lezuhanjak a lépcsőn. Aztán a kisebbik fiunk odajött, és azt mondta a férjemnek: „Elment az eszed az ivástól? Anya nem tett semmi rosszat a hitében. Miért vered őt?” Ezt válaszolta: „Nem akarom megütni, de ha megint letartóztatják, neked és a bátyádnak annyi. Nincs más választásom.” A fiammal az oldalamon nem mert tovább ütni, de felkapott egy üvegasztalt, és a falhoz vágva összetörte, így az egész szoba tele lett törött üveggel.

Később ezt olvastam Isten szavaiban: „A hívők és a nem hívők összeegyeztethetetlenek, sőt, inkább szemben állnak egymással” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba). Átgondoltam ezt, és a szívem mélyén tudtam, hogy bár a férjem eleinte hitt Istenben, az csak azért volt, mert áldásokat akart kapni. Nem volt igaz hívő. Amikor meghallotta, hogy a hit befolyásolhatja az ő és a fiaink jövőbeli kilátásait, teljesen megváltozott. Nemcsak hogy feladta a hitét, de engem is megpróbált megakadályozni abban, hogy higgyek Istenben. Amikor nem tudott megállítani, erőszakos lett velem, és ellenségként kezdett kezelni, mert a hitem hatással volt a személyes érdekeire. Megláttam, hogy a férjem lényegében gyűlöli az igazságot és gyűlöli Istent. A Kommunista Pártot követte, hogy megóvja a saját megélhetését; világi jövőre és érdekekre törekedett. Én hittem Istenben, és az igazságra törekedtem, a helyes utat választottam az életben – két különböző úton jártunk. Az, hogy a férjem és a család többi tagja így üldözött engem a hitem miatt, világosan megmutatta nekem, hogy gonosz természetlényegük van, hogy Isten ellen fordulnak. A férjem régebben járt összejövetelekre, és tudta, hogy Mindenható Isten az igaz Isten. Megosztottam az evangéliumot a rokonaimmal, és elég sokat olvastam nekik Isten szavaiból. Egyikük sem lett hívő, és abban a pillanatban, amikor a hitem veszélyeztette az érdekeiket, a Kommunista Párttal értettek egyet, üldöztek engem, és arról beszéltek, hogy megszakítják velem a kapcsolatot. Milyen szerető hozzátartozók voltak ők? Teljesen a Sátán talpnyalói voltak, a Kommunista Párt oldalára álltak, és szembefordultak Istennel. Isten most testté lett, és igazságokat fejez ki, leleplezve minden embertípus természetlényegét, és azt is megmutatta nekem, hogy más utat járok, mint a családom – a hívők és a nem hívők különböző típusú emberek. Amikor mindezt felismertem, már nem éreztem magam annyira korlátozva általuk, és felszabadultam.

Később Isten szavaiban ezt a passzust olvastam: „Ez a föld több ezer éve a mocsok földje. Kibírhatatlanul szennyes, tele nyomorúsággal, mindenütt szabadon portyáznak a kísértetek, becsapva és megtévesztve az embereket, alaptalanul vádaskodva, kegyetlenül és aljasul, tiporva ezt a kísértetvárost és holttestekkel tele hagyva azt hátra; az enyészet bűze lepi el a földet és járja át a levegőt, és szigorú őrizet alatt áll. Ki láthatja az egeken túli világot? Az ördög gúzsba köti az ember egész testét, fátylat borít mindkét szemére, és szorosan lepecsételi az ajkait. Az ördögök királya több ezer éve tombol, mind a mai napig, amikor még mindig éberen figyeli a kísértetvárost, mintha az a démonok bevehetetlen palotája lenne; ez az őrkutyafalka közben haragos szemekkel néz, mélyen rettegve attól, hogy Isten meglepetésszerűen rajtuk üt, eltörli mindannyiukat, és nem marad többé békés, boldog hely számukra. Hogyan láthatta volna valaha Istent egy ilyen kísértetváros népe? Élvezték valaha Isten kedvességét és szeretetreméltóságát? Hogyan érthetnék meg az emberi világ dolgait? Ki képes közülük megérteni Isten buzgó szándékait? Nem csoda hát, hogy a megtestesült Isten teljesen rejtve marad. Egy ilyen sötét társadalomban, ahol a démonok könyörtelenek és embertelenek, az ördögök királya, aki szemrebbenés nélkül öl embereket, hogyan tűrhetné egy olyan Isten létezését, aki szeretetre méltó, jóságos és szent? Hogyan tapsolhatna és ujjonghatna Isten érkezésén? Ezek a talpnyalók! A jóságért gyűlölettel fizetnek, már régen ellenségként kezdték kezelni Istent, visszaélnek Istennel, rendkívül vadak, a legkevésbé sincsenek tekintettel Istenre, támadnak és fosztogatnak, minden lelkiismeretüket elvesztették, minden lelkiismerettel szembemennek, az ártatlanokat pedig kómába csábítják. A régiek ősapái? Szeretett vezetők? Mind szembeszállnak Istennel! Az ő beavatkozásuk miatt van a menny alatt minden a sötétség és káosz állapotában! Vallásszabadság? A polgárok törvényes jogai és érdekei? Ezek mind csak trükkök a gonoszság elleplezésére!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (8.)). Isten szavai annyira gyakorlatiasak. Azzal, hogy a Kommunista Párt van hatalmon, a Sátán, az ördög van hatalmon. Gyűlöli Istent, és nem tűri, hogy az emberek higgyenek, és kövessék Istent. Az egyetlen dolog akar lenni, amit az emberek követnek és imádnak. A Kommunista Párt úgy tesz, mintha a vallásszabadság zászlaját lengetné, de titokban vadul elnyomja és letartóztatja a hívőket, és a családtagjaikat is belekeveri. Még pletykákat és hazugságokat is gyárt, hogy félrevezesse azokat az embereket, akik nem ismerik az igazságot, hogy a kínai népet rávegye arra, hogy fellázadjon a hit emberei ellen, és szembeszálljon velük. A Kommunista Párt nagyon sok emberrel játszadozik, és sok embert kizsákmányol, és ők a Párttal együtt megtagadják Istent, szembeszállnak Vele, és elnyomják a hívőket. A Kommunista Párttal együtt mindannyian el fognak pusztulni – Isten majd megbünteti és megsemmisíti őket. Régen egy boldog család voltunk, de a Kommunista Párt elnyomása és letartóztatásai miatt a családtagjaim elkezdtek félni attól, hogy bajba kerülnek, és ők is elnyomtak, a Sátán eszközeivé váltak. Világosan láttam a Kommunista Párt gonosz lényegét, mely gyűlöli az igazságot és gyűlöli Istent, és azt is láttam, hogy csak Istennek van valódi szeretete az emberek iránt. Isten szavai vezettek engem újra és újra, hitet adtak nekem, és lehetővé tették, hogy megértsem az igazságot, hogy átlássak a Sátán trükkjein. A férjem még mindig megpróbál a hitem útjába állni, de engem már nem tart vissza. Továbbra is eljárok az összejövetelekre, és végzem a kötelességemet, és még határozottabb az elhatározásom, hogy Istent kövessem. Szívem mélyéből hálát adok Istennek!