2022. szeptember elején öntözési csapatvezető voltam a gyülekezetben. Akkor helyeztek át egy másik gyülekezetből két újonnan érkezettet, Csin Csen és Jang Jün nővéreket. A vezető megkért, hogy gyorsan szervezzem meg, hogy öntözzék őket, mondván, hogy ez a két nővér jó képességgel és megértéssel rendelkezik, és hogy jobban oda kellene figyelnem arra, hogyan haladnak a későbbi öntözés során, és hogy a lehető leghamarabb lehetne gondozni és képezni őket a kötelességekre. A vezető azt is említette, hogy Csiu Csen állapota mostanában zavart, mert a családja üldözi és akadályozza, és hogy több közösségre és segítségre van szüksége. Ezután elrendeztem, hogy az öntözők találkozzanak Csiu Csennel és Jang Jünnel, és Isten szavait felhasználva beszélgettem is Csiu Csennel. Jang YJün állapota rendben volt, így magabiztosan rábíztam őt az öntözőkre.

Gyorsan elszállt egy hónap, és a vezető megkérdezte tőlem, hogy van Csiu Csen és Jang Jün, haladtak-e valamit, és hogy lehet-e gondozni őket. A vezető levelét látva kissé bepánikoltam, arra gondolva: „Csak az elején beszélgettem Csiu Csennel, és miután láttam, hogy javul az állapota, nem követtem nyomon őt, és elfelejtettem nyomon követni és megvizsgálni e két újonnan érkezett hogylétének részleteit. Mit tegyek most? Hogyan válaszoljak? Ha csak úgy kiállok és azt mondom, hogy elfelejtettem nyomon követni őket, a vezető biztosan azt fogja mondani, hogy felületes voltam, nem végeztem valódi munkát, hogy nem tettem meg, amire külön megkértek, és hogy teljesen megbízhatatlan vagyok. Ez sárba tiporná a büszkeségemet, és talán még meg is metszenének.” Meg akartam akadályozni, hogy a vezető lássa, hogy nem végeztem valódi munkát, ezért kitaláltam egy megoldást: „Gyorsan írok egy levelet az öntözőknek, hogy járjanak utána, hogy van Csiu Csen és Jang Jün, aztán válaszolok a vezetőnek, hogy épp nyomon követem a dolgot. De egyértelműen csak egyszer beszélgettem Csiu Csennel a legelején, aztán elfelejtettem nyomon követni őt és Jang Jünt. Ha azt mondanám, hogy nyomon követem őket, az nem lenne nyílt hazugság? Nem, nem mondhatok ilyen színtiszta hazugságot.” Így kitaláltam egy másik módot. Nem mondom majd közvetlenül azt, hogy nyomon követtem őket, de azt sem, hogy nem összpontosítottam a nyomon követésre. Ehelyett homályosan fogalmazok, és azt mondom: „Épp úgy alakult, hogy beütemeztem egy összejövetelt két öntözővel. Azt terveztem, hogy azon az összejövetelen járok utána, hogyan haladnak mostanában az újonnan érkezettek. Nem sokkal azután jelentkezem.” A levél megírása után homályos nyugtalanságot éreztem a szívemben. Úgy éreztem, hogy igazán ravaszkodó és csalárd vagyok, de féltem, hogy ha nem így válaszolok, a vezető azt fogja mondani, hogy nem végzek valódi munkát. Így végül így válaszoltam.

Másnap hirtelen szédülni kezdtem, hányingerem volt, és nem tudtam állni. Egy nővér emlékeztetett, hogy ha hirtelen betegség sújtja az embert, keresnie kell, van-e valami megtanulandó lecke. Később arra gondoltam, hogy a vezető megkért, hogy kövessem nyomon, hogyan halad Jang Jün és Csiu Csen. Megígértem, hogy megfelelően megteszem, de aztán elfelejtettem. Már így is annyira felelőtlen voltam ebben az ügyben, de mégsem voltam becsületes, és inkább azt választottam, hogy kitérő, csalárd leszek, és eltussolom a dolgokat. Nem lenne ez még utálatosabb Isten számára? Láttam, hogy a szavaim és a tetteim úgy tekeregnek és siklanak, mint egy kígyó, ezért kerestem Isten szavait, amelyek leleplezik az ilyen viselkedést. Mindenható Isten azt mondja: „Nézzük meg először is, miféle kérdést tett fel Jahve Isten a Sátánnak. »Honnan jössz?« Nem egyértelmű kérdés ez? Van benne valami rejtett jelentés? Nem, ez csak egy egyértelmű kérdés. Ha Én megkérdezném tőletek: »Honnan jössz?« – akkor hogyan válaszolnátok? Nehéz válaszolni erre a kérdésre? Azt mondanátok: »barangoltam, jártam-keltem«? (Nem.) Ti nem így válaszolnátok. Akkor hát mit éreztek annak láttán, hogy a Sátán így válaszol? (Úgy érezzük, a Sátán abszurd, de egyúttal csalárd is.) Meg tudjátok mondani, hogy Én mit érzek? Valahányszor a Sátán e szavait látom, undort érzek, mert a Sátán beszél ugyan, de a szavainak nincs tartalma. Válaszolt a Sátán Isten kérdésére? Nem, amit a Sátán mondott, az nem volt válasz, nem derült ki belőle semmi. Nem adott választ Isten kérdésére. »A földön barangoltam, ott jártam-keltem.« Hogyan érted ezeket a szavakat? Akkor hát honnan jön a Sátán? Kaptatok választ erre a kérdésre? (Nem.) Ez a »zseniális« a Sátán ravasz mesterkedéseiben – senkinek nem engedi, hogy kiderítse, mit is mond valójában. Miután hallottad ezeket a szavakat, még mindig nem tudod megállapítani, mit mondott, jóllehet már végigmondta a válaszát. De a Sátán azt hiszi, hogy tökéletes választ adott. Ezek után mit érzel? Undort? (Igen.) Most kezdtek undort érezni válaszul ezekre a szavakra. A Sátán szavainak van egy bizonyos jellemzője: Amit a Sátán mond, attól csak vakarhatod a fejedet, nem tudod azonosítani a szavai forrását. Néha a Sátánnak vannak indítékai, és szándékosan beszél, néha pedig a természete irányítja: az ilyen szavak spontán módon törnek elő, és egyenesen a Sátán szájából jönnek. A Sátán nem tölt sok időt ezeknek a szavaknak a mérlegelésével, hanem inkább gondolkodás nélkül mondja ki őket. Amikor Isten megkérdezte tőle, honnan jön, a Sátán néhány kétértelmű szóval válaszolt. Teljesen tanácstalannak érzed magad, sohasem tudhatod pontosan, honnan való a Sátán. Van köztetek bárki, aki így beszél? Miféle beszédmód ez? (Kétértelmű, és nem ad határozott választ.) Milyen szavakkal írhatnánk le ezt a beszédmódot? Elterelő és félrevezető. Tegyük fel, hogy valaki nem szeretné, ha mások megtudnák, mit csinált tegnap. Te megkérdezed az illetőtől: »Láttalak tegnap. Hová mentél?« Ő nem mondja el neked egyenesen, hogy hová ment. Ehelyett azt mondja: »Micsoda nap volt tegnap! Annyira fárasztó volt!« Megválaszolta a kérdésedet? Igen, de nem olyan választ adott, amilyet te hallani akartál. Ez a »zseniális« az emberi beszéd trükkjeiben. Soha nem jössz rá, mire céloz, és nem tudod azonosítani a szavai forrását vagy szándékát. Nem tudod, mit próbál elkerülni, mert a szívében megvan a maga története – ez alattomos. Van köztetek bárki, aki szintén gyakran szokott így beszélni? (Igen.) Ilyenkor mi a célotok? Néha a saját érdekeitek védelme, néha a saját büszkeségetek, pozíciótok, imázsotok fenntartása, a magánéletetek titkainak védelme? Bármi is a cél, elválaszthatatlanul kapcsolódik az érdekeitekhez. Hát nem ilyen az ember természete? Mindazok, akiknek ilyen a természete, közeli rokonságban állnak a Sátánnal, ha nem egyenesen a családtagjai. Így is megfogalmazhatjuk, nemde? Általánosságban szólva ez a megnyilvánulás megvetésre méltó és visszataszító” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IV.). Istennek a Sátánt leleplező szavaiból láttam, hogy ahogy a Sátán beszél, az igazán undorító. Amikor Isten feltesz egy egyszerű kérdést, a Sátán válaszolhatna világosan, de ehelyett köntörfalaz, hogy elrejtse a valódi szándékait és céljait, zavarossá téve a dolgokat, és megnehezítve a valódi gondolatai és szándékai felismerését. Ez igazán alattomos és csalárd. Isten szavainak fényében láttam, hogy amit Isten leleplezett, az a saját viselkedésem volt. Amikor a vezető nyomon követte, hogyan halad a két újonnan érkezett, rájöttem, hogy csak egyszer beszélgettem Csiu Csennel a legelején, de mivel később elfoglaltak más dolgok, nem követtem nyomon őket, miután kiosztottam őket az öntözőknek. Nem volt tudomásom a fejlődésükről, semmilyen problémáról, amivel küzdhettek, sem a bennük rejlő lehetőségről a gondozásra. Ha csak úgy kiállok, és azt mondom, hogy nem követtem nyomon a dolgokat, az megmutatná a vezetőnek, hogy nem végeztem valódi munkát, és hogy csak felületesen és felelőtlenül kezeltem a dolgokat. Ez rombolná a büszkeségemet és az imázsomat, és talán még meg is metszenének. Így csalárdsághoz folyamodtam, azt állítva, hogy beütemeztem egy összejövetelt a két öntözővel, azzal a szándékkal, hogy utánajárok, hogyan haladnak mostanában az újonnan érkezettek, és majd utána jelentek, ezáltal azt a hitet keltve a vezetőben, hogy valódi munkát végeztem, és hogy következetesen nyomon követtem és figyeltem, hogyan haladnak az újonnan érkezettek. Azt is megemlítettem, hogy személyesen találkozom az öntözőkkel, hogy utánajárjak, mit csinálnak, úgy állítva be, mintha erős teherérzetem lenne, ezáltal elrejtve a problémát, miközben a büszkeségemet és az imázsomat óvtam. Láttam, milyen alattomosak a szándékaim, és hogy a szavaim és a tetteim pont olyanok, mint a Sátánéi. Kitérő, elterelő és félrevezető voltam. Igazán ravaszdi és csalárd voltam! Azt hittem, okos vagyok, hogy kitaláltam egy jó megoldást, és tökéletesen válaszoltam, de ez az elvetemült és csalárd beállítottság undort váltott ki Istenből, és kivívta a gyűlöletét. Ha nem tartok gyorsan bűnbánatot, végül Isten felfed és kivet.

Később, miután Isten szavait olvastam, megértettem valamelyest a csalárdságom mögött húzódó szándékokat. Mindenható Isten azt mondja: „Amikor az emberek csalárdságba bonyolódnak, mi a hátsó szándékuk? Milyen célt próbálnak elérni? Kivétel nélkül a hírnév, a nyereség és a státusz elérése a cél; egyszóval, a saját érdekeik elérése. És vajon mi rejlik az önérdekek hajszolásának gyökerében? Az, hogy az emberek a saját érdekeiket minden egyébnél fontosabbnak tartják. Csalárdságba bonyolódnak, hogy a maguk malmára hajtsák a vizet, feltárva csalárd beállítottságukat. Hogyan kellene megoldani ezt a problémát? Először is fel kell ismerned és meg kell tudnod, hogy mik a személyes érdekek, pontosan mit képesek nyújtani az embereknek, és milyen következményekkel jár az, ha hajszolod őket. Ha ezt nem látod tisztán, akkor könnyebb lesz azt mondani, hogy lemondasz róluk, mint megtenni azt. Ha az emberek nem értik meg az igazságot, akkor semmi sem nehezebb számukra, mint lemondani a saját érdekeikről. Ez azért van így, mert az az életfilozófiájuk, hogy »mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« és »az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért«. Nyilvánvalóan csak a saját érdekeikért élnek. Az emberek azt hiszik, hogy ha nincsenek meg a saját érdekeik, vagy ha elveszítik azokat, nem lennének képesek túlélni, mintha a túlélésük a saját érdekeiktől függne. Így a legtöbb ember vak mindenre, kivéve a saját érdekeit. Érdekeiket mindenek felett állónak tekintik, és kizárólag a saját érdekeikért élnek. A kisujjukat sem mozdítják, hacsak nincs benne valami a maguk számára, és azt kérni tőlük, hogy adják fel saját érdekeiket olyan, mintha azt kérnék tőlük, hogy adják fel a saját életüket” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik). Isten szavai megértették velem, miért próbálkoztam minden lehetséges trükkel, hogy elfedjem a hibáimat. A kiváltó ok az volt, hogy a Sátán azon alapelve szerint éltem, hogy „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, és minden másnál többre tartottam a személyes érdekeket. Például amikor a vezető megkérdezte, hogy utánajártam-e, hogyan halad a két újonnan érkezett, és én egyértelműen elfelejtettem nyomon követni őket, ami azt mutatta, hogy hiányzott belőlem a teherérzet és a felelősségtudat a munka iránt, de ahelyett, hogy azonnal elgondolkodtam volna magamon és helyreigazítottam volna magam, csak a büszkeségem és az érdekeim foglalkoztattak. Azt tettem, ami nekem kedvezett, és amikor valami hátrányos volt számomra, fenyegette a büszkeségemet, vagy ahhoz vezethetett, hogy megmetszenek, azt választottam, hogy ravaszkodó trükköket vetek be, hogy megóvjam magam, félrevezető szavakat használva, hogy hamis benyomást keltsek, hogy becsapjam és rászedjem az embereket, megakadályozva, hogy a vezető felfedezze a problémáimat, és megértse, mi történik valójában a kötelességeimmel. Láttam, hogy amikor e sátáni mérgek szerint élek, egyre ravaszkodóbbá, csalárdabbá, aljasabbá és elvetemültebbé válok, és nélkülözök minden emberi hasonlatosságot.

Ezután elolvastam egy részt Isten szavaiból: „Az, hogy Isten azt követeli meg az emberektől, legyenek becsületesek, azt bizonyítja, hogy Ő valóban utálja a csalárd embereket, és ellenszenvesnek tartja őket. Isten nem szereti a csalárd embereket, nem szereti azt, ahogyan ők teszik a dolgokat, a beállítottságaikat, továbbá a szándékaikat és a csalárdságuk eszközeit sem; Isten nem szereti mindezeket a dolgokat. Ha a csalárd emberek képesek elfogadni az igazságot, beismerni csalárd beállítottságukat, és hajlandóak elfogadni Isten üdvösségét és gyakorolni az igazságot, hogy becsületes emberré váljanak, akkor arra is van reményük, hogy üdvözüljenek, mert Isten nem tanúsít elfogultságot senki iránt, ahogy az igazság sem. És így, ha olyan emberekké akarunk válni, akik Isten tetszésére vannak, először is magatartásunk alapelveit kell megváltoztatnunk, be kell fejeznünk azt, hogy sátáni filozófiák szerint élünk, hogy hazugságra és csalárdságra hagyatkozva éljük az életünket, illetve valamennyi hazugságunkat le kell vetnünk, és meg kell próbálnunk becsületes embernek lenni. Akkor Isten véleménye rólunk meg fog változni. Korábban az emberek mindig hazugságokra, csalárdságra, és színlelésre hagyatkoztak a másokkal való élet során, és úgy viselték magukat, hogy sátáni filozófiákat tekintették a létük alapjának, az életüknek és alapfeltevésüknek. Ez olyasmi volt, amit Isten utált. Ha a nem hívők között megpróbálsz becsületes ember lenni és igazat mondani, akkor rágalmazni fognak, elítélnek és elvetnek. Ezért világi irányzatokat követsz és sátáni filozófiák szerint élsz; egyre ügyesebben és ügyesebben hazudsz, és egyre csalárdabbá válsz. Álnok eszközöket használsz, hogy elérd a céljaidat, és így óvd önmagadat. A Sátán világában egyre inkább gyarapodsz, és ennek eredményeként egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedsz a bűnben, és képtelen vagy kimenteni magad. Isten házában a dolgok ennek szöges ellentétei. Minél tehetségesebb vagy a hazugságban és minél csalárdabb vagy, Isten választott népe annál inkább idegenkedni fog tőled, és el fog vetni téged. Ha nem vagy hajlandó megtérni, és továbbra is a sátáni filozófiákhoz és logikához ragaszkodsz, és ármányt, cselszövést és rafinált taktikákat használsz, hogy álcázd magad és tettess, akkor nagyon valószínű, hogy felfednek és kivetnek. Ez azért van, mert Isten utálja a csalárd embereket. Isten házában csak a becsületes emberek tudnak gyarapodni, a csalárd embereket pedig végül mind elvetik és kiiktatják. Mindezt Isten már régen előre elrendelte. Csak a becsületes emberek részesülhetnek a mennyek országában. Ha nem próbálsz meg becsületes ember lenni, és nem tapasztalsz és gyakorolsz az igazságra való törekvés irányában, ha nem leplezed le saját rútságodat, és ha nem tárulkozol ki teljesen, akkor soha nem kaphatod meg a Szentlélek munkáját és nyerheted el Isten jóváhagyását” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). Isten szavainak olvasása után láttam, hogy Isten természete szent és igazságos. Isten szereti a becsületes embereket, és utálja a csalárdokat. Ha egy ember csalárd taktikákat használ, hogy kielégítse a pillanatnyi érdekeit, ahelyett, hogy becsületes lenne, soha nem nyeri el Isten jóváhagyását, és Ő visszautasítja és kiveti őt. Eszembe jutott egy nővér, aki az öntözési munkáért felelt. Hogy megóvja a hírnevét és a státuszát, és megőrizze az imázsát a vezető szemében, bár az újonnan érkezettek számos problémáját egyértelműen nem oldotta meg, csalást használt, hogy ezt elrejtse mindenki elől, és a munkajelentésében azt írta, hogy az újonnan érkezettek problémái megoldódtak. Ennek eredményeként Isten úgy rendezte el a helyzetet, hogy felfedje az igazságot, más nővéreket használva fel, akik a részletekről kérdezősködtek, hogy hogyan haladnak az újonnan érkezettek, hogy leleplezzék az igazságot. Végül ezt a nővért elbocsátották, amiért a hírnévre és a státuszra törekedett ahelyett, hogy valódi munkát végzett volna. Láttam, hogy Isten mindent átvizsgál, és hogy bármennyire is próbálják az emberek elfedni vagy álcázni a dolgokat, az igazság végül felfedésre kerül. Rájöttem, hogy én is ilyen vagyok; egyértelműen nem végzek valódi munkát, mégis megpróbálom megkerülni a problémát és elködösíteni azt, hogy elrejtsem az igazságot, megakadályozva, hogy a vezető meglássa a problémáimat. A tetteim lényegében csalárdak és megtévesztőek voltak. Bár általam okosnak vélt taktikákat használtam, hogy megvédjem a büszkeségemet és az imázsomat, Isten mindent átvizsgál, és az ilyen trükkök és csalárdság csak azt okozták, hogy Isten utáljon és gyűlöljön engem. Ennek felismerésekor láttam, hogy veszélybe sodortam magam, és bolond voltam, és hogy ha nem tartok gyorsan bűnbánatot, és nem hozom gyorsan helyre a dolgokat, végül felfednek és kivetnek.

Később, amikor a vezetőnek írtam, fontolgattam, hogy részletezzem, mennyire voltam csalárd és elvetemült, és hogyan használtam mellébeszélést és csalárdságot, de ahogy beírtam néhány szót a számítógépbe, haboztam, arra gondolva: „Ha ezt megírom, az nemcsak arról szól majd, hogy nem követtem nyomon a dolgokat, és felelőtlen voltam, hanem a csalárdságról és trükközésről is, ami még rosszabb. Hogyan tekintene rám a vezető, ha ezt megtudná? Talán megmetszenek, szóval talán jobb, ha kihagyom. Végtére is ha nem mondok semmit, a vezető nem tudja meg, és nem kell elviselnem ezeket a szenvedéseket.” Miközben legbelül küzdöttem, eszembe jutottak Isten ezen szavai: „Csak a becsületes emberek részesülhetnek a mennyek országában” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). „Ha valaki az érdekei miatt lemond az igazságról, akkor elveszíti az életet és Isten üdvösségét; az ilyen emberek a legostobábbak” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik). Gyorsan megkerestem Isten szavait, hogy elolvassam. Mindenható Isten azt mondja: „Isten megmenti azokat, akik az igazságra törekednek. Ha nem fogadod el az igazságot, és ha képtelen vagy elgondolkodni saját romlott beállítottságaidon és megismerni azokat, akkor nem fogsz valódi megbánást tanúsítani, és nem lesz életbe való belépésed. Az igazság elfogadása és önmagad megismerése az út az életben való növekedéshez és az üdvösség elnyeréséhez; ez a lehetőség számodra, hogy Isten elé járulj, hogy elfogadd az Ő átvizsgálását, ítéletét és fenyítését, és hogy elnyerd az igazságot és az életet. Ha a hírnévre, a státuszra és a saját érdekeidre való törekvés miatt feladod az igazságra való törekvést, az egyenértékű azzal, hogy lemondasz arról a lehetőségről, hogy elfogadd Isten ítéletét és fenyítését, és elnyerd az üdvösséget. A hírnevet, a nyereséget, a státuszt és saját érdekeidet választod, amiről azonban lemondasz, az az igazság, és amit elveszítesz, az az élet és az üdvösség esélye. Melyik fontosabb? Vajon nem ostobaság az, ha a saját érdekeidet választod, és feladod az igazságot? Hétköznapi nyelven fogalmazva, ez nagy veszteség elszenvedése egy kis előnyért. A hírnév, a nyereség, a státusz, a pénz és az önérdek mind-mind ideiglenesek, füstgomolyagként elillannak, míg az igazság és az élet örök és változatlan. Ha az emberek megoldják azokat a romlott beállítottságokat, amelyek a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésre késztetik őket, akkor van reményük az üdvösség elnyerésére. Ráadásul az általuk elnyert igazságok örökkévalóak; sem a Sátán, sem senki más nem tudja elvenni tőlük ezeket az igazságokat. Lemondasz az érdekeidről, viszont amit elnyersz, az az igazság és az üdvösség; ezek a te eredményeid, és te nyered el őket magadnak. Ha valaki az igazság gyakorlását választja, akkor, még ha el is veszíti az érdekeit, elnyeri Isten üdvösségét és az örök életet; az ilyen emberek a legokosabbak. Ha valaki az érdekei miatt lemond az igazságról, akkor elveszíti az életet és Isten üdvösségét; az ilyen emberek a legostobábbak. Az, hogy valaki melyiket választja – az érdekeit vagy az igazságot –, hihetetlenül leleplező. Akik szeretik az igazságot, azok az igazságot választják; azt választják, hogy alávetik magukat Istennek, és követik Őt. Inkább feladják saját érdekeiket, hogy az igazságra törekedjenek. Bármennyit is szenvednek, eltökélték, hogy bizonyságtételükben szilárdan megálljanak és eleget tegyenek Istennek. Ez az alapvető útja az igazság gyakorlásának és az igazságvalóságba való belépésnek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik). Isten szavai emlékeztetőül szolgáltak, és megadták nekem a gyakorlás útját. Isten igazságos és szent természete nem tűri a sértést. Isten a királyságába becsületes embereket akar, és becsületes embereket ment meg. Ha az érdekeim védelmében feladom az igazság gyakorlását, az egyenértékű azzal, mintha feladnám a lehetőséget az igazság elnyerésére és a megmentésre. Talán ha egyszer nem gyakorlom az igazságot, annak nem lesznek súlyos következményei, de ha a dolgokkal szembesülve hosszú távon folyton képtelen lennék lemondani a személyes érdekekről és fellázadni a hús-vér test ellen, akkor nem lenne jó a kimenetelem és a rendeltetési helyem. Ha fokozatosan le tudnék mondani a személyes érdekekről, és fel tudnék lázadni a hús-vér test ellen, hogy gyakoroljam az igazságot, akkor egyre közelebb kerülnék Isten követelményeinek mércéjéhez. Ezután olvastam, hogy Isten szavai azt mondják: „Az emberek felügyelése, megfigyelése és megértésükre való igyekezet – ez mind annak az elősegítését szolgálja, hogy rálépjenek az Istenben való hit helyes ösvényére, hogy képesek legyenek Isten kérése és az alapelvek szerint végezni a kötelességüket, valamint hogy többé ne okozzanak zavarásokat vagy akadályozásokat, és ne végezzenek hiábavaló munkát. Ennek a célja teljességgel arról szól, hogy felelősséget tanúsíts az irányukban és Isten házának a munkája iránt; nincs benne semmi rosszindulat” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (7.)). Isten szavaiból megértettem, hogy ha azt gyakorolom, hogy becsületes ember legyek, az lehetővé teszi mások számára, hogy lássák a munkámban lévő romlottságot és hiányosságokat, a vezetők számára pedig azt, hogy jobban felügyeljék és ellenőrizzék a munkámat, azonosítsák a problémáimat, és időben útmutatást és segítséget nyújtsanak, hogy óvatosabb és felelősségteljesebb lehessek a kötelességeim kezelésében, ami hasznos lenne számomra, hogy jól végezzem a kötelességeimet. Ennek felismerésekor a szívem hirtelen felderült, és imádkoztam Istenhez: „Istenem, hogy megóvjam a büszkeségemet és a státuszomat, csalárdságot alkalmaztam, és undort váltottam ki Belőled. Ezúttal, függetlenül attól, mit gondolnak a testvérek, hajlandó vagyok elfogadni a vizsgálatodat, gyakorolni az igazságot, és becsületes ember lenni. Kérlek, adj útmutatást!” Ezután megnyíltam az állapotomról és a romlottságom feltárulásáról a vezetőnek, és valamennyire megkönnyebbültem és felszabadultam.

Később a felügyelő megkért, hogy tegyek jelentést arról, hogyan halad mostanában az öntözési munka, és hirtelen nagyon ideges lettem. Mivel más feladatokkal voltam elfoglalva, az előző napokban nem adtam részletes válaszokat az egyes öntözők által felvetett problémákra. A vezető megkért minket, hogy biztosítsunk néhány jó gyakorlási módot az öntözőknek, és én ezt sem valósítottam meg. Ha ezt becsületesen jelentem a felügyelőnek, vajon azt hiszi majd, hogy halogatok, és nem végzek valódi munkát? Este az ágyban fekve nem tudtam elaludni, miközben azon gondolkodtam, hogyan óvjam meg a büszkeségemet és az imázsomat. Rájöttem, hogy megint csalárd akarok lenni, és arra is rájöttem, hogy ez a helyzet Isten próbája számomra, amivel azt ellenőrzi, hogy el tudom-e fogadni a vizsgálatát, és tudok-e becsületes ember lenni. Eszembe jutott egy részlet Isten szavaiból: „Isten azt kéri az emberektől, hogy legyenek becsületesek, beszéljenek őszintén, tegyenek becsületes dolgokat, és ne legyenek csalárdak. Az a jelentősége annak, hogy Isten ezt mondja, hogy az emberek valódi emberi hasonlatossággal rendelkezhessenek, és hogy ne legyenek olyanok, mint a Sátán, földön csúszó kígyó módjára, mindig kerülő, közvetett utat választva és nem engedve, hogy mások felfogják a dolognak az igazságát. Vagyis azért mondja ezt Isten, hogy az emberek szóban és tettben is megéljék az emberi hasonlatosságot, méltóságteljesek, egyenesek és tisztességesek legyenek, anélkül, hogy sötét oldalukat vagy bármilyen szégyenletes dolgot rejtegetnének, és hogy tiszta szívvel rendelkezzenek. Azért, hogy az emberek kívül is olyanok legyenek, mint belül, kimondjanak bármit, amit a szívükben gondolnak, ne csapják be Istent vagy bárki mást, semmit se hallgassanak el, a szívük pedig patyolattiszta legyen. Ezt kéri Isten, és ez Isten célja, amikor azt követeli meg az emberektől, hogy becsületesek legyenek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten irányítási tervének az ember a legnagyobb haszonélvezője). Isten szavai ismét emlékeztettek arra, hogy becsületes embernek lenni azt jelenti, hogy egyenesen és nyíltan beszélünk és cselekszünk, elfogadjuk Isten vizsgálatát azzal kapcsolatban, hogy mi lett elvégezve és mi nem, és egyszerűek és nyíltak vagyunk mind Istennel, mind az emberekkel. Még ha ez ahhoz is vezet, hogy megmetszenek, becsületesen kell beszélnem anélkül, hogy trükköket vagy csalárdságot használnék az igazság elrejtésére. Csak az ilyen őszinte magatartás felel meg a becsületes ember hasonlatosságának. Később az igazságnak megfelelően jelentettem a felügyelőnek, hogyan halad a munka, majd beszélgettem a testvérekkel, hogy megoldjuk az öntözők problémáit, és megosztottam mindenkivel néhány jó megközelítést az újonnan érkezettek öntözésére. Az ilyen módon való gyakorlás révén első kézből tapasztaltam meg, hogy becsületes embernek lenni, aki elfogadja Isten vizsgálatát és az emberi felügyeletet, segít biztosítani, hogy felelősséggel és szorgalommal álljak a munkámhoz, ami valóban megvéd engem a kötelességeim végzése közben.

Ezen a tapasztalaton keresztülmenve látom, hogy Isten szavainak ítélete és fenyítése nélkül a csalárd és elvetemült beállítottságom egyáltalán nem változott volna meg. Csak a helyzetekkel való szembesülés, Isten vizsgálatának fokozott elfogadása, a személyes érdekek elengedése és a becsületes emberré válás tudatos gyakorlása által volt képes a romlott beállítottságom fokozatos változást elérni.