2020 májusában megválasztottak gyülekezetvezetőnek. Egy hónappal később két együtt dolgozó nővért elbocsátottak. A testvérek által írt értékelésekben láttam, hogy ez a két nővér nem oldotta meg a problémákat, és szidta az embereket, akik emiatt korlátozva érezték magukat. A testvérek szerint mindketten úgy végezték a kötelességeiket, mintha hivatalnokok lennének, és éreztem, hogy a testvérek ellenszenvvel viseltettek irántuk. Azt gondoltam: „Nem túl durva dolog másokat leleplezni és megmetszeni, megbántva az érzéseiket? Ez egyáltalán nem szeretetteljes dolog! Nem lehetek olyan, mint ők, nem metszhetem meg és nem szidhatom le az embereket minden alkalommal. Tapintatosnak kell lennem, amikor látom, hogy a testvéreknek problémáik adódnak. Így mindenki úgy fogja érezni, hogy könnyű velem kijönni, gondoskodó vagyok, és jó vezető, aki megértő.” A későbbi interakciók során a testvérekkel arra összpontosítottam, hogy kedvesen beszéljek, próbáltam nem megbántani mások érzéseit, és amikor problémák merültek fel, rendesen kommunikáltam velük, és kedvesen, szelíden beszéltem. Ritkán metszettem meg másokat, és ritkán lepleztem le a testvérek problémáit. Egy idő után sok testvér elkezdett dicsérni, azt mondták, hogy olyan vezető vagyok, aki nem színlel, hogy kedvesen beszélek, és könnyű velem kijönni. Nagyon örültem, hogy a testvérek ennyire dicsérnek, és utána mindig így kommunikáltam másokkal.

Miután egy ideig kapcsolatban álltam Li Liang testvérrel, rájöttem, hogy mindig a hírnévre és a státuszra törekszik a kötelességeiben. Ő felelt a videós munkáért, és többet kellett volna tanulmányoznia a videókészítési technológiát, de úgy gondolta, hogy a technikák tanulása színfalak mögötti munka, ezért nem fektetett ebbe semmi erőfeszítést, hiszen nem tudna vele felvágni. Ehelyett gyakran segített a testvéreknek az elektronikai eszközök javításában, ami hátráltatta a munkáját. Tudtam, hogy vezetőként rá kell mutatnom Li Liang problémáira, hogy felismerhesse és időben korigálhassa ezeket. De aztán arra gondoltam: „Li Liangnak jó benyomása van rólam, és nagyon lelkes, amikor elmegyek a csapatösszejöveteleikre. Ha rögtön azután leleplezem a hibáit, hogy vezető lettem, azt fogja hinni, hogy nehéz kijönni velem, és hogy hiányzik belőlem a szeretet, ez pedig rontaná a rólam kialakult jó benyomását. Nem lehetek túl szókimondó, amikor rámutatok a problémákra, tapintatosabbnak kell lennem.” Tehát amikor megláttam Li Liangot, egyszerűen azt mondtam: „Felügyelőként előtérbe kell helyeznünk a videókészítési technológia tanulmányozását, ellenkező esetben ez negatívan befolyásolja a munkánk előrehaladását.” Liang bólintott, és kifejezte a hajlandóságát a változásra. Később azonban rájöttem, hogy még mindig nem tett erőfeszítéseket a videókészítési technológia tanulmányozására. Le akartam leplezni, de aztán arra gondoltam: „Fiatal, és már az is dicséretes, hogy képes volt félretenni a munkáját, hogy végezze a kötelességeit a gyülekezetben. Mi van, ha negatívvá válik, miután megmetszem és leleplezem? Nem azt mondanák a testvérek, hogy pont olyan vagyok, mint az előző vezetők, akiket elbocsátottak, akik csak szidták az embereket, és hiányzott belőlük a szeretet? Nem tenné ez tönkre a testvérek jó benyomását rólam?” Ezt szem előtt tartva találtam neki egy tapasztalati tanúságtételi videót, ami illett az állapotához, abban a reményben, hogy majd magától észhez tér. Li Liang azonban csak annyit ismert be, hogy a hírnévre és a státuszra törekszik, de nem ismerte fel a probléma súlyosságát. Válaszul csak kedvesen azt tanácsoltam neki, hogy ne törekedjen a hírnévre és a státuszra, és ezt követően továbbra is a megszokott módon végezte a kötelességeit, ami nem eredményezett előrelépést a videós munkában. Nem sokkal ezután a felső vezetők eljöttek, hogy megvizsgálják a munkát, és Li Liangot a kötelességvégzése során tanúsított következetes viselkedése miatt elbocsátották. A vezetők ezután megkérdezték tőlem: „Miért nem vállaltál közösséget, és oldottad meg a Li Lianggal kapcsolatos problémákat? Miért nem helyezted át, hiszen nem volt alkalmas a szerepre?” Égett az arcom, és rájöttem, hogy nem háríthatom át a felelősséget Li Liang elbocsátásáért. Ha időben lelepleztem volna a hírnévre és státuszra való törekvésének természetét és következményeit a kötelessége során, és segítettem volna neki megismerni önmagát, lehet, hogy ez nem történt volna meg. Ez nagy megbánást keltett bennem. Csendben imádkoztam Istenhez: „Istenem! Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy Li Liang a hírnévre és a státuszra törekszik, hogy nem követi az alapelveket a kötelességeiben, és hogy le kellett volna lepleznem, és meg kellett volna metszenem, de aggódtam, hogy emiatt rossz benyomása lenne rólam, ezért nem mutattam rá a hibáira, és nem lepleztem le, ez pedig veszteségekhez vezetett a munkában. Istenem, kérlek, világosíts meg, és adj útmutatást, hogy megismerjem a romlott beállítottságomat!”

A keresésem során eszembe jutott egy tapasztalati tanúságtételi videó, amit korábban láttam, és amelynek az volt a címe, hogy Mi rejlik a „jó külső” mögött. Megnyitottam a videót, és elolvastam Isten szavainak ezt a passzusát: „Amikor egyes gyülekezetvezetők látják, hogy a testvérek felületesen végzik a kötelességüket, nem feddik meg őket, holott meg kellene. Amikor világosan látja, hogy Isten házának érdekei sérülnek, szemet huny felette és nem kérdezősködik, és a legkevesebb sértést sem akarja másoknak okozni. Valójában nem igazán tanúsít figyelmet az emberek gyengeségei iránt. Inkább az a szándéka és a célja, hogy megnyerje az emberek szívét. Teljességgel tudatában van a következőnek: »Amennyiben így cselekszem és nem sértek meg senkit, azt fogják gondolni, hogy jó vezető vagyok. Jó véleménnyel lesznek rólam, sokra tartanak. Elismernek és kedvelnek majd.« Nem foglalkozik azzal, hogy mennyi kárt szenvednek Isten házának érdekei, hogy mekkora veszteséget okoz Isten választott népének az életbe való belépésében, vagy hogy mennyire zavarja meg a gyülekezeti életüket, csak kitart a sátáni filozófiája mellett, és senkit sem sért meg. A szíve mélyén soha nem tesz saját magának szemrehányást. Amikor azt látja, hogy valaki megszakításokat és zavarokat okoz, legfeljebb vált vele erről néhány szót, tompítja a dolog élét, és ezzel elintézettnek veszi az ügyet. Nem beszélget az igazságról, vagy nem hívja fel az illető figyelmét a probléma lényegére, és még kevésbé boncolgatja az állapotát, és soha nem közli, hogy mik Isten szándékai. Egy hamis vezető soha nem leplezi le vagy nem boncolgatja az emberek által gyakran elkövetett hibákat, vagy az emberek által gyakran feltárt romlott beállítottságokat. Semmilyen valóságos problémát nem old meg, helyette viszont mindig elnézi az emberek hibás gyakorlatait és azt, ahogy romlottságot tárnak fel, és bármennyire negatívak vagy gyengék is az emberek, nem veszi komolyan. Csupán néhány szót és doktrínát prédikál, és néhány buzdító szót szól, hogy felületesen kezelje a helyzetet, megpróbálva fenntartani a harmóniát. Ennek az az eredménye, hogy Isten választott népe nem tudja, hogyan gondolkodjon el önmagán és ismerje meg magát, nincs megoldás az általa feltárt romlott beállítottságokra, és szavak meg doktrínák, elképzelések meg képzelődések között él, életbe való belépés nélkül. A szívében még azt is hiszi: »A vezetőnk még Istennél is jobban megérti a gyengeségeinket. Csekély az érettségünk ahhoz, hogy megfeleljünk Isten követelményeinek. Csupán teljesítenünk kell a vezetőnk követelményeit. Azáltal, hogy alávetjük magunkat a vezetőnknek, Istennek vetjük alá magunkat. Ha eljön a nap, amikor a Fennvaló elbocsátja a vezetőnket, akkor majd hallatjuk a hangunkat; hogy megtartsuk a vezetőnket és megakadályozzuk, hogy a Fennvaló elbocsássa, tárgyalni fogunk a Fennvalóval és rákényszerítjük, hogy fogadja el a követeléseinket. Így fogunk tisztességesen bánni a vezetőnkkel.« Amikor az emberek szívében ilyen gondolatok vannak, amikor ilyen kapcsolatot teremtettek a vezetőjükkel és a szívükben ilyen függőséget, irigységet és hódolatot éreznek a vezetőjük iránt, akkor egyre nagyobb lesz a hitük ebben a vezetőben. Állandóan a vezető szavait akarják hallani ahelyett, hogy Isten szavaiban keresnék az igazságot. Egy ilyen vezető szinte átvette Isten helyét az emberek szívében. Ha egy vezető ilyen kapcsolatot hajlandó fenntartani Isten választott népével, ha ebből élvezetet merít a szívében és úgy hiszi, hogy Isten választott népének így kell kezelnie őt, akkor nincs különbség e vezető és Pál között. Már rá is lépett az antikrisztus útjára, és ez az antikrisztus már félre is vezette Isten választott népét, amely teljességgel nélkülözi a tisztánlátást” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Első tétel: Megpróbálják megnyerni az emberek szívét). Miután elolvastam Isten szavait, elgondolkodtam magamon. Tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy a romlott beállítottságuk által vezérelt testvérek akadályozzák a gyülekezet munkáját a kötelességeikben, mégsem lepleztem le és nem is metszettem meg őket. Ehelyett csak néhány kedves szót mondtam, hogy bátorítsam őket. Azért tettem ezt, hogy az emberek gondoskodó és megértő vezetőnek lássanak. Ez az emberek szívének elnyerésére tett kísérlet megnyilvánulása volt, ahogyan azt Isten leleplezte. Elgondolkodtam a Li Lianggal való interakcióimon. Már régen észrevettem, hogy a hírnévre és a státuszra törekszik, hogy eltér a felügyelői kötelességeitől, és hogy ez lelassítja a munka általános előrehaladását. Azt is tudtam, hogy szüksége van időben történő útmutatásra és helyreigazításra, de aggódtam, hogy ha leleplezem a hibáit, azt mondaná, hogy nem vagyok szeretetteljes, és hogy túl szigorú vagyok a követeléseimben, így csupán kedvesen beszéltem vele. Csak emlékeztettem és bátorítottam, hogy ne törekedjen a hírnévre és a státuszra, hanem összpontosítson a fő kötelességére. Liang végül nem ismerte fel a problémáit, de még akkor sem lepleztem le, és nem boncolgattam a problémáit sem. Ehelyett egy burkoltabb megközelítést választottam, és elküldtem neki egy tanúságtételi videót, hogy magától térjen észhez. Láttam a testvéreim hibáit, de soha nem lepleztem le őket, csak azért, hogy mindenki gondoskodónak lásson, olyan embernek, akivel könnyen ki lehet jönni, és jó vezetőnek, aki megértő másokkal szemben. Azért tettem ezt, hogy meghódítsam az emberek szívét. Valóban az antikrisztus útját jártam! Vezetőként az én kötelességem az lenne, hogy az igazságról beszéljek, megoldjam a testvéreim problémáit, és megvédjem a gyülekezet munkáját. Én azonban végignéztem, hogy Li Liang a romlott beállítottsága szerint él, és halogatja a munkát, és nem vállaltam vele közösséget, nem adtam neki útmutatást, nem lepleztem le, és nem is metszettem meg. Egyáltalán nem tettem eleget a felelősségemnek. Hogy lett volna egy csepp emberi mivoltom is? Annak érdekében, hogy megőrizzem a „jó vezető” képét mások szemében, figyelmen kívül hagytam a gyülekezet érdekeit. Igazán önző és megvetendő voltam! Ezt felismerve mély megbánást és bűntudatot éreztem. Amikor újra találkoztam Li Lianggal, megnyíltam előtte, lelepleztem és boncolgattam a hibáit. Azt mondta: „Ritkán látom, hogy rámutatnál a problémákra, mindig szelíden beszélsz, és ez nem előnyös sem ránk, sem a gyülekezet munkájára nézve. Nagyszerű, hogy felhoztad ma ezt. Megismertem a hírnévre és a státuszra való törekvés természetét és következményeit.” Ennek hallatán őszintén elszégyelltem magam. Liangnak nem volt rossz benyomása rólam, amiért rámutattam a problémáira. Épp ellenkezőleg: képes volt elfogadni ezt az útmutatást, és elgondolkodni önmagán. Rájöttem, hogy ha nem leplezem le, és nem adok útmutatást az embereknek, amikor problémákat veszek észre, az igazán káros rájuk nézve!

Nem sokkal később felfedeztem, hogy az öntözési munka felügyelőjének, Hszüe Mejnek nincs teherérzete a kötelességeiben, és átadja magát a testi kényelemnek. A rábízott munkát az öntözőkre hárította anélkül, hogy nyomon követte volna vagy felügyelte volna a konkrét részleteket. Még azt sem tudta, hogyan zajlanak az újonnan érkezettek összejövetelei. Azt gondoltam magamban: „Ahhoz, hogy valaki öntözési munkát végezzen, legalább teherérzettel és felelősségtudattal kell rendelkeznie. Az, ahogyan ő a kötelességeit végzi, hátráltatja a gyülekezet munkáját, és akadályozza az újonnan érkezettek életének növekedését, így közösséget kell vállalnom vele a kényelemben való elmerülésének természetéről és következményeiről, hogy segítsek neki megváltoztatni a kötelességeihez való hozzáállását.” De aztán arra gondoltam: „Én voltam az, aki közösséget vállalt vele, és leleplezte, amikor elbocsátották mint csoportvezetőt. Az elbocsátása óta úgy érzem, hogy nagyon távol van tőlem. Ha újra leleplezem a hibáit, vajon nem azt fogja hinni, hogy mindig csak leleplezem és megmetszem, és hogy nem vagyok szeretetteljes? Ha ez megtörténne, még rosszabb benyomást szerezne rólam. Hagyjuk! Jobb, ha nem tesszük még kínosabbá a helyzetet kettőnk között.” Amikor újra találkoztam Hszüe Mejjel, csak könnyedén azt mondtam neki: „Az öntözési munkák eredményei nem voltak túl jók az utóbbi időben. Gyorsan meg kell változtatnunk a kötelességeinkhez való hozzáállásunkat, és több felelősséget kell vállalnunk!” Miután Hszüe Mej ezt meghallotta, lehajtotta a fejét, és azt mondta: „Nem volt mostanában teherérzetem a kötelességeimben, ezen azonnal változtatnom kell.” Láttam a zavart arckifejezését, és arra gondoltam, hagyom, hogy átgondolja ezt. Később Hszüe Mej minden teherérzet nélkül továbbra is halogatta a kötelességei végzését. Ez azt eredményezte, hogy egyre több újonnan érkezett nem járt rendszeresen összejövetelekre, ami komolyan késleltette az öntözési munkát. A felső vezetés megvizsgálta a következetes viselkedésemet, és úgy találták, hogy csak a tekintélyemet és a státuszomat óvom meg a kötelességeim során, és még akkor sem leplezem le vagy metszem meg a testvéreimet, amikor látom a problémáikat. Látták, hogy egyáltalán nem védem Isten házának az érdekeit, hogy nem oldom meg időben azt, hogy a gyülekezeti munka különböző területein nincs előrehaladás, és hogy nem végzek semmilyen tényleges munkát. Ennek eredményeként az alapelvek alapján elbocsátottak. Miután elbocsátottak, mély megbánást és bűntudatot éreztem. Az, hogy a gyülekezet munkájának különböző területei veszteségeket szenvedtek, mind annak volt betudható, hogy a hírnévre és a státuszra törekedtem, és hogy nem védtem meg a gyülekezet érdekeit. Hszüe Mej következetes viselkedésére gondoltam, és arra, hogy már nem alkalmas arra, hogy felügyelő legyen, és hogy azonnal el kell bocsátani, ezért megbeszéltem ezt a vezetőkkel, és elbocsátottam.

Később a vendéglátó otthonban találkoztam két testvérrel. Az egyik testvér a szemembe mondta, hogy tehetséges ember vagyok, akit lehetne művelni, mert el tudom viselni a szenvedést, és meg tudom fizetni az árat a kötelességeimben, csak hogy még fiatal vagyok, így érthető, hogy nem teljesítek jól, tekintve, hogy a gyülekezetben nagy a munkaterhelés. A másik testvér is egyetértett vele. Emlékeztem, hogy mielőtt elbocsátottak, sok testvér szembe dicsért, azt mondták, hogy szerény vezető vagyok, aki kedvesen beszél, és akivel könnyű kijönni. Annak ellenére, hogy ekkora veszteségeket okoztam a gyülekezet munkájának, a testvérek továbbra sem láttak tisztán velem kapcsolatban, és még mindig kiálltak mellettem. Hát nem vezettem félre mindenkit? Erre gondolva megijedtem, ezért Istenhez imádkoztam, kérve, hogy világosítson meg és vezéreljen, hogy megismerjem a problémáimat. Később olvastam egy passzust Isten szavaiból: „Van aki azt hiszi, hogy jól ír, hogy ügyes író. Van, aki azt hiszi, hogy jó vezető, hogy ő a gyülekezetet támogató oszlop. Más pedig azt hiszi magáról, hogy jó ember. Amint ezek az emberek valamilyen okból elveszítik a jó énképüket, rengeteg gondolatot fektetnek bele és árat fizetnek érte. Az agyukat törik, hogy megpróbálják orvosolni a helyzetet. Mégsem éreznek soha szégyent, önvádat vagy lekötelezettséget Isten felé a rossz utakért, amelyekre léptek, vagy a különböző dolgokért, amelyeket az igazság ellenében tettek. Soha nem éreznek ilyesmit. Mindenféle taktikát alkalmaznak, hogy félrevezessék az embereket és megnyerjék a szívüket. Egy teremtett lény kötelességének végzése ez? Egyáltalán nem. A gyülekezetvezetőknek ilyen munkát kellene végezniük? Egyáltalán nem. [...] Ezek az emberek látszatra úgy tesznek, mintha a vezetői kötelességüket végeznék, de nem úgy cselekednek, ahogyan egy vezetőnek kellene. Amit tesznek, az egyáltalán nem egy vezető kötelességének végzése, hanem az antikrisztus szerepének betöltése a Sátánt helyettesítve, hogy megzavarják és elpusztítsák Isten házának munkáját. Félrevezetik Isten választott népét, hogy elkerülje az igaz utat és Istent. Minden cselekedetük és viselkedésük a Sátán beállítottságát és természetét mutatja, és azt az eredményt éri el, hogy az emberek elkerülik Istent, elutasítják az igazságot és Istent, őket imádják és követik. Egy nap, amikor már teljesen félrevezették és az irányításuk alá vonták az embereket, az emberek elkezdik imádni és követni őket, engedelmeskedni nekik. Akkor elérik a céljukat, hogy behálózzák az emberek szívét. Gyülekezetvezetők, de nem végzik azt a munkát, amelyet Isten rájuk bízott. Nem végzik a vezetők és a dolgozók munkáját. Ehelyett hatással vannak Isten választott népére, félrevezetve, behálózva és irányítva őket, az egyértelműen Istenhez tartozó juhokat pedig a saját kezükbe, a saját irányításuk alá vonják. Nem tolvajok és banditák? Amikor Istennel versengenek a választott népéért, nem a Sátán szolgáiként szolgálnak? Az ilyen antikrisztusok nem Isten ellenségei? Nem az Ő választott népének ellenségei? (De igen.) Száz százalékig azok. Isten és az Ő választott népének ellenségei ők; ez minden kétséget kizáróan így van” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Első tétel: Megpróbálják megnyerni az emberek szívét). Isten leleplezi azt, ha egy vezető vagy dolgozó nem végzi jól a kötelességeit, nem tesz eleget a felelősségének, és nem leplezi le a testvéreket, amikor látja, hogy rossz útra tévednek a kötelességeikben, és veszteségeket okoznak a gyülekezet munkájának, hanem ehelyett trükkökkel igyekszik megnyerni és félrevezetni másokat, hogy kedvező képet alakítson ki magáról az emberek szívében, hogy az emberek csodálják és felnézzenek rá. Vagyis ez lényegében az Istennel való versengés az Ő választott népéért, és az antikrisztus útjára lépés. Elgondolkodtam a vezetőként töltött időmről: hogy a testvéreim szívében a „jó vezető” képét alakítsam ki magamról, és hogy mindenki csodáljon és felnézzen rám, hogy a testvéreim szívében „jó vezető” képét alakítsam ki magamról, amikor láttam, hogy romlott beállítottsággal élnek, és akadályozzák a gyülekezet munkáját. Ehelyett csak kedvesen beszéltem velük, finoman emlékeztettem és bátorítottam őket. Ez arra késztette a testvéreket, hogy csodáljanak és dicsérjenek mint jó és megértő vezetőt. Még amikor komoly veszteségeket okoztam a gyülekezet munkájában, és elbocsátottak, akkor sem láttak tisztán velem kapcsolatban, sőt, azt mondták, hogy csak azért nem teljesítek jól, mert fiatal vagyok. Néhányan még együtt is éreztek velem, és kiálltak mellettem. Vezetőként nem vezettem az embereket Isten elé, hanem ehelyett a kötelességeimet arra használtam, hogy megnyerjem az emberek szívét, hogy felnézzenek rám, és helyet biztosítsanak nekem a szívükben. Miben különböztek a tetteim az Isten által leleplezett banditák és rablók tetteitől? Úgy tűnhetett, hogy Li Liang és Hszüe Mej ártanak a gyülekezet munkájának azzal, hogy nem gyakorolják az igazságot, de a valóságban én voltam az, aki elnéző volt velük szemben, és fedezte őket. Inkább feláldoztam a gyülekezet érdekeit, hogy megóvjam a hírnevemet és a státuszomat, és az antikrisztus útját jártam. Ez olyasmi, ami megsérti Isten természetét! Az elbocsátásom Isten igazságossága volt, és ha nem térnék meg, akkor csak az lenne a vége, hogy Isten elítélne és kiiktatna. Mindezt felismerve megijedtem, és Istenhez imádkoztam: „Istenem! Mézes-mázos szavakat mondtam, hogy megnyerjem az embereket, és megóvjam a büszkeségemet és a státuszomat. Az antikrisztus útját járom. Istenem! Nem akarok többé rosszat tenni és Ellened fordulni; szeretnék megbánást tanúsítani.”

Miközben ezen elgondolkodtam, rájöttem, hogy egy másik téves nézőpontot is vallottam. Azt hittem, hogy a kedves beszéd, a gyengéd megközelítés, és az, ha nem leplezem le és nem metszem meg az embereket, azt jelenti, hogy szeretettel vagyok irántuk, miközben az emberek leleplezése és megmetszése kemény és érzéketlen dolog. A keresésem és elmélkedésem közben elolvastam Isten szavainak két passzusát: „Isten választott népének legalább lelkiismerettel és józan ésszel rendelkeznie kell, valamint az Isten által az emberektől megkövetelt alapelvek és normák szerint kell érintkeznie, társulnia és együttműködnie másokkal. Ez a legjobb megközelítés. Ez képes eleget tenni Istennek. Melyek tehát az Isten által megkövetelt igazságalapelvek? Hogy az emberek legyenek megértőek másokkal, amikor azok gyengék és negatívak, legyenek tekintettel a fájdalmukra és nehézségeikre, majd érdeklődjenek ezekről a dolgokról, ajánljanak segítséget és támogatást, és olvassák nekik Isten szavait, hogy segítsenek megoldani a problémáikat, lehetővé téve számukra, hogy megértsék Isten szándékait, és ne legyenek többé gyengék, valamint Isten elé vigyék őket. Vajon a gyakorlás ezen módja nem felel meg az alapelveknek? Az ily módon történő gyakorlás összhangban áll az igazságalapelvekkel. Az ilyen kapcsolatok természetesen még inkább összhangban állnak az igazságalapelvekkel. Amikor az emberek szándékosan zavarásokat és megszakításokat okoznak, vagy szándékosan hanyagul végzik a kötelességüket, és te látod ezt, és képes vagy felhívni a figyelmüket ezekre a dolgokra, megróni őket, és segíteni nekik az alapelvek szerint, akkor az összhangban áll az igazságalapelvekkel” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (14.)). „Proaktív szempontból hogyan fejeződik ki az építő beszéd? Ez elsősorban bátorítás, iránymutatás, vezetés, buzdítás, megértés és vigasztalás. Ugyanakkor, egyes különleges esetekben szükségessé válik, hogy közvetlenül leleplezzük mások hibáit és megmetsszük őket, hogy megismerjék az igazságot, és felébredjen bennük a vágy a bűnbánatra. Csak így érhető el a kellő hatás. Az efféle gyakorlás nagy hasznára van az embereknek. Valódi segítség számukra és építő számukra, nemde?” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (3.)). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy az emberek megmetszése nem kemény dolog, hanem hasznos az életbe való belépésükhöz, és hogy jól végezzék a kötelességeiket, és segíthet az embereknek abban, hogy az alapelvek szerint cselekedjenek. Azt is megértettem, hogy a testvérekkel való bánásmódban rendelkeznünk kell alapelvekkel. Ha a másik ember átmenetileg negatív és gyenge, közösséget kell vállalnunk vele, és az érettségének megfelelő szeretettel kell segítenünk őt, lehetővé téve számára, hogy ne maradjon nehézségek között, és biztosítva neki a gyakorlás és a belépés útját. De a komolyan romlott beállítottságú emberek számára, akik a számos közösségi alkalom ellenére továbbra is változatlanul akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját, őket Isten szavai szerint le kell lepleznünk, és meg kell metszenünk, hogy megismerhessék a problémáikat, valamint annak a természetét és következményeit, ha romlott beállítottság alapján végzik a kötelességeiket. Ez az, amikor valóban segítünk az embereknek. Azt is megértettem, hogy az emberekkel szembeni keménység főként azt jelenti, hogy nem bánunk velük tisztességesen – amint valaki felfedez egy kis eltérést vagy hibát anélkül, hogy megvizsgálná az összefüggéseket, vagy figyelembe venné a testvérek állapotát és nehézségeit, és anélkül, hogy figyelembe venné az érettségüket, mérlegelés nélkül elveszíti a türelmét, és szidja az embereket. Az emberek leleplezése és megmetszése azonban azt jelenti, hogy amikor felfedezzük, hogy a testvérek az alapelvek ellenében cselekednek, vagy megzavarják a gyülekezet munkáját azzal, hogy romlott beállítottság alapján cselekszenek, az ember képes Isten szavaira támaszkodni, hogy útmutatást adjon, megmetssze, segítse őket, és közösséget vállaljon velük, hogy a testvérek felismerhessék a problémáikat, és időben korrigálni tudják az állapotukat, és jól végezzék a kötelességeiket. Ez jótékonyan hat a testvérek életbe való belépésére, valamint a gyülekezet munkájára, és ez nem durvaság az emberekkel szemben. Ahogy Li Lianggal és Hszüe Mejjel is bántam, úgy gondoltam, hogy a megmetszés és a leleplezés túl durva lenne, és hiányozna belőle a szeretet, és hogy csak finoman bátorítanom kell őket. Ennek eredményeként nem értették meg a romlott beállítottságaikat, és ez veszteségeket okozott a gyülekezet munkájában. Rájöttem, hogy az ilyen cselekedetek nem segítenek, hanem inkább ártanak nekik. Ez nem volt igaz szeretet. A nézeteim valóban abszurdak voltak, és nem voltak összhangban az igazsággal!

Később még többet olvastam Isten szavaiból: „Ha mindig csak azért teszel dolgokat, hogy mások lássák, és mindig mások dicséretét és bámulatát szeretnéd kivívni, és nem fogadod el Isten alapos vizsgálatát, akkor vajon ott van-e még Isten a szívedben? Az ilyen embereknek nincs istenfélő szívük. Ne mindig saját magadért tegyél dolgokat, és ne fontolgasd állandóan a saját érdekeidet; ne fontolgasd az ember érdekeit, és ne gondolj a saját büszkeségedre, hírnevedre, illetve rangodra. Először Isten házának az érdekeit kell fontolóra venned, elsősorban ezekkel kell törődnöd. Figyelembe kell venned Isten szándékait, és kezdd annak az átgondolásával, hogy volt-e tisztátalanság a kötelességed végzésében, hogy hűséges voltál-e, elvégezted-e a feladataidat, minden tőled telhetőt megtettél-e, és vajon teljes szívvel gondoltál-e a kötelességedre, valamint az egyház munkájára. Fontolóra kell venned ezeket a dolgokat. Ha gyakran gondolsz rájuk és megfejted ezeket, akkor könnyebb lesz jól végezned a kötelességedet” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). „Egyes vezetők és dolgozók buzdítással, mások motiválással, megint mások pedig leleplezéssel, vádaskodással és metszéssel szeretnek segíteni az embereknek. Függetlenül attól, hogy milyen módszert alkalmaznak, ha az valóban el tud vezetni téged odáig, hogy belépj az igazságvalóságba, meg tudja oldani a valódi nehézségeidet, meg tudja értetni veled Isten szándékait, és ezáltal lehetővé teszi számodra, hogy megismerd önmagad és utat találj a gyakorláshoz, akkor, amikor hasonló helyzetekkel szembesülsz a jövőben, lesz egy út, amit követni tudsz. Ezért a legalapvetőbb mércéje annak, hogy egy vezető vagy dolgozó megfelelő színvonalú-e, az az, hogy képes-e az igazságot használni az emberek problémáinak és nehézségeinek megoldására, lehetővé téve, hogy megértsék az igazságot és megtalálják a gyakorlás útját” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (2.)). Miután elolvastam Isten szavait, megtaláltam a gyakorlás egy útját. Kötelességeim során a gyülekezet érdekeit kell előtérbe helyeznem, és nem a személyes státuszomat vagy mások általi megítélésemet kellett figyelembe vennem. Képesnek kell lennem arra vezetni a testvéreket, hogy keressék az igazságot, és hogy elgondolkodjanak és megismerjék a hiányosságaikat, amikor problémákkal szembesülnek, hogy az alapelvek szerint tudják végezni a kötelességeiket. Amikor felfedezem, hogy valaki akadályozza és megzavarja a gyülekezet munkáját, az igazságról kell beszélnem a megfelelő időben, hogy megoldjam a problémát, és szükség esetén meg kell metszenem és le kell lepleznem embereket, hogy a munka zökkenőmentesen haladjon. Csak így teszek eleget vezetői felelősségeimnek. Arra gondoltam, hogy Isten, azért hogy megmentsen minket, nemcsak vigasztaló és bátorító szavakat mond, hanem romlott emberi mivoltunk szükségletei szerint is beszél, kifejezve az igazságot, hogy megítélje és leleplezze lázadó mivoltunkat, hogy felismerjük romlott természetünket, és megvalljuk és megbánjuk bűneinket Isten előtt. Függetlenül attól, hogy Isten szavai emlékeztetők és buzdítások, vagy súlyos leleplezések és ítéletek, a végső cél az, hogy megtisztítson és átalakítson minket, hogy elérhessük az üdvösséget. Továbblépve az igazságot kellett gyakorolnom, nem a rólam kialakított képre gondolnom, és a gyülekezeti munkát és a testvéreim életbe való belépését kellett előtérbe helyeznem.

Nemsokára ismét vezetőnek választottak. Egyszer egy összejövetelen voltam több csapatvezetővel, és észrevettem, hogy az egyik csapatvezető lassan hajtja végre a munkát. Amikor megkérdeztem tőle az okot, másra hárította a felelősséget. Láttam, hogy ez a csapatvezető milyen elutasítóan viszonyul a kötelességeihez, és hogy bár a munkája késedelmet szenvedett, még mindig nem tudta, mi a gondja. Tudtam, hogy le kell lepleznem a problémáit, hogy felismerje a romlott beállítottságát, és megváltoztassa a kötelességeihez való hozzáállását. De aztán arra gondoltam, hogy épp most választottak meg vezetőnek, és elgondolkodtam: „Mit fog rólam gondolni, ha leleplezem a problémáit, rögtön azután, hogy vezető lettem? Korábban mindketten csapatvezetők voltunk, és amikor együtt végeztük a kötelességeinket, elég jó benyomást tettem rám. Talán az lenne a legjobb, ha csak röviden megemlíteném a problémáját.” De aztán eszembe jutott a korábbi vezetői kudarcom, ami annak volt köszönhető, hogy állandóan igyekeztem megóvni a rólam kialakított képet, nem lepleztem le és nem metszettem meg az embereket, és hogy ez mennyit ártott a gyülekezet munkájának. Miért akartam még mindig megóvni magamat, és miért nem gyakoroltam az igazságot, amikor problémákkal szembesültem? Felidéztem Isten néhány szavát: „Ne mindig saját magadért tegyél dolgokat, és ne fontolgasd állandóan a saját érdekeidet; ne fontolgasd az ember érdekeit, és ne gondolj a saját büszkeségedre, hírnevedre, illetve rangodra. Először Isten házának az érdekeit kell fontolóra venned, elsősorban ezekkel kell törődnöd. Figyelembe kell venned Isten szándékait” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Ezt szem előtt tartva Isten szavaira támaszkodtam, és lelepleztem és boncolgattam, hogy a csapatvezetőnek a kötelességével szembeni felületes hozzáállása milyen természetű dolog, és milyen következményei vannak. A közösségem után a csapatvezető elismerte, hogy valóban felületesen végezte a kötelességeit, és hogy nem arról van szó, hogy nem tudta megcsinálni őket, hanem arról, hogy egyszerűen csak nem adta bele a szívét-lelkét, és csak automatikusan végezte a dolgát. Azt is elmondta, hogy innentől kezdve hajlandó megváltoztatni a dolgokat, és megfelelően végezni a kötelességeit. Amikor láttam, hogy a csapatvezető képes volt némi önismeretre szert tenni, rájöttem, hogy milyen csodálatos Isten szavai szerint gyakorolni! Később, amikor azon kaptam magam, hogy meg akarom óvni a rólam kialakított képet, miközben a kötelességeimet végzem, tudatosan imádkoztam Istenhez, hogy lázadjak a hús-vér testem ellen, és Isten szavaira támaszkodtam, hogy időben útmutatást és segítséget kapjak, miközben a testvéreknek útmutatást adtam, hogy gondolkodjanak el önmagukon, és ismerjék meg önmagukat. Miután így gyakoroltam egy ideig, láttam, hogy a testvérek nemcsak hogy nincsenek negatív véleménnyel rólam azért, mert rámutattam a problémáikra és lelepleztem ezeket, hanem képesek önmagukon elgondolkodni és megismerni magukat, és a kötelességeikhez való hozzáállásuk is pozitív irányban változott meg. Azt is éreztem, hogy nagyobb előrelépést tettem, mint korábban. Az, hogy képes voltam elérni ezeket a felismeréseket és változásokat, teljes mértékben annak köszönhető, hogy Isten szavai vezéreltek. Hála Istennek!