Tavaly júniusban vettem át a felelősséget a gyülekezet öntözési munkálataiért, és munkánkat befolyásolta az öntözők hiánya. Nagyon aggódtam emiatt. Úgy gondoltam, hogy ha nem pótolom a hiányt, a vezetők azt gondolhatják, hogy nem végzek gyakorlati munkát. Amikor éppen ezen bosszankodtam, egy vezető ajánlott nekem valakit, mondván, hogy Hsziaotan nővér, akit épp most helyeztek át, elvégezheti az öntözést. Nagyon örültem ennek, és tényleg megnyugtatott. Azonnal megbeszéltem egy találkozót Hsziaotannal.

Hogy gyorsan betanítsuk őt, és javítsuk az öntözési munkánkat, találtam néhány embert, akik megismertették vele az alapelveket, én pedig folyamatosan figyelemmel kísértem a fejlődését. Nemsokára a vezető küldött egy üzenetet, hogy Csou No nővérnek szüksége van Hsziaotanra, hogy segítsen a videók készítésében, és Hsziaotan ezt a munkát kapta. Megdöbbenve láttam ezt. Személyesen gondoskodtam mindenről, a kapcsolatfelvételtől kezdve a munkája megszervezéséig, és szerettem volna azonnal beavatni, hogy javítsuk a munkánkat, de Csou No félúton betolakodott. Keresnem kellene valaki mást, aki kisegít, és az újonnan érkezőket nem öntöznék meg, ha nem tudnék senkit szerezni. Mit gondolnának rólam a vezetők? Emellett, ha Hsziaotant kiképeznék, mindenki azt hinné, hogy Csou No jó képességű, és az erőfeszítéseim hiábavalók lennének. Valahogyan meg akartam tartani Hsziaotant. Ezért válaszoltam a vezetőnek, mondván, hogy nagy szükségünk van öntözőkre, és fel kellene mérnünk az emberek erősségeit. Hsziaotan már korábban is végzett öntözési munkát, ezért kértem, hogy beszéljenek Csou Nóval arról, hogy továbbra is öntözési munkát végezzen. Két nap múlva kaptam választ: „Hsziaotannak vannak alapjai a videókészítéshez. Érdekli is ez a munka, így összességében jobban illik hozzá a videókészítés.” Nagyon csalódott voltam, és arra gondoltam, hogy Hsziaotannak eszébe sem jutott volna ezt csinálni, ha Csou No nem kéri meg rá. De a dolog eldőlt, így gyorsan kellett találnom valaki mást, különben a munkánk szenvedné meg, és a vezető biztosan azt mondaná, hogy nem végzek gyakorlati munkát. Átnéztem a többi gyülekezeti tagot, és találtam néhány jó képességű nővért, akik jó keresők voltak és megfeleltek volna. Közülük Jang Mingji nővér melegszívű volt és könnyű volt vele beszélgetni, és az újonnan érkezők szerették a vele közös összejöveteleket. Megfelelő volt a pozícióra. Nagyon örültem, és elkezdtem képezni a nővéreket, különös tekintettel Mingjire. Úgy gondoltam, hogy tényleg ellenőrzés alatt kell tartanom ezt az ügyet, és minél hamarabb ki kell képeznem őt, hogy mindenki jó képességűnek lásson.

Egyik nap egy összejövetelen egy másik vezető Hsziaotanról kérdezett, és én titokban úgy éreztem, sérelmet szenvedtem. El akartam neki mondani, hogy Csou No elvitte Hsziaotant videókat készíteni, hogy beszéljen Csou Nóval és segítsen nekem visszaszerezni Hsziaotant. Akkor lenne még egy pár kéz az öntözéshez, és jobban boldogulnánk. Ezért elmondtam ennek a vezetőnek, hogy Csou No elvitte Hsziaotant videókészítési munkára, és hangsúlyoztam, hogy én képeztem ki őt először, de Csou No elvette tőlem. Azt mondta: „A gyülekezet egy egység, és nem lehet megosztani. Bárhová is küldik, az a mi munkánkat szolgálja, és a videókészítéshez több emberre van szükség, szóval nem kellene harcolnunk. Mivel Hsziaotant ezzel bízták meg, alá kell vetnünk magunkat.” Tudtam, hogy ez igaz, de csalódott voltam, hogy a vezető nem az én oldalamra állt.

Néhány nővér, akit mi képeztünk ki, végül mégis elvállalta az öntözési munkát, így úgy éreztem, hogy az erőfeszítésem nem ment kárba, és jónak fogok tűnni a vezetők szemében. De meglepetésemre egy nap a társam, Li Hsziangcsen nővér elmondta, hogy Csou No szeretné, ha Mingji videókészítést végezne. Hirtelen bosszúság öntött el. Én már kiképeztem Mingjit, akkor Csou No miért viszi el őt? Először Hsziaotant vitte el, és most Mingjit akarja. Elvesz mindent, amiért megdolgoztam, és nem hagy nekem semmit. Hiábavaló az erőfeszítésem? Teljesen feldúlt voltam, és így vágtam vissza Hsziangcsennek: „Nem tudsz beszélni Csou Nóval? Mingji már öntözési munkát végez, Csou No találjon valaki mást!” Hsziangcsen nem tudta, mit tegyen, és ezt mondta: „Az öntözés és a videókészítés egyaránt nagyon fontos. További megbeszélést kellene folytatnunk arról, hogy mi lenne a leghasznosabb a gyülekezeti munka számára.” Gondoltam: „További megbeszélést miről? Csou No elviszi az embereket, akikre szükségem van, nem tudom megtartani a tanítványaimat, mit fog mindenki gondolni rólam? Nem számít, mi történik, ezúttal beszélnem kell erről a vezetőséggel, és rá kell vennem őket, hogy lépjenek közbe, különben ez nagyon megalázó lesz.”

Amint hazaértem, levelet akartam írni nekik, de egyszerűen nem tudtam, mit írjak. Gondoltam, hagyjuk ezt. Ki kellene tűznöm egy időpontot, amikor közvetlenül beszélhetek Mingjivel, és megkérhetem, hogy folytassa a munkát az öntözésben, így meg tudnám tartani őt. Épp amikor Mingjinek készültem írni, nem jutott eszembe semmi, és nem tudtam, mit mondjak. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, és visszagondoltam a történtekre. Miért voltam olyan mérges, amikor a tanítványaimat áthelyezték Csou Nóhoz, hogy még a vezetőségnek is panaszt akartam tenni? Miért voltam annyira elszánt Mingji visszaszerzésére? Így hát mondtam egy imát Istenhez, kezdtem megnyugodni, és ezt olvastam Isten szavaiban: „Isten házában mindazok, akik az igazságra törekednek, egységesek Isten előtt, nem megosztottak. Mindannyian közös célért dolgoznak: a kötelességük teljesítéséért, a rájuk eső munka elvégzéséért, az igazságalapelvek szerinti cselekvésért, hogy azt tegyék, amit Isten megkövetel, és eleget tegyenek az Ő szándékainak. Ha a te célod nem ennek a kedvért, hanem a saját érdekedben van, a saját önző vágyaid kielégítéséért, akkor ez a romlott sátáni természet feltárulása. Isten házában az emberek az igazságalapelvek szerint teszik a kötelességeiket, míg a nem hívők tetteit a sátáni beállítottságuk irányítja. Ez két nagyon különböző ösvény. A nem hívők a saját tanácsukra hallgatnak, mindenkinek megvannak a saját célkitűzései és tervei, mindenki a saját érdekeiért él. Ezért van az, hogy mindannyian tülekednek a saját előnyeikért és egy cseppet sem hajlandóak engedni abból, amire szert tettek. Megosztottak, nem egységesek, mivel nem közös cél vezérli őket. A tetteik mögött ugyanaz a szándék és természet húzódik meg. Mindannyian saját magukkal törődnek. Nincs igazság, amely uralkodna ebben, a romlott sátáni beállítottság uralkodik és felelős ezért. Romlott sátáni beállítottságuk irányítja őket, és nem tudnak segíteni magukon, ezért egyre mélyebbre és mélyebbre süllyednek a bűnbe. Ha Isten házában a tetteitek alapelvei, motivációja és kiindulópontja nem különbözne a nem hívőkétől, ha veletek is a romlott sátáni beállítottság játszadozna, az irányítana és manipulálna titeket, és ha a tetteitek kiindulópontját a saját érdekeitek, hírnevetek, kevélységetek és státuszotok adná, akkor nem teljesítenétek a kötelességeteket másképp annál, ahogy a nem hívők teszik a dolgokat” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Azután elgondolkodtam azon, hogyan is viselkedtem az utóbbi időben. Vajon nem a saját hírnevemért és státuszomért vívott harc állapotában éltem? Egy vezető azt mondta nekem, hogy műveljem Hsziaotant, és az első gondolatom az volt, hogy ezzel javíthatnám az öntözőcsapatunk eredményeit, és fitogtathatnám a képességeimet, elnyerve így a vezetők tetszését. Ezért mindent megtettem, hogy képezzem. Amikor megtudtam, hogy áthelyezték videót készíteni, attól féltem, hogy a munkánk szenvedi meg, ha nem találok egy másik jó jelöltet, és akkor rossz színben fogok feltűnni a vezetőség előtt, és el fogom veszíteni a pozíciómat. Elfogult lettem Csou Nóval szemben, megpróbáltam a vezetőséget az én oldalamra állítani, és szidtam Csou Nót. Aztán amikor meghallottam, hogy Mingjit áthelyezik, ráförmedtem Hsziangcsenre, hibáztatva őt, hogy miért nem beszélt Csou Nóval arról, hogy Mingji nálam maradjon, és még panaszt is akartam tenni a vezetőségnél, hogy visszakapjam Mingjit, mindezt azért, hogy fenntartsam a státuszomat és a rólam alkotott képet a testvérek előtt. Pont úgy viselkedtem, mint egy nem hívő, harcoltam a hírnevemért és a státuszomért, és egy sátáni hasonlatosságot éltem meg. Isten háza műveli az embereket, hogy a testvérek hasznosíthassák erősségeiket, és kivegyék részüket az evangélium terjesztésében. De én úgy kezeltem az emberek művelésére irányuló kötelességemet, mint személyes érdekeim érvényesítésének eszközét, másokkal versengve, hogy megvédjem a saját hírnevemet és státuszomat. Ez nem a normális emberi mivolt! Fel kellett tennem magamnak a kérdést: miért harcolok mindig más emberekkel a hírnevemért és a státuszomért? Keresésem során ezt olvastam Isten szavaiban: „Amikor az antikrisztusok a gyülekezetvezetői pozíciókért és tekintélyért versengenek Isten választott népe körében, minden lehetséges eszközt felhasználnak arra, hogy másokat támadjanak, magukat pedig felemeljék. Nem gondolnak arra, hogy esetleg mennyire nagyon ártanak Isten háza munkájának és Isten választott népe életbe való belépésének. Csakis arra gondolnak, hogy az ambícióik és a vágyaik kielégülhetnek-e, illetve, hogy a saját státuszukat és hírnevüket biztonságban tudhatják-e. Az ő szerepük a gyülekezetekben és Isten választott népe körében a démonoké, a gonoszé és a Sátán inasaié. Egyáltalán nem olyan emberek, akik őszintén hisznek Istenben, nem is Isten követői, arról nem is beszélve, hogy olyan emberek lennének, akik szeretik és elfogadják az igazságot. Amikor még nem valósították meg a szándékaikat és a céljaikat, soha nem gondolkodnak el magukon és nem ismerik meg önmagukat, soha nem gondolkodnak el azon, hogy a szándékaik és a céljaik egyeznek-e az igazsággal, soha nem keresik, hogy miként járjanak az igazságra való törekvés útján az üdvösség eléréséért. Nem az alávetettség lelkiállapotával hisznek Istenben, illetve választják meg az utat, amelyen járniuk kellene. Ehelyett a fejüket törik és így gondolkodnak: »Hogyan kerülhetek vezetői vagy dolgozói pozícióba? Hogyan versenghetek a gyülekezet vezetőivel és dolgozóival? Hogyan vezethetem félre és hogyan irányíthatom isten választott népét, és hogyan tehetem krisztust puszta névleges vezetővé? Hogyan biztosíthatok helyet magamnak a gyülekezetben? Hogyan gondoskodhatok róla, hogy biztosan megvessem a lábam a gyülekezetben és státuszt szerezzek, hogyan kezeskedhetem afelől, hogy sikerrel járok és nem bukom el, és végül elérem a célomat, hogy irányítsam isten választott népét és megalapítsam a saját királyságomat?« Az antikrisztusok éjjel-nappal ezeken a dolgokon gondolkodnak” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). „Az antikrisztusok komolyan mérlegelik, hogyan bánjanak az igazságalapelvekkel, Isten megbízatásaival és Isten házának munkájával, illetve hogyan foglalkozzanak azokkal a dolgokkal, amelyekkel szembesülnek. Nem gondolkoznak azon, hogyan tegyenek eleget Isten szándékainak, hogyan akadályozzák meg, hogy Isten házának érdekei kárt szenvedjenek, hogyan tegyenek eleget Istennek, illetve hogyan váljanak a testvéreik hasznára; nem ezek a dolgok azok, amelyeken gondolkodnak. Min gondolkodnak az antikrisztusok? Azon, hogy kihat-e majd saját státuszukra és jó hírükre a dolog, valamint azon, hogy a tekintélyük csorbul-e. Ha valaminek az igazságalapelvek szerinti elvégzése hasznos a gyülekezet munkája és a testvérek számára, ám saját hírnevük megsínylené, és ezáltal sok ember felismerné valódi érettségüket és megtudnák, milyen fajta természetlényeggel rendelkeznek, akkor biztosan nem fognak az igazságalapelvekkel összhangban cselekedni. Ha némi valódi munka elvégzése által több ember becsüli őket nagyra, néz fel rájuk és csodálja őket, lehetővé téve számukra, hogy még nagyobb tekintélyre tegyenek szert, vagy azt, hogy szavaik tekintélyt hordozzanak, és az emberek alávessék magukat nekik, akkor úgy döntenek, hogy megteszik; ellenkező esetben azonban soha nem választják azt, hogy figyelmen kívül hagyják saját érdekeiket Isten házának munkájára, illetve a testvérekre való tekintettel. Ez az antikrisztusok természetlényege. Hát nem önző és megvetendő ez? Az antikrisztusok minden helyzetben a státuszukat és a hírnevüket tekintik a legeslegfontosabbnak. Senki sem versenyezhet velük” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten leleplezi az antikrisztusokat mint hihetetlenül önző embereket, akik a saját érdekeiket mindenek fölé helyezik. Ha bárki hatást gyakorol a hírnevükre és a státuszukra, azon törik a fejüket, hogy harcoljanak vele, anélkül, hogy arra gondolnának, mi válna javára Isten házának. Elgondolkodtam magamon, és rájöttem, hogy pont úgy viselkedem, mint egy antikrisztus. Vissza akartam szerezni Hsziaotant és Mingjit, hogy kiképezzem őket a saját érdekemben, hogy javítsam a munkateljesítményemet, és elnyerjem a vezetők tetszését. Amikor Csou No áthelyezte őket, ezzel befolyásolva a hírnevemet, szemtől szembe akartam kiállni ellene, anélkül, hogy belegondoltam volna, hogy a viselkedésemmel árthatok-e a testvéreknek és a gyülekezet érdekeinek. Csak a saját érdekeimre gondoltam. Ez nagyon önző dolog volt, teljesen hiányzott belőlem az emberi mivolt és az értelem. A testvérek Istenhez tartoznak – ők senkinek sem képezik magántulajdonát. Képességüket és erősségeiket mind Isten határozta meg, és azokat az Ő saját munkájához adta nekik. Nincs olyan, hogy „ez az enyém, az a tiéd”, vagy „érkezési sorrend”. Az embereknek oda kell menniük, ahol szükség van rájuk a gyülekezetben. Ez egyértelműen így van. Észszerű és helyes volt, hogy Csou No követte az alapelveket, és a gyülekezet számára képzett embereket az erősségeik alapján. De én elsősorban azt a két nővért vettem célba, szóval úgy gondoltam, hogy senki sem nyúlhat hozzájuk, és még hangoztattam is, hogy a gyülekezet számára képzek embereket, úgy kezeltem e nővéreket, mint a személyes tulajdonomat, mint a személyi asszisztenseimet, felhasználva őket a saját ambícióim és vágyaim teljesítésére. Amikor Csou No intézkedései hatással voltak a hírnevemre és a státuszomra, megpróbáltam úgy taktikázni, hogy az útjába álljak, és levezettem a frusztrációmat. Nem olyan ez, mintha az egyházi papság ezt állítaná: „Ezek az én juhaim, és senki sem lophatja el őket”? A lelkészek és a vének megítélik és bírálják Isten munkáját, hogy megőrizzék státuszukat a hívők között, és megtartsák a megélhetésüket. Megakadályozzák őket abban, hogy az igaz utat kutassák, szilárdan a markukban tartják a gyülekezetbelieket. Az általam kiképzetteket én is szilárdan a markomban akartam tartani, hogy elnyerjem a vezetők tetszését és a gyülekezeti tagok megbecsülését, nem engedve, hogy áthelyezzék ezeket az embereket. Mennyiben különböztem én azoktól a képmutató, ravasz papoktól? Nem az antikrisztus útját jártam-e Isten ellen? Kivert a hideg verejték, amikor rájöttem erre. Láttam, milyen önző és megvetendő voltam, hogy egyáltalán nem a gyülekezet munkáját támogattam, hanem csak a saját érdekeimet. Elvakított a hírnév és a státusz iránti vágyam – milyen veszélyes is ez! Azokra az antikrisztusokra gondoltam, akiket kidobtak az gyülekezetből. Kiközösítették őket, mert bűnbánat nélkül törekedtek a hírnévre és a státuszra, és végül túl sok gonoszságot követtek el. Tudtam, ha ezen az úton maradok, ugyanígy végzem.

Elolvastam Isten szavainak ezt a részletét: „Ha állandóan a státuszért való versengés gondolata és vágya él benned, akkor rá kell jönnöd arra, hogy ez a fajta állapot milyen rossz dolgokhoz fog vezetni, ha megoldatlan marad. Ne vesztegesd tehát az időt az igazság keresésére, győzd le a státuszért való versengésre irányuló vágyadat, amíg az még kialakulóban van, és helyettesítsd azt az igazság gyakorlásával. Ha gyakorlod az igazságot, abbéli vágyad és ambíciód, hogy a státuszért versengj, csökkenni fog, és nem fogod a gyülekezet munkáját megzavarni. Ily módon Isten emlékezni fog a cselekedeteidre és el fogja ismerni azokat” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Ez a gyakorlás útját mutatta meg nekem. Amikor a személyes érdekeimért harcolok, azonnal Istenhez kell imádkoznom, és fel kell lázadnom magam ellen, hogy elengedjem a saját vágyaimat, keressem az igazság alapelveit, és kövessem azokat. Nem számít, hogy Hsziaotan és Mingji hová lett beosztva, a gyülekezetnek az a feladata, hogy művelje az embereket, és a végső cél az, hogy végezzük a kötelességünket, és tanúságot tegyünk Istenről. Boldognak kell lennem, nem pedig a saját hírnevemért és státuszomért harcolnom. Az Isten házában való művelés pedig alapelveken nyugszik. Ez a gyülekezeti munka igényei alapján történik, és az egyes emberek erősségeinek megfelelően. Az emberek alkalmasságát bármilyen kötelességre az erősségeik alapján kell mérlegelni. Ha valaki többféle tehetséggel rendelkezik, akkor oda kell mennie, ahol a legnagyobb szükség van rá. Ha egy kötelesség több embert igényel, ha nehéz alkalmas embert találni rá, és senki sem tölti be a posztot, ráadásul egy alkalmas ember készen áll, és hajlandó elvállalni, akkor őt kell megbízni azzal a kötelességgel. Nincs sok ember, akinek erőssége a videókészítés. De ami az öntözést illeti, a tiszta megértéssel rendelkező emberek, akik világosan látják az igazságokat, amelyek Isten munkájának vízióit tartalmazzák, akik szeretőek és türelmesek, jól végezhetik ezt a munkát. Több jelöltünk van az öntözési munkákra, mint a videókészítésre. Hsziaotan képszerkesztéssel foglalkozott a főiskolán, így van némi videókészítéshez szükséges jártassága. Érdekli is a videókészítés, így észszerű volt Csou No részéről, hogy rábízta ezt a munkát. Habár elvesztettem Hsziaotant mint tanítványt, találhatok még más testvéreket, akiket művelhetek. Ez csak egy kicsit több időt és erőfeszítést igényel. Miután mindezt megértettem, imádkoztam Istenhez, kész voltam kijavítani az indítékaimat, és követni az alapelveket a kötelességemben. Ha Mingji erőssége a videókészítés, akkor kész voltam alávetni magam ennek, és abbahagyni a Csou Nóval a saját hírnevemért és státuszomért folytatott harcot.

Néhány nappal később Csou No küldött egy üzenetet, mely szerint egy másik gyülekezet áthelyezett néhány embert az ő számára, így már nincs szüksége Hsziaotanra és Mingjire. Azt mondta, hogy megfelelő módon más feladatkörbe lehet őket helyezni. Biztos voltam benne, hogy ezt Isten vezényelte. Amikor valóban elengedtem a saját ambícióimat és vágyaimat, a dolgok megváltoztak. Rájöttem, hogy az egész történet alatt úgy viselkedtem, mint egy bohóc. Nagyon kínos volt. Ezután elintéztem, hogy ezek a nővérek visszajöjjenek az újonnan érkezőket öntözni. Nem sokkal ezután hallottam, hogy egy másik gyülekezeti vezető Mingjivel szeretne képeket készíttetni. Gondoltam, Mingji olyan jó az öntözésben, miért kellene őt elküldeni erre a munkára? Beszélni akartam vele, és arra kérni, hogy maradjon az öntözésben. Nem lenne hiábavaló minden erőfeszítésem, ha elmenne? Amikor ezek a gondolataim felmerültek, rájöttem, hogy ismét a hírnévért és a státuszért harcolok, ezért gyorsan elmondtam egy imát, kértem Istent, vezessen abban, hogy fellázadjak önmagam ellen, és a gyülekezet érdekeit helyezzem előtérbe. Bárhová is küldik Mingjit, a gyülekezetnek bizonyára arra lesz szüksége. Nem dolgozhattam a hírnévért és a státuszért, hanem engedelmeskednem kellett. Sokkal nyugodtabbnak éreztem magam, amikor így gondoltam az egészre. Később találkoztam azzal a vezetővel, aki ezt mondta: „Mingji jó a képek készítésében. Úgy tűnik, az alapelvek szerint kiválóan alkalmas ilyen kötelesség végzésére.” Nem voltam mérges vagy csalódott, amikor ezt hallottam, hanem mosolyogtam, és ezt mondtam: „Hála Istennek! Tudom, azelőtt ilyen esetben harcoltam volna a hírnevemért és a státuszomért, de Isten szavainak kinyilatkoztatása révén rájöttem, hogy mennyire önző voltam, és ez mennyire undorító Isten számára, és tudom, nem számít, hogy milyen intézkedések születnek, mindez az alapelvek szerint történik. Mingji jó a képek készítésében, így az, hogy őt bízzuk meg ezzel a kötelességgel, összhangban van Isten szándékával, és én ezt nem bánom.” A vezető mosolygott, amikor ezt hallotta tőlem.

Ez az élmény megmutatta nekem, hogy a gyülekezet munkájának és a testvérek érdekeinek figyelembevétele, ahelyett, hogy a hírnevemért és a státuszomért harcolnék, megkönnyebbülést okoz nekem, és békét ad a szívemnek. Hála Istennek!