2020 augusztusában vezetőnek választottak, és én felügyeltem a gyülekezet videókkal kapcsolatos munkáit. Mivel új voltam ebben az állásban, annak sok alapelve ismeretlen volt a számomra, és munka közben felmerült néhány probléma és nehézség. Ezért gyakran kértem tanácsot és útmutatást Marsha nővértől, a csapatvezetőtől. Marsha jól ismerte az alapelveket és a munkát. Nagy segítség volt a számomra. Észrevettem, hogy figyel a részletekre, komolyan veszi a kötelességeit, és van felelősségérzete. Néha, amikor túl sokat vállaltam, átadtam neki a munkám egy részét. Jó csapatot alkottunk.

Később lassan észrevettem, hogy amikor a testvérek problémába ütköztek, mindannyian Marshát keresték, sőt, a döntéseiket is közvetlenül a vele való találkozás után hozták meg. Egyáltalán nem voltam elégedett a dolgok ezen állásával. Arra gondoltam: „Ha ez így megy tovább, lehet, hogy el fogom veszíteni a vezetői pozíciómat? Ez így nem lesz jó. Ezentúl minden nekem kiosztott munkát saját magam fogok elvégezni, és nem fogok Marshától segítséget kérni. Másként a többiek mind azt gondolnák, hogy ő mennyire jó és tehetséges dolgozó.” Egyszer Marsha észrevette, hogy az egyik testvér lassan halad a videókészítési munkájával. Amikor alaposabban megnézte, rájött, hogy a készségei nem valami jók, és kötelességei teljesítése közben nem kereste az alapelveket, ezért a munkát gyakran újra el kellett végezni. Kijelölt egy másik, tehetségesebb testvért, hogy segítsen a projekt elvégzésében. Erről csak később hallottam. Marsha megfelelően reagált, de egy kicsit mégis kényelmetlenül éreztem magam a helyzet miatt. Úgy éreztem, ez a tiszteletlenség jele, hogy egy ilyen fontos döntést nélkülem hozott meg. Milyen tekintélyem marad, ha ő veszi át a kezdeményezést? Később megkérdeztem, miért nem tájékoztatott erről. Meglepetésemre ezt válaszolta: „Elfoglalt voltam, és elfelejtettem szólni neked.” Amikor ezt mondta, nem tudtam tovább uralkodni magamon: Egyre nagyobb a tekintélyed, és a jóváhagyásom nélkül hozol döntéseket. Egyáltalán nem tisztelsz engem. Nem úgy tűnhet ez, mintha a gyülekezetnek nem is lenne szüksége rám? Ha ez így megy tovább, mit fognak rólam gondolni a testvérek? Nyilván azt, hogy hasznavehetetlen vagyok. Hogyan szolgálthatok akkor vezetőként? Amikor erre rájöttem, még jobban kétségbeestem. Egy másik alkalommal Marsha azt mondta nekem, hogy összeállított egy tananyagot, és azt tervezi, hogy összehív mindenkit néhány készség megtanulásához. Azt gondoltam: „Néha én vagyok az, aki emlékeztet rá, hogy dolgozz ezen, mégis, mikor befejezzük a beszélgetést, te vagy az, aki beszélsz a többiekkel és vezeted őket. Senki sem tudja, mennyi munkát fektetek ebbe a kulisszák mögött, és mindenki azt fogja gondolni, hogy nagyobb terhet vállaltál magadra, mint én. Ha ez így megy tovább, hogyan őrizhetem meg vezetői pozíciómat?” Valójában tudtam, hogy Marsha felelőssége a testvérek vezetése a tanulás során, és azt is tudtam, hogy ez a munka nem halasztható, és nem kéne nagy ügyet csinálnom belőle. Egyszerűen csak nem akartam, hogy ő végezze ezt a munkát. Azt gondoltam: „Marsha egyre több projektben vesz részt, közöttük néhány olyan munkában is, melyekért én vagyok a felelős. A többiek hozzá fordulnak, amikor problémájuk van. Lehet, hogy hamarosan ő veszi át a helyemet?” Ennek még a gondolata is teljesen elkedvetlenített. Ezért elkezdtem kiemelni a hibáit és a munkája során adódó problémákat. Meg akartam mutatni másoknak, hogy nem is olyan jól képzett a munkájában, és én még mindig tehetségesebb vagyok.

Egy napon, miközben a munkánkról beszélgettem egy felsővezetővel, mellékesen megemlítette, hogy Marsha videóprojektjeinek egyike lassan halad. Pont ezt akartam hallani, és azonnal válaszoltam: „Tényleg így van. Rengeteg projekt van kiosztva neki, de nem tudja mindegyiket elvégezni. Ráadásul néhány projektje nem is volt olyan hatékony. Szerintem nem kéne túl sok munkát adni neki. Nem lenne szabad, hogy ekkora felelőssége legyen...” Ekkor egy kicsit bűnösnek éreztem magam: Hogy mondhattam ilyesmit? A kötelesség egy olyan feladat, mellyel Isten bíz meg bennünket. Úgy beszéltem, mintha én osztottam volna ki neki ezeket a kötelességeket, mintha én ruháztam volna fel tekintéllyel, hogy mindezt elvégezze, és most visszavenném azt. Nem az én álláspontom volt helytelen? Nem hittem el, hogy ilyet mondhattam, és egy kicsit elszörnyedtem magamon. Ezen túlmenően a munka egy része valóban Marsha kötelességei közé tartozott, de én igyekeztem akadályozni őt benne, és továbbra is a hibákat emeltem ki a munkájából. Azt akartam, hogy mindenki lássa, hogy ő nem jó dolgozó, és alacsonyabb rendű nálam. Viselkedésemen elgondolkodva ez merült fel bennem: „Hogyan lehettem ennyire aljas?”

Ezt követően elkezdtem keresni Isten szavának releváns részeit, hogy megoldjam az állapotomat. Találtam egy részt, amelyben Isten leleplezi az antikrisztusokat, és amely egybevágott az állapotommal. „Az antikrisztus lényegének egyik legnyilvánvalóbb jellemzője, hogy monopolizálják a hatalmat és saját diktatúrát működtetnek: senkire nem hallgatnak, senkit nem tisztelnek, és függetlenül attól, hogy az embereknek milyen erősségeik vannak, vagy milyen helyes nézeteket vagy bölcs véleményeket fejeznek ki, illetve milyen megfelelő módszereket javasolnak, nem figyelnek rájuk. Mintha senki sem lenne alkalmas arra, hogy együttműködjön velük, vagy részt vegyen bármiben, amit tesznek. Ilyen az antikrisztusok beállítottsága. Egyesek azt mondják, hogy ez a rossz emberi mivoltból fakad – de hogyan is lehetne ez közönséges rossz emberi mivolt? Ez teljesen sátáni beállítottság, és az ilyen beállítottság mindennél ádázabb. Miért mondom, hogy az ő beállítottságuk mindennél ádázabb? Az antikrisztusok mindent kisajátítanak Isten házából és a gyülekezet vagyonából, és személyes tulajdonukként kezelik. Mindezt nekik kell kezelniük, és nem engedik, hogy bárki más beleszóljon ebbe. A gyülekezeti munka végzése közben csak a saját érdekeikre, a saját státuszukra és a saját büszkeségükre gondolnak. Nem engedik, hogy bárki is sértse az érdekeiket, még kevésbé engedik, hogy bárki, akinek jók a képességei vagy bárki, aki képes beszélni a tapasztalati tanúságtételéről, veszélyeztesse a hírnevüket és a státuszukat. [...] Amikor valaki egy kis munkával kitűnik, vagy amikor valaki képes a valódi tapasztalati tanúságtételről beszélni, Isten választott népe pedig javakat, épülést és támogatást kap belőle, és mindenki az égig magasztalja, akkor az antikrisztusok szívében növekszik az irigység és a gyűlölet, és megpróbálják kizárni és elnyomni az illetőt. Semmilyen körülmények között nem engedik, hogy az ilyen emberek bármilyen munkát elvállaljanak: így akarják megakadályozni, hogy veszélyeztessék a státuszukat. [...] Az antikrisztusok azt gondolják magukban: »Ezt semmiképpen sem fogom eltűrni. Az én területemen akarsz szerepelni, versenyezni akarsz velem. Ez lehetetlen: ne is gondolj rá! Képzettebb vagy és érthetőbben beszélsz mint én, népszerűbb vagy nálam, és nagyobb szorgalommal törekszel az igazságra, mint én. Ha együttműködnék veled, és te ellopnád a dicsőségemet, mit tennék akkor?« Vajon figyelembe veszik-e Isten házának érdekeit? Nem. Min gondolkodnak? Csak azon gondolkodnak, hogyan tarthatják meg a saját státuszukat. Bár az antikrisztusok tudják magukról, hogy képtelenek valódi munkát végezni, nem nevelik és nem támogatják a jó képességű embereket, akik az igazságra törekednek; csak azokat támogatják, akik hízelegnek nekik, akik hajlamosak mások előtt hódolni, akik a szívükben elismerik és csodálják őket, akik simulékonyak, akik nem értik az igazságot és képtelenek a tisztánlátásra” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Korábban mindig úgy gondoltam, hogy ez a rész az antikrisztusokat leplezi le, és rám nem vonatkozik, de aztán rájöttem, hogy az én antikrisztusi beállítottságom meglehetősen komoly. Eleinte, amikor láttam, hogy Marsha milyen felelősségteljes és szorgalmas, szívesen átruháztam rá a munkám egy részét, de miután rájöttem, hogy a többiek mind csodálják őt, sok kérdésükkel hozzá fordulnak, ő pedig egyes projekteket a megkérdezésem nélkül folytat, attól tartottam, hogy ellopja a munkámat és veszélyezteti a státuszomat, ezért megpróbáltam megakadályozni, hogy több projektben vegyen részt, olyanokban is, amelyek valójában a feladatai részét képezték. Aggódtam, hogy ha jól teljesít, a testvérek még jobban csodálni fogják őt, én pedig hozzá képest rosszabb színben fogok feltűnni, és még akár a vezetői státuszomat is elveszíthetem. Még a felsőbb szintű vezetőt is félrevezettem, hogy ne adjon több munkát Marshának... Ezeken a magatartásokon elgondolkodva megértettem, hogy tényleg hiányzik belőlem az emberi mivolt, és kirekesztek másokat, hogy megőrizzem a saját státuszomat. Az antikrisztusok mindennél többre értékelik a tekintélyt, és nem veszik figyelembe a gyülekezet munkáját vagy érdekeit. Bármilyen munkát is végeznek, csak a saját státuszukkal törődnek, és ha valaki tehetségesebb náluk és veszélyezteti a státuszukat, mindent megtesznek, hogy elnyomják és kirekesszék őt, és megakadályozzák őt abban, hogy fontos szerepet töltsön be bármely olyan kötelességben, amelyért ők a felelősek. Vajon eltért-e a viselkedésem bármiben is egy antikrisztusétól? Úgy tettem, mintha a gyülekezet munkája a saját tulajdonom lenne. Amikor azt mérlegeltem, hogy kit jelöljek ki bizonyos feladatokra, és mennyi munkát bízzak rá, mindig azon aggódtam, hogy nem jelent-e veszélyt a státuszomra és a hírnevemre. Egy cseppet sem foglalkoztatott, hogy ez milyen hatással lesz a gyülekezet munkájára. Még el isnyomtam és ki is rekesztettem másokat, hogy megőrizzem a státuszomat. Micsoda szörnyű és aljas volt a beállítottságom!

Ráakadtam erre a részre: „Miféle beállítottság az, amikor az ember lát valakit, aki jobb nála, és megpróbálja őt lealacsonyítani, pletykákat terjeszteni róla, vagy aljas eszközöket alkalmazni, hogy becsmérelje és aláássa a hírnevét – akár el is tapossa –, hogy megvédje a saját helyét az emberek fejében? Ez nem csak arrogancia és önhittség, ez a Sátán természete, ez egy rosszindulatú beállítottság. Az, hogy ez a személy képes megtámadni és elidegeníteni olyan embereket, akik jobbak és erősebbek nála, alattomos és elvetemült dolog. Az pedig, hogy semmi sem állítja meg őket, hogy lealacsonyítsák az embereket, azt mutatja, hogy sok bennük az gonosz! A Sátán természete szerint élve hajlamosak arra, hogy lekicsinyeljék az embereket, hogy megpróbálják őket leszólni, hogy megnehezítsék a dolgukat. Vajon ez nem gonoszság? És ha így élnek, továbbra is azt hiszik, hogy rendben vannak, hogy jó emberek – mégis, amikor meglátnak valakit, aki jobb náluk, hajlamosak megnehezíteni a dolgát, és eltaposni. Mi itt a probléma? Vajon nem gátlástalanok és önfejűek azok az emberek, akik képesek ilyen gonosz tetteket elkövetni? Az ilyen emberek csak a saját érdekeikre gondolnak, csak a saját érzéseiket veszik figyelembe, és csak a saját vágyaikat, ambícióikat és céljaikat akarják elérni. Nem törődnek azzal, hogy mekkora kárt okoznak az egyház munkájának, és inkább feláldozzák Isten házának érdekeit, hogy megvédjék a saját státuszukat és hírnevüket az emberek szemében. Nem arrogánsak és önelégültek, önzőek és aljasak az ilyen emberek? Az ilyen emberek nemcsak arrogánsak és önelégültek, hanem rendkívül önzőek és aljasak is. Egyáltalán nincsenek tekintettel Isten szándékaira. Istent félő szíve van-e az ilyen embereknek? Egyáltalán nincs Istent félő szívük. Ezért cselekszenek önkényesen, és teszik azt, amit akarnak, mindenféle hibáztatás, mindenféle remegés, félelem vagy aggódás nélkül, illetve a következmények mérlegelése nélkül. Ez az, amit gyakran tesznek, és mindig is így viselkedtek. Mi az ilyen viselkedés természete? Hogy finoman fogalmazzunk, az ilyen emberek túlságosan féltékenyek, és túl erős a személyes jó hírnév és státusz iránti vágyuk; túlságosan csalárdok és alattomosak. Keményebben fogalmazva, a probléma lényege az, hogy az ilyen emberek egyáltalán nem rendelkeznek Istent félő szívvel. Nem félnek Istentől, önmagukat tartják a legfontosabbnak, és önmaguk minden aspektusát magasabb rendűnek tartják Istennél és az igazságnál. A szívükben Isten említésre sem méltó és jelentéktelen, és Istennek egyáltalán nincs rangja a szívükben. Vajon azok, akiknek a szívükben nincs helye Istennek, és akiknek nincs Istent félő szíve, képesek az igazságot a gyakorlatba átültetni? Egyáltalán nem. Tehát, amikor jellemzően vidáman járkálnak, elfoglalva magukat és jó sok energiát belefektetve, akkor mit csinálnak? Az ilyen emberek még azt is állítják, hogy mindent feladtak, hogy áldozatot hozzanak Istenért, és sokat szenvedtek, de valójában minden cselekedetük indítéka, elve és célja a saját pozíciójuk, presztízsük és minden érdekük védelme. Mondanátok vagy sem, hogy az ilyen ember szörnyű? Miféle emberek azok, akik hosszú évek óta hisznek Istenben, mégsem rendelkeznek Istent félő szívvel? Nem arrogánsak? Nem Sátánok? És mely dolgokból hiányzik leginkább az Istent félő szív? A vadállatokon kívül az elvetemültekből és az antikrisztusokból, az ördögök és a Sátán hasonszőrűiből. Ők egyáltalán nem fogadják el az igazságot; egyáltalán nem rendelkeznek Istent félő szívvel. Minden gonoszságra képesek; ők Isten ellenségei és az Ő választott népének ellenségei” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az öt feltétel, amelynek teljesülnie kell, hogy az ember az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjen). Isten szavait végigolvasva úgy éreztem, mintha Ő ott lenne, megítélne engem, és leleplezné arrogáns és baljós természetemet. Nyilvánvaló, hogy nem voltak nagy problémák a Marsha által felügyelt munkával, de mivel veszélyt jelentett a státuszomra, megtaláltam a módját, hoy elnyomjam őt, és megragadtam az alkalmat arra, hogy becsméreljem őt a felsőbb szintű vezető előtt, abban a reményben, hogy ha félrevezetem, kevesebb munkát fog adni Marshának, így Marsha nem fog még nagyobb csodálatra szert tenni a többiektől, és nem veszi át a helyemet. Képes voltam elnyomni és megtámadni másokat, hogy bebiztosítsam a saját státuszomat, egyáltalán nem rendelkeztem istenfélő szívvel. Olyan sátáni mérgek szerint éltem, mint „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „Csak egy alfahím létezhet” és „Az egész világegyetemben egyedül én vagyok a legfőbb uralkodó.” Igazán önző, aljas és arrogáns voltam. Úgy viselkedtem, mint a zsarnoki és autokratikus KKP, elnyomtam és kirekesztettem mindenkit, aki veszélyt jelentett a tekintélyemre és a státuszomra nézve. Különösen azokat a testvéreket nyomtam el, akik tehetségesek és eredményesek voltak a munkájukban. Megpróbáltam megszilárdítani a tekintélyemet a gyülekezetben, és arra rávenni a testvéreket, hogy csak engem csodáljanak és zárjanak szívükbe. Egy antikrisztus útját jártam, gonoszat tettem és ellenálltam Istennek! Azokra az antikrisztusokra gondoltam, akik minden lehetséges eszközt felhasználnak arra, hogy a státuszuk megőrzése céljából büntessenek és bántalmazzanak másokat, úgy bánnak a státuszukat veszélyeztetőkkel, mintha szálkák volnának a szemükben, igazságtalanul vádolják, büntetik őket, és soha nem adják fel, amíg ki nem közösítik, majd mindenféle gonoszságot követően végül ki nem űzik őket Isten házából. Ha így folytatnám és nem mutatnék megbánást, vajon nem jutnék-e végül én is erre a sorsra? Az elmúlt két évben Isten beszélt az antikrisztusok felismerésének módjáról, és arról, hogyan kerülhető el, hogy az antikrisztus útját járjuk. Isten meglehetősen világosan beszélt az igazság ezen aspektusáról, hogy fel tudjuk ismerni az antikrisztusokat, el tudjunk gondolkodni az antikrisztuséhoz hasonló viselkedésünkön, és törekedjünk az igazságra, a megbánásra és az átalakulásra. Én azonban nem koncentráltam a saját antikrisztusi beállítottságom megoldására a munkám során, nem mérlegeltem, hogyan tudnám a legjobban végezni a kötelességeimet és megvédeni a gyülekezet munkáját. Ehelyett versengtem a státuszért, a kötelességemet saját vállalkozásomként kezeltem, eszközként a státusz megszerzésére és a testvéreim csodálatának biztosítására, és a kötelességem keretében minden tekintélyt magamnak akartam. Elragadtak a vágyaim.

Egyszer az áhítat során találkoztam Isten szavainak két olyan részével, amelyek nagyon hasznosak voltak. Isten szavai azt mondják: „Ha vezetőként vagy dolgozóként mindig mások felettinek gondolod magad, és úgy élvezed a kötelességedet, mintha egy kormányzati beosztás lenne, ha mindig élvezed a státuszodból származó előnyöket, ha mindig a saját terveidet készíted, ha mindig a saját hírnevedet, hasznodat és státuszodat tartod szem előtt és élvezed, ha mindig a saját érdekeidet működteted, ha mindig arra törekszel, hogy magasabb státuszt szerezz, hogy több embert kezelj és irányíts és hogy kiterjeszd a hatalmad körét, akkor ez baj. Nagyon veszélyes, ha egy fontos kötelességet úgy kezelsz, mint egy lehetőséget, hogy élvezd a pozíciódat, mintha kormánytisztviselő lennél. Ha mindig így viselkedsz, ha nem kívánsz együttműködni másokkal, ha nem akarod felhígítani a hatalmadat és megosztani mással, ha nem akarod, hogy más háttérbe szorítson, ellopja a rivaldafényt, ha csak egyedül akarod élvezni a hatalmat, akkor antikrisztus vagy. De ha gyakran keresed az igazságot, ha gyakorlod, hogy lázadj a tested, a motivációid és az elképzeléseid ellen, és képes vagy arra, hogy felvállald a másokkal való együttműködést, megnyisd a szívedet, másokkal konzultálj és keress, figyelmesen meghallgasd mások ötleteit és javaslatait és elfogadd a helyes és az igazsághoz igazodó tanácsokat, függetlenül attól, hogy kitől származnak, akkor bölcsen és helyesen gyakorolsz, és képes vagy elkerülni, hogy rossz útra térj, ami oltalmat jelent számodra” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). „Bármit is csinálsz, akár fontos, akár nem, mindig szükséged lesz valakire, aki segít neked, aki tanácsokat és útmutatásokat ad, vagy aki veled együttműködésben csinálja a dolgokat. Csak így lehet biztosítani, hogy helyesebben cselekedj, kevesebb hibát kövess el és kisebb valószínűséggel tévedj tévútra – ez egy jó dolog. Különösen Istent szolgálni nagy dolog, és ha nem oldod meg a romlott beállítottságodat, akkor veszélybe kerülhetsz! Amikor az embereknek sátáni beállítottságai vannak, bármikor és bárhol fellázadhatnak Isten ellen és szembeszállhatnak vele. A sátáni beállítottság szerint élő emberek bármikor megtagadhatják Istent, ellenállhatnak Neki és elárulhatják. Az antikrisztusok nagyon ostobák. Nem veszik ezt észre, és azt gondolják: »Elég bajom volt a hatalom megszerzésével, miért osztoznék rajta mással? Ha másoknak adom, az ugye azt jelenti, hogy nekem nem lesz? Hogyan tudnám megmutatni a tehetségeimet és a képességeimet hatalom nélkül?« Nem tudják, hogy amit Isten az emberekre bízott, az nem a hatalom vagy a státusz, hanem a kötelesség. Az antikrisztusok csak a hatalmat és a státuszt fogadják el. A kötelességeket félreteszik, és nem végeznek tényleges munkát. Ehelyett csak a hírnévre, a haszonra és a státuszra törekednek. Csak a hatalmat akarják magukhoz ragadni, Isten választott népét irányítani, és a státuszból származó előnyöket élvezni. Így cselekedni nagyon veszélyes – ez Istennel való szembehelyezkedés! Aki a hírnévre, a haszonra és a státuszra törekszik ahelyett, hogy megfelelően végezné a kötelességét, az a tűzzel és az életével játszik. Akik a tűzzel és az életével játszik, bármelyik pillanatban meglelheti a végzetét. Ma vezetőként vagy dolgozóként Istent szolgálod, ami nem mindennapi dolog. Nem valakiért teszel dolgokat, és még kevésbé azért dolgozol, hogy kifizesd a számláidat és ételt tegyél az asztalra: helyette a kötelességedet végzed a gyülekezetben. És különös tekintettel arra, hogy ez a kötelesség Isten megbízatásából származik, mit jelent ennek a végzése? Hogy Istennek tartozol számadással a kötelességedért, akár jól végzed, akár nem: végső soron Istennek kell számot adni – kell, hogy legyen kimenetel. Amit elfogadtál, az Isten megbízatása, megszentelt felelősség, tehát bármennyire fontos vagy jelentéktelen ez a felelősség, komoly dolog. Mennyire komoly? Kis léptékben abból áll, hogy el tudod-e nyerni az igazságot ebben az életben, és magában foglalja, hogy Isten hogyan tekint rád. Nagyobb léptékben közvetlenül kapcsolódik a kilátásaidhoz és sorsodhoz, a kimeneteledhez: ha gonoszságot követsz el és szembeszállsz Istennel, elítél és megbüntet. Isten mindent nyilván tart, amit a kötelességed végzése során teszel, és Istennek megvannak a saját alapelvei és mércéi arra vonatkozóan, hogy ezeket hogyan pontozza és értékeli. Isten a kimeneteledet mindaz alapján határozza meg, amit a kötelességed végzése során tanúsítasz” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). A vezetői pozíciómat a múltban státuszszimbólumnak tekintettem. Csak miután elolvastam Isten szavait, jöttem rá arra, hogy az ember kötelessége olyan megbízás, amelyet Isten által teremtett lényként kapott. Ez Istentől kapott felelősség, és semmi köze a státuszhoz és a tekintélyhez. A kötelesség végzése a gyülekezetben nem olyan, mint a külvilági karrier. Nincs versengés. Mindenki a saját posztján tesz eleget felelősségeinek. A testvérek engem választottak ki a gyülekezet munkájának kezelésére, ami számos lehetőséget adott nekem a gyakorlásra, annak megtanulására, hogyan cselekedjek az alapelvek szerint a munkám során, és hogy megértsem az igazságot. A gyülekezet tehetséges, alapelveket értő testvéreket is megbízott azzal, hogy velem dolgozzanak, hogy a legjobb tudásom szerint tudjam teljesíteni kötelességemet, és jól végezzem a gyülekezet munkáját. Én azonban nem arra koncentráltam, hogy az igazságra törekedjek, és hogy harmóniában dolgozzak másokkal. Ehelyett a státuszt tartottam becsben, és még el is nyomtam és ki is rekesztettem másokat, hogy megtartsam azt, megfosztva a testvéreimet a gyakorlás lehetőségétől. Nemcsak a testvéreimnek ártottam, hanem a gyülekezet munkáját is szabotáltam. Minden magatartásomat figyelembe véve, nem igazán voltam alkalmas vezetőnek... Nem akartam továbbmenni ezen a téves úton. Csak szerettem volna becsületesen és gyakorlatiasan eleget tenni a felelősségeimnek, jól végezni a kötelességeimet. Ezt követően elkezdtem komolyabban venni a kötelességemet, és amikor láttam, hogy a többiek Marshához fordulnak a kérdéseikkel, már nem éreztem olyan rosszul magam, és már nem aggódtam amiatt, hogy Marshára fognak felnézni helyettem. Csak arra gondoltam, hogyan tudok a legjobban együttműködni Marshával a kötelességeink végzésében. Amikor észrevettem, hogy Marshának problémája adódott a munkájával kapcsolatban, kommunikáltam vele, és segítettem neki folytatni. Amikor bizonyos projektek lassan haladtak, megbeszéltem vele, hogyan növelje a hatékonyságot. Ha nem rendelkeztem rálátással egy adott kérdésre vagy nem tudtam, hogyan kezeljem azt, megkerestem őt, hogy beszéljek vele. Idővel egyre jobban kezdtünk együtt dolgozni, és nagyon stabilnak és szabadnak éreztem magam.

Nekem is eszembe jutott Isten szavainak ez a része: „Gyülekezeti vezetőként nem elég az, ha megtanulod problémák megoldására használni az igazságot, meg kell tanulnod felfedezni és nevelni olyan tehetséges embereket, akiket semmiképpen sem szabad irigyelned vagy elnyomnod. Ha így jársz el, az hasznára válik az egyház munkájának. Ha néhány igazságra törekvőt fel tudsz készíteni arra, hogy együttműködjön veled, és minden munkát jól végezzen, és végül mindannyiótoknak lesznek tapasztalati tanúságtételei, akkor te alkalmas vezető, illetve dolgozó vagy. Ha mindent az alapelvek szerint tudsz kezelni, akkor elkötelezed magad a hűség mellett. Némelyek állandóan attól félnek, hogy mások jobbak náluk vagy felettük állnak, hogy mások majd elismerésben részesülnek, míg őket figyelmen kívül hagyják, és ez arra készteti őket, hogy másokat támadjanak vagy kizárjanak. Vajon nem az a helyzet, hogy irigykednek a tehetséges emberekre? Vajon ez nem önző és megvetendő? Miféle beállítottság ez? Ez rosszindulat! Akik csak a saját érdekeikre gondolnak, akik csak saját önző vágyaikat elégítik ki anélkül, hogy másokra gondolnának vagy fontolóra vennék Isten házának az érdekeit, azoknak rossz a beállítottsága, és Isten nem szereti őket. Ha valóban figyelmet tudsz tanúsítani Isten szándékai iránt, akkor tisztességesen tudsz majd bánni másokkal. Ha javasolsz egy jó embert, és lehetővé teszed számára, hogy képzést kapjon és végezzen valamilyen kötelességet, és így egy tehetséges emberrel gazdagítod Isten házát, akkor ezzel vajon nem könnyíted meg a munkádat? Vajon nem tanúsítasz ezzel hűséget a kötelességedben? Ez egy jótett Isten előtt; a vezetőkként szolgálóknak kell, hogy legyen legalább ennyi lelkiismeretük és értelmük” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavaiból tudtam, hogy a tehetségek gondozása a vezető felelőssége és Isten háza munkájának szüksége van erre. Ez a tapasztalat segített nekem rájönni, hogy valójában mennyire jelentőségteli ez a munka. Egyrészt előnyös a gyülekezet munkájának egésze szempontjából, mivel lehetővé teszi, hogy többen kamatoztassák a tehetségüket a kötelességeik elvégzésében, és még jobban előmozdítja a gyülekezet munkáját. Másrészt lehetőséget ad arra is, hogy a testvérek gyakoroljanak, ami támogatja az életbe való belépésüket. Ezek mind jó cselekedetek, és Isten megemlékezik róluk. Marsha nagy segítségemre volt a közös munkánk során. Segített nekem megérteni néhány alapelvet és előrelahadást elérni, a munkánk pedig sokkal gördülékenyebben ment. Rájöttem, milyen döntő fontosságú követni Isten kérését, és megtanulni másokkal együttműködni a kötelességek elvégzésében. Csak így tudjuk jól elvégezni a gyülekezet munkáját és megfelelően végezni a kötelességeinket.

E tapasztalat révén megértést nyertem sátáni beállítottságomról és téves nézeteimről, fokozatosan el tudtam engedni a státusszal kapcsolatos aggodalmamat, és jól tudtam végezni a kötelességemet. Ez Isten üdvössége volt számomra. Istennek legyen hála!