Írta: Derek, Dél-Korea

2019-ben gyülekezetvezetőnek választottak meg. Akkoriban főleg a videós munkát felügyeltem. Néhány csoportvezetőtől tanulva fokozatosan elsajátítottam a filmkészítés néhány alapelvét, és kialakítottam a saját látásmódomat. A megbeszélések során néhány általam felvetett ötlet elnyerte mindenki tetszését. Ahogy az általunk készített videók egyre jobbak lettek, más gyülekezetekből is jöttek testvérek, hogy tanuljanak tőlünk. Nagyszerű érzéssel töltött el ez a teljesítmény, és így gondolkodtam: „Nemcsak a gyülekezeti munkával tudok megbirkózni, hanem a szakmai munkát is értem és a videókészítésben is felismerem a problémákat. Ha valami gátolja a többieket, gyakran kérik a tanácsomat. Összességében úgy gondolom, hogy alkalmas vagyok a vezetésre.” Később a testvér, aki a társam volt, nem tudott megbirkózni a munkával, elbocsátották, és Lisa nővér lett az új társam a gyülekezeti munkában. Elkezdtem a kockázatokat latolgatni: Lisa éleslátóbb az igazságról való közösségvállalásban nálam, én viszont már régebb óta felügyelem a videós munkát, és több tapasztalatom van. Nem tudja felvenni a versenyt a készségeimmel, ráadásul kissé lezseren fogalmaz és cselekszik. Összességében még mindig én vagyok előnyben, és nagyrészt én fogok irányítani. De ahogy Lisa fokozatosan egyre jobban megismerte a gyülekezet munkáját, egyre hatékonyabbá vált a közösségvállalásában és a problémák megoldásában. A testvérek elkezdtek hozzá fordulni minden kérdésükkel. Amikor láttam, hogy Lisa szorgalmasan és felelősségteljesen végzi a munkáját, és több tényleges közösséget nyújt Isten szavaival, mint én, öntudatlanul úgy éreztem, hogy fenyegetve vagyok. És főleg, amikor észrevettem, hogy a csoportvezetők gyakran elismerik az ötleteit, még féltékenyebb lettem. Ha a dolgok így mennek tovább, előbb-utóbb háttérbe fog szorítani, és akkor egyre jelentéktelenebbé fogok válni. Arra gondoltam, hogy ez nem lenne jó. Ki kellett találnom a módját, hogy túlszárnyaljam őt. Ezután, amikor a csoportvezetőkkel megbeszéltük a munkát, biztosra akartam menni, hogy én vagyok az első, aki megosztja az ötleteit.

Egyszer, amikor egy videóval kapcsolatos problémát vitattunk meg, tanácsot adtam, de a többiek nem tartották alapelvekkel kapcsolatos ügynek, ezért elvetették az ötletemet, és témát váltottak. Ezt kicsit megalázónak éreztem. Eredetileg meg akartam mutatni, hogy jó ötletem van, és éleslátó vagyok, miért nem tudtam hát elfogadtatni velük? A legkritikusabb pillanatban elakadtam. Azt mutattam, hogy nem vagyok Lisa szintjén, átvertem saját magam. Amikor Lisa felajánlotta a közösségét, úgy éreztem, hogy teljesen elvesztettem a tekintélyemet, és még féltékenyebb lettem. Egyszer egy megbeszélés után egy csoportvezető odajött hozzám, és négyszemközt ezt mondta: „Kicsit zaklatottnak tűnsz mostanában. Mindig sietsz, hogy te szólalj meg elsőnek, mielőtt megértetted volna, miről van szó, és ez megszakítja a gondolatmenetünket. Aztán mindent újra el kell magyaráznunk neked, és ez késlelteti a munkánk előrehaladását. Ezen el kell gondolkodnod.” Hihetetlenül elcsüggedtem, amikor ezt hallottam. Régebben a legtöbb ötletemet jóváhagyták a csoportvezetőkkel folytatott megbeszéléseken. De mióta Lisa megérkezett, fokozatosan csökkent a státuszom a többiek között, senkit sem érdekelt, hogy mit mondok, és még a gyülekezeti munkát is akadályoztam. Ha ez így megy tovább, hogy mutatkozhatnék a többiek előtt? Nemcsak hogy nem gondolkodtam el, de mindenért Lisát okoltam. Napokig duzzogtam emiatt, egyre levertebb lettem, és egyre kevésbé voltam hatékony a munkámban. Egyszer egy felsőbb vezető közölte velem, hogy az általam felügyelt munka egy részét Lisára fogják bízni. Nem örültem neki, de nem szóltam semmit. Erre gondoltam: „A munka átcsoportosítása után egyértelműen Lisa fogja felügyelni a gyülekezet munkájának nagy részét, én pedig egy asszisztens leszek. Vajon a többiek azt fogják hinni, hogy a munkát azért osztották rá, mert én nem tudtam megbirkózni vele? Régebben én voltam a főnök, és részt vettem a gyülekezet minden munkájában, de most Lisa ellopta tőlem a dicsőséget. Amíg ő itt van, addig én továbbra is háttérbe fogok szorulni.” Minél többet gondoltam rá, annál rosszabbul éreztem magam. Elkeseredett szívvel mentem vissza a szobámba, és gyengeségemben ledőltem az ágyra, képtelen voltam elfogadni ezt az új helyzetet. Lisa képessége és munkaképessége nem volt jobb, mint az enyém. Én is sokáig felügyeltem a videós munkát, és volt tapasztalatom, akkor miért szárnyalt túl engem? Nem hagyhattam, hogy így elnyomjanak. Vissza kellett szereznem a hírnevemet és a státuszomat, bármibe is kerüljön! Onnantól kezdve csak arra vártam, hogy Lisa eltéréseket kövessen el a munkájában, és akkor visszaküzdhessem magam a helyemre. Egyszer Lisa nem értesített, amikor munkamegbeszélésre ment a csoportvezetőkkel, és a munka a tudtom nélkül kezdődött el. Megragadtam a lehetőséget, hogy passzív-agresszív támadást indítsak az önkényes cselekedetei ellen, és kiadjam magamból az összes felgyülemlett frusztrációmat. Azt mondtam, hogy én csak egy névleges vezető vagyok, és már nincs beleszólásom a csoportvezetők munkájába. Miközben beszéltem, Lisa láthatóan elvörösödött. Annak ellenére, hogy kihasználtam a lehetőséget a frusztrációm levezetésére, továbbra is nagyon komornak éreztem magam. A vezetőnk akkoriban szervezett egy projektet, de több okból kifolyólag kevés előrelépés történt benne. Valójában rengeteg időm volt arra, hogy segítsek a projektben, de így gondolkodtam: „Lisa a fő felügyelője ennek a projektnek, így még ha jól is sikerül, én nem kapok majd érte semmilyen elismerést. Akár hagyhatom is, hogy Lisa csinálja. Még jobb lesz, ha kudarcot vall – így az emberek nem fogják annyira tisztelni őt.” Ez idő alatt folyamatosan a hírnévért versengtem. Nem vállaltam semmilyen terhet a gyülekezet munkájában, és csak rutinból dolgoztam. Nem tudtam megoldani a munkámban felmerülő problémákat sem, és egyre több ilyen merült fel. Ezzel szembesülve nem gondolkodtam el magamon, és csak egyre jobban elkeseredtem. Gyakran kipécéztem mások hibáit, és dühös lettem rájuk, ami megzavarta a munkát. Amikor a felsővezető rájött erre, közösséget vállalt velem, és leleplezte a problémámat. De én legbelül vitatkoztam vele: „Nem csak én vagyok a felelős azért, hogy a munka nem hoz eredményt. Miért engem emelnek ki?” Nemcsak hogy nem voltam tisztában magammal, hanem pluszban mindenért Lisát hibáztattam. A csoportvezetőkre is panaszkodtam, hogy nem az alapelvek szerint cselekednek. Miután nem fogadtam el a vezető többszöri közösségét, és nem végeztem valós munkát, elbocsátott. Miután elbocsátottak, kiüresedettnek, meggyötörtnek és negatívnak éreztem magam. Ezért Istenhez imádkoztam, kérve Őt, hogy mutasson utat, hogy tanulhassak ebből a helyzetből.

Később elolvastam Isten szavainak két szakaszát, amelyek némi önismeretre tanítottak. Mindenható Isten azt mondja: „Melyek az antikrisztusok mottói, függetlenül attól, hogy mely csoportban vannak? Osszátok meg a gondolataitokat. (Másokkal és a Mennyel harcolni végtelen szórakozás forrása.) Hát nem őrültség ez? Ez őrültség. Van még? (Isten, vajon nem így gondolják: »Az egész világegyetemben egyedül én vagyok a legfőbb uralkodó«? Vagyis ők akarnak a legmagasabban lenni, és bárkivel is vannak, mindig túl akarják szárnyalni az illetőt.) Ez az egyik elképzelésük. Egyéb? (Isten, én négy szóra gondoltam: »A győztes a király«. Úgy vélem, hogy mindig mások fölé akarnak kerekedni és ki akarnak tűnni, akárhol is vannak, és azon igyekeznek, hogy a legmagasabban álljanak.) A legtöbb dolog, amiről beszéltetek, egyfajta elgondolás; próbáljatok valamiféle viselkedést használni a jellemzésükre. Az antikrisztusok nem feltétlenül akarják a legmagasabb pozíciót elfoglalni, akárhol legyenek is. Amikor elmennek valahová, van egy beállítottságuk és mentalitásuk, ami cselekvésre készteti őket. Mi ez a mentalitás? Az, hogy: »Versengenem kell! Versengeni! Versengeni!« Miért három »versengeni«, miért nem csak egy »versengeni«? (A versengés az életükké vált, aszerint élnek.) Ilyen a beállítottságuk. Olyan beállítottsággal születtek, amely vadul arrogáns és nehezen fékezhető, vagyis felülmúlhatatlannak tekintik magukat és rendkívül egoisták. Senki sem tudja megnyirbálni ezt a hihetetlenül arrogáns beállítottságukat; saját maguk sem tudják irányítani. Az életük tehát másról sem szól, mint harcról és versengésről. Miért harcolnak és versengenek? Természetesen hírnévért, nyereségért, státuszért, presztízsért és a saját érdekeikért versengenek. Nem számít, milyen módszerekhez kell folyamodniuk, amennyiben mindenki aláveti magát nekik, és amennyiben előnyöket és státuszt szereznek maguknak, elérték a céljukat. A versengési szándékuk nem átmeneti szórakozás; egyféle beállítottság, amely sátáni természetből ered. Olyan, mint a nagy vörös sárkány beállítottsága, amely harcol a Mennyel, harcol a földdel és harcol az emberekkel. Nos, amikor az antikrisztusok másokkal harcolnak és versengenek a gyülekezetben, mit akarnak? Kétségkívül hírnévért és státuszért versengenek. Ha azonban státuszt szereznek, mi hasznuk lesz belőle? Mire jó az nekik, ha mások hallgatnak rájuk, csodálják és imádják őket? Az antikrisztusok maguk sem tudják megmagyarázni ezt. Valójában szeretik élvezni a hírnevet és a státuszt, szeretik, ha mindenki mosolyog rájuk, valamint, ha hízelegve és hajbókolva köszöntik őket. Így hát minden alkalommal, amikor egy antikrisztus egy gyülekezetbe megy, egyetlen dolgot tesz: harcol és verseng másokkal. Még ha hatalmat és státuszt nyer is, nem áll meg itt. Státuszának megóvása és hatalmának bebiztosítása érdekében továbbra is harcol és verseng másokkal. Mindhalálig ezt fogja tenni. Az antikrisztusok filozófiája tehát ez: »Harcolj, amíg élsz!« Ha egy ehhez hasonló gonosz ember van a gyülekezeten belül, fogja az vajon zavarni a testvéreket? Tegyük fel például, hogy mindenki csendesen eszi és issza Isten szavait és beszélget az igazságról, békés a légkör és kellemes a hangulat. Egy antikrisztus ilyenkor elégedetlenségtől fortyog. Féltékeny lesz azokra, akik az igazságról beszélgetnek, és gyűlölni fogja őket. Elkezdi támadni és megítélni őket. Vajon nem fogja ez megzavarni a békés légkört? Gonosz ember, aki azért jött, hogy megzavarjon másokat és undort keltsen bennük. Ilyenek az antikrisztusok. Előfordul, hogy az antikrisztusok nem törekszenek arra, hogy tönkretegyék vagy legyőzzék azokat, akikkel versengenek és akiket elnyomnak; amennyiben megszerzik a hírnevet, a státuszt, a hiúságot és a büszkeséget, és elérik, hogy az emberek csodálják őket, megvalósították a céljukat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). „Minél inkább versengsz a hírnévért, a nyereségért és a státuszért, annál sötétebb lesz a szíved. Minél inkább versengsz értük, annál nagyobb lesz az irigységed és a gyűlöleted mások iránt. Még inkább harcolni akarsz majd értük, és amikor nem sikerül megszerezned őket, annál több gyűlöletet fogsz érezni. Minél több gyűlöletet érzel, annál sötétebb leszel belül, annál rosszabb lesz a kötelességed végrehajtása, és minél rosszabb a kötelességed végrehajtása, annál kevésbé tud használni téged Isten háza. Ez egy összefüggő, ördögi kör. Ha soha nem végzed jól a kötelességedet, fokozatosan ki leszel rekesztve” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságainak levetésével nyerheti el az ember). Isten szavait átgondolva visszaemlékeztem a hírnévért és nyereségért való versengésemre. Amit felfedtem, az pont olyan volt, mint az antikrisztusi beállítottság, amelyet Isten leleplezett. Amióta azt láttam, hogy Lisa jobb eredményeket ér el, mint én, és kivívja a testvérek tiszteletét, belső késztetésem volt arra, hogy bebizonyítsam, hogy nem jobb nálam, ezért nem győzhet le. Csak arra tudtam gondolni, hogy hogyan fordítsam ellene a dolgokat. Amikor a munkáról beszéltünk, gyakran közbevágtam, hogy kifejezzem a véleményemet, de csak ki akartam tűnni a többiek közül, és túl akartam tenni Lisán, anélkül, hogy a legkevésbé is belegondoltam volna, hogy ez hogyan hat a munkánkra. És amikor a felső vezető átadta a munkám egy részét Lisának, még féltékenyebb lettem, mert azt hittem, hogy magára vonta a nekem járó figyelmet. Aztán a rosszindulatú szándékom kezdett felszínre törni – elkezdtem keresni a lehetőségeket, hogy kihasználjam Lisa eltéréseit és figyelmetlenségeit, és levezethessem a belső frusztrációimat csupán a céljaim elérése érdekében, tekintet nélkül arra, hogy mennyi kárt okozok ezzel neki. Amikor egy bizonyos projekt nem haladt, annak ellenére, hogy világosan láttam, hol vannak a problémák, és volt időm segíteni, nem volt kedvem foglalkozni vele, mivel tudtam, hogy Lisa felügyeli. Még reménykedtem is, hogy kudarcot vall, és veszít a tekintélyéből. Láttam, hogy túlságosan vágyom a hírnévre és a státuszra, hogy rosszindulatú vagyok, és egyáltalán nem védem a gyülekezet munkáját. Versengtem a hírnévért, folyamatosan felül akartam múlni a többieket, és egyáltalán nem gondoltam a kötelességemre. Az általam felügyelt munka majdnem leállt, én pedig sötétségbe süllyedtem. Ez a „versengés” ördögi kört hozott létre. Ahogy Isten mondja: „Ha soha nem végzed jól a kötelességedet, fokozatosan ki leszel rekesztve.” Káoszba taszítottam a gyülekezet munkáját, és eszembe sem jutott, hogy elgondolkodjak magamon. Ha így folytatom, ki tudja, milyen bomlasztó viselkedésre lennék képes. Legrosszabb esetben talán még ki is vetnek. Szerencsére az elbocsátásom épp időben megállította a gonosz tetteimet. Ezzel Isten lehetőséget adott nekem, hogy elgondolkodjak magamon, megismerjem önmagam, és megmetszett a hírnévre, nyereségre és státuszra törekvő vágyam és ambícióm miatt. Rájöttem, hogy ez Isten üdvössége volt, és az Ő módszere arra, hogy megóvjon engem. Hálát adtam Istennek, és az állapotom nagymértékben javult. Megfogadtam, hogy gyakorlatiasan, jól végzem a kötelességemet, és felhagyok a hírnévért való versengéssel.

Ezután sokkal visszafogottabb voltam a kötelességemben. Még akkor is, amikor az általános ügyek intézésének munkáját kaptam, vagy ha jelentéktelen, alkalmi munkákat kellett végeznem, hajlandó voltam alávetni magam, mert tudtam, hogy Isten megadta nekem ezt a lehetőséget a bűnbánatra, ezért gyakorlatiasan kell végeznem a kötelességemet. Nem sokkal később elindult egy új videóprojekt, és meglepetésemre mindenki engem választott, hogy elkészítsem. Nagyra értékeltem a lehetőséget, és szorgalmasan kutattam és kerestem a vonatkozó alapelveket. Egy idő után a videó alapszerkezete kezdett összeállni, és látva, hogy milyen lett, nagyon elégedett voltam magammal. A hírnév és a státusz iránti vágyam ismét fellángolt. Ezt gondoltam: „Lehet, hogy a vezetői pozícióból elbocsátottak, de egy tehetséges embernek mindig lesz esélye. Meg kell ragadnom ezt a lehetőséget, be kell vetnem az erősségeimet, és be kell bizonyítanom a tehetségemet. Lisa talán jobb nálam, amikor az igazságról beszél, és problémákat old meg, de a szakmai készségek terén én vagyok fölényben. Ha időt szánok rá, és jól elkészítem ezt a videót, mindenki látni fogja a fejlődésemet, és lehet, hogy ismét engem választanak vezetőnek, és túlszárnyalom Lisát.” Egy nap hallottam, hogy az összesített munka lassan halad, és a vezető megmetszette Lisát az alapelveket megsértő videók miatt. Ezt hallva egy kis kárörömöt éreztem, és azt gondoltam: „Lám-lám, a videós munka nem javult, mióta elbocsátottak. Rosszabbul halad, mint korábban. Korábban ki tudtam szúrni a problémákat, és ötleteket tudtam adni, így jobb, ha semmiféle fejlődést nem érnek el. Láthatják, hogy nemcsak én nem végeztem jól a munkámat, de Lisa sem.” Később hallottam, hogy Lisa az utóbbi időben nincs jó lelkiállapotban – az összejöveteleken a közösségéből hiányzik a világosság, a többiek pedig problémákkal küszködnek, és negatívvá váltak. Magamban ezt gondoltam: „Ha ez így megy tovább, akkor talán fel fog merülni egy komolyabb probléma a videós munkában, és Lisát el fogják bocsátani. Talán akkor engem választanak a vezetőnek, és folytathatom a munka felügyeletét.” Így hát tovább dolgoztam a videón, miközben gondosan rajta tartottam a szemem Lisa helyzetén is. Amikor hallottam, hogy Lisa tanult a metszésből, jobb lett a lelkiállapota, a testvérek pedig a kudarcok és tévedések révén megértettek bizonyos alapelveket, és jobb eredményeket értek el, mélyen csalódott és depressziós lettem. Különösen akkor, amikor egy összejövetelen Lisa közösséget vállalt azzal, amit mindezekből nyert és tapasztalt, és mindenkitől elismerést kapott, lettem még inkább elégedetlen. Irigy és gyűlölködő gondolatok törtek fel bennem. Úgy éreztem, hogy nincs remény a visszatérésemre. Ezután nem tudtam motivált maradni, és figyelmetlen lettem a videó készítése közben. Néhány nap múlva elkészült a videó. Meglepetésemre azonban a vezetőm az átnézés során észrevett benne egy nagy problémát. Aztán valaki mást bízott meg a vágással, nem engedte, hogy folytassam a videó készítését, és nem bízott rám több kötelességet. Teljesen váratlanul ért. Elvesztettem az esélyét, hogy videókat készíthessek, az egyetlen dolgot, amivel büszkélkedhettem, és ezt is elvették tőlem. Miközben a többi testvér a kötelességeivel volt elfoglalva, nekem nem volt semmi dolgom, és kilógtam a sorból. Igazán szörnyen éreztem magam – magányos, csüggedt voltam, gyötrődtem, és fájdalom kínzott. Könnyezve imádkoztam Istenhez: „Édes Istenem! Tudom, hogy a Te igazságosságod révén kerültem ebbe a helyzetbe. Miután elbocsátottak, nem gondolkodtam el igazán magamon és nem ismertem meg önmagamat, ehelyett csak azt kerestem, hogyan tudnék visszatérni a pozícióba, és kitűnni a többiek közül. Rosszindulatú és arrogáns voltam, és ezzel azt értem el, hogy Te megundorodtál tőlem. Most már semmilyen kötelességet nem végezhetek, és ingyenélővé váltam a gyülekezetben. Ó, Istenem, nem akarok többé a hírnévért versengeni. Kérlek, világosíts meg engem, és engedd meg, hogy valódi ismeretre tegyek szert önmagamról, hogy gyűlölhessem magam, és fellázadhassak önmagam ellen, és ne térjek vissza a régi szokásaimhoz!”

Ezután Isten szavainak egy másik szakaszára bukkantam: „Az antikrisztusok saját státuszukat és hírnevüket minden másnál fontosabbnak tartják. Ezek az emberek nemcsak csalárdak, alattomosak és elvetemültek, hanem rendkívül ádázak is. Mit tesznek, amikor felfedezik, hogy státuszuk veszélyben van, vagy amikor elveszítik helyüket az emberek szívében, amikor elveszítik ezeknek az embereknek a támogatását és ragaszkodását, amikor az emberek többé már nem hódolnak nekik és nem néznek fel rájuk, és amikor gyalázatba süllyednek? Hirtelen ellenségessé válnak. Amint elvesztik státuszukat, nem lesznek hajlandóak semmilyen kötelességük végrehajtására, minden, amit tesznek, felületes, és nem érdekli őket az, hogy bármit is csináljanak. De nem ez a legrosszabb megnyilvánulás. Mi a legrosszabb megnyilvánulás? Amint ezek az emberek elvesztik státuszukat, és már senki nem néz fel rájuk, és senkit sem tudnak tovább félrevezetni, előjön a gyűlölet, a féltékenység és a bosszú. Nemcsak hogy nincs Istent félő szívük, de az alávetettség legkisebb morzsája is hiányzik belőlük. Továbbá a szívükben gyűlölik Isten házát, a gyülekezetet, a vezetőket és a dolgozókat; arra vágynak, hogy a gyülekezet munkája problémákba ütközzön, vagy leálljon, nevetni akarnak a gyülekezeten és a testvéreken. Gyűlölnek is mindenkit, aki törekszik az igazságra és féli Istent. Támadnak és gúnyolnak bárkit, aki hűséges a kötelességében és hajlandó megfizetni az árat. Ez az antikrisztusok beállítottsága – és vajon ez nem ádázság? Egyértelműen gonosz emberek ők; az antikrisztusok lényegüknél fogva gonosz emberek. Még amikor online tartják is az összejöveteleket, ha azt látják, hogy jó a jel, csendesen szitkozódnak, és ezt mondják magukban: »Remélem, hogy elmegy a jel! Remélem, hogy elmegy a jel! Jobb, ha senki sem hallja a prédikációkat!« Mik ezek az emberek? (Ördögök.) Ördögök! Határozottan nem Isten házának emberei” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Isten leleplezi, hogy mennyire ádáz az antikrisztus természete. Amint elveszíti a státuszát és mások támogatását, nemcsak a kötelességeit végzi felszínesen, hanem gyűlöletessé, iriggyé és bosszúállóvá is válik, és arra vágyik, hogy problémák merüljenek fel a gyülekezeti munkában, hogy aztán rosszindulatúan kinevethesse Isten házát és a többieket. Megértettem, hogy az én viselkedésem pont olyan, mint amit Isten leleplezett. Amikor hallottam, hogy problémák merültek fel a Lisa által felügyelt munkában, és megmetszették őt, titokban örültem, és alig vártam, hogy komoly probléma merüljön fel a videós munkában, ami miatt Lisát elbocsátják, hogy én léphessek a helyére. Amikor meghallottam, hogy Lisa lelkiállapota javult, a többiek pedig tanultak az ügyből, és a gyülekezet munkája kedvező fordulatot vett, elégedetlen lettem. Egyszerűen egy antikrisztus beállítottságát fedtem fel! Csak az antikrisztusok, az ördögök és a Sátán gyűlölik Istent és az igazságot, ők remélik azt, hogy a gyülekezeti munka leáll, hogy mindenki negatívvá válik, felhagy a kötelességével, elveszíti Isten üdvösségét, és végül velük együtt a pokolba süllyed. Annak ellenére, hogy a gyülekezet tagja voltam, aki oly sok öntözést és táplálékot kapott Isten szavaiból, az igazság helyett a hírnevet és a státuszt kerestem, akadályoztam a gyülekezet munkáját, és nem tartottam bűnbánatot. És mivel a státusz iránti vágyam nem elégült ki, reméltem, hogy a gyülekezeti munkában problémák merülnek fel, hogy Lisa ne tűnjön jobbnak nálam. Ezek rosszindulatú és aljas gondolatok voltak. Isten háza népének szívében egynek kell lennie Istennel. Ha azt látják, hogy egyre többen törekednek az igazságra, jól végzik a kötelességeiket, és Isten szándékával foglalkoznak, akkor boldogok. Amikor a gyülekezet munkáját akadályozza valami, ők cselekszenek, hogy folytatódjon a munka. De amikor láttam, hogy problémák merülnek fel a videókészítés során, és a többiek negatívvá válnak, nem segítettem nekik megoldani a problémáikat, sőt, még rosszindulatúan ki is nevettem őket. Amikor javult a lelkiállapotuk, és a videós munka kezdett fellendülni, valójában szomorú lettem. Igazán rosszindulatúak voltak a gondolataim. Egyáltalán nem védtem a gyülekezet munkáját, és nem voltam méltó, hogy Isten házának tagja legyek. Milyen szégyentelen voltam, hogy azt gondoltam, engem kellene vezetőnek kinevezni!

Később elolvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból, amely segített megérteni a sátáni beállítottságomat. Mindenható Isten azt mondja: „Az embereknek nem szabad magukat nagyon tökéletesnek, nagyon kiemelkedőnek, nagyon nemesnek vagy másoktól nagyon különbözőnek gondolniuk; mindezt az ember arrogáns beállítottsága és tudatlansága idézi elő. Mindig úgy gondol magára, mint aki kiemelkedik – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem tudja elfogadni a hiányosságait, és soha nem tud szembenézni a hibáival és a kudarcaival – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg másoknak, hogy magasabb rendűek vagy jobbak legyenek nála – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg, hogy mások erősségei felülmúlják vagy meghaladják az övéit – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg másoknak, hogy jobb gondolataik, javaslataik és nézeteik legyenek, mint neki, és amikor felfedezi, hogy mások jobbak nála, akkor negatívvá válik, nem kíván szólni, szorong és lehangolt, és felzaklatja magát – mindezt egy arrogáns beállítottság okozza. Egy arrogáns beállítottság képtelenné tehet téged arra, hogy elfogadd mások helyreigazításait, mert védelmezed a büszkeségedet, képtelenné arra, hogy szembenézz a hiányosságaiddal, és arra, hogy elfogadd a saját kudarcaidat és hibáidat. Sőt, ha valaki jobb nálad, az gyűlöletet és féltékenységet kelthet a szívedben, és korlátozva érezheted magad, és még a kötelességedet sem kívánod végezni, és felületessé is válsz a végzésében. Egy arrogáns beállítottság kiválthatja belőled ezeket a viselkedéseket és gyakorlatokat” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene). Isten szavainak fényében elgondolkodtam magamról: azért éreztem magam mindig rátermettnek és próbáltam mindig versenyezni Lisával, mert nagyon arrogáns voltam, nem volt józan eszem, és nem tudtam, hogy valójában miből vagyok. Mindvégig azt hittem, hogy van szakmai tudásom, és bőséges tapasztalattal rendelkezem. Büszke voltam erre, és úgy éreztem, hogy ezeken a területeken erősebb vagyok Lisánál. Azt gondoltam, hogy ezek a tulajdonságok elégségesek ahhoz, hogy jól végezzem a munkámat, ezért amikor Lisa jobb eredményeket ért el a kötelességében, mint én, és a felső vezető átadta neki néhány kötelességemet, meggyőzhetetlen lettem, mert azt gondoltam, hogy ő nem jobb nálam. Miután elbocsátottak, még vissza is akartam szerezni a pozíciómat. Visszagondolva láttam, hogy csak egy kicsit ismerem jobban a munkát, és vagyok tapasztaltabb benne, és tudok tanácsot adni a videókészítéssel kapcsolatban, de ez nem jelenti azt, hogy alkalmas vagyok a vezetői munkára. A vezető alapvető feladata, hogy másoknak utat mutasson Isten szavainak evésében és ivásában, az igazságvalóságba való belépésben, és megoldjon minden problémát, ami a gyülekezetben felmerül, hogy biztosítsa a gyülekezeti munka normális folyását. De egyáltalán nem tudtam elvégezni azt a tényleges munkát, amit egy vezetőnek kellene. Amikor a csoportvezetők nem értettek egyet, gyakran vitatkoztak, és senki sem hátrált meg, nem tudtam, hogyan lehet közösséget vállalni az igazsággal, hogy megoldjam a problémát és segítsek nekik harmonikusan együttműködni. Amikor pedig egyes testvérek negatívvá és passzívvá váltak a kötelességeikben, és szükségük volt arra, hogy az Isten szavaival való közösséggel támogassam őket, hiányzott hozzá a tapasztalatom, a közösségem nem volt mély, és nem oldottam meg a problémáikat. A gyülekezeti munka egyetlen területén sem voltam elég jó. Lisának talán voltak hiányosságai a szakmai készségeiben, de néhány nehézséget meg tudott oldani, ami a gyülekezeti munkában felmerült. A felsőbb vezető a gyülekezet érdekében ruházott át rá néhány munkát, de én túl arrogáns voltam, és nem tudtam jól megítélni a képességeimet. Egyértelműen nem értem fel Lisához, de én továbbra is azt hittem, hogy igen, és nem hátráltam meg, folyamatosan versenyeztem. Olyan észszerűtlenül arrogáns voltam! Ezután elolvastam Isten szavainak ezt a szakaszát: „Isten semmit nem gyűlöl jobban annál, mint amikor az emberek a státuszra törekednek, mivel a státusz hajszolása egy sátáni beállítottság, rossz út, a Sátán romlottságából született, olyasmi, amit Isten elítél, és pontosan az a dolog, amit Isten meg fog ítélni és ki fog söpörni. Isten semmit nem gyűlöl jobban annál, mint amikor az emberek a státuszra törekszenek, te mégis csökönyösen versengsz a státuszért, hűségesen dédelgeted és óvod, mindig megpróbálod megszerezni magadnak. Nincs-e ebben egy kis Istennel ellenséges tulajdonság? A státuszt nem Isten rendelte el az emberek számára; Isten biztosítja az igazságot, az utat és az életet az emberek számára, hogy végül megfelelő színvonalú teremtett lénnyé váljanak, egy kicsi és jelentéktelen teremtett lénnyé – ne pedig olyasvalakivé, akinek státusza és tekintélye van, és akit emberek ezrei tisztelnek. Így pedig, bármilyen szempontból tekintünk is rá, a státuszra való törekvés a pusztulásba vezető út. Nem számít, mennyire észszerű is a mentséged a státuszra való törekvésre, ez az út akkor is rossz, és Isten nem hagyja jóvá. Bármilyen keményen próbálkozol és bármilyen nagy árat fizetsz is, ha státuszra vágysz, Isten nem fogja neked megadni azt; ha Isten nem adja meg neked, elbuksz a megszerzéséért folytatott harcban, ha pedig tovább harcolsz, csak egy kimenetel lesz: fel leszel fedve és ki leszel iktatva – a pusztulásba vezető úton fogsz járni” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Miután ezt elolvastam, elborzadtam a tetteim miatt, különösen miután elolvastam azt a részt, amely így szól: „Ha státuszra vágysz, Isten nem fogja neked megadni azt; ha Isten nem adja meg neked, elbuksz a megszerzéséért folytatott harcban, ha pedig tovább harcolsz, csak egy kimenetel lesz: fel leszel fedve és ki leszel iktatva – a pusztulásba vezető úton fogsz járni.” Isten szavain keresztül megértettem, hogy mennyire megsérthetetlen Isten igazságos természete. A gyülekezet megadta nekem a lehetőséget, hogy végezzem ezt a kötelességet, hogy kötelességemben az igazságra törekedjek, és végül megfelelő színvonalú teremtett lénnyé váljak. Ehelyett azonban folyamatosan versengtem a státuszért. Vajon nem szándékosan szegültem-e ellen Isten követeléseinek? Isten semmit sem utál ennél jobban. Annak ellenére, hogy hosszú időn keresztül a videós munka felelőse voltam, csak elméleti alapokkal rendelkeztem a munka technikai vonatkozásait illetően, és nem voltam túl jártas bennük, ezért amikor tényleg felkértek, hogy készítsek el egy videót, nem tudtam jól megcsinálni. Amíg én voltam a vezető, és jó eredményeket értünk el a videós munkában, az mind a Szentlélek útmutatásának és a csapatunk erőfeszítéseinek volt köszönhető, nem pedig az én hozzájárulásomnak. De ezeket az eredményeket a saját dicsőségemnek tekintettem, és nem hagytam, hogy mások ellopják tőlem, könyörtelenül versengtem a hírnévért, és káoszba taszítottam a gyülekezeti munkát. Minden, amit tettem, gonosz és Isten elleni tett volt: undorító volt Istennek. Ekkor eszembe jutott egy nővér, aki egy évvel azelőtt volt a társam. Erősen vágyott a státuszra és a hírnévre, és ragaszkodott a hatalmához. Mindenkit elnyomott és gyötört, aki veszélyeztette a státuszát, és még a gyülekezet munkáját is szemrebbenés nélkül tönkretette, hogy a saját státuszát védje. Így hát a gonosz tettei miatt felfedték mint antikrisztust, és kizárták. Ami engem illet, én nyilvánvalóan nem végeztem valódi munkát, de mégis versengeni akartam, ami akadályozta és megzavarta a gyülekezeti munkát. Ha nem tartanék bűnbánatot, hanem így folytatnám, Isten valószínűleg kivetne. Ezt felismerve így imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! A gyülekezet lehetőséget adott nekem, hogy vezetőnek képezzem ki magam, de nem foglalkoztam a kötelességeimmel, és nem jártam a helyes úton, ehelyett a hírnévért versengtem. A gondolataim és a tetteim mind gonoszak voltak, és ha büntetést kapok, az teljesen megérdemelt lesz. Édes Istenem, nem akarok többé ilyen aljas módon élni! Kész vagyok bűnbánatot tartani, és újrakezdeni.”

Néhány nappal később a vezetőm küldött nekem egy üzenetet, amelyben közölte, hogy szerepet osztottak rám egy himnuszvideóban, és arra kért, hogy előbb tanuljam meg a himnuszt. Amikor megláttam az üzenetet, nagyon izgatott lettem. Szívből hálát adtam Istennek, hogy adott nekem még egy esélyt. A himnusz, amit meg kellett tanulnom, ez volt: „Isten becsben tartja az emberiséget”. Felolvastam Isten e szavait: „Bár az emberek, akik megtöltötték Ninive városát, éppoly romlottak, elvetemültek és erőszakosak voltak, mint Sodoma lakói, megbánásuk miatt Isten meggondolta Magát, és úgy döntött, nem pusztítja el őket. Mivel az, ahogyan Isten szavait és utasításait kezelték, olyan hozzáállásról tett tanúbizonyságot, amely éles ellentétben állt Sodoma polgárainak hozzáállásával, és mivel őszintén alávetették magukat Istennek, és őszinte megbánást tanúsítottak, továbbá minden tekintetben igaz és szívből jövő magatartást tanúsítottak, Isten irántuk érzett gyengédsége újra előjött a szívéből, és megajándékozta őket azzal. Amit Isten az emberiségnek ajándékoz, és ahogy Ő az emberiséget dédelgeti, senki nem képes utánozni, és senki nem rendelkezik Isten irgalmával, toleranciájával vagy az emberiség iránti őszinte érzéseivel” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.). Isten szavai által megértettem az Ő szándékát, hogy megmentse az emberiséget. Isten felbőszült, és elpusztította volna Ninive népét romlottságuk és gonoszságuk miatt, de amikor a niniveiek őszintén megtértek Istenhez, Ő lecsillapította a haragját, és nem pusztította el őket. Ebből rájöttem, hogy Isten értékeli az emberek őszinte bűnbánatát. Annak ellenére, hogy akadályoztam és megzavartam a gyülekezeti munkát és vétkeztem, Isten nem vetett ki engem. Az elbocsátásomat és megmetszésemet arra használta, hogy elgondolkodásra kényszerítsen. Ez mind Isten üdvössége volt! Nem élhettem tovább megbánással és negativitással. Meg kellett térnem Istenhez, keresnem kellett az igazságot, és el kellett oszlatnom a romlott beállítottságomat, hogy ne tegyek több gonoszságot, és ne álljak ellen Istennek.

Egyszer az áhítatom közben Isten szavainak egy olyan szakaszát olvastam, amely a gyakorlás útját nyújtotta nekem. Mindenható Isten azt mondja: „Nem egyszerű elengedni a hírnevet és a státuszt – az emberek csak az igazságra való törekvés révén érhetik ezt el. Csak az igazság megértése által juthatnak el önmaguk megismerésére, és láthatják tisztán a hírnévre, nyereségre és státuszra törekvés ürességét, valamint az emberiség romlottságának igazságát. Csak akkor tudják az emberek elhagyni a státuszt és a hírnevet, ha igazán megismerik önmagukat. Nem könnyű levetni a romlott beállítottságodat. Ha elismerted, hogy nem rendelkezel az igazsággal, hogy túl sok hiányosságod van, és hogy túl sok romlottságot mutatsz, mégsem teszel erőfeszítést az igazságra való törekvésre, hanem álcázod magad és képmutatásba kezdesz, arra a téves hitre vezetve az embereket, hogy bármit meg tudsz tenni, akkor ez veszélybe fog sodorni téged – és előbb vagy utóbb el fog jönni az idő, amikor falba ütközöl és elbuksz. El kell ismerned, hogy nem rendelkezel az igazsággal, és elég bátornak kell lenned ahhoz, hogy szembenézz a valósággal. Vannak gyengeségeid, romlottságot fedsz fel, és mindenfajta hiányossággal rendelkezel. Ez normális, mivel átlagos ember vagy, nem vagy emberfeletti vagy mindenható, és ezt tudomásul kell venned. [...] Ha állandóan a státuszért való versengés gondolata és vágya él benned, akkor rá kell jönnöd arra, hogy ez a fajta állapot milyen káros következményekhez fog vezetni, ha megoldatlan marad. Ne vesztegesd tehát az időt, hanem keresd az igazságot, győzd le a státuszért való versengésre irányuló vágyadat, amíg az még kialakulóban van, és helyettesítsd azt az igazság gyakorlásával. Ha gyakorlod az igazságot, abbéli vágyad és ambíciód, hogy a státuszért versengj, csökkenni fog, és nem fogod a gyülekezet munkáját megzavarni. Ily módon Isten emlékezni fog a cselekedeteidre és el fogja ismerni azokat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten szavai által megértettem, hogy ahhoz, hogy valóban félre tudjam tenni a hírnév és a státusz iránti vágyamat, először önismerettel kell rendelkeznem, képesnek kell lennem aktívan beismerni a hibáimat, és engednem kell, hogy mások lássák a valódi helyzetemet. Amikor a versengés vágya újra feltámad benned, tudatosan imádkoznom kell Istenhez, fel kell lázadnom önmagam ellen, és együtt kell működnöm másokkal. Csak így tudom jól végezni a kötelességemet. Rájöttem, hogy nem koncentráltam a gondolkodásra és az önismeretre. Rendkívül irigy lettem, és nem akartam megnyílni a lelkiállapotomról, és nem kerestem az igazságot, hogy megoldást találjak. Ennek eredményeként a hírnévért való versengés állapotában éltem, és ezzel megzavartam a gyülekezeti életet. A továbbiakban Isten szavai szerint kellett cselekednem. Ezután tudatosan megnyíltam a kötelességemmel kapcsolatos állapotomról, és aktívan igyekeztem tanulni azoktól, akik a társaim voltak. Egy idő után észrevettem, hogy a testvérek rendelkeznek bizonyos erősségekkel, amelyek belőlem hiányoznak. Még jobban szégyelltem magam az arroganciám és a tudatlanságom miatt. Visszagondoltam arra, hogyan versengtem a hírnévért, veszteséget okozva a gyülekezet munkájának, és még nagyobb megbánást éreztem. Csendben így imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! A feltárás és elbocsátás által nyertem egy kis tudatosságot. A múltban a hírnévért versengtem anélkül, hogy óvtam volna a gyülekezet érdekeit. Nemcsak megzavartam a gyülekezeti munkát, hanem a testvéreimnek is ártottam. Tényleg nem vagyok méltó arra, hogy embernek nevezzenek! A továbbiakban hajlandó vagyok a Te szavaid szerint gyakorolni, tanulni mások erősségeiből, és harmonikusan együttműködni a többiekkel a kötelességemben.”

Később egy új videós projektben felmerült néhány probléma, és a felső vezető megbízott engem és Lisát, hogy együtt oldjuk meg azokat. Ezúttal nem versengtem Lisával az együttműködésünk során. Ehelyett, amikor problémák merültek fel, aktívan megbeszéltem azokat vele, és kikértem a tanácsát, és csak akkor haladtunk tovább, amikor egyetértésre jutottunk. Néha, amikor Lisa közlése világosabb és bölcsebb volt, mint az enyém, öntudatlanul próbáltam bizonyítgatni az igazamat. De rögtön rájöttem, hogy megint versengek, ezért imádkoztam Istenhez, és fellázadtam magam ellen, elfogadtam Lisa javaslatait, szorgalmasan eltöprengtem rajtuk, és kerestem velük kapcsolatban. Rájöttem, hogy Lisa ötletei valóban jobbak, mint az enyémek, és képes voltam teljes szívvel elfogadni azokat. Nagyon békés és nyugodt lettem attól, hogy ilyen módon gyakoroltam. Isten szavai megtanítottak arra, hogyan lehet jól együttműködni, és megélni az emberi mivolt hasonlatosságát.