2019-ben történt, amikor gyülekezetvezetőnek választottak meg. Akkoriban főleg a videógyártást felügyeltem. Néhány csoportvezetőtől tanulva fokozatosan elsajátítottam a filmkészítés néhány alapelvét, és kialakítottam a saját látásmódomat. A megbeszélések során néhány általam felvetett ötlet elnyerte mindenki tetszését. Ahogy az általunk készített videók egyre jobbak lettek, más gyülekezetekből is jöttek testvérek, hogy tanuljanak tőlünk. Nagyszerű érzéssel töltött el ez a teljesítmény, és így gondolkodtam: „Nemcsak a gyülekezeti munkával tudok megbirkózni, hanem a videókészítésben is felismerem a problémákat. Ha valami gátolja az embereket a gyülekezetben, gyakran kérik a tanácsomat. Összességében úgy gondolom, hogy alkalmas vagyok a vezetésre.”

Később a testvér, aki a társam volt, nem tudott megbirkózni a munkával, áthelyezték, és Lisa nővér lett az új társam. Elkezdtem a kockázatokat latolgatni: Lisa éleslátóbb a közösségvállalásban nálam, én viszont már régebb óta foglalkozom a videós munkával, és több tapasztalatom van. Nem tudja felvenni a versenyt a készségeimmel, ráadásul kissé lezseren fogalmaz és cselekszik. Összességében még mindig én vagyok előnyben, és nagyrészt én fogok irányítani. De ahogy Lisa fokozatosan egyre jobban megismerte a gyülekezet munkáját, egyre hatékonyabbá vált a közösségvállalásában és a problémák megoldásában. A testvérek elkezdtek hozzá fordulni minden kérdésükkel, és már nem én voltam az egyetlen a gyülekezetben, aki kiemelkedett a többiek közül. Amikor láttam, hogy Lisa szorgalmasan és felelősségteljesen végzi a munkáját, és több tényleges közösséget nyújt Isten szavaival, mint én, öntudatlanul úgy éreztem, hogy fenyegetve vagyok. És főleg, amikor észrevettem, hogy a csoportvezetők gyakran elismerik az ötleteit, még féltékenyebb lettem. Ha a dolgok így mennek tovább, előbb-utóbb háttérbe fog szorítani, és akkor egyre jelentéktelenebbé fogok válni. Arra gondoltam, hogy ez nem lenne jó. Ki kellett találnom a módját, hogy túlszárnyaljam őt.

Ezután, amikor a csoportvezetőkkel megbeszéltük a munkát, biztosra akartam menni, hogy én vagyok az első, aki megosztja az ötleteit. Egyszer, amikor egy videóval kapcsolatos problémát vitattunk meg, tanácsot adtam, de a többiek nem tartották alapelvekkel kapcsolatos ügynek, ezért elvetették az ötletemet, és témát váltottak. Ezt kicsit megalázónak éreztem. Jó volt az ötletem, miért nem tudtam hát megértetni velük? A legkritikusabb pillanatban elakadtam. Azt mutattam, hogy nem vagyok Lisa szintjén, átvertem saját magam. Amikor Lisa felajánlotta a közösségét, úgy éreztem, hogy teljesen elvesztettem a tekintélyemet, és még féltékenyebb lettem. Egyszer egy megbeszélés után egy csoportvezető odajött hozzám, és négyszemközt ezt mondta: „Kicsit zaklatottnak tűnsz mostanában. Mindig sietsz, hogy te szólalj meg elsőnek, mielőtt megértetted volna, miről van szó, és ez megszakítja a gondolatmenetünket. Aztán mindent újra el kell magyaráznunk neked, és ez késlelteti a munkánk előrehaladását. Ezen el kell gondolkodnod.” Hihetetlenül elcsüggedtem, amikor ezt hallottam. Régebben a legtöbb ötletemet jóváhagyták a csoportvezetőkkel folytatott megbeszéléseken. De mióta Lisa megérkezett, fokozatosan csökkent a státuszom a többiek között, senkit sem érdekelt, hogy mit mondok, és még a gyülekezeti munkát is akadályoztam. Így hogy mutatkozhatnék a többiek előtt? Nemcsak hogy nem gondolkodtam el, de mindenért Lisát okoltam. Napokig duzzogtam emiatt, egyre lehangoltabb lettem, és egyre kevésbé voltam hatékony a munkámban. Egyszer egy felsőbb vezető közölte velem, hogy az általam felügyelt munka egy részét Lisára fogják bízni. Nem örültem neki, de nem szóltam semmit. Erre gondoltam: „A munka átcsoportosítása után egyértelműen Lisa fogja felügyelni a gyülekezet munkájának nagy részét, én pedig egy asszisztens leszek. Vajon a többiek azt fogják hinni, hogy a munkát azért osztották rá, mert én nem tudtam megbirkózni vele? Régebben én voltam a főnök, és részt vettem a gyülekezet minden munkájában, de most Lisa ellopta tőlem a dicsőséget. Amíg ő itt van, addig én továbbra is háttérbe fogok szorulni.” Minél többet gondoltam rá, annál rosszabbul éreztem magam. Elkeseredtem, képtelen voltam elfogadni ezt az új helyzetet. Lisa képessége és munkabírása nem volt jobb, mint az enyém. Én is sokáig felügyeltem a videós munkát, és volt tapasztalatom, akkor miért szárnyalt túl engem? Nem hagyhattam, hogy így elnyomjanak. Vissza kellett szereznem a hírnevemet és a státuszomat, bármibe is kerüljön! Onnantól kezdve csak arra vártam, hogy Lisa elszúrjon valamit, és akkor visszaküzdhessem magam a helyemre. Egyszer Lisa nem értesített, amikor munkamegbeszélésre ment a csoportvezetőkkel, és a munka a tudtom nélkül kezdődött el. Megragadtam a lehetőséget, hogy passzív-agresszív támadást indítsak az önkényes cselekedetei ellen, és kiadjam magamból az összes felgyülemlett frusztrációmat. Azt mondtam, hogy én csak egy névleges vezető vagyok, és már nincs beleszólásom a csoportvezetők munkájába. Miközben beszéltem, Lisa láthatóan elvörösödött. Annak ellenére, hogy kihasználtam a lehetőséget a frusztrációm levezetésére, továbbra is nagyon komornak és lehangoltnak éreztem magam. A vezetőnk akkoriban indított el egy projektet, de több okból kifolyólag kevés előrelépés történt benne. Valójában rengeteg időm volt arra, hogy segítsek a projektben, de így gondolkodtam: „Lisa a fő felügyelője ennek a projektnek, így még ha jól is sikerül, én nem kapok majd érte semmilyen elismerést. Akár hagyhatom is, hogy Lisa csinálja. Még jobb lesz, ha kudarcot vall – így az emberek nem fogják annyira tisztelni őt.” Ez idő alatt folyamatosan a hírnévért és a személyes haszonért versengtem. Nem vállaltam semmilyen terhet a gyülekezet munkájában, és csak rutinból dolgoztam. Nem tudtam megoldani a munkámban felmerülő problémákat sem, és egyre több ilyen merült fel. Ezzel szembesülve nem gondolkodtam el magamon, és csak egyre jobban elkeseredtem. Gyakran kipécéztem mások hibáit, és nagy ügyet csináltam belőlük, ami akadályozta a munkát. Amikor a felsővezető rájött erre, közösséget vállalt velem, és leleplezte a problémámat. De legbelül tiltakoztam: „Nem csak én vagyok a felelős azért, hogy a munka nem hoz eredményt. Miért engem emelnek ki?” Akkoriban nem voltam tisztában magammal, és minden felelősséget Lisára hárítottam. A csoportvezetőket is hibáztattam, hogy nem az alapelvek szerint cselekedtek. Miután nem fogadtam el a vezető többszöri közösségét, és nem végeztem valós munkát, elbocsátott. Miután elbocsátottak, kiüresedettnek, meggyötörtnek és negatívnak éreztem magam. Ezért Istenhez imádkoztam, kérve Őt, hogy mutasson utat, hogy tanulhassak ebből a helyzetből.

Később elolvastam Isten szavainak két szakaszát, amelyek némi önismeretre tanítottak. Mindenható Isten azt mondja: „Melyek az antikrisztusok mottói, függetlenül attól, hogy mely csoportban vannak? Osszátok meg a gondolataitokat. (A másokkal és a Mennyel folytatott harc végtelen móka forrása.) Hát nem őrültség ez? Ez őrültség. Van még? (Istenem, vajon nem így gondolják: »Az egész világegyetemben egyedül én vagyok a legfőbb uralkodó«? Vagyis ők akarnak a legmagasabban lenni, és bárkivel is vannak, mindig túl akarják szárnyalni az illetőt.) Ez az egyik elképzelésük. Egyéb? (Istenem, én négy szóra gondoltam: »A győztes a király.« Úgy vélem, hogy mindig mások fölé akarnak kerekedni és ki akarnak tűnni, akárhol is vannak, és azon igyekeznek, hogy a legmagasabban álljanak.) A legtöbb dolog, amiről beszéltetek, egyfajta elgondolás; próbáljatok valamiféle viselkedést használni a jellemzésükre. Az antikrisztusok nem feltétlenül akarják a legmagasabb pozíciót elfoglalni, akárhol legyenek is. Amikor elmennek valahová, van egy beállítottságuk és mentalitásuk, ami cselekvésre készteti őket. Mi ez a mentalitás? Az, hogy: »Versengenem kell! Versengeni! Versengeni!« Miért három »versengeni«, miért nem csak egy »versengeni«? (A versengés az életükké vált, a szerint élnek.) Ilyen a beállítottságuk. Olyan beállítottsággal születtek, amely vadul arrogáns és nehéz fékezni, vagyis felülmúlhatatlannak tekintik magukat és rendkívül egoisták. Senki sem tudja megnyirbálni ezt a hihetetlenül arrogáns beállítottságukat; saját maguk sem tudják irányítani. Az életük tehát másról sem szól, mint harcról és versengésről. Miért harcolnak és versengenek? Természetesen hírnévért, nyereségért, státuszért, látszatért és a saját érdekeikért versengenek. Nem számít, milyen módszerekhez kell folyamodniuk, amíg mindenki aláveti magát nekik, és amíg előnyöket és státuszt szereznek maguknak, elérték a céljukat. A versengési szándékuk nem átmeneti szórakozás; egyféle beállítottság, amely sátáni természetből ered. Olyan, mint a nagy vörös sárkány beállítottsága, amely harcol a Mennyel, harcol a földdel és harcol az emberekkel. Nos, amikor az antikrisztusok másokkal harcolnak és versengenek a gyülekezetben, mit akarnak? Kétségkívül hírnévért és státuszért versengenek. Ha azonban státuszt szereznek, mi hasznuk lesz belőle? Mire jó az nekik, ha mások hallgatnak rájuk, csodálják és imádják őket? Az antikrisztusok maguk sem tudják megmagyarázni ezt. Valójában szeretik élvezni a hírnevet és a státuszt, szeretik, ha mindenki mosolyog rájuk, valamint, ha hízelegve és hajbókolva köszöntik őket. Így hát minden alkalommal, amikor egy antikrisztus egy gyülekezetbe megy, egyetlen dolgot tesz: harcol és verseng másokkal. Még ha hatalmat és státuszt nyer is, nem áll meg itt. Státuszának megóvása és hatalmának bebiztosítása érdekében továbbra is harcol és verseng másokkal. Mindhalálig ezt fogja tenni. Az antikrisztusok filozófiája tehát ez: »Amíg csak élsz, ne hagyd abba a harcot.« Ha egy ehhez hasonló gonosz ember van a gyülekezeten belül, fogja az vajon zavarni a testvéreket? Tegyük fel például, hogy mindenki csendesen eszi és issza Isten szavait és beszélget az igazságról, valamint békés a légkör és kellemes a hangulat. Egy antikrisztus ilyenkor elégedetlenségtől fortyog. Féltékeny lesz azokra, akik az igazságról beszélgetnek és gyűlölni fogja őket. Elkezdi támadni és megítélni őket. Vajon nem fogja ez megzavarni a békés légkört? Gonosz ember, aki azért jött, hogy megzavarjon másokat és undort keltsen bennük. Ilyenek az antikrisztusok. Előfordul, hogy az antikrisztusok nem törekszenek arra, hogy tönkretegyék vagy legyőzzék azokat, akikkel versengenek és akiket elnyomnak; amennyiben megszerzik a hírnevet, a státuszt, a büszkeséget és a látszatot, és elérik, hogy az emberek csodálják őket, megvalósították a céljukat” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). „Minél inkább küzdesz, annál sötétebbé válik a szíved, annál több irigységet és gyűlöletet fogsz érezni, és csak megerősödik benned a vágy, hogy megszerezd ezeket a dolgokat. Minél erősebben vágysz ezek megszerzésére, annál kevésbé leszel képes megszerezni őket, és amikor ez bekövetkezik, akkor növekedni fog benned a gyűlölet. A gyűlöleted növekedésével egyre sötétebb lesz a bensődben. Minél sötétebb vagy a bensődben, annál rosszabb lesz a kötelességed végrehajtása, és minél rosszabb lesz a kötelességed végrehajtása, annál kevésbé leszel hasznos Isten háza számára. Ez egy egymásba fonódó ördögi kör. Ha soha nem végzed jól a kötelességed, akkor fokozatosan ki leszel rekesztve” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavait átgondolva megértettem, hogy a hírnévért és nyereségért való versengésem éppen olyan, mint az antikrisztusi beállítottság, amelyet Isten leleplezett. Amióta azt láttam, hogy Lisa jobb eredményeket ér el, mint én, és kivívja a testvérek tiszteletét, belső késztetésem volt arra, hogy bebizonyítsam: nem jobb nálam és nem szárnyal túl engem. Csak arra tudtam gondolni, hogy hogyan fordítsam ellene a dolgokat. Amikor a munkáról beszéltünk, gyakran közbevágtam, hogy kifejezzem a véleményemet, de csak ki akartam tűnni a többiek közül, és túl akartam tenni Lisán, anélkül, hogy a legkevésbé is belegondoltam volna, hogy ez hogyan hat a munkánkra. És amikor a felső vezető átadta a munkám egy részét Lisának, még féltékenyebb lettem, mert azt hittem, hogy magára vonta a nekem járó figyelmet. Aztán a rosszindulatú szándékaim kezdtek felszínre törni – elkezdtem keresni a lehetőségeket, hogy kihasználjam Lisa tévedéseit és figyelmetlenségeit, és levezethessem a belső frusztrációimat a céljaim elérése érdekében, tekintet nélkül arra, hogy mennyi kárt okozok ezzel neki. Amikor egy bizonyos projekt nem haladt, annak ellenére, hogy világosan láttam, hol vannak a problémák, és volt időm segíteni, nem volt kedvem foglalkozni vele, mivel tudtam, hogy Lisa felügyeli. Még reménykedtem is, hogy kudarcot vall, és veszít a tekintélyéből. Láttam, hogy túlságosan vágyom a hírnévre és a státuszra, hogy rosszindulatú vagyok, és egyáltalán nem védem a gyülekezet munkáját. Versengtem a hírnévért és a nyereségért, folyamatosan felül akartam múlni a többieket, és egyáltalán nem gondoltam a kötelességemre. Az általam felügyelt munka majdnem leállt, én pedig sötétségbe süllyedtem. Ez a „versengés” ördögi kört hozott létre. Ahogy Isten mondja: „Ha soha nem végzed jól a kötelességed, akkor fokozatosan ki leszel rekesztve.” Káoszba taszítottam a gyülekezet munkáját, és eszembe sem jutott, hogy elgondolkodjak magamon. Ha így folytatom, ki tudja, milyen bomlasztó viselkedésre lennék képes. Legrosszabb esetben talán még ki is vetnek. Szerencsére elbocsátottak, mielőtt valami gonoszság elkövetéséig süllyedtem volna. Ezzel Isten lehetőséget adott nekem, hogy elgondolkodjak magamon, megismerjem önmagam, és megmetszhessem a hírnév és a státusz iránti vágyamat. Rájöttem, hogy ez Isten üdvössége volt, és az Ő módszere arra, hogy megóvjon engem. Hálát adtam Istennek, és az állapotom nagymértékben javult. Megfogadtam, hogy gyakorlati módon végzem a kötelességemet, és felhagyok a hírnévért és a haszonért való versengéssel.

Ezután sokkal visszafogottabb voltam a kötelességemben. Még akkor is, amikor általános munkát kaptam, vagy ha jelentéktelen, alkalmi munkákat kellett végeznem, hajlandó voltam alávetni magam, mert tudtam, hogy Isten megadta nekem ezt a lehetőséget a bűnbánatra, ezért gyakorlati módon kell végeznem a kötelességemet. Nem sokkal később elindult egy új videóprojekt, és meglepetésemre mindenki engem választott, hogy elkészítsem. Nagyra értékeltem a lehetőséget, és szorgalmasan kutattam és kerestem a vonatkozó alapelveket. Egy idő után a videó kezdett összeállni, és látva, hogy milyen lett, nagyon elégedett voltam magammal. A cím és a státusz iránti vágyam ismét fellángolt. Ezt gondoltam: „Lehet, hogy a vezetői pozícióból elbocsátottak, de egy tehetséges embernek mindig lesz esélye. Meg kell ragadnom ezt a lehetőséget, be kell vetnem az erősségeimet, és be kell bizonyítanom a tehetségemet.” Így érveltem: „Lisa talán jobb nálam, amikor az igazságról beszél, és problémákat old meg, de a szakmai készségek terén én vagyok fölényben. Ha időt szánok rá, és jól elkészítem ezt a videót, mindenki látni fogja a fejlődésemet, és lehet, hogy ismét engem választanak vezetőnek, és túlszárnyalom Lisát.”

Egy nap hallottam, hogy a munka lassan halad, és a vezető megmetszett egyeseket az alapelveket megsértő videók miatt. Ezt hallva egy kis kárörömöt éreztem. „Lám-lám, a videós munka nem javult, mióta elbocsátottak. Rosszabbul halad, mint korábban. Korábban ki tudtam szúrni a problémákat, és ötleteket tudtam adni, így jobb, ha semmiféle fejlődést nem érnek el. Láthatják, hogy nemcsak én nem végeztem jól a munkámat, de Lisa sem.” Később hallottam, hogy Lisa az utóbbi időben nincs jó lelkiállapotban – az összejöveteleken a közösségéből hiányzik a világosság, a többiek pedig problémákkal küszködnek, és negatívvá váltak. Magamban ezt gondoltam: „Ha ez így megy tovább, akkor talán fel fog merülni egy komolyabb probléma a videós munkában, és Lisát el fogják bocsátani. Talán akkor engem választanak majd meg vezetőnek, és folytathatom a munka felügyeletét.” Így hát tovább dolgoztam a videón, miközben gondosan rajta tartottam a szemem Lisa helyzetén is. Amikor hallottam, hogy Lisa tanult a metszésből, jobb lett a lelkiállapota, a testvérek pedig a kudarcok és tévedések révén megértettek bizonyos alapelveket, és jobb eredményeket értek el, kissé csalódott és lehangolt lettem. Különösen akkor, amikor egy összejövetelen Lisa közösséget vállalt azzal, amit mindezekből nyert és tapasztalt, és mindenkitől elismerést kapott, lettem még inkább elégedetlen. Irigy és gyűlölködő gondolatok törtek fel bennem. Úgy éreztem, hogy nincs remény a visszatérésemre. Ezután nem tudtam motivált maradni, és figyelmetlen lettem a videó készítése közben. Néhány nap múlva elkészült a videó. Meglepetésemre azonban a vezetőm az átnézés során észrevett benne egy nagy problémát, valaki mást bízott meg a vágással, és nem bízott rám több kötelességet. Teljesen váratlanul ért. A videógyártás volt az egyetlen, amivel büszkélkedhettem, és elvették tőlem. Miközben a többi testvér a kötelességeivel volt elfoglalva, nekem nem volt semmi dolgom, és kilógtam a sorból. Igazán szörnyen éreztem magam – magányos, lehangolt voltam, gyötrődtem, és fájdalom kínzott. Könnyezve imádkoztam Istenhez: „Édes Istenem! Tudom, hogy a Te igazságosságod révén kerültem ebbe a helyzetbe. Miután elbocsátottak, nem gondolkodtam el igazán magamon és nem ismertem meg önmagamat, ehelyett csak azt kerestem, hogyan tudnék visszatérni a pozícióba, és kitűnni a többiek közül. Rosszindulatú és arrogáns voltam, és ezzel azt értem el, hogy Te megundorodtál tőlem. Most már semmilyen kötelességet nem végezhetek, és ingyenélővé váltam a gyülekezetben. Ó, Istenem, nem akarok többé a hírnévért és a haszonért versengeni. Kérlek, világosíts meg engem, és engedd meg, hogy valódi ismeretre tegyek szert önmagamról, hogy megvethessem magam, és fellázadhassak önmagam ellen, és ne térjek vissza a régi szokásaimhoz!”

Ezután Isten szavainak egy másik szakaszára bukkantam: „Az antikrisztusok saját státuszukat és hírnevüket minden másnál fontosabbnak tartják. Ezek az emberek nem csak csalárdak, alattomosak és elvetemültek, hanem rendkívül ádázak is. Mit tesznek, amikor felfedezik, hogy státuszuk veszélyben van, vagy amikor elveszítik helyüket az emberek szívében, amikor elveszítik ezeknek az embereknek a támogatását és ragaszkodását, amikor az emberek többé már nem hódolnak nekik és nem néznek fel rájuk, és amikor gyalázatba süllyednek? Hirtelen megváltoznak. Amint elvesztik státuszukat, nem lesznek hajlandóak semmilyen kötelességük végrehajtására, minden, amit tesznek, felületes, és nem áll érdekükben bármit is tenni. De nem ez a legrosszabb megnyilvánulás. Mi a legrosszabb megnyilvánulás? Amint ezek az emberek elvesztik státuszukat, és már senki nem néz fel rájuk, és senkit sem tudnak tovább félrevezetni, előjön a gyűlölet, a féltékenység és a bosszú. Nemcsak hogy nincs Istent félő szívük, de az alávetettség legkisebb morzsája is hiányzik belőlük. Továbbá a szívükben hajlamosak gyűlölni Isten házát, a gyülekezetet, a vezetőket és a dolgozókat; arra vágynak, hogy a gyülekezet munkája problémákba ütközzön, vagy leálljon, nevetni akarnak a gyülekezeten és a testvéreken. Gyűlölnek is mindenkit, aki törekszik az igazságra és féli Istent. Támadnak és gúnyolnak bárkit, aki hűséges a kötelességében és hajlandó megfizetni az árat. Ez az antikrisztusok beállítottsága – és vajon ez nem ádázság? Egyértelműen gonosz emberek ők; az antikrisztusok lényegüknél fogva gonosz emberek. Még amikor online tartják is az összejöveteleket, ha azt látják, hogy jó a jel, csendesen szitkozódnak, és ezt mondják magukban: »Remélem, kiesik a jel! Remélem, kiesik a jel! Jobb, ha senki sem hallja a prédikációkat!« Mik ezek az emberek? (Ördögök.) Ördögök! Határozottan nem Isten házának emberei” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Isten leleplezi, hogy mennyire ádáz az antikrisztus természete. Amint elveszíti a státuszát és mások támogatását, nemcsak a kötelességeit végzi felszínesen, hanem gyűlöletessé, iriggyé és bosszúállóvá is válik, és arra vágyik, hogy problémák merüljenek fel a gyülekezeti munkában, hogy aztán rosszindulatúan kinevethesse Isten házát és a többieket. Megértettem, hogy az én viselkedésem pont olyan, mint amit Isten feltárt. Miután elbocsátottak, és elvesztettem a státuszomat, irigy és bosszúálló lettem. Amikor hallottam, hogy problémák merültek fel a Lisa által felügyelt munkában, és megmetszették őt, titokban örültem, és alig vártam, hogy komoly probléma merüljön fel, ami miatt Lisát elbocsátják, hogy én léphessek a helyére. Amikor meghallottam, hogy Lisa lelkiállapota javult, a többiek pedig tanultak az ügyből, és a gyülekezet munkája kedvező fordulatot vett, lehangolt lettem. Úgy viselkedtem, mint egy antikrisztus. Csak az antikrisztusok, az ördögök és a Sátán gyűlölik Istent és az igazságot, ők remélik azt, hogy a gyülekezeti munka leáll, hogy mindenki negatívvá válik, elveszíti Isten üdvösségét, és végül velük együtt a pokolba süllyed. Annak ellenére, hogy a gyülekezet tagja voltam, aki oly sok táplálékot kapott Isten szavaiból, az igazság helyett a hírnevet és a státuszt kerestem, akadályoztam a gyülekezet munkáját, és nem tartottam bűnbánatot. És mivel a státusz iránti vágyam nem elégült ki, reméltem, hogy a gyülekezeti munkában problémák merülnek fel, hogy Lisa ne tűnjön jobbnak nálam. Ezek mérgező és aljas gondolatok voltak. Isten háza népének szívében egynek kell lennie Istennel. Ha azt látják, hogy egyre többen keresik az igazságot, jól végzik a kötelességeiket, és Isten szándékával foglalkoznak, akkor boldogok. Amikor a gyülekezet munkáját akadályozza valami, ők cselekszenek, hogy folytatódjon a munka. De ami engem illet, láttam, hogy problémák merülnek fel a videókészítés során, és a többiek negatívvá válnak, de nem segítettem nekik megoldani a problémáikat, sőt, még rosszindulatúan ki is nevettem őket. Amikor javult a lelkiállapotuk, és a videós munkák kezdtek fellendülni, valójában szomorú lettem. Igazán mérgezőek voltak a gondolataim. Egyáltalán nem védtem a gyülekezet munkáját, és nem voltam méltó Isten házához. Milyen szégyentelen voltam, hogy azt gondoltam, engem kellene vezetőnek kinevezni?

Később elolvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból, amely segített megérteni a sátáni beállítottságomat. Mindenható Isten azt mondja: „Senki ne gondolja magát tökéletesnek, kiemelkedőnek, nemesnek vagy másoktól különbözőnek; mindezt az ember arrogáns beállítottsága és tudatlansága idézi elő. Mindig különállóként gondol magára – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem tudja elfogadni a hiányosságait, és soha nem tud szembenézni a hibáival és a kudarcaival – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg másoknak, hogy fölé emelkedjenek vagy jobbak legyenek nála – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg, hogy mások erősségei felülmúlják vagy meghaladják az övéit – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg másoknak, hogy jobb gondolataik, javaslataik és nézeteik legyenek, mint neki, és amikor felfedezi, hogy mások jobbak nála, akkor negatívvá válik, nem kíván szólni, szorong és lehangolt, vagy felzaklatja magát – mindezt egy arrogáns beállítottság okozza. Egy arrogáns beállítottság a hírneved védelmezőjévé tehet téged, aki nem tudja elfogadni mások helyreigazításait, nem tud szembenézni a hiányosságaival, és nem tudja elfogadni a saját kudarcait és hibáit. Sőt, ha valaki jobb nálad, az gyűlöletet és féltékenységet kelthet a szívedben, és korlátozva érezheted magad, olyannyira, hogy nem kívánod megtenni a kötelességed, és hanyaggá válsz a teljesítésében. Egy arrogáns beállítottság kiválthatja belőled ezeket a viselkedéseket és gyakorlatokat” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene). Isten szavainak fényében elgondolkodtam magamról: azért próbáltam mindig versenyezni Lisával, mert nem értettem meg igazán az arrogáns beállítottságomat, és nem tudtam, hogy valójában miből vagyok. Mindvégig azt hittem, hogy értek a munkához, és bőséges tapasztalattal rendelkezem. Büszke voltam erre, és úgy éreztem, hogy ezeken a területeken erősebb vagyok Lisánál. Azt gondoltam, hogy ezek a tulajdonságok elégségesek ahhoz, hogy jól végezzem a munkámat, ezért amikor Lisa jobb eredményeket ért el a kötelességében, mint én, és a felső vezető átadta neki néhány kötelességemet, dühös lettem, mert azt gondoltam, hogy ő nem jobb nálam. Miután elbocsátottak, még vissza is akartam szerezni a pozíciómat. Visszagondolva láttam, hogy csak egy kicsit ismerem jobban a munkát, és vagyok tapasztaltabb benne, és tudok tanácsot adni a videókészítéssel kapcsolatban, de ez nem jelenti azt, hogy alkalmas vagyok a vezetői pozícióra. A vezető alapvető feladata, hogy másoknak utat mutasson Isten szavainak evésében és ivásában, az igazságvalóságba való belépésben, és megoldjon minden problémát, ami a gyülekezetben felmerül, hogy biztosítsa a gyülekezeti munka normális folyását. De vezetőként nem oldottam meg valódi problémákat. Amikor a csoportvezetők nem értettek egyet, gyakran vitatkoztak, és senki sem hátrált meg, nem tudtam, hogyan lehet közösséget vállalni az igazsággal, hogy megoldjam a problémát és helyreállítsam a harmóniát. Amikor pedig egyes testvérek passzívvá váltak, és szükségük volt arra, hogy az Isten szavaival való közösséggel támogassam őket, hiányzott hozzá a tapasztalatom, a közösségem nem volt mély, és nem oldottam meg a problémáikat. A gyülekezeti munka egyetlen területén sem voltam elég jó. Lisának talán voltak hiányosságai a munkával kapcsolatos készségeiben, de mindenféle nehézséget meg tudott oldani, ami a gyülekezeti munkában felmerült. A felsőbb vezető a gyülekezet érdekében ruházott át rá néhány munkát, de én túl arrogáns voltam, és nem tudtam jól megítélni a képességeimet. Egyértelműen nem értem fel Lisához, de én továbbra is azt hittem, hogy igen, és nem hátráltam meg, folyamatosan versenyeztem. Olyan észszerűtlenül arrogáns voltam! Ezután megláttam Isten szavainak ezt a szakaszát: „Isten semmit nem gyűlöl jobban annál, mint amikor az emberek a státuszra törekednek, mivel a státusz hajszolása egy sátáni beállítottság, rossz út, a Sátán romlottságából született, olyasmi, amit Isten elítél, és pontosan az a dolog, amit Isten megítél és megtisztít. Isten semmit nem gyűlöl jobban annál, mint amikor az emberek a státuszt hajszolják, mégis csökönyösen versengsz a státuszért, hűségesen dédelgeted és óvod, mindig megpróbálod megszerezni magadnak. Mindez vajon nem ellentétes természetű Istennel? A státuszt nem Isten rendelte el az emberek számára; Isten biztosítja az igazságot, az utat és az életet az emberek számára, és végül elfogadható teremtett lénnyé teszi őket, kicsi és jelentéktelen teremtett lénnyé – nem olyasvalakivé, akinek státusza vagy tekintélye van, és akit emberek ezrei tisztelnek. Így pedig, bármilyen szempontból tekintünk is rá, a státusz hajszolása zsákutca. Nem számít, mennyire észszerű is a mentséged a státusz hajszolására, ez az út akkor is rossz, és Isten nem hagyja jóvá. Bármilyen keményen próbálkozol vagy bármilyen nagy árat fizetsz is, ha státuszra vágysz, Isten nem fogja neked megadni azt; ha Isten nem adja meg, elbuksz a megszerzéséért folytatott harcban, ha pedig tovább harcolsz, csak egy eredmény lesz: Felfednek és kiiktatnak majd, és zsákutcába fogsz jutni” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Miután ezt elolvastam, elborzadtam a tetteim miatt, különösen miután elolvastam azt a részt, amely így szól: „Ha státuszra vágysz, Isten nem fogja neked megadni azt; ha Isten nem adja meg, elbuksz a megszerzéséért folytatott harcban, ha pedig tovább harcolsz, csak egy eredmény lesz: Felfednek és kiiktatnak majd, és zsákutcába fogsz jutni.” Isten szavain keresztül megértettem, hogy mennyire sérthetetlen Isten igazságos természete. A gyülekezet megadta nekem a lehetőséget, hogy végezzem ezt a kötelességet, hogy kötelességemben az igazságra törekedjek, és végül megfelelő teremtett lénnyé váljak. Ehelyett azonban folyamatosan versengtem a státuszért. Vajon nem szándékosan szegültem-e ellen Isten követeléseinek? Isten semmit sem vet meg ennél jobban. Annak ellenére, hogy hosszú időn keresztül végeztem ezt a kötelességet a gyülekezetben, amikor felkértek, hogy készítsek el egy videót, nem tudtam jól megcsinálni. Amíg én voltam a vezető, és jó eredményeket értünk el a videóinkkal, az mind a Szentlélek útmutatásának és a csapatunk erőfeszítéseinek volt köszönhető, nem pedig az én hozzájárulásomnak. De ezeket az eredményeket a saját dicsőségemnek tekintettem, és nem hagytam, hogy mások ellopják tőlem, könyörtelenül versengtem a hírnévért, és káoszba taszítottam a gyülekezeti munkát. Minden, amit tettem, gonosz és Isten elleni tett volt: undorító volt Istennek. Ekkor eszembe jutott egy nővér, aki egy évvel azelőtt volt a társam. Erősen vágyott a státuszra és a hírnévre, és ragaszkodott a tekintélyéhez. Mindenkit elnyomott és bántott, aki veszélyeztette a pozícióját, és még a gyülekezet munkáját is szemrebbenés nélkül tönkretette, hogy a saját státuszát védje. Így hát a gonosz tettei miatt leleplezték mint antikrisztust, és kizárták. Ami engem illet, én nyilvánvalóan nem végeztem valódi munkát, de mégis versengeni akartam, ami akadályozta és megszakította a gyülekezeti munkát. Ha nem tartanék bűnbánatot, hanem így folytatnám, Isten valószínűleg kivetne. Ezt felismerve így imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! A gyülekezet lehetőséget adott nekem, hogy vezetőnek képezzem ki magam, de nem foglalkoztam a kötelességeimmel, és nem jártam a helyes úton, ehelyett a névért és a nyereségért versengtem. A gondolataim és a tetteim mind gonoszak voltak, és ha büntetést kapok, az teljesen megérdemelt lesz. Édes Istenem, nem akarok többé ilyen aljas módon élni! Kész vagyok bűnbánatot tartani, és újrakezdeni!”

Néhány nappal később a vezetőm küldött nekem egy üzenetet, amelyben közölte, hogy szerepet osztottak rám egy himnuszvideóban, és arra kért, hogy előbb tanuljam meg a himnuszt. Amikor megláttam az üzenetet, nagyon izgatott lettem. Szívből hálát adtam Istennek, hogy adott nekem még egy esélyt. A himnusz, amit meg kellett tanulnom, ez volt: „Isten szánja az emberiséget”. Felolvasom Isten e szavait: „Bár Ninive városa tele volt éppoly romlott, elvetemült és erőszakos emberekkel, mint Szodoma lakói, megbánásuk miatt Isten meggondolta Magát, és úgy döntött, nem pusztítja el őket. Mivel az, ahogyan Isten szavait és utasításait kezelték, olyan hozzáállásról tett tanúbizonyságot, amely éles ellentétben állt Szodoma polgárainak hozzáállásával, és mivel őszintén alávetették magukat Istennek, és őszintén megbánták bűneiket, továbbá minden tekintetben igaz és szívből jövő magatartást tanúsítottak, Isten újra kifejezésre juttatta saját, szívből jövő szánalmát, és megajándékozta őket azzal. Amit Isten az emberiségnek ajándékoz, és a szánalmat, amelyet Ő tanúsít az emberiség iránt, senki nem képes utánozni, és lehetetlen, hogy bárki Isten irgalmával, toleranciájával vagy az emberiség iránti őszinte érzéseivel rendelkezzen” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.). Isten szavai által megértettem az Ő szándékát, hogy megmentse az emberiséget. Isten felbőszült, és elpusztította volna Ninive népét romlottságuk és gonoszságuk miatt, de amikor a niniveiek őszintén megtértek Istenhez, Ő lecsillapította a haragját, és nem pusztította el őket. Ebből rájöttem, hogy Isten értékeli az emberek őszinte bűnbánatát. Annak ellenére, hogy akadályoztam a gyülekezeti munkát, és vétkeztem, Isten nem vetett ki engem. Az elbocsátásomat és megmetszésemet arra használta, hogy elgondolkodásra kényszerítsen. Ez mind Isten üdvössége volt. Nem élhettem tovább a megbánásban és a passzivitásban. Meg kellett térnem Istenhez, keresnem kellett az igazságot, és el kellett oszlatnom a romlott beállítottságomat, hogy ne tegyek több gonoszságot, és ne álljak ellen Istennek.

Egyszer áhítat közben Isten szavainak egy olyan szakaszát olvastam, amely a gyakorlás útját nyújtotta nekem. Mindenható Isten azt mondja: „Nem egyszerű elengedni a hírnevet és a státuszt – azon múlik, hogy az emberek törekednek-e az igazságra. Csak az igazság megértése által juthat el valaki önmaga megismerésére, és láthatja tisztán a hírnév, nyereség és státusz keresésének ürességét, valamint az emberiség romlottságának igazságát. Csak akkor tudja valaki elhagyni a státuszt és a hírnevet, ha igazán megismeri önmagát. Nem könnyű levetni a romlott beállítottságot. Ha felismerted, hogy híján vagy az igazságnak, tele vagy hiányosságokkal, és túl sok romlottságot társz fel, mégsem teszel erőfeszítést az igazságra való törekvésre, hanem álcázod magad és képmutatásba kezdesz, elhitetve az emberekkel, hogy bármit meg tudsz tenni, akkor ez veszélybe fog sodorni téged – és előbb vagy utóbb el fog jönni az idő, amikor akadályba ütközöl és elbuksz. El kell ismerned, hogy nem rendelkezel az igazsággal, és elég bátornak kell lenned ahhoz, hogy szembenézz a valósággal. Vannak gyengeségeid, romlottságot fedsz fel, és tele vagy mindenféle hiányossággal. Ez normális, mivel átlagos ember vagy, nem vagy emberfeletti, vagy mindenható, és ezt fel kell ismerned. [...] Ha állandóan a státuszért való versengés gondolata és vágya él benned, akkor rá kell jönnöd arra, hogy ez a fajta állapot milyen rossz dolgokhoz fog vezetni, ha megoldatlan marad. Ne vesztegesd tehát az időt az igazság keresésére, győzd le a státuszért való versengésre irányuló vágyadat, amíg az még kialakulóban van, és helyettesítsd azt az igazság gyakorlásával. Ha gyakorlod az igazságot, abbéli vágyad és ambíciód, hogy a státuszért versengj, csökkenni fog, és nem fogod a gyülekezet munkáját megzavarni. Ily módon Isten emlékezni fog a cselekedeteidre és el fogja ismerni azokat” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten szavai által megértettem, hogy ahhoz, hogy valóban félre tudd tenni a hírnév és a státusz iránti vágyat, először önismerettel kell rendelkezned, képesnek kell lenned aktívan beismerni a hibáidat, és engedned kell, hogy mások lássák a valódi helyzetedet. Amikor a versengés vágya újra feltámad benned, tudatosan imádkoznod kell Istenhez, fel kell lázadnod önmagad ellen, és együtt kell működnöd másokkal. Csak így tudod jól végezni a kötelességedet. Nem koncentráltam a gondolkodásra és az önismeretre. Rendkívül irigy lettem, és nem akartam megnyílni a lelkiállapotomról, és nem kerestem az igazságot, hogy megoldást találjak. Ennek eredményeként a névért és a nyereségért folytatott harcom akadályozta a gyülekezet munkáját. A továbbiakban Isten szavai szerint kellett cselekednem. Ezután tudatosan megnyíltam a kötelességemmel kapcsolatos állapotomról, és aktívan igyekeztem tanulni azoktól, akik a társaim voltak. Egy idő után észrevettem, hogy a testvérek mind rendelkeztek bizonyos erősségekkel, amelyek belőlem hiányoztak. Még jobban szégyelltem magam az arroganciám és a tudatlanságom miatt. Visszagondoltam arra, hogyan versengtem és harcoltam a hírnévért, ártva ezzel a gyülekezet munkájának, és még nagyobb megbánást éreztem. Csendben így imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! A leleplezés és elbocsátás által nyertem egy kis tudatosságot. A múltban a hírnévért és a nyereségért versengtem, nem gondolva a gyülekezet érdekeire. Nemcsak a gyülekezeti munkát akadályoztam, hanem a testvéreimnek is ártottam. Nem vagyok méltó arra, hogy embernek nevezzenek! A továbbiakban hajlandó vagyok a Te szavaid szerint gyakorolni, tanulni mások erősségeiből, és harmonikusan együttműködni velük a kötelességemben.”

Később egy új videós projektben felmerült néhány probléma, és a felső vezető megbízott engem és Lisát, hogy együtt oldjuk meg azokat. Ezúttal nem versengtem Lisával az együttműködésünk során. Amikor problémák merültek fel, aktívan megbeszéltem azokat vele, és kikértem a tanácsát, és csak akkor haladtunk tovább, amikor egyetértésre jutottunk. Néha, amikor Lisa ötletei világosabbak és bölcsebbek voltak, mint az enyémek, öntudatlanul próbáltam bizonyítgatni az igazamat. De rögtön rájöttem, hogy megint versengek, ezért imádkoztam Istenhez, és fellázadtam magam ellen, elfogadtam Lisa javaslatait, szorgalmasan eltöprengtem rajtuk, és kerestem velük kapcsolatban. Rájöttem, hogy Lisa ötletei valóban jobbak, mint az enyémek, és képes voltam teljes szívvel elfogadni azokat. Nagyon békés és nyugodt lettem attól, hogy ilyen módon gyakoroltam. Isten szavai megtanítottak arra, hogyan lehet jól együttműködni, és megélni az emberi mivolt hasonlatosságát.