A gyülekezetben a grafikai tervezésért voltam felelős, és amellett, hogy a saját grafikáimon dolgoztam, mindennap nyomon kellett követnem a csapat munkáját, és meg kellett oldanom a testvérek problémáit. Bár folyamatosan sok munkám volt, amikor a testvéreknek problémái voltak, és eljöttek megkérdezni engem, és lényegében minden tanácsot elfogadtak, amit adtam nekik, boldog voltam, és élveztem azt az érzést, hogy mindenki csodál.

Később néhány új testvér csatlakozott a csapathoz. Nem voltak túl jók a grafikai tervezésben, és szükségük volt a segítségemre és az útmutatásomra. Hirtelen úgy éreztem, nagy nyomás alá kerültem. Mindennap a saját grafikai tervezésemmel is foglalkoznom kellett, emellett irányítanom kellett ezeket a testvéreket, és nyomon kellett követnem mások munkáját is. Már így is elképesztően sok munkám volt, de bírtam volna, ha lett volna valaki, aki társul mellém. Cheyenne-re gondoltam. Jártas volt a technológiában, felelősségteljesen hajtotta végre a kötelességét, és alapvetően minden munkát, amit rábíztam, képes volt komolyan elvégezni. Ajánlani akartam a felügyelőmnek Cheyenne-t, és előléptetni csoportvezetővé, hogy a partnerem lehessen. Ha ketten osztoztunk volna a munkamennyiségen, hatékonyabbá vált volna a munkánk, és amikor problémák merültek fel, meg tudtuk volna beszélni. De amikor már éppen el akartam mondani a felügyelőnek, hirtelen ez jutott eszembe: „Ha Cheyenne tényleg csoportvezető lesz, lehetséges, hogy egy nap ő aratja le az én babérjaimat? Ha így lesz, amikor a testvéreknek nehézségeik lesznek, nem velem fognak konzultálni, és nem fognak olyan nagyra tartani engem. Csoportvezetővé válásom a folyamatos munkám és a törekvésem eredménye volt: mindenkit én tanítottam meg a grafikai tervezés technikájára, én oldottam meg a problémáikat és a nehézségeiket. Most, ha beajánlanám Cheyenne-t, akkor a státuszomat és a hatalmamat kettéosztanám, és megosztanám vele – vajon nem én veszítenék a végén?” Amikor erre gondoltam, meggondoltam magam, és nem ajánlottam be Cheyenne-t. Erre gondoltam: „Csak várj egy kicsit! Foglalkozz egy kicsit többet a munkával, hozz még egy kicsivel több áldozatot! Akkor talán mégiscsak képes leszek elbírni a munkával – így a végén minden elismerés az enyém lesz.” Kis idő elteltével a gyülekezet úgy szervezte, hogy még egy feladatot kapjak, így nem volt elég időm arra, hogy nyomon kövessem a testvérek munkáját és tanulását. Elkezdtem aggódni, hogy ha a dolgok így folytatódnak, akkor az emberek fejlesztésének munkája minden bizonnyal késedelmet fog szenvedni. Az időm és energiám igencsak véges volt. Tehát ismét ajánlani akartam Cheyenne-t a felügyelőnek, de amikor már a nyelvemen voltak a szavak, megint csak tétováztam: „Én vagyok az, aki a végső döntést hozza a csapat minden munkájában, de ha két csoportvezető lenne, elveszíteném ezt a hatalmat. Minden ügyet meg kellene beszélnem és vitatnom a másik személlyel, és az én szavaim már nem érnének annyit.” Ezért így gondolkodtam: „Miért ne birkózzak meg vele egyelőre egyedül? Ha van olyan munka, aminek az ellenőrzésére nem tudok időt szakítani, azt majd apránként követem nyomon. Különben is, az emberek fejlesztése nem egy-két nap alatt történik, és ez nem azt jelenti, hogy szándékosan akadályozom vagy megzavarom a munkát – Isten valószínűleg nem fog elítélni.” Később a fejlesztési munka lassan haladt. Minden alkalommal, amikor erre gondoltam, bűntudatot éreztem, ezért így imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! A jelenlegi munkatársi helyzet és munkaterhelés alapján, a munka szempontjából előnyös lenne, ha két csoportvezető társulna; Cheyenne-t szeretném javasolni, de képtelen vagyok felszólalni ezért. Miért olyan nehéz nekem másokat ajánlani? Kérlek, világosíts meg és vezess engem, hogy megismerjem a saját problémáimat!”

Ezután megnyíltam az állapotomról a vezetőnek, és a vezető küldött nekem néhány részeletet Isten szavaiból. Isten azt mondja: „Gyülekezeti vezetőként nem elég az, ha megtanulod problémák megoldására használni az igazságot, meg kell tanulnod felfedezni és nevelni olyan tehetséges embereket, akiket semmiképpen sem szabad irigyelned vagy elnyomnod. Ha így jársz el, az hasznára válik az egyház munkájának. Ha néhány igazságra törekvőt fel tudsz készíteni arra, hogy együttműködjön veled, és minden munkát jól végezzen, és végül mindannyiótoknak lesznek tapasztalati tanúságtételei, akkor te alkalmas vezető, illetve dolgozó vagy. Ha mindent az alapelvek szerint tudsz kezelni, akkor elkötelezed magad a hűség mellett. Némelyek állandóan attól félnek, hogy mások jobbak náluk vagy felettük állnak, hogy mások majd elismerésben részesülnek, míg őket figyelmen kívül hagyják, és ez arra készteti őket, hogy másokat támadjanak vagy kizárjanak. Vajon nem az a helyzet, hogy irigykednek a tehetséges emberekre? Vajon ez nem önző és megvetendő? Miféle beállítottság ez? Ez rosszindulat! Akik csak a saját érdekeikre gondolnak, akik csak saját önző vágyaikat elégítik ki anélkül, hogy másokra gondolnának vagy fontolóra vennék Isten házának az érdekeit, azoknak rossz a beállítottsága, és Isten nem szereti őket. Ha valóban figyelmet tudsz tanúsítani Isten szándékai iránt, akkor tisztességesen tudsz majd bánni másokkal. Ha javasolsz egy jó embert, és lehetővé teszed számára, hogy képzést kapjon és végezzen valamilyen kötelességet, és így egy tehetséges emberrel gazdagítod Isten házát, akkor ezzel vajon nem könnyíted meg a munkádat? Vajon nem tanúsítasz ezzel hűséget a kötelességedben? Ez egy jótett Isten előtt; a vezetőkként szolgálóknak kell, hogy legyen legalább ennyi lelkiismeretük és értelmük” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Amikor Isten szavait olvastam, megértettem, hogy a vezetőknek és a dolgozóknak meg kell tanulniuk, hogyan fedezzék fel és fejlesszék a tehetségeket, hogy ez hasznos a gyülekezet munkájának szempontjából, és hogy ez az a lelkiismeret és józan ész, amellyel az embereknek rendelkezniük kell. Ha valakinek aggályai vannak a státuszát befolyásoló emberek ajánlásával kapcsolatban, és elnyomja ezeket a tehetségeket, ez azt jelenti, hogy irigykedik a rátermettekre, önző és aljas. Úgyhogy elgondolkodtam magamon. Néhány testvér csak azért jött, hogy gyakorolja a grafikai tervezést. Fejlesztésre volt szükségük, és arra, hogy a szakmai technikájuk javuljon. Tényleg túl sok tennivaló volt ez nekem egyedül, és világosan megértettem, hogy csak egy társsal együtt bírnám elvégezni ezt a munkát, és hogy Cheyenne megfelelő csoportvezető lenne, és ha ajánlanám őt, az előnyös lenne a munka szempontjából. Aggódtam azonban, hogy ha ő jobban végzi a munkát, mint én, a testvérek csodálni fogják őt, engem pedig figyelmen kívül hagynak, és akkor elveszítem a státuszomat. Azt hittem, hogy veszteség fog érni, ezért nem ajánlottam Cheyenne-t. Arra is gondoltam, hogy ha képes vagyok sok szenvedést elviselni és áldozatot hozni azzal, hogy ezt a munkát felvállalom, akkor a végén csak az enyém lesz a dicsőség. Így hát összeszorítottam a fogamat, és egymagamban dolgoztam, ami azt eredményezte, hogy a többiek fejlesztésének munkája lassan haladt előre. Valójában Isten felemelt engem azzal, hogy megengedte nekem, hogy a csoportvezetői kötelességet hajtsam végre, de én nem törődtem Isten szándékaival. Nemcsak hogy nem ápoltam a tehetségeket, de még irigykedni is kezdtem Cheyenne-re, és aggódtam, hogy esetleg jól végzi a kötelességét, és felülmúl engem. Néztem, ahogy a munka késedelmet szenved, és továbbra sem voltam hajlandó ajánlani őt. A kötelességem végzése során csak a saját hírnevemet, nyereségemet és státuszomat biztosítottam, és nem vettem figyelembe a munka előrehaladását és eredményeit. Ez valóban nagyon önző volt, és nem mutattam egy csepp hűséget sem a kötelességem iránt!

Később még többet olvastam Isten szavaiból. „Mit mondotok, nehéz más emberekkel együttműködni? Valójában nem. Azt is mondhatnánk, hogy könnyű. Miért érzik mégis nehéznek az emberek? Mert romlott beállítottságuk van. Azok számára, akik rendelkeznek emberi mivolttal, lelkiismerettel és értelemmel, a másokkal való együttműködés viszonylag könnyű, és úgy érezhetik, hogy örömteli. Ez azért van, mert senkinek sem könnyű egyedül megvalósítani a dolgokat, és bármilyen területen is tevékenykednek, bármit is csinálnak, mindig jó, ha van valaki, aki rámutat a dolgokra és segítséget nyújt – sokkal könnyebb, mintha saját maguk csinálnák. Emellett az emberek képességeinek és megszerezhető tapasztalataiknak is vannak határai. Senki sem képes mindenhez kiválóan érteni: Lehetetlen, hogy egyetlen ember mindent tudjon, mindenre képes legyen, mindent megvalósítson – ez lehetetlen, és mindenkinek rendelkeznie kell ezzel az értelemmel. Ezért bármit is csinálsz, akár fontos, akár nem, mindig szükséged lesz valakire, aki segít neked, aki tanácsokat és útmutatásokat ad, vagy aki veled együttműködésben csinálja a dolgokat. Csak így lehet biztosítani, hogy helyesebben cselekedj, kevesebb hibát kövess el és kisebb valószínűséggel tévedj tévútra – ez egy jó dolog. Különösen Istent szolgálni nagy dolog, és ha nem oldod meg a romlott beállítottságodat, akkor veszélybe kerülhetsz! Amikor az embereknek sátáni beállítottságai vannak, bármikor és bárhol fellázadhatnak Isten ellen és szembeszállhatnak vele. A sátáni beállítottság szerint élő emberek bármikor megtagadhatják Istent, ellenállhatnak Neki és elárulhatják. Az antikrisztusok nagyon ostobák. Nem veszik ezt észre, és azt gondolják: »Elég bajom volt a hatalom megszerzésével, miért osztoznék rajta mással? Ha másoknak adom, az ugye azt jelenti, hogy nekem nem lesz? Hogyan tudnám megmutatni a tehetségeimet és a képességeimet hatalom nélkül?« Nem tudják, hogy amit Isten az emberekre bízott, az nem a hatalom vagy a státusz, hanem a kötelesség. Az antikrisztusok csak a hatalmat és a státuszt fogadják el. A kötelességeket félreteszik, és nem végeznek tényleges munkát. Ehelyett csak a hírnévre, a haszonra és a státuszra törekednek. Csak a hatalmat akarják magukhoz ragadni, Isten választott népét irányítani, és a státuszból származó előnyöket élvezni. Így cselekedni nagyon veszélyes – ez Istennel való szembehelyezkedés!” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Isten azt mondja, hogy senki sem mestere mindennek, mindannyiunknak szüksége van másokra, akik társulnak velünk, és segítenek nekünk, és így egymástól tanulva pótolhatjuk a hiányosságainkat. Így csökkenthetjük a hibákat és elhajlásokat a munkánkban, és együtt teljesíthetjük a kötelességeinket, hogy eleget tegyünk Istennek. Az antikrisztusoknak azonban nincs ennyi józan eszük, és a kötelességüket a státuszszerzés eszközének tekintik, folyamatosan csak maguknak akarják megtartani a hatalmat és az utolsó szót, és soha nem akarnak másokkal együttműködni, és nem akarják, hogy mások részt vegyenek a munkájukban. Elgondolkodtam magamon. Túlságosan elfoglalt voltam ahhoz, hogy a csoportvezetői feladatot egyedül végrehajtsam, és rengeteg olyan feladat volt, amit nem tudtam időben elintézni és megvalósítani, de amikor ajánlani akartam Cheyenne-t, kétségeim támadtak, hogy gyengülni fog a hatalmam. Azt hittem, ha Cheyenne-t ajánlom társamnak, az egyenlő lenne azzal, hogy feladom a csoportvezetői hatalmamat. Többé nem az enyém lenne az utolsó szó, nem hozhatnék meg minden döntést, és többé már nem az enyém lenne a dicsőség a testvérek előtt. Ezért nem akartam ajánlani Cheyenne-t. Megtudtam az okát annak, hogy miért nem voltam képes másokat ajánlani, és miért nem tudtam együttműködni velük. Azért, mert nem tudtam elengedni a kezemben lévő hatalmat és státuszt. Túl nagy hangsúlyt fektettem a hatalomra.

Később kerestem a választ arra, hogy miért helyezek akkora hangsúlyt a hatalomra és a státuszra. Elolvastam egy szakaszt Isten szavaiból, és némi önismeretre tettem szert. Mindenható Isten azt mondja: „Az antikrisztusok számára a státusz és a hírnév az élet. Nem számít, hogyan élnek, nem számít, milyen környezetben élnek, nem számít, milyen munkát végeznek, nem számít, mire törekednek, hogy mik a céljaik, mi az életük iránya, minden a jó hírnév és a magas státusz körül forog. Ez a cél pedig nem változik; soha nem tudják az ilyen dolgokat félretenni. Ez az antikrisztusok valódi arca és lényege. Kitehetnéd őket a hegyek mélyén egy őserdőben, még akkor sem tennék félre a hírnév és a státusz hajszolását. Bármilyen embercsoportba helyezheted őket, még mindig csak a hírnévre és a státuszra tudnak gondolni. Habár az antikrisztusok is hisznek Istenben, egyenértékűnek tekintik a hírnévre és státuszra való törekvést az Istenbe vetett hittel, és ugyanolyan fontosnak tartják. Ami annyit tesz, hogy miközben az Istenben való hit útját járják, a saját hírnevüket és státuszukat is hajszolják. Elmondható, hogy az antikrisztusok azt hiszik szívükben, hogy az Istenbe vetett hitükben az igazságra való törekvés a hírnév és státusz hajszolását jelenti; hogy a hírnév és státusz hajszolása egyben az igazságra való törekvés, és hírnevet és státuszt nyerni annyi, mint elnyerni az igazságot és az életet. Ha úgy érzik, hogy nincs hírnevük, nyereségük vagy státuszuk, hogy senki sem csodálja őket, értékeli vagy követi őket, akkor nagyon csalódottak, azt hiszik, nincs értelme hinni Istenben, nincs értéke, és ezt mondják maguknak: »Vajon az ilyen hit istenben kudarc? Reménytelen?« Gyakran fontolgatnak ilyen dolgokat a szívükben, azt latolgatják, hogyan hasíthatnának ki egy helyet maguknak Isten házában, hogyan lehetne előkelő hírnevük a gyülekezetben, hogy az emberek figyeljenek, amikor beszélnek, támogassák őket, amikor cselekszenek, és kövessék őket, bárhová is mennek; hogy az övék legyen az utolsó szó a gyülekezetben, és legyen hírnevük, nyereségük és státuszuk – valójában ilyen dolgokra összpontosítanak a szívükben. Ezekre törekednek az ilyen emberek. Miért gondolkodnak mindig ilyen dolgokon? Miután olvasták Isten szavait, miután prédikációkat hallgattak, tényleg nem értik mindezt, tényleg nem képesek tisztán látni mindezt? Isten szavai és az igazság tényleg nem képesek megváltoztatni az elképzeléseiket, az elgondolásaikat és a véleményüket? Egyáltalán nem ez a helyzet. A probléma bennük van, ez teljességgel azért van, mert nem szeretik az igazságot, mert a szívükben idegenkednek az igazságtól, és ennek eredményeképp egyáltalán nem fogékonyak az igazságra – ezt a természetlényegük határozza meg” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Nem számít, hol élnek az antikrisztusok, vagy milyen munkát végeznek, soha nem engednek a státuszra való törekvésből. Azt hiszik, hogy amíg státuszt és hatalmat szerezhetnek, addig elnyerhetik az emberek dicséretét és csodálatát, birtokolhatják a tekintélyt, és övék lehet a beszéd és a döntés joga. Úgy vélik, hogy az ilyen életnek értéke és értelme van, és ha nem lenne státuszuk, az életet is elrabolnák tőlük. Amikor kicsi voltam, nagy befolyást gyakoroltak rám az ilyen sátáni mérgek: „emelkedj a többiek fölé, és öregbítsd őseid hírnevét!” és „egy csoportban csak egy alfahím lehet”. Kiskoromtól fogva arra vágytam, hogy felnőttként nevet szerezzek magamnak, és mindig azt kívántam, hogy bárhová is megyek, enyém lehessen az utolsó szó. Emlékszem, amikor elkezdtem a főiskolát, osztoztam az osztályfelügyelői feladaton egy másik diákkal. Egy idő után úgy éreztem, hogy ha két osztályfelügyelő van, nem fogok kitűnni, ezért azt javasoltam, hogy az osztály válasszon egy osztályfelügyelőt kettőnk közül. Azt vártam, hogy engem választanak, hogy onnantól kezdve rám figyeljen majd mindenki, én legyek a legkiemelkedőbb az egész osztályban – de végül veszítettem. Mivel nem lettem osztályfelügyelő, az osztályvezetés többi pozícióját egyszerre visszautasítottam, nem vállaltam el azokat. Amikor a gyülekezetbe kerültem, még mindig a státusz megszerzését tekintettem célomnak, azt hittem, hogy egyedüli csoportvezetőként enyém lehet az utolsó szó, és mindenki felnéz majd rám. Amikor Cheyenne ajánlására került sor, azt hittem, hogy osztozni fog a státuszomban és a hatalmamban, és amikor egy nap jobban végzi a munkát, mint én, akkor el fogom veszíteni a beleszólási jogomat, és soha többé nem fogom élvezni a felsőbbrendűség érzését, ami azzal jár, hogy mindenki piedesztálra állít, és hallgat arra, amit mondok. Emiatt inkább késedelmet okoztam a munkában, minthogy őt ajánljam. Olyan lettem – A státusz rabszolgája lettem. Akkoriban, mivel mohón vágytam a státuszból származó előnyökre, és nem végeztem valódi munkát, elkövettem egy vétket, és elbocsátottak. Akkor végre beláttam, hogy a Sátán filozófiája és törvényei szerint élve csak rossz úton járhatok, és akaratom ellenére is ellenállok Istennek.

Később egy másik szakaszt olvastam Isten szavaiból. „Aki a hírnévre, a haszonra és a státuszra törekszik ahelyett, hogy megfelelően végezné a kötelességét, az a tűzzel és az életével játszik. Akik a tűzzel és az életével játszik, bármelyik pillanatban meglelheti a végzetét. Ma vezetőként vagy dolgozóként Istent szolgálod, ami nem mindennapi dolog. Nem valakiért teszel dolgokat, és még kevésbé azért dolgozol, hogy kifizesd a számláidat és ételt tegyél az asztalra: helyette a kötelességedet végzed a gyülekezetben. És különös tekintettel arra, hogy ez a kötelesség Isten megbízatásából származik, mit jelent ennek a végzése? Hogy Istennek tartozol számadással a kötelességedért, akár jól végzed, akár nem: végső soron Istennek kell számot adni – kell, hogy legyen kimenetel. Amit elfogadtál, az Isten megbízatása, megszentelt felelősség, tehát bármennyire fontos vagy jelentéktelen ez a felelősség, komoly dolog. Mennyire komoly? Kis léptékben abból áll, hogy el tudod-e nyerni az igazságot ebben az életben, és magában foglalja, hogy Isten hogyan tekint rád. Nagyobb léptékben közvetlenül kapcsolódik a kilátásaidhoz és sorsodhoz, a kimeneteledhez: ha gonoszságot követsz el és szembeszállsz Istennel, elítél és megbüntet. Isten mindent nyilván tart, amit a kötelességed végzése során teszel, és Istennek megvannak a saját alapelvei és mércéi arra vonatkozóan, hogy ezeket hogyan pontozza és értékeli. Isten a kimeneteledet mindaz alapján határozza meg, amit a kötelességed végzése során tanúsítasz. Ez komoly dolog? Valóban az! Tehát ha feladatot kapsz, akkor az a saját dolgod, amit el kell végezned? (Nem.) Ez a munka nem olyasmi, amit egyedül el tudsz végezni, de megköveteli, hogy felelősséget vállalj érte. A felelősség a tiéd: neked kell elvégezned ezt a megbízatást. Mit érint ez? Érinti az együttműködést, azt, hogyan működj együtt a szolgálatban, hogyan működj együtt a kötelességed végzésében, hogyan működj együtt a megbízatásod teljesítésében, hogyan működj együtt úgy, hogy Isten akaratát kövesd. Ezeket a dolgokat érinti” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Kicsit megrémültem, amikor befejeztem Isten szavainak olvasását, különösen, amikor Isten e szavait olvastam: „Aki a hírnévre, a haszonra és a státuszra törekszik ahelyett, hogy megfelelően végezné a kötelességét, az a tűzzel és az életével játszik. Akik a tűzzel és az életével játszik, bármelyik pillanatban meglelheti a végzetét.” Láttam, hogy a hírnév, a nyereség és a státusz hajszolása egyenlő azzal, hogy az ember a tűzzel és az életével játszik, és nem tartja fontosnak az életét. Az ember kötelessége egy Istentől kapott megbízatás, egy nagyon komoly dolog. De én a kötelességemet eszköznek tekintettem, hogy hatalmat és státuszt szerezzek; bár tudtam, hogy egyedül nem tudok megbirkózni ezzel a munkával, nem mentem el és ajánlottam Cheyenne-t társamnak, és a legkevésbé sem foglalkoztam azzal, hogy ez hatással lesz-e majd a gyülekezet munkájára. Ez valamiféle ellenállás volt Istennek, és Isten elleni bűn; vajon nem a tűzzel játszottam? Csoportvezetőként nemcsak a saját kötelességemet nem teljesítettem, hanem a munka is késett a felügyeletem alatt. Erről nem tudtam Istennek számot adni! Csak a hírnévre, a nyereségre, a státuszra, és arra törekedtem, hogy az emberek felnézzenek rám, és az út, amelyen jártam, az antikrisztusok útja volt. Ha nem térek meg, akkor elvesztettem volna a sorsomat és a rendeltetési helyemet. Amikor ezt felismertem, akkor megértettem, hogy ez a nézőpont, amelyben korábban hittem: „még ha nem is ajánlok másokat, amíg nem akadályozom és nem zavarom jól láthatóan a munkát, Isten nem fog elítélni engem”, nem állt összhangban az igazsággal. Bár kívülről úgy tűnt, hogy nagyon lefoglal a kötelességem végrehajtása, szenvedek és áldozatot hozok érte, nem teszek semmi nyilvánvaló gonoszságot, mégis, hogy megvédjem a saját hatalmamat és státuszomat, inkább késedelmet okoztam a munkában, mint hogy beajánljam Cheyenne-t. Csak arra gondoltam, hogyan védjem meg a hírnevemet, a nyereségemet és a státuszomat – minden gondolatom gonosz volt, olyasmi, amit Isten elítél. Isten átvizsgálja az emberek szívét és elméjét. Ha nem hagyom el a gonosz utat, és továbbra is a hírnevet és a státuszt hajszolom, a végén csak ítéletet és büntetést kaphatok Istentől.

Később elolvastam Isten szavainak újabb két szakaszát, és megtaláltam a gyakorlás útját. Mindenható Isten azt mondja: „Mert mindazok számára, akik kötelességet végeznek, függetlenül attól, hogy mennyire mélyrehatóan vagy felületesen értik az igazságot, az igazságvalóságba való belépés gyakorlásának legegyszerűbb módja az, ha mindenben Isten házának az érdekeire gondolnak, és elengedik önző vágyaikat, személyes érdekeiket, indítékaikat, kevélységüket és rangjukat. Isten házának az érdekei kerüljenek az első helyre – ez a legkevesebb, amit megtehet az ember. Ha még ennyit sem tud megtenni az, aki kötelességet végez, akkor hogyan mondhatnánk, hogy elvégzi a kötelességét? Ez nem a kötelességének az elvégzése. Először Isten házának az érdekeire gondolj, legyél tekintettel Isten szándékaira, és vedd figyelembe az egyház munkáját. Tedd ezeket a dolgokat az első és legfőbb helyre; csak ezután gondolhatsz a rangod stabilitására, illetve arra, hogy miként tekintenek rád mások. Nem érzitek, hogy ez egy kicsit könnyebbé válik, amikor két lépésre bontjátok és köttök némi kompromisszumot? Ha egy ideig gyakorlod ezt, akkor érezni fogod, hogy nem is olyan nehéz eleget tenni Istennek. Emellett arra is képesnek kell lenned, hogy eleget tegyél a felelősségeidnek, elvégezd a kötelezettségeidet és a kötelességed, és félretedd önző vágyaidat, szándékaidat és indítékaidat. Vedd figyelembe Isten szándékait, és tedd első helyre Isten házának az érdekeit, az egyház munkáját, valamint az általad elvégzendő kötelességet. Miután ezt egy ideig megtapasztaltad, érezni fogod, hogy ez jó módja annak, ahogyan viselkedj. Nyíltan és becsületesen élsz, nem vagy alantas, hitvány ember. Igazságosan és tisztességesen élsz ahelyett, hogy alávaló, alantas és semmirekellő lennél. Érezni fogod, hogy ez az, ahogy az embernek cselekednie kell, és ezt a képet kell megélnie. Fokozatosan egyre inkább alábbhagy az arra irányuló vágyad, hogy saját érdekeidnek tegyél eleget” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). „Ha vezetőként vagy dolgozóként mindig mások felettinek gondolod magad, és úgy élvezed a kötelességedet, mintha egy kormányzati beosztás lenne, ha mindig élvezed a státuszodból származó előnyöket, ha mindig a saját terveidet készíted, ha mindig a saját hírnevedet, hasznodat és státuszodat tartod szem előtt és élvezed, ha mindig a saját érdekeidet működteted, ha mindig arra törekszel, hogy magasabb státuszt szerezz, hogy több embert kezelj és irányíts és hogy kiterjeszd a hatalmad körét, akkor ez baj. Nagyon veszélyes, ha egy fontos kötelességet úgy kezelsz, mint egy lehetőséget, hogy élvezd a pozíciódat, mintha kormánytisztviselő lennél. Ha mindig így viselkedsz, ha nem kívánsz együttműködni másokkal, ha nem akarod felhígítani a hatalmadat és megosztani mással, ha nem akarod, hogy más háttérbe szorítson, ellopja a rivaldafényt, ha csak egyedül akarod élvezni a hatalmat, akkor antikrisztus vagy. De ha gyakran keresed az igazságot, ha gyakorlod, hogy lázadj a tested, a motivációid és az elképzeléseid ellen, és képes vagy arra, hogy kezdeményezd a másokkal való együttműködést, megnyisd a szívedet, másokkal konzultálj és keress, figyelmesen meghallgasd mások ötleteit és javaslatait és elfogadd a helyes és az igazsághoz igazodó tanácsokat, függetlenül attól, hogy kitől származnak, akkor bölcsen és helyesen gyakorolsz, és képes vagy elkerülni, hogy rossz útra térj, ami oltalmat jelent számodra” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Isten hívőjeként, miután annyit ettem és ittam Isten szavait, képtelen voltam arra, hogy a kötelességem végrehajtása során megvédjem a gyülekezet érdekeit, viszont mindenütt a saját önző vágyaim, hírnevem és státuszom érdekében beszéltem és cselekedtem – valóban hiányzott belőlem a lelkiismeret és az értelem, és méltatlan voltam arra, hogy a gyülekezetben a kötelességemet végezzem. Isten házában az igazság uralkodik, az igazságosság uralkodik; ha valaki képességgel és tehetséggel rendelkezik, és felvállalja a gyülekezet munkájának terhét, azt a személyt ajánlani kell, és fel kell kérni, hogy vállalja el a megfelelő munkát a gyülekezetben. Ha beajánlunk mást, akkor eggyel több ember lesz, aki elvégezheti a gyülekezet munkáját, ami előnyös a munka előrehaladását és a testvérek fejlődését tekintve. Ha valaki a kötelességét mindig egyfajta státusznak tekinti, állandóan egyedül akarja a hatalmat birtokolni, hogy a többiek felett álljon, és övé legyen az utolsó szó, és nem hajlandó másokkal együttműködni, akkor az a személy az antikrisztus útjára lépett. De ha van egy társa, és a munka során megbeszélhetik azt, tanulhatnak egymástól, és ellenőrizhetik egymást, akkor elkerülhetik, hogy egy személy kezében legyen a hatalom, és elkerülhetik, hogy az antikrisztusok útjára lépjenek – ez egyfajta láthatatlan védőpajzs lesz felettük. Amikor elgondolkodtam ezen, rájöttem, hogy a tehetségek ajánlása nemcsak a gyülekezet munkájának lenne hasznos, hanem nekem is. Ezután üzentem a vezetőnek, és beajánlottam Cheyenne-t, és a vezető beleegyezett, hogy Cheyenne és én társak legyünk. A szívem ekkor felszabadult és megkönnyebbült. Attól a pillanattól kezdve megbeszéltem a munkát Cheyenne-nel, majd megosztottuk a felelősséget, és fokozatosan javultak az emberek fejlesztésére irányuló munka eredményei is. Ezen a tapasztalaton keresztül kezdtem lassan megérteni, hogy mi áll Isten szavaiban: „Ha javasolsz egy jó embert, és lehetővé teszed számára, hogy képzést kapjon és végezzen valamilyen kötelességet, és így egy tehetséges emberrel gazdagítod Isten házát, akkor ezzel vajon nem könnyíted meg a munkádat? Vajon nem tanúsítasz ezzel hűséget a kötelességedben? Ez egy jótett Isten előtt; a vezetőkként szolgálóknak kell, hogy legyen legalább ennyi lelkiismeretük és értelmük” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavaiból rájöttem, hogy mások ajánlása nem sérti az ember saját érdekeit, hanem az igazság gyakorlásának módja. Nem számít, hogy ki tudja elvállalni a munkát, ha előnyös Isten háza munkájának szempontjából, akkor ajánlani kell őt. Ez az a lelkiismeret és értelem, amellyel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell. Éreztem, hogy így viselkedni igazán jó.