2004 októberében a feleségemmel elfogadtuk Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját, és két gyermekünk is követett minket az Istenben való hitben. Rendkívül boldog voltam, azt gondolván: „Az egész családunk hisz Istenben. Milyen csodálatos lenne, ha mindannyian üdvözülhetnénk, és beléphetnénk az Ő királyságába!” Ezután a feleségem és én is végeztük a kötelességeinket. A feleségem lelkesebb volt nálam, és mindig úgy éreztem, hogy ő jobban keresi az igazságot, mint én.

2013-ban, amikor a feleségem csoportvezetőként szolgált, az egyik összejövetelen a gyülekezet vezetője, Vang Csing rámutatott a kötelességei teljesítésében mutatkozó eltérésekre és problémákra. A feleségem ezután nem tudott túllépni azon, hogy Vang Csing feltárta a romlottságát, önkényesen ítélkezett Vang Csingről és ezt elterjesztette, ezáltal a testvérekben előítéletek alakultak ki Wang Jinggel szemben, ami azt eredményezte, hogy sok feladatot nem hajtottak végre, ez pedig súlyosan megzavarta az gyülekezet életét. A vezető és a diakónus többször is közösséget vállalt a feleségemmel, de ő dacos és elégedetlen volt, ráadásul hamisan érvelt és vitatkozott, és a legkevésbé sem volt tisztában önmagával. Ennek eredményeként a gyülekezet elbocsátotta őt a pozíciójából. Miután elbocsátották, a bűnbánat legkisebb jelét sem mutatta, és továbbra is hibáztatta Vang Csinget, mindenfelé ítéleteket és pletykákat terjesztve. Mivel folyamatosan zavarta és bomlasztotta a gyülekezeti életet, néhány testvér leleplezte és jelentette őt. Később egy szavazást követően a gyülekezeti tagok 80%-ának támogatásával a feleségemet gonosz embernek minősítették, és kizárták. A történtek idején ez elég fájdalmas volt számomra. Belegondolva, hogy a feleségem feladta a karrierjét, hogy a kötelességét teljesítse, mióta elkezdett hinni Istenben, és annyi éven át dacolt mindenféle nehézséggel, a kizárása nem azt jelentette, hogy számára mindennek vége? Már semmi reménye nem maradt az üdvösségre. A feleségemet azonban ez egyáltalán nem érdekelte, és azt mondta: „Én hiszek Istenben. Értelmetlenül zártak ki. Azután is hinni fogok Istenben, hogy kizártak.” Látva, hogy a sok gonosz tette ellenére még mindig nem ismeri önmagát, hogy a gyülekezet döntése nem győzte meg, és neheztel miatta, egyáltalán nem éreztem túlzásnak, hogy a gyülekezet kizárta őt. A kizárása után sok testvér, aki eljött az otthonunkba, közösséget vállalt vele, és arra ösztönözte, hogy gondolkodjon el, és ismerje meg önmagát, de ő ezt egyáltalán nem fogadta el, és észszerűtlenül vitatkozott, azt állítva, hogy a vezetők és a dolgozók ellene fordultak, ezért zárták ki őt. Mi több, továbbra is neheztelt Vang Csingre.

Később Isten háza kötelezett minden gyülekezetet, hogy vizsgálja felül a korábban eltávolított vagy kizárt tagokat, hogy lássák, van-e köztük olyan, aki valóban megtért, és akit vissza lehet fogadni. Azon gondolkodtam: „Vajon a feleségem jogosult-e a visszafogadásra? A kizárása óta nem gondolkodott el, nem szerzett megismerést a tetteivel kapcsolatban, és továbbra is előítéleteket táplál Vang Csinggel szemben, a háta mögött ítélkezve róla. Semmi jelét nem mutatja a megbánásnak, ezért az alapelvek szerint nem lenne szabad visszafogadni.” De aztán arra gondoltam: „Mióta kizárták, időről időre még mindig olvassa Isten szavait, és támogat minket kötelességeink végzésében, emellett fenntartja a háztartásunkat, és gondoskodik a béna, ágyhoz kötött édesanyámról. Nem kaphatna még egy esélyt?” Akkoriban segítettem a vezetőknek a kizárt és eltávolított tagok anyagainak rendszerezésében. A lányom megkérdezte tőlem, hogy az édesanyját vissza lehetne-e venni a gyülekezetbe, és a feleségem is folyton azt kérdezte, hogy visszafogadhatják-e őt. Mivel egyszer sem mondtam, hogy igen, a feleségem azzal vádolt, hogy szívtelen vagyok, amitől rosszul éreztem magam. Arra gondoltam: „»Ha egy férfi és egy nő házasságban él, mély szeretetkötelék van közöttük.« Ha nem segítek, hogy a feleségemet visszafogadják, a lelkiismeretem nem fog megnyugodni, és a feleségem és a lányom is neheztelni fog rám.” Erre gondolva így szóltam a vezetőkhöz: „Mióta kizárták, a feleségem továbbra is kitartóan hisz Istenben. Nem fogadhatnánk őt vissza a gyülekezetbe?” A vezetők közösséget vállaltak velem, mondván: „Az egyháznak megvannak az alapelvei a visszafogadásra. Csak azok fogadhatók vissza, akik továbbra is hirdetik az evangéliumot, és őszinte bűnbánatot tanúsítanak, miután kizárták vagy eltávolították őket. A visszafogadottak semmiképpen sem okozhatnak ismét zavart a gyülekezetben. Ezen alapelvek szerint, bár a feleséged nem ellenezte a hitedet, és a kizárása óta jó magaviseletet tanúsít, soha nem gondolkodott el, és nem ismerte fel a gonosz tetteit, amelyek megzavarták a gyülekezet életét, ezenkívül továbbra is elégedetlen a kizárásával, és nincs meggyőződve annak jogosságáról. Nem olyan személy, akit vissza kellene fogadni.” A vezetők beszéde hallatán elszégyelltem magam. Világosan tudtam, hogy a feleségem a kiközösítése óta egyáltalán nem ismerte fel a múltbeli gonosz tetteit, sőt, továbbra is neheztelt arra a vezetőre, aki kizárta őt, és sosem gondolkodott el önmagán, hogy változtasson a helyzeten, annak ellenére, hogy mások közösséget vállaltak vele. Mindig a saját eltorzult logikája szerint érvelt. Miután annyi éve együtt éltem vele, jól tudtam, hogy milyen ember. Különösen arrogáns, beképzelt, és konokul észszerűtlen volt. Mióta összeházasodtunk, bármi is történt, egyszer sem ismerte el, hogy tévedett. Csak akkor nyugodott meg, amikor kedves szavakat mondtam neki. Elcsendesítettem az elmémet, és elgondolkodtam magamon: „Világosan tudom, hogy a feleségem nem felel meg a visszafogadás feltételeinek, de miért védem őt még mindig, és miért állok ki mellette?”

Később, az áhítataim során elolvastam két passzust Isten szavaiból. Mindenható Isten azt mondja: „Vannak emberek, akik nagy hangsúlyt fektetnek az érzéseikre, az érzéseik alapján reagálnak mindenre, ami történik velük; a szívük mélyén nagyon jól tudják, hogy ez helytelen, mégis képtelenek elfogulatlanok lenni, és még kevésbé képesek alapelvek szerint cselekedni. Amikor az embereket mindig az érzések korlátozzák, akkor képesek vajon az igazságot gyakorolni? Ez rendkívül nehéz! Sok ember képtelensége az igazság gyakorlására az érzésekre vezethető vissza; különösen fontosnak tartják az érzéseket, az első helyre teszik azokat. Olyan emberek ők, akik szeretik az igazságot? Biztosan nem. Lényegében mik az érzések? Egyfajta romlott beállítottságok. Az érzések megnyilvánulásait több szóval lehet jellemezni: kivételezés, mások elvtelen óvása, a testi kapcsolatok fenntartása és a részrehajlás; ezek az érzések” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi az igazságvalóság?). „Milyen kérdések kapcsolódnak az érzésekhez? Az első az, hogy miként értékeled a saját családtagjaidat, és hogyan viszonyulsz azokhoz a dolgokhoz, amiket tesznek. A »dolgok, amiket tesznek« itt természetesen magában foglalja azt, amikor akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját, amikor a hátuk mögött mondanak ítéletet más emberekről, amikor az álhívők némely gyakorlatában vesznek részt, és így tovább. Képes vagy elfogulatlanul közelíteni meg ezeket a dolgokat? Amikor értékelést kell írnod a családtagjaidról, képes vagy ezt objektíven és pártatlanul megtenni, félretéve a saját érzéseidet? Ez összefügg azzal, hogy hogyan viszonyulsz a családtagjaidhoz. Ezenkívül vannak-e érzéseid azok iránt, akikkel jól kijössz, vagy akik korábban segítettek neked? Tudod-e objektívan, pártatlanul és pontosan nézni a tetteiket és a magatartásukat? Ha akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját, képes leszel-e azonnal jelenteni vagy leleplezni őket, amint tudomást szerzel róla? Továbbá, vannak-e érzéseid azok iránt, akik viszonylag közel állnak hozzád, vagy akiknek hasonló az érdeklődési körük? Képes vagy-e pártatlanul és objektíven megítélni, meghatározni és kezelni a tetteiket és a viselkedésüket? Tegyük fel, hogy a gyülekezet az alapelvek szerint kezeli ezeket az embereket, akikhez érzelmileg kötődsz, és ennek az eredménye nem felel meg a saját elképzeléseidnek – hogyan viszonyulnál ehhez? Képes lennél engedelmeskedni?” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (2.)). Isten szavai egyértelműen leleplezték a probléma gyökerét. Az érzéseim korlátoztak. Világosan tudtam, hogy a feleségem megzavarta és bomlasztotta a gyülekezet életét, és megítélte a vezetőt, és hogy a kizárása után sem tanúsított valódi bűnbánatot, ami alkalmatlanná tette arra, hogy a gyülekezet visszafogadja, de mivel féltem attól, hogy a feleségem és a lányom szívtelennek neveznének, és aggódtam, hogy a házasságunk szétesik, szembefordultam az alapelvekkel, hogy megvédjem őt. A kötelességemet kihasználva kiálltam érte, remélve, hogy visszaveszik a gyülekezetbe. Az érzéseim túl erősek voltak! Isten háza megkövetelte, hogy visszafogadjuk azokat, akik valódi megbánást tanúsítottak, miután kizárták vagy kitiltották őket. Isten toleranciája és irgalma révén az emberek lehetőséget kaptak arra, hogy a lehető legnagyobb mértékben megbánják bűneiket. Ha ezek az emberek képesek megutálni és megbánni a saját tetteiket, és valódi tettek révén jóvátenni vétkeiket, az azt mutatja, hogy nem vesztették el teljesen az emberi mivoltjukat és a józan eszüket, és legalább az Istenbe vetett hitük valódi. Azonban azok, akik egyáltalán nem fogadták el az igazságot, és sok gonosz tettet követtek el, olyan emberek voltak, akiknek a természetlényege az igazságtól való idegenkedés és az igazság gyűlölete volt, és ők sosem fognak megbánást tanúsítani. Az ilyen embereket el kell távolítani. Az érzéseimre hagyatkozva szembefordultam az alapelvekkel, és egy gonosz embert akartam visszafogadni a gyülekezetbe, megengedve neki, hogy továbbra is zavarja a gyülekezet életét. Nem akadályoztam-e ezzel a gyülekezet munkáját? Ezt felismerve mélységes bűntudatot éreztem, és nem voltam hajlandó tovább az érzéseim alapján élni.

Később Isten szavait olvastam: „Vajon mit kérnek Isten szavai, az emberek milyen alapelv szerint bánjanak másokkal? Szeressétek, amit Isten szeret, és gyűlöljétek, amit Isten gyűlöl. Ez az az alapelv, amelyet be kell tartani. Isten szereti azokat, akik törekednek az igazságra, és képesek követni az Ő akaratát; nekünk is ezeket az embereket kell szeretnünk. Azok, akik nem képesek követni Isten akaratát, akik gyűlölik Istent, és lázadnak Ellene – ezeket az embereket Isten utálja és nekünk is utálnunk kell őket. Ez az, amit Isten kér az embertől. [...] Az Úr Jézus a Kegyelem Korában azt mondta: »Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?« »Mert aki követi az Én mennyei Atyám akaratát, az az Én testvérem, nővérem és anyám.« Ezek a szavak már a Kegyelem Korában is megvoltak, és most Isten szavai még nyilvánvalóbbak: »Szeressétek, amit Isten szeret, és gyűlöljétek, amit Isten gyűlöl.« Pontosan a lényegre tapintanak ezek a szavak, az emberek azonban gyakran képtelenek felfogni valódi értelmüket. Ha valaki olyan ember, aki megtagadja Istent, és szembeszegül Vele, akit Isten megátkozott, de ő a te szülőd vagy rokonod, és nem tűnik gonosz embernek, már amennyire azt meg tudod állapítani, és jól bánik veled, akkor lehet, hogy képtelen leszel gyűlölni őt, sőt még szoros kapcsolatban is maradhatsz vele, a viszonyotok nem változik. Aggodalommal tölt el, amikor hallod, hogy Isten utálja az ilyen embereket, képtelen vagy Isten oldalára állni, és könyörtelenül elutasítani az illetőt. Mindig korlátoznak az érzések, és nem tudod teljesen elengedni őt. Vajon mi ennek az oka? Az, hogy az érzéseid túl erősek, és meggátolnak abban, hogy gyakorold az igazságot. Ez az ember jó hozzád, így nem tudod rávenni magad, hogy gyűlöld őt. Csak akkor gyűlölhetnéd, ha bántana. Vajon ez a gyűlölet összhangban lenne-e az igazságalapelvekkel? A hagyományos elképzelések is megkötöznek, azt gondolod, hogy mivel ők a szüleid vagy a rokonaid, ezért, ha gyűlölnéd őket, a társadalom megvetne, a közvélemény gyalázna, és elítélne, mint hálátlant, lelkiismeret nélkülit, aki még csak nem is ember. Azt gondolod, hogy isteni ítélet és büntetés sújtana rád. Még ha gyűlölni akarod is őket, a lelkiismereted nem engedi. Vajon miért működik így a lelkiismereted? Azért, mert már gyermekkorod óta beléd ültettek egy gondolkodásmódot, a családi örökséged, a szülői nevelés és a hagyományos kultúra tanítása által. Ez a gondolkodásmód nagyon mélyen gyökerezik a szívedben, és arra késztet, hogy tévesen elhidd, hogy a gyermeki jámborság teljesen természetes és indokolt, és hogy mindig jó mindaz, amit az őseidtől örököltél. Ezt tanultad meg elsőként, és ez marad a domináns, óriási akadályt és zavart okozva a hitedben és az igazság elfogadásában, képtelenné téve arra, hogy gyakorlatba ültesd Isten szavait, és hogy szeresd, amit Isten szeret, és gyűlöld, amit Isten gyűlöl” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak akkor tud igazán átalakulni valaki, ha felismeri saját téves nézeteit). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten követelményei szerint az embereket azon alapelv szerint kell kezelni, hogy szeretik-e, amit Isten szeret, és gyűlölik-e, amit Isten gyűlöl. Azokat, akik szeretik az igazságot, és támogatják a gyülekezet munkáját, szeretettel kell kezelnünk, viszont meg kell vetnünk és el kell utasítanunk azokat a gonosz embereket, akik gyűlölik az igazságot, ellenállnak Istennek, és megzavarják Isten munkáját. Csak az ilyen módon való gyakorlás felel meg Isten szándékának. Engem azonban az érzéseim korlátoztak, így képtelen voltam szeretni, amit Isten szeret, és gyűlölni, amit Isten gyűlöl. Bár tudtam, hogy a feleségem gonosz tetteivel megzavarta a gyülekezet életét, hogy mereven elutasította az igazságot, és hogy a természetlényege egy gonosz emberé, aki gyűlöli az igazságot, így ki kellett zárni és el kellett távolítani, az alapelvek ellenére megpróbáltam elérni, hogy visszafogadják a gyülekezetbe. Túl erősek voltak az érzéseim! Hittem az olyan mondásokban, mint „ha egy férfi és egy nő összeházasodik, mély szeretetkötelék fűzi össze őket”, „a vér nem válik vízzé”, és „az ember nem élettelen, hogyan lenne hát mentes az érzelmektől?”. E sátáni mérgek szerint élve képtelen voltam különbséget tenni jó és rossz, helyes és helytelen között. Mindenben az érzéseim vezéreltek, alapelvek nélkül éltem. Látva, hogy feleségem továbbra is támogat engem és gyermekeinket kötelességeink teljesítésében, vezeti a háztartást, és gondoskodik a béna édesanyámról, miután kizárták, úgy éreztem, hogy tartozom neki. Attól féltem, hogy ha nem küzdök érte, a gyerekeim megharagszanak, és neheztelni fognak rám. Hogy fenntartsam a testi érzelmi kötelékeimet, és a jó férj és apa imidzsét, a feleségem mellé álltam, kiálltam mellette, és próbáltam elérni, hogy visszafogadják, megengedve neki, hogy továbbra is zavarja a gyülekezet életét és a testvérek belépését az életbe. Ez gonosz tett volt, tényleg lelkiismeret és emberi mivolt nélkül cselekedtem. Isten soha nem kéri tőlünk, hogy lelkiismeretet tanúsítsunk a gonosz emberekkel szemben, és azt sem mondja, hogy a sátáni rokonok elutasítása szívtelenség vagy embertelenség lenne. Ehelyett azt kéri tőlünk, hogy szeressük, amit Ő szeret, és gyűlöljük, amit Ő gyűlöl. Ezt felismerve úgy éreztem, hogy sokkal tisztább lett az elmém, és hajlandó voltam az alapelvek szerint eljárni, nem védtem többé a feleségemet, és nem az érzéseim alapján cselekedtem.

Miután ezeket megtapasztaltam, úgy gondoltam, hogy némi betekintést nyertem az érzések lényegébe. Később azonban a nagyobbik lányom kizárásával szembesültem. 2020 decemberében az otthonomtól távol végeztem a kötelességemet. Egy nap hirtelen kaptam egy levelet otthonról, amelyben az állt, hogy az idősebbik lányomat, akiről kiderült, hogy gonosz ember, kizárták a gyülekezetből, mert megzavarta és akadályozta a gyülekezet munkáját, és számos gonosz tettet követett el, bűnbánat nélkül. Ekkor megdöbbentem, és mély fájdalmat éreztem, és nem álltam meg, hogy ne panaszkodjak: „Miért zárták ki az idősebbik lányomat is? Ő akkoriban hagyta abba a tanulmányait, hogy végezhesse a kötelességét. Ha esett, ha fújt, sosem késett a kötelességeivel. Most pedig kizárták; ez nem azt jelenti, hogy nincs reménye az üdvösségre?” Valahányszor lehunytam a szemem, múltbéli jelenetek villantak fel az elmémben. Korábban családunk mind a négy tagja hitt Istenben. Gyakran olvastuk Isten igéit, himnuszokat énekeltünk, és közösséget vállaltunk az igazságról. Most már csak én és a kisebbik lányom maradtunk. Erre a gondolatra mély fájdalom fogott el. Imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! A nagyobbik lányomat kizárták. Tudom, hogy ez a Te igazságosságod. De egyszerűen nem tudom felfogni; nem tudom elengedni az érzéseimet. Kérlek, világosíts meg, és vezess engem, hogy megértsem a Te szándékodat”. Abban az időben vettük filmre „A gonosz emberek kizárásának csatája” című színdarabot. A főszereplő, aki az apja kizárása miatt fájdalmat és negatív érzéseket élt át, hasonló állapotban volt, mint én. Látva, hogy a főszereplő Isten szavaira támaszkodott, hogy legyőzze érzései korlátait, mélyen meghatódtam. Azt gondoltam: „Nekem is Istenre kell támaszkodnom, gyakorolnom kell az igazságot, és szilárdan kell állnom a bizonyságtételemben. Ma, bár a tudat, hogy a lányomat kizárták, elszomorított, úgy vélem, hogy Isten igazságos. Ha az egyház kiiktat vagy kizár valakit, az az illető lényege alapján történik, és senkit sem ér sérelem. Engedelmeskednem kellene, és abba kellene hagynom a panaszkodást és az Istennek való ellenállást.”

Később megnyugodtam, hogy átgondoljam az idősebb lányom következetesen tanúsított viselkedését, és átnéztem a kizárásáról szóló értesítést, amely megerősítette, hogy gonosz ember, aki sok gonosz tettet követett el. A felszínen racionálisnak tűnt, és nem beszélt sokat, de amikor az érdekeiről volt szó, megmutatkozott az igazi arca. Akkoriban, amikor a feleségemet elküldték és elkülönítették, hogy elgondolkodjon, Vang Csing, a vezető, beszélgetett a lányommal a feleségem gonosz tetteiről. Ő nemcsak hogy nem hallgatta meg, hanem védelmezte is a feleségemet, mondván, „Én nem tapasztaltam ilyen viselkedést. Nem hiszem, hogy anyukám zavarta a gyülekezeti életet.” Akármit is mondott a vezető, ő azt nem fogadta el, és azt állította, hogy az anyját a vezető elnyomta, és rosszul bánt vele, amivel folyamatosan zavarta a gyülekezet életét. A viselkedése miatt a gyülekezet elbocsátotta őt. A lányom azóta neheztelt Vang Csingre. Később kívülről úgy tűnt, hogy fejlődött, és elengedte ezt. Egy idő után megválasztották gyülekezetvezetőnek. Ekkortájt Vang Csinget átirányították szövegalapú munkára, mert nem végzett valódi munkát, így a lányom bosszút állt rajta. Nemcsak elbocsátotta a szövegalapú munkából, hanem ellene szóló anyagokat állított össze, hogy kizárassa őt a gyülekezetből. Akkoriban azt mondtam neki: „Az egyház megtisztításának az alapelveken kell alapulnia. Valakit igazságtalanul kizárni gonosz cselekedet, súlyos vétek. Vang Csing csak egy hamis vezető, aki képtelen valódi munkát végezni, de nem gonosz ember, és nem felel meg a kizárás kritériumainak.” Sokszor beszélgettem vele erről, de ő nem hallgatott rám, ragaszkodott ahhoz, hogy Vang Csing gonosz ember és antikrisztus, aki megérdemli a kizárást. A Vang Csing elleni bizonyítékai később elégtelennek bizonyultak, és a vezetők, a dolgozók és a testvérek nem hagyták jóvá a dolgot. A lányom nem adta fel, és a háttérben folytatta az információgyűjtést, eltökélten arra törekedve, hogy Vang Csinget kizárja a gyülekezetből. Nemcsak Vang Csinget akarta kizárni, hanem Vang Csing férjét és gyermekét is büntette és elnyomta, félrevezetve és felbujtva a testvéreket, hogy elutasítsák és kiközösítsék Vang Csing férjét. Még azzal is fenyegetőzött, hogy elbocsátja a férfit, nagy fájdalmat és negatív érzéseket okozva ezzel Vang Csing családjának. A nagyobbik lányom elbocsátásakor egyházi diakónusként én is jelen voltam, és mivel nem védtem meg őt, neheztelt rám. Később, amikor értékeléseket írt, embertelen, rendkívül önző személyként jellemzett, aki érzéketlen, mint egy hidegvérű állat, és nagyon rossz értékelést adott rólam.

A lányom viselkedésén elgondolkodva elolvastam Isten szavainak egy részletét: „Amikor az antikrisztusokat megmetszik, a hozzáállásuk nem az elfogadás és az engedelmesség. Helyette ellenállók és idegenkednek tőle, ami gyűlöletet szül. A szívük mélyén gyűlölnek mindenkit, aki megmetszi őket, mindenkit, aki feltárja a csontvázakat a szekrényükben és leleplezi a tényleges körülményeiket. Milyen mértékben gyűlölnek téged? Gyűlölettel csikorgatják a fogaikat, azt kívánják, hogy tűnj a szemük elől, és úgy érzik, hogy ti ketten nem tudtok együtt létezni. Ha az antikrisztusok ilyenek az emberekkel, akkor vajon el tudják fogadni Isten szavait, amelyek leleplezik és elítélik őket? Nem, nem tudják. Aki leleplezi őket, azt gyűlölni fogják csak azért, mert leleplezte őket és kedvezőtlen számukra, és visszavágnak. Azt kívánják, hogy bárcsak eltüntethetnék a szemük elől az illetőt, aki megmetszette őket. Nem bírják látni, hogy az illetőnek jól mennek a dolgai. Boldogok lennének, ha ez az ember meghalna vagy csapás érné; amíg az illető él és még mindig teszi a kötelességét Isten házában, valamint minden a szokásos módon megy tovább, addig szenvedést, nyugtalanságot és bosszúságot éreznek a szívükben. Amikor nincs módjuk visszavágni valakinek, titokban átkozzák őt, sőt, azért imádkoznak Istenhez, hogy hozzon büntetést és megtorlást az illetőre, az ő sérelmeiket pedig orvosolja. Ha az antikrisztusokban kialakult ez a gyűlölet, az egy cselekvéssorhoz vezet. Ezek között a tettek között szerepel a visszavágás és az átok, és persze néhány egyéb tett, például mások befeketítése, rágalmazása és elítélése, ami a gyűlöletből fakad. Ha valaki megmetszi őket, a háta mögött áskálódni fognak az illető ellen. Amikor az illető azt mondja valamire, hogy helyes, ők azt fogják mondani, hogy téves. Az illető által tett összes pozitív dolgot el fogják torzítani és negatívvá fogják tenni, ezeket a hazugságokat terjesztve és zavarásokat okozva az illető háta mögött. Felbujtanak és csőbe húznak másokat – akik tudatlanok és nem látják át a dolgokat, illetve maguk nem tudnak különbséget tenni –, hogy az ő oldalukra álljanak és támogassák őket. Az őket megmetsző ember nyilvánvalóan semmi rosszat nem tett, ők azonban akkor is rá akarnak kenni valamilyen gaztettet az illetőre, hogy tévesen mindenki azt higgye, hogy efféle dolgokat tesz, majd elérjék, hogy mindenki összeálljon és elutasítsa az illetőt. Az antikrisztusok így zavarják a gyülekezeti életet és zavarják az embereket a kötelességük végzésében. Mi a céljuk? Az, hogy megnehezítsék az őket megmetsző ember dolgát, és elérjék, hogy mindenki elhagyja őt. Olyan antikrisztusok is vannak, akik ezt mondják: »Megmetszettél és megnehezítetted a dolgomat, úgyhogy én sem fogom megkönnyíteni a te dolgodat. Adok neked egy kis ízelítőt abból, hogy milyen az, amikor megmetszenek és elhagynak. Ahogyan te bánsz velem, én is úgy fogok bánni veled. Ha nem könnyíted meg a dolgomat, ne gondold, hogy majd neked könnyű dolgod lesz!«” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész)). Isten szavaiból megértettem, hogy az antikrisztusok kifejezetten gonoszak és rosszindulatúak, különösen gyűlölik azokat, akik leleplezik vagy megsértik őket, és addig nem adják fel, amíg le nem győzik és tönkre nem teszik őket. Összevetve ezt az idősebb lányom viselkedésével, némi tisztánlátásra tettem szert vele kapcsolatban. Mivel megzavarta a gyülekezeti életet azzal, hogy kiállt az anyja mellett, elbocsátották, ő pedig neheztelt a vezetőre, Vang Csingre, és várta az alkalmat, hogy bosszút álljon. Miután pozíciót szerzett, arra használta a hatalmát, hogy rosszindulatúan befeketítse és kínozza Vang Csinget és a családját. Hiába mondta neki mindenki, hogy Vang Csing nem felel meg a kiiktatás vagy a kizárás kritériumainak, ő egyáltalán nem hallgatott rájuk, és ragaszkodott ahhoz, hogy Vang Csinget kizárják a gyülekezetből. Láttam, hogy a lányom rendkívül alattomos és rosszindulatú beállítottságú, hogy mindig a gonosz embert védi, és megtorolja, ha valaki másképp gondolkodik, és hogy addig nem áll le, amíg másokat tönkre nem tesz. Rájöttem, hogy egy ördög, és valóban ki kell zárni. Ha a gyülekezet tagja maradna, csak további zavart és bomlasztást okozna, és egy csapás lenne a gyülekezet számára.

Később Isten következő szavait olvastam: „Te még ma is azokkal a démonokkal keveredsz, és lelkiismerettel és szeretettel bánsz velük, de ebben az esetben nem a Sátán felé terjeszted-e ki a jó szándékot? Nem állsz-e szövetségben a démonokkal? Ha az emberek eddig eljutottak, és még mindig képtelenek különbséget tenni jó és rossz között, és továbbra is vakon szeretnek és irgalmasak anélkül, hogy egyáltalán Isten szándékait kívánnák keresni, vagy bármilyen módon képesek lennének Isten szándékait magukévá tenni, akkor a végük annál nyomorúságosabb lesz. Aki nem hisz a testet öltött Istenben, az Isten ellensége. Ha képes vagy lelkiismeretességet és szeretetet tanúsítani egy ellenség iránt, akkor nem nélkülözöd-e az igazságérzetet? Ha te összeegyeztethető vagy azokkal, akiket utálok és akikkel nem értek egyet, és továbbra is szeretettel vagy személyes érzésekkel viseltetsz irántuk, akkor nem vagy-e lázadó? Nem állsz-e szándékosan ellen Istennek? Az ilyen személy birtokolja az igazságot? Ha az emberek lelkiismeretességet tanúsítanak az ellenség iránt, szeretetet a démonok iránt és irgalmat a Sátán iránt, akkor nem akadályozzák-e szándékosan Isten munkáját? Azok az emberek, akik csak Jézusban hisznek, és nem hisznek a megtestesült Istenben az utolsó napokban, valamint azok, akik szóban azt állítják, hogy hisznek a megtestesült Istenben, de gonoszságot cselekszenek, mind antikrisztusok, nem is beszélve azokról, akik még csak nem is hisznek Istenben. Mindezek az emberek pusztítás tárgyai lesznek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba). Isten családjában Krisztusé a hatalom, és az igazság uralkodik. A gyülekezet a lányomat a lényege alapján zárta ki, a kizárás alapelvei szerint. De amikor ez megtörtént velem, nem kerestem Isten szándékát. Képtelen voltam átlátni a lányom ördögi lényegét, ezért együttéreztem vele, és sajnáltam őt. Arra gondoltam, hogy gyermekkora óta hisz Istenben, és feladta a tanulmányait, elviselte a szenvedést, és áldozatokat hozott egészen mostanáig; akkor hogy lehetett őt kizárni? Így hát a szívem mélyén panaszkodtam Istennek, vitatkozva Vele. Nem pontosan ezt leplezte le Isten, amikor azt mondta: „jó szándékot mutat a Sátán felé” és „démonokkal szövetkezik”? Nem ellenkeztem Istennel, és nem álltam ellen Neki? Sok éve hittem Istenben, ettem és ittam az Ő szavait, és gyakran mondogattam másoknak: „egy személy eltávolításának és kizárásának az alapelveken kell alapulnia, nem érzéseken, még akkor is, ha a saját szüleidről van szó.” Mégis, amikor a feleségemet és a lányomat kizárták, tudatosan megszegtem a szabályokat, mert az irántuk való érzéseim miatt a gyülekezetben akartam őket tartani. Nem tűrtem-e el, hogy gonosz emberek zavarják a gyülekezet munkáját? Ezzel a gonosz emberek oldalára álltam, ellenállva Istennek! Ezt felismerve némi félelmet éreztem a szívemben, ezért imádkoztam Istenhez, kész voltam megtérni hozzá, és megszabadulni az érzések korlátaitól.

Ekkor Isten következő szavait olvastam: „Mindenki sorsát a viselkedéséből fakadó lényege határozza meg, és ez mindig megfelelően meghatározott. Senki sem viselheti más bűneit; még inkább, senki sem kaphat büntetést más helyett. Ez egyértelmű. [...] Végső soron az igazságot cselekvők az igazságot cselekvők, a gonosztevők pedig a gonosztevők. Az igazságot tevők végül életben maradhatnak, míg a gonosztevők elpusztíttatnak. A szentek szentek; ők nem mocskosak. A mocskosak mocskosak, és egy részük sem szent. Azok az emberek, akiket el fognak pusztítani, mind a gonoszok, és azok, akik életben maradnak, mind az igazak – még akkor is, ha a gonoszok gyermekei igaz tetteket követnek el, és még akkor is, ha az igazak szülei gonosz tetteket követnek el. Nincs kapcsolat egy hívő férj és egy nem hívő feleség között, és nincs kapcsolat hívő gyermekek és nem hívő szülők között; ez a kétféle ember teljesen összeegyeztethetetlen. Mielőtt az ember bemenne a nyugalomba, vannak testi rokonai, de ha egyszer bement a nyugalomba, akkor már nem lesz semmilyen testi rokona, akiről beszélhetnénk. Azok, akik teljesítik a kötelességüket, ellenségei azoknak, akik nem teljesítik; azok, akik szeretik Istent, és azok, akik gyűlölik Őt, ellentétben állnak egymással. Azok, akik majd nyugalomra térnek, és azok, akiket majd elpusztítanak, két összeférhetetlen típusú teremtett lény. Azok a teremtett lények, akik jól végzik kötelességeiket, képesek lesznek a túlélésre, míg azok, akik nem végzik jól kötelességeiket, a pusztulás tárgyává válnak; mi több, ez az örökkévalóságon át fog tartani. [...] A mai emberek között léteznek fizikai kapcsolatok, valamint vérségi kötelékek, de a jövőben ezek mind meg fognak szűnni. A hívők és a nem hívők összeegyeztethetetlenek, sőt, inkább szemben állnak egymással. A nyugalomban lévők hinni fognak abban, hogy van Isten, és alávetik magukat Istennek, míg az Isten ellen lázadók mind a pusztuláséi lesznek. Nem léteznek majd többé családok a földön; hogyan is létezhetnének szülők, gyermekek vagy házastársi kapcsolatok? A hit és a hitetlenség összeférhetetlensége teljesen megszakítja majd az ilyen fizikai kapcsolatokat!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba). Isten szavaiból megértettem, hogy Ő igazságos és szent. Isten mindenféle testi érzés nélkül határozza meg az emberek sorsát, mindenkit igazságosan és méltányosan kezel. Isten nem az alapján ítélkezik, hogy valaki látszólag mennyi mindenről mondott le, vagy mennyit fáradozott, hanem a lényegük és a cselekedeteik alapján dönt az emberek sorsáról, és a gonosz emberek kiiktatásra vannak ítélve. Nem értettem meg Isten igazságosságát, így amikor hallottam, hogy a lányomat kizárták, nem kerestem az igazságot, és nem vettem figyelembe az ő természetlényegét, hogy lássam, milyen ember is valójában, ehelyett inkább elmerültem az érzéseimben, együttéreztem vele, és sajnáltam őt. Most már tisztán láttam, hogy bár a lányom képes volt feladni a tanulmányait és elvégezni a kötelességeit, elviselni a szenvedést, és áldozatot vállalni, minden erőfeszítése a státusz és a hírnév megszerzésére irányult. Amint elvesztette a pozícióját, és sérültek az érdekei, ádáz természete teljesen lelepleződött. Korábban azt hittem, hogy az egész családunk hisz Istenben, és mindannyian megmenekülhetünk, és beléphetünk a mennyek országába, de most már láttam, hogy ez csak a saját elképzelésem és a képzeletem szüleménye volt. Ha valaki nem szereti az igazságot, sőt gyűlöli azt, és a sátáni beállítottsága egyáltalán nem változik, annak ellenére, hogy évek óta hisz Istenben, azt hogyan lehetne megmenteni? A lányom és a feleségem kizárásának megtapasztalása révén láttam, hogy bár kezdetben az egész családunk hitt Istenben, megkaptuk Isten szavainak ellátását, és végeztük a saját kötelességeinket, néhány év elteltével fokozatosan feltárult mindannyiunk lényege és az általunk választott út. A feleségem és az idősebbik lányom sok gonosz tettet követett el, és gonosz emberekként lelepleződtek; ők és én összeférhetetlen embertípusok vagyunk, és nem tudjuk segíteni vagy megmenteni egymást. Isten következő szavai jutottak eszembe: „A jövőben, amikor az emberiség belép a gyönyörű birodalomba, már nem lesz olyan kapcsolat férj és feleség, apa és lánya vagy anya és fia között, mint amilyet az emberek elképzelnének. Akkoriban minden ember a saját fajtáját fogja követni, és a családok addigra szétesnek. Miután teljesen elbukott, a Sátán soha többé nem fogja zavarni az emberiséget, és az embereknek nem lesznek többé romlott sátáni beállítottságaik. Azok a lázadó emberek addigra elpusztulnak, és csak az engedelmes emberek maradnak meg. Mint ilyen, nagyon kevés család marad fenn érintetlenül; hogyan létezhetnek továbbra is fizikai kapcsolatok?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba). Nem értettem Isten munkáját, és az érzéseim alapján védtem a feleségemet és a lányomat, mert fenn akartam tartani a testi érzéseken alapuló családi kapcsolatainkat, így majdnem olyasmit tettem, amivel ellenálltam volna Istennek. Milyen ostoba és vak voltam! Azt gondoltam: „Nem hagyhatom többé, hogy az érzéseim korlátozzanak. Ki kell szabadulnom az érzések rabságából, és alá kell vetnem magam ennek a helyzetnek”. Az állapotom lassanként javult, és már nem éreztem annyi fájdalmat.

Miután mindezt megtapasztaltam, a családommal kapcsolatban is tisztábban láttam. Elengedtem az irántuk táplált érzéseimet a szívem mélyéről. Ugyanakkor tisztán láttam azt is, hogy az érzések alapján élő ember képtelen különbséget tenni jó és rossz, helyes és helytelen között, és még arra is képes, hogy az igazságalapelvekkel ellentétes dolgokat tegyen, ellenálljon Istennek, és lázadjon Ellene. Az érzelmek valóban Isten ellenségei. Az érzéseken alapuló élet lehetetlenné teszi az igazság gyakorlását. Beláttam azt is, hogy az érettségem túl csekély, az érzéseim túl erősek, és nem vetem alá magam valóban Istennek. Meg kellett tapasztalnom Isten ítéletét és fenyítését, hogy átalakíthassam romlott beállítottságomat.