Írta: Mike, Dél-Korea

2004 októberében a feleségemmel elfogadtuk Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját, és két gyermekünk is követett minket az Istenben való hitben. Rendkívül boldog voltam, azt gondolván: „Az egész családunk hisz Istenben. Milyen csodálatos lenne, ha mindannyian üdvözülhetnénk, és beléphetnénk az Ő királyságába!” Ezután a feleségem és én is végeztük a kötelességeinket. A feleségem lelkesebb volt nálam, és mindig úgy éreztem, hogy ő jobban keresi az igazságot, mint én.

2013-ban, amikor a feleségem csoportvezetőként szolgált, az egyik összejövetelen a gyülekezet vezetője, Vang Csing rámutatott a kötelességei teljesítésében mutatkozó eltérésekre és problémákra. A feleségem ezután nem tudott túllépni azon, hogy Vang Csing romlottsága feltárult, önkényes ítéleteket hozott Vang Csingről és ezeket elterjesztette, ezáltal a testvérekben előítéletek alakultak ki Vang Csinggel szemben, ami azt eredményezte, hogy sok feladatot nem hajtottak végre, ez pedig súlyosan megzavarta a gyülekezet életét. A vezető és a diakónus többször is közösséget vállalt a feleségemmel, de ő dacos és elégedetlen volt, ráadásul hamisan érvelt és vitatkozott, és a legkevésbé sem volt tisztában önmagával. Ennek eredményeként a gyülekezet elbocsátotta őt a pozíciójából. Miután elbocsátották, a bűnbánat legkisebb jelét sem mutatta, és továbbra is hibáztatta Vang Csinget, mindenfelé ítéleteket és pletykákat terjesztve. Mivel folyamatosan zavarta és bomlasztotta a gyülekezeti életet, néhány testvér leleplezte és jelentette őt. Később egy szavazást követően a gyülekezeti tagok 80%-ának támogatásával a feleségemet gonosz emberként jellemezték, és kizárták. A történtek idején ez elég fájdalmas volt számomra. Belegondolva, hogy a feleségem, mióta elkezdett hinni Istenben, elhagyta az otthonát és a karrierjét, hogy a kötelességét teljesítse, és annyi éven át dacolt mindenféle nehézséggel, a kizárása nem azt jelentette, hogy számára mindennek vége? Már semmi reménye nem maradt az üdvösségre. A feleségemet azonban ez egyáltalán nem érdekelte, és azt mondta: „Én hiszek Istenben. Fölösleges volt kizárniuk. Azután is hinni fogok Istenben, hogy kizártak.” Látva, hogy a sok gonosz tette ellenére még mindig nem ismeri önmagát, hogy a gyülekezet döntése nem győzte meg, és neheztel miatta, egyáltalán nem éreztem túlzásnak, hogy a gyülekezet kizárta őt. A kizárása után sok testvér, aki eljött az otthonunkba, közösséget vállalt vele, és arra ösztönözte, hogy gondolkodjon el, és ismerje meg önmagát, de ő ezt egyáltalán nem fogadta el, és észszerűtlenül vitatkozott, azt állítva, hogy a vezetők és a dolgozók ellene fordultak, ezért zárták ki őt. Mi több, továbbra is neheztelt Vang Csingre.

Később Isten háza kötelezett minden gyülekezetet, hogy vizsgálja felül a korábban eltávolított vagy kizárt tagokat, hogy lássák, van-e köztük olyan, aki valóban megtért, és akit vissza lehet fogadni. Azon gondolkodtam: „Vajon a feleségem jogosult-e a visszafogadásra? A kizárása óta nem gondolkodott el, nem szerzett megismerést a tetteivel kapcsolatban, és továbbra is előítéleteket táplál Vang Csinggel szemben, a háta mögött ítélkezve róla. Semmi jelét nem mutatja a megbánásnak, ezért az alapelvek szerint nem lenne szabad visszafogadni.” De aztán arra gondoltam: „Mióta kizárták, időről időre még mindig olvassa Isten szavait, és támogat minket kötelességeink végzésében, emellett fenntartja a háztartásunkat, és gondoskodik a béna, ágyhoz kötött édesanyámról. Nem kaphatna még egy esélyt?” Akkoriban segítettem a vezetőknek a kizárt és eltávolított tagok anyagainak rendszerezésében. A lányom megkérdezte tőlem, hogy az édesanyját vissza lehetne-e venni a gyülekezetbe, és a feleségem is folyton azt kérdezte, hogy visszafogadhatják-e őt. Mivel egyszer sem mondtam, hogy igen, a feleségem azzal vádolt, hogy szívtelen vagyok, amitől rosszul éreztem magam. Arra gondoltam: „»Ha egy férfi és egy nő házasságban él, mély szeretetkötelék van közöttük.« Ha nem segítek, hogy a feleségemet visszafogadják, a lelkiismeretem nem fog megnyugodni, és a feleségem és a lányom is panaszkodni fog rám.” Erre gondolva így szóltam a vezetőkhöz: „Mióta kizárták, a feleségem továbbra is kitartóan hisz Istenben. Nem fogadhatnánk őt vissza a gyülekezetbe?” A vezetők közösséget vállaltak velem, mondván: „Az egyháznak megvannak az alapelvei a visszafogadásra. Csak azok fogadhatók vissza, akik továbbra is hirdetik az evangéliumot, és őszinte bűnbánatot tanúsítanak, miután kizárták vagy eltávolították őket. A visszafogadottak semmiképpen sem okozhatnak ismét zavart a gyülekezetben. Ezen alapelvek szerint, bár a feleséged nem ellenezte a hitedet, és a kizárása óta jó magaviseletet tanúsít, soha nem ismerte fel a gonosz tetteit, amelyek megzavarták a gyülekezet életét, nem gondolkodott el rajtuk, ezenkívül továbbra is elégedetlen a kizárásával, és nincs meggyőződve annak jogosságáról. Nem olyan személy, akit vissza kellene fogadni.” A vezetők beszéde hallatán elszégyelltem magam. Világosan tudtam, hogy a feleségem a kiközösítése óta egyáltalán nem ismerte fel a múltbeli gonosz tetteit, sőt, továbbra is neheztelt arra a vezetőre, aki kizárta őt, és sosem gondolkodott el önmagán, hogy változtasson a helyzeten, annak ellenére, hogy mások közösséget vállaltak vele. Mindig a saját eltorzult logikája szerint érvelt. Miután annyi éve együtt éltem vele, jól tudtam, hogy milyen ember. Különösen arrogáns, önhitt, és konokul észszerűtlen volt. Mióta összeházasodtunk, bármi is történt, egyszer sem ismerte el, hogy tévedett. Csak akkor nyugodott meg, amikor kedves szavakat mondtam neki. Elcsendesítettem az elmémet, és elgondolkodtam magamon: „Világosan tudom, hogy a feleségem nem felel meg a visszafogadás feltételeinek, de miért védem őt még mindig, és miért állok ki mellette?”

Később, az áhítataim során elolvastam két passzust Isten szavaiból. Mindenható Isten azt mondja: „Vannak emberek, akik nagy hangsúlyt fektetnek az érzéseikre, és bármi is történik velük, az érzéseik alapján cselekednek; a szívük mélyén nagyon jól tudják, hogy ez helytelen, mégis képtelenek elfogulatlanok lenni, és még kevésbé képesek alapelvek szerint cselekedni. Amikor az embereket mindig az érzések korlátozzák, akkor képesek vajon az igazságot gyakorolni? Ez rendkívül nehéz! Sok ember képtelensége az igazság gyakorlására az érzésekre vezethető vissza; különösen fontosnak tartják az érzéseket, és legelőre helyezik őket. Olyan emberek ők, akik szeretik az igazságot? Biztosan nem. Mi az érzések lényege? Az, hogy a testi érzések kerülnek legelőre, az igazságalapelveket pedig félresöprik. Az érzések megnyilvánulásait több szóval és kifejezéssel lehet jellemezni: kivételezés, mások elvtelen óvása, a testi kapcsolatok fenntartása és a méltányosság hiánya. Ezek az érzések” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi az igazságvalóság?). „Milyen kérdések kapcsolódnak az érzésekhez? Az első az, hogy miként értékeled a saját családtagjaidat, és hogyan viszonyulsz azokhoz a dolgokhoz, amiket tesznek. A »dolgok, amiket tesznek« itt természetesen magában foglalja azt, amikor akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját, amikor a hátuk mögött mondanak ítéletet más emberekről, amikor az álhívők némely gyakorlatában vesznek részt, és így tovább. Képes vagy elfogulatlanul megközelíteni ezeket a dolgokat? Amikor értékelést kell írnod a családtagjaidról, képes vagy ezt objektíven és pártatlanul megtenni, félretéve a saját érzéseidet? Ez összefügg azzal, hogy hogyan viszonyulsz a családtagjaidhoz. Ezenkívül vannak-e érzéseid azok iránt, akikkel jól kijössz, vagy akik korábban segítettek neked? Tudod-e objektívan, pártatlanul és pontosan nézni a tetteiket és a magatartásukat? Ha akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját, képes leszel-e azonnal jelenteni vagy leleplezni őket, amint tudomást szerzel róla? Továbbá, vannak-e érzéseid azok iránt, akik viszonylag közel állnak hozzád, vagy akiknek hasonló az érdeklődési körük? Képes vagy-e pártatlanul és objektíven megítélni, meghatározni és kezelni a tetteiket és a viselkedésüket? Tegyük fel, hogy a gyülekezet az alapelvek szerint kezeli ezeket az embereket, akikhez érzelmileg kötődsz, és ennek az eredménye nem felel meg a saját elképzeléseidnek – hogyan viszonyulnál ehhez? Képes lennél engedelmeskedni?” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (2.)). Isten szavai egyértelműen leleplezték a probléma gyökerét. Az érzéseim korlátoztak. Világosan tudtam, hogy a feleségem megzavarta és bomlasztotta a gyülekezet életét, és megítélte a vezetőt, és hogy a kizárása után sem tanúsított valódi bűnbánatot, ami alkalmatlanná tette arra, hogy a gyülekezet visszafogadja, de mivel féltem attól, hogy a feleségem és a lányom szívtelennek neveznének, és aggódtam, hogy a házasságunk szétesik, szembefordultam az alapelvekkel, hogy megvédjem őt. A kötelességemet kihasználva kiálltam érte, remélve, hogy visszaveszik a gyülekezetbe. Az érzéseim túl erősek voltak! Isten háza megkövetelte, hogy visszafogadjuk azokat, akik valódi megbánást tanúsítottak, miután kizárták vagy kitiltották őket. Isten toleranciája és irgalma révén az emberek lehetőséget kaptak arra, hogy a lehető legnagyobb mértékben megbánják bűneiket. Ha ezek az emberek képesek megutálni és megbánni a saját tetteiket, és valódi tettek révén jóvátenni vétkeiket, az azt mutatja, hogy nem vesztették el teljesen az emberi mivoltjukat és a józan eszüket, és legalább az Istenbe vetett hitük valódi. Azonban azok, akik egyáltalán nem fogadták el az igazságot, és sok gonosz tettet követtek el, olyan emberek voltak, akiknek a természetlényege az igazságtól való idegenkedés és az igazság gyűlölete volt, és ők sosem fognak megbánást tanúsítani. Az ilyen embereket ki kell rekeszteni. Az érzéseimre hagyatkozva szembefordultam az alapelvekkel, és egy gonosz embert akartam visszafogadni a gyülekezetbe, megengedve neki, hogy továbbra is zavarja a gyülekezet életét. Nem zavartam-e meg ezzel a gyülekezet munkáját? Ezt felismerve mélységes bűntudatot éreztem, és nem voltam hajlandó tovább az érzéseim alapján élni.

Később Isten szavait olvastam: „Mit kérnek Isten szavai, az emberek mely alapelvek szerint bánjanak egymással? Szeressétek, amit Isten szeret, és gyűlöljétek, amit Isten gyűlöl. Ez az az alapelv, amelyet az embereknek be kellene tartaniuk. Isten szereti azokat, akik törekednek az igazságra, és képesek követni az Ő akaratát; nekünk is ezeket az embereket kell szeretnünk. Azok, akik nem képesek követni Isten akaratát, akik gyűlölik Istent, és lázadnak Ellene – ezeket az embereket Isten utálja és nekünk is utálnunk kell őket. Ez az, amit Isten kér az embertől. [...] Az Úr Jézus a Kegyelem Korában azt mondta: »Ki az Én anyám, és kik az Én testvéreim?« »Aki követi az Én mennyei Atyám akaratát, az az Én testvérem, nővérem és anyám.« Ezek a szavak már a Kegyelem Korában is megvoltak, és most Isten szavai még nyilvánvalóbbak: »Szeressétek, amit Isten szeret, és gyűlöljétek, amit Isten gyűlöl.« Pontosan a lényegre tapintanak ezek a szavak, az emberek azonban gyakran képtelenek felfogni valódi értelmüket. Ha egy személy olyasvalaki, aki megtagadja Istent és szembeszegül Vele, akit Isten megátkozott, de ő a te szülőd vagy rokonod, és amennyire te meg tudod ítélni, nem tűnik gonosz embernek, és jól bánik veled, akkor azon kaphatod magad, hogy képtelen vagy gyűlölni ezt a személyt, sőt, talán szoros kapcsolatban is maradsz vele, és a kapcsolatotok változatlan marad. Amikor azt hallod, hogy Isten gyűlöli az ilyen embereket, zaklatott leszel, képtelen leszel Isten oldalára állni, és képtelen leszel megkeményíteni a szívedet, hogy elutasítsd őket. Mindig korlátozni fognak az érzéseid, és nem leszel képes ténylegesen megszakítani velük a kapcsolatot. Mi ennek az oka? Ez azért történik, mert az érzéseid túl erősek, és megakadályoznak abban, hogy gyakorold az igazságot. Az a személy jó hozzád, ezért nem tudod rávenni magad, hogy gyűlöld. Csak akkor tudnád gyűlölni, ha ártana neked. Vajon ez a gyűlölet összhangban lenne az igazságalapelvekkel? Továbbá még mindig kötnek a hagyományos elképzelések, mivel azt gondolod, hogy ő a szülőd vagy rokonod, és ha gyűlölnéd, a társadalom megvetne, a közvélemény pedig elítélne, megbélyegeznének hálátlan gyermekként, akinek nincs lelkiismerete, és aki nem ember. Azt hiszed, isteni elítélést szenvednél el és büntetésben részesülnél. Még ha gyűlölni is akarod, a lelkiismereted nem engedi. Honnan ered a lelkiismeretednek ez a hatása? Egy olyan elgondolásból fakad, amelyet gyermekkorod óta elvetettek benned, a családod örökségén, a szüleidtől kapott nevelésen és a hagyományos kultúra kondicionálásán keresztül. Ez az elgondolás nagyon mélyen gyökerezik a szívedben, és arra késztet, hogy tévesen elhidd, hogy a gyermeki jámborság tökéletesen természetes és indokolt, és hogy mindig jó mindaz, amit az őseidtől örököltél. Ezt tanultad meg elsőként, és ez marad a domináns, óriási akadályt és zavart okozva a hitedben és az igazság elfogadásában, képtelenné téve arra, hogy gyakorlatba ültesd Isten szavait, és képtelenné téve arra, hogy gyakorold szeretni azt, amit Isten szeret, és gyűlölni, amit Isten gyűlöl” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak akkor tud igazán átalakulni valaki, ha ismeri saját helytelen nézeteit). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten követelményei szerint az embereket azon alapelv szerint kell kezelni, hogy szeretnünk kell, amit Isten szeret, és gyűlölnünk, amit Isten gyűlöl. Azokat, akik szeretik az igazságot, és támogatják a gyülekezet munkáját, szeretettel kell kezelnünk, viszont gyűlölnünk kell és el kell utasítanunk azokat a gonosz embereket, akik gyűlölik az igazságot, ellenállnak Istennek, és megzavarják Isten munkáját. Csak az ilyen módon való gyakorlás felel meg Isten szándékának. Engem azonban az érzéseim korlátoztak, így képtelen voltam szeretni, amit Isten szeret, és gyűlölni, amit Isten gyűlöl. Bár tudtam, hogy a feleségem gonosz tetteivel megzavarta a gyülekezet életét, hogy mereven elutasította az igazságot, és hogy a természetlényege egy gonosz emberé, aki gyűlöli az igazságot, így ki kellett zárni és el kellett távolítani, az alapelvek ellenére megpróbáltam elérni, hogy visszafogadják a gyülekezetbe. Túl erősek voltak az érzéseim! Hittem az olyan mondásokban, mint „ha egy férfi és egy nő házasságban él, mély szeretetkötelék van közöttük”, „a rokonság részrehajlást szül” és „az ember nem élettelen, hogyan lenne hát mentes az érzésektől”. E sátáni mérgek szerint élve képtelen voltam különbséget tenni jó és rossz, helyes és helytelen között. Mindenben az érzéseim vezéreltek, alapelvek nélkül éltem. Látva, hogy feleségem továbbra is támogat engem és gyermekeinket kötelességeink teljesítésében, vezeti a háztartást, és gondoskodik a béna édesanyámról, miután kizárták, úgy éreztem, hogy tartozom neki. Attól féltem, hogy ha nem küzdök érte, a gyerekeim megharagszanak, és neheztelni fognak rám. Hogy fenntartsam a testi érzelmi kötelékeimet, és a jó férj és apa imidzsét, a feleségem mellé álltam, kiálltam mellette, és próbáltam elérni, hogy visszafogadják, megengedve neki, hogy továbbra is zavarja a gyülekezet életét és a testvérek belépését az életbe. Ez gonosz tett volt, tényleg lelkiismeret és emberi mivolt nélkül cselekedtem. Isten soha nem kéri tőlünk, hogy lelkiismeretet tanúsítsunk a gonosz emberekkel szemben, és azt sem mondja, hogy a Sátántól való rokonok elutasítása szívtelenség vagy embertelenség lenne. Ehelyett azt kéri tőlünk, hogy szeressük, amit Ő szeret, és gyűlöljük, amit Ő gyűlöl. Ezt felismerve úgy éreztem, hogy sokkal tisztább lett az elmém, és hajlandó voltam az alapelvek szerint eljárni, nem védtem többé a feleségemet, és nem az érzéseim alapján cselekedtem.

Miután ezeket megtapasztaltam, úgy gondoltam, hogy némi betekintést nyertem az érzések lényegébe. Később azonban a nagyobbik lányom kizárásával szembesültem. 2020 decemberében az otthonomtól távol végeztem a kötelességemet. Egy nap hirtelen kaptam egy levelet otthonról, amelyben az állt, hogy az idősebbik lányomat, akiről kiderült, hogy gonosz ember, kizárták a gyülekezetből, mert megzavarta és akadályozta a gyülekezet munkáját, és számos gonosz tettet követett el, bűnbánat nélkül. Ekkor megdöbbentem, és mély fájdalmat éreztem, és nem álltam meg, hogy ne panaszkodjak: „Miért zárták ki az idősebbik lányomat is? Ő akkoriban hagyta abba a tanulmányait, hogy végezhesse a kötelességét. Ha esett, ha fújt, sosem késett a kötelességeivel. Most pedig kizárták; ez nem azt jelenti, hogy nincs reménye az üdvösségre?” Valahányszor lehunytam a szemem, múltbéli jelenetek villantak fel az elmémben. Korábban családunk mind a négy tagja hitt Istenben. Gyakran olvastuk Isten szavait, himnuszokat énekeltünk, és közösséget vállaltunk az igazságról. Most már csak én és a kisebbik lányom maradtunk. Erre a gondolatra mély fájdalom fogott el. Imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! A nagyobbik lányomat kizárták. Tudom, hogy ez a Te igazságosságod. De egyszerűen nem tudom felfogni; nem tudom elengedni az érzéseimet. Kérlek, világosíts meg, és vezess engem, hogy megértsem a Te szándékodat.” Abban az időben vettük filmre az „Egy gonosz ember kizárásának csatája” című színdarabot. A főszereplő, aki az apja kizárása miatt fájdalmat és negatív érzéseket élt át, hasonló állapotban volt, mint én. Látva, hogy a főszereplő Isten szavaira támaszkodott, hogy legyőzze érzései korlátait, mélyen meghatódtam. Azt gondoltam: „Nekem is Istenre kell támaszkodnom, gyakorolnom kell az igazságot, és szilárdan kell állnom a bizonyságtételemben. Ma, bár a tudat, hogy a lányomat kizárták, elszomorított, úgy vélem, hogy Isten igazságos. Ha az egyház eltávolít vagy kizár valakit, az az illető lényege alapján történik, és senkit sem ér sérelem. Engedelmeskednem kellene, és abba kellene hagynom a panaszkodást és az Istennek való ellenállást.”

Később megnyugodtam, hogy átgondoljam az idősebb lányom következetesen tanúsított viselkedését, és átnéztem a kizárásáról szóló értesítést, amely megerősítette, hogy gonosz ember, aki sok gonosz tettet követett el. A felszínen racionálisnak tűnt, és nem beszélt sokat, de amikor az érdekeiről volt szó, megmutatkozott az igazi arca. Akkoriban, amikor a feleségemet elbocsátották és elkülönítették, hogy elgondolkodjon, Vang Csing, a vezető, beszélgetett a lányommal a feleségem gonosz tetteiről. Ő nemcsak hogy nem hallgatta meg, hanem védelmezte is a feleségemet, mondván, „Én nem tapasztaltam ilyen viselkedést. Nem hiszem, hogy anyukám zavarta a gyülekezeti életet.” Akármit is mondott a vezető, ő azt nem fogadta el, és azt állította, hogy az anyját a vezető elnyomta, és rosszul bánt vele, amivel folyamatosan zavarta a gyülekezet életét. A viselkedése miatt a gyülekezet elbocsátotta őt. A lányom azóta neheztelt Vang Csingre. Később kívülről úgy tűnt, hogy fejlődött, és elengedte ezt. Egy idő után megválasztották gyülekezetvezetőnek. Ekkortájt Vang Csinget átirányították szövegalapú munkára, mert nem végzett valódi munkát, így a lányom bosszút állt rajta. Nemcsak elbocsátotta a szövegalapú munkából, hanem ellene szóló anyagokat állított össze, hogy kizárassa őt a gyülekezetből. Akkoriban azt mondtam neki: „Az egyház megtisztításának az alapelveken kell alapulnia. Valakit igazságtalanul kizárni gonosz cselekedet, súlyos vétek. Vang Csing csak egy hamis vezető, aki képtelen valódi munkát végezni, de nem gonosz ember, és nem felel meg a kizárás kritériumainak.” Sokszor beszélgettem vele erről, de ő nem hallgatott rám, ragaszkodott ahhoz, hogy Vang Csing gonosz ember és antikrisztus, aki megérdemli a kizárást. A Vang Csing elleni bizonyítékai később elégtelennek bizonyultak, és a vezetők, a dolgozók és a testvérek nem hagyták jóvá a dolgot. A lányom nem adta fel, és a háttérben folytatta az információgyűjtést, eltökélten arra törekedve, hogy Vang Csinget kizárja a gyülekezetből. Nemcsak Vang Csinget akarta kizárni, hanem Vang Csing férjét és gyermekét is gyötörte és elnyomta, félrevezetve és felbujtva a testvéreket, hogy elutasítsák és kiközösítsék Vang Csing férjét. Még azzal is fenyegetőzött, hogy elbocsátja a férfit, nagy fájdalmat és negatív érzéseket okozva ezzel Vang Csing családjának. A nagyobbik lányom elbocsátásakor egyházi diakónusként én is jelen voltam, és mivel nem védtem meg őt, neheztelt rám. Később, amikor értékeléseket írt, embertelen, rendkívül önző személyként jellemzett, aki érzéketlen, mint egy hidegvérű állat, és nagyon rossz értékelést adott rólam.

A lányom viselkedésén elgondolkodva elolvastam Isten szavainak egy részletét: „Amikor az antikrisztusokat megmetszik, a hozzáállásuk nem az elfogadás és az engedelmesség. Helyette ellenállók és idegenkednek tőle, ami gyűlöletet szül. A szívük mélyén gyűlölnek mindenkit, aki megmetszi őket, mindenkit, aki feltárja a csontvázakat a szekrényükben és leleplezi a tényleges körülményeiket. Milyen mértékben gyűlölnek téged? Gyűlölettel csikorgatják a fogaikat, azt kívánják, hogy tűnj a szemük elől, és úgy érzik, hogy ti ketten nem tudtok együtt létezni. Ha az antikrisztusok ilyenek az emberekkel, akkor vajon el tudják fogadni Isten szavait, amelyek leleplezik és elítélik őket? Nem, nem tudják. Aki leleplezi őket, azt gyűlölni fogják csak azért, mert leleplezte őket és kedvezőtlen számukra, és visszavágnak. Azt kívánják, hogy bárcsak eltüntethetnék a szemük elől az illetőt, aki megmetszette őket. Nem bírják látni, hogy az illetőnek jól mennek a dolgai. Boldogok lennének, ha ez az ember meghalna vagy csapás érné; amíg az illető él és még mindig teszi a kötelességét Isten házában, valamint minden a szokásos módon megy tovább, addig szenvedést, nyugtalanságot és bosszúságot éreznek a szívükben. Amikor nincs módjuk visszavágni valakinek, titokban átkozzák őt, sőt, azért imádkoznak Istenhez, hogy hozzon büntetést és megtorlást az illetőre, az ő sérelmeiket pedig orvosolja. Ha az antikrisztusokban kialakult ez a gyűlölet, az egy cselekvéssorhoz vezet. Ezek között a tettek között szerepel a visszavágás és az átok, és persze néhány egyéb tett, például mások bemártása, rágalmazása és elítélése, ami a gyűlöletből fakad. Ha valaki megmetszi őket, a háta mögött áskálódni fognak az illető ellen. Amikor az illető azt mondja valamire, hogy helyes, ők azt fogják mondani, hogy téves. Az illető által tett összes pozitív dolgot el fogják torzítani és negatívvá fogják tenni, ezeket a hazugságokat terjesztve és zavarásokat okozva az illető háta mögött. Felbujtanak és csőbe húznak másokat – akik tudatlanok és nem látják át a dolgokat, illetve maguk nem képesek tisztán látni –, hogy az ő oldalukra álljanak és támogassák őket. Az őket megmetsző ember nyilvánvalóan semmi rosszat nem tett, ők azonban akkor is rá akarnak kenni valamilyen gaztettet az illetőre, hogy tévesen mindenki azt higgye, hogy efféle dolgokat tesz, majd elérjék, hogy mindenki összeálljon és elutasítsa az illetőt. Az antikrisztusok így zavarják a gyülekezeti életet és zavarják az embereket a kötelességük végzésében. Mi a céljuk? Az, hogy megnehezítsék az őket megmetsző ember dolgát, és elérjék, hogy mindenki elhagyja őt. Olyan antikrisztusok is vannak, akik ezt mondják: »Megmetszettél és megnehezítetted a dolgomat, úgyhogy én sem fogom megkönnyíteni a te dolgodat. Adok neked egy kis ízelítőt abból, hogy milyen az, amikor megmetszenek és elhagynak. Ahogyan te bánsz velem, én is úgy fogok bánni veled. Ha nem könnyíted meg a dolgomat, ne gondold, hogy neked majd könnyű dolgod lesz!«” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész)). Isten szavaiból megértettem, hogy az antikrisztusok kifejezetten ádázak és rosszindulatúak, különösen gyűlölik azokat, akik leleplezik vagy megsértik őket, és addig nem adják fel, amíg le nem győzik és tönkre nem teszik őket. Összevetve ezt az idősebb lányom viselkedésével, némi tisztánlátásra tettem szert vele kapcsolatban. Mivel megzavarta a gyülekezeti életet azzal, hogy kiállt az anyja mellett, elbocsátották, ő pedig neheztelt a vezetőre, Vang Csingre, és várta az alkalmat, hogy bosszút álljon. Miután pozíciót szerzett, mindent megtett, hogy felhasználja a hatalmát, hogy hamis vádakkal befeketítse és gyötörje Vang Csinget és a családját. Hiába mondta neki mindenki, hogy Vang Csing nem felel meg az eltávolítás vagy a kizárás kritériumainak, ő egyáltalán nem hallgatott rájuk, és ragaszkodott ahhoz, hogy Vang Csinget kizárják a gyülekezetből. Láttam, hogy a lányom rendkívül alattomos és rosszindulatú beállítottságú, hogy mindig a gonosz embert védi, és megtorolja, ha valaki másképp gondolkodik, és hogy addig nem áll le, amíg másokat tönkre nem tesz. Rájöttem, hogy egy ördög, és valóban ki kell zárni. Ha a gyülekezet tagja maradna, csak további zavart és bomlasztást okozna, és egy csapás lenne a gyülekezet számára.

Később Isten következő szavait olvastam: „Te még ma is azokkal a démonokkal keveredsz, és lelkiismerettel és szeretettel bánsz velük, de ez nem azzal egyenlő-e, hogy kedvességet tanúsítasz a Sátán iránt? Nem állsz-e szövetségben a démonokkal? Ha az emberek eddig eljutottak, és még mindig képtelenek különbséget tenni jó és rossz között, és továbbra is vakon szeretnek és irgalmasak anélkül, hogy egyáltalán Isten szívét kívánnák keresni, vagy bármilyen módon képesek lennének Isten szívét a magukévá tenni, akkor a sorsuk annál nyomorúságosabb lesz. Aki nem hisz a hús-vér testet öltött Istenben, az Isten ellensége. Ha képes vagy lelkiismerettel és szeretettel bánni Isten ellenségeivel, akkor nem nélkülözöd-e az igazságérzetet? Ha te összeférhető vagy azokkal, akiket Én utálok és akikkel Én szemben állok, és továbbra is szeretettel vagy személyes érzésekkel viseltetsz irántuk, akkor nem vagy-e lázadó? Nem állsz-e szándékosan ellen Istennek? Birtokolja-e ténylegesen az igazságot egy ilyen ember? Ha az emberek lelkiismerettel bánnak Isten ellenségeivel, szeretettel a démonokkal és irgalommal a Sátánnal, akkor nem akadályozzák-e szándékosan Isten munkáját? Azok az emberek, akik csak Jézusban hisznek, és nem hisznek a megtestesült Istenben az utolsó napokban, valamint azok, akik szóban azt állítják, hogy hisznek a megtestesült Istenben, de gonoszságot cselekszenek, mind antikrisztusok, nem is beszélve azokról, akik még csak nem is hisznek Istenben. Mindezek az emberek pusztítás tárgyai lesznek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba). Isten családjában Krisztusé a hatalom, és az igazság uralkodik. A gyülekezet a lányomat a lényege alapján zárta ki, a kizárás alapelvei szerint. De amikor ez megtörtént velem, nem kerestem Isten szándékát. Képtelen voltam átlátni a lányom ördögi lényegét, ezért együttéreztem vele, és sajnáltam őt. Arra gondoltam, hogy gyermekkora óta hisz Istenben, és feladta a tanulmányait, elviselte a szenvedést, és áldozatokat hozott egészen mostanáig; akkor hogy lehetett őt kizárni? Így hát a szívem mélyén panaszkodtam Istenre, veszekedve Vele. Nem pontosan ezt leplezte le Isten, amikor azt mondta: „kedvességet tanúsítasz a Sátán iránt” és „szövetségben a démonokkal”? Nem ellenkeztem Istennel, és nem álltam ellen Neki? Sok éve hittem Istenben, ettem és ittam az Ő szavait, és gyakran mondogattam másoknak: „egy személy eltávolításának és kizárásának az alapelveken kell alapulnia, nem érzéseken, még akkor is, ha a saját szüleidről van szó”. Mégis, amikor a feleségemet és a lányomat kizárták, tudatosan megszegtem a szabályokat, mert az irántuk való érzéseim miatt a gyülekezetben akartam őket tartani. Nem tűrtem-e el, hogy gonosz emberek zavarják a gyülekezet munkáját? Ezzel a gonosz emberek oldalára álltam, ellenállva Istennek! Ezt felismerve némi félelmet éreztem a szívemben, ezért imádkoztam Istenhez, kész voltam megtérni Hozzá, és megszabadulni az érzések korlátaitól.

Ekkor Isten következő szavait olvastam: „Mindenki sorsát a tettei lényege határozza meg, és ez mindig megfelelően meghatározott. Senki sem viselheti más bűneit; még inkább, senki sem kaphat büntetést más helyett. Ez megkérdőjelezhetetlen. [...] Az igazságosságot cselekvők végső soron igazságosságot cselekvők, a gonosztevők pedig végső soron gonosztevők. Az igazságosságot cselekvők végső soron életben tudnak maradni, míg a gonosztevők elpusztíttatnak. A szentek szentek; ők nem mocskosak. A mocskosak mocskosak, és egy részük sem szent. Azok az emberek, akiket el fognak pusztítani, mind a gonoszok, és azok, akik életben maradnak, mind az igazságosak – még akkor is, ha a gonoszok gyermekei igazságos tetteket cselekvők, és még akkor is, ha az igazak szülei gonosz tetteket cselekvők. Eredendően nincs kapcsolat egy hívő férj és egy nem hívő feleség között, és nincs kapcsolat hívő gyermekek és nem hívő szülők között; ez a kétféle ember összeegyeztethetetlen. Mielőtt az ember bemenne a nyugalomba, van testi, családi ragaszkodása, de ha egyszer bement a nyugalomba, akkor már nem lesz semmilyen testi, családi ragaszkodása, amelyről beszélhetnénk. Azok, akik teszik a kötelességüket, eredendően ellenségei azoknak, akik nem teszik; azok, akik szeretik Istent, és azok, akik gyűlölik Őt, természetüknél fogva ellentétben állnak egymással. Azok, akik majd bemennek a nyugalomba, és azok, akiket majd elpusztítanak, két összeférhetetlen típusú teremtett lény. Azok a teremtett lények, akik végzik kötelességeiket, képesek lesznek a túlélésre, míg azok, akik nem végzik kötelességeiket, a pusztítás tárgyává válnak; mi több, ez az örökkévalóságon át fog tartani. [...] A mai emberek között léteznek a hús-vér testen alapuló kapcsolatok, valamint vérségi kötelékek, de a jövőben ezek mind felbomlanak majd. A hívők és a nem hívők eredendően összeegyeztethetetlenek, sőt, inkább szemben állnak egymással. A nyugalomban lévők mind olyan emberek lesznek, akik hisznek abban, hogy van Isten, és alávetik magukat Istennek, míg az Isten ellen lázadók mind el lesznek pusztítva. Nem léteznek majd többé családok a földön; hogyan is létezhetnének szülők, gyermekek vagy házastársi kapcsolatok? A hit és a hitetlenség összeférhetetlensége teljesen megszakítja majd az ilyen, hús-vér testen alapuló kapcsolatokat!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba). Isten szavaiból megértettem, hogy Ő igazságos és szent. Isten mindenféle testi érzés nélkül határozza meg az emberek sorsát, mindenkit igazságosan és méltányosan kezel. Isten nem az alapján ítélkezik, hogy valaki látszólag mennyi mindenről mondott le, vagy mennyi áldozatot hozott, hanem a lényegük és a cselekedeteik alapján dönt az emberek sorsáról, és a gonosz emberek eltávolításra vannak ítélve. Nem értettem meg Isten igazságosságát, így amikor hallottam, hogy a lányomat kizárták, nem kerestem az igazságot, és nem vettem figyelembe az ő természetlényegét, hogy lássam, milyen ember is valójában, ehelyett inkább elmerültem az érzéseimben, együttéreztem vele, és sajnáltam őt. Most már tisztán láttam, hogy bár a lányom képes volt feladni a tanulmányait és elvégezni a kötelességeit, elviselni a szenvedést, és áldozatot vállalni, minden erőfeszítése a státusz és a hírnév megszerzésére irányult. Amint elvesztette a pozícióját, és sérültek az érdekei, ádáz természete teljesen lelepleződött. Korábban azt hittem, hogy az egész családunk hisz Istenben, és mindannyian megmenekülhetünk, és beléphetünk a mennyek országába, de most már láttam, hogy ez csak a saját elképzelésem és a képzeletem szüleménye volt. Ha valaki nem szereti az igazságot, sőt gyűlöli azt, és a sátáni beállítottsága egyáltalán nem változik, annak ellenére, hogy évek óta hisz Istenben, azt hogyan lehetne megmenteni? A lányom és a feleségem kizárásának megtapasztalása révén láttam, hogy bár kezdetben az egész családunk hitt Istenben, megkaptuk Isten szavainak ellátását, és végeztük a saját kötelességeinket, néhány év elteltével fokozatosan feltárult mindannyiunk lényege és az általunk választott út. A feleségem és az idősebbik lányom sok gonosz tettet követett el, és gonosz emberekként tárultak fel; ők és én összeférhetetlen embertípusok vagyunk, és nem tudjuk segíteni vagy megmenteni egymást. Isten következő szavai jutottak eszembe: „A jövőben, amikor az emberiség belép a gyönyörű birodalomba, már nem lesz olyan kapcsolat férj és feleség, apa és lánya vagy anya és fia között, mint amilyet az emberek elképzelnének. Akkoriban minden embert besorolnak majd a saját fajtája szerint, és a családok addigra szétesnek. Miután teljesen elbukott, a Sátán soha többé nem fogja zavarni az emberiséget, és így az embereknek nem lesznek többé romlott sátáni beállítottságaik. Azok a lázadó emberek addigra elpusztulnak, és csak az engedelmes emberek maradnak meg. Ezért nagyon kevés család marad fenn érintetlenül, és így hogyan létezhetnek továbbra is a hús-vér testen alapuló kapcsolatok?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba). Nem értettem Isten munkáját, és az érzéseim alapján védtem a feleségemet és a lányomat, mert fenn akartam tartani a testi érzéseken alapuló családi kapcsolatainkat, így majdnem olyasmit tettem, amivel ellenálltam volna Istennek. Milyen ostoba és vak voltam! Azt gondoltam: „Nem hagyhatom többé, hogy az érzéseim korlátozzanak. Ki kell szabadulnom az érzések rabságából, és alá kell vetnem magam ennek a helyzetnek.” Az állapotom lassanként javult, és már nem éreztem annyi fájdalmat.

Miután mindezt megtapasztaltam, a családommal kapcsolatban is tisztábban láttam. Elengedtem az irántuk táplált érzéseimet a szívem mélyéről. Ugyanakkor tisztán láttam azt is, hogy az érzések alapján élő ember képtelen különbséget tenni jó és rossz, helyes és helytelen között, és még arra is képes, hogy az igazságalapelvekkel ellentétes dolgokat tegyen, ellenálljon Istennek, és lázadjon Ellene. A ragaszkodás valóban Isten ellensége. Az érzéseken alapuló élet lehetetlenné teszi az igazság gyakorlását. Beláttam azt is, hogy az érettségem túl csekély, az érzéseim túl erősek, és nem vetem alá magam valóban Istennek. Meg kellett tapasztalnom Isten ítéletét és fenyítését, hogy átalakíthassam romlott beállítottságomat.