2022 novemberében a felső vezetés küldött nekem egy levelet, amelyben megkértek, hogy írjak értékelést Vang Csiről. Amikor megkaptam a levelet, akaratlanul is arra gondoltam: „Miért kell nekem értékelést írnom Vang Csiről? Hiszen csak két hónapja helyezték át egy másik gyülekezetbe. Vajon a felső vezetés elő akarja léptetni? Vagy értékelni akarják a teljesítményét, és esetleg elbocsátják? Mi lehet ezzel a vezetők valódi szándéka?” Azt hallottam, hogy Vang Csi lemondott a családjáról és a karrierjéről, hogy végezze a kötelességét, és hogy két évvel ezelőtt, amikor a gyülekezetnek egy súlyos rajtaütéssel kellett szembenéznie, gyorsan elrendezte a kialakult helyzetet, és némi munkaképességről tett tanúbizonyságot. Azonban elég nehéz volt vele kijönni, és a vele való érintkezéseim során azt tapasztaltam, hogy gyakran kissé arrogáns, mások korlátozva érzik magukat miatta, és hajlamos megítélni az embereket. Arra gondolva, hogy milyen arrogáns volt és hogyan korlátozott engem, sértettnek és zaklatottnak éreztem magam. De aztán azt gondoltam: „A vezetők írtak neki, hogy megvizsgálják az állapotát, és útmutatást adjanak neki önmaga megismeréséhez, szóval lehet, hogy elő akarják léptetni. Ha ez a helyzet, akkor a jó tulajdonságairól kellene írnom az értékelésben. Ha arról írok, hogyan korlátozza az embereket, mit gondolnak majd rólam a vezetők? Vajon azt mondanák, hogy kötözködöm, és nem tanulok a leckékből, vagy hogy nem működtem jól együtt vele? Jó képességgel és munkaképességgel rendelkezik, lemondott a családjáról és a karrierjéről, hogy végezze a kötelességét, és amikor elbocsátották, elgondolkodott magán, és szerzett némi megértést. Ha a vezetők elő akarják léptetni, de én a rossz viselkedéséről írok, akkor mit fognak gondolni rólam?” Miután ezt átgondoltam, arra a következtetésre jutottam, hogy a vezetők elő fogják léptetni, ezért azt írtam, hogy Vang Csi törekszik az igazságra, tisztán fogja fel Isten szavát, jó munkaképességgel rendelkezik, és képes lemondani a családjáról és a karrierjéről. Annak érdekében, hogy jó benyomást tegyek a vezetőkre, a másokat korlátozó viselkedését úgy állítottam be, mintha az igazságérzet megnyilvánulása lenne, és ezzel útmutatást és segítséget nyújtana nekem. Miután megírtam az értékelést, átadtam a vezetőknek.

Néhány nappal később kaptam egy másik levelet a vezetőktől, amelyben azt kérdezték, hogy Vang Csi adta-e bármi jelét mások elnyomásának, megítélésének vagy korlátozásának, amikor kapcsolatban álltam vele. Eszembe jutottak azok az alkalmak, amikor együttműködtem vele, és hogy hogyan korlátozott másokat, és arra gondoltam: „Lehetséges, hogy komoly problémái vannak ezen a téren, és a vezetők meg akarják vizsgálni a viselkedését? Múltkor csak a jó tulajdonságairól írtam, és nem említettem, hogyan korlátozott és ítélt meg másokat. Most írnom kellene ezekről a viselkedésekről?” Aztán újra elgondolkodtam: „Ha most írok ezekről, hogyan fognak rám tekinteni a vezetők? Azt fogják mondani, hogy nem voltam őszinte korábban, és hogy becsaptam őket? Talán egyszerűen azt kellene mondanom, hogy nem tudok ezekről a dolgokról. De ha azt mondom, hogy nem tudok ezekről, akkor a vezetők nem fogják azt hinni, hogy hiányzik belőlem a tisztánlátás?” Folyton őrlődtem, nem tudtam, mit tegyek. Azt gondoltam magamban: „Csak kevesebb mint egy hónapig dolgoztam vele együtt, így nem lenne észszerűtlen azt mondani, hogy nem tudok ezekről a dolgokról, és a vezetők valószínűleg nem szólnának semmit emiatt.” Abban a pillanatban nyugtalanná váltam, és rájöttem, hogy csalárd vagyok. Ezért Istenhez imádkoztam. Eszembe jutottak az Úr Jézus szavai: „Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van” (Máté 5:37). Felidéztem azt is, hogy Isten azt mondta: „Tudnotok kell, hogy Isten azokat szereti, akik becsületesek.” Gyorsan kinyitottam Isten szavát, hogy olvassak belőle. Isten azt mondja: „Tudnotok kell, hogy Isten azokat szereti, akik becsületesek. Isten a hűség lényegével rendelkezik, ezért mindig meg lehet bízni a szavaiban. Továbbá, az Ő cselekedetei hibátlanok és megkérdőjelezhetetlenek. Ezért szereti Isten azokat, akik teljes mértékben becsületesek Vele. A becsületesség azt jelenti, hogy Istennek adjátok a szíveteket, nem vagytok hamisak Vele semmiben, mindenben nyitottak vagytok Felé, soha nem rejtitek el a tényeket, nem próbáljátok megtéveszteni a fölöttetek lévőket, és nem titkoltok el dolgokat az alattatok lévők elől, és nem tesztek olyan dolgokat, amelyek pusztán kísérletek, hogy elnyerjétek Isten jóindulatát. Röviden, becsületesnek lenni nem más, mint cselekedeteitekben és szavaitokban tisztának lenni, és nem téveszteni meg sem Istent, sem embert. Amit mondok, az nagyon egyszerű, de számotokra kétszeresen fáradságos. Sok ember választaná inkább, hogy pokolra vessék, semmint hogy becsületesen beszéljen és cselekedjen. Nem csoda, hogy más bánásmódot is tartogatok azoknak, akik nem becsületesek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Három intelem). „Mindenben, amit teszel, meg kell vizsgálnod, hogy a szándékaid helyesek-e. Ha Isten követelményei szerint tudsz cselekedni, akkor az Istennel való kapcsolatod normális. Ez a minimális mérce. Ha a szándékaidat megvizsgálva úgy találod, hogy helytelenek alakultak ki benned, és képes vagy fellázadni ellenük és Isten szavai szerint cselekedni, akkor igaz emberré leszel Isten előtt. Ez azt mutatja, hogy az Istennel való kapcsolatod normális, és hogy minden, amit teszel, Istenért van, nem a saját érdekedben. Mindenben, amit teszel és mindenben, amit mondasz, légy képes a szívedet helyes irányba állítani, és légy igazságos a cselekedeteidben, és ne az érzéseid vagy a saját akaratod vezessen, amikor cselekszel. Ezek azok az alapelvek, amelyek szerint az Istenben hívőknek cselekedniük kell” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Milyen a kapcsolatod Istennel?). Isten szavainak olvasása által megértettem, mit követel Isten az emberektől. Isten hűséges. Szereti a becsületes embereket, és gyűlöli a csalárd embereket. Isten azt követeli, hogy az emberek az igazat mondják, csalárdság és elhallgatás nélkül. Ez Isten természete. Egy értékelés megírása is megköveteli a becsületes emberré válás igazságába való belépést és annak elfogadását, hogy Isten átvizsgál minket. Elgondolkozva azon, milyen voltam Vang Csi értékelésének megírása közben, rájöttem, hogy nem azt írtam, amit tudtam, és nem az igazat mondtam. Ehelyett először a vezetők szándékait találgattam, arra gondolva, hogy a vezetők talán elő akarják léptetni Vang Csit, ezért elhallgattam és ellepleztem a rossz viselkedését, sőt azt, ahogy korlátozott engem, úgy állítottam be, mintha igazságérzete lenne. Valójában a megtévesztés volt a célom. Amikor a vezetők arra kértek, hogy írjak egy másik értékelést Vang Csiről, annak elkerülése érdekében, hogy hazugságon kapjanak, fontolóra vettem, hogy nem írok semmit. Ez a csalárdság egy újabb példája volt. Isten hűséges. Ő mélyrehatóan átvizsgálja az embert. Az embereket talán be tudom csapni, de Istent nem. Ha továbbra is hazudnék és megtévesztenék másokat, hogy megvédjem a büszkeségemet, azzal csak azt érném el, hogy Isten megutálna és meggyűlölne engem. Becsületes embernek kellett lennem Isten követelményei szerint, és fel kellett hagynom a vezetők szándékainak találgatásával. Függetlenül attól, hogyan tekintenek majd rám a vezetők, el kellett fogadnom, hogy Isten átvizsgál. Ezután az igazságnak megfelelően megírtam, hogyan korlátozott és ítélt meg embereket Vang Csi, és benyújtottam a vezetőknek. Csak ekkor éreztem magam nyugodtnak. Nem sokkal később a vezetők küldtek egy levelet, amelyben leírták Vang Csi viselkedését egy másik gyülekezetben, azt írva, hogy folyamatosan korlátozta az embereket, fogást keresett munkatársai hibáin, és gyakran forrófejűen fegyelmezett másokat. Ezen felül klikkeket hozott létre, és a hátuk mögött ítélkezett munkatársai felett, ami miatt azok negatívvá váltak, és ítéletet mondtak maguk felett. Megtévesztette a felette és alatta állókat, nem végzett tényleges munkát, és amikor a testvérek beszélgettek vele, nem fogadta el. Mivel folyamatosan így viselkedett, végül elbocsátották. A hír hallatán még jobban bántam, hogy korábban nem gyakoroltam az igazságot, és gyűlöltem magam, amiért olyan csalárd voltam.

Később elgondolkodtam azon, hogy miért íródott meg kétféleképpen ugyanaz az értékelés ugyanarról az emberről ilyen rövid idő alatt. Milyen természet vezérelt, hogy így cselekedjek? Teherérzettel, keresve Istenhez imádkoztam: „Istenem, amikor a vezetők arra kértek, hogy írjak egy értékelést Vang Csiről, a vezetők szándékait találgattam, és annak megfelelően akartam megírni az értékelést, ahelyett, hogy megírtam volna az összes tényt, amit tudtam. Milyen leckét kellene ebből megtanulnom? Istenem, kérlek, adj útmutatást, hogy megismerjem önmagam!”

Lelki áhítatom során olvastam Isten szavait: „Az antikrisztusok vakok Istenre, Neki nincs helye a szívükben. Amikor Krisztussal találkoznak, nem bánnak Vele másképp, mint egy hétköznapi emberrel, folyamatosan az Ő arckifejezéséből és hanglejtéséből következtetnek, úgy változtatják a hangnemet, ahogy a helyzet megkívánja, soha nem mondják el, mi is történik valójában, soha nem mondanak semmi őszinte dolgot, csak üres szavakat és doktrínákat beszélnek, megpróbálják megtéveszteni és becsapni a szemük előtt álló gyakorlati Istent. Egyáltalán nincs istenfélő szívük. Még arra sem képesek, hogy szívből beszéljenek Istenhez, hogy bármi igazat mondjanak. Úgy beszélnek, ahogy a kígyó siklik, szavaik folyása tekervényes és nem egyenes. Olyan a szavaik módja és iránya, mint a dinnye indája, amely egy póznán kapaszkodik felfelé. Ha például azt mondod, hogy valaki jó képességű és előléptethetnék, rögtön arról beszélnek, hogy milyen jó is az illető, mi nyilvánul meg és tárul fel benne; ha pedig azt mondod, hogy valaki rossz, akkor gyorsan arról kezdenek beszélni, hogy az illető milyen rossz és gonosz, hogyan okoz bomlasztásokat és megzavarásokat a gyülekezetben. Amikor bizonyos konkrét helyzetekről érdeklődsz, nincs mit mondaniuk; mellébeszélnek, azt várják, hogy következtetésre juss, figyelve a szavaid jelentésére, hogy a szavaikat a te gondolataidhoz igazíthassák. Minden, amit mondanak: szépen hangzó szavak, hízelgés és szolgalelkűség; egyetlen őszinte szó sem hagyja el a szájukat. Így érintkeznek az emberekkel és így bánnak Istennel – pontosan ennyire csalárdak. Ez a beállítottsága egy antikrisztusnak” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Második rész)). „Az antikrisztusok emberi mivolta nem becsületes, ami azt jelenti, hogy a legkevésbé sem szavahihetőek. Mindaz, amit mondanak és tesznek, meghamisított, benne vannak a saját szándékaik és céljaik, és benne rejlenek a megnevezhetetlen és kimondhatatlan trükkjeik és cselszövéseik. Az antikrisztusok szavai és tettei tehát túlságosan is szennyezettek, és túlságosan is tele vannak hamissággal. Bármennyit beszélnek is, nem lehet tudni, hogy melyik szavuk igaz, melyik hamis, melyik helyes és melyik helytelen. Ez azért van, mert nem becsületesek, a gondolkodásmódjuk pedig rendkívül bonyolult, tele van alattomos cselszövésekkel, és bővelkedik a trükkökben. Semmi sem egyértelmű abból, amit mondanak. Nem mondják, hogy az egy az egy, a kettő az kettő, az igen az igen, a nem pedig nem. Helyette minden kérdésben kerülgetik a forró kását, és elméjükben többször is átgondolják a dolgokat, fejtegetik a következményeket, minden szempontból mérlegelik az előnyöket és a hátrányokat. Aztán úgy módosítják a mondanivalójukat, hogy elég nehézkesnek hangzik mindaz, amit mondanak. A becsületes emberek soha nem értik, amit mondanak, így könnyen megtéveszthetik és becsaphatják őket, aki pedig ilyen emberekkel beszélget, és ilyenekkel van kapcsolatban, az fárasztónak és fáradságosnak találja az élményt. Soha nem mondják, hogy az egy az egy, és a kettő az kettő, soha nem mondják ki, hogy mire gondolnak, és soha nem írják le a dolgokat úgy, ahogyan vannak. Mindaz, amit mondanak, kifürkészhetetlen, tetteik céljai és szándékai pedig nagyon bonyolultak. Ha kiderül az igazság – ha mások átlátnak rajtuk, és tetten érik őket –, akkor gyorsan kitalálnak egy másik hazugságot, hogy megkerüljék a dolgot. [...] Az alapelv és módszer, amely szerint ezek az emberek viselik magukat és a világgal foglalkoznak, az az emberek hazugságokkal való becsapása. Kétszínűek, és úgy beszélnek, ahogy a közönségüknek megfelel; azt a szerepet játsszák, amit a helyzet megkövetel. Mézesmázosak és simulékonyak, a szájuk tele van hazugsággal, és megbízhatatlanok. Aki csak egy rövid ideig is kapcsolatba kerül velük, azt félrevezetik vagy megzavarják, és nem kap ellátást, segítséget vagy épülést” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottságlényegének összefoglalása (Első rész)). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok nagyon csalárdak és elvetemültek, hogy minden szavukban és tettükben folyamatosan figyelik mások reakcióit, hogy nagyon figyelnek a hangnemre, és kutatják a rejtett jelentéseket, és hogy a helyzethez igazítják a viselkedésüket. Azt mondják és teszik, ami számukra előnyös, beállítottságuk pedig csalfa és csalárd, mindenféle hitelesség nélkül. Amikor elgondolkodtam a Vang Csi értékelésének megírásakor tanúsított viselkedésemen, láttam, hogy a beállítottságom pont olyan volt, mint egy antikrisztusé. Az értékelés megírása előtt a vezetők szándékait találgattam, és mivel azt sejtettem, hogy a vezetők elő akarják léptetni, csak pozitív dolgokat írtam. Amikor a vezetők megkérdezték, hogy Vang Csi korlátozott és megítélt-e embereket, aggódtam, hogy ha megírom az igazat, lelepleződik az első értékelésben mondott hazugságom, és attól való félelmemben, hogy a vezetők csalárdsággal vádolnának, fontolóra vettem, hogy azt mondom, nem tudok ilyesmiről, de attól is féltem, hogy ha nem írok ezekről a dolgokról, a vezetők azt mondják majd, hogy hiányzik belőlem a tisztánlátás. Hogy jó képet tartsak fenn magamról a vezetők szemében, kimerítettem magam a számítgatásban és a csalárdságban, és a szívemben nyoma sem volt a becsületességnek. Egy lelkiismerettel és emberi mivolttal rendelkező ember istenfélő szívvel állna hozzá az értékelés írásához, és az igazságnak megfelelően írná le a dolgokat. De hogy megvédjem a büszkeségemet és a státuszomat, a gondolataim túlságosan bonyolulttá váltak, és minden, amit mondtam és tettem, a személyes szándékaim és céljaim körül forgott. Követtem a Sátán viselkedési elvét: „csak mondd az embereknek azt, amit hallani akarnak”, méregettem az emberek arckifejezését, alamuszi és ravasz voltam, és szemrebbenés nélkül hazudtam és megtévesztettem másokat. Igazán ravasz és csalárd voltam, és teljesen megbízhatatlan. Csak magamra gondoltam, és figyelmen kívül hagytam a gyülekezet munkáját. Nem gondoltam bele, hogy egy olyan személy előléptetése, akit nem kellene előléptetni, nagymértékben károsítaná a gyülekezet munkáját és a testvérek életbe való belépését. Igazán önző voltam! Ennek felismerésekor a lelkiismeretem vádolt, bűntudatot éreztem, és bántam a tettemet. Hajlandó voltam bűnbánatot tartani Isten előtt, és az Ő követelményei szerint cselekedni.

Később még többet olvastam Isten szavaiból: „Isten útjának követése Isten akaratának követését jelenti. Mire utal »Isten útja«? Isten félelmét és a rossz kerülését jelenti. És mit jelent félni Istent és kerülni a rosszat? Például az, ahogyan értékelsz egy embert, magában foglalja az istenfélelmet és a rossz kerülését. Hogyan értékeled őt? (Becsületesnek, pártatlannak és igazságosnak kell lennünk, és a szavaink nem alapulhatnak az érzéseinken.) Azt mondod, amit gondolsz, és azt mondod, amit láttál – ezt jelenti becsületesnek lenni. Először is, a becsületesség gyakorlása összhangban van Isten útjának követésével. Ez az, amire Isten az embereket tanítja; ez Isten útja. Mi Isten útja? Félni Istent és kerülni a rosszat. Vajon a becsületesség nem része az Istenfélelemnek és a rossz kerülésének? Vajon ez nem Isten útjának követése? (De igen, az.) Ha nem próbálsz meg becsületes ember lenni, akkor ami elhagyja a szádat, az nem lesz ugyanaz, mint amit láttál, és amit a szívedben gondolsz. Tegyük fel, hogy valaki megkérdezi tőled: »Mi a véleményed arról a személyről? Felelősségteljes, amikor a gyülekezet munkájáról van szó?« – te pedig így válaszolsz: »Nagyszerű ember. Felelősségteljesebb, mint én, a képessége jobb az enyémnél, és az emberi mivolta is jó. Érett és higgadt.« De valóban ezt gondolod a szívedben? A valóságban látod, hogy bár ennek a személynek jó a képessége, mégis megbízhatatlan, meglehetősen csalárd és nagyon számító. Valójában ezt gondolod a szívedben. De amikor arra kerül a sor, hogy beszélj, az jut eszedbe: »Nem mondhatom el az igazat, nem szabad megsértenem senkit.« Így hát gyorsan fordulatot teszel, hogy valami mást mondj, és szép dolgokat válogatsz össze róla; amit mondasz, abból semmi sem az, amit valójában a szívedben gondolsz, csupa hamis szó, csupa őszintétlenség. Vajon ez annak a megnyilvánulása, hogy követed Isten útját? Nem. Amit követsz, az a Sátán útja, az ördögi út. Mi Isten útja? Az igazság, az ember magatartásának alapja, az istenfélelemnek és a rossz kerülésének útja. Bár emberekhez beszélsz, Isten is figyel; Ő nézi a szívedet, és átvizsgálja azt. Az emberek azt hallgatják, amit mondasz, de Isten a szívedet vizsgálja át. Képes-e bárki is átvizsgálni egy másik ember szívét? Az emberek legfeljebb azon láthatnak át, hogy nem mondasz igazat; láthatják, mi van a felszínen, de csak Isten láthat át a szíved mélyéig. Csak Isten láthatja, hogy mit gondolsz, mit tervezel, és milyen kicsinyes számítások, ravasz tervek és aktív gondolatok vannak a szívedben. Amikor Isten látja, hogy nem mondasz igazat, mi az Ő véleménye és értékelése rólad? Az, hogy ebben a dologban nem követed Isten útját, mert nem mondasz igazat” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem azokat az alapelveket, amelyekbe be kell lépnem az értékelések írásakor. Amikor valakit értékelünk, az értékelésnek tényeken kell alapulnia, nem szabad felnagyítania az erősségeket, és nem szabad elfednie a gyengeségeket. Pontosnak és tárgyilagosnak kell lennie, és annyit kell beleírnunk, amennyit tudunk. Az értékelésnek megbízható referenciaként kell szolgálnia, és hitelesnek kell lennie. Továbbá, akár előléptetésről, művelésről vagy elbocsátásról van szó, az értékelést alapelvek és tények alapján kell megírni, és objektíven tükröznie kell minden személy erősségeit és gyengeségeit egyaránt. Egy igazságos és objektív értékelés segíthet a vezetőknek és dolgozóknak abban, hogy észszerűen osszák be és kezeljék az embereket, lehetővé téve, hogy azokat, akiket elő lehet léptetni és művelni lehet, azonnal megfelelő szerepekbe osszák be képzésre, azokkal pedig, akiket el kell bocsátani vagy ki kell takarítani a gyülekezetből, azonnal foglalkozzanak. Ez biztosítja, hogy egyetlen jó emberrel se bánjanak igazságtalanul, és egyetlen gonosz ember se kerülje el a figyelmet. Ha egy hamis értékelés miatt egy gonosz ember vagy egy antikrisztus a gyülekezetben marad, az befolyásolja a gyülekezeti élet rendjét, akadályozza és megzavarja a gyülekezet munkáját, ami gonosz tettnek számít. Ennek felismerésekor imádkoztam Istenhez és bűnbánatot tartottam: „Istenem, Te lelepleztél, így már látom magamban a ravasz és csalárd sátáni beállítottságot. Hogy megőrizzem a büszkeségemet és a státuszomat, megpróbáltalak becsapni Téged és a vezetőket is, figyelmen kívül hagyva a gyülekezet érdekeit. Megérdemlem az átkot. Istenem, Te nem a vétkeim szerint bántál velem, hanem esélyt adtál a bűnbánatra, és én hajlandó vagyok bűnbánatot tartani és megváltozni. Ha újra értékeléseket kell írnom, hajlandó vagyok az alapelvek szerint, istenfélő szívvel cselekedni, és minden információt megadok, amit tények alapján tudok.”

Később a vezetők küldtek még néhány nevet értékelésre. Láttam, hogy ezek olyan emberek, akiket a vezetők más helyszíneken végzett kötelességekre szándékoztak ajánlani, és ismét aggályaim támadtak: „Ezekre az emberekre a vezetők jó szemmel néznek, így ha leírom, amit tudok és gondolok róluk, és ezek eltérnek a vezetők nézeteitől, hogyan fognak a vezetők rám tekinteni? Azt fogják mondani, hogy hiányzik belőlem a tisztánlátás? Talán csak az erősségeiket kellene megemlítenem, és el kellene siklanom a gyengeségeik felett. Mondhatnám egyszerűen azt, hogy nem ismerem őket elég jól, és elkerülhetném, hogy olyasmit írjak, ami nem egyezik a vezetők nézetével, és emiatt rossz véleménnyel legyenek rólam.” Abban a pillanatban rájöttem, hogy megint csalárd próbálok lenni, hogy megvédjem a büszkeségemet és a státuszomat, ezért azonnal imádkoztam Istenhez, kérve Őt, hogy adjon útmutatást helytelen állapotom kijavításához és ahhoz, hogyan lépjek be azokba az alapelvekbe, amelyek segítenek becsületes emberré válnom és elfogadnom, hogy Isten átvizsgál. Ezután teljes részletességgel leírtam mindent, amit ezekről az emberekről tudtam. Annyit írtam, amennyit tudtam. Ez nyugalmat adott nekem.

Az értékelések írása révén világosan megláttam magamban a csalfa és csalárd sátáni beállítottságot, és arra is rájöttem, hogy a büszkeségért és a státuszért élni igazán kimerítő és fájdalmas, és hogy a becsületesség gyakorlása és az igazmondás Isten szavai szerint könnyedséget és örömöt hoz. Köszönöm Istennek, hogy útmutatást adott ehhez az átalakuláshoz!