2022 júniusában megtudtam, hogy a rendőrség több mint harminc testvért tartóztatott le, köztük több vezetőt is. Sok testvér és az összejöveteli helyként szolgáló otthonok biztonsági kockázatokkal néztek szembe, és Isten szavainak könyveit sürgősen el kellett szállítani. A vezetők elrendezték, hogy két nővérrel elmenjünk a Csenkuang Gyülekezetbe, és kezeljük a kialakult helyzetet. Azt gondoltam magamban: „A korábbi letartóztatások miatt van priuszom, és a Kommunista Párt évek óta folyamatosan üldöz. Ha elmegyek, hogy kezeljem a kialakult helyzetet, elkerülhetetlen, hogy nyilvános helyekre menjek, és kapcsolatba kell lépnem olyan emberekkel, akik biztonsági kockázatot jelentenek. Ha újra letartóztatnak, a Kommunista Párt biztosan nem fog kímélni. Még ha nem is vernek agyon, valószínűleg nyolc-tíz év börtönbüntetést szabnának ki rám. Mivel Isten munkája a végéhez közeledik, mi lesz, ha a rendőrség agyonver vagy megnyomorít? Nem veszne kárba az összes évem, amit a családomról és a karrieremről való lemondással töltöttem, és minden áldozathozatalom? Hogyan lennék megmentve és lépnék be a mennyek királyságába?” De miközben ezen gondolkodtam, kissé bűntudatom támadt, és arra gondoltam: „Még egy ilyen helyzetben is magamra gondolok. Annyira önző vagyok.” Felidéztem Isten néhány szavát: „Isten az emberiség érdekében végzi munkáját, az ember együttműködése pedig Isten irányítása érdekében történik. Miután Isten megtette mindazt, amit meg kell tennie, az ember felé elvárás az, hogy mindent beleadjon a gyakorlásába, és hogy együttműködjön Istennel. Isten munkájában az embernek erőfeszítést nem kímélve kell részt vennie, fel kell ajánlania odaadását, és nem szabad belemerülnie számos elképzelésbe, vagy passzívan ülnie a halált várva. Isten képes feláldozni Magát az emberért, akkor az ember miért nem tudja felajánlani odaadását Istennek? Isten egy szívvel és lélekkel van az ember iránt, akkor az ember miért nem tud felkínálni egy kis együttműködést? Isten az emberiségért munkálkodik, az ember miért nem képes hát teljesíteni néhány kötelességét Isten irányítása érdekében? Isten munkája ilyen messzire eljutott, ti mégis csak néztek, de nem cselekedtek, hallotok, de nem mozdultok. Vajon az ilyen emberek nem a kárhozat tárgyai? Isten már az embernek szentelte mindenét, akkor az ember ma miért képtelen komolyan elvégezni kötelességét? Isten számára az Ő munkája élvez legfőbb prioritást, irányításának munkája pedig a legfontosabb. Az ember legfőbb prioritása az, hogy Isten szavait gyakorlatba ültesse és teljesítse Isten követelményeit. Ezt mindannyiótoknak meg kell értenetek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata). Isten szavain elmélkedtem, és mély bűntudatot éreztem a lelkiismeretemben. A Kommunista Párt őrjöngve üldözte az egyházat, a testvérek veszélyben voltak, és sürgősen értesíteni kellett őket, hogy rejtőzzenek el, Isten szavainak könyveit is el kellett szállítani, és nagyon sok gyülekezeti munkát is sürgősen el kellett intézni. Egy ilyen időszakban szükség volt valakire, aki előáll és gyorsan rendezi a kialakult helyzetet, és minimalizálja a veszteségeket. Ez összhangban volt Isten szándékával. De én csak a saját biztonságomra voltam tekintettel, egyáltalán nem vettem figyelembe a gyülekezet munkáját, és nem voltam tekintettel Isten szándékára. Igazán híján voltam a lelkiismeretnek, és annyira önző és aljas voltam! Így hát elfogadtam ezt a kötelességet, és megbeszéltem két nővérrel a kialakult helyzet kezelésének részleteit.

Egy este az egyik nővér azt mondta, hogy valami rá lett szerelve az elektromos robogójára, így gyorsan ellenőriztük, és kiderült, hogy mindkettőnk robogójára nyomkövetőt szereltek, ami azt jelentette, hogy a rendőrség talán már célba vett minket, és bármelyik pillanatban letartóztathatnak. Szorongtam és nyugtalan voltam, és a szemem előtt felvillantak egy korábbi letartóztatásomat követő kínzások képei. Amikor korábban letartóztattak, a rendőrség megkínzott, hogy kényszerítsen a gyülekezeti pénzügyek és a testvérek elárulására, kegyetlen, hosszan tartó alvásmegvonást alkalmaztak, egész nap ébren tartottak, és megvertek vagy rám ijesztettek, valahányszor elaludtam volna. Ezt húsz napon át csinálták folyamatosan. Annyira megkínoztak, hogy az élet rosszabb volt a halálnál, és ha nem lett volna Isten gondoskodása és oltalma, már rég meghaltam volna. Ennek az emléke még mindig kísért. Arra is gondoltam, hogy ekkorra már elmúltam hatvanéves, rossz az egészségi állapotom, szívbetegségem és magas vérnyomásom van, és azon tűnődtem: „Ha újra letartóztatnának, kibírnám-e a kínzást és a kegyetlen veréseket?” A Kommunista Párt minden lehetséges eszközzel kínozza a hívőket, és bármiféle következmény nélkül verik őket halálra. Ha agyonvernének vagy nyomorékká tennének, hogyan tudnék hinni Istenben vagy végezni a kötelességeimet? Azt gondoltam: „Hagyjuk az egészet, most inkább abbahagyom a kötelességeim végzését és keresek egy helyet, ahol elrejtőzhetek. Úgy biztonságosabb.” Magamban amiatt is panaszkodtam, hogy a vezetők miért nem másnak osztották ki ezt a kötelességet. Végtére is, hogyan hagyhatták, hogy olyasvalaki kezelje a kialakult helyzetet, akinek a biztonsága hozzám hasonlóan veszélyben forog? Minél többet gondolkodtam ezen, annál jobban elszorult a szívem. Később rájöttem, hogy nem megfelelő az állapotom, ezért Istenhez imádkoztam, „Istenem, túl kicsi a hitem. Amikor felfedeztem a nyomkövetőket a robogókon, elmerültem a félelemben, és el akartam rejtőzni, mint egy teknős, aki behúzza a fejét a páncéljába. Igazán önző vagyok. Istenem, hajlandó vagyok Rád támaszkodni, Rád tekinteni, és hittel megtapasztalni ezt a helyzetet, és remélem, vezérelsz majd engem, hogy elgondolkodjak és felismerjem a problémáimat.” Miután imádkoztam, elolvastam egy részt Isten szavaiból: „Mielőtt az emberek megtapasztalják Isten munkáját és megértik az igazságot, a Sátán természete az, ami átveszi az irányítást és belülről uralja őket. Mit foglal magában konkrétan ez a természet? Például miért vagy önző? Miért óvod a saját státuszodat? Miért befolyásolnak annyira az érzéseid? Miért szereted azokat az igazságtalan dolgokat és azokat a gonosz dolgokat? Mi az alapja annak, hogy szereted az ilyen dolgokat? Honnan származnak ezek a dolgok? Miért szereted és fogadod el őket? Mostanra már mindannyian megértettétek: a fő oka ennek az, hogy a Sátán mérgei benne vannak az emberben. Tehát mik a Sátán mérgei? Hogyan fejezhetők ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?« – mindenki azt feleli: »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« Csupán ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, azt valójában saját magukért teszik – és így mindannyian önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet teljességgel a romlott emberiség létezésének alapzatává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?). Isten szavainak leleplezéséből rájöttem, hogy valahányszor veszélyes helyzettel találkoztam, mindig magamra gondoltam, és ennek a gyökerében olyan sátáni mérgek álltak, mint: „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” és „Jutalom nélkül soha ne mozdítsd az ujjad sem”, mivel ezek az eszmék mélyen befolyásoltak engem. Ezek a mondások váltak a mércévé, amely szerint cselekedtem és viseltem magam. E gondolatok és nézőpontok szerint élve önzővé és önérdekűvé váltam, és a nyereség megszerzését, valamint a veszteség elkerülését tekintettem alapelvemnek. Amikor régebben a társadalomban dolgoztam, így viseltem magam, sőt még a barátaimat is az alapján választottam meg, hogy ki lehet a hasznomra. Miután megtaláltam Istent és elkezdtem végezni a kötelességeimet, még mindig csak magamra voltam tekintettel, és a vezetők által nagyra értékelt könnyű feladatokat végeztem szívesebben. Amikor a helyzet kényelmes volt, képes voltam elviselni a szenvedést és áldozatot hozni a kötelességeim végzése közben, de amikor a helyzet válságos lett és a személyes biztonságomat érintette, csak a saját érdekeimre gondoltam, és egyáltalán nem törődtem a gyülekezet munkájával. Amikor a vezetők elrendezték, hogy kezeljem a kialakult helyzetet, az első gondolatom a saját biztonságom volt, és különösen akkor, amikor felfedeztem, hogy nyomkövetőket szereltek a robogóinkra, még jobban aggódtam amiatt, hogy a rendőrség megfigyel, és hogy fennáll a kockázata annak, hogy bármelyik pillanatban letartóztathatnak, vagy akár az életemet is elveszíthetem. Még arra is gondoltam, hogy elhagyom a kötelességeimet és elrejtőzöm, hogy a saját túlélésemet helyezzem előtérbe. Csak magamra gondoltam, figyelmen kívül hagyva a gyülekezet munkáját, vagy azt, hogy letartóztatják-e a testvéreket. Annyira önző és aljas voltam! A kialakult helyzet kezelése versenyfutást igényel az idővel, és egy ilyen kritikus időszakban bárki, akinek van lelkiismerete és józan esze, kiállna, hogy megvédje Isten házának érdekeit, és minden tőle telhetőt megtenne a veszteségek minimalizálása érdekében. Még ha ez letartóztatással, bebörtönzéssel, vagy az életük elvesztésével járna is, ők a gyülekezet munkájának megóvását választanák, hogy megvigasztalják Isten szívét. De ami engem illet, amikor veszéllyel szembesültem, futni akartam és elrejtőzni, mint egy teknős, aki behúzza a fejét a páncéljába. Mi módon volt bennem bármi emberi mivolt? Ennek felismerésekor mély szégyent és megbánást éreztem, és gyűlöltem magam. Nem akartam többé elfutni ez elől a helyzet elől, és hajlandó voltam alávetni magam, és megfelelően kezelni a kialakult helyzetet.

Később elolvastam egy másik részt Isten szavaiból: „Akármilyen »mérhetetlenül hatalmas erejű« is a Sátán, akármilyen arcátlan és nagyravágyó is, akármilyen nagy is a károkozási képessége, akármilyen széles körűek is a képességei az ember megrontására és elcsábítására, akármilyen ravaszak is a trükkjei és cselszövései az ember megfélemlítésére, akármilyen változatos formában is létezik, soha nem volt képes megteremteni egy árva élőlényt sem, soha nem volt képes törvényeket vagy szabályokat lefektetni minden dolog létezése számára, és soha nem volt képes uralkodni és szuverenitást gyakorolni egyetlen dolog fölött sem, legyen az akár élő, akár élettelen. A világegyetemben és az égbolton nincs egyetlen olyan személy vagy tárgy sem, akit vagy amelyet ő hívott volna életre, vagy neki köszönhetné a létét, nincs egyetlen személy vagy tárgy sem, amely fölött ő uralkodna vagy gyakorolna szuverenitást. Épp ellenkezőleg, a Sátánnak nemcsak hogy Isten uralma alatt kell léteznie, hanem ráadásul még engedelmeskednie is kell Isten minden parancsának és utasításának. Isten engedélye nélkül a Sátán akár csak egy csepp vizet vagy egy homokszemet sem tud egykönnyen megérinteni a földön; Isten engedélye nélkül a Sátán még a földön a hangyákat sem zaklathatja, nemhogy az Isten által teremtett emberiséget. Isten szemében a Sátán alacsonyabb rendű, mint a hegy liliomai, mint a levegőben szálló madarak, mint a halak a tengerben és mint a férgek a föld színén. Szerepe a dolgok összessége között az, hogy minden dolgot szolgáljon, az emberiséget szolgálja, valamint hogy Isten munkáját és az Ő irányítási tervét szolgálja” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.). Isten szavainak valóban hatalma és ereje van. Isten szavainak elolvasása után hittel teljesnek éreztem magam, és rájöttem, hogy bármennyire is tombol a Kommunista Párt, mégis Isten kezében van. Csak a szolgálat egy eszköze, amelyet Isten az Ő választott népének tökéletesítésére használ. Minden, amit tesz, Isten engedélyének körén belül van, és ha Isten nem engedi meg, senkinek sem árthat. Még ha szemtől szembe kerülnék is a rendőrséggel, akkor sem fognának el. Visszaemlékeztem arra, amikor néhány évvel ezelőtt a környékünkön sok vezetőt és munkást letartóztattak, mi pedig még mindig összejövetelekre jártunk, mit sem sejtve. Hirtelen több mint tíz rendőr jött, és kopogott az ajtón. Percekig folyamatosan kopogtattak, mi pedig csak imádkoztunk, és nem nyitottunk ajtót. Fél órával később a rendőrök azt hitték, senki nincs otthon, és két tisztet őrségbe állítottak, míg a többiek elmentek. Később kinéztünk az ablakon, és amikor a rendőrök nem figyeltek, megragadtuk az alkalmat a menekülésre. Egy másik alkalommal, miután befejeztünk egy összejövetelt, és egy testvérrel épp csak eljöttünk, két nővért a rendőrség csapdába ejtett a szobában. A nővérek sietve felkapták a számítógépeket, és az ágy alá bújtak, de annak ellenére, hogy közvetlenül a rendőrök orra előtt voltak, nem fedezték fel őket. Ezekből a tényekből láttam Isten mindenhatóságát, és tudtam, hogy minden Isten kezében van. Bár a robogómra nyomkövetőt szereltek, az, hogy elkapnak-e vagy sem, nem a rendőrségen múlt, hanem Istenen. Ha Isten megengedné, hogy a rendőrség letartóztasson, bárhová is bújnék, nem menekülnék meg. Alá kellett vetnem magam Isten szuverenitásának és elrendezéseinek. Ennek felismerésekor a szívem megnyugodott és lecsendesedett, és többé nem voltam olyan félénk vagy riadt. Ezután folytattuk az utómunkálatokat, biztonságba helyeztük Isten szavainak összes könyvét, és a testvéreket biztonságos helyekre költöztettük, hogy végezhessék a kötelességeiket.

Miután elrendeztem ennek a gyülekezetnek a munkáját, elmentem egy másik gyülekezetbe, hogy ott is kezeljem az utólagos munkát. Kerestem két felügyelőt, hogy megbeszéljük, hogyan állíthatnánk vissza gyorsan a gyülekezeti munkát a normális kerékvágásba. De meglepetésemre az egyik felügyelő robogójára is nyomkövetőt szereltek, és a rendőrség még a lakóhelyünkre is eljött nyomozni. Ismét feszült légkör nehezedett ránk, és igazán elnyomottnak éreztem magam. A Kommunista Párt olyan, mint egy kísértet, könyörtelenül letartóztatja és üldözi a hívőket, megzavarja és lerombolja a gyülekezet munkáját. Valóban átkozott és elítélendő! Másnap levelet kaptam a felső vezetéstől, amelyben elrendelték, hogy egy nővérrel együtt kezeljünk egy jelentést tartalmazó levelet. A levél arról számolt be, hogy egy antikrisztus van hatalmon a gyülekezetben, aki elnyomja és gyötri az embereket, és káoszt okoz a gyülekezetben. Azt írták, hogy az ügy sürgős, és arra kértek, hogy azonnal foglalkozzak vele. Nem akartam menni, és panaszkodtam arra, aki a levelet írta, azt gondolván: „Már így is elég szörnyű itt a helyzet, és te pont most írsz jelentést. Már így is elég elfoglaltak vagyunk az utómunkálatokkal, és te most csak fokozod a káoszt!” Pont abban a pillanatban tudtam meg, hogy két letartóztatott személy Júdássá vált, és mindketten ismertek engem. A rendőrség ki is kérdezte őket rólam, és nem tudtam, mennyi információt fedtek fel rólam a rendőrségnek. Azt gondoltam: „A rendőrség már vadászik rám, ha megint kimegyek a nyilvánosság elé, nem sétálok-e egyenesen a tűzvonalba? Ha elkapnak, a rendőrség nem enged el könnyen. Még ha nem is vernek agyon, biztosan megnyomorítanak.” Annyira őrlődtem: „A jelentést tartalmazó levél kezelése a gyülekezet munkájához kapcsolódik, és ha ezekkel az antikrisztusokkal és gonosz emberekkel nem foglalkozunk azonnal, az még nagyobb káoszt okoz, és a testvéreket továbbra is elnyomják és gyötrik majd. De ez a jelentést tartalmazó levél több gyülekezetet érint, és helyszíni kivizsgálást és ellenőrzést igényel, és ha kimegyek a nyilvánosság elé, hogy ezt megtegyem, fennáll a veszélye, hogy előbb-utóbb letartóztatnak!” Erre gondolva nagyon ideges lettem, és egyszerűen nem tudtam megnyugodni. Ezért imádkoztam Istenhez, kérve Őt, hogy adjon nekem hitet és erőt. Imádkozás után eszembe jutottak Isten szavai, amelyek arról szólnak, hogyan haltak mártírhalált az Úr Jézus tanítványai Őérte. Gyorsan megkerestem ezeket a szavakat, hogy elolvassam.

Mindenható Isten azt mondja: „Hogyan haltak meg az Úr Jézus tanítványai? A tanítványok közül voltak olyanok, akiket megköveztek, ló mögött húztak, fejjel lefelé megfeszítettek, öt lóval szétszaggattak – a halál különféle formái érték őket. Mi okból haltak meg? Vajon azért, mert valami rosszat tettek és utána a törvény által kivégezték őket? Nem. Az Úr evangéliumát népszerűsítették, de a világi emberek azt nem fogadták el, és helyette kárhoztatták, megverték és gyalázták őket, sőt halálba küldték őket – így jutottak vértanúságra. [...] Valójában a testük halt meg és hunyt el így; ily módon távoztak az emberi világból, de ez nem azt jelenti, hogy ugyanez volt a sorsuk is. Nem számít, mi volt a haláluk és a távozásuk módja, és hogy az miként történt, Isten nem így határozta meg ezeknek az életeknek, ezeknek a teremtett lényeknek a végső sorsát. Ezt világosan kell látnod. Éppen ellenkezőleg: ez pontosan az a mód volt, amellyel kárhoztatták a világot és tanúságot tettek Isten cselekedetei mellett. Ezek a teremtett lények a mindennél drágább életüket – életük utolsó pillanatát – arra használták, hogy tanúságot tegyenek Isten cselekedetei mellett, hogy tanúságot tegyenek Isten nagy ereje mellett, és hogy kihirdessék a Sátán és a világ felé, hogy Isten cselekedetei helyesek, hogy az Úr Jézus Isten, hogy Ő az Úr és Isten megtestesült hús-vér teste. Életük utolsó pillanatáig sohasem tagadták meg az Úr Jézus nevét. Vajon ez nem az e világ fölötti ítélet egyik formája volt? Arra használták az életüket, hogy kihirdessék a világnak és bizonyítsák az emberi lények előtt, hogy az Úr Jézus az Úr, hogy az Úr Jézus a Krisztus, hogy Ő Isten megtestesült hús-vér teste, hogy az egész emberiség megváltásáért végzett munkája révén maradhat fenn ez az emberiség – ez a tény örökre változhatatlan. Vajon milyen mértékig hajtották végre a kötelességüket azok, akik vértanúvá lettek az Úr Jézus evangéliumának népszerűsítése miatt? A maximális mértékig? Miben nyilvánult meg a maximális mérték? (Az életüket áldozták.) Így van, az életükkel fizették meg az árat” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az evangélium hirdetése az a kötelesség, amit minden hívő köteles jól végezni). „Amikor az Istenhez hűségesek világosan tudják, hogy veszélyes környezetben vannak, akkor is bátran vállalják a kockázatot, hogy kezeljék az utóhatásokat, és a lehető legkisebbre csökkentsék az Isten házát ért veszteségeket, mielőtt visszavonulnának. Nem a saját biztonságukat helyezik előtérbe. Mondd meg Nekem, a nagy vörös sárkány ezen elvetemült országában ugyan ki tudná biztosítani, hogy egyáltalán ne legyen veszélyben az Istenbe vetett hit és a kötelesség végzése? Bármilyen kötelességet is vállal valaki, az némi kockázattal jár – a kötelesség teljesítése azonban Isten megbízásából történik, és Istent követve az embernek vállalnia kell a kötelessége végzésével járó kockázatot. Az embernek bölcsnek kell lennie, és meg kell tennie bizonyos intézkedéseket a biztonsága érdekében, de nem szabad a személyes biztonságát előtérbe helyeznie. Isten szándékait kell figyelembe vennie, és az Ő házának munkáját, illetve az evangélium terjesztését kell előtérbe helyeznie. Isten megbízatásának teljesítése a legfontosabb számára; ez az elsődleges. Az antikrisztusok számára a személyes biztonságuk a legfontosabb; úgy gondolják, hogy nem is tartozik rájuk semmi más. Nem érdekli őket, amikor valaki mással történik valami, függetlenül attól, hogy ki az. Az antikrisztusok mindaddig nyugodtak, amíg velük nem történik semmi rossz. Hiányzik belőlük mindenféle hűség, ami az antikrisztusok természetlényegéből fakad” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). A Kegyelem Korában az Úr Jézus tanítványai bizonyságot tettek Mellette és terjesztették az evangéliumot, és ezért hajlandóak voltak feláldozni az életüket. Például Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre Istenért, mindhalálig hűséges maradt, Istvánt halálra kövezték, amiért az Úr Jézus evangéliumát népszerűsítette, és így tovább. Az életükkel fizettek azért, hogy népszerűsítsék Isten szavát és bizonyságot tegyenek munkájáról a világnak. Bár üldözték őket és a hús-vér testben meghaltak, haláluk értékes és jelentőségteljes volt, és elnyerték Isten jóváhagyását. Arra gondoltam, hogy az utolsó napokban sok igaz hívőt, akik Istent követték, letartóztattak, és kegyetlen kínzást szenvedtek el, amiért népszerűsítették Mindenható Isten utolsó napokbeli evangéliumát, és bizonyságot tettek róla. Néhányukat agyonverték, néhányukat pedig nyomorékká tettek, de ők inkább töltötték volna az életüket börtönben, mintsem megtagadják Istent vagy elárulják Őt. Inkább meghaltak volna, mintsem Júdássá váljanak. Végül olyan bizonyságot tettek, amely győzedelmeskedett a Sátán felett. Most a gyülekezetnek sürgősen szüksége volt valakire, aki kezeli a munkát, de én mindig a saját biztonságomat helyeztem előtérbe, és az életemet mindenek fölé helyeztem. Nem voltam sem hűséges, sem alávetett Istennek, nemhogy képes lettem volna bármiféle bizonyságot tenni Mellette. Mi értelme volt így tengetni hitvány létezésemet anélkül, hogy végezném a kötelességeimet? Azt is felismertem, hogy a megértésem torz volt, mivel mindig attól aggódtam, hogy ha agyonvernek vagy megnyomorítanak, elveszítem az esélyemet arra, hogy meg legyek mentve, de a valóságban a megmentés arra vonatkozik, hogy megtapasztaljuk Isten munkáját addig a pontig, ahol az ember le tudja vetni a romlott beállítottságát és el tudja érni az Istennek való igaz alávetettséget. Ha nem tudnám alávetni magam Isten szuverenitásának és elrendezéseinek, és ha nem törekednék az igazságra, és nem végezném jól a kötelességeimet, és nem vetném le a romlott beállítottságomat abban a helyzetben, amit Isten elrendezett, hanem inkább a futást választanám, és elrejtőznék, mint egy teknős, aki behúzza a fejét a páncéljába, akkor valóban elveszíteném az esélyemet arra, hogy meg legyek mentve. Ennek felismerésekor elhatároztam, hogy alávetem magam Isten szuverenitásának és elrendezéseinek, és nem számít, milyen helyzettel nézek szembe a jövőben, azzal kezdem, hogy megfelelően teljesítem a kötelességeimet és felelősségeimet. Ha egy nap tényleg letartóztatnának, azt is Isten engedné meg, és követném az Úr Jézus tanítványainak példáját, és mindhalálig hűséges lennék Istenhez. Így hát álcáztam magam, és miközben kezeltem a kialakult helyzetet, azon is dolgoztam, hogy ellenőrizzem a jelentést tartalmazó levelet. Később, az ellenőrzés után, úgy találtam, hogy a jelentést tartalmazó levél nagy része nem egyezett a tényekkel, és egy kis része rágalmazás és hamis vád volt. Azt is megtudtam, hogy a személy, aki a jelentést írta, gyakran kíméletlenül belekötött emberekbe és dolgokba, bajt kevert és viszályt szított, hogy bosszút állt bárkin, aki kijavította, és hogy az emberi mivolta rosszindulatú volt. Végül, a legtöbb gyülekezeti tag egyetértésével, kiközösítették a gyülekezetből.

A kialakult helyzet kezelésének ezen tapasztalata révén némi megértést nyertem az önző természetemről, és azt is láttam, hogy Isten munkája hihetetlenül bölcs. Isten arra használja a KKP letartóztatásait és üldözését, hogy szolgálatot tegyenek választott népe tökéletesítéséért, és hogy felfedje a különféle embereket. Ezúttal például sok gyülekezetvezetőt, munkást és testvért tartóztattak le, és egyesek, hogy megvédjék magukat ebben a viszontagságos helyzetben, túlságosan megijedtek ahhoz, hogy végezzék a kötelességeiket, míg mások, miután letartóztatták őket, Júdásokká váltak, hogy mentsék az életüket, és eladták a testvéreiket, és még a „Három Nyilatkozatot” is aláírták, hogy megtagadják és elárulják Istent. De voltak olyan emberek, akik, miután letartóztatták őket, és keresztülmentek a nagy vörös sárkány agymosásán, kényszerítésén, csábításán és kínzásán, mégsem veszítették el az Istenbe vetett hitüket. Inkább letöltötték a börtönbüntetésüket és vállalták az elítélést, mintsem hogy Júdássá váljanak, megfogadva, hogy mindhalálig nem árulják el Istent. Gyönyörű és zengő bizonyságot tettek Isten mellett, és bár sokat szenvedtek a hús-vér testben, bizonyságtételeik elnyerték Isten jóváhagyását, és Ő emlékezett azokra. Ily módon Isten mindenkit a maga fajtája szerint osztályozott. Bár a nagy vörös sárkány még mindig letartóztatott és üldözött minket, a gyülekezet munkája a szokásos módon folytatódott, és a veszélyeztetett testvéreket, Isten szavainak könyveivel együtt, mind biztonságos helyre költöztették, az akadályozást és zavarást okozó gonosz embereket és álhívőket pedig kitakarították a gyülekezetből. Ez a helyzet lehetővé tette számomra, hogy tanúja legyek Isten csodálatos tetteinek, és annak, hogy Isten minden munkáját Maga Isten végzi. Megnövekedett az Istenbe vetett hitem. Hála legyen Istennek!