Tavaly év elején, mivel olyan gyors ütemben bővültek a gyülekezeteink, a vezető úgy döntött, megváltoztatja a feladatok felosztását köztem és a munkatársaim között. Eleinte nem nagyon foglalkoztatott a dolog, de mikor többet megtudtam arról, mi történik, rájöttem, hogy én a problémásabb feladatokat kaptam. Ezekben a gyülekezetekben sokan még csak nemrég léptek a hit útjára, nem volt elég vezető és diakónus. Azok a gyülekezetek viszont, amelyeket Lilly nővér kapott, sokkal eredményesebbek voltak, mint az enyémek. Azok az új hívek jó alapozással és képességekkel rendelkeztek, a vezetőik és diakónusaik pedig nagyon felelősségtudók voltak. Önkéntelenül is irigykedni kezdtem Lilly nővérre. Elgondolkoztam, vajon miért ő kapta a jobb gyülekezeteket, én pedig azokat, ahol sok a probléma. Rengeteg erőfeszítést kell majd tennem! Ha nem sikerül jól működtetnem a dolgokat, mit fog gondolni rólam a vezető? Azt fogja mondani, hogy inkompetens vagyok és nem tudok semmit elintézni? Lehet, hogy rossz véleménye lesz rólam. Ha erre gondoltam, nagyon elégedetlen voltam. Ezután, amikor azoknak a gyülekezeteknek az összejöveteleire mentem, mindig sok problémát kellett megoldanom, ami nagyon időigényes volt. A problémák sorra merültek fel, egyik gyülekezetben a másik után. Keveset aludtam, és nagyon küszködtem. Azt gondoltam, hogy amit Lilly egy óra alatt elintéz, ahhoz nekem két-három óra kell. Korlátozottak voltak a képességeim és a készségeim, a gyülekezetekben pedig annyi probléma merült fel. A befektetett idő és erőfeszítés ellenére nem látszott semmi fejlődés, ezért féltem, hogy ha a vezető összehasonlítja Lilly eredményeit az enyémekkel, biztos azt fogja gondolni, hogy középszerű vagyok, hogy nem vagyok elég jó és nem ütöm meg a mércét. Akkoriban elég rossz állapotban voltam, és valahányszor problémával találkoztam, az nagyon felzaklatott, és becsapva éreztem magam. Testileg és érzelmileg is elfáradtam. Ezért az igazságot keresve imádkozni kezdtem Istenhez, és azt mondtam: „Isten, tudom, hogy Te megengedted a feladatok ilyen felosztását, és alá kell vetnem magam a Te tervednek, de vonakodom ezt megtenni. Kérlek, világosíts meg, hogy megértsem a Te szándékodat és saját romlottságomat.”

Azután olvastam néhány szakaszt Isten szavaiból, és egyikük pontosan ráillett az akkori állapotomra. Isten azt mondja: „Nem az életed megnehezítése végett kapsz nehezebb terhet, hanem azért, mert pontosan ez illik hozzád. Ez a kötelességed, ne próbálj tehát válogatni, nemet mondani, vagy kihúzni belőle magad. Miért gondolod azt, hogy nehéz? Tény, hogy ha szívvel-lélekkel állsz hozzá, akkor teljesen megfelelsz a feladatra. Romlott beállítottság feltárulása, ha nehéznek, ha elfogult bánásmódnak véled, ha úgy gondolod, hogy szándékosan kiszúrnak veled. A kötelességed végzésének elutasítása ez, nem pedig az elfogadása Istentől. Ez nem az igazság gyakorlása. Ha válogatós vagy a kötelességed teljesítésében, csak azt téve meg, ami könnyű és egyszerű, csak azt téve meg, ami jó színben tüntet fel, akkor az romlott sátáni beállítottság. Az, hogy nem tudod elfogadni a kötelességed, illetve alávetni magad, azt bizonyítja, hogy még mindig lázadsz Isten ellen, hogy szembefordulsz Vele, elutasítod és kerülöd Őt. Ez romlott beállítottság. Mi a teendőd, amikor rájössz, hogy ez romlott beállítottság? Ha úgy érzed, hogy a másoknak adott feladatokat könnyen el lehet végezni, míg a neked adottak hosszú ideig lefoglalnak és megkövetelik tőled, hogy erőfeszítést fektess a kutatásba, és ez boldogtalanná tesz téged – vajon helyénvaló, hogy boldogtalannak érzed magad? Semmiképp sem. Mi a teendőd, amikor érzékeled, hogy ez nem helyénvaló? Ha ellenállsz, és azt mondod: »Minden alkalommal, amikor feladatokat osztanak, nekem adják a nehéz, piszkos és megerőltető munkát, másoknak pedig a könnyű, egyszerű és nagy horderejű feladatokat. Azt gondolják, olyan valaki vagyok, akit ide-oda lehet lökdösni? Ez nem igazságos feladatkiosztás!« – ha így gondolkodsz, akkor tévedsz. Függetlenül attól, hogy van-e eltérés a feladatok kiosztásában, hogy azok kiosztása ésszerűen történik-e vagy sem, mit vizsgál meg tüzetesen Isten? Az ember szívét vizsgálja meg tüzetesen. Azt nézi, hogy van-e alávetettség a szívében, hogy magára tud-e venni terheket Istenért, hogy szereti-e Istent. Isten követelményeivel mérve a kifogásaid érvénytelenek, a kötelességed teljesítése nem üti meg a mércét, és híján vagy az igazságvalóságnak. Egyáltalán nincs benned alávetettség, és panaszkodsz, amikor elvégzel néhány megerőltető vagy piszkos feladatot. Mi itt a probléma? Először is, rossz a mentalitásod. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy rosszul állsz hozzá a kötelességedhez. Ha mindig a saját önérzetedre és érdekeidre gondolsz, és nem veszed figyelembe Isten akaratát, és egyáltalán nincs benned alávetettség, akkor ez nem megfelelő hozzáállás a kötelességedhez” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Ezt elolvasva belegondoltam, hogyan viselkedtem az utóbbi időben. Azt látva, hogy a nekem kiosztott gyülekezetek tagjai nem vetették meg elég szilárdan a lábukat, és nem sokan tudtak kötelességeket vállalni, nagyon elkedvetlenedtem. Még nem jelöltek ki minden vezetőt és diakónust, és nehéz volt a különböző projekteket irányítani, így nemcsak a dolgok kezelésére kellett időt és energiát fordítanom, de aggódtam, hogy rosszul sikerülnek a dolgaim és akkor rossz benyomást keltek. Szerettem volna olyan gyülekezeteket irányítani, amelyek már jól működtek, mert akkor nem kellett volna aggódnom, és könnyebben tudtam volna eredményeket felmutatni, a többiek pedig jobb véleménnyel lettek volna rólam. Úgy éreztem, a munka felosztása nem volt igazságos velem szemben, hogy Lilly a könnyebb munkát kapta, amivel jobb benyomást tudott kelteni, én pedig a nehezebb, fárasztóbb munkát. Így nem fogok kitűnni a többiek közül. Ezért nagy ellenállás volt bennem a munkával szemben, és nem akartam elfogadni. De Isten szavain keresztül megláttam, hogy ha így gondolkodom, tulajdonképpen visszautasítom a kötelességet, válogatós vagyok, és nem akarok olyasmit elvállalni, ami nem hoz nekem dicsőséget. Egyáltalán nem voltam engedelmes. Mindig azt gondoltam, nagyon lelkiismeretesen és felelősen végzem a kötelességemet, és nem számítottam rá, hogy ilyen módon lelepleződöm. Megláttam, hogy nem a megfelelő motivációból és megközelítésből végeztem a kötelességemet. Nem Isten akaratának akartam eleget tenni, hanem mások csodálatát és dicséretét kivívni. Hogyan is kaphatnám meg Isten elismerését, ha ilyen szándékokkal állok hozzá a kötelességemhez?

Rátaláltam Isten szavának egy szakaszára. „Ha mindenben teljes hűséggel akarsz eleget tenni Isten akaratának, akkor azt nem valósíthatod meg egyetlen kötelesség teljesítésével; el kell fogadnod minden Isten által rád ruházott megbízatást. Függetlenül attól, hogy megfelel-e az ízlésednek, az érdeklődési körödnek, vagy olyasmi, amit nem élvezel, amit még soha nem csináltál, illetve ami nehéz, akkor is el kell fogadnod, és alá kell vetned magad. Nemcsak el kell fogadnod, hanem tevékenyen együtt kell működnöd, és tanulmányoznod kell azt, miközben megtapasztalod és belépsz. Még ha nehézségeket szenvedsz is el, fáradt vagy, megaláznak, vagy kiközösítenek, akkor is teljes hűséget kell tanúsítanod. Csak így gyakorolva leszel képes arra, hogy mindenben teljes hűséget tanúsíts, és eleget tegyél Isten akaratának. Végzendő kötelességednek kell tekintened azt, nem pedig személyes ügynek. Hogyan kell értelmezned a kötelességeket? Olyasvalamiként, amit a Teremtő – Isten – rábíz valakire, hogy megtegye; így születnek az emberek kötelességei. Az a megbízatás, amelyet Isten rádruház, a te kötelességed, és teljesen természetes és indokolt, hogy úgy teljesítsd a kötelességedet, ahogyan azt Isten megköveteli. Ha világos számodra, hogy ez a kötelesség Isten megbízatása, és hogy ez Isten rádszálló szeretete és áldása, akkor képes leszel Istent szerető szívvel elfogadni a kötelességedet, és képes leszel a kötelességed teljesítése során figyelembe venni Isten akaratát, valamint képes leszel legyőzni minden nehézséget, hogy eleget tegyél Istennek. Azok, akik valóban feláldozzák magukat Istenért, soha nem utasíthatják vissza Isten megbízatását; soha nem utasíthatnak vissza semmilyen kötelességet. Bármilyen kötelességet is bíz rád Isten, függetlenül attól, hogy milyen nehézségekkel jár, ne utasítsd vissza, hanem fogadd el azt. Ez a gyakorlás útja, ami nem más, mint gyakorolni az igazságot, és teljes hűséget tanúsítani mindenben, hogy eleget tegyél Istennek. Vajon mire helyeződik itt a hangsúly? A »mindenben« szóra. A »minden« nem feltétlenül jelenti azt, amit szeretsz, vagy amiben jó vagy, és még kevésbé azt, amiben jártas vagy. Néha ezek olyasvalamik lesznek, amikben nem vagy jó, amiket meg kell tanulnod, amik bonyolultak, vagy olyanok, ahol szenvedned kell. Azonban függetlenül attól, hogy miről van szó, amennyiben Isten rád bízta, el kell fogadnod azt Tőle, és miután elfogadtad, jól kell végezned a kötelességet, teljes hűséggel és eleget téve Isten akaratának. Ez a gyakorlás útja. Bármi történjék is, mindig keresned kell az igazságot, és ha már biztos vagy abban, hogy milyen gyakorlás van összhangban Isten akaratával, akkor úgy kell gyakorolnod. Csak ha így teszel, akkor gyakorolod az igazságot, és csak így tudsz belépni az igazságvalóságba” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Kötelességünk Istentől való, Ő szabja ki ránk, és a mi felelősségünk teljesíteni. Akármilyen nehéz vagy akármilyen kevés dicsőséget szerzünk is vele, kötelességünk elfogadni. Ilyen hozzáállást kell tanúsítanunk, ez a célja egy teremtménynek Isten előtt. Nem azokat a gyülekezeteket kezeltem, amelyeket szerettem volna, vagyis nem teljesült a vágyam, de Isten ezt engedte meg. El kellett fogadnom Istentől, és a megfelelő megközelítéssel hozzáállni a kötelességemhez. Imádkozni járultam Isten elé, hogy alávessem magam az Ő elrendezéseinek, hogy megtegyek mindent, ami a kötelességem, megfelelően öntözzem az új híveket, és segítsek nekik, hogy hamar megvessék a lábukat az igaz úton. Ez után az ima után egy kicsit javult a kötelességemhez való hozzáállásom, és már nem voltam annyira feldúlt.

Egy idő után egyre több gyülekezet alakult, ezért a vezető ismét felosztotta a feladatainkat. Az általam kezelt gyülekezetek közül az egyetlen olyat, amelyik egy kicsit jobban teljesített, és azt az egyetlen nővért, aki jól végezte az öntözés feladatát, mások feladatkörébe sorolták. Ettől nagyon zaklatott és szomorú lettem. Azt hittem, átlátják a helyzetemet, hogy a legproblémásabb gyülekezeteket kaptam, és már így is nagyon sokat dolgoztam. Nehéz volt megtalálni azt az öntözésben jó nővért, és most őt is elvették tőlem, így hogyan érjek el bármit is a munkámban? Ha továbbra is nehezen érek el jó eredményeket, mit fognak a többiek gondolni rólam? Azt fogják gondolni, hogy alkalmatlan vagyok, aki nem tud semmit elintézni. Ez nagyon kínos volna! Ezután hogyan mutatkozzak a munkatársak gyűlésein? Amikor erre gondoltam, könnyekre fakadtam. Arra is rájöttem, hogy ismét elégedetlen és engedetlen lettem. Azonnal letérdeltem imádkozni és elmélkedni kezdtem magamon. Majd elolvastam egy szakaszt Isten szavaiból. „Függetlenül attól, hogy milyen munkára vállalkoznak, az antikrisztusok soha nem törődnek Isten házának érdekeivel. Csak arra gondol, hogy az a munka a saját érdekeire hatással lesz-e, csak arra az előtte lévő kis munkára gondol, amely a hasznára van. Számára az egyház elsődleges munkája pusztán olyasvalami, amit ő a szabadidejében végez. Egyáltalán nem veszi komolyan. Csak akkor mozdul, amikor cselekvésre ösztökélik, csak azt teszi, ami neki tetszik, és csak olyan munkát végez, amely a saját státusza és hatalma fenntartásának érdekét szolgálja. Az ő szemében bármely, Isten háza által elrendezett munka, az evangéliumterjesztési munka és Isten választott népének életbe való belépése lényegtelen. [...] Bármilyen kötelességet is végeznek, az antikrisztusok csak arra gondolnak, hogy az vajon lehetővé teszi-e számukra, hogy reflektorfénybe kerüljenek; amíg növeli a jó hírüket, törik a fejüket, hogy rájöjjenek, miként tanulhatnák meg elvégezni és végrehajtani azt; csak azzal törődnek, hogy az a kötelesség vajon majd megkülönbözteti-e őket. Bármit is tesznek vagy gondolnak, csak a saját hírnevükkel, nyereségükkel és státuszukkal törődnek. Bármilyen kötelességet is végeznek, csak azon versengenek, hogy ki áll jobban és ki rosszabbul, ki győz és ki veszít, kinek van nagyobb jó híre. Csak azzal törődnek, hogy hány ember imádja őket és néz fel rájuk, hány ember engedelmeskedik nekik és hány követőjük van. Soha nem beszélnek az igazságról vagy oldanak meg valódi problémákat. Soha nem mérlegelik, hogy a kötelességük végzése során miként tegyék a dolgokat elvszerűen, és azon sem tűnődnek, hogy hűségesek voltak-e, teljesítették-e a feladataikat, voltak-e eltérések vagy tévedések a munkájukban, vagy hogy létezik-e bármilyen probléma, továbbá még kevésbé gondolnak arra, amit Isten kér, illetve arra, hogy mik Isten szándékai. A legkisebb figyelmet sem fordítják mindezen dolgokra. Csak lehajtják a fejüket, és a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében cselekednek, hogy eleget tegyenek a saját ambícióiknak és vágyaiknak. Ez az önzés és a hitványság megnyilvánulása, nem igaz? Ez teljesen leleplezi, hogy a szívük mennyire csordultig van a saját ambícióikkal, vágyaikkal és képtelen követelésekkel; mindent, amit tesznek, az ambícióik és a vágyaik uralnak. Bármit is tesznek, a motivációt és a forrást a saját ambícióik, vágyaik és a képtelen követeléseik jelentik. Ez az önzés és a hitványság archetipikus megnyilvánulása” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Első rész)). Isten szavai az antikrisztusok emberi mivoltáról szólnak, akiket kötelességük végzése közben a saját ambícióik és vágyaik irányítanak, és minden tevékenységüknél a saját érdekeiket védik. Bármilyen kötelességet is végeznek, sosem gondolnak Isten szándékára, arra, hogyan teljesítsék jól a kötelességüket, vagy mit tegyenek azért, hogy Isten házának munkáját ne érje kár. Csak a hírnév és a státusz érdekli őket, nem az egyház. Ami az én viselkedésemet illeti: amikor láttam, milyen sok probléma van a rám bízott gyülekezetekben, az első gondolatom nem az volt, hogy Istenre támaszkodva a lehető legjobban támogassam őket, hanem hogy mi lesz, ha nem teljesítek jól és a többiek lenéznek, ami kínos lett volna nekem. Ellenállás volt bennem, elégedetlen voltam a feladatok elosztásával, sőt, el is hanyagoltam a kötelességemet. Amikor megtudtam, hogy egy irányításom alatt dolgozó tehetséges nővért át fognak helyezni, az első reakcióm az volt, hogy elveszítek egy jó dolgozót, így a saját munkateljesítményem romlani fog. A vezető azt fogja gondolni, alkalmatlan vagyok és nem értem az egyház működését. Rádöbbentem, hogy a kötelességem végzése során csak a saját hírnevem és érdekem lebegett a szemem előtt, az, hogyan tudnék minél kevesebb erőfeszítéssel elboldogulni és mégis jó benyomást kelteni és kivívni mások csodálatát. Nem egészében szemléltem az egyház munkáját. Nagyon önző voltam, ami pedig az antikrisztusok beállítottsága. Amikor jobban belegondoltam, megértettem: Isten szándéka volt, hogy én a nehezebb gyülekezeteket kapjam. Ezek a gyülekezetek, ahol sok, még nem elég stabil hitű új tag volt, megkívánták tőlem, hogy Istenre támaszkodjam, és még inkább keressem az igazságot, hogy minden problémát meg tudjak oldani. Nagyobb árat kellett fizetnem azért, hogy támogassam őket, hogy megismerjék az igazságot Isten munkájáról, és alapozást szerezzenek az igaz úton. Ez jó gyakorlás volt nekem. És minél nehezebbé váltak a dolgok, annál inkább kényszerültem rá, hogy keressem az igazságot és megoldásokat találjak, így végül nagyon sok igazságot megtanultam. Ez hasznos volt az életbe való belépésemhez. Ekkor rájöttem, hogy ezzel a kötelességgel nem az életemet akarta valaki megkeseríteni, hanem Isten hagyta azt jóvá és hasznos volt a számomra. El kellett fogadnom azt, alávetnem magam neki és szívvel-lélekkel csinálni. Ez a felismerés segített, hogy másképpen álljak hozzá, és már nem éreztem olyan rosszul magam.

Ezután olvastam még egy szakaszt Isten szavaiból, amely segített jobban megérteni a problémámat. Mindenható Isten azt mondja: „Ha valaki azt mondja, hogy szereti az igazságot és az igazságra törekszik, de lényegében arra a célra törekszik, hogy kitűnjön, hencegjen és elérje, hogy az emberek nagyra tartsák és hogy a saját érdekeit érvényesítse, továbbá, ha a kötelességének teljesítése nem azt jelenti, hogy aláveti magát és eleget tesz Istennek, hanem azt, hogy hírnévre, nyereségre és státuszra tesz szert, akkor a törekvése nem jogos. Ebben a helyzetben – az egyház munkájának vonatkozásában – vajon az ő cselekedetei akadályt jelentenek vagy segítenek előmozdítani a munkát? Egyértelműen akadályt jelentenek; nem mozdítják elő a munkát. Egyesek lengetik a zászlót, hogy ők az egyház munkáját végzik, mégis a saját személyes hírnevükre, nyereségükre és státuszukra törekednek, a saját tevékenységüket végzik, létrehozzák a saját kis csoportjukat, a saját kis királyságukat – az efféle ember vajon a kötelességét teszi? Minden általuk végzett munka lényegében megszakítja, megzavarja és károsítja az egyház munkáját. Mi a következménye annak, hogy a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekednek? Először is, ez hatást gyakorol arra, hogy Isten választott népe általában hogyan eszi és issza Isten szavát és hogyan érti meg az igazságot, akadályozza az életbe való belépésüket, visszatartja őket attól, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjenek – ez árt a választottaknak és tönkreteszi őket. És végső soron mit okoz az egyház munkájában? Zavart, kárt és bomlást. Ez a következménye annak, ha az emberek hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek. Amikor így teszik a kötelességüket, vajon az nem úgy határozható meg, mint az antikrisztus útján járás? Amikor Isten azt kéri, hogy az emberek tegyék félre a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, az nem azt jelenti, hogy megfosztja őket a választás jogától, hanem az az oka, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés közben az emberek félbeszakítják és megzavarják az egyház munkáját és Isten választott népének életbe való belépését, sőt több ember esetében befolyásolhatják Isten szavainak evését és ivását, az igazság megértését és így Isten üdvösségének elnyerését. Ez vitathatatlan tény. Amikor az emberek a saját hírnevükre, nyereségükre és státuszukra törekednek, biztos, hogy nem az igazságra fognak törekedni és nem fogják hűen teljesíteni a kötelességüket. Csakis a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében fognak szólni és cselekedni, és minden általuk végzett munka, a legkisebb kivétel nélkül, ezen dolgok érdekét szolgálja. Az ilyen típusú viselkedés és cselekvés kétséget kizáróan az antikrisztusok útján járás; Isten munkájának a félbeszakítása és zavarása, és azok mindennemű következménye gátolja a királyság evangéliumának terjesztését és Isten akaratának szabad áramlását az egyházon belül. Biztosan kijelenthető tehát, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra törekvők által járt út az Istennel szembeni ellenállás útja. Szándékos ellenállás Istennel szemben, tiltakozás Ellene – együttműködés a Sátánnal az Istennel szembeni ellenállásban és a Vele való ellenkezésben. Ez a természete az emberek hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésének. A saját érdekeikre törekvő emberekkel az a probléma, hogy a célok, amelyekre törekednek, a Sátán céljai – gonosz és jogtalan célok. Amikor az emberek olyan személyes érdekekre törekednek, mint a hírnév, a nyereség és a státusz, akaratlanul is a Sátán eszközévé, a Sátán kiáramlásává, sőt a Sátán megtestesülésévé válnak. Negatív szerepet játszanak az egyházban; az egyház munkájára, a normális gyülekezeti életre és Isten választott népének normális törekvésére zavaró és károsító hatásuk van; ellenséges és negatív hatást gyakorolnak. Amikor valaki az igazságra törekszik, képes figyelemmel lenni Isten akaratára és szem előtt tartja Isten terhét. Amikor teszi a kötelességét, minden tekintetben támogatja az egyház munkáját. Képes magasztalni Istent és tanúságot tenni Mellette, hasznot hajt a testvérek számára és támogatja, ellátja őket, Isten pedig dicsőséget és tanúságtételt nyer, ami szégyent hoz a Sátánra. Törekvése eredményeként Isten elnyer egy teremtett lényt, aki igazán képes félni Istent és kerülni a rosszat, aki képes imádni Istent. Szintén a törekvése eredményeként Isten akarata megvalósul, Isten munkája pedig előrehaladhat. Isten szemében az ilyen törekvés pozitív és tisztességes. Az ilyen törekvés óriási hasznára van Isten választott népének, és teljes mértékben előnyös az egyház munkája számára is: segít előrevinni a dolgokat, Isten pedig helyesli azt” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). Ezáltal jobban megértettem azt, amikor a saját érdekeimet helyeztem előtérbe. Rájöttem, hogy amikor az emberek ezt teszik, a Sátán érdekében cselekednek, az ő eszközévé válnak, amelynek segítségével megzavarja az egyház munkáját. Azelőtt azt gondoltam, hogy csak ha egyértelműen gonosz dolgokat cselekszünk, ha egyértelműen akadályozzuk az egyház munkáját és a gyülekezet életét, csak olyankor viselkedünk a Sátán szolgáiként. De azután megértettem, hogy ha csak önös érdekeinket nézzük a kötelességünk végzése során, és nem törődünk az egyház érdekeivel, akkor is negatív hatással vagyunk az egyház munkájára és akadályozzuk azt. Belegondoltam, milyen viselkedést mutattam a kötelességemmel kapcsolatban, és noha úgy tűnt, sosem henyéltem, hogy keményen dolgoztam, akár késő éjszakáig, és sosem tettem semmi egyértelműen bomlasztó dolgot, a motivációm a kötelességem végzésére nem volt megfelelő. Nem Istennek akartam megfelelni, hanem kitűnni és elnyerni mások csodálatát. Amikor nem tetszett nekem, ahogyan a munkát felosztották, elégedetlen voltam és nem akartam elvégezni. Nem tudtam egyszerűen alávetni magam és azon gondolkozni, hogyan tudnám jól végezni azt a kötelességet, vagy hogyan tudnám közvetlenül támogatni testvéreimet. Észre sem vettem, de már akadályoztam az öntözés munkáját. Az az igazság, hogy tapasztaltabb voltam, mint a munkatársaim. Voltak olyan nővérek, akik még csak akkor kezdték a munkát és nem ismerték az egyház működését, ezért az, hogy ők kapták a jobb gyülekezeteket és öntözőket, általánosságban véve a munkánk javára vált. De én önző voltam, azt akartam, hogy a jobb gyülekezetek és öntözők az én felügyeletem alatt maradjanak. Ám ha úgy alakult volna a dolog, ahogy én akartam, és az új munkatársak kapták volna a problémásabb gyülekezeteket, annak a munkánk látta volna kárát, mert nem lett volna hatékony, és ez nem tett volna jót az egyháznak. Az én gyülekezeteimben több volt a probléma, de ez igazából hasznos tanulás volt nekem. Elég volt egy kicsit több erőfeszítést tennem, és elvégeznem a feladatok egy részét, hogy az általános hatékonyságunk javuljon. Nem ez volt a legjobb megoldás? Azután rájöttem, hogyan világított rá ez a kötelesség a szörnyű, önző és észszerűtlen gondolkodásomra. És arra is, hogy voltak-e önös érdekeim, amelyek csak akadályozhatják az egyház munkáját. A múltban csak a hírnév, a státusz és a személyes érdekek vezettek a kötelességem végzése során, és így vétkeztem. Tudtam, hogy ha ezúttal nem változom meg, hanem csökönyösen a saját érdekeimet védem, ismét akadályozni fogom az egyházat, és Isten visszautasít majd. Ez ijesztő gondolat volt számomra. Isten elé járultam, hogy imádkozzam és megbánjam bűneimet. Azt mondtam: „Istenem, a kötelességem végzése közben csak a saját érdekeimet védtem, nem vettem figyelembe az egyház munkáját és a Te szándékaidat. Emberi mivoltomban nem vagyok méltó arra, hogy kötelességet vállaljak. Istenem, őszintén bánom vétkemet.”

Ezután elolvastam egy szakaszt Isten szavaiból, amely utat mutatott számomra a belépéshez. „Mert mindazok számára, akik kötelességet végeznek, függetlenül attól, hogy mennyire mélyrehatóan vagy felületesen értik az igazságot, az igazságvalóságba való belépés gyakorlásának legegyszerűbb módja az, ha mindenben Isten házának az érdekeire gondolnak, és elengedik önző vágyaikat, személyes érdekeiket, indítékaikat, kevélységüket és rangjukat. Isten házának az érdekei kerüljenek az első helyre – ez a legkevesebb, amit megtehet az ember. Ha még ennyit sem tud megtenni az, aki kötelességet végez, akkor hogyan mondhatnánk, hogy elvégzi a kötelességét? Ez nem a kötelességének az elvégzése. Először Isten házának az érdekeire gondolj, legyél tekintettel Isten akaratára, és vedd figyelembe az egyház munkáját. Tedd ezeket a dolgokat az első és legfőbb helyre; csak ezután gondolhatsz a rangod stabilitására, illetve arra, hogy miként tekintenek rád mások. Nem érzitek, hogy ez egy kicsit könnyebbé válik, amikor két lépésre bontjátok és köttök némi kompromisszumot? Ha egy ideig gyakorlod ezt, akkor érezni fogod, hogy nem is olyan nehéz eleget tenni Istennek. Emellett arra is képesnek kell lenned, hogy eleget tegyél a felelősségeidnek, elvégezd a kötelezettségeidet és a kötelességed, és félretedd önző vágyaidat, szándékaidat és indítékaidat. Vedd figyelembe Isten akaratát, és tedd első helyre Isten házának az érdekeit, az egyház munkáját, valamint az általad elvégzendő kötelességet. Miután ezt egy ideig megtapasztaltad, érezni fogod, hogy ez jó módja annak, ahogyan viselkedj. Nyíltan és becsületesen élsz, nem vagy alantas, hitvány ember. Igazságosan és tisztességesen élsz ahelyett, hogy alávaló, alantas és semmirekellő lennél. Érezni fogod, hogy ez az, ahogy az embernek cselekednie kell, és ezt a képet kell megélnie. Fokozatosan egyre inkább alábbhagy az arra irányuló vágyad, hogy saját érdekeidnek tegyél eleget” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott természetének levetésével nyerheti el az ember). Isten szavait olvasva megtanultam, hogy bármi is történjék, Isten háza a legfontosabb, nem a saját személyes érdekeim. A hírnév és a státusz mulandó, értelmetlen ezeket a célokat hajszolni. Ha nem élünk romlottságban, gyakoroljuk az igazságot és eleget teszünk Isten szándékának, akkor szerezzük meg Isten elismerését. Ennek megértésével megvilágosodtam. Akárhogyan is osztják fel a munkát, nem védhetem tovább a saját személyes érdekeimet, az imázsomat és a státuszomat, hanem engedelmeskednem kell, és jól végeznem a kötelességemet. Még ha nem is érek el nagyszerű eredményeket, Isten előtt kell élnem, és el kell fogadnom, hogy Ő megvizsgál. Nem számít, mit gondolnak rólam mások; az, hogy szívvel-lélekkel, felelősen végzem a kötelességemet, az egyetlen módja annak, hogy Isten szándékához igazodjak.

A következő pár napban belevetettem magam a kötelességembe, és nem a saját érdekeimmel foglalkoztam. Azáltal, hogy így tettem, úgy éreztem, már nem annyira a romlottságom irányít. Pár nap múlva egy nővérrel a munkáról beszélgettem, és ő elmondta, hogy a beszélt angolja nem túl jó, és tolmácsra van szüksége, amikor az egyik új gyülekezetet ellenőrzi. Nehézségei voltak és nem sok eredményt tudott elérni. Amikor ezt elmondta, arra gondoltam, hogy én elég jól tudok angolul, így talán cserélhetnénk, és én követhetném annak a gyülekezetnek a munkáját. De azután eszembe jutott, hogy abban a gyülekezetben sok a probléma, ezért ha elvállalnám, valószínűleg sok erőfeszítést kellene tennem, és lehet, hogy nem sokat haladnék előre. Aggódtam, hogy ez befolyásolhatja mások rólam alkotott véleményét, és ekkor már nem akartam cserélni ezzel a nővérrel. Amikor azonban erre a gondolatra jutottam, rájöttem, hogy ismét a saját érdekeimet nézem, az imázsomat és a státuszomat akarom megőrizni, ezért gyorsan Isten elé járultam imádkozni, készen arra, hogy önmagam ellen lázadjak, és az igazságot gyakoroljam. Imádkozás után rájöttem, hogy ez a helyzet egy próbatétel volt számomra, és lehetőséget adott, hogy az igazságot gyakoroljam. Nem élhettem tovább romlottságban, a saját érdekeimet védve, mint azelőtt. Ha ez a csere az egyház érdekeit szolgálta, meg kellett tennem. Úgyhogy kicsit elgondolkoztam a többi munkatársam feladatain, és úgy éreztem, tényleg az a legjobb, ha cserélek ezzel a nővérrel. A gondolataimat megosztottam a vezetővel, ő és a többi munkatárs pedig beleegyezett. A csere után nagyon megnyugodtam, és kimondhatatlanul hálás voltam érte. Úgy éreztem, végre az igazságot gyakorlom, és igazi ember vagyok. Ahogy Isten is mondja: „Képesnek kell lenned arra, hogy eleget tegyél a felelősségeidnek, elvégezd a kötelezettségeidet és a kötelességed, és félretedd önző vágyaidat, szándékaidat és indítékaidat. Vedd figyelembe Isten akaratát, és tedd első helyre Isten házának az érdekeit, az egyház munkáját, valamint az általad elvégzendő kötelességet. Miután ezt egy ideig megtapasztaltad, érezni fogod, hogy ez jó módja annak, ahogyan viselkedj. Nyíltan és becsületesen élsz, nem vagy alantas, hitvány ember. Igazságosan és tisztességesen élsz ahelyett, hogy alávaló, alantas és semmirekellő lennél. Érezni fogod, hogy ez az, ahogy az embernek cselekednie kell, és ezt a képet kell megélnie. Fokozatosan egyre inkább alábbhagy az arra irányuló vágyad, hogy saját érdekeidnek tegyél eleget” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott természetének levetésével nyerheti el az ember).

Ezután már nem negatívan álltam hozzá azokhoz a gyülekezetekhez, amelyeket kezeltem, hanem legjobb tudásom szerint foglalkoztam minden gyülekezet munkájával. Amikor néhány öntöző nehézségekről panaszkodott a munkájában, közöltem velük Isten szavait, hogy helyesbítsék a nem megfelelő megközelítésüket, Istenre támaszkodtam és az igazságot kerestem velük együtt, hogy segítsek a problémák megoldásában. Amikor láttam, hogy az új hívek közül néhánynak sok problémája van és nem jár az alkalmakra, már nem hibáztattam őket, amiért problémásak, hanem ténylegesen beszélgettem velük, hogy megértsem a nehézségeiket, és közöltem velük Isten szavait. Ami azt illeti, hogy nem volt elég vezető és diakónus, több energiát fektettem a tehetséges tagok képzésébe. És beszélgettem azokkal, akik jobb képességű, ezekre a tisztségekre alkalmasabb emberek voltak, a kötelesség végzésének jelentőségéről és alapelveiről, és időt szántam arra, hogy mellettük dolgozzam. Amikor láttam, hogy a gyülekezetekben van néhány meglehetősen bonyolult munka, amivel senki nem foglalkozik, erőfeszítést tettem, hogy elvállaljam. Először nem voltam biztos benne, jól tudom-e csinálni, de nem volt kétségem afelől, hogy nem tarthatom tovább távol magam ezektől a dolgoktól, nem koncentrálhatok önző módon csak a saját kis feladatkörömre, hanem figyelembe kell vennem Isten szándékát, és támogatnom az egész egyház munkáját. Egy idő után előrelépés történt a munkámban, az általam kezelt gyülekezetekben minden vezetőt és diakónust sikerült kijelölni. Néhány gyülekezetben kétszer annyian vállaltak kötelességet, és az újak közül néhányan egyedül is boldogultak a munkájukkal. Olyan gyülekezetekben, amelyek korábban nem teljesítettek túl jól, a munka minden szempontból ígéretesnek tűnt. Ebben valóban Isten cselekedeteit láttam. Valóban megtapasztaltam azt is, hogy Isten az emberek szívét és alávetettségét kívánja, ezért ha az Ő szándékát figyeljük, és csak Isten házának a munkájára gondolunk, nem pedig saját érdekeinkre, azzal elnyerjük Isten útmutatását és áldásait. Ennek a megértése megerősítette a hitemet Istenben. Hála Istennek!