2021 márciusában egy gyülekezet vezetőjeként szolgáltam. Amikor találkoztam az öntözési felügyelővel, rájöttem, hogy néhány csoportvezető csak parancsolgatott az embereknek, és sürgette őket, hogy végezzék a kötelességüket, miközben ők maguk semmit sem csináltak. E vezetők nem értették a csoportok tényleges problémáit, ezért csak üres beszédeket tartottak, és érvényesítették a szabályokat, anélkül, hogy megmutatták volna a gyakorlati utat. Elbeszélgettünk velük arról, hogy a vezetés nemcsak azt jelenti, hogy ők megmondják az embereknek, mit tegyenek, hanem gyakorlati öntözést is kell nyújtaniuk az újonnan érkezők számára, és a többiekkel együttműködve kell dolgozniuk. Néhány nappal később azonban még mindig nem tettek semmilyen valódi intézkedést. Utánanéztem, és kiderítettem, hogy az egyik csoportvezető, Kinsley keltett zavart. Nem végzett gyakorlati munkát, és uszította a többi csoportvezetőt, azt mondta, hogy a felügyelő és én velük végeztetjük az újonnan érkezők öntözését, így nem marad idejük arra, hogy nyomon kövessék a csoportjaik munkáját, ami biztosan azt jelenti, hogy már nem is akarjuk, hogy ezt tegyék. Hát akkor mi az ő felelősségük? Azt is mondta, hogy a felügyelő egy amatőr, hogy is tudná jól elvégezni a munkát? Lényegében azt mondta, hogy a felügyelőnek nincs tapasztalata az öntözéssel kapcsolatban, így nem tud gyakorlati útmutatást adni, ezért ne hallgassanak rá. Amikor a felügyelő problémákat talált a munkájukban, elég keményen beszélt, és Kinsley ekkor úgy ítélte meg, hogy a felügyelő gőgösen szidta őket, és ezt terjesztette a testvérek között. Minden megértés nélkül ítélte meg a felsőbb vezetőt is, mondván, hogy nem az alapelveknek megfelelően választott ki valakit. Valójában azonban a felső vezető, Juliette nővér az alapelvek szerint léptette elő a felügyelőt. A nővérnek nem volt sok tapasztalata az újonnan érkezők öntözésében, de jó képességű, rátermett volt, hajlandó volt terhet viselni a kötelességében, és lehetett művelni. Emellett képes volt észrevenni a problémákat és irányítani a csoport munkáját, és az újoncok öntözésében is ért el előrehaladást. De Kinsley továbbra is azt állította, hogy képzetlen, támadta őt, és erősködött, hogy nem alkalmas a pozícióra. Azt a híresztelést is terjesztette, hogy a felső vezető elvtelenül nevezett ki embereket, ami miatt mások elfogulttá váltak a vezetővel és a felügyelővel szemben, és megtagadták a munka elvégzését. Ez akadályt jelentett e vezetők kötelességeiben, és a gyülekezet munkájában. Kinsley emellett őszintétlenül beszélt az összejöveteleken, körmönfontan sértegette és támadta a felső vezetőt és a felügyelőt. Például azt mondta, hogy észrevette, hogy ők ketten nem jól oldottak meg egy bizonyos feladatot. Ezt szóvá tette, de ők ketten nem értették a munkát, és nem fogadták el a javaslatát. Nem akart makacsul kitartani véleménye mellett, aztán később észrevette, hogy tényleg baj van. De valójában egyáltalán nem ez történt. Kinsley szándékosan homályosan fogalmazott a beszélgetései során, hogy úgy tűnjön, mintha a vezetőség nem értené a munkáját, és visszatartaná őt, nem fogadnák meg a tanácsait, elnyomnák őt, mert a gyülekezet érdekeit képviseli, hogy mindenki együttérezzen vele, és mellé álljon.

Kinsley mindig lenézte és megítélte a vezetőket és a felügyelőket, amiről a többiek sokszor beszéltek vele, de sohasem tanúsított megbánást. Ez nem csupán egy kis romlottság megjelenése, itt a természetlényegével van probléma. Isten szavai jutottak eszembe az ilyen ember leleplezéséről. Mindenható Isten azt mondja: „A státuszért való versengés kérdése gyakran felmerül a gyülekezeti életben, ez olyasvalami, ami nem ritka jelenség. Vajon milyen lelkiállapotok, viselkedésmódok és megnyilvánulások tartoznak a státuszért való versengés gyakorlásához? A státuszért való versengés milyen megnyilvánulásai tartoznak Isten munkája és a gyülekezet normális rendje akadályozásának és megzavarásának problémájához? Függetlenül attól, hogy melyik altételről vagy kategóriáról beszélgetünk, annak ahhoz kell kapcsolódnia, ami a tizenkettedik tételben hangzik el a következőről: »a különböző emberek, események és dolgok, amelyek akadályozzák és megzavarják Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét.« El kell érnie az akadályozás és a megzavarás szintjét, és olyan természetűnek kell lennie – csak akkor érdemes beszélgetni róla és boncolgatni. Vajon a státuszért való versengés milyen megnyilvánulásai kapcsolódnak Isten háza munkájának akadályozása és megzavarása természetéhez? A leggyakoribb az, hogy az emberek a gyülekezeti vezetőkkel versengenek a státuszért, ami főként abban nyilvánul meg, hogy megragadnak bizonyos, a vezetőkkel és az ő hibáikkal kapcsolatos dolgokat, hogy befeketítsék és elítéljék őket, valamint céltudatosan leleplezik a romlottságuk feltárulását, emberi mivoltuk és képességük gyengeségeit és hiányosságait, különösen, ha olyan eltévelyedésekről és hibákról van szó, amelyeket a munkájukban vagy az emberekkel való bánás során követtek el. Ez a leggyakrabban látható és legszembeötlőbb megnyilvánulása a gyülekezeti vezetőkkel a státuszért való versengésnek. Továbbá ezeket az embereket nem érdekli, hogy a gyülekezeti vezetők mennyire jól végzik a munkájukat, hogy az alapelvek szerint cselekszenek-e vagy sem, vagy hogy vannak-e problémák az emberi mivoltukkal, egyszerűen dacosak ezekkel a vezetőkkel szemben. Vajon miért dacosak? Mert ők is gyülekezeti vezetők akarnak lenni – ez az ő ambíciójuk, vágyuk, és ezért dacosak. Függetlenül attól, hogy a gyülekezeti vezetők hogyan dolgoznak, vagy hogyan kezelik a problémákat, ezek az emberek mindig megragadják a velük kapcsolatos dolgokat, megítélik és elítélik őket, sőt, még odáig is elmennek, hogy felfújják a dolgokat, elferdítik a tényeket, és a lehető legnagyobb mértékben eltúlozzák a dolgokat. Nem használják azokat a mércéket, amelyeket Isten háza megkövetel a vezetőktől és a dolgozóktól, hogy felmérjék, hogy ezek a vezetők az alapelvek szerint cselekszenek-e, hogy megfelelő emberek-e, hogy törekednek-e az igazságra, és hogy van-e lelkiismeretük és józan eszük. Nem ezen alapelvek szerint értékelik a vezetőket. Hanem a saját szándékaik és céljaik alapján, folyamatosan piszkálódnak és vádakat koholnak, olyasmiket keresnek, amiket felhozhatnak a vezetők vagy a dolgozók ellen, a hátuk mögött pletykákat terjesztenek arról, hogy olyan dolgokat tesznek, amelyek nincsenek összhangban az igazsággal, illetve leleplezik a hiányosságaikat. Mondhatják például azt, hogy: »Ez meg ez a vezető egyszer hibázott, a Fennvaló pedig megmetszette, és egyikőtök sem tudott róla. Látjátok, milyen jól tudnak színészkedni!« Nem veszik figyelembe és nem törődnek azzal, hogy ez a vezető vagy dolgozó Isten háza számára a művelés célpontja-e, vagy hogy egy színvonalas vezető vagy dolgozó-e, csak folytatják a megítélését, kiforgatják a tényeket, és kicsinyes lépéseket tesznek ellenük a hátuk mögött. És vajon mi célból teszik ezeket a dolgokat? Hogy a státuszért versengjenek, nem igaz? Mindennek, amit mondanak és tesznek, célja van. Nem a gyülekezeti munkát veszik figyelembe, a vezetőket és a dolgozókat pedig nem Isten szavai és az igazság alapján értékelik, még kevésbé Isten házának munkára vonatkozó rendelkezései vagy Isten által az embertől megkövetelt alapelvek alapján, hanem saját szándékaik és céljaik szerint” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (14.)). Isten szavaiból megtanultam, hogy ha valaki nem azt nézi, hogy a vezetők alkalmasak-e a feladatra, hogy összhangban vannak-e Isten házának az emberek támogatására vonatkozó alapelveivel, hanem csak vakon hibákat keres, és próbál olyan dolgokat találni, amiket ellenük felhozhat, a hátuk mögött ítélkezik felettük, megpróbálja a többieket arra uszítani, hogy szembeszálljanak velük, és megbuktassák őket, akkor akadályozza a gyülekezet munkáját. Ezeket az embereket le kell leplezni és meg kell fékezni, és súlyos esetekben ki kell őket takarítani a gyülekezetből. Ha ezt összevetjük Kinsley viselkedésével, ő nem azt nézte, hogy a felügyelő elér-e eredményeket a kötelessége végzése során, munkája hasznára válik-e a gyülekezetnek, vagy hogy érdemes-e őt kiképezni. Kinsley csak azt látta, hogy a felügyelőnek nincs tapasztalata, és azt mondta rá, hogy egy amatőr, aki megpróbál parancsolgatni. Kiforgatta a tényeket, és viszályt szított, elérte, hogy a többiek elfogulttá váljanak a felügyelővel szemben, és megtagadják az utasítások követését. Ez hátráltatta az evangéliumi munkában való előrehaladásunkat. Ez nem Kinsley pillanatnyi romlottságának megmutatkozása volt, ő mindig is ilyen volt. Már komolyan akadályozta a gyülekezeti életet, és nem volt alkalmas semmilyen kötelességre. Az alapelvek szerint azonnal el kellett volna bocsátanom. Aztán, ha nem tanúsítana bűnbánatot, ki lesz tisztítva a gyülekezetből. De haboztam, mert azt gondoltam, hogy már egy ideje csoportvezető, és jól játssza a szerepét. A testvéreknek nem volt túl jó a tisztánlátó képességük, és néhányan felnéztek rá. Úgy érezték, igazságosan és szeretettel végzi a kötelességét, és képes terhet viselni. Ha azonnal elbocsátanám, amint csatlakoztam a gyülekezethez, a testvérek vajon azt gondolnák, hogy szívtelen és kegyetlen vagyok, hogy csak büntetni akarom? Helyeselnék utána a vezetésemet? De Kinsley nagyon gonosz volt, és ügyesen szította a lángokat és a viszályt a színfalak mögött. Ha megbántanám őt, és ő ujjal mutogatna rám, és a többiek körében elítélően beszélne rólam, felkavarva a velük való kapcsolatomat, akkor a munkám sokkal nehezebbé válna. Úgy gondoltam, nem kellene sietnem az elbocsátásával, hanem előbb meg kell metszenem, le kell lepleznem, és elemeznem kell tetteinek lényegét és következményeit. Ha ezt elfogadná, és megváltozna, akkor még mindig lenne esélye. Ha nem így tenne, és továbbra is megítélné a vezetőket és a dolgozókat, akkor el lehetne őt távolítani.

Később a felső vezetőnk, Juliette és én beszéltünk Kinsley-vel és a többi érintettel, és beszélgettünk velük a kiválasztás alapelveiről Isten házában, és a felügyelő előléptetésének hátteréről. Azt is elmagyaráztam, hogy Kinsley és néhány más csoportvezető közelmúltbeli viselkedése lényegében egy frakciót hozott létre, amely támadja a vezetőket és a dolgozókat, becsmérli őket, és akadályozza a gyülekezet munkáját. Ha nem változnak meg, és továbbra is ezt teszik, akkor el lesznek bocsátva. Néhány csoportvezető elismerte hibáját, és azt mondta, hogy hajlandó együttműködni a felügyelővel, és vele közösen akarja elvégezni a munkát. Egyedül Kinsley nem nyilatkozott egyértelműen. Néhány nappal később Kinsley pletykálni kezdett egy másik nővérnek, mondván, hogy a felügyelő alkalmatlan, hogy a vezető rosszul választott. De nem sikerült félrevezetnie azt a nővért, aki inkább beszélt neki bizonyos alapelvekről. Látva, hogy a nővér nem megy bele a játékba, Kinsley itt abbahagyta. Néhány nappal később Kinsley üzenetet küldött néhány másik csoportvezetőnek, hogy félrevezesse őket, és a következőket írta: „A minap a közösség után védekezésre kényszerültem, attól féltem, hogy kitakarítanak. Ti is ugyanígy érzitek? Most már egy szót sem merek szólni. Mintha nem is tehetnénk javaslatokat, nem lehet más véleményünk, és ha megszólalunk, akkor elbocsátanak és kitisztítanak a gyülekezetből. Ki merne javaslatokat tenni?” Aztán azt mondta, a vezetők az oka, hogy a gyülekezet nem eléggé halad előre, mert nem az alapelvek szerint nevezik ki az embereket. Ezután elment a munkáért felelős testvérhez azzal az ürüggyel, hogy ezeket az alapelveket keresi, és kritizálta a felügyelőt. Az a testvér elég sokat tudott a felügyelő előléptetéséről, és beszélgetett a nővérrel az emberek kiválasztásának alapelveiről Isten házában. Utána megkérdezte, hogy a nővér megértette-e. Azt mondta, hogy igen, és már nem elfogult a felügyelővel szemben. A testvér megkérdezte tőle, hogy tudná-e támogatni a felügyelőt, és tudna-e harmonikusan együttműködni vele, és ő megesküdött, hogy igen. De ezután titokban beszélt egy nővérrel, úgy tett, mintha keresne és beszélgetne, de ehelyett csak panaszkodott, kiforgatta az igazságot, és így szólt: „A vezetőnk, Juliette előre elrendezte a dolgokat a többi testvérrel. Összejátszanak. Juliette elég erős, és mindenki fél tőle. Aggódom, hogy ha továbbra is jelentem a felügyelővel kapcsolatos problémákat, talán úgy kezel majd, mint egy antikrisztust.” Ez valójában azt jelenti, hogy az egész gyülekezet Juliette hatalma alatt áll, aki elhallgatja a problémákról szóló jelentéseket. Láttam, milyen ravasz és csalárd Kinsley, és hogy csak megjátssza, hogy szófogadó. Oly sokan vállaltak vele közösséget az igazság alapelveiről, de ő nem volt hajlandó ezeket elfogadni. Nem tanúsított megbánást amiatt, hogy megítélte a vezetőket és a munkásokat, ehelyett még félrevezetőbb dolgokat mondott, és felelőtlenül támadta őket. Szította az ellentéteket a többiek és a vezetők között, folyamatosan akadályozta a gyülekezeti munkát. Démon volt, a Sátán talpnyalója. Ekkor már megbántam, hogy nem bocsátottam el, mert miközben napokig haboztam, még több lehetőséget adtam neki, hogy félrevezesse az embereket. Tudtam, hogy Kinsley mindig is lenézte és megítélte a vezetőket és akadályozta a munkájukat, ezért el kellett volna bocsátanom. De féltem attól, hogy mit gondolnak majd rólam a többiek, ezért lassan akartam haladni, először beszélni az igazságról, és megmetszeni őt, aztán, ha még mindig nem tartana bűnbánatot, elbocsátani. Így meggyőző lennék a testvérek számára, és nem gondolnának rosszat rólam. A nevem és a státuszom védelme érdekében nem tartottam kordában Kinsley-t. Hagytam, hogy kedve szerint akadályozza a gyülekezet munkáját. Nem vállaltam-e részt az ő gonoszságából? Nagyon megrázó volt számomra átgondolni, hogy mit tettem. Úgy éreztem, hogy nem végeztem el vezetői kötelességemet, és nem védtem meg a gyülekezet érdekeit. Isten gyűlölte ezt. Ezért imádkoztam, és kértem Istent, hogy vezessen az elmélkedésben, és önmagam megismerésében.

Másnap az áhítatomban láttam egy részletet Isten szavaiból, amely leleplezi az antikrisztusokat, és ez segített jobban megérteni önmagamat. Isten szavai azt mondják: „Az antikrisztusok komolyan mérlegelik, hogyan bánjanak az igazságalapelvekkel, Isten megbízatásaival és Isten házának munkájával, illetve hogyan foglalkozzanak azokkal a dolgokkal, amelyekkel szembesülnek. Nem gondolkoznak azon, hogyan tegyenek eleget Isten szándékainak, hogyan akadályozzák meg, hogy Isten házának érdekei kárt szenvedjenek, hogyan tegyenek eleget Istennek, illetve hogyan váljanak a testvéreik hasznára; nem ezek a dolgok azok, amelyeken gondolkodnak. Min gondolkodnak az antikrisztusok? Azon, hogy kihat-e majd saját státuszukra és jó hírükre a dolog, valamint azon, hogy a tekintélyük csorbul-e. Ha valaminek az igazságalapelvek szerinti elvégzése hasznos a gyülekezet munkája és a testvérek számára, ám saját hírnevük megsínylené, és ezáltal sok ember felismerné valódi érettségüket és megtudnák, milyen fajta természetlényeggel rendelkeznek, akkor biztosan nem fognak az igazságalapelvekkel összhangban cselekedni. Ha némi valódi munka elvégzése által több ember becsüli őket nagyra, néz fel rájuk és csodálja őket, lehetővé téve számukra, hogy még nagyobb tekintélyre tegyenek szert, vagy azt, hogy szavaik tekintélyt hordozzanak, és az emberek alávessék magukat nekik, akkor úgy döntenek, hogy megteszik; ellenkező esetben azonban soha nem választják azt, hogy figyelmen kívül hagyják saját érdekeiket Isten házának munkájára, illetve a testvérekre való tekintettel. Ez az antikrisztusok természetlényege. Hát nem önző és megvetendő ez?” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten felfedi, hogy az antikrisztusok valójában a hírnevet és a státuszt becsülik, és mindent, amit tesznek, ezért teszik. Csak olyan dolgokat tesznek, amelyek előnyösek a státuszuk szempontjából, de ha az ő érdekeik forognak kockán, akkor szemet hunynak a problémák felett. Inkább elnéznék, hogy Isten házának érdekei sérülnek, csak hogy a saját érdekeiket fenntartsák. A viselkedésem pontosan olyan volt, mint amit Isten mondott az antikrisztusokról. Jól tudtam, hogy a gyülekezet megtisztítása az, amit Isten háza megkövetel, és Isten sokszor mondta, hogy amikor egy gonosz ember bomlasztja a gyülekezetet, a vezetőknek és a dolgozóknak rövid úton el kell intézniük ezt az ügyet, vagy leleplezni, korlátozni, vagy kitakarítani ezt a személyt. Kinsley viselkedése már bomlasztó hatásúvá vált a gyülekezet munkájában, ezért foglalkoznom kellett volna vele. De aggódtam, hogy a többiek rosszat gondolnak majd rólam, és nem támogatnak majd mint vezetőt. Hogy megvédjem a saját nevemet és státuszomat, csak egy kicsit elbeszélgettem vele, és bár tudtam, hogy ezt nem fogadta el, nem korlátoztam és nem bocsátottam el őt, és így lehetősége volt arra, hogy továbbra is viszályt szítson, és akadályozza a gyülekezet munkáját. Hajlandó voltam feláldozni a gyülekezet érdekeit, hogy megvédjem magam. Annyira csalárd, önző és megvetendő voltam! Nem bocsátottam el Kinsley-t az alapelvek szerint, és nem vezettem a többieket sem afelé, hogy megértsék az igazságot, és fejlesszék a tisztánlátó képességüket. Ennek eredményeképpen sokakat félrevezetett, és az ő oldalára álltak, ami gátolta a gyülekezet munkáját. Bűntudatom volt, és tele voltam megbánással. Úgy éreztem, egyáltalán nem érdemlem meg, hogy vezető legyek. Így imádkoztam: „Ó, Istenem, egy bomlasztó gonosztevő bukkant fel a gyülekezetben. A saját nevemet és státuszomat védtem a gyülekezet érdekei helyett. Olyan önző vagyok! Nem akarok továbbra is ilyen alávaló módon élni. Igazán meg akarok térni Hozzád.”

Felkerestem néhány embert, aki ismerte a helyzetet, hogy többet tudjak meg Kinsley viselkedéséről. Miközben utánajártam ennek, láttam, hogy némelyiküknél hiányzott a tisztánlátás vele kapcsolatban, azt gondolták, hogy ő jogosan védi a gyülekezetet. Néhányan tudták, hogy hibát követett el, de azt gondolták, hogy csak nem érti az igazság alapelveit. Beszélgettem velük arról, hogy mi az igazságosság és mi az arrogancia, és hogy mi a különbség a pillanatnyi vétek és valaki természetlényege között. Ez segített nekik, hogy tisztábban lássák a helyzetet, és készen álltak arra, hogy kiálljanak és leleplezzék őt. De meglepetésemre, amikor megemlítettem őt Brandon testvérnek, a testvér ezt válaszolta: „Miért kérdezősködsz róla? Csak egy kis javaslatot tett. Miért veszitek célba őt? Hogy lehet, hogy ti vezetők elnyomtok mindenkit, akinek ötlete van, és megnehezítitek a dolgukat? Ki merne itt javaslatokat tenni? A te nyomozásod miatt félek attól, hogy valaha is saját véleményem legyen. Ti nagyon hasonlítotok az antikrisztusokra, akik nem engedik meg, hogy más hangok is megszólaljanak.” Mindezek hallatán megdöbbentem. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hevesen reagál, és azt állítja, hogy igazságtalanok vagyunk Kinsley-vel. Türelmesen beszélgetni kezdtem vele. Nem hallgatott rám, és még mindig hitt Kinsley-nek, úgy gondolta, hogy velünk van probléma. Akkor már tényleg fel akartam adni. Úgy éreztem, hogy az igazságot csak sekélyesen értem meg, és hiányzik belőlem a tapasztalat. Ha továbbra is ezzel foglalkoznék, a többiek talán rosszabb véleménnyel lennének rólam. Aztán rájöttem, hogy újra elkezdtem a saját érdekeimet fontolgatni, ezért csendben imádkoztam Istenhez, és kértem tőle hitet és erőt. Eszembe jutott ez a részlet: „Ne mindig saját magadért tegyél dolgokat, és ne fontolgasd állandóan a saját érdekeidet; ne fontolgasd az ember érdekeit, és ne gondolj a saját büszkeségedre, hírnevedre, illetve rangodra. Először Isten házának az érdekeit kell fontolóra venned, elsősorban ezekkel kell törődnöd. Figyelembe kell venned Isten szándékait, és kezdd annak az átgondolásával, hogy volt-e tisztátalanság a kötelességed végzésében, hogy hűséges voltál-e, elvégezted-e a feladataidat, minden tőled telhetőt megtettél-e, és vajon teljes szívvel gondoltál-e a kötelességedre, valamint az egyház munkájára. Fontolóra kell venned ezeket a dolgokat. Ha gyakran gondolsz rájuk és megfejted ezeket, akkor könnyebb lesz jól végezned a kötelességedet. Ha nem vagy valami rátermett, ha felszínes a tapasztalatod, vagy ha nem vagy jártas a szakmádban, akkor előfordulhat a munkádban hiba vagy hiányosság, és lehet, hogy nem érsz el jó eredményeket, de attól még minden tőled telhetőt megtettél. Nem a saját önző vágyaidat, illetve preferenciáidat elégíted ki. Ehelyett folyamatosan az egyház munkájának és Isten háza érdekeinek szenteled a figyelmedet. Lehet, hogy a kötelességedben nem érsz el jó eredményeket, azonban a szíved rendben lesz. Ha pedig mindezek tetejében képes vagy az igazságot keresni a kötelességedben felmerülő problémák megoldásához, akkor megütöd a mércét a kötelességed teljesítésében, és ezzel egyidőben be tudsz majd lépni az igazságvalóságba. Ezt jelenti az, hogy bizonyságtételed van” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavaiból megértettem, hogy nem vehetjük fontolóra a személyes előnyöket a kötelességünk végzése során. Az egyház érdekeit kell előtérbe helyeznünk, elfogadni, hogy Isten átvizsgál minket, és teljes szívből cselekedni. Ez az egyetlen módja annak, hogy kötelességünk végzése elnyerje Isten jóváhagyását. Különben rosszat teszünk, és szembeszállunk Istennel. Nem hagyhatom abba az igazság gyakorlását pusztán azért, mert félek mások megsértésétől, vagy az elfogultságuktól. Korábban nem foglalkoztam ilyen üggyel, de minimális elvárásként hűnek kellett maradnom a kötelességemhez, és mindent megtennem, hogy beszéljek a többiekkel. Tudtam, hogy Kinsley félrevezette és a maga oldalára állította Brandont, aki ezért felszólalt mellette. Kinsley a hazugságokat igazságnak állította be, és azt mondta, hogy amikor a vezetők megmetszették őt, az azt jelentette, hogy nem engedték meg a javaslatokat és az eltérő véleményeket. Ezek a valótlanságok, amelyek igaznak tűnnek, valóban félrevezetőek lehetnek. Kinsley szerint a vezetők elvtelenül választották ki az embereket, de tévedett. Elmondták neki az emberek kiválasztásának alapelveit, de ő nem volt hajlandó elfogadni azokat, vagy elgondolkodni saját magán. Folyton csűrte-csavarta a dolgokat, azt állította, hogy a vezetők elnyomják őt és minden eltérő véleményt. Ez nem a tények kiforgatása és mások hamis megvádolása? Azt mondta, ha ez azt jelentené, hogy kitakarítják a gyülekezetből, ki merne más véleményt hangoztatni? Úgy tűnt, hogy ezek a szavak szívből jönnek, őszinték, de ez az úgynevezett őszinteség elrejtette sötét szándékait és a Sátán fortélyait. Másokat is maga mellé akart csábítani, hogy felszólaljanak mellette, és szembehelyezkedjenek a vezetőkkel. Ez mások félrevezetése és a gyülekezet munkájának akadályozása. Brandon nem látott tisztán, és Kinsley megjegyzései félrevezették. Szeretetteljes beszélgetésre volt szüksége. A közösségen keresztül később tisztánlátást nyert Kinsley-ről. Rájött, hogy nem kereste az igazságot, és hiányzott belőle a tisztánlátás, ezért védte Kinsley-t, és állt a gonosz oldalára. Azt is látta, milyen szánalmas ember is ő az igazság megértése nélkül, és mennyire hajlamos a gonoszságra. Nagyon örültem ennek a fordulatnak.

Később néhány munkatársammal beszélgettünk a többiekkel a gonosz emberek felismeréséről, és boncolgattuk Kinsley viselkedését. Mindenki tisztánlátást nyert róla, és szinte egyhangúlag megszavaztuk, hogy tisztítsuk meg tőle a gyülekezetet. A szavazás során a testvérek beszéltek arról, mit tanultak az esetből. Például ilyeneket mondtak: „Kinsley hazugságokat gyártott, és mindenhol az elfogult nézeteit terjesztette, miközben a gyülekezet védelmének zászlaját lengette. Ez hatalmas zűrzavarrá változtatta a gyülekezet munkáját. Nem számított, hogy a vezetők leleplezték és megmetszették őt, ő távolról sem tanúsított megbánást vagy bűnbánatot. Gonosz lényege van.” Mások ezt mondták: „Kinsley nagyon szelídnek tűnt, de a szavai félrevezetőek voltak, sötétek és gonoszak. Ha nem történt volna meg ez a beszélgetés és boncolgatás, még mindig hiányozna a tisztánlátásom. Megtapasztaltam, milyen fontos az igazság megértése és a tisztánlátás.” Néhányan azt mondták, hogy Kinsley korábban félrevezette őket, és azt hitték, hogy a gyülekezet munkáját védi, nem tudván, hogy titokban annyi gonoszságot tesz, ezért mellette álltak, és olyan dolgokat mondtak, amelyek nem feleltek meg az igazságnak. El kellett gondolkodniuk és bűnbánatot tartaniuk. Látták Isten igazságos természetét is, amely nem tűri a sértést. Ha a gonosztevők akadályozzák az egyház munkáját, előbb-utóbb kirekesztik őket.

Ez a tapasztalat megtanított arra, hogy vezetőként, amikor egy gonosz ember a gyülekezetben akadályozza a gyülekezet munkáját, ha ezt nem az alapelvek és az igazság alapján kezelem, hanem a személyes érdekeimet védem, az lényegében azt jelenti, hogy hagyom, hogy a Sátán szabotálja a gyülekezet munkáját, az ő talpnyalójaként cselekszem, gonoszat teszek, és szembeszállok Istennel. Azonnal meg kell tisztítanom a gyülekezetet a gonosztevőktől, és vezetnem kell a testvéreket, hogy megtanulják az igazságot, és tisztánlátást nyerjenek. Ez a gyülekezet védelme, és vezetői feladatom teljesítése. Istennek legyen hála!