2022 júniusában több közeli gyülekezeten rajtaütött a Kínai Kommunista Párt. Majdnem minden vezetőt, dolgozót és szövegalapú munkát végző dolgozót letartóztattak, és mivel nem volt megfelelő ember a szövegalapú munka végzésére, engem áthelyeztek oda. Kevesebb mint egy hónap múlva kitört a Covid19-járvány. Elkaptam a betegséget, és újra és újra lázam volt. A gyógyszer és az oltások sokat enyhítettek ezeken a tüneteken, de fájdalmas csomók jelentek meg a hónaljaimban és a karjaim belső oldalán, folyadék halmozódott fel a combjaimban, és rendkívüli fájdalmat éreztem a lábaimban és a csípőmben. A lábaim enyhén ki is fekélyesedtek, és nedvedztek. Korábban méhnyakrákom volt, és amikor ezek a tünetek megjelentek, nagyon ideges lettem, különösen, mivel édesanyám is rákban halt meg, és a halálát megelőző hat hónapban a lábai kifekélyesedtek és nedvedzettek. Ráadásul a rákos terület alkalmanként fájt is, így még jobban aggódtam, és azt gondoltam: „A rákom már a középső-késői stádiumban volt. Vajon ezek a tünetek azt jelzik, hogy áttét keletkezett? Ha ez így van, akkor már nincs sok időm hátra... Oly sok éve hiszek Istenben, de a romlott beállítottságom nem sokat változott. Ha meghalok, nem veszítem el a lehetőséget a megmenekülésre?” Eszembe jutott az az agónia is, amelyen egyes rákbetegek a haláluk előtt átmennek, és elkezdtem nagyon aggódni, rettegtem, hogy én is úgy fogok szenvedni, mint ők, és még jobban elkezdtem félni a haláltól. Elmentél a kórházba vizsgálatra? Az orvos azt mondta, hogy a tüneteim a Covid19-fertőzéshez kapcsolódnak, és hogy a vesém gyenge. Azt tanácsolta, hogy pihenjek többet, és nem maradjak fenn későig. Azt gondoltam: „Mindennap a számítógép előtt ülök, és reggeltől estig a kötelességemet végzem. Ha az állapotom romlik és összeomlok, vajon nem leszek képtelen a kötelességemet végezni? Nem fogja ez késleltetni az életbe való belépésemet? Vajon képes leszek elérni az üdvösséget?” Attól kezdve azonnal lefeküdtem pihenni, amint rosszul éreztem magam. Mivel a testemre összpontosítottam és nem a kötelességemre, a munkám késedelmet szenvedett. Később a kezelésnek köszönhetően javulni kezdett az állapotom, de még mindig aggódtam, és azt gondoltam: „A szövegalapú munka mentális erőfeszítést igényel, és mindennap a számítógép előtt ülni energiaigényes. Vajon ez nem lesz hátrányos a felépülésemre hosszú távon? Miért ne kérhetném meg a vezetőt, hogy osszon be egy könnyebb kötelességre, hogy karbantarthassam a testemet, és közben mégis a legjobban végezhessem a kötelességemet?” Ezek a gondolatok merültek fel folyamatosan az elmémben. De aztán arra gondoltam: „Azért helyeztek ide át, mert nem volt megfelelő ember a szövegalapú munkára, és ha lemondok, az nem fog kihatni a szövegalapú munkára? Ha csak magamra gondolok, és nem a gyülekezeti munkára, az nem lelkiismeretlenség tőlem?” Így elvetettem a lemondás gondolatát. Ezután, noha úgy tűnt, hogy továbbra is végzem a kötelességemet, még mindig folyamatosan aggódtam, és attól féltem, hogy ha az állapotom rosszabbodik, és hirtelen meghalok, már nem fogom Isten munkáját megtapasztalni, és elvesztem a lehetőségemet az üdvösség elérésére. Ilyen gondolatokkal a fejemben, nem tudtam a kötelességemre összpontosítani. Néha még azt is reméltem: „Nagyszerű lenne, ha Isten elvehetné ezt a betegséget!”

Az egyik nap az áhítat során Isten szavait olvastam. „Ha megbetegszel, nem számít, hogy mennyi doktrínát értesz, a betegséget mégsem tudod legyőzni, a szívedben továbbra is gyötrelem, szorongás és aggodalom lesz, és nemcsak, hogy nem tudsz majd nyugodtan szembenézni az üggyel, de a szíved is tele lesz panaszokkal. Állandóan azon fogsz töprengeni: »Miért nem betegedett meg valaki más ebben a kórban? Miért én kaptam el ezt a betegséget? Hogy is történt ez velem? Ez azért van, mert nincs szerencsém, és rossz sorsom van. Nem bántottam meg soha senkit, és nem követtem el semmilyen bűnt – akkor miért történt ez velem? Isten olyan igazságtalanul bánik velem!« Látod, a gyötrelem, szorongás és aggodalom mellett még depresszióba is esel, egyik negatív érzelem követi a másikat, és ezekből nem menekülhetsz, bármennyire is szeretnél. Mivel ez egy valódi betegség, nem lehet könnyen elvenni tőled vagy meggyógyítani, mit tehetsz hát? Szeretnéd alávetni magad, de nem tudod, és ha egyik nap aláveted magad, másnapra az állapotod romlik, nagy fájdalmaid lesznek, úgyhogy többé nem akarod alávetni magad, és megint panaszkodni kezdesz. Mindegyre így ingadozol, tehát mit kellene tenned? Hadd áruljam el neked a siker titkát. Akár súlyos betegséggel, akár enyhébbel találkozol, abban a pillanatban, amikor a betegséged komolyra fordul, vagy amikor a halállal nézel szembe, emlékezz egy dologra: ne félj a haláltól. Még akkor is, ha a rák végső stádiumában vagy, még ha az adott betegségedet illető halálozási arány nagyon magas is, ne félj a haláltól. Függetlenül attól, hogy mennyire szenvedsz, ha félsz a haláltól, akkor nem fogod alávetni magad. [...] Milyen a helyes magatartás, amelyet ki kell alakítanod ahhoz, hogy ne félj a haláltól? Ha a betegséged annyira súlyosbodik, hogy meghalhatsz, és a halálozási arány magas, függetlenül attól, hogy hány éves az, aki elkapja a betegséget, és az idő, ami a betegség megjelenésétől a halál beálltáig eltelik, nagyon rövid, akkor mit gondolj magadban? »Nem szabad félnem a haláltól, a végén mindenki meghal. Az Istennek való alávetettség azonban olyasmi, amire a legtöbb ember nem képes, és ezt a betegséget felhasználhatom arra, hogy gyakoroljam az Istennek való alávetettséget. Gondolkodásom és hozzáállásom az kell legyen, hogy alávetem magam Isten rendezésének és intézkedésének, és nem szabad félnem a haláltól.« Meghalni könnyű, sokkal könnyebb, mint élni. Lehetnek rendkívüli fájdalmaid, és nem leszel tudatában, és amint lehunyod a szemed, megszűnsz lélegezni, a lelked elhagyja a testedet, és az életed véget ér. Így működik a halál; ez ilyen egyszerű. Nem félni a haláltól az egyik hozzáállás, amit magadévá kell tenned. Továbbá nem szabad amiatt aggódnod, hogy a betegséged rosszabbodni fog-e vagy sem, vagy hogy meghalsz-e, ha nem tudnak meggyógyítani, vagy hogy mennyi idő van még a halálodig, vagy milyen fájdalmat fogsz érezni, amikor elérkezik a halál ideje. Nem szabad aggódnod ezek miatt; ezek nem olyan dolgok, amelyek miatt aggódnod kellene. Ez azért van, mert annak a napnak el kell jönnie, el kell jönnie valamelyik évben, valamelyik hónapban, és egy bizonyos napon. Nem bújhatsz el és nem menekülhetsz előle – ez a sorsod. Az úgynevezett sorsodat Isten előre elrendelte és már eleve elrendezte. Az éveid számát, a korodat és azt az időt, amikor meghalsz, Isten már meghatározta, tehát miért is aggódsz? Aggódhatsz miatta, de ez nem változtat semmin; aggódhatsz miatta, de nem tudod megelőzni, hogy bekövetkezzen; aggódhatsz miatta, de nem tudod megakadályozni, hogy eljöjjön az a nap. Ezért az aggódásod felesleges, és csak még nehezebbé teszi a betegséged terhét” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). Isten szavainak elolvasása után megértettem, hogy nem számít, milyen betegség ér bennünket – vagy hogy súlyosbodik vagy az életünket veszélyezteti – nem kell félnünk a haláltól, vagy a szenvedéstől, ami a haldoklással jár. Ezek nem olyan dolgok, amelyek miatt aggódnunk kellene, mert Isten elrendelése szerint mindenkinek meg kell halnia. Azonban Isten már előre meghatározta minden ember halálának idejét és módját. Ezt senki nem kerülheti el, és nem menekülhet el. Az igazság, amelybe be kell lépnünk a szenvedéssel és a halállal szembesülve, az az, hogy alá kell vetnünk maguknak Isten vezénylésének és intézkedéseinek. De én nem értettem igazán Isten szuverenitását és intézkedéseit, és mindig el akartam menekülni ebből a helyzetből. Mivel a rákom már középső-késői stádiumban volt, és a testem néhány súlyos tünetet mutatott, aggódtam, hogy az állapotom rosszabbodni fog, és hirtelen meghalok, így továbbra is egy könnyebb kötelességet szerettem volna végezni. Tulajdonképpen attól függetlenül, hogy a kötelesség fárasztó vagy könnyű, és hogy leszívja az ember energiáját vagy sem, nem határozza meg az ember életét vagy halálát. Mindezt Isten elrendelése és intézkedései határozzák meg. Például ismerek néhány embert, akik erősnek és egészségesnek tűntek, nem volt semmilyen betegségük, és akik könnyű, nem kimerítő feladatokat végeztek, de fiatal korukban elhunytak. Néhány ember, noha gyenge és beteges, és nehéz körülmények között él, nyolcvan vagy kilencven évet is megél. Ez azt mutatja, hogy az ember élete és halála nem áll kapcsolatban ezekkel az objektív körülményekkel. Amikor egy ember eléri az Isten által elrendelt élettartamot, elkerülhetetlenül meghal. Semennyi emberi gondoskodás nem hosszabbíthatja meg senki élettartamát akár egy pillanattal sem. Különösen annak fényében, hogy Isten szavai így szólnak: „Meghalni könnyű, sokkal könnyebb, mint élni. Lehetnek rendkívüli fájdalmaid, és nem leszel tudatában, és amint lehunyod a szemed, megszűnsz lélegezni, a lelked elhagyja a testedet, és az életed véget ér. Így működik a halál; ez ilyen egyszerű. Nem félni a haláltól az egyik hozzáállás, amit magadévá kell tenned.” Elmém hirtelen kitisztult. Nem kellett aggódnom amiatt, hogy a testem el tudja-e viselni a haldoklást. Mivel Isten elrendelte, hogy keresztülmenjek ezen a fajta helyzeten, alá kellett vetnem magamat a betegség közepette, és mindent meg kellett tennem, hogy vállaljam a kötelességemet. Ha egy nap a betegségem rosszabbodik, és a halál valóban eljön, nyugalommal fogok szembenézni vele, és alávetem magam Isten szuverinitásának és intézkedéseinek.

Elolvastam Isten szavainak még két szakaszát, és valamennyire megértettem az Ő jó szándékait. Mindenható Isten azt mondja: „Amikor Isten úgy intézi, hogy megbetegedj, akár nagyobb, akár kisebb betegségben, az Ő célja ezzel nem az, hogy kiértékeld a betegség csínját-bínját, a kárt, vagy a nehézségeket, amelyeket a betegség okoz neked, és mindazt a számtalan érzést, amit a betegség miatt érzel – az Ő célja a betegség által nem az, hogy kiértékeld a betegséget. Az Ő célja inkább az, hogy tanulj a betegségből, hogy megtanulj ráérezni Isten szándékaira, hogy megismerd a romlott beállítottságot, amelyet mutatsz, és a helytelen magatartást, amelyet Istennel szemben tanúsítasz, amikor beteg vagy, és hogy megtanuld, hogyan kell alávetned magad Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, hogy valódi alávetettséget érj el Isten felé, és képes legyél szilárdan megállni a bizonyságtételedben – ez kulcsfontosságú. Isten a betegség által meg akar menteni és meg akar tisztítani téged. Mit szeretne megtisztítani benned? Szeretne megtisztítani az összes túlzó vágyadtól és követelésedtől Istennel szemben, sőt megtisztítani a különböző tervektől, ítéletektől és cselszövésektől is, amelyekkel a túlélés és életben maradás érdekében mindenáron előállsz. Isten nem kéri, hogy terveket készíts, nem kéri, hogy ítélkezz, és nem engedi meg neked, hogy túlzó vágyaid legyenek Vele szemben; Ő csak azt várja el tőled, hogy alávesd magad Neki, és az alávetettség gyakorlása és megtapasztalása során megismerd a saját hozzáállásodat a betegséghez és ezekhez a testi feltételekhez, amelyeket Ő ad számodra, valamint hogy megismerd a saját személyes vágyaidat. Amikor megismered ezeket a dolgokat, akkor fogod tudni értékelni, hogy mennyire a javadra válik, hogy Isten így intézte számodra a betegség körülményeit, vagy hogy ezt a testi állapotot adta neked; és akkor fogod tudni értékelni, hogy ezek mennyire hasznosak a beállítottságod megváltoztatását, az üdvösséged elérését és az életbe való belépésedet illetően. Éppen ezért, amikor a betegség jelentkezik, nem szabad mindig azon gondolkodnod, hogyan úszhatod meg vagy menekülhetsz el előle, illetve hogyan zárhatod ki” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). „Bármilyen megpróbáltatás érjen, Istentől kapott teherként kell azt kezelned. Tegyük fel, hogy egyeseket súlyos betegség és elviselhetetlen szenvedés gyötör, néhányan a halállal is szembenéznek. Hogyan kellene megközelíteniük ezt a helyzetet? Sok esetben Isten megpróbáltatásai terhek, amelyeket Ő ad az embereknek. Legyen bármilyen nagy is az Isten által rád ruházott teher, olyan súlyú terhet kell hordoznod, mert Isten megért téged és tudja, hogy képes leszel elbírni azt. Az Isten által neked adott teher nem fogja meghaladni az érettségedet vagy a tűrőképességed határait, tehát nem kérdés, hogy képes leszel elviselni azt. Nem számít, milyen jellegű terhet, nem számít milyen fajta megpróbáltatást ad Isten neked, emlékezz egy dologra: akár érted Isten szándékait, akár nem, akár megvilágosít és megvilágít a Szentlélek, miután imádkozol, akár nem, ezzel a megpróbáltatással akár megfegyelmez és figyelmeztet Isten, akár nem, nem számít, ha nem érted. Amíg nem késlekedsz kötelességed végzésében és hűségesen kitartasz kötelességed végzése mellett, Isten elégedett lesz, és szilárdan megállsz bizonyságtételedben” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak Isten szavainak gyakori olvasása és az igazságról való elmélkedés vezet előre). Isten szavait elolvasva megértettem, hogy Isten szándéka szerint a betegség célja, hogy megtisztítsa és átalakítsa az embereket, ami előnyös az ember életére nézve. Isten azt reméli, hogy az emberek képesek lesznek aláveni magukat, elgondolkozni a saját romlottságukon és a lázadásukon, az igazságot keresni annak megoldására, és képesek lesznek a kötelességüket a betegség közepette is hűséggel végezni. Ezt kell az embereknek tenniük. Magamon elgondolkozva rájöttem, hogy a betegségem közepette nem vetettem alá magam, és nem tanultam semmit a betegségből, viszont mindig el akartam kerülni a helyzetet, azt gondoltam, hogy a szövegalapú munka túl sok energiát igényel, és aggódtam, hogy ha a betegség rosszabbodik és én meghalok, akkor elszalasztom a lehetőséget az üdvösségre, és így mindig azt fontolgattam, hogy egy könnyebb kötelességre váltok. A lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező ember hűséggel végezné a kötelességét még akkor is, ha beteg, különösen, amikor a gyülekezeti munkában a legnagyobb szükség van rá. Azonban a betegséggel szembesülve ellenállást és hárítást mutattam, híján voltam a hűségnek és az Istennek való alávetettségnek, és csak a saját érdekeimre figyeltem. Ezen elgondolkodva bűnbánatot akartam tartani. A betegségtől és attól függetlenül, hogy milyen súlyossá válik, amíg csak lélegzem, alávetem magamat Isten vezénylésének és intézkedéseinek, teljességgel megtapasztalom ezt a környezetet, és mindent megteszek a kötelességem végzésére. Elűztem a gondolatot, hogy egy másik kötelességet vállaljak, és elkezdtem szívvel-lélekkel végezni a kötelességemet. Néha, amikor rosszul éreztem magamat, és tényleg nem bírtam tovább, lefeküdtem, és egy kicsit pihentem, és amikor jobban éreztem magamat, folytattam a kötelességemet. Ezek időszak során, a hagyományos kínai gyógymód mellett a megfelelő fizioterápiát is igénybe vettem a fájdalom enyhítésére. Eltelt négy hónap, és noha a betegség helyén még mindig voltak fájdalmaim, de a többi kellemetlen tünet jelentősen csökkent, és a mentális állapotom is egészen jó volt.

Később tovább kerestem az okokat, hogy miért nem tudtam alávetni magamat a betegség alatt. Az egyik nap az áhítat során elolvastam Isten szavaiból két szakaszt, amelyek alapján valamennyire megértettem a problémáimat. Mindenható Isten azt mondja: „Mi lesz a kimenetel, ha az emberek csak a saját kilátásaikat, sorsukat és érdekeiket veszik fontolóra? Nem könnyű nekik alávetni magukat Istennek, és még ha szeretnének is, nem tudnak. A saját kilátásaikat, sorsukat és érdekeiket különösképpen értékelő emberek mindig tüzetesen megvizsgálják, vajon Isten munkája kedvez-e a kilátásaiknak, a sorsuknak, valamint annak, hogy áldásokat kapjanak. Végül mi a kimenetele az átvizsgálásuknak? Mindössze annyit tesznek, hogy fellázadnak Isten ellen és ellenszegülnek Neki. Még ha ragaszkodnak is a kötelességük végzéséhez, ezt felületesen teszik, negatív hangulattal, folyamatosan azon gondolkozva a szívükben, hogy miként húzzanak hasznot, hogyan ne kerüljenek ki vesztesként. Ilyen motivációkkal végzik a kötelességeiket, és ebben megpróbálnak egyezségre jutni Istennel. [...] Soha nem gondolnak az egyház munkájára, sem Isten házának az érdekeire, mindig a saját érdekükben folytatnak cselszövéseket, mindig a saját érdekeik, büszkeségük és státuszuk szem előtt tartásával terveznek, és nem csupán gyatrán végzik a kötelességüket, hanem késleltetik és befolyásolják az egyház munkáját. Vajon ez nem eltévelyedés és a kötelességeik elhanyagolása? Ha valaki mindig a saját érdekeit és kilátásait szem előtt tartva tervez, amikor a kötelességét végzi, és nem gondol az egyház munkájára vagy Isten házának az érdekeire, akkor ez nem a kötelességvégzés. Ez opportunizmus, az ember saját javára történő cselekvése, azért, hogy áldásokat szerezzen magának. Ily módon megváltozik a kötelességvégzés mögött meghúzódó természet. Csupán arról van szó, hogy alkut köt Istennel és a saját céljai elérésére akarja használni a kötelessége végzését. Az ilyesfajta ténykedés nagyon valószínű, hogy megszakítja Isten házának a munkáját. Ha csupán apró veszteségeket okoz az egyház munkájának, akkor még van helye a megváltásnak, és még lehetőséget kaphat a kötelessége végzésére ahelyett, hogy eltakarítanák; ha azonban nagy veszteségeket okoz az egyház munkájának és magára vonja Isten, valamint az emberek haragját, akkor fel lesz fedve és ki lesz vetve, nem kapva több lehetőséget a kötelessége végzésére. Némelyeket így bocsátanak el és vetnek ki. Miért vetik ki őket? Megtaláltátok a kiváltó okot? A kiváltó ok az, hogy mindig a saját nyereségeiket és veszteségeiket fontolgatják, elragadják őket a saját érdekeik, képtelenek fellázadni a hús-vér test ellen, és egyáltalán nincs alávetett hozzáállásuk Istenhez, ezért hajlamosak vakmerően viselkedni. Csak azért hisznek Istenben, hogy haszonra, kegyelemre és áldásokra tegyenek szert, egyáltalán nem azért, hogy elnyerjék az igazságot, ezért kudarcot vall az Istenbe vetett hitük. Ez a probléma gyökere. Szerintetek igazságtalan velük szemben, hogy felfedik és kivetik őket? Egyáltalán nem igazságtalan, ezt teljes mértékben a természetük dönti el. Bárki, aki nem szereti az igazságot, illetve nem törekszik az igazságra, végül fel lesz fedve és ki lesz vetve” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságalapelvek kutatásával végezheti jól a kötelességét). „Nem véletlen, hogy az antikrisztusok képesek végezni a kötelességüket – a saját szándékaikkal és céljaikkal, valamint az áldások elnyerésére irányuló vágyukkal abszolút végzik a kötelességüket. Bármilyen kötelességet is végeznek, a céljuk és a hozzáállásuk természetesen elválaszthatatlan az áldások nyerésétől, a jó rendeltetési helytől, valamint a jó kilátásoktól és sorstól, amelyekre éjt nappallá téve gondolnak, és amelyek foglalkoztatják őket. Olyanok, mint az üzletemberek, akik a munkájukon kívül semmi másról nem beszélnek. Amit az antikrisztusok tesznek, az mind kapcsolatban áll a hírnévvel, a nyereséggel és a státusszal – mind kapcsolatban áll az áldások elnyerésével, valamint a kilátásokkal és a sorssal. A szívük mélye tele van efféle dolgokkal; ilyen az antikrisztusok természetlényege. Pontosan az efféle természetlényeg miatt van az, hogy mások világosan láthatják, hogy végső soron a kivetés a végük” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Hetedik rész)). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok a kötelességeiket nem azért végzik, hogy megtapasztalják Isten munkáját, és megismerjék az igazságot, hanem hogy kihasználják az alkalmat, hogy a kötelességeik végzése során saját érdekeiket mozdítsák előre, és a mennyek országának az áldásait követeljék. Mivel a kötelességeik végzése során az antikrisztusok szándékai rosszak, amikor olyan környezettel találkoznak, amelyet a kilátásaikra és a rendeltetési helyükre hátrányosnak vélnek, nehéz alávetniük magukat. Még ha úgy is tűnik, hogy a kötelességeiket végzik, csak rutinból teszik, veszteségeket okoznak a gyülekezeti munkának, akadályozzák és megszakítják azt. Ezenkívül folyamatosan hiányzik szívükből a bűnbánat, és Isten végül felfedi és kirekeszti őket. A betegségem alatt én is a saját kilátásaimat és a rendeltetési helyemet tartottam szem előtt, és nem vettem figyelembe a gyülekezeti munkát. Ezekben a gyülekezetekben én voltam az egyetlen, aki szövegalapú munkát végzett, de aggódtam, hogy a fáradozás káros lesz az egészségemre, féltem, hogy ha az állapotom rosszabbodik és meghalok, elveszítem a lehetőséget az üdvösségre, és így ki akartam vonni magamat a kötelességem alól, és helyette egy könnyebb kötelességet végezni. Az igazság az volt, hogy a betegségem nem volt különösen súlyos, és miután elkaptam a Covid19-et, a testem kicsit elgyengült, és néhány kellemetlen tünetem volt, de segített, ha egy kicsit lepihentem, amikor rosszul éreztem magamat. Mégis állandóan a saját testemre gondoltam, ami késedelmet okozott a munkában. Igazán önző és hitvány voltam, hiányzott belőlem a lelkiismeret és a józan ész. Elgondolkodtam azokról, akiket felfedtek és kirekesztettek. Néhányuk eleinte fanatikus volt, és feláldozta magát, de nem az igazságot keresték, hanem csak az áldást. Amikor betegséggel és halállal szembesülnek, elhagyják és elárulják Istent, mert az áldás elnyerésére vonatkozó reményeik szertefoszlanak. A törekvésről vallott nézeteim az övéikhez hasonlóak voltak, és ha nem tanúsítanék bűnbánatot, végül hozzájuk hasonlóan kirekesztenének.

Egy nap éreztem, hogy a rák helyén a fájdalom fokozódik, és megint őrült gondolataim támadtak, és azt gondoltam: „Vajon a rák elterjedt az egész testemben?” Igazán megrémültem, és azt mondtam magamnak: „Még ha a rák el is terjedt, akkor is alávetem magamat Isten szuverén intézkedéseinek.” Elmentem a kórházba kivizsgálásra, és az orvos azt mondta, hogy a terület csak enyhén gyulladásos, nincsenek rákos sejtek, és azt javasolta, hogy folytassam a hagyományos kínai gyógyszeres kezelést. A vizsgálati eredményeket látva tudtam, hogy ez Isten felém mutatott irgalma, és hogy Isten lehetőséget ad számomra, hogy éljek, hogy megtérhessek és megváltozhassak. Az áhítat során elolvastam Isten szavainak egy szakaszát, amely igazán megindította a szívemet. Mindenható Isten azt mondja: „Ebben az életben az embereknek korlátozott idejük van csak arra, hogy a dolgok megértésétől eljussanak oda, hogy megadatik nekik ez a lehetőség, birtokába kerülnek ennek a képességnek, és eleget tesznek a Teremtővel folytatott párbeszéd feltételeinek, hogy eljussanak a Teremtő igazi megértésére, ismeretére és félésére, valamint azon az úton járjanak, amelyen félik Istent és kerülik a rosszat. Ha tehát azt akarod, hogy Isten gyorsan szólítson el téged, nem bánsz felelősen a saját életeddel. Ahhoz, hogy felelősségteljes légy, keményebben kellene dolgoznod azon, hogy felvértezd magad az igazsággal, többször kellene önvizsgálatot tartanod, amikor különféle dolgok történnek veled, és gyorsan pótolnod kellene a hiányosságaidat. Végre gyakorolnod kellene az igazságot, az alapelvekkel összhangban kellene cselekedned, be kellene lépned az igazságvalóságba, többet kellene tudnod Istenről, képesnek kellene lenned Isten szándékainak a megismerésére és megértésére, és nem szabadna hiábavalóan élned az életed. Meg kell tudnod, hogy hol van a Teremtő, mik a Teremtő szándékai, és miként fejezi ki a Teremtő az örömöt, a haragot, a bánatot és a boldogságot – még ha nem is tudsz mélyebb ismeretet vagy teljes tudást szerezni, fontos, hogy legalább egy alapvető megértésed legyen Istenről, hogy soha ne áruld el Istent, hogy alapvetően összeegyeztethető légy Istennel, hogy tekintetbe vedd Istent, hogy alapvető vigaszt nyújts Istennek, és hogy azt tedd, ami egy teremtett lény számára megfelelő és alapvetően megvalósítható. Nem könnyű dolgok ezek. Az emberek kötelességeik végzése folyamán fokozatosan megismerhetik magukat, és ezáltal megismerhetik Istent. Ez a folyamat tulajdonképpen a Teremtő és a teremtett lények közti interakció, és olyan folyamatnak kellene lennie, amire az embernek egész életén át érdemes visszaemlékeznie. Nem holmi fájdalmas vagy nehéz folyamatnak kell lennie, hanem olyannak, amit élvezhet az ember. Éppen ezért az embereknek meg kell becsülniük a kötelességeik végzésével töltött nappalokat és éjszakákat, éveket és hónapokat. Értékelniük kell az élet ezen szakaszát, és nem szabad azt nyűgnek vagy tehernek tekinteniük. Élvezniük kell életük ezen szakaszát, és tapasztalati tudást kell gyűjteniük belőle. Akkor eljutnak az igazság megértésére, és megélik emberi hasonlatosságukat, Istent félő szívre tesznek szert, s egyre kevesebb gonoszságot követnek el” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az evangélium terjesztése az a kötelesség, amely alól egyetlen hívő sem bújhat ki). A megmeneküléshez és a tökéletesedéshez az igazságot kell keresni, becsben kell tartani az Isten által elrendezett különböző környezeteket, azokból meg kell érteni a saját romlottságunkat és a hiányosságainkat, mindent Isten szavaira kell alapozni, az igazság gyakorlására kell összpontosítani, és meg kell élni Isten szavainak valóságát, csak akkor tudunk végigmenni az üdvösséghez vezető úton. Visszatekintve a betegségemre, azért buktam el, mert csak üres nyilatkozatokat tettem arról, hogy meg akarom tapasztalni Isten munkáját, nem becsültem meg ezt az Isten által aprólékosan elrendezett környezetet, még kevésbé elmélkedtem arról, hogy e betegségen keresztül Isten milyen romlott beállítottságra mutat rá, vagy hogy az igazság mely aspektusaiba kell belépnem. Ehelyett ezt a betegséget nyűgnek és tehernek tekintettem. Ahogyan a dolgokat megtapasztalom, még ha a testem egészséges, betegségtől és problémától mentes is lenne, akkor sem lehetne engem megmenteni. Isten még nem vette el az életemet, és még adott nekem egy lehetőséget az életre. Lelkiismeretesnek, józan eszűnek kell lennem, fel kell szerelkeznem az igazsággal, és arra kell összpontosítanom, hogy Isten szavainak a valóságát megéljem.

Később egymás után kétszer is elkaptam a Covid19-et, és a fájdalom a mellkasomban észrevehetően rosszabbodott. Nem tehettem róla, de megint olyan őrült gondolataim támadtak, mint: „Vajon előfordulhat, hogy a rák a tüdőmben is kialakult?” Így gondolkodtam, és leírhatatlan szorongást éreztem a szívemben. Az összejövetel napján ismét aggódtam, és azt gondoltam: „Éppen csak, hogy helyrejöttem; mi van, ha megint elkapok egy fertőzést, amikor elmegyek itthonról? A testem nem tud elviselni több szenvedést.” Meg akartam kérni a vezetőt, hogy menjen el helyettem. De amikor ezek a gondolatok felmerültek, eszembe jutott Isten szavainak ezen szakasza: „Az embereknek meg kell becsülniük a kötelességeik végzésével töltött nappalokat és éjszakákat, éveket és hónapokat. Értékelniük kell az élet ezen szakaszát, és nem szabad azt nyűgnek vagy tehernek tekinteniük. Élvezniük kell életük ezen szakaszát, és tapasztalati tudást kell gyűjteniük belőle. Akkor eljutnak az igazság megértésére, és megélik emberi hasonlatosságukat, Istent félő szívre tesznek szert, s egyre kevesebb gonoszságot követnek el” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az evangélium terjesztése az a kötelesség, amely alól egyetlen hívő sem bújhat ki). Elgondolkozva Isten szavain fokozatosan megnyugodtam, és rájöttem, hogy a betegségem még nem igazán fenyegette az életemet, és csak valamilyen fájdalom volt a mellkasomban. Átgondoltam azt a vágyamat, hogy a fizikai kellemetlenség miatt kibújjak a kötelességem alól. Milyen módon voltam hűséges Istenhez és engedelmes Neki? Olyan önző voltam! Nem összpontosítottam az igazság keresésére vagy Isten munkájának a megtapasztalására, és sok lehetőséget elszalasztottam az igazság elnyerésére. Most nem engedhettem meg, hogy még több lehetőséget elszalasszak. El kell fogadnom és alá kell vetnem magamat, és igazán meg kell tapasztalnom ezt a környezetet. Még ha ismét megfertőződöm is COVID19-cel, ezt a szenvedést el kell viselnem, és végeznem kell a kötelességemet, hogy kedvére tegyek Istennek. Amikor így gondolkodtam, a szívemben felszabadultnak éreztem magamat, és többé nem kötöttek vagy korlátoztak negatív érzelmek. Miután teljes szívvel a kötelességem végzésének szenteltem magamat, úgy éreztem, megérkeztem, és nyugalom töltött el.