– Áhítatnapló

2022. augusztus 17-e, szerda. Derült ég.

Ma egy új kötelességbe kezdtem. Szövegekkel dolgozok. Bár váratlanul ért, örülök, hogy ezt a kötelességet végezhetem. Tudom, hogy ez Isten kegyelme, és hogy Ő most lehetőséget ad nekem a gyakorlásra. Jó munkát akarok végezni. De ha belegondolok, mennyire nem ismerem ezt a munkát, és hogy másokat hogyan metszettek meg, mert önfejűek és elvtelenek voltak az ilyen típusú munkában, akkor aggódni kezdek, és elgondolkodom: „Vajon engem is meg fognak metszeni ebben a kötelességben?” De akkor viszont nem lenne jó, ha tanulhatnék abból, hogy megmetszenek? Ez egy nagyszerű lehetőség volt az igazság elnyerésére! Így végül elfogadtam ezt a kötelességet.

2022. szeptember 4-e, vasárnap. Felhős.

Hogy repül az idő! Egy szempillantás, és máris két hete, hogy szövegekkel dolgozom. A vezető közösséget vállalt az alapelvekkel és a munkairányítással, így egy kicsit jobban megismerkedtem ezzel a munkával, és megtanultam néhány alapelvet. Ma láttam, hogy néhány testvért megmetszettek, mert nem az alapelvek szerint végezték a kötelességüket, és önfejűek voltak. Elég ideges lettem, féltem, hogy engem is megmetszenek. Bár tudom, hogy amikor a vezető megmetsz minket, Isten szavával összhangban rámutat a romlott beállítottságokra és a problémák lényegére, és hogy ez segít megismerni önmagunkat és belépni az igazságalapelvekbe, mégsem akarom, hogy megmetsszenek. Saul testvért ma megmetszették, mert nem az alapelvekkel összhangban végezte a kötelességét. A vezető többször is beszélt vele erről, és helyreigazította, de ő továbbra is elkövette ugyanazt a hibát. A vezető azt mondta, hogy hiányzik belőle a lelki megértés, és hogy nem érti az alapelveket. Bár ezek a szavak nem nekem szóltak, amikor ezt hallottam: „hiányzik belőle a lelki megértés”, úgy éreztem, érzékeny pontomra tapint. Figyelmeztettem magam: „Az alapelvek szerint kell cselekednem, és egyet sem hibázhatok, különben megmetszenek. Bajban leszek, ha kiderül, hogy hiányzik belőlem a lelki megértés. Hogyan menthető meg egy ilyen ember? Érdemes egyáltalán művelni?” Ezektől a gondolatoktól csak még nyugtalanabb lettem. Miközben ma este végeztem a kötelességemet, végig feszült voltam. A legnagyobb óvatossággal csináltam a dolgokat, rettegtem, hogy hibát vétek. De nem értem, hogy mások megmetszése miért van rám ilyen hatással.

2022. szeptember 9-e, péntek. Derült ég.

Az utóbbi időben tele vagyok aggodalommal a kötelességem végzése során, és állandóan félek, hogy valami baj lesz. Rettegek, hogy hibát követek el. Néha mások megkérdezik a véleményemet, de még ha biztos is vagyok a javaslatomban, félek, hogy rossz dolgot mondok. Más emberek jóváhagyását kell kérnem, mielőtt kinyilvánítom a véleményemet. Hogy őszinte legyek, nagyon fárasztó így végezni a kötelességemet, és úgy érzem, mintha eltávolodtam volna Istentől. Isten szavának egy olyan szakaszát olvastam ma, amely nagyon meghatott. Mindenható Isten azt mondja: „Az Isten házában munkálkodó antikrisztusok közül egyesek csendben elhatározzák, hogy a legnagyobb gondossággal fognak cselekedni, el fogják kerülni azt, hogy hibákat kövessenek el, hogy megmetsszék őket, hogy megharagítsák a Fennvalót vagy valami rossz cselekedeten kapják őket a vezetőik, és gondoskodnak arról, hogy legyen közönségük, amikor jótetteket hajtanak végre. De bármennyire alaposak is, mivel helytelenek az indítékaik, és helytelen az út is, amelyen járnak, és mivel csakis a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében beszélnek és cselekednek, és soha nem keresik az igazságot, gyakran megszegik az alapelveket, félbeszakítják és megzavarják a gyülekezet munkáját, a Sátán inasaiként cselekednek, sőt, gyakran sok vétket is elkövetnek. Az ilyen emberek esetében nagyon gyakori és nagyon tipikus, hogy gyakran megszegik az alapelveket és vétkeket követnek el. Így aztán természetesen nagyon nehezen tudják elkerülni, hogy megmetsszék őket. Látták, hogy némely antikrisztusok fel lettek fedve és ki lettek rekesztve, mivel szigorúan meg lettek metszve. A saját szemükkel látták ezeket a dolgokat. Miért cselekednek ilyen óvatosan az antikrisztusok? Az egyik ok bizonyosan az, hogy félnek a felfedéstől és a kirekesztéstől. Ezt gondolják: »Óvatosnak kell lennem – végtére is ’Az óvatosság a biztonság anyja’, és ’A jóknak békés az életük.’ Követnem kell ezeket az alapelveket, és minden pillanatban emlékeztetnem kell magam arra, hogy nem szabad rosszat tennem vagy bajba kerülnöm, valamint el kell nyomnom és senkivel sem szabad megláttatnom a romlottságomat és a szándékaimat. Ha nem teszek rosszat, és mindvégig ki tudok tartani, akkor áldásokat fogok nyerni, elkerülöm a katasztrófákat, és nyerni fogok valamit az istenben való hitemben!« Gyakran sürgetik, motiválják és bátorítják magukat ekképpen. Mélyen legbelül úgy hiszik, hogy ha rosszat tesznek, jelentősen csökkeni fog az esélyük arra, hogy áldásokat nyerjenek. Talán nem ez a számítás és hit lakozik a szívük mélyén? Félretéve azt, hogy vajon helyes vagy helytelen az antikrisztusoknak ez a számítása vagy hite, annak alapján mi miatt fognak a leginkább aggódni, amikor megmetszik őket? (A kilátásaik és a sorsuk miatt.) A metszést összefüggésbe hozzák a kilátásaikkal és a sorsukkal – ennek az elvetemült természetükhöz van köze” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész)). Ez a szakasz pontosan leírja az állapotomat. Amikor látom, hogy másokat megmetszenek, nem fogadom el azt Istentől, és nem keresem, hogy miért metszik meg ezeket az embereket, hogyan tértek el, hogyan tanulhatnék a hibáikból, és hogyan kerüljem el a jövőben az ilyen eltérést, hogy az alapelveknek megfelelően cselekedjek. Ehelyett láthatatlan, mégis bensőséges kapcsolatot vonok a megmetszés és a sorsom között. Úgy érzem, hogy minél komolyabban metszenek meg, annál kevesebb reményed van az áldásra. Óvatosabb és körültekintőbb lettem, azt gondolva, hogy amíg nem követek el sok hibát, vagy nem metszenek meg, addig van reményem az áldásra. A metszéssel kapcsolatos félreértéseim miatt, és mert túl fontosak nekem az áldások, nagyon érzékenyen érint minden, ami a sorsomat befolyásolja, és minden tettemben túlságosan óvatos vagyok. Félek, hogy ha nem vagyok óvatos, megmetszenek, és elveszítem a jó sorsomat. Látom, hogy milyen gonosz és csalárd vagyok! A vezető sokszor beszél velünk az alapelvekről, és kézen fogva vezet minket, de mi nem vesszük komolyan a szavait. Önfejűen és vakon cselekszünk tovább, és akadályozzuk a munkát. Vajon nem teljesen normális dolog, hogy megmetszenek minket? Egy észszerű ember ennek fényében elgondolkodna önmagán, hogy hol van hiányossága, vagy hol hiányzik belőle a lelki megértés, keresné az igazságot, és azonnal kijavítaná az elhajlásait. Ez a személy pozitív belépéssel rendelkezik, és az igazságot keresi. Azért metszenek meg minket, hogy segítsenek nekünk az igazságba való belépésben és a kötelességeink megfelelő végzésében. De nem elég, hogy nem keresem az igazságot, vagy nem gondolkodok, hanem még óvatos is vagyok, és félreértésekkel teli. Nem tudom megkülönböztetni a jót a rossztól! Hála az Isten szava által nyújtott kinyilatkoztatásnak, most már némileg megértettem az állapotomat.

2022. szeptember 12-e, hétfő. Heves esőzés.

Egy mai összejövetelen a vezető megtudta, hogy Saul negatív lett, miután megmetszették, és hogy korlátozva és elnyomottnak érzi magát. A vezető megkérdezte tőlünk, hogy korlátozva érezzük-e magunkat. Felidéztem a közelmúltbeli állapotomat, és azt mondtam, hogy kissé korlátozva éreztem magam. A vezető ezután olyan közösséget nyújtott, amely nagyon megérintett. Ezt mondta: „Miért van az, hogy egyeseket többször is megmetszenek, és mégsem nyerik el az igazságot, és azt mondják, hogy korlátozva és elnyomva érzik magukat, és gyötrődnek? Ez azért van, mert nem az igazság megértésére vagy elnyerésére összpontosítanak, vagyis nem nyernek semmit. Ellenállóvá és dühössé válnak, ha megmetszik őket. Fellépnek mások ellen. Ez egy olyan ember, aki elfogadja az igazságot? Valójában ezeket az embereket azért metszik meg, mert megsértették az igazság alapelveit, de nem hajlandók elgondolkodni, sőt, még lazsálnak is. Ez azt mutatja, hogy nem fogadják el az igazságot, és hogy szembe mennek az igazsággal, és ellentmondanak neki. Az igazságnak való ellentmondás lényegében azt jelenti, hogy ellentmondásban vagyunk Istennel. Ennek a természete nagyon súlyos.” A vezető közössége végre ráébresztett arra, hogy milyen súlyos természetű dolog az igazság és a megmetszés elutasítása, és milyen veszélyes ez az állapot. Amikor hazaértem, sokáig nagyon nyugtalan voltam, hosszú órákig feküdtem az ágyban, és nem tudtam aludni. Érzem, hogy ez a helyzet nem véletlen, és Isten szándéka áll mögötte. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy pontosan hogyan nyilvánul meg az igazság el nem fogadása? Hogyan tudok tanulni és elgondolkodni ebben a helyzetben?

2022. szeptember 14-e, szerda. Derült ég.

Sault ma elbocsátották. Másokat is elbocsátottak, mert nem fogadták el az igazságot, és nem haladtak előre a kötelességeikben. Egy nővértől megtudtam, hogy Saul gyakran önfejűen végezte a kötelességét, és megszegte az alapelveket, és a vezető minden alkalommal türelmesen közösséget vállalt vele az alapelvekkel. Néha megmetszette őt, és rámutatott a problémája lényegére, de Saul nem kereste az igazságot, és nem gondolkodott el. Válaszul arra, hogy megmetszették, lazsált, és nem volt hajlandó megosztani a véleményét a munkamegbeszéléseken. Egyszer egy összejövetelen még ezt is mondta: „A vezető nem veszi észre, ha jó munkát végzek, de ha nem, akkor megmetszenek”. Nehéz volt elhinni, hogy ezt mondta, és az a tény, hogy képes volt rá, azt mutatta, hogy egyáltalán nem fogadta el az igazságot! Elolvastam néhány részt Isten szavából. „Amikor az antikrisztusokat megmetszik, az az első dolguk, hogy a szívük mélyén ellenállnak neki és visszautasítják. Küzdenek ellene. És vajon miért van ez? Ez azért van, mert az antikrisztusok természetlényegükből eredően idegenkednek az igazságtól, gyűlölik az igazságot, és egyáltalán nem fogadják el. Természetesen egy antikrisztus a lényege és a beállítottsága miatt nem fogja beismerni a saját hibáját, és nem fogja beismerni a saját romlott beállítottságát. E két tény alapján egy antikrisztusnak a teljes és maradéktalan elutasítás és szembeszegülés lesz a hozzáállása a metszéshez. A szíve mélyéből megveti és ellenáll neki, és a legcsekélyebb jelét sem mutatja az elfogadásnak vagy az alávetettségnek, az őszinte elgondolkozásnak vagy a bűnbánatnak pedig még kevésbé. Amikor egy antikrisztust megmetszenek – függetlenül attól, hogy ki teszi, hogy mire vonatkozik, hogy mennyiben hibáztatható az antikrisztus az adott dologért, hogy mennyire égbekiáltó a hibája, hogy mennyi gonoszságot művel, vagy hogy milyen következményekkel jár a gonoszsága a gyülekezet munkájára nézve –, az antikrisztus semmit sem mérlegel ebből. Egy antikrisztus úgy látja, hogy aki megmetszi őt, az kipécézte vagy csak azért keres hibát benne, hogy kínozza őt. Akár még azt is gondolhatja az antikrisztus, hogy bántalmazzák és megalázzák őt, hogy nem bánnak vele emberként, és hogy lekicsinylik és megvetik őt. Egy antikrisztus a metszést követően soha nem gondolkodik el azon, hogy ténylegesen mi rosszat tett, hogy milyen romlott beállítottságot fedett fel, hogy vajon kereste-e azokat az alapelveket, amelyeket be kellene tartania, hogy az igazságalapelveknek megfelelően cselekedett-e, vagy hogy elvégezte-e a feladatait abban az ügyben, amellyel kapcsolatban megmetszették őt. Nem vizsgálja ezeket a dolgokat, nem gondolkozik el egyiken sem, és átgondolni és megfontolni sem fogja ezeket a kérdéseket. Helyette a saját akarata szerint és forrófejűn áll hozzá a metszéshez. Valahányszor megmetszenek egy antikrisztust, az telve lesz haraggal, engedetlenséggel és nehezteléssel, és senkinek sem hallgat a tanácsára. Nem hajlandó elfogadni a metszést, és képtelen visszatérni Isten elé, hogy megismerje magát, elgondolkozzon magán és foglalkozzon az alapelveket sértő cselekedeteivel, például azzal, hogy felületes, vagy hogy ámokfutón végzi a kötelességét, és arra sem használja ki ezt az alkalmat, hogy megoldja a maga romlott beállítottságát. Helyette kifogásokat keres, hogy megvédje és igazolja magát, sőt olyan dolgokat is mond, amelyekkel viszályt szít és felbújt másokat” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk, és amikor nincs reményük az áldások elnyerésére). „Függetlenül attól, hogy milyen körülmények merülnek fel – különösen a nehézségek közepette, és különösen akkor, amikor Isten felfed vagy leleplez embereket –, mindenekelőtt Isten elé kell jönnöd, hogy önvizsgálatot tarts és hogy a szavaidat, a cselekedeteidet és a romlott beállítottságodat vizsgáld meg ahelyett, hogy azt vizsgálnád, tanulmányoznád és ítélnéd meg, hogy Isten szavai és cselekedetei vajon helyesek-e vagy helytelenek. Ha megmaradsz a megfelelő pozíciódban, pontosan tudnod kell, hogy mi az, amit tenned kell. Az emberek romlott beállítottságúak, és nem értik az igazságot. Ez nem olyan nagy probléma. Amikor azonban romlott beállítottságuk van az embereknek, és nem értik az igazságot, de ennek ellenére még mindig nem keresik az igazságot – nos, akkor aztán nagy problémájuk van. Neked romlott beállítottságod van, nem érted az igazságot, és képes vagy önkényesen megítélni Istent, valamint úgy közelíteni Hozzá és úgy érintkezni vele, amint azt a hangulatod, a preferenciáid és az érzelmeid diktálják. Ha azonban nem keresed és nem gyakorlod az igazságot, nem lesznek ilyen egyszerűek a dolgok. Nem csupán alávetni nem leszel képes magad Istennek, hanem félre is értheted Őt és panaszkodhatsz is Rá, elítélheted Őt, szembeszegülhetsz Vele, sőt, szidhatod és el is vetheted Őt a szívedben, mondván, hogy Ő nem igazságos, és hogy nem feltétlenül helyes minden, amit tesz. Nem veszélyes, hogy ilyen dolgokra vetemedhetsz? (De igen.) Nagyon veszélyes. Ha nem keresed az igazságot, az az életedbe kerülhet! Ez pedig bármikor és bárhol megtörténhet” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Harmadik rész)). „Akik gyakran negatívak, mindannyian azért azok, mert nem tudják elfogadni az igazságot. Ha nem fogadod el az igazságot, úgy fog ragaszkodni hozzád a negativitás, mint egy ördög, minek köszönhetően folyamatosan negatív leszel, a hajthatatlanság, elégedetlenség és az Isten iránti panasz érzése alakul ki benned, míg azon nem kapod magad, hogy konfliktusban állsz Istennel, szembeszegülsz Vele és zúgolódsz Ellene – ekkor jön el az, hogy mindenek végére értél, és fel lesz fedve az igazi, ronda arcod. Elkezdenek téged leleplezni, elemezni és megcímkézni az emberek, és csak most, a zord valósággal szembesülve kezdesz lelkifurdalást érezni; ekkor aztán összeomlasz és kétségbeesésedben ostorozni kezded magad – nincs más hátra számodra, mint hogy elfogadd Isten büntetését!” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (17.)). Isten szava által végre megértettem, hogy a legvilágosabb mutatója annak, hogy valaki elfogadja-e az igazságot, az, hogy hogyan kezeli, ha megmetszik. Amikor metszést kap, az, aki az igazságra törekszik, és elfogadja azt, képes elgondolkodni, és akármilyen súlyosan metszik is meg, mindig tud Istenhez imádkozni, megvizsgálja, hogy pontosan hol rontotta el, mi okozta ezt, és milyen romlott beállítottságot fedett fel, azután az igazságot keresi, és tanul belőle. Bár lehet némi negativitás és gyengeség, ez azért van, mert meglátja a romlottsága mélységét és vétkei súlyosságát, bűntudatot és bűnbánatot kezd el érezni, és ezáltal szívből gyűlöli magát. De ez a negativitás el fog múlni. Keresheti az igazságot, és tovább gondolkodhat önmagán ezen kudarcok által, és amikor valóban megismeri a problémáját, és tisztán látja cselekedetei természetét, akkor meglátja a metszésben Isten szeretetét és védelmét, és hálát ad Istennek. Ebben a pillanatban az ember állapota helyes és pozitív. De az a személy, aki nem fogadja el az igazságot, másképp viseli, ha megmetszik. Bár egyesek nem panaszkodnak nyíltan, de soha nem gondolkodnak önmagukon, és nem ismerik meg magukat Isten szava által. Magukban vitatkoznak, ellenállnak és kifogásokat keresnek, ami azt jelenti, hogy minél többet gondolnak rá, annál nagyobb megbántottságot és fájdalmat éreznek, olyannyira, hogy úgy érzik, megsértették őket. Természetesen ez negatív érzelmeket kelt. Ezek a negatív érzelmek tartalmazzák a valósággal és másokkal való elégedetlenségüket. Azok, akik elfogadják az igazságot, rájönnek, hogy a metszés által igazán megismerik a romlott beállítottságukat, megtérnek, megváltoznak, és hogy ez fordulópontot jelent a hitükben. De azokat, akik nem fogadják el az igazságot, felfedik és kiiktatják. Mindazok, akik sokszor válnak negatívvá, nem fogadják el az igazságot, természetüknél fogva idegenkednek az igazságtól, és nem tudnak előrehaladni, függetlenül a hitben töltött éveik számától. Amikor megmetszették, Saul nem gondolkodott el, és nem ismerte fel annak természetét és következményeit, ha valaki önfejűen dolgozik, még kevésbé kereste a gyakorlás alapelveit. Ehelyett korlátozva érezte magát, negatív és kedvetlen volt. Először azt hittem, hogy normális, hogy negatívan érzi magát, miután megmetszették, és néhány nap gondolkodás után rendbe jön. De több testvér is azt mondta, hogy korábban is ilyen volt – kívülről buzgó és aktív, de amint problémák merültek fel a munkában, és megmetszették, negatívvá és kedvetlenné vált, és nem járult hozzá a problémákról szóló megbeszélésekhez. Azt mondta, minél több munkajavaslatot tett, annál több probléma lepleződött le, és hogy kevesebb javaslata és véleménye lesz, így kevesebb probléma lesz leleplezve. Amikor legutóbb megmetszették, a kötelességében korlátozva és elnyomva érezte magát, depresszióval és fájdalommal küzdött. Ez a negatív hozzáállása lényegében elutasítja az igazságot, Istent hibáztatja, és ellenáll Neki. Egy antikrisztusi beállítottságot fedett fel. Végre rájöttem, hogy a negativitás mögött egy sátáni beállítottság rejtőzik, amely ellenáll Istennek. Vajon az, hogy Saul a rossz utat választotta, nem egy figyelmeztetés volt számomra? Mindenható Isten azt mondja: „Ha nem keresed az igazságot, az az életedbe kerülhet! Ez pedig bármikor és bárhol megtörténhet” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Harmadik rész)). Korábban nem sok személyes tapasztalatom volt ezzel kapcsolatban, de azok után, amin mostanában keresztülmentem, ezekre a szavakra a szívem beleegyezően dobogott. Nagyon veszélyes, ha nem keressük vagy nem fogadjuk el az igazságot, amikor megmetszenek. A nemrég elbocsátott testvérek valóban tehetségesek voltak, de a végzetes gyengeségük az volt, hogy idegenkedtek az igazságtól, és nem keresték azt, ami ahhoz vezetett, hogy soha nem értek el eredményeket a kötelességeikben, és végül elbocsátották őket. Minél többet gondolkodom ezen, annál inkább látom az igazság keresésének fontosságát.

2022. szeptember 15-e, csütörtök. Szemerkélő eső.

A vezető aznap esti közössége már napok óta a fejemben motoszkál, és a gondolataim folyton Isten e szavaihoz térnek vissza: „Ha neked van hited Istenben, de nem keresed az igazságot vagy Isten szándékait, és nem szereted azt az utat, amely közelebb visz Istenhez, akkor azt mondom, hogy te olyan vagy, aki megpróbálja elkerülni az ítéletet, és hogy báb vagy és áruló, aki menekül a nagy fehér trón elől” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus az igazsággal végzi az ítélet munkáját). Korábban, amikor Isten szavait olvastam: „te olyan vagy, aki megpróbálja elkerülni az ítéletet” és „báb vagy és áruló, aki menekül a nagy fehér trón elől”, azonnal eszembe jutottak azok a vallásos világból, akik ragaszkodnak a vallási elképzelésekhez. Ők csupán meg akarnak menekülni a kegyelem által. Nem hajlandók elfogadni Isten utolsó napokban véghezvitt ítélő munkáját. Bábok és árulók, akik Isten nagy fehér trónja elől menekülnek. De vajon az, hogy elfogadjuk Isten munkáját az utolsó napokban, azt is jelenti, hogy elfogadjuk az Ő ítéletét? Így látja ezt Isten? Mit jelent igazán elfogadni Isten ítéletét és fenyítését? Isten szaván elmélkedve rájöttem, hogy Isten utolsó napokbeli munkájának elfogadása nem azt jelenti, hogy valóban elfogadod az Ő ítéletét az utolsó napokban. Ahhoz, hogy elfogadd Isten ítéletét az utolsó napokban, legalább azt el kell tudnod fogadni, hogy megmetszenek téged. Ha nem tudod elfogadni, hogy megmetszenek, akkor Isten ítéletét és fenyítését semmiképp sem fogod elfogadni. Még többet olvastam Isten szavából arról, hogyan kell helyesen kezelni, amikor megmetszenek. Mindenható Isten azt mondja: „Ami a metszést illeti: mi az a legkevesebb, amit tudniuk kell az embereknek? Meg kell tapasztalni a metszést ahhoz, hogy valaki megfelelően végezhesse a kötelességét – ez elkerülhetetlen. Olyasvalami, amivel napi szinten szembesülniük kell és amit gyakran meg kell tapasztaniuk az embereknek ahhoz, hogy üdvösséget nyerhessenek az Istenben való hitükben. Senki sem maradhat ki a metszésből. Amikor megmetszenek valakit, az vajon a kilátásait és a sorsát is magában foglalja? (Nem.) Akkor hát mi célból metszenek meg valakit? Az elítélése végett? (Nem, hanem azért, hogy segítsenek neki megérteni az igazságot, valamint az alapelvek szerint tenni a kötelességét.) Így van. Ez a leghelytállóbb értelmezés. A metszés egyfajta fegyelmezés, egyfajta fenyítés, és természetesen a segítségnyújtás és az emberek megmentésének egyik formája is. A metszés lehetővé teszi, hogy időben változtass a helytelen törekvéseden. Lehetővé teszi, hogy azonnal felismerd az éppen fennálló problémáidat, és lehetővé teszi, hogy időben felismerd az általad feltárt romlott beállítottságokat. Bármi történjék is, ha megmetszenek, az segít felismerned a hibáidat és az alapelvek szerint tenned a kötelességeidet, időben megment attól, hogy elhajlásokat okozz és tévútra térj, valamint elejét veszi annak, hogy katasztrófákat okozz. Hát nem ez a legnagyobb segítség és a legnagyszerűbb gyógymód az emberek számára? A lelkiismerettel és értelemmel bíró embereknek tudniuk kell helyesen kezelni azt, ha megmetszik őket” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész)). Isten szava nagyon világos a helyes hozzáállásról és a gyakorlás útjáról, amelyet el kell sajátítanunk, amikor megmetszenek. Valójában a metszésnek semmi köze a sorshoz. Nem számít, hogy a használt nyelvezet durva, elkeserítő vagy akár elítélő, mindez azért van, hogy segítsen felismerni a romlottságunkat, az önfejűségünket, az elvek hiányát a cselekedeteinkben, és hogy meglássuk az elhajlásokat a munkánkban. Azért van, hogy segítsen nekünk az igazság keresésében, és hogy az alapelvek szerint végezzük a kötelességeinket. Ha valakit gyakran vagy szigorúan metszenek meg, nem azt jelenti, hogy nem jó a sorsa, és ha valakit nem metszenek, nem jelenti azt, hogy jó kilátásai lesznek. Bár egyeseket lehet, hogy gyakran metszenek, és néha ez súlyos, fájdalmas lehet, vagy úgy tűnhet, hogy felfedik és elítélik őket, de ezek az emberek később képesek az igazságot keresni, elgondolkodni, és megérthetik romlott beállítottságukat, hiányosságaikat és elhajlásaikat. Képesek változni és fejlődni az életben, és a végén még mindig fontos munkát tudnak vállalni. Elkezdtem végiggondolni, hogyan viszonyultam a metszéshez, mióta hívő lettem. Kilenc éve hiszek Istenben, és ezekben az években ritkán metszettek meg, ritkán voltak nagyobb kudarcaim vagy bukásaim. Mindig is másképp tekintettem a metszésre. Úgy éreztem, hogy a metszés rossz dolog, hogy ez ugyanaz, mintha felfednének vagy elítélnének. Remegek a félelemtől, amikor meglátom, hogy másokat megmetszenek, és attól félek, hogy velem is ez fog történni, ha nem vigyázok. Összetévesztettem a metszést az elítéléssel és leleplezéssel, elutasítottam azt, és ellenálltam neki, mert a hitemben a komfortzónámban akartam maradni. Miben különbözik az én törekvésem azokétól, akik a vallásból csak jóllakni akarnak? Annyi mindent olvastam Isten szavából, és világosan tudom, hogy az Ő munkája az utolsó napokban az ember megtisztítására és tökéletesítésére irányul, az ítélet, a finomítás és a metszés által. De nincs valódi tudásom, és nem vagyok hajlandó elfogadni a metszést vagy a finomítást, így nem számít, hány éve hiszek Istenben, nem fogok semmennyit se fejlődni. Nem fogom elnyerni az igazságot, sem változást elérni az életfelfogásomban, és a végén megbüntetnek. Minél többet gondolkodom ezen, annál inkább rájövök, mennyire veszélyes az állapotom. Az olyan emberek számára, mint én, akik kényelemre és kegyelemre törekednek, még ha nem is kapunk metszést, az nem jelenti azt, hogy jó sorsunk lesz. Ha soha nem keresem az igazságot, vagy nem változtatom meg a romlott beállítottságomat, akkor végül nem leszek megmentve. Nem arról van szó, hogy a metszés felfedi az ember sorsát, hanem arról, hogy az igazsághoz való hozzáállása felfedi, hogy ki is ő. Mindig azt hittem, hogy rossz dolog, ha megmetszenek, és hogy ez talán Isten nemtetszése vagy ítélete. De most már látom, hogy mekkorát tévedtem! Sírva imádkoztam Istenhez: „Istenem! Végre belátom tudatlanságomat és ostobaságomat. Hívő éveim alatt soha nem kerestem az igazságot, és természetem idegenkedett az igazságtól. Mindig elkerültem, hogy megmetsszenek. Istenem, bűnbánatot akarok tartani. Hajlandó vagyok tanulni abból, hogy megmetszenek.” Az ima után sokkal nyugodtabbnak éreztem magam, és rám tört a vágyakozás és sóvárgás is. Remélem, hogy a jövőben megtapasztalhatom a metszést, hogy fejlődhessek az életben.

2022. október 5-e, szerda. Felhős ég.

Ma valami felejthetetlen dolog történt. Mikor egy projekten dolgoztam, mivel önfejűen végeztem a kötelességemet, és nem kerestem az alapelveket, újra kellett csinálni a munkát, ami késleltette az előrehaladást. A vezető rámutatott a probléma természetére, és megmetszett, mert arrogáns voltam, és hiányzott belőlem a képesség. Azt mondta, hogy ez a lelki megértésem hiányát mutatja. A szavai folyamatosan a fejemben motoszkáltak. Nagyon feldúlt voltam, és ezt gondolva elkezdtem behatárolni magam: „A vezető átlátott rajtam. Szerinte nem vagyok alkalmas erre a kötelességre. Most már bármelyik nap elbocsáthatnak.” Egyre depressziósabb lettem. Mikor rájöttem, hogy az állapotom rossz, Istenhez imádkoztam: „Ó, Istenem! Ma megmetszettek. Nem tudom, mit kellene ebből tanulnom, vagy hogyan gondolkodjak el magamon. Kérlek, világosíts meg és vezess engem, hogy megismerjem önmagam, és levessem ezeket a negatív érzelmeket!” Imádkozás után eszembe jutott, hogy amikor megmetszenek, az igazság keresése a kulcs. Mit oldhatna meg a negatív hozzáállás? El kellene gondolkodnom azon, hogy pontosan mik a problémáim, és hogy mennyire hiányzik belőlem a lelki megértés. Nyugodtan átgondolva a dolgot, ezúttal főleg azért metszettek meg, mert önfejűen végeztem a kötelességemet, anélkül, hogy átgondoltam vagy az alapelveket kerestem volna. A vezető közösséget vállalt az ezzel kapcsolatos alapelvekkel, de én csak a szabályokhoz ragaszkodtam. Még úgy is éreztem, hogy miután többször hallottam ezeket az elveket, már elsajátítottam őket, és nem kell többet dolgoznom rajtuk. Vakon hittem magamban, félretettem az alapelveket, a saját véleményemet tartottam helyesnek, és nem kértem ki másokét. Túlságosan önfejű voltam, nem az alapelvek szerint cselekedtem, és vakon követtem a szabályokat. Nem hiányzott-e ebből a viselkedésből a lelki megértés? Ha nem metszettek volna meg így, továbbra is fásult lennék, azt gondolnám, hogy megfelelően végeztem a kötelességemet, valóban nem lennék tudatában, milyen gonoszságot követhetek el. Ha megmetszenek, az figyelmeztetés és védelem számomra. Most, hogy ezt látom, már nem érzem magam negatívnak. Koncentrálhatok az alapelvekkel való keresésre, és emlékeztethetem magam arra, hogy ne kövessek el újra ilyen hibákat.

2022. október 8-a, szombat. Tiszta égbolt.

Ma a vezetővel egy összejövetelen voltunk. Türelmesen közösséget vállalt velünk a kötelesség végzésének alapelveivel, majd megkérdezte, hogy nyertünk-e valamit az utóbbi időben. Arra bátorított minket, hogy az igazságra törekedjünk, és hogy az a legfontosabb, hogy levonjuk a tanulságot, bármilyenek is a körülmények. Fel is olvasott nekünk egy részletet Isten szavából. „Isten munkájának megtapasztalása során, függetlenül attól, hogy hányszor vallottál kudarcot, buktál el, metszettek meg vagy fedtek fel, ezek nem rossz dolgok. Függetlenül attól, hogy hogyan metszettek meg akár a vezetők, akár a munkások, akár a testvéreid, ezek mind jó dolgok. Ezt nem szabad elfelejtened: nem számít, hogy mennyit szenvedsz, valójában hasznodra válik. Bárki, akinek van tapasztalata, tanúsíthatja ezt. Bármi történjen is, a megmetszés és a felfedés mindig jó dolog. Ez nem kárhoztatás. Ez Isten üdvössége, és a legjobb lehetőség arra, hogy megismerd önmagad. Változást hozhat az élettapasztalatodban. Enélkül nem lesz meg sem a lehetősége, sem a feltétele, sem a kontextusa annak, hogy képes legyél megérteni a saját romlottságod igazságát. Ha valóban megérted az igazságot, és képes vagy feltárni a szíved mélyén rejlő romlott dolgokat, ha világosan meg tudod különböztetni őket, akkor ez jó, ez megoldotta az életbe való belépés egyik fő problémáját, és nagy hasznára válik a beállítottságbeli változásoknak. Az, hogy képes leszel igazán megismerni önmagadat, a legjobb lehetőség számodra, hogy megjavulj, és új emberré válj; ez a legjobb lehetőség számodra, hogy új életet nyerj. Amint igazán megismered önmagadat, képes leszel belátni, hogy amikor az igazság az életeddé válik, az valóban értékes dolog, és szomjazni fogsz az igazságra, gyakorolni fogod az igazságot, és belépsz a valóságba. Ez olyan nagyszerű dolog! Ha meg tudod ragadni ezt a lehetőséget, és komolyan elgondolkodsz önmagadon, és valódi önismeretre teszel szert, akkor, valahányszor kudarcot vallasz vagy elesel, a negativitás és gyengeség közepette is képes leszel újra felállni. Ha egyszer átlépted ezt a küszöböt, akkor képes leszel egy nagy lépést tenni előre, és belépni az igazságvalóságba” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság elnyeréséhez az embernek a közeli emberektől, eseményekből és dolgokból kell tanulnia). Isten szavai igazán meghatottak, és nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Bár a metszés felkavaró és fájdalmas volt, és néha úgy éreztem, hogy össze fogok omlani a negativitástól, ez a tapasztalat igazán ráébresztett Isten szeretetére. Ez egy olyan helyzet volt, amely arra kényszerített, hogy Isten elé járuljak, hogy elgondolkodjak és megismerjem a saját romlott beállítottságomat, és elgondolkodjak azon, hogy hol vannak a problémáim. Amikor valamennyire megértem magam, belső békét és megkönnyebbülést érzek. Ha nem metszettek volna meg, nem tudom, milyen zavarokat okoztam volna a kötelességemben, milyen problémák vagy mulasztások merültek volna fel. Ez a fajta metszés arra késztetett, hogy jobban odafigyeljek arra, hogy a kötelességemben keressem az alapelveket. Személyesen tapasztaltam meg, hogy a metszés elválaszthatatlan a kötelesség végzésétől. Ez a tapasztalat megváltoztatta a metszéshez való hozzáállásomat.