Nemrégiben láttam néhány tapasztalati tanúságtétel-videót újonnan érkezettektől, és nagyon meghatódtam. Annak ellenére, hogy csak két vagy három éve hisznek, meg tudták osztani a tapasztalati tanúságtételeiket. Eléggé elszégyelltem magam, és kezdtem elgondolkodni azon, hogyhogy már sok éve hiszek, mégsem tudok bizonyságot tenni Istenről. Egy napon Isten szavainak egy passzusára bukkantam: „Amit ti tapasztaltatok és láttatok, az felülmúlja minden korszak szentjeinek és prófétáinak tapasztalatait, de képesek vagytok-e kiválóbb tanúságot tenni, mint a múlt idők szentjeinek és prófétáinak szavai? Amit most nektek adok, az felülmúlja Mózest és meghaladja Dávidot, ezért hasonlóképpen azt kérem, hogy a ti bizonyságtételetek is múlja felül Mózest, és hogy a ti szavaitok legyenek nagyobbak Dávidnál. Százszorosan adok nektek – így azt kérem tőletek is, hogy hasonlóképpen fizessétek vissza Nekem. Tudnotok kell, hogy Én vagyok az, aki életet ad az emberiségnek, és ti vagytok azok, akik életet kaptok Tőlem, és akiknek tanúságot kell tennetek Mellettem. Ez a ti kötelességetek, amelyet Én küldök le rátok, és amelyet meg kell tennetek Értem. Nektek adtam minden dicsőségemet, nektek adtam az életet, amelyet a választott nép, az izráeliták soha nem kaptak meg. A jog szerint tanúságot kell tennetek Rólam, és Nekem kell szentelnetek ifjúságotokat, és életeteket kell adnotok. Bárkiknek is adományozom dicsőségemet, azok tanúságot tesznek Rólam, és életüket adják Értem. Ezt már régóta előre meghatároztam. Az a ti szerencsétek, hogy dicsőségemet nektek adományozom, és a ti kötelességetek, hogy tanúságot tegyetek dicsőségemről. Ha csak azért hinnétek Bennem, hogy áldásokat nyerjetek, akkor munkámnak kevés jelentősége lenne, és nem teljesítenétek kötelességeteket. [...] Amit ti kaptatok, az nem csupán az Én igazságom, az Én utam és az Én életem, hanem Jánosénál is nagyobb látomás és kinyilatkoztatás. Ti sokkal több titkot értettetek meg, és megpillantottátok igazi arcomat is; ti többet fogadtatok el ítéletemből, és többet tudtok igazságos természetemről. És így, bár ti az utolsó napokban születtetek, a felfogásotok a korábbi és a múlté, és a mai dolgokat is megtapasztaltátok, és mindezt személyesen Én tettem. Amit tőletek kérek, az nem túlzás, mert oly sokat adtam nektek, és ti sokat láttatok Bennem. Ezért arra kérlek benneteket, hogy tegyetek tanúságot Értem az elmúlt korok szentjeinek, és ez a szívem egyetlen vágya” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit tudsz a hitről?). Miután elolvastam Isten szavát, nagyon izgatott voltam, de ugyanakkor bűntudatom is volt. Izgatott voltam, hogy elég szerencsés vagyok ahhoz, hogy megtapasztaljam Isten munkáját, és élvezzem Isten szavainak gazdagságát, de bűntudatot éreztem, amiért sok éve hiszek Istenben, és oly sokat élvezek Isten kegyelméből, mégsincs bizonyságtételem Istenről. Arra gondoltam, hogy az utolsó napokban Isten önként adott át nekünk sok igazságot, de mivel nem törekszünk az igazságra, és a felfogóképességünk gyenge, Isten az igazság minden oldaláról részletesen beszél nekünk, példákat és hasonlatokat ad nekünk, és az alapoktól kezdve magyarázza el nekünk, hogy biztosan megértsük. Isten a mi romlott hajlamainkat veszi célba és szavakat fejez ki, hogy megítéljen és leleplezzen minket, valamint figyelmeztet, buzdít, bátorít és vigasztal minket. Isten oly sok erőfeszítést tett és oly nagy árat fizetett értünk, és azért teszi ezt, mert azt akarja, hogy megértsük az igazságot és megismerjük Őt, megszabaduljunk romlott hajlamainktól, és valóban bűnbánatot gyakoroljunk és megváltozzunk. Ez az a bizonyságtétel, amit Isten akar. Már 30 éve, hogy elkezdte munkáját. Olyan sok munkát végzett és annyi igazságot fejezett ki, és látni akarja a tanúságtételünket. Még ha sekélyes is, Ő elfogadja, ha valódi. Isten reméli, hogy meg tudjuk osztani az Ő munkájáról szerzett tapasztalatainkat és tudásunkat, és bizonyságtételeket tudunk írni mert ez Isten munkájának gyümölcse és Isten erőfeszítéseinek megtestesülése. Isten különösen nagyra értékeli ezt a bizonyságtételt. Az ilyen bizonyságtétel a legkedvesebb és legmegnyugtatóbb Isten számára. Aztán magamra gondoltam. Bár sokat kaptam Istentől, nem mertem belegondolni, hogy az igazság mely oldalait értettem meg, és melyik igazságvalóságba léptem be, mert Isten igéjének nagy részét csak doktrínailag értettem, de komolyan nem töprengtem rajta és nem tapasztaltam meg. Így amikor Istenről való bizonyságtételre és bizonyságtétel-cikkek írására került sor, bátortalannak és bizonytalannak éreztem magam, és nagyon kevés erőfeszítést tettem e tekintetben. Amikor arra gondoltam, hogy évekig hittem, mégsem tudtam tapasztalati tanúságtételt írni, és nem volt bizonyságtételem, nagyon elkeseredtem.

Egyszer egy nővér megkérdezte tőlem, hogy akarom-e gyakorolni a tapasztalati tanúságtételek írását. Akkor beleegyeztem, de soha nem írtam semmit. Néha írtam egy keveset, és félretettem, és aztán soha nem fejeztem be a cikket. Valójában nem volt sok munkám, de mindig úgy éreztem, hogy annyira elfoglalt vagyok, hogy nincs időm írni. Így aztán napról napra halogattam a cikkírást. Később összeállítottam egy írási ütemtervet, de amikor eljött az idő, még mindig mással voltam elfoglalva, így nem tudtam megnyugodni annyira, hogy írjak. Különböző okokat és kifogásokat találtam. Néha azt mondtam, hogy rosszul képzett vagyok, vagy gyenge képességű, ezért nem tudok jól írni. Máskor azt mondtam, hogy elfoglalt vagyok, és nincs időm, ezért majd később megcsinálom. Néha úgy éreztem, hogy a cikkírás nem különösebben fontos, és ami a legfontosabb, az a napi munkám intézése, mert ha azt halogatom, akkor megmetszenek, vagy elbocsátanak, ha a dolog súlyos. Senki sem piszkált, amiért nem írtam. Amikor így gondolkodtam, még kevésbé vettem komolyan a cikkírást, és nem tekintettem a kötelességem fontos részének a bizonyságtétel-cikkek írását. A bizonyságtételek írását illetően ebben a makacs és lázadó állapotban ragadtam.

Egy nap elolvastam Isten szavainak egy részletét, és a szemléletem egy kicsit megváltozott. Isten szavai azt mondják: „Most már tényleg tudod, hogy miért hiszel Bennem? Valóban ismered munkám célját és jelentőségét? Valóban ismered a kötelességedet? Valóban ismered az Én tanúságtételemet? Ha csupán hiszel Bennem, de dicsőségemnek vagy tanúságtételemnek semmi jele nincs benned, akkor már régen kiiktattalak. Ami pedig azokat illeti, akik mindent tudnak, ők még inkább szálkák a szememben, és a házamban nem többek, mint akadályok az utamban, ők olyan konkolyok, melyeket teljesen ki kell rostálni a munkámban, nincs hasznuk, értéktelenek, és Én már rég utálom őket. Gyakran sújtja haragom mindazokat, akik megfosztattak a bizonyságtételtől, és soha nem kerüli el őket a vesszőm. Már régóta átadtam őket a gonosz kezébe; megfosztattak áldásaimtól. Amikor eljön a nap, fenyítésük még a bolond asszonyokénál is súlyosabb lesz. Ma csak azt a munkát végzem, amit kötelességem elvégezni; az összes búzát kötegekbe fogom kötni, együtt azokkal a konkolyokkal. Ez az Én munkám ma. Azok a konkolyok mind ki lesznek rostálva a cséplésem során, aztán a búzaszemek a raktárba lesznek gyűjtve, és azok a konkolyok, amelyek ki lettek rostálva, a tűzbe lesznek vetve, hogy porrá égjenek. Az Én munkám most csupán annyi, hogy minden embert kötegbe kössek, vagyis teljesen meghódítsam őket. Azután kezdem el a gyomlálást, hogy felfedjem minden ember végét. És így tudnod kell, hogyan kellene most megfelelned Nekem, és hogyan kell a helyes útra lépned a Belém vetett hitedben. Amire most vágyom, az a hűséged és alávetettséged, a szereteted és bizonyságtételed. Még ha ebben a pillanatban nem is tudod, hogy mi a bizonyságtétel vagy mi a szeretet, akkor is hozd Elém mindenedet, és add át Nekem az egyetlen kincsedet, amid van: a hűségedet és az alávetettségedet. Tudnod kell, hogy a tanúságtétel arról, hogy legyőzöm a Sátánt, az ember hűségében és alávetettségében rejlik, ahogyan a tanúságtétele annak is, hogy teljesen meghódítom az embert. A Belém vetett hited kötelessége, hogy tanúságot tegyél Rólam, hogy hűséges legyél Hozzám és senki máshoz, és hogy mindvégig engedelmes legyél” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit tudsz a hitről?). A szakasz világosan megállapította, hogy az Istenben hívőknek tanúságot kell tenniük Istenről, és hogy ez az ember kötelessége. Ha az Istenben hívők nem tudnak tanúságot tenni, akkor Isten gyűlöletének tárgyává válnak. Különösen Isten szavának ez a sora: „Ha csupán hiszel Bennem, de dicsőségemnek vagy tanúságtételemnek semmi jele nincs benned, akkor már régen kiiktattalak.” „Ami pedig azokat illeti, akik mindent tudnak, ők még inkább szálkák a szememben, és a házamban nem többek, mint akadályok az utamban, ők olyan konkolyok, melyeket teljesen ki kell rostálni a munkámban.” „Gyakran sújtja haragom mindazokat, akik megfosztattak a bizonyságtételtől, és soha nem kerüli el őket a vesszőm. Már régóta átadtam őket a gonosz kezébe; megfosztattak áldásaimtól. Amikor eljön a nap, fenyítésük még a bolond asszonyokénál is súlyosabb lesz.” Éreztem Isten haragját az Ő szavaiban. Miután annyi éven át hittem Istenben, és követtem Istent mind a mai napig, miután olyan sokat olvastam Isten szavát, meghallgattam számtalan prédikációt és közösséget, megtapasztaltam metszéseket, visszaeséseket és kudarcokat, és megtapasztaltam a Szentlélek megvilágosítását, vezetését és fegyelmezését, még mindig nem tudtam tanúságot tenni Istenről. Volt némi tapasztalatom és tudásom, de nem akartam az íráson dolgozni. Egész nap felszínes dolgokkal foglalkoztam, de nem összpontosítottam az igazság keresésére, hogy feloldjam a romlott beállítottságaimat, és nem törekedtem arra, hogy az igazságban előre haladjak. A szokásos tapasztalataimból szereztem egy kis tudást és fényt, de ez gyakran egyoldalú, szerteágazó és nem specifikus volt. Nem elmélkedtem, és nem nyertem el tisztánlátást, hogy valódi megértésre tegyek szert, és idővel elvesztettem, amit elnyertem, ami elnyomta a Szentlélek megvilágosítását is. Visszagondoltam arra, amikor korábban az újonnan érkezők öntözését gyakoroltam. Még az Isten munkájáról való tanúságtétel igazságáról sem tudtam jól közösséget vállalni. Az általam megosztott dolgok viszonylag felszínesek voltak, és nem tudtam megragadni a kulcspontokat. Később, amikor az evangéliumot hirdettem, szintén nem tudtam megragadni a kulcspontokat, hogy világosan és meggyőzően boncolgassam a vallási elképzeléseket, vagy az antikrisztusok téveszméit. Az igazságot minden szempontból csak félig értettem, és nem tudtam tisztán közösséget vállalni. Az összejöveteleken, az életbe való belépés problémáiról való közösségvállalás során legtöbbször csak felszínes közhelyekkel győzködtem az embereket, vagy üres elméleteket és sekélyes megértéseket nyújtottam. Nem tudtam a problémákat a gyökerüknél megoldani, és az Istenről szóló tanúságtételem hatástalan volt. Lényegében üres volt a megértésem az igazság összes aspektusát tekintve. A közösségem nagy része csak szavakból és doktrínákból állt, nem pedig az igazságvalóságokból. Láttam, hogy hiszek Istenben, de nem tudok tanúságot tenni Istenről. Csak egy kis erőfeszítést tettem, és kicsit dolgoztam, de valójában nem fogadtam el Isten szavainak ítéletét és fenyítését, és nem tettem tanúbizonyságot az igazság megértéséről és az életfelfogásom megváltoztatásáról sem. Arra gondoltam, hogy Isten azt mondta, hogy az ilyen emberek tüskék az Ő szemében, akadályok és gazok, amelyeket ki fog irtani. Isten haragja az ilyen emberek iránt soha nem enyhül. Nyomorultul éreztem magam ezek a gondolatok miatt. Évekig hittem Istenben, és semmit sem tanultam. Úgy éreztem, hogy haszontalan vagyok, teljesen szégyenletes, és hogy méltatlan vagyok arra, hogy Isten jelenlétében megálljak. Isten különösen gyűlöli az ilyen embereket, nem tűri meg őket, és dühös rájuk. Bár az ilyen emberek végrehajtják a kötelességeiket, de mivel nem törekszenek az igazságra, nem kaphatják meg a Szentlélek munkáját, és végül Isten nem menti meg őket. Látva Isten hozzáállását az ilyen emberekhez, teljesen megdőltek az elképzeléseim. Régebben azt gondoltam, hogy ha elvégzem a rám bízott munkát, nem teszek semmi gonoszat, nem követek el nagy hibákat a kötelességemben, nem követek el súlyos vétkeket, és ha nem bocsátanak el, akkor lényegében meg vagyok mentve, és van reményem az üdvösségre. Most már láttam, hogy ez összeegyeztethetetlen Isten követelményeivel. Ezek csak a saját elképzeléseim és vágyálmom voltak. Az Istenben való hit nem csupán annyit jelent, hogy keményen dolgozol a kötelességedben, betartasz néhány szabályt, és nem követsz el nyilvánvaló gonoszságot. Ha sok éve hiszel Istenben, de még mindig nincs tanúságtételed, akkor végül ki leszel iktatva. Isten e szavai jutottak eszembe: „Ha eljön a nap, amikor nem tudsz tanúságot tenni mindarról, amit ma láttál, akkor elveszíted a teremtett lények funkcióját, és létezésednek nem lesz semmi értelme. Méltatlan leszel arra, hogy ember légy. Azt is mondhatnánk, hogy nem leszel ember! Mérhetetlen munkát végeztem rajtatok, de mivel jelenleg semmit sem tanulsz, semmit sem tudsz, és eredménytelen a munkád, amikor eljön az idő, hogy kiterjesszem a munkámat, te csak bámulni fogsz kifejezéstelen tekintettel, szótlanul és teljesen haszontalanul. Vajon nem bűnösként fogsz majd bevonulni a történelembe? Amikor eljön az idő, vajon nem fogod a legmélyebb megbánást érezni?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mi a te megértésed Istenről?). Isten szavai miatt szégyelltem magam, és ugyanakkor nagyon nyugtalan voltam. Úgy éreztem, hogy nem tudom így folytatni. Később a tanúságtételről szóló cikkek írására összpontosítottam.

Amikor ténylegesen nekiláttam az írásnak, továbbra is leblokkolt az agyam. Eleinte nem tudtam rendezni a tapasztalataimat, és nem tudtam, hol kezdjem, ráadásul volt más munka, ami sürgősebb volt, így más munkákat végeztem. Ezután a gyenge képességemet használtam kifogásként. Azt gondoltam, mások fél nap alatt meg tudnak írni egy egész bizonyságtételről szóló cikket, de én nyugodt környezet és elegendő idő nélkül nem voltam rá képes, ezért megint abbahagytam az írást. Ezután kezdtem el gondolkodni ezen. Miért voltam olyan passzív a tanúságtételről szóló cikkek írásakor? Beleegyeztem, hogy megírom, de nem csináltam semmit. Egy nap megláttam Isten szavainak egy szakaszát, és némi megértésre tettem szert magamról. Isten azt mondja: „Hogyan ismerheted fel és észlelheted a sátáni természetet? Azokból a dolgokból, amelyeket a Sátán szeret csinálni, valamint azon módszerek és trükkök alapján, amelyekkel a dolgokat teszi, látható, hogy soha nem szereti a pozitív dolgokat, szereti a rosszat, és mindig azt hiszi, hogy kompetens és képes mindent irányítani. Ez a Sátán arrogáns természete. Ezért van az, hogy a Sátán gátlástalanul tagadja Istent, ellenáll Neki és szembeszáll Vele. A Sátán minden negatív dolog és minden gonosz képviselője és forrása. Ha ezt tisztán látod, akkor tisztában vagy a sátáni természetekkel. Az embereknek nem egyszerű elfogadni az igazságot és gyakorolni az igazságot, mert mindegyiküknek sátáni természetei vannak, és mindannyiukat korlátozzák és megkötözik sátáni természeteik. Például egyesek felismerik, hogy jó becsületes embernek lenni, és irigykednek és féltékenyek, amikor azt látják, hogy mások becsületesek, igazat mondanak, és egyszerűen és nyílt szívvel beszélnek, de ha megkéred őket, hogy legyenek ők maguk becsületesek, ez nehezükre esik. Megingathatatlanul képtelenek becsületes szavakat mondani és becsületes dolgokat tenni. Ez nem sátáni természet? Szépen hangzó dolgokat mondanak, de nem gyakorolják őket. Ez az igazságtól való idegenkedést jelenti. Azoknak, akik idegenkednek az igazságtól, nehezükre esik elfogadni az igazságot, és nincs módjuk arra, hogy belépjenek az igazságvalóságokba. Azoknak, akik idegenkednek az igazságtól, a legnyilvánvalóbb állapota az, hogy nem érdekli őket az igazság és a pozitív dolgok, sőt irtóznak tőlük, utálják őket, és különösen szeretnek trendeket követni. Nem fogadják el szívükben azokat a dolgokat, amelyeket Isten szeret, és amit Isten megkövetel az emberektől. Ehelyett elutasítóak és közömbösek velük szemben, sőt, egyesek gyakran megvetik azokat a normákat és alapelveket, amelyeket Isten megkövetel az embertől. Irtóznak a pozitív dolgoktól, és szívükben mindig ellenállnak, ellenszegülnek nekik és tele vannak megvetéssel irántuk. Ez az igazságtól való idegenkedés elsődleges megnyilvánulása. A gyülekezeti életben Isten szavának olvasása, az imádság, az igazsággal történő közösségvállalás, a kötelességek megtétele és a problémák megoldása az igazság segítségével mind pozitív dolgok. Istennek tetszenek, de vannak, akik irtóznak ezektől a pozitív dolgoktól, nem törődnek velük, és közömbösek irántuk. A leggyűlöletesebb az, hogy megvetően viszonyulnak a pozitív emberekhez, például a becsületes emberekhez, azokhoz, akik az igazságra törekszenek, akik hűségesen teszik kötelességeiket, és akik őrzik Isten házának munkáját. Mindig megpróbálják támadni és kirekeszteni ezeket az embereket. Ha rájönnek, hogy hiányosságaik vannak vagy romlottságot nyilvánítanak ki, akkor kihasználják ezt, nagy felhajtást csinálnak belőle, és folyamatosan lekicsinylik őket emiatt. Miféle beállítottság ez? Miért olyan ellenségesek a pozitív emberekkel szemben? Miért kedvelik annyira a gonosz embereket, az álhívőket és az antikrisztusokat, miért olyan előzékenyek irántuk, és miért bolondoznak gyakran ilyen emberekkel? Negatív és gonosz dolgokkal kapcsolatban izgalmat és lelkesedést éreznek, de ha pozitív dolgokról van szó, hozzáállásukban ellenállás kezd megjelenni; különösen, amikor azt hallják, hogy az emberek az igazságot kommunikálják, vagy az igazság segítségével problémákat oldanak meg, idegenkednek ettől és a szívükben elégedetlennek érzik magukat, és kiadják sérelmeiket. Vajon ez a beállítottság nem az igazságtól való idegenkedés? Ez nem egy romlott beállítottság kinyilatkoztatása? Sokan vannak, akik hisznek Istenben, szeretnek Érte dolgozni, és lelkesen tüsténkednek Érte, és amikor arra kerül a sor, hogy felhasználják képességeiket és erejüket, kielégítve preferenciáikat és hivalkodva, határtalan energiájuk van. De ha arra kéred őket, hogy gyakorolják az igazságot, és az igazságalapelvek szerint cselekedjenek, az kifogja a szelet a vitorlájukból, és elvesztik a lelkesedésüket. Ha nem hagyják, hogy hivalkodjanak, kedvetlenné és elkeseredetté válnak. Mi az oka, hogy van energiájuk hivalkodni? És miért van az, hogy nincs energiájuk az igazság gyakorlására? Mi itt a probléma? Az emberek mind szeretnek kitűnni; mind üres dicsőségre vágynak. Mindenkinek kimeríthetetlen energiája van, amikor arról van szó, hogy áldások és jutalmak elnyerése érdekében higgyen Istenben, akkor miért válik kedvetlenné, miért lesz csüggedt, amikor az igazság gyakorlásáról és a hús-vér test elleni lázadásról van szó? Miért történik ez? Ez azt bizonyítja, hogy az emberek szíve hamis. Csakis azért hisznek Istenben, hogy áldásokat szerezzenek – világosan fogalmazva, azért teszik ezt, hogy bejussanak a mennyek országába. Áldások vagy előnyök hajszolása nélkül az emberek kedvetlenné és elkeseredetté válnak, és nincs bennük lelkesedés. Mindezt az a romlott beállítottság okozza, amely idegenkedik az igazságtól. Amikor ez a beállítottság irányítja őket, az emberek nem hajlandók az igazság követésének útját választani, a saját útjukat járják, és a helytelen utat választják – jól tudják, hogy helytelen hírnevet, nyereséget és státuszt hajszolni, mégsem képesek nélkülözni ezeket a dolgokat vagy félretenni őket, és továbbra is hajszolják őket, a Sátán útján járva. Ebben az esetben nem Istent követik, hanem a Sátánt. Minden, amit tesznek, a Sátán szolgálatában áll, és ők a Sátán szolgái” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Korábban nem dolgoztam keményen a cikkíráson, és csak egy kis átmeneti bűntudatot éreztem emiatt. Nem gondoltam, hogy ez nagy probléma. Csak Isten szavának kinyilatkoztatása által láttam meg, hogy ez igazságtól való idegenkedés, egyfajta sátáni beállítottság. A cikkek írása tapasztalatot és tudást igényel, és időbe telik gondolkodni rajta. Meg kell nyugodnunk, el kell gondolkodnunk Isten szaván, keresnünk kell az igazságot, és el kell gondolkodnunk önmagunkon. A felszínes dolgok kezelése, az olyanoké, amelyekben jártasak vagyunk, ezzel szemben könnyű. Ezért van az, hogy amikor arra kértek, hogy keressem az igazságot, elmélkedjek Isten szaváról, és írjak cikkeket, visszautasítottam, és ellenálltam a szívemben. Tudtam, hogy Isten sokszor vállalt közösséget arról, hogyan tanúskodjunk Róla, és minden testvérem gyakorolja a tapasztalati bizonyságtételek írását, én azonban közömbös voltam eziránt, és még kifogásokat is találtam, hogy elkerüljem. Láttam, hogy különösen makacs vagyok. Ellenálltam az igazsággal kapcsolatos dolgoknak, haragudtam azokra, és nem voltam hajlandó keményen dolgozni. A felszínes dolgokban, az igazság lényegét nem érintő munkában különösen lelkes és készséges voltam. Ez valóban az igazságtól való idegenkedés sátáni beállítottsága. Valójában a cikkírás folyamata az igazság keresésének folyamata. A problémák megoldása miatti igazságkeresés tudja a legjobban megmutatni az emberek igazsághoz való hozzáállását. Annak ellenére, hogy évek óta hittem Istenben, le tudtam mondani dolgokról és áldozatot tudtam hozni a kötelességemért, és sok szót és doktrínát el tudtam mondani, nem érdekelt az igazság, nem vágytam rá, nem becsültem meg, és nem volt bennem valódi alávetettség Istennek. Még mindig a sátáni beállítottságom szerint éltem, és még mindig ellenséges voltam Istennel. Miután elgondolkodtam ezen, rájöttem, hogy a problémám súlyos. Miután éveken át hittem Istenben, az életfelfogásom egyáltalán nem változott. Nem történt valódi változás az Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásomban. Még mindig a Sátánhoz tartoztam, idegenkedtem az igazságtól, és ellenálltam Istennek. Ha ez így folytatódna, nem számít, hogy mennyi ideje hiszek, vagy mennyi erőfeszítést teszek, soha nem értem meg az igazságot, és soha nem oldom fel a romlott beállítottságaimat. Még ha a végsőkig hinnék is, soha nem lennék teljesen megmentve. Abban a pillanatban egy kicsit megijedtem, ezért imádkoztam Istenhez, hogy bűnbánatot tartsak. „Istenem, én nem szeretem az igazságot, idegenkedem tőle. Csupán élveztem, hogy erőfeszítést tettem, és a kötelességemben való fáradozást. Most már látom, mennyire szánalmas a hitem. Nem akarom így folytatni. Szeretnék Feléd fordulni, és keményen dolgozni, hogy az igazságra törekedjek.”

Később, válaszul arra a panaszkodásomra, hogy nem vagyok tanult, és gyenge képességgel rendelkezem, egy nővér küldött nekem egy szakaszt Isten szavaiból, amit nagyon hasznosnak találtam. Isten azt mondja: „Isten szavai ítéletének és fenyítésének megtapasztalása hasznot és valódi tapasztalatokat hoz nektek – így kell bizonyságot tennetek Istenről. Amikor bizonyságot tesztek Isten mellett, főként arról kell beszélnetek, hogy Isten hogyan ítéli és fenyíti meg az embereket, és milyen próbatételeket használ az emberek finomítása és beállítottságainak megváltoztatása céljából. Arról is beszélnetek kell, hogy mennyi romlottság tárult fel a tapasztalatotokban, mennyit szenvedtetek, mi mindent tettetek meg, hogy ellenálljatok Istennek, és végül hogyan hódított meg titeket Isten. Beszéljetek arról, hogy mennyi valódi ismeretetek van Isten munkájáról és hogyan kell tanúságot tennetek Isten mellett, valamint meghálálni az Ő szeretetét. Tartalommal kell megtöltenetek az efféle nyelvezetet, miközben egyszerűen fogalmaztok. Ne beszéljetek üres elméletekről. Beszéljetek gyakorlatiasabban; beszéljetek szívből. Így kell megtapasztalnotok a dolgokat. Ne vértezzétek fel magatokat mélyrehatónak tűnő, üres elméletekkel, arra törekedve, hogy felvágjatok; ha így tesztek, meglehetősen arrogánsnak és oktalannak tűntök majd. Többet kell beszélnetek a tényleges tapasztalatotokból származó valós dolgokról és többet kell szívből szólnotok; ez a leghasznosabb mások számára és a legmegfelelőbb is, hogy lássanak. Valaha ti voltatok azok, akik a leginkább szembehelyezkedtek Istennel, akik a legkevésbé voltak hajlandóak alávetni magukat Neki, most azonban meg lettetek hódítva – ezt sose felejtsétek el. Többet kellene elmélkednetek és gondolkodnotok ezekről a kérdésekről. Ha az emberek egyszer világosan megértik őket, tudni fogják, hogyan tegyenek bizonyságot; különben szégyenletes és értelmetlen cselekedeteket követhetnek el, ami nem Isten melletti bizonyságtétel, hanem inkább szégyent hoz Rá. Valódi tapasztalatok és az igazság megértése nélkül nem lehet bizonyságot tenni Isten mellett. Azok az emberek, akiknek Istenbe vetett hite kusza és zavaros, sosem lesznek képesek bizonyságot tenni Isten mellett” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekvéssel érhet el változást a beállítottságában). Isten szavainak olvasása után megértettem. Az Istenről való valódi tanúságtétel azt jelenti, hogy bizonyságot teszel Isten szavairól és Isten munkájáról, közösséget vállalsz az Isten szavának ítélete, fenyítése, próbatételei és finomítása során szerzett tapasztalataiddal, közösséget vállalsz az általad mutatott romlottsággal kapcsolatban, és megosztod, milyen ismereteket szereztél magadról azáltal, amit Isten szava feltár, és hogyan találtad meg a belépést, hogy mások is láthassák Isten igazságos természetét, megismerjék Isten munkáját és Isten szeretetét. Nem számít, hogy valaki mennyire képes fejlett elméletekről beszélni ahhoz, hogy Istenről tegyen tanúságot. Csak az számít, hogy becsületesen és őszintén beszéljen. Amint erre rájöttem, a szívem egy kicsit felderült. Ugyanez igaz a tanúságtételek írására is. Az iskolai végzettséged vagy az írásod stílusa nem számít. A kulcs az, hogy képes vagy-e erőfeszítést tenni az igazságra való törekvésben, hogy keresed-e az igazságot a romlottságod és a problémáid megoldására, hogy megtapasztalod-e Isten ítéletét, boncolgatod-e és megismered-e önmagadat Isten szava alapján, hogy tisztán látod-e a problémák lényegét, és valóban bűnbánatot tartasz-e, és megváltozol-e. Ha ezekkel a dolgokkal rendelkezel, a cikkek, amiket írsz, jók lesznek. Ennek semmi köze az iskolai végzettségedhez. Mindössze annyit kell tenned, hogy ezeket a gyakorlati dolgokat a mindennapi élet nyelvén leírod. Egyszerűen csak le kell írnod, amit gondolsz és értesz. Ha a saját szavaiddal leírod az őszinte megértésedet és érzéseidet, ami másoknak is hasznára válhat, akkor máris van tanúságtételed. A múltban mindig úgy gondoltam, hogy iskolázatlan és gyenge képességű vagyok, és ezt használtam ürügyként arra, hogy ne írjak tanúságtételekről szóló cikkeket, mintha a cikkek megírása magas szintű tudást igényelne, de most már látom, hogy ez a nézet téves volt. Nem kellett volna ebben az állapotban élnem. Arra kellene összpontosítanom, hogy az igazságra törekedjek, gyakoroljam és megtapasztaljam Isten szavait, és cikkeket írjak arról, amit tapasztaltam és elnyertem, hogy tanúságot tegyek Istenről. Ez volt a kötelességem.

Később egy összejövetelen megláttam Isten szavainak egy szakaszát, ami segített abban, hogy felvállaljam az igazságra való törekvés terhét, és tanúságtételről szóló cikkeket írjak. Isten szavai azt mondják: „Mi az oka, hogy az embereken belül kialakult a vezetők és a dolgozók kategóriája? Hogyan alakultak ki? Felülnézetből Isten munkájához van rájuk szükség, közelebbről nézve pedig a gyülekezet munkájához – Isten választott népének van rájuk szüksége. [...] A vezetők és dolgozók, valamint Isten választott népének közönséges tagjai közötti különbség csak az általuk végzett kötelességek különleges jellemzőiben rejlik. Ez a különleges jellemző elsősorban a vezetői szerepükben mutatkozik meg. Függetlenül attól például, hogy egy gyülekezetnek hány tagja van, a vezető áll az élén. Milyen szerepet tölt be tehát ez a vezető a tagok között? Ő vezeti Isten egész választott népét a gyülekezetben. Milyen hatással van tehát az egész gyülekezetre? Ha ez a vezető rossz úton jár, akkor a gyülekezetben mindenki követni fogja őt a rossz úton, és ez óriási hatással lesz Isten egész választott népére a gyülekezetben. Vegyük például Pált. Sok általa alapított gyülekezetet és Isten választott népét vezette. Amikor Pál tévútra tért, az általa vezetett gyülekezetek és Isten választott népe is tévútra tért. Amikor tehát a vezetők a tévutat választják, az nem csak rájuk van hatással, hanem az általuk vezetett gyülekezetekre és Isten választott népére is. Ha egy vezető megfelelő ember, aki a helyes úton jár, az igazságra törekszik és azt gyakorolja, akkor az általa vezetett emberek normálisan eszik és isszák Isten szavait, és normálisan az igazságra törekednek. Ugyanakkor a vezető élettapasztalata és fejlődése mások számára is látható lesz és hatással lesz másokra. Mi tehát a helyes út, amelyen egy vezetőnek járnia kell? Az, hogy képes legyen másokat az igazság megértéséhez és az igazságba való belépéshez vezetni, és másokat Isten elé vezetni. Mi a helytelen út? Ez a státusz, a hírnév és a nyereség hajszolása, a gyakori magamutogatás és az ember saját magáról való tanúságtétele, és soha nem az Istenről való tanúságtétel. Milyen hatással van ez Isten választott népére? (Önmaga elé vezeti a népet.) Messze el fognak kóborolni Istentől, és ennek a vezetőnek az irányítása alá kerülnek. Ha magad elé vezeted az embereket, akkor a romlott emberi mivolt elé vezeted őket, és a Sátán elé vezeted őket, nem pedig Isten elé. Csak az emberek igazság elé vezetése jelenti azt, hogy Isten elé vezeted őket. Függetlenül attól, hogy a helyes vagy a helytelen úton járnak-e, a vezetők és a dolgozók közvetlen hatással vannak Isten választott népére” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Első tétel: Megpróbálják megnyerni az emberek szívét). Miután elolvastam Isten szavait, tisztábban láttam a feladataimat és a kötelességeimet. Ugyanakkor nagy felelősséget éreztem a vállamon. Isten azt mondja nekünk, hogy az, hogy a vezetők és a dolgozók milyen utat választanak, és mire törekszenek, nem csak saját magukra van hatással, hanem az általuk vezetett testvérekre is. Ha a vezetők és a dolgozók az igazságra törekednek, és igaz emberek, akkor folyamatosan előre fognak haladni az igazságban, a mindennapi életben elgondolkodnak azon, hogy milyen téves nézeteik vannak, és milyen romlott beállítottságok szerint élnek, megértik a problémák lényegét Isten szavai alapján, és aztán rájönnek, hogy milyen alapelvekbe kell belépniük. Ha a vezetők és a dolgozók az igaz úton járnak, akkor fel fogják vállalni a testvéreik életbe való belépésének terhét, és az igazság keresésére fognak összpontosítani a problémák megoldása érdekében, így az általuk vezetett emberek is ebbe az irányba fognak belépni. Ha a vezetők és a dolgozók hanyagok, nem törekszenek az igazságra, minden idejüket azzal töltik, hogy hírnevet és státuszt szerezzenek, nem érdekli őket az igazságra való törekvés, és nem tudnak közösséget vállalni az igazsággal, hogy megoldják a problémákat, akkor a kötelességük csak felszínes dolog, vagy szavakban és doktrínákban való beszéd, hogy magasztalják és megkülönböztessék magukat, ami nem hozhatja meg az Istenről való tanúságtétel eredményeit. Akkor az Istennek való ellenállás útját járják, és az embereket is rossz irányba vezetik. Az ilyen emberek öntudatlanul a saját útjukat járják, és másokat a felszínes munkavégzés útjára vezetnek, ami Pál útja az Istennek való ellenállásban. Ez ellenkezik Isten szándékával, hogy munkálkodjon, és megmentse az embereket. Amikor ezt felismertem, úgy éreztem, hogy a gyülekezet azért adta nekem a lehetőséget, hogy vezető legyek, és nem azért, hogy felszínes munkát végezzek, sem azért, hogy fáradozzak, és szolgálatot tegyek, vagy azért, hogy hírnévre és státuszra törekedjek. A vezető szerepét kell játszanom, olyannak kell lennem, aki képes vezetni másokat Isten szavainak evésében és ivásában, keresi az igazságot a kötelességében felmerülő problémák megoldására, fokozatosan megérti az igazságot, és belép Isten szavának valóságaiba. Ez volt a kötelességem. Úgy éreztem tehát, hogy döntő fontosságú az igazságra való törekvés, és a romlott beállítottságaim feloldására való összpontosítás. Ezen a ponton nagyon sekélyes megértésem volt az igazságról, és nem birtokoltam még igazságvalóságokat, ezért csak úgy tanulhattam, hogy megtapasztalom azokat. Amíg a szívetek és az utatok helyes, megkapjátok Isten vezetését és áldásait.

A következő időszakban elkezdtem gondolkodni az állapotomon, azon, hogy milyen problémákat oldottam meg azzal, hogy valóban kerestem az igazságot az Istenbe vetett hitem évei alatt, és hogy milyen romlott beállítottságokat oldottam fel. Amikor elkezdtem ezen elmélkedni és gondolkodni, rájöttem, hogy össze vagyok zavarodva, és sok kérdést csak félig értek. Nem értettem meg igazán az igazságot, nem láttam meg a problémák lényegét, nem találtam meg a gyakorlás alapelveit, és soha nem oldottam meg hatékonyan a problémákat. Ezután megpróbáltam írni azokról a tapasztalatokról, amelyeket viszonylag jól megértettem, és miközben írtam, elmélkedtem. Amikor csak időm engedte, elmélkedtem. Amikor végül befejeztem a cikk megírását, nagyon kiteljesedettnek, magabiztosnak és nyugodtnak éreztem magam, mert az írás folyamata során, az igazság keresése által természetes módon kezdtem tisztábban látni az állapotomat és a problémáim lényegét, az igazságról való tudásom gyakorlatiasabbá és konkrétabbá vált, és a gyakorlásom útja világosabb lett. Rájöttem, hogy a tanúságtételről szóló cikkek írása döntő fontosságú a saját állapotom megragadásához, és a problémák megoldásához szükséges igazságkereséshez. Ez volt az életbe való belépés útja, és egyben a legjobb módja az igazság keresésének és megértésének.

Később hallottam, hogy sokan, beleértve a vezetőket és a dolgozókat is, nem összpontosítanak a cikkek írására, és nem is tesznek semmilyen erőfeszítést ebből a szempontból. Páran folyton azt mondták, hogy elfoglaltak, és nincs idejük. Arra gondoltam, hogy nem pont ilyen volt az én állapotom is? Én is ezt a téves álláspontot képviseltem, és kifogásokat kerestem, hogy ne írjak. Erre gondoltam: „Ha veszem azt a folyamatot, hogy hogyan ismertem meg az állapotomat, és hogyan változtattam meg a nézőpontomat, és írok róla egy cikket, az nem oldaná meg a testvéreim néhány problémáját?” Ezt felismerve úgy éreztem, hogy most már felvállalom a terhet, és elkezdtem készülni az írásra. Bár a megértésem sekélyes és rendszertelen volt, tudtam, hogy ennek a cikknek a megírása a kötelességem, ezért mindazt meg kellett írnom, amit megértettem. Ezt a célt szem előtt tartva, amikor találkoztam vagy beszélgettem a testvéreimmel, megbeszéltük ezt a témát, és amikor szabadidőm volt, akkor is ezen gondolkodtam. A reggeli áhítatom alatt néha ettem és ittam Isten szavát a témában. Egy idő után kicsit tisztábban láttam a dolgot, és amikor elkezdtem írni, sokkal könnyebb volt. Miután elkészítettem a vázlatot, az egyes jelentésszinteket a saját értelmezésem szerint fejeztem ki, és a saját szavaimmal írtam le a gondolataimat és a tapasztalataimat. Már nem éreztem olyan nehéznek, és ahogy írás közben elgondolkodtam a dolgokon, úgy éreztem, hogy tisztábban látom a problémát és az ahhoz kapcsolódó igazság aspektusait is. Őszintén úgy éreztem, hogy minél inkább próbálunk az igazságra törekedni, és minél több cikket írunk, hogy megoldjuk a problémákat, annál inkább megkapjuk Isten megvilágosítását és vezetését, és annál áldottabbak vagyunk. Isten szavának ez a szakasza jutott eszembe: „Minél inkább tekintettel vagy Isten szándékaira, annál nagyobb terhet viselsz, és minél nagyobb terhet viselsz, annál gazdagabb tapasztalatod lesz. Amikor tekintettel vagy Isten szándékaira, Isten terhet rak rád, majd megvilágosít téged a feladatokról, amelyeket rád bízott. Amikor Isten ezt a terhet adja neked, akkor Isten igéinek evése és ivása közben az összes ehhez kapcsolódó igazságra figyelni fogsz. Ha a fivéreid és nővéreid életének állapotával kapcsolatos terhet viselsz, akkor ez egy olyan teher, amelyet Isten bízott rád, és ezt a terhet mindig magaddal fogod vinni a napi imáidban. Amit Isten tesz, az rád nehezedett, és te hajlandó vagy megtenni azt, amit Isten tenni akar; ez jelenti azt, hogy Isten terhét sajátodként magadra veszed. Ezen a ponton, Isten igéinek evése és ivása közben az ilyen típusú ügyekre fogsz összpontosítani, és azon fogsz töprengeni: Hogyan fogom megoldani ezeket a problémákat? Hogyan tehetem lehetővé fivéreimnek és nővéreimnek, hogy elérjék a felszabadulást és megtalálják a lelki élvezetet? A társalgásod során is ezeknek a problémáknak a megoldására fogsz összpontosítani, és amikor Isten igéit eszed és iszod, akkor is olyan igék evésére és ivására fogsz összpontosítani, amelyek ezekkel az ügyekkel kapcsolatosak. Az Ő igéinek evése és ivása közben is terhet fogsz hordozni. Miután megértetted Isten követelményeit, világosabb elképzelésed lesz arról, hogy melyik utat kell választanod. Ez a Szentlélek megvilágosodása és megvilágosítása, amelyet a te terheid hoztak, és ez Isten útmutatása is, amelyet neked adományozott. Miért mondom ezt? Ha nincs rajtad teher, akkor nem leszel figyelmes, miközben Isten igéit eszed és iszod; ha teher cipelése közben eszed és iszod Isten igéit, akkor meg tudod ragadni a lényegüket, megtalálod az utadat, és tekintettel tudsz lenni Isten szándékaira. Ezért azt kell kívánnod az imáidban, hogy Isten még több terhet rakjon rád, és még nagyobb feladatokat bízzon rád, hogy még több út álljon előtted, amelyen gyakorolhatsz; hogy Isten igéinek evése és ivása nagyobb hatással legyen rád; hogy egyre inkább képessé válj megragadni az Ő igéinek lényegét; és hogy egyre inkább képessé válj arra, hogy a Szentlélek megmozdítson” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Légy tekintettel Isten szándékaira, hogy elérd a tökéletességet). Miután elolvastam Isten szavát, rájöttem, hogy amikor felvállaljuk a saját életbe való belépésünknek és a gyülekezeti problémáknak a terheit, akkor képesek vagyunk több erőfeszítést fordítani az igazság keresésére, hogy megoldjuk a problémákat, lelkiismeretesen esszük, isszuk és gyakoroljuk Isten szavát, majd közösséget vállalunk és írunk arról, hogyan értjük mi magunk Isten szavát. Csak akkor léphetünk be fokozatosan az igazságvalóságba. E folyamat során, miközben terheket vállalunk, vágyakozunk és keresünk, megszerezhetjük Isten megvilágosítását és vezetését, fokozatosan elmélyíthetjük az igazság megértését, tisztábban és alaposabban láthatunk egy adott dolgot, konkrétabb és gyakorlatiasabb fogalmat nyerhetünk az igazságról. Ha nem dolgozunk keményen az igazságra való törekvésen, vagy nem gyakoroljuk a cikkek írását, még ha nyerünk is némi fényt Isten szavával kapcsolatban, az csak egy felszínes, elméleti megértés, amit mindig homályosnak fogunk érezni, mint a ködben a formákat, és ez azt mutatja, hogy egyáltalán nincs valódi tudásunk. Csak azáltal, hogy leírjuk a tényleges tudásunkat és tapasztalatainkat, alaposan átgondoljuk és megértjük a kérdéseket Isten szava alapján, és végül az elméleti tudásunkat egyértelmű, racionális tudássá emeljük, úgy virágozhat és hozhat gyümölcsöt végül a megértésünk. Ez a mi termésünk, a gondolataink kikristályosodása. Ebben az időszakban azt is megtapasztaltam, hogy a cikkírás a dolgok tisztázásának, az igazság megértésének és a problémák megoldásának folyamata. Minél többet írunk, annál többet nyerünk.

Most már nem állok ellen a cikkírásnak. Olyan tevékenység ez, amit élvezek, mert az írás folyamata során tisztábban meglátom a saját romlott beállítottságaimat, a nézeteim és a világnézetem is változnak, miközben megértem Isten szavát. Ez egy valódi haszon, egy értékes és értelmes dolog. Korábban mindig úgy gondoltam, hogy cikkeket írni fáradságos, különösen nehéz, és inkább felszínes munkát végeztem, minthogy megpróbáljak írni. Nagyon lázadó voltam. Még azt is éreztem, hogy a cikkek írása késleltetné a munkámat, de ez a nézet valójában teljesen téves és abszurd volt. A cikkek írása egyáltalán nem késlelteti a munkát. Inkább arra késztet, hogy az igazságot keresd a problémák megoldása érdekében, és hatékonyabbá tesz a kötelességedben. Most már, amikor időm engedi, megpróbálok lenyugodni, és átgondolom az állapotomat. Úgy érzem, hogy el kell gondolkodnom azokon a problémákon, amelyeket nem látok tisztán, vagy nem tudok megoldani. Fokozatosan elkezdtem viselni az igazság keresésének terhét. Azt is érzem, hogy sok olyan állapotom van, amit Isten szava szerint kell feloldani, és lassan kialakult bennem a vágyakozás Isten szava után. Mindez Isten kegyelmének és áldásainak köszönhető, és én különösen hálás vagyok Istennek.