Videókat készítettem a gyülekezetben, és általában az általam készített videókban volt néhány új fénypont. A testvérek nagyon támogatóak voltak, amikor megnézték ezeket a videókat, és gyakran fordultak hozzám segítségért, amikor problémákba ütköztek. Úgy éreztem, hogy jól végzem a dolgomat, és hogy rendelkezem némi képességgel és adottságokkal. 2016-ban megválasztottak felügyelőnek, és elég boldog voltam. Úgy gondoltam, hogy az, hogy felügyelő lehetek, azt jelenti, hogy jó technikai készségeim vannak, és hogy valamivel jobb vagyok, mint a testvérek. Hogy mindenkinek megmutassam, hogy alkalmas vagyok a munkámra, még keményebben tanulmányoztam a szakmai ismereteket. Később a vezető elrendezte, hogy Diane nővér együttműködjön velem. Jó képességgel és egész jó technikai készségekkel rendelkezett, így örültem, hogy együttműködhetek vele. Gyakran megvitattuk a videós újításokat és azt, hogyan fejlesszük közösen a technikánkat, és az eszmecseréink és beszélgetéseink révén mindig nyertünk némi világosságot. Nagyszerűnek éreztem, hogy egy ilyen remek nővér a társam. Egy idő után az általunk készített videók minősége jelentősen javult. Diane gyakran összehívott mindenkit, hogy technikai készségeket tanuljanak, és amikor a testvérek nehézségekbe ütköztek, képes volt Isten szavainak fényében beszélgetni és megoldani azokat. Fokozatosan kezdtem egy kicsit irigy lenni rá. Különösen a munkamegbeszélések során, amikor a testvérek köré gyűltek kérdezni, nagyon zaklatottnak éreztem magam, és azt gondoltam, hogy mellőznek. Azt gondoltam: „Ha ez így megy tovább, nem olyan felügyelő leszek, aki csak dísznek van ott? Mit gondolnak majd akkor rólam a testvérek? Azt hiszik majd, hogy nem vagyok olyan jó, mint Diane?” Így titokban erőt vettem magamon, arra gondolva: „Ez így nem mehet, kétszer olyan keményen kell dolgoznom, nem maradhatok le mögötte!”

Ezután több időt szakítottam arra, hogy Isten szavain elmélkedjek, abban a reményben, hogy nyerek belőlük némi világosságot, hogy az összejövetelek során olyan meglátásokat közölhessek, amelyeket mások nem kaptak meg. Meg akartam mutatni mindenkinek, hogy jobban értem a dolgokat, mint Diane. A szakmai ismeretek tanulása során szorgalmasan tanultam, gyakran túlóráztam és sokáig fennmaradtam, hogy információkat keressek. Az eredmények azonban nem voltak túl jók, és néhány technikai nehézség még mindig nem oldódott meg. Az igazság az volt, hogy tudtam, Diane-nek vannak jó módszerei a technikai készségek elsajátítására, de nem voltam hajlandó megkérdezni őt, arra gondolva: „Mielőtt ő jött volna, én hívtam össze a testvéreket tanulni, és az eredmények egész jók voltak. Ha odamegyek és megkérdezem őt, az nem éppen azt mutatná, hogy nem vagyok olyan jó, mint ő? Ha a testvérek megtudják, biztosan azt fogják mondani, hogy bár már olyan régóta végzem a kötelességemet, a képességem nem olyan jó, mint az újonnan érkezett nővéré.” Ezzel a gondolattal a fejemben még kevésbé hajlottam arra, hogy segítséget kérjek tőle. Több napon át nemcsak hogy nem tanultam semmit, de sok időt és energiát is pazaroltam. Olyan volt, mintha nehéz kő nyomná a szívemet, és nagyon fáradtnak éreztem magam. Később az irigységem felerősödött. Emlékszem egy összejövetelre, előre elmélkedtem Isten szavain, arra gondolva, hogy ezen az összejövetelen valami új világosságot kell közölnöm, de amikor rám került a sor, hogy beszéljek, teljesen kiüresedett a fejem, és nem tudtam közölni azt, amit előre elkészítettem. Látva, hogy Diane világosan és gyakorlatiasan beszélget, miközben a testvérek egyetértően bólintanak, nagyon zaklatottnak éreztem magam, arra gondolva: „Nem tudnál kevesebbet beszélni, és meghagyni valamennyit a tekintélyemből? A te közlésed után hogyan tekintenek majd rám a többiek, ha összehasonlítanak veled? Azt fogják hinni, hogy nem vagyok olyan jó, mint te?” Minél többet gondolkodtam így, annál nagyobbra nőtt az előítéletem Diane-nel szemben. Úgy éreztem, hogy a vele való együttműködés haszontalannak tüntet fel engem. Teljesen megalázva éreztem magam! Diane közlése után nem akartam egy szót sem szólni, sem felemelni a fejemet, attól félve, hogy a testvérek meglátják a kínos arckifejezésemet. Diane ekkor megkérdezte tőlem: „Van valami, amit hozzátennél?” Ekkor tértem magamhoz, és látszólagos nyugalommal azt mondtam: „Nincs.” Csak azt akartam, hogy vége legyen az összejövetelnek. Ezután mindig kifogásokat kerestem, hogy elkerüljem őt az együttműködésünk során, és néha, amikor üzeneteket küldött, hogy a munkáról egyeztessünk, láttam őket, de nem akartam válaszolni. Néha legbelül még egyet is értettem a nézőpontjával, de mégis hűvösen olyanokat mondtam: „Amit mondasz, az csak egy szempontot érint”, azt sugallva ezzel: „Nem látod át a teljes képet, úgyhogy ne próbálj felvágni!” Amikor a testvérek által készített videókat ellenőriztük, ő tett néhány javaslatot, amelyeket helyénvalónak találtam, de én mégis kötözködtem, és problémákra mutattam rá. Ezután Diane nagyon óvatos lett, amikor velem beszélt, mintha attól félne, hogy valami rosszat mond, és tétovázott, amikor a munkáról egyeztettünk, gyakran olyanokat kérdezve: „Ez így rendben van? Mi legyen azzal?” Az összejöveteleken a beszélgetések során időnként rám pillantott. Rájöttem, hogy korlátozom a nővéremet, és némi bűntudatot éreztem. Úgy éreztem, nem helyénvaló így bánni vele, de nem tudtam, hogyan nézzek szembe vele. Néha azt gondoltam: „Bárcsak ne jött volna ebbe a csapatba, akkor még mindig én irányíthatnék.”

Ebben az időszakban az irigység állapotában éltem, folyamatosan azon gondolkodtam, hogyan múljam felül Diane-t, és egyáltalán nem a kötelességeimen járt az eszem. Még a testvérek által készített videók ellenőrzésekor sem találtam meg a problémákat. Egy nap odajött hozzám a vezető és azt mondta, hogy hírnévért és nyereségért versengek, irigy vagyok a tehetséges egyénekre, és hogy nem működöm együtt harmonikusan másokkal, és hogy ez hatással van a videós munkára, és hogy el leszek bocsátva, és mélyen el kellene gondolkodnom magamon. Megdöbbentem, amikor a vezető ezt mondta, az agyam teljesen leblokkolt, és semmi mást nem hallottam abból, amit a vezető közölt. Másnap a vezető el akarta rendezni, hogy grafikai tervezést végezzek a rajzkészségem miatt, de a művészeti csapatért felelős nővér azt mondta, hogy a létszámuk már teljes, és nincs szükségük senki másra. Ez igazi csapásként ért, és úgy éreztem magam, mint egy haszontalan ember, aki senkinek sem kell, és hogy teljesen fe lettem fedve és kivetettek. Az önfeladás állapotában éltem, nem akartam imádkozni vagy Isten szavait olvasni, és nem mertem a testvérek szeme elé kerülni. Olyan nagy fájdalmam volt. Egy éjjel rémálomból ébredtem, verítékben úszva, tele félelemmel és nyugtalansággal, és rájöttem, hogy ha továbbra is ilyen csüggedt és romlott maradok, akkor valóban felfednek és kivetnek majd. Letérdeltem és imádkoztam Istenhez: „Istenem, meg akarom oldani a problémáimat, kérlek, világosíts meg és világíts meg engem, hogy megérthessem magam, és megfordíthassam a helytelen állapotomat.”

Ezután elolvastam egy részt Isten szavaiból: „Gyülekezetvezetőként nem elég az, ha megtanulod problémák megoldására használni az igazságot, meg kell tanulnod felfedezni és művelni olyan tehetséges embereket, akiket semmiképpen sem szabad irigyelned vagy elnyomnod. Ha így gyakorolsz, az hasznára válik az egyház munkájának. Ha néhány igazságra törekvőt ki tudsz művelni arra, hogy együttműködjön veled és a munka minden elemét jól végezze, és végül mindannyiuknak lesznek tapasztalati tanúságtételei, akkor te megfelelő színvonalú vezető, illetve dolgozó vagy. Ha mindent az alapelvek szerint tudsz kezelni, akkor odaadó vagy. Némelyek állandóan attól félnek, hogy mások jobbak náluk vagy felettük állnak, hogy mások majd elismerésben részesülnek, míg őket figyelmen kívül hagyják, és ez arra készteti őket, hogy másokat támadjanak és kizárjanak. Vajon nem az a helyzet, hogy irigykednek a tehetséges emberekre? Vajon ez nem önző és megvetendő? Miféle beállítottság ez? Ez ádáz beállítottság. Akik csak a saját érdekeikre gondolnak, akik csak saját önző vágyaikat elégítik ki anélkül, hogy másokra gondolnának vagy fontolóra vennék Isten házának az érdekeit, azoknak rossz a beállítottsága, és Isten nem szereti őket. Ha valóban képes vagy figyelembe venni Isten szándékait, akkor tisztességesen tudsz majd bánni másokkal. Ha javasolsz egy jó embert, és lehetővé teszed számára, hogy képezze magát és végezzen valamilyen kötelességet, és így egy tehetséges emberrel gazdagítod Isten házát, akkor ezzel vajon nem könnyíted meg a munkádat? Vajon nem leszel ezzel odaadó a kötelességedben? Ez egy jótett Isten előtt; a vezetőkként szolgálóknak kell, hogy legyen legalább ennyi lelkiismeretük és józan eszük. Akik át tudják ültetni az igazságot a gyakorlatba, azok el tudják fogadni azt, hogy Isten átvizsgálja, amit tesznek. Ha elfogadod Isten átvizsgálását, akkor rendbe lesz téve a szíved” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságainak levetésével nyerheti el az ember). Isten leleplezi, hogy az emberek mindig félnek attól, hogy mások jobbak náluk vagy felettük állnak, és ez ahhoz vezet, hogy támadnak és kirekesztenek másokat. Az ilyen emberek irigyek a tehetséges emberekre, és rosszindulatú a beállítottságuk. Ilyen állapotban voltam. Látva, hogy Diane jó képességgel és technikai készségekkel rendelkezik, és hogy a testvérek csodálják őt és kérdéseket tesznek fel neki, válságosnak éreztem a helyzetet, attól félve, hogy felülmúl engem. Hogy megszilárdítsam a pozíciómat, keményen dolgoztam, hogy a szakmai ismereteket tanulmányozzzam és elmélkedjek Isten szavain, és még az összejövetelek alatt is azon gondolkodtam, hogyan beszélgessek úgy, hogy azzal felülmúlhassam őt. Látva, hogy Diane milyen gyakorlatiasan beszélget, irigy voltam és nehezteltem rá, és még azt is reméltem, hogy hibázik, hogy a testvérek többé ne csodálják őt. Csak a hírnevem és státuszom megóvására gondoltam. Ez teljesen önző és aljas volt tőlem! Az a tény, hogy Diane jó képességgel rendelkezett, és a munkája jó eredményeket hozott, jó dolog volt, mivel segített a testvéreknek és hasznára vált a gyülekezeti munkának. Ez vigaszt nyújtott Istennek, és nekem örülnöm kellett volna ennek. De én nem vettem figyelembe ezeket a dolgokat, és ehelyett mindig azon gondolkodtam, hogyan múljam felül őt. Még szándékosan ki is rekesztettem őt, kötözködtem és rossz hozzáállást tanúsítottam, ami korlátozta őt és ártott neki. Láttam, hogy híján vagyok az emberi mivoltnak, és hogy a beállítottságom rosszindulatú. E felismeréstől égett az arcom. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen ember vagyok!

Később újra átgondoltam ezt: Mindig irigy voltam a nővéremre, milyen beállítottságot fedtem fel? Mi okozta ezt? Elolvastam Isten szavait: „Annak érdekében, hogy hatalmat és státuszt szerezzenek, az antikrisztusok első dolga a gyülekezetben az, hogy megpróbálják elnyerni mások bizalmát és megbecsülését, hogy több embert tudjanak meggyőzni, és közülük többet rávegyenek, hogy felnézzenek rájuk és imádják őket, ezáltal elérve azt a céljukat, hogy övék legyen a végső szó, és hatalmat gyakoroljanak a gyülekezetben. Amikor a hatalomszerzésről van szó, a legügyesebbek a másokkal való versengésben és küzdelemben. Az elsődleges ellenfeleik azok, akik az igazságra törekednek, azok, akiknek tekintélyük van a gyülekezetben, és azok, akiket szeretnek a testvérek. Mindenki az ellenfelük, aki fenyegetést jelent a státuszukra. Rendíthetetlenül versengenek azokkal, akik erősebbek náluk; a náluk gyengébbekkel pedig bármiféle szánalom érzése nélkül kelnek versenyre. A szívük tele van a versengés és a harc filozófiáival. Úgy vélik, hogy ha az emberek nem versengenek és harcolnak, akkor nem tudnak majd semmiféle előnyhöz jutni, és csakis versengés és küzdelem árán szerezhetik meg az általuk akart dolgokat. Azért, hogy elérjék a státuszt, és hogy előkelő helyet foglaljanak el egy embercsoporton belül, bármit megtesznek, amire csak szükség van ahhoz, hogy versenyre keljenek bárkivel, és nem kímélnek egyetlen embert sem, aki veszélyt jelent a státuszukra. Nem számít, kivel állnak kapcsolatban, ezek az érintkezések versengéssel és harcokkal vannak teli, és az öregkorig folytatják a versengést és a harcot. Gyakran kérdezik: »Legyőzhetném azt az embert, ha harcolnék ellene?« Aki csak ékesszóló, valamint logikus, strukturált módon és módszeresen tud beszélni, az irigységük és az utánzásuk célpontjává, sőt, az ellenfelükké válik. Az is az ellenfelük lesz, aki az igazságra törekszik és akiben van hit, valamint képes gyakran segíteni és támogatni a testvéreket, és képessé teszi őket arra, hogy kiemelkedjenek a negativitásból és a gyengeségből, ahogyan bárki olyan is, aki jártas egy bizonyos szakmában, és a testvérek becsülik valamire. Aki eredményeket ér el a munkájában és megkapja a Fennvaló elismerését, az természetes módon még nagyobb ellenféllé válik számukra. Melyek az antikrisztusok mottói, függetlenül attól, hogy mely csoportban vannak? Osszátok meg a gondolataitokat. (Másokkal és a Mennyel harcolni végtelen szórakozás forrása.) Hát nem őrültség ez? Ez őrültség. Van még? (Isten, vajon nem így gondolják: »Az egész világegyetemben egyedül én vagyok a legfőbb uralkodó«? Vagyis ők akarnak a legmagasabban lenni, és bárkivel is vannak, mindig túl akarják szárnyalni az illetőt.) Ez az egyik elképzelésük. Egyéb? (Isten, én négy szóra gondoltam: »A győztes a király.« Úgy vélem, hogy mindig mások fölé akarnak kerekedni és ki akarnak tűnni, akárhol is vannak, és azon igyekeznek, hogy a legmagasabban álljanak.) A legtöbb dolog, amiről beszéltetek, egyfajta elgondolás; próbáljatok valamiféle viselkedést használni a jellemzésükre. Az antikrisztusok nem feltétlenül akarják a legmagasabb pozíciót elfoglalni, akárhol legyenek is. Amikor elmennek valahová, van egy beállítottságuk és mentalitásuk, ami cselekvésre készteti őket. Mi ez a mentalitás? Az, hogy: »Versengenem kell! Versengeni! Versengeni!« Miért három »versengeni«, miért nem csak egy »versengeni«? (A versengés az életükké vált, aszerint élnek.) Ilyen a beállítottságuk. Olyan beállítottsággal születtek, amely vadul arrogáns és nehéz fékezni, vagyis felülmúlhatatlannak tekintik magukat és rendkívül egoisták. Senki sem tudja megnyirbálni ezt a hihetetlenül arrogáns beállítottságukat; saját maguk sem tudják irányítani. Az életük tehát másról sem szól, mint harcról és versengésről. Miért harcolnak és versengenek? Természetesen hírnévért, nyereségért, státuszért, presztízsért és a saját érdekeikért versengenek. Nem számít, milyen módszerekhez kell folyamodniuk, amennyiben mindenki aláveti magát nekik, és amennyiben előnyöket és státuszt szereznek maguknak, elérték a céljukat. A versengési szándékuk nem átmeneti szórakozás; egyféle beállítottság, amely sátáni természetből ered. Olyan, mint a nagy vörös sárkány beállítottsága, amely harcol a Mennyel, harcol a földdel és harcol az emberekkel. Nos, amikor az antikrisztusok másokkal harcolnak és versengenek a gyülekezetben, mit akarnak? Kétségkívül hírnévért és státuszért versengenek” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten szavaiból megértettem, hogy az antikrisztusok beállítottsága a „Versengeni! Versengeni! Versengeni!” Úgy hiszik, hogy csak versengés és harc révén szerezhetnek meg mindent, amire vágynak. Ezért függetlenül attól, hogy az emberek mely csoportjában vannak, foggal-körömmel harcolnak, hogy felküzdjék magukat a csúcsra. Ez egy antikrisztus természetlényege. Isten szavainak fényében elgondolkodva magamon rájöttem, hogy én is ilyen beállítottságot fedtem fel. Látva, hogy Diane elnyerte a testvérek elismerését és csodálatát, a szívem megtelt nehezteléssel. Úgy éreztem, hogy mivel én készítettem videókat, és rendelkeztem némi tapasztalattal és szakmai készségekkel, nem vagyok rosszabb nála. Mielőtt megérkezett volna, a testvérek minden problémájukat és nehézségüket velem vitatták meg, és mindannyian nagyra tartottak. De most mindenki köré gyűlt és őt kérdezte, és ezt nem tudtam elfogadni. Úgy éreztem, ellopta előlem a rivaldafényt, ezért vissza akartam szerezni a dicsfényemet. Így keményen dolgoztam a háttérben, túlóráztam, hogy technikai készségeket tanuljak, és még Isten szavainak olvasásakor sem az volt a célom, hogy megértsem az igazságot a saját problémáim megoldására, hanem hogy mély elméleteket fogjak fel, hogy felvágjak és elnyerjem mások csodálatát. A szívemben mindig azon gondolkodtam, hogyan múljam felül Diane-t, hogyan nyomjam el, és hogyan szilárdítsam meg a pozíciómat. A múltbeli tapasztalataimat is tőkének tekintettem, azt gondolva, hogy mivel rendelkezem némi szakmai tudással, kivételes vagyok, és mintha jobbnak kellene lennem másoknál, és nem maradhatok le, ezért amikor láttam valakit, aki jobb nálam, neheztelést éreztem, és versengeni és harcolni akartam vele. Igazán arrogánssá váltam, és híján voltam a józan észnek! Láttam, hogy a „Versengeni! Versengeni! Versengeni!” a természetemmé vált. Amit felfedtem, az egy antikrisztus beállítottsága volt! Ennek felismerésekor mély megbánást és bűntudatot éreztem a szívemben, gyűlölve magam, amiért ilyen túláradó vágy él bennem a hírnév és a státusz iránt, és amiért a pozícióm megszilárdítása érdekében akadályoztam és megzavartam a gyülekezet munkáját és ártottam a testvéreimnek. Valóban híján voltam az emberi mivoltnak!

Később elolvastam Isten szavait: „A Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy kontrollálja az emberek gondolatait, elérve, hogy másra se gondoljanak, mint erre a két dologra, és rávéve őket, hogy a hírnévért és nyereségért küszködjenek, a hírnévért és nyereségért szenvedjenek el nehézségeket, a hírnévért és nyereségért tűrjenek el megaláztatást és viseljenek nehéz terheket, a hírnévért és nyereségért áldozzák fel mindenüket, és minden ítéletet vagy döntést a hírnév és nyereség kedvéért hozzanak meg. Ily módon a Sátán láthatatlan béklyókat helyez az emberekre, nekik pedig ezek által megbéklyózva sem képességük, sem bátorságuk nincs, hogy kiszabadítsák magukat. Tudtukon kívül viselik ezeket a béklyókat, ahogy nagy nehézségek árán vánszorognak egyre előre, lépésről lépésre. E hírnév és nyereség kedvéért az emberiség elkóborol Istentől és elárulja Őt, és egyre elvetemültebbé válik. Ily módon egyik generáció a másik után pusztul el a Sátán hírneve és nyeresége közepette. Ha most a Sátán cselekedeteire tekintünk, alattomos szándékai nem végképp gyűlöletesek? Lehet, hogy ma még mindig nem láttok át a Sátán alattomos indítékain, mert úgy vélitek, hogy hírnév és nyereség nélkül nem lenne értelme az életnek, az emberek többé nem látnák az előttük lévő utat, többé nem látnák a céljaikat, és a jövőjük elsötétülne, homályos és borús lenne. De lassanként, egy nap mindannyian felismeritek majd, hogy a hírnév és a nyereség hatalmas béklyók, amelyeket a Sátán helyez az emberre. Amikor az a nap eljön, teljes mértékben ellen fogsz állni a Sátán irányításának, és teljesen ellen fogsz majd állni azoknak a béklyóknak, amelyeket a Sátán hozott neked. Amikor meg szeretnél szabadulni mindezektől a dolgoktól, amiket a Sátán beléd nevelt, akkor majd teljesen szakítasz a Sátánnal és igazán gyűlölni fogod mindazt, amit a Sátán hozott neked. Csak akkor fogod igazán szeretni Istent és igazán sóvárogni Utána” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). Isten szavaiból rájöttem, hogy a mások iránti irigységem gyökere a státusz iránti vágyam rabsága volt. Mélyen legbelül ragaszkodtam az olyan elképzelésekhez, mint „Törekedj arra, hogy kitűnj és kiemelkedj”, „Ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”, „Élj hősként az emberek között, és halj meg vitéz lélekként a szellemek közö”, és így tovább. Ezek a sátáni mérgek a természetemmé váltak, ami miatt a beállítottságom egyre arrogánsabb lett. Mindig ki akartam tűnni a tömegből és versengeni, hogy csodáljanak, és különösen mivel azt hittem, hogy rendelkezem néhány adottsággal és képességgel, még önelégültebb lettem, és felsőbbrendűen viselkedtem. Amikor másokat jobbnak láttam magamnál, irigy lettem, és nem tudtam megállni, hogy ne versengjek másokkal, és ne hasonlítsam magam másokhoz, és ha nem tudtam túlszárnyalni őket, csüggedésbe és fájdalomba süllyedtem. A hírnév, a nyereség és a státusz láthatatlan béklyókká váltak rajtam, és ellenőrizhetetlenül behálóztak és megkötöztek, mintha a hírnév és a nyereség hajszolása nélkül nem lenne értelme vagy értéke az életnek. Még iskolás koromban gyökeret vert a fiatal szívemben a hírnév, a nyereség és a státusz hajszolásának gondolata, így mindenben első akartam lenni, amit csináltam. Annak érdekében, hogy jó jegyeket szerezzek és kitűnjek, hajlandó voltam bármilyen nehézséget elviselni a háttérben, hogy elérjem ezt a célt. Miután munkába álltam, hajlandó voltam keményen dolgozni a pénzért, hogy elnyerjem mások csodálatát, még az egészségem árán is. Ennek eredményeként fiatalon tönkretettem az egészségemet, és majdnem elveszítettem az életemet. Még azután is, hogy megtaláltam Istent, a hírnév, a nyereség és a státusz megkötözött, és nem tudtam megállni, hogy ne irigykedjek azokra, akik jobban jeleskedtek nálam, és ne versengjek velük, mivel be akartam bizonyítani, hogy jobb vagyok náluk. Amikor láttam, hogy valamelyik testvért előléptették és fontos feladatot kapott, vagy gyakorlatiasan közölte az igazságot, mély irigységet éreztem. Épp úgy, mint most a Diane-nel való együttműködés során, láttam, hogy jobb nálam, és emiatt irigységet és neheztelést éreztem. Néha még álmomban is versengtem és küzdöttem vele. Kínszenvedésben éltem. Szinte minden gondolatomat és energiámat a hírnév és a nyereség hajszolásának szenteltem, és egyáltalán nem vágytam arra, hogy lenyugodjak és keressem az igazságot, sem arra, hogy átgondoljam, hogyan végezzem jól a kötelességeimet. Elhanyagoltam a valódi felelősségeimet, és szembementem Isten követelményeivel. A hírnév, a nyereség és a státusz hajszolása nemcsak fájdalmassá tette az életemet, de ártott a nővérnek is, és késleltette a videós munka haladását, és ha nem tartok bűnbánatot, a vége az lesz, hogy Isten felfed és kivet. Ez a felismerés megrémített, ezért siettem Istenhez imádkozni bűnbánatért, és nem voltam hajlandó továbbra is a romlott beállítottságom szerint élni.

Egy nap a lelki áhítatom során olvastam Isten szavait: „Ha Isten ostobának teremtett téged, akkor az ostobaságodnak értelme van; ha intelligensnek teremtett téged, akkor az intelligenciádnak értelme van. Bármilyen erősségeket is adott neked Isten, bármiben is vagy jó, bármilyen magas is az IQ-d, Istennek célja volt azzal, hogy ilyenné tett. Mindezeket a dolgokat Isten előre elrendelte. Azt a szerepet, amelyet az életedben játszol, és azt a kötelességet, amelyet el tudsz végezni, szintén Isten rendelte el előre már régen. Némelyek látják, hogy másoknak vannak olyan erős pontjaik, amilyenekkel ők nem rendelkeznek, és felháborodnak. Több tanulással, több látással és nagyobb szorgalommal akarják megváltoztatni a dolgokat. De annak, amit elérhetnek, határa van, bármilyen szorgalmasak is, és nem tudják felülmúlni azokat, akiknek adottságaik és erősségeik vannak. Nem számít, mennyi erőfeszítést teszel, haszontalan. Bárminek is rendelt el téged Isten előre, az vagy. Mindenkinek különböző adottságokat és erősségeket ad, és senki sem tehet semmit, hogy ezen változtasson. Amiben jó vagy, ott kellene nagyobb erőfeszítést tenned. Amilyen kötelességre alkalmas vagy, azt a kötelességet kellene végezned. Ne próbáld belekényszeríteni magad olyan dolgokba, amikben nem vagy jó, és ne irigyelj másokat! Mindenkinek megvan a maga funkciója. Ne gondold, hogy mindent jól tudsz csinálni, vagy hogy tökéletes vagy és jobb másoknál! Ne vágyj mindig arra, hogy másokat helyettesíts, és magadat helyezd előtérbe! Ez egy romlott beállítottság. Vannak, akik úgy gondolják, hogy semmit sem tudnak jól csinálni, és hogy egyáltalán nincsenek erősségeik. Ha ez a helyzet, akkor egyszerűen csak olyan embernek kellene lenned, aki hallgat, és gyakorlatias módon veti alá magát. Végezd el jól azokat a dolgokat, amelyekre képes vagy, és adj bele mindent! Ez elegendő. Isten meg lesz elégedve. Ne mindig arra gondolj, hogy mindenkin túltegyél, mindent jobban csinálj másoknál és minden tekintetben kitűnj a tömegből. Miféle beállítottság ez? (Arrogáns beállítottság.) Az embereknek mindig arrogáns beállítottságuk van, és ha igyekezni is akarnak az igazság felé és eleget tenni Istennek, ez nem sikerül nekik. Ha arrogáns beállítottság vezérli őket, akkor az a legvalószínűbb, hogy eltéréseket okoznak. [...] Ha ilyen beállítottságod van, akkor mindig megpróbálsz lent tartani másokat, megpróbálsz eléjük kerülni, mindig manőverezel, mindig megpróbálsz elvenni az emberektől. Igencsak irigy vagy, senkinek nem engedsz, és mindig megpróbálod megkülönböztetni magad a tömegtől. Ez bajt jelent; így cselekszik a Sátán” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene). Isten szavaiból megértettem, hogy az a képesség, amellyel egy ember rendelkezik, Isten által előre elrendelt, és az Ő szándékait hordozza. Az embereknek meg kell tanulniuk alávetni magukat és elfoglalni az őket megillető helyüket teremtett lényekként, erősségeiket felhasználva a kötelességeik jó elvégzésére. Nem szabad erőltetniük magukat olyan területeken, ahol nem képzettek, és nem szabad versengeniük másokkal, hanem képesnek kell lenniük alávetni magukat Isten vezényléseinek és elrendezéseinek, és harmonikusan együttműködni a testvérekkel, hogy kiegészítsék egymást. Ez a józan ésszel rendelkező emberek megnyilvánulása. Visszatekintve a Diane-nel való kapcsolatomra, eleinte láttam az erősségeit, de ahogy nőtt az irigységem, a vágyaim irányítottak, és semmit nem voltam képes tisztán látni, mintha megvakultam volna, és így az irigységem egyre erősebb lett. Az igazság az volt, hogy Diane meglehetősen aprólékos volt, és átfogóan mérlegelte a problémákat, és különösen amikor elvi kérdésekről volt szó, nagyon óvatos volt; míg én hajlamos voltam egyszerűen gondolkodni, ami gyakran oda vezetett, hogy újra el kellett végezni a munkát, és az alapelveket érintő problémákat sem tudtam kezelni. Ráadásul Diane jó volt abban, hogy összehozzon mindenkit tanulni, tanulás közben meg tudta ragadni a kulcsfontosságú pontokat, és szervezetten, világos gondolatokkal kommunikált. Valahányszor a munkáról egyeztettünk, az ő közlése kiegészítette azt, amit én talán kihagytam, átfogóbbá téve a megbeszéléseinket. Az ő erősségei kiegészítették az én gyengeségeimet, és ez az együttműködés jobb eredményeket hozott a kötelességeinkben. Ennek felismerésekor egy felszabadító érzést éreztem a szívemben.

Ezután kezdeményeztem a beszélgetést Diane-nel, és nyíltan beszélgettem vele a közelmúltbeli állapotomról, hogy irigységben éltem, és bocsánatot kértem tőle. Diane örült, látva a megértést, amit nyertem, és ő is megnyílt nekem az általa felfedett romlottságról és a megtanult leckékről. Az ilyen módon való gyakorlás felszabadultságot hozott számomra. Később, valahányszor a gyülekezetnek szüksége volt rám valamilyen munka elvégzéséhez, aktívan együttműködtem, és az állapotom sokat javult. Egy idő után a vezetők ismét kijelöltek a videós munka felügyeletére, én pedig őszintén hálát adtam Istennek. Egyszer együttműködtem Diane-nel egy videón, ahol Diane elsősorban a vezetők felé jelentette a haladást és egyeztetett velük a problémákról. Néha a vezetők Diane-től kértek helyzetjelentést, és én kicsit kellemetlenül éreztem magam, arra gondolva: „Én tettem bele sok erőfeszítést a háttérben, hogy elkészüljön ez a videó, de végül Diane az, aki jelentette a munkát, és ő kapta a rivaldafényt, vajon a vezetők azt hiszik majd, hogy nem vagyok olyan jó, mint ő?” Abban a pillanatban rájöttem, hogy az irigységem újra előtört, ezért gyorsan imádkoztam Istenhez a szívemben, megpróbálva fellázadni önmagam ellen. Isten szavaira gondoltam: „Meg kell tanulnod lemondani ezekről a dolgokról és elengedni őket, meg kell tanulnod másokat ajánlani és hagyni másoknak, hogy kitűnjenek, amikor jó lehetőség adódik. Ne versengj a kitűnésre és a csillogásra adódó lehetőségekért, amikor ilyennel találkozol! Fel kell tudnod adni a személyes érdekeidet, de a kötelességed végrehajtását sem szabad késleltetned. Legyél olyasvalaki, aki csendben dolgozik, nem henceg mások előtt, és odaadóan végzi a kötelességét! Minél inkább lemondasz a büszkeségedről és a státuszodról, és minél inkább feladod az érdekeidet, annál békésebbnek fogod érezni magad, annál több világosság lesz a szívedben, és annál jobbá válik az állapotod. Minél inkább versengsz, annál sötétebb lesz az állapotod. Ha nem hiszel Nekem, akkor próbáld ki és nézd meg! Ha meg akarod változtatni ezt a fajta romlott állapotot, és nem akarod, hogy a hírnév, a nyereség és a státusz irányítson, keresned kell az igazságot, át kell látnod a hírnév, a nyereség és a státusz lényegét, majd el kell engedned őket, és le kell mondanod róluk” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságainak levetésével nyerheti el az ember). Isten szavai megadták nekem a gyakorlás alapelveit. Amikor olyan helyzetekről van szó, amelyek a kitűnéssel vagy a rivaldafénybe kerüléssel járnak, meg kell tanulnom elengedni és félretenni a vágyamat. Ezt követeli meg Isten, és ezt kell gyakorolniuk az embereknek. Ezúttal eleget akartam tenni Istennek ebben az ügyben, így függetlenül attól, hogyan tekintenek rám a vezetők, vagy mit gondolnak rólam a testvérek, meg kellett tennem minden tőlem telhetőt, hogy eleget tegyek a felelősségeimnek. Még ha mások nem is láttak, el kellett fogadnom Isten vizsgálatát, és jól kellett végeznem a kötelességeimet. Ráadásul az, hogy Diane proaktívan jelentette a munkát a vezetőknek, nem volt helytelen, és azt mutatta, hogy komoly és felelősségteljes hozzáállása van a munkához. Diane viszonylag világosan beszélt, ő ebben volt jó, és az, hogy képes volt világosan jelenteni a munkát, hasznos volt a munka szempontjából. Ezzel a megértéssel nagy megkönnyebbülést éreztem.

Ezután már normálisan tudtam együttműködni Diane-nel. Gyakran megbeszéltük a munkát és összegeztük a problémákat, gyakran kértem a tanácsát technikai kérdésekben, és sokat tanultam tőle. Rájöttem, hogy a harmonikus együttműködés nagyon hasznos a kötelességeink jó elvégzéséhez. Hála Istennek!