2018 januárjában éppen elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Hamarosan magamra vállaltam egy kötelességet, és én lettem a himnuszok videoklipjeinek szólóénekese. Eleinte sok testvér észrevett, azt mondták, hogy szépen énekelek, és bárhova mentem, felismertek. Ezt látva a szívem mélyén nagyon boldog voltam. Pár hónappal később gyülekezetvezetővé választottak. Sok újonnan érkezett volt akiket meg kellett öntözni, és sok evangéliumi munkát kellett nyomon követni. Hogy könnyebben kezeljem az újonnan érkezettek problémáit, gyakran néztem evangéliumi filmeket, hogy felszerelkezzek az igazsággal Isten munkájáról és megértsem azt. Amikor valami olyan elképzelés vagy probléma jött szembe, amit nem értettek, képes voltam kommunikálni velük és megoldani a problémáikat. Emellett nagyszabású gyűléseket is tartottam, és a testvéreim gyakran dicsérték képességeimet és megértésemet. Nagyon örültem, hogy elnyertem a testvéreim elismerését. Azoban az evangéliumi munka nyomonkövetésében már nem voltam olyan hatékony. Amikor a vezetők az evangéliumi munka hatékonyságát vizsgálták a gyülekezetekben, mindig az én gyülekezetem teljesített a legrosszabbul. Később Cathy nővért átirányították a mi gyülekezetünkhöz, hogy az evangéliumot hirdesse. Láttam, hogy hamar alkalmazkodott a munkájához, tudott közösséget vállalni és megoldani bármilyen problémát, amivel a többiek a kötelességük során szembesültek. Ezen kívül akkor is aktívan közösséget vállalt, amikor gyűlést szervezett. Örülnöm kellett volna, hogy Cathy nővér ilyen felelősen végezte a kötelességét, de számomra is ismeretlen okból nem kedveltem. Amikor Cathy nővér a testvérekkel vállalt közösséget, látni sem akartam őt. Amikor pedig azt hallottam a többiektől, hogy szerintük Cathy nővér olyan jó, hogy őt szeretnék megválasztani evangéliumi diakónusnak, még kellemetlenebbül éreztem magamat. Azt gondoltam: „Mielőtt jöttél, a testvérek mind engem dicsértek a jó képességeim, megértésem és öntözésem miatt, és mind felnéztek rám, de most mind azt gondolják, hogy te vagy a legjobb és rád néznek fel. Most ki fog rám felnézni?” Innentől fogva elkezdtem féltékenykedni Cathy nővérre, és azon aggódtam, hogy elfoglalja a helyemet a testvérek szívében.

Később láttam, hogy Cathy nővér gyakran érdeklődik az újonnan érkezettek állapota iránt, és sok újonnan érkezett szintén felkereste őt a problémáival. Egy alkalommal az egyik nővérnek, akit én öntöztem meg, nehézségei adódtak az evangéliumi munkával, és a véleményemre volt kíváncsi. Miután közösséget vállaltam vele, Cathy nővérhez ment. Amikor ezt megtudtam, elszomorodtam. Azt gondoltam, hogy lehet, hogy nem vette komolyan a javaslataimat, azt gondolta, hogy Cathy nővér jobb nálam, és többé nem néz fel rám. Szomorúságomban azt gondoltam: „Mivel olyan rossz vagyok az evangéliumi munkában, le kell küzdenem a hiányosságaimat. Akkor nem leszek rosszabb Cathy nővérnél, és a jövőben, ha a testvéreknek problémája adódik, hozzám jönnek majd, és nem hozzá.” Az ezt követő napokban láttam, hogy Cathy nővér minden nap későn vacsorázik és sok kötelessége akad, néha egész éjszaka dolgozott. Így én is próbáltam sokáig fennmaradni a kötelességem kedvéért. Így a testvérek láthatták, hogy én is felelősségteljes vagyok, és nem vagyok nála rosszabb. Azután a gyülekezet evangéliumidiakónus-választást tartott. Alapvetően minden szempontból Cathy nővér volt a legalkalmasabb a feladatra, de én nem akartam őt választani. Azt gondoltam, hogy ha pozícióhoz jut a gyülekezetben, mindenki figyelme lassanként rá fog irányulni, és azt fogják gondolni, hogy ő ügyesebb, mint én. Ám figyelembe véve, hogy a gyülekezetvezetők nem végezhetnek minden munkát egyedül, és szükségük van a diakónusok segítségére, eltűnödtem, hogy Cathy nővért kellene-e választanom. Ha rá esne a választásom, a testvérek minden bizonnyal tódulnának hozzá és engem egyedül hagynának. De el kellett ismernem, hogy Cathy nővének nagyon jó képességei voltak, és megbirkózna az evangéliumi diakónusi munkával. Sokáig töprengtem ezen, és végül vonakodva őt választottam.

Egyszer a gyülekezet olyan testvért keresett, aki jól beszél filippínóul és angolul, az MV csoportban történő hangfelvételhez. Cathy nővér mindkét nyelvet jól beszélte, és a testvérek végül őt választották. Nagyon csalódott voltam, és azt gondoltam: „Én is jól beszélem mindkét nyelvet, akkor miért őt választották helyettem?” Nagyon féltékeny voltam rá, és még gyűlölet is volt iránta a szívemben. Abban az időben, mert Cathy nővér kissé arrogáns beállítottságú volt, a vezetőink azt vizsgálták, hogyan végzi a kötelességeit, és megkértek, hogy írjak róla értékelést. Nagyon megörültem, és még több hiányosságát akartam kidomborítani, hogy a vezetőink más feladatokat adjanak neki, és ne kelljen többé elviselnem a jelenlétét. De azt is tudtam, hogy ez a fajta gondolkodásmód helytelen, és korrektül kellene őt kezelnem. A vezetőnk közösséget is vállalt velünk arról, hogy bár Cathy nővérnek romlott a beállítottsága, tisztességesen, az alapelvekkel összhangban kell bánnunk vele. De a szívem mélyén azt szerettem volna, ha elmegy, hogy ne kelljen azon aggódnom, hogy a testvérek felnéznek rá. Azt gondoltam: „Mielőtt jöttél, a testvérek mind engem kerestek a kérdéseikkel. De most, hogy itt vagy, úgy tűnik, mind téged keresnek fel helyettem.” Amikor ezen gondolkodtam, bosszúsnak és nyomorultul éreztem magam. Még akkor sem akartam látni, amikor közösen végeztük a kötelességünket. A féltékenység akkoriban nagyon eluralkodott a szívemen.

Ezután nagy volt a nyomás rajtam a gyülekezeti munka nyomonkövetésében, és akadtak problémáim, de nem éreztem Isten akaratát, és nem tudtam, hogyan oldjam meg őket. Nagyon kimerítő volt. Nem éreztem a Szentlélek munkáját és irányítását, és nem voltam hatékony a kötelességeimben. Egyáltalán nem vettem észre, hogy a negatív állapotom már befolyással van a kötelességeimre, egészen addig, amíg szembe nem találkoztam Mindenható Isten ezen szavaival egy gyűlésen: „Gyülekezeti vezetőként nem elég az, ha megtanulod problémák megoldására használni az igazságot, meg kell tanulnod felfedezni és nevelni olyan tehetséges embereket, akiket semmiképpen sem szabad irigyelned vagy elnyomnod. Ha így jársz el, az hasznára válik az egyház munkájának. Ha az igazság néhány követőjét fel tudod készíteni arra, hogy együttműködjön veled, és minden munkát jól végezzen, és végül mindannyiótoknak tapasztalatokon alapuló bizonyságtétele lesz, akkor te alkalmas vezető, illetve munkás leszel. Ha mindent az alapelvek szerint tudsz kezelni, akkor elkötelezed magad az odaadás mellett. Némelyek állandóan attól félnek, hogy mások jobbak náluk vagy felettük állnak, hogy mások majd elismerésben részesülnek, míg őket figyelmen kívül hagyják, és ez arra készteti őket, hogy másokat támadjanak vagy kizárjanak. Vajon nem az a helyzet, hogy irigykednek a tehetséges emberekre? Vajon ez nem önző és megvetendő? Miféle beállítottság ez? Ez rosszindulat! Akik csak a saját érdekeikre gondolnak, akik csak saját önző vágyaikat elégítik ki anélkül, hogy másokra gondolnának vagy fontolóra vennék Isten házának az érdekeit, azoknak rossz a beállítottsága, és Isten nem szereti őket. Ha valóban fontolóra tudod venni Isten akaratát, akkor tisztességesen tudsz majd bánni másokkal. Ha javasolsz egy jó embert, és lehetővé teszed számára, hogy képzést kapjon és teljesítsen valamilyen kötelességet, és így egy tehetséges emberrel gazdagítod Isten házát, akkor ezzel vajon nem könnyíted meg a munkádat? Vajon nem tanúsítasz ezzel odaadást a kötelességedben? Ez egy jótett Isten előtt; a vezetőkként szolgálóknak kell, hogy legyen legalább ennyi lelkiismeretük és értelmük” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott természetének levetésével nyerheti el az ember). Miután elolvastam Isten szavát, rájöttem, hogy a kötelességemet a hírnévért és státuszért teljesítettem, hogy elérjem azt, hogy az emberek felnézzenek rám és csodáljanak. Amikor Cathy nővér a gyülekezethez érkezett, láttam, hogy képes az igazságról közösséget vállalni és megoldani problémákat, és amikor a többiek inkább vele akartak közösséget vállalni, mint velem, attól tarottam, hogy Cathy nővér átveszi a helyemet, így féltékeny voltam és minden adandó alkalommal versengtem vele. Meg akartam mutatni, hogy értem az igazságot, tudok közösséget vállalni és megoldani az emberek problémáit, hogy a testvérek felnézzenek rám. Amikor a gyülekezet megválasztotta az evangéliumi diakónust, tudtam, hogy Cathy nővér alkalmas erre a feladatra, de attól féltem, hogy ellopja a dicsőségemet, így nem akartam őt megválasztani, gyűlöltem és megvetettem őt legbelül. Még rosszindulatú szándékaim is voltak, és megpróbáltam kideríteni a hiányosságait. Boldog voltam, amikor kiderült a romlottsága, és akartam pár rossz dolgot írni az értékelésében, hogy menesszék őt, és így a testvérek meglássák az én erősségeimet. Csak Isten szavának kinyilatkoztatásai által jöttem rá, hogy féltékeny voltam rá, és nem bírtam elviselni, hogy jobb nálam, és amit lelepleztem, az egy ördögi beállítottság volt. Kívülről nézve aktívan teljesítettem a kötelességemet, de a szívem mélyén nem vettem figyelembe Isten házának munkáját. Cathy nővér Isten házának munkáját segítette és hatékonyabbá tette az evangéliumi munkát. Mindazonáltal nekem csak az járt az eszemben, hogy miként lehetnék jobb nála. Isten megvizsgálja a szívünket, és tisztán látja a kötelességeinkhez való hozzáállásunkat. Istenfélelem nélkül teljesítettem a kötelességemet, és csak a hírnév, a nyereség és a státusz hajszolása érdekelt. Az ilyen viselkedés undorítja Istent.

Később egy másik szakaszt is olvastam Isten szavából: „Azonban a fejeteket betöltő elképzelések, képzelgések, tudás, valamint személyes szándékok és vágyak teljesen érintetlenek maradnak. Így hát, amikor olyasvalamiről van szó, ami hírnevet, rangot vagy csillogási lehetőséget foglal magában – amikor például azt halljátok, hogy Isten háza különféle tehetséges egyéneket tervez nevelni –, akkor a várakozástól mindegyikőtöknek felgyorsul a szívverése, mindannyian mindig hírnévre szeretnétek szert tenni és rivaldafénybe lépni. Mind küzdeni akartok a rangért és a hírnévért. Szégyenkeztek emiatt, de ha nem így lenne, akkor rosszul éreznétek magatokat. Irigységet, gyűlöletet és haragot éreztek, amikor látjátok, hogy valaki kitűnik, és méltánytalanságnak vélitek: »Én miért nem tudok kitűnni? Miért mindig másokra esik a rivaldafény? Én miért nem kerülök soha sorra?« És miután neheztelést éreztek, megpróbáljátok elfojtani, de nem tudjátok. Imádkoztok Istenhez, és egy ideig jobban érzitek magatokat, amikor azonban újra ilyen helyzetbe kerültök, még mindig nem tudtok felülkerekedni rajta. Vajon ez nem az éretlenség megnyilvánulása? Amikor az emberek ilyen állapotba kerülnek, vajon nem estek a Sátán csapdájába? A Sátán romlott természetének a béklyói ezek, amelyek megkötözik az embert” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott természetének levetésével nyerheti el az ember). Isten szava feltárta az állapotomat. Azért voltam féltékeny a nővéremre, mert erős vágy hajtott a hírnév és státusz felé, mert ki akartam tűnni, és azt akartam, hogy helyem legyen az emberek szívében. Emlékszem, a főiskolán, hogy mások dicséretét és csodálatát elnyerjem, versenyeztem az osztálytársaimmal, és amíg ki tudtunk tűnni, az sem számított, ha bántjuk egymást. Miután elkezdtem hinni Istenben, ugyanígy viselkedtem a gyülekezetben is. Amikor láttam, hogy Cathy nővér jobb nálam, túl akartam őt szárnyalni, még gyűlöltem is, mert a magaménak akartam tudni mások jóváhagyását, és nagyravágyóan azt reméltem, hogy az emberek csodálni és imádni fognak, ami megmutatja, hogy milyen arrogáns voltam. Azt is láttam, hogy a hírnevet és státuszt hajszolom, emiatt nem tudtam jól teljesíteni a kötelességeimet, nem ért el hozzám a Szentlélek munkája, és éreztem, hogy a gondolkodásom beszűkül. Ahogy Isten szavai is feltárják: „A Sátán romlott természetének a béklyói ezek, amelyek megkötözik az embert.” Emlékszem, mit mond a Biblia: „Az irigység a csontoknak rothadása” (Példabeszédek 14:30). Ez igaz. A féltékenység a sátáni természet megnyilvánulása; arra késztetheti az embereket, hogy gyűlöljenek, vagy akár irracionális dolgokat műveljenek. Később a szemembe ötlött Isten szavának egy másik passzusa, ami segített megérteni, hogy mi a lényege és mik a következményei a hírnév és státusz hajszolásának. Mindenható Isten mondja: „Némelyek hisznek Istenben, de nem törekednek az igazságra. Mindig a test szerint élnek, testi élvezetek után sóvárognak, mindig a saját önző vágyaikat elégítve ki. Nem számít, hány éve hisznek Istenben, soha nem fognak belépni az igazságvalóságba. Ez a jele annak, hogy valaki szégyent hozott Istenre. Azt mondod: »Semmit nem tettem, amivel ellenszegültem volna Istennek. Mivel hoztam rá szégyent?« Minden elképzelésed és gondolatod gonosz. A tetteid mögött meghúzódó összes szándék, cél és indíték, valamint a tetteid következményei is mindig a Sátánt elégítik ki, nevetségessé téve téged, és megengedve neki, hogy kifogjon rajtad. Nem tettél olyan bizonyságot, amit tennie kellene annak, aki keresztény. A Sátáné vagy. Mindenben szégyent hozol Isten nevére, és nem rendelkezel valódi bizonyságtétellel. Vajon Isten emlékezni fog a tetteidre? Végső soron milyen következtetést von majd le Isten a tetteidből, a viselkedésedből, valamint az általad elvégzett kötelességekből? Nem kell-e ebből valaminek következnie, valamilyen közlésnek? A Bibliában az Úr Jézus azt mondja: »Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!« (Máté 7:22-23). Miért mondta ezt az Úr Jézus? Miért váltak gonosztevőkké oly sokan azok közül, akik prédikáltak, démonokat űztek ki, és az Úr nevében sok csodát tettek? Azért, mert nem fogadták el az Úr Jézus által kijelentett igazságokat, nem tartották be a parancsolatait, és nem volt a szívükben szeretet az igazság iránt. Csak be akarták váltani az általuk elvégzett munkát, az általuk elviselt nehézségeket, az általuk az Úrért hozott áldozatokat a mennyek országának az áldásaira. Üzletet próbáltak kötni Istennel, megpróbálták Istent felhasználni és becsapni, ezért az Úr Jézusnak elege volt belőlük, gyűlölte őket, és gonosztevőkként elítélte őket. Ma az emberek elfogadják Isten szavainak az ítéletét és fenyítését, azonban némelyek még mindig hírnévre és rangra törekednek, és mindig ki szeretnének tűnni, mindig vezetők és munkások akarnak lenni, és hírnevet, valamint rangot szerezni. Bár mind azt mondják, hogy hisznek Istenben és Istent követik, lemondanak és áldoznak Istenért, azért végzik a kötelességeiket, hogy tekintélyt, hasznot és rangot nyerjenek, és mindig megvannak a saját mesterkedéseik. Nem engedelmesek, nem odaadóak Isten iránt, ámokfutással képesek gonoszságot tenni anélkül, hogy egyáltalán belegondolnának, így hát gonosztevőkké válnak. Isten gyűlöli ezeket a gonosztevőket, és nem menti meg őket” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott természetének levetésével nyerheti el az ember). Miután elolvastam Mindenható Isten szavának ezen passzusát, zaklatott lettem és szégyenkeztem. Láttam, hogy a saját ötleteim, gondolataim, szándékaim és indítékaim nem az Istennek való megfelelést szolgálták, hanem teljes mértékben azt, hogy mások csodáljanak. Amikor azt tapasztaltam, hogy a testvéreim több figyelmet szentelnek Cathy nővérnek, mint nekem, féltékeny és versengő lettem, túl akartam őt szárnyalni, sőt, azt reméltem, hogy áthelyezik egy másik gyülekezethez. Láttam, hogy gyülekezetvezetőként nem koncentráltam arra, hogy az embereket a gyülekezeti munkára neveljem, elhanyagoltam a kötelességemet, rossz útra tértem, féltékeny voltam a tehetségre, és a hírnév és státusz hajszolásának állapotában éltem. Olyan vagyok, mint a gonosztevők, akiket elítélt az Úr Jézus. Nem voltak hűségesek Istenhez, és csak azért szenvedtek és dolgoztak, hogy megőrizzék hírnevüket és státuszukat, és hogy mások felnézzenek rájuk. Én is ilyen voltam. Szenvedtem és feláldoztam magam, hogy elnyerjem testvéreim dicséretét, és fenntartsam a hírnevemet és státuszomat. Amíg azzal voltam elfoglalva, hogy felvágjak, a kötelességemmel kapcsolatos szándékaim már nem voltak helyesek, ami lehetetlenné tette számomra, hogy elnyerjem a Szentlélek munkáját. Nem volt fény a közösségemben, és nem tudtam megoldani az újonnan érkezettek problémáit. A féltékenység igazán gonosz dolog, olyan valami, amit Isten megvet. Az Úr Jézus mondta: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Máté 7:22-23). Isten igazán gyűlöli azokat, akik külsőleg úgy tűnik Istenért tevékenykednek és szenvednek, de akik igazából csak azért dolgoznak, hogy a saját szándékaiknak és indítékaiknak tegyenek eleget. Amit tesznek, azt a saját érdekükben teszik. Nem az a céljuk, hogy eleget tegyenek Istennek, vagy tanúskodjanak róla. Ezért van az, hogy annyi munkát elvégeztek, Isten mégsem ismeri ezt el. Tudtam, hogy én is ezt teszem. Külsőleg elvégeztem a kötelességeimet, de nem követtem az igazságot, és nem próbáltam elgondolkodni magamon vagy megismerni magamat, és nem próbáltam tanulni a partnerem erősségeiből. Ehelyett a hírnév és státusz hajszolásának rossz útjára léptem, tehát nem különböztem azoktól a gonosztevőktől. Az a fajta Istenbe vetett hit, ami nem az igazság keresése, hanem a hírnév és a státusz hajszolása, az Istennel szembeni ellenállás útja. Nem számít, hogy külsőleg mennyire vagyunk lemondóak és áldozzuk fel magunkat, Isten soha nem fogja jóváhagyni. Arra gondoltam, hogy Pál milyen sokat feláldozott, pusztán azért, hogy koronákat szerezzen, és elérje, hogy mások felnézzenek rá és imádják. Soha nem próbálta megváltoztatni romlott természetét, és amit tett, az nem Isten, hanem saját maga melletti tanúskodás volt. Végül Isten megbüntette ezért. Ha továbbra is önző vágyaktól vezérelve végzem a kötelességeimet, megkárosítanám és megzavarnám Isten házának munkáját, öntudatlanul is gonosztevővé válnék, akárcsak Pál, és Isten elutasítana és kizárna. Amikor rájöttem erre, Isten elé járultam és imádkoztam. Így szóltam: „Mindenható Isten, a hírnév és státusz hajszolásának állapotában élek. Féltékeny vagyok a nővéremre, összehasonlítom magam és vetélkedek vele. Istenem, nem akarom hogy romlott beállítottságom a kötelességem útjába álljon, fel akarom oldani romlott beállítottságomat és együtt akarok működni a nővéremmel a kötelességem teljesítésében. Istenem, kérlek, vezess, hogy meg tudjam oldani ezt a problémát.”

Később még egy szakaszt elolvastam Isten szavából. „Ne mindig saját magadért tegyél dolgokat, és ne fontolgasd állandóan a saját érdekeidet; ne fontolgasd az ember érdekeit, és ne gondolj a saját büszkeségedre, hírnevedre, illetve rangodra. Először Isten házának az érdekeit kell fontolóra venned, elsősorban ezekkel kell törődnöd. Figyelembe kell venned Isten akaratát, és kezdd annak az átgondolásával, hogy volt-e tisztátalanság a kötelességed végzésében, hogy odaadó voltál-e, elvégezted-e a feladataidat, minden tőled telhetőt megtettél-e, és vajon teljes szívvel gondoltál-e a kötelességedre, valamint az egyház munkájára. Fontolóra kell venned ezeket a dolgokat. Ha gyakran gondolsz rájuk és megfejted ezeket, akkor könnyebb lesz jól végezned a kötelességedet. Ha nem vagy valami rátermett, ha felszínes a tapasztalatod, vagy ha nem vagy jártas a szakmádban, akkor előfordulhat a munkádban hiba vagy hiányosság, és lehet, hogy nem érsz el jó eredményeket, de attól még minden tőled telhetőt megtettél. Nem a saját önző vágyaidat, illetve preferenciáidat elégíted ki. Ehelyett folyamatosan az egyház munkájának és Isten háza érdekeinek szenteled a figyelmedet. Lehet, hogy a kötelességedben nem érsz el jó eredményeket, azonban a szíved rendben lesz. Ha pedig mindezek tetejében képes vagy az igazságot keresni a kötelességedben felmerülő problémák megoldásához, akkor megütöd a mércét a kötelességed teljesítésében, és ezzel egyidőben be tudsz majd lépni az igazságvalóságba. Ezt jelenti az, hogy bizonyságtételed van” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott természetének levetésével nyerheti el az ember). Isten szava utat mutatott a gyakorláshoz. Nem azért kellene a kötelességeinket mások előtt végeznünk, hogy dicsérjenek és csodáljanak minket. Félre kellene tennünk a hírnevünket, Isten házának érdekeit kellene szem előtt tartanunk és a kötelességeinket előtérbe helyezni. Ez összhangban van Isten akaratával. Cathy nővér jól végezte az evangéliumi munkát és felelősségteljes volt a kötelességeiben. Nem kellett volna féltékenykednem rá. Tanulnom kellett volna az erősségeiből, hogy pótoljam a hiányosságaimait, ki kellett volna vele jönnöm, és beteljesíteni vele a kötelességemet.

Egyszer az unokatestvéremnek akartam hirdetni az evangéliumot, de mély vallási elképzelései voltak, és én nem tudtam, hogyan tanúskodjak neki Isten utolsó napokbeli munkájáról, valamint azon is aggódtam, hogy nem lesz világos a közösségem. Ezért keresni akartam egy nővért, aki mellém társulna, és Cathy nővérre gondoltam, de hezitáltam. Azt mondtam magamban: „Ha társulok vele, az nem azt bizonyítja, hogy én rosszabb vagyok? Hogy nem tudok Isten munkájáról tanúskodni vagy feloldani a vallási elképzeléseket? Ha a testvéreim rájönnének, vajon lenéznének ezért? Ha Cathy nővér feloldaná az unokatestvérem vallási elképzeléseit, a testvéreim biztos, hogy felnéznének rá.” Amikor ez szöget ütött a fejemben, rájöttem, hogy ismét a hírnévért és nyereségért vetélkedek vele, így magamban Istenhez imádkoztam. Később felidéztem Isten szavának egy passzusát: „Meg kell tanulnod elengedni és félretenni ezeket a dolgokat, másokat ajánlani és engedni, hogy kitűnjenek. Ne küzdj vagy rohanj azért, hogy kihasználd a kitűnésre és a csillogásra adódó lehetőségeket. Félre kell tudnod tenni ezeket a dolgokat, és a kötelességed teljesítményét sem szabad felmutatnod. Legyél olyasvalaki, aki csendes ismeretlenségben dolgozik, és nem henceg mások előtt, miközben odaadóan végzed a kötelességed. Minél inkább elengeded a büszkeségedet és a státuszodat, és minél inkább elengeded az érdekeidet, annál békésebbnek fogod érezni magad, annál több világosság lesz a szívedben, és annál jobb lesz az állapotod. Minél inkább küzdesz és versengsz, annál sötétebb lesz az állapotod. Ha nem hiszel Nekem, akkor próbáld ki és nézd meg!” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott természetének levetésével nyerheti el az ember). Isten szava megvilágosított. Félre kellett tenni a büszkeségem és együtt kellett működnöm vele. Ez a fajta gyakorlás segítene a kötelességeimben. Ha továbbra is féltékenykedem rá és vetélkedek vele a hírnévért és nyereségét, az állapotom csak negatívabbá és sötétebbé válna, mert a hírnév és státusz hajszolása a Sátán útja. Istenhez imádkoztam: „Mindenható Isten, tudom, még mindig romlott a beállítottságom. Féltékeny vagyok a nővéremre, és vetélkedni akarok vele a hírnévért és nyereségért, de félre kellene tennem a hírnevemet és státuszomat. Kérlek, vezess, hogy lemondjak a testről és gyakoroljam az igazságot, hogy eleget tegyek Neked.” Az imádság után nyugodtabbnak éreztem magam és odamentem Cathy nővérhez elmagyarázni neki a helyzetet. Egyből beleegyezett és megvitattuk, hogyan közelítsük meg a dolgot. Amikor ezt láttam, nagyon meg voltam hatva. Arra gondoltam, hogy mindig csak a saját hírnevemnek éltem, és úgy tettem, mintha jól kijönnék Cathy nővérrel, de ő soha nem ismerte az igazi gondolataimat. Így elhatároztam, hogy megnyílok előtte. Vacsora után beszéltem Cathy nővérrel, és közösséget vállaltam az általam feltárt összes romlottságról. Miután meghallgatott, így szólt: „Semmi baj. Ebben a tekintetben én még nálad is romlottabb vagyok. Ez a fajta közösség nagyon jó dolog.” Miután megnyíltam, eléggé meg is könnyebbültem, és el tudtam engedni az iránta érzett féltékenységemet. Most el tudom végezni a kötelességeimet Cathy nővérrel, és mély biztonságérzetet és felszabadultságot érzek. Mindez az Isten szava által elért hatás volt. Az igazság gyakorlása békét és nyugalmat ad nekünk. Hála legyen Istennek!