Az irigység a csontok rothadása

18 november 2023

2020 novemberében csapatvezetővé választottak. Annyira boldog voltam! Amikor megválasztottak, úgy éreztem, hogy megértettem az igazságot, hogy jobb az életbe való belépésem másokénál. Jól akartam végezni a kötelességemet, hogy mindenki jó véleménnyel legyen rólam. Egy idő után elkezdtem fejlődni, és a testvérek azt mondták, hogy a közösségem világos, és képes vagyok megoldani egyes problémákat. E dicséret után nagyon elégedett voltam magammal. Ám egy hónappal később Hsziang Csen nővér érkezése mindent megváltoztatott.

Ő már volt korábban vezető, a közössége gondolatébresztő volt, valamint jó képességgel és munkakészséggel rendelkezett. Rögtön az érkezése után felfedezett pár problémát a munkánkban, és gyorsan rátalált Isten szavaira a közösségek alkalmával. Egy idő után észrevettem, hogy a testvérek hozzá fordulnak közösségért, és bosszankodni kezdtem. Én voltam a csapatvezető, de ha az én közöségem és problémamegoldó készségem nem ért fel az övével, akkor mit fognak rólam gondolni? Azt, hogy nem vagyok jó csapatvezető, amiért nem tudok problémákat megoldani? Ez a gondolat nagyon zavarba ejtő volt és Hsziang Csen ellen hangolt. Úgy éreztem, hogy kérkedik és nem tiszteli bennem a csapatvezetőt, hogy direkt zavarba hoz. Azon morfondíroztam, hogy bár ő már korábban volt vezető és rendelkezett némi tapasztalattal, az én képeségem sem volt rosszabb, tehát nem hittem, hogy túlszárnyalhat. Hogy mentsem a menthetőt, az összejöveteleken megpróbáltam Isten szavain elmélkedni, jobban kommunikálni, mint Hsziang. Amikor a testvérek problémákba ütköztek, mindent megtettem, hogy rátaláljak Isten szavaira a megoldáshoz, és hogy minden megosztható tapasztalat eszembe jusson, s ezáltal lássák a többiek, hogy kinek van meg igazán az igazság valósága. Az irigység állapotában éltem, mindig harcoltam másokkal.

Egyszer egy összejövetelen az egyik nővér felhozott néhány nehézséget, amellyel a kötelessége során szembesült. Azt gondoltam, kell, hogy legyen rá válaszom, meg kell találnom Isten szavai közül azokat, amelyek segítenek ebben a problémában. Ily módon a többiek nem hinnének kevesebbnek Hsziang Csennél. De minél jobban próbálkoztam, annál jobban összezavarodtam. Össze-vissza lapozgattam, de nem találtam megfelelő passzust. Végül Hsziang Csen talált rá egy passzusra, amit megbeszélhetett vele. Úgy éreztem, hogy kudarcot vallottam, és égett az arcom a szégyentől. Szerettem volna a föld alá süllyedni. Minél jobban akartam bizonyítani, annál inkább bolondot csináltam magamból. Úgy éreztem, hogy soha nem érhetek fel Hsziang Csenhez, bármilyen keményen is dolgozom. Igazán nyomorultul éreztem magamat. Úgy gondoltam, hogy szégyenben maradtam ebben a kötelességben, hogy a többiek teljesen keresztülláttak rajtam, és a testvérek bizonyára jobbnak látják nálam Hsziang Csent, alkalmasabb csapattvezetőnek tartják. Ha ez így van, jobb, ha minél előbb lemondok, hogy ne kerüljek akkora szégyenbe. Tulajdonképpen tudtam, hogy ez a fajta gondolkodás nem áll összhangban Isten akaratával, de én mégis irigykedtem Hsziangra. Szenvedtem és levert voltam, nem tudtam, hogyan szabadulhatnék ki a hírnév és státusz kötelékeiből. Ugyanakkor be is határoltam magamat, azt gondolván, hogy mindig is a hírnévre és státuszra törekedtem, tehát valószínűleg ilyen a természetem, és ezen nem tudok változtatni. Meg akartam nyílni a testvérek előtt az állapotommal kapcsolatban, de féltem, hogy lenéznek majd emiatt. Ezenkívül azt sem akartam elismerni, hogy nem érek fel Hszianggal. Tehát továbbra is levert voltam, és egyre inkább Hsziang Cseng ellen hangolódtam. Láttam, hogy milyen aktív az összejöveteleken, így azt gondoltam, hogy kérkedik, próbál velem vetélkedni a státuszért. Nem akartam vele érintkezni. Még az is eszembe jutott, hogy felfedjem az állapotomat egy másik nővérnek, hogy azt gondolja, a levertségem kizárólagos oka Hszinag Csen. Azt akartam, hogy az én pártomra álljon és kevesebbre tartsa Hsziang Csent, s ezáltal, velem összhangban, ítélje őt meg. A szívem mélyén tudtam, hogy Hsziang ellen szövetkezem, de nem sokat rágódtam ezen. Egy este beszélni kezdtem az egyik nővérnek arról, hogy milyen lehangolt vagyok. Általában Hsziang Csen ajánlotta, hogy Isten mely szavairól tartsunk közösséget, és az imádságokat szintén ő vezette. Úgy éreztem, hogy Hsziang átlép rajtam. Kényszerhelyzetben éreztem magam, és nem is akartam többé csapatvezető lenni. Azt gondoltam, hogy a nővér majd az én oldalamra áll, de ő azt mondta, hogy bánjak jól Hsziang Csennel. Néhány nap múlva láttam, hogy milyen jól elvannak Hsziang Csennel, ami rossz szájízt hagyott bennem. Azon morfondíroztam, hogy mennyi mindent megosztottam vele, akkor miért nincs meg a véleménye Hsziang Csenről? Kissé meglepett ez a gondolat. Hogy gondolhattam ilyet egyáltalán? Csak nem egy klikket akartam kialakítani, hogy kizárjam Hsziang Csent? Egyre jobban aggódtam, és kezdtem elgondolkodni magamon. Eszembe jutottak Isten szavai: „Miféle beállítottság az, amikor az ember lát valakit, aki jobb nála, és megpróbálja őt lealacsonyítani, pletykákat terjeszteni róla, vagy aljas eszközöket alkalmazni, hogy becsmérelje és aláássa a hírnevét – akár el is tapossa –, hogy megvédje a saját helyét az emberek fejében? Ez nem csak arrogancia és önhittség, ez a Sátán természete, ez egy rosszindulatú beállítottság. Az, hogy ez a személy képes megtámadni és elidegeníteni olyan embereket, akik jobbak és erősebbek nála, alattomos és gonosz dolog. Az pedig, hogy semmi sem állítja meg őket, hogy lealacsonyítsák az embereket, azt mutatja, hogy sok bennük az gonosz! A Sátán természete szerint élve hajlamosak arra, hogy lekicsinyeljék az embereket, hogy megpróbálják őket leszólni, hogy megnehezítsék a dolgukat. Vajon ez nem gonoszság? És ha így élnek, továbbra is azt hiszik, hogy rendben vannak, hogy jó emberek – mégis, amikor meglátnak valakit, aki jobb náluk, hajlamosak megnehezíteni a dolgát, és eltaposni. Mi itt a probléma? Vajon nem gátlástalanok és önfejűek azok az emberek, akik képesek ilyen gonosz tetteket elkövetni? Az ilyen emberek csak a saját érdekeikre gondolnak, csak a saját érzéseiket veszik figyelembe, és csak a saját vágyaikat, ambícióikat és céljaikat akarják elérni. Nem törődnek azzal, hogy mekkora kárt okoznak az egyház munkájának, és inkább feláldozzák Isten házának érdekeit, hogy megvédjék a saját státuszukat és hírnevüket az emberek szemében. Nem arrogánsak és önelégültek, önzőek és aljasak az ilyen emberek? Az ilyen emberek nemcsak arrogánsak és önelégültek, hanem rendkívül önzőek és aljasak is. Egyáltalán nem törődnek Isten akaratával. Vajon félnek az ilyen emberek egyáltalán Istentől? A legcsekélyebb félelem sincs bennük Isten iránt. Ezért cselekszenek önkényesen, és teszik azt, amit akarnak, mindenféle hibáztatás, mindenféle izgalom, félelem vagy aggódás nélkül, illetve a következmények mérlegelése nélkül(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az öt feltétel, amelynek teljesülnie kell, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjünk). Korábban soha nem gondoltam magamra ezeknek a szavaknak a fényében. Ekkor végre rájöttem, hogy Isten feltárja a valódi állapotomat. Soha nem hittem volna, hogy ilyen gonosz leszek. Azért haragudtam Hsziang Csenre, mert irigykedtem rá. A közössége jobb volt és képes volt megoldani a többiek gyakorlati problémáit. Ez nem örömmel töltött el, hanem úgy éreztem, megaláz. Mivel szerettem volna a többiek rólam kialakult képén javítani, mindent megpróbáltam, hogy túltegyek rajta. Amikor ez nem járt sikerrel, megnehezteltem rá, és megítéltem, mint olyan valakit, aki kérkedik és megpróbálja előlem learatni a babérokat. Frakciót alakítottam, előítéleteket terjesztettem róla, hogy mindenki szigetelje el és ítélje meg őt. Rájöttem, hogy igazán arrogáns voltam, és nem bírtam elviselni, hogy bárki jobb legyen nálam. Semmitől sem riadtam vissza, hogy megtartsam a csapatvezetői címemet. Miben voltam más, mint azok az antikrisztusok, akik kirekesztettek másokat és harcoltak velük csupán a státusz kedvéért? Nyilvánvalóan hiányzott belőlem az életbe való belépés, és nem tudtam megoldani mások gyakorlati problémáit. Nem hagytam, hogy Hsziang Csen segítséget és közösséget ajánljon fel. Ezzel nem akadályoztam mások életbe való belépését és ártottam a testvéreimnek? Nem volt bennem semmi emberség! Erre a gondolatra még nagyobb bűntudatot éreztem, és azt, hogy tényleg cserbenhagytam a testvéreket. Aztán összeszedtem a bátorságomat, hogy megnyíljak arról, hogy mostanában Hsziang Csennel akartam összecsapni, és a bocsánatát kérjem. Azt mondta, észrevette, hogy nem örültem túlságosan, amikor ő tartott közösséget, és szorongatott helyzetben éreztem magam, emiatt nem akart túl sokat megosztani, mert félt, hogy ez hatással lesz rám. Ekkor jöttem rá, hogy a vívódásom negatívan hatott rá, és borzalmasan éreztem magam. Tudtam, hogy az összejövetelek arra valók, hogy együk és igyuk Isten szavait, hogy imádjuk Istent. De az eszem nem volt a helyén; versenyezni akartam vele, ami zavart keltett a gyülekezet munkájában és akadályozta a testvérek életbe való belépését. Tényleg őszintén sajnáltam ezt. Ha ilyen sátáni beállítottsággal élünk, megbántunk másokat, és mi végül keserűségben és fájdalomban fogunk élni. Ha másokra irigykedünk, azzal magunknak is ártunk.

Továbbra is kerestem a gyakorlás útját. Isten szavai között erre bukkantam: „Gyülekezeti vezetőként nem elég az, ha megtanulod problémák megoldására használni az igazságot, meg kell tanulnod felfedezni és nevelni olyan tehetséges embereket, akiket semmiképpen sem szabad irigyelned vagy elnyomnod. Ha így jársz el, az hasznára válik az egyház munkájának. Ha az igazság néhány követőjét fel tudod készíteni arra, hogy együttműködjön veled, és minden munkát jól végezzen, és végül mindannyiótoknak tapasztalatokon alapuló bizonyságtétele lesz, akkor te alkalmas vezető, illetve munkás leszel. Ha mindent az alapelvek szerint tudsz kezelni, akkor elkötelezed magad az odaadás mellett. Némelyek állandóan attól félnek, hogy mások jobbak náluk vagy felettük állnak, hogy mások majd elismerésben részesülnek, míg őket figyelmen kívül hagyják, és ez arra készteti őket, hogy másokat támadjanak vagy kizárjanak. Vajon nem az a helyzet, hogy irigykednek a tehetséges emberekre? Vajon ez nem önző és megvetendő? Miféle beállítottság ez? Ez rosszindulat! Akik csak a saját érdekeikre gondolnak, akik csak saját önző vágyaikat elégítik ki anélkül, hogy másokra gondolnának vagy fontolóra vennék Isten házának az érdekeit, azoknak rossz a beállítottsága, és Isten nem szereti őket. Ha valóban fontolóra tudod venni Isten akaratát, akkor tisztességesen tudsz majd bánni másokkal. Ha javasolsz egy jó embert, és lehetővé teszed számára, hogy képzést kapjon és teljesítsen valamilyen kötelességet, és így egy tehetséges emberrel gazdagítod Isten házát, akkor ezzel vajon nem könnyíted meg a munkádat? Vajon nem tanúsítasz ezzel odaadást a kötelességedben? Ez egy jótett Isten előtt; a vezetőkként szolgálóknak kell, hogy legyen legalább ennyi lelkiismeretük és értelmük. [...] Ne mindig saját magadért tegyél dolgokat, és ne fontolgasd állandóan a saját érdekeidet; ne fontolgasd az ember érdekeit, és ne gondolj a saját büszkeségedre, hírnevedre, illetve rangodra. Először Isten házának az érdekeit kell fontolóra venned, elsősorban ezekkel kell törődnöd. Figyelembe kell venned Isten akaratát, és kezdd annak az átgondolásával, hogy volt-e tisztátalanság a kötelességed végzésében, hogy odaadó voltál-e, elvégezted-e a feladataidat, minden tőled telhetőt megtettél-e, és vajon teljes szívvel gondoltál-e a kötelességedre, valamint az egyház munkájára. Fontolóra kell venned ezeket a dolgokat. Ha gyakran gondolsz rájuk és megfejted ezeket, akkor könnyebb lesz jól végezned a kötelességedet(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott természetének levetésével nyerheti el az ember). Isten szavai megtanították, hogy a vezetőknek és a munkásoknak meg kell tanulniuk beazonosítani és fejleszteni a tehetséges embereket, és Isten gyűlöli, ha irigykedünk rájuk. Hsziang Csen közössége éleslátásról tanúskodott és meg tudott oldani valódi problémákat. Ez jót tesz a gyülekezeti munkának és a testvérek életbe való belépésének. Isten akaratát kellett figyelembe vennem és elengednem a saját hírnevemet és státuszomat, hogy jól együttműködjek vele, és elvégezzem a saját kötelességemet. És az, hogy csapatvezetővé választottak megadta a lehetőséget a gyakorlásra. Ez nem azt jelentette, hogy én mindent tudok. Normális volt, hogy nem értettem eléggé az igazságot és néhány más dolgot, ezért tanulnom kellett Hsziang Csentől. De én csapatvezetőként tekintettem magamra, azt hittem, minden egyes problémát észre kell vennem és meg kell tudni oldanom, hogy nem lehetek kevésbé ügyes, mint bárki más, tehát folyamatosan versenyeztem Hsziang Csennel, és levertté és boldogtalanná váltam, amikor nem tudtam jobban teljesíteni, mint ő. Hihetetlenül ostoba voltam. Isten soha nem követelte meg, hogy a vezetők képesek legyenek megoldani minden problémát. Azt akarja, hogy becsületes emberek legyünk, csak arról kommunikáljunk, amit értünk, és ha nem értünk valamit, azt beszéljük meg a testvérekkel. Ez Isten akarata. Miután megértettem Isten akaratát, már nem irigykedtem annyira Hsziang Csenre, és képessé váltam elfogadni és megvalósítani minden jó ötletét. Együtt dolgoztunk a közösségen és segítettünk mindenkinek, akinek valami kérdése akadt az összejövelek során, és így számos problémát megoldottunk.

Mindezek után azt hittem, hogy megváltoztam, hogy már nem koncentrálok olyan erősen a hírnévre és státuszra. Ám túl mélyen megrontott már a Sátán. Amikor elérkezett a megfelelő helyzet, továbbra sem tudtam megállni, hogy ne ezt az oldalamat mutassam. 2021 júliusában leváltottak, mert nem tudtam megoldani a gyakorlati problémákat. Hsziang Csent válaszották meg helyettem. A szívem mélyén tudtam, hogy ez egy pozitív változás, és úgy éreztem, hogy ő tényleg jobb munkát fog végezni. A megválasztása jótékony hatással lesz a testvérek életére. De aztán láttam, hogy mekkora terhet vállalt a kötelessége kedvéért, és hogy képes volt gyorsan kezelni minden nehézséget, amivel a csapattagok szembesültek. Gyülekezeti életünk hiányosságait is számba vette. Ez felszínre hozott bennem néhány érzést. Ha Hsziang Csen csapatvezetőként nálam többet elvégez, az nem vetne-e rám rossz fényt? Mit gondolnának rólam a többiek? Biztos voltam benne, hogy azt gondolnák, haszontalan vagyok és nincs megfelelő képességem. Amikor így gondolkodtam, nem reménykedtem tovább a gyülekezeti élet felpezsdítésében. Korábban, amikor Isten szavairól tartottunk közösséget vagy a munkánkban adódó problémákról beszélgettünk, proakítv voltam és segítettem mindenkit bevonni. De most én voltam az utolsó, aki felszólalt az összejöveteleken, és néha, amikor valami megvilágosodott előttem, nem akartam róla beszélni. Vonakodva mondtam pár szót a közösségünk végén. Amikor Hsziang Csen megkért, hogy folytassam, nem akartam többet mondani. Egy ideig a kötelességükkel kapcsolatos nehézségek miatt a testvérek rossz állapotba kerültek, és Hsziang Csen túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy azonnal foglalkozzon velük. Én nem ajánlottam fel a segítségemet, sőt, még élveztem is a nehéz helyzetet, azt gondolván: „Te sem vagy olyan csodálatos vezető – nem jobb, mint én!” Láttam, hogy a többiek rossz állapotban vannak és a gyülekezeti élet is megszenvedi ezt, sőt, még abban reménykedtem, hogy a dolgok így folytatódnak. Majd feltűnt, hogy Hsziang Csen nagyon gyorsan időt szakított arra, hogy megoldja ezeket a problémákat. Ez nagyon nem tetszett. Egyre kevésbé kedveltem. Ez odáig fajult, hogy bármit is mondott, bármilyen véleményt fejezett ki, meg sem akartam hallgatni. Elfordultam és a másik irányba néztem, amikor az összejöveteleken közösséget tartott. Tudtam, hogy az irigységem egyre rosszabb lesz, egyre mérgezőbbé válik, hogy ez mind a számára, mind a gyülekezeti életre nézve káros lehet. Nem akartam, hogy ez így menjen tovább, de nem tudtam megszabadulni tőle. Szenvedésemben Istenhez imádkoztam: „Istenem, nem akarok irigykedni Hsziang Csenre, de nem tudom megállni. Kérlek, ments meg, hogy meglássam a hírnév és státusz veszélyeit, hogy kiszabaduljak a romlottságom kötelékeiből.” Az imádság után mindenkivel megosztottam, hogy min megyek keresztül. Hsziang Csen azt mondta, soha fel sem merült benne, hogy így érzek iránta, és szörnyen érzi magát. Olyan bűntudatom volt, amikor ezt hallottam tőle. Annyira régóta ismertük egymást, olyan irigy voltam rá és megítéltem őt a háta mögött, de ő mitsem törődött ezzel. Gondoskodó volt, közösséget vállalt az igazságról, hogy segítsen nekem. Ez a fajta viselkedés vele szemben annyira rosszindulatú és embertlen volt a részemről.

Aztán egy összejövetelen ezeket a szavakat olvastam Istentől: „Az antikrisztusok saját státuszukat és hírnevüket minden másnál fontosabbnak tartják. Ezek az emberek nem csak alattomosak, rosszban sántikálók és gonoszak, hanem rendkívül ördögiek is. Mit tesznek, amikor felfedezik, hogy státuszuk veszélyben van, vagy amikor elvesztik helyüket az emberek szívében, amikor elvesztik ezeknek az embereknek a jóváhagyását és ragaszkodását, amikor az emberek többé már nem hódolnak nekik és nem néznek fel rájuk, és amikor gyalázatba süllyednek? Hirtelen megváltoznak. Amint elvesztik státuszukat, nem lesznek hajlandóak semmilyen kötelességük végrehajtására, minden, amit tesznek, silány minőségű, és nem áll érdekükben bármit is tenni. De nem ez a legrosszabb megnyilvánulás. Mi a legrosszabb megnyilvánulás? Amint ezek az emberek elvesztik státuszukat, és már senki nem néz fel rájuk, és senkit sem tudnak tovább ámítani, előjön a gyűlölet, a féltékenység és a bosszú. Nemcsak hogy nem félik Istent, de az engedelmesség legkisebb morzsája is hiányzik belőlük. Továbbá a szívükben hajlamosak gyűlölni Isten házát, a gyülekezetet, a vezetőket és a dolgozókat; arra vágynak, hogy a gyülekezet munkája problémákba ütközzön, vagy leálljon, nevetni akarnak a gyülekezeten és a testvéreken. Gyűlölnek is mindenkit, aki törekszik az igazságra és féli Istent. Támadnak és gúnyolnak bárkit, aki hűséges a kötelességében és hajlandó megfizetni az árat. Ez az antikrisztusok beállítottsága – és vajon ez nem ördögi dolog?(Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Isten megmutatja nekünk, hogy az antikrisztusok ravaszak, gonoszak és ördögi természetűek. Ha elveszítik a státuszukat vagy mások támogatását, irigykedni kezdenek és bosszút akarnak állni. Nemcsak a kötelességükben bukdácsolnak, hanem azt akarják, hogy a gyülekezeti munkában is rosszul menjenek a dolgok. Gúnyt akarnak űzni Isten házából és testvéreiből. Rájöttem, hogy pontosan abban az állapotban vagyok, ahogy Isten leírja az antikrisztusokat az Ő szavaiban. Miután leváltottak, láttam, hogy milyen teher nehezedik Hsziang Csenre a kötelességében, hogy képes kezelni az igazi problémákat. Attól tartottam, hogy ha jó munkát végez és javul a gyülekezeti élet, az azt mutatná, hogy ő mennyivel jobb nálam. Hogy megvédjem a státuszomat és a rólam kialakult képet, arra vágytam, hogy rosszul alakuljon a gyülekezet élete. Nem akartam megosztani az egyértelmű felismeréseimet. Élveztem, amikor azt láttam, hogy Hsziang Csen nem oldja meg időben a problémákat, kinevettem őt. Semmi sem tetszett benne, és teljes mértékben elutasítottam őt. Egy antikrisztus ördögi természetét mutattam. Tudtam, hogy a gyülekezeti élet közvetlen hatással van a testvérek életbe való belépésére, hogy csak akkor tudják jól végezni a kötelességüket, amikor jó állapotban vannak és megvan az életbe való belépésük. De én fent akartam tartani a státuszomat mások szemében, és ezért nem csak a gyülekezeti életet nem támogattam, hanem még örültem is, hogy nem oldódnak meg az emberek problémái, hogy sehova nem jutnak a kötelességükben. Ez nagyon alattomos és rosszindulatú volt a részemről. Amikor Isten háza előléptet vagy elbocsát valakit, az a munka érdekében történik. Nem tudtam megbirkózni a munkámmal, így elbocsátottak, és egy jobb jelölt folytatta. nem örültem ennek, és nem tudtam egyetértésben dolgozni vele, sőt, el is gáncsoltam, bomlasztó voltam és bánottam őt. Ember voltam én egyáltalán? Megbánással töltött el ez a gondolat, és záporozni kezdtek a könnyeim. Gyűlöltem, hogy ilyen gonosz vagyok, és tudtam, hogy nem érdemlem meg, hogy Isten előtt éljek. Ez a bibliai vers jut eszembe: „Az irigység a csontoknak rothadása” (Példabeszédek 14:30). Ez annyira igaz. Az irigység felszítja a gyűlöletet, és őrült dolgokra késztetheti az embereket.

Aznap este még egy passzust elolvastam Isten szavaiból: „Ha, amikor olyan dolgokra kerül sor, melyeket Isten meg akar védelmezni, mindig megzavarod, megszakítod, lerombolod azokat, és ha mindig megveted őket és megvannak a saját elképzeléseid és gondolataid, ez azt mutatja, hogy vitatkozni akarsz Istennel, ellentétes állásponton vagy Vele. Nem tulajdonítottál jelentőséget az Ő háza munkájának és érdekeinek. Folyamatosan próbálod aláásni, mindig rombolóan akarsz viselkedni, vagy mindig az előnyszerzésben, a csalásban és a sikkasztásban reménykedsz. Vajon nem lesz-e így Isten dühös rád? (Az lesz.) És mi a következménye Isten haragjának? (Büntetés.) Ez bizonyosság. Isten nem fog megbocsátani neked; abszolút semmi esély erre. Ez azért van, mert a dolgok, melyeket tettél, aláásták és károsították a gyülekezet munkáját, ellentétbe kerültek Isten házának munkájával és érdekeivel, nagyon gonoszak voltak, szembeszálltak Istennel, és közvetlen támadást intéztek Isten természete ellen – szóval, hogy is ne lenne Isten mérges rád? Ha egyesek nem alkalmasak egy munka elvégzésére gyenge képességük miatt, és véletlenül okoznak megszakítást vagy zavargást, ez megbocsátható. Azonban ha saját személyes érdekeid miatt féltékenységbe és vitákba keveredsz, és szándékosan teszel olyasmiket, melyek megszakítják, zavarják és elpusztítják Isten munkáját, akkor tudatosan követtél el bűnöket. Ez sérteni fogja Isten természetét. Vajon irgalmazna-e neked? Isten az összes vérét, izzadságát, és könnyét pont ide, az Ő hatezer éves irányítási tervének munkájába fektette. Ha te Ellene dolgoznál, szándékosan háborgatnád az Ő házának érdekeit és saját érdekeidre törekednél az Ő háza érdekeinek rovására, személyes hírnévre és státuszra törekedve, nem törődve azzal, hogy lerombolod a gyülekezet munkáját, illetve Isten házának munkáját akadályozod és pusztítod, és még nagy fizikai és anyagi károkat is okozol Isten házának, mondanátok, hogy egy ilyen embernek, mint te, meg kellene bocsájtani? (Nem.)” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). Az Ő szavaiból megéreztem Isten sérthetetlen természetét. Mindenkivel szemben meg akartam őrizni a státuszomat, ezért Hsziang Csen ellen fordultam, sőt, azt reméltem, hogy rossz fényben fog feltűnni. Hatással voltam a gyülekezet munkájára. A gyülekezet érdekeit a saját céljaim elérésének biztosítékául használtam. Isten olyan nagy árat fizetett, hogy megmentse az emberiséget, csupán remélve, hogy elnyerjük az igazságot, megváltoztatjuk a beállítottságunkat és megmenekülünk Általa. A testvérek csak akkor érthetik meg az igazságot, léphetnek be az igazság valóságába és nyerhetik el Isten üdvösségét, amikor jó a gyülekezeti életük és a vezetőjük. Én teremtett lény vagyok, Isten követője, ám egyáltalán nem vettem figyelembe Isten akaratát. Amikor láttam, hogy a gyülekezeti élet rosszul megy, boldog voltam tőle. Sőt, azt reméltem, hogy így is fog folytatódni. Hogy lehettem ilyen alávaló és gonosz? A Sátán azt reméli, hogy Isten irányítási terve nem teljesül, hogy Isten házának a munkája megbénul, hogy mindenki elárulja Istent és elveszíti az Ő üdvösségét, és hogy végül mindannyian a pokolra jutnak a Sátánnal. Amikor így gondolkodtam és cselekedtem, nem pont olyan voltam, mint Sátán, megzavarva a gyülekezet munkáját? Isten természete nem tűri a sértést. Tudtam, hogy ha továbbra sem vagyok hajlandó megbánni a bűneimet, valamikor még nagyobb gonoszságot fogok elkövetni, megsértem Isten természetét, és Ő kizár engem. Ekkor értettem meg igazán, hogy a hírnév és státusz hajszolása nem jó út. Eszembe jutott, hogy mit mondott Isten: „A Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy kontrollálja az ember gondolatait, amíg az ember másra sem tud gondolni, mint a hírnévre és nyereségre. A hírnévért és nyereségért küszködnek, a hírnévért és nyereségért szenvednek el nehézségeket, a hírnévért és nyereségért tűrnek el megaláztatást, a hírnévért és nyereségért áldozzák fel mindenüket, és minden ítéletet vagy döntést a hírnév és nyereség kedvéért hoznak meg. Ily módon a Sátán láthatatlan béklyókkal kötözi meg az embereket, akiknek sem erejük, sem bátorságuk nincs ledobni azokat magukról. Tudtukon kívül viselik ezeket a béklyókat, és minduntalan nagy nehézségek árán vánszorognak előre. E hírnév és nyereség kedvéért az emberiség kerüli Istent és elárulja Őt, és egyre gonoszabbá válik. Ezért aztán egyik generáció a másik után pusztul el a Sátán hírneve és nyeresége közepette(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). Nem vettem komolyan a hírnév és státusz hajszolásának problémáját, csak azt gondoltam, hogy szeretném, ha a többiek tisztelnének. Azt hittem, soha nem okozok kárt a testvéreknek, nem sértem meg a gyülekezet érdekeit. De Isten szavai és a tények azt mutatták, hogy a hírnév és státusz olyan eszközök, amelyeket a Sátán arra használ, hogy kárt tegyen az emberekben, megbénítsa őket. Béklyók voltak, melyeket a Sátán tett rám. Amikor eljött az idő, ez a hatalmába kerített, és nem tehettem mást, mint hogy Isten ellen dolgoztam. Ha nem követném az igazságot és nem fogadnám el Isten ítéletét és fenyítését, hanem továbbra is azokat a dolgokat hajszolnám, akkor tényleg tönkretenném magam. A státusz és hatalom hajszolása miatt ősidők óta elkeseredett ellenségekké váltak legjobb barátok, és azok, akiket a legjobban szeretnek számítóvá és gonosszá váltak egymással szemben. Én is ilyen voltam Hsziang Csennel. Már ha csak eszembe jutott a státuszom, nem bírtam őt elviselni. Úgy gondoltam, hogy el akarja lopni a pozíciómat, ezért versenyezni kezdtem vele, és amikor nem tudtam túltenni rajta, frakciót akartam alakítani, hogy megítélhessem. Nem próbáltam megvédeni a gyülekezeti életet, amikor rájöttem, hogy nem működik jól, ridegen félreálltam, alig vártam, hogy Hsziang elbukjon, és én kinevethessem. Még azt sem bántam, ha a gyülekezeti munka csorbát szenved, csakhogy kielégítsem a státusz iránti vágyamat. Láttam, hogy a hírnév és státusz hajszolása által egy Istennel szembemenő útra kerültem. Ekkor egyfajta félelem kerített hatalmába, és tudtam, hogy ha nem tanúsítok megbánást, hanem továbbra is a hírnevet és státuszt hajtom, megakasztva ezzel a gyülekezeti munkát, akkor legjobb esetben elbocsátanak, de legrosszabb esetben antikrisztus is válhat belőlem és kizárnak a gyülekezetből. Elveszteném az esélyemet az üdvösségre. Olyan hálás voltam Istennek, amikor rájöttem erre. Soha nem láttam volna meg a hírnév és státusz lényegét, vagy azt, hogy milyen kárt okoz az, ha ezekre törekszem, és soha nem lettem voltam hajlandó elengedni ezt a törekvést. Ez alkalommal Isten egy valós helyzetet teremtett számomra, hogy személyesen tapasztalhassam meg, milyen fájdalmas a Sátán uralma alatt élni, hogy lássam a csúf igazságot, hogy erre tartok. Megtapasztalhattam Isten igaz, sérthetetlen természetét is az Ő szavainak ítéletén és kinyilatkoztatásán keresztül. Korábban negatívnak és gyengének éreztem magam, mintha túl romlott lennék ahhoz, hogy megváltozzam, és nem volt elég önbizalmam ahhoz, hogy az igazságot keressem. De azután megértettem, hogy bár túlbecsültem a hírnevet és státuszt, ha az igazságot és személyes változást követem, Isten vezetni fog, hogy megértsem az igazságot, levessem a béklyóimat, és rátaláljak az üdvösség útjára.

Ekkor ezt olvastam Isten szavaiban: „Ne mindig arra gondolj, hogy mindenkin túltegyél, mindent jobban csinálj másoknál és minden tekintetben kitűnj a tömegből. Miféle beállítottság ez? (Arrogáns beállítottság.) Az embereknek mindig arrogáns beállítottságuk van, és ha törekedni is akarnak az igazságra és eleget tenni Istennek, ez nem sikerül nekik. Ha arrogáns beállítottság vezérli őket, akkor az a legvalószínűbb, hogy elkóborolnak. Némelyek például mindig fel akarnak vágni azzal, hogy Isten követelményei helyett a saját jó szándékaikat juttatják kifejezésre. Vajon Isten megdicsérné a jó szándékok ilyesfajta kifejezésre juttatását? Ahhoz, hogy törődj Isten akaratával, követned kell Isten követelményeit, ahhoz pedig, hogy teljesítsd a kötelességedet, alá kell vetned magad Isten intézkedéseinek. Akik jó szándékokat juttatnak kifejezésre, nem törődnek Isten akaratával, hanem inkább mindig új trükköket kívánnak bevetni és hangzatos szavakat mondani. Isten nem azt kéri, hogy ily módon legyél figyelmes. Némelyek azt mondják, hogy ez a versenyszellemük. A versengés önmagában véve negatív dolog. A Sátán arrogáns természetének a kinyilatkoztatása – megnyilvánulása. Ha ilyen beállítottságod van, akkor mindig megpróbálsz lent tartani másokat, mindig megpróbálsz eléjük kerülni, mindig helyezkedsz, mindig megpróbálsz elvenni az emberektől. Igencsak irigy vagy, senkinek nem engedsz, és mindig megpróbálod megkülönböztetni magad a tömegtől. Ez bajt jelent; így cselekszik a Sátán. Ha tényleg szeretnél Isten elfogadható teremtménye lenni, akkor ne a saját álmaidat hajkurászd. Rossz dolog, ha a céljaid elérése végett megpróbálsz felsőbbrendű és alkalmasabb lenni annál, amilyen vagy. Meg kell tanulnod alávetni magad Isten vezényléseinek és elrendezéseinek, és ne emelkedj a hivatalod fölé; csupán ez tanúskodik értelemről(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene). „Melyek a viselkedésetek alapelvei? Viselkedjetek a hivatalotok szerint, találjátok meg a számotokra megfelelő helyet, és teljesítsétek a rátok szabott kötelességet; csak az ilyen ember eszes. Vannak például olyanok, akik jártasak bizonyos szakmai készségekben és felfogják az alapelveket, nekik magukra kellene venniük a felelősséget és elvégezni az utolsó ellenőrzéseket azon a területen; vannak olyanok, akik ötletekkel és meglátásokkal tudnak előállni, inspirálni tudnak másokat, és segíteni nekik jobban teljesíteni a kötelességeiket – akkor ők álljanak elő ötletekkel. Ha megtalálod a neked megfelelő helyet, és összhangban dolgozol a testvéreiddel, akkor teljesíteni fogod a kötelességed, és a hivatalodnak megfelelő lesz a magatartásod(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene). Ez megmutatta a gyakorlás útját. Isten különböző ajándékokat és képességeket ad mindenkinek. Reméli, hogy alávetjük magunkat az Ő rendelkezéseinek, és a saját helyzetünkhöz igazodva használjuk ki a képességeinket. Hsziang Csen képzettebb volt nálam, és tudta kezelni a valódi problémákat. Hatékony csapatvezető volt, és ez jó dolog volt. Nekem tanulnom kellett az ő erősségeiből, és jól kellett teljesítenem a saját kötelességemet. Ez volt az egyetlen ésszerű megközelítés. De én féltem attól, hogy alkalmatlannak fognak hívni. Arrogáns voltam és nem értettem meg saját magamat. Nem ismertem a saját helyemet. Hsziang Csen az életbe való belépésre összpontosított, és szeretettel fordult a testvérek felé. Akkor is igazán segítőkész volt, amikor problémákat fedezett fel nálam, tehát áldanom kellene az eget, hogy vele dolgozhatok, és arra kellene összpontosítanom, hogy megismerjem magamat az Isten által felállított környezetben. Ez segítené az életbe való belépésemet. Ez a gondolkodásmód szabadságérzetet adott nekem. Ezután elengedtem az iránta való irigységemet, és az összejöveteleken aktívan közreműködtem és együttműködtem vele, a legjobb közösségemet nyútjva, és mindent beleadtam, hogy segítsem a többieket. Ennek a gyakorlatba ültetése olyan békét adott nekem, amilyet korábban soha nem éreztem. Isten rátermett testvéreket állít mellénk, hogy tanulhassunk az erősségeikből, és pótolhassuk a hiányosságainkat. Így gyorsabban fejlődünk az életben. Ez megfizethetetlen áldás.

Ez a tapasztalat jobban megértette velem a romlott természetemet. Láttam, hogy a Sátán milyen mélyen megrontott, hogy a saját hírnevemért és státuszomért semmitől sem riadok vissza, hogy valóban gonosz vagyok. Isten üdvösségét is megtapasztaltam. Beleragadni ebbe a státuszért folytatott küzdelembe, ebbe az irigységbe igazán fájdalmas, és Isten szavainak ítélete volt az, ami megmutatta nekem a lényegét annak, hogy mit is tettem, kiszabadítva romlottságom kötelékeiből, hogy szabadabban élhessek. Szívből hálás vagyok Isten üdvösségéért!

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Kapcsolódó tartalom

Végre félreértésektől szabadon

Néhány évvel ezelőtt videókat készítettem a gyülekezetben. Volt idő, amikor nem végeztem jól a kötelességemet, és két videómat ideiglenesen...

Leave a Reply

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren