2021 májusában csapatvezetővé választottak. Két csoportnyi testvér öntözéséért voltam felelős, és nem sokkal később a vezető még több testvér öntözését bízta rám. Nagyon örültem a hír hallatán. Azt gondoltam, hogy a testvéreim öntözése által nagyobb megvilágosodásra, gazdagabb tapasztalatokra és több igazság megértésére teszek szert. Ha meg tudnám oldani a testvéreim problémáit az életbe való belépéssel kapcsolatban, bizonyára azt mondanák, hogy jó vagyok, olyan, aki érti az igazságot. Ezért a kötelességemnek szenteltem magam, gyakran jártam összejövetelekre közösséget vállalni, és amikor a testvéreimnek nehézségei adódtak, Isten szavát kerestem, hogy segítsek nekik. Egy idő után a testvéreim hozzám fordultak közösségért a kérdéseikkel, és ez nagyon boldoggá tett.

Később, ahogy egyre többen fogadták el Isten utolsó napokbeli munkáját, folyamatosan nőtt a gyülekezet létszáma. Egy nap az egyik találkozón megtudtam, hogy egy gyülekezetvezető jön megöntözni az újonnan érkezőket, és nyomon követni a munkámat. Ha a testvéreknek megoldásra váró problémáik vannak, arról is kérdezhetik őt. Amikor meghallottam, hogy egy vezető szegődik társul mellém, egyáltalán nem örültem. Ez a vezető korábban már megöntözött, és jó képességei voltak. Többet értett nálam. Azt gondoltam: „Most, hogy mellém szegődik társként, vajon a testvérek továbbra is hozzám fordulnak majd a kérdéseikkel? Vagy félretaszítanak, és a vezetőmet kérdezik? Ki fog felnézni rám a jövőben? A testvérek szívében rólam élő pozitív kép eltűnik.” Amikor erre gondoltam, egyáltalán nem akartam a vezetővel együttműködni. Úgy érzetem, válsághelyzet alakult ki. Azt mondtam magamnak: „Ezt nem engedhetem. Fenn kell tartani a helyem a testvérek szívében. Meg kell mondanom nekik, hogy ha valamilyen állapotban vannak, vagy ha meg kell találniuk egy részletet Isten szavából, kérdezzenek engem, és én segítek.” Onnantól fogva, amikor azt hallottam, hogy a testvérek rossz állapotban vannak, vagy nehézségeik támadtak, siettem közösséget vállalni velük, attól tartva, hogy a vezetőm megelőz. Ezen felül egyesével megkeresetm a testvéreket, hogy megkérdezzem, van-e szükségük segítségre, és megmondtam nekik, hogy ha kérdés vagy kétség merül fel bennük, szóljanak, és segítek. Ily módon, gondoltam, amikor a vezető kapcsolatba lép velük, a testvérek azt mondják neki, hogy én segítem őket. De nem mentek olyan simán a dolgok, mint ahogy terveztem. Sok problémát, amivel felkerestek, nem láttam át, és nem tudtam a megoldást, de nem akartam megkérdezni a vezetőt. Azt gondoltam: „Ha megkérdezem, nem fogja-e azt gondolni, hogy nem értem az igazságot, és nem nagyon olvasom Isten szavát? Nem fogja-e azt gondolni, hogy nem tudok problémákat megoldani? Ha a vezető feloldja a testvérek problémáit, nem fogják-e azt gondolni, hogy hozzá nem értő vagyok, és nem tudok nekik segíteni? Nem akarom azt mutatni feléjük, hogy nem tudok. Szeretném, ha a testvéreim tudnák, hogy el tudom látni ezt a kötelességet, hogy továbbra is hozzám forduljanak a kérdéseikkel.” Azonban nehéz volt egyedül segíteni a testvéreimet. Volt néhány dolog, amiről nem volt tapasztalatom, és nem tudtam, hogyan vállaljak róla közösséget, és néha napokig eltartott, hogy olyan részeket találjak Isten szavából, amelyek feloldják a problémáikat, és amikor a többi testvér kérdésekkel fordult hozzám, nem maradt időm rájuk. Gyorsan elrepült így egy hónap, és mivel nem tudtam a testvéreimnek időben segíteni, a problémáik megoldatlanok, ők maguk pedig rossz állapotban maradtak. Ha beszéltem volna a vezetőnek ezekről a problémákról, amiket nem értettem, együtt nézhettünk volna utána Isten szavának, hogy segítsünk nekik, és a problémáik gyorsan megoldódtak volna. De én nem ezt tettem, mert csak azt akartam, hogy fenntartsam a rólam élő képet a szívükben. Ettől volt egy kis bűntudatom. Tudtam, hogy ha így folytatnám, komolyan gátolnám a testvéreim életbe való belépését, és nem végezném megfelelően ezt a kötelességet.

Egy nap találtam egy részletet Isten szavaiban, amely feltárta az emberek helytelen hozzáállását a kötelességeikhez. „A kötelességek olyan feladatok, melyeket Isten bíz az emberekre; küldetések, amelyeket végre kell hajtaniuk az embereknek. Ugyanakkor egy kötelesség bizonyosan nem a személyes irányításod, és nem is lépcsőfok, amelyre állva kiemelkedhetsz a tömegből. Egyesek lehetőségként használják a kötelességeiket arra, hogy a saját irányításukkal foglalkozzanak és klikkekbe tömörüljenek; egyesek a vágyaik kielégítésére használják a kötelességeiket; mások a bensőjükben érzékelt űr kitöltésére; megint mások a szerencsében bízó mentalitásuk kielégítésére, azt gondolván, hogy amennyiben teljesítik a kötelességeiket, részük lesz Isten házában és abban a csodás rendeltetési helyben, amelyet Isten készít az embernek. Helytelenek az efféle viszonyulások a kötelességhez; visszataszítóak Isten szemében, és sürgős megoldást követelnek” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi a kötelesség megfelelő teljesítése?). Isten szavain keresztül megértettem, hogy a kötelességünk olyan megbízatás, amelyet Istentől kapunk, és nem egy személyes dolog. A kötelességeket nem szabad eszköznek tekinteni arra, hogy mások csodálatát kivívjuk, valamint a hírnévre és státuszra törekedni azért, hogy mások kövessenek minket. A kötelességeinket kötelezettségként kell kezelni, és úgy végezni, ahogyan Isten megkívánja. De milyen volt az én hozzáállásom a kötelességemhez? Azért végeztem, hogy hírnévre és haszonra törekedjek, és kielégítsem a kívánságaimat. Azt akartam, hogy a testvéreim csodáljanak és bálványozzanak, és hozzám forduljanak a problémáikkal. Nem voltam őszinte az irányukban, és nem akartam igazán segíteni nekik, csak azt akartam, hogy jó benyomást szerezzenek rólam, hogy amikor rólam beszélnek, azt mondják, hogy segítettem nekik, és hogy nagyon kedves és aranyos vagyok. Ez tett volna elégedetté. Arra használtam a kötelességemet, hogy hírnévre, hasznora és státuszra törekedjek, hogy az emberek a szívükbe zárjanak, és hozzám jöjjenek a problémáikkal, Istent pedig tegyék félre. Egy személyes vállalkozást vezettem. Ekkor jöttem rá, hogy a kötelességemhez való hozzáállásom helytelen. Még ha tudtam is segíteni a testvéreken, nem az volt a szándékom, hogy a kötelességemet jól végezzem, és ez nem felel meg Istennek.

Később láttam egy passzust, amelyben Isten antikrisztusokat leplez le, és ez nagyon jól illett az állapotomra. „Függetlenül a körülményektől, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet teljesít, az antikrisztus megpróbálja azt a benyomást kelteni, hogy ő nem gyenge, hogy mindig erős, tele van önbizalommal és soha nem negatív. Soha nem fedi fel valódi érettségét vagy valódi hozzáállását Istenhez. Vajon a szíve mélyén tényleg azt hiszi, hogy nincs semmi, amit ne tudna megtenni? Őszintén elhiszi, hogy nincsenek gyengeségei, hogy nincs benne negativitás és nem jellemzik őt a romlottság kiáradásai? Egyáltalán nem. Jól tud színészkedni, és ügyesen leplezi a dolgokat. Az erős és becsülendő oldalát szereti megmutatni az embereknek; nem akarja, hogy lássák azt az oldalát, amely gyenge és igazi. A célja nyilvánvaló: egész egyszerűen az, hogy megőrizze a róla kialakult képet, hogy megóvja a helyét az emberek szívében. Úgy gondolja, hogy ha mások előtt nyíltan beszél a saját negativitásáról és gyengeségéről, ha felfedi a lázadó és romlott oldalát, az súlyos károkat fog okozni a státuszának és a hírnevének – több gondot okoz, mint amennyit megér. Ezért inkább szigorúan magában tartja gyengeségét, lázadó mivoltját és negativitását. És ha mégis eljön a nap, amikor mindenki meglátja a gyenge és lázadó oldalát, amikor meglátják, hogy romlott, és semmit sem változott, akkor is tovább folytatja a színjátékot. Azt gondolja, hogy ha beismeri, hogy romlott beállítottságú, hogy kicsi és jelentéktelen hétköznapi ember, akkor elveszíti helyét az emberek szívében, elveszíti a többiek tiszteletét és imádatát, és ezáltal teljesen kudarcot vall. És ezért, bármi is történjék, nem fog egyszerűen megnyílni az emberek előtt; bármi is történjék, nem fogja átadni a hatalmát és a státuszát senkinek; ehelyett, amennyire csak lehet, megpróbál majd versenyezni, és soha nem adja fel” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Tizedik rész)). A passzus elolvasása után megértettem, hogy az antikrisztusok kedvelik a státuszt. Hogy fenntartsák a róluk kialakult jó képet mások szívében, soha nem beszélnek nekik a nehézségeikről attól tartva, hogy mindenki látni fogja a hiányosságaikat. Még ha vannak is nehézségeik a kötelességeikben, megjátsszák magukat, hogy a többiek mindenhatónak lássák őket, és olyan valakinek, aki érti az igazságot. Ilyen volt az én állapotom. Akkor sem kértem segítéget senkitől, amikor nem tudtam megoldani a testvéreim problémáit. Jó képet akartam magamról kialakítani az emberek szívében, hogy a testvéreim azt gondolják, nincs bennem hiányosság vagy tökéletlenség, és tudok segíteni nekik megoldani a problémáikat, így soha nem szükséges mást megkérdezniük Attól is tartottam, hogy a vezetőnk segít nekik, aminek következtében elveszítemém a helyemet és imázsomat a szívükben. A pozícióm megőrzéséért úgy tettem, mintha képes lennék megoldani olyan problémákat, amiket igazából nem tudtam. Inkább azzal töltöttem az időmet, hogy utánanézzek dolgoknak, mint hogy a vezetőt kérdezzem. Ennek az lett az eredménye, hogy nem voltam hatékony a kötelességemben, és gátoltam a testvéreim életbe való belépését. Láttam, hogy komolyan romlott volt a beállítottságom, és álszent voltam. Arra gondoltam, hogy a Kegyelem Korában a farizeusok külsőleg alázatosak és toleránsak voltak. Gyakran imádkoztak a keresztutakon, és magyarázták a Szentírást másoknak. Jó kép alakult ki róluk az emberek szívében, de belül álszentek, arrogánsak és gonoszak voltak, nem engedelmeskedtek Istennek, nem félték Őt, és amit tettek, az engedetlenség volt Isten szavával szemben. Inkább megtévesztették az embereket jó viselkedéssel, és illúziókat keltettek, hogy mások bálványozzák és csodálják őket. Láttam, hogy pont olyan álszent vagyok, mint a farizeusok, és az Istennek ellenálló antikrisztusok útját járom.

Később ezt a részletet találtam Isten szavában. „Az antikrisztusok viselkedésének lényege az, hogy folyamatosan különböző eszközöket és módszereket használnak törekvéseik és vágyaik kielégítésére, az emberek félrevezetésére és behálózására, valamint a magas státusz megszerzésére, hogy az emberek kövessék és imádják őket. Lehetséges, hogy a szívük mélyén nem szándékosan kelnek versenyre Istennel az emberiségért, de egy dolog biztos: még ha nem is versengenek Istennel az emberekért, akkor is szeretnének státuszt és hatalmat szerezni a körükben. Még ha el is jön a nap, amikor rájönnek, hogy Istennel versengenek a státuszért, és egy kicsit visszafogják magukat, akkor is különböző módszereket alkalmaznak a státusz és a hírnév megszerzésére; a szívükben egyértelmű számukra, hogy úgy fognak törvényes státuszt biztosítani maguknak, hogy kivívják bizonyos emberek elismerését és csodálatát. Röviden, noha minden, amit az antikrisztusok tesznek, úgy tűnik, hogy a kötelességük teljesítését szolgálja, annak következménye az emberek félrevezetése, hogy imádják és kövessék őket – vagyis ez esetben a kötelességük ily módon való teljesítése önmaguk felmagasztalása és az önmagukról való tanúságtétel. Az emberek irányítására, illetve az egyházbeli státusz és hatalom megszerzésére irányuló törekvésük soha nem fog változni. Javíthatatlan antikrisztusok. Nem számít, mit mond vagy tesz Isten, és nem számít, mit kér az emberektől, az antikrisztusok nem teszik azt, amit tenniük kellene, illetve nem teljesítik a kötelességeiket az Ő szavaihoz és követelményeihez illő módon, és nem mondanak le a hatalomra és státuszra való törekvésükről sem az igazság bármely részének megértése miatt. Törekvéseik és vágyaik mindenkor megmaradnak, továbbra is ezek töltik be a szívüket és irányítják az egész lényüket, ezek irányítják a viselkedésüket és a gondolataikat, és ezek határozzák meg az utat, amelyen járnak. Ők jóhiszemű antikrisztusok. Mi látszik leginkább az antikrisztusokon? Egyesek azt mondják: »Az antikrisztusok versenyre kelnek Istennel, hogy megnyerjék az embereket, nem ismerik el Istent«. Nem arról van szó, hogy nem ismerik el Istent; a szívükben őszintén elismerik az Ő létezését, és hisznek Benne. Hajlandóak Őt követni, és az igazságra akarnak törekedni, de nem tudnak uralkodni magukon, és ezért képesek arra, hogy gonosz dolgokat tegyenek. Bár sok mindent mondhatnak, ami jól hangzik, van valami, ami soha nem fog változni: A hatalom és a státusz iránti ambíciójuk és vágyuk soha nem fog megváltozni, és nem fognak lemondani a hatalomra és státuszra való törekvésről sikertelenségek vagy kudarcok miatt, vagy azért, mert Isten félredobta vagy elhagyta őket. Ilyen az antikrisztusok természete” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Ötödik tétel: Megtévesztik, behúzzák, fenyegetik és irányítják az embereket). Isten azt mondja, hogy az antikrisztusok a hírnévre és státuszra törekednek, hogy kövessék őket az emberek, és elérjék, hogy irányítsák és hatalmukba kerítsék őket. Istennel versenyeznek az emberek birtoklásáért. Én is pont ezen az úton jártam. Hittem Istenben, szeretni akartam Őt, és azt is tudtam, hogy Isten szuverenitással bír minden felett, és mindenek felett áll. Ő a Teremtő, és nekünk imádnunk kell Őt, nem versenyezni Vele a státuszért és az emberekért. De én azt akartam, hogy az emberek a kötelességem miatt csodáljanak és bálványozzanak, hogy helyet kapjak az emberek szívében. Amikor az emberek engem bálványoznak, nincs hely a szívükben Isten számára, és amikor problémáik vannak, ahelyett hogy Istenhez imádkoznának és Rá támaszkodnának, hozzám jönnek. Az antikrisztus útján jártam. A vallási világ lelkészeire és vénei gondoltam, és arra, hogy bár az evangéliumot hirdetik, a Bibliát magyarázzák, áldásokat osztanak, és jót cselekednek, mindezekkel az a céljuk, hogy a hívek felnézzenek rájuk és kövessék őket. Amikor a híveknek kérdéseik adódnak, a lelkészekhez fordulnak, és elfogadják a vezetésüket. Még akkor is, amikor az Úr eljöveteléről hallanak, és ezt akarják keresni és vizsgálni, a lelkészeik jóváhagyását keresik. Nem olyan-e ez, mintha azt várnák el, hogy Istenként kezeljék őket? Ezek a vallási vezetők kemény kézzel irányítják az embereket, nincs helye Istennek a szívükben, és nyíltan ellenségesek Istennel. Én is ilyen voltam. Azt akartam, hogy a testvéreim kövessenek, nem akartam társat. Azért, hogy magamhoz édesgessem őket, és státuszt nyerjek közöttük, azt mondtam nekik, hogy bármilyen problémával jöhetnek hozzám, én majd segítek. Pedig valójában csak rövid ideje kezdtem hinni, és kevés tapasztalatom volt. Nem láttam át a testvéreim állapotát és problémáit. Egyedül egyáltalán nem tudtam megfelelően segíteni nekik, mégsem kértem segítséget a vezetőtől. Hihetetlenül arrogáns és esztelen voltam. Amikor régebben a találkozókon az antikrisztusokról beszéltünk, mindig nyugtalanított, mert attól tartottam, én is antikrisztussá válok, de közben úgy éreztem, hogy csak a magas szintű vezetők hajlamosak az antikrisztusok útját járni és antikrisztussá válni, és csapatvezetőként, magas rang nélkül, én nem térek erre az útra. De rájöttem, hogy ez téves nézet volt. Soha nem jöttem volna rá Isten szavának ítélete nélkül, több gonoszságot is művelhettem volna, és Isten elutasíthatott és eltávolíthatott volna, mint a farizeusokat. Megköszöntem Istennek, hogy megvilágosított, és elvezetett erre a felismerésre, és tudtam, hogy megbánást kell tanúsítanom, nem törekedhetek többé a hírnévre, haszonra és státuszra, és a kötelességemet Isten követelményei szerint kell elvégeznem.

Később olvastam egy másik részletet Isten szavaiból. Mindenható Isten mondja: „Amikor Isten megköveteli, hogy az emberek jól teljesítsék a kötelességüket, akkor nem arra kéri őket, hogy végezzenek el bizonyos számú feladatot vagy valósítsanak meg valami hatalmas törekvést, és nem is azt, hogy valami nagy vállalkozást vigyenek véghez. Isten azt akarja, hogy az emberek képesek legyenek gyakorlatiasan megtenni mindent, amit csak tudnak, és éljenek az Ő szavai szerint. Istennek nem arra van szüksége, hogy hatalmas vagy nemes legyél, vagy csodákat tegyél, és kellemes meglepetéseket sem akar látni benned. Nincs szüksége ilyen dolgokra. Istennek mindössze arra van szüksége, hogy rendületlenül az Ő szavai szerint gyakorolj. Isten szavai hallatán tedd meg azt, amit megértettél, végezd el azt, amit felfogtál, emlékezz jól arra, amit hallottál, és amikor majd eljön a gyakorlás ideje, akkor Isten szavai szerint gyakorolj. Váljanak az életeddé, a valóságaiddá, és azzá, amit megélsz. Így fog megelégedni Isten. Mindig a nagyságot, a nemességet és a státuszt keresed, mindig a magasztalást keresed. Vajon hogyan érez Isten ennek láttán? Utálja ezt, és el fog határolódni tőled. Minél inkább olyan dolgokra törekszel, amilyen a nagyság, a nemesség, és az, hogy másoknál felsőbbrendű, kiváló, kiemelkedő és figyelemre méltó legyél, annál utálatosabbnak talál téged Isten. Ha nem tartasz önvizsgálatot és bűnbánatot, akkor Isten meg fog vetni és el fog hagyni téged. Kerüld el, hogy olyan valakivé válj, akit undorítónak talál Isten. Legyél olyan ember, akit szeret Isten. Hogyan nyerhető el Isten szeretete? Az igazság engedelmes elfogadásával, a teremtett lény pozíciójának elfoglalásával, az Isten szavai szerinti cselekvéssel két lábbal a földön állva, a kötelességünk elvégzésével, azzal, hogy becsületes emberek vagyunk és megéljük az emberi hasonlatosságot. Ez elegendő, Isten meg lesz elégedve. Az embereknek meg kell győződniük arról, hogy nem dédelgetnek ambíciókat vagy haszontalan álmokat, nem keresik a hírnevet, a nyereséget, a státuszt vagy azt, hogy kitűnjenek a tömegből. Még kevésbé szabad megpróbálkozniuk azzal, hogy hatalmasok vagy emberfelettiek legyenek, felsőbbrendűek az emberek között, elérve, hogy mások hódoljanak nekik. Erre vágyik a romlott emberiség, és ez a Sátán ösvénye. Isten nem menti meg az ilyen embereket. [...] A kötelességed teljesítése valójában nem nehéz, és az sem nehéz, hogy ezt odaadóan tedd, elfogadható mérce szerint. Nem kell feláldozni az életedet, illetve bármi különlegeset vagy nehezet tenned, csupán becsületesen és rendületlenül követned kell Isten szavait és utasításait, nem adva hozzá a saját ötleteidet, és nem a saját vállalkozásodat működtetve, hanem az igazságra való törekvés ösvényét járva. Ha az emberek meg tudják tenni ezt, akkor alapvetően emberi hasonlatosságuk lesz. Ha valóban engedelmeskednek Istennek, és becsületes emberré váltak, akkor övék lesz az igazi emberi lény hasonlatossága” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő teljesítése összehangolt együttműködést kíván). Isten szavain keresztül megértettem az Ő akaratát. Isten mára sok szót fejezett ki, hogy megmentse az embereket, abban a reményben, hogy meghallgatjuk és gyakoroljuk a szavait, elfoglaljuk helyünket, mint teremtett lények, az Ő szavai és akarata szerint végezzük el a kötelességeinket, megszabadulunk romlott beállítottságunktól, és megmenekülünk. A megfelelő szándékkal kell a kötelességeinket végezni, és nem szabad személyes vállalkozásba fogni a hírnevünk és státuszunk fenntartása érdekében. Ehelyett szorgalmasan törekedni kell az igazságra, és teljesíteni kötelességeinket, mint teremtett lények. Isten szavának vezetése által megtaláltam a gyakorlás útját.

Néhány nappal később az egyik nővér a nehézségeiről beszélt, és azt mondta, segítségre van szüksége. A probléma egy kicsit nehéz volt számomra. Nem tudtam, hogyan oldjam meg. De azt is tudtam, hogy nem viselkedhetem úgy, ahogy korábban, elutasítva az együttműködést a vezetőmmel, hogy a hozzáértésemet bizonyítsam, ezért a vezetőmhöz fordultam ezzel a problémával. Azt mondtam: „Nem tudom megoldani ezt a problémát. Tudnál segíteni?” A vezető megtalálta a megfelelő részeket Isten szavából, és elküldte nekem, így együtt megoldottuk a nővér gondját. Ezután ha bármikor problémám adódott, felkerestem a vezetőmet, és együttműködtem vele, és többé nem egyedül végeztem a dolgokat, ahogy korábban. Úgy érzem, hogy más a hozzáállásom a testvéreim segítéséhez, mint azelőtt. Régebben azért tettem ezt, hogy megvédjem a rólam kialakult képet és a hírnevemet, és soha nem kérdeztem a vezetőmet. Attól féltem, hogy megoldja ő a problémát, és rám senki sem fog felnézni. Most már nem gondolok arra, hogy felnéznek-e rám. Inkább az érdekel, hogy miként tudom a testvéreim problémáit jobban megoldani, és aktívan együttműködöm a vezetőmmel. Ez a fajta gyakorlás nagy mgkönnyebbüléssel tölt el.