2020 júliusában gyülekezetvezetővé választottak, és Csen Si nővérrel irányítottam a gyülekezet munkáját. Amikor elkezdtem ezt a kötelességet, nem sok alapelvet fogtam fel, így sok kérdést tettem fel neki. Szívesen vettem tőle bármilyen tanácsot. Egy idő után elkezdtem eredményeket elérni a kötelességemben, és elég kompetensnek éreztem magam ahhoz, hogy önállóan tevékenykedjek. Ezek után, amikor a munkák elosztására került a sor, a megkérdezése nélkül intéztem a dolgot. Még néhány olyan esetben is, amikor együtt kellett volna döntenünk, egyedül hoztam meg a döntést. Az elvtelen viselkedésemet látva szólt, hogy hagyjam abba az önkényeskedést. Néha a diakónusok előtt mondta ezt el. Úgy éreztem, mintha rám szállt volna – nem törődött a méltóságommal sem. Ellenállás volt bennem vele szemben. Amikor a munkáról beszéltünk, sokszor szinte minden ötletemet elutasította, én erre dacossá váltam, azt gondolva: „Együtt irányítjuk a gyülekezet munkáját, miért a tiéd lenne az utolsó szó, és nem az enyém? Elutasítod az ötleteimet, így jobb színben tűnsz fel, mint én. Nem fogják azt gondolni a testvérek, hogy rossz vezető vagyok? Hogyan nézzek így a többiek szemébe?” Előítélet alakult ki bennem vele szemben. Ezután, amikor a munkáról beszéltünk, amint elutasította az ötletemet, elhallgattam. Annak ellenére, hogy néha úgy gondoltam, igaza van, kellemetlen volt a gondolat, hogy engedjek neki. Idővel egyre több előítélet alakult ki bennem Csen Sivel szemben. Nem akartam beszélni vele, a munkáról meg végképp nem. Kerékkötővé váltam a számára, én magam pedig zárkózott és visszafogott lettem.

2021 januárjában az együttműködésünk hiánya és az egészségügyi problémái miatt, és mert úgy érezte, hogy korlátozom, Csen Si átadta magát a negatív gondolatoknak, és végül kilépett. Októberben tartották a gyülekezetvezető-választást. Egy felső vezető szóba hozta Csen Sit, és kérdezősködött róla. Vang Csehszin nővér azt mondta: „Több terhet visel a kötelességében, az állapota sokat javult.” Mikor ezt meghallottam, aggódni kezdtem: „Biztosan nagyra tartja Csen Sit! A vezető azt fogja gondolni, hogy Csen Si alkalmas a pozícióra. Ha tényleg megválasztják, az nem azt jelenti, hogy újra együtt fogunk dolgozni?” Amikor visszagondoltam a közös munkára, kissé megrémültem. Azt gondoltam: „Amikor nem értettünk egyet abban, hogyan végezzük a munkát, a legtöbb munkatárs Csen Si pártját fogta. Senki sem hallgatott rám. Ő egy igazságos ember. Amikor észrevette, hogy nem az alapelvek szerint cselekszem, megszidott, és gyakran megszégyenített. Szörnyű volt vele dolgozni. Amióta kilépett, a munkatársak megfogadják a tanácsaimat. Ha visszajön, a munkatársak vajon ugyanúgy csak rá fognak hallgatni, mint korábban? És ha folyton kritizál engem, vajon nem fogja tönkretenni a testvérek rólam alkotott képét?” Ezt felismerve nem akartam Csen Sivel dolgozni. Azt gondoltam: „Kizárt. Beszélnem kell nekik a romlottságáról, arról, hogy rossz lesz, ha megválasztják.” Ezután ecseteltem a rossz viselkedését, beleértve azt is, hogy a státuszt becsülte, és nem viselte el a terhet a kötelességében. A konkrétumok kedvéért néhány példát is hoztam, hogy bizonyítsam az álláspontomat. A vezető látta, hogy nem járok el tisztességesen Csen Sivel szemben. Közösséget vállalt velem arról, hogy tisztességesen kell bánni másokkal. De egyszerűen nem fogadtam el, amit mondott. Néhány nappal később megkezdődött a választás, és Li Ming nővér megkérdezte a véleményemet Csen Siről. Azt gondoltam: „Nem ismeri olyan jól Csen Sit. Ha azt mondom neki, hogy nem megfelelő vezető, akkor nem fog rá szavazni.” Elmondtam neki, hogy Csen Si nem viselte el a terhet a kötelességében. De aztán egy nővér visszavágott, mondván: „Csen Si akkoriban rossz állapotban volt. Az utóbbi időben megváltozott, és már elviseli a terhet a kötelességében. Türelmesen vállal velünk közösséget, és segít nekünk a kötelességeinkkel kapcsolatos kérdésekben.” Amikor ezeket a szavakat hallottam, aggódni kezdtem: „Miért dicséred ennyire? Már szavaztál is rá? Vajon Li Ming rá fog szavazni, amikor meghallja, amit mondtál? Ha tényleg megválasztják, akkor újra együtt fogunk dolgozni. Nem fogok tudni kitűnni, és mindig kijavít majd. Jobb lenne, ha egy új vezetőt választanának. Már egy ideje vezető vagyok, és sok alapelvet megértek, így többnyire velem fog egyetérteni, és ha valamit rosszul csinálok, nem fogja észrevenni, és nem fog közvetlenül kritizálni, így a státuszom sem kérdőjeleződik meg.” Úgy éreztem, nem hagyhatom, hogy Csen Sit megválasszák. Azt mondtam, hogy nincs sok élettapasztalata, csak szavai és doktrínái. Amikor ezt mondtam, láttam, hogy Li Ming bólint, és kissé megkönnyebbültem, azt gondolva, hogy Li Ming valószínűleg nem Csen Sire fog szavazni. Csen Si és egy másik nővér holtversenyben végeztek az első helyen. Egyre jobban aggódtam, hogy Csen Si újra velem fog dolgozni.

Később a vezető megkérdezte: „Csen Si a képessége alapján lehetne vezető. Hogyan éreznéd magad, ha tényleg megválasztanák?” A kérdés miatt aggódni kezdtem, hogy Csen Sit megválasztják, így azt mondtam: „Hiányzik belőle az élettapasztalat, és súlyosan romlott a beállítottsága...” A vezető látta rajtam, mennyire ellenzem Csen Sit, és azt mondta: „Csak a gyengeségeit veszed észre, az erősségeit soha, így nem fogsz tudni jól együttműködni vele. Arrogáns vagy...” Nagyon megrázott, amikor azt mondta: „Nem fogsz tudni jól együttműködni vele”. Úgy éreztem, hogy a vezető leleplezte a szándékaimat, és rossz szemmel nézett rám. A testvérek és a vezetők egyaránt kedvelték Csen Sit, de akkor mi lesz velem? Szörnyen éreztem magam, ott akartam hagyni az egészet. Azt gondoltam: „Ha olyan jó, akkor válasszátok már meg!” Azt mondtam a vezetőnek: „Nincs jó emberi mivoltom, és nem tudok együttműködni. Nem tudom tovább végezni ezt a kötelességet. Valaki mást kell választanotok helyettem.” A vezető közösséget vállalt velem: „Nem azért hívlak arrogánsnak, hogy behatároljalak, hanem hogy a romlott beállítottságod feloldására késztesselek...” Amikor ezt hallottam, ráébredtem, hogy a kötelességemen töltöm ki a dühömet, és szembeszállok Istennel. Szégyelltem magam, és nyugtalan voltam. De amikor arra gondoltam, hogy Csen Sivel kellene dolgoznom, az nagyon felzaklatott. Nem akartam ezzel foglalkozni, így arra hivatkozva, hogy más dolgom van, elmentem. Búskomor lettem. Isten eltakarta előlem az arcát, mert lázadtam. Kitértem az elől, amit Ő elrendezett. Emiatt Isten meg fog vetni, és elveszítem a Szentlélek munkáját. Kissé megijedtem, és így imádságban járultam Isten elé: „Istenem, van tanulság abban a helyzetben, amit elrendeztél a számomra. Nem helyes, hogy ellenállok neki, de nem tudom, hogyan tekintsek önmagamra. Kérlek, vezess, hogy megértsem a szándékaidat, és levonjam a tanulságot.” Az ima után egy kicsit békésebbnek éreztem magam.

Másnap kihirdették az eredményt, és Csen Sit választották meg. De ez a hír nem volt rám nagy hatással. Elgondolkodtam magamon: Mindig kritizáltam Csen Si romlottságát és hiányosságait, de soha nem említettem az erősségeit és a tehetségét. Hát nem zártam ki őt ezzel? Utánanéztem Isten szavainak az antikrisztusokról, akik kizárják a más véleménnyel rendelkezőket. Volt egy rész, aminek az olvasása nagyon érzékenyen érintett. Mindenható Isten azt mondja: „Hogyan zárják ki és támadják az antikrisztusok azokat, akik az igazságra törekednek? Gyakran olyan módszereket használnak, amelyeket mások észszerűnek és megfelelőnek látnak, akár az igazságról szóló vitákat is felhasználva, hogy befolyásra tegyenek szert, hogy támadjanak, elítéljenek és félrevezessenek másokat. Például egy antikrisztus úgy gondolja, hogy ha társai olyasvalakik, akik az igazságra törekszenek, akkor fenyegethetik a státuszát, és ezért az antikrisztus magasröptű prédikációkat tart és szellemi elméleteket taglal, hogy félrevezesse az embereket, és elérje, hogy nagyra tartsák őt. Ily módon becsmérelheti és elnyomhatja társait és kollégáit, és azt éreztetheti az emberekkel, hogy bár vezetőjük társai olyan emberek, akik az igazságra törekednek, képesség és tehetség tekintetében nem érnek fel a vezetőjükhöz. Egyesek még azt is mondják: »A mi vezetőnk prédikációi magasröptűek, és senki sem ér fel hozzá.« Egy antikrisztust rendkívül elégedetté tesz, ha efféle megjegyzést hall. Magában ezt gondolja: »A társam vagy, nem rendelkezel te néhány igazságvalósággal? Miért nem tudsz olyan ékesszólóan és emelkedetten beszélni, mint én? Most alaposan megszégyenültél. Hiányzik belőled a képesség, mégis versengeni mersz velem!« Az antikrisztus ezt gondolja. Mi az antikrisztus célja? Minden lehetséges eszközzel megpróbál elnyomni és becsmérelni másokat, valamint mások fölé helyezni magát. Egy antikrisztus így kezel mindenkit, aki az igazságra törekszik vagy vele dolgozik. [...] E gonosztettek mellett az antikrisztusok még valami ennél is megvetendőbbet tesznek, mégpedig azt, hogy folyton megpróbálják kitalálni, hogyan szerezzenek befolyást az igazságra törekvők felett. Ha például néhányan paráználkodtak vagy más vétket követtek el, az antikrisztusok ezeket kihasználva támadják őket, keresik a lehetőséget, hogy sértegessék, leleplezzék és rágalmazzák őket, megbélyegzik őket, hogy lelkesedésüket szegjék a kötelességeik végzésében, hogy negatívan érezzék magukat. Az antikrisztusok azt is elérik, hogy Isten választott népe megkülönböztetéssel sújtsa, kerülje és elutasítsa őket, hogy elszigeteljék azokat, akik az igazságra törekednek. Végül, amikor mindazok, akik az igazságra törekednek, negatívnak és gyengének érzik magukat, többé nem végzik aktívan a kötelességeiket, és nem hajlandók járni az összejövetelekre, az antikrisztusok elérik céljukat. Mivel az igazságra törekvők többé nem jelentenek fenyegetést a státuszukra és hatalmukra nézve, és többé senki nem mer jelentést tenni róluk vagy leleplezni őket, az antikrisztusok nyugodtak lehetnek. [...] Összegezve, az antikrisztusok ezen megnyilvánulásai alapján megállapíthatjuk, hogy nem végzik a vezetői kötelességet, ugyanis nem vezetik az embereket Isten szavainak evésében és ivásában, sem az igazságról való beszélgetésben, valamint nem öntözik és nem táplálják az embereket, lehetővé téve számukra, hogy hozzájussanak az igazsághoz. Ehelyett megszakítják és megzavarják a gyülekezeti életet, bomlasztják és tönkreteszik a gyülekezet munkáját, valamint akadályozzák az embereket az igazságra való törekvés és az üdvösség elnyerésének útján. Tévútra akarják vezetni Isten választott népét, és elérni, hogy elveszítse az esélyt az üdvösségre. Ez a végső cél, amelyet az antikrisztusok a gyülekezet munkájának megszakításával és megzavarásával el akarnak érni” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik tétel: Kirekesztik és támadják azokat, akik az igazságra törekednek). Isten ezen szavai nagyon szíven ütöttek. Isten azt mondja, hogy az antikrisztusok úgy nyomnak el és zárnak ki másokat, hogy kritizálják az igazságot keresőket, és ezzel a saját státuszukat szilárdítják meg. Hát nem így bántam Csen Sivel? A választás során, amikor láttam, hogy mindenki kedvezően vélekedik róla, eszembe jutott, hogy régebben a többiek mind követték a tanácsát, és minden figyelmüket neki szentelték. Gyakran rámutatott a hibáimra, ami miatt elvesztettem a tekintélyemet. Ha megválasztanák, a testvérek csak őt csodálnák, és rá hallgatnának, rám nem. Emiatt pánikba estem, buzgón tagadtam a képességeit, és nagy ügyet csináltam a romlottsága megnyilvánulásaiból. Azt mondtam, hogy hiányzik az életbe való belépése, és nem keresi az igazságot. Megpróbáltam félrevezetni mindenkit, hogy ne szavazzanak rá. Amikor a vezető észrevette a problémámat, és megmetszett, mert igazságtalan voltam, nem azt kaptam, amit akartam, így oktalanul viselkedtem, és ott akartam hagyni az egészet. Minden szavam hátsó szándékkal volt tele. A hírnevemet és a státuszomat akartam védeni. Miben volt más ez, mint amikor az antikrisztusok azokat támadják, akik az igazságot keresik? Nagy szükség volt tehetségekre a gyülekezetben. Bár Csen Si a romlottság egyes jeleit mutatta, és voltak hiányosságai, igazságos volt, és viselte a terhet a kötelességében. Amikor problémákkal szembesült, az igazságot kereste, és az igazságra törekedett. Alkalmas volt arra, hogy vezető legyen. De én aggódtam, hogy a státuszomat fenyegeti majd, ezért megpróbáltam becsmérelni és kizárni őt, anélkül, hogy figyelembe vettem volna a gyülekezeti munkát. Nem gondoltam Isten szándékaira, és nem végeztem a kötelességemet. Megszakítottam a gyülekezet munkáját; gonosz dolgot műveltem! Amikor ezt felismertem, hirtelen úgy éreztem, hogy szörnyű tetteket vittem véghez. Régebben azt gondoltam, hogy a kizárás és a büntetés antikrisztusi cselekedet, de most rájöttem, hogy nekem is antikrisztusi a beállítottságom, és ugyanezt az utat járom. Ha nem tanúsítanék megbánást, lelepleződnék, és Isten kiiktatna. Ezt felismerve kissé megrémültem, de megértettem, Isten azt remélte, hogy ha lelepleződöm, akkor elgondolkodom, megbánom a bűnömet, és az igazságot keresem, hogy helyrehozzam a romlott beállítottságomat. Együtt kell működnöm Csen Sivel, hogy jól végezzem a gyülekezeti munkát. Ezt követően beszámoltam a testvéreimnek a romlottságomról, hogy tisztán átlássák a kijelentéseimet, és megfelelően bánjanak Csen Sivel. Többé nem zártam ki Csen Sit, és nem álltam ellen neki, hanem aktívan kerestem őt, megbeszéltem vele a munkát, és együttműködtem vele. Egyre jobban kijöttünk egymással, és sokkal nyugodtabb lettem. Amikor egy összejövetel során hallottam, hogy Csen Si milyen gyakorlatiasan beszél a közelmúltbeli tapasztalatairól, és közben arra gondoltam, hogy akadályoztam őt a vezetésben, és majdnem gonoszságot követtem el, akkor még erősebb volt bennem a megbánás és a bűntudat.

Később tovább kerestem az igazságot, és elgondolkodtam ezen a kérdésen. Isten szavait olvastam. „Az, ahogyan az antikrisztusok dédelgetik a hírnevüket és a státuszukat, túlmegy a normális emberek hasonló viselkedésén, és valami olyasmi, ami a beállítottságukban és a lényegükben van; nem egy ideiglenes érdeklődés vagy a környezetük átmeneti hatása – az életükben, a csontjaikban benne lévő valami, így tehát a lényegük. Ez azt jelenti, hogy mindenben, amit az antikrisztusok tesznek, az első megfontolásuk a saját hírnevük és státuszuk, semmi más. Az antikrisztusok számára a hírnév és a státusz az életük és egész életen át tartó céljuk. Mindenben, amit tesznek, ez az első szempontjuk: »Mi történik majd a státuszommal? És a hírnevemmel? Ha ezt teszem, azzal jó hírnevet szerzek magamnak? Vajon emelni fogja a státuszomat az emberek fejében?« Ez az első dolog, amire gondolnak, ami kellőképp bizonyítja, hogy az antikrisztusok beállítottságával és lényegével bírnak; különben nem fontolgatnák ezeket a problémákat. [...] Habár az antikrisztusok is hisznek Istenben, egyenértékűnek tekintik a hírnévre és státuszra való törekvést az Istenbe vetett hittel, és ugyanolyan fontosnak tartják. Ami annyit tesz, hogy miközben az Istenben való hit útját járják, a saját hírnevüket és státuszukat is hajszolják. Elmondható, hogy az antikrisztusok azt hiszik szívükben, hogy az Istenbe vetett hit és az igazságra való törekvés a hírnév és státusz hajszolását jelenti; hogy a hírnév és státusz hajszolása egyben az igazságra való törekvés, és hírnevet és státuszt nyerni annyi, mint elnyerni az igazságot és az életet. Ha úgy érzik, hogy nincs hírnevük vagy státuszuk, hogy senki sem csodálja őket, hódol nekik, vagy követi őket, akkor nagyon frusztráltak, azt hiszik, nincs értelme hinni Istenben, nincs értéke, és ezt mondják maguknak: »Vajon az ilyen hit Istenben kudarc? Reménytelen?« Gyakran fontolgatnak ilyen dolgokat a szívükben, azt latolgatják, hogyan hasíthatnának ki egy helyet maguknak Isten házában, hogyan lehetne előkelő hírnevük a gyülekezetben, hogy az emberek figyeljenek, amikor beszélnek, támogassák őket, amikor cselekszenek, és kövessék őket, bárhová is mennek; hogy legyen hangjuk a gyülekezetben, és legyen tekintélyük, hasznuk és státuszuk – valójában ilyen dolgokra összpontosítanak a szívükben. Ezekre törekednek az ilyen emberek” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten feltárja, hogy az antikrisztusok a hírnévre és státuszra vágynak, és hogy minden, amit tesznek, a hatalomra való törekvésüket szolgálja. Azt akarják, hogy mindenki engedelmeskedjen nekik, és imádja őket. Mindezt azért teszik, hogy létrehozzák a saját független királyságukat. Istennel versengenek a hívőkért. Pont úgy viselkedtem, mint azok, akiket Isten leleplezett: mindig azzal foglalkoztam, hogy mit gondolnak rólam mások, a státuszt kerestem, azt akartam, hogy az enyém legyen az utolsó szó, és hogy a figyelem középpontjába kerüljek. Amikor egy nálam jobb ember jelent meg, úgy tekintettem rá, mint aki a státuszomat fenyegeti, támadtam és kizártam őt. Így bántam Csen Sivel is. Azon aggódva, hogy nem tudok majd csillogni, ha őt választják meg, nagy ügyet csináltam a múltbeli romlottságából, hogy a többiek ne szavazzanak rá. Még abban is reménykedtem, hogy új partnert választanak. Így, mivel én voltam régebb óta vezető, függetlenül attól, amit mondtam vagy tettem, még akkor is, ha az elvtelen volt, az új partnerem, nem venné ezt észre, vagy nem szidna meg emiatt. Én lehetnék a nagykutya a gyülekezetben, minden úgy lenne, ahogy mondanám, és azt tehetnék, amit akarok. Elszabadultak a vágyaim. Saját független királyságot alapítottam! A saját státuszom megőrzése érdekében elnyomtam és kizártam másokat. Pont úgy, ahogy a KKP támadja az eltérő véleményen lévőket. Annak érdekében, hogy fenntartsák az önkényuralmukat, és hogy mindenki imádja őket, arra használják a hatalmukat, hogy elnyomják és gyökerestől kiirtsák a státuszukat és érdekeiket fenyegető veszélyeket. Úgy bántam Csen Sivel, ahogy a KKP bánik az áldozataival. Egyszerűen nem tudtam elhinni, milyen szörnyeteggé váltam a státusz nevében. Mint gyülekezetvezető együtt kell dolgoznom azokkal, akik az igazságra törekednek, a gyülekezeti munka elvégzése érdekében, és azért, hogy a testvéreket Isten elé vigyem. De én csak a státuszra tudtam gondolni. Nem volt hely a szívemben a kötelességem számára, és nem voltam istenfélő. Évek óta volt hitem, de még mindig elnyomtam az embereket az előítéleteim miatt és a státuszom érdekében. Nagy csalódást okoztam Istennek, és kiváltottam az Ő gyűlöletét!

Később rájöttem, hogy van még egy ok, amiért elnyomom Csen Sit. Folyton felfedte a romlottságomat, ami miatt elvesztettem a tekintélyemet. A következő passzust találtam Isten szavaiban: „Mit kell tenned, ha messziről el akarod kerülni egy antikrisztus útját? Neked kell kezdeményezned, hogy olyan emberekhez közeledj, akik szeretik az igazságot, akik egyenesek, olyan emberekhez kerülj közel, akik rá tudnak mutatni a gondjaidra, akik őszintén beszélnek, és szemrehányást tesznek neked, amikor felfedezik a problémáidat, és különösen olyan emberekhez, akik meg tudnak metszeni, amikor felfedezik a problémáidat – ezek az emberek válnak leginkább hasznodra, és meg kell becsülnöd őket. Ha kizárod ezeket a jó embereket és megszabadulsz tőlük, akkor elveszíted Isten oltalmát, és fokozatosan elér a katasztrófa. Azáltal, hogy jó emberekhez kerülsz közel és olyanokhoz, akik értik az igazságot, békéd és örömöd lesz, és képes leszel távol tartani a katasztrófát; ha aljas, szégyentelen és olyan emberekhez férkőzöl közel, akik hízelegnek neked, veszélyben leszel. Nemcsak könnyen átvernek és becsapnak, hanem bármikor katasztrófa érhet. Tudnod kell, milyen ember válik a leginkább hasznodra – azok, akik tudnak figyelmeztetni, amikor valami rosszat csinálsz, vagy amikor felmagasztalod magad és magadról tanúskodsz, valamint félrevezetsz másokat, azok válnak a leginkább hasznodra. A helyes út az, ha ilyen emberek közelébe kerülsz. Képesek vagytok erre? Ha valaki olyasmit mond, ami rombolja a hírnevedet, és az életed hátralévő részét azzal töltöd, hogy neheztelsz rá, mondván: »Miért lepleztél le? Én soha nem bántam rosszul veled. Miért kell folyton megnehezítened a dolgomat?«, valamint haragot őrzöl a szívedben, hasadék nyílik, és folyton erre gondolsz: »Vezető vagyok, ez az identitásom és a státuszom, és nem engedem, hogy így beszélj« – akkor ez miféle megnyilvánulás? Az, hogy nem fogadod el az igazságot, és szembehelyezkedsz másokkal; egyfajta süketség az értelemmel szemben. Vajon nem az okozza a bajt, hogy a státuszra gondolsz? Ez azt mutatja, hogy a romlott beállítottságaid túl súlyosak. Azok, akik folyton a státusz gondolatát dédelgetik, súlyos antikrisztusi beállítottsággal bíró emberek. Ha gonoszságot is elkövetnek, akkor igen gyorsan leleplezik és kiiktatják őket. Igen veszélyes az emberek számára, ha elutasítják és nem fogadják el az igazságot! Ha az ember folyton arra vágyik, hogy versengjen a státuszért, és a státusz előnyei után akar sóvárogni, az a veszély jele. Ha az ember szívét folyvást a státusz korlátozza, vajon akkor is tudja gyakorolni az igazságot, és elvszerűen tudja kezelni a dolgokat? Ha valaki képtelen a gyakorlatba ültetni az igazságot, és mindig a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében cselekszik, és mindig a hatalmát használja, hogy megtegyen dolgokat, akkor vajon nem nyilvánvaló antikrisztus, aki megmutatja az igazi arcát?” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik tétel: Önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot). Miután ezt elolvastam, rájöttem, hogy a testvérek nem azért lepleztek le engem, hogy kigúnyoljanak, becsméreljenek vagy zavarba hozzanak, hanem azért, hogy segítsenek megismerni önmagamat. Ez hasznos volt az életemben, hogy ne a rossz utat válasszam. Arra gonoltam, hogy amikor Csen Sivel dolgoztam, leleplezett közvetlenül azután, hogy észrevette az arroganciámat. Szeretettel támogatott. Egy ilyen ember támogatása segítette az életbe való belépésemet. De akkoriban félreértelmeztem őt, és nem fogadtam el Istentől. Csak azt éreztem, hogy elveszítem miatta a tekintélyemet, mert felfed és kijavít, ezért előítélet alakult ki bennem vele szemben, és kizártam őt. Ezek az antikrisztusi beállítottságom jelei voltak. Isten szavai utat mutattak a gyakorláshoz. Őszinte, egyenes emberekkel kellene töltenem az időmet, akik az igazságra törekednek, és amikor olyasmit teszek, ami ellenkezik az alapelvekkel, fel kell adnom a státuszomat, és meg kell hallgatnom a gondolataikat. Ez megakadályozná, hogy gonoszságot cselekedjek. Arra gondoltam, hogy bár gyülekezetvezető voltam, sok dolgot nem értettem. Mivel romlott beállítottságok irányítanak minket, ezek elkerülhetetlenül megzavarják a kötelességeink teljesítését. Tehát csak harmonikusan dolgozva, egymást támogatva tudjuk jól végezni a kötelességünket és a gyülekezeti munkát. Miután megértettem Isten szándékát, megnyíltam Csen Si előtt, és bocsánatot kértem, elmondtam neki mindent arról, hogy miként támadtam meg és nyomtam őt el. Amikor ezt meghallotta, nem nézett rám ferde szemmel, ahogy elképzeltem, hanem közösséget vállalt velem a tapasztalatairól, hogy segítsen. Azzal, hogy megnyíltam és közösséget vállaltam, legyőztem az előítéleteimet.

Később egy alkalommal elhanyagoltam néhány általános ügyet, mert elfoglalt voltam, és két hónapon keresztül elfelejtettem összehívni egy általános ügyekkel foglalkozó összejövetelt. Jang Jenji nővér, aki az általános ügyeket vezette, kritikával illetett: „Két hónapja nem hívtál össze minket, nem oldottad meg a kötelességeinkkel kapcsolatos problémáinkat, ami negatívan befolyásolja az életünket. Isten szavai szerint azok a vezetők és dolgozók, akik kiadják a munkát, de nem irányítják azt, hamis vezetők.” Amikor ezt hallottam a nővértől, vegyes érzéseim támadtak: „Az elmúlt két hónapban érdeklődtem az állapotodról, csak nem olyan gyakran. És más munkával is el voltam foglalva. Nem nevezhetsz hamis vezetőnek csak emiatt! Hogyan fogom ellenőrizni a munkádat, ha te ezt mondod? Ha megint észreveszed, hogy valamit rosszul csinálok, és hamis vezetőként jelentesz a felső vezetőknek, akkor vajon nem veszítem el a státuszomat? Kizárt, hogy megengedjem, hogy te felügyeld a jövőbeli munkát.” De aztán arra gondoltam, hogy miként támadtam meg és zártam ki Csen Sit, és most nem akartam, hogy Jenji felügyelje a munkát, miután hangot adott a véleményének. Nem zártam ki még mindig az eltérő nézeteket vallókat? Aztán eszembe jutott Isten szavainak egy szakasza. „Olyan emberekhez kell közel kerülnöd, akik őszintén tudnak beszélni veled; ha ilyen emberek vannak melletted, az nagy előnyödre válik. Mindenekelőtt, ha ilyen jó emberek vannak körülötted – akiknek, ha felfedeznek egy problémát veled kapcsolatban, megvan a bátorságuk, hogy szemrehányást tegyenek neked és leleplezzenek –, megakadályozhatják, hogy eltévelyedj. Őket nem érdekli a státuszod, és abban a pillanatban, amint felfedezik, hogy az igazságalapelvek ellen tettél valamit, szükség esetén szemrehányást tesznek neked és lelepleznek téged. Csak az ilyenek egyenes emberek, és olyanok, akiknek van igazságérzete, és akárhogyan lepleznek le és tesznek szemrehányást neked, az mind a segítségedre van, és mind arról szól, hogy felügyelnek és előrevisznek téged. Az ilyen emberekhez kell közeledned; ha ilyen emberek vannak melletted, és segítenek, viszonylag sokkal nagyobb biztonságban leszel – ezt jelenti az, hogy Isten oltalmaz” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik tétel: Önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot). Isten szavait felidézve fokozatosan megnyugodtam. Jenji egy kicsit nyers volt, de az igazsághoz híven mondta el a dolgokat. Akkor nem értettem meg az állapotát, és nem oldottam meg a problémáit, és ez hátrányosan érintette az életét. Mint gyülekezetvezető az én felelősségem volt, hogy a szívemen viseljem az emberek állapotát, és megoldjam a problémáikat, függetlenül attól, hogy milyen elfoglalt vagyok. Nem mutattam, hogy törődöm vele, és amikor javaslatokat tett, bosszúból meg akartam támadni, mert azt hittem, elveszítem a tekintélyem. Igazán mérgező voltam! Amikor Jenji megmetszett, a munkámat felügyelte, és az igazságot gyakorolta. Ha bosszút állnék rajta, szembemennék az igazságggal, és gonoszságot cselekednék! Ezt felismerve imádságban járultam Isten elé: „Édes Istenem, rájöttem, hogy gonosz természetem van. Hogy megőrizzem a hírnevemet, meg akartam támadni Jenjit. Meg akartam büntetni. Istenem, nem akarom követni a romlott beállítottságomat. Készen állok az igazság gyakorlására, és arra, hogy meghallgassam Jenjit.” Az ima után bűnösnek éreztem magam azért, ahogyan Jenjivel bántam, és bocsánatot akartam kérni, de meglepetésemre ő kért először bocsánatot tőlem, mondván, egy kicsit túllőtt a célon, és a romlottsága miatt beszélt így. Én is bocsánatot kértem. Azt mondtam: „Igazad van. Nem végeztem valódi munkát, és elmélkednem kell.” Éreztem, hogy azok a testvérek, akik lelepleztek, és rámutattak a hibáimra, azért tették, hogy ráébredhessek, nem végeztem gyakorlati munkát, és ez Istentől jött. Isten megvédett. Hála Neki!

Ez a tapasztalat megmutatta, hogy milyen mélyen megrontott a Sátán, hogy milyen nagyon vágytam a státuszra. Hogy megőrizzem a tekintélyemet és megtartsam a pozíciómat, még embereket elnyomni és kizárni is képes voltam. Ez hihetetlen gonoszság volt. Arra is rájöttem, hogy függetlenül a helyzettől, el kell gondolkodnunk magunkon, és keresnünk kell az igazságot, hogy feloldjuk a romlott beállítottságainkat. Csak ekkor kerülhetjük el azt, hogy ellenálljunk Istennek. Hála Istennek!