Egy távoli hegyi faluban születtem, több generációs földműves családba. Amikor iskolába jártam, anyám gyakran figyelmeztetett, hogy: „A mi családunknak nincs mire támaszkodnia. Ha meg akarod változtatni a sorsodat, csak magadra számíthatsz. Az egyetlen reményed, ha jól teljesítesz az iskolában.” Megszívleltem a szavait, őszintén bízva abban, hogy egy napon „kiemelkedem a többiek közül, és becsületet szerzek az őseimnek”. Ám az iskola befejezése után, nemcsak hogy nem találtam biztos állást, de még a szüleim is súlyosan megbetegedtek. Minden családi megtakarítást elköltöttünk, majd pénzt kértünk kölcsön a rokonainktól. Mivel nem fizettem vissza nekik időre, a saját nagynéném vérszívónak nevezett a hátam mögött. Belevetettem magam a pénzkeresésbe, hogy ne nézzenek le, de nyomorúságos családi körülményeink és rokonaink lenéző viselkedése miatt nagyon lehangolt voltam, és titokban rengeteget sírtam. Épp, amikor nyomorultnak és tehetetlennek éreztem magam, 2013 júniusában, egy barátom megosztotta velem Mindenható Isten utolsó napokbeli evangéliumát. Isten szavainak olvasása, és a testvérekkel való összejövetelek révén megtudtam, hogy az embert Isten teremtette és életünk az Ő kezében van. Azt is megtudtam, hogy az élet azért olyan fájdalmas, mert az emberek elvesztették Isten védelmét, miután megrontotta őket a Sátán, és hogy Isten testté lett, és igazságokat fejez ki az utolsó napokban, hogy megmentse az emberiséget a Sátán romlottságától és ártalmától. Miután megismertem Isten akaratát az emberiség megmentésére, mélyen elköteleződtem az összejövetelek iránt, és sokszor olvastam Isten szavait. Elég hamar elkezdtem szolgálatot is teljesíteni a gyülekezetben.

Néhány hónap elteltével, látván hogy lelkes vagyok és az igazságot akartam követni, a testvérek azt javasolták, hogy képezzem magam csoportvezetővé. Li Cseng testvérrel társulva vezettünk néhány gyülekezeti csoportot. Akkoriban volt egy állásom, így Li Cseng testvér a nappali összejövetelekre ment, amelyek egy kicsit messzebb voltak, én pedig az esti összejövetelekre. Így jól össze tudtuk egyeztetni a beosztásunkat. Év végére azonban már nem volt elég munkatárs az általános ügyintézésre, ezért Li Csenget jelölték ki erre a munkára, és ideiglenesen engem bíztak meg a közös csoportjaink vezetésével. Tudtam, hogy ehhez tényleg Istenre kell támaszkodnom. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy nehéz helyzetben vagyok. Ha minden időmet és energiámat a kötelességemre fordítom, nem marad elég idő a munkámra. A vállalatom egymillió jüanos év végi forgalmat irányzott elő a számomra, és ha ezt túlteljesíteném, nagyobb év végi bónuszt kaphatok. Azon gondolkodtam, hogy ha elérném a célt, nemcsak hogy vissza tudnám fizetni az adósságaimat, de még félre is rakhatnék egy kis pénzt, és a barátaim meg a rokonaim sem néznének le többé. Úgy terveztem, hogy először megszerzem a pénzt, és utána keményebben dolgozom a kötelességemen is. A munkahelyi felettesem azt akarta, esténként túlórázzak, hogy elérjem azt az előirányzatot, ezért plusz egy órát dolgoztam, és szabadságot vettem ki az összejövetelekre, de a felettesem többé nem hagyta jóvá a szabadságolást, és azt akarta, hogy még több túlórát vállaljak. Így sokszor elkéstem az összejövetelekről. A többiek emlékeztettek, hogy korábban kellene megjelennem, és én csak vonakodva bólogattam. Nem sokkal később kaptam egy 500.000 jüanos rendelést, és abban a hónapban több mint 7000 jüant kerestem, ami csak még pénzéhesebbé tett. Arra gondoltam, hogy ez a pénz igazán gyorsan jött, és már több mint félúton vagyok az előirányzat elérésében. Ha tíz ügyfelem közül öt aláírna megrendelést, akkor igen nagy profitra tennék szert. És ha szereznék még néhány jelentős ügyfelet, pár év múlva talán még házat és autót is vehetnék, akkor megdicsőülve mehetnék haza és a falubeliek felnéznének rám. Így hát fejest ugrottam az álmomba, hogy sok pénzt keressek. Esténként gyakran túlóráztam. Néha eszembe jutottak a testvérek, akik az összejöveteleken vártak rám, és volt egy kis bűntudatom, de túl késő volt, mire végeztem a munkával, és haza kellett mennem. Mire hazaértem, teljesen ki voltam merülve, és nem volt energiám Isten szavainak olvasására, így egyből aludni mentem. Egyes reggeleken igen későn keltem fel, így csak átlapoztam egy kicsit Isten szavait, majd elmentem dolgozni. Nem tudtam, mit mondjak, amikor imádkoztam. Ilyen állapotban élve, egyre jobban elhanyagoltam a kötelességemet. A feladatkörömbe tartozó újonnan érkezők közül néhánynak sürgősen öntözésre volt szüksége, és más testvéreket küldtem magam helyett az újonnan érkezők összejöveteleire. Azomnban mindannyiuknak megvoltak a saját kötelességeik, és néha nem tudták ezt is bevállalni, ami kihatással volt az öntözés hatékonyságára. Később a vezető és mások mind közölték velem, hogy a kötelességet kell előtérbe helyeznem, és emlékeztettek, hogy ha az összejövetelek során csak a formaságokon megyek keresztül és felelőtlen vagyok a kötelességemben, az akadályozni fogja az újonnan érkezők életének fejlődését. Eléggé megijedtem, amikor ezt hallottam tőlük. Ha az új híveket nem öntözték meg időben, félrevezethették őket a hazugságok és kiléphettek, akkor pedig gonoszságot követnék el. Tudtam, hogy nem mehet így tovább, de rögtön imádkoznom kellett, és megbánni bűneimet.

Ezután, amikor elmentem ellenőrizni azokat a csoportokat, láttam, hogy mivel nem végeztem gyakorlati munkát, az újonnan érkezők problémái és nehézségei nem oldódtak meg időben, így rossz állapotba kerültek, és néhányuk még az összejöveteleket sem látogatta rendszeresen. Nagy bűntudatot éreztem, amikor ilyen állapotban láttam a dolgokat. Egyre több új hívő csatlakozott a hithez, akiknek sürgősen öntözésre volt szüksége, és segítségre az igaz út megalapozásához. Úgy éreztem, hogy ott kellene hagynom az állásomat és teljes időben a kötelességemnek szentelni magam. De a munkahelyi főnököm pár jó projektet osztott rám, és a felügyelőm azt mondta, segíteni akar, hogy találjak még néhány ügyfelet. Amikor elmondtam a munkatársaimnak, hogy a kilépésen gondolkodom, azt mondták: „Több mint félúton vagy az értékesítési előriányzatod teljesítésében, így az év végére túl is szárnyalhatod. Kár lenne most feldani.” Ezt hallva tőlük, én is úgy éreztem, hogy kár lenne, és az év végéig ki akartam tartani, majd felmondani. De a gyülekezet munkájához sürgősen szükség volt emberekre, így ha csak a munkámra és a pénzkeresésre összpontosítanék, és nem tenném bele a szívemet a gyülekezeti munkába, az nagyon önző lenne. Ez igazi dilemma volt számomra. Sokat vívódtam akkoriban. Imádkoztam Istenhez, arra kérve Őt, hogy világosítson meg és vezessen.

Azután egy nap, amikor Isten szavainak himnuszait hallgattam, ezt hallottam: „Most minden egyes nap, amelyet megéltek, sorsdöntő, és rendkívül fontos a rendeltetési helyetek és sorsotok szempontjából, ezért óvnotok kell mindent, amitek ma van, és meg kell becsülnötök minden eltelt percet. Annyi időt kell szakítanotok, amennyit csak tudtok, hogy a legnagyobb nyereséget szerezzétek magatoknak, hogy ne hiába éljétek ezt az életet” (Kövesd a Bárányt és énekelj új énekeket, Minden nap, amit most megélsz, döntő fontosságú). „Ébredjetek, fivérek! Ébredjetek, nővérek! Az én napom nem késik; az idő élet, és az időt visszaszerezni annyi, mint életet menteni! Az idő nincs messze! Ha megbuktok a főiskolai felvételi vizsgán, akkor tanulhattok, és annyiszor ismételhetitek meg, ahányszor csak akarjátok. Az Én napom azonban nem tűr további halasztást. Emlékezzetek! Emlékezzetek! Ezekkel a hasznos szavakkal buzdítalak benneteket. A világ vége a szemetek előtt bontakozik ki, és a nagy katasztrófák gyorsan közelednek. Mi a fontosabb: az életetek, vagy az alvásotok, ételetek, italotok és ruházatotok? Eljött az idő, hogy mérlegeljétek ezeket a dolgokat” (Kövesd a Bárányt és énekelj új énekeket, Az elveszett idő soha többé nem tér vissza). Isten szavainak ezek a himnuszai igazán nagy hatással voltak rám. Isten utolsó napokbeli munkája a korszak lezárásának a munkája. Isten most minden egyes ember kimenetelét meghatározza és mindenki a saját fajtátját követi. Később mindenki vagy megmenekül és megmarad, vagy romlásba süllyed. Ezt az határozza meg, hogy miként keressük most az igazságot. Ez az a kritikus időszak, amely eldönti a kimenetelünket és a sorsunkat. Egyik katasztrófa a másik után következik most. Egyre több a földrengés, az árvíz és az aszály. Nem tudjuk, mikor ér véget Isten munkája. Tudtam, hogy ha nem használnám ki igazán az időmet az igazság keresésére, hanem továbbra is a pénzt és a könnyű életet hajszolnám, mint a hitetlenek, az lerombolná az esélyemet, hogy elnyerjem az igazságot és megmeneküljek. Lót felesége jutott eszembe. Sóvárgott a családi vagyonuk után. Az angyalok kivezették őket a városból és azt mondták, ne nézzenek vissza, de ő megtette, és ekkor sóbálvánnyá változott, a szégyen jeleként. Épp olyan voltam, mint Lót felesége. Sóvárogtam a vagyon után és a világi örömöket hajszoltam, az eke szarvára tette a kezem és hátranéztem. Milyen ostoba és vak voltam! Arra gondoltam, hogy korábban hogyan sodródtam a világban, súlyosan eladósodva, kiút nélkül. Isten üdvössége rámtalált, és kiragadott a szenvedésemből, esélyt adva arra, hogy az igazságra és az üdvösségre törekedjek. Örvendeztem Isten szeretetének, de nem vágytam rá, hogy viszonozzam. Elhanyagoltam a kötelességemet, felelőtlen voltam vele szemben. Igazán nem volt lelkiismeretem, és ez undorította Istent. Nem maradhattam makacsul a rossz úton, de el kellett engednem a személyes érdekeimet, törekedni az igazságra és jól végezni a kötelességemet.

Ezután azon kezdtem gondolkodni, hogy miért nem voltam soha képes elengedni a munkát és a pénzt – mi volt ennek a gyökere? Aztán egy nap elolvastam Isten néhány szavát. „A Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy kontrollálja az ember gondolatait, amíg az ember másra sem tud gondolni, mint a hírnévre és nyereségre. A hírnévért és nyereségért küszködnek, a hírnévért és nyereségért szenvednek el nehézségeket, a hírnévért és nyereségért tűrnek el megaláztatást, a hírnévért és nyereségért áldozzák fel mindenüket, és minden ítéletet vagy döntést a hírnév és nyereség kedvéért hoznak meg. Ily módon a Sátán láthatatlan béklyókkal kötözi meg az embereket, akiknek sem erejük, sem bátorságuk nincs ledobni azokat magukról. Tudtukon kívül viselik ezeket a béklyókat, és minduntalan nagy nehézségek árán vánszorognak előre. E hírnév és nyereség kedvéért az emberiség kerüli Istent és elárulja Őt, és egyre gonoszabbá válik. Ezért aztán egyik generáció a másik után pusztul el a Sátán hírneve és nyeresége közepette” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). „Az, hogy »a pénz mozgatja a világot«, a Sátán filozófiája. Ez uralkodik az egész emberiség körében, minden emberi társadalomban; mondhatnánk, hogy ez egy irányzat. Ez azért van, mert minden olyan ember szívébe beleivódott, aki először nem fogadta el ezt a mondást, de aztán hallgatólagosan elfogadta, amikor kapcsolatba került a valós élettel, és azt kezdte érezni, hogy ezek a szavak valójában igazak. Ez vajon nem az a folyamat, amely során a Sátán megrontja az embert? Lehet, hogy az emberek nem ugyanolyan mértékig értik ezt a mondást, de mindenkinek megvan a maga értelmezési és elfogadási szintje – ami ezt a mondást illeti – a körülötte történt dolgok és a saját személyes tapasztalatai alapján. Nem így van? Függetlenül attól, hogy valakinek mennyi tapasztalata van ezzel a mondással kapcsolatban, milyen negatív hatása lehet valakinek a szívére? Valami feltárul a jelen világban élő emberek emberi beállítottságán keresztül, mindegyikőtöket beleértve. Mi az? A pénz imádata. Vajon nehéz ezt eltávolítani valakinek a szívéből? Nagyon nehéz! Úgy tűnik, hogy a Sátán valóban mélyen megrontotta az embert! A Sátán a pénzt használja arra, hogy az embereket kísértse, és megrontja őket, hogy imádják a pénzt és tiszteljék az anyagi dolgokat. S hogyan nyilvánul meg ez a pénzimádat az emberekben? Úgy érzitek, hogy pénz nélkül nem tudnátok életben maradni ebben a világban, hogy akár egyetlen nap is lehetetlen lenne pénz nélkül? Az emberek státusza azon alapul, hogy mennyi pénzük van, akárcsak a tisztelet, amit kivívnak. A szegények háta szégyenteljesen meggörnyed, míg a gazdagok élvezik a magas státuszukat. Büszkén kihúzzák magukat, hangosan beszélnek és arrogánsan élnek. Milyen hozadéka van ennek a mondásnak és irányzatnak az emberek számára? Nem úgy van-e, hogy sokan bármilyen áldozatot meghoznak a pénz hajszolása közben? Nem veszítik-e el sokan a méltóságukat és a tisztességüket a még több pénz utáni hajszában? Nem veszítik-e el sokan a pénz miatt a lehetőséget, hogy teljesítsék kötelességüket és kövessék Istent? Nem az-e a legnagyobb veszteség az emberek számára, ha elveszítik az igazság és az üdvösség lehetőségét? Nem gonosz-e a Sátán, hogy ezt a módszert és ezt a mondást használja arra, hogy az embert ilyen mértékben megrontsa? Hát nem egy aljas csel ez?” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.). Isten szavai felfedik a pénz és a hírnév hajszolásának gyökerét. Kiskorom óta azt gondoltam, hogy az olyan sátáni filozófiák szerint kell élni, mint „a pénz mozgatja a világot” és „tűnj ki a többiek közül, és szerezz becsületet az őseidnek”. Azt hittem, hogy ha van pénzed, magabiztosan és méltósággal beszélhetsz, emelt fővel járhatsz, elismernek és tisztelnek. Azt hittem, ez az egyetlen módja, hogy értékes és tisztelete méltó élelet éljek. Különösen akkor, amikor a családom semmibe vett, még többet túlóráztam, hogy több pénzt keressek, remélve, hogy egy nap majd uralkodom felettük. Miután elnyertem a hitemet, tudtam, hogy több összejövetelen kell részt vennem, és végeznem kell a kötelességemet, hogy megismerjem az igazságot és fejlődjek az életben. De nem tudtam lemondani a pénz és a státusz hajszolásáról. Amikor összeütközésbe került a kötelességem és a munkám, a pénzkeresést helyeztem előtérbe, könnyelműen kezelve a kötelességemet. Különösképpen, amikor jól ment a munkám és kerestem egy kis pénzt, ez a vágy egyre inkább feléledt bennem. Csak arra összpontosítottam, hogy miként tudnék több ügyfelet megnyerni és több szerződést szerezni, hogy több pénzt keressek, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a gyülekezeti munkát. Ez azt jelentette, hogy egyes újonnan érkezők nem lettek időben megöntözve, és majdnem kiléptek, és az öntöző munka komoly késedelmet szenvedett. Ekkor láttam, hogy e sátáni filozófiák szerint élve egyre önzőbbé és kapzsibbá válok, és hogy csak a saját érdekeimet tartom szem előtt. Annyira élveztem Isten öntözését és táplálását, de nem fizettem vissza Neki a kötelességemmel. Sem eszem, sem lelkiismeretem nem volt! A név és a státusz a Sátán eszközei arra, hogy az embereket a pokolba rántsa, ezek a cselei. Ez egyre inkább eltávolította a szívemet Istentől, olyannyira, hogy még az imádságban és Isten szavainak olvasásában is csak a formaságokon mentem keresztül. Ha ez így folytatódna, nem nyerhetném el az igazságot és elveszíteném az esélyt, hogy Isten megmentsen.

Később hallottam egy másik himnuszt Isten szavaiból: „Ha elveszíted az esélyt, örökre sajnálni fogod”. „Nektek itt és most kell figyelembe vennetek Isten terhét; nem szabad megvárnotok, hogy Isten kinyilatkoztassa igazságos természetét az egész emberiségnek, mielőtt figyelmetek Isten terhére irányulna. Nem lenne-e addigra már túl késő? Most van egy jó alkalom arra, hogy Isten által tökéletessé válj. Ha hagyod, hogy ez a lehetőség kicsússzon a kezeid közül, egész életed hátralévő részében bánni fogod, ahogyan Mózes sem tudott belépni Kánaán jó földjére, és ezt egész életében bánta, bűntudattal halva meg. Miután Isten kinyilatkoztatta az Ő igazságos természetét minden népnek, tele leszel megbánással. Még ha Isten nem is fenyít meg téged, te magadat fogod megfenyíteni a bűntudatod miatt. A legjobb alkalom a tökéletesség elérésére a jelen; ez most egy rendkívül jó idő. Ha nem törekszel őszintén arra, hogy Isten által tökéletessé válj, ha egyszer az Ő munkája befejeződik, akkor már túl késő lesz – elszalasztottad a lehetőséget. Bármilyen hatalmasak is legyenek a törekvéseid, ha Isten már nem végez munkát, akkor bármilyen erőfeszítéseket is teszel, soha nem leszel képes elérni a tökéletességet” (Kövesd a Bárányt és énekelj új énekeket). Éreztem Isten elvárásait velünk szemben a szavain keresztül. Azt reméli, hogy képesek leszünk megbecsülni ezt az értékes időt, követni az igazságot, tenni a kötelességünket, és elnyereni az Ő üdvösségét. Ez egy felbecsülhetetlen lehetőség arra, hogy törekedjünk az Isten általi tökéletesítésre, és kritikus időszak a kötelesség teljesítésére. A kötelesség teljesítése közben, az igazság keresésének gyakorlatán keresztül a különböző problémák megoldására, több igazságot ismerhetünk meg és gyorsabban fejlődhetük az életben. Ha nem ragadnám meg ezt a lehetőséget, hogy jól felkészüljek, hanem továbbra is a pénz után futnék, akkor Isten munkájának végeztével semmim sem maradna, és semmilyen megbánás nem használna. Tulajdonképpen elégedettnek kellene lenned az életben az élelemmel és a fedéllel. Ha elhanyagolod a kötelességedet, mert sok pénzt akarsz keresni, ezzel végső soron ártasz az életednek, elveszíted a hihetetlen esélyt, hogy elnyerd az igazságot, és Isten által tökéletessé válj. Ez ostobaság lenne!

Olvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból, „Normális emberként, és mint aki az Isten iránti szeretetre törekszik, az igazi jövőtök a királyságba való belépés, hogy Isten népéhez tartozzatok, és egy olyan élet, amely a legnagyobb értékkel és jelentőséggel bír; senki sem áldottabb, mint ti. Miért mondom ezt? Mert azok, akik nem hisznek Istenben, a testnek és a Sátánnak élnek, de ti ma Istennek éltek, és azért éltek, hogy Isten akaratát teljesítsétek. Ezért mondom, hogy a ti életetek a legnagyobb jelentőséggel bír. Csak az embereknek ez a csoportja, akiket Isten kiválasztott, képes a legnagyobb jelentőségű életet élni, senki más a földön nem képes ilyen értékes és jelentőségteljes életet élni” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Ismerd meg Isten legújabb munkáját, és kövesd az Ő nyomdokait). Isten e szavainak olvasása meglehetősen izgalmas volt számomra. Az igazság keresése és Isten megismerése az egyetlen módja annak, hogy valóban értelmes életet éljünk. Korábban mindig a sátáni filozófiák szerint éltem, azt gondolva, hogy pénzzel és státusszal mindenki csodálni fog engem, és ez értelmes élet lesz. De mindez tévedés volt. Hit nélkül, az igazság és élet elnyerése nélkül az emberek semmit sem érthetnek meg igazán. Még azt sem tudják, ők maguk honnan jöttek, és tényleg nem tudják, hogy Isten uralkodik az emberiség sorsa felett. Csak a státuszt és a pénzt kajtatják, eszükbe sem jut visszafordulni, bármennyire is szenvedjenek, és biztos, hogy belehalnak a bekövetkező katasztrófákba – és akkor haszontalan lesz a pénzük! Olyan szomorú, hogy a Sátán egész életedben játszadozik veled és bánt téged. De más dolog hinni és az igazságot keresni. Nincs annyi anyagi jutalmunk, de azáltal, hogy igazságokat ismerünk meg, bepillantást nyerünk egyes dolgokba, és többé nem kísért és köt a pénzt, némi békére és megvilágosodásra tehetünk szert. Jóbnak nagyon sok családi tulajdona volt, de nem ez volt az, amiben örömét lelte. Arra összpontosított, hogy mindenben ismerje Isten uralmát, félje Istent és kerülje a rosszat. Amikor megpróbáltatások érték, képes volt nem panaszkodni, és szilárdan megállni a tanúságtételben. Elnyerte Isten jóváhagyását, és végül Isten megjelent neki. Jób életének volt értelme és értéke. Ezt szem előtt tartva írtam meg a felmondó levelemet. Látva, hogy elhatároztam magam, a főnök nem próbált maradásra bírni. A felmondási folyamat zökkenőmentes volt. Abban a pillanatban, amikor kisétáltam a cégtől, annyira nyugodtnak és szabadnak éreztem magamat.

Eztuán valóban belevetettem magam a kötelességembe, és összehangoltan dolgoztam más testvérekkel az újonnan érkezők öntözésén. Egy kicsivel később az új hívek lelkesen jártak a gyűlésekre és a gyülezeti élet fellendülőben volt. Olyan nyugalom áradt el bennem! Hála Istennek!