Régebben nem vettem komolyan a kötelességeimet, és sokat lazsáltam. Gyakran végeztem felületesen a dolgokat. Potenciális evangélium-befogadókat hívtam meg prédikációkat hallgatni, de nem voltam hajlandó velük beszélgetni, vagy megkérdezni, hogyan vélekednek az elhangzottakról. Azt gondoltam, hogy jól végzem a kötelességemet, ha sok embert meghívok prédikációt hallgatni. Ráadásul ez könnyebb volt számomra. Nehezemre esett beszélgetni velük; nem csak időbe telt, hanem a kérdéseik megválaszolása is erőfeszítést igényelt, ezért nem akartam foglalkozni velük. Úgy gondoltam, hogy az evangéliumi munkatársak majd beszélnek velük, és az elegendő lesz, hogy nem számít, ha nem ismerem a helyzetüket. Egy összejövetelen a vezető azt mondta: „Mikor meghívunk embereket prédikációkat hallgatni, tudnunk kell, hogy mi történik velük azután, hogy eljönnek-e az összejövetelekre, hogy értik-e az elhangzottakat, és meg kell hallgatnunk a véleményüket. Mindent meg kell tennünk, hogy szeretetből segítsük őket, ez is a mi felelősségünk.” De ekkor még nem értettem ezt. Nyűgnek gondoltam, így nem áldoztam fel annyi mindent és nem viseltem el sok nehézséget. A legkönnyebb utat választottam, és nem gondolkodtam azon, hogy sikerült-e eredményeket elérnem. Egyszer a vezető azt mondta, hogy voltak olyanok, akik rengeteg hallgatót hívtak meg, de közülük csak nagyon kevesen kerestek vagy vizsgálódtak igazán. Tudtam, hogy én is ezek közéjük tartozom; Csak felszíni munkával foglalkoztam, és nem értem el valódi eredményeket. Ezt követően a vezető eljött, hogy ellenőrizze a munkámat, és megkérdezte: Hogy vannak most ezek a potenciális evangélium-befogadók? Zavarban voltam, és nem tudtam, mit válaszoljak. Sokukkal nem álltam kapcsolatban, és nem segítettem néhány olyan embernek, akik nem jöttek el prédikációkat hallgatni. Egyszerűen csak letettem róluk.

Miután beszéltem a vezetővel, eltöprengtem. Beláttam, hogy Isten azt mondja: „Mindaz, amit Isten az emberektől kér, és az összes különféle munka Isten házában – ezeket mind meg kell tenniük az embereknek, ezek mind az emberek kötelességeinek számíta. Nem számít, milyen munkát végeznek az emberek, ez az a kötelesség, amelyet végre kell hajtaniuk. A kötelességek nagyon széles hatókört fednek le, és sok területet tartalmaznak – de bármilyen kötelességet teljesítesz, egyszerűen szólva ez a te kötelezettséged, olyasmi, amit tenned kell. Amíg arra törekszel, hogy jól csináld, Isten meg fog dicsérni, és el fogja ismerni, hogy olyasvalaki vagy, aki igazán hisz Istenben. Nem számít, ki vagy, ha mindig megpróbálsz kibújni a kötelességed alól vagy elbújni előle, akkor van egy probléma. Finoman fogalmazva túl lusta vagy, túl csalárd, haszontalan, szereted a kényelmet és megveted a munkát, komolyabban fogalmazva pedig nem vagy hajlandó teljesíteni a kötelességedet, nem vagy elkötelezett, nem vagy engedelmes. Ha még ebbe az apró feladatba sem tudsz erőfeszítést tenni, akkor mit tudsz csinálni? Mit vagy képes megfelelően csinálni? Ha valaki igazán elkötelezett és felelősséget érez kötelessége iránt, akkor, amíg Isten megköveteli, és amíg Isten házának szüksége van rá, addig válogatás nélkül mindent meg fog tenni, amit kérnek tőle. Vajon nem az a kötelesség teljesítésének egyik alapelve, hogy magunkra vállalunk és befejezünk mindent, amire képesek vagyunk, és amit meg kell tennünk? (De igen.)” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel (Negyedik rész)). „Ha engedelmes és őszinte vagy, akkor, amikor végrehajtasz egy feladatot, nem vagy hanyag és felületes, és nem keresed a lazsálás lehetőségeit, hanem egész testedet és lelkedet beleadod. A rossz belső állapot negativitást eredményez, amitől az emberek elvesztik a lendületüket, és így figyelmetlenné és felületessé válnak. Teljesen jól tudják a szívükben, hogy az állapotuk nem helyes, és mégsem próbálják az igazság keresése által helyrehozni azt. Az ilyen emberek nem szeretik az igazságot, és csak alig hajlandóak végrehajtani a kötelességüket, vonakodnak bármilyen erőfeszítést is tenni vagy nehézséget elszenvedni, és mindig a lazsálás lehetőségeit keresik. Valójában Isten már látta mindezt – szóval miért nem figyel ezekre az emberekre? Isten csak arra vár, hogy az Ő választottai felébredjenek és felismerjék, hogy mik is ők valójában, hogy leleplezzék és kivessék őket” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel (Negyedik rész)). Isten szavaiból megértettem, hogy a kötelességüket felelősen végző embereknek nincs szükségük mások felügyeletére a feladatok elvégzéséhez; szívvel-lélekkel végzik a kötelességüket. De azok az emberek, akik nem veszik komolyan a kötelességüket, csak megjátsszák magukat és átesnek rajta. Még ha úgy tűnik is, hogy rengeteg munkát végeztek, ez csupán felületes, és nem értek el valódi eredményeket. Becsapják az embereket. Isten szavai felfedték állapotomat. Boldog voltam, amikor potenciális evangélium-befogadókat hívtam meg prédikációkra, mert amikor mindenki látta, hogy hány embert hívtam meg, azt gondolták, hogy felelősségteljes vagyok. De a valóságban, amikor tudnom kellett, hogy mi történik velük azután, nem akartam megfizetni az árát, vagy több időt és erőfeszítést belefektetni. Csak át akartam hárítani a munkát az evangéliumi munkatársakra. Szerettem a könnyebb utat választani. Azt az utat választottam, amelyik kevesebb nehézséggel járt és kényelmesebb volt. A rövidebb utat választottam, amikor a dolgok nehézkessé váltak. Fel akartam adni, amikor valami nehéznek tűnt, vagy sok erőfeszítésembe került. Annyira lusta voltam! Nem érdekelt, hogy kiderítsem, milyen kérdéseik voltak a potenciális evangélium-befogadóknak a prédikációk meghallgatása után, hogy továbbra is járnak-e az összejövetelekre, és ha nem, miért nem járnak, stb. Nagyon felelőtlen voltam a kötelességemben, és nem adtam bele mindent, mégis azt akartam, hogy úgy tűnjön, hatékony vagyok a kötelességemben. Annyira ravasz és megtévesztő voltam, nem érdemeltem meg a bizalmat. Egy másik korábbi tapasztalatom is eszembe jutott. Amikor iskolás voltam, és rossz jegyeket kaptam, újra fel kellett vennem a tantárgyat, de még akkor sem tanultam keményen. Mindig is jobban szerettem a könnyű munkát, mint a nehezet, és lusta voltam. Ez része a természetemnek. Miután erre rájöttem, elkezdtem több gondot fordítani a munkámra, változtatni a hozzáállásomon, és kommunikálni azokkal a potenciális evangélium-befogadókkal. Az evangéliumi munkatársakkal is beszéltem, és a segítségüket kértem. Amikor ezt megtettem, egy kissé hatékonyabbá válltam.

Később átadtam azokat, akik készek voltak elfogadni az igaz utat az öntözőknek, de még mindig nem sokan jöttek el az összejövetelekre. Volt egy személy, aki túlságosan el volt foglalva a munkával ahhoz, hogy összejövetelekre jöjjön. Ráadásul az édesanyja is most halt meg. Szomorú volt, és elvonult a világtól. Nem tudtam, hogyan vállaljak közösséget vele, azon kívül, hogy mondtam neki egy-két egyszerű szót. És amikor néhányan problémába ütköztek, nem találtam meg a megfelelő szavakat Istentől, hogy segítsek azok megoldásában. Ez nehéz volt számomra. Szívesebben hívtam meg emberek prédikációkat hallgatni, mert az könnyebb volt. Nem igazán szerettem beszélgetni velük; Féltem, hogy olyan kérdéseket tesznek fel, amelyekre nem tudok válaszolni, ezért úgy döntöttem, hogy kerülöm őket, vagy lemondok róluk. Körülbelül fél évvel később az általam meghívottak közül csak hatan fogadták el Isten utolsó napokbeli munkáját, miközben más testvérek sok embert megtérítettek. Szégyelltem magam, és tele voltam megbánással. Hanyagul teljesítettem a kötelességemet abban a hat hónapban. Ha visszaforgathattam volna az időt, nem lettem volna hanyag. Az a tény, hogy mások oly sok embert hoztak Isten házába, megmutatta, hogy ez lehetséges. Beláttam, hogy Mindenható Isten szavai azt mondják: „Az evangélium terjesztése során az embereknek teljesíteniük kell a kötelezettségüket, és komolyan kell foglalkozniuk az evangélium minden potenciális befogadójával, akinek hirdeted azt. Isten a lehető legnagyobb mértékben megmenti az embereket, az embereknek pedig Isten akaratát kell szem előtt tartaniuk, nem szabad könnyelműen elmenniük senki mellett, aki az igaz utat keresi és kutatja. Mi több, az evangélium terjesztése során meg kell ragadnod az alapelveket. Minden egyes emberrel kapcsolatban, aki az igaz utat kutatja, meg kell figyelned, meg kell értened és meg kell ragadnod olyan dolgokat, mint a vallási hátterük, hogy a képességük jó-e vagy rossz, és az emberi mivoltuk minőségét. Ha olyan személyt találsz, aki szomjazza az igazságot, aki képes felfogni Isten szavait, és aki el tudja fogadni az igazságot, akkor azt a személyt Isten predesztinálta. Minden erőddel meg kell próbálnod, hogy közöld velük az igazságot, és megnyerd őket. Azonban, ha emberi mivoltuk silány és jellemük rémes, szomjúságuk pedig színlelés, és folyton vitatkoznak, ragaszkodva az elképzeléseikhez, akkor félre kell tenned őket, és le kell mondanod róluk. Némely, az igaz utat kutató embernek van felfogóképessége, és kiváló képességű, de arrogáns és önelégült. Ők szorosan ragaszkodnak a vallásos elképzelésekhez, ezért szeretettel és türelemmel kell velük közölnöd az igazságot, hogy segíts megoldani ezt a problémát. Csak akkor kell feladnod, ha nem fogadják el az igazságot, bárhogyan is közlöd velük – ekkor mindent megtettél, amit megtehettél. Röviden, ne mondjatok le senkiről, aki képes könnyedén felismerni és elfogadni az igazságot. Amíg hajlandóak az igaz utat kutatni és képesek az igazságot keresni, addig minden tőled telhetőt meg kell tenned, hogy többet olvass nekik Isten szavaiból, hogy többet kommunikálj nekik az igazságról, hogy bizonyságot tegyél Isten munkájáról, és tisztázd elképzeléseiket és kérdéseiket, hogy megnyerd és Isten elé vidd őket. Ez összhangban van az evangélium terjesztésének elveivel. Hogyan lehet tehát megnyerni őket? Ha a velük való foglalkozás során megállapítod, hogy jó képességű és jó emberi mivoltú az illető, akkor mindent meg kell tenned, hogy teljesítsd a kötelezettségedet; fizetned kell egy bizonyos árat, és bizonyos módszereket és eszközöket kell használnod, és nem számít, hogy milyen módszereket és eszközöket alkalmazol, amíg azért használod ezeket, hogy megnyerd az illetőt. Összefoglalva, a megnyerésük érdekében teljesítened kell a kötelezettségedet, és szeretetet kell alkalmaznod, és mindent meg kell tenned, ami a hatalmadban áll. Közölnöd kell minden igazságot, amit értesz, és meg kell tenned mindazt, ami a te feladatod. Még ha nem is nyerted meg az illetőt, akkor is tiszta lesz a lelkiismereted. Megtettél minden tőled telhetőt. Ha nem közlöd tisztán az igazságot, az illető pedig továbbra is ragaszkodik az elképzeléseihez, ésha elveszíted a türelmedet, és önszántadból lemondasz róla, akkor ez azt jelenti, hogy elhanyagolod a kötelességedet, ez pedig vétek és szégyenfolt lesz a számodra. Néhányan azt kérdezik: »Ez a folt vajon azt jelenti, hogy Isten elítélt engem?« Az ilyen kérdések attól függnek, hogy az emberek szándékosan és megszokásból teszik-e ezeket. Isten nem ítéli el az embereket alkalmi vétkekért; csak meg kell térniük. De amikor tudatosan rosszat tesznek, és nem hajlandók megbánni, akkor Isten elítéli őket. Hogy is ne ítélné el őket Isten, amikor nyilvánvalóan tisztában vannak az igaz úttal, mégis szándékosan vétkeznek? Az igazságalapelvek alapján nézve ez felelőtlenség, gondatlanság és felületesség; és legalább annyi biztos, hogy ezek az emberek nem tettek eleget a kötelezettségüknek; így ítéli meg Isten a hibáikat. Ha nem hajlandóak megtérni, akkor el lesznek ítélve. Az ilyen hibák csökkentése vagy elkerülése érdekében tehát az embereknek minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, hogy teljesítsék kötelezettségeiket, aktívan igyekezve foglalkozni minden olyan kérdéssel, amelyet az igaz utat kutató emberek felvetnek, és semmiképpen sem félretéve vagy halogatva a döntő kérdéseket” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az evangélium terjesztése az a kötelesség, amely minden hívő becsületbeli ügye). Isten szavai tényleg elgondolkodtattak, és nagyon meghatódtam. Isten kötelességeket adott az embereknek, és elvárta, hogy mindent beleadjanak, de én nem akartam áldozatot hozni a kötelességemben, hogy Istenhez vezessem az embereket. Nagyon lusta és túlságosan hanyag voltam a kötelességemben. Nem úgy tettem, ahogy Isten mondta, hogy komolyan odafigyeljek mindazokra, akik az igaz utat vizsgálják, vagy teljesítsem a feladataimat. Azt hittem, elég az, ha sok embert meghívok, hallgatónak, és hogy ami azután következik, az nem az én dolgom. Az én szememben ez az öntözők felelőssége volt, és hogy eljöttek-e az összejövetelekre vagy sem nem az én problémám vagy az én felelősségem volt. Így amikor nem jöttek el az összejövetelekre, nem igyekeztem mindent megtenni, hogy szavakat találjak Istentől, hogy segítsek nekik. Úgy gondoltam, a problémáikat nehéz számomra megoldani, ezért le akartam mondani róluk. De valójában amíg megfelelnek az evangéliumhirdetés alapelveinek, komolyan kell figyelnem rájuk, és én voltam az, aki meghívta őket prédikációt hallgatni. Rendes körülmények között folytatnom kellett volna velük a kommunikálást, de én nem tettem. Csak átadtam őket az öntözőknek, és annyiban hagytam. Tényleg nem volt felelősségérzetem, és nem vettem figyelembe Isten akaratát. Miután felismertem a problémámat, elhatároztam, hogy megváltoztatom a hozzáállásomat, de tudtam, hogy egyedül nem fog menni. Imádkoznom kellett, és kérnem kellett Isten segítségét. Azután, amikor potenciális evangélium-befogadókkal találkoztam, gyakran imádkoztam Istenhez, hogy segítsen elvezetni őket Hozzá. és legyen hajlandóságom keményen dolgozni és valódi áldozatokat hozni, hogy ne legyek hanyag a kötelességemben, mint korábban. A vezetőmet is megkérdeztem, hogyan lehet rávenni az embereket, hogy elfogadják Isten utolsó napokbeli munkáját. Megosztott velem néhány módszert, és elkezdtem töprengeni, látni akartam, mit nem tettem meg még. Rájöttem, hogy nem keresem az igazságot a munkámban, és nem tanulok a testvéreimtől. Amikor néhányan nem jöttek el az összejövetelekre, nem akartam tudni, miért, és úgy döntöttem, hogy lemondok róluk. Túlságosan hanyagul álltam hozzá a kötelességemhez.

Ez eszembe juttatta Isten szavait: „Rendkívül fontos, hogy hogyan tekintetek Isten megbízatásaira, ez nagyon komoly dolog. Ha nem tudod teljesíteni azt, amit Isten az emberekre bízott, akkor nem vagy alkalmas arra, hogy az Ő jelenlétében élj, és büntetést érdemelsz. Tökéletesen természetes és indokolt, hogy az embereknek teljesíteniük kell minden megbízatást, amelyet Isten rájuk bíz. Ez az ember legfőbb kötelezettsége, és ugyanolyan fontos, mint a saját élete. Ha nem veszed komolyan Isten megbízatásait, akkor a legsúlyosabb módon árulod el Őt. Ez esetben szánalmasabb vagy, mint Júdás, és átkozottnak kell lenned. Az embereknek alapos megértést kell nyerniük arról, hogy hogyan viszonyuljanak ahhoz, amit Isten rájuk bíz, és legalább azt fel kell fogniuk, hogy a megbízatások, amelyeket Ő az emberiségre bíz, Istentől kapott felmagasztalások és különleges kegyek, és hogy ezek a legdicsőségesebb dolgok. Minden másról le lehet mondani. Még ha az embernek fel is kell áldoznia a saját életét, akkor is teljesítenie kell Isten megbízatását” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerjük meg az ember természetét?). Miután elolvastam Isten szavait, elszégyelltem magam. Isten teremtményeként jól kell teljesítenem kötelességemet. Ez a küldetésem és az oka annak, hogy élek. Ha ezt nem tudom megtenni, akkor elveszítem azt a funkciót, amelyre teremtettek, és nem leszek méltó arra, hogy Isten előtt éljek. Végül Isten megvet és kirekeszt engem. A királyság evangéliumának terjesztése Isten legsürgetőbb kívánsága, és mindent bele kell adnom a kötelességembe, nem pedig hanyagnak lenni benne. Eszembe jutott, amikor Isten felszólította Noét, hogy építse meg a bárkát. Bár ez egy rendkívül nehéz feladat volt, Noé nem adta fel. Nem kérdezte Istent, mikor készül el a bárka, vagy mikor jön az árvíz. Csak követte Isten utasításait, és megépítette a bárkát. Miután ezt felismertem, rájöttem, hogy változtatnom kell a kötelességeimhez való hozzáállásomon, Noé példáját kell követnem, és minden tőlem telhetőt megtennem a kötelességem teljesítése során. Egyszer egy összejövetelen a többiek prédikálási tapasztalataikat osztották meg, és azt, hogy hogyan használták Isten szavait a potenciális evangélium-befogadók problémáinak megoldására. Nagyon meghatódtam, miután meghallgattam őket. Nem akartam többé lusta lenni. Felelősségteljes akartam lenni. Minden energiámat a kötelességemre akartam fordítani.

Rendszeresen megfigyeltem, kik nem jöttek el az összejövetelekre, azonnal kapcsolatba léptem azokkal, akik nem voltak jelen, és közösséget vállaltam velük Isten szavaival. Amikor teljes szívvel odafigyeltem minden egyes személyre, a legtöbben rendszeresen eljöttek az összejövetelekre. Emlékszem, volt valaki, aki több napig nem jött el. Üzenetet küldtem neki, de amikor néhány napig nem válaszolt, aggódni kezdtem. Felhívtam Derly testvért, egy öntözőt, hogy megkérdezzem, mi történik. Azt mondta, hogy a nő nehézségekbe ütközött a munkahelyén, ezért megosztott vele néhány gondolatot Isten szavaiból. Miután ezt meghallottam, éreztem, hogy ez nem elég, ezért megkértem Derly testvért, hogy hívja fel a nőt, és telefonon vállaljon közösséget. Meglepetésemre, a közösség után beleegyezett, hogy részt vegyen az aznapi összejövetelen, és elnézést kért, amiért nem jött korábban. Nem sokkal később csatlakozott a gyülekezethez. Repesett a szívem az örömtől. Annyira hálás voltam Istennek! Beláttam, hogy Isten is azt mondja: „Ha valóban rendelkezel lelkiismerettel és értelemmel, akkor, amikor valamit teszel, egy kicsit több szívvel, egy kicsit több kedvességgel, felelősséggel és figyelemmel fogod tenni, és több erőfeszítésre leszel képes. Ha több erőfeszítést tudsz tenni, az általad végzett kötelességek eredményei javulni fognak. Az eredményeid jobbak lesznek, és ez eleget tesz mind a többi embernek, mind Istennek” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az életbe való belépés a kötelesség teljesítésével kezdődik). „A belépést a pozitivitás oldaláról kell elérned. Ha passzívan várakozol, akkor még mindig negatív vagy. Proaktívnak kell lenned a Velem való együttműködésben; légy szorgalmas és sose légy lusta. Légy mindig közösségben Velem, és alakíts ki még mélyebb bensőséges viszonyt Velem. Ha nem értesz, ne légy türelmetlen a gyors eredményekért. Nem arról van szó, hogy nem mondom el neked; arról van szó, hogy látni akarom, Rám hagyatkozol-e, amikor a jelenlétemben vagy, és hogy biztos vagy-e a Tőlem való függésedben. Mindig közel kell maradnod Hozzám, és minden ügyet az Én kezembe kell helyezned. Nem menj vissza fölöslegesen. Miután egy ideig öntudatlanul közel voltál Hozzám, a szándékaim feltárulnak majd előtted. Ha felfogod őket, akkor valóban szemtől szembe kerülsz Velem, és valóban megtalálod majd az arcomat. Nagy tisztánlátás és állhatatosság lesz benned, és lesz mire támaszkodnod. Akkor erővel és önbizalommal is rendelkezel majd, s lesz előre vezető utad. Minden könnyen jön majd hozzád” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 9. fejezet). Azelőtt passzív voltam a kötelességemben és hiányzott belőlem a leleményesség. Meggondolatlanul lemondtam a potenciális evangélium-befogadókról. Az Isten szavaiból kapott útmutatás megértette velem, hogy ami a szívünkben van, az nagyon fontos. Amikor szeretettel bánunk az emberekkel és őszintén vállalunk közösséget, látni fogjuk Isten útmutatását. Miután ezt megértettem, imádkoztam Istenhez, kérve Őt, hogy segítsen jól teljesíteni a kötelességemet, és tudatosan gyakorolni az Ő szavait.

Ezt követően beszélgetéseket kezdeményeztem azokkal a potenciális evangélium-befogadókkal. Ha megfeleltek a prédikáció alapelveinek, addig tanulmányoztam a helyzetüket, amíg el nem fogadták Isten munkáját. Amikor ezt megtettem, éreztem, hogy Isten apránként vezet engem, segít megérteni, hogyan végezzem a kötelességemet, és nagy megnyugvást éreztem a szívemben. Hála legyen Istennek!