Írta: Parfait, Benin

Több mint egy éve öntöztem az újonnan érkezőket a gyülekezetben. A kötelességem ellátása folyamán fokozatosan elsajátítottam néhány alapelvet, így egyre jobban tudtam öntözni az újonnan érkezőket. Úgy éreztem, van tapasztalatom a kötelességem elvégzésében, és segítség nélkül is jól öntözöm az újonnan érkezőket. Ha az újonnan érkezőknek problémáik vagy nehézségeik adódtak, az igazság keresésével segítséget tudtam nyújtani, ezért azt gondoltam, hogy már tudom, hogyan kell jól végezni a kötelességemet. Úgy éreztem, hogy nincs szükségem senki iránymutatására, nincs szükségem arra, hogy mások felügyeljék és nyomon kövessék a munkámat. Emiatt nem fogadtam el a testvéreim felügyeletét és tanácsait, és nem sok visszajelzést adtam az általam öntözött újonnan érkezők egyedi helyzetéről. A saját elképzelésem szerint végeztem a munkámat.

Egy nap a felügyelőm, Pheolie, néhány újonnan érkezőről kérdezett, és feltett nekem néhány kérdést. Például: hogyan értesítettem az újonnan érkezőket az összejövetelekről? Miért nem vett részt ez a nővér vagy az a testvér az összejöveteleken? Gyakran beszélgettem-e az újonnan érkezőkkel, hogy megértsem az állapotukat vagy a nehézségeiket? Amikor ezeket a kérdéseket hallottam, nagyon ellenálltam. Azt gondoltam: „Azt hiszi, felelőtlenül végzem a kötelességemet? Hát nem bízik bennem?” Nagyon dacos voltam, és nem tudtam nem kimutatni romlott beállítottságomat, ignorálni akartam Pheolie-t. Megkérdezte tőlem, hogy az újonnan érkezőket érdeklik-e az összejövetelek, mire én felületesen azt válaszoltam: „igen”, és nem magyaráztam el semmit. Megkérdezte, hogyan értesítem az újonnan érkezőket az összejövetelekről, és azt válaszoltam, hogy sms-t küldtem nekik, de nem mondtam el részletesen, hogyan értesítettem őket, milyen nehézségeik adódtak, stb. Ezután megkérdezte tőlem, hogy az igazság mely aspektusait közlöm az újonnan érkezőkkel, és én türelmetlenül azt válaszoltam, hogy tudom, hogyan kell beszélni az újonnan érkezőkkel, de nem adtam részleteket arról, hogy mit mondtam, hogyan reagáltak, vagy milyen kérdéseik voltak. Nem elégedett meg a válaszommal, többet akart tudni arról, hogy támogatom-e és segítem-e az újonnan érkezőket. Úgy éreztem, alábecsül engem, mintha nem tudnám, hogyan kell teljesíteni a kötelességem, és ez nagyon rosszul érintett. Egyszer észrevette, hogy nem veszem figyelembe az újonnan érkezők érzéseit, amikor beszélek, ezért azt mondta, „Az újonnan érkezők szemszögéből kell nézned a dolgokat. Ha újonnan érkező lennél, örülnél-e, hogy ezt mondják neked? Akarnál válaszolni rájuk?” Ez felzaklatott. Azt mondtam, értem, de valójában nem fogadtam el. Nem gondoltam, hogy bármi probléma van azzal, ahogyan az újonnan érkezőkkel beszélek. A szívem mélyén azt mondtam magamban: „Tudom, hogyan kell közösséget vállalni az újonnan érkezőkkel, így a magam módján fogom elintézni.” Egy másik alkalommal megkérdezte tőlem, hogyan szoktam közösséget vállalni az újonnan érkezőkkel, és azt válaszoltam: „Üzeneteket küldök.” Megkért, hogy hívjam fel az újonnan érkezőket, mert a hívások közvetlenebbek, könnyebbé teszik a problémáik megértését, és segítenek nekik. De akkoriban ezt nem fogadtam el, és úgy gondoltam, az én módszerem jobb. Úgy gondoltam, elég, ha üzeneteket küldök az újonnan érkezőknek, és nem akartam hallgatni rá. A megbeszéléseinken nem akartam tovább beszélgetni, ezért hallgattam, vagy rövid válaszokat adtam. Észrevettem, hogy ha valaki meg akarta velem vitatni az újonnan érkezők öntözését, nagyon negatívvá és nyugtalanná váltam. Úgy éreztem, kinevetnek, lekicsinyelnek, és hogy azt gondolják, nem tudom, hogyan végezzem a kötelességemet, és hogy megbízhatatlan vagyok. Úgy gondoltam, hogy jól végzem a dolgomat, hogy tudom, hogyan kell az újonnan érkezőket öntözni, hogy megvannak a saját módszereim a nyomon követésre, és hogy tehetségesebb vagyok, mint a felügyelőm, ezért nem akartam megfogadni a tanácsait. Bár szóban beleegyeztem, ritkán gyakoroltam a tanácsa szerint, és arra összpontosítottam, hogy továbbra is a saját feltételeim szerint öntözzem az újonnan érkezőket és beszélgessek velük.

Az egyik összejövetelen olvastam Isten szavait, és végre megláttam magamat. Isten mondja: „Vannak olyan emberek, akik gyakran megsértik az alapelveket, amikor cselekednek, és nem fogadják el a metszést. A szívük mélyén tisztán tudják, hogy a mások által mondott dolgok összhangban állnak az igazsággal, de nem fogadják el. Az ilyen emberek annyira arrogánsak és önelégültek! Miért mondom, hogy arrogánsak? Abban, hogy nem fogadják el a metszést, dacosak, a dacosság pedig nem arrogancia? Azt hiszik, hogy jól cselekednek, és nem gondolják, hogy bármilyen rossz tettet követnek el, ami azt jelenti, hogy nem ismerik magukat, és arrogánsak” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember arrogáns természete az Istennel szembeni ellenállásának gyökere). „Az embereknek nem szabad magukat nagyon tökéletesnek, nagyon kiemelkedőnek, nagyon nemesnek vagy másoktól nagyon különbözőnek gondolniuk; mindezt az ember arrogáns beállítottsága és tudatlansága idézi elő. Mindig úgy gondol magára, mint aki kiemelkedik – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem tudja elfogadni a hiányosságait, és soha nem tud szembenézni a hibáival és a kudarcaival – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg másoknak, hogy magasabb rendűek vagy jobbak legyenek nála – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg, hogy mások erősségei felülmúlják vagy meghaladják az övéit – ezt arrogáns beállítottság okozza; soha nem engedi meg másoknak, hogy jobb gondolataik, javaslataik és nézeteik legyenek, mint neki, és amikor felfedezi, hogy mások jobbak nála, akkor negatívvá válik, nem kíván szólni, szorong és lehangolt, és felzaklatja magát – mindezt egy arrogáns beállítottság okozza. Egy arrogáns beállítottság képtelenné tehet téged arra, hogy elfogadd mások helyreigazításait, mert védelmezed a büszkeségedet, képtelenné arra, hogy szembenézz a hiányosságaiddal, és arra, hogy elfogadd a saját kudarcaidat és hibáidat. Sőt, ha valaki jobb nálad, az gyűlöletet és féltékenységet kelthet a szívedben, és korlátozva érezheted magad, és még a kötelességedet sem kívánod végezni, és felületessé is válsz a végzésében. Egy arrogáns beállítottság kiválthatja belőled ezeket a viselkedéseket és gyakorlatokat. Ha képesek vagytok apránként mélyebbre ásni mindezekben a részletekben, áttöréseket elérni, és megértést nyerni róluk; és ha ezután képesek vagytok fokozatosan fellázadni e gondolatok ellen, fellázadni e téves elképzelések, nézetek és még viselkedések ellen is, és nem vagytok többé korlátozva általuk; és ha a kötelességetek végzése során képesek vagytok megtalálni a megfelelő helyeteket, az alapelvek szerint cselekedni, és azt a kötelességet tenni, amit tudtok és amit tennetek kell; akkor minél többet teszitek a kötelességeteket, annál jobbak lesztek benne. Ily módon bementek az igazságvalóságba. Ha be tudsz menni az igazságvalóságba, úgy fog tűnni, hogy emberi hasonlatossággal rendelkezel, és az emberek azt fogják mondani: »Ez az ember a pozíciójának megfelelően viselkedik, és gyakorlatias módon végzi a kötelességét. Nem a természetességre, a forrófejűségre vagy a sátáni romlott beállítottságára támaszkodik a kötelessége végzésekor. Visszafogottan cselekszik, és istenfélő szíve van. Megvannak benne az igazság szeretetének elemei, és a saját hús-vér teste és preferenciái elleni lázadás megnyilvánulásait és feltárulásait mutatja.« Mily csodálatos az, ha ily módon viselkedik valaki! Amikor mások felemlegetik a hiányosságaidat, nem csak elfogadni tudod azokat, hanem derűlátó is vagy, higgadtan nézve szembe a hiányosságaiddal és a problémáiddal. Egészen normális a lelkiállapotod, szélsőségektől mentes, forrófejűségtől mentes. Vajon nem ezt jelenti emberi hasonlatossággal rendelkezni? Csak az ilyen embereknek van józan eszük” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene). Régen azt hittem, nem vagyok arrogáns, de Isten szavainak leleplezése által rájöttem, hogy nagyon is arrogáns vagyok. Amikor a felügyelőm mondott nekem néhány jó módszert az újonnan érkezők öntözésére, egyáltalán nem fogadtam el. Amikor megkérdezte tőlem, hogyan öntözöm az újonnan érkezőket, hallgattam, vagy rövid választ adtam, mert nem akartam megszégyenülni, se azt, hogy mások meglássák a hiányosságaimat az újonnan érkezők öntözésében. Azt akartam, hogy mások azt lássák, hogy minden rendben van velem, nincs semmi gond a kötelességem végzésével, és mások felügyelete vagy segítsége nélkül is el tudom végezni a kötelességemet. Tényleg nagyon arrogáns voltam. Azt éreztem, hogy tehetségesebb vagyok, mint a munkámat felügyelő nővérem, hogy tudom, hogyan kell az újonnan érkezőket öntözni, hogy megvannak a saját módszereim, és hogy azok jól működnek, ezért nem voltam hajlandó elfogadni a javaslatait. A szívem mélyén azt hittem, hogy ha elfogadnám a tanácsát, az azt jelentené, hogy gyengébbek a képességeim. Az kínos lenne. Mit gondolnának rólam mások? Ezért külsőleg elfogadtam a javaslatait, de ritkán gyakoroltam őket. Arrogáns természetem távol tartott az igazságtól, megakadályozott abban, hogy megfogadjam mások tanácsait, és ragaszkodtam a saját elképzelésemhez. Ez lázadás volt Isten ellen. Ezután megnyugodtam, és elgondolkodtam a nővérem javaslatán. Úgy gondoltam, hogy jó a véleménye, és érdemes kipróbálni, amit mond. Így hát felhívtam telefonon az újonnan érkezőket. Úgy éreztem, hogy telefonon könnyebb velük kommunikálni, megérteni a problémáikat, és azonnal segíteni nekik. Amikor gyakorlatba ültettem a tanácsát, és láttam, hogy az újonnan érkezők öntözésével kapcsolatos munkám hatékonyabbá vált, nagyon elszégyelltem magam. Láttam, hogy bár régóta végeztem a kötelességemet, még mindig sok hiányosságom volt. A nővérem segítsége és útmutatása nélkül nem javultak volna a munkám eredményei. Arra is rájöttem, hogy nem vagyok jobb másoknál, és hogy egyedül nem tudom jól végezni a kötelességemet.

Egy nap a felügyelő az egyik újonnan érkező helyzetéről kérdezett, és arról, hogy miért nem jár már több napja az összejövetelekre. Miután elmagyaráztam, feltett néhány további kérdést, mivel több részletet akart megtudni arról, hogyan végeztem a kötelességemet. Kellemetlenül éreztem magam, és nagyon ellenálltam. Nem akartam válaszolni a kérdéseire, mert nem akartam elfogadni a felügyeletét és a munkámmal kapcsolatos kérdéseit. Rájöttem, hogy megint a romlott beállítottságomat fedtem fel, ezért szívemben Istenhez imádkoztam az Ő megvilágosításáért és útmutatásáért, hogy megtanuljam alávetni magam az ilyen környezetnek, felismerjem saját romlottságomat, és elfogadjam mások felügyeletét és vezetését. Ezután olvastam Isten szavaiból: „Az antikrisztusok tiltják mások beavatkozását, kérdezősködését és felügyeletét bármilyen munkával kapcsolatban, amit végeznek, és ez a tiltás sokféle módon megnyilvánul. Az egyik az elutasítás, simán és egyszerűen. »Ne avatkozz bele, ne kérdezősködj, és ne felügyelj, amikor dolgozok. Minden munka, amit csinálok, az én felelősségem, van egy elgondolásom, hogy hogyan csináljam, és nincs szükségem arra, hogy bárki igazgasson engem!« Ez egyenes elutasítás. Egy másik megnyilvánulás, hogy fogékonynak mutatja magát, és ezt mondja: »Oké, beszélgessünk és lássuk, hogy kellene a munkát elvégezni«, de amikor mások tényleg elkezdenek kérdéseket feltenni és próbálnak többet megtudni a munkájáról, vagy amikor rámutatnak néhány problémára és tesznek pár javaslatot, milyen a hozzáállása? (Nem fogékony.) Így van – egyszerűen nem hajlandó elfogadni, kifogásokat és mentségeket talál, hogy elutasítsa mások javaslatait, a rosszat jónak tünteti fel és a jót rossznak, de valójában, a szívében tudja, hogy erőlteti a logikát, hogy hangzatos szavakat mond, hogy amit mond, az csak elméleti, hogy a szavai nem olyan gyakorlatiasak, mint az, amit mások mondanak. És mégis, hogy megvédje státuszát – pedig jól tudja, hogy nincs igaza, hanem másoknak van igazuk –, más emberek igazát hamissá, saját tévedését pedig igazzá formálja, és csak csinálja tovább, nem engedve, hogy helyes és az igazsággal összhangban lévő dolgokat bevezessenek vagy megvalósítsanak ott, ahol ő van. [...] Mi a célja? Az, hogy ne fogadja el mások beavatkozását, kérdezősködését, felügyeletét, és hogy elhitesse a testvérekkel, hogy ahogyan ő cselekszik, az igazolható, helyes és összhangban van Isten házának munkarendjével, valamint összhangban van a cselekvés alapelveivel, és hogy vezetőként ő az alapelvekhez tartja magát. Tényleg csak egy pár ember érti az igazságot a gyülekezetben; a többség kétségkívül alkalmatlan a tisztánlátásra, nem annak látják ezt az antikrisztust, aki valójában, és az természetesen félrevezeti őket” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Második rész)). „Amikor a Sátán cselekszik, nem engedi meg senki másnak a beavatkozást, azt akarja, hogy övé legyen a végső döntés mindenben, amit tesz, hogy ő irányítson mindent, és senki nem felügyelheti őt és nem kérdezhet rá semmire. Ha bárki közbelép vagy beavatkozik, az még kevésbé megengedett. Így cselekszik egy antikrisztus: bármit is tesz, senkinek sem szabad rákérdeznie, és akárhogyan mesterkedik a színfalak mögött, senkinek sem szabad beavatkoznia. Ez az antikrisztus viselkedése. Azért viselkedik így, mivel egyrészt a beállítottsága szélsőségesen arrogáns, másrészt pedig rendkívüli módon hiányzik belőle a józan ész. Teljesen hiányzik belőle az alávetettség, és nem engedi senkinek, hogy felügyelje őt vagy ellenőrizze a munkáját. Ezek valóban egy démon cselekedetei, amelyek teljesen különböznek egy normális ember cselekedeteitől. Mindenkinek, aki munkát végez, szüksége van mások együttműködésére, szüksége van más emberek segítségére, javaslataira és közreműködésére, és még ha valaki felügyeli vagy figyeli is, ez nem rossz dolog, hanem szükséges. Ha a munka egy részében esetleg hibák fordulnak elő, és azok az emberek, akik figyelnek, azonosítják és azonnal kijavítják azokat, és megelőzik a munkában felmerülő veszteségeket, nem nagy segítség ez? És ezért, amikor okos emberek tesznek dolgokat, szeretik, ha más emberek felügyelik és megfigyelik őket, és kérdéseket tesznek fel. Ha véletlenül előfordul egy hiba, és ezek az emberek képesek rámutatni, és a hibát azonnal ki lehet javítani, ez nem nagyon is kívánatos kimenetel? Nincs senki a világon, akinek ne lenne szüksége mások segítségére. Csak az autista és depressziós emberek szeretnek egyedül lenni és nem érintkezni vagy kommunikálni más emberekkel. Amikor az emberek autizmusban vagy depresszióban szenvednek, többé már nem normálisak. Többé már nem tudják kontrollálni magukat. Ha az emberek elméje és józan esze normális, de egyszerűen nem akarnak másokkal kommunikálni, és nem akarják, hogy mások tudjanak bármiről is, amit tesznek, titokban akarják csinálni a dolgokat, egyedül, a színfalak mögött ügyködnek, és nem hallgatnak meg semmit, amit mások mondanak, akkor az ilyen emberek antikrisztusok, ugye? Ők antikrisztusok” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Második rész)). Úgy éreztem, hogy ezek a szavak Isten ítéletét jelentik számomra. Rájöttem, hogy a viselkedésem olyan, amilyet Isten leleplezett. Nagyon nehéz volt elfogadnom mások tanácsát és felügyeletét a kötelességem végzésében. Még ha voltak is nehézségeim, soha nem fedtem fel és nem tudattam másokkal őket, mert úgy éreztem, hogy ez az én kötelességem, ezért én vagyok a felelős, enyém a végső szó, és a magam módján végezhetem. Úgy éreztem, hogy tudom, hogyan végezzem a munkámat, és nem volt szükségem felügyelőre, sem arra, hogy valaki ellenőrizzen vagy tanácsot adjon nekem. Úgy tekintettem mások tanácsaira, mintha lelepleznék a hiányosságaimat vagy megkérdőjeleznék a képességeimet, így nem akartam hallani őket. Most már látom, hogy ez arrogancia és ostobaság volt részemről. Ez nem az a józan ész volt, amivel egy normális emberi mivoltú személynek rendelkeznie kell. Az arrogáns természetem miatt nem engedelmeskedtem senkinek, és soha nem fogadtam el mások felügyeletét és tanácsait. Mindig én akartam kimondani az utolsó szót, és a saját akaratom szerint akartam öntözni az újonnan érkezőket. Régen egyszerűen csak a saját módszerem szerint követtem nyomon az újonnan érkezőket, ami csak üzenetek küldéséből állt, és ritkán hívtam fel az újonnan érkezőket. Ha néhány újonnan érkező pár napig nem válaszolt, félretettem őket, és folytattam az összejöveteleket azon újonnan érkezőkkel, akik akartak kommunikálni velem, és ennek eredményeként néhány újonnan érkezőt nem tudtam időben megöntözni, és néhányan még a gyülekezeti csoportból is kiléptek. Nem úgy cselekedtem-e, mint egy antikrisztus? Az antikrisztusok nem szeretik, ha felügyelik őket, és soha nem fogadnak el tanácsot másoktól. Mindent saját maguk akarnak irányítani, a saját módszereik vagy a saját véleményük szerint teszik a dolgokat, nem engedelmeskednek senkinek, és nem működnek együtt másokkal, hogy jól végezzék a munkájukat. Láttam, hogy egy antikrisztus útján járok, és megijedtem. Azt is megtanultam Isten szavából, hogy mindenkinek megvannak a maga hiányosságai és elégtelenségei, ezért szükségünk van mások tanácsára és segítségére. Együtt kell működnünk másokkal, hogy jól végezzük a kötelességünket. A felügyelőm segített nekem azzal, hogy nyomon követte a munkámat, és javaslatokat adott. Amikor megfogadtam őket, én is láttam, hogy ez hasznos volt, de nem akartam elfogadni, és ezzel ártottam az egyház munkájának. Ez nagyon komoly dolog volt.

Ezután olvastam Isten szavaiból: „Amikor valaki kicsit felügyel vagy megfigyel téged, illetve megpróbál mélyen megérteni, megpróbál nyíltan beszélgetni veled és megtudni, hogy milyen állapotban voltál ez idő alatt, és néha még akkor is, amikor a hozzáállása egy kicsit keményebb, és amikor egy kissé megmetsz, megfegyelmez és megdorgál téged, ez azért van, mert lelkiismeretesen és felelősen áll Isten házának munkájához. Nem kellene, hogy bármilyen negatív gondolataid legyenek, és nem kellene negatív érzelmekkel reagálnod. Mit jelent, ha el tudod fogadni, hogy mások felügyelnek, megfigyelnek és megpróbálnak megérteni? Azt, hogy a szívedben elfogadod Isten átvizsgálását. Ha nem fogadod el, hogy az emberek felügyelnek, megfigyelnek és megpróbálnak megérteni téged, sőt még ellen is szegülsz ennek – képes vagy elfogadni Isten átvizsgálását? Isten átvizsgálása részletesebb, mélyrehatóbb és pontosabb, mint amikor emberek próbálnak megérteni téged; Isten követelményei sokkal konkrétabbak, szigorúbbak és mélyrehatóbbak ennél. Ha még azt sem tudod elfogadni, hogy Isten választott népe felügyeljen, akkor állításaid, hogy el tudod fogadni Isten átvizsgálását, vajon nem üres szavak? Ahhoz, hogy képes legyél elfogadni Isten átvizsgálását és ellenőrzését, először is képesnek kell lenned elfogadni, hogy Isten háza, a vezetők és a dolgozók vagy a testvérek felügyeljenek” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (7.)). „Ha istenfélő szívvel rendelkezel, akkor természetes módon képes leszel Isten vizsgálatának az elfogadására. Azonban meg kell tanulnod elfogadni Isten választott népének felügyeletét is, ami megköveteli, hogy széles látókörű és nagylelkű legyél. Ha azt látod, hogy valaki a tudtodon kívül felügyel téged, ellenőrzi a munkádat vagy utánad néz, és te forrófejűvé válsz, ellenségedként kezeled és megveted az illetőt, sőt rátámadsz és fűben elbújó kígyóként, árulóként bánsz vele, azt kívánva, bárcsak eltűnne, akkor bajban vagy. Vajon nem rendkívül hitvány dolog ez? Akkor mi a különbség közötted és egy ördögkirály között? Igazságos bánásmód ez? Ha tisztességesen és becsületesen viselkedsz, akkor miért kellene félned attól, hogy valaki ellenőriz téged? Ha félsz, az azt jelenti, hogy rejtegetsz valamit. Ha a szívedben tudod, hogy problémád van, akkor fogadd el Isten ítéletét és fenyítését. Ez azt mutatja, hogy van józan eszed. Ha tudod, hogy problémád van, de nem engeded meg senkinek, hogy felügyeljen, ellenőrizze a munkádat vagy utánajárjon a problémádnak, akkor rendkívül híján vagy a józan észnek, olyan ember vagy, aki fellázad Isten ellen és ellenáll Neki, és ez esetben még komolyabb a problémád. Ha Isten választott népe felismeri, hogy gonosz ember vagy, illetve álhívő, akkor még nyugtalanítóbbak lesznek a következmények – ki leszel tisztítva és vetve. Így akik képesek elfogadni, hogy mások felügyeljék, ellenőrizzék és vizsgálják őket, ők rendelkeznek a leginkább józan ésszel; elfogadóképességgel és normális emberi mivolttal bírnak. Amikor felfedezed, hogy a megközelítésed helytelen, vagy hogy romlott beállítottságot fedsz fel, ha képes vagy megnyílni és kommunikálni az emberekkel, ez segíteni fog a körülötted lévőknek abban, hogy felügyeljenek téged. Kétségtelenül szükséges elfogadni a felügyeletet, de a legfőbb dolog imádkozni Istenhez, támaszkodni Rá, és folyamatosan önvizsgálatot tartani. Különösen akkor, amikor helytelen útra léptél vagy valami helytelent tettél, vagy amikor arra készülsz, hogy önkényes és diktatórikus módon cselekedj, és valaki a környezetedben rámutat erre és figyelmeztet téged, el kell fogadnod azt, és sietve el kell gondolkoznod magadon, be kell ismerned a hibádat és ki kell javítanod azt. Ez vissza tud tartani téged attól, hogy az antikrisztusok útjára lépj. Ha van valaki, aki ily módon segít és éberségre int, akkor a tudtodon kívül vajon nem a megóvásodat szolgálja ez? Számodra ez egyfajta oltalom” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő végzése összehangolt együttműködést kíván). Isten szava világossá teszi a fontosságát és előnyeit annak, ha elfogadjuk mások felügyeletét. Korábban nem igazán értettem a felügyelet előnyeit, ezért ellenálltam azoknak, akik felügyeltek engem. Azt gondoltam, hogy kontrollálni akarnak a munkámban, vagy megvetnek engem. Ha valaki eljött hozzám megnézni a munkámat, az én szememben olyan volt, mintha felelőtlennek tartottak volna, olyannak, akinek nincs kezdeményezőkészsége és munkaképessége, mintha nem tudnám jól vagy olyan jól végezni a kötelességemet, mint mások. Ezért nagyon ellenálltam annak, hogy mások felügyeljenek engem. De Isten szava által megláttam, hogy a véleményem téves volt, és nem volt összhangban az igazsággal. Voltak hiányosságaim a munkámban, és szükségem volt a testvéreim segítségére, hogy fejlődni tudjak, de nem voltam hajlandó elfogadni a felügyeletet. Hogy tudtam volna valaha is kijavítani a munkám hibáit és jobban végezni a munkámat ilyen módon? Nagyon fontos volt, hogy a testvéreim kérdezzenek a munkámról, mert ők viselték a munka terhét és a kötelességüket végezték. Nem szabad hallgatag és elutasító magatartást tanúsítanom. Meg kell nyílnom, és el kell mondanom nekik a nehézségeimet és a munkám aktuális helyzetét. Ez jót tesz az egyház munkájának. Azáltal, hogy elfogadom a felügyeletet, láthatom a saját hiányosságaimat, és elgondolkodhatok azon, hogy az elvek szerint teszem-e a kötelességemet. Most már megértettem Isten szándékát. Ha gyakran felügyelik és ellenőrzik a munkámat, az megakadályozhatja, hogy a saját akaratom szerint cselekedjek, és így megzavarjam és akadályozzam az egyház munkáját. Ez valójában Isten oltalma a számomra.

Elolvastam egy másik részt Isten szavából: „Mondd, van-e bárki, aki tökéletes? Még ha valaki nagyon erős is, rátermett és tehetséges, akkor sem tökéletes. Ez tény. Az embereknek rendelkezniük kell ezzel a megértéssel, és ez a helyes hozzáállás, amellyel az embereknek viseltetniük kell a saját erősségeik és érdemeik, valamint a saját gyengeségeik iránt; ez az a racionalitás, amellyel az embereknek rendelkezniük kell. Ha megvan benned ez a racionalitás, akkor helyesen tudod kezelni a saját erősségeidet és gyengeségeidet, valamint másokéit is, és ily módon képes leszel harmonikusan együttműködni másokkal. Ha megérted az igazságnak ezt az aspektusát, és be tudsz menni az igazságvalóságnak ebbe az aspektusába, akkor békésen ki tudsz jönni a testvérekkel, és meríthetsz az ő erősségeikből, hogy ellensúlyozd a saját gyengeségeidet. Ily módon, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végzel, vagy mit csinálsz, egyre jobb és jobb leszel benne, és Isten áldása lesz rajtad” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szava által megértettem, hogy mindenkinek megvannak a maga erősségei és gyengeségei, és hogy nincsenek tökéletes emberek ezen a világon. Nem számít, hogy mennyire erősek az emberek, mindig vannak hiányosságaik, és szükségük van mások segítségére. Attól függetlenül, hogy milyen kötelességet végzünk az egyházban, ez elválaszthatatlan mások segítségétől és a velük való együttműködéstől. A Sátán olyan mélyen megrontott minket, hogy mindig a saját romlott beállítottságunk szerint cselekszünk, így szükségünk van testvéreink emlékeztetésére és felügyeletére, hogy elkerüljük az alapelvektől való elhajlást és csökkentsük a hibáink számát. Amikor mások odajöttek hozzám, hogy megértsék a munkahelyi problémáimat, akkor ezt lehetőségként kellett volna felhasználnom, hogy fejlesszem magamat, és tanulhattam volna az ő erősségeikből, hogy javítsam a gyengeségeimet. Ez segített volna engem és a gyülekezet munkáját. Világosan láttam, hogy nem vagyok jobb, mint bárki más, ideértve a munkámat felügyelő nővért is. El kell fogadnom mások útmutatását és tanácsait, korrigálnom kell elhajlásaimat és hibáimat, fel kell fednem saját gyengeségeimet, és segítséget kell kérnem másoktól. Ilyen egy normális józan ésszel és emberi mivolttal rendelkező ember. Ezután elkezdtem megfogadni a nővérem tanácsait, és amikor kérdéseket tett fel, vagy az újonnan érkezők helyzetének bármelyik aspektusáról kérdezett, nyíltan megbeszéltem vele, és részletesen elmondtam neki mindent. Így gyakorolva hatékonyabbá váltam a kötelességem végzésében.

Egy nap a nővérem érdeklődött nálam az újonnan érkezők helyzetéről. Fenntartás nélkül válaszoltam a kérdéseire, és részletesen beszámoltam néhány újonnan érkező rendszertelen látogatásának okairól. Emlékeztetett néhány kulcsfontosságú dologra, én pedig leírtam és végrehajtottam mindet. Láttam, hogy nagyon jó, ha megfogadjuk mások tanácsait. Bár néha, amikor rámutatott a hiányosságaimra, nem tudtam azonnal elfogadni, megértettem, hogy ő azért van, hogy segítsen nekem, ezért nem szabad negatívnak lennem és ellenállnom. Isten elé kellett járulnom, hogy imádkozzak és keressek, ami mind nekem, mind az egyház munkájának hasznára válhat. Az én felelősségem az, hogy az újonnan érkezőket jól öntözzem, hogy segítsek nekik alapot építeni az igaz úton, és kész vagyok elfogadni mások felügyeletét, és jól végezni a kötelességemet.