Több mint egy éve öntöztem az újonnan érkezőket a gyülekezetben. A kötelességem ellátása folyamán fokozatosan elsajátítottam néhány alapelvet, így egyre jobban tudtam öntözni az újonnan érkezőket. Úgy éreztem, van tapasztalatom a kötelességem elvégzésében, és segítség nélkül is jól öntözöm az újonnan érkezőket. Ha az újonnan érkezőknek problémáik vagy nehézségeik adódtak, az igazság keresésével segítséget tudtam nyújtani, ezért azt gondoltam, tudom, hogyan kell jól végezni a kötelességemet. Úgy gondoltam, nincs szükségem senki iránymutatására, nincs szükségem arra, hogy mások felügyeljék és nyomon kövessék a munkámat. Ezért nem fogadtam el a testvéreim felügyeletét és tanácsait, és nem sok visszajelzést adtam az általam öntözött újonnan érkezők egyedi helyzetéről. A saját elképzelésem szerint végeztem a munkámat.

Egy nap a felügyelőm, Pheolie, néhány újonnnan érkezőről kérdezett, és feltett nekem néhány kérdést. Például: hogyan értesítettem az újonnan érkezőket az összejövetelekről? Miért nem vett részt ez vagy az a testvér az összejöveteleken? Gyakran vállatam-e közösséget az újonnan érkezőkkel, hogy megértsem helyzetüket vagy nehézségeiket? Amikor ezeket a kérdéseket hallottam, nagyon ellenálltam. Azt gondoltam: „Azt hiszi, felelőtlenül végzem a kötelességemet? Hát nem bízik bennem?” Nagyon dacos voltam, nem tudtam nem kimutatni romlott beállítottságomat, ignorálni akartam Peholie-t. Megkérdezte tőlem, hogy az újonnan érkezőket érdeklik-e az összejövetelek, Én felületesen azt válaszoltam: „igen”, és nem magyaráztam el semmit. Megkérdezte, hogyan értesítettem az újonnan érkezőket az összejövetelekről, és azt válaszoltam, hogy sms-t küldtem nekik, de nem mondtam el részletesen, hogyan értesítettem őket, milyen nehézségeik adódtak, stb. Ezután megkérdezte tőlem, hogy az igazság mely aspektusait közöltem az újonnan érkezőkkel, és én türelmetlenül azt válaszoltam, hogy tudom, hogyan kell közösséget vállalni az újonnan érkezőkkel, de nem adtam részleteket arról, hogy mit mondtam, hogyan reagáltak, vagy milyen kérdéseik voltak. Nem elégedett meg a válaszommal, többet akart tudni arról, hogy támogatom-e és segítem-e az újonnan érkezőket. Úgy éreztem, alábecsül engem, mintha nem tudnám, hogyan kell teljesíteni a kötelességem, és ez nagyon rosszul érintett. Egyszer észrevette, hogy nem veszem figyelembe az újonnan érkezők érzéseit, amikor beszélek, ezért azt mondta, „Az újonnan érkezők szemszögéből kell nézned a dolgokat. Ha újonnan érkező lennél, örülnél-e, hogy ezt mondják neked? Akarnál válaszolni rájuk?” Ez felzaklatott. Azt mondtam, értem, de valójában nem fogadtam el. Nem gondoltam, hogy bármi probléma van azzal, ahogyan az újonnan érkezőkkel beszélek. A szívem mélyén azt mondtam magamban: „Tudom, hogyan kell rávenni az újonnan érkezőket, hogy részt vegyenek az összejöveteleken, a magam módján fogom elintézni.” Egy másik alkalommal megkérdezte tőlem, hogyan szoktam közösséget vállalni az újonnan érkezőkkel, és azt válaszoltam, hogy üzenetet küldök. Megkért, hogy hívjam fel az újonnan érkezőket, mert a hívások közvetlenebbek, könnyebbé teszik a valós problémák megértését, és segítenek a kapcsolatépítésében. De akkoriban ezt nem fogadtam el, és úgy gondoltam, az én módszerem jobb. Úgy gondoltam, elég, ha üzeneteket küldök az újonnan érkezőknek, és nem akartam hallgatni rá. A megbeszéléseinken nem akartam tovább beszélgetni, ezért hallgattam, vagy rövid válaszokat adtam. Észrevettem, hogy ha valaki meg akarta velem vitatni a az újonnan érkezők öntözését, nagyon negatívvá és nyugtalanná váltam. Úgy éreztem, kinevetnek, lekicsinyelnek, és értéktelennek tartanak, mintha nem tudnám, hogyan kell végeznem a kötelességemet, vagy megbízhatatlan lennék. Úgy gondoltam, hogy jól végzem a dolgomat, hogy tudom, hogyan kell az újonnan érkezőket öntözni, hogy megvannak a saját módszereim a nyomon követésre, és hogy tehetségesebb vagyok, mint a felügyelőm, ezért nem akartam megfogadni a tanácsait. Bár szóban beleegyeztem, ritkán gyakoroltam, amit ígértem, és arra összpontosítottam, hogy továbbra is a saját feltételeim szerint öntözzem az újonnan érkezőket és vállaljak közösséget velük.

Az egyik összejövetelen olvastam Isten szavait, és végre megláttam magamat. Isten mondja: „Vannak olyan emberek, akik gyakran megsértik az alapelveket, amikor cselekednek. Nem fogadják el a metszést vagy azt, hogy foglalkozzanak velük, a szívük mélyén tudják, hogy a mások által mondott dolgok összhangban állnak az igazsággal, de nem fogadják el. Az ilyen emberek annyira arrogánsak és önelégültek! Miért mondjuk, hogy arrogánsak? Ha nem fogadják el a metszést vagy azt, hogy foglalkoznak velük, akkor nem engedelmesek, az engedetlenség pedig nem arrogancia? Azt hiszik, hogy jól cselekednek, nem gondolják, hogy hibáznak, ami azt jelenti, hogy nem ismerik magukat, ami arrogancia” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az arrogáns természet az ember Istennel szembeni ellenállásának gyökere). „Senki ne gondolja magát tökéletesnek, kiemelkedőnek, nemesnek vagy másoktól különbözőnek; mindezt az ember arrogáns beállítottsága és tudatlansága idézi elő. Ha valaki mindig különállóként gondol magára – ezt arrogáns beállítottság okozza; ha soha nem tudja elfogadni a hiányosságait, és soha nem tud szembenézni a hibáival és a kudarcaival – ezt arrogáns beállítottság okozza; ha soha nem engedi meg másoknak, hogy fölé emelkedjenek vagy jobbak legyenek nála – ezt arrogáns beállítottság okozza; ha soha nem engedi meg másoknak, hogy felsőbbrendűek vagy jobbak legyenek nála – ezt arrogáns beállítottság okozza; ha soha nem engedi meg másoknak, hogy jobb gondolataik, javaslataik és nézeteik legyenek, mint neki, és amikor felfedezi, hogy mások jobbak nála, akkor negatívvá válik, nem kíván szólni, szorong és lehangolt, vagy felzaklatja magát – mindezt egy arrogáns beállítottság okozza. Egy arrogáns beállítottság a hírnevedet védelmezővé tehet téged, aki nem tudja elfogadni mások helyreigazításait, nem tud szembenézni a hiányosságaival, és nem tudja elfogadni a saját kudarcait és hibáit. Sőt, ha valaki jobb nálad, az gyűlöletet és féltékenységet kelthet a szívedben, és feszélyezve érezheted magad, olyannyira, hogy nem kívánod megtenni a kötelességed, és hanyaggá válsz a teljesítésében. Egy arrogáns beállítottság kiválthatja belőled ezeket a viselkedéseket és gyakorlatokat. Ha képesek vagytok rá, apránként ássatok mélyebbre az összes ilyen részletben, érjetek el áttörést, és értsétek meg őket. Aztán ha képesek vagytok fokozatosan elhagyni ezeket a gondolatokat, elhagyni ezeket a téves elképzeléseket, véleményeket és még viselkedéseket is, és nem feszélyeznek; és ha a kötelességetek teljesítésében meg tudjátok találni a nektek megfelelő hivatalt, és alapelvek szerint cselekedni, és teljesíteni azt a kötelességet, amelyet teljesíteni tudtok és nektek van szánva; akkor idővel képesek lesztek jobban teljesíteni a kötelességeiteket. Ebből áll a belépés az igazságvalóságba. Ha be tudsz lépni az igazságvalóságba, akkor meg fog rajtad jelenni az emberi hasonlatosság, és az emberek azt fogják mondani: »Ez az ember a hivatala szerint viselkedik, és úgy teljesíti a kötelességét, mint aki két lábbal áll a földön. Nem természetességre, forrófejűségre, avagy romlott, sátáni természetére hagyatkozik a kötelessége teljesítéséhez. Visszafogottan cselekszik, Istent félő szíve van, szereti az igazságot, a viselkedése és a kifejezései pedig azt fedik fel, hogy elhagyta a saját testét és preferenciáit.« Mily csodálatos az, ha ily módon viselkedik valaki! Amikor mások felemlegetik a hiányosságaidat, nem csak elfogadni tudod azokat, hanem derűlátó is vagy, higgadtan nézve szembe a hiányosságaiddal és a hibáiddal. Egészen normális a lelkiállapotod, szélsőségektől mentes, forrófejűségtől mentes. Vajon nem ezt jelenti emberi hasonlatossággal rendelkezni? Csak az ilyen embereknek van eszük” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene). Régen azt hittem, nem vagyok arrogáns, de Isten szavainak kinyilatkoztatásai által rájöttem, hogy nagyon is arrogáns vagyok. Amikor a felügyelőm mondott nekem néhány jó módszert az újonnan érkezők öntözésére, egyáltalán nem fogadtam el. Amikor megkérdezte tőlem, hogyan öntözöm az újonnan érkezőket, hallgattam, vagy rövid választ adtam, mert nem akartam megszégyenülni, se azt, hogy mások meglássák a hiányosságaimat az újonnan érkezők öntözésében. Azt akartam, hogy mások azt lássák, hogy minden rendben van velem, nincs semmi gond a kötelességem végzésével, és mások felügyelete vagy segítsége nélkül is el tudom végezni a kötelességemet. Tényleg nagyon arrogáns voltam. Azt éreztem, hogy tehetségesebb vagyok, mint a munkámat felügyelő nővérem, hogy tudom, hogyan kell az újonnan érkezőket öntözni, hogy megvannak a saját módszereim, és hogy azok jól működnek, ezért nem szívesen fogadtam el a javaslatait. A szívem mélyén azt hittem, hogy ha elfogadnám a tanácsát, az azt jelentené, hogy gyengébbek a képességeim. Az kínos lenne. Mit gondolnának rólam mások? Ezért külsőleg elfogadtam a javaslatait, de ritkán gyakoroltam őket. Arrogáns természetem távol tartott az igazságtól, megakadályozott abban, hogy megfogadjam mások tanácsait, és ragaszkodtam a saját elképzelésemhez. Ez lázadás volt Isten ellen. Ezután megnyugodtam, és elgondolkodtam a nővérem javaslatán. Úgy gondoltam, hogy jó a véleménye, és érdemes kipróbálni, amit mond. Így hát felhívtam telefonon az újonnan érkezőket. Úgy éreztem, hogy telefonon könnyebb velük kommunikálni és megérteni a problémáikat, és azonnal tudtam segíteni nekik. Amikor gyakorlatba ültettem a tanácsát, és láttam, hogy az újonnan érkezők öntözésével kapcsolatos munkám hatékonyabbá vált, nagyon elszégyelltem magam. Láttam, hogy bár régóta végeztem a kötelességemet, még mindig sok hiányosságom volt. A nővérem segítsége és útmutatása nélkül nem javultak volna a munkám eredményei. Arra is rájöttem, hogy nem vagyok jobb másoknál, és hogy egyedül nem tudom jól végezni a kötelességemet.

Egy nap a felügyelő az egyik újonnan érkező helyzetéről kérdezett, és arról, hogy miért nem jár már több napja az összejövetelekre. Miután elmagyaráztam, feltett néhány további kérdést, mivel több részletet akart megtudni arról, hogyan végeztem a kötelességemet. Zavarba jöttem, és nagyon ellenálltam. Nem akartam válaszolni a kérdéseire, mert nem akartam elfogadni a felügyeletét és a munkámmal kapcsolatos kérdéseit. Rájöttem, hogy ez megint az én romlott beállítottságom volt, ezért szívemben Istenhez imádkoztam az Ő megvilágosításáért és útmutatásáért, hogy megtanuljak engedelmeskedni az ilyen környezetnek, felismerjem saját romlottságomat, és elfogadjam mások felügyeletét és vezetését. Ezután olvastam Isten szavaiból. „Az antikrisztusok tiltják mások beavatkozását, érdeklődését és felülvizsgálatát, és ez a tiltás sokféle módon megnyilvánul. Az egyik az elutasítás, simán és egyszerűen. »Ne avatkozz bele, ne kérdezgess, és ne vizsgálj felül, amikor dolgozok. Minden munka, amit csinálok, az én felelősségem, van egy elgondolásom, hogy hogyan csináljam, és nincs szükségem arra, hogy bárki igazgasson engem!« Ez egyenes elutasítás. Egy másik megnyilvánulás, hogy fogékonynak mutatja magát, és ezt mondja: »Oké, kommunikáljunk egy kicsit és lássuk, hogy kellene a munkát elvégezni«, de amikor mások tényleg elkezdenek kérdéseket feltenni és próbálnak többet megtudni a munkájáról, vagy rámutatnak egy két kérdésre és tesznek egy-két javaslatot, milyen a hozzáállása? (Nem fogékony.) Így van – egyszerűen nem hajlandó elfogadni, kifogásokat és mentségeket talál, hogy elutasítsa mások javaslatait, a rosszat jóra fordítja és a jót rosszra, de valójában, a szívében tudja, hogy erőlteti a logikát, hogy csak a szája jár, hogy ez találgatás, hogy szavaiban semmi nincs annak a valóságából, amit mások mondanak. És mégis, hogy megvédje státuszát – pedig jól tudja, hogy nincs igaza, hanem másoknak van igazuk –, más emberek igazát hamissá, saját tévedését pedig igazzá formálja, és csak csinálja tovább, nem engedve, hogy a helyes és az igazsággal összhangban lévő dolgok megvalósuljanak vagy elterjesszék őket ott, ahol vannak. [...] Mi a célja? Az, hogy véget vessen mások beavatkozásának, kérdezősködésének, felülvizsgálatának, és hogy elhitesse a testvérekkel, hogy ahogyan ő cselekszik, az igazolható, helyes és összhangban van Isten házának munkarendjével, valamint összhangban van a cselekvés alapelveivel, hogy vezetőként ő az alapelvekhez tartja magát. Tényleg csak egy pár ember érti az igazságot a gyülekezetben; a többség kétségkívül alkalmatlan a tisztánlátásra, nem annak látják ezeket az antikrisztusokat, akik valójában, és természetesen bedőlnek nekik” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel (Második rész)). „Amikor a Sátán cselekszik, nem engedi meg senki másnak a beavatkozást, azt akarja, hogy övé legyen az utolsó szó mindenben, amit tesz, hogy ő irányítson mindent, és senki nem vizsgálhatja felül vagy kérdezhet rá semmire. Ha bárki közbeavatkozik vagy közbelép, az még kevésbé megengedett. Így cselekszik egy antikrisztus: bármit is tesz, senkinek sem szabad rákérdeznie, és akárhogyan mesterkedik a színfalak mögött, senkinek sem szabad közbeavatkoznia. Ez az antikrisztus viselkedése. Azért viselkednek így, mivel egyrészt a beállítottsága szélsőségesen arrogáns, másrészt pedig rendkívüli módon hiányzik belőle az értelem. Teljesen hiányzik belőle az engedelmesség, és nem engedi senkinek, hogy felülvizsgálja őt vagy ellenőrizze a munkáját. Ezek valóban egy démon cselekedetei, amelyek teljesen különböznek egy normális ember cselekedeteitől. Mindenkinek, aki munkát végez, szüksége van mások együttműködésére, szüksége van más emberek segítségére, javaslataira és közreműködésére, és még ha valaki felülvizsgálja vagy figyeli is, ez nem rossz dolog, hanem szükséges. Ha a munka egy részében esetleg hibák fordulnak elő, és azok az emberek, akik figyelnek, azonosítják, és azonnal kijavítják azokat, és megelőzik a munkában felmerülő veszteségeket, nem nagy segítség ez? És ezért, amikor okos emberek tesznek dolgokat, szeretik, ha más emberek felülvizsgálják és megfigyelik őket, és kérdéseket tesznek fel. Ha véletlenül előfordul egy hiba, és ezek az emberek képesek rámutatni, és a hibát azonnal ki lehet javítani, ez nem egy nagyon kívánatos kimenetel? Nincs senki a világon, akinek ne lenne szüksége mások segítségére. Csak az autista és depressziós emberek szeretnek egyedül lenni, és nem érintkezni vagy kommunikálni más emberekkel. Amikor az emberek autizmusban vagy depresszióban szenvednek, többé már nem normálisak. Többé már nem tudják kontrollálni magukat. Ha az emberek elméje és esze normális, de egyszerűen nem akarnak másokkal kommunikálni, és nem akarják, hogy mások tudjanak bármiről is, amit tesznek, titokban akarják csinálni a dolgokat, egyedül, a színfalak mögött ügyködnek, és nem hallgatnak meg semmit, amit mások mondanak, akkor az ilyen emberek antikrisztusok, ugye? Ők antikrisztusok” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel (Második rész)). Úgy éreztem, hogy ezek a szavak Isten ítéletét jelentik számomra. Rájöttem, hogy úgy viselkedtem, ahogy Isten kinyilatkoztatta. Nagyon nehéz volt elfogadnom mások tanácsát és felügyeletét a kötelességem végzésében. Még ha voltak is nehézségeim, soha nem fedtem fel ezeket, nem tudattam másokkal őket, mert úgy éreztem, hogy ez az én kötelességem, ezért én vagyok a felelős, enyém a végső szó, és a magam módján végezhetem. Úgy éreztem, hogy tudom, hogyan végezzem a munkámat, és nem volt szükségem felügyelőre, sem arra, hogy valaki ellenőrizzen vagy tanácsot adjon nekem. Úgy tekintettem mások tanácsaira, mintha rámutatnának a hiányosságaimra vagy megkérdőjeleznék a képességeimet, így nem akartam hallani őket. Most már látom, hogy ez arrogancia és ostobaság volt részemről. A normális emberi mivoltunkban nem így kell gondolkoznunk. Öntelt természetem miatt nem engedelmeskedtem senkinek, és soha nem fogadtam el mások felügyeletét és tanácsait. Mindig én akartam kimondani az utolsó szót, és a saját akaratom szerint akartam öntözni az újonnan érkezőket. Régen egyszerűen csak a saját módszerem szerint követtem nyomon az újonnan érkezőket, ami csak üzenetek küldéséből állt, és ritkán beszéltem az újonnan érkezőkkel. Ha néhány újonnan érkező pár napig nem válaszolt, félretettem őket, és folytattam az összejöveteleket azon újonnan érkezőkkel, akik akartak kommunikálni velem, és ennek eredményeként néhány újonnan érkezőt nem tudtam időben megöntözni. Az újonnan érkezők nagyon törékenyek, és bármikor visszaléphetnek és feladhatják a hitüket, néhányan még a gyülekezeti csoportból is kilépnek. Nem úgy cselekedtem-e, mint egy antikrisztus? Az antikrisztusok nem szeretik, ha mások felügyelik őket, és soha nem fogadnak el tanácsot másoktól. Mindent saját maguk akarnak irányítani, a saját módszereik vagy a saját véleményük szerint teszik a dolgokat, nem engedelmeskednek senkinek, és nem működnek együtt másokkal, hogy jól végezzék a munkájukat. Láttam, hogy az antikrisztus útján járok, és megijedtem. Ha így folytatom, Isten meg fog gyűlölni engem. Az Isten által gyűlölt emberek életében nincs érték, és Isten szemében ellenségek. Azt is megtanultam Isten szavából, hogy mindenkinek megvannak a maga nehézségei és hiányosságai, ezért szükségünk van mások tanácsára és segítségére. Együtt kell működnünk másokkal, hogy jól végezzük a kötelességünket. A felügyelőm segített nekem azzal, hogy nyomon követte a munkámat, és javaslatokat adott. Amikor megfogadtam őket, én is láttam, hogy ez hasznos volt, de nem akartam elfogadni, és ezzel ártottam az egyház munkájának. Ez nagyon komoly dolog volt.

Ezután olvastam Isten szavaiból. „Amikor valaki egy kis időt tölt azzal, hogy nyomon követ vagy megfigyel téged, illetve mélyreható kérdéseket tesz fel neked, megpróbál nyíltan beszélgetni veled és megtudni, hogy milyen állapotban voltál ez idő alatt, és néha még akkor is, amikor a hozzáállásuk egy kicsit keményebb, és foglalkoznak veled és megmetszenek kicsit, valamint megfegyelmeznek és megdorgálnak, ez azért van, mert lelkiismeretesen és felelősen állnak Isten házának munkájához. Nem kellene, hogy negatív gondolataid vagy érzéseid legyenek ezzel kapcsolatban. Mit jelent, ha el tudod fogadni mások felügyeletét, vizsgálatát és kérdéseit? Azt, hogy a szívedben elfogadod Isten vizsgálatát. Ha nem fogadod el az emberek felügyeletét, vizsgálatát és kérdéseit – ha ellenszegülsz mindezeknek – képes vagy elfogadni Isten vizsgálatát? Isten vizsgálata részletesebb, mélyrehatóbb és pontosabb, mint az emberek kérdezősködése; amit Isten kérdez, az konkrétabb, szigorúbb és mélyrehatóbb ennél. Tehát, ha nem tudod elfogadni, hogy Isten választottai nyomon kövessenek, akkor állításaid, hogy el tudod fogadni Isten vizsgálatát, nem üres szavak? Ahhoz, hogy képes legyél elfogadni Isten vizsgálatát és ellenőrzését, először is képesnek kell lenned elfogadni, hogy Isten háza, a vezetők és a dolgozók, valamint a testvérek nyomon kövessenek” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (7)). „Ha olyan szíved van, amely féli Istent, akkor ösztönösen képes leszel Isten alapos vizsgálatának a fogadására, azonban meg kell tanulnod elfogadni Isten kiválasztott embereinek a felügyeletét is, ami megköveteli, hogy toleráns és elfogadó legyél. Ha azt látod, hogy valaki a tudtodon kívül felügyel téged, megvizsgálja a munkádat vagy ellenőriz, és te forrófejűvé válsz, ellenségedként kezeled és megveted az illetőt, sőt rátámadsz és árulóként bánsz vele, azt kívánva, bárcsak eltűnne, akkor bajban vagy. Vajon nem rendkívül hitvány dolog ez? Mi a különbség e között és az ördögi király között? Igazságos bánásmód ez? Ha a helyes úton jársz és a helyes módon cselekszel, akkor mi félnivalód van attól, hogy az emberek utánad néznek? Ha megrémülsz, az arról árulkodik, hogy valami lappang a szívedben. Ha a szívedben tudod, hogy problémád van, akkor fogadd el Isten ítéletét és fenyítését. Ez ésszerű. Ha tudod, hogy problémád van, de nem engeded meg senkinek, hogy felügyeljen, megvizsgálja a munkádat vagy utánajárjon a problémádnak, akkor rendkívül esztelen vagy, fellázadsz és ellenállsz Istennek, és ez esetben még komolyabb a problémád. Ha Isten kiválasztott emberei észreveszik, hogy gonosztevő vagy, illetve nem hívő, akkor még nyugtalanítóbbak lesznek a következmények. Így hát, akik el tudják fogadni a felügyeletet, a vizsgálatot és az ellenőrzést másoktól, azok a leginkább ésszerűek, ők toleránsak és normális az emberi mivoltuk. Amikor felfedezed, hogy valamit rosszul teszel vagy romlott beállítottság árad ki belőled, ha képes vagy megnyílni és kommunikálni az emberekkel, akkor ez segíteni fog a körülötted lévőknek, hogy rajtad tartsák a szemüket. Minden bizonnyal szükséges a felügyelet elfogadása, ám a lényeg az, hogy imádkozz Istenhez, támaszkodj Őrá, és tarts folyamatos önvizsgálatot. Különösen akkor, amikor tévútra mentél vagy valami rosszat tettél, vagy amikor arra készülsz, hogy egymagad cselekedj, illetve dönts valamiről, és valaki a közeledben megemlíti ezt és felhívja rá a figyelmedet, akkor el kell fogadnod ezt, magadba tekinteni, elismerni a hibádat és kijavítani. Ez vissza tud tartani téged attól, hogy az antikrisztusok ösvényére lépj. Ha van valaki, aki ily módon segít és éberségre int, akkor a tudtodon kívül vajon nem a megőrzésedet szolgálja ez? De igen – ez a te megőrzésed” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő teljesítése összehangolt együttműködést kíván). Isten szava nagyon világossá teszi a fontosságát és előnyeit annak, hogy mások felügyeljenek bennünket. Korábban nem igazán értettem a felügyelet előnyeit, ezért ellenálltam azoknak, akik felügyeltek engem. Azt gondoltam, hogy kontrollálni akarnak a munkámban, vagy megvetnek engem. Ha valaki eljött hozzám megnézni a munkámat, az én szememben olyan volt, mintha felelőtlennek és a munkára képtelennek tartottak volna, mintha nem tudnám jól vagy olyan jól végezni a kötelességemet, mint mások. Ezért nagyon ellenálltam annak, hogy mások felügyeljenek engem. De Isten szava által megláttam, hogy a véleményem téves volt, és nem volt összhangban az igazsággal. Voltak hiányosságaim a munkámban, és szükségem volt a testvéreim segítségére, hogy fejlődni tudjak, de nem voltam hajlandó elfogadni a felügyeletet. Hogy tudtam volna valaha is kijavítani a munkavégzésem hibáit és jobban végezni a munkámat? Nagyon fontos volt, hogy a testvéreim kérdezzenek a munkámról, mert ők viselték a munka terhét és a kötelességüket végezték. Nem szabad hallgatag és elutasító magatartást tanúsítanom. Meg kell nyílnom, és el kell mondanom nekik a nehézségeimet és a munkám aktuális helyzetét. Ez jót tesz az egyház munkájának. Azáltal, hogy elfogadom a felügyeletet, láthatom a saját hiányosságaimat, és elgondolkodhatok azon, hogy az elvek szerint teszem-e a kötelességemet. Most már megértettem Isten akaratát. Ha gyakran felügyelik és ellenőrzik a munkámat, az megakadályozhatja, hogy a saját akaratom szerint cselekedjek, és így megzavarjam és félbeszakítsam az egyház munkáját. Ez valójában Isten védelme a számomra.

Felolvasok egy másik részt Isten szavából: „Szerintetek tökéletes bárki is? Nem számít, mennyire erősek az emberek, vagy mennyire rátermettek és tehetségesek, még mindig nem tökéletesek. Az embereknek fel kell ismerniük ezt, ez tény, és ilyen hozzáállással kellene az embereknek rendelkezniük, hogy helyesen közelítsék meg saját érdemeiket és erősségeiket, illetve hibáikat; ezzel az észszerűséggel kellene az embereknek rendelkezniük. Ilyen észszerűséggel megfelelően tudsz foglalkozni a saját erősségeiddel és gyengeségeiddel, valamint másokéival is, és ez képessé tesz téged arra, hogy velük együtt egyetértésben dolgozz. Ha megértetted az igazságnak ezt az oldalát, és be tudsz lépni az igazságvalóságnak ebbe az aspektusába, akkor harmonikus kapcsolatod lehet a testvéreiddel, az ő erősségeikre támaszkodva ellensúlyozni tudod a saját gyengeségeidet. Így bármilyen kötelességet teljesítesz, bármit csinálsz, mindig jobbá válsz benne és megkapod Isten áldását” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szava által megértettem, hogy mindenkinek megvannak a maga erősségei és gyengeségei, és nincsenek tökéletes emberek ezen a világon. Nem számít, hogy mennyire erősek az emberek, mindig vannak hiányosságaik, és szükségük van mások segítségére. Attól függetlenül, hogy milyen kötelességet végzünk az egyházban, ez elválaszthatatlan mások segítségétől és az együttműködésétől. A Sátán olyan mélyen megrontott minket, hogy mindig a saját romlott beállítottságunk szerint cselekszünk, így szükségünk van testvéreink emlékeztetésére és felügyeletére, hogy elkerüljük az alapelvektől való elhajlást és csökkentsük a hibáink számát. Amikor mások odajöttek hozzám, hogy megértsék a munkahelyi problémáimat, akkor ezt lehetőségként kellett volna felhasználnom, hogy fejlesszem magamat, és tanulhattam volna az ő erősségeikből, hogy javítsam a gyengeségeimet. Ez segített volna engem és a gyülekezet munkáját. Világosan láttam, hogy nem vagyok jobb, mint bárki más, ideértve a munkámat felügyelő nővért is. El kell fogadnom mások útmutatását és tanácsait, korrigálnom kell elhajlásaimat és hibáimat, fel kell fednem saját gyengeségeimet, és segítséget kell kérnem másoktól. Ilyen egy normális emberi mivolttal rendelkező ember. Ennek tudatában kezdtem elengedni téves nézeteimet. Már nem éreztem úgy, hogy bárki felügyelete nélkül öntözhetném az újonnan érkezőket. Ehelyett úgy éreztem, hogy sok hiányosságom van, és hogy nem vagyok tökéletes. Ezután elkezdtem megfogadni a nővérem tanácsait, és amikor kérdéseket tett fel, vagy az újonnan érkezők állapotáról kérdezett, nyíltan megbeszéltem vele, és részletesen elmondtam neki mindent. Így hatékonyabbá váltam a kötelességem végzésében.

Egy nap a nővérem érdeklődött nálam az újonnan érkezők helyzetéről. Fenntartás nélkül válaszoltam a kérdéseire, és részletesen beszámoltam néhány újonnan érkező rendszertelen látogatásának okairól. Emlékeztetett néhány kulcsfontosságú dologra, én pedig leírtam és végrehajtottam őket. Láttam, hogy nagyon jó, ha megfogadjuk mások tanácsait. Bár néha, amikor rámutatott a hiányosságaimra, nem tudtam azonnal elfogadni, megértettem, hogy ő azért van, hogy segítsen nekem, ezért nem szabad negatívnak lennem és ellenállnom. Isten elé kellett járulnom, hogy imádkozzak és keressek, ami mind nekem, mind az egyház munkájának hasznára válhat. Az én felelősségem az, hogy az újonnan érkezőket jól öntözzem, hogy megalapozódjanak az igaz úton, és kész vagyok elfogadni mások felügyeletét, és jól teljesíteni a kötelességemet.