2020 júniusában gyülekezetvezetőnek választottak. Eleinte, amikor problémák adódtak a munkámban, képes voltam tudatosan keresni az alapelveket, és még akkor is, amikor tudtam, hogyan kell cselekedni, kikértem a munkatársak tanácsát, és akkor cselekedtem, amikor egyetértésre jutottunk. Egy idő után azonban legtöbbször a saját javaslatomat találtam helyénvalónak, és mivel korábban már voltam vezető, ezért úgy éreztem, hogy megértettem néhány alapelvet, hogy pontosan látom az embereket és a dolgokat, és hogy pontosan tudok intézkedni. Főleg egyszer, amikor az evangélizációs munka nem volt túl hatékony, a társam nem tudta, hogyan oldja meg a problémát, ezért azt javasoltam, hogy azok a testvérek, akik korábban az evangéliumot hirdették, dolgozzanak együtt, és alakítsanak egy evangélizációs csoportot, hogy mindenki felhasználhassa a saját tehetségét. Ezután kerestük az igazságot, és beszélgettünk arról, hogyan oldjuk meg az evangéliumi munka nehézségeit, és miután eltelt egy kis idő, az evangéliumi munka hatékonysága jelentősen javult. Tudtomon kívül az önhittség és az önteltség állapotába csúsztam, és úgy éreztem, hogy rátermett vezető vagyok, és észszerűen el tudom végezni a gyülekezeti és a munkatársakkal kapcsolatos munkát.

Néhány hónappal később a gyülekezetnek időközi diakónusválasztást kellett tartania. A választás előtt végignéztem a gyülekezet összes tagját, és úgy gondoltam, hogy Li Jang nővér a legalkalmasabb. Sok éve hívő volt, képes volt lemondani dolgokról, áldozatot tudott hozni, és rugalmas volt az észjárása. Korábban is sok helyen járt már evangéliumot hirdetni, és jó eredményeket ért el. Akkor épp nemrég tért vissza a városon túlról, és több embert is megtérített, ezért úgy gondoltam, hogy alkalmas evangéliumi diakónusnak. De több olyan megjegyzést is láttam, hogy arrogáns beállítottságú, gyakran korlátoz másokat, és támadja azokat, akik proaktívan végzik a kötelességüket, ezért haboztam. De aztán arra gondoltam, hogy képes jól dolgozni, és hatékonyan hirdeti az evangéliumot, így bár vannak problémái, de ha segítünk neki, akkor nem lehet gond. Miután újra és újra átgondoltam, úgy éreztem, hogy Li Jang alkalmas arra, hogy evangéliumi diakónus legyen. Másnap megosztottam a véleményemet a partneremmel. Ezt mondta: „Li Jang súlyosan korlátozza a többieket. Egymagában képes hirdetni az evangéliumot. De evangéliumi diakónusként meg fogja zavarni az evangéliumi munkát, így óvatosnak kell lennünk.” Akkoriban, amikor hallottam, hogy a nővérem ezt mondja, nem voltam elégedett. Ezt gondoltam: „Rövid ideje hiszel Istenben, és a túlságosan egyoldalúan látod a dolgot. Én pontosabban látom az embereket és a dolgokat, ezért hallgatnod kellene rám.” Így hát undorral az arcomon ezt mondtam neki: „Az evangéliumi diakónusok kiválasztásánál a legfontosabb dolog az, hogy az illetőnek megvan-e a képessége és szakértelme az evangéliumi munkához. Li Jang arrogáns, és hajlamos másokat korlátozni, de megvan a képessége a munkához, és a prédikációja hatékony. Meg kell tanulnunk, hogyan használjuk az embereket az erősségeiknek megfelelően, és hogy ne ragadjunk le az apró problémáknál.” A társam, miután ezt hallotta, nagyon frusztrált volt, ezért nem szólt többet.

Ezután közösséget vállaltam a testvéreimmel a választásról, de nem a választások alapelveivel vállaltam közösséget. Ehelyett szándékosan azt hangsúlyoztam, hogy azt kell megválasztani, akinek képességei vannak, és hatékony. A közösségem után a legtöbb testvér Li Jangot választotta evangéliumi diakónusnak. Akkoriban nagyon örültem. Váratlanul, miután elolvasta Li Jang értékelését, a felettes vezetőm azt mondta, hogy Li Jang mindig korlátozza a többieket, megtámad másokat, ha azok kezdeményezőek, különösen arrogáns, és nem fogadja el a testvérei tanácsát. A vezetőm azt mondta, hogy ha őt választjuk evangéliumi diakónusnak, az könnyen akadályozhatja a munkánkat. Ezt gondoltam: „Nem ismered a gyülekezetem helyzetét a munkatársak szempontjából. Ha ennyire szigorúan venném a dolgokat, akkor egyáltalán senki sem lenne megfelelő. Emellett Li Jang nem teljesen elfogadhatatlan. Legutóbb, amikor megmetszettem, elfogadta azt. Nagyjából megfelelő a szerepre.” Erre gondolva gyorsan ezt mondtam: „Li Jang képes elfogadni a metszést, és az evangéliumhirdetése hatékony. Segíthetünk neki az arrogáns beállítottságát illetően, és képes lesz kezelni ezt a pozíciót. Emellett jelenleg nincs nála alkalmasabb ember a gyülekezetben.” Miután meghallgatott, a vezető tanácstalanul ezt mondta: „Akkor hadd gyakoroljon egy darabig, és majd meglátjuk. Ha úgy találod, hogy embereket támad meg, és megzavarja a munkát, akkor időben helyezd át!” Így lett Li Jang az evangéliumi diakónus.

Nem sokkal később a társam így szólt: „Az utóbbi időben tartottam a kapcsolatot Li Janggal, és azt tapasztaltam, hogy még mindig súlyosan korlátozza az embereket. Amikor az evangéliumi dolgozóknak hiányosságaik vannak, nem segít rajtuk, sőt, támadja őket, azt mondja nekik, hogy haszontalanok, és túl lassan fejlődnek, vagy hogy minden munkát egyedül végez, és túl nehéz velük együttműködni, ami mindenkinél egy negatív állapotot eredményez.” Nem vettem komolyan a tanácsát, és ezt gondoltam: „Mindenkinek van romlottsága, de ha el tudja végezni a kötelességét, és hatékony tud lenni, akkor nem baj. Még mindig túl kevés a tapasztalatod és a rálátásod. Sok Li Janghoz hasonlót láttam már. Ha beszélgetsz velük, és megmetszed őket, ennek ellenére is tudnak dolgozni.” Még meg is mondtam a nővéremnek: „Nézzük inkább az erősségeit! Arrogáns, de tudja hirdetni az evangéliumot. Toleránsnak kell lennünk ezekkel az apró hibákkal szemben. A jövőben többet fogok vele beszélgetni.” A társamnak, miután elutasítottam, nem volt több mondanivalója. Később, amikor találkoztam Li Janggal, szerettem volna leleplezni őt, és boncolgatni a problémáit, de ahogy találkoztunk, rögtön azt mondta, hogy az evangéliumi munka már nagyon hatékony. Láttam, hogy nagyon kezdeményező a kötelességében, ezért futólag megemlítettem neki az arrogáns beállítottságát, és hogy korlátoz másokat, és közösséget vállaltam vele arról, hogyan bánjon helyesen a testvéreivel. Miután meghallgatott, azt mondta, hogy hajlandó változtatni, így nem beszéltem erről többet. Később több nővér egymás után arról számolt be, hogy Li Jang nemcsak hogy nem végez gyakorlati munkát, de közösséget sem vállal az igazsággal, hogy megoldja a problémákat, amikor az embereknek nehézségeik vannak, gyakran dühös, szidja és támadja az embereket, a testvéreknél negatív állapotot előidézve. Ez befolyásolta az evangéliumi munka hatékonyságát. Így gondolkodtam: „Tényleg rosszul tettem, hogy ragaszkodtam ahhoz, hogy őt válasszam diakónusnak? Mivel a testvérek már sokszor megemlítették a problémát, nem ragaszkodhatok tovább a nézeteimhez.” Ezután belenéztem Li Jang értékeléseibe, és láttam, hogy az evangéliumi munkában szerzett többéves tapasztalatára támaszkodva, a pozícióját kihasználva gyakran szidja és támadja az embereket, így korlátok közé szorítja őket, negatív állapotban érzik magukat, és képtelenek normálisan végezni a kötelességeiket. Amikor mások rámutattak a problémáira, vitatkozott és védekezett. Többen nyújtottak neki közösséget, de ő nem fogadta el azt. Megdöbbentem, amikor megláttam ezt az eredményt. Nem gondoltam volna, hogy Li Jang problémája ilyen komoly. Annyi évnyi munka után rossz embert választottam diakónusnak, tönkretettem a munkát, és okot adtam rá, hogy a többiek panaszkodjanak. Nagyon szomorú lettem ettől. Ezt követően Li Jang állandó viselkedése alapján megállapítást nyert, hogy alkalmatlan evangéliumi diakónusnak, és el lett távolítva.

Miután elbocsátottam Li Jangot, éreztem valamit, amit nem tudtam megmagyarázni. Úgy éreztem, mintha keményen megütöttek volna. Arra gondoltam, hogy a társam milyen sokszor beszélt Li Jang problémáiról, de én nem vettem komolyan, és ennek következtében komoly veszteségeket okoztam a gyülekezet munkájának. Lelkifurdalásom és bűntudatom volt, és ezt kérdeztem magamtól: „Miért követtem el ekkora hibát, hogy Li Jangot választottam? Hogyan gondolkodjak el magamon, és az igazság melyik területébe lépjek be?” Istenhez imádkoztam, azt kérve, hogy világosítson meg, hogy megismerhessem önmagamat. Isten szavának ezt a szakaszát olvastam: „Egyes emberek sosem keresik az igazságot kötelességeik teljesítése közben. Pusztán azt teszik, amihez kedvük van, saját képzeteik szerint cselekszenek, és mindig önkényesek és meggondolatlanok. Egyszerűen nem az igazság gyakorlásának útját járják. Mit jelent »önkényesnek és meggondolatlannak« lenni? Azt jelenti, hogy amikor valamilyen problémával találkozol, úgy cselekszel, ahogyan jónak látod, mindenféle gondolkodás vagy kutatás nélkül. A mások által mondott dolgok közül semmi sem érinti meg a szívedet, illetve nem változtat a véleményeden. Még azt sem tudod elfogadni, amikor az igazságot közlik veled, a saját véleményedhez ragaszkodsz, nem figyelsz, amikor mások valami igazat mondanak, hanem azt hiszed, hogy neked van igazad, és a saját eszméidhez ragaszkodsz. Még ha helyesen gondolkodsz is, mások véleményét is fontolóra kellene venned. Ha pedig egyáltalán nem teszed, az vajon nem azt jelenti, hogy szélsőségesen önelégült vagy? A szélsőségesen önelégült és akaratos emberek számára nem könnyű elfogadni az igazságot. Ha valami rosszat teszel és mások kritizálnak, mondván, hogy »ezt nem az igazságnak megfelelően teszed«, te így felelsz: »még ha nem is úgy teszem, akkor is így fogom tenni«. Aztán majd találsz valamilyen indokot, amivel eléred, hogy helyesnek gondolják. Ha szemrehányást tesznek neked, mondván: »ha így cselekszel, az bomlasztó és kárt fog tenni a gyülekezet munkájában«, te nemcsak, hogy nem figyelsz oda, hanem folyamatos kifogásokkal állsz elő: »én úgy gondolom, hogy ez a helyes út, úgyhogy így fogom tenni«. Miféle beállítottság ez? (Arrogancia.) Ez arrogancia. Az arrogáns természet akaratossá tesz. Ha arrogáns természetű vagy, akkor önkényesen és meggondolatlanul viselkedsz, ügyet sem vetve arra, amit bárki mond” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szava pontosan feltárta az állapotomat. Azt hittem, mivel sok éven át vezető voltam, elsajátítottam néhány alapelvet, eredményeket értem el a munkámban, értem az igazságot, és tisztán látom az embereket és a dolgokat, ezért kifejezetten bíztam magamban. Amikor történt valami, azt tettem, amit akartam, és eszembe sem jutott, hogy az igazságot keressem. A társam megkért, hogy derítsem ki, hogy Li Jang tartott-e bűnbánatot, és megváltozott-e, ami összhangban volt az alapelvekkel, de én nem hallgattam rá, nem fogadtam el a javaslatot, és ragaszkodtam hozzá, hogy ő hallgasson rám. A választások során tudatosan hangsúlyoztam a saját nézeteimet, hogy félrevezessem a többieket. A választás után a felsőbb vezetőm figyelmeztetett arra, hogy Li Jang alkalmatlan, de én arrogánsan ragaszkodtam a saját nézeteimhez, és ürügyet kerestem arra, hogy megcáfoljam a vezetőmet. Miután Li Jang evangéliumi diakónus lett, mindenben korlátozta a többieket. Amikor a társam ismét rámutatott erre a problémára, még mindig nem gondolkodtam el magamon. Úgy éreztem, hogy túl kevés tapasztalata és rálátása van, és nem vettem komolyan, amit mondott. Még azt is mondtam, hogy normális, hogy a jó képességűek kicsit arrogánsak. Ezt ürügyként használtam, hogy megóvjam Li Jangot, és szemet hunyjak a problémái fölött. Makacsul ragaszkodtam a saját nézeteimhez, nem néztem, hogy végez-e gyakorlati munkát, vagy zavart okoz-e, és ennek az lett az eredménye, hogy mindenki úgy érezte, hogy Li Jang korlátozza a kötelességeiben, ami súlyosan akadályozta az evangéliumi munkát. Olyan arrogáns és önkényes voltam! Hogyan végeztem a kötelességemet? Akadályoztam és zavart okoztam, gonoszat tettem, és ellenálltam Istennek, amit Isten gyűlöl és utál. Miután ezt felismertem, egy ideig önkéntelenül is félelmet éreztem, ezért gyorsan Istenhez imádkoztam, hogy bűnbánatot tartsak, elmondtam, hogy meg akarom változtatni a helytelen állapotomat és nézeteimet, és az emberek felhasználásának alapelveit akarom keresni.

A keresésem során láttam, hogy a vezetők és dolgozók kiválasztásának alapelvei között ez szerepel: „Nem szabad minden arrogáns beállítottságú embert egy kalap alá venni. Ha valaki képes elfogadni az igazságot, és gyakorlati munkát végezni, akkor megválasztható” (Az igazság gyakorlásának 170 alapelve). Arrogáns beállítottságú embereket is meg lehet választani, de ennek előfeltétele van: képesnek kell lenniük elfogadni az igazságot, és gyakorlati munkát végezni. Bár Li Jang jó képességekkel rendelkezett, és jól tudta hirdetni az evangéliumot, a beállítottsága különösen arrogáns volt, és lenézte a többieket, csak azért, mert neki volt némi evangéliumi tapasztalata. Amikor mások rámutattak a problémáira, nem fogadta el a dolgokat, nem gondolkodott el azokon, és megpróbálta magát védeni. Néha, még ha látszólag el is fogadta, utána egyáltalán nem változott meg. Egyáltalán nem olyan ember volt, aki elfogadja az igazságot. A pozícióját kihasználva korlátozta és meg is támadta a többieket, ezért a testvérei negatív állapotban éltek, ami súlyosan befolyásolta az evangéliumi munkát. Az olyan emberek, mint ő, akik nem tudtak gyakorlati munkát végezni, és akadályozást okoztak, még ha vannak is adottságaik vagy tehetségük, alkalmatlanok, és nem választhatók meg evangéliumi diakónusnak. Ráadásul, amikor Li Jangot kiválasztottam, téves álláspontot képviseltem. Azt gondoltam, hogy az evangéliumi diakónusok esetében, ha valakinek van tapasztalata és hatékony, akkor el tudja látni a feladatot, de ez teljes mértékben csak az én képzelgésem volt. Az, hogy az evangélium hirdetésével embereket tudott megnyerni, csak azt bizonyította, hogy jó volt az evangéliumi munkában, de azt nem, hogy alkalmas volt annak felügyeletére. Nem számít, mennyi tapasztalata van valakinek, ha rossz emberi mivolttal rendelkezik, sátáni beállítottságai miatt korlátozza és támadja a többieket, és nem fogadja el a metszést, az bizony probléma. Egy ilyen személy alkalmazása csak akadályozhatja és megzavarhatja a gyülekezet munkáját. Sok éven át hittem, de nem kerestem az igazságot, amikor a dolgok történtek, és a saját elképzeléseim és képzelgésem alapján láttam az embereket és a dolgokat. Hogy lehettem Istenben hívő én így? Gyakorlatilag egy álhívő voltam. Ahogy erre gondoltam, szívemig hatoló szomorúságot éreztem. Imádkoztam Istenhez, hogy elmondjam, hogy az igazságalapelveket kívánom keresni, és nem akarok többé önkényesen, a saját akaratom szerint cselekedni.

Bár megvolt bennem a vágy, hogy változtassak, mert a saját akaratom túl erős volt, újra elkezdtem elkövetni ugyanazokat a régi hibákat. Egy nap, amikor a vezetőm a munkánkat vizsgálta, meglátta, hogy Hszü Csie nővérnek, a szöveggel kapcsolatos munka felügyelőjének, gyenge képességei vannak. Régóta kapott képzést, de nem mutatott nyilvánvaló fejlődést, és nem végzett hatékony munkát. A vezetőm azt javasolta, hogy gyorsan keressek és képezzek ki valakit, aki jobb képességekkel rendelkezik, és azt mondta, hogy nem számít, ha a gyakorlati ideje rövid. Úgy gondoltam, hogy bár Hszü Csie nem rendelkezik jó képességekkel, de már régóta végzi a kötelességét, és felelősségteljes, így jobb ebben a munkában, mint bárki új lehetne. Az újak nem fogják fel az alapelveket, és nincs munkatapasztalatuk, és időbe telne betanítani őket, ezért Hszü Csie még mindig jobb a szerepre. Lehet, hogy azért nem volt hatékony az utóbbi időben, mert rossz állapotban volt. Amint helyreállította az állapotát, az eredményei maguktól javulni fognak. Ezért nem helyeztem át Hszü Csiét. Egy idő után a vezető újabb levelet küldött, amelyben arra kért, hogy helyezzem át Hszü Csiét, és Hszin Jü nővért ajánlotta, mondván, hogy jó képességekkel és jó íráskészséggel rendelkezik. A múltban már végzett szövegekkel kapcsolatos munkát, és érdemes volt fejleszteni. Láttam, hogy nem régóta hisz Istenben, és kevés tapasztalata van. Tényleg el tudná látni a munkát? Ezt szem előtt tartva ragaszkodtam Hszü Csie megtartásához, és nem képeztem Hszin Jüt. Csak a hónap végén tudtam meg, hogy a szöveges munka szinte leállt. A vezetőm megmetszett, mondván, hogy túlságosan ragaszkodom a nézeteimhez, hogy kétszer is javasolta Hszü Csie áthelyezését, de én ezt nem tettem meg és nem fejlesztettem Hszin Jüt, ami súlyosan akadályozta a szöveges munkát. Nagyon szomorú voltam. A vezetőm kétszer is emlékeztetett arra, hogy Hszü Csie gyenge képességekkel rendelkezik, és nem alkalmas a továbbképzésre. Miért nem tudtam elfogadni ezt? Miért használtam mindig az embereket a saját szempontjaim szerint? Ez azt eredményezte, hogy a munkánk hatalmas veszteséget szenvedett. Nagy bűntudatom volt, ezért imádkoztam Istenhez, és kértem Őt, hogy mutasson utat, hogy elgondolkodhassak magamon.

Később, amikor Isten szavait olvastam, egy kicsit megértettem magamat. „A természetes jellemeddel és egyéni preferenciáid szerint szolgálod Istent. Mi több, mindig azt gondolod, hogy a dolgok, amiket tenni akarsz, azok, amelyek kedvesek Istennek, és amiket nem kívánsz megtenni, azok, amelyeket Isten megvet; teljes egészében saját preferenciáid szerint működsz. Lehet-e ezt Isten szolgálatának nevezni? Végül is a legkisebb változás sem történik az élettermészetedben; ehelyett a szolgálatod még inkább makaccsá tesz, ezáltal mélyre gyökereztetve romlott beállítottságodat, így olyan szabályok alakulnak ki benned Isten szolgálatát illetően, amelyek alapja elsősorban a saját jellemed és a saját beállítottságod szerinti szolgálatból származtatott tapasztalat. Ezek az ember tapasztalatai és leckéi. Ez az ember világi ügyekre vonatkozó filozófiája. Az efféle emberek a farizeusok és vallási tisztviselők közé sorolhatók. Ha sohasem ébrednek fel és térnek meg, biztosan hamis krisztusokká és antikrisztusokká válnak, akik félrevezetik az embereket az utolsó napokban. A hamis krisztusok és antikrisztusok, akikről szó volt, az ilyen emberek közül kerülnek majd ki. Ha azok, akik Istent szolgálják, saját jellemüket követik és saját akaratuk szerint cselekednek, a bármikori kiiktatást kockáztatják. Azok, akik Isten szolgálata során szerzett sokéves tapasztalatukat arra használják, hogy mások szívét megnyerjék, hogy kioktassák és korlátozzák őket, és hogy felsőbbséget élvezzenek – és akik sosem térnek meg, sosem vallják meg bűneiket, soha nem mondanak le a tisztség nyújtotta előnyökről – ezek az emberek szükségképp elbuknak Isten előtt. Ugyanolyanok, mint Pál, kérkednek kiemelkedő rangjukkal, és fitogtatják képzettségüket. Az ilyen embereket Isten nem vezeti tökéletességre. Az ilyen szolgálat félbeszakítja Isten munkáját. Az emberek mindig a régihez ragaszkodnak. A múlt elképzeléseihez ragaszkodnak, mindenhez, ami a múltból való. Ez nagyban akadályozza szolgálatukat. Ha nem tudod levetni ezeket, egész életedet gátolni fogják. Isten nem fog dicsérni a legkevésbé sem, még akkor sem, ha lábadat töröd futás közben, vagy megszakadsz a munkában, még akkor sem, ha mártírhalált halsz Isten szolgálatában. Épp ellenkezőleg: Azt fogja mondani, hogy gonosztevő vagy” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A vallásos szolgálatot meg kell tisztítani). „Ha valaki nem szereti az igazságot és gyakran cselekszik a saját akarata szerint, akkor gyakran megbántja Istent. Ő vissza fogja utasítani az illetőt, és félreállítja. Amit az ilyen ember tesz, az gyakran nem találkozik Isten jóváhagyásával, és ha nem ismer megbánást, akkor nincs messze tőle a büntetés” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Ahogy eltöprengtem Isten szavain, egy kicsit megijedtem. Azt gondoltam, hogy mivel már régóta végzem a kötelességemet, és van némi tapasztalatom, megértettem az igazságot, ezért úgy veszem a saját elképzeléseimet, és azok szerint gyakorlok, mintha azok lennének az igazság, és a munkatapasztalatomat tőkeként kezelem. Az eredmény az lett, hogy egyre arrogánsabb lettem. Amikor történt valami, nem volt hely Isten számára a szívemben, nem kerestem az igazságalapelveket, nem fogadtam el mások javaslatait, és makacsul azt tettem, amit akartam. Az eredmény az volt, hogy a gyülekezet munkája kárt szenvedett. Végre világosan láttam, hogy a munkatapasztalat nem azt jelenti, hogy értem az igazságot, vagy birtokában vagyok a valóságainak. Azzal, hogy nem törekedtem az igazságra, és a saját tapasztalatom és akaratom szerint cselekedtem, csak megzavartam a gyülekezet munkáját, ami Istennek ellenálló szolgálat. Isten házában az igazság uralkodik, és az igazság az emberek cselekedeteinek mércéje. De én a munkatapasztalatomat és a saját akaratomat úgy ültettem át a gyakorlatba, mintha az lenne az igazság. Hogyan lehetett ez az Istenbe vetett hit? Ez az önmagamba vetett hit volt! Arra gondoltam, hogy a gyülekezetből kizárt antikrisztusok mind arrogánsak és önkényesek. A kötelességeikben figyelmen kívül hagyják Isten házának alapelveit, és meggondolatlanul cselekednek, és bárhogyan is figyelmeztették vagy metszették meg őket, soha nem tartanak bűnbánatot, ezért kizárják és kiiktatják őket, mert súlyosan megzavarják a gyülekezet munkáját. Vajon nem ugyanolyan beállítottságom volt, mint ezeknek az antikrisztusoknak? Én is az antikrisztus útját jártam. Mély sajnálatot és bűntudatot éreztem, és gyűlöltem magam, amiért túl arrogáns voltam.

Később megláttam Isten szavainak egy szakaszát, és megtanultam, hogyan kell gyakorolni. Isten szavai azt mondják: „Hogyan gyakorolhatsz, hogy ne légy önkényes és meggondolatlan? Először is, alázatos hozzáállásod kell legyen, félre kell tenned az általad helyesnek vélteket, és engedned kell, hogy mindenki közösséget vállaljon. Még ha a saját megoldásodat hiszed is helyesnek, nem szabad ragaszkodnod hozzá. Ez egyfajta előrelépés; az igazságot kereső, önmagadat megtagadó és Isten szándékainak eleget tevő magatartást mutat. Ha egyszer megvan ez a hozzáállásod, ugyanakkor nem ragaszkodsz a saját véleményeidhez, imádkoznod kell, keresned az igazságot Istentől, majd alapot keresned Isten szavaiban – Isten szavai alapján eldönteni, hogy hogyan cselekedj. Ez a legmegfelelőbb és legpontosabb gyakorlat. A Szentlélek akkor nyújt megvilágosítást, amikor keresed az igazságot és előhozol egy problémát, hogy mindenki együtt kommunikáljon róla és kutassa. Isten alapelvek szerint világosítja meg az embereket, számba veszi a hozzáállásukat. Ha te makacsul ragaszkodsz az álláspontodhoz attól függetlenül, hogy a nézeted helyes-e vagy helytelen, Isten elrejti az arcát előled és nem vesz tudomást rólad; falnak fog ütköztetni, felfed és leleplezi a rút állapotodat. Ha azonban helyes a hozzáállásod, sem a saját utadhoz nem ragaszkodsz, sem önelégült, sem önkényes és meggondolatlan nem vagy, hanem az igazság keresésének és elfogadásának hozzáállását tanúsítod, ha mindenkivel közösséget vállalsz, akkor a Szentlélek elkezd munkálkodni közöttetek, és talán megértésre vezet téged valaki szavain keresztül. Esetenként, amikor a Szentlélek megvilágosít, csupán néhány szóval vagy mondattal vezet rá egy dolog lényegének megértésére, vagy azzal, hogy ad egy ötletet. Abban a pillanatban ráébredsz, hogy amihez ragaszkodtál, az téves, és ugyanabban a pillanatban megérted a cselekvés legmegfelelőbb módját is. Azzal, hogy elértél egy ilyen szintet, vajon nem sikerült elkerülnöd, hogy gonoszságot tegyél, és egyúttal nem kerülted el, hogy viseld egy hiba következményeit? Vajon nem Isten oltalma ez? (De az.) Hogyan lehet ilyesmit elérni? Ez csak akkor sikerül, ha Istent félő a szíved, és alávetett szívvel keresed az igazságot. Miután megkaptad a Szentlélek megvilágosítását, és meghatároztad a gyakorlás alapelveit, a gyakorlásod összhangban lesz az igazsággal és képes leszel eleget tenni Isten szándékainak” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból láthatjuk, hogy bármi történjék is, istenfélő szívvel kell rendelkeznünk, Isten szándékát kell keresnünk, és az igazságalapelveket kell keresnünk. Különösen akkor, amikor a testvéreink különböző javaslatokat tesznek, először kételkednünk kell magunkban, és el kell fogadnunk azokat. Még ha úgy gondoljuk is, hogy igazunk van, először félre kell tennünk a magunk véleményét, és keresnünk és beszélgetnünk kell a testvéreinkkel. Csak így nyerhetjük el Isten megvilágosítását. Évekig hittem Istenben, de még mindig nem tudtam elfogadni olyan javaslatokat, amelyek összhangban voltak az igazsággal. Egyáltalán nem voltam birtokában az igazságvalóságoknak, és teljesen az arrogáns beállítottságom szerint éltem. Annak ellenére, hogy ennyire elszegényedett, szánalmas, mocskos és romlott voltam, továbbra is büszkén azt gondoltam, hogy jó vagyok, és még mindig erősen hittem magamban, amikor cselekedtem. Amikor ebbe belegondoltam, rájöttem, hogy ez szégyentelen. Elhatároztam, hogy soha többé nem bízom magamban, és hogy mindenben az igazságalapelveket és a másokkal való közösséget fogom keresni, mert csak így tudom jól végezni a kötelességemet.

Ezután elkezdtem azt keresni, hogy hogyan lehet észszerűen, mindenki képességeire és erősségeire alapozva elosztani a kötelességeket. Isten e szavait találtam: „Mindenkinek a maga szerepét kell betöltenie, és a saját képességei szerint kell hozzájárulnia a dolgokhoz. Megfelelően kell rendelkezni a kötelességek teljesítéséről, az egyéni ajándékok, talentumok, képességek, az életkor, valamint annak alapján, hogy mennyi ideje hisz az illető Istenben. Ezt a megközelítést a különféle emberekhez kell szabni, hogy végezhessék kötelességeiket Isten házában és a lehető legjobban betölthessék a szerepüket” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi a kötelesség megfelelő végzése?). „Egyesek tehetségesnek hiszik magukat az írott szó terén, ezért erélyesen követelik, hogy azzal kapcsolatos kötelességet végezhessenek. Isten háza persze nem fog csalódást okozni nekik, Isten háza nagyra becsüli a tehetséges egyéneket, és bármilyen ajándékuk vagy erősségük legyen is az embereknek, Isten háza lehetőséget fog adni nekik azok kamatoztatására, és így a gyülekezet úgy rendezi, hogy szövegekkel dolgozhassanak. Miután azonban eltelik némi idő, kiderül, hogy valójában nincs is ilyen adottságuk, és hogy nem képesek megfelelően elvégezni ezt a kötelességet; a legkevésbé sem hatékonyak. A tehetségükből és a képességükből adódóan teljességgel inkompetensek ebben a munkában. Mit kell tehát tenni ilyen körülmények közepette? Lehetséges egyszerűen csak elnézőnek lenni velük és ezt mondani: »Szenvedélyes vagy, és noha nincs sok tehetséged, és átlagos képességű vagy, hogyha hajlandó vagy a kemény munkára és nem idegenkedsz tőle, akkor Isten háza elnéző lesz veled és hagyni fogja, hogy tovább végezd ezt a kötelességet. Nem számít az sem, ha nem jól csinálod. Isten háza szemet huny felette, és nincs szükség a leváltásodra«? Vajon e szerint az alapelv szerint kezeli Isten háza a dolgokat? Nyilvánvalóan nem. Ilyen körülmények között normálisan megfelelő kötelességeket rendeznek nekik a képességük és az erősségeik alapján; ez az egyik oldala a dolognak. De nem elég mindössze erre hagyatkozni, mivel az emberek sok esetben maguk sem tudják, hogy mely kötelességekre alkalmasak, és még ha jónak is gondolják magukat valamiben, az nem feltétlenül lesz igaz, ezért ki kell próbálniuk a dolgot, és képezni kell őket egy ideig; úgy helyes, ha annak alapján születik döntés, hogy hatékonyak-e vagy sem. Ha egy darabig képzik őket, és nem hoznak semmilyen eredményt vagy nem haladnak semmit, és megerősítést nyer, hogy nem érdemes művelni őket, akkor ki kell igazítani a kötelességüket, és helyette egy megfelelő kötelességet kell rendezni a számukra. Az emberek kötelességeinek ily módon történő átrendezése és kiigazítása a helyes cselekedet, és az alapelvvel is összhangban van” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk, és amikor nincs reményük az áldások elnyerésére). Isten szava által megláttam, hogy a gyülekezet a kötelességeket minden személy emberi mivolta, képessége és tehetsége alapján osztja ki, hogy mindenki a legjobbat tudja nyújtani, és mindenki a megfelelő helyen tölthesse be a szerepét. Vannak, akik szövegekkel kapcsolatos munkát végeznek, de miután egy ideig tanították őket, még mindig nem érnek el fejlődést. Nincs elegendő képességük, és nem érnek fel a munkához, ezért nem folytatják ezt a szerepet. Ehelyett a képességeik alapján egy megfelelő kötelességet fognak kapni, és ez mind számukra, mind a gyülekezet munkájának előnyös. Ha az alapelvek használatát nézzük, bár Hszü Csie jó emberi mivolttal rendelkezett, és felvállalta a terhet a kötelességében, de gyenge képességei voltak, így hiába végzett évekig szövegekkel kapcsolatos munkát, a fejlődés lassú volt, ezért tényleg nem volt alkalmas a szövegekkel kapcsolatos munkára. Bár Hszin Jü nem régóta hitt, helyesen értette az igazságot, éles elméjű volt, jó képességekkel rendelkezett, és szeretett írni. Habár még nem volt eléggé képzett a munkához, de ha egy ideig fejlesztést kapott volna, alkalmassá válhatott volna rá. Miután megismertem az emberek fejlesztésének és felhasználásának alapelveit, Hszin Jüt bíztam meg a szövegekkel kapcsolatos munkával, Hszü Csiét másik kötelességgel bíztam meg, és egy idő után a szövegekkel kapcsolatos munkánk fokozatosan javult.

Később azt láttam, hogy Vang Csen nővér egy másik csoportból jól ír, és úgy éreztem, hogy őt lehetne kiképezni a szövegekkel kapcsolatos munkára, ezért ajánlottam őt, de a társam azt mondta, hogy arrogáns és önelégült, hajlamos korlátozni az embereket, és mindig arra kényszeríti a többieket, hogy hallgassanak rá, ezért alkalmatlan. Amikor ezt hallottam tőle, kissé elkeseredtem, és erre gondoltam: „Igen, Vang Csen egy kicsit arrogáns volt, és hajlamos volt korlátozni az embereket, de ez a viselkedés már a múlté. Most már el tudja fogadni a metszést, és mutatott némi változást. Szerintem nagyon alkalmas a szövegekkel kapcsolatos munkára.” Így ragaszkodtam a véleményemhez, de aztán elgondolkodtam: „Amikor a munkatársam ezt mondja, az Isten szándékát hordozza. Én mindig a saját akaratom szerint használtam fel az embereket, ami ártott a gyülekezet munkájának. Most azt a döntést hozom, hogy Vang Csent használom, anélkül, hogy alapelveket keresnék. Egyszerűen közvetlenül eldöntöttem. Még mindig önkényesen cselekszem! Nem ragaszkodhatok többé a saját nézeteimhez. Az igazságot kell keresnem ebben a helyzetben. Ezt csak az alapelvek alapján lehet pontosan meghatározni.” Később ezt olvastam Isten szavában: „Az előléptethető vagy fejleszthető emberek egy másik típusát azok alkotják, akik különleges tehetséggel vagy ajándékokkal rendelkeznek, illetve elsajátítottak valamilyen szakmai készséget. Mi az a mérce, amit Isten háza megkövetel az ilyen emberek csoportvezetővé neveléséhez? Először is nézd meg az emberi mivoltukat – amíg viszonylag szeretik a pozitív dolgokat és nem gonosz emberek, addig ez elég. Lehet, hogy egyesek megkérdezik: »Miért nem követelmény, hogy olyasvalakik legyenek, akik az igazságra törekszenek?« Azért, mert a csoportvezetők nem gyülekezetvezetők vagy dolgozók, és nem is öntözők, és túl sok lenne azt követelni tőlük, hogy megfeleljenek az igazságra való törekvés mércéjének, a legtöbbjük számára pedig elérhetetlen. Ez nem követelmény olyanoktól, akik adminisztratív munkát, általános ügyeket és szakmai feladatokat végeznek; ha az lenne, csak kevesen felelnének meg, így a mércét alacsonyabbra kell tenni. Amíg az emberek értik a szakmájukat, képesek vállalni a munkát, és nem követnek el gonoszságot, illetve nem okoznak zavarást, az elég. Ezeknek az embereknek, akik jártasak bizonyos készségekben és szakmákban, valamint rendelkeznek bizonyos erősségekkel, ha Isten házában olyan munkát fognak végezni, amely bizonyos készségismeretet igényel és kapcsolódik a szakmájukhoz, amennyiben a jellemük tekintetében viszonylag jámborak és becsületesek, nem gonoszak, nem eltorzult a felfogásuk, képesek elviselni a nehézségeket és hajlandóak megfizetni az árat, akkor ez elég” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). Isten háza ezen alapelv alapján képez különleges készségekkel rendelkező embereket: elfogadható emberi mivolttal és nem deviáns megértéssel kell rendelkezniük, komolyan kell venniük a kötelességeiket, és szeretniük kell a pozitív dolgokat. Vang Csen kissé arrogáns természetű volt, de ha mások javaslata helyes volt, és megfelelt az igazságnak, akkor el tudta fogadni azt. Volt tehetsége a szövegekkel kapcsolatos munkához, képes volt szenvedni és áldozatot hozni a kötelességéért, és meg tudta óvni a gyülekezet munkáját, így megfelelt ennek az alapelvnek. Később ezt az elvet felhasználtam, hogy a nézeteimről közösséget vállaljak a felsőbb vezetőmmel és több társammal, és mindenki úgy gondolta, hogy bár Vang Csen beállítottsága arrogáns, de elfogadható emberi mivolttal rendelkezik, felelősségteljes a kötelességében, és el tudja fogadni mások javaslatait, így fejleszthető lehet. Ezután elintéztem, hogy Vang Csen szövegekkel kapcsolatos munkát végezzen. Örült a lehetőségnek, és jó eredményeket ért el az új kötelességében. Láttam, hogy ha mindenben Isten szándékát keressük, és az igazságalapelvek szerint végezzük a kötelességeinket, akkor meg fogjuk kapni a Szentlélek útmutatását, és a szívünk megnyugszik. Hála Istennek!