Egyházi könyveket és tárgyakat kezelek. Többnyire én ellenőrzöm, hogy a különféle tárgyak rendben vannak-e, és el vannak-e rakva, hogy el vannak-e rendezve, és hogy a kölcsönzési és visszavételi nyilvántartások rendben vannak-e. Félek, hogy rendetlenség lenne, ha nem lennék alapos. Cameron testvér, aki velem dolgozott, meglehetősen gondatlan volt, és nem figyelt a tisztaságra. Néha csak ledobálta a dolgokat vagy halomba rakta őket, ezért mindig nyugtalan voltam miatta, és mindig ellenőriznem kellett a munkáját. Valahányszor láttam, hogy Cameron rossz helyre teszi a dolgokat, vagy hogy a kölcsönzési és visszavételi nyilvántartások nem egyértelműek, annyira ideges lettem, hogy elveszítettem az önuralmamat, és nem vállaltam közösséget, hogy segítsek neki. Eleinte még figyelembe vettem a testvérem érzéseit, és vigyáztam a hangnememre és szóhasználatomra, de ahogy telt az idő, már nem foglalkoztam ezekkel a dolgokkal, és minden alkalommal megmondtam neki, hogy ez vagy az helytelen. Néha mérges lettem, és megszidtam őt, mondván: „Miért teszed megint rossz helyre a dolgokat? Egyet ide, egyet oda raksz. Nem tudnád visszatenni a dolgokat oda, ahol találtad őket? Olyan gyorsan rendet rakhatnál magad után, de te egyszerűen nem bírod ki, hogy ne hagyj valamit félbe, és aztán soha nem takarítod fel…” A hozzáállásom Cameronnal szemben egyre rosszabb lett. Néha parancsoló hangnemben szóltam rá, hogy takarítsa fel a rendetlenséget.

Emlékszem, egyszer, amikor átnéztem a kölcsönzési és visszavételi nyilvántartásokat, láttam, hogy olyan rosszul javított néhányat, hogy olvashatatlanok lettek. Az indulat azonnal fellángolt bennem, és azt gondoltam: „Még csak ki se lehet találni, hogy mit írt ide!” Egyenesen odamentem Cameronhoz. Mint egy tanár, aki a diákját szidja, felé nyújtottam a nyilvántartásokat, és megkérdeztem, melyik mit jelent. Azt mondtam: „Tudod, mit szeretnék most tenni? Legszívesebben elvinném ezeket a nyilvántartásokat a vezetőhöz, hogy lássa, hogyan végzed a kötelességedet, és mennyire hanyag tudsz lenni!” Cameron bűnbánó arccal nézett rám, és azt mondta, a jövőben jobban oda fog figyelni. Azt mondta, hogy ez most véletlen volt. Miközben a nyilvántartást készítette, valaki elhívta egy sürgős ügy miatt, ezért megfeledkezett róla. De nem hagytam, hogy megmagyarázza. Dühösen azt feleltem: „Ha ilyesmi még egyszer előfordul, azonnal a vezetőhöz viszem a nyilvántartást, és majd ő intézkedik!” Nem sokkal később láttam, hogy az egyik Cameron-féle nyilvántartásban megint van egy kivehetetlen rész. Ezúttal még dühösebb lettem. Odamentem Cameronhoz, hogy kérdőre vonjam: „Már megmondtam neked, ha hibázol, írd le egy másik helyre, ne írd át! Nézd meg a javításodat. Ki tudja, mit írtál? Ha nem látom tisztán, ide kell jönnöm, hogy megkérdezzelek. Nem gondolod, hogy ez bosszantó? Még ha te nem is, én igen!” Amikor látta, hogy megint mérges vagyok, felvette a nyilvántartási lapot, és azt mondta: „Akkor kijavítom újra.” Dühösen rákiabáltam: „Ne fáradj vele! Ezzel nem oldod meg!” Miután ezt mondtam, elmentem, magára hagyva a testvéremet, aki tanácstalanul ült továbbra is a nyilvántartási lappal. Ekkor rájöttem, hogy egy kicsit túlmentem a határon. De nem foglalkoztam vele sokat, és a dolog elült. Néhány nap múlva megint mérges lettem Cameronra egy jelentéktelen dolog miatt. Ő is mérges lett rám, és összevesztünk. A vezető rájött, hogy nem tudunk harmonikusan együtt dolgozni, ezért elbeszélgetett velem, és felolvasott egy passzust Isten szavából: „Bármilyen kötelességet is végez egy antikrisztus, bárkivel is társul, mindig lesznek konfliktusok és viták. Néhányan azt mondhatják: »Ha ő a takarításért felel, és minden nap rendet rak odabent, akkor mi oka van arra, hogy ne legyen együttműködő másokkal?« Ebben egy beállítottságbeli probléma van: akárkivel is érintkezik vagy végez munkát, mindig megveti az illetőt, mindig ki akarja oktatni, hogy azt tegye, amit ő mondan. Azt mondanátok, hogy egy ilyen ember képes másokkal együttműködni? Senkivel sem képes együttműködni: ez azért van, mert a romlott beállítottsága túlságosan súlyos. Azon felül, hogy nem képes másokkal együttműködni, mindig kioktatja és felülről korlátozza a többieket – mindig az emberek vállán akar ülni és engedelmességre kényszeríteni őket. Ez nem pusztán beállítottságbeli probléma – ez egyúttal az emberi mivoltával kapcsolatos komoly probléma is. Nincs lelkiismerete és nincs értelme. [...] Vannak bizonyos feltételek, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy az emberek normálisan kijöjjenek egymással: Ahhoz, hogy együtt tudjanak működni egymással, legalább lelkiismerettel és értelemmel kell rendelkezniük, valamint türelmesnek és toleránsnak kell lenniük. Az embereknek egy véleményen kell lenniük ahhoz, hogy együtt tudjanak működni egy kötelesség végzésében. A másik erősségeiből kell meríteniük, és ellensúlyozniuk kell saját gyengeségeiket, valamint türelmesnek és toleránsnak kell lenniük, és a viselkedésüknek egy alapvonalat kell követnie. Így lehet harmóniában kijönni egymással, és bár időnként lehetnek konfliktusok és viták, az együttműködés folytatódhat, és legalább ellenségeskedés nem támad. Ha valakinek nincs ilyen kiindulópontja, ha nem lelkiismeretes vagy ésszerű, ha a viselkedését a profit hajszolása határozza meg, ha egyedül a profitra törekszik, és mindig mások kárára kíván profitálni, akkor az együttműködés lehetetlen lesz. Így van ez a gonosz emberek és az ördögkirályok között, akik szüntelenül harcolnak egymással. A szellemi birodalom különböző gonosz szellemei nincsenek jóban. Bár az ördögök időnként összefognak, mindez a kölcsönös kizsákmányolásról szól, hogy elérjék a saját céljaikat. Az összefogásaik csak ideiglenesek, és hamarosan maguktól szétesnek. Ugyanez a helyzet az emberek között is. Az emberi mivolt nélküli emberek rothadt almák, amelyek tönkreteszik a többit. Csak a normális emberi mivolttal rendelkezőkkel könnyű együttműködni, akik türelmesek és toleránsak másokkal, képesek odafigyelni mások véleményére és képesek félretenni a saját státuszukat a munkájukban, hogy másokkal egyeztetve végezzék azt. Nekik is vannak romlott beállítottságaik, és mindig azt kívánják elérni, hogy mások figyeljenek rájuk – nekik is ez a szándékuk –, de mivel van lelkiismeretük és értelmük, és képesek keresni az igazságot, és ismerik önmagukat, és érzik, hogy nem helyénvaló, amit csinálnak, amiért szemrehányást tesznek maguknak, valamint képesek megfékezni magukat, a cselekvésük módjai és eszközei apránként megváltoznak. Ily módon pedig képesek lesznek együttműködni másokkal. Romlott beállítottságot tárnak fel, de nem gonosz emberek, és nincs meg bennük az antikrisztus lényege. Nincsenek komolyabb problémáik a másokkal való együttműködéssel. Ha gonosz emberek vagy antikrisztusok lennének, akkor képtelenek lennének másokkal együttműködni. Ilyen az összes gonosz ember és antikrisztus, akiket Isten háza kitakarít. Képtelenek bárkivel is együttműködni, és ennek következtében mindannyian felfedetnek és kivettetnek” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Miután felolvasta Isten szavát, a vezető emlékeztetett rá: „Ahhoz, hogy jól kijöjjünk az emberekkel, legalább a tiszteletet meg kell adnunk nekik. Ha így kiabálsz Cameronnal, és állandóan megszidod, még az alapvető tiszteletet sem adod meg neki. Nem túlzottan arrogáns ez a viselkedés? Lenézed mindazt, amit csinál, egész nap úgy figyeled, akár egy sólyom, és sosem hagyod figyelmen kívül a problémákat. Helyénvaló ez? Cameronnak sok a munkája, és rossz a memóriája. Némi probléma elkerülhetetlen. Nem kellene rendesen bánnod vele és többet segítened neki? Ráadásul ő folyamatosan fejlődik. De veled mi a helyzet? Neked a beállítottságoddal és az emberi mivoltoddal van problémád. Az, hogy állandóan kiabálsz az emberekkel, a romlott beállítottság jele. Nem csak a szálkát látod a testvéred szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?”

Ezután a vezető felolvasott egy másik részt Isten szavából. „Mit mondotok, nehéz más emberekkel együttműködni? Valójában nem. Azt is mondhatnánk, hogy könnyű. Miért érzik mégis nehéznek az emberek? Mert romlott beállítottságuk van. Azok számára, akik rendelkeznek emberi mivolttal, lelkiismerettel és értelemmel, a másokkal való együttműködés viszonylag könnyű, és úgy érezhetik, hogy örömteli. Ez azért van, mert senkinek sem könnyű egyedül megvalósítani a dolgokat, és bármilyen területen is tevékenykednek, bármit is csinálnak, mindig jó, ha van valaki, aki rámutat a dolgokra és segítséget nyújt – sokkal könnyebb, mintha saját maguk csinálnák. Emellett az emberek képességeinek és megszerezhető tapasztalataiknak is vannak határai. Senki sem képes mindenhez kiválóan érteni: Lehetetlen, hogy egyetlen ember mindent tudjon, mindenre képes legyen, mindent megvalósítson – ez lehetetlen, és mindenkinek rendelkeznie kell ezzel az értelemmel. Ezért bármit is csinálsz, akár fontos, akár nem, mindig szükséged lesz valakire, aki segít neked, aki tanácsokat és útmutatásokat ad, vagy aki veled együttműködésben csinálja a dolgokat. Csak így lehet biztosítani, hogy helyesebben cselekedj, kevesebb hibát kövess el és kisebb valószínűséggel tévedj tévútra – ez egy jó dolog” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Miután felolvasta Isten szavait, a vezető tovább beszélt hozzám, majd végül megkérdezte tőlem: „Ha egyedül kellene kezelned a nyilvántartást, el tudnád hibák nélkül végezni a feladatodat?” Szégyenkezve azt feleltem: „Nem.” A vezető így válaszolt: „Így van. Senki sem tud mindent, és mindenkinek szüksége van társra a feladatainak elvégzéséhez. Ha nem tudsz harmonikusan együttműködni, hogyan tudnád jól végezni a kötelességedet? Elmélkedned kell ezen, és el kell gondolkodnod a saját problémáidon.”

Amikor visszatértem, nagyon szomorú voltam. Hogy nem vettem észre, milyen nagy problémám van? Korábban azt hittem, hogy jó ember vagyok, és jól kijövök a testvéreimmel, de mióta Cameronnal együtt végeztem a kötelességemet, mindig önelégült voltam, azt gondolván, hogy az én ötleteim és cselekedeteim mind helyesek. Rákényszerítettem az akaratomat, és rávettem, hogy azt tegye, amit én akarok. Nem segítettem neki, nem vállaltam vele közösséget az igazságról, csak mérges lettem, megvádoltam és megszidtam őt. Sem emberi mivolttal, sem értelemmel nem rendelkeztem. Mindig azt éreztem, hogy jobb vagyok a testvéremnél, ezért lenéztem őt. Bosszantott, így nem tudtam helyesen kezelni az erősségeit és gyengeségeit. Minden adandó alkalommal fölényeskedtem és lekicsinyeltem őt. Eredetileg Cameron és én együtt voltunk felelősek az egyházi tárgyak kezeléséért, de soha nem beszéltem meg vele semmit. Mindig önző módon viselkedtem, és enyém volt a végső szó, és én adtam parancsokat Cameronnak. Gyakran úgy szidtam őt, mint egy gyermeket, és kioktattam. A természetem túlzottan arrogáns volt, és Isten gyűlölte ezt!

Tisztában voltam vele, hogy arrogáns vagyok, és mindig rákényszerítek másokat, hogy hallgassanak rám, de nem tudtam, hogyan oldjam meg ezt a problémát. Imádkoztam Istenhez, és Isten szavának rám illő részeit kerestem. Egy nap a következőt olvastam Isten szavából: „Az antikrisztusoknak mindig az az ambíciója és vágya, hogy másokat irányítsanak és meghódítsanak. Az emberekkel való találkozásaik során mindig meg akarják állapítani, hogy mások hogyan látják őket, hogy van-e helyük mások szívében, és hogy mások csodálják és imádják-e őket. Ha olyasvalakivel találkoznak, aki jól ért a talpnyaláshoz, a hízelgéshez és a törleszkedéshez, akkor nagyon boldogok lesznek. Ilyenkor elkezdenek magas lóról beszélni, kioktatni az embereket, hangzatos ötletekről fecserészni, és az emberekbe előírásokat, módszereket, doktrínákat és elképzeléseket sulykolni. Elérik, hogy az emberek ezeket a dolgokat az igazságként fogadják el,sőt, még szépítgetik is őket: »Ha el tudod fogadni ezeket a dolgokat, akkor olyasvalaki vagy, aki szereti az igazságot és törekszik rá.« A rossz ítélőképességű emberek azt fogják gondolni, hogy amit mondanak, az észszerű, és bár számukra homályos, és nem tudják, hogy összhangban van-e az igazsággal, csak azt érzik, hogy nincs semmi baj azzal, amit mondanak, és hogy nem sérti az igazságot. Így hát engedelmeskednek az antikrisztusoknak. Ha valaki képes felismerni egy antikrisztust és esetleg leleplezi, az felbőszíti az antikrisztust, aki gátlástalanul vádakat zúdít rá, elítéli, és erőt demonstrálva megfenyegeti. A tisztánlátással nem rendelkezőket az antikrisztus teljesen leigázza, ők pedig a szívük mélyéből csodálják őt, ami azt váltja ki belőlük, hogy imádják az antikrisztust és rá hagyatkozzanak, sőt, rettegjenek tőle. Úgy érzik, mintha az antikrisztus rabszolgái lennének, mintha elbizonytalanodna a szívük, ha elveszítenék az antikrisztus vezetését, tanításait és szemrehányásait. Ezek nélkül mintha nem lenne biztonságérzetük, és Isten talán már nem is akarja őket. Ezt követően mindenki megtanulta, hogy figyelje az antikrisztus arckifejezését, amikor cselekszik, mert attól fél, hogy az antikrisztus nem lesz boldog. Mindenki igyekszik a kedvében járni: az ilyen emberek elszántan követik az antikrisztust. Munkájuk során az antikrisztusok szavakat és doktrínákat hirdetnek. Jók abban, hogy bizonyos előírások betartására tanítsák az embereket; soha nem mondják el az embereknek, hogy mik azok az igazságalapelvek, amelyeket be kellene tartaniuk, miért kell így cselekedniük, mik Isten szándékai, milyen munkarendeket határozott meg Isten háza, mi a leglényegesebb és legfontosabb munka, vagy mi az elsődlegesen elvégzendő munka. Az antikrisztusok egyáltalán nem mondanak semmit ezekről a fontos dolgokról. Soha nem közlik az igazságot, amikor a munkát végzik és elrendezik. Ők maguk sem értik az igazságalapelveket, ezért csak arra tudják tanítani az embereket, hogy tartsák magukat néhány előíráshoz és doktrínához – és ha az emberek szembemennek a szavaikkal és az előírásaikkal, akkor szembe fognak kerülni az antikrisztusok megrovásával és dorgálásával. Az antikrisztusok gyakran Isten házának zászlaja alatt végzik a munkát, magas pozícióból dorgálnak és oktatnak ki másokat. Néhányan annyira összezavarodnak a kioktatásuktól, hogy úgy érzik, adósai Istennek, mert nem az antikrisztusok követelményei szerint cselekednek. Az ilyen emberek vajon nem kerültek az antikrisztusok irányítása alá? (De igen.) Miféle viselkedés ez az antikrisztusok részéről? Ez rabszolgasorba taszító magatartás” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Amit Isten körülírt, pontosan megfelelt az én állapotomnak. Amikor Cameronnal dolgoztam, azt tapasztaltam, hogy könnyen kezelhető. Ha valamit elrontott a munkában, elfogadta a kritikámat, és nem próbálta megcáfolni. Azt hittem, hogy gyenge és könnyen befolyásolható, ezért zsarnokoskodtam felette, és mindenben én hoztam meg a végső döntést. Sokszor, csak eljátszottam, hogy megbeszéltem vele a dolgokat. A végén mindig én döntöttem el, hogy mi legyen. Ezenkívül hoztam néhány óvintézkedést az egyházi tárgyak kezelésére, ezek első pillantásra problémamentesnek tűntek, és segítettek a tárgyak kezelésében, de nem a vonatkozó alapelvek alapján hoztam ezeket létre. Cameron problémáinak megoldására alkottam őket. Mondhatni, ezeket kifejezetten rá szabtam. Amikor nem tartotta be ezeket az óvintézkedéseket, mindig volt okom rá, hogy megvádoljam és megszidjam őt, és neki nem volt módja tiltakozni ellene. Pont, mint legutóbb, amikor nem készítette el a nyilvántartási lapot úgy, ahogy utasítottam, habozás nélkül megszidtam, és rákényszerítettem, hogy azt tegye, amit én akartam. Emlékszem, mit mondott aznap: „Amint meglátom, hogy rendet raksz, próbálok elbújni előled. Félek, hogy megint kritizálni fogsz, ha nem jól csinálok valamit.” Ez a gondolat mélyen elszomorított. A sátáni beállítottságom árnyékot vetett a testvérem szívére, és korlátozta őt. Pontosan úgy, ahogy Isten szava is kinyilatkoztatja: „Ha az emberek szembemennek a szavaikkal és az előírásaikkal, akkor szembe fognak kerülni az antikrisztusok megrovásával és dorgálásával. Az antikrisztusok gyakran Isten házának zászlaja alatt végzik a munkát, magas pozícióból dorgálnak és oktatnak ki másokat. Néhányan annyira összezavarodnak a kioktatásuktól, hogy úgy érzik, adósai Istennek, mert nem az antikrisztusok követelményei szerint cselekednek. Az ilyen emberek vajon nem kerültek az antikrisztusok irányítása alá?” Végül rájöttem, hogy a problémám komoly. Mióta Cameronnal együtt dolgoztam, az antikrisztusi beállítottságom megmutatkozott. Jelenleg nincs pozícióm, de ha lenne, még könnyebben irányítanám és korlátoznám az embereket. Abban az esetben, nem lennék-e antikrisztus? Rendszerint nem az igazság keresésére vagy önmagam vizsgálatára összpontosítottam. Gyakran mutatkozott meg a romlott beállítottságom anélkül, hogy ennek tudatában lettem volna. Hihetetlenül érzéketlen voltam.

Isten szavaira gondoltam: „Ha Isten házának tagja vagy, mégis mindig forrófejű vagy a tetteidben, mindig feltárod azt, ami természetes benned, és mindig felfeded a romlott beállítottságodat, emberi eszközökkel és romlott sátáni beállítottsággal cselekedve, a végső következmény az lesz, hogy rosszat teszel, és ellenállsz Istennek – és ha mindvégig bűnbánat nélküli maradsz, és nem tudsz rálépni az igazságra való törekvés útjára, akkor fel kell tárni és ki kell vetni téged” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A romlott beállítottság csak az igazság elfogadásával oldható meg). Eszembe jutott, hogyan bántam Cameronnal. Az elégedetlenségem levezetése és a pillanatnyi öröm kedvéért teljesen figyelmen kívül hagytam a testvérem érzéseit. Amikor dühbe gurultam a nyilvántartási lap olvashatatlansága miatt, úgy kioktattam Cameront, akár egy hibát vétő gyermeket. Csak ült ott, szó nélkül, és amikor beismerte, hogy hibázott, hidegen elutasítottam a bocsánatkérését. Ez a kép bevésődött az emlékezetembe, és képtelen voltam elfelejteni. Ahogy erre gondoltam, nem tudtam kifejezni a szívemben érzett bűntudatot és fájdalmat. Azt kérdeztem magamtól: „Hogyan bánhattál így a testvéreddel? Sosem vállaltál vele közösséget, és nem segítettél neki, mi jogosít fel arra, hogy megszidd őt? Hogy van merszed a testvérednek nevezni őt?” Minden egyes kérdés után elakadt a szavam. Korábban mindig azt gondoltam, hogy Cameron a hibás, hogy neki van túl sok hibája, és ő okoz nekem annyi bajt. Most viszont rájöttem, hogy valójában nekem voltak problémáim. Én voltam az, aki nem változott meg, és én voltam az, aki túl arrogáns és embertelen voltam vele. Erős megbánást éreztem, ezért csendben imádkoztam Istenhez, és kijelentettem, hogy meg akarok térni.

Keresni kezdtem, hogyan bánjak testvéreimmel az alapelveknek megfelelően. Isten szavából a következőt olvastam ki: „Kell, hogy legyenek elvek, melyek szerint a testvérek érintkeznek egymással. Ne mindig mások hibáira figyeljetek, ehelyett tartsatok gyakran önvizsgálatot, ismerjétek be aktívan másoknak, hogy mit tettetek, amivel zavart vagy kárt okoztatok nekik, és tanuljatok meg megnyílni és közösséget vállalni. Ily módon kölcsönös megértésre találhattok. Mi több, bármi történjék is veletek, a dolgokat Isten szavai alapján kell látnotok. Ha az emberek képesek megérteni az igazság alapelveit, és rátalálnak egy gyakorlati útra, akkor egy szívvé és elmévé olvadnak össze, és a testvérek közötti kapcsolat normális lesz, nem lesznek olyan közömbösek, hidegek és kegyetlenek, mint a nem hívők, és levetik a kölcsönös gyanakvás és óvatoskodás mentalitását. A testvérek bensőségesebbé válnak egymással; képesek lesznek támogatni és szeretni egymást; jóakarat lesz a szívükben, képesek lesznek toleranciára és együttérzésre egymás iránt, és támogatni és segíteni fogják egymást, ahelyett, hogy elidegenítenék egymást, irigykednének egymásra, egymáshoz méregetnék magukat, titokban versengenének és dacosak lennének egymással. Hogyan tudnák az emberek jól ellátni a kötelességeiket, ha olyanok, mint a nem hívők? Ez nem csak az ő életbe való belépésüket befolyásolja, hanem másoknak is árt, és hat rájuk. [...] Ha az emberek romlott beállítottságaik szerint élnek, nagyon nehéz számukra békében létezni Isten előtt, és nagyon nehezen képesek az igazságot gyakorolni és Isten szavai szerint élni. Ahhoz, hogy Isten előtt élhessetek, először meg kell tanulnotok magatokba nézni, megismerni önmagatokat, őszintén imádkozni Istenhez, majd meg kell tanulnotok, hogyan tartsatok fenn jó viszonyt a testvéreitekkel. Toleránsnak kell lennetek egymással, elnézőnek kell lennetek egymással, és képesnek kell lennetek meglátni mások erősségeit és érdemeit – meg kell tanulnotok elfogadni mások véleményét és azt, ami helyes. Ne légy elnéző magaddal, ne legyenek ambícióid és vágyaid, ne képzeld magadat különbnek másoknál, és ne tartsd magadat valamilyen különleges személynek, aki arra kényszeríthet másokat, hogy azt tegyék, amit mondasz, hogy engedelmeskedjenek neked, hogy felnézzenek rád, hogy felmagasztaljanak téged – ez deviancia. [...] Tehát hogyan bánik Isten az emberekkel? Istent nem érdekli, hogy az emberek hogy néznek ki, hogy magasak vagy alacsonyak. Ehelyett azt nézi, hogy a szívük jó-e, szeretik-e az igazságot, szeretik-e Őt és alávetik-e magukat Neki. Ez az, amire Isten az emberekkel szembeni viselkedését alapozza. Ha az emberek is meg tudják ezt tenni, akkor képesek lesznek tisztességesen és az igazságalapelveknek megfelelően bánni másokkal. Először is meg kell értenünk Isten szándékait, és tudnunk kell, hogyan viselkedik Isten az emberekkel szemben, akkor nekünk is lesz elvünk és útmutatásunk arra, hogyan viselkedjünk másokkal szemben” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Igen. Amikor a kötelességeink során érintkezünk egymással, legalább normális emberi mivoltunkat kell megélnünk, támogatnunk és segítenünk kell egymást, türelmesnek és elnézőnek kell lennünk, gondoskodnunk kell egymásról, közösséget kell vállalnunk az igazságról, ha valaki az alapelvekkel ellentétesen cselekszik, komoly esetekben pedig leleplezhetjük és megmetszhetjük őt. Ez az egyetlen módja annak, hogy az alapelvek szerint cselekedjünk. A testvérek különböző helyekről származnak, és mindenkinek eltérőek az életkörülményei, tapasztalatai, életkora és képességei. Nem számít, hogy mik a hiányosságaik vagy gyengeségeik, rendesen kell bánnunk velük, soha nem szabad túl sokat kérni tőlük, és figyelmesnek és türelmesnek kell lennünk velük. Cameron jó volt a karbantartásban, és általában elfoglalt volt. Ezen kívül nem volt ügyes az egyes tárgyak kölcsönzési és visszavételi nyilvántartásában. Több felelősséget kellett volna vállalnom, és megértőbbnek kellett volna lennem, és nem lett volna szabad rákényszerítenem az én módszereimet. Ez teljesen emberi mivolt nélküli tett volt. A testvérem jó volt a karbantartásban, lelkiismeretesen végezte a javítási munkálatokat, és nem félt a szenvedéstől a kötelessége végzése során. Ebben a tekintetben sokkal jobb volt nálam. De nem figyeltem a testvérem erősségeire. A gyengeségeire összpontosítottam, megvádoltam és megszidtam őt. Ez rendkívül arrogáns és ostoba volt.

Később tudatosan megváltoztattam a hozzáállásomat, és az alapelvek szerint kezdtem el eljárni. Amikor ismét hasonló helyzetek adódtak, sokkal nyugodtabb voltam, és sokkal megértőbb voltam Cameronnal szemben is. Egyszer elmentem elintézni egy ügyet, és Cameront magára hagytam a dolgok kezelésével. Egy idő után felhívtam, hogy megkérdezzem, hogyan halad a munka. Nyugodtan és óvatosan azt felelte: „Szerinted hogyan? Pontosan úgy, ahogy gondolod, hogy halad.” Amikor ezt meghallottam, nagyon elszomorodtam. Miért mondana ilyet a testvérem? Nem azért mondta ezt, mert a múltban tanúsított viselkedésem a romlott beállítottságomból fakadt, és mindig azt éreztette vele, hogy ő egy senki, és semmit sem tud jól csinálni? Minél többet gondolkodtam ezen, annál jobban fájt, de megerősítette azon elhatározásomat, hogy gyakoroljam az igazságot és megváltoztassam magam. Megvigasztaltam Cameront, és azt mondtam: „Csak nézz körül, mi nincs a helyén, és szánj rá időt, hogy elpakolj. Általában sok más dologgal vagy elfoglalva, így egy kis rendetlenség elkerülhetetlen. Ha tényleg nincs időd rendet tenni, majd megcsináljuk együtt, amikor visszaérek.” A hívás után arra gondoltam, hogy Cameron egyedül nem fog boldogulni, így megkértem egy nővért, hogy segítsen neki. A múltban, amikor hasonló dolgok történtek, mindig leszidtam és megróttam őt a hibái miatt. Most, amikor ilyesmi történik, képes vagyok közösséget vállalni és segíteni neki, ami békével és nyugalommal tölt el. Nagyon hálás vagyok Istennek. Most már valamelyest tisztában vagyok az arrogáns beállítottságommal, és képes vagyok egy kicsit türtőztetni magam. Ez mind annak köszönhető, hogy elolvastam Isten szavát. Bár ez csak egy apró változás, és nem jelenti a romlott beállítottságom alapvető megváltozását, boldog vagyok, mert úgy érzem, ez egy jó kezdet. Hiszem, hogy ha Isten szavai szerint járok el és fejlődök, képes leszek levetni a romlott beállítottságomat. Hála a Mindenható Istennek!