Még 2016-ban választottak meg gyülekezetvezetőnek. Amikor elvállaltam ezt a kötelességet, nagy nyomás alatt éreztem magam, mert nem értettem az igazságot, ezért amikor a testvérek problémákba ütköztek, nem tudtam, hogyan segítsek nekik. Nem tudtam, hogyan jelöljek ki embereket az alapelvek szerint, ezért mindig Istenhez imádkoztam és az igazságot kerestem, hogy felfogjam az alapelveket. Máskor a munkatársaimhoz fordultam a kérdéseimmel. Idővel javult a különféle emberek értékelésére való képességem, és képes voltam a testvéreket nekik megfelelő feladatokra kijelölni a személyes erősségeik alapján. Egyszer egy testvér, akivel együtt dolgoztam, beszélni próbált velem arról, hogy Hszia Csing nővér, az egyik evangelizációs csapat vezetője, csak ímmel-ámmal végzi a kötelességét, és nagyon passzív. Azt mondta, Hszia Csing feltartja a csapat munkáját. Javasolta, hogy váltsuk le a csapatvezetői tisztségről. Én azt gondoltam magamban, hogy a nővér nagyszerű képességű, és rendkívül rátermett a munkájában, ezért, bár valóban mutat némi romlottságot, ha egy kicsit több segítséget kapna, és változtatna néhány dolgon, nem lenne gondja a pozíciójában. Így hát lelepleztem és ízekre szedtem Hszia Csin állapotát, és megmetszettem őt. Néhány alkalom beszélgetés után láttam, hogy a kötelességéhez való hozzáállása változott egy kicsit. Többet kezdeményezett, és lelkiismeretes volt. Egy idő után előléptették, és fontosabb kötelességeket bíztak rá. Gondolatban vállon veregettem magam, és ezt gondoltam: „Ez jó ötlet volt. Nem bocsátottuk el őt, hanem tehetséggondozásban részesítettük. Úgy tűnik, egész jó a tisztánlátásom.” Ettől kezdve nem beszéltem meg többé azzal a testvérrel a kinevezéseket és elbocsátásokat, mert úgy gondoltam, hogy én tapasztaltabb vagyok, ezért minden problémát meg tudok oldani egyedül is. Elsuhant két év, én pedig egyre ügyesebben szerveztem a gyülekezet munkáját. Úgy gondoltam, nagyszerű rálátásom van, ezért egyre arrogánsabb lettem.

Akkor nem jöttem rá, hogy nem vagyok jó állapotban. Aztán egy nap levél érkezett egy vezetőtől, amelyben az állt, hogy a gyülekezetünkbe tartozó Csang Csia-ji nővér visszatért, miután elbocsátották a kötelességéből. Összejöveteleket kellett szerveznem számára. Én úgy gondoltam, hogy Csia-jivel való érintkezéseim alkalmával láttam, hogy arrogáns, hajlamos lekezelően leszidni másokat, és nehéz kijönni vele. Feltételeztem, hogy nem sokat változott. Valamivel később sok újonnan érkező csatlakozott a gyülekezetünkhöz, és emberekre volt szükségünk, hogy öntözzék őket. Liu Cseng testvér, aki velem dolgozott, azt mondta, hogy találkozott Csia-jivel, aki igazi önismeretet szerzett és megtért az elbocsátása óta, ráadásul korábban is öntözött már új tagokat, és hatékonynak bizonyult ebben. Liu Cseng azt javasolta, hogy miközben Csia-ji továbbra is gondolkodik önmagán, engedjük meg neki, hogy vállalja a kötelességet, hogy a munka ne szenvedjen késedelmet. Amint meghallottam, hogy Csia-jit javasolja, arra gondoltam, hogy ez borzasztóan rossz ötlet, ő nem is ismeri Csia-jit, aki nem törekszik az igazságra. Csia-ji csak annyit mondott, hogy van némi megértése, Liu Cseng pedig feltételezte, hogy megtért. Úgy éreztem, Liu Csengnek nincs ebbe betekintése, sem tisztánlátása. Határozottan kijelentettem neki: „Liu Cseng, én ismerem Csia-jit. Arrogáns, hajlamos lekezelően nekitámadni másoknak, és nehéz vele dolgozni. Ráadásul egyáltalán nem értette meg valóban önmagát, és nem változott meg. Ezért bocsátották el. Ő nem alkalmas erre. Nem engedhetjük, hogy vállalja ezt a kötelességet.” Liu Cseng ezután így szólt: „Nem tehetjük túl magasra a lécet. Kicsit arrogáns, de az elbocsátás tapasztalata révén valóban megtudott dolgokat magáról, és képes volt megbánni, amit tett. Most visszafogja magát a beszédében, és jól kijön másokkal. Történt némi változás az arroganciájában. Méltányosan kell bánnunk az emberekkel.” Eléggé bosszantott, amikor ezt mondta nekem. Úgy gondoltam, ő új ebben a kötelességben, ezért nem tudja, hogy egyszerűen csak egyet kellett volna értenie velem. Így feleltem, most már nyomatékosabban: „Hát nem teljesen világos Csia-ji helyzete? Én nem ítélkezem csak úgy mások fölött. Látom, hogy ő nem alkalmas erre, és nem kellene öntözési kötelességet végeztetnünk vele.” Liu Cseng nem erősködött tovább, mert tudta, hogy komolyan beszélek.

Eltelt egy kis idő, és mivel senki nem foglalkozott az öntözéssel, egyes új hívők nem kaptak időben támogatást, ezért nem jöttek többé. Amikor egy vezető eljött, hogy megtudja, mi folyik itt, ő és Liu Cseng elmentek Csia-jihez, és amikor visszajöttek, Liu Cseng ezt mondta nekem: „Isten házának több öntözőre van szüksége. Láttuk, hogy Csia-jinek van valódi önismerete, és hajlandó megtérni és megváltozni. Elbocsátották, de sohasem tett semmi szörnyűséget. Csak arrogáns egy kissé, de ettől még lehet őt gondozni, amennyiben elfogadja az igazságot, és megváltozik. Nem határozhatjuk meg őt egyetlen dolog alapján. Adj neki esélyt a megtérésre! Megvitattuk a dolgot, és Csia-jinek öntözési kötelességet kellene vállalnia.” Amikor hallottam, hogy megint Csia-jit ajánlja, ezt gondoltam: „Legutóbb világosan elmondtam a véleményemet. Hogyan változhatott volna meg Csia-ji ilyen kis idő alatt? Én már régóta szolgálok vezetőként, tudom, hogyan kell embereket értékelni. Akkor miért nem hallgatsz rám? Ha így tennél, biztosan nem tévednél!” Ismét elmagyaráztam az álláspontomat, nagyon nyomatékosan. A vezető látva, hogy milyen makacs vagyok, szigorúan így szólt: „Megbízható képet alkottunk Csia-jiről. Beszéltem vele, és hallottam a közösségét. Van benne önreflexió és önismeret. Készen áll a változásra. Kötelességet kellene adnunk neki. Adj esélyt neki a megtérésre! Nem határozhatunk meg embereket a múltbeli viselkedésük alapján. Azt mondod, Csia-ji arrogáns, de mióta nem engedjük az arrogáns embereknek, hogy végezzék a kötelességüket? Csia-ji nagyon is alkalmas erre, és most épp sürgős szükségünk van emberekre. Nem engedsz az álláspontodból vele kapcsolatban. Ez vajon nem önkényes és zsarnoki viselkedés? Te nevezed ki az embereket a gyülekezetben. A te jóváhagyásod nélkül nincs kötelességük. Túlságosan arrogáns és magabiztos vagy. Azzal, hogy a saját tetszésed szerint cselekszel, feltartod Isten házának munkáját és tehetséggondozó tevékenységét.” Az, hogy a vezető így megmetszett engem, nagyon felzaklatott, de valahogy ellenállás is volt bennem. Még mindig úgy gondoltam, hogy nagy tapasztalattal rendelkezem, és mindig is jó emberismerő voltam, úgyhogy biztosan nem tévedek Csia-jivel kapcsolatban. De mivel egyedül maradtam a véleményemmel, nem erősködhettem tovább. Így hát vonakodva ezt mondtam: „Ha mindketten úgy láttátok, hogy változott valamennyit, adjunk neki egy esélyt. Ha nem működik, majd leváltjuk.”

Otthon eszembe jutott, hogy megmetszett engem a vezető, és nagyon kényelmetlenül éreztem magam. A szavai alapján vajon nem Isten ellen dolgozom? Ez nagyon súlyos dolog. Utána viszont arra gondoltam, hogy én alaposan megfontoltam a döntésemet, hogy nem jelölöm ki Csia-jit arra a pozícióra. Akkor miért mondták ezt nekem? Hol tévedtem? Ezért keresés közben Istenhez imádkoztam: „Édes Istenem, nehezen tudom elfogadni a metszést ettől a nővértől. Nem tudom, hogyan értsem meg magam ebben, és hogy milyen igazságot kell keresnem. Kérlek, mutass utat nekem!” Ima után Isten szavait olvastam: „Mit jelent »önkényesnek és meggondolatlannak« lenni? Azt jelenti, hogy amikor valamilyen problémával találkozol, úgy cselekszel, ahogyan jónak látod, mindenféle gondolkodás vagy kutatás nélkül. A mások által mondott dolgok közül semmi sem érinti meg a szívedet, illetve nem változtat a véleményeden. Még azt sem tudod elfogadni, amikor az igazságot közlik veled, a saját véleményedhez ragaszkodsz, nem figyelsz, amikor mások valami igazat mondanak, hanem azt hiszed, hogy neked van igazad, és a saját eszméidhez ragaszkodsz. Még ha helyesen gondolkodsz is, mások véleményét is fontolóra kellene venned. Ha pedig egyáltalán nem teszed, az vajon nem azt jelenti, hogy szélsőségesen önelégült vagy? A szélsőségesen önelégült és akaratos emberek számára nem könnyű elfogadni az igazságot. Ha valami rosszat teszel és mások kritizálnak, mondván, hogy »ezt nem az igazságnak megfelelően teszed«, te így felelsz: »még ha nem is úgy teszem, akkor is így fogom tenni«. Aztán majd találsz valamilyen indokot, amivel eléred, hogy helyesnek gondolják. Ha szemrehányást tesznek neked, mondván: »ha így cselekszel, az bomlasztó és kárt fog tenni a gyülekezet munkájában«, te nemcsak, hogy nem figyelsz oda, hanem folyamatos kifogásokkal állsz elő: »én úgy gondolom, hogy ez a helyes út, úgyhogy így fogom tenni«. Miféle beállítottság ez? (Arrogancia.) Ez arrogancia. Az arrogáns természet akaratossá tesz. Ha arrogáns természetű vagy, akkor önkényesen és meggondolatlanul viselkedsz, ügyet sem vetve arra, amit bárki mond” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). „Hogyan bánik Isten minden egyes emberrel? Vannak, akiknek csekély az érettségük; vagy fiatalok; vagy csak rövid ideje hisznek Istenben; vagy természetlényegüknél fogva nem rosszak, nem rosszindulatúak, csak egy kicsit tudatlanok vagy hiányos képességűek. Vagy túl sok korlátozásnak vannak kitéve, és még nem értik az igazságot, még nincs belépésük az életbe, így nehezen tartják vissza magukat attól, hogy ostoba dolgokat tegyenek, vagy tudatlan cselekedeteket kövessenek el. De Isten nem az emberek múló ostobaságára összpontosít; Ő csak a szívüket nézi. Ha elhatározzák, hogy törekszenek az igazságra, akkor helyesen tesznek, és ha ez a céljuk, akkor Isten figyeli őket, vár rájuk, időt és esélyt ad nekik, amely lehetővé teszi számukra, hogy belépjenek. Nem arról van szó, hogy Isten leírja őket egyetlen vétkük miatt. Ez olyasmi, amit az emberek gyakran tesznek; Isten soha nem bánik így az emberekkel. Ha Isten nem bánik így az emberekkel, akkor az emberek miért bánnak így másokkal? Nem romlott beállítottságukat mutatja ez? Ez pontosan a romlott beállítottságuk. Meg kell vizsgálnod, hogyan bánik Isten a tudatlan és ostoba emberekkel, hogyan bánik a csekély érettségűekkel, hogyan bánik az emberiség romlott beállítottságának normális kinyilatkoztatásaival, és hogyan bánik azokkal, akik rosszindulatúak. Isten különböző módon bánik a különböző emberekkel, és változatos módon kezeli a különböző emberek sokféle állapotát is. Meg kell értened ezeket az igazságokat. Amint megértetted ezeket az igazságokat, tudni fogod, hogyan tapasztald meg a dolgokat, és hogyan bánj az alapelvek szerint az emberekkel” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság elnyeréséhez az embernek a közeli emberektől, eseményekből és dolgokból kell tanulnia). Isten szavai alapján elkezdtem elgondolkodni magamon. Úgy gondoltam, van átfogó tapasztalatom az emberek kinevezésében, és felfogtam az alapelveket. Ha valaki, akit én választottam, sikeresnek bizonyult a kötelességében, olyankor különösen úgy éreztem, hogy van bennem tisztánlátás, és jó szemem van ehhez. Tőkét akartam kovácsolni a tapasztalatomból, és nem hallgattam mások javaslataira. Amikor Liu Cseng megértette Csia-ji helyzetét, és azt mondta, hogy az elbocsátása óta valóban nyert némi önismeretet, és hogy készen áll a megtérésre, és arra biztatott, hogy bánjak méltányosan az emberekkel, én nem voltam hajlandó hallgatni rá. Beskatulyáztam Csia-jit annak alapján, amilyennek korábban láttam, azt gondoltam, arrogáns, nem törekszik az igazságra, és nem változott semmit, ezért nem vállalhat öntözési kötelességet. Valójában azonban Isten ilyet soha nem mondott. Isten háza soha nem volt ilyen. Ha valaki képes megérteni a víziók igazságát, és képes eredményeket elérni az öntözési kötelességben, az csatlakozhat, és képzésben részesülhet. Még akik súlyos vétkeket követtek el, Isten háza azokat sem skatulyázza be egyszer s mindenkorra. Ha képesek elfogadni az igazságot, elgondolkodni önmagukon, megtérnek a hibáikból, és hajlandók változni, akkor Isten háza továbbra is használhatja őket. Bármilyen romlott beállítottságot mutat is valaki, bármit tett is, hogy bomlassza Isten házának munkáját, amennyiben nem gonosz ember, Isten lehetőségeket ad neki, hogy kötelességet végezzen, és tanuljon, amennyit csak lehet. Ez Isten szeretete és üdvössége. Mivel nem ismertem Isten természetét és Isten házának alapelveit, nem néztem Csia-ji erősségeit, és nem voltam hajlandó elengedni a romlottságot, amelyet a múltban mutatott, önkényesen ítéletet mondtam róla, és nem voltam hajlandó öntözési kötelességre kijelölni őt. Ennek következtében egyes új hívők nem kaptak időben öntözést, ami bomlasztotta a gyülekezet munkáját. Vajon ezzel nem tettem gonoszat? Megbánással telve járultam Isten elé, és így imádkoztam: „Istenem, olyan arrogáns voltam. Nem akarok többé önfejű lenni a kötelességemben. Készen állok a megtérésre és a változásra.”

Aztán, amikor legközelebb találkoztam Csia-jivel egy összejövetelen, hallottam, amint az önreflexióját és önismeretét taglalja, és láttam, hogy valóban megtért és megváltozott. Még jobban elszégyelltem magam, és bűntudatot éreztem. Miután Csia-ji megkezdte az öntözési kötelességet, komolyan vette és felelősséggel végezte a feladatát, az általa öntözött testvérek pedig sokat fejlődtek. Később előléptették, hogy több gyülekezet öntözési munkáját irányítsa. Látva, hogy Csia-ji milyen jól boldogul a kötelességével, még inkább elszégyelltem magam. Gyűlöltem, hogy arrogáns voltam, hogy megítéltem őt, és nem voltam hajlandó kötelességet kijelölni számára, így hátráltattam a munkát Isten házában. Rájöttem, hogy nincs a birtokomban az igazság, és nincs rálátásom. Az összes tapasztalatom alapján megértettem néhány módszert és szabályt, de a gyülekezet munkáját nem lehet pusztán ezekre hagyatkozva végezni. Ez után az incidens után óvatosabban közelítettem meg az emberek kötelességekre való kijelölését, és néha, amikor azt akartam, hogy enyém legyen a végső döntés, mindenképpen imádkoztam és megtértem, gyakorlatba ültetve az igazságot, és meghallgattam mások mondandóját.

Úgy gondoltam, hogy lett némi belépésem ebbe a gyakorlatba, de nagy meglepetésemre később történt valami, ami ismét leleplezett. Hat hónap múlva néhány tagot, akik gyülekezeti ügyeket kezeltek, a családja akadályozott, és ezért nem voltak képesek végezni a kötelességüket. Sürgős szükségünk volt helyettesítőkre. Körülnéztem, és találtam néhány felelősségteljes nővért, akik meg tudtak birkózni különféle helyzetekkel, de volt velük kapcsolatban néhány biztonsági kockázat. Én azonban úgy gondoltam, hogy mivel úgysem a lakóhelyük környékén fognak dolgozni, nem lehet baj belőle, ha ők vállalják el a munkát. Nagy szükségünk volt további emberekre, én pedig nem találtam jobb jelölteket, ezért úgy döntöttem, őket fogom alkalmazni, amíg jobb nem akad. Amikor elmondtam Liu Csengnek, hogy Csao Aj-csen nővérre akarom bízni a gyülekezet általános ügyeit, ő így felelt: „Az emberek kiválasztása során be kell tartanunk az alapelveket. Biztonsági probléma esetén nem végezhetnek munkát. Nem hiszem, hogy Aj-csen erre jó választás. Ragaszkodnunk kell az alapelvekhez.” Látva, hogy nem ért egyet velem, ellenkezni kezdtem. „De hát sürgős szükséghelyzetben vagyunk! Nem gondolod, hogy túlságosan félsz? Aj-csenről a szülővárosában köztudott, hogy hívő, de a rendőrség évek óta felé se nézett. Ezenkívül van benne bátorság és bölcsesség, ezt jól tudom róla. Szerintem pillanatnyilag nincs jobb jelöltünk. Több mint tíz nap telt el, és nem találtam senki mást. Nem követhetjük vakon a szabályokat a kötelességünk végzése során.” Ő végighallgatott, majd tovább ütötte a vasat: „Ha olyasvalakit jelölünk ki egy kötelességre, aki kockázatot jelent, az az alapelvekbe ütközik. Első a biztonság.” Teljesen figyelmen kívül hagytam a szavait, és erősködtem, hogy Aj-csent alkalmazzuk. Ezután egy másik nővért, akivel kapcsolatban szintén voltak biztonsági kockázatok, kirendeltem a levelezés kézbesítésének munkájára. Nem sokkal később a KKP a lakcímigazolványok ellenőrzése útján kezdett hívők után nyomozni. Aj-csenről közismert volt, hogy hisz Istenben, ezért gyanúba keveredett és figyelni kezdték ott, ahol lakást bérelt, mert nem tudott igazolványt felmutatni. Azután egy másik gyülekezeti ügykezelő is gyanússá vált és megfigyelés alá került, és ez kihatással volt több különböző gyülekezet kommunikációs csatornáira. Több mint 20 napra elvesztettük velük a kapcsolatot, így sürgős munkák maradtak függőben. Még a következmények kezelésével kapcsolatos feladatokat sem sikerült elvégezni.

Amikor a vezető tudomást szerzett erről, és kiderült, hogy én akartam mindenképpen egy biztonsági kockázatokkal terhelt személyt kinevezni, szigorúan megmetszett engem: „Már megint önfejű vagy. Mindig önkényesen végzed a kötelességedet, és szembemész az alapelvekkel. Ez most súlyos kárt okozott Isten háza munkájának. Azt tetted, amiben a KKP reménykedik, de egyedül nem képes rá: a Sátán csicskásaként szolgálva szabotáltad Isten házának munkáját. Konzisztens viselkedésed alapján úgy döntöttünk, leváltunk a kötelességedről.” Szavai arculcsapásként értek. Szóhoz sem jutottam. Ezt gondoltam: „Mindennek vége. Nagy gonoszságot tettem. Mi lesz, ha most letartóztatják a testvéreket? Ha ez megtörtént, akkor valóban szörnyű dolgot tettem.” Ahogy ezen gondolkodtam, egyre jobban féltem, és gyötört a bűntudat. Olyan volt, mintha kést döftek volna a szívembe. Minden motivációmat elvesztettem. Gyötrelemben éltem, és Istenhez imádkoztam, újra meg újra elismerve, hogy rosszat tettem: „Édes Istenem, arrogáns és önhitt vagyok. Az önfejűségem hihetetlen kárt tett Isten háza munkájában. Elfogadok minden büntetést, amit kiszabsz rám, csak kérlek, védd meg azokat a testvéreket a letartóztatástól!” Később megtudtam, hogy az érintett gyülekezeti tagokat időben áthelyezték, így megmenekültek a letartóztatástól. Nagyon megkönnyebbültem.

Ezután elgondolkoztam önmagamon. Miért vagyok mindig olyan önfejű a kötelességemben? Honnan ered ez valójában? Ezeket a szavakat olvastam Istentől, „Az ember csak az igazságra törekvéssel érhet el változást a beállítottságában” című fejezetben: „Ha a szívedben valóban érted az igazságot, akkor tudni fogod, hogyan gyakorold azt és hogyan vesd alá magad Istennek, és természetesen az igazságra törekvés útjára lépsz. Ha az út, amelyen jársz, a helyes út, és összhangban van Isten szándékaival, akkor a Szentlélek munkája nem fog elhagyni téged – ebben az esetben egyre kisebb lesz az esélye, hogy elárulod Istent. Az igazság nélkül könnyű rosszat cselekedni, és saját magad ellenére meg fogod tenni. Például, ha arrogáns és önhitt a beállítottságod, akkor, ha azt mondják, ne ellenkezz Istennel, nem számít, nem tudod megállni, nem áll hatalmadban. Nem szándékosan tennéd; arrogáns és önhitt természeted uralma alatt tennéd. Arroganciád és önhittséged miatt lenéznéd Istent és úgy tekintenéd, mint aki nem számít; ezek arra késztetnének, hogy magadat magasztald, folyamatosan magad szerepeltesd; arra késztetnének, hogy megvess másokat, magadon kívül senkinek nem hagynának helyet a szívedben; megfosztanának Isten szívedben elfoglalt helyétől, és végül arra késztetnének, hogy Isten helyébe ülj és azt követeld az emberektől, hogy vessék alá magukat neked, és arra indítanának, hogy saját gondolataidat, ötleteidet és elképzeléseidet az igazságként tiszteld. Milyen sok gonoszságot követnek el az emberek arrogáns és önhitt természetük uralma alatt!” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekvéssel érhet el változást a beállítottságában). Isten szavaiból láttam, hogy az, hogy ennyire önkényesen viselkedtem a kötelességemben, abból eredt, hogy egy arrogáns, elbizakodott természet irányított engem. Ilyen természettel pedig nem tehettem mást, csak gonoszat, és ellen kellett állnom Istennek. Mivel ez a természet irányított, nagyon nagyra tartottam magamat, úgy éreztem, különb vagyok másoknál, többet tudok, mint bárki más, ezért engem illet a döntés joga a gyülekezet ügyeiben. Ha egyszer elhatároztam magam, nem voltam hajlandó másképp látni a dolgot, és nem hallgattam senkire. Sőt, azt akartam, hogy mások úgy engedelmeskedjenek az elgondolásaimnak, mintha azok lennének az igazság. Tudtam a biztonsági kockázatokról, és tudtam, hogy azok a nővérek nem végezhetnének ilyen kötelességeket, és nekem magamnak is voltak aggályaim ezzel kapcsolatban, de egyszerűen nem tudtam félretenni önmagamat és Isten szándékát keresni. Nem hallgattam senki más figyelmeztetéseire, figyelmen kívül hagytam a Szentlélek útmutatását. Makacs módon két olyan embert jelöltem ki, akiket nem volt biztonságos kijelölni, így aztán súlyos kárt okoztam Isten háza munkájában. Ha eszembe jutott volna az igazságot keresni, ha hallgattam volna Liu Cseng javaslataira, nem lettek volna ilyen szörnyű következményei a dolognak. Amikor beláttam mindezt, tele voltam megbánással és önváddal, és gyűlöltem az arroganciámat és önfejűségemet. A Kommunista Párt soha nem hagy fel a próbálkozással, hogy aláássa Isten munkáját, és mindenféle taktikával igyekszik elnyomni és letartóztatni az Ő követőit. Én pedig önkényesen megszegtem az alapelveket, és veszélyeztetett embereket jelöltem ki kötelességekre, aminek következtében további gyülekezeti tagok kerültek megfigyelés alá. Vajon nem a Sátánnak dolgoztam közvetett módon, és nem a Kommunista Párt segítőjeként szolgáltam, szabotálva Isten munkáját? Isten gondviselése és oltalma nélkül azokat a testvéreket le is tartóztathatták volna. Akkor tényleg nagy gonosztettet követtem volna el. Ez a gondolat megrémített. A gyülekezet megengedte, hogy vezetőként szolgáljak, ezzel Isten szándéka az volt, hogy én az alapelvek szerint végezzem a dolgokat, hogy elrendezzem, hogy a testvérek nekik megfelelő pozíciókat töltsenek be, hogy hasznát vegyék erősségeiknek, és előkészítsék saját jó tetteiket. De úgy gondoltam, az, hogy van némi vezetői tapasztalatom, azt jelenti, hogy valami különleges lett belőlem. Nem sokra becsültem másokat, és Isten nem volt a szívemben. Nem vettem komolyan Isten házának alapelveit, egyszerűen csak azt tettem, amit akartam. Olyan arrogáns voltam, hogy teljesen észszerűtlenül viselkedtem. A gyülekezetből kiűzött antikrisztusokra gondoltam. Ők hihetetlenül arrogánsak voltak, megvetően bántak Istennel, és semmibe vették az alapelveket. Zsarnokoskodók és önkényesek voltak a kötelességük végzése során, és súlyosan bomlasztották Isten házának munkáját. Végül olyan sok gonoszságot cselekedtek, hogy eltávolították őket. Tudtam, hogy ha nem oldom fel az arroganciámat, én is ugyanarra az útra lépek, és Isten kiiktat engem. Engem akkor megrémített a gondolat, hogy az arrogáns természetem szerint élek. Bár ilyen nagy gonoszságot követtem el, Isten háza mégsem űzött ki engem, csak a kötelességemből távolított el, Isten még meg is világosított, és utat mutatott nekem az Ő szavaival, esélyt adva, hogy elgondolkodjak önmagamon, megtérjek és megváltozzak. Valóban éreztem Isten irántam való szeretetét, és úgy tele voltam megbánással, hogy készen álltam a változásra. Ezután elkezdtem tudatosan keresni a gyakorlást és a belépés módját, hogy megváltozhassak.

Ezt a szakaszt olvastam Isten szavaiból: „Hogyan szünteted hát meg az önkényességedet és a meggondolatlanságodat? Tegyük fel például, hogy valami történik veled, és neked megvannak a saját ötleteid és terveid. Mielőtt elhatároznád, mit teszel, keresned kell az igazságot, és legalább beszélgetned kell mindenkivel arról, hogy mit gondolsz vagy hiszel az adott ügyről, és megkérned mindenkit, hogy mondja el, vajon helyesek-e a gondolataid és összhangban állnak-e az igazsággal, valamint, hogy ellenőrizzenek. Az önkényesség és a meggondolatlanág jelentette probléma megoldásának ez a legjobb módja. Elsőként fényt deríthetsz a nézeteidre és keresheted az igazságot – ez a gyakorlás első lépése az önkényesség és a meggondolatlanság megoldásában. A második lépés akkor történik, amikor mások eltérő véleménynek adnak hangot – hogyan gyakorolhatsz, hogy ne légy önkényes és meggondolatlan? Először is, alázatos hozzáállásod kell legyen, félre kell tenned az általad helyesnek vélteket, és engedned kell, hogy mindenki közösséget vállaljon. Még ha a saját megoldásodat hiszed is helyesnek, nem szabad ragaszkodnod hozzá. Ez egyfajta előrelépés; az igazságot kereső, önmagadat megtagadó és Isten szándékainak eleget tevő magatartást mutat. Ha egyszer megvan ez a hozzáállásod, ugyanakkor nem ragaszkodsz a saját véleményeidhez, imádkoznod kell, keresned az igazságot Istentől, majd alapot keresned Isten szavaiban – Isten szavai alapján eldönteni, hogy hogyan cselekedj. Ez a legmegfelelőbb és legpontosabb gyakorlat. A Szentlélek akkor nyújt megvilágosítást, amikor keresed az igazságot és előhozol egy problémát, hogy mindenki együtt kommunikáljon róla és kutassa. Isten alapelvek szerint világosítja meg az embereket, számba veszi a hozzáállásukat. Ha te makacsul ragaszkodsz az álláspontodhoz attól függetlenül, hogy a nézeted helyes-e vagy helytelen, Isten elrejti az arcát előled és nem vesz tudomást rólad; falnak fog ütköztetni, felfed és leleplezi a rút állapotodat. Ha azonban helyes a hozzáállásod, sem a saját utadhoz nem ragaszkodsz, sem önelégült, sem önkényes és meggondolatlan nem vagy, hanem az igazság keresésének és elfogadásának hozzáállását tanúsítod, ha mindenkivel közösséget vállalsz, akkor a Szentlélek elkezd munkálkodni közöttetek, és talán megértésre vezet téged valaki szavain keresztül. Esetenként, amikor a Szentlélek megvilágosít, csupán néhány szóval vagy mondattal vezet rá egy dolog lényegének megértésére, vagy azzal, hogy ad egy ötletet. Abban a pillanatban ráébredsz, hogy amihez ragaszkodtál, az téves, és ugyanabban a pillanatban megérted a cselekvés legmegfelelőbb módját is. Azzal, hogy elértél egy ilyen szintet, vajon nem sikerült elkerülnöd, hogy gonoszságot tegyél, és egyúttal nem kerülted el, hogy viseld egy hiba következményeit? Vajon nem Isten oltalma ez? (De az.) Hogyan lehet ilyesmit elérni? Ez csak akkor sikerül, ha Istent félő a szíved, és alávetett szívvel keresed az igazságot. Miután megkaptad a Szentlélek megvilágosítását, és meghatároztad a gyakorlás alapelveit, a gyakorlásod összhangban lesz az igazsággal és képes leszel eleget tenni Isten szándékainak” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Ennek olvastán megértettem, hogy az arrogancia és önfejűség feloldásához az a legfontosabb, hogy istenfélő szívünk és igazságkereső hozzáállásunk legyen. Nem hagyatkozhatok csak a saját szemszögemre, hanem meg kell vitatnom a dolgokat másokkal is, és ha valakinek más a véleménye, előbb el kell fogadnom, majd imádkoznom kell Istenhez, keresnem az igazságot, és követnem az alapelveket. Jól kell együtt dolgoznom másokkal. Így lehet elnyerni Isten útmutatását. Ha makacsul ragaszkodom a saját módszereimhez, a Szentlélek nem fog bennem munkálkodni. Nem lesz rálátásom semmire, a kötelességemben pedig csak bomlasztani fogok. Átgondoltam, hogy mit tettem az arroganciám és önfejűségem miatt, és mert a szívemben nem volt ott Isten. Abból eredt, hogy minden fölött uralkodni akartam, és nem tudtam jól együtt dolgozni másokkal. Erre ráébredve csendben elhatároztam, hogy ha bármi felmerül, többé nem leszek ilyen makacs, hanem keresni fogok, és kommunikálni fogok másokkal. Ha az ő elgondolásuk összhangban van az igazságalapelvekkel, meghallgatom.

Később a gyülekezet kijelölt engem egy öntözőcsapat vezetőjéül. Nagyon hálás voltam, és nagy becsben tartottam ezt a kötelességet. Minduntalan emlékeztettem magam, hogy tanulnom kell a kudarcomból, és nem engedhetem, hogy arrogáns természetem ismét előbukkanjon. Amikor problémák merültek fel, más testvérekhez fordultam, hogy megvitassam velük őket. Egyszer levelet kaptam egy vezetőtől, amelyben az állt, hogy keresnünk kell néhány embert, aki alkalmas lenne öntözési kötelességre. Utánanéztem, és úgy véltem, Szu Hszing nővér jó lenne, de a többiek értékelése szerint neki arrogáns természete van, és egyetlen testvér tanácsát sem fogadja el. Úgy gondoltam, ő nem fogadná el az igazságot, ezért nem lehetne művelni őt. Aztán rájöttem, hogy már megint beskatulyázom az embereket, és eszembe jutottak Isten szavai: „Ha valaki nem hoz saját döntést, az annak a jele, hogy nem önelégült; ha nem ragaszkodik a saját elgondolásaihoz, az annak a jele, hogy értelmes. Ha alá is tudja vetni magát, akkor elérte az igazság gyakorlását” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istennek való alávetettség alapvető lecke az igazság elnyerésében). Tudtam, hogy nem kezdhetek megint erősködni, hanem beszélnem kell a velem dolgozó testvérrel, és meghallgatni a mondandóját. Amikor kifejtettem neki az álláspontomat, ő azt felelte: „Ezen értékelések alapján Szu Hszing valóban arrogánsnak tűnik, de én észrevettem, hogy mindez a múltbeli romlottságán alapszik. Nem tudjuk, nyert-e azóta önismeretet. Nem fojthatjuk el őt. Írassunk vele egy önértékelést, aztán kérjük ki azoknak a testvéreknek a véleményét, akik ismerik őt. Megvizsgálhatjuk mindezt, és akkor meglátjuk, megfelelő jelölt-e ő erre a kötelességre. Ez jobb megközelítés.” Úgy véltem, ez nagyon is megfelel az igazságalapelveknek. Ha néhány vélemény alapján elhiszem, hogy ő alkalmatlan arra, hogy képzésben részesítsük, az túlságosan elhamarkodott lenne. Meg kell vizsgálnunk, milyen az ő arroganciája. Ha észszerűtlen ember, és nem hajlandó elfogadni az igazságot, akkor ne kapja meg ezt a kötelességet. Ha van benne képesség, de némi arrogancia is, és egy metszés után képes tanulni önmagáról és megváltozni, az azt jelenti, hogy átlagos romlottságot tár fel. Azok az emberek, akik olyasmiket mondtak róla, régebben dolgoztak vele együtt, ezért meg kellett tudnunk, mit mondanak róla azok, akik most ismerik. Ha többet tudunk meg, az hasznos lesz. Amikor megkaptuk Szu Hszing önértékelését és a többiek értékelését róla, láttuk, hogy van életbe való belépése, és törekszik az igazságra. Ezért javasoltuk őt az öntözési kötelességre. Azóta is, valahányszor ki kell választanom valakit egy konkrét kötelességre, nem pusztán arrogánsan azt teszem, amit épp akarok, és nem így hozok döntést, hanem keresek, és meghallgatom mások javaslatait. Ezenkívül imádkozom, és keresem az igazságalapelveket. Ezzel a gyakorlással valóban békét érzek magamban. Isten szavai ítéletének és fenyítésének köszönhetően megváltoztam.