2023 szeptemberében kiválasztottak prédikátornak, és több gyülekezet munkájáért lettem felelős. Miután több mint két hónapig dolgoztam ezekben a gyülekezetekben, a gyülekezeti élet és az újonnan érkezők öntözésére irányuló munka is javult, így a felsőbb vezetőm meghívott, hogy folytassunk eszmecserét a gyakorlás helyes útjairól. Nagyon elégedett voltam magammal, és úgy éreztem, hogy valódi munkát tudok végezni. November végére azonban észrevettem, hogy alig történt előrelépés az evangelizációs munkában, ezért összefoglaltam a munkában meglévő néhány problémát, majd megosztottam az azokkal kapcsolatos ötleteimet és javaslataimat néhány evangelizációs csapatvezetővel. Beszéltem velük Isten szándékáról is, hogy lelkesen hirdethessék az evangéliumot. Miután átruháztam a munkát, úgy éreztem, ez így elegendő, és hogy alapos munkát végeztem, így hamarosan más dolgokkal foglaltam el magam. Néhány nappal később, amikor a csapatvezetőket az evangelizációs munkájuk előrehaladásáról kérdeztem, néhányan nem válaszoltak, mások pedig azt mondták, hogy még néhány napba telik, mire találkoznak az evangéliumi munkásokkal. Látva, hogy néhány csapatvezető együttműködő, nem bajlódtam azzal, hogy tovább foglalkozzam az üggyel, és megértsem a helyzet részleteit. Több mint tíz nappal később a felsőbb vezetőm levelet írt nekem, amelyben az evangelizációs munka előrehaladásáról kérdezett, hogy az miért nem hatékony, hogyan működnek együtt az evangéliumi munkások, és milyen valódi problémákat oldottam meg. Mivel nem kaptam levelet a csapatvezetőktől, nem voltam tisztában az evangelizációs munka előrehaladásának részleteivel, ezért azt válaszoltam a felsőbb vezetőnek, hogy teljes jelentést fogok tenni, amint megkapom a csapatvezetők leveleit. Ezt követően sürgettem a csapatvezetőket, hogy jelentsék nekem az eredményeiket. Ők azonban többszöri sürgetés után még mindig nem válaszoltak nekem, én pedig mérges lettem, mert úgy gondoltam, hogy rendkívül felelőtlenül viselkednek a kötelességeikben. Ahogy egyik levél a másik után jött a vezetőmtől, aki a munka előrehaladásáról érdeklődött, egyre idegesebb lettem, de úgy éreztem, hogy semmit sem tehetek, mivel a csapatvezetők nem válaszolnak a leveleimre. Szóltam a vezetőmnek, hogy a csapatvezetők nem válaszolnak a leveleimre, hogy a vezetőm tudjon róla, a csapatvezetőkkel van probléma, nem velem.

A vezetőm gyorsan válaszolt, megkérdezte, hogy értem-e a csapatvezetők tényleges problémáit és nehézségeit, és azt mondta, hogy a levelem alapján vizsgálva a munkámat úgy tűnik, hogy nem fordítok elég figyelmet és energiát a kötelességemre. Amikor nem értünk el eredményeket a munkánkban, csak másokat okoltam, és nem gondoltam át a saját hibáimat. Azt is mondta, hogy ha a munka nyomon követése során csak siettetem a csapatvezetőket, hogy eredményeket érjenek el, de nem azonosítom a tényleges problémákat, és nem adok az embereknek konkrét gyakorlati útmutatásokat a problémáik megoldásához, akkor esélyünk sincs arra, hogy eredményeket érjünk el a munkánkban. Amikor elolvastam a levelét, kissé ellenálltam, mert ezt gondoltam: „Jól akarom végezni a munkámat, részt vettem az evangelizációs munkában, leveleket írtam a csapatvezetőknek, és közösséget vállaltam velük az állapotukról, arra buzdítva őket, hogy ha bármilyen nehézségbe ütköznek, azonnal forduljanak hozzám. Ha nem mondják el, milyen problémáik vannak, mit tehetek? Korábban tömeges letartóztatások miatt leállt a munka ezekben a gyülekezetekben, de alig több mint két hónappal az érkezésem után minden területen javulás tapasztalható a munkában. Szerintem ez azt mutatja, hogy máris elég jól teljesítek, és te mégis azt akarod, hogy gondolkodjak el? Egyszerűen nem tudom elfogadni ezt a fajta közösséget.” Akkoriban úgy éreztem, hogy igazságtalanság ért, makacs és okoskodó voltam. Minél többet gondoltam rá, annál negatívabbá váltam, és úgy éreztem, hogy egyszerűen nem fogom tudni végezni azt a kötelességet. Rájöttem, hogy helytelen állapotban vagyok, de sehogy sem tudtam kilépni belőle, és nem tudtam, mit kellene tanulnom abból a helyzetből. Később imádkoztam Istenhez, kérve Őt, adjon útmutatást, hogy megértsem a szándékát. Egy tapasztalati tanúságtétel-videóban találtam meg Isten szavainak egy részletét, amely nagyon illett az akkori állapotomra. Mindenható Isten azt mondja: „Vannak, akik kötelességük végzése közben részesülnek megmetszésben, és azt mondják: »Az én korlátozott képességeimmel mennyit tudok valójában tenni? Nem sok mindent értek, tehát ha jól akarom végezni ezt a munkát, vajon nem kell majd menet közben tanulnom? Könnyű lesz ez számomra? Isten egyszerűen nem érti az embereket; nem olyan ez, mintha erején felül kényszerítenének valakit valamire? Csinálja inkább olyasvalaki, aki több mindent ért, mint én. Én csak így tudom csinálni – ennél többet nem tehetek.« Az emberek rendszeresen mondanak és gondolnak ilyeneket, igaz? (Igaz.) Ezt mindenki beismerheti. Senki sem tökéletes, és senki sem angyal; az emberek nem légüres térben élnek. Mindenkiben megvannak ezek a gondolatok és a romlottságnak ezen feltárulásai. Mindenki felfedhet ilyen dolgokat, és gyakran élhet ilyen állapotokban, és ez nem a saját akaratából történik; az emberek nem tudják megállni, hogy ne így gondolkodjanak. Mielőtt bármi történne velük, meglehetősen normális állapotban vannak, de a dolgok másképp állnak, amikor valami történik velük – a negatív állapot természetesen tárul fel, nagyon könnyen, akadály vagy korlátozás nélkül, illetve mások felbujtása vagy uszítása nélkül; mindaddig, amíg a dolgok, amelyekkel találkoznak, nincsenek összhangban saját akaratukkal, ez a romlott beállítottság minden időben és helyen kiárad belőlük. Vajon miért lehet minden időben és helyen felfedni őket? Ez azt bizonyítja, hogy az emberekben megvan ez a romlott beállítottság és romlott természet. Az emberek romlott beállítottságait nem mások kényszerítik rájuk, nem mások oltják beléjük, még kevésbé mások tanítják nekik, ösztönzik rá vagy segítik hozzá őket, hanem az emberek maguk birtokolják azokat. Ha az emberek nem oldják fel ezt a romlott beállítottságot, akkor nem tudnak helyes, pozitív állapotokban élni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazi átalakulást csak az ember romlott beállítottságának feloldása hozhatja el). Isten azt mondja, hogy amikor az emberek nem szembesülnek problémákkal, általában normális a lelkiállapotuk, de amint a dolgok nem egyeznek meg az elképzeléseikkel, önkéntelenül elkezdik felfedni az ellenállás, a makacsság és az elégedetlenség állapotát. Ezek az emberek természetével kapcsolatos problémák. Miután elolvastam Isten szavait, a saját állapotom figyelembevételével gondoltam át őket. Amikor a vezetőm rámutatott arra, hogy nem fordítok elég erőfeszítést és figyelmet az evangelizációs munkára, és nem végzek valódi munkát, úgy éreztem, igazságtalanság ért, ellenálltam, és azt gondoltam, hogy amit tettem, az a legtöbb, amit tenni tudok. Részt vettem a munkában, közösséget vállaltam a csapatvezetőkkel az állapotukról, és mivel ők nem számoltak be az aktuális helyzetükről, egyszerűen semmit sem tehettem. Úgy éreztem, hogy a vezetőm egyáltalán nem érti a helyzetemet. A makacs vitatkozás állapotában éltem, ami azt mutatta, hogy nem fogadom el az igazságot. Látva, hogy milyen komoly a problémám természete, imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! Tudom, hogy senki sem piszkálni akar azzal, hogy megmetsz, és ez a Te engedélyeddel történik. Tudom, hogy vannak dolgok, amelyeken el kell gondolkodnom és amelyekbe be kell lépnem, de jelenleg nem tudom teljesen felfogni, hogy mik azok. Kérlek, világosíts meg és vezess engem, hogy megértsem magamat, és levonjam a tanulságokat ebben az ügyben!”

Ezután láttam Isten szavainak ezt a részletét: „Függetlenül attól, hogy milyen körülmények miatt metszenek meg valakit, milyen hozzáállást a legfontosabb tanúsítani a metszéshez? Először is, el kell fogadnod. Nem számít, hogy ki metsz meg téged és miért, nem számít, hogy durvának érzed-e, vagy hogy milyen a hangvétele és a megfogalmazása, el kell fogadnod. Azután fel kell ismerned, hogy mit csináltál rosszul, hogy milyen romlott beállítottságot fedtél fel, és hogy az igazságalapelvekkel összhangban cselekedtél-e. Mindenekelőtt és elsősorban ilyen hozzáállásodnak kell lennie. És az antikrisztusoknak vajon ilyen a hozzáállása? Nem; az elejétől a végéig ellenálló és elutasító hozzáállást tanúsítanak. Ilyen hozzáállással képesek vajon elcsendesedni Isten előtt és szerényen elfogadni a metszést? Nem, nem képesek rá. Akkor hát mit csinálnak? Először is, élénken vitatkoznak és magyarázatokkal állnak elő, védekeznek és érvelnek az általuk elkövetett rossz dolgok, valamint az általuk felfedett romlott beállítottság ellenében, abban a reményben, hogy elnyerhetik az emberek megértését és bocsánatát, hogy ne kelljen felelősséget vállalniuk, illetve elfogadniuk az őket megmetsző szavakat. Milyen hozzáállást tanúsítanak, amikor metszéssel szembesülnek? »Nem vétkeztem. Nem csináltam semmi rosszat. Ha hibát követtem el, annak megvolt az oka; ha hibát követtem el, azt nem szándékosan tettem, nem kell felelősséget vállalnom érte. Ki ne követne el néhány hibát?« Ezekbe a kijelentésekbe és frázisokba kapaszkodnak, de nem keresik az igazságot, és nem is ismerik el az általuk elkövetett hibákat, sem az általuk felfedett romlott beállítottságokat – és biztosan nem ismerik el, hogy mi volt a szándékuk és a céljuk azzal, hogy gonoszságot műveltek. [...] Nem számít, miként hozzák napvilágra a tények a romlott beállítottságát, nem ismeri és nem fogadja el, hanem továbbra is ellenszegül és ellenáll. Bármit mondjanak is mások, ő nem fogadja és nem ismeri el, hanem ezt gondolja: »Lássuk, ki tud szavakkal a másik fölébe kerekedni! Lássuk, kinek jobb a beszélőkéje!« Ez az egyik fajta hozzáállás, amellyel a metszést kezelik az antikrisztusok” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész)). Isten szavai által felismertem, hogy amikor megmetszésre, segítségre és tanácsra van szükségem, bármilyen viselkedést tanúsítanak és bármilyen hangnemet használnak velem szemben, és bármennyire nincs összhangban az én elképzeléseimmel, amit mondanak, el kell fogadnom ezt Istentől, alá kell vetnem magam, és el kell gondolkodnom a velem kapcsolatos problémákon. Ez az a hozzáállás, amellyel az embereknek rendelkezniük kell. Az antikrisztusok ellenállnak, vitatkoznak, dacosak, sőt áthárítják a felelősséget, ha metszést, tanácsokat és segítséget kapnak. A legkevésbé sem fogadják el az igazságot. Elgondolkodva ezen a saját viselkedésem figyelembevételével, amikor a vezetőm rámutatott a hibáimra, ellenálltam és folyamatosan vitatkoztam magamban, mert úgy gondoltam, hogy már áldozatot hoztam, és a vezető anélkül metsz meg engem, hogy értené a helyzetet. Úgy éreztem, hogy rendkívüli igazságtalanság ért, és azt gondoltam, hogy csak annyit tehetek, amennyit már megtettem. Ellenséges, makacs voltam, és az igazságtól idegenkedő beállítottságot tártam fel. Arra gondoltam, hogy bár kezdetben kiosztottam néhány feladatot, azután ténylegesen nem vettem részt a munkában és nem követtem nyomon azt, csak siettettem az embereket, hogy eredményeket érjenek el, anélkül, hogy bajlódtam volna az evangéliumi munkások nehézségeinek vagy állapotának megértésével. Munkámat ilyen módon végrehajtva elmulasztottam a feladatom teljesítését. Nem sikerült megoldanom a tényleges problémákat sem – ez pedig azt jelentette, hogy nem végeztem valódi munkát. A vezető megmetszett a hibáim miatt, de én nem fogadtam el a metszést, sőt ellenálltam, vitatkoztam, és másokra hárítottam a felelősséget. Lényegében nem fogadtam el az igazságot, és szembeszálltam Istennel. Ha nem tartanék bűnbánatot, és továbbra is ilyen hajthatatlan beállítottságban élnék, végül Isten megutálna és kiiktatna.

Később rábukkantam Isten szavainak egy másik részletére: „Az egyházban vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy nagy erőfeszítést illetve néhány kockázatos dolgot tenni egyenlő azzal, hogy érdemeket halmoztak fel. Valójában a cselekedeteik szerint csakugyan méltók a dicséretre, de a beállítottságuk és hozzáállásuk az igazsághoz gyűlöletes és visszataszító. Nincs bennük meg az igazság szeretete, ehelyett idegenkednek az igazságtól. Már önmagában ez gyűlöletessé teszi őket. Az ilyen emberek értéktelenek. Ha Isten látja, hogy az embereknek gyenge a képessége, hogy vannak bizonyos hibáik, hogy romlott beállítottságokkal vagy Istennek ellenszegülő lényeggel rendelkeznek, nem taszítják vissza Őt, és nem tartja távol Magától őket. Ez nem Isten szándéka, és nem ilyen az emberhez való hozzáállása. Isten nem veti meg az emberek gyenge képességét, nem veti meg az ostobaságukat és azt sem veti meg, hogy romlott beállítottságaik vannak. Mi az, amit Isten a leginkább megvet az emberekben? Azt, amikor idegenkednek az igazságtól. Ha idegenkedsz az igazságtól, akkor csupán egyedül emiatt, Isten soha nem fog gyönyörködni benned. Ez kőbe van vésve. Ha idegenkedsz az igazságtól, ha nem szereted az igazságot, ha az igazsághoz való hozzáállásod nemtörődöm, megvető és arrogáns, sőt visszautasító, ellenálló és elutasító – ha így viselkedsz – akkor Isten kimondottan undorodik tőled, és halott vagy, menthetetlenül. Ha a szívedben igazán szereted az igazságot, és csak arról van szó, hogy valamelyest alacsony a képességed, nincs rálátásod, kissé ostoba vagy, és ha gyakran hibázol, de nem szándékozol rosszat tenni, és egyszerűen csak tettél pár ostoba dolgot; ha a szívedben hajlandó vagy Isten közlését hallgatni az igazságról, és szívből vágyódsz az igazságra; ha a hozzáállásod az igazság és Isten szavainak kezelésében őszinte és vágyódó, valamint ha nagyra tudod becsülni és becsben tudod tartani Isten szavait – ez elég. Isten az ilyen embereket szereti. Annak ellenére, hogy időnként talán egy kissé ostoba vagy, Isten még mindig kedvel téged. Isten szereti a szívedet, amely az igazság után vágyakozik, és szereti az őszinte hozzáállásodat az igazsághoz. Isten tehát irgalmaz neked és mindig kegyelmet biztosít számodra. Nem veszi figyelembe a gyenge képességedet vagy az ostobaságodat, és nem veszi figyelembe a vétkeidet sem. Mivel az igazsághoz való hozzáállásod őszinte és buzgó, a szíved pedig igaz, – figyelembe véve a szíved igaz voltát és ezt a hozzáállásodat – Ő örökké irgalmas lesz hozzád és a Szentlélek munkálkodni fog rajtad, és lesz reményed az üdvösségre. Másrészt, ha a szívedben hajthatatlan és öntörvényű vagy, ha idegenkedsz az igazságtól, ha soha nem vagy figyelmes Isten szavaira és semmire, ami az igazságot érinti, és a szíved mélyéből ellenálló és megvető vagy, akkor hogyan viszonyul hozzád Isten? Megvetéssel, ellenérzéssel és szűntelen haraggal” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Ahhoz, hogy jól teljesítsük kötelességünket, az igazság megértése a legfontosabb). Isten azt mondja, hogy Ő nagyon komolyan veszi az emberek hozzáállását az igazsághoz. Néhány ember általában azt a benyomást kelti, hogy áldozatot tud hozni, és elég hatékony a kötelességeiben, de amikor problémákkal szembesül, nem fogadja el az igazságot, sőt idegenkedik attól. Istennek ez undorító. Visszagondolva az elmúlt két hónapra, amikor némi áldozatot hoztam, és eredményeket értem el a kötelességemben, úgy éreztem, hogy már valódi munkát végzek, ezért a vezetőmnek nem kellene rámutatnia a hibáimra. Rájöttem azonban, hogy Isten nemcsak azt nézi, hogy valaki mennyit szenvedett, mennyi munkát végzett, vagy milyen eredményeket ért el, hanem arra is figyel, hogy az illetőnek milyen a hozzáállása az igazsághoz, és elfogadja-e az igazságot. Ha a megmetszéssel szembesülve folyamatosan ellenállok, nem fogadom el azt, vitatkozom, és Isten ellen cselekszem, Isten meg fog undorodni tőlem, és nem részesülök majd a Szentlélek munkájában. Láttam, hogy az igazságtól idegenkedő beállítottságban élni valóban nagyon veszélyes. Az igazság egyszerűen az, hogy az evangéliumi munka nem volt hatékony, ezért el kellett fogadnom a vezetőm tanácsát, és ténylegesen meg kellett oldanom az evangelizációs munkában meglévő problémákat.

Keresésem során eszembe jutott egy részlet Isten szavaiból, és megkerestem azt. Isten azt mondja: „Semmilyen valódi munkában nem vesznek részt, nem végeznek nyomon követést és nem szolgálnak útmutatással, valamint vizsgálatokat és kutatást sem végeznek a problémák megoldása végett. Eleget tesznek vajon a vezető felelősségeinek? Lehet vajon így végezni a gyülekezeti munkát? Amikor megkérdezi tőlük a Fennvaló, hogy miként halad a munka, ezt mondják: »Teljesen rendben van a gyülekezeti munka. Minden munkaelemnek van felügyelője, aki kezeli azt.« Ha tovább kérdezgeti őket a Fennvaló arról, hogy vannak-e problémák a munkában, így felelnek: »Nem tudom. Valószínűleg nincsenek problémák!« Ez a hamis vezetők hozzáállása a munkájukhoz. Vezetőként teljes felelőtlenséget mutatsz a számodra kijelölt munka iránt; másokra ruházod át az egészet, anélkül, hogy bármiféle nyomon követés, érdeklődés vagy a problémák megoldásában való segítségnyújtás történne a részedről – csak ülsz ott, mint egy munkafelügyelő, aki kívülről szemléli a dolgokat. Hát nem a felelősséged súlyos elhanyagolása ez? Nem úgy viselkedsz, mint egy hivatalnok? Hát nem csupán dísznek vannak az olyan vezetők, akik semmilyen konkrét munkát nem végeznek, nem követik nyomon a munkát és nem oldanak meg valódi problémákat? Hát nem hamis vezetők ezek? Ez a hamis vezetők típuspéldája” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). Isten szavai leleplezték a jelenlegi állapotomat. Az evangelizációs munka az egyik fő feladat, amelyet a vezetők nyomon követnek, és ez az én felelősségem volt, de miután kiosztottam a munkát, úgy gondoltam, hogy az evangelizációs munka a csapatvezetők felelőssége. Azt hittem, hogy csak hátradőlhetek és várhatom, hogy ők eredményeket érjenek el, és nem összpontosítottam arra, hogy megértsem a csapatvezetők helyzetét, és azt, hogy milyen problémák merülnek fel a kötelességeik végzése során. Amikor azonban a vezetőm a munkánk előrehaladásáról kérdezett, azt válaszoltam, hogy a csapatvezetők még nem jeleztek vissza. Nyilvánvalóan én feleltem azért a munkáért, de nem ellenőriztem részletesen a munka előrehaladását, és passzív hozzáállást tanúsítottam. Nem egy hamis vezető viselkedése volt ez? Ekkor végre képes voltam elfogadni magamban a vezetőm tanácsát. Azután megláttam egy részletet Isten szavaiból, amely így szólt: „Mit jelent a felügyelet? A felügyelet ellenőrzést és iránymutatás nyújtását foglalja magában. Azt jelenti, hogy konkrétan, részletesen érdeklődsz a munkáról, megismered és felfogod a munka előrehaladását és a munka gyenge láncszemeit, megérted, ki felelősségteljes a munkájában és ki nem, valamint ki képes elvégezni a munkát és ki nem, és így tovább. A felügyelet néha tanácskozást, a helyzet megértését és az arról való érdeklődést igényli. Néha szemtől szembeni kikérdezést vagy közvetlen ellenőrzést kíván. Természetesen gyakrabban jár együtt a felelősökkel való közvetlen beszélgetéssel, a munka megvalósításáról, a felmerült nehézségekről, problémákról stb. való érdeklődéssel. A felügyelet végzése közben felfedezheted, hogy kik azok, akik csak külsőleg erőltetik meg magukat a munkájukban és csupán felszínesen végzik a dolgokat, kik azok, akik nem tudják, hogyan valósítsanak meg konkrét feladatokat, kik azok, akik tudják, hogyan kell megvalósítani őket, de nem végzik el a valódi munkát, és más hasonló problémákat. Ha ezeket a felfedezett problémákat időben meg lehet oldani, az a legjobb. Mi a felügyelet célja? Hogy jobban megvalósítsd a munkarendet, hogy lásd, megfelelő-e az általad elrendezett munka, vannak-e figyelmetlenségek vagy olyan dolgok, amiket nem vettél fontolóra, vannak-e olyan területek, amelyek nincsenek összhangban az alapelvekkel, vannak-e eltorzult szempontok vagy hibás területek, és így tovább – ezek a problémák mind felfedezhetők a felügyelet végzésének folyamata során. De ha otthon maradsz és nem végzed el ezt a konkrét munkát, felfedezheted-e ezeket a problémákat? (Nem.) Sok problémáról a helyszínen kell érdeklődni, megfigyelni és megérteni őket, hogy megismerd és felfogd azokat” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (10.)). Isten szavain keresztül megtanultam, hogy a munka felügyelete nem abból áll, hogy másoknak kiosztjuk a munkát, majd várjuk, hogy ők eredményeket érjenek el, hanem abból, hogy ténylegesen részt veszünk a munkában, és megkeressük, milyen problémák vannak a munka előrehaladásában. Vajon a kijelölt munka nem megfelelő az emberek számára, a testvérek vannak rossz állapotban, vagy az embereknek rossz a hozzáállásuk a kötelességeikhez? A vezetőknek ezeket a dolgokat részletesen meg kell érteniük és fel kell fogniuk, és közölniük kell az igazságot, hogy időben megoldás szülessen. Ebből áll a valódi munkavégzés. Elgondolkodtam azon, hogy eddig csak kiosztottam a munkát a csapatvezetőknek, majd folyamatosan nyomást gyakoroltam rájuk, hogy eredményeket érjenek el – a legkevésbé sem hajtottam végre vezetőként a feladatomat. Nem különböztem a nagy vörös sárkány tisztviselőitől, akik csak ülnek a pozíciójukban, de soha nem végeznek valódi munkát. Bármilyen munkán is dolgozzon egy ilyen tisztviselő, csak szlogeneket ismétel, utasításokat továbbít a feletteseitől az alárendeltjeinek, és olyan munkát végez, ami jó színben tünteti fel őt. Ami az én esetemet illeti, csak azért ellenőriztem a munkát, hogy jelentést tudjak tenni a vezetőmnek, és nem azért, hogy megoldjam az evangelizációs munkában meglévő tényleges problémákat és nehézségeket. Isten undorodik a munkához való effajta hozzáállástól. Ha nem javítanék a hozzáállásomon, ártanék a gyülekezet munkájának, és így gonoszságot tennék a kötelességemben. Ezután Isten szavai szerint kezdtem cselekedni, és sietve dolgoztam azon, hogy kijavítsam az eltéréseimet. A helyzet tényleges megismerése alapján megtudtam, hogy egyes gyülekezetekben hiány van evangéliumi munkásokból, egyes csapatvezetők nem osztják ki elég gyorsan a munkát, ami lassú haladást eredményez, és egyes testvérek a KKP általi letartóztatások és megfigyelés miatt nem tudják normálisan végezni a kötelességüket. Emiatt és sok más probléma miatt az evangelizációs munka eredménytelenné vált. Ezután közösséget vállaltunk ezekről a problémákról, és egyenként megoldottuk őket. Nem kerestem többé kifogásokat, hogy másokra hárítsam a felelősséget, és nem öszpontosítottam arra, hogy mások mit vagy mit nem csinálnak, hanem inkább arra figyeltem, hogy végezzem a kötelességemet az alapelvek szerint, és több valódi munkát végezzek. Egy idő után az együttműködés eredményeként az evangelizációs munka javulni kezdett. Rendkívül boldog voltam – soha nem gondoltam volna, hogy miután helyrehozom az állapotomat, és tényleges munkát végzek, tanúja leszek Isten útmutatásának.

Ez a tapasztalat megtanított arra, hogy a megmetszés, a tanácsok és a segítség Istentől származó, pozitív dolgok, amelyek segítenek kijavítani a kötelességeinkben lévő eltéréseket, és lehetővé teszik, hogy kötelességeinket megfelelő színvonalon végezzük. Segítenek továbbá megismerni és megoldani romlott beállítottságunkat. Mindezek mögött Isten jó szándéka áll. E tapasztalat eredményeként első kézből megtapasztaltam a metszés, a tanácsok és a segítség elfogadásának előnyeit, és megtudtam, hogyan kell ellenőrizni és felügyelni a munkát. Hála Istennek az útmutatásáért!