Felejthetlen döntés

18 november 2023

Édesapám 15 éves koromban meghalt egy betegségben, és a családunk elvesztette támaszát. Egyszerűen nem tudtam elfogadni. Úgy éreztem, hogy összedőlt a világ. Anyám sem tudta ezt kezelni, és nagyon beteg lett, magas láza volt öt napig. Egyetlen rokon sem látogatott meg, mert attól féltek, hogy ki kell minket segíteniük. Elkísértem a beteg anyámat a kórházba, ahol lerogyott egy padra. Senki sem jött segítségünkre, én pedig kétségbe estem. Azt gondoltam: „Csak most halt meg az apám. Ha valami történik anyámmal, mihez kezdünk a húgommal?” Később valaki az Úr Jézus evangéliumát hirdette nekünk. Az Úr kegyelmével anyám mindössze két összejövetel után jobban lett. Így kezdtünk el hinni az Úrban. Amikor megtudtam, hogy keresztre feszítették, hogy megváltsa az emberiséget, Isten hatalmas szeretete meghatott. Az Úr így szólt tanítványaihoz: „Jöjjetek utánam(Máté 4:19). „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot(János 16:33). Ezek a szavak nagy vigaszt nyújtottak nekem. Különösen, amikor hallottam a nyugati misszionáriusokról, akik életüket az Úrnak szentelték, megihlettek, ezért fogadalmat tettem az Úrnak, hogy feláldozom magam Érte és hirdetem az evangéliumot! Akkoriban úgy tűnt, hogy semminek sincs értelme az életben. Csak az Úr követése, az Érte való munkálkodás, és az emberek elvezetése az Ő színe elé tűnt jelentőségteljesnek és érdemesnek. Vártam a napot, amikor elindulhatok otthonról prédikálni és munkálkodni az Úrért. Egy imatalálkozón az Úrhoz imádkoztam, és elmondtam Neki a kívánságomat. Anyám is jelen volt. Amikor hazaértünk, leszidott, mondván: „Hogy lehetsz ennyire ostoba? Miért mondtad ezt? Higgy csak az Úrban, rendben van, de nem adhatod fel a tanulmányaidat. A középiskolára kell koncentrálnod. Rokonaink csak akkor néznek fel rád, ha sikeres vagy.” Ez habozásra késztetett. Azt gondoltam: „Igaza van. A családom minden reménye bennem van. Ha feladom a tanulmányaimat, hogy az evangéliumot prédikáljam, anyám nagyon meg fog bántódni. Annyira nehéz volt eltartania minket, nem okozhatok neki még több fájdalmat.” Ezért folytattam az iskolát, valamint összejövetelekre és prédikációkra is eljártam, és eltemettem a vágyam, hogy az Úrért prédikáljak és munkálkodjak.

2001 júliusában éppen túlestem az egyetemi felvételi vizsgán, amikor találkoztam néhány emberrel, akik a mennyek országának evangéliumát terjesztették. A húgommal elolvastuk Mindenható Isten szavait, és tudtuk, hogy Ő az Úr, aki visszatért, hogy kifejezze az igazságot és elvégezze az ítélet munkáját, kezdve Isten házán, és hogy egyszer s mindenkorra megtisztítsa és megmentse az embert. Izgatott voltam. Az Úr, akire régóta vártam, végre visszatért, Hallani a hangját, és az, hogy személyesen Ő vezet és ment meg, ez az Ő nagy kegyelme volt! Amikor a Bibliát olvastam, irigyeltem az Úr tanítványait, amiért bármikor hallhatták az Ő tanításait. Soha nem gondoltam volna, hogy olyan szerencsés leszek, mint ők. Mindazokra gondolva, akik vágytak az Úr megjelenésére, de nem tudták, hogy visszatért, és az, hogy én már előttük hallottam ezt a nagyszerű hírt, a tudatára ébresztett, hogy terjesztenem kell a mennyek országának evangéliumát. Azt gondoltam: „Nagyszerű lenne, ha nem jutnék be a főiskolára. Akkor lesz egy jó indokom megmondani anyámnak, hogy prédikálni fogok és Istent szolgálni.”

Több mint egy héttel később elmentem a vizsgaeredményeimért. A tanárom boldogan közölte, hogy bejutottam egy jó főiskolára. Az osztálytársaim dicsértek, mondván: „Csupán tízet választottak ki az ezrekből a mi megyénkből. Tényleg jól teljesítettél, hogy bejutottál arra a főiskolára.” Amikor hallottam a tanáromat és az osztálytársaimat, hezitáltam, mert azt hittem, ha megbuknék a vizsgámon, hirdethetném az evangéliumot. De most, hogy anyám tudja, hogy bekerültem a főiskolára, még jobban ellenezné az ötletet. Amikor hazaértem, anyám egyfolytában mosolygott, de én szörnyen éreztem magam. Évek óta arra vártam, hogy az Úr eljöjjön és visszavigyen minket a mennybe. Most, hogy eljött, kifejezve az igazságot, hogy személyesen megmentsen minket, nem akartam kihagyni egy ilyen ritka lehetőséget. Amikor rokonaink értesültek a vizsgámról, mind eljöttek, hogy gratuláljanak, és hízelgő dolgokat mondjanak nekem. De azt gondoltam: „Mindannyian annyira kétszínűek. Amikor apám meghalt, egyikük sem jött el hozzánk. Most, hogy bekerültem a főiskolára, mind itt vannak. Csak abban reménykednek, hogy ha egy napon sikeres leszek, akkor jó színben fogom őket feltüntetni.” Minél többet figyeltem, ahogy kimutatják az irántam érzett „aggodalmukat”, annál inkább megértettem, mennyire szeszélyesek is az emberek. De anyám olyan boldogan csevegett velük, tudtam, hogy nagyon büszke rám, amiért bekerültem a főiskolára, és hogy az emberek most miattam tisztelik őt. Ha úgy döntök, hogy nem megyek főiskolára, anyám összetörne, és rokonaink ismét lenéznének minket. Amikor eszembe jutott, hogy anyám mennyit szenvedett a rokonaink bánásmódja miatt, azt gondoltam: „Anyámnak nagyon nehéz volt felnevelnie minket. Ha nem azt teszem, amit ő akar, akkor tényleg cserbenhagyom őt. A szívem eleget akar tenni Istennek, de nem bánthatom így meg az anyámat.” Így hát úgy éreztem, nincs más választásom: főiskolára kellett mennem. Amikor elkezdtem a főiskolát, óriási szakadékot fedeztem fel a szegény és a gazdag diákok között. A gazdag családokból származók lenézték a szegényeket és parancsolgattak nekik. Mindössze két hét katonai kiképzés után, két oktató randevúzni kezdett néhány csinos lánnyal az osztályból. És amikor egy osztálytársnak születésnapja volt, mindenki próbálta felülmúlni egymást az ajándékokkal. Elegáns éttermekbe jártak és nekem úgy tűnt, hogy az osztálytársaim csak becsapják és kihasználják egymást. Ott nem voltak igazi barátságok. Undorodtam ettől az egésztől. Nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy mivé válhatok négy év ottani tanulás után. Abban az időben egyre jobban hiányozni kezdett az otthoni gyülekezeti élet és a többi gyülekezeti tag. Annyira szerettem volna otthagyni a főiskolát és visszatérni hozzájuk.

Miután több mint három hónapig küszködtem a főiskolán, eljött a téli szünet ideje. Elhatároztam, hogy szembenézek anyámmal, amikor hazaérek, és közlöm vele, hogy abbahagyom az iskolát.

Az első nap otthon lejátszottam Isten szavainak egy himnuszát: „Tiszta, romlatlan szeretet.” „A »szeretet« olyan érzelemre utal, amely tiszta és romlatlan, olyan érzelemre utal, amely tiszta és romlatlan, amikor a szívedet arra használod, hogy szeress, hogy érezz, és hogy figyelmes légy. A szeretetben nincsenek feltételek, nincsenek akadályok és nincs távolság. A szeretetben nincs gyanakvás, nincs csalás és nincs ravaszság. A szeretetben nincs üzlet, és nincs semmi tisztátalan. Ha szeretsz, akkor nem fogsz csalni, panaszkodni, elárulni, lázadni, követelni, vagy arra törekedni, hogy valamit vagy valamilyen összeget megszerezz. A »szeretet« olyan érzelemre utal, amely tiszta és romlatlan, amikor a szívedet arra használod, hogy szeress, hogy érezz, és hogy figyelmes légy. A szeretetben nincsenek feltételek, nincsenek akadályok és nincs távolság. A szeretetben nincs gyanakvás, nincs csalás és nincs ravaszság. A szeretetben nincs üzlet, és nincs semmi tisztátalan. Ha szeretsz, akkor szívesen átadod magad, szívesen szenveded el a nehézségeket, alkalmazkodsz Istenhez, Istenért feladod mindazt, amid van, feladod a családodat, a jövődet, a fiatalságodat és a házasságodat. Ha nem, akkor a szereteted nem is szeretet lenne, hanem csalás és árulás!(Kövesd a Bárányt és énekelj új énekeket). Isten szavai felkavarták a szívemet. Izgatott voltam, de egyben lelkifurdalásom is volt. Fogadalmat tettem, hogy egész életemben követem Istent, hogy törekszem megismerni és szeretni Őt. A szeretetben nem létezik csalás vagy árulás. Ha igazán szerettem volna Őt, akkor Neki szenteltem volna magam, és mindent feladtam volna Érte. De mindezek csak szavak voltak. Amikor eljött az ideje, csak a családomra és az érzéseikre gondoltam. Nem szerettem Istent. Becsaptam és elárultam Őt. Ezután elolvastam Isten szavainak egy szakaszát: „Senki számára, aki arra törekszik, hogy szeresse Istent, nincsenek elérhetetlen igazságok, és nincs olyan igazság, amelyért ne tudna szilárdan kiállni. Hogyan kellene élned az életedet? Hogyan kellene szeretned Istent, és arra használni ezt a szeretetet, hogy eleget tégy az Ő kívánalmainak? Nincs nagyobb dolog az életedben. Mindenekelőtt ilyen törekvésekkel és kitartással kell rendelkezned, és nem szabad olyannak lenned, mint azok, akik gerinctelenek és gyengék. Meg kell tanulnod, hogyan tapasztalj meg egy értelmes életet, és hogyan tapasztalj meg jelentőségteljes igazságokat, és nem szabad ilyen hanyagul bánnod magaddal. Anélkül, hogy észrevennéd, elmegy melletted az életed; azután vajon lesz még lehetőséged arra, hogy szeresd Istent? Vajon szeretheti az ember Istent, miután meghalt? Ugyanolyan törekvésekkel és lelkiismerettel kell rendelkezned, mint Péter; az életednek értelmesnek kell lennie, és nem szabad játszadoznod magaddal. Emberi lényként és Istent kereső emberként képesnek kell lenned arra, hogy alaposan megfontold, miként bánj az életeddel, hogyan ajánld fel magad Istennek, hogyan legyen értelmesebb az Istenbe vetett hited, és – mivel szereted Istent – hogyan szeresd Őt tisztább, szebb és jobb módon(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Isten szavaiban éreztem az Ő reményeit az ember iránt. Olyan ritkán találkozunk Istennel az életünkben. Kétezer évvel ezelőtt az Úr tanítványai találkoztak Istennel, és most Isten felkínált nekem egy ritka lehetőséget, hogy kövessem Őt, és törekedjek megismerni és szeretni Őt. Ha nem tudnék túllépni a családi kötelékeimen, attól való félelmemben, hogy megbántom az anyámat, és továbbra is a Sátán világi útját járnám, nem vesztegetném-e az időmet? Isten munkája nem vár senkire, és Ő csak rövid ideig munkálkodik a földön. Ha hagynám, hogy tovatűnjön, soha többé nem találnám meg. Péterre gondoltam. A szülei azt akarták, hogy hivatalnok legyen, de őt nem kötötték a családi kötelékek. Úgy döntött, hogy követi Istent, és igyekezett szeretni Istent, és az Úr tökéletessé tette őt. Bár nem hasonlíthattam össze magam Péterrel, tudtam, hogy törekednem kell Isten megismerésére és szeretetére, ahogyan ő tette. Az lenne a legjelentőségteljesebb élet. Azután már nem éreztem, hogy kötnek a családi kötelékek, és elhatároztam, hogy ezúttal az Istennek való elégtételt választom!

Az iskolakezdés előtti napon nagyon határozottan közöltem anyámmal, hogy nem megyek vissza. Leszidott engem, mondván: „Tudom, hogy fel akarod adni az iskolát Istenért, de nem teheted, szóval csak felejtsd el ezt az ötletet!” Azt feleltem: „Isten teremtett mindannyiunkat. Imádnunk kell Őt. Ez helyes és helyénvaló. A Biblia is azt tanítja nekünk: »Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete« (1János 2:15). Az Istenben hívőknek nem szabad a világi ösvényen járniuk a jövő kilátásainak hajszolásáért. Ez nem Isten akarata. Követni akarom Istent és teljesíteni a kötelességemet.” Anyám ekkor azt válaszolta: „Más családoknak több pénzük van, mint nekünk. Minden idejüket az Úr szolgálatával tölthetik, ha akarják. Apád fiatalon meghalt, nincs pénzünk, a rokonaink pedig lenéznek minket. Miért szenvedtem ennyi éven át? Azért tettem, hogy főiskolára mehess, sikeressé válj és jó életed legyen! Annyira nehéz volt. Már majdnem a célegyenesben vagy, de te ki akarsz szállni a versenyből. Hogyan bánthattál meg így?” Kezdtem elgyengülni, amikor ezt mondta. Azt gondoltam: „Igaza van. Ha főiskolára megyek, jó állást kapok, lesz pénzünk, és anyát többé nem fogják lenézni.” De aztán eszembe jutott: „Élhetek jó anyagi körülmények között, és mások felnézhetnek rám, de amikor Isten munkája befejeződik, a Sátán e világa elpusztul, és csak Krisztus királysága fog megmaradni. Minden élvezet és hiúság semmivé lesz.” Így hát azt mondtam anyámnak: „Mi csak vendégek vagyunk itt a földön. Nem számít, milyen jól élünk, amikor Isten üdvözítő munkája véget ér, eljönnek a nagy katasztrófák, és az életünk megsemmisül. A pénz semmin nem fog változtatni. Az Úr Jézus mondta: »Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?« (Máté 16:26).” Anyám félbeszakított: „Nem ellenzem, hogy higgy Istenben. Csak ne vedd ennyire komolyan. Higgy Istenben, rendben, de ne mondj le a világról, különben hogyan lesz boldog életed? Hogyan tudtalak volna felnevelni benneteket pénzkereset nélkül?” Ezt hallva rájöttem, hogy a hite csak üres szavak. Anyám határozatlan volt, áldásokat akart Istentől és a világtól is. Így folytattam: „Isten áldása nélkül az emberek nem tudnak pénzt keresni, bármilyen keményen is dolgozzanak. Isten dönti el, hogy mennyi pénzünk legyen az életünkben, és az igazság nélkül mindez úgyis értelmetlen.” De nem hallgatott rám és elszántan ellenállt az akaratomnak. Majd felhívta az unokatestvéremet és a nagynénémet, és megkérte őket, hogy beszéljenek velem. Nagyon felzaklatott, amikor láttam, hogy anyám nem enged. Azt gondoltam: „Miért nem érti meg?” Fogalmam sem volt, mi lesz ezután, ezért csendes imát mondtam Istenhez, kérve Őt, hogy szilárdan állhassak bármilyen helyzetben.

Anyám minden rokont, akit csak talált, áthívott hozzánk. Amint megérkezett a nagybátyám, dühösen így szólt: „Mi ez az egész Isten dolog? Túl fiatal vagy ahhoz, hogy ilyen babonás legyél!” A nagynéném azt mondta: „Anyád csak a legjobbat akarja neked.” Mindenki rámtámadt emiatt. Tudtam, hogy ateisták, és nem hallgatnának rám, hanem még jobban gyaláznák Istent, ha bármit is mondanék, így nem szóltam semmit. A nagybátyám hirtelen megfordult, és azt mondta anyámnak: „Hisz Istenben, mert fél, hogy meghal a katasztrófákban, úgyhogy hadd haljon meg a katasztrófák előtt. Hívd a zsarukat, hadd verjék meg elektromos bottal, lássuk csak, hogy akkor is hisz-e!” Soha nem hittem volna, hogy a saját nagybátyám valaha is ilyet mondhat. Azt gondoltam: „Ez az én rokonom vagy egy ördög?” Meglepetésemre anyám melléjük állt, és közbeszólt, mondván: „Fegyelemre van szüksége, annyira engedetlen!” Látva, hogy az ő oldalukon áll, és hajlandó rákényszeríteni a hitem feladására, megszakadt a szívem. Ekkor az unokatestvérem is felszólalt, mondván: „Ha felhagysz a hittel, és a főiskola elvégzésére koncentrálsz, akkor mindannyian segíteni fogunk neked. Gondoskodunk anyukádról, és segítünk a húgodnak jó állást találni. De ha megtartod a hitedet, akkor megszakítunk minden kapcsolatot a családoddal, és mostantól bármi történjék is, egyikőtöknek sem segítünk. Nem leszünk többé rokonok. Jól gondold meg!” El akart téríteni Krisztus követésétől. És mindaddig, amíg a középiskolában tanultam, egyikük sem segített nekünk! Most, hogy Istent akartam követni és a helyes úton járni, mindannyian eljöttek, hogy megállítsanak, „szép” dolgokat mondva, hogy eltérítsenek. Ez a Sátán cselszövése volt, és én nem fogok bedőlni neki. De aztán arra gondoltam: „Ha tényleg nem megyek vissza a főiskolára, anyám nagyon megbántódik. Eleget szenvedett. Hogyan fogom elviselni, ha még több fájdalmat okozok neki?” Ezután csendben imádkoztam Istenhez. Azt mondtam: „Édes Istenem, nem akarlak elhagyni Téged. Tudom, hogy Téged követni és az igazságot keresni a helyes út, de ellentmondásos érzés, amikor anyámra gondolok. Nem tudom, mit tegyek. Kérlek segíts nekem.” Utána Mindenható Isten szavaira gondoltam, amelyek így szólnak: „Azt, hogy valakinek mennyit kell szenvednie, és mekkora utat kell megtennie az ösvényén, Isten rendelte el, és hogy senki sem tud igazán segíteni senki másnak(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az út... (6.)). Hirtelen megértettem. „Igen – gondoltam. – Isten dönti el, hogy mennyit szenved az ember. Ez nem rajtunk múlik, és nem tudok véget vetni anyám szenvedésének azzal, hogy sok pénzt keresek, és átadom neki. Szenvedésünk gyökere a Sátán által okozott romlottság, és az összes sátáni méreg és vad vágy, ami bennünk van. Ha az emberek most nem imádják Istent, és nem fogadják el az Ő ítéletét, hogy megtisztuljanak, soha nem szabadulnak meg a szenvedéstől. De ha az emberek hisznek Istenben és követik az igazságot, akkor még ha nehéz is az életük, Isten szavai és áldásai által a legboldogabb életet fogják élni. Korábban azt hittem, hogy ha keményen tanulok, sok pénzt keresek, és elnyerem mások megbecsülését, az enyhítené anyám szenvedését. De ez egyszerűen abszurd volt. Majdnem beleestem a Sátán csapdájába.” Ezek a gondolatok megerősítették elhatározásomat. Nem számít, hogyan gyalázták és rágalmazták Istent, a szívem nyugodt maradt Isten előtt, és mindvégig Őt hívta. Látva, hogy nem szólok semmit, anyám nagyon dühös lett. Meglökött és én az ágyra estem. Megdöbbentem, hogy képes ezt tenni velem. Nagyon zaklatott voltam, és sírni kezdtem. De mindvégig csendben imádkoztam Istenhez, kérve Őt, hogy erős maradhassak, hogy tanúskodhassak Mellette, és ne adjam fel. Eszembe jutott, amit az Úr mondott egyszer: „És aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám(Máté 10:38). És Mindenható Isten azt mondja: „A fiataloknak kitartással kell rendelkezniük, hogy folytassák az igazság útját, amelyet most választottak – hogy megvalósítsák abbéli vágyukat, hogy egész életüket Értem áldozzák. Nem szabad nélkülözniük az igazságot, és képmutatást és hamisságot sem rejtegethetnek – szilárdan ki kell állniuk a megfelelő álláspont mellett. Nem kellene csak sodródniuk, hanem legyen lelkierejük, hogy merjenek áldozatot hozni, és küzdjenek az igazságosságért és az igazságért. A fiataloknak bátornak kell lenniük ahhoz, hogy ne engedjenek a sötétség erői általi elnyomásnak, és átalakítsák létezésük jelentőségét(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Szavak fiataloknak és időseknek). Isten szavai hitet és erőt adtak nekem, valamint önbizalmat, hogy ragaszkodjak az általam választott úthoz.

Anyám nem ment el a piacra dolgozni, hanem otthon maradt, hogy árgus szemekkel figyeljen engem és a húgomat. Átkutatta a holmimat az Isten szavairól szóló könyvemért és a himnuszkazettákért, és dühösen azt mondta: „Mostantól egyikőtök sem járhat el az összejövetelekre. Veletek maradok, bárhová is mentek. Megtalálom a gyülekezőhelyeteket.” Úgy éreztem magam, mintha házi őrizetben lennék. Elvesztettem a szabadságomat a saját otthonomban. Nem olvashattam Isten szavait, és nem mertem a húgommal a hitünkről beszélni, nemhogy a gyülekezeti életet élni. Nagyon nyomasztó volt. Folyton imádkoztam Istenhez, kérve Őt, hogy mutasson nekünk kiutat. Néhány nappal később anyám a mosdóban volt, így mialatt a húgom falazott nekem, felkaptam Isten szavainak könyvét és a himnuszkazettákat, és átrohantam a gyülekezetvezetőnk, Tang nővér házához. Elmeséltem neki a történteket, és a gondolataimat erről. Azt mondtam: „Mindenható Isten szavaiból tudom, hogy Isten követése a világosság útja az üdvösséghez. Végezni akarom a kötelességemet a gyülekezetben, de anyám akadályoz engem. A húgommal nem tudunk részt venni az összejöveteleken. Miért történik velünk mindez?” Tang nővér ekkor türelmesen közösséget vállalt: „A családtagok nyomása valójában a Sátán zavarása és manipulációja. Fel akarjuk áldozni magunkat Istenért, de a Sátán a családjainkat használja arra, hogy megállítson minket, a gyengeségeinket pedig arra, hogy támadjon minket, hogy eláruljuk Istent, és ne meneküljünk meg. Bíznunk kell Istenben, hogy átlássunk a cselszövésein.” Majd felolvasott nekem egy szakaszt Isten szavaiból: „Isten emberekben végzett munkájának minden lépésére igaz, hogy kívülről úgy tűnik, mintha emberek közti interakciókról lenne szó, mintha emberi intézkedésekből vagy emberek általi zvarásrból születne. A színfalak mögött azonban a munka minden lépése és minden történés egy-egy fogadás, amelyet a Sátán tesz Isten előtt, és amely szükségessé teszi, hogy az emberek szilárdan álljanak Isten mellett való bizonyságtételükben. Vegyük például Jób próbatételét: a színfalak mögött a Sátán fogadott Istennel, a Jóbbal történtek pedig emberek tettei és emberi zavarások voltak. Isten bennetek végzett munkájának minden egyes lépése mögött ott van a Sátán fogadása Istennel – az egész hátterében egy csata dúl. [...] Amikor Isten és a Sátán a szellemi birodalomban vívják csatájukat, hogyan kellene eleget tenned Istennek, és hogyan kellene szilárdan megállnod a Mellette való bizonyságtételedben? Tudnod kell, hogy mindaz, ami veled történik, egy nagy próbatétel és olyan alkalom, amikor Istennek szüksége van a te bizonyságtételedre(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben). Ezek a szavak megmutatták nekem, hogy ha Krisztust akarom követni ebben a sötét és gonosz világban, akkor nem lesz könnyű. Tele lesz lelki csatákkal és nehéz döntésekkel. Mindenható Isten most az ítélet munkáját végzi, az utolsó és a legmeghatározóbb szakaszt, az emberek megtisztítását és megmentését. Isten reméli, hogy mindenki elnyeri az Ő igazságát és életét, megmenekül és életben marad. De Ő nem kényszeríti az embereket, hanem hagyja, hogy magunk válasszunk. Anyám azt akarta, hogy főiskolára menjek, tanuljak és sikeres legyek. De ő nem értette az igazságot. Megtévesztették a Sátán mérgei, és nem volt képes meglátni az efféle törekvések ürességét. Nem hallgathattam rá, és nem választhattam a rossz utat. Tang nővér így folytatta: „Látod, mennyire értelmetlen a tudásra törekedni, de te elhatároztad, hogy feláldozod magad Istenért, és az igazság keresésének útját választottad. Ez elfogadható Isten számára. De hogy milyen utat választasz az életben, az teljesen rajtad múlik, és többet kell imádkoznod és keresned.” Azt gondoltam: „Igen. Elhatároztam, hogy követem Krisztust, de anyám árgus szemekkel figyel, mondván, meg akarja találni a gyülekezőhelyünket. Ha nem megyek vissza a főiskolára, biztosan bajt okoz majd a testvéreknek.” Ezért közöltem vele, hogy visszamegyek a főiskolára.

Megérkezésem után kérvényeztem a tanulmányaim felfüggesztését, amit jóvá is hagytak. Nem, nem egyezett bele. Csak sírt, és azt mondogatta, hogy mennyit szenvedett, és milyen nehéz volt felnevelnie engem és a húgomat. Amikor így láttam őt, nagyon felzaklatott, és azt gondoltam: „Anyám valóban küszködött, hogy felneveljen minket, és én nem fizettem vissza neki. Ha nem azt teszem, amit ő akar, az nem tesz engem hálátlan gyermekké?” Sietve imádkoztam Istenhez: „Édes Istenem, mit kellene tennem? Kérlek segíts nekem!” Ekkor eszembe jutott Isten szavainak egy szakasza: „Amikor eljön a tavasz melege, és a virágok kinyílnak, amikor az ég alatt minden zöldbe borul, és a földön minden a helyén van, akkor minden ember és dolog fokozatosan Isten fenyítése alá kerül, és akkor véget ér Isten minden földi munkája. Isten nem fog többé a földön munkálkodni vagy a földön élni, mert Isten nagy műve beteljesedik. Képtelenek-e az emberek erre a rövid időre félretenni a testüket? Milyen dolgok képesek szétszakítani a szeretetet az ember és Isten között? Ki képes szétválasztani az ember és Isten közötti szeretetet? Vajon a szülők, a férjek, a nőtestvérek, a feleségek, vagy a fájdalmas finomítás? Képesek-e a lelkiismeret érzései eltörölni Isten képmását az emberben? Vajon az emberek egymás iránti eladósodottsága és cselekedetei saját maguknak köszönhetők? Ember orvosolhatja ezeket? Ki képes megvédeni magát? Képesek-e az emberek önmagukról gondoskodni? Kik az erősek az életben? Ki képes elhagyni Engem és egyedül élni?(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 24. és 25. fejezet). Isten szavai megmutatták, hogy Isten uralja és eleve elrendeli mindannyiunk életét. Úgy tűnt, mintha anyám nevelt volna fel, de az életünk valójában Istentől származik. Isten az, aki gondoskodik rólunk és felnevel minket. A gyereknevelés csupán egy kötelezettség, amit a szülők teljesítenek, és senki sem tartozik senkinek semmivel. Isten mindenről gondoskodott, amire szükségem volt, és mindenféle embert és dolgot elrendezett, hogy az Ő színe elé vezessen, hogy elfogadjam üdvösségét. Isten szeretete oly hatalmas! Olyan sokat kaptam Istentől, de egyáltalán nem fizettem vissza neki. A történtek miatt az ígéret, amit Istennek tettem, csalássá vált. Isten volt az, a Teremtő, akinek tartoztam. Arra gondolva, hogy Isten jelenlegi munkája a földön rövid lesz, mint amilyen az Úr Jézus munkája volt, meg kellett becsülnöm ezt a ritka lehetőséget, hogy viszonozzam Isten szeretetét azáltal, hogy a teremtményeként végzem a kötelességemet. És éppen amikor elhatároztam, hogy követem Krisztust, a dolgok váratlanul megváltoztak. Anyám megtudta, hogy ha túl sokat hiányzom az órákról, ki fognak zárni, és attól félt, hogy többé nem fogok tudni főiskolára menni, így beleegyezett, hogy hazajöjjek. Amikor hazaértem, figyelmeztetett: „Nem szabad többé hinned Istenben. Munkát kell találnod itt, és dolgoznod kell egy évig, majd utána visszamész a főiskolára.” Megígértem neki, hogy megteszem, de legbelül azt gondoltam: „Isten eleve elrendelte, hogy Krisztust kövessem, és én ezt választom. Nem adom fel egykönnyen.”

Így hát találtam munkát, és jártam dolgozni és a gyülekezeti összejövetelekre is, szabadidőmben pedig a többiekkel hirdettem az evangéliumot. Isten szavainak gyakorlatba ültetésével fokozatosan megértettem néhány igazságot, és rájöttem, hogy csak az igazság követése az értelmes élet. Nőtt az önbizalmam, hogy kövessem Istent. Hála legyen Istennek! Mielőtt észbe kaptam volna, ideje volt visszatérni az iskolába, és meg kellett hoznom ezt a végső döntést: Istent választottam. Csendes imát mondtam Istenhez. Azt mondtam: „Édes Istenem, kérlek, adj nekem hitet, hogy megálljak ebben a próbatételben.” Az aznapi összejövetelről hazaérve láttam, hogy anyám csomagol. Megtudtam, hogy egy szomszéd bemutatott egy férfit anyámnak, és ő feleségül megy hozzá. Meglepetten és megbántva arra gondoltam: „Anya elmegy? Ki fog vigyázni ránk?” Megkérdeztem tőle, hogy akar-e még minket. Azt felelte: „Nem én vagyok az, aki nem akar titeket. Elhatároztátok, hogy hisztek Istenben, és én már nem számíthatok rátok. Adok egy utolsó esélyt. Ez a vőlegényem telefonszáma. Ha visszamentek az iskolába, hívjátok fel ezt a számot, amikor hazalátogattok, és mi eljövünk értetek. De ha mindketten ragaszkodtok a hitetek megőrzéséhez, akkor többé nem leszek itt, hogy segítsek nektek.” Felkavaró volt ezt hallani. Eltökéltem magam, hogy a hit útját követem, de anyánk így nem fogadna be minket. Még fiatal voltam, és ott volt a kishúgom is. Hol élnénk? Mielőtt átgondolhattam volna, anya elvitt minket az iskolába tartó buszhoz. Útközben azon gondolkodtam, hogy mi történik. Mindössze egy nap alatt a húgommal hajléktalan csavargók lettünk. Nagyon nehéz volt elviselni. A húgom tehetetlenül mondta: „Anya már nem akar minket. Mihez kezdünk, ha nem mész vissza az iskolába?” Húgom szavai szíven szúrtak. Azt gondoltam: „Igen, korábban anya mindig ott volt, hogy támogasson. Most nincsenek barátaink vagy családunk, anya pedig valaki máshoz megy feleségül. Hogyan fogunk megélni, ha megtartom az Istenbe vetett hitemet? Hova menjünk? Mi a csudát csináljak?” Nagyon bánatos és gyenge voltam akkor, ezért Istenhez imádkoztam. Azt mondtam: „Édes Istenem, egyszerűen nem bírom tovább. Eleget akarok tenni Neked, de nincs hitem és erőm a folytatáshoz. Tudom, hogy annyi mindent megtettél értem, de túlságosan gyenge vagyok. Nem vagyok méltó, hogy megments.” Ekkor Isten szavainak egy szakasza jelent meg az elmémben: „Ha eljön a nap, amikor ez a munka terjedni kezd, és teljes egészében meglátod, akkor megbánod, és megdöbbensz majd. Vannak áldások, de te nem tudod élvezni őket, és létezik az igazság, de te nem törekszel rá. Nem érzel megvetést magad iránt? [...] Senki sem ostobább azoknál, akik látták az üdvösséget, de nem törekszenek annak elnyerésére; ezek azok az emberek, akik a testtel laknak jól és örülnek a Sátánnak(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Azt gondoltam: „Igen. Isten munkája hamarosan véget ér, és én megláttam az igaz utat. Ha úgy döntök, hogy eleget teszek a testemnek, mert nem bírom el a testi szenvedést, amikor Isten munkája véget ér, elszalasztom ezt a ritka alkalmat, hogy elnyerjem az igazságot, és nem marad másom, mint a megbánás.” Átgondoltam az elmúlt évet, amit a kötelességem végzésével töltöttem a gyülekezetben. Bár a testvérek különböző helyekről érkeztek, mindannyian szeretetteljesek és őszinték voltak egymással. Szeretettel mutattak rá egymás romlott beállítottságára, és közösséget vállaltak az igazsággal, hogy támogassák egymást, akárcsak egy család. Isten szavainak öntözése és táplálása által megértettem néhány igazságot, és fokozatosan sok mindent megértettem a világgal kapcsolatban. Megértettem, hogy csak Mindenható Isten szavai tudják megtisztítani és megmenteni az embereket, és hogy Krisztus követése a világosság útja az üdvösséghez. Döntenem kellett. Az életem Istentől származott, és Ő mindent megadott nekem. Tökéletesen indokolt volt teremtett lényként a kötelességemet teljesíteni! Anyám nem támogatta a hitemet, hanem azt akarta, hogy a tudásra törekedjek és sikeres legyek. Ha azt tenném, amit ő akar, és a rossz utat választanám, csak egyre jobban megrontana a Sátán, és végül megbűnhődnék és elpusztulnék. A tudás nem tudna megszabadítani romlott beállítottságomtól, vagy megtisztítani. Csakis Isten menthet meg minket. Ha a családom nem akart engem, akkor is ott volt nekem Isten. Visszagondolva mindarra, ami történt, oly sokszor elgyengültem, de Isten szavai támogattak, segítettek és erőt adtak. A leggyengébb pillanatomban, amikor el akartam hagyni Istent, Isten szavai felrázták a szívemet. Isten szeretete a legvalóságosabb dolog a világon! Erre gondolva rájöttem, hogy oly sokkal tartozom Istennek, és az önbizalmam visszatért. Letöröltem a könnyeimet, és azt mondtam a húgomnak: „Isten az Egyetlen, akire számíthatunk, és Ő vezetni fog minket. Térjünk vissza a gyülekezetbe.” Másnap hazautaztunk, és hozzáláttunk a kötelességeink teljesítéséhez a gyülekezetben. Hála legyen Istennek! Isten szavai arra késztettek, hogy legyőzzem a testi gyengeséget, és a legfényesebb utat válasszam.

Következő: Angéla törtnete

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Kapcsolódó tartalom

Újra szembenézni a betegséggel

1995-ben kezdtem el hinni az Úr Jézusban. Ezután az évek óta tartó szívbetegségem, csodával határos módon jobbra fordult. Nagyon hálás...

Végre félreértésektől szabadon

Néhány évvel ezelőtt videókat készítettem a gyülekezetben. Volt idő, amikor nem végeztem jól a kötelességemet, és két videómat ideiglenesen...

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren