Ez néhány évvel ezelőtt, nyáron volt. Jocelyn nővér Eli testvért nevezte ki öntöző diakónusnak, mondván, hogy a képessége elég jó, és az összejöveteleken a közössége megvilágosító. Amikor meghallottam ezt a hírt, megdöbbentem. Előtte dolgoztam Eli testvérrel. Együtt végeztünk egy kötelességet, így egy kicsit ismertem őt. Jó szónok volt, ez igaz, és bőven volt mondanivalója, mikor közösséget vállalt, de ezek többnyire csak szavak és doktrínák voltak, egyetlen gyakorlati problémát sem tudott kezelni. Arrogáns is volt, és gyakran önfejűen intézte a dolgokat. És úgy hozott döntéseket a munkáról, hogy semmit sem beszélt meg a többiekkel. Ez problémákhoz vezetett, és ártott a munkának is Isten házában. A vezetőnk néhányszor szóvá tette ezt neki, de ő nem fogadta el, és meg sem próbált változni. Én is felhívtam a figyelmét a problémáira. Soha nem gondolkodott el, csak próbálta igazolni a saját viselkedését. Egy idő után láttam, hogy ő olyasvalaki, aki mindig csak szavakat és doktrínákat szajkóz, de nem képes elfogadni az igazságot. Ahhoz, hogy valaki vezető vagy dolgozó legyen Isten házában, tisztán kell értenie az igazságot, felelősségtudattal kell rendelkeznie, és tudnia kell elfogadni az igazságot. Egy öntöző diakónusnak jónak kell lennie a problémák igazsággal való megoldásában, és gyakorlati munkát is kell végeznie. Jocelyn csak azért nevezte ki Eli testvért öntöző diakónusnak, mert jó szónok volt, és volt némi képessége. De ez egyszerűen nem volt helyes. Minél többet gondolkodtam, annál nyugtalanabb lettem, és meg akartam osztani a gondolataimat Jocelynnal. De pont mielőtt elmondtam volna, elbizonytalanodtam. Ahogy tudod, én is voltam öntöző diakónus, és nem sokkal korábban bocsátottak el, mert nem oldottam meg az emberek problémáit. Ha kétségeket ébresztek azzal a személlyel szemben, akit éppen most választott ki a vezető, akkor az milyen fényben tüntetne fel engem? Vajon nem azt mondanák az emberek, hogy mivel én elvesztettem ezt a kötelességet, ezért biztosan féltékeny vagyok arra az emberre, és hibát keresek benne? És ha azt mondják, hogy megzavarom a gyülekezeti munkát, és elveszik tőlem a kötelességemet? Úgy gondoltam, hogy annyiban hagyom, jobb, ha nem bonyolítom a dolgokat, és nem viszem vásárra a bőrömet azzal, hogy gondot okozok. Így hát amikor már a nyelvem hegyén voltak a szavak, inkább magamba fojtottam őket. Később hallottam, hogy néhány testvér egy másik csoportból már dolgozott együtt Elivel, és úgy gondolták, hogy nem vállalja a terhet, és nem alkalmas arra, hogy diakónusként szolgáljon. Akkor biztosra vettem, hogy igazam van vele kapcsolatban, és úgy gondoltam, hogy amint tudok, beszélnem kell Jocelynnel, hogy ne késleltessük tovább Isten házának munkáját. Mivel Jocelyn volt az, aki kinevezte Elit, ha szóba hoznám neki, az nem olyan lenne, mintha őt kritizálnám? Dolgoztam Jocelynnal korábban, és nagyon önelégült, arrogáns és hatalmaskodó volt. Beszéltem vele ezekről a dolgokról. Nem volt hajlandó elfogadni, és szigorúan leszidott, amikor nem volt jó az állapotom. Ezért attól féltem, ha említést teszek egy problémáról a munkájával kapcsolatban, azt fogja hinni, hogy kötözködöm, és kritizálom őt. Mihez kezdek, ha megnehezíti a dolgomat? Eszembe jutott, hogy évekkel korábban egy nővéremmel észrevettük egy vezető hibáit, és ő azzal vádolt minket, hogy klikkesedünk, összefogunk ellene, és támadjuk őt. Elvesztettem a kötelességemet. A vezetőt később leleplezték mint antikrisztust, és kizárták, de nekem sokáig nem volt kötelességem, mivel az antikrisztus visszatartott. Aggódtam, hogy Jocelyn nem fogja elfogadni, amit mondok, és találni fog valami ürügyet, hogy elvegye tőlem a kötelességemet. Isten munkája hamarosan a végéhez ér. Tehát ez egy sorsdöntő időszak a kötelességünket illetően. Aggódtam, hogy ha egy ilyen időszakban nem tudok kötelességet végezni, és jótettekkel felkészülni, akkor elveszítem az esélyemet az üdvösségre. Nem veszítenék-e akkor nagyon sokat? Erre gondolva úgy döntöttem, hogy nem hozom fel neki a témát.

Később hallottam néhány testvértől, hogy mióta Eli öntöző diakónus lett, csak szavakat és doktrínákat mond, sokat henceg, és senkinek nem segít a problémáiban. Nem vállal felelősséget. Ő volt a felelős néhány újonnan érkezőért, de közülük páran elhitték a KKP hazugságait, és nem jöttek többet. Eli nem nyújtott nekik időben közösséget, és ennek következtében néhányan elhagyták a hitet. Amikor erről hallottam, rájöttem, hogy milyen komoly a probléma. Ha tehát továbbra is ő marad az öntöző diakónus, az egyre nagyobb kárt okozhat a gyülekezet munkájában, és tudtam, hogy ezt azonnal jelentenem kell. De akkoriban féltem attól, hogy emiatt bajba kerülök, ezért össze voltam zavarodva. Jelentsem, vagy ne? Ha megteszem, az rám is hatással lesz, de ha nem teszem, akkor bűntudatom lesz miatta. Bárcsak szólhatnék róla úgy, hogy utána semmi baj nem történik! Ezek a gondolatok állandóan kísértettek, zavarodott és nyugtalan voltam miattuk.

Hmm, egy alkalommal egy csoportvezető megkérdezte tőlünk, hogy van-e véleményünk Eli előléptetéséről, és hogy írjuk meg neki, ha van. Ennek hallatán izgatott lettem, mert ez egy nagyszerű lehetőség volt. A csoportvezető összefoglalja majd az üzeneteinket a vezetőnek, és akkor a vezető nem fogja tudni, hogy mit ki írt. Ha megpróbálna kutakodni utána, a csoportvezető megvédené az anonimitást. Így hát leírtam a problémákat, amiket láttam, és odaadtam neki. Másnap reggel meglepetésemre azt mondta, hogy már továbbította a vezetőnek, amit írtam. Amikor megtudtam, hogy nem a csoportunktól jövő visszajelzésként osztotta meg, nagyon nyugtalan lettem. Ezt kérdeztem tőle: „Miért küldted el az eredeti üzenetemet Jocelynnak?” Látva, hogy hevesen reagálok, megkérdezte: „Mindenki gondolatát továbbítottuk a vezetőnek, és őszintének kell lennünk azzal kapcsolatban, amit gondolunk. Miért aggódsz?” Nem tudtam, mit válaszoljak erre. Meglepődtem, és egy kicsit zavarba is jöttem. Soha nem gondoltam volna, hogy a többiek már felhozták ezt a témát neki. Volt bátorságuk felszólalni. Én miért féltem nyíltan beszélni erről az egészről? Imádkozva Istenhez fordultam, és elgondolkodtam magamon.

Utána pedig elolvastam Isten néhány szavát. „Miféle ember az, akinek nincs lelkiismerete és nincs meg a normális emberi mivolthoz tartozó értelme? Általában véve olyan ember, akiből hiányzik az emberi mivolt, egy rendkívül szegényes emberi mivoltú személy. Részletesebben kifejtve, az elveszett emberi mivolt milyen megnyilvánulásait mutatja ez a személy? Próbáld meg elemezni, hogy milyen tulajdonságok találhatók az ilyen emberekben, és milyen konkrét megnyilvánulásokat mutatnak. (Önzők és alantasok.) Az önző és alantas emberek felületesek a cselekedeteikben, és tartózkodnak mindentől, ami nem érdekli őket személyesen. Nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, és nem tanúsítanak figyelmet Isten szándékai iránt. Nem vállalják a kötelességük végrehajtásának vagy az Istenről való tanúságtételnek a terhét, és nincs felelősségérzetük. [...] Vannak olyan emberek, akik nem vállalnak semmilyen felelősséget, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet teljesítenek. Nem jelentik azonnal a felettesüknek az általuk felfedezett problémákat sem. Amikor azt látják, hogy az emberek megszakítóak és megzavaróak, szemet hunynak. Amikor gonosz embereket látnak, akik gonoszságot követnek el, nem próbálják megállítani őket. Nem védik Isten házának érdekeit, és nem gondolják át, mi a kötelességük és felelősségük. Amikor a kötelességüket teljesítik, az ilyen emberek nem végeznek valódi munkát; az emberek kegyét keresik, mohón vágynak a kényelemre; csak a saját hiúságuk, arcuk, státuszuk és érdekeik érdekében beszélnek és cselekszenek, és csak olyan dolgokra hajlandóak időt és energiát fordítani, amelyek hasznukra válnak. Egy ilyen ember tettei és szándékai mindenki számára világosak. Mindig felbukkannak, amikor lehetőség nyílik arra, hogy megmutassák magukat, vagy valamilyen áldást élvezzenek. Amikor azonban nincs alkalom arra, hogy megmutassák magukat, vagy amint szenvedés következik, eltűnnek a képből, mint a teknősbéka, amely behúzza a fejét. Van-e az ilyen embernek lelkiismerete és értelme? (Nincs.) Érez-e önvádat az a lelkiismeret és értelem nélküli személy, aki így viselkedik? Az ilyen emberek nem éreznek önvádat; az ilyen emberek lelkiismerete nem szolgál semmilyen célt. Soha nem éreztek szemrehányást a lelkiismeretükben, így vajon érezhetik-e a Szentlélek szemrehányását vagy fegyelmezését? Nem, nem érezhetik” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Átadva a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot). Isten szavai pontosan leírták az állapotomat. Tudtam, hogy a vezető az alapelvekkel ellentétesen cselekszik, és azt is tudtam, hogy Eli nem jó öntöző diakónus, és hátráltatja mások életbe való belépését. Ki kellett volna állnom, és jelentenem kellett volna, hogy megvédjem a gyülekezet munkáját. Isten választott népeként ez mindannyiunknak kötelességünk. De ehelyett féltem, hogy megsértem Jocelynt, és elveszi tőlem a kötelességemet, ezért homokba dugtam a fejem, és szemet hunytam a probléma felett. Végül leírtam valamit a csoportvezetőnek, de nem akartam, hogy Jocelyn megtudja, hogy én voltam az, mert féltem, hogy ez problémákat okozna. Rájöttem, hogy a saját személyes érdekeimre gondoltam, nem pedig Isten házára. Hiányzott belőlem a lelkiismeret és az értelem. Annyi öntözést és táplálékot élveztem Isten szavaiból, de amikor Isten házának a munkája kárt szenvedett, csak arra gondoltam, hogy megvédjem magam. Egyáltalán nem voltam hűséges Isten iránt, csupán beleharaptam abba a kézbe, amelyik enni adott nekem. Nem volt emberi mivoltom. Minél többet gondolkodtam, annál rosszabbul éreztem magam, és akkor eltöprengtem: miért félek és szorongok, amikor egy ilyen problémával találkozom? Egyszerűen őszinteséget mutatni olyan kimerítő volt. Miféle beállítottság irányított engem?

Később olvastam egy szakaszt Isten szavaiból, ami mindent világossá tett számomra. Mindenható Isten azt mondja: „A legtöbb ember akar törekedni az igazságra és akarja gyakorolni azt, ám legtöbbször csak az elhatározás és a vágy van meg bennük erre; az igazság nem vált az életükké. Ennek eredményeként, amikor gonosz erőkre akadnak vagy gonosztetteket elkövető gonosz és rossz emberekkel, illetve az alapelveket sértő módon cselekvő – ezáltal a gyülekezet munkáját zavaró és Isten kiválasztottainak ártó – hamis vezetőkkel és antikrisztusokkal találkoznak, elveszítik a bátorságukat, hogy kiálljanak és felszólaljanak. Mit jelent az, amikor nincs bátorságod? Azt jelenti, hogy félénk vagy és nem tudod kifejezni, amit szeretnél? Vagy arról van szó, hogy nem érted alaposan a helyzetet, ezért nincs meg a magabiztosságod, hogy felszólalj? Egyik sem; ez elsősorban a romlott beállítottságok általi korlátozás eredménye. Az általad felfedett romlott beállítottságok egyike egy csalárd beállítottság; amikor valami történik veled, a saját érdekeidre gondolsz elsőként, elsőként a következményeket veszed fontolóra, hogy azok vajon előnyösek lesznek-e számodra. Ez egy csalárd beállítottság, nemde? Egy másik az önző és alantas beállítottság. Arra gondolsz: »Mi közöm nekem ahhoz, ha Isten házának érdekei sérülnek? Nem vagyok vezető, miért kellene, hogy érdekeljen? Semmi köze hozzám. Nem az én felelősségem.« Az efféle gondolatok és szavak nem olyasmik, amiket tudatosan gondolsz, hanem a tudatalattid termékei – ez a romlott beállítottság nyilvánul meg, amikor az emberek egy problémával találkoznak. Az ehhez hasonló romlott beállítottságok irányítják a gondolkodásmódodat, megkötözik a kezedet és a lábadat, és szabályozzák, hogy mit mondasz. A szíved mélyén ki akarsz állni és beszélni akarsz, de kétségeid vannak, és még ha fel is szólalsz, kerülgeted a forró kását és hagysz magadnak kibúvót, illetve köntörfalazol és nem mondod el az igazat. Azoknak, akik tisztán látnak, ez világos; valójában a szíved mélyén tudod, hogy nem mondtál el mindent, amit kellett volna, hogy amit mondtál, az nem ért el hatást, hogy pusztán ímmel-ámmal cselekedtél, és hogy a probléma nem oldódott meg. Nem tettél eleget a felelősségednek, mégis nyíltan mondod, hogy teljesítetted a feladatodat, vagy hogy nem volt számodra világos, ami történt. Igaz ez? És ez az, amit valójában gondolsz? Akkor tehát nem teljességgel a sátáni beállítottságod irányít? Még ha az általad mondottak egy része összhangban áll is a tényekkel, a legfontosabb pontokon és a lényeges ügyekben hazudsz és becsapod az embereket, ami azt bizonyítja, hogy olyasvalaki vagy, aki hazudik és aki a sátáni beállítottsága szerint él. Az agyad mindent feldolgozott, amit mondasz és gondolsz, és ez ahhoz vezetett, hogy az összes kijelentésed hamis, üres és hazugság; valójában minden, amit mondasz, a tényekkel ellentétes, az önigazolás érdekében történik, a saját hasznodat szolgálja, és úgy érzed, elérted a céljaidat, amikor félrevezetted és áltattad az embereket. Ily módon beszélsz; ez is a beállítottságodat képviseli. Teljességgel a saját sátáni beállítottságod irányít. Nincs hatalmad afelett, amit mondasz és teszel. Még ha akarnád sem tudnád az igazat szólni vagy azt mondani, amit valóban gondolsz; még ha akarnád sem tudnád gyakorolni az igazságot; még ha akarnád sem tudnád teljesíteni a feladataidat” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavait olvasva akkor megértettem, hogy azért nem védem Isten házának munkáját, mert természetemnél fogva megvetendő, önző és csalárd vagyok. Arra gondoltam, hogy tudom, hogy Jocelyn nem az alapelvek szerint cselekszik, és Eli testvér árt a gyülekezet munkájának, mert nem végez gyakorlati munkát. Mindezt kristálytisztán láttam. Tudtam, hogy beszélnem kellene erről, hogy ez segítené a gyülekezet munkáját, de soha nem volt bátorságom, hogy mondjak valamit. Amikor egy csoportvezető megkért minket, végül leírtam a véleményemet, de amikor megtudtam, hogy egyenesen a vezetőnek adta tovább a szavaimat, úgy éreztem, hogy „leleplezett” engem. Minden gondolatomban és tettemben azon törtem a fejem, hogyan tudnám megvédeni magam, hogy ne veszítsek semmit. Bár tudtam, hogy a testvérek élete és a gyülekezet munkája kárt szenved, mégsem gyakoroltam az igazságot, és nem osztottam meg az általam látott problémákat. Az ilyen eszmék szerint éltem: „mindenki csak magáért felel”, „csak azzal törődj, ami téged érint”, „az okos ember jól védi magát”, „azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét”. Ezek a dolgok irányították a gondolataimat, a bűvkörükben tartottak, csalárddá és ravaszkodóvá tettek. Volt hitem, és olvastam Isten szavait, de a szívemben nem volt helye Istennek. Nem volt bennem őszinteség, és nem tudtam fényt deríteni a valós helyzetekre. Csak a Sátán szolgája voltam, egy szánalmas létezés volt ez. Megvetendő és emberi mivolt nélküli, undorító voltam Isten számára. Ekkor nagyon nagy megbánást éreztem. Csendben imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! Olyan önző és csalárd vagyok. Nem tettem semmit, amikor láttam egy problémát, nem gyakoroltam az igazságot, és nem védtem Isten házának munkáját. Milyen szánalmas ez tőlem! Istenem, nem akarok többé így élni. Kérlek, ments meg ettől! Az igazságot akarom gyakorolni, és örömet akarok szerezni Neked.” Ezután egy kicsit magabiztosabb lettem, és már nem aggódtam amiatt, hogy Jocelyn hogyan fog reagálni, miután elolvasta a szavaimat.

Ezután Jocelyn nővér nem gondolkodott el önmagán és azon, hogy Eli kinevezése problémás volt, és nem változtatta meg Eli kötelességét sem. Emellett nem segített a lassan haladó és nem hatékony projektekben sem. Úgy gondoltam, hogy nem fogadja el az igazságot, és nem végez valódi munkát, így az emberek felismerésének alapelvei szerint úgy tűnt, hogy hamis vezető. Jelenteni akartam ezt valakinek a felsőbb szinteken, de ismét haboztam. Ha jelentem, és ő rájön, mit fog akkor gondolni rólam? Azután, ha nem bocsátják el, és továbbra is marad, talán ürügyet fog találni arra, hogy elnyomjon engem? Jobb, ha elfelejtem ezt. Az, hogy nem hajlandó változtatni és gyakorlati munkát végezni, az ő problémája, tehát nekem csak a kötelességemet kell végeznem a legjobb tudásom szerint. Így hát háttérbe szorítottam ezt a gondolatot, és hagytam, hogy a dolgok a maguk útján haladjanak. Később valami meggyőzött arról, hogy meggondoljam magam, és megtaláltam a bátorságot, hogy jelentsem Jocelynt.

Nem sokkal később meghallottam, hogy egy másik gyülekezet vezetőjét leleplezték mint antikrisztust, és kirúgták. Elég sok gonoszságot követett el az ott töltött idő alatt, és mindenki látta, hogy milyen, de nem szóltak róla. A gyülekezetben senki sem jelentette őt, és még azután sem leplezték le a gonosz tetteit, hogy őt magát leleplezték és kirúgták. Azt állították, hogy nem tudtak róla, és kibújtak a felelősség alól. Ahogyan védték azt a vezetőt, az megsértette Isten természetét. Azután mindenkinek abba kellett hagynia a kötelessége végzését, és el kellett gondolkodnia. Ez az egész dolog mély benyomást tett rám, és Isten szavait juttatták eszembe. „Ha egy gyülekezetben nincs senki, aki hajlandó gyakorolni az igazságot, és senki, aki tanúskodhatna Isten mellett, akkor azt a gyülekezetet teljesen el kell szigetelni, és el kell vágni kapcsolatait a többi gyülekezettel. Ezt a »halál eltemetésének« nevezik; ez az, ami a Sátán kiűzését jelenti. Ha egy gyülekezetben több helyi zsarnok van, és őket »kis legyek« követik, akikből teljesen hiányzik a tisztánlátás, és ha a gyülekezet tagjai még az igazság meglátása után is képtelenek elutasítani e zsarnokok kötelékeit és manipulációját, akkor végül ezek a bolondok mind ki lesznek vetve. Lehet, hogy ezek a kis legyek nem csináltak semmi szörnyűséget, de annál csalárdabbak, ravaszabbak és köntörfalazóbbak, és mindenki, aki ilyen, ki less vetve. Egyetlen egy sem maradhat! Azok, akik a Sátánhoz tartoznak, visszakerülnek a Sátánhoz, míg azok, akik Istenhez tartoznak, biztosan keresni fogják az igazságot; ezt a természetük dönti el. Vesszenek el mindazok, akik a Sátánt követik! Senki nem fog szánalmat érezni az ilyen emberek iránt. Legyen meg mindenük azoknak, akik az igazságot keresik, és szívük szerint gyönyörködjenek Isten szavában. Isten igazságos; senkivel szemben sem lenne személyválogató. Ha te ördög vagy, akkor képtelen vagy az igazság gyakorlására; ha olyasvalaki vagy, aki az igazságot keresi, akkor biztos, hogy nem kerülsz a Sátán fogságába. Ez minden kétséget kizáróan így van” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot). Isten szavaiból megtudtam, hogy az Ő igazságos természete nem tűri a sértést, és megláttam az Ő haragját azok iránt, akik nem gyakorolják az igazságot. Még ha úgy tűnik is, hogy nem tesznek semmi gonoszat, látják, hogy az antikrisztusok gonoszat cselekszenek, mégsem tesznek semmit, hogy leleplezzék őket. Hagyják, hogy az antikrisztusok tönkretegyék Isten házának munkáját, de nem tesznek semmit. Ők a Sátán segítői, akik rejtegetik az antikrisztusokat. Ezzel részt vesznek az antikrisztusok gonoszságában. Ez megsérti Isten természetét. A viselkedésem alapján nem voltam én is ugyanilyen? Annyira sokat olvastam Isten szavait, és szert tettem némi felismerőképességre. Megláttam egy olyan vezetőt, aki nem követi az alapelveket, nem fogadja el az igazságot, és nem végez gyakorlati munkát. Hamis vezető volt, és akadályozta Isten házának munkáját. De féltem attól, hogy megsértem őt, és hátráltatni fog, ezért hagytam, hogy megússza, mert nem érintett engem. Úgy éreztem, hogy nem az én dolgom, hogy megváltozik-e, vagy sem. Élveztem Isten annyi táplálékát, de hálátlan voltam, és a Sátán oldalán álltam. Láttam, hogy Isten házának érdekeit veszélyeztetik, de nem tettem semmit. Vajon nem pont úgy viselkedtem, mint a Sátán? Továbbra is végeztem a kötelességemet, de Isten figyelt minden apró dologra, amit tettem. Tudtam, hogy ha nem tartok bűnbánatot, akkor fel fogom kelteni Isten haragját, és Ő ki fog iktatni. Ez egy igazán rémisztő gondolat volt számomra. Azonnal imádkoztam, és bűnbánatot tartottam Isten előtt: „Édes Istenem! Jocelyn megzavarta a gyülekezeti munkát, de csak azért, hogy megvédjem magam, nem gyakoroltam az igazságot, és nem jelentettem. A Sátánnak dolgoztam. Lázadó és undorító vagyok. Istenem, most bűnbánatot akarok tartani, és kérlek, hogy mutass utat, hogy az igazságot a gyakorlatba ültethessem!”

Akkoriban folyton azon tűnődtem, hogy miért félek jelenteni egy vezető problémáit. Mitől féltem? Aztán kerestem, imádkoztam, és ezt találtam Isten szavaiban, ami segített jobban megérteni a témát. „Milyen hozzáállást kell tanúsítaniuk az embereknek azzal kapcsolatban, hogyan kezeljenek egy vezetőt vagy egy dolgozót? Ha az amit egy vezető vagy dolgozó tesz, helyes és összhangban van az igazsággal, akkor engedelmeskedhetsz neki. Ha az, amit tesz, helytelen és nincs összhangban az igazsággal, akkor nem szabad engedelmeskedned neki. Leleplezheted, szembeszállhatsz vele, és másik véleménynek adhatsz hangot. Ha nem képes tényleges munkát végezni, vagy olyan gonosz dolgokat cselekszik, ami zavart okoz a gyülekezeti munkában, és kiderül, hogy hamis vezető, hamis dolgozó vagy antikrisztus, akkor felismerheted, leleplezheted és jelentheted. Isten választott népe között azonban vannak, akik nem értik az igazságot, és különösen gyávák. Félnek attól, hogy a hamis vezetők és az antikrisztusok elnyomják és gyötrik őket, ezért nem merik fenntartani az elveket. Azt mondják: »Ha a vezető kirúg engem, végem van. Ha mindenkit rávesz, hogy leleplezzen vagy elhagyjon, akkor már nem fogok tudni hinni Istenben. Ha kizárnak az egyházból, akkor Isten nem fog engem akarni, és nem fog megmenteni. És nem lesz-e hiábavaló a hitem?« Nem nevetséges az ilyen gondolkodás? Van-e az ilyen embereknek igazi hite Istenben? Vajon egy hamis vezető vagy egy antikrisztus Istent képviseli, amikor kizár téged? Amikor egy hamis vezető vagy egy antikrisztus gyötör és kiutasít, az a Sátán műve, és semmi köze Istenhez. Amikor az embereket kitakarítják vagy kizárják az egyházból, az csak akkor felel meg Isten szándékainak, ha az az egyház és Isten egész választott népének közös döntése, illetve ha a kitakarítás vagy a kizárás teljes mértékben összhangban van Isten házának munkarendjével és Isten szavainak igazságalapelveivel. Hogyan jelenthetné az, hogy egy hamis vezető vagy antikrisztus kiutasított, azt, hogy nem üdvözülhetsz? Ez a Sátán és az antikrisztus általi üldöztetés, és nem jelenti azt, hogy Isten nem fog megmenteni. Az, hogy meg lehet-e menteni téged vagy sem, Istentől függ. Egyetlen emberi lény sem alkalmas eldönteni, hogy Isten megmenthet-e téged. Ezzel tisztában kell lenned. És a hamis vezető vagy antikrisztus általi kiűzetésedet úgy kezelni, mintha Isten űzött volna ki – ez vajon nem Isten félreértelmezése? De igen. És ez nemcsak Isten félreértelmezése, hanem lázadás is Isten ellen. Ez egyfajta istenkáromlás is. És nem tudatlanság és ostobaság Istent így félreértelmezni? Amikor egy hamis vezető vagy egy antikrisztus kizár, miért nem keresed az igazságot? Miért nem keresel valakit, aki érti az igazságot, hogy valamennyi tisztánlátásra tehess szert? És miért nem jelented ezt a feletted állóknak? Ez azt bizonyítja, hogy nem hiszel abban, hogy az igazság uralkodik Isten házában. Azt mutatja, hogy nincs igaz hited Istenben, hogy nem vagy olyasvalaki, aki igazán hisz Istenben. Ha bízol Isten mindenhatóságában, miért félsz egy hamis vezető vagy antikrisztus megtorlásától? Vajon ők meghatározhatják a sorsodat? Ha képes vagy a tisztánlátásra, és felismered, hogy a cselekedeteik ellentétesek az igazsággal, miért nem beszélsz Isten választott népével, azokkal, akik megértik az igazságot? Van szád – miért nem mersz hát felszólalni? Miért félsz annyira egy hamis vezetőtől vagy antikrisztustól? Ez azt bizonyítja, hogy gyáva vagy, semmirekellő, a Sátán kiszolgálója. Ha nem mered jelenteni a feletted állóknak, amikor egy hamis vezető vagy antikrisztus fenyeget, és, az azt mutatja, hogy téged már hatalmába kerített a Sátán, és hogy a szíved egy a hamis tanítóval. Hát nem a Sátán követése ez? Hogyan tartozhat valaki, aki ilyen, Isten választott népéhez? Világos és egyszerű: az ilyen söpredék” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik tétel: Kirekesztik és támadják azokat, akik az igazságra törekednek). „Istennek az emberiség rendeltetési helyével kapcsolatos minden munkája vagy szava az egyes egyének lényegének megfelelően fog foglalkozni az emberekkel; a legkisebb hiba sem fordul elő, és egyetlen tévedés sem történik. Csak amikor az emberek végeznek munkát, akkor keverednek bele emberi érzések vagy értelmezések. Az Isten által végzett munka a legmegfelelőbb; Ő egyáltalán nem tesz hamis állításokat egyetlen teremtett lényről sem” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt megy be a nyugalomba). Miután ezt elolvastam, megértettem, hogy azért nem jelentettem a vezetőt, mert a látásmódom teljesen téves volt. Azt hittem, hogy egy vezető meghatározhatja a sorsomat, és ha megsértek egy vezetőt, és nem engedi, hogy végezzem a kötelességemet, akkor elveszítem az üdvösség minden reményét. Úgy tekintettem a vezetőkre, mintha magasabb szinten lennének, mint Isten. Nem voltam igazi hívő. Egy álhívő voltam. A sorsunk csak Istentől függ. A jövőm, és az, hogy teljesen megmenekülhetek-e, vagy sem, teljesen Istentől függ. Ezt nem döntheti el egy ember. Bár már egyszer elnyomtak, mert rámutattam arra, hogy egy vezető mit csinált rosszul, mégis működött, mert később mások rájöttek, hogy a vezető egy antikrisztus, és eltávolították. Nem vesztettem el az esélyemet az üdvösségre, mert egy antikrisztus igazságtalan bánásmódjától szenvedtem, de ehelyett fejlesztettem a felismerőképességemet, és tanultam belőle. Egyes testvérek leleplezik és jelentik a hamis vezetőket és antikrisztusokat, hogy megvédjék Isten házának munkáját, és akkor azok a hamis vezetők és antikrisztusok nekik támadnak. Néhányukat még a gyülekezetből is kirúgták, de ha igaz hitük van, és folytatják az evangélium megosztását, akkor a Szentlélek munkája és Isten vezetése továbbra is velük marad. Majd amikor az antikrisztust leleplezik és eltávolítják, akkor visszaengedik őket a gyülekezetbe. Ez azt mutatja, hogy Isten igazságos; az igazság irányít Isten házában. Isten uralkodik minden felett. Arra a gyülekezetre gondoltam, ahol nem leplezték le az antikrisztust, és szemet hunytak minden gonosz tette felett, figyelmen kívül hagyva azt, ami nem érintette őket, és hagyták, hogy az antikrisztus megzavarja a gyülekezetet. Bár ők maguk nem voltak elnyomva, és továbbra is végezték a kötelességüket, egy igazán gonosz, Istennel szemben álló antikrisztust rejtegettek. Isten elutasította őket. Tényleg rájöttem arra, hogy milyen nagy baj az, ha nem jelentünk egy hamis vezetőt, és Isten természete nem tűri a sértést. Én pedig féltem, és megvetettem magam. Aztán erőre kaptam, hogy gyakoroljam az igazságot.

Isten ezen szavai is eszembe jutottak: „Ne mindig saját magadért tegyél dolgokat, és ne fontolgasd állandóan a saját érdekeidet; ne fontolgasd az ember érdekeit, és ne gondolj a saját büszkeségedre, hírnevedre, illetve rangodra. Először Isten házának az érdekeit kell fontolóra venned, elsősorban ezekkel kell törődnöd. Figyelembe kell venned Isten szándékait, és kezdd annak az átgondolásával, hogy volt-e tisztátalanság a kötelességed végzésében, hogy hűséges voltál-e, elvégezted-e a feladataidat, minden tőled telhetőt megtettél-e, és vajon teljes szívvel gondoltál-e a kötelességedre, valamint az egyház munkájára. Fontolóra kell venned ezeket a dolgokat” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának a levetésével nyerheti el az ember). Isten szavai nekem is utat mutattak. Isten házának érdekeit kellett előtérbe helyeznem, ezt kellett a legfontosabbként kezelnem, és tudatosan lázadnom kellett a saját rossz indítékaim ellen. Nem lehettek a saját érdekeim a legfontosabbak. Így aztán leírtam az összes problémát, amit találtam, hogy jelentésre készen legyen. Éppen akkor Carol nővér és néhány másik nővér elmondta nekem, hogy ők is észrevették, hogy Jocelyn nem végez igazi munkát, és hogy nem akarja elbocsátani a gyenge képességűeket, akik mindig felületesek a kötelességükben, mondván, hogy nem talál mást helyettük. Ez nagy kárt okozott Isten házának munkájában. Nem oldotta meg a gyülekezetben régóta fennálló problémákat, és nem az alapelvek alapján választotta ki az embereket. Az alapelvek szerint Jocelyn csupán egy hamis vezető volt. Mindannyian írtunk egy levelet, amelyben együtt jelentettük őt.

Miután a felsőbb vezetők utánanéztek, megerősítették, hogy Jocelyn nem végez gyakorlati munkát, diktatórikus, a státuszát arra használja, hogy másokat irányítson, és figyelmen kívül hagyja a munkarendet. Elbocsátották a tisztségéből, mert hamis vezető volt. Eli nem volt jó öntöző diakónus, ezért más kötelességet adtak neki. Mindenféle érzések kavarogtak bennem, amikor hallottam, hogy mi lett a vége. Isten házában valóban Krisztus és az igazság gyakorolják a hatalmat, és több önbizalmam és erőm volt az igazság gyakorlásához. Hálát éreztem Isten iránt. Annyira hálás vagyok Isten szavaiért, amelyek lehetővé tették, hogy megszabaduljak ezektől a sátáni filozófiáktól, elég bátor legyek, hogy gyakoroljam az igazságot, jelentsem a hamis vezetőt, és emberi méltósággal éljek!