2020 augusztusának végén gyülekezetvezetőnek választottak, és Hszin Zsan lett a társam. Szeptember elején a felettesünk elhívta Hszin Zsant egy városon kívüli találkozóra, míg én néhány diakónussal a gyülekezetben maradtam, hogy a különböző gyülekezeti feladatokkal foglalkozzak. Akkor azt láttuk, hogy az öntözési munka eléggé eredménytelen, leginkább azért, mert a felügyelő nem követi nyomon kellő időben a munkát. Arra készültünk, hogy a probléma megoldása érdekében közösséget vállalunk a felügyelővel, de amikor ezt megírtuk Hszin Zsannak, ő egyenesen elutasította a javaslatunkat, és kérte, hogy várjuk meg, amíg visszatér, hogy megbeszéljük a dolgot. Ezt gondoltam: „Ez csak beszélgetés a felügyelővel. Miért kellene megvárnunk, hogy visszagyere?” De aztán arra gondoltam, hogy Hszin Zsan talán tud a felügyelő egyéb problémáiról is, amiről mi nem, és velünk együtt akarja megoldani azokat. Erre gondolva csendben maradtam. De néhány nappal később Hszin Zsan visszatért a találkozóról, és semmilyen magyarázatot nem adott. Akkor azt gondoltam, hogy egy kicsit arrogáns, mert jó lett volna, ha beszélgetünk a felügyelővel ezekről a problémákról Hszin Zsan visszatérése előtt. Volt valami oka annak, hogy nélküle nem végezhettük el a munkát? Később, amikor munkamegbeszélést tartottunk, azt tapasztaltam, hogy lekezelően beszél velünk, és egyszerűen utasításokat ad, mintha nem látná szükségét annak, hogy megbeszéljük a dolgokat. Tettem néhány javaslatot a munkánkkal kapcsolatban, de ő gondolkodás nélkül elutasította azokat. A javaslatok némelyikével egyáltalán nem volt probléma, de ő kifejezetten kritizálta azokat, és arra kényszerített minket, hogy azt tegyük, amit ő akar. Például volt olyan, hogy pár csoport munkáját vizsgálva találtam néhány problémát, és javasoltam, hogy a megoldásukról beszélek a felügyelőkkel, de Hszin Zsan határozottan ragaszkodott hozzá, hogy nem kell elmennem, és azt mondta, hogy ő maga fog találkozni velük, amikor nem lesz annyi dolga. De ez nem késleltette a dolgokat? Én jobban tudtam, mint ő, hogy áll a munka azokban a csoportokban, ezért megismételtem a javaslatomat, de ő továbbra is ragaszkodott hozzá, hogy azt tegyem, amit kért. Ettől nagyon kényelmetlenül éreztem magam, és azt gondoltam: „Társak vagyunk, de mindig ő dönt végül, és tárgyalni sem lehet vele. Minden javaslatomat elutasítja, és a végén mindig nekem kell hallgatnom rá. Egyik javaslatom sem megfelelő? Vagy Hszin Zsan túl arrogáns?” De láttam, hogy milyen erélyes, és tudtam, hogy régebb óta vezető, mint én, így nálam jobban ismeri a helyzetet. Ezért úgy döntöttem, hogy az ő akarata szerint csinálom, és nem szóltam semmit.

Ezután szétváltunk, hogy különböző csapatokkal találkozzunk. Amikor találkoztam az öntözéssel foglalkozó dolgozókkal, a felelős, Vang Hszinjü nővér azt mondta, hogy az utóbbi időben egyre több újonnan érkező van, és az öntözéssel foglalkozó dolgozóknak túl sok a munkájuk, és megkérdezte, hogy tudnánk-e vezetőket és dolgozókat szervezni az újonnan érkezők részmunkaidős öntözésére. Ez biztosítaná az újonnan érkezők időben történő öntözését. Úgy gondoltam, hogy Hszinjü javaslata jó, ezért elfogadtam. Amikor Hszin Zsan megtudta, váratlanul még aznap írt egy nagyon kemény levelet, és elküldte az összes öntözéssel foglalkozó dolgozónak. A levélben azzal vádolt, hogy rosszul tervezek, és kaotikussá teszem a munkát. Meg is metszette Hszinjüt, a sorok között szidva őt, hogy önkényesen intézkedünk, és a saját kedvünk szerint cselekedszünk, ami megszakítja és megzavarja a gyülekezeti munkát, és nagyon súlyos dolog. Ez a levél mintha kupán vágott volna. A szívem úgy vert, majdnem kiugrott a helyéről. Hogy én önkényes voltam? Megzavartam a gyülekezeti munkát? Hirtelen ledöbbentem, és attól tartottam, hogy talán letértem az útról, és bomlasztást okoztam. Főleg, amikor rájöttem, hogy minden testvér elolvashatja ezt a levelet, kifejezetten kínosan éreztem magam. Mit gondolnak most rólam a többiek? Hogy fogok szembenézni velük? Nyomorultul éreztem magam, és olyan volt, mintha elítéltek volna. Így gondolkodtam: „Még ha tényleg hibáztunk is, akkor is közösséget vállalhatnál velünk az alapelvekről, hogy elmondd, hol hibáztunk, és így meg tudnánk oldani a problémát. Miért írtál csupán egy mindenkinek szóló levelet, és miért nem beszélgettél el velünk?” Csak sírni tudtam. Akkor két napig negatív voltam emiatt. Ezután csak Isten szavának evésével és ivásával javult egy kicsit az állapotom. Mélyen volt egy homályos érzésem, hogy Hszin Zsan heves vérmérsékletű, és a jövőben óvatosnak kell lennem vele, nem szabad feldühítenem. Különben nem tudhatom, hogy mikor fog megbüntetni és megalázni. A trauma ezután is bennem maradt. Mindig úgy éreztem, hogy ha nem hallgatok rá, vagy megcáfolom őt, akkor valamit olyat fog tenni, amivel árt nekem. Állandóan egy bizonytalan félelelemben éltem.

Aztán megtudtam, hogy Hszin Zsan ragaszkodott ahhoz, hogy egyedül találkozzon minden egyes csoport felügyelőjével, de mivel nem jól szervezték az időpontokat, ez több napot késett, és sok feladatot nem intéztek el és nem hajtottak végre időben. Azt hittem, hogy a megbeszélésen meg fogja osztani a tanulságokat, amelyeket ebből levont, vagy beszélni fog az elhajlásokról és hibákról a munkaszervezésben, ezért meglepett, hogy nem említette. Néhány nappal később a felettesünk küldött egy levelet, melyben közösséget vállalt a vonatkozó alapelvekről, és kijelentette, hogy megfelelően cselekszem, amikor úgy intézem, hogy a vezetők és a dolgozók részmunkaidőben öntözzék az újonnan érkezőket. Így több jótettet tudunk szerezni, és az újonnan érkezőket gyorsan meg lehet öntözni, ami a gyülekezeti munka szempontjából előnyös. Azt hittem, hogy amikor Hszin Zsan értesül erről, el fog gondolkodni magán, és rá fog jönni a hibájára, de úgy tűnt, hogy egyáltalán nem érdekli. Csak egy megvető pillantást vetett rám, és elfordult. Erre gondoltam: „Egyik hibát követte el a másik után a kötelességében, ugyanakkor egyáltalán nem is ismeri önmagát. Veszélyes lesz, ha így folytatja.” Néztem a nagyképű viselkedését, és az jutott eszembe, hogy minden javaslatot, amit kapott, erélyesen visszautasított, nem is beszélve a hozzáállásáról, amikor mások rámutattak a problémáira. Ez, valamint az, hogy legutóbb milyen durván leszidott, félelmet és a korlátozottság érzését keltették bennem, és nem mertem megemlíteni neki.

Ez idő alatt a munkát Hszin Zsan egyedül irányította és szervezte. Bár mi ketten társak voltunk, ő soha nem kommunikált velem, és nem beszélte meg velem a dolgokat. Mindenért ő volt a felelős, és egyedül ő döntött mindenről. Amikor a munkáról beszélgettünk, miután néhány diakónussal kifejeztük a véleményünket, mindig a mi véleményünk problémáit kritizálta, majd egyszerűen átfogalmazta az elképzeléseinket, és végül elmondta a saját „magasztos véleményét”. Ahogy telt az idő, mindannyian kezdtük úgy érezni, hogy alacsonyabb rendűek vagyunk nála, és hogy ő sokkal megfontoltabb, rátermettebb, és tisztábban látja a dolgokat, mint mi, ezért legtöbbször elfogadtuk a véleményét, és azt tettük, amit mondott. Emellett, amikor Hszin Zsan szándékosan kritizálta vagy egyenesen elutasította a javaslataimat, nagyon agresszív is volt, így állandóan volt bennem egyfajta félelem. Úgy éreztem, hogy ha nem hallgatok rá, akkor valami ádáz dolgot fog tenni velem, ezért önkéntelenül megalkudtam, és nem mertem fellépni ellene. Mivel mindig elutasított, idővel, még ha voltak is ötleteim, nem akartam megosztani azokat. Később egyre passzívabb lettem a kötelességemben, és már nem kerestem, hogyan lehetek hatékonyabb a kötelességemben. Olyan voltam csupán, mint egy báb. Nem voltak gondolataim és véleményem, amikor a munkám különböző kérdéseivel foglalkoztam. Bármit is csináltam, megvártam Hszin Zsan parancsát, és azt tettem, amit ő akart. Több diakónus is ebben az állapotban volt. Eközben egyre passzívabb lettem. Tudtam, hogy Isten gyűlöli az állapotomat, és elrejti előlem az arcát, de nem tudtam, hogyan változtassam meg az állapotomat, és ezt kínszenvedésnek éreztem.

Azokban a napokban kaptunk egy levelet a felsőbb vezetőnktől, amelyben közölte, hogy néhány testvért nemrég letartóztattak. Biztonsági okokból megkért minket, hogy oszoljunk két csoportra, és ne legyünk mindannyian egy helyen. Így elkerülhetjük, hogy egyszerre tartóztassanak le mindannyiunkat, ami késleltetné a munkát. Akkor Hszin Zsan nem volt ott, ezért megbeszéltem a dolgot néhány diakónussal. Én úgy éreztem, hogy ez egy jó terv, de a diakónusok szerint a különválás megnehezíti a munka megbeszélését, így végül nem tudtunk döntést hozni. A döntéssel meg akarták várni, amíg Hszin Zsan visszatér. Így gondolkodtam: „Csak csoportokra válunk, ez nem egy alapelvekkel kapcsolatos jelentős kérdés, és a biztonsági problémát figyelembe véve jó ötlet szétválni.” De senki sem mert dönteni. Ragaszkodtak hozzá, hogy megvárjuk Hszin Zsan beleegyezését. Láttam, hogy mindenki mennyire imádja őt, hogy mindenki tőle várja a dolgok elrendezését, a döntést, hogy mennyire hallgatnak a parancsaira, és rájöttem, hogy komoly probléma van vele. Utána beszéltem egy diakónusnak, Li Zsujcse nővérnek az állapotomról, és a Hszin Zsannal kapcsolatos problémáimról. Meglepődtem, amikor azt mondta, hogy ő is úgy érzi, hogy Hszin Zsan korlátozza. Mindig is félt Hszin Zsantól, és nem mert szembeszegülni vele. Azt is mondta, hogy Hszin Zsan szándékosan nagyobbnak állította be az ő hiányosságait, és mások előtt szidta őt, hogy rossz színben tüntesse fel. Aztán Zsujcse ezt tette hozzá: „Látjuk Hszin Zsan problémáját, de ha nem ismerjük fel, nem leplezzük le, és nem gyakoroljuk az igazságot, akkor a Szentlélek el fog hagyni minket.” Egyetértettem azzal, amit mondott. Isten szavának egy szakasza jutott eszembe. „A gyülekezetben azok, akik az igazságot gyakorolják, mellőzöttek, képtelenek mindenüket beleadni, míg azok, akik zavarják a gyülekezetet és halált terjesztenek, tombolnak benne – sőt mi több, a legtöbb ember őket követi. Az ilyen gyülekezeteket a Sátán uralja, világos és egyszerű; az ördög az ő királyuk. Ha a gyülekezeti tagok nem lázadnak fel és nem utasítják el a fődémonokat, akkor előbb-utóbb ők is tönkremennek. Mostantól kezdve intézkedéseket kell hozni az ilyen gyülekezetekkel szemben. Ha azok, akik egy kicsit is képesek gyakorolni az igazságot, nem törekednek rá, akkor az a gyülekezet megszűnik. Ha egy gyülekezetben nincs senki, aki hajlandó gyakorolni az igazságot, és senki, aki tanúskodhatna Isten mellett, akkor azt a gyülekezetet teljesen el kell szigetelni, és el kell vágni kapcsolatait a többi gyülekezettel. Ezt a »halál eltemetésének« nevezik; ez az, ami a Sátán kiűzését jelenti” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot). Mikor elgondolkodtam Isten szavának ezen szakaszán, nagyon megijedtem. Isten szava pontosan feltárta az aktuális állapotunkat. Hszin Zsan birtokolta a gyülekezetben a döntés jogát és a hatalmat, de senki sem merte leleplezni őt, senki sem mert kiállni, és gyakorolni az igazságot. Ehelyett mindannyian hallgattunk rá, követtük őt, és hagytuk, hogy ő döntsön mindenről. Hogyan mondhattuk azt, hogy van hely Istennek a szívünkben? Hogyan ne lettünk volna gyűlöletesek és megvetendőek így Isten számára? Ha így folytatnánk, végül Isten elutasítana minket, és teljesen elveszítenénk a Szentlélek munkáját. Tisztán láttam, hogy Hszin Zsan megsérti az alapelveket, és önkényesen cselekszik. Mindenben magához ragadta a döntést, zsarnoki módon viselkedett, és egyáltalán nem hallgatott a munkatársai tanácsára. Amikor mások rámutattak a problémáira, nem fogadta el azt, és nem gondolkodott el magán, de én féltem attól, hogy megsértem őt, és hogy megmetsz és elnyom engem. Nem mertem felhozni a dolgot. Még mindig hallgattam rá, és engedelmeskedtem neki, ami késedelmeket okozott, megzavarta a gyülekezeti munkát, és engem a Sátán cinkosává tett. Ez a felismerés mély bűntudatot és lelkifurdalást okozott nekem. Ezt gondoltam: „Gyakorolnom kell az igazságot, és le kell lepleznem őt. A továbbiakban nem törődhetek bele ebbe.”

De aztán valami váratlan dolog történt velem. Egy nap, amikor Hszin Zsan visszatért egy megbeszélésről, dühösen, mogorva arccal ezt mondta: „Van két olyan csoportfelügyelő, akik nem tudnak jól együttműködni másokkal, és mindig kritizálnak másokat. El lesznek bocsátva.” Ennek hallatán megdöbbentem. Kicsit ismertem ezeket a felügyelőket. Bár néha arrogáns beállítottságot mutattak, mindketten képesek voltak elfogadni az igazságot, és gyakorlati munkát végezni. Csupán romlottságot leplezték le, és nem tudtak harmonikusan együttműködni, de az igazsággal való közösségvállalás megoldhatná a problémát. Hogyan bocsáthatnánk el őket csak így? Nem fogja késleltetni a gyülekezeti munkát, ha önkényesen elbocsátanak olyan embereket, akik gyakorlati munkát tudnak végezni? Ezúttal nem tudtam tovább vakon követni Hszin Zsant, és nem lehettem gyáva. Ezt mondtam: „Egy ilyen fontos dologban keresnünk kell, hogyan kell megfelelően gyakorolni. Nem cserélhetjük le őket a tetszésünk szerint.” Ezután elmentem a gyülekezetbe, hogy utánajárjak a helyzetnek. Meglepődve tapasztaltam, hogy már lecserélte őket. Utánajártam, és kiderült, hogy őket egyáltalán nem tervezték elbocsátani. Megdöbbentem, dühös voltam, és azt gondoltam: „Egy ilyen fontos ügyben Hszin Zsan anélkül döntött, hogy bárkivel is megbeszélte volna. Ez egyszerűen zsarnokoskodás!” Írtam egy levelet, hogy rámutassak a problémájára, de egyáltalán nem értette saját magát. Később megtudtam, hogy egy diakónus, Liang Hszincsing nővér, eredetileg proaktív és felelősségteljes volt a kötelességében, de az utóbbi időben Hszin Zsan gyakran támadta és leszólta őt, így az állapota nagyon negatív lett, és úgy érezte, hogy nem tudja diakónusként folytatni. Ennek hallatán nagyon elszomorodtam. Láttam, hogy Hszin Zsan arroganciája és zsarnoki viselkedése miatt, és mert másokat állandóan megtámad és korlátoz, a többiek csak negatívnak és szerencsétlennek érzik magukat. Kétségtelenül gonosztevő volt. Ki kellett állnom, hogy leleplezzem és megállítsam őt. Nem hagyhattam, hogy kénye-kedve szerint járjon el. Amikor azonban tényleg szembe kellett néznem vele, még mindig egy kicsit félénk voltam.

Ezután elolvastam Isten szavának egy szakaszát. „Ha az igazság nem vált az életeddé, és továbbra is a sátáni beállítottságodban élsz, akkor, amikor gonosz embereket és ördögöket fedezel fel, akik megszakításokat és zavarokat okoznak a gyülekezet munkájában, akkor szemet fogsz hunyni felette és füled botját sem mozdítod; félresöpröd őket, a lelkiismeretedtől érkező szemrehányás nélkül. Sőt, azt fogod gondolni, hogy a gyülekezet munkáját megzavaró embereknek semmi köze hozzád. Nem számít, mennyire sérül a gyülekezet munkája és Isten házának érdekei, téged nem érdekel, nem avatkozol bele és nem érzel bűntudatot – ami olyan emberré tesz, aki lelkiismeret és értelem nélküli, álhívő, munkás. Eszed, ami Istené, iszod, ami Istené és élvezel mindent, ami Istentől származik, mégis úgy érzed, hogy az Isten házának érdekeit sértő dolgoknak nincs köze hozzád – ami árulóvá tesz téged, aki beleharap az őt tápláló kézbe. Ha nem véded Isten házának érdekeit, ember vagy egyáltalán? Ez egy démon, amely befurakodott az egyházba. Istenhitet színlelsz, úgy teszel, mintha kiválasztott lennél, és élősködni akarsz Isten házában. Nem egy emberi lény életét éled, sokkal inkább démonhoz hasonlítasz, mint emberhez, és egyértelműen az álhívők egyike vagy. Ha olyasvalaki vagy, aki valóban hisz Istenben, akkor még ha eddig nem is nyerted el az igazságot és az életet, legalább Isten mellett fogsz beszélni és cselekedni; legalább nem állsz tétlenül, amikor azt látod, hogy Isten házának érdekei veszélybe kerülnek. Ha késztetést érzel arra, hogy szemet hunyj, bűntudatot érzel majd és zavarban leszel, s azt mondod magadnak: »Nem ülhetek itt tétlenül, fel kell állnom és mondanom kell valamit, felelősséget kell vállalnom, le kell lepleznem ezt a gonosz viselkedést, meg kell állítanom, hogy Isten házának érdekei ne szenvedjenek kárt, és ne zavarják meg a gyülekezeti életet.« Ha az igazság az életeddé vált, akkor nemcsak hogy meglesz ez a bátorságod és elhatározásod, és képes leszel teljesen megérteni az ügyet, hanem azt a felelősséget is betöltöd, amelyet Isten munkájáért és az Ő házának érdekeiért viselned kell, és ezzel teljesül a kötelességed” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavából megértettem, hogy egyeseket egyáltalán nem zavarja, ha azt látják, hogy Isten házának érdekei kárt szenvednek. Az ilyenek egyszerűen embertelenek. Ennek belátása nagyon letaglózott, mert én is így viselkedtem. Tisztán láttam Hszin Zsan problémáját, de soha nem mertem kiállni, hogy leleplezzem és megállítsam őt. Mivel mindig kritizált engem, cáfolta a nézeteimet, fölém tornyosult, hogy kioktasson és megtámadjon, féltem tőle, és nem mertem megsérteni. Egyszerűen belenyugodtam és megalázkodtam, hogy védjem magam. Sőt, azt hittem, hogy ha engedelmeskedem és alávetem magam neki, akkor nem fog elnyomni és megbüntetni. Amíg meg tudtam védeni magam, addig hajlandó voltam elfogadni, hogy uralkodik rajtam, és kiszolgáltatni magam neki. Ebben az állapotban éltem, nem törődve a gyülekezet munkájával. Az, ahogyan ellenkezett az alapelvekkel, és zsarnokként viselkedett, már kihatott a gyülekezeti munkára, de nem mertem kiállni, és leleplezni őt. Még akkor sem mertem szembeszállni vele, és megállítani az elvetemült tetteit, amikor mindenütt megtámadta és leigázta az embereket, magához ragadta a hatalmat, és ő döntött mindenben. A szolgalelkűségem állapota súlyos volt. Nem voltam más, mint egy haszontalan, gyáva személy, aki lealacsonyodva élt. Egyáltalán hogyan lehetne méltóságom így? Élveztem az öntözést és ellátást, amit Isten szavaitól kaptam, és mindent, ami Istentől származik, de mindig próbáltam magamat megvédeni, és nem tudtam gyakorolni az igazságot, hogy megvédjem a gyülekezet érdekeit. Méltatlan voltam arra, hogy embernek nevezzenek. Erre gondolva nagyon ideges lettem, és nagy bűntudatom lett. Gyűlöltem magam, amiért ilyen önző és csalárd vagyok. Ezt gondoltam: „Nem folytathatom ezt így tovább. Ezúttal, még ha Hszin Zsan meg is büntet, és bosszút is áll, akkor is ki kell állnom, le kell lepleznem a gonosz tetteit, és meg kell védenem a gyülekezet munkáját. Ez az én felelősségem.”

Amikor visszatértem, válaszul arra, hogy Hszin Zsan önkényesen elbocsátotta a két felügyelőt, lelepleztem, hogy megsértette az alapelveket, és zsarnoki módon viselkedett. De mielőtt egy szót is szólhattam volna, félbeszakított, és azt mondta, hogy nem tudok harmonikusan együttműködni vele. Ebben a pillanatban több diakónus szintén leleplezte az elnyomó és hatalmaskodó viselkedését. Végül a tényekkel szembesülve nem tudta cáfolni azokat, ezért azt mondta, hogy csak nem ismerte fel a problémákat, amelyekről beszéltünk neki, és hogy a jövőben keresni fog. Végül mosolyogva ezt mondta: „Az én kiemelkedő képességemmel csak arrogáns lehetek.” Amikor ezt meghallottam, szóhoz sem jutottam. Teljesen híján volt a józan észnek. Ezután a két diakónus kétszer is beszélgetett Hszin Zsannal, és segítettek neki, remélve, hogy képes bűnbánatot tartani, de ő ezt egyáltalán nem fogadta el, sőt megtámadta a két nővért, mondván, hogy kötözködnek vele. Amikor láttam, hogy egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és nem fogja fel a gonosz tetteit, rájöttem, hogy súlyos a problémája.

Ezután elgondolkodtam valamin. Miután Hszin Zsan teljesen felőrölt minket, annyira negatívak voltunk, hogy nem akartuk végrehajtani a kötelességeinket. Mi is történt pontosan? Később, miután elolvastam Isten szavát, végre felismertem a Hszin Zsan tette mögött rejlő eszközöket és lényeget. Isten szavai azt mondják: „Az antikrisztusoknak indítékai és céljai vannak minden eszköz mögött, amelyet az igazságra törekvőkkel szemben alkalmaznak. Ahelyett, hogy Isten házának munkáját igyekeznének megóvni, céljuk inkább saját hatalmuk és státuszuk, valamint Isten választott népének szívében elfoglalt pozíciójuk és imázsuk megőrzése. Módszereik és viselkedésük akadályozzák és megzavarják Isten házának munkáját, és a gyülekezeti életre is romboló hatással vannak. Nem ez-e az antikrisztus gonosz tetteinek leggyakoribb megnyilvánulása? E gonosztettek mellett az antikrisztusok még valami ennél is megvetendőbbet tesznek, mégpedig azt, hogy folyton megpróbálják kitalálni, hogyan szerezzenek befolyást az igazságra törekvők felett. Ha néhányan például paráználkodtak vagy más vétket követtek el, az antikrisztusok ezeket kihasználva támadják őket. Keresik a lehetőséget, hogy sértegessék, leleplezzék és rágalmazzák őket, megbélyegzik őket, hogy lelkesedésüket szegjék a kötelességeik végzésében és hogy negatívan érezzék magukat. Az antikrisztusok azt is elérik, hogy Isten választott népe megkülönböztetéssel sújtsa, kerülje és elutasítsa őket, hogy elszigeteljék azokat, akik az igazságra törekednek. Végül, amikor mindazok, akik az igazságra törekednek, negatívnak és gyengének érzik magukat, nem végzik többé aktívan a kötelességeiket és nem hajlandók összejövetelekre járni, az antikrisztusok elérik a céljukat. Mivel az igazságra törekvők már nem jelentenek fenyegetést a státuszukra és a hatalmukra, és senki nem meri többé jelenteni vagy leleplezni őket, az antikrisztusok nyugodtak lehetnek. [...] Milyen gondolatok teszik az antikrisztusokat képessé ilyen gonoszságra? »Ha azok, akik az igazságra törekszenek, gyakran hallgatják a prédikációkat, egy nap talán átlátnak a tetteimen, és akkor biztosan lelepleznek és leváltanak. Miközben ők a kötelességeiket végzik, a státuszom, tekintélyem és hírnevem veszélyben van. Jobb, ha én támadok először. Megtalálom a lehetőséget, hogy a befolyásomra építve megzavarjam és elítéljem őket, hogy negatívvá tegyem őket, és hogy elveszítsék minden vágyukat a kötelességük teljesítésére. Konfliktusokat is ki fogok provokálni a vezetők és a dolgozók, valamint az igazságra törekedők között, hogy a vezetők és a dolgozók megutálják őket, elhatárolódjanak tőlük, és többé ne értékeljék vagy támogassák őket. Így nem lesz többé vágyuk az igazságra törekedni vagy a kötelességeiket teljesíteni. Az a legjobb, ha azok, akik az igazságra törekednek, negatívak maradnak.« Ez az a cél, amelyet az antikrisztusok el kívánnak érni” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik tétel: Kirekesztik és támadják azokat, akik az igazságra törekednek). Isten szavának olvasása által megértettem, hogy az antikrisztusok a hatalmat tekintik az életnek, és erősen vágynak a státuszra. Aggódnak amiatt, hogy azok, akik az igazságot követik, megértik és felismerik őket, és elnyerik a testvérek támogatását és jóváhagyását, ezért, hogy megszilárdítsák a pozíciójukat és a hatalmukat, az antikrisztusok kifejezetten keresik a lehetőséget, hogy megtámadják és leszólják az igazságot követőket, hogy azok negatívak legyenek, elveszítsék a bizalmukat, és képtelenek legyenek normálisan végrehajtani a kötelességeiket. Így ők maradhatnak hatalmon, és övék lehet a döntés joga. Rájöttem, hogy ezt teszi Hszin Zsan. Állandóan kritizált minket, cinizmussal és szarkazmussal lovagolt a problémáinkon, szándékosan zavarba hozott és becsmérelt minket a testvéreink előtt, ami miatt úgy éreztük, hogy nem tudunk gyakorlati munkát végezni, negatívvá változtatott minket, és képtelenek voltunk végrehajtani a kötelességünket. Az általa írt nyilvános levél miatt, amelyben leszólt és elítélt engem eltorzult megértésre és önkényes cselekedetekre hivatkozva, különösen fenyegetve éreztem magam. Azóta féltem tőle. Rettegtem attól, hogy valamiben nem értek vele egyet, és újra nyilvánosan leszól és megdorgál, ezért igyekeztem a lehető legjobban követni őt, nem mertem újra megsérteni, és nem mertem újra fellépni az akarata ellen, sem felismerni és leleplezni őt. Ugyanezeket a módszereket alkalmazta a diakónusokkal szemben is, elérte, hogy mindenki megadja magát, és azt gondolja, hogy el kell gondolkodniuk önmagukon, így senki sem tudta felismerni őt, mindenki korlátozva érezte magát, hallgatott rá, és senki sem mert tiltakozni a döntései ellen. Így érte el a célját, hogy egyedül birtokolja a hatalmat. Hszin Zsan szavai és tettei különösen rosszindulatúak, ravaszak és ádázak voltak. Minden szava és tette olyan volt, mint egy antikrisztusé.

Azon is eltöprengtem, hogy mivel mindannyiunkat elnyomott, végül is miért néztünk fel és hallgattunk rá, és miért nem mertünk döntéseket hozni nélküle? Hogyan tudott minket ilyen mértékben félrevezetni és irányítani? Később olvastam egy másik részt Isten szavából. „Az antikrisztus irányításának legáltalánosabb jelensége, hogy a hatáskörén belül egyedül övé a végső szó. Ha nincs jelen, senki sem mer döntéseket hozni vagy egy ügyet lerendezni. Nélküle a többiek olyanokká válnak, akár az elveszett gyermekek, akik nem tudják, hogyan imádkozzanak, keressenek vagy tanácskozzanak egymással, és úgy viselkednek, mint a bábok vagy a halottak. Itt nem fogjuk részletezni, hogy gyakran az antikrisztusok mit mondanak, hogy félrevezessék és irányítsák az embereket. Bizonyára sok kijelentés és taktika van, amelyet alkalmaznak, és az ebből eredő következményeket láthatjuk azokon, akiket félrevezetnek. [...] Például, ha egy észszerű javaslatot teszel, mindenkinek mellé kellene állnia, és folytatnotok kellene arról a beszélgetést, ez a helyes út, a kötelesség iránti hűség és felelősség bizonyítéka, az antikrisztus azonban szíve mélyén azt gondolja: »Hogyhogy nem nekem jutott eszembe elsőként ez a javaslat?« Mélyen legbelül elismeri, hogy a javaslat helyes, de vajon el tudja fogadni azt? A természetéből adódóan semmiképpen sem fogja elfogadni a helytálló javaslatodat. Mindent meg fog tenni, hogy elutasítsa azt, majd előáll egy alternatív tervvel, hogy éreztesse veled, hogy a te javaslatod teljességgel kivitelezhetetlen, az ő terve pedig jobb. Azt akarja éreztetni veled, hogy nem tudsz boldogulni nélküle, és hogy mindenki csak vele együtt dolgozva lehet hatékony. Nélküle nem lehet jól dolgozni, mindenki értéktelenné válik, és nem tud semmit sem elvégezni. Az antikrisztus stratégiája az, hogy mindig újszerűnek és egyedinek tűnik, valamint lenyűgöző felszólalásokat tesz. Nem számít, hogy mennyire helytállóak valaki másnak a megállapításai, ő elutasítja azokat. Még ha mások javaslatai összhangban is vannak a saját elgondolásaival, ha nem ő javasolta elsőként, akkor soha nem fogja elismerni vagy a magáévá tenni azokat. Ehelyett mindent megtesz, hogy lekicsinyelje, majd a visszájára fordítsa és elítélje, kitartóan kritizálva azokat, mígnem a javaslattevő úgy érzi, hogy az elgondolásai helytelenek voltak, és beismeri saját tévedését. Csak akkor fogja az antikrisztus végre elengedni ezt. Az antikrisztusok élvezik, hogy másokat lekicsinyelve önmagukat építik, és arra törekszenek, hogy mások imádják, és a középpontba helyezzék őket. Csak maguknak engedik meg, hogy tündököljenek, míg mások csupán a háttérben húzódhatnak meg. Bármit is mondanak vagy tesznek, az helyes, és bármit is mondanak vagy tesznek mások, az helytelen. Gyakran állnak elő újszerű nézetekkel, hogy a visszájára fordítsák mások nézeteit és cselekedeteit, hibát találva mások javaslataiban, akadályozva és elutasítva azokat. Így a többieknek hallgatniuk kell rájuk, és a terveik szerint kell cselekedniük. Ezeket a módszereket és stratégiákat arra használják, hogy folyamatosan visszautasítsanak téged, támadjanak, és azt éreztessék, hogy inkompetens vagy, így véve rá téged arra, hogy egyre inkább alávesd magad nekik, egyre jobban csodáld, és egyre nagyobb becsben tartsd őket. Így teljesen az irányításuk alá kerülsz. Ez az a folyamat, amely által az antikrisztusok leigázzák és irányítják az embereket” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Ötödik tétel: Félrevezetik, behúzzák, fenyegetik és irányítják az embereket). Miután elolvastam Isten szavait, felderült a szívem. Régebben, amikor Hszin Zsan mindig megcáfolta a véleményünket, csak arrogánsnak gondoltam, de nem ismertem fel a szándékait, és a tetteinek természetét. Csak Isten szavainak elolvasása után tudtam meg, hogy minden alkalommal, amikor Hszin Zsan elutasította a véleményünket, különösen ügyes volt abban, hogy kiszűrje a problémákat a véleményünkben, és megcáfolja azokat, hogy azt éreztesse velünk, hogy a tanácsunk talán nem megfelelő. Aztán ezekből összegyúrt egy ötletet, vagy felajánlott valami magasztos elméletet, és egy idő után úgy éreztük, hogy alacsonyabb rendűek vagyunk nála, és úgy gondoltuk, hogy ő mélyebben és élesebben látja a dolgokat. Nemcsak nem voltunk képesek felismerni őt, hanem egyre inkább csodáltuk, míg végül önkéntelenül elutasítottuk önmagunkat. Úgy éreztük, hogy az ötleteink és javaslataink alapvetően haszontalanok, hogy felesleges megemlíteni azokat, és hogy egyszerűen csak hallgatnunk kell Hszin Zsanra. Ezzel elérte célját, hogy irányítsa az emberek gondolatait. Miután sokáig így irányított minket, már nem kerestünk és nem gondolkodtunk, amikor valami történt velünk. A végén elvesztettük az eszünket, és bábokká váltunk, és teljesen haszontalanok voltunk a kötelességeinkben. Most már megértettem, hogy ez az antikrisztusok egyik eszköze arra, hogy uralmat és irányítást szerezzenek az emberek felett. Hszin Zsan ezt a módszert használta, hogy irányítson minket, hogy rávegyen minket arra, hogy hallgassunk rá, és engedelmeskedjünk neki. Annyira alattomos, ravasz és gonosz volt!

Később olvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból. „Ha valaki agyafúrt, ha a szavai és tettei mindig tele vannak cselszövésekkel, ha félelmetes személyiség, és amikor vele vagy, mindig korlátozni és irányítani akar, akkor vajon hogy érzed, hogy ez az ember jószívű vagy rosszindulatú? (Rosszindulatú.) Félsz tőle, és azt gondolod: »Ez az ember állandóan irányítani akar engem. El kell távolodnom tőle, amilyen gyorsan csak tudok. Ha nem teszem azt, amit mond, kieszeli, hogy hogyan álljon bosszút rajtam, és ki tudja, milyen módszerekkel fog megbüntetni.« Ugye, érzékeled, hogy rosszindulatú a beállítottsága? (Igen.) Hogyan tudod ezt érzékelni? (Mindig ráveszi az embereket, hogy a saját követelései és elképzelései szerint cselekedjenek.) Vajon helytelen megkövetelnie másoktól, hogy egy bizonyos módon cselekedjenek? Feltétlenül rossz az, ha mások követeléseket támasztanak veled szemben? Helyes ez a logika? Összhangban van az igazsággal? (Nincs.) A módszereik vagy a beállítottságuk miatt érzed kényelmetlenül magad? (A beállítottságuk miatt.) Így van, a beállítottságuk miatt érzed kényelmetlenül magad. Olyan érzést vált ki belőled, hogy ez a beállítottság a Sátántól származik, hogy nincs összhangban az igazsággal, és hogy megzavar, irányít és megkötöz téged. Nemcsak kényelmetlenül érzed magad miatta, hanem félsz is, mert azt gondolod, hogy ha nem teszed azt, amit mondanak, akkor fennáll a lehetősége annak, hogy megbüntethetnek. Annyira rosszindulatú a beállítottsága az ilyen embereknek! Nem csak úgy véletlenül mondanak valamit – irányítani akarnak téged. Nagyon komoly követeléseket támasztanak veled szemben, hogy tegyél meg dolgokat, és megkövetelik, hogy egy bizonyos módon tedd meg azokat, ez pedig egy bizonyos típusú beállítottságot hordoz magában. Nem csupán azt követelik, hogy tegyél meg valamit, hanem irányítani akarnak téged. Ha irányítanak téged, akkor a bábjukká válsz, egy báb leszel a kezükben. Ha maradéktalanul rájuk hallgatsz mindenben, amit mondasz, amit teszel, és ahogyan teszed azt, akkor boldogok lesznek. Mit érzel a szíved mélyén, amikor ezt a beállítottságot érzékeled? (Félelmet.) És amikor félelmet érzel, hogyan definiálod ezt a beállítottságukat? Felelősségteljes, jószívű vagy rosszindulatú? Úgy érzed, hogy rosszindulatú. Amikor úgy érzékeled, hogy valakinek a beállítottsága rosszindulatú, akkor örülsz-e, vagy undort, irtózást és félelmet érzel? (Undort, irtózást és félelmet érzek.) Ezek a rossz érzések támadnak benned. Amikor undort, irtózást és félelmet érzel, akkor felszabadultnak és szabadnak, vagy megkötözöttnek érzed magad? (Megkötözöttnek.) Vajon honnan származnak ezek az érzelmek és érzések? A Sátántól származnak” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik). Miután olvastam Isten szavait, megértettem, miért féltem annyira Hszin Zsantól, és miért nem mertem dacolni és szembeszállni vele. Főleg az volt az oka, hogy amikor megmetszett és visszautasított engem, ádáz beállítottsága volt, ami miatt korlátozva és elnyomva éreztem magam. Úgy éreztem, hogy ha nem hallgatok rá, akkor elnyom és megbüntet. Valójában az ő ádáz beállítottsága irányított engem. Hszin Zsan az ádáz beállítottságával megtámadott és leszólt minket, szándékosan kritizált, és visszautasította a nézeteinket. Az volt a célja, hogy megalkudjunk, és végül a bábjaivá váljunk. Azért, hogy mindenki rá hallgasson, hogy kiiktassa az engedetlenséget, és így elérje a célját, a teljes hatalom birtoklását. Túl erős volt az irányítás iránti vágya.

Később a diakónusokkal közösséget vállaltunk Isten szavával. Minél többet beszéltünk róla, annál inkább kitisztult a szívünk. Volt némi rálátásunk Hszin Zsan félrevezetési, irányítási és elnyomási módszereire, és láttuk, hogy a természete arrogáns és ádáz. Hogy megszilárdítsa a pozícióját és a hatalmát, eszközöket használt az emberek elnyomására és irányítására. Ragaszkodott hozzá, hogy testvérek körében ő hozza meg a döntéseket. Mivel gyakran megsértette az alapelveket, és önkényesen cselekedett, zavart és kárt okozott a gyülekezet munkájában. Annak ellenére, hogy többször is leleplezték, és beszéltek vele, egyáltalán nem fogadta el, nem értette, és nem tanúsított megbánást. Isten szavára alapozva egyértelműen fel tudtuk ismerni, hogy Hszin Zsan egy antikrisztus, el kell bocsátani, és el kell különíteni megfigyelés céljából. Ezért még aznap továbbítottuk az elhatározásunkat a feletteseinknek, akik később, miután kivizsgálták és megerősítették azt, felfedezték Hszin Zsan egyéb gonosz tetteit is, megállapították, hogy ő egy antikrisztus, és kiközösítették. Miután kiutasították, a testvéreink nagyon boldogok voltak. Láttuk, hogy Isten igazságos, és hogy Isten házában az igazság uralkodik. Ugyanakkor én megbánást és bűntudatot is éreztem. Rájöttem, hogy a saját természetem csalárd és önző, és erős a vágyam, hogy megvédjem magam. Kész voltam engedni, hogy Hszin Zsan elnyomjon, és rabszolgasorba taszítson, ahelyett, hogy kerestem volna az igazságot, felismertem és lelepleztem volna, és hallgatólagosan elnéztem a gonosz tetteit, és a gyülekezeti munka megzavarását, ami azt jelenti, hogy részem volt a gonoszságában. Azt is megtapasztaltam, hogy vezetőként és dolgozóként ki kell tartanunk az igazság alapelvei mellett, és mernünk kell leleplezni az antikrisztusokat és a gonosztevőket, mert csak így tudjuk megvédeni a gyülekezeti munkát, és jól végezni a kötelességünket. Istennek legyen hála!