Írta: Li Csien, Kína

2020 augusztusának végén gyülekezetvezetővé választottak, és Hszin Zsan lett a társam. Szeptember elején a felettesünk elhívta Hszin Zsant egy vidéki összejövetelre, míg én a gyülekezetben maradtam a diakónusokkal, hogy a gyülekezet különféle munkáit intézzük. Akkoriban észrevettük, hogy az öntözési munka nem hatékony, főleg azért, mert az öntözési felügyelő felületes volt, és nem követte nyomon a dolgokat időben. Felkészültünk rá, hogy közösséget vállalunk vele a probléma megoldása érdekében, de amikor levelet küldtünk Hszin Zsannak erről, ő kerek perec elutasította a javaslatunkat, és azt mondta, várjuk meg, amíg visszatér, hogy megbeszéljük. Azt gondoltam magamban: „Csak közösséget vállalunk azzal a felügyelővel. Miért kellene megvárnunk, amíg visszajön, hogy ezt megtegyük? De talán Hszin Zsan tud a felügyelő más problémáiról is, és mindent egyszerre akar megoldani.” Miután ez eszembe jutott, csendben maradtam. De néhány nappal később Hszin Zsan visszatért az összejövetelről, és semmiféle magyarázatot nem adott. Emiatt azt gondoltam, hogy valami nincs rendben vele: talán csak nem gondolta, hogy nélküle semmilyen munkát sem végezhetünk? Később, amikor a gyülekezet munkáját vitattuk meg, észrevettem, hogy Hszin Zsan mindig lekezelően beszél velünk, és egyszerűen csak parancsokat osztogat, mintha nem is lenne szükség arra, hogy megbeszélje velünk a dolgokat. Tettem néhány javaslatot, amelyeket gondolkodás nélkül elvetett. Néhány javaslatom helytálló volt, de ő szándékosan belekötött, és arra kényszerített minket, hogy inkább rá hallgassunk. Például, miután megvizsgáltam néhány csapat munkáját, felfedeztem bizonyos problémákat, és javasoltam, hogy közösséget vállalhatnék a felügyelőkkel a megoldásuk érdekében, de Hszin Zsan határozottan ellenezte, hogy ezt tegyem. Azt mondta, hogy majd tart velük egy összejövetelt, amint befejezte a többi munkáját. Úgy gondoltam, hogy ez késleltetni fogja a dolgokat, és hogy én jobban ismerem a munka állapotát azokban a csapatokban, mint ő, ezért újra elmondtam neki a gondolataimat, de ő továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy tegyem, amit mond. Ettől nagyon kényelmetlenül éreztem magam, és azt gondoltam: „Partnerek vagyunk, de mindig ő akarja kimondani az utolsó szót, és nem hagy teret a megbeszélésnek. Minden javaslatomat elutasítja, és végül mindig az ő ötleteire kell hallgatnom. Egyik javaslatom sem helyénvaló? Vagy Hszin Zsan egyszerűen túl arrogáns?” De láttam, milyen agresszív, és arra gondoltam, hogy ő már hosszabb ideje vezető, ami azt jelenti, hogy valószínűleg jobban érti a testvérek problémáit és nehézségeit, mint én. Így hát úgy döntöttem, hogy az ő módján csinálom, és nem szóltam többet.

Később kettéváltunk, hogy külön-külön tartsunk összejöveteleket a csapatokkal. Amikor az öntözőkkel gyűltem össze, a felügyelő azt mondta, hogy az utóbbi időben egyre több újonnan érkezett fogadja el az evangéliumot, és nem tudnak lépést tartani a sok munkával. Azt kérdezte, hogy a gyülekezetvezetők és dolgozók tudnának-e részmunkaidőben öntözni, hogy biztosítsák az újonnan érkezettek időbeni öntözését. Úgy gondoltam, ez jó javaslat, ezért elfogadtam. Legnagyobb meglepetésemre, amikor Hszin Zsan ezt megtudta, még aznap írt egy nagyon durva levelet, és elküldte az összes öntözőnek. A levélben azzal vádolt, hogy tévesen értelmeztem a helyzetet, és azt mondta, hogy ha így szervezik meg a munkát, az mindent összezavar. A sorok között a felügyelőt is leszidta, mondván: „Ez egy önkényes és meggondolatlan intézkedés. Semmivel sem törődve, csak a saját ötleteid szerint cselekszel. Ez akadályozza és megzavarja a gyülekezet munkáját, ami nagyon súlyos természetű dolog.” A levél elolvasása olyan volt, mintha arcon csaptak volna. Majd kiugrott a szívem a helyéből. Azt gondoltam: „Önkényes voltam? Megzavartam a gyülekezet munkáját?” Azonnal megdöbbentem, és attól féltem, hogy talán tényleg tévútra tértem, és akadályoztam és megzavartam a munkát. Amikor rájöttem, hogy ezt a levelet minden testvér elolvashatja, aggódni kezdtem, mit fognak gondolni rólam. Hogyan fogok újra a szemük elé kerülni? Nyomorultul éreztem magam, mintha elítéltek volna. Azt gondoltam magamban: „Még ha tényleg hibáztunk is, egyszerűen csak közösséget vállalhatott volna velünk az alapelvekről, és tudtunkra adhatta volna, hol tévedtünk, hogy helyrehozhassuk az eltérést. Miért írt egyből levelet mindenkinek anélkül, hogy bármit is megbeszélt volna?” Nem tudtam visszatartani a könnyeimet, és néhány napig nagyon negatív állapotban voltam. Csak azáltal javult az állapotom, hogy ettem és ittam Isten szavait. Akkoriban homályosan azt éreztem, hogy Hszin Zsan meglehetősen forrófejű, és hogy a jövőbeni kommunikációmban óvatosnak kell lennem vele, és meg kell próbálnom nem feldühíteni, különben ki tudja, mikor gyötör és aláz meg újra. Az eset emléke azután is kísértett. Mindig azt éreztem, hogy ha nem hallgatok Hszin Zsanra, vagy ellentmondok neki, valami olyat tesz, amivel árt nekem, és titokban kicsit féltem tőle.

Később megtudtam, hogy Hszin Zsan ragaszkodott hozzá, hogy ő maga tartson összejövetelt a csapatfelügyelőkkel, de mivel nem jól szervezte meg az időpontokat, ez napokig elhúzódott, és sok munkát nem sikerült időben megszervezni és végrehajtani. Azt hittem, majd megosztja a tanulságokat, amelyeket ebből az ügyből levont, vagy beszél az eltérésekről és hibákról, amelyeket a munka megszervezése során elkövetett, de meglepetésemre egy szót sem szólt róla. Alig néhány nap múlva a felettesünk levelet küldött, amelyben közölte a vonatkozó alapelveket. Azt írta, hogy helyénvaló volt, hogy én megszerveztem a vezetőknek és dolgozóknak az újonnan érkezettek részmunkaidős öntözését. Elmagyarázta, hogy így a testvérek több jótettet készíthetnek elő, és az újonnan érkezetteket időben meg lehet öntözni, ami a gyülekezet munkájának javát szolgálja. Azt hittem, Hszin Zsan majd elgondolkodik magán, és beismeri a hibáját, amikor ezt meghallja, de úgy tűnt, teljesen hidegen hagyja a dolog. Egyszerűen csak megvetően rám pillantott, és elfordult. Azt gondoltam: „Több hibát felhalmozott a kötelességében, mégsem ismeri önmagát egyáltalán. Veszélyes lesz számára, ha így folytatja.” Megfontoltam, hogy emlékeztessem rá, hogy gondolkodjon el magán, de aztán láttam, milyen fennhéjazón viselkedik, és eszembe jutott, hogy minden javaslatomat erőszakosan elutasította. Ki tudja, hogyan reagálna, ha rámutatnék a problémáira! És legutóbb olyan durván leszidott, hogy még mindig kissé féltem és korlátozva éreztem magam, ezért nem mertem emlékeztetni.

Abban az időben minden munkánkat egyedül Hszin Zsan irányította és szervezte. Bár partnerek voltunk, soha nem kommunikált vagy beszélt meg velem semmit. Ő irányított mindent, és egyedül ő mondta ki a végső szót. A munka megbeszélésekor a diakónusok és én kifejtettük a véleményünket, ő pedig aztán belekötött, átfogalmazta a javaslatainkat, és végül előállt a saját „jobb ötleteivel”. Idővel mindannyian kezdtük azt érezni, hogy nem vagyunk jók a kötelességeinkben, és hogy Hszin Zsan éleslátóbb, jobb munkaképessége van, és világosabban látja a dolgokat, mint mi. Így legtöbbször beletörődtünk az álláspontjába, és azt tettük, amit mondott. Hszin Zsan nagyon agresszív volt, amikor hibát keresett a javaslataimban, vagy nyíltan elutasította azokat, ami miatt mindig kissé tartottam tőle. Azt gondoltam, hogy valami rosszat tenne velem, ha nem hallgatnék rá, ezért mindig azon kaptam magam, hogy próbálok alkalmazkodni hozzá, és nem mertem szembeszállni vele. Mivel mindig elutasította a javaslataimat, egyre kevésbé akartam megosztani az ötleteimet a munkamegbeszéléseken, még akkor is, ha úgy éreztem, hogy egészen jók. Azt gondoltam, nincs értelme hangot adni nekik, mivel Hszin Zsan úgyis elvetné őket. Ezután egyre passzívabbá váltam a kötelességemben, és már nem kerestem, hogyan lehetnék hatékonyabb. Olyan voltam, mint egy bábu. Nem voltak saját gondolataim vagy nézeteim a munkánkban felmerülő különféle kérdésekről. Mielőtt bármit is tettem volna, megvártam Hszin Zsan parancsait, és csak azt csináltam, amit mondott. A diakónusok is ugyanebben az állapotban voltak. Abban az időben egyre negatívabb és passzívabb lettem, de nem tudtam, hogyan változtassak az állapotomon, és nagyon gyötrődtem.

Később levelet kaptunk a felettesünktől, amelyben az állt, hogy az utóbbi időben néhány testvért letartóztattak. A biztonságunk érdekében arra kértek minket, hogy osszuk két csoportra magunkat a kötelességeink végzéséhez, és ne csoportosuljunk. Így ha valami baj történne, nem tartóztatnának le mindannyiunkat egyszerre, ami késleltetné a gyülekezet különféle munkáit. Hszin Zsan éppen távol volt, ezért megbeszéltem az ügyet a diakónusokkal. Úgy éreztem, ez egy jó terv, de ők úgy gondolták, hogy ha két csoportra válunk, nehezebb lesz megbeszélni a munkát. Végül nem tudtunk döntésre jutni, és meg akarták várni, amíg Hszin Zsan visszatér, hogy döntsenek. Én úgy gondoltam, hogy csak csoportokra oszlunk, és ez nem érint semmilyen komoly alapelvi kérdést. Figyelembe véve a biztonsági kockázatokat és a terv előnyeit és hátrányait, a szétválás volt a helyénvaló lépés. De senki sem merte meghozni ezt a döntést. Ragaszkodtak hozzá, hogy előbb megvárják, amíg Hszin Zsan beleegyezik. Láttam, mennyire támaszkodik rá és imádja őt mindenki, hogy mindannyian azt várják, hogy ő szervezzen és döntsön a dolgokról, és hogy hallgatnak a parancsaira, és rájöttem, hogy a probléma Hszin Zsannal meglehetősen súlyos. Ezután elmondtam az állapotomat és azokat a problémákat, amelyeket Hszin Zsannal kapcsolatban felfedeztem az egyik diakónusnak, Li Zsujcse nővérnek. Meglepődve hallottam, hogy úgy érzi, őt is nagyon korlátozza Hszin Zsan. Elmondta nekem, hogy mindig félt Hszin Zsantól, és nem mert szembeszállni vele. Azt is elmondta, hogy Hszin Zsan szándékosan eltúlozta a hiányosságait, és mások előtt szidta le, hogy rossz színben tüntesse fel őt. Aztán Zsuj-cse hozzátette: „Ha észrevesszük Hszin Zsan problémáit, de nem ismerjük fel vagy nem leplezzük le őket, és csak az embereknek akarunk megfelelni, egyáltalán nem ragaszkodva az igazságalapelvekhez, akkor végül Isten megvet és a Szentlélek elhagy minket.” Ugyanígy éreztem én is. Eszembe jutott Isten szavainak egy passzusa, amely így szólt: „A gyülekezetben azok, akik az igazságot gyakorolják, el vannak utasítva, képtelenek mindenüket beleadni, míg azok, akik zavarják a gyülekezetet és halált terjesztenek, tombolnak benne – sőt mi több, a legtöbb ember őket követi. Az ilyen gyülekezeteket a Sátán uralja, egyértelműen; az ördög az ő királyuk. Ha az ilyen gyülekezetek tagjai nem állnak ki a fődémonok ellen és nem utasítják el őket, akkor előbb-utóbb ők is tönkremennek. Mostantól kezdve intézkedéseket kell hozni az ilyen gyülekezetekkel szemben. Ha azok, akik egy kicsit is képesek gyakorolni az igazságot, nem keresik, akkor azt a gyülekezetet felszámolják. Ha egy gyülekezetben nincs senki, aki hajlandó gyakorolni az igazságot, és senki, aki szilárdan megállna bizonyságtételében Isten mellett, akkor azt a gyülekezetet teljesen el kell szigetelni, és el kell vágni kapcsolatait a többi gyülekezettel. Ezt a »halál eltemetésének« nevezik; ez az, ami a Sátán elutasítását jelenti” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot). Amikor elgondolkodtam Isten szavainak ezen passzusán, nagyon megijedtem. Isten szavai pontosan azt az állapotot leplezték le, amelyben voltunk. Hszin Zsané volt a végső szó, és övé volt a hatalom a gyülekezetben, de senki sem merte leleplezni őt. Ehelyett mindannyian hallgattunk rá, követtük őt, és hagytuk, hogy ő döntsön mindenben. Hol volt Isten helye a szívemben? Hát nem kellett Istennek gyűlölnie és utálnia engem ezért a viselkedésért? Ha így folytatom, a végén Isten valóban vissza fog utasítani, és teljesen elveszítem a Szentlélek munkáját. Láttam, hogy Hszin Zsan megsérti az alapelveket, és önkényesen cselekszik. Mindenben ő mondta ki az utolsó szót, zsarnokian viselkedett, és egyáltalán nem hallgatott a partnerei és munkatársai tanácsaira. Amikor mások rámutattak a problémáira, nem fogadta el, és nem gondolkodott el magán. De én annyira féltem attól, hogy megbántom és elnyom, hogy nem mertem felhozni a problémáit. Csak engedelmeskedtem neki, ami késedelmeket okozott, és megzavarta a gyülekezet munkáját. Ez a felismerés mély megbánással és bűntudattal töltött el. Azt gondoltam: „Gyakorolnom kell az igazságot, és le kell lepleznem őt. Többé nem hódolhatok be neki.”

De aztán valami más váratlan dolog történt. Egy nap, miután visszatért egy összejövetelről, Hszin Zsan dühösen, mogorva arccal azt mondta nekem: „Van két csapatfelügyelő, akik nem tudnak jól együtt dolgozni, és mindig kritizálják egymást. Azt tervezem, hogy mindkettőt elbocsátom.” Amikor ezt meghallottam, megdöbbentem. Tudtam egyet s mást azokról a felügyelőkről. Bár néha arrogáns beállítottságot mutattak, mindketten képesek voltak elfogadni az igazságot, és valódi munkát végezni. Csak egy romlott beállítottságot fedtek fel, és nem tudtak harmonikusan együttműködni; elég lett volna közösséget vállalni velük az igazságról, hogy megoldják ezeket a problémákat. Hogyan bocsáthatnánk el őket csak úgy? Nem késleltetné a gyülekezet munkáját, ha önkényesen elbocsátanak olyan embereket, akik valódi munkát tudnak végezni? Tudtam, hogy ezúttal nem követhetem vakon Hszin Zsant, ezért azt mondtam: „Amikor egy ilyen fontos ügyről van szó, keresnünk kell, hogyan gyakoroljunk helyesen. Nem bocsáthatunk el embereket csak úgy önkényesen.” Ezután elmentem, hogy kivizsgáljam a két felügyelő helyzetét. Meglepődve tapasztaltam, hogy már el is lettek bocsátva. Miközben tovább vizsgáltam az ügyet, felfedeztem, hogy az alapelvek szerint egyáltalán nem kellett volna elbocsátani őket. Döbbenten és dühösen azt gondoltam: „Hszin Zsan egy ilyen komoly döntést hozott meg anélkül, hogy bárkivel is megbeszélte volna. Ez annyira felháborító!” Így hát írtam egy levelet Hszin Zsannak, amelyben rámutattam a problémáira, de ő egyáltalán nem ismerte önmagát. Később megtudtam, hogy az egyik diakónus, Liang Hszin-csing nővér, aki eredetileg proaktív és felelősségteljes volt a kötelességében, az utóbbi időben nagyon negatív állapotban volt, és alkalmatlannak érezte magát diakónusnak, mert Hszin Zsan gyakran támadta és lekicsinyelte őt. Ennek hallatán nagyon feldúlt lettem. Láttam, hogy Hszin Zsan arroganciája, zsarnoki viselkedése, és az, ahogyan folyamatosan támadott és korlátozott másokat, csupán azt eredményezte, hogy az emberek negatívnak és nyomorultnak érezték magukat. Hát nem egy gonosz ember volt? Tudtam, hogy le kell lepleznem és meg kell állítanom őt – nem hagyhattam, hogy továbbra is azt tegye, amit akar. Amikor azonban eljött az ideje, hogy ténylegesen szembenézzek vele, még mindig éreztem egy kis bátortalanságot.

Később elolvastam egy passzust Isten szavaiból: „Ha az igazság nem vált az életeddé, és még mindig a sátáni beállítottságaidban élsz, akkor amikor látod, hogy gonosz emberek és ördögök akadályozásokat és zavarásokat okoznak a gyülekezet munkájában, szemet hunysz és süket fülekre talál nálad, és figyelmen kívül hagyod azt, anélkül, hogy bármiféle lelkiismeret-furdalást éreznél. Még azt is fogod gondolni, hogy nem számít, ki okoz zavarásokat a gyülekezet munkájában, annak semmi köze hozzád. Függetlenül attól, hogy mennyire sérül a gyülekezet munkája és Isten házának érdekei, nem fogsz törődni vele, és nem fogsz kérdezősködni felőle, illetve semmiféle lelkiismeret-furdalást nem érzel. Ebben az esetben olyan ember vagy, akinek nincs lelkiismerete és józan esze, egy álhívő, egy munkás. Eszed, ami Istené, iszod, ami Istené, és élvezed mindazt, ami Istentől származik, mégis úgy érzed, hogy bármilyen kár is éri Isten házának érdekeit, annak semmi köze hozzád – ez árulóvá tesz téged, aki a kívülállókkal tart a sajátjai kárára, olyasfajta lénnyé, amelyik beleharap abba a kézbe, amelyik enni ad neki. Ha nem véded meg Isten házának érdekeit, ember vagy te egyáltalán? Démon vagy, aki beférkőzött a gyülekezetbe. Színleled az Istenbe vetett hitet, úgy teszel, mintha Isten választott népének egyike lennél, és élősködni akarsz Isten házában – nem hasonlítasz emberi lényre, és nyilvánvalóan álhívő vagy. Azok, akik valóban hisznek Istenben, még ha egyelőre nem is nyerték el az igazságot és az életet, legalább Isten oldalára állnak a beszédükben és a cselekedeteikben; legalább nem nézik tétlenül, amikor azt látják, hogy Isten házának érdekei sérülnek. Ha megpróbálják figyelmen kívül hagyni, a lelkiismeretük bűntudatot érez és nyugtalan lesz, és azt mondják maguknak: »Nem ülhetek itt tétlenül, semmit sem téve. Fel kell állnom és mondanom kell valamit, eleget kell tennem a felelősségemnek. Elő kell állnom, hogy leleplezzem és megállítsam ezt a gonosz tettet, hogy megvédjem Isten házának érdekeit a kártól, és biztosítsam, hogy ne zavarják meg a gyülekezeti életet.« Ha az igazság az életeddé vált a szívedben, akkor nemcsak meglesz benned ez a bátorság és eltökéltség, hanem átlátni is képes leszel ezt az ügyet. Sőt, képes leszel eleget tenni a rád eső felelősségnek Isten munkájáért és az Ő házának érdekeiért, és ily módon jól végzed majd a kötelességed” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai azt mondják, hogy ha az emberek közömbösek, és nem éreznek lelkiismeret-furdalást, amikor látják, hogy a gyülekezet munkája kárt szenved, akkor nem élnek emberhez méltó életet. Ennek olvasása mélyen szíven talált, mert pontosan ez jellemezte a viselkedésemet. Tisztán láttam, hogy Hszin Zsannal problémák vannak, de soha nem voltam elég bátor, hogy kiálljak, leleplezzem és megállítsam őt. Mivel mindig hibát keresett bennem, elvetette az ötleteimet, leereszkedően leckéztetett és támadott, én pedig féltem tőle, és nem mertem szembeszállni vele. Hogy megvédjem magam, behódoltam neki, és méltatlan életet éltem. Még azt is gondoltam, hogy amíg a kötelességtudó alattvalója maradok, nem fog elnyomni vagy meggyötörni. Amíg megvédhettem magam, hajlandó voltam hagyni, hogy ő irányítson, dirigáljon és manipuláljon engem. Ebben az állapotban éltem, egyáltalán nem törődve a gyülekezet munkájával. Tudtam, hogy Hszin Zsan már kárt okozott a gyülekezet munkájában azzal, hogy szembement az alapelvekkel és zsarnokként viselkedett, de még mindig nem voltam elég bátor, hogy kiálljak és leleplezzem őt. Még akkor sem, amikor másokat támadott és korlátozott, minden hatalmat a kezében tartott, és mindenben ő döntött, nem mertem előállni, hogy szembeszálljak vele, és megakadályozzam a gonosz tetteit. Igazán szolgalelkű voltam! Nem voltam más, mint egy semmirekellő gyáva, aki méltatlanul él! Hol volt az integritás és a méltóság egy ilyen életben? Élveztem Isten szavainak öntözését és ellátását, és mindent, ami Tőle származott, de mindig csak magamat próbáltam védeni, és nem gyakoroltam az igazságot, hogy megóvjam a gyülekezet munkáját. Amikor erre gondoltam, nagyon feldúlt lettem, és megteltem bűntudattal. Gyűlöltem magam, amiért ennyire önző és csalárd vagyok. Azt gondoltam: „Nem mehet ez így tovább. Ezúttal, még ha meg is gyötör és bosszút is áll, ki kell állnom, le kell lepleznem a gonosz tetteit, és meg kell védenem a gyülekezet munkáját. Ez az én felelősségem.”

Ezután odamentem Hszin Zsanhoz, hogy leleplezzem, hogyan sértette meg az alapelveket és viselkedett zsarnokként azzal, hogy önkényesen elbocsátotta azt a két felügyelőt. De alig kezdtem bele a mondandómba, amikor félbeszakított, és azzal vágott vissza, hogy én nem működtem vele harmonikusan együtt. Abban a pillanatban a diakónusok is leleplezték őt az emberek elnyomásáért és korlátozásáért. A tényekkel szembesülve Hszin Zsan nem tudott minket megcáfolni, és csak annyit mondott, hogy nem volt tudatában ezeknek a problémáknak, és majd elgondolkodik rajtuk. Végül még egy mosollyal az arcán azt mondta: „Az én kiemelkedő képességeimmel könnyen arrogánssá válhat az ember. Ezen nem lehet segíteni.” Elállt a szavam, amikor ezt hallottam. Tényleg hiányzott belőle a józan ész! Ezután a diakónusok közül ketten még kétszer közösséget vállaltak Hszin Zsannal és segítettek neki, remélve, hogy képes bűnbánatot tartani, de ő egyáltalán nem fogadta el, sőt, még támadta is őket, mondván, hogy rászálltak. Amikor láttam, hogy Hszin Zsan egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és semmit sem ért a saját gonosz tetteiből, rájöttem, hogy a problémái valóban súlyosak.

Később azon gondolkodtam, hogy Hszin Zsan addig a pontig nyomott el minket, diakónusokat és engem, hogy gyengék és negatívak lettünk. Voltak páran közülünk, akik már a kötelességüket sem akarták végezni. Hogyan történhetett ez? Később, Isten szavait olvasva, végre némi tisztánlátásra tettem szert Hszin Zsan tetteinek módszereit és természetét illetően. Isten szavai azt mondják: „Az antikrisztusoknak indítékai és céljai vannak minden eszköz mögött, amelyet az igazságra törekvőkkel szemben alkalmaznak. Ahelyett, hogy Isten házának munkáját igyekeznének megóvni, céljuk inkább saját hatalmuk és státuszuk, valamint Isten választott népének szívében elfoglalt pozíciójuk és imázsuk megőrzése. Viselkedésük és módszereik akadályozzák és megzavarják Isten házának munkáját, és a gyülekezeti életre is romboló hatással vannak. Nem ez-e az antikrisztus gonosz tetteinek leggyakoribb megnyilvánulása? E gonosz tettek mellett az antikrisztusok még valami ennél is megvetendőbbet tesznek, mégpedig azt, hogy folyton megpróbálják kitalálni, hogyan találjanak fogást az igazságra törekvőkön. Ha néhányan például paráználkodtak vagy más vétket követtek el, az antikrisztusok ezeket kihasználva támadják őket. Keresik a lehetőséget, hogy sértegessék, leleplezzék és rágalmazzák őket, megbélyegzik őket, hogy lelkesedésüket szegjék a kötelességeik végzésében, és hogy negatívan érezzék magukat. Az antikrisztusok azt is elérik, hogy Isten választott népe megkülönböztetéssel sújtsa, kerülje és elutasítsa őket, hogy elszigeteljék azokat, akik az igazságra törekednek. Végül, amikor mindazok, akik az igazságra törekednek, negatívnak és gyengének érzik magukat, nem végzik többé aktívan a kötelességeiket és nincs kedvük összejövetelekre járni, az antikrisztusok elérik a céljukat. Mivel az igazságra törekvők már nem jelentenek fenyegetést a státuszukra és a hatalmukra, és senki nem meri többé jelenteni vagy leleplezni őket, az antikrisztusok nyugodtak lehetnek. [...] Milyen gondolatok teszik az antikrisztusokat képessé ilyen gonoszságra? »Ha azok, akik az igazságra törekednek, gyakran hallgatják a prédikációkat, egy nap talán átlátnak a tetteimen, és akkor biztosan lelepleznek és leváltanak. Miközben ők a kötelességeiket végzik, a státuszom, tekintélyem és hírnevem veszélyben van. Jobb, ha én támadok először. Megtalálom a lehetőséget, hogy fogást találjak rajtuk, megzavarjam és elítéljem őket, hogy negatívvá tegyem őket, és hogy elveszítsék minden vágyukat a kötelességük végzésére. Konfliktusokat is ki fogok provokálni a vezetők és a dolgozók, valamint az igazságra törekvők között, hogy a vezetők és a dolgozók megutálják őket, elhatárolódjanak tőlük, és többé ne értékeljék vagy léptessék elő őket. Így nem lesz többé vágy bennük az igazságra törekedni vagy a kötelességeiket végezni. Az a legjobb, ha azok, akik az igazságra törekednek, negatívak maradnak.« Ez az a cél, amelyet az antikrisztusok el kívánnak érni” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik tétel: Kizárják és támadják azokat, akik az igazságra törekednek). Isten szavait olvasva megtudtam, hogy az antikrisztusoknak erős vágyuk van a státuszra, és a hatalmat magának az életnek tekintik. Aggódnak, hogy azok, akik az igazságra törekednek, felismerik őket, miután megértették az igazságot, és aztán elnyerik a testvérek támogatását és elismerését. Így hát, hogy megszilárdítsák pozíciójukat és hatalmukat, az antikrisztusok szándékosan keresnek fogást, hogy támadják és lekicsinyeljék azokat, akik az igazságra törekednek. Megpróbálják őket negatívvá tenni, és hogy elveszítsék a hitüket, hogy ne tudják normálisan végezni a kötelességeiket. Így az antikrisztusok hatalmon maradhatnak, és mindig övék lehet a végső szó. Rájöttem, hogy Hszin Zsan pontosan ezt tette. Mindig hibát keresett bennünk, felhasználta a problémáinkat, gúnyos megjegyzésekkel és szarkazmussal támadott minket. Szándékosan megszégyenített és lealacsonyított minket a testvéreink előtt, ami miatt azt éreztük, hogy nem tudunk valódi munkát végezni, és annyira elgyengített és negatívvá tett minket, hogy már kedvünk sem volt a kötelességeinket végezni. Az a nyilvános levél, amelyet írt, amelyben lealacsonyított és elítélt a torz felfogásomért és önkényes cselekedeteimért, melyek természetüket tekintve súlyosak voltak, különösen mélyen érintett. Azóta féltem tőle. Rettegtem, hogy újra nyilvánosan lealacsonyít és leszid, ha nem értek egyet vele, ezért minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a kedvében járjak. Nem mertem megint megbántani vagy ellenszegülni az akaratának, és kétségkívül nem voltam elég bátor ahhoz sem, hogy felismerjem és leleplezzem őt. Ugyanezeket a módszereket alkalmazta a diakónusokkal is, mindenkit addig támadott, amíg úgy nem érezték, hogy nem jók a kötelességeikben. Ezzel Hszin Zsan biztosította, hogy senki ne legyen képes felismerni őt. Ez azt is jelentette, hogy mindenki korlátozva érezte magát, és hallgatott rá, és senki sem mert a döntései ellen szegülni. Így érte el a célját, hogy egyedüli hatalmat gyakoroljon a gyülekezetünkben. Hszin Zsan szavai és tettei nagyon rossz szándékúak, álnokok és rosszindulatúak voltak. Úgy beszélt és viselkedett, mint egy antikrisztus.

Azon is elgondolkodtam, hogy miért néztünk fel mindannyian Hszin Zsanra és engedelmeskedtünk neki, amikor egyértelműen elnyomott minket. Még döntéseket sem mertünk hozni nélküle. Hogyan vezetett félre és irányított minket ennyire? Később elolvastam egy másik passzust Isten szavaiból: „Az antikrisztus irányításának legáltalánosabb jelensége, hogy a hatáskörén belül egyedül övé az utolsó szó. Ha nincs jelen, senki sem mer döntéseket hozni vagy egy ügyet lerendezni. Nélküle a többiek olyanokká válnak, akár az elveszett gyermekek, akik nem tudják, hogyan imádkozzanak, keressenek vagy tanácskozzanak egymással, és úgy viselkednek, mint a bábok vagy a halottak. Itt nem fogjuk részletezni, hogy gyakran az antikrisztusok mit mondanak, hogy félrevezessék és irányítsák az embereket. Bizonyára sok kijelentés és taktika van, amelyet alkalmaznak, és az ebből eredő következményeket láthatjuk azokon, akiket félrevezetnek. [...] Például, ha egy észszerű javaslatot teszel, mindenkinek mellé kellene állnia, és folytatniuk kellene arról a beszélgetést, ez a helyes út, a kötelességük iránti hűség és felelősség bizonyítéka, az antikrisztus azonban szíve mélyén azt gondolja: »Hogyhogy nem nekem jutott eszembe elsőként ez a javaslat?« Mélyen legbelül elismeri, hogy a javaslat helyes, de vajon el tudja fogadni azt? A természetéből adódóan semmiképpen sem fogja elfogadni a helytálló javaslatodat. Mindent meg fog tenni, hogy elutasítsa azt, majd előáll egy alternatív tervvel, hogy éreztesse veled, hogy a te javaslatod teljességgel kivitelezhetetlen, az ő terve pedig jobb. Azt akarja éreztetni veled, hogy nem tudsz boldogulni nélküle, és hogy mindenki csak vele együtt dolgozva lehet hatékony. Nélküle nem lehet jól dolgozni, mindenki értéktelenné válik, és senki nem tud semmit sem elvégezni. Az antikrisztus stratégiája az, hogy mindig újszerűnek és egyedinek tűnik, valamint nagyszabású kijelentéseket tesz. Nem számít, hogy mennyire helytállóak valaki másnak a kijelentései, ő elutasítja azokat. Még ha mások javaslatai összhangban is vannak a saját elgondolásaival, ha nem ő javasolta elsőként, akkor soha nem fogja elismerni vagy a magáévá tenni azokat. Ehelyett mindent megtesz, hogy lekicsinyelje, majd elutasítsa és elítélje, kitartóan kritizálva azokat, mígnem a javaslattevő úgy érzi, hogy az elgondolásai helytelenek voltak, és beismeri saját tévedését. Csak akkor fogja az antikrisztus végre elengedni ezt. Az antikrisztusok élvezik, hogy másokat lekicsinyelve önmagukat építik, és arra törekszenek, hogy mások imádják és a középpontba helyezzék őket. Csak maguknak engedik meg, hogy tündököljenek, míg mások csupán a háttérben húzódhatnak meg. Bármit is mondanak vagy tesznek, az helyes, és bármit is mondanak vagy tesznek mások, az helytelen. Gyakran állnak elő újszerű nézetekkel, hogy elutasítsák mások nézeteit és cselekedeteit, hibát találva mások javaslataiban, akadályozva és elutasítva azokat. Így a többieknek hallgatniuk kell rájuk, és a terveik szerint kell cselekedniük. Ezeket a módszereket és stratégiákat arra használják, hogy folyamatosan visszautasítsanak téged, támadjanak, és azt éreztessék, hogy inkompetens vagy, így véve rá téged arra, hogy egyre inkább alávesd magad nekik, egyre jobban csodáld, és egyre nagyobb becsben tartsd őket. Így teljesen az irányításuk alá kerülsz. Ez az a folyamat, amely által az antikrisztusok legyőzik és irányítják az embereket” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Ötödik tétel: Félrevezetik, behúzzák, fenyegetik, és irányítják az embereket). Miután olvastam Isten szavait, a szívem megvilágosodott. A múltban, amikor Hszin Zsan folyton elutasította az ötleteinket, csak azt gondoltam, hogy arrogáns, de nem ismertem fel a szándékait és céljait, sem a tetteinek természetét. Csak Isten szavainak olvasása után értettem meg, hogy valahányszor elvetette a nézőpontjainkat, csupán hibákat keresett bennük, hogy megcáfolhassa őket, és azt éreztesse velünk, hogy a javaslataink talán nem is helyénvalóak. Erre alapozva aztán összefoglalt egy ötletet vagy valamilyen hangzatos szólamot. Egy idő után kezdtük azt érezni, hogy alsóbbrendűek vagyunk nála, és hogy ő mélyebben és éleslátóbban látja a dolgokat. Nemhogy nem ismertük fel őt, de egyre inkább felnéztünk rá és csodáltuk, és a végén önkéntelenül már önmagunkat is megtagadtuk. Úgy éreztük, hogy az ötleteink és javaslataink alapvetően haszontalanok, hogy értelmetlen megemlíteni őket, és hogy egyszerűen csak rá kell hallgatnunk. Ezzel elérte a célját, hogy irányítsa mások gondolatait. Miután hosszú ideig így manipulált minket, felhagytunk a kereséssel és az elmélkedéssel amikor történt valami, és a végén már nem voltak saját gondolataink. Olyanok voltunk, mint a bábuk, és teljesen haszontalanok voltunk a kötelességeinkben. Végre megértettem, hogy ez egy olyan módszer, amelyet az antikrisztusok alkalmaznak az emberek uralására és irányítására. Hszin Zsan ezt eszközként használta, hogy irányítson minket, hogy rá hallgassunk és engedelmeskedjünk neki. Annyira alattomos, ravasz és gonosz volt!

Később elolvastam egy másik passzust Isten szavaiból: „Ha valaki mesterkedik, ha a szavai és tettei mindig tele vannak cselszövésekkel, ha félelmetes személyiség, és amikor vele vagy, mindig korlátozni és irányítani akar, akkor vajon hogy érzed, hogy ez az ember jószívű vagy ádáz? (Ádáz.) Félsz tőle, és azt gondolod: »Ez az ember állandóan irányítani akar engem. El kell távolodnom tőle, amilyen gyorsan csak tudok. Ha nem teszem azt, amit mond, kieszeli, hogy hogyan álljon bosszút rajtam, és ki tudja, milyen módszerekkel fog gyötörni engem.« Ugye, érzékeled, hogy ádáz a beállítottsága? (Igen.) Hogyan érzékeled ezt? (Mindig ráveszi az embereket, hogy a saját követelései és elképzelései szerint cselekedjenek.) Vajon helytelen megkövetelnie tőled, hogy egy bizonyos módon tedd a dolgokat? Feltétlenül rossz az, ha mások követeléseket támasztanak veled szemben? Helyes ez a logika? Összhangban van az igazsággal? (Nincs.) A tettei vagy a beállítottsága miatt érzed kényelmetlenül magad? (A beállítottsága miatt.) Így van, a beállítottsága miatt érzed kényelmetlenül magad. Olyan érzést vált ki belőled, hogy ez a beállítottság a Sátántól származik, hogy nincs összhangban az igazsággal, és hogy megzavar, irányít és megkötöz téged. Nemcsak kényelmetlenül érzed magad miatta, hanem félsz is, és azt gondolod, hogy ha nem teszed azt, amit mond, akkor fennáll a lehetősége annak, hogy gyötörhet téged. Annyira ádáz a beállítottsága az ilyen embernek. Nem csak úgy véletlenül mond valamit – irányítani akar téged. Nagyon komoly követeléseket támaszt veled szemben, hogy tegyél meg dolgokat, megkövetelve, hogy egy bizonyos módon tedd meg azokat, ez pedig egy bizonyos típusú beállítottságot hordoz magában. Nem csupán azt követeli, hogy tegyél meg valamit, hanem irányítani akar téged. Ha irányít téged, akkor a bábjává válsz, egy báb leszel a kezében. Ha maradéktalanul engedelmeskedsz neki mindenben, amit mondasz, amit teszel, és ahogyan teszed azt, akkor boldog lesz. Mit érzel a szíved mélyén, amikor ezt a beállítottságot érzékeled? (Rémült vagyok.) És amikor rémült vagy, hogyan definiálod ezt a beállítottságát? Felelősségteljes és jószívű, vagy ádáz? Úgy érzed, hogy ádáz. Amikor úgy érzékeled, hogy valakinek a beállítottsága ádáz, akkor örömöt érzel, vagy undort, irtózást és félelmet érzel? (Undort, irtózást és félelmet érzek.) Ezek a rossz érzések támadnak benned. Amikor undort, irtózást és félelmet érzel, akkor felszabadultnak és szabadnak, vagy megkötözöttnek érzed magad? (Megkötözöttnek.) Vajon honnan származnak ezek az érzelmek és érzések? A Sátántól származnak” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik). Miután olvastam Isten szavait, megértettem, miért féltem annyira Hszin Zsantól, és miért nem mertem szembeszállni vele. Ez főleg azért volt, mert annyira ádáz volt, amikor leszidott és elvetette az ötleteimet, hogy ettől korlátozva és elnyomottnak éreztem magam. Azt hittem, hogy ha nem hallgatok rá, elnyom és meggyötör. Hszin Zsan ádázul támadott minket, lekicsinyelt minket és hibákat keresett az ötleteinkben, hogy elvethesse azokat – ezzel az volt a célja, hogy kompromisszumra kényszerítsen és végül a bábjaivá tegyen minket. Azt akarta, hogy mindenki rá hallgasson, kiiktasson minden engedetlenséget, és így elérje a célját, hogy övé legyen a teljes hatalom. Annyira erős volt az uralkodási vágya!

Később a diakónusokkal együtt közösséget vállaltunk Isten ezen szavairól. Minél többet beszéltünk róluk, annál tisztábban láttunk. Felismertük Hszin Zsan félrevezető, irányító és elnyomó módszereit, és megláttuk, hogy arrogáns és ádáz természete van. Annak érdekében, hogy megszilárdítsa a státuszát és a hatalmát, ezeket a módszereket használta mások elnyomására és irányítására. Minden hatalmat a kezében tartott, és övé volt a végső szó a testvérek között. Már megzavarta a gyülekezet munkáját, és kárt okozott benne azzal, hogy gyakran megsértette az alapelveket, és önkényesen cselekedett. És bár többször is leleplezték és közösséget vállaltak vele, ezt egyáltalán nem fogadta el, és hiányzott belőle az önismeret és a bűnbánó hozzáállás. Isten szavai alapján képesek voltunk bizonyossággal felismerni, hogy Hszin Zsan ugyanolyan típusú személy, mint egy antikrisztus, ami azt jelentette, hogy el kell bocsátani és megfigyelés céljából el kell szigetelni. Így még aznap beszámoltunk a felettesünknek Hszin Zsan viselkedéséről és a következtetéseinkről. A helyzet kivizsgálása és áttekintése után a felettesünk felfedezte, hogy Hszin Zsan túl sok gonosz tettet követett el, és megerősítette, hogy ő egy antikrisztus. Kikérte a testvérek véleményét, és miután több mint 80%-uk jóváhagyta, Hszin Zsant kiközösítették a gyülekezetből. Miután kiközösítették, a testvérek ujjongtak örömükben, és mindannyian láttuk, hogy Isten annyira igazságos, és hogy Isten házában az igazság uralkodik. Megtanultuk, hogy bár az antikrisztusok és a gonosz emberek ideiglenesen tombolhatnak a gyülekezetben, a végén mindig felfedik és kisöprik őket. Mindezek után én is mély megbánást és bűntudatot éreztem. Rájöttem, hogy túlságosan is a magam védelmével voltam elfoglalva, miközben egy antikrisztus gonoszságot művelt. Inkább hagytam, hogy elnyomjon, minthogy keressem az igazságot, felismerjem és leleplezzem őt. Hallgatólagosan elnéztem a gonoszságait, és hogy akadályozza a gyülekezet munkáját, ami azt jelentette, hogy nekem is részem volt a gonosz tetteiben. Most már értem, hogy vezetőkként és dolgozókként fenn kell tartanunk az igazságalapelveket, és mernünk kell leleplezni az antikrisztusokat és a gonosz embereket. Ez az egyetlen módja annak, hogy megóvjuk a gyülekezet munkáját, és jól végezzük a kötelességünket.